Erdei Faház Romok

A szívem hevesen dobogott, alig vártam, hogy a lány elolvassa a papirosom, és végre a háta mögé osonhassak, és elrabolhassam. Olyan csinos, olyan ártatlan, és végtelenül kíváncsi. Tökéletes alany a számomra. Bekukucskált, én pedig vártam. Szerettem volna, hogy lehetőségem legyen a háta mögé osonni, és a fejére illeszteni ezt a zsákot. Gyönyörű zsák volt egyébként, nem az a ronda durva szövésű vászonzsák amit a gonosz emberrablót szoktak használni. Az én zsákomon még egy nyuszi is volt, hogy tökéletesen passzoljon a szituációhoz.
Majd végre valahára, amikor már szinte kezdtem feladni, és a B tervhez folyamodni, lehetőségem nyílt, hogy megközelítsem! Képességet aktiválva előrébb suhantam a rejtekemből, egy kőre cseréltem ki magam, amit már előre odakészítettem, és a magasba emeltem a zsákot. Ő könnyedén láthatta az árnyékom, és lehet picit a nyakába is lihegtem, de nem baj. Kicsit még kuncogtam is, hiszen a terv sikeresnek látszott, azonban ő váratlanul egy nyíl után kap, és meg is szerzi. Lassú voltam, és nem tudtam ebben megakadályozni.
- Hé, hé. Óvatosan azzal, meg akarsz vágni vele? - figyelmeztetem, miközben és próbálkozom a fején tartani a zsákot, nem sok sikerrel. Lehet nem gondoltam át ezt az egészet... - Ne mocorogj annyit! Hogy fognak így belerakni, ha ennyire küzdesz?! - háborogtam, és végül valamit rosszul csináltam és kibújtatta a fejét a zsákból. De én nem adtam fel! Küzdöttem, és próbálkoztam kikerülni a döfőjét, még mielőtt belémmártja. Azonban váratlanul megcsúszom a dulakodás közben, és eltaknyolok.
- Múúúúúúú. Olyan vagy! Olyan, olyan OLYAN! - és elkezdem törölgetni a szemeimet. Természetesen a földön ülve.

A hang, ami azt mondta óvatosan a nyíllal egyáltalán nem passzolt az erőhöz, ami próbálta rajtam tartani a zsákot. Épp az a célom, hogy valahogy elengedjen, erre pedig a legrövidebb út, ha fájdalmat okozok (nem mintha szívesen tenném... Csak védeni próbálom magamat) És méghogy ne mocorogjak... Teljesen normális? Épp azért mocorgok hogy ne vigyenek el.  Miért kéne hagynom? Kezdek kicsit összezavarodni...
 Egészen addig nem igazán nézem meg, hogy kiről van szó, amíg szegényke el nem esik. Akkor viszont kissé lefagyok... Öhm... Nagyon. A kezem a nyíllal megáll a levegőben. Hiszen nemrég láttam elmenni a romoktól... Nem Chakna, most a legkevésbé azt teheted meg, hogy lefagyj! Ezzel a gondolattal többé kevésbé sikerül kikeverednem a dermedt állapotból, rövid úton már az íjam kerül a kezembe, felajzva, de magam mellett leengedve, én pedig folyton rajta tartva a szememet igyekszem a fegyver használatához megfelelő távolságba kerülni.  Elfutni nem merek, mert akkor le kéne vennem róla a szemem, ezt pedig nagyon nem tartom jó ötletnek. Az ahogy beszél, teljesen összezavar... Olyan... aranyos... azt hiszem... Ha az előző jelenet nem játszódott volna le, biztos, hogy most próbálnám vígasztalni, és felsegíteném. Így viszont nagyon is tartok valami újabb csapdától. Azért erős a kísértés. De nem szeretném mostmár leengedni a védelmemet. Épp ezért nem foglalkozom az üzenettel, sem amit jelez a menüm.
- Te küldted a levelet? - kérdezem a lánykát (?) igyekezve a barátságos hangot elegyíteni a kérlelhetetlen számonkérővel. Nem szeretném, hogy tartson tőlem, de igenis magyarázatot követelek arra, ami az imént történt! És amíg ez meg nem történt magamtól én ugyan nem megyek a biztonságos távolságon belülre! Egyenlőre ugyan a nyilam nincs rászegezve, de egy pillanatba sem telne, hogy ez is megtörténjen, ha valami veszélyeset csinálna. Közben persze magamban szugerálom a lányt, hogy "nehogy sírni kezdj, nehogy sírni kezdj!" mert ez lenne az a momentum, amikor már nem tudnm megállni, hogy a "segítségére siessek" szerencsétlenek... Ajjaj Chakna... annyira össze vagy zavarodva, hogy reménykedned kéne, hogy nincs több gonosz csapda valahol, mert ilyen állapotban aligha tudod kikerülni... Igyekszem rendbeszedni a gondolataimat, de nem igazán sikerül... Ki a csoda ez a lány(?)? Jobban megnézve rögtön felismerem a Vigo jelét... De lenne egy ilyen tagja a céhnek?
- Te Charitonnal és Shuval egy céhben vagy... - mondom ki a meglepetéssel az arcomon. Látod, ha kicsit többet kérdezősködtél volna a tagoktról, most egyből tudnád, kivel talákoztál... Így viszont ötletem sincs. - Ki vagy? - kérdezem, mostmár csak a barátságos hangot használva, ami sem a tartásommal, sem a tekintetemmel nem volt összhangban. Még mindeig figyeltem, lehetőleg mindenre, így hiába kereste a tekintetemet csak egy-egy pillanatra kaphatta el, mert miközben igyekszem még mindig minden rezdülésére figyelni, ide-oda futtatom a tekintetemet az erdőn és a romokon, hogy a környezetünkben is mindent észrevegyek. Nem igazán esélyes, tekintve, hogy nem igazán vagyok koncentrált lelkiállapotban, de néha az is elég, ha azt hiszik, hogy résen van az ember. A kérdés pedig végig ott cikázik a fejemben, hogy tartanom kell-e a lánytól (?) vagy nem. 

Egyik pillanatban még a lánnyal viaskodom, és igyekszem egy szép zsákba betuszkolni, a másikban pedig már a földön csücsülök nem túl távol a plüsseimtől akiket a kellemes környezet kialakításáért pakolásztam le. Kellemetlenül éreztem magam, oda a csodálatos, vérrel és verítékkel kitalált tervem, és most még Chakna is kiszabadult a zsákból. Biztos hülyének néz, hogy még egy egyszerű emberrablást sem tudok jól csinálni.  A kijelentésére elmosolyodom, a tőlem telhető legbarátságosabban, és büszkének érzem magam amiért ennyire népszerű a céhünk, hogy már messziről felismerik a nyuszis logónkat.
- Nem. Shu és Charmander van velem egy céhben. És Sayanyan, meg Kiwu, meeg Ritschan, és Cearchi, meeg Timi, és Frillinachi, meg A medvebácsi a pötyikével, és Yena! Yena is. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, most, hogy eljöttél Chakna! - közben felkelek a földről, mit sem törődve azzal, hogy rám szegezi a fegyverét és elkezdek felé sétálni, hogy csökkenjen ez a zavaróan nagy távolság kettőnk között, kényelmetlen dolog ordibálva beszélni.
- Gyere tegyük le ezt az íjat, és dumcsizzunk. Csináltam teát, de a sütit elfelejtettem hozni, viszooont, hoztam Timberlyéket! Biztos találkoztál már velük az imént, csak ők nem szoktak bemutatkozni mert valójában plüssállatok. Ne is törődj velük. - legyintek a plüssmedvékre akik élettelenül csücsülnek a lepedőn.
- Hogy kérdezhetsz ilyent, hogy ki vagyok. Oh csak poénkodsz. Te mókamester. - kuncogok. - Imádom a humorod. Most pedig mesélj. Mennyire hatott meg a csodálatos levelem? Direkt kézzel írtam mert biztos voltam benne, hogy jobban fogod értékelni, ha ennyit dolgozom vele. Galambokkal akartam küldeni de nem olyan könnyű szelíd, idomított galambokat találni Aincradban.. szóval én voltam a galamb. - húzom ki magam büszkén, mit sem törődve azzal amit ezidő alatt a lány csinál, én csak boldogan csacsogok, és csacsogok mintha misem történt volna az imént.
- Foglalj helyet nyugodtan közben. - intek a lepelre - Szóval hosszú volt az út? Biztosan nagyon kifáradtál. Én a rövidebbik úton jöttem. Reméltem, hogy nem kell sokat várnod, és újra találkozhatunk. Annnyira izgatott vagyok, de komolyan. El sem tudod hinni mennyire örülök neked. Szóval mi történt veled azóta, hogy nem találkoztunk? Mesélj, megöl az izgalom. Oh és a részletekkel ne spórolj! - bátorítom a lánykát, közben pedig lelkendezem. Nem tudok a bőrömbe férni.

Nem... Egyáltalán nem értem miről beszél... Annyit mindenesetre megértek, hogy a Vigo vezérével kerültem szembe... De ő lenne az? Ez a lány(?) képes volt elfogadtatni magát, mint vezetőt Shuval, és Timidussal? Mi lehet benne, hogy így történt? Eddig kerestem a lehetőséget, hogy meglátogassam a céhházukat, de pillanatnyilag egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy akarom... A mosolyában viszont csak büszkeséget tudok felfedezni... Nem értem...
 Mikor föláll, még nem mozdulok, és az íjat sem emelem föl, de amikor elindul felém, már rászegezett nyíllal hátrálok néhány lépést... Többet nem merek, mert ki tudja mit rejtet el az erdőben miközben a házban szétnéztem... Nem hiányzik egy újabb meglepetés. Tudja a nevemet, ez mostmár nem lep meg, de még mindig fogalmam sincs, honnan.
- Honnan tudod a nevemet? - teszem fel az újabb kérdést. A zűrzavarból a hibának bizonyult kiváncsiság kezd kikerekedni, és pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy legyőzzem.
 Az íjat még akkor sem engedem le, mikor erre felszólít. Közben újabb üzenetet jelez a menüm. Mostmár reménykedem, hogy valaki válaszolt a barátlistámon szereplők közül, de még nem tudom megnyitni az üzenetet. Semmi, de semmi kedvem nincs szem elől téveszteni a lányt. Nem érzek fenyegetést a hangjában, sőt... 
A ház felé masírozva a plüssökről magyaráz, amit megint csak nem tudok hova tenni... Kezd kissé komikussá válni a szituáció... A lány(?) láthatóan nem foglalkozik vele, hogy ha egy kicsivel is agresszívabb (és kevésbé kiváncsi) lennék, akkor nem vártam volna meg, hogy megszólaljon, és már legalább egy nyíl állna ki belőle valahol... Ez a magabiztosság vagy a hibbantság jele (nem tudom azt mondani, hogy nem hinném...) vagy pedig azé, hogy jóval magasabb szintű, így pedig sokkal erősebb nálam... Úgy sejtem, mind a kettő közrejátszik a dologban. 
- Na tisztázzunk valamit - mondom, mikor a bemutatkozást elüti azzal, hogy poénkodom, és tisztázásra kerül az is, hogy tőle kaptam a rózsaszín levelet. - Nem vicceltem, fogalmam sincs, hogy ki vagy, és arról sem, hogy mi a fenének csináltad ezt az egészet... Szóval kérlek, magyarázd el nekem. - semmi barátságtalan nincs a hangomban, viszont kiérződik belőle, hogy totálisan össze vagyok zavarodva... Nem megyek utána a házba, még mit nem. Az kéne még! Viszont közelebb megyek a házhoz, és olyan pozíciót veszek fel, ahonnan őt is, és az erdőt is szemmel tudom tartani. 
- Állj állj állj! - igyekszem belefolytani a lelkendezést. Miért lelkendezik? De komolyan... Ez ijesztő... - Nem emlékszem hogy talákoztunk volna...- Vajon figyel rám egyáltalán? Egyre jobban össze vagyok zavarodva... Viszont fellélegzek kicsit, eléggé ahhoz, hogy megnyissam az üzenetet. Shuék... Pontosabban Timidus válaszolt.

Timidus válasza:

   
Hát... Baj egyenlőre nincs, szóval fárasztani nem szeretném. Szépen lassan meg is írok egy választ, lehetőleg úgy, hogy semmi ne kerülje el közben a figyelmemet. Nem könnyű feladat, úgyhogy sok sok percbe beletelik, mire leírom azt a néhány mondatot. 

Válasz Timidusnak:

Miután ez a válasz megvolt mikor a lány éppen nem engem bámul egy pillanatra megnyitotom a másik üzenetet is. Chariton válaszolt. A kusza helyzetben is elönti a szívemet a melegség, hiszen bebizonyosodik, hogy számíthatok a barátaimra.

Chariton válasza:

Valahogy kezdem biztonságban érezni magam, tudva, hogy van akire számíthatok akkor is, ha tényleg veszélyesnek bizonyul a céhvezér... Neki is hasonló óvatossággal küldök egy választ, mivel feleslegesen őt sem szeretném fárasztani. Ez is sok-sok percbe tellik. Én pedig tartok tőle, hogy már a lánynak(?) is feltűnik, hogy valamit matatok a menümmel...

Válasz Charitonnak:

 Kicsit megnyugszom, úgyhogy már jobban tudok koncentrálni. Reménykedem, hogy ez a lány(?) nem az az eset, amikor a látszat csal, ugyanis eltekintve attól, hogy megpróbált elrabolni, szimpatikusnak tűnik... Már ha el tudnék tekinteni a dologtól... Viszont az, hogy Shu és Chariton mindketten válaszolja kicsit visszaadja a kedvem a Vigor meglátogatásához. Persze, előtte megkérném őket a jelenlegi véleményem szerint, hogy ezta  lányt(?) tüntessék el valahova addig... A nyugodtság viszont magával hozza azt is, hogy leengedem az íjamat, magam mellé, készenlétbe. Csak érteném mit akar tőlem a céhvezér...

A lány egy darabig hátrál, én pedig követem, majd amikor megáll biztatóan próbálok rámosolyogni, hátha sikerül megnyugtatnom, a kérdésére azonban értetlenkedek picurit.
-Oh de hiszen te mondtad, hogy Chakna a neved! - ej, micsoda buta kérdés, de hiszen ő Chakna, akkor miért ne tudhatnám, hogy ő az? nonszensz. A házba nem sikerül betessékelnem, vagyis a fél házba, hiszen picit romoska lett szegény, ez elszomorított. Az pedig végképp, hogy engem nem ismer meg. Majd váratlanul a fejemhez kapok, és érkezik a felismerés pillanata.
- Oh dehiszen te még nem is ismersz! Én balga. Jun vagyok. Szólíts csak Junnak. - nyújtok kezet neki mosolyogva, ölelni is ölelném, de félek, hogy megszúrnám valamelyikünket a nyilaival, ezért azt későbbre tartogatom inkább. Minél jobban rákészülök annál nagyobb ölelés lesz. - Találkozni, pedig már, hogy ne találkoztunk volna. Gyakran láttalak a boltocskában. Ooolyan szépséges hajad volt, hogy egyszerűen nem tudtam nem megjegyezni. Mondd csak mivel ápolod? Biztos gyakran mosod, és fésülöd is ugye? Ah, én régen növeszteni akartam az enyém, de rájöttem, hogy nincs türelmem, és a testék miatt is lassan nőtt, pláne a vágás miatt.. - mesélgetek neki egy sort, közben megigazgatom a loknijaim, büszke vagyok rá, hogy most sikerült ilyen szép szöszi maradnom. Nekem nem hiányzik a fekete haj, sosem állt jól. Közben mászkálgatok picit, magyarázok, ő néha pötyörészik, ejnye mennyire ráér, vállat vonok, és elkönyvelem az ő csajos szeszéjének a csetelést.
- Nem is figyelsz rám! Miért nem válaszolsz a kérdéseimre? Nem is szeretsz. - drámaian elszomorodom, majd pedig igyekszem betessékelni a házikóba.. Vártam egy pillanatot, majd váratlanul leengedte az íjat én pedig gonosz vigyorra húzva szám tűnök el a szeme elől, és váratlanul tűnök fel mögötte, kezeimmel átkarolva őt.
- Most megvaagy! Látod milyen veszélyes az erdő? Ha nem vigyázol valaki ugyanígy elkap. Láttam az imént egy mókust aki furcsán nézett rád, ezért biztosítani akartam róla, hogy velem vagy. Nem kell megköszönni. Ugye szereted az alma ízesítésű teát? :3

Mondtam volna neki a nevemet? De mikor? Aztán persze leesik, hogy valószínűleg hallhatta, mikor valaki megszólított, vagy bemutatkoztam valakinek... Bizar...
A kéznyújtására vetek rá egy gyanakvó pillantást, majd hogy ne tűnjek mégsem bunkónka, japán módra, meghajlással üdvözlöm. Ezek után furának érezném, ha szóban is megtenném, úgyhogy felegyenesedek, a lehető legrövidebb úton.
 A boltocska! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Hiszen a Vigor boltja a Szabad Rablás Boltocska, az ő céhéé! És onnan eljövet láttam először Junt! 
A...hajam? Ez keltette volna fel az érdeklődését? Egyre bizarabb a lány(?)... A kérdései annyira abszurdak, hogy hirtelen nem tudom, hogy most válaszolnom kellene-e rájuk, vagy csak szórakozik velem... Csak pislogok mikor a saját haját lengeti meg büszkén... A vádra, hogy nem figyelek rá viszont már egyből válaszolok
- Ó, figyelek, hidd el - mondom olyan éllel, amibőlt tudhatja, hogy ez nem a "csüngök a szavain" féle figyelem, hanem abból ered, hogy tartok tőle. A házikóba pedig még mindig nem hagyom magam betessékelni, hiszen legkevésbbé egy zárt helyen szeretnék kettesben maradni olyasvalakivel, akiről nem tudom, hogy veszélyes lehet-e. Igen igen, észrevettem hogy zöld az indikátora, de azok után, hogy megpróbált elrabolni, tőlem aztán rózsaszín is lehetne. 
 Amint egy sóhajjal magam mellé engedem az íjamat eltűnik a szemem elől... Na remek... Gyakorlatilag teljesen védtelen vagyok vele szemben, még az íjjal a kezemben is, ha bármikor így eltud tűnni... Mintha teleportálna... Viszont ezúttal nem valami gonosz zsákos-emberrablós elmebaj következik, hanem egyszerűen megölel... Szépen lassan azért mintha kezdene rendeződni a káosz a fejemben.. A kulcsszó, hogy lassan... Ezúttal azért sikerül nem teljesen pánikszerűen reagálnom... Nemes egyszerűséggel lefejtem magamról a kezét (ha tudom...) és újabb sóhajjal fogom magam, és leülök a földre, az ölembe helyezve felajzott íjamat.
- Ne aggódj, tisztában vagyok vele, hogy veszélyes az erdő - most éppen leginkább talán miattad. - Ha beszélgetni akarsz, tessék, itt beszélgethetünk, de nem vagyok sem éhes, se szomjas - jelentem ki... Még csak az kéne, hogy valami drogot vagy mit itasson vagy etessen velem... - kezdjük visszafelé. Azt kérdezted, miért nem válaszolok. Azért, mert nem értem a kérdéseidet. Nem a szavakat, hanem hogy miért teszed fel őket. - meg ami azt illeti, az egész szituációt úgy ahogy van nem értem... - Sokat segítene, ha például elárulnád végre, miért hívtál ide... - próbálom kiszedni belőle, hogy mit szeretne. Amíg beszéleg a hangom végig teljesen barátságos, semmi düh, semmi félelem, és semmi neheztelés nem érződik belőle, csak őszinteség, és zavarodottság. Legalábbis igyekszem, hogy így legyen... Azzal, hogy részben belemegyek a játékba szeretném elérni, hogy kiderüljön miért hívott ide, és kell-e tartanom Juntól, vagy mostmár tényleg csak teázgatni és beszélgetni szeretne... Közben megint  üzenetet jelez a menüm, de nem nyitom meg... Mostmár kifejezetten rettegek tőle, hogy egy pillanat töredékére is levegyem Junról a szemem.

Chakna valamiért nagyon makacs. Először nem értettem miért, de azután rájöttem, hogy a hozzá hasonló finom lányok nem szeretik az ilyen elhagyatott rozoga, félig tönkrement házikókat mint ez itt. Micsoda szerencse, hogy nem fél a házaktól, vagy ami még rosszabb a teától! Az szörnyű lenne.
- Tudod.. Én nagyon szeretem az ajtókat. Elsősorban azért mert mindig elvezetnek valahová, éppen ezért még soha sem találkoztam olyan ajtóval amelyet még nem akartam volna kinyitni. Szóval, ha te nem szeretnéd.. akkor én szívesen kinyitom. - célzok arra, hogy ideje lenne talán odabent folytatni a beszélgetést, remélve, hogy ezúttal már eléggé meggyőző voltam.
Az ölelésem jól fogadta, aranyosan. Kicsit lassan ugyan, de érzem, hogy kezdünk előre haladni, és már ő is úgy szeret mint én őt. Csak ő ezt nem meri kimutatni. Pont ilyen lánynak képzeltem. Miközben megpróbálta leszedni rólam a kezeit elmosolyodom, és magam engedem el, hogy tovább csacsoghassunk. Annyi mindenről szerettem volna vele beszélni, de most, hogy itt van velem szemben, teljes életnagyságban, nem is tudom mit mondhatnék neki. Olyan üresnek érzem magam hirtelen.
- Jaj várj. Adok egy lepedőt! - ekkor pedig előhúztam egy szép hímzett zsepikét és büszkén átnyújtom - Erre ülj, nehogy bepiszkold a ruhád. - és csak vigyorgok tovább. Olyan gondoskodó vagyok! Ah. Amikor mondja, hogy milyen veszélyes az erdő helyeselek és bólogatok. Sőt még egy sztorit is megosztok vele
- Jaj ne is mondd. Szörnyű hely az erdő. Hallottam róla, hogy egyszer egy nagy szőrös ember megpróbált megenni errefelé egy kislányt aki a nagyijához igyekezett.. Miféle világban élünk. Juj, kész szerencse, hogy téged senki sem próbált meg elrabolni idefele jövet. - az arcomhoz kapom a kezeim - Szörnyű lenne. Nem is akarok ilyesmire gondolni. Te se tedd. Hess, hess. Hessegessük el a gondolatát is - legyezgetem el a csúnya gondolatokat. Arra, hogy nem éhes még nem reagálok, de arra, hogy visszautasítja az ínycsiklandozó teámat elszomorodok.
- Nem szeretnél inni velem egy finom alma ízesítésű teát? Pedig ekkkkora szeretettel csináltam. - tárom szélesre a kezeim, hogy demonstráljam neki.
- Hogy hogy nem érted őket? Csupa szép, csupa bók mindegyik. Érdekel, hogyan csinálod, hogy ennyire csinos vagy. - kíváncsian pislogok felé, majd felkelek, és berohanok a házba, a teáért. Egy pillanattal később vissza is térek hozzá, két szépséges csészével, és a teáskancsóval, amely még meleg.
- Olyan csacsi vagy! De hiszen tudtad miért hívtalak ide. Csacsogni akartam veled. Érdekelt mi történt veled az idő alatt amíg nem találkoztunk.

Az ajtóktól? Miért félnék az ajtóktól? Kezdek kiváncsi lenni, hogy mi is zajlik Jun fejecskéjében... Chakna! Ne engedd, hogy a kiváncsiság megint bajba keverjen! 
 Hiába is próbálom legyőzni, igenis kiváncsi vagyok rá, hogy mi zajlik Jun agyában... Abban már biztos vagyok, hogy van egy saját kis világa, ahol mindennek (és mindenkinek) megvan a maga helye, és hiába is próbálna az ember kikerülni erről a fejből, ő mindent valahogy úgy értelmez, hogy beleilljen a képbe... Csak azt lenne jó tudni, hogy hol van az én helyem...
- Olyan jó itt kint a szabad ég alatt, nem? - hárítom az utalást a házba való behúzódásra, igyekezve valamennyire az ő nyelvén fogalmazni, hogy ne értse félre. Elhatároztam, hogy nem fogok vele zárt térbe menni, és minden makacsságommal tartom magam ehhez.
 A lepedőt, bár eleinte kicsit gyanakodva nézem, elfogadom tőle (mégiscsak biztonságosabb, ha nálam van a lepedő, nem pedig a lánynál(?) ), és gyorsan leterítem, de folyamatosan rajta tartom a szememet Junon.
 A története végén hitetlenkedve pislogok rá... Ő mondja, hogy "kész szerencse, hogy téged senki sem próbált meg elrabolni idefele jövet." ... Hiszen éppen ő próbálta meg!
 Mindenesetre, mivel valószínűleg nem lenne értelme ezt firtatni megfogadom a tanácsát, és nem foglalkozom ezzel a gondolattal. 
 Egy pillanatra (na jó, többre is) az aranyossága elnyomja az óvatosságomat (komolyan... ahogy mutatta, hogy "Ekkora szeretettel csináltam"... Ki tudott volna óvatos maradni?)
- Na jó, megkóstolom a teádat, hogy ne menjen kárba - bólintok ebben az állapotban, és lehet szerencsém, hogy csak eddig tart az óvatlanságom?
Valamiért az agyam egy része kezdi azt súgni, hogy tényleg nem csak szórakozik... Hogy komolyan beszélgetni hívott ide... De azt a zsákos cécót még mindig nem tudom hova tenni...
- Arra gondolsz, hogy mióta a Szabad Rablás Boltocskában jártam? - kérdezek rá, hogy biztos legyek, mit tekint ő utolsó találkozásnak. Ha beszélgetek vele, talán nem jut eszébe újabb kellemetlen meglepetés... - Nem történt semmi érdekes. Információkat várok egy küldetésről, amire Chariton hívott. És veled mi történt azóta.? - kérdezem, hogy inkább ő beszéljen, nekem meg legyen lehetőségem gondolkodni, és megfigyelni a gesztusait.

- A szabad ég alatt? - kérdezek vissza közben körbepillantok. Valóban igaza van, igazi piknikezős idő van. Az idő kellemesen hideg, a fákon nem igazán vannak levelek, tehát tökéletes a piknikre! - Igazad lehet. Hogy te milyen jól értesz az időjáráshoz. Nekem apu mindig azt mondta, hogy mindig találj valami jó beszédtémát a beszélgetőpartnereddel, mert ha nincs ötleted kénytelenek lesztek az időjárásról beszélgetni. - vigyorgok, micsoda memóriám van. Apu büszke lenne rám ha hallaná.
- Juj de jó! - hatalmas lendülettel be hoztam ki a teát, nagyon ügyeltem rá, hogy ne ejtsek le semmit. Nem azért mert ügyetlen vagyok, hanem azért, mert amikor az emberek nagyon odafigyelnek akkor jönnek a bakimanók, és direkt bakikat csinálnak. - Hozom a plüsiket is! Egy perc és jövök. - és szépen egyesével kihordtam, és köréraktam a plüssállataimat. Macik, oroszlánok, pingvinek, még több macik veszik körül, feltéve ha nem pakolássza őket arrébb. - Remélem nagyon fog ízleni a teám. Ha nem akkor tudok még fahéjas szilvást is csinálni. Van egy csomó fahéj nálam. Ha esetleg szeretnél kaphatsz belőle. Azt hallottam van aki a füle mögé szokta kenni, de szerintem ez butaság.. én nem fa akarok lenni, hanem szépséges virág. Oh várj. Mégsem. A virág az olyan gyenge.. Nade tessék. Igyál!- mindegy is, vállat vonok, és lehuppanok a lány elé, majd átnyújtok neki egy csésze meleg teát. A kérdésére bólintottam. Hát persze, hogy a boltocska utáni idejére gondoltam. Bólogatva hallgattam végig majd ismét visszadobta a labdát.
- Hú! Hát ez egy elég hosszú sztori. Először elkezdtelek követni, kiosontam, és szuperészrevétlenül bevetettem minden ninjateknikám, amiket még Chizu mutatott, és galambnak álcázva magam kézbesítettem neked a szerelmeslevelem, amelyre te azonnal válaszoltál. Majd ezt követően hazasiettem, ahol összeszedtem a szükséges felszereléseket, a plüsiket, a teát, a készletet, és a zsákot is, majd siettem ide, hogy... Oh várj. Nem is voltam otthon. Hogy kerültek hozzám ezek a cuccok? - döbbentem le, majd hamar vállat is vontam, biztos a boltocskában tároltam őket.. - Szóval végül itt berendezkedtem, és lesben állva vártalak, hogy aztán nagyon felkészületlenül érjen téged a meglepetésem! - majd széles mosollyal az arcomon ültem, és vártam, hogy ő is beszéljen. Néha csak úgy ömlik belőlem a szó, és csak csacsogok, csacsogok és csacsogok..

És bevált... Nem értetlenkedett, és nem próbált többet betessékelni a házba! Úgy látszik megtaláltam vele a hangot. Ez egyébként arról is meggyőzött, hogy 
(legalábbis a házban) nem kell nem csapdától tartanom.
- Ezek szerint most nem találsz jó beszédtémát? - Kérdezem az időjárás témával kapcsolatos megjegyzésére. 
 Őszinte öröme, mikor elfogadom a teát először késztet mosolyra, mióta eljöttem az erdőbe. 
 Felajánlanám neki a segítségemet, de láthatóan még élvezi is, ahogy rendezgeti a piknikhez a dolgokat. Talán... És ez egy erős Talán, felsleges volt aggódnom... Aztán belémhasít a zsák érzése... Ts..., na még mit nem!  Majd akkor hiszem el, hogy nincs mitől tartanom, ha bizonyítva látom! Azért... valljuk be... Aranyos, a plüsseivel. Bizonyára mindegyiknek szándékosan kijelölt helye van, úgyhpgy nem is nyúlok hozzá egyikhez sem, csak szépen sorban végigkérdezem a nevüket.
- Nahát! - csatlakozom jókedvű csacsogásához, hogy ne legyek túl feltűnően csendben - Pedig jó fahéjas-szilvás teát csinálni nem egyszerű! - dicsérem meg, őszintén, tudva hogy Aincardban nem igazán a filteres módszerrel lehet teát csinálni. Majdnem elnevetem magam a fahéjjal kapcsolatos babonára. Azt mondja a virág gyenge... Hát, ez is egy nézőpont.
- Én szeretnék virág lenni. Lehet, hogy gyengének tűnik, de ezzel majdnem mindenkit rábír, hogy vigyázzon rá. Senki nem is akarja igazán bántani. A fákat rengetegen szeretnék kivágni - osztom meg vele saját véleményemet, kiváncsian lesve reakcióját a komolyabb gondolatokra. Közben elveszem a kezéből a csészét, amit odanyújt nekem, egy pillanatig gyanakodva méregetem, majd egy aprót kortyolok belőle, és jelezve, hogy forró még nekem, egyenlőre félre is teszem.
 Újabb trükköm is működni látszik: Jun úgy látszik szeret csacsogni, és kapva kap az alkalmon, hogy mesélhessen. Amit mesél, az pedig nem lep meg, hiszen észrevettem, hogy követett. Valamiért viszont úgy érzem elrontanám az örömét, ha ezt elmondanám... És valamiért nem szeretném elrontani az örömét...   
 Csacsogásának azt a részét nem igazán értem, hogy galamb képében átadta a levelet, de úgy érzem nem is fogom Jun magyarázatából megérteni, ha simán rákérdezek, úgyhogy megint igyekszem az ő nyelvén megközelíteni a dolgot.
- Wow - mímelek Junt félbeszakítva (na jó, csak félig meddig) csodálkozást - nagyszerű vagy, ha galambbá tudsz változni!- jelentem ki, amire válaszul remélhetőleg megtudom a turpiságot a dologban.
 Megüti viszont a fülemet, hogy nem tudta otthon összeszedni a cuccait
- Várj csak egy kicsit - vágok ismét közbe felemelve a kezemet is, mikor vállat vonva folytatni készülne - Ezek szerint ez mind úgy volt nálad, hogy nem kellett volna nálad legyen? Ötleted sincs, hogy hogy lehetséges ez? - kérdezem, utólag persze gondolatban jól fejbecsapva magamat, amiért nem fogalmaztam át az ő nyelvére a kérdéseket, mert így lehet nem fogok érthető választ kapni.
- Hát, meglepned sikerült az biztos - felelem, és tudom hogy ezt ő hogy fogja érteni, annak ellenére, hogy közben a szemet forgattam, és hangomból is minden értelmes embernek sütött volna a negatív felhang. Közben bevillant a fejembe egy mondat, amivel talán (hm.. újabb erős Talán) biztosíthatom, hogy ne érjenek újabb kellemetlen meglepetések.
- De kérlek, legközelebb ne akarj így meglepni! Nagyon örülök neki, hogy így törődsz velem, de nem szeretem a meglepetéseket! - Csak váljon be ez is, és akkor megnyugszom!

- Jaa, nem. Azt hittem az időjárásról akarsz beszélni és onnan jutott az eszembe. - közben szépen lassan befejeződnek a piknik előkészületei, a plüsik a helyükön, be is mutatom neki őket. Kezdve Timberly-vel, aki a főnök, majd következtek a többiek: Monique, Alpone, Dolores, Zacharias, Mephisto, Grindy, Fluffy, Aberfort. Habár nem mintha sok jelentősségük lenne a neveiknek, hiszen hajlamos vagyok időnként átnevezni őket. Eddig csak Timberly-nek volt állandó neve, de ezt nem osztottam meg a lánnyal. Nem akartam, hogy furának tűnjek a szemében. Nem tudnám elviselni a tényt, hogy hülyének hisz. Amikor végre nem csak én csacsogok, hanem ő is kezd válaszolni felbátorodom jobban.
- Ugyee? Nehéz eltalálni a megfelelő arányokat, hogy ne nyomják el egymást az ízek. Egyébként nem vagyok a szilva híve, de a fahéjat imááádom! Az az igazság, hogy én sem tudom jól elkészíteni, mert alacsony az italkészítésem.. Viszoont az illata a fahéjnak szokott érződni. Az is majdnem több mint kevés. - büszkélkedem a tudásommal és tapasztalataimmal, hátha lenyűgözöm vele.
- Ha szeretnéd lehetsz virág. A szépséged meg van hozzá. Én pedig majd vigyázok rád, hogy nehogy valaki megtépkedjen. - pattanok fel ültemből, és húzom ki magam büszkén, hősiesen. Nem mintha valódi védelmet jelentenék számára, de bíztam benne, hogy elfogadja az ajánlatom, és feleségemmé védettemmé válik.
Az élményeim arról, hogy mi történt velem amíg nem láttuk egymást teljesen lenyűgözték és ez új szintre emelte a boldogságom. A fellegekben jártam, és az, hogy lenyűgözte őt a törekvésem a tökéletes találkáért. Legszívesebben megcsiklandoznám örömömben!
- Nem is sejted még mi mindenné. Egyszer halloweenkor sütőtökké változtam. Egerek és nyuszikák segítették elkészíteni a jelmezem. Nagyon segítőkészek tudnak lenni, ha szépen kéri az ember. - büszkélkedtem, habár sajnáltam, hogy nem tudok képet mutatni neki..
A kérdésére picit félredöntöm a fejem, értetlenül nézekrá.
- Miért? Hiszen ez majdnem része az alapfelszerelésnek! Biztos nálad is van ital nem? - kérdezek vissza, nem értem miért lepődik meg ennyire azon, hogy valaki felkészül minden helyzetre. Viszont ezen túl is lendülök, mert ismét a fellegekben járok, picit el is pirulok! Megleptem! Tapsikolok örömömben és ujjongok picit, majd a következő mondatára megrázom a fejem.
- A meglepetéseket mindenki szereti, mert meglepődni jó dolog. Legközelebb valami sokkkkkal izgisebbet fogok kitalálni. Ez túlságosan rögtönzött lett most. Juj mikor van a szülinapod? Kérlek mondd, hogy mostanában!

Mosolyogva bólintok, hogy értem már, mikor kiderül, hogy azt hitte én akarok az időjárásról beszélgetni... Nem tudtam mást tenni. Közben zakatolt a fejemben, hogy vajon jó döntés volt-e belemenni a játékba... Egyenlőre úgy tűnik nem jártam rosszul miatta, úgyhogy hamar elhessegetem ezt a gondolatot.
 Őszintén szólva nem igazán figyelek, amikor bemutatja a plüssöket. Timberly az egyetlen, akinek megjegyzem a nevét, mert Ő mintha kitüntetett helyet foglalna el a plüssök között (Erre utal legalábbis, hogy mintha jobban karban lenne tartva a többieknél), és úgy sejtem megbántaná Junt, ha nem emlékeznék a nevére.
 Nagyon örül a dicséretemnek, én pedig megnyugszom, hogy le vannak foglalva a gondolatai. Értek a teához, úgyhogy tudom miről beszél, és aranyosnak találom, hogy ennyire büszke magára.
 Kérdőn nézek rá, amikor felveti, hogy majd megvéd, ha virág leszek... Fura érzésem van ezzel kapcsolatban, valószínűleg azért, mert nem tudom mi járhat megint a fejében... 
Meglátszott lelkesedésem úgy tűnik örömmel tölti el, és méginkább lelkes lesz... Én viszont nem kapok a kérdésemre választ. Nem baj, van még ötletem, hogy megtudjam amire kiváncsi vagyok.
- Nagyon nehéz dolog lehet ennyi mindenné átváltozni, és még az állatokkal is ilyen jó barátságban lenni - képedek el ismét, hátha magyarázatba kezd. Egerek, és nyuszik... Mint egy mesebeli hercegnőnek, nevetek magamban... Lehet, Jun az szeretne lenni?
 Megértés csillan a szememben, mikor visszakérdez. Áhá, ezekszerint mégiscsak nála voltak ezet az itemek, csak elfeledkezhetett róla, hogy magához vette őket. Hogy válaszoljak is, gyorsan átfuttatom a fejemen, hogy mi van éppen nálam.
- Valóban - szólalok meg pár pillanattal később. - Nálam is van innivaló, de csak egy üveg almalé. - Egyre kevésbé tartok Juntól magától, inkább csak attól ,hogy valami olyan ötlete támad, ami miatt én kerülök majd meglehetősen kellemetlen helyzetbe, miközben ő azt hiszi éppúgy élvezem a dolgot, mint ő... Ezt pedig alátámasztja Timidus gyors válasza is, amit közben sikerült észrevétlenül elolvasnom. Szerinte sem Juntól kell tartanom, hanem inkább az ötleteivel óvatosnak lennem.
 A Talán nagyon nagyon erős talánnak bizonyul... Annyira, hogy egyáltalán nem érem el a célomat. Az újabb Jun féle meglepetés gondolatára megfagy a vér az ereimben... Az imént a szerencse is igencsak közrejátszott, hogy sikerült kivergődnöm magam a zsákból... És csak a buta emberek bíznak benne hogy ugyanabban a dologban másodszor is szerencséjük lesz... Persze azon is elgondolkodom, hogy vajon milyen az a meglepetés, ami ne  "összecsapott"... Miért van olyan érzésem, hogy abban az esetben semmi nem múlt volna a szerencsén, és Isten tudja hol kötöttem volna ki?...
- November 6-án van a születésnapom - árulom el neki az információt.. Mit is kezdene vele idebent? Persze más lenne a helyzet, ha közel lenne a születésnapom... Akkor féltem volna elárulni... Miket beszélek? Hiszen akkor is elárultam volna valószínűleg, előbb utóbb... - Tudod mit, legközelebb inkább én leplek meg valamivel. Rosszul érezném magam, ha tartoznék neked, úgyhogy kérlek, mielőtt te kitalálsz valamit, hadd rendezzem én a tartozásomat. Úgy szeretnélek előbb én meglepni! - Igyekszem egy újabb ötlettel eltéríteni attól a tervétől, hogy megint meglepjen. Kíváncsi vagyok, meddig tudom még valahogy fenntartani ezt a "Junos" szerepet, amit felvettem annak érdekében, hogy biztosan úgy értse a dolgokat, ahogy szeretném. 
 A zavarodottságom pedig egyre inkább kezd olyan állapottá válni, aminek már nem igazán vagyok tudatában, csak halványan érzékelem, hogy bizony, bennem van...

