Re: Erdei Faház Romok

by **Minako** Vas. Szept. 06 2020, 22:58

Leonard

A kezdeti sokkon már túlvolt. Most jött a dac, az az életérzés, ami akkor tölti el az embert, amikor mélyre van nyomva, össze van zavarodva, de elhiszi: el tudja engedni és teljes emberként jár neki mindaz, ami másoknak is. A felszabadultság, vidámság és életerő. Ez teszi őt erőssé és függetlenné és nem utolsó sorban vonzóvá.
Ismerősnek tűnt neki ez a kis építmény. Olyan elhagyatott, csendes és kedves épület volt. Olyan, aki megannyi erre járót befogadott már és még sokat fog. Kezeivel végig simította a faház oldalait, gerendáit és még mielőtt belépett volna, összeállt a fejében a kép, miként is nézhet ki belülről ez a kis viskó. Az ablakokon lopva tekintett be, miközben körbejárta az épületet. Hűvös szél fújt át a benyíló ajtón, ami megmozgatta az enyhén dohos szagot, ami bent terjengett. Rég járhattak erre. Csupán ekkor gondolt arra, hogy birtokháborítást követ el, de mivel nyitva volt az ajtó, így elhessegette a gondolatot. Minako miután körbenézett, indult is volna kifelé, de kilépve pár hűvös esőcsepp lepte meg, ami az arcán landolt. Felnézett az égre, ami csúnyán elborult azidő alatt, amíg ő bent tartózkodott. Rövid hezitálás után, úgy döntött, talán jobb, ha megvárja a vihar végét odabenn. Magára csukta az ajtót és pár percig hezitált, mit is csinálhatna odabent, egyedül. A romos épület ablakain egyre sűrűbben és hangosabban kopogtak az esőcseppek. Egyértelműen jó döntés volt a maradás a részéről, még úgy is... hogy pár helyen a tető elkezdte megadni magát és beázni. Keresni kezdett pár vödröt, vagy bármit, amibe összegyűjtheti a betolakodó cseppeket, még mielőtt a faparketta is megadná magát. Kisebb kutakodás után talált is egy vedret amit az egyik tócsa tetejére helyezett.

by **Leonard** Hétf. Szept. 07 2020, 00:05

Elpöckölte a csikket, szürke fürtöt fújt majd felpillantott az égre. Esőt ígérő szél tépte kabátját. Minden porcikája menedékért, a száraz és meleg otthonért kiáltott, ő mégsem nyúlt a teleport kristályáért. Volt valami - talán épp az, ami ebbe a csendes magányba is űzte -, ami megakadályozta benne és arra ösztökélte, hogy tovább rója az utakat még az után is, hogy az első cseppek koppanva ostromolták fekete dzsekijét.
Ritka alkalom volt, hogy az alsó szinteken kóborolt, mióta nem volt már többé jövedelmező számára itt a farmolás. Ma viszont egyszerűen csak sétára vágyott, kimerítő és hosszú, céltalan bandukolásra. Persze a vágyott magány végül itt sem érte utol, köszönhetően bolyhos, hosszú fülű, hófehér kis házikedvencének, Tapsinak, aki most a kabát óvó mélyén pihent összegömbölyödve, a sok sétától elfáradva.
Az eső egyre jobban rázendített és ezt már csak nem tudta figyelmen kívül hagyni. Emlékezett rá, hogy volt erre korábban egy békés kis faház, ahová talán be lehet húzódni ilyen időben; így arrafelé vette az irányt. Szinte biztos volt benne, hogy senkit nem talál majd odabent, hisz a játékban az emberek vagy odahaza vészelték át az esőket, vagy nem foglalkoztak vele. Úgy, hogy nem okozott megfázást valójában egyáltalán nem is volt több, mint kellemetlen - az esőtől irtózó nyúllal az ölében Leonak viszont már nyomós oka volt a menedék keresésre. Mire végül elérte a házat, haja már egészen az arcára tapadt, kabátja és alatta a pólója pedig átnedvesedtek. Gondolkodás nélkül rontott be az ajtón, engedte szabadjára az addigra igencsak elégedetlenkedő Nyúlurat és rázta meg haját kutyamódra. Ledobta átázott ruhadarabjait és hozzálátott, hogy a menüjében újak után nézzen. Csak ekkor lett figyelmes az árnyékban tartózkodó idegenre. Meglepetésében még a mozdulatot is félbehagyta és egy rövid ideig zavartan bámult a lányra, mielőtt megköszörülte a torkát.
- Elcseszett egy időjárás - mutatott rá a tényekre, mint aki nem tudja, mégis mit mondjon, majd tekintete a vödörre tévedt, ami szorgosan gyűjtötte magába az esőcseppeket. Ez aztán eszébe juttatta, hogy befejezze a mozdulatot, de rövid turkálás után a menüjében végül csak egy fáradt sóhajra telt tőle.
- Francba, nincs nálam törölköző - ráadásul váltóruhák sem voltak. A páncéllal meg ugye, ilyen időben nem sokra ment.
- Azt hiszem, egy kis ideig még el kell viselned a társaságom - fordult végül az idegen felé és közelebb lépett. Arcán széles mosollyal - ami teljes ellentétben állt csapzott külsejével - nyújtott kezet a lánynak.
- Leo vagyok, örvendek. Remélem, nem zavarok.
Azzal lehuppant a földre és látszólag kicsit sem foglalkozott a ténnyel, hogy felsőtestét voltaképp nem borítja más, csupán színes tetoválásai.

by **Minako** Csüt. Szept. 10 2020, 14:57

~ Jól rázendített.~ Nyári zápornak indult, de szörnyű viharrá épült a felettünk tomboló időjárás. Az öreg viskó, mely védelmet nyújtott Minako-sannak az erős szél hatására csúnyán recsegni-ropogni kezdett, pedig már a szivárgó mennyezet is rossz ómennek bizonyult. A gyors árvizet orvosolva kereset bármit, amit vödörként használhat, így esett a választása egy kopott lavorra, egy rozsdás vödörre, egy nagyobb befőttes üvegre és egy páratlan gumicsizmára. Szörnyű mi-mindent képesek elhagyni az emberek, bár most ez a sok szemét pont kapóra jött. Az utolsó elemet, a megviselt vödröt helyezte a megfelelő helyre, amikor berontottak a rozoga épületbe. Először egy négylábú esőtől áztatott törtfehér, szárazon vélhetően hófehér nyulacska, akit láthatóan megviselt, hogy megázott. Majd vélhetően az idomárja követett. A lány egy rövid ideig úgy maradt, talán még a levegő is belé szorult, annyira váratlanul érte a két jövevény. Pár pillanatig megdermedt a levegő, de nem a rossz értelemben. Mindketten megszeppentek és talán versenyt is futottak, ki térjen magához hamarabb. A vélhetően fiú törte meg a csendet hamarabb.
- Az. - Helyeselte Minako, immár kicsit oldottabb állapotban, mosolyogva. A fiú pár pillanatig még keresgélt a menüjében, amit ma reggel Minako is felfedezett. A fiú profi szinten nyomta, úgy nyitotta meg, majd görgette végig a menüsort, mintha vele született volna. Nako-sannak az is nehezére esik néha, hogy előhívja.Bemutatkozni is elfelejtett. Akaratlanul is rajtafelejtette szemét a srác mozdulatain, ami majd a felsőtestére tévedt. ~ De még mennyire, hogy fiú. ~ Füttyentett egyet gondolatban, majd észbekapott. Tekintetét elkapta és csak remélte, hogy a srác, túlzottan belemerült a menüljébe, hogy feltűnjön neki.
- Mégis milyen értelmes ember hord magánál törölközőt? - Bukott ki Minakóból az első gondolata. Hangjában a meglepettség érződhetett, mintsem bármiféle rosszallás. Elvégre hely és súly igénye van, ráadásul csak akkor viszünk magunkkal ilyesmit, ha specifikus helyre megyünk. Ez a gondolatmenet vezérelte. A sűrű esőfüggöny összezárta őket. Amit a fiú ki is jelentett. Minako épp válaszra akarta méltatni, mire a fiú közelebb lépet hozzá. Meglepte a kézfogás gesztusa, de kapcsolt. A vödörtől nedves kezét a nadrágjába törölte, majd viszonozta jobbjával a kézmozdulatott.
- Minako. Remélem nem zavarsz. - Majd gyorsan kijavította magát.
- Mármint, persze, hogy nem zavarsz. - Hadarta zavartan. Közben körbepillantott majd serényen összegyűjtött néhány korhadt fadarabot, lécdarabot, amit talán gyúlytósnak használhat. Az eső okozta szürkületet egy villámlás vakító fénye festette tejfehérre a másodperc egy tört részére, egyre erősebben kopogott az épület melletti fa ága a Leó melletti/feletti ablakon, amit a szél megcsavart, majd be is törte az üveget. A szilánkok pixeleződve hullottak a földre, de csörömpölésüket elnyomta a mennydörgés hatalmas robaja. Nako aggódva fordult meg és pillantott Leóra. Majd arra a pontra ahol pár másodperce még a nyulacska volt látható.
- Baszdki. - Suttogta maga elé, hogy levezesse a riadalom okozta feszültséget. Majd visszafordult a régi fajta kandalló elé. Szépen felállította a gyújtósnak valót, amikor rájött, hogy nem tudja mivel meggyújtani. Felálltt, hátrált pár lépést, hogy végigmérje a füstelvezetőt.
- Legrosszabb esetben felgyújtjuk a házat. - Fordult hátra a válla felett, miközben csípőre tette a kezét.
- Alá tudsz gyújtani? - Kérdezte Leót vigyorgással leplezett zavartsággal. ~Ha nem, az isteni jel. ~

by **Leonard** Csüt. Szept. 10 2020, 16:53

Bizonytalanul pislogott a menüjében uralkodó káoszra, majd egy gombnyomással végérvényesen bezárta azt. Miféle értelmes ember hord magánál egy adag fejes salátát, egy doboznyi kavicsot, használhatatlan és rozsdás kampót vagy egy marék gyöngyöt? Nos, a válasz egyértelmű; az, aki feltételezi, hogy esetleg egy törölközőt is ott felejtett a többi kacat mellett, amit itt-ott, valamilyen küldetés folyamán szedett össze a hosszú évek alatt. Zavartan megvakarta az állát és a csöpögő plafont kezdte el fixírozni. Az azért mégsem volt jellemző rá, hogy egy váltás ruha se legyen nála. Persze kivéve akkor, ha az összes darab használtan és gyűrötten fekszik szobájának padlóján odahaza, arra várva, hogy valaki újra felfedezze a halom legalján pihenő kincseket. Ez már csak ilyen, ha az ember ennyire rendetlen és szétszórt.
Enyhe zavara - amit a gondolatmenet okozott - kitartott egészen a bemutatkozásig. Az idegen - Minako - szófordulatára kitört belőle a nevetés és máris sokkal melegebbé vált a hangulat, vihar ide vagy oda. Egy pillanatig átfutott az agyán, hogy csak a fordítást segítő program játszik vele - néha szokott kellemetlenkedni, voltak már furcsa élményei vele -, de a gyors javítás rögtön tisztázta a helyzetet. Itt most valódi kavarodásról volt szó.
Válaszolt is volna valami elméset rá, ha a nagy jókedvében előbb jut eszébe reagálni, mintsem a lánynak a tűzrakás. Épp azon igyekezett, hogy Tapsit magához édesgetve őt is bemutassa hirtelen akadt esőtársának, de akkor hatalmasat villámlott. A nyúl egy ugrással a szoba legtávolabbi és legsötétebb sarkában termett, bajszát félősen rezgetve. Leonak még meglepetten pislogni sem igen volt ideje, mielőtt egy adag jeges szilánk fúródott a bőrébe, apró kis kellemetlen bizsergést hagyva maguk után. Sebezni nem sebeztek - ezt gyorsan leellenőrizte életcsíkján - és alig fél pillanattal később el is pixeleződtek, de az ijedtséghez elég volt. A fiú meglepetten bámulta a jelenséget, de arcán inkább a bosszúság, mintsem a félelem kifejezése ült.
- Hát ez a ház sem fog sokáig védeni minket, ha így folytatja - morogta elégedetlenkedve és a lány felé fordult. Az már egészen szép kis rakást épített lécekből és gallyakból a kandallóba. Leo fejében egy pillanatra megfordult, hogy elővegye a teleport kristályát és felajánlja a távozás lehetőségét - hisz az nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen időben sem a kalandozást, sem a céltalan bandukolást nem lehet folytatni -, de ez az apró, mégis emberi reakció mégis marasztalta. Lehet akármennyire száraz és meleg is az ember szobája, egy lyukas, szélfútta és eső verte kis viskó mégis sokkal vonzóbbnak tűnik, ha cserébe jó társaság is akad mellé.
- Talán ennek a háznak csak jót tenne, ha felgyújtjuk - húzta ajkait széles mosolyra, majd közelebb lépett a kandallóhoz. Az a helyzet, hogy éppenséggel akadt nála tűzgyújtásra alkalmas eszköz. Mindig volt nála egy öngyújtó, mióta megint visszaszokott a dohányzásra. Egy kattintással felnyitotta a kis fém szerkezet fedelét, majd rövid ideig babrált a gallyakkal. Kissé nedvesek voltak, nehezen kaptak lángra, de végül csak felcsaptak a vörös és arany nyalábok, azonnal kellemes melegbe borítva környezetüket. A fiú - bár jól viselte a hideget - most fázósan húzódott közelebb hozzájuk és megsejtve a kellemes idő ígéretét a nyúl is a kandalló felé kezdett el settenkedni.
- Na és mi szél hozott erre éppen ilyen időben? Csak nem küldetést teljesítesz? - kérdezte végül, mikor sikerült kényelembe helyezkednie kellően közel a tűzhöz és úgy érezte, végre eljött a csevegés ideje.

by **Minako** Kedd Szept. 22 2020, 11:52

Kicsit belezavarodott a történtekbe, valamint a látottakba. Nem szokása félrebeszélni, legalábbis idegen életérzés volt ez a részéről. De a zavart elengedhette, amint tapasztalta, hogy Leo nem akadt fenn a botláson. Mosolya megnyugtatta. Igyekezett a kunyhóbol kihozni a legtöbbet, így a kandalló felélesztése volt most számára a prioritás. Nem szeretett fázni és az ázott jövevényekről is gondoskodni akart. Hatalmas mennydörgést egy erősebb széllökés előzte meg, ami így a kinti fa egyik kósza ágát az ablakhoz csapta, betörve azt. A szilánkok a fiú meztelen hátába fúródtak, majd színes pontokként eltűntek. Ekkor hagyta el a Minako száját a szitokszó. Felpattant, hogy szemügyre vegye a fiú sérüléseit, de a karcolások pillanatokon belül eltűntek. Minako ezt látva, úgy fordult vissza a farakáshoz, mintha nem történt volna semmi sem, csupán enyhén zavart viselkedése lehetett előjel, valami nem stimmel. Reggel óta ez foglalkoztatja. Olyan dolgokat lát ami nem idevaló és hiányol másokat. De igyekezett a legtermészetesebben viselkedni. Elkészült a farakás, végigmérte a kéményt, majd a fiúban reménykedett, hogy tud tüzet gyújtani. Leó mondata és az azt kísérő vigyora hasonló érzéseket váltott ki belőle.
- Meg tegyük? - Húzta szélesre az ajkait ő is. De hamar elvette az élét a poénnnak, még mielőtt kiderülne egy piromániással hozta össze a természet szeszéje.
- Kár, hogy a nedves fa nem ég jól. - Vágott közben jól érzékelhető műszomorkás arcot.

Megnyugtatta az öngyújtó látványa, de méginkább össze is zavarta. Egy középkori környezet, modern elemekkel, menürendszerekkel. Úgy érezte megbomlott az elméje. Közelebb húzódott a meleghez.
- Köszi. - Hálálkodott, elvégre ő hiába hordta össze a fadarabokat, ha meggyújtani nem tudta volna. Kissé elbambult a fényeket figyelve, ahogy hipnotikus táncot jártak a kandallóban. A fiú kérdése zökkentette ki.
- Mi? Jah, nem... Csak... - Majd elhallgatott. Nem tudta mit is mondjon, vagy mit mondhat egyáltalán el egy idegennek a ma reggeli tapasztalataiból.
- Sétáltam egyet, csak messze akartam kerülni a várostól. - Attól a helytől ami pixelekre bontva írja ki magábol a már oda nem illő dolgokat, attól a helytől ahol egy kapun keresztül tűnnek el az berek önszántukból - ki tudja hova -, attól a helytől ahol hidegvérrel esnek egymásnak az emberek, karddal, íjjal, szablyával, amivel csak érik egymást. Idegen érzete volt a dolgoktól, de úgy tűnt mindez, mindenkinek normális. Majd úgy döntött őszinte lesz.
- Furcsa dolgokat látok. - Ahogy kimondta érezte, hogy talán túl erősen indított. Egy pillanat alatt szkennelte Leó arcát, miként reagál erre majd elfordította a fejét és ismét a tüzet pásztázta. Nem tudta mit mondjon, vissza pedig már nem csinálhatta.

by **Leonard** Csüt. Okt. 01 2020, 15:31

Leo felnevetett, ahogy Minako ijedt arcára pillantott. Vele is gyakran előfordult még a mai napig is, hogy összezavarták és megrémítették olyan események, amelyek valódi pontveszteséggel nem igen kecsegtettek. Hiába, a megszokások már csak ilyenek. Fázósan megdörgölte karjait, ahol az előbb még üvegszilánkok érintették, aztán közelebb lopózott az időközben összehordott meleg tűzrakáshoz. Ruháit is melléterítette és dideregve várta, hogy átmelegedjenek végre végtagjai.
Rövidesen Tapsi is megjelent a tűz fénykörében, fehér bundája szürkén, vizesen tapadt apró testéhez. Viharverten festett és ehhez mérten hangulata sem volt épp kellemes. Megrázta magát, de a szőre nem változott vissza egy csapásra bolyhossá, csupán foltokban sikerült összekócolnia magát.
Leo közben a menüjében kutatott és rövidesen elővett belőle két szendvicset.
- Vegyél, ha éhes vagy - nyújtotta az egyiket a szőke hajú lánynak. - Nem a legjobb, de azért ehető - magyarázta, miközben nagyot harapott a sajátjából. Ha már így összehozta őket a sors még jól is érezhetik magukat, nemde?
A fiú aztán megpróbált beszélgetést kezdeményezni, miközben kezdte egyre jobban érezni magát a meleg tűz mellett és tele hassal. Szinte már a kinti eső és villámlás is valami kellemes dolognak tetszett előtte, ami hozzájárul a tökéletes hangulat megteremtéséhez. Ez azonban rövidesen megváltozott. Ahogy Minako kimondta azokat a szavakat furcsán felállt a szőr a tarkóján. Elsőre eszébe jutott egy rakat horrorfilm, amiben elhangzik ez a mondat. "Furcsa dolgokat látok." Ő meg itt ült az erdő közepén egy idegennel egy omladozó faviskóban a viharban. Egy mozdulattal közelebb húzódott a tűzhöz és torkát köszörülve próbált úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- Mégis milyen furcsa dolgokat? - tette fel a kérdést és most Minako tekintetét vizsgálta. Úgy tetszett előtte, mintha a tűz fénye által vetett árnyékok megnyúltak volna a sötétben, mozognának. Sötét árnykezeikkel felé kaptak. Idegesen pillantott az omladozó ház hol egyik, hol másik sarkába.
- És hol? Ebben a házban vagy máshol is? - folytatta a kérdezősködést idegesen, miközben belül nyugtatgatni kezdte magát. A börtönt már túlélte, annál rosszabb csak nem történhet idefent, nemde?

by **Minako** Csüt. Okt. 01 2020, 18:33

Végül mindenki közelebb húzódott a meleget árasztó kandallóhoz. Örömmel nyugtázta, hogy jó ötletnek bizonyult, bár félt, hogy a kémény füstölni kezd, de úgy tűnt bírja. A tapsifüles is közelebb lépett, megrázta magát és szárítani kezdte magát a melegben. Minako úgy gondolta, megpróbálja megsimogatni a tapsifülest. Lassú mozdulattal nyúlt felé és ha elérte, gyengéden simította végig a kisállat bundáját. Majd kirázta a hideg.
- Pfuuj... – Éles undorral az arcán simogatta tovább. Olyan érzés volt, mint amikor a nyers tésztát dagasztod, hogy a benne fellelhető elemek egységes masszát alkossanak. Az is undorító, de valahogy mégis furcsa és borzongatóan jó.
Amikor egy szendvicset nyújtanak felé, gyorsan megtörli a nyúltól nedves kezét és elfogadja azt. Elképzelhetetlenül éhes volt már. Óvatos harapásokkal kezdete, de pár pillanat múlva nem is volt már belőle egy falat sem.
- Isteni volt!- Dicséri meg, legyen az bármilyen étel, az éhség finomabbá teszi.
Beszélgetésbe kezdtek. A fiú kíváncsiskodott, bár félő, meg is bánhatta azt. Minako ugyanis közölte vele azt, ami egész nap nyomasztotta. A fiú arcát kémlelte és úgy tűnt nyugalmat próbál a mimikájára erőltetni, de a merev arcizmok látványa is eléggé feltűnő. Most kéne azt mondania, hogy csak viccelt. de talán már késő. Alig fél perces csendet követve válaszolt.
- Embereket eltűnni, majd megjelenni. Dolgokat és állatokat fényes pontokként eltűnni. Varázserejű kövek, amik beszélnek. És ez... – Húzza le a menürendszerét, egy mozdulattal.
- Ne mondd. nekem hogy ez normális?!- Akad ki végül teljesen.
- Vagy... vagy az, hogy minden olyan középkori... emberek karddal, nyíllal.. és állatharcosokkal? – Mutat a nyúlra.
- És... apropó középkor... de gyújtó?! Mi a franc folyik itt? – Szemmel láthatóan felrobban a feje, ha valaki nem hűti le, és hagyja, hogy tovább keresse a napi furcsaságokat.

/Off:
A karakter betegségét és működését úgy képzelem el, hogy arra emlékszik leginkább ami sokszor fordul vele elő. Sokszor ezek nem is emlékek, csak benyomások, megérzések. Tehát mivel nem telt el a karakter bent léte óta hosszú hónapok, így még nem épült bele az ittlét és itteni dolgok, szokások a mindennapjába./

by **Leonard** Csüt. Okt. 01 2020, 23:11

A tűz lustán pattogott a kandallóban. Odakint egyre erősebben tombolt a vihar, a villámok már egyenesen a fejük felett cikáztak, a dörgés fülsüketítő volt. A régi faház deszkái recsegtek az erős szélben, padlója nyikorgott, de küzdött még, nem adta meg magát egy könnyen az elemi erőknek.
A ropogó fahasábok a kandallóban gyorsan felmelegítették az apró helyiséget, annak ellenére is, hogy egyetlen ablaka kitört és most besüvített rajta a szél. Leo gyorsan átmelegedett, testéről pixelek formájában szállt el az esővíz, ruhái rövidesen megszáradtak. Miközben Minako simogatta Tapsi bundája is egyre puhább és szárazabb lett, habár kétséges volt, hogy azért tűri-e el a simogatást, mert a tenyér legalább meleg, vagy valóban élvezi is azt. Miközben a szőke hajú lány evett, a nyúl hirtelen egy kilógó salátadarabra lett figyelmes. Két lábra állt, nyújtózkodva próbálta elérni a zöldségdarabot. Éhes volt és gazdája láthatóan - megint - elfelejtkezett róla. Na persze nem volt még itt a vacsoraidő, Tapsi ráadásul mindig kapható volt egy kis zöldségevésre.
Leo mindeközben szolid távolságtartással méregette hol az omladozó ház penészesre programozott falait, hol pedig a szőke, ártatlan szemű lány finom vonásait. Nem tűnt úgy, mint egy horrorfilm főszereplője, de hát ezt soha nem lehet ennyiből megállapítani. Úgy döntött, inkább ad egy esélyt a másiknak, hogy megmagyarázza a szavait. Ha szerencséje van, nem maguktól mozgó tárgyakról, sötétben pislogó szempárról és más egyéb furcsaságokról fog szólni a fáma.
Ahogy a lány belekezdett a történet eleje igazából alátámasztotta a teóriáját, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Hirtelen eltűnő alakok? Beszélő kövek? Jó ég, ez valami olyasminek hangzott, amiben az Igazság Liga egy tagjának feltétlenül segíteni kell!
Csakhogy a folytatás megakasztotta Leot a sötét gondolatmenetében. Arcára először értetlenség ült, nagyokat pislogott, aztán kitört belőle a nevetés. Nem hangosan és nem bántóan, de nem tudta visszafogni magát. Most, hogy végre megértette, mi is a probléma forrása, viccesnek tűnt, hogy már mindenféle sötét teóriákba kergette magát az elméje.
- Igazából elég ritka - forgatta meg kezében a kis tűzszerszámot, amit nemrég még használt. - Meg kell találni a megfelelő embert, aki képes ilyesmit gyártani és sokba is kerül, de eleve nem dohányoznak olyan sokan a játékban.
Felpattintotta az ezüst öngyújtó tetejét, aztán visszacsukta. Abban tűz gyúlt, majd kialudt.
- A kinti mintájára készült, de teljesen más a működése. Nem sok dolog van, amit a modern világból sikerült átemelni ide, de ez pont ezek közé tartozik - magyarázta, mert úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha hátulról kezdi a kérdések megválaszolását. Sok dolog volt, ami még számára sem volt teljesen tiszta a történtekkel kapcsolatban, de agya vadul dolgozott rajta, hogy összerakja a képet.
- Ez itt a menünk - nyitotta le aztán az említett felületet egy könnyű mozdulattal. - Igazából teljesen normális ez is meg a kardok, nyilak és petek is. Azt mondjuk nem tudom, milyen beszélő varázskövekre gondolsz, de az eltűnő emberek alatt gondolom a teleportra gondolsz. Te még sosem használtad? - tette fel a kérdést kíváncsian és újra közelebb húzódott.
- Mondd, te... - kezdett bele tétován, miközben azon agyalt, mennyire illik ilyen kérdést csak úgy feltenni. - Te tudod, hogy voltaképp egy játékban vagy? A huszonegyedik század egyik nagy vívmánya a virtuális valóság. Nem meglepőek a modern elemek, habár a játék tematikája a középkorra épül, ezért vannak hasonló díszletek - magyarázta, és szemléltetésképpen elővette a kardját.
- Tapsi pedig csak egy programozott állat, nem igazi, csupa kód és pixel, de persze ez nem vesz el az értékéből; igazán valósághű. Azt az egyet viszont nem értem... Te nem is tudod, hogy kerültél ide? Mi az utolsó emléked a kinti világból?

by **Minako** Pént. Nov. 27 2020, 10:11

Ingatag kis épületet találtak maguknak. Minako gondolatai arra terelődtek, vajon hány ember is vészelt már itt át hasonló időket és hogy vajon ők lesznek-e azok akik az utolsó óráiban, perceiben kísérhetik végig az épület lassú, keserves haldoklását...De nem kell ennyire borúlátónak lenni, hiszen minden megmaradt állványával, deszkájával küzd azért, hogy megóvja a benne helyet foglalókat. Ezt bizonyítja az is, hogy ilyen gyorsan enyhülést hozott a zord időben a kandalló melege. Mindannyian köré telepedtek és a rideg idő ellenére a hangulat is egyre közvetlenebb, barátibb lett.

Minako nagyokat harapott a szendvicsbe miközben a tapsifülest cirógatta. Egyszerre volt kellemes és undi a nyuszi bundájának tapintása, így ezt a furcsa érzést elrakva magának hagyta abba a simogatást miközben a fiúra figyelt. Pár falat után a kisállat egy kilógó saláta darabra lett figyelmes és a mutatvány amit az apróság nyújtott szórakoztatta Minakot, olyannyira hogy a szendvicsből kivéve kezdte el lógatni előtte, kíváncsian várva miféle produkcióra képes még a nyúl a falatért. Persze nem kínozta sokáig, hamar megszánta azt.
- Legalább mi, éhenkórászok tartsunk össze, nem?-Súgta oda a tapsinak vicceskedve.

Végül pedig szó esett mindarról ami leginkább foglalkoztatta és késztette arra, hogy minél távolabb kerüljön a "világtól". Könnyedén fakadt ki, gondolkodnia sem kellett miféle szokatlan dolgokat élt meg csak a mai nap folyamán. Érezte ahogy a srác pár pillanatig méregeti. Talán el is fogadta volna ha őrültnek nevezi, hiszen jobb magyarázattal ő sem tudna előállni. Végül pedig kinevette. Minako lassan megdermedt mozdulatában és valószínű hozzá vágta volna a szendvics maradékát, ha a kacajban nem fedezett volna fel némi megkönnyebbülést a gúny helyett. Szemeivel viszont még mindig szúrósan vizslatta a fiút. Ő tök őszintén beszélt erre ezt kapja. Nem tudta hová tenni a dolgot, de inkább kivárt, hogy a fiú magyarázattal állhasson elő. Nehezen tudta elhinni, hogy tényleg normálisnak mondható mindaz ami úgy zavarta mindeddig, mégis hatalmas megkönyebbülés árasztotta el az egész lelkét. Meg sem fordult benne, hogy a srác hazudna, esetleg így menekítené magát egy bolond lány társaságából, mivel ezzel a magyarázattal minden a helyére a helyére kattant. Legalábbis többnyire.
- Ha ez csak egy játék akkor én távozom is. - Felelte naivan, mosolyogva miközben megnyitotta a menüjét és keresni kezdte a kilépés opciót. Nem is értette, miért nem sikerült neki mindezt önállóan összeraknia.
- Köszönök szépen mindent, de ez nem az én világom. Biztos hogy csak véletlenül indíthattam el, vagy fogalmam sincs egyáltalán miért vagyok itt és hogy kerültem bele. - Az utóbbi mondata lassabban hagyta el száját, érezhetően több figyelmet fordított a kilépés opció megtalálására.

by **Leonard** Kedd Dec. 08 2020, 01:53

A nyuszi bizony nagyokat ugrott és ügyesen igyekezett elkapni a salátáját. Nem volt kérdés, hogy az az övé, onnantól kezdve, hogy meglátta. Már kezdett majdnem megsértődni Minako játékán, mire végül megkapta a kaját. Jóízűen ropogtatva fogyasztotta el, talán oda sem figyelve az apró kis megjegyzésre - bár a füle azért megmozdult a hang irányába.
Leo közben hümmögve, homlokát ráncolva próbálta meg összerakni a képet, hogy mi baja lehet az előtte ülő lánynak. Először csak azt hitte, átmeneti zavarról lehet szó, ami egy új, több évig kómában lévő játékosnál egyáltalán nem meglepő, rövidesen azonban megbizonyosodhatott róla, hogy nagyobb a baj, mint hitte.
- Nem tudsz... - fogta meg a lány levegőben matató kezét együtt érző arccal. Még sosem került olyan helyzetbe, amikor neki kellett valakit felvilágosítania erről az opcióról, pedig már sok később bekerült játékossal találkozott. Kissé tanácstalanul állt azelőtt, hogy vajon mit kellene mondania Minakonak és azt hogyan lenne helyes tálalni, de végül egy sóhajjal belekezdett.
- Tudod, ebbe a játékba bezártak minket. Nincs kijelentkezés gomb. Vagy végigvisszük mind a száz szintet, vagy pedig... belehalunk - mondta ki végül, némi hezitálás után. A világért sem akart megrémíteni valakit, aki ennyire össze van zavarodva, de hazudni sem hazudhatott.
- Persze nem halsz meg olyan egyszerűen, ha nem csinálsz hülyeséget. Óvatosnak és elővigyázatosnak kell lenni, főleg a játékosokkal, de ha a szintednek megfelelő küldetést vállalsz, akkor a terepen sok bajod nem lehet. Vannak ezen kívül bizonyos szervezetek is, akik a játékosok megsegítésén ügyködnek, hozzájuk is fordulhatsz, ha védelemre van szükséged - magyarázta, próbálva azokat a lehetőségeket kidomborítani, amelyek kevésbé vészjóslóak és negatívak. - Ezen kívül itt vagyok én is, bármikor szívesen segítek - eresztett meg végül egy széles, barátságos mosolyt.
- Mondjuk ez az emlékezetkiesés elég problémás... Az egész bejelentkezés és játék dolog kiesett? Ez azért elég rémisztő... - jegyezte meg csöppnyi bizonytalansággal és megborzongott, ahogy belegondolt, milyen rettenetesen magányos és elveszett érzés lehet így felkelni egy idegen helyen és világban.

by Ajánlott tartalom