Erdei Faház Romok

-Útközben még meggondolom – mosolygok Junra, válaszolva a kérdésére, hogy kérek-e inni.  A kis trükköm bevált: Ezek szerint a főtér közelében maradunk. Ami még mindig megnyugtató, mivel ezeket a helyeket többé-kevésbé már ismerem.
– Ne haragudj – mondom még mindig mosolyogva, de komolyan, mert tényleg sajnálom… Sajnálom hogy úgy otthagytam… Közben nagy nehézségek árán megállom, hogy ne kezdjek el kuncogni azon, hogy hirtelen ott tartunk, mintha én vezettem volna őt valamerre… Na nem baj, igyekszem élvezni a helyzetet, ha már kialakult.
A Sweet Dreams említése eszembe juttatja, amikor Chariton és Kiwi társaságában először jártam a klassz cukrászdában… Hát, nem lesz könnyű elfelejteni, az egyszer biztos… Nem mintha el akarnám… Hát nem fura, hogy ez az emlék is gyakorlatilag az előttem lépkedő lány(?) céhéhez kötődik? És úgy látszik ő is hasonló helyeken fordul meg szívesen, mint a céhtagjai.
– Biztos vagyok benne, hogy mindenki nagyon örülne a sütinek. Vigyél nekik! – mosolygok kedvesen Shu említésére, és arra, hogy tőlem kért tanácsot. Nem tudom, mennyien vannak a céhben, de eddig csak négy embert ismerek, ami elég kevésnek tűnik ahhoz, hogy én nyilatkozzam a céhtagok általános véleményéről...
Feltűnik, hogy gyakran néz hátra rám, úgyhogy hamar minden egyes ilyen alkalommal szélesebbre húzom a mosolyom. Nem, eszemben sincs megint eltűnni valahol…
- Rosszul emlékszel. – felelek újabb kérdésére. – Te meséltél éppen... – kicsit megakadtam… Ha jól sejtem, igazából bármit mondhatok, és akkor arról fog csacsogni... – A Jumpy Vigorról. – fejezem be a mondatot. Shu és Chariton meséltek valamennyit, de kíváncsi vagyok, hogy mit tart fontosnak elmondani Jun, mint a céhvezér. És minél több szempontból vizsgálunk meg valamit, annál teljesebb képet kaphatunk.  Na meg abból ,hogy hogyan szemléli a dolgokat, róla is kiderülhet rengeteg érdekes információ. Márpedig szeretnék minél többet megtudni róla.

- Ahogy óhajtod! - vigyorogva sétálok tovább, vezetem úgymond a cél felé, közben már fejben a különböző sütemények közül válogatok. Kíváncsi vagyok miféle szezonális finomságokat készítettek ezúttal, hiszen legutóbb is fantasztikusak voltak és mély benyomást keltettek.
- Ugyan, ugyan. - csak legyintgetek a bocsánatkérésére, és közben slattyogok előre, messziről már látni is az üzletet, és ahogyan közeledünk egyre jobban rajzolódnak ki a jellegzetességei. A barátságos kis cégér, a szép tiszta kirakatablakok, a járókelők akik a szemüket legeltetik a választékon..
- Rendben akkor viszünk nekik süteményt, haza! - helyesbítettem picit a lány kijelentését, nem értem miért rám akarja sózni a feladatot. Közben hallgatom mit mesél, fel is világosít hamar, hogy én csacsogtam. Hamar a fejemhez is kapok, és már el is kezdem a mesém folytatását. Valójában nem tudom hol is tartottam, de igyekeztem úgy tenni mintha onnan folytatnám ahol éppen befejezhettem.
- Hát igen. Ahogy mondtam, mindenki nagyon aranyos. Biztos imádni fogod a céhházat. Majd segítek berendezkedni. Kiwu is nagyon ért hozzá, jó ízlése van, csak túl szerény, mert szereti hallgatni, ha foglalkozunk vele, ezért ne habozd megdicsérni, mert akkor mindig jó kedve lesz. Biztos sok holmid van, ha gondolod én majd segítek cipekedni. A fiúkra nem bízhatjuk ezeket a feladatokat, mert kitudja mire vetemednek.. Én egyszer kértem segítséget, és máris a bugyimban volt.. Ráadásul az akkori kedvencemben. El tudod ezt hinni? Én sem.. Mindegy. Biztos hallottál már a messzi földön híres kertünkről. Nagyon szép és a közelben van a szafari is, szóval néha kisállatok kóborolnak a közelben. De ne aggódj, nem fognak bántani, Shu szerint ők jobban félnek tőled mint amennyire te félhetsz tőlük. Én nem is akarom őket bántani. El tudnád képzelni a világot nyuszikák nélkül? Én sem! - válaszolni sem hagyom a lányt, csak darálom a szövegem - Egyszer amikor felkeltem, azt hittem, hogy valami baj van.. valamiért olyan murcifrancis volt a kedvem, de megláttam egy nyuszikát és rögtön tudtam, hogy minden rendben van a világgal. Oh itt is vagyunk. Menj csak előre - nyitom az ajtót.

 Megüti a szememet az a bizonyos többesszám... Ezekszerint a terv része az is, hogy a céhházat meglátogassuk... Remélem, hogy Shu és/vagy Chariton ott lesz, és kiment ha úgy alakul... De úgy tűnik nem lesz erre szükség... Meg egyébként is kíváncsi vagyok a céhházra, úgyhogy nem lenne ellenemre a dolog.
- Ezek szerint a céhházatokat is meglátogatjuk? - lelkendezem kicsit, és ezúttal van benne némi valódi is.
 Amikor a céhről kezd beszélni, csak pislogok. Úgy beszél, mintha már én is benne lennék a társaságban... Pedig... Még nem is gondolkodtam rajta... Nem vagyok biztos benne, hogy akarom, ha Jun a vezér... de most úgy érzem ellenemre sem lenne a dolog... Gondolkoznom kell még rajta... Ha egyébként tudnék, vagy akarnék, akkor sem hagyna válaszolni, úgyhogy marad időm még jobban végiggondolni, mit is mondjak neki, ha végre szóhoz jutok.
Miközben kinyitja az ajtót, végiggondolom a murcifrancis szó jelentését (nem, megfejtenem nem sikerül)
Belépve a cukrászdába egy pillanatra megállok közvetlenül az ajtó előtt. Eszembe jut a Chariton és Kiwi társaságában itt eltöltött délután... Visszagondolva elmosolyodtam
Utána, ha leültünk, és lehetőség nyílt rá, azért reagáltam a mondókájára.
- Shu okos lány.  Majdnem mindig igaza van. - mosolygok Junra. Aztán majdnem levegővétel nélkül folytatom. - És tényleg nehéz lenne nyuszik nélkül elképzelni a világot. De ami azt illeti én a cicákat jobban szeretem. Tudtad, hogy mindegyiknek saját személyisége van? - kiváncsi vagyok, hogy fogalmazza meg a véleményét egy ilyen témában - Ráadásul néha úgy tűnik, okosabbak sok embernél.
 Közben nézegettem az étlapot, hogy megtaláljam mihez van ma kedvem. Nem szeretem a túl édes sütiket, úgyhogy valami gyümölcsöset keresgéltem.

A kérdését hallva mosolyogva pillantok rá, mélyen belenézek a szépséges szemeibe, majd egyszerűen csak megsimogatom a haját.
- jaj Chakchi. - és folytattam utam, a cukiba, olyan kis aranyos, ahogyan ártatlanul kérdez ilyen butaságokat. Elvégre most már nem menekül, eldöntöttem, hogy Chakchit magamévá fogom tenni, és ha törik, ha szakad velem jön a céhházba. Igyekszem minél többet mesélni rólunk, hogy ő is jobban vágyódjon utánunk, és látszólag sikerült felkeltenem kíváncsiságát aminek nagyon örültem, sőt ami azt illeti majd kiugrottam a bőrömből, de visszafogtam magam, nehogy megrémüljön. A cukrászda szokás szerint tömve van, de szerencsénkre találunk asztalt, így hamar hozzá is látunk a válogatáshoz. Egy pillanatra elmélyülten olvasgatom a sorokat, finomabbnál finomabb ételek sokasága teljesen levesz a lábamról, és nem is tudok dönteni hirtelen. Szívem szerint mindegyikből ennék, de tudom magamról, hogy két szeletnél több úgysem fog belém férni, még ha akarnám sem, hiszen a gyomrom befogadóképessége elég csekély. Vajon a  karácsonyi tortából van még? Habár valami kevésbé eprest kellene, mert az eper túlságosan ero és nem akarom azt sugallmazni Chakchinak, hogy perverz vagyok, mert én olyan nem vagyok.. A csoki túlságosan csokolate, így az sem lenne nyerő, ha a csupacsoki csokitortából ennék, mert ahhoz nem passzol annyira a tejszínhabos kakaó.. oh, van rózsatortájuk lehet, hogy.. Azonban a gondolataimból egy kérdés szakít ki. Meglepett arccal csukom össze az étlapot, magam elé helyezem, és a tőlem telhető legkomolyabb arccal nézek a lányra.
- Chakchi. Te sokkal de sokkal okosabb vagy mint hittem volna. - jelentem ki, majd közelebb hajolok hozzá, egy pillanatra körbepillantok, nem vagyunk-e veszélyben, majd folytatom halkabban  - Tudom. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok egyedül ezzel. A cicák nagyon okos állatok. Sőt ami azt illeti hihetetlenül fifikásak. Tudtad, hogy ők ravaszabbak a rókáknál? A mondásos cucc is csak azért a rókákra utal, mert a cicák ügyesen rákenték a rókákra, hogy eltereljék magukról a figyelmet. - ismét körbenézek, az ember sosem lehet elég óvatos, főleg ha macskákról van szó.. - Azt hallottam egyszer megpróbálták leigázni az emberiséget, de elvesztették a harcot, és most visszaélnek a cukiságukkal és mérhetetlen puhaságukkal, hogy az átlagemberek ne fogjanak gyanút. Az írásos bizonyítékok mind megsemmisültek.. De még amikor nem itt volt az életem.. megtaláltam a www. catsagainsttheworld.com weboldalt, ahol mindenféle okosságokat találtam. Az igazságot láttam. Amikor megtudtam az igazságot nagyon megijedtem, de azóta már tudom, hogy a cicák nem gonoszak, vagy jók. Ők csak egyenlőséget akartak csak elfajult a dolog. - mindig is szerettem tudományos dolgokról értekezni másokkal, majd tartottam egy szünetet, hogy Chakchi is meg tudjon szólalni, ha időközben valaki közeledett hozzánk, akkor elcsittegtettem, ha pedig távolodna valaki akkor intek neki, hogy folytassa ahol abbahagyta.

A „Jaj Chakchi” után valamiért végigfutott a hideg a hátamon…  Valahogy kivételesen nem akartam tudni, mi járhat a fejében…
Szerencsésen találtunk asztalt, és Jun sem csacsogott egy pár pillanatig, amíg az étlapot tanulmányozta. Én kiválasztottam egy szelet gyümölcstortát, és figyeltem Jun arckifejezését. Tanácstalanság, aztán egy-egy konkrét ötlet felvillanása, majd elvetése tükröződik… Közben beszélni kezdek, és kirántom ezzel a gondolkozásból. 
Nem tudom, eldönteni, hogy tőle bóknak számít-e, ha valakit okosnak tart…  Amit viszont ezután mond az megnehezíti, hogy ne nevessem el magam, amivel jó esélyjel megsérteném… Addig még rendben van, hogy ravaszabbak a rókáknál… De szerintem fogalmuk sincs róla, hogy milyen mondásokkal jellemzik őket az emberek, és még ha lenne is… Akkor sem foglalkoznának vele… És hogy megpróbálták volna leigázni az emberiséget… abszurd… Ami jellemző Junra, úgyhogy nem is tudom miért lepődöm meg rajta, hogy így gondolja… na meg az a catsagainsttheworld honlap nekem nagyon gyanúsan hangzik. Ha a macskák annyira okosak, és ravaszak lennének, mint gondolja, senki sem venné észre az emberek közül, hogy le akarják igázni az emberiséget.
- Nekem volt egy cicám. – szólaltam meg, mikor szünetet tartott – Himonak hívtuk. Ő kifejezetten jó macska volt.  Sokszor figyelmeztetett, ha valaki a szobám felé jött. Olyan is volt, hogy valahogy egy kutya beszabadult a házunkba, ő pedig elém állt, hogy megvédjen tőle. Szegényke nem tudhatta, hogy az a kutya ha akart volna se tud bántani, mert olyan öreg volt már, és beteg. – Hm… Igazi hős volt az én Himo-nyanom… Tovább figyeltem, hogyan változnak újdonsült barátnőm (?) arckifejezései, magamban jót kuncogtam, mikor beszéd közben csendre intett, ha a pincér elment mellettünk, és kezdett a vele szembeni félelem utolsó maradéka is elpárologni.

Ismertettem Chakchival az alapvető információkat, habár szerintem ezekkel ő is tisztában volt, de biztos ami biztos alapon azért eldaráltam.
- Az a pincér nekem nagyon gyanús.. - osztom meg észrevételem a lánnyal - Az előbb egy lány mintha csokissütit szeretett volna, de a férfi vaníliást vitt ki neki. Tuti akar valamit attól a lánytól. Szegényke, remélem meg tudja védeni magát. - rázom meg a fejem, és visszapillantok Chakchira, ha most egyedül lennék biztosan megmenteném az előbbi életét, de mivel ez az angyal itt van velem, ezért ő élvezi most a társaságom.
- Nincs miért félned, amíg velem vagy nem eshet bántódásod. Ígérem! - simogatom meg a lány kézfejét, hacsak nem az ölébe rejti, és meghallgatom Himo-nyan történetét, amire olvadozok is egy sort.
- Jaj de kis cukkancs! Úgy megmurgumurguznám a kis husimusi pofikáját. Milyen színű volt? Fehér? Ugye fehér volt!? - csillogtatom meg cukor szemeim, és amíg válaszol addig én is leadom a rendelésem. Legyintek a pincérnek, aki kap egy szúrós pillantást
- Ugyanazt kérem mint Chakchi. GYÜMÖLCSTORTÁT! - kicsit talán a kelleténél hangosabban szóltam a férfihoz, de fontos nyomatékosítani, hogy tudom mire készül.
- Nekem egyszer kutyusom volt. Ilyen nagy buksija volt... Vagyis igazából a bátyám kutyusa volt.. és mindig azt mondta, hogy "Ha a közelébe mész, megöllek!" ilyen duruhuru hangon. Tudod ahogy a pasik szokták, biztos te is hallottál már pasit beszélni, szóval tudod mire gondolok. Szerencsére Timidus szereti, ha szeretgetem, ezért rajta mindig kiélhetem a vágyaim. Szerintem te is nyugodtan kielégülhetsz vele, ha szeretnéd. Shu-t is mindig boldoggá teszi. Nagyon ért hozzá.

 Szóval a pincér gyanús… Rendben. De mi alapján? Kire mondja Jun, hogy gyanús, és ki az akit pedig rögtön a legjobb barátjának tekint? Vagyishogy… olyan neki nincs, mert mindegyik az… Én még mindig nem értem ezt a lányt(?)… Én akárhogy igyekszem figyelni, nem tudom megállapítani, hogy a süti csokis, vagy vaníliás volt a pincér kezében, ahhoz pedig bőven messze van a hölgy, akiről Jun nagy valószínűséggel beszél, hogy bármi sejtésem legyen, hogy mit rendelt… Lehet Jun tud szájról olvasni, és nagyon jó a látása…
- Ez… - kezdek bele valamiféle reakcióba, amikor biztosít védelméről, de bele is akadok… - igazán megtisztelő – folytatom egy már-már kellemetlenné váló hatásszünet után a mondatot. A kezem az ölemben volt, nem szeretem az asztalra tenni, hacsak nincs előttem valami, amivel babrálhatok.
Ismét egy szó a lelkendezésében, aminek a jelentésén el kell gondolkodnom… „megmurgumurguzni”
– Perzsa macska volt, gyönyörű csincsilla színű …
(

Azaz ilyen cica volt Himo:

)
Odahívja a pincért, így megrendelem a gyümölcstortát, amit követ Jun nyomatékos rendelése. Igyekszik biztosra menni, de azért remélem nem rémült halálra szegény fiú…
A kutyus történetében kivételesen rögtön el tudom képzelni milyen is az a „duruhuru hang”… és ami azt illeti, meg is tudom érteni… Egy Junhoz hasonló testvértől én is félteném a kisállatomat, a játékomat, a ruháimat… úgy nagyjából mindent, amit a sajátomnak mondhatok.
- Nagyon aranyos kutya lehetett. – mosolygok rá, bíztatóan… vagy ahhoz hasonlóan. Sok sok energiát követel, hogy tudjam követni Junt, úgyhogy nem sok marad a mimikám kontrollálására. – Timidussal jóban vagyunk, de nekem nem úgy tűnt, mint aki arra vágyna, hogy szeretgessem. Nagyon jó barátnők vagytok Shuval, ugye? – igyekszem visszaterelgetni a témát a céhtagok felé, hogy hasznos legyen a társalgás.

Chakchi látszólag zavarba jött a túlzott őszinteségemtől. Ahogyan ölébe rejti aprócska fehér kezecskéit, egyszerűen megdobogtatja a szívem. A szavainak hallatán fogakat villantva mosolyogtam rá, ezzel jelezvén felé, hogy mennyire felemeltek azok amiket mondott. Erőt adott nekem, pedig nem is sejtette. Chakchi egy igazi cukorfalat. Időről időre visszatértek a gondolataim a cicához, azonban amikor ujjongtam, mégsem sikerült elképzelnem magát az állatot. Mindvégig az én drága fekete "bundájú" cicám járt az eszemben aki itt ült velem szemben, és hamarosan finom gyümölcstortával fogja tömni a pofikáját. Ah nagyon remélem, hogy véletlenül összemaszatolja magát, mint a filmekben, és akkor minden szeretetenergiámat lakbavetve letörölhetem róla a koszmoszt. Nem mintha elcsúnyítaná, hanem sokkal inkább azért, hogy legálisan fogdoshassam nyilvános helyen.
-Ah nem volt annyira aranyos mint amennyire te vagy, szóval kárpótolva vagyok. - közben a lábaimmal hevesen keresgélem a lányét, hogy véletlenül esetleg összetalálkozzunk odalent.. - De egyébként tényleg aranyos volt.. ami azt illeti apukámnak is voltak kutyusai, de azokat nem házikedvencnek tartotta. Tudod, amikor meg kellett büntetni azokat akik nem jó helyre vitték az árút, vagy hígították azokat összefogdosták, és alaposan bekenték azokkal az olajos fincsiségekkel, hogy aztán a kutyusok vadul...Oh milyen gusztusos! - tapsikolok örömömben amikor a pincér lerakja váratlanul a tortákat. Ahogy elnézem sikerült gyümölcstortát hoznia, ahogyan kérve lett tőle, ez jó jel. Tehát tudja, hogy figyeljük, és tartunk a turpisságoktól. Egy biccentéssel meg is köszöntem neki, és már hozzá is láttam a gyönyörűség elfogyasztásához. Végig Chakchit figyeltem, szóval elég nehezen lavíroztam a villát a süteménybe, majd küzdöttem fel az evőeszközre, és még a számba bemanőverezni is egy külön történet volt.. az első falat vissza is hullott a tányérba, de tartottam a szemkontaktust. A lány Timidusra terelte a beszélgetést, mire én megráztam a fejem.
- Timidus büszke sárkány, de szereti ha szeretik. Én azért adok neki rengeteg szeretetet, hogy ne legyen magányos, és tudja, mennyire fontos is számunkra. Lehet nem látszik rajta de ez így igaz. Ha nem hiszed el kérdezd csak meg tőle. Shushu pedig a legeslegjobb mindközül. Imádjuk egymást. Olyanok vagyunk mint két tojás nem? Ah emlékszem a régi szép időkre amikor először mentünk el randizni. Ah. Most is hiányzik. De ne érts félre, veled is ugyanannyira szuper a dolog, és nekem jó az ha ilyen lassan haladunk. - közben végig a villával turkásztam a süteményem, ami percről percre egyre deformáltabbá vált, mígnem a villát leraktam, mert már nem tudtam semmit felakasztani rá... és kézzel kezdtem tapicskolni a süteményem - Szóval visszatérve Timidusra. Ő egy igazi főnyeremény, szerintem meg kellene ismerned jobban. Nagyon jó társaság tud lenni, és szörnyen okos. De komolyan. Nála okosabbat nem ismerek. Egyébként szerintem ő is azt szeretné, ha velünk laknál. - a sütemény addig-addig lett gyúrkálva mígnem elvesztette eredeti formáját, valamiféle galacsin képződött belőle amit egyszerűen csak felkapok és a számhoz emelve kiharapok belőle egy jókora falásnyit. Persze beszéd közben végig Chakchi szemét néztem.

Furcsa... Végigfutott a hátamon a hideg, de közben valahogy mégis kicsit megmelengette a szívem, hogy így kötődik hozzám... Csak azt tudnám, miért? De ahogy a kutyákról beszélt, attól megint kicsit tartani kezdtem tőle... Hogy lehet így beszélni erről? Szerencsétlen emberek... Hiszen ne is követtek el jóvátehetetlen hibát, ami miatt ezt érdemelték volna... Aki ilyen jókedvűen, vigyorogva tud erről beszélni, az vajon képes hidegvérrel meg is tenni ugyanezt?
- Ki az apád? - kérdeztem, hangomban a meghökkenéssel, a félelemmel... Van aki ebből a hangból azt szűrte volna le, hogy bár szeretnék választ kapni, mégis félek a felelettől...
 Közben megérkezik a süti, úgyhogy (bár nem olyan mohón mint Jun) én is enni kezdem a gyümölcstortámat. Az etikett minden szabályánka megfelelve falatozom, kiélvezve az édesség minden ízét. Közben magamban jót mulatok Junon, aki annyira engem akar figyelni, hogy leejti a villájáról a falatot.. Nem is egyszer. Aranyos volt.
- Nem muszáj ennyire szemmel tartanod, nem szaladok el sehova - mosolyogtam rá kedvesen.
 Kicsit kétkedve, de kiváncsian hallgatom amot Timidusról és Shuról mesél... Az utolsó mondatnál viszont megint végigfut a hideg a hátamon, és hatalmába kerít egy érzés...
- Mond csak... Te lány vagy, vagy fiú? - kérdeztem rá, hogy eloszlassam a kétségeimet... És imádkoztam hogy a válasz az legyen, amit remélek...
 A szemem sarkából veszem szinte csak észre, hogy elkezd kézzel enni.. pont mint egy kisgyerek... Ha nem lennének mással lefoglalva a gondolataim, valószínűleg úgy érezném magam, mintha lenne egy húgom... vagy öcsém?
Azt is csak távolról hallottam amit még Timidusról mondott...
- Szerintem is elképesztően bölcs teremtmény. Szeretném is megismerni. - reagálom le a mondottakat igyekezve visszakényszeríteni magamat a társalgásba.

- Oh.. apu... - szinte suttogom a nevét, elszomorodik egy picit ha rá gondolok. Nagyon hiányzik, régebben sokat gondoltam rá, de az utóbbi időben elkezdtem élvezni az életet újra, és most már egyre kevésbé emlegetem - Hát, az apukám. Amikor bent ragadtam akkoriban elég beteg volt. Remélem minden rendben van vele odakint. Nem szeretném őt is elveszíteni mint anyut. - picit lefelé görbült a szám, de csak egy pillanatig, hamar elterelem a gondolataimat, és igyekszem nem megölni a beszélgetést.
- Jaj, szeretlek nézni, ne aggódj, nekem jó így. - biztosítom a lányt, és közben tovább csacsogok, és csacsogok és csacsogok... Ám váratlanul érkezett a kérdés, amire csak elmosolyodtam.
Hogy fiú vagyok-e vagy lány? Érdekes kérdés. Arcom elkomorult, a széket hátratoltam, a lány mellé lépek és egy pillanatra lepillantok rá. A kezemből a süteménydarabkák hullanak a földre..
- Döntsd el magad Chakchi. - ekkor megragadom a kezét, és mivel hatalmas erőfölényem van biztos vagyok benne, hogy nem fog tudni ellenkezni, és egyszerűen csak a szoknyácskám alá csúsztatom a kezét, engedve neki, hogy a kezével szabadon taperolhasson, és eloszlassam a kétségeit. Azzal, hogy ez a jelenet egy tömött cukrászdában valósul meg, nem foglalkoztatott, úgy éreztem, hogy most csak én és ő vagyunk.
- Ez most már a kettőnk titka, örökké az enyém vagy, és még azután is. Nem hagylak megszökni, magamhoz láncollak. Végtelenül boldogok leszünk, és a legeslegjobb barátok, amíg valamelyikünk meg nem hal. Utána pedig a tartósított pixeleket nyalogatja az életben maradt, mivel az az utolsó és egyetlen emlék a másikról... - gonosz vigyorra villantom mosolyom, és vadul megragadom a lány gallérját és erőszakkal szájára tapasztom sajátomat, közben a már jó előre előkészített fotókristály segítségével még egy csókos szelfie-t is ellőttem. Ugyan a kristályt nem erre szándékoztam felhasználni, de úgy éreztem, hogy belekényszerített ebbe az egészbe. Átlátott álcámon. Egy pillanatig még tartottam a csókot, majd elengedem a lányt aki bizonyára teljesen meghökkent a jelenet miatt. Puha ajkainak nyomát még mindig érzem sajátomon, szinte perzseli szám édes csókja. Persze ez mind csakis a fantáziámban történt, meg. A valóságban valahogy így nézett ki a jelenet..
- Mond csak... Te lány vagy, vagy fiú? - én pedig óvatosan félredöntöm a buksimat és elnevetem magam a kérdés hallatán.
- Hát milyen kérdés ez, jaj Chakchi. Olyan kis huncut vagy. - nevetgélek még egy picit, és igyekszem kielégíteni kíváncsiságát - Mikor mi. Alsóban imádtam kisfiú lenni, és anyu is szörnyen büszke volt rám, és szeretett és csinosnak tartott, de felsőben már inkább kislány voltam. Rengeteg barátom volt, csak sokat költöztünk apu elfoglaltságai miatt, és végül úgy alakult, hogy most Jun vagyok. Miért kérdezed egyébként? - vigyorgok rá elégedetten. A beszélgetés Timidus részére pedig hevesen bólogattam.
- Majd összehozlak titeket egymásnak.

 Elgondolkozom kicsit, hogy engedje-e, hogy elterelje a témát a szüleiről. De szomorkásnak tűnik, és a szája is legörbül egy pillanatra, úgyhogy nem erőltetem a témát. Neeeki sem volt könnyű élete... Megint eszembe jut, hogy nekem úgymond "könnyű" volt az életem, komoly veszteségek nélkül Takashit leszámítva... Úgy látszik ellentétben a legtöbb Aincardban ragadt emberrel... És még én voltam két hónapig depressziós... Nevetségesnek tűnik, nem?
- Bárikor mesélhetsz nekem a szüleidről, ha szeretnél - mondom azért neki, hogy ne higgye, hogy nem szívesen hallgatom. Ahogy egy-egy információt elejt a múltjáról, egyre kíváncsibb leszek, hogy ki is Jun, hogy kit takar ez a név.
 Vállat vonva tudomásul veszem, hogy továbbra is árgus szemekkel fog figyelni továbbra is. Aztán valami átfut az arcán, amitől kiráz a hideg.
 Hát, Jun... Mivel Chakna nagyon mérges lenne rád, amiért ilyeneken gondolkodsz,  inkább nem is szólok neki, de szerencséd van, és el is mesélem miért. Tegyük fel, hogy nem csak fantáziálsz, hanem meg is teszed amire gondolsz: Semmi gond, amíg felállsz. Akkor sem, amikor Chakna mellé lépsz. Amikor megfogod a kezét, kérdőn rád néz. Nem is akar ellenkezni, amíg rá nem jön mit akarsz... Akkor viszont minden erejét latba vetve igyekszik kiszabadulni. Mikor végül "személyesen győződik meg" a nemedről, ott marad lefagyva, zavarodottan és dühösen. Épp ezért van lehetőséged megragadni a ruháját, és és magadhoz húzni. Ez még jobban lesokkolja, úgyhogy a csókot is könnyedén kierőszakolhatod. Mire elengeded viszont már magához tér, és csak azért nem csattan egy pofon az arcodon, mert jól nevelt. Egyszerűen kiviharzik a cukrászdából, és eltűnik az első kereszteződésnél, mielőtt tehetnél ellene. Soha többé nem megy a közeledbe magától, a barátfelkérést felejtsd el, és hálálkodj Shunak, Timinek, Charitonnak, Ritsunak, Kiwinek, Sayanak és Rogannek ha valaha hajlandó a  Vigóhoz csatlakozni, mert nagyon sokáig, és nagyon ügyesen kell győzködniük hozzá, hogy megtegye. Na, ugye hogy milyen jó, hogy nem így tettél? De ne aggódj, a mi titkunk marad  Térjünk is vissza oda, hogy mi történt valójában...
 Előszőr azt hittem, nem fog érdemiválaszt adni. Aztán mégis válaszolt úgy, hogy ki tudtam hámozni belőle amire kíváncsi voltam: Ha jól értem, biológiailag fiú, és alsóban ez még így is volt. Aztán felsőben történt valami, és onnantól lánynak öltöztették vagy öltözött, és mostmár maga sem tudja minek tartja magát....
- Azért kérdeztem, mert elbizonytalanodtam. - válaszoltam őszintén - De mostmár minden rendben. - döntöm el végül, hogy nem fogok problémát csinálni a dologból. Ha úgy érzi jól magát, hogy lányként viselkedik, és öltözik, akkor tegyen úgy. Nem fogom elrontani a szórakozását, amíg nem megy másnak a kárára a dolog.
 Arra, hogy összehozna Timidussal, nem mondok semmit, csak mosolygok. Nem szükséges összehoznia, csak írnom kell egy PÜ-t Shunak, és akkor beszélgetek Timidussal, amikor csak akarok.

- Nem szeretnélek terhelni a múltammal... - válaszolok, hálásan a lánynak, jó érzés volt az ajánlata, picit megmelengette a szívem, és rengeteg emlék kavargott most a fejemben, hirtelen - De ha már úgyis felajánlottad akkor egye fene.  Anyukám Niigita tartományában élt, rizsszedőként kereste kenyerét. Gyönyörű nő volt, és borzasztóan fiatal. Hosszú fekete haja volt mint neked és gyönyörűséges szépségességes fekete szemecskéi. Mindenki azt mondta neki, hogy "szépszemű". Nagyon szerették a faluban, és mivel nagyon szegény családból származott ezért is bizonyult végtelenül szerencsésnek is, meeert az udvarlója a helyi fémmegmunkáló mágnás fia volt, aki elég tehetős volt, és tudod.. így magunk közt szólva is volt mit a tejbe aprítania Shuita úrnak... Jóképű volt, magas, és gazdag, és hihetetlenül jó szakember hírében állt. Csak egy dolog volt amiért anyu nem akart hozzámenni. - itt tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet. - Mégpedig azért nem mert nem szerette. Azonban anyunak nem volt választása, mert a családja komoly adósságokba sodródott. Egyedül csakis Shuita úr pénzbeli támogatásával sikerülhetett újra talpra állniuk. Anyu rábírta magát, és belement az eljegyzésbe... A házasság előkészületei alatt ismerkedett meg apuval. Magas, szigorú arcú férfi, fekete rövid haja mindig ápolt volt. Anyu első pillantásra beleszeretett, és a férfi hasonlóan. Azonban szerelmük tiltott volt, hiszen anyu eljegyeződött már! Csak a családra gondolt, és az anyagi biztonságra. Egy éjjelen azonban apu beosont anyuhoz, és szerelmet vallott, anyu pedig elsírta magát, és végül hátrahagyva a kegyetlen szülőket megszökött vele az éjszakába, és először Kyoto-ban, majd később Nagasakiban telepedtek le, ahol apu vállalkozásba kezdett és elég tehetős összegre tett szert. Apu végül importba fogott, anyu pedig a divatszakmába tőrt be. - ledaráltam a kis mesémet, majd figyeltem a lány reakcióját. Még kavarogtak a történetek a fejemben, annyira beszélni akarok vele még.
- Miért bizonytalanodtál el? Szerintem tök egyértelmű, hogy most már lány vagyok. - döntöttem félre a buksim, majd ijedten a szám elé kaptam a kezem - lyulyci! Ugye nem tűnök neked pasisnak? Jézuska. Férfias vagyok? Csak mert picik a melleim? - tapasztom a kezeim a mellkasomra, arcom vörös, és teljesen zavarba jöttem.

//Ah, bánom, hogy mégsem mertem ellőni, hogy Jun megtapiztatja magát.. xD //

Úgy néz ki beszélni akart valakivel a családjáról, mert a felajánlásomra mesélni kezd. A helyek ismerősen csengenek, Shuita úr neve is ismerős…  Nem, nem nézek döbbenten.. helyette együttérzően, és szomorkásan. Nem lehetett könnyű a szüleinek… Pillanatnyi hezitálás után felállok, odasétálok Junhoz, megsimogatom a fejét, gyorsan megölelem, aztán mire visszatarthatna, már a helyemen is vagyok újra. Jun kezd számomra bekerülni a „hugi/öscsike” kategóriába. Én pedig mindig vágytam kistestvérre…
- Ezek szerint nem volt könnyű a szüleidnek, de Happy End lett a szerelmük… - igyekszem kicsit más szemszögből is összegezni a hallottakat, és reflektálni Jun szavaira -  Legalábbis az esküvőig… - teszem hozzá fanyarul. Fájdalmasan tudatában vagyok, hogy a tündérmese nem ér véget az "Igen"-nel... Ha figyel a szememből kiolvashatja a kérdést: És azután? de hangosan nem mondom ki, mert tolakodás lenne részemről ha nem maga beszél. – Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. – mosolygok inkább hálásan, meghagyva a lehetőséget, hogy tovább meséljen.
– Azért bizonytalanodtam el, mert látszik hogy lány vagy, de Shuról úgy beszéltél, mint a szerelmedről – igyekszem elmagyarázni neki, hogy mi okozta a kételyt. Aztán a kétségbeesést és zavart látva az arcán igyekszem tovább bizonygatni – Nagyon is nőies vagy! – jegyeztem meg, de nem tettem hozzá, amit gondolatban: ez nem feltétlenül jelent jót. Csak nyugodj meg gyorsan Jun! Öcsicám (ÖCSi+ Hugica), hiszen nincs miért aggódnod! Kezdtem bepánikolni, mert Jun számomra a gyerek kategóriába került, és nem tudtam hogyan nyugtassak meg egy gyereket. Nem tudom miért az jut eszembe, hogy Shu biztosan tudná mit kell tenni, de eszembe jut, és ezzel együtt egy ötlet is.
– Ideje megrendelni a többiek sütijét is. – dobom fel a témát – Biztosan nagyon várják már. - Ezzel remélhetőleg elterelem a gondolatait, és tovább haladhat a kis útitervünk is.

/ A helyedben inkább örülnék neki /

Jól esett a lány vigasztalása, olyan aranyos. Picit még törtem a fejem, hogy miféle esküvőt találjak ki anyuéknak, majd végül úgy döntöttem nem folytatom a regényem csak helyeslően bólintok neki. Az ölelésre visszaölelgetek, rengeteg szeretetet igyekszem átsugározni neki, mert az hasznos. Nem akarom, hogy szomi legyen.
- És mesélj. Szeretnék egy történetet hallani a te családodról. Biztos a császár lánya vagy ugye? - picit izgatott voltam, reméltem, hogy a tippemmel betalálok, és valóban ilyen befolyásos barátnőm lesz. Tök izgi lenne, és lenne egy kis irónia is a családjaink kapcsolatában. Várok egy kicsit, hogy meséljen.

- Szóval, ha lány vagyok nem szerethetem Shushut? Miért ne szerethetném? Ez olyan mintha azt mondanád, hogy Lorenzo nem szeretheti Hernandot, mert férfi! Pedig ez butaság! Az ő szerelmük is szent és sérthetetlen. Vagy nem? - Mi van, ha tévedek valójában? Félek a tévedéstől, rettegek tőle, mert mi lesz, ha beigazolódik a sejtésem és valami borzalmasságos történik emiatt - Shut pedig legalább annyira szerelmeteskedem, mint amennyire téged. Najó, csak egy picit jobban. Shushu különleges helyen van a szívemben. - tapicskolom meg a mellkasom, persze tuti rosszhelyen keresem a szívem.. a hisztimre, Chakchi megvígasztalt, vagyis próbált - Tényleg nőies vagyok? Mi tetszik neked bennem Chakchi? - érdeklődöm, picit törölgetem a szemecskéim, a nagy hisztizésemben még be is könnyeztek a szemecskéim, érzem, hogy nedvesek a szempilláim.
- Oh sütit? Vegyünk süteményt. De félek, hogy lefolyik a máz róluk a könnyeim miatt..

Nem folytatta a mesélést, valószínűleg nem akarja mégjobban felzaklatni magát az emlékekkel… Megértem. Úgyhogy nem is erőltetem tovább. Buta vagy, Chakna
Mikor azt kéri, hogy én is meséljek, egy pillanatig elgondolkozom. Azon, hogy mennyit mondjak el neki… De hát, végülis… a húgom lehetne… kedves, és nem feltételezem róla, hogy visszaélne az információval. Chakna… Nagyon buta vagy. Veszélyesen buta. Ne csináld már! Nem látod, hogy manipulálni akar?
– Sajnos el kell szomorítsalak. – mosolygok. Tényleg sajnálom. – Nem vagyok a császár lánya, csak egy egyszerű, átlagos lány Kyotoból. Az egyedüli érdekesség a családban, hogy a nagymamám Miko volt a helyi szentélyben, úgyhogy sokat jártam ott. – foglalom össze tömören a családom helyzetét. Nekem nincsenek regényes történeteim a családomról… Sosem voltunk egy izgalmakat vonzó család.  
- Nem erre céloztam! – válaszolok a vádra, hogy lányként nem szerethetné Shut… Nem értek egyet a kor túl liberális, szabados gondolkodásával, de elfogadom, hogy valaki szerint ez természetes, és nem ítélem meg az embereket a gondolkodásuk miatt. – Mindenki azt szeretheti, akibe beleszeret. – igyekszem megnyugtatni… Bár, lehet jobbat tennék vele, ha inkább visszaterelgetném a férfi léte felé… Nem, hiszen így kifejezetten boldognak tűnik… Miért tenném tönkre a boldogságát? Nem! Ha lány akar lenni, akkor lány, és kész!
- Igen, Jun, kifejezetten nőies vagy – mosolygok magabiztosan, és barátságosan. Ez végre olyan, amit jó szívvel mondhatok, mert teljesen igaznak is gondolom.
- Akkor majd én viszem a sütiket, és biztos nem lesz bajuk a könnyeid miatt – mosolygok újfent, kedvesen. Remélem végleg sikerült ebbe az irányba terelni a gondolataimat, és igazából, ha végül elmegyünk a  céhházba, akkor ott Shu (remélem otthon lesz…) valószínűleg tudni fogja, mihez kezdjen a rosszkedvével, ah mégsem sikerült kivernem a fejéből a dolgot. Ügyetlennek érzem magam, hogy így megsértettem az önbecsülését, úgyhogy szeretném minél hamarabb kijavítani.

Sajnos Chakchi nem a császár lánya, de ez nem lombozott le, hiszen így még jobban oda kell tennem magam, hogy kettőnk helyett is befolyásos ember legyek.
- Ah nem szomorítottál el. Szóval Miko volt? Sosem láttam még Miko-t, habár én nem éltem soha sem vidéken odakint... - már amennyire Kyoto-t lehet egyáltalán vidéknek nevezni - És hányan vagytok testvérek? Tuti te vagy a legidősebb. Olyan legidősebb testvér kisugárzásod van. Ugyan ennek nem vagyok szakértője, de halványan érzem a sugárzást. - hullámoztatom meg a kacsóimat, lenyűgözve a lányt csodálatos mozgásommal, azt hiszem a kígyók is csinálnak ilyeneket a párzás előtt.
- Mindenki azt szeretheti akibe beleszeret? - kérdezek vissza, majd végigmérem a lányt - Szóval akkor te belém szerettél Chakchi? - döntöm félre a buksim, érdeklődve várom a válaszát, holott tudom, hogy le fogja tagadni. Pedig én látom, vannak szemeim, méghozzá nem is akármilyenek. - Csupa olyan dolgot csináltunk ma amit olyan emberek csinálnak akik szeretik egymást. - teszem hozzá, kissé elpirulva, lehajtom a buksim, de fel-felnézek a lányra, várva a reakcióját, az asztal alatt a lábaimmal játszok, mígnem bele nem ütközik a lábam a lányéba. Micsoda véletlen! Na jó, nem volt véletlen, direkt kerestem a lábát..
- Szóval lenyűgözött a nőies dominanciám Chakchi? Ez az amit szeretsz bennem? Mesélj, mi jár a fejedben rólam? Azt hiszem mondani akarsz valamit.. - pedzegetem a dolgot, majd óvatosan az arcomhoz emelem a kezem, és a gyűrűs ujjammal megvakargatom a pofikámat, ezzel duplán jelezve felé, mire várok, és mit akarok, méghozzá most!
- Szóval még gyengének is tartasz, olyannak aki nem bír elvinni sértetlenül néhány fincsi sütikét a szeretteinek? - könnyes szemecskéimmel a lányra pillantok - Oh Chakchi. Félek, hogy egy csődnek tartasz. Mondd, hogy nem így van.

Gyakorlatilag Jun látott már Mikot, hiszen öltözékem majdnem kiköpött mása az övékének… De ezt nem mondom ki. Nem is lenne időm rá a csacsogása miatt.

Egy árny vonul át az arcomon a következő kérdésére. Olyan hangsúllyal válaszolok, ami üvölti, hogy nem akarok beszélni a dologról.

– Nincs testvérem. – mondom tömören. Technikailag jó volt a megérzése… Én voltam A leidősebb gyereke anyáméknak… A furcsa kézmozdulatát nem tudom értelmezni…  

Most erre mit válaszoljak? Hogy a fenébe kötötte össze amit mondtam azzal, hogy belé szerettem volna? Agyrém…
- Nem, Jun. Nem szerettem beléd… - mondom… sejtve, hogy hiába… Azért megpróbálom meggyőzni – tudod, nekem már van hercegem. – ahogy ezt kimondom fájdalmasan megrándul az arcom… De sikerül ura maradnom az érzéseimnek. Nem, ma már egyszer engedtem rám törni az emlékeket… Elég volt! – Tudod, ő magas, izmos, és igazán férfias. Fekete haja, és barna szeme van. –  folytatom lelkendezve. Igyekeztem hangsúlyozni Takashi Juntól leginkább elütő tulajdonságait, nehogy véletlenül is magára ismerjen a leírásomban.

 – Csupa olyat, amit azok szoktak, akik BARÁTKÉNT szeretik egymást – javítottam ki Junt… bár nem hiszem, hogy érti..

 – Kicsit olyan lettél nekem, mintha a húgom lennél – mosolygok rá kedvesen. Kérlek, értsd meg! Nem fogja… De próbálkozz csak Sok sikert… Közben amint hozzám ér a lába, szorosan magam alá húzom az enyémet. Nem, Jun. NEM. Azért átnyúlok az asztalon, és nagytesósan összeborzolom a haját.

- Nem tartalak gyengének, csak szerettem volna, hogy nyugodt legyél a sütik sorsa felől. – próbálkozom újra, hátha ezúttal már megnyugszik.
– Egyáltalán nem vagy csőd! Fantasztikus … lány… vagy – mondom pillanatnyi megtorpanással. Remélem minél előbb elindulunk, és rábízhatom Junt a Vigosokra, akik tudják mihez kell kezdeni vele, ha rossz kedve van…

Egy pillanatnyi szomorúságot láttam a lány szemében, a testvér témára, biztosan hiányzik neki a családja. Nem akartam, hogy továbbra is szomorú legyen ezért mellé libbentem, és megöleltem.
- Én itt vagyok neked Chakchi. - közöltem vele az egyértelműt, remélem, hogy elhiszi, és a jövőben is ha valami baja lesz jön csacsogni, mert hát erre valók a barátok. Miután szeretetet nyújtottam visszalépek a helyemre és megpróbálom feldolgozni a szerelmi csalódásom. Viszont mégsem éreztem a megsemmisülést, amit ilyenkor kellene, hiszen a szerelme leírása tökéletesen rám illet, tehát az esete vagyok!
- Nagyon szerencsés lány vagy Chakchi. Boldog vagyok, hogy boldog vagy. Szeretném majd megismerni a barátod, ugye majd elmegyünk duplarandira egyszer? - ajánlottam fel a lehetőséget, addigra nekem is összejön Kiwu, Shushu, Timidus, vagy Anat. Egyelőre még nem siettetem a dolgokat, nem kell rögtön eljegyeztetnem magam, hiszen én mindenkié vagyok. Csúnya dolog lenne, ha valaki kisajátítana egy idollt..
- lyuly! Barátként szeretsz Chakchi? Jaj ne mondj ilyen zavarbaejtő dolgokat ennyi ember előtt. - félrefordítom picit a fejem, és elpirult arcomat kezemmel legyezgetem mielőtt még elájulnék - Egye fene. Én is szeretlek téged. Olyan csajszisan! - pirulgatok, majd látom, hogy az az idegesítő pincér megint erre kóborol, elhessegetem. - Hé, nem hallottad, hogy csak Barátként szeretjük egymást pápaszem?! - vágom oda a fiúhoz, aki biztosan akar valamit, nem véletlen hordhat ilyen csábos, démoni szemüveget.. Közben az imént megborzolt hajcsimat az ujjaimmal kifésülgetem, és közben angyalian visszapillantok a szeretőmre.
- Tényleg nem vagyok csőd? - kérdezek vissza, majd a következő mondatára felderülök - Akkor jó. Örülök, hogy fantasztikus lánynak tartasz Chakchi. Gyere menjünk a kasszához és meséljük el nekik is mit szeretsz bennem, rendben? :3 Ez egy olyan hír amit nem szabad magunkban tartani. Sőt, írjuk meg Shushunak is! Tuti örülni, fog, hogy így összespanciztunk! Ah olyan boldogságos vagyok most. Te vagy a legeslegjobb barátnő Chakchi!

Barátságosan rámosolygok. Ő itt van nekem. Észrevettem. Még nem döntöttem el, hogy örülök-e neki, mindenesetre nem bánom, ez biztos. Az ölelése viszont egészen biztosan jól esett. Hiányzott is, hogy valaki ilyen egyszerű módon jelezze, hogy mellettem van.
-Egyszer lehet, hogy összejön - mosolygok tovább kérdésére válaszolva távolba meredő tekintettel. Viszont most boldogság tölt el Takashira és a közösen töltött boldog órákra gondolva. Bárcsak még azokat az időket élhetném... Igazsőágtalan, hogy így eltelt négy év... Na elég volt ebből. Junra figyelj!
 Belegondolva... igaza van, hogy ilyen nagy dolognak veszi a barátságot... Teljesen igaza van! Nekem is ilyen fontos, csak én nem adok ennek így hangot... Pedig lehet kellene... csak nem az én stílusom. Mindenesetre végigmosolygom a következő jelenetet. Szegény pincér... Remélem nem ijed meg Juntól...
- Teljesen komolyan nem vagy csőd - húzom kicsit túl abizonygatást, hogy kétsége se maradhasson. Nem szerettem volna, ha megint
- Az túl zavarba ejtő lenne - hárítom a kasszánál dolgozók bevonását a "kapcsolatunkba" - De Shunak megírhatod. Sőt, kérlek, írd meg neki - mosolyogtam rá. Shu és Timi valószínűleg megnyugodna, ha tudná, hogy jól alakul a kissé bizarrnak indult talákozásom Junnal. Kicsit butának érzem magam, hogy így megijedtem attól a rossz előérzettől... De az is biztos, hogy már korábban szólnom kellett volna valakinek..
- Te is... Jó barát..nő vagy - kényszerítem rá az ajkaimat, hogy megformálják a szavakat amiket nehezen tudok kimondani.Közben azért a kasszához terelgetem Junt, és igyekszem rábírni, hogy menjünk tovább.
- Mi Shu és a többiek kedvenc sütije? - faggatom, hogy le tudjam adni a rendelést. Jó ötletnek tűnik, hogy sütivel érkezzünk a céhházba, ha addig nem jut eszébe valami újabb fantasztikus program.

A farkas közelsége és hirtelensége nagyon megijeszthette a lányt, mert az gyorsan be is menekült az épületbe, így egy kicsit hangosabban is kellett magyaráznom a dolgokat.
-Nézd mit tettél. Szegényke megijedt, és elmenekült.
Korholom le egy kicsit játékosan a farkast. Annak viszont örülök, hogy egyre kevésbé fél az emberektől, és nagy eséllyel nekem próbált játszópajtást keresni. Megsimogattam a farkast, ahogy a földre ült, és félénken pislogtam a helyiségre, ahova a lány eltűnt.
Mondjuk tudtommal nincs hátsó kijárat azon az épületen, de a félelem sok mindenre tudja késztetni az embert.
Azért reménykedem benne, hogy egy kis idő múltával a làny megnyugszik, és eszébe jut kimerészkedni. Ami végül nem történik meg, ehelyett egy papírlapot rak az ablakba, amire óriási betűkkel írta rá a lány a félelmét. Elmosolyodtam, és Árnyék felé fordultam.
-Mázlid van. Nem menekült el, és nem halt bele a félelembe, de ilyet többször ne csinálj, ha megkérhetlek.
Viszont fogalmam sincs, mit kéne válaszolnom a kérdésre. A legjobb az, ha azt mondom neki ami a megnyugtatóbb.
-Ne aggódj, nem fog bántani, amíg nem támadsz rám. És én se foglak bántani, amíg nem próbálsz ártani neki.
A végére ugyan nem kérdezett rá, viszont jobb, ha pontosan ismeri a tényezőket. Mondjuk tény, hogy Árnyék nem tipikus pet. Mert igazából szelíditett vad állat, de az elmúlt néhány évben elég közel kerültünk egymáshoz, és egyikünk se szereti, ha bajba kerül a másik. Néha magam sem tudom, hogy ő vigyáz rám, hogy ne törjek le, mikor csak lehet, vagy én vigyázok rá, hogy elkerüljök a mostanihoz hasonló esetet.