Arra amit mondd hevesen bólogatok, és helyeselek, majd hozzá is szólok.
- Jaj ne is mondd. Szörnyen nehéz az élet, ha ilyen csodálatosnak kell lenned. Szerencsére még anno Shushu megmutatta, hogyan kell úgy gyömöszkélni a nyuszikákat, hogy az ne fájjon nekik és szeressenek engem. Ha kellő mennyiségű szeretetet sugárzol beléjük akkor a nyuszik szeretettel és csodálatossággal lesznek töltve. Lyuly! Akarsz egy szereperecet? Milyen csudi lenne, ha egyenkarkötőnk lenne! Csinálnunk kellene. Mi a kedvenc színed? Kérlek mondd, hogy a halványrózsaszín! - reménykedek hátha ugyanaz a kedvenc színe mint nekem. Valami azt súgja, hogy ugyanaz lesz, de mégis izgulok. Csak úgy zakatol a szívecském. Közben ő is elmeséli, hogy van nála almalé iszinek. Nem lep meg. Sejtettem, hogy sokat iszik, hogy ne száradjon ki a szája és a bőre. Habár azt hittem ő nektárt iszik, és reggelente a virágok simogatására ébred, de ez nem változtat a tényen. Miközben nézem az arcát, végig azon morfondírozom, hogy olyan puhának tűnik a bőre, hogy meg akarom nyumunyumuzni. De az olyan izé lenne, ha csak úgy rávetném magam, olyan barbár.. Nem vagyok barbár, és egy hölggyel finoman kell bánni, ezért visszafogom magam ahogyan eddig is.
- Oh de hiszen ez nagyszerű! Mennyi közös van bennünk! Hihetetlen nem? - lelkendeztem a szülinapjára - Most azonnal ünnepelnünk kell! Ez egy csodálatos nap. Annnyira boldog vagyok most. Milyen ízű tortát akarsz? - pattanok fel, és állva is maradok. El kell menni sütit venni amilyen hamar csak lehet. - Nem vesztegethetjük az időt holmi teázásra. Miért nem ezzel kezdted? Torta. Torta kell - ismételgettem magamban.. és közben összeszedegettem a plüsiket.
- Rendben van. Alig várom a meglepid! Mire vársz még, mennünk kell! - lelkendeztem közben, de csak fél füllel figyeltem, végig az ünneplésen járt az eszem. - Tudok egy nagyon tuti helyet! Imádni fogod az biztos!

Nézd már a kis öntelt fruskát! Kacagok magamban. De a kérdésemre még mindig nem kaptam választ... Lehet szándékosan, úgyhogy egyenlőre hanyagolom a témát.
 Szereperecet? Gondolkodom el, aztután rájövök, hogy ez valószínűleg a karperec "Jun nyelven". Gyorsan végiggondolom, hogy okozhat-e kellemetlen meglepetést egy karkötő, aztán mivel nem találtam semmi komoly veszélyforrást benne, mosolyogva bólintok. Miért is ne, ha ettől nem fog mindenféle kellemetlenebbnél kellemetlenebb ötletet szövögetni, hogy mégis elérje amit akar...
- Az ibolya a kedvenc színem - válaszolok a kérdésére. Hiába, a rózsaszín aranyos, de nem nekem való szín.
 Kérdő pillantással méregetem, miközben az arcomat fürkészi. Valami jár a fejecskéjében, és valami azt súgja, hogy nem igazán akarom tudni mi...
 Nem igazán értem, mikor felkiállt, hogy "mennyi közös van bennünk!", ezért rákérdezek a leglogikusabbnak tűnő verzióra:
- Neked is akkor van a szülinapod? - Nem igazán tudok mást elképzelni, mint "újab közös" pontot, hacsak nem a hónapot, ami nem lenne igazából ekkora dolog, szerintem még Jun számára sem... 
 Közben meglepetten bámulom, ahogy újra minden mütyűrt összekapkod, és majdnem örülök, hogy engem nem tud besuvasztani az inventoryjába (Ugye?) Még adogatom is neki a plüssöket, a csészéket, és a többi piknik-kelléket... Miért is? Magam sem tudom... Talán mert úgy tűnt, hogy sietni akar...
- Hova szeretnél menni?  Lehet én is ismerem azt a tuti! - igyekeztem lelkendezni, de közben nem mozdultam el a helyemről. Csak akkor megyek vele, ha ismerem a helyet, mert akkor előre tudhatom, hogy mire számíthatok. Közben pörög az agyam, hogy milyen kifogással fogok előállni, ha mégsem ismerem. Ej Chakna... Jól belekeverted magad Jun kis mesevilágába, és most meg törheted a fejed, hogy hogyan tudsz kikeveredni belőle...

- Oh az ibolya! Imádom az ibolyát. Az a kedvenc színem! - lelkendezek, - Milyen pici a világ, és mennyi hasonlóság van közöttünk. Mintha ikrek lennénk nem? Egyszer volt egy barátnőm aki pontosan akkor született mint én. Hát nem kész őrület? Azt hittem ez lehetetlen, de kiderült, hogy lehetséges. Szóval azóta tudom, hogy bármi megtörténhet. - teljesen elolvadtam az örömtől akár egy kocka csokoládé amit valaki a napon felejtett. Ami ugyebár bűn.. a szereperecre visszatérve viszont természetesen már volt is ötletem, de nem mertem megosztani vele, mert ez lehetne a kövi meglepi. Hatalmas szőrmés bojtos karperec, puha, nyumunyumuzható. Tuti imádná. Vagy egy elefántfejecskés. Tök tuti lenne, ha trombitálna ha megnyomjuk az orrát.. Vajon létezik ilyen? A szülinapom kérdésére azonnal válaszolok.
- Május tizedikén születtem! - oh érdekli a szülinapom. Biztos meg akar lepni. - Szeretem a plüssöket és a teát. - osztom meg vele az információt, majd picit gondolkodom még, - a ruhákat is, szeretek vásárolni. A sütiket is nagyon. Igazából sok mindent szeretek... - adtam neki néhány ötletet, biztos ami biztos alapon, ha már ennyire a témánál vagyunk. Miközben a mai közös nem-születésnapunkon agyalok, és pakolászom el a holmijaim, azt veszem észre, hogy Chakchak is segít. Néha igyekeztem picit jobban előrenyúlni, hátha összeér a kezünk, de az már kérdéses, hogy egy pillanatnyi tapiból meg tudnék-e állapítani bármit is a bőre állapotáról..
- Jaj. Dehiszen, ha elmondanám megölném vele a meglepetést! Nem azt nem szabad. Azt szeretném, hogy naaagyon meglepődj. Biztosan meg fogsz lepődni. :3 Szóval torták. Mesélj. Mindent tudni akarok a kedvenc ízeidről. - Közben elővettem egy hazatérés kristályt, és mellé lépek - Szólj, ha indulhatunk! - mosolygok rá barátságosan, készen állva az utazásra.

Öhm... oké... Szóval Jun nagyon szeretnl, hogy ugyan az legyen a kedvenc színünk... Lépjünk tovább, Chakna, felesleges ezen agyalnod! Csak lépj túl rajta...
- Valóban? - kérdeztem vissza, hogy tovább lelkendezhessen... addig is nem nekem kell kitalálnom valami értelmes megszólalást... - Ki volt az? Kiváncsi vagyok arra, akit te a legjobb barátnődnek nevezel - hogy messzire elkerüljem, ha lehet... Bár... Ha olyan mint Jun... Nem, ne gondolj bele, kérlek... csak ne gondolj bele!
 Hm... Még csak közel sincs egymáshoz a születésnapunk... Fél év különbség van közte, de komolyan! Mégis mi közöset tudott ebben így felfedezni? Mindenesetre meg sem próbálom kideríteni, mert ötletem nincs, hogy mit kéne kérdeznem, hogy elmondja, és kissé kezd megijeszteni a lelkesedése... Úgy... Mindenen... A felsorolás nem lepett meg, ha tippelnem kellett vona, hogy Jun mit szeret, nagyjából ilyesmit soroltam volna fel...
- Akkor már megint te fogsz meglepni engem? - kérdezem kissé sértődöttet játszva, ugyanakkor erőtlenül, hátha eszébe jut a megegyezés, hogy engedi, hogy én lepjem meg előbb... Úgy látszik, mégsem éreztem rá teljesen arra, hogy kell Junnal beszélni, úgyhogy kicsit is csalódott vagyok...Ha figyelne, az ijedtséget is észre vette volna a hangomban, de hát nem úgy tűnt, mint aki figyel rá, hogy én mit szeretnék... A fejébe vett valamit, és nagyon, nagyon nehéz lesz elkerülni... Mikor a hazatérés kristállyal mellém lép szinte kétségbeesetten keresgélek valami kibúvót, vagy mentő ötletet, amivel megszabadulhatnék tőle, de sajnos az egyetlen, ami eszembe jut, a saját hazatérés kristályom... Ha elég gyors lennék, talán (kezd elegem lenni ezekből a hatalmas, erős TALÁNokból... Mindenesetre azért megpróbálom. Szépen lassan előhívom a saját kristályomat, és mielőtt bármit mondanék, a lehető legrövidebb idő alatt aktiválom, és ha sikerül meglepnem, már ott sem vagyok, és  remélhetőleg Jun nem vár rám a "túloldalon"...

Lelkendeztünk picit közösen, örülök, hogy kezdi elengedni magát, egyre csak közelebb kerülünk egymáshoz. Hamarosan teljesen az irányításom alatt lesz, és az agymosás után nem marad belőle más mint..
- Jaj, ő nem volt a legjobb barátnőm. Nekem sajnos nem szabad legjobbat választanom, mert az olyan lenne mintha kivételezni akarnék a többiekkel, én pedig nem akarom, hogy rosszul érezzétek magatokat. Én mindenkit ugyanannyira szeretek aki a barátom. Szerencsére csurdultig vagyok szeretettel, és a készleteim is kifogyhatatlanok, ezért korlátlan mennyiségben tudok adni belőle nektek. - osztottam meg vele is az információt amit remélhetőleg mindenki tud, mert ez így igazságos. Közben úgy tűnt a pakolás is készen van. Gyorsan vetettem még egy gyors pillantást a romos házra. A kötél maradhat, és a tartalék zsákra sincs most már szükségem amióta Chakna önszántából az irányításom alá hajtotta magát, így elégedetten csukom be az ajtót, és mosolyogva szökkenek vissza hozzá, hogy tovább élvezhessem a társaságát, és ami még fontosabb, hogy ő is az enyém.
- Nos, ami azt illeti.. te annyi mindennel megleptél most, hogy úgy éreztem nekem is tennem kell valamit, hogy ne érezd magad elhanyagoltan. Szóval csudijól fogunk szórakozni. Befonjuk egymás haját, meg ilyesmi. - bíztatóan a vállára tettem a kezem, hogy megnyugtassam, és láttam, hogy ő is keresgél, olyan kis édes, hogy meg akar nekem spórolni néhány másodpercet. Jól esett a törődése, és hogy ennyire fontos lettem neki. Ezért boldogan mondtam ki a következő szavakat: - Teleport kezdetek városa.

HA: sikerült a teleportálásom:
Elégedetten szívok bele a kellemes hűvös városi levegőbe, és kedvesen felsegítem Chakchakot a földről, segítek leporolni a ruhácskáját, ami még így is tökéletes.
- Na mehetünk? :3

HA: Nem sikerült:
Akkor minden bizonnyal Chakchakkal együtt teleportálódom el, mivel fogtam a vállacskáját, így valószínűleg az ő vágyának helyén leszünk.

Kissé kitekert módon, de majdnem ugyanúgy gondolkodik a barátságról, mint én... Meglepő, és akár még kellemesnek is mondanám...
 Becsukja a ház ajtaját, ami kis fellélegzést jelent nekem... Legalább amiatt, ami odabent maradt, már nem kell aggódnom... Remélem...
 Na tessék... Komolyan el kell gondolkoznom, hogy vajon mit vett meglepetésnek abból, amit mondtam vagy csináltam... Ha megtaláltam, akkor felírom a "Ne tedd Jun társaságában" listámra, amit épp most tervezek elindítani a fejemben...
 Reménykedem közben abban, hogy a hajfonogatást meg ilyesmit úgy érti, ahogy mondja, és nincs mögötte semmi kellemetlen gondolat...
 
A tervem a meglépése kudarcba fulladt, amint Jun a vállamre tette a kezét... A sóhajtás, ami emiatt szakad fel belőlem még azt a lehetőséget is elveszi, hogy oda kerüljünk, ahova én irányítom magunkat, így kábán hallgatom ahogy a kezdetek városába teleportál minket... Megérkezve kábultan ülök,, szinte észre se veszem, hogy hagyom hogy felsegítsen, és a ruhámat is leporolja... Ma úgy látszik semmi nem sikerül... Van egyáltalán értelme próbálkoznom? Úgy látszik valahogy még a legcsekélyebb mértékben is alig tudom irányításom alatt tartani az eseményeket... És EZ nagyon nincs ínyemre... Kérdésére tétován válaszolok
- A...azt hiszem - nyögöm ki akadozva, és lassan lépkedveelindulok Jun után... Inkább caplatok hátul, ahonnan szemmel tarthatom. És közben keresem a lehetőséget arra is, hogy egy oldalsó utcában mégiscsak meglépjek valahogy... Eddigre elég jól ismertem már a Kezdetek városát, úgyhogy nem tartok tőle, hogy nem fogom kiszúrni a lehetőséget...

HA találok lehetőséget, akkor meg is próbálok meglépni. Besurranok a kisutcába, majd a következő kereszteződésnél eltűnök. /Ez 2 kockát jelent ><. Ha az első korona meglátok egy lehetőséget, ha a második is, akkor meg is tudok lépni./

Edit: ÉS SIKERÜLT ><

Biztatóan mosolygok a lányra amikor megérkeztünk, ő mintha kicsit meglepődött volna, de lehet csak a képzeletem játszott velem. Felsegítem, amit úgy tűnik elfogad, és le is porolgatom a szép ruháját. Egy picurka koszfolt ugyan marad valahol a térde környékén, de úgy teszek mintha nem én csináltam volna a túlbuzgóságommal, ezért felegyenesedve rámosolygok. Kérdésemre válaszol, és el is indulok a célomhoz vezető út irányába. A közelben kell lennie a kedvenc cukrászdámnak, de talán a park felé menet több lesz a látnivaló...
- Hmm, abban a parkban egyszer megkérte valaki a kezem. - bökök oldalra, az említett közterület irányába - Nagyon aranyos jelenet volt, de nem volt elég romantikus, és mivel nevét sem tudtam a mókuskának, ezért végül magára hagytam. Azt hiszem jobb is így, mivel az odújába ketten nehézkesen fértünk volna el. Pláne, ha gyerekei is vannak.. - közben haladunk tovább, én pedig tovább fecsegek - Abban a boltban vertem el az első küldetésemen szerzett aranyat. Imádtam ott vásárolni, de rá kellett jönnöm, hogy nem az én világom az a stílus. Oh nézd azt a fát! Ez nagyon gyönyörű ám tavasszal! - ide-oda cikázik a figyelmem, fordulok, sétálok, Chakchak pedig mögöttem siet, kezdetben még hátra-hátranézek, hogy tudja-e tartani a tempót, vagy lassítsak, de mivel úgy tűnik neki így megfelel ezért nem változtatok és folytatom az utat. Az utcák lassan sűrűsödnek, és egyre kuszábbá válnak.
- Tudod én néha eltévedek errefelé, kész labirintushálózat ez a része a városnak. Kész őrület, nem tudom ki tervezte, de szívesen orron pöckölném, néha.. Chakna? - pillantok hátra, a hosszú csend gyanússá vált.. - Oh Chakchak elkóborolt valamerre. Jaj biztos elveszett és most fél. - az arcomhoz kapom a kezeim ijedtségemben.

Jun írta:
Kedves Shu-shu, Nem fogod elhinni mi történt!
Összebarátkoztam egy szuperkedves lánnyal, és miközben éppen a cukrászda felé tartottam vele, eltűnt. Nem tudom mit csináljak. Szerinted a szép, fekete hajú lányok hol szoktak eltűnni? Sokkal könnyebb lenne úgy keresni, hogy tudom, hogy hol van.
Üdvzlettel: Jun

Gyors üzenetbepötyögés után pedig elkezdem keresgélni a közelben. Bepillantok a kukák mögé, megnézem alaposan a kirakatokat, a boltok cégéreit, nehogy véletlenül fennakadjon valamelyiken...

A levelemre hamar kapok választ, az elküldés után érkezett is egy rövidke válasz.

Shukaku írta:Szia Junci!
Keresd a hátad mögött, és ha megtaláltad, próbáld meg nem elijeszteni újra.
Puszi: Shu, Timi & Yena

- Oh dehiszen ez mindent megmagyaráz! - kapok a fejemhez a felismerés pillanatában. - Biztosan elmaradozott. Lehet elfáradt és nem mert szólni, hogy pihenjünk egy pillanatot. Oh szegény Chakna! - Elindultam visszafelé arra amerről jöttünk, remélve, hogy rábukkanok még azelőtt, hogy valaki más bukkanna rá. Valami csúnya, rosszlelkű egyén, aki bántani akarná, sőt ne adj isten el is akarná rabolni! Szörnyű lenne. Szegény finom bőrét kötél szorítaná, szépséges arcát zsák fedné.  Szörnyű lenne. Mindenesetre vígan keresgéltem tovább arra merről jöttem, remélve, hogy időben rátalálok a lányra, majd egy idő után a csendes, diszkrét keresgélést felváltotta a kiáltozás.
- Chaknaa, merre vaaagy?! Chaknaa! - minden utcába bekiáltottam annak reményében, hogy a következő sarkon ő fog kifordulni, és rám mosolyog azokkal a szép gomb szemeivel, közben már a főtér felé tartottam. Hátha kimenekült a labirintusból és ott vár rám az egyik padon, gyümölcsös, tejszínhabos palacsintákkal, és meleg teával. Biztos így lesz. Tovább ordítottam, és bíztam a szerencsémben.. - Chaknaa. Chakna, gyere elő. Nincs mitől félned, most már itt vagyok! .

Lassan kiértem a főtérre, de Chakna még mindig nem került elő, elkezdtem aggódni, hogyan veszhetett el ennyire ez a lány. A végén még a rendőrséget is fel kell hívno.. oh.. vagyis plakátokat kellene gyártanom, mivel rendőrség nem létezik. Vígan kiáltoztam tovább, mígnem végleg el nem fáradt a szám, és kénytelen voltam megállni venni egy kis vizet valahol. Csendben sétafikálok, mígnem egy ismerős fekete dús hajkoronára nem bukkanok. A hátát is látom. Meg sem kell várnom, hogy a szellő felém fújdogálja kellemes Chakna illatát, hogy biztosra tudjam, hogy ő az. Lassan, de magabiztosan sétáltam felé, és közben megrohamoztak a régi szép emlékek azokról az időkről amikor még Csudapesten jártam. Szép tavaszi nap volt, a rákhúsos hamburger már régen kihűlt, kicsit elkalandoztam, és nem is számítottam rá, hogy akkor ott, harminc évesen talál rám a szerelem. Oh vagy mégsem? Mindenesetre úgy tűnt a lány belefelejtkezett olvasmányába, én pedig gyengéden átkarolom hátulról, arcom a vállára teszem, gyengéden a hajába fúrom, és mélyen beleszippantok, kellemes samponjának szaga üti meg az orrom. Imádom.
- Legközelebb ne csatangolj el így. Nagyon aggódtam miattad ám. - szidom meg játékosan, azonban látom, hogy szemei csillognak. De nem az örömtől, hanem könnyek tarkítják  gyönyörű arcát. - Mi a baj? Mi történt? Nincs mitől félned, most már itt vagyok veled Chakchi. - elengedem, és elé kerülök, letérdelek elé, és térdeit simizgetem, hátha sikerül megnyugtatnom.
- Szeretnél iszit? Hozok neked valami iszit. Mit szeretnél iszizni Chakchi? -

Mikor valaki átkarol hátulról, kitisztul a szemem, és megint a valóságban találom magam... Kivéve, hogy valamiért az a két könnypatak nem akar elapadni a szememnél... Meg sem kell várnom, hogy megszólaljon, azonnal tudom, hogy Jun talált meg... És Isten tudja miért, de most kifejezetten örültem a bohókás, szeleburdi lánynak(?), mert igencsak hatásosan vonja el a figyelmemet az emlékekről.
A pillanatot, hogy elenged felhasználom, hogy az inventorymba tegyem a könyvet, és törölgetni kezdem a szemeimet.
Mikor a térdemet kezdi simizgetni már nevetségesnek érzem magam, hogy egy ilyen látszólag törékeny teremtés vígasztal. De lassacskán mégiscsak kiszáradnak a könnypatakok, és fokozatosan mosolyra húzódik a szám, és mire megszólalok, már csak a hangom enyhe remegése jelzi, hogy sírtam.
- Köszönöm... már jól vagyok - rázom meg a fejem a kérdésére. Igyekszem megnyugtatni, és lassan tényleg az utolsó nyoma is elszáll a depressziónak, ami rámtört... Jun jelenléte tenné? Ha igen, akkor kezdem érteni, hogy hogyan tud összetartani egy céhet... Hálás csillogás kezd a szemembe, és Junnal kapcsolatban valami megbecsülésféle a szívembe költözni... Érteni persze még mindig nem értem...
 Úgy érzem, valamit mondanom kellene...
- Hát nem a főtérre indultunk? - igyekszem a gondolatait egy meglehetősen átlátszó kifogással elterelni az "eltűnésemről"... Pusztán azért, hogy ne bántódjon meg, amiért ott hagytam... Gondolta volna bárki, hogy csak rossz érzés lesz bennem, mert megléptem? - Az előbb láttam itt valahol egy cukrászdát... - teszem hozzá, és ha sikerült elérni, hogy megint csacsogni kezdjen, akkor hálás mosollyal hallgatom amit mond. Mivel rettentően kiváncsi lettem Junra, ezúttal nagyobb fenntartások nélkül követem, ha elindul valamerre, és inkább a csacsogását figyelem, mint a mellékutcákat.

Ahogyan megtörölgette a szemeit gyanússá kezdet válni a dolog, hogy valaki bántotta talán, de végül belegondoltam és rájöttem, hogy mégis ki ártana egy olyan édes teremtésnek mint Chakchi? Persze, hogy senki. Tehát megrémült, hogy egyedül maradt, és elveszett. Barátságosan rámosolygok, simogatom a térdecskéjét, és igyekszem tudatára adni, hogy minden rendben van, persze mindezt szavak nélkül.
- Ugyan már. - legyintgetek a köszöngetésére, semmiség volt, bárcsak mindig ilyen hamar felitathatnám az egereket.. izé könnyeket.. - Biztos nem kérsz iszit? Ki fogsz száradni és akkor cserepes lesz a szád meg lila a füled.. - meg akarok győződni róla, hogy biztos nem-e szomjas, és nem-e csak szégyenlősködik, majd felkelek térdelésemből, és meghallgatom a magyarázatát az elcsatangolásra.
- Oh a főtérre tartottunk? Teljesen kiment a fejemből. Tutira a sok csábító bolt elterelte a figyelmem.. Nem is értem miért abba az utcába vezettél végig ahol annyi kirakat volt, és drága üzlet.. - dorgálom meg játékosan, majd a cukrászda hallatára megcsillan a szeme.
- OOOOOOh! A Sweat Dreams?! Tudom merre van! Imáádom! Törzsvásárló vagyok. Egyike voltam az elsőknek akik ott mézeskrémest ettek, és a mignon valami fenséges. Apropó mignon.. Shushu is imádja a mignont, lehet vinni kéne majd haza a céhbe.. Te mit gondolsz? Örülnének neki a többiek is, ha vinnénk nekik haza sütit? - kérdezek vissza, miközben igyekszem a kitűzött célhoz érni, természetesen most már hátra-hátra fordulgatok, nehogy megint eltűnjön szegény és keresni kelljen. Az szörnyű lenne.
- Hol is tartottunk mielőtt elcsatangoltál? Azt hiszem valamibe nagyon belefelejtkezve meséltél..