Re: Déli rész

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 01 2012, 17:37

Úgy tűnik Ritának kissé túl közvetlen volt a témafelvetésem, és nemes egyszerűséggel ignorált, mintha ott se lettem volna. Belegondolva, ha én is nő lennék, és ilyen kérdést szegeznének nekem, lehet szintén úgy tennék, mintha meg se hallottam volna, elkerülve ezzel a kissé kínos válaszadást. Mindenesetre úgy döntök, hogy a lányt magára hagyom, mielőtt még egy vaskos pofonban részesülök, s párbajellenfél után lesek. Jun ideális ellenfélnek tűnik első ránézésre, de úgy látszik, ő nem vevő a céhvezér játékára. Észlelés jártasságomnak hála kiszúrom a pódiumon - tehát kiemelt helyen - álló Ranmaru felé közeledő Zhelt, de hallgatózás és szájról olvasás terén már nem vagyok olyan képzett, hogy rájöjjek miről is lehet szó köztük. Csak nem ki akarja hívni, ez a balga? Ennyire még én sem voltam nagyképű...
Minden udvariasságot mellőzve szintén megindulok feléjük, mire Ran ekkorra már kezében lévő fegyveréből - áhám, szóval íjász - egy villámgyors nyílvesszőt röpít Zhelbe. Azt hiszem, azt a párbajosdit most kell szépen elfelejteni. Úgy tűnik ez csak valami extra próbatétel volt, amolyan teszt, amibe a fiú szépen belesétált. A céhvezető további hegyibeszéde egyértelműen meggyőz gondolatmenetem helyességéről. Hirtelen ötlettől vezérelve Ran mellé lépek és barátian hátba akarom veregetni. A helyzet úgy hozza, hogy szélsőségesen udvarias stílusomtól is megválok, és már-már túlzott közvetlenséggel viszonyulok a céhvezérhez.
- Már nem is tűnsz olyan beképzeltnek Mr. Láncing! Jó beszéd volt az iménti, asszem megbizonyosodtam arról, hogy igazából jó arc vagy, és nem az a hidegvérű harcos, akinek első látásra tűnsz. Azonban mivel tudsz meggyőzni, hogy csatlakozzak a céhedhez? - Pofátlanságom egyszerűen határtalan, arcomra a jól megszokott lehengerlőnek szánt vigyor ül - Mesélj csak arról kérlek, miért jó az, ha az ember fia beszáll egy ilyen céhesdibe? - Úgy tűnik a haszonleső Trade Master énem is aktiválódott Very Happy

- Oh, és nem mellesleg az is érdekelne, ha úgy döntök, hogy csatlakoznék az Ítélet Ökléhez, az milyen kötelezettségeket ró rám!?

//Alig várom Ran reakcióját Very Happy

//

by **Tatsuki Ranmaru** Csüt. Nov. 01 2012, 20:08

Készségesen fordultam oda hozzá. Tényleg nagyon készségesen! Hiszen az első érdeklődő volt ő, és úgy éreztem, megtisztel a jelenlétével, ezért a szociális normáknak megfelelően akár könnyedebb báj-csevejt is kilátásba helyeztem, hogy mutassam: hajlandó vagyok energiát fektetni a párbeszédünkbe, mert lehetségesnek tartom, hogy ez hosszú távon megtérül, és mindkettőnk számára kielégítő lesz a végeredmény.
Majd nagyon gyorsan újra kellett ezt az egészet gondolnom.

Figyelmeztettem magam, hogy az első érdeklődő meg fogja határozni számomra az itt összegyűlt csoportról alkotott képemet, hiszen ő lesz az első benyomásom róluk. Amolyan arca lesz a tömegnek. Ez tudatalatti pszichológia, ami még rám is érvényes, így nem tudok tenni ellene, de igyekeztem tudatosítani magamban, hogy ha ez az első ilyen is… attól még ne keseredjek el.
És tényleg nem keseredtem el. Működött, a kémiai reakcióik teljes hiánya mutatkozott közöttünk. Végighallgattam, nem szóltam közbe, nem akasztottam meg a beszédét, nem vágtam állon, nem csendesítettem el, nem pusztítottam el, nem akadályoztam meg értelmetlen létének további részét, nem csendesítettem. Mondjuk azt hiszem, talán az egyik szemem tikkelt egyet.
– Nagyon sajnálom… – kezdtem a formulák szerint –, de számodra nincs lehetőség, hogy bármilyen módon csatlakozz ehhez a céhhez. – Részemről itt zártam is a beszélgetésünket, nem kívántam több energiát pazarolni erre az értelmetlen diskurzusra.
Elfordultam. Ezen kívül hiába kutakodtam nonverbális eszköztáramban az elutasítás megfelelőit keresve, nem találtam kifejezőbbet. Némi fizikai térben történő távolodást láttam még esetleg megfelelőnek, amikor szöget ütött a fejemben egy gondolat.
– Vagy mint kezdő játékos, aki az MMORPG-k iránti érdektelensége miatt most zöldfülűként próbálsz túlélni ebben a játékban, szimpla funkcionalitásból érdeklődsz, mert nem vagy tisztában az alapszabályokkal? – fordultam vissza.
Büszkeség töltött el. Régen tettem fel ennyire szépen felépített, mégis kifejező és egyben tömör kérdést.

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 01 2012, 21:25

- Nagyon sajnálom... de számodra nincs lehetőség, hogy bármilyen módon csatlakozz ehhez a céhhez.

Az első reakcióm kb. kimerült volna annyiban, hogy leesik az állam. Mégis hogy képzeli ezt az arcátlanságot ez a fennhéjázó páva? Engem kitilt egy céhből? Engem? Na jó, Anatole csillapodj. Nem láthatja rajtad, hogy megbotránkoztatott. Végighallgatom mondandóját, szemem sem rebben, majd mikor befejezi és hátat fordít nekem, akkor kiengedhetem a felgyülemlett gőzt. Legszívesebben tarkón húztam volna egy péklapáttal, és idegesen hadonászok kezeimmel magam előtt, s nagyokat fújtatok dühömben. Aztán a nagy felhördülésem közepette egyszer csak Ran visszafordul, én pedig a lehető leggyorsabban próbálok lefagyni, nehogy észrevegye, hogy bármilyen érzelmet, pláne csalódottságot sikerült kicsikarnia belőlem.
Kérdése hallatán viszont ledöbbenek... ezt már nem tudom palástolni, annyira váratlanul ér a vegytiszta igazság arculcsapása. Való igaz, hogy a többi MMORPG-ben nincs nagy gyakorlatom, mivel szabadidőm javát eddig elfoglalták a kendó edzések, s csak a SAO-ba való regisztráció előtt kaptam rá az ilyen típusú időtöltésre. Az is igaz, hogy kezdő, zöldfülű játékos vagyok. Nincs ezen mit tagadni, első szintű pincsi vagyok, bármennyire is arcoskodok. Ám ami a legmegdöbbentőbb a szituációban, s ami miatt ki is ül arcomra a meglepettség: valóban azért kérdeztem rá Ranmarunál a feltételekre és a csatlakozással járó haszonra, mert fogalmam sincs, hogy a szabályzat mit ír erről. Más játékból nincsenek erre vonatkozó ismereteim, a SAO-val kapcsolatban pedig anno regisztráció után úgy voltam vele, hogy a nekem tetsző információkat magamba szívom - ezért is bújtam a SAO-val foglalkozó magazinokat - viszont ami elsőre kicsit magasnak tűnt, vagy úgy gondoltam első szintű játékosnak még nincs rá szüksége, azokat az infókat egyszerűen átugrottam. Sosem gondoltam volna, hogy itt ragadok, és nem lesz lehetőségem arra, hogy felébredjek az ágyamban, és másnap elolvassam a kihagyott bekezdéseket.
Szóval döbbenten álltam az előtt az íjász előtt, aki már akkora celeb itt Aincradban, hogy az NJK, sőt még a JK is összesúgnak érkezésekor, s ez az ember, aki a való életben a szövege és a fizimiskája alapján egy monitorral együtt porosodó kockának tűnik... nos, ez az ember teljesen csupaszra vetkőztet verbálisan. Összekanalazom a leesett államat, és Ran mellé lépek ismét. Valószínűleg annyira érdektelen vagyok számára, hogy el sem lép mellőlem. Arcára pillantok, s próbálok legalább egy halovány érzelmi megnyilvánulást leolvasni róla, de sikertelenül. Aztán jóízűen felnevetek, mint mikor a gyerekek pancsolnak a fürdőkádban. Egy váratlan mozdulattal átkarolnám Ran vállát és megpróbálok kissé rátehénkedni.
- Öregem, nem is vagy te olyan jégember! Hát tanítanád a kis szerencsétlen kezdőt a játék fortélyaira? - Túlzottan közvetlen, már-már tenyérbe mászó stílusomból nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy valóban komolyan gondolom a kérdést, vagy csak ironizálok. Még lehet én magam sem tudom, mindenesetre egy válasznak megteszi, s most egy lépés előnyt tudtam nyerni magamnak, hogy majd az ő reakciójából építkezhessek. Egy pillanatra sem hagyom szem elől veszni tekinteté, érzelmeket akarok Ranból kicsikarni... ha kell, minden áron! Ez már szinte küldetésszerű!

by **Tatsuki Ranmaru** Hétf. Nov. 05 2012, 23:23

A francba az egésszel! A francba a testi érintkezéssel! Miért kell ezeknek állandóan hozzám érniük? Távolsági harcos vagyok, az én közelembe senki nem juthat, életpontjaim nem csökkenhetnek a sárga részig, mert addigra ellehetetlenítem a létezését az ellennek. A védett területek viszont más tészta, itt nem mobok, hanem játékos karakterek vannak. Akik közvetlenek. Akiket nem lehet távol tartani. És akik ezt ki is használják.
Anat fiú volt, így az érintése nem járt olyan sokkal, mint amit korábban Kana művelt, viszont már a gondolat is elég volt ahhoz, hogy elvörösödjem. Lefagyjak. Nagyjából tönkrevágta a különböző típusú kommunikációs csatornáimat a srác, semmilyen módon nem voltam képes jelezni, hogy állj! Ennyi! Elég! Tűnés! Távolabb!

Csak ott álltam, hallgattam szigorúan a földre szorított tekintettel, amit mondd, és a fókuszaimat ha lehetett volna, mégis ki is kapcsolnám. Mivel ilyen lehetőség nem volt, ezért az összest oda irányítottam, ahová a tekintetem is: mondjuk épp a cipőm orrára. Oh, tényleg, szükségem volna idővel egy csizmára, praktikusabb volna, könnyebb a tisztítása is – jah, nem, a SAO-ban nincs szükség tisztításra, és ez kár, mert szerettem tisztítani, levakarni a mocskot, rendszerezni, helyre tenni, kategorizálni…
Felnéztem, de a srác még mindig ott volt közvetlenül mellettem, és nem tudtam annyira elhúzódni tőle, hogy a kezét levegye rólam. Gyorsan újra leszegtem a tekintetem.
– Kanaként mutatkoztál be, igaz? Kana vagy – kezdtem bele kissé darabos, de legalább ~~jól~~ tagolt beszédembe. Hogy bakiztam? Ja. Igazság szerint ez most igen kicsi prioritású volt.
– Vedd le rólam a kezed… kérlek – sűrítettem végül egyetlen mondatba a lényeget. És baromira fellélegeztem, mikor végre ki tudtam passzírozni magamból. Reméltem, hogy kommunikátumom áthidalja a köztünk lévő csatornát, és a srác sikeresen dekódolja majd: le fogja venni a kezét rólam.

by **Anatole Saito** Szer. Nov. 07 2012, 00:23

Mégis miről beszél? Ki a csuda az a Kana? Ráadásul az nem egy lánynév? Most én vagyok ennyire összezavarodva, vagy ez a tag nem komplett? Teljesen szét van esve a gyerek... a jól kiépített imidzse egy szempillantás alatt omlik össze előttem, és egy lecsupaszított, ingerszegény halandó áll mellettem, aki mereven a cipője orrát nézi. Amikor pedig arra kér, hogy vegyem le róla a kezem, már biztos vagyok abban, hogy mi zavarta ennyire össze: a testi kontaktus. Nem gondoltam volna, hogy valaha sikerül valakit ennyire összezavarnom egy egyszerű emberi gesztussal. Igazán meglepett ez a végkifejlet. Elismerem, talán egy kicsit túlzottan is közvetlen volt az a gesztus, na de ennyire antipatikus jellemmel még sosem találkoztam. Valahogy meg kellett törnöm a fölényét, és úgy tűnik, hogy küldetésem beteljesülni látszik.
- Ahogy óhajtod - emelem fel mindkét kezem színpadiasan, nehogy szutykos kis ujjacskáimmal beszennyezzem őfelségét, aztán ellépek tőle egy méternyire - Fura vagy... és úgy vélem, egy hozzád hasonló fura alakkal nem tudnék együttműködni és hatékonyan fejlődni a céhed tagjaként. Igazság szerint unom ezt az egyoldalú beszélgetést, úgyhogy most távozom! - majd sarkon fordulok, és elindulok vissza a tömegbe - Jah, és csak hogy tudd, eszem ágában nem volt csatlakozni a céhedhez, valóban csak információkat gyűjtöttem. Elismerem, ezt kiválóan kiszúrtad... - ezt már hátat fordítva mondom, majd hagyom a levegőben lógni az utolsó mondataimat, s fütyörészve indulnék is utamra, hacsak vissza nem tartanak. Számomra nyilvánvaló, hogy részben füllentettem, de mégsem kezdhettem el könyörögni, hogy márpedig vegyen be a céhébe. Igazság szerint tényleg a kíváncsiság hozott ide, infókat akartam szerezni, és komolyan szimpatikus volt Ranmaru nagy hegyibeszéde, de összességében taszít a fickó. Nem hiszem, hogy hosszú távon el bírnám viselni, hogy parancsolgasson, bármennyire is tekintélyt parancsoló a megjelenése Mr. Láncingnek... vagy nevezzem inkább Mr. Jégcsapnak?

by **Tatsuki Ranmaru** Csüt. Nov. 08 2012, 15:18

Ott álltam, ahol már jó pár perccel ezelőtt is, ugyan abban a pozitúrában, amiben már egy ideje, ugyan abban a pózban, amiben eddig is tetszelegtem. Dicső pózban. Fennkölt pózban. Megtört pózban.
Szomorúan néztem Anat után. Végre rá mertem emelni a tekintetem, a fókuszaimat egyből szétszórtam a látóteremben, hogy feltétlenül észrevegyem még, ha valaki beszélni akar velem. Egyelőre viszont percnyi nyugalom volt ez után a beszélgetés után a jussom. Az érdemem. Ez járt nekem.
A földbe passzírozott.
Arra gondoltam, hogy ha abból indulunk ki, hogy mennyire szerettem azt, hogy egész nap csak játszhassak… Sok a hogy. Meg volt benne egy ha. Felesleges ilyesmikről gondolkozni…

Sok felkavaró dolog történt már velem ebben a világban. Ebben a játékban. Ebben az igencsak halálos játékban. Itt nincs vér a baleseteknél, de annál megrázóbb egy harcostársat elveszíteni. Annál szívdobogtatóbb, amikor egy csatában valaki védi a hátadat. Hihetetlen adrenalin, hogy az ember kilép egy hatalmas tömeg elé, és mint élen járó harcos, céhvezető, feszülő páncélzatban csatlakozásra szólíthatja fel őket. Annyi minden történt. Annyi minden változott. Annyi minden lett más.
És én mégis ugyan az maradtam?

Ahhoz képest, hány „tekintetem is volt”, hiszen minden fókuszomat élesítettem, használtam és aktívan monitoroztam velük a környezetemet, mégis üres tekintettel meredtem a távolodó Anatole után. A szavai jobban mellbe vágtak, mint amennyire szavak jó ideje elérhettek volna egyáltalán hozzám. ”Fura vagy... és úgy vélem, egy hozzád hasonló fura alakkal nem tudnék együttműködni és hatékonyan fejlődni a céhed tagjaként. Igazság szerint unom ezt az egyoldalú beszélgetést, úgyhogy most távozom!”
Úgy hagyott itt ez a srác, akit nagyjából semminek vettem, hogy már komoly időt vesztegettem el az életemből arra, hogy rajta rágódjak. És csak percek teltek el, hogy faképnél hagyott! – Ezek a gondolatok nem vidítottak fel. Újabb érdeklődő után néztem inkább, hogy eltereljem a gondolataim.

[off]Köszönöm a játékot, ez nagyon-nagyon tetszett! Very Happy

Ha valaki más jönne, játszana, beszélgetne, írjon PM-et, mert nem biztos, hogy észreveszem, ha csak szimplán ír ide. Köszi![/off]

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 08 2012, 18:09

Ennyi volt? Semmi reakció? Semmi visszaoltás? Nem is veszi fel velem a kesztyűt? Pedig csak most kezdtem belemelegedni. Még én is meglepődöm kicsit, hogy milyen frappánsan sikerült kihúznom magamat a vert helyzetből. Hmmm, ez most elég nagyképűen hangzott, pedig csak egy gondolatként hallom a fejemben. Őszintén szólva tényleg kezdett nagyon unalmassá... nem is, bosszantóvá válni az egyoldalú kommunikáció. Mivel úgy éreztem, hogy teljes mértékben lenéz és nem kezel egyenrangú félként, ezért próbáltam magamra ölteni az eddig tőle tapasztalt viselkedési formulákat. Ezért válaszoltam én is lekezelően és szintén ezért távoztam fennhéjázó gőgösséggel. Amikor azonban utoljára visszafordulok, egyetlen pillanatra találkozik a tekintetünk, s szomorúságot vélek felfedezni a szemeiben. Komolyan megsajnálom... tényleg ennyire kemény voltam? A nagy Ranmarut tényleg így beoltottam? Már venném is a levegőt, hogy elnézést kérjek a bárdolatlan, odavetett mondataimért, de ahogy megfogalmazódik bennem a gondolat, abban a pillanatban már le is mondok róla. Komolyan bűntudatot ébresztett bennem? Ezernyi kérdés tolult az agyamba, s úgy érzem, visszakerülök a vert helyzetbe, ha hagyom, hogy ennyire foglalkoztasson ez a tag. Elkapom tekintetem, és visszafordulok a menetirányomba.
Lehetetlen, hogy csak ennyi lett volna az egész. Valami áll az imént lezajlott találkozás hátterében. Bizonyára el akarja velem hitetni, hogy én győztem, holott már rég nem törődik velem, s szomorúságának oka valami teljesen más dologból fakad. Az az idióta gondolat fogalmazódik meg bennem, miközben újra elindulok Ranmarunak háttal, hogy szívesen lennék ennek a srácnak a pszichológusa. Nagyon kíváncsivá tett ez a lezárás, hogy vajon mi játszódik le egy-egy ilyen esemény alkalmával a fejében. Nyilván az agyturkászát is könnyű szerrel kijátszaná ez a dörzsölt fickó, mégis az az érzés fogott el, hogy még ennek a gépies játékosnak is van lelke. Talán egyszer még Mr. Jégcsap is képes lesz kimutatni az érzelmeit...

[off]Köszönöm, nekem is nagyon átjött a játékunk, komolyan agyaltam 1-1 reagon. Alaposan megdolgoztattál Very Happy

[/off]

by **Rita Hanami** Szer. Nov. 21 2012, 19:03

Kíváncsian figyeltem az íjász szavait és az erre reagáló tömeget sőt, annyira máshová figyeltem, hogy még a nekem köszönő fiút sem vettem észre csak már utólag. Habár így visszagondolva nem is baj mert miközben törtem a buksim, hogy a fiú miket is mondott nekem bevillant egy-egy szó és rövidebb mondat amire nem, hogy válaszolni nem tudtam de még fel is hergelt volna. Ha ős nem tette meg hát helyette megtette a szemüveges íjász aki egy arénaharcot akart rögtönözni ami sikerülni is látszott mikor hirtelen mindenki párt keresett magának a harchoz. Én a magam részéről csak ölbe tett kézzel figyeltem. Nekem ne parancsolja meg senki, hogy mások életére törjek. Kezdtem érezni, hogy nekem itt semmi keresni valóm ekkor azonban egy önbizalom hiányban nem szenvedő srác állt oda egyenest a vezér orra elé és őt magát akarta kihívni. A nagymellénynek egy esés lett az eredménye és mint kiderült csak egy próba féleség volt az amit az íjász mondott. Tetszett a hozzáállása és így már jobban érdekelt a céh így nem hagytam ott a társaságot, hanem tovább figyeltem. Érdekes volt látnom a két fiú párbeszédét főleg az íjász reakcióit Anatole egy-egy megmozdulására, ami még külön vicces is volt. Végül Ana ott hagyta őt és letett a céh csatlakozásról. Fura! Ő azért jött, hogy csatlakozzon és erre mégsem tett nekem pedig csak meg sem fordult a fejemben és most mégis egyre inkább az jár a fejemben, hogy szükségem van egy céhre.
-Hát ehhez csak gratulálni tudok! – Léptem ki a tömegből és indultam el a fiú felé tapsolva. A megjegyzést gúnyos hangon tettem föl mégis kedvesen mosolyogtam rá. – Látom a stílusod még mindig nem sokat változott! Ami azt illeti csak még inkább fennhordod az orrod, de ettől független érdekel a céhed mentalitása de abban nem értek egyet, hogy senki nem érdemli meg a halált. Te is láthattad miféle emberek vannak a játékban. – Céloztam itt arra a lányra aki megölte az egyik csapatársunk az első és eddigi egyetlen közös küldetésünk alatt. – Sokan vannak olyanok akik a saját javukra végeznek másokkal de olyanok is akadnak akik csak élvezetből ölnek. Láthatóan mindketten szeretnénk megbüntetni a gyilkosokat és emiatt nagyon is szeretnék csatlakozni a céhedhez. A szintemhez képest erősnek érzem magam így szerintem nagy hasznomat vehetnéd. – Egyenlőre elhallgattam és vártam mit fog majd reagálni.

by **Tatsuki Ranmaru** Vas. Nov. 25 2012, 11:33

Még mindig csak Anat után figyeltem. Azt néztem, hogyan távolodik. Érdekes volt az egész esemény, ahogy körbevett minket a tömeg: sokan eljöttek a toborzásra. Nem is számítottam ennyi emberre. És fura, de mégis űrt éreztem közöttük magamban. Eddig nem is tűnt fel annyira, de most, hogy a fiú, akit verbális úton úgy helyben hagytam első körben, végül megfordította az események sorát, és fölém emelkedett.
Taps. Taps vonta magára a figyelmem. Igazi tekintetemmel még mindig Anat után néztem, de néhány fókuszommal azért végigmértem a lányt. Rájöttem, hogy ismerős az arca. A neve nem jutott volna eszembe, de emlékeztem rá a küldetésből. Ő volt az a nyávogós, semmire sem jó kezdő, akivel a küldetés végére ketten maradtunk. Nem véletlenül. Most már tudtam, hogy van benne keménység.
– Nem Krisé volt az első halál, amit láttam, itt, a SAO-ban. Barátot is elvesztettem már. Itt jegyzem az összesét – böktem a fejemre. A kezem megremegett. Bizonytalanul a szívemhez emeltem a kezemet. Az űrt is ott éreztem, az emberek nagy része is azt a belső részt preferálta érzelmi meghatározások szimbolikájának meghatározásához… Nem tudtam dönteni, inkább leengedtem a kezemet.
– Ez egy játék, ezt véletlenül sem szabad elfelejteni. Ha mi itt bárkit megölünk, nem leszünk jobbak, vagy mások, mint akit megöltünk. Elzárjuk. Ez a mi módszerünk. Se a kezünket, sem a hírnevünket nem mocskoljuk be mással. És majd ha a játéknak vége… – tekintetem kiüvegesedett, csak a fókuszaim dolgoztak tovább. Túl sokat emlegettük már a halált, és volt néhány friss seb. Most annyira csábítónak és közben legalább ugyan ennyire lehetetlennek tűnt, hogy valaha kijussunk. – Ha valaha kinn leszünk ebből a játékból, megkapják méltó büntetésüket, mint gyilkosok.
Végigmértem még egyszer a lányt. Nem úgy emlékeztem rá, mint ahogy most viselkedett. Az volt a probléma, hogy késztetést éreztem rá, hogy azonnal felvegyem a tagok közé. A másik komolyabb probléma viszont az volt, hogy magam sem értettem, miért és honnan ez az érzés.
– Mint minden céhnek, ennek is vannak szabályai, amiket be kell tartani. 1.: Minden céhtag köteles törekedni arra, hogy saját kasztján belül a legjobb legyen. Ez alól csak akkor lehet kivétel, ha a legjobb már a céhünk tagja. 2.: A céhen belül mindenki felel valakiért, akire hallgatni köteles, és akinek tettiért neki is felelnie kell. Legfelül pedig a céhvezér áll. 3.: JK megölésére csak egy olyan helyzet jogosít fel, ha így egynél több másik játékos életét mented meg – majd vállald a következményeket: mint gyilkos, el fogunk zárni! 4.: Régi, számunkra elavult eszközeinket nem adjuk el, hanem alsóbb szintű céhtársainkat támogatjuk velük. És végül az ötös: Senki nem állhat az utunkba! – Szünetet tartottam.
– Van bármelyikkel komolyabb problémád? – kérdeztem. És közben nem igazán hallottam már a tömeget zajongani körülöttünk. Teljesen a hatalmába kerített az érzés, hogy helyesen cselekszem. Hogy most olyasmi dolog születhet, amit évekig emlékezni fognak…

by **RenAi** Kedd Dec. 25 2012, 01:23

Ma valahogy úgy érzem szerencsés napom van, ezt a kijelentést nem azért teszem mert valami jó történt velem, persze már az is dobott a napomon hogy az erdőből való kivezető ösvényt megtaláltam, és vissza is találtam. Az már mellékes hogy a következő faluba akartam eljutni, de örültem hogy a sok fa, bokor és mob után látok valami ember által létre hozott építményt is. Első utam a fogadóba vezetett, már kissé éhes is voltam, mivel a tartalékaimat feléltem az úton idefele. Már az oda jutás is simán ment, ránéztem a térképre és haladtam egyenesen előre. Persze kezdek rájönni, hogy a térkép nem nekem való így a magam "esze" alapján haladtam tovább. A térkép tök jó, ki vannak írva az nkj-k neve, a közelben lévő építmények. Szóval tényleg jó az annak aki el tud igazodni rajta. Az úton a hátam mögül megszólal egy fiú hangja.
- Héé, lányka! Automatikusan hátra fordultam, de amint megtettem megbántam.
- Tudtam hogy te vagy az! Azzal elkezdet rohanni felém. Mit tehettem volna, ösztönösen futottam én is. Nem voltam bűnös legalábbis nem éreztem magam annak, de a múltkori esetben amikor ebben a faluban jártam összetűzésbe kerültem pár sráccal a fogadóban. A történet nem volt túl hosszú, a fogadóban reggeliztünk, én egyedül ők a mögöttem lévő asztalnál. Először csak civakodtak, szócsatát vívtak valami miatt, majd ez tovább fajult egy kisebb bunyóba. Aminek én is "áldozata" lettem, vagyis inkább a reggelim. Felborították az asztalt így a sok finom nyalánkság mind a földről pixeleződött el. Mérgemben megfogtam a fiú grabancát és kilöktem a fogadóból. Amit a társai sem néztek tétlenül. Szerencsémre jött egy eléggé ijesztő kinézetű pasas aki láttán távoztak is angolosan. Szerencsére így megmenekültem. És igen most pont az a srác üldöz akit én oly szívélyesen kihajítottam a fogadóból.
- Állj meeeg! Kiáltotta.
- Eszemben sincs. Mondtam de nem hiszem hogy hallhatta.
Majd a következő utcán lefordultam, és benyitottam az első üzlet ajtaján amit láttam. A fegyverkereskedő volt az. Az njk már fogadott is volna a tőle megszokott monológjával, de bebújtam a pultja mögé és pisszeltem az npc-re hátha van szíve és falaz nekem. Persze pár másodpercre rá, a fiú is belépett az ajtón, lihegve körbenézett majd közelített az npc felé, aki szintén azzal a monológgal fogadta amivel engem is.
- Hagyjuk! A fiú legyintett majd amilyen gyorsan jött úgy távozott is.
- Huhhh, köszönöm. Mondtam az njknak. Persze tudtam hogy nem normális emberi lény, csak egy program vezérli. De akkor is ösztönösen jött ki belőlem a hála. Nem hiszem hogy nagyobb bajom lehetett volna, de inkább kerültem a balhét, már csak azért is mert a haverjai is bármikor felbukkanhattak volna. A kereskedőt elhagyva felkerestem a fogadót. Rendeltem egy kiadós ebédet, majd leültem hogy elfogyaszthassam őket.
A fogadóban lehettek páran rajtam kívül, de nem voltunk túl sokan. Így egy üres asztalhoz ültem le. Már tudtam hogy elkiabáltam a dolgot, mikor az a fiú aki üldözött lépett be az ajtón. Láttam rajta hogy meglepte hogy nyílt helyen tartózkodom, ugyanakkor gonosz gúnyos mosoly is jelent meg a srác arcán, szemébe lógó haja alatt megvillantak a szemei. Már tudtam, bajban vagyok.
A fiú törtetett felém, nekem épphogy csak felállni az asztaltól volt időm.
- Na várj csak te kis.. és nem tudta befejezni a mondatát, mert már megint megpattantam. Legalábbis szerettem volna. Észre vette hogy mozdulok így rögtön utánam is nyúlt melynek eredményeképp még elérte a ruhám melybe bele is kapaszkodott, elég erősen. Valahogy sikerült kitépnem magam a kezei közül, de egy óvatlan pillanatban amikor megpróbáltam előre mozdulni felbuktam az egyik székben és ráestem az asztalra, leverve a szépen megterített terítéket. A fiú kinek az asztalát leborítottam, rosszalló tekintettel nézett rám és kapott volna a fennmaradt ebédje után.
- Bocsánat. Mondtam gyorsan. Most vettem csak észre hogy valami furcsa a gyerekkel kapcsolatban. Nem tudom még hogy mi, de valami nem stimmel. Mire sikerült feltápászkodnom, nyílott a mellettem lévő ajtó és belépett rajta egy másik fiú. A gyerek aki rám támadt, folytatta az ostromlását. De nekem most lett ebből elegem. Méregbe gurultam és ismét kihallottam az ajtón, majdnem felborítva ezzel az újonnan érkezőt. A fiú megpróbált bejönni, de az úton ismét feltűnt a fura fazon aki a múltkor is elüldözte a rám támadó srácokat.
- Ezt ismét megúsztam? Kérdeztem magamról, a "fura fazon" nem jött be a fogadóba csak elsétált mellette. Lassan illene megköszönnöm neki, másodjára ment meg akaratlanul. Gondoltam csenevész mosollyal az arcomon. Megfordultam hogy visszatérjek az asztalaimhoz, de megbotlottam egy elmozdult székben.
- Auuucs..! Mondtam feltápászkodásom közepette. Nem ütöttem be a fejem, de valamiért azt fogtam.

/ Kamiyou Ryner válaszát várom ^^ /

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 15:29

Kyrena Juurei

Huhh.. ez a világ túl meredek nekem. Itt nem elég csak énekelni és táncolgatni az embereknek… ne ám.. küldizni kell meg harcolni és kitenni magunkat a veszélyeknek… Talán élvezném is, ha ezt ellensúlyozná valami, de nem.. Élvezetből keveset raktak ebbe a játékba.. Mondjuk a múltkor elég kellemes párbajt vívtam Juu-channal. Hmm azok a puha keblecskék…Unalmamban Regi és én elmentünk sétálni a városba egy kicsit, újdonságok után kutatva, gondolva itt küldetések, vagy menő fegyverek, páncélok amikre még csak pénzem sincs. A petem magasan felettem szálldogál.. kimozogja a fáradalmakat, míg én földön járásra kényszerülök, kerülgethetem az njk-kat és a morcosabb jk-kat is. Szerencsére páran azért felismertek és vigyorogva integettem nekik, míg mások csak grimaszoltak nekem.. he kemény lennék talán megleckéztetném őket. Ahhoz hogy kemény legyek bezzeg itt nem elég az edzőterem.. irány a küldi.. és ha a pontjaidat menőn osztod el akkor leszel kemény, na meg az durva cuccoktól is.
- Hjajj.. Bonyolult ez a világ nekem..- gondolkodtam hangosan… már körbejártam szinte az egész várost a semmiért.. már megnyíltak a felsőbb szintek, biztos mindenki ott tanyázik. Én meg itt maradtam, mert még nem értem el a megfelelő szintet.. Kellemetlen.. inkább lehangoló. Ez a nap a semmittevés napja lesz úgy döntöttem. Tovább sétálgattam az utcákon, márt azt se tudtam merre járok, hatalmas ez a város. Egy útszéli padra ültem re nézelődni, majd Reginald is csatlakozott egy idő után. Semmi nem történt.. még csak egy szoknya se libbent fel, egy gyerek sem esett el és rohant sírva valakihez… semmi..
- Vááhhh.. unatkozóóóóóóóm- eresztettem ki a hangomat, majd nemes egyszerűséggel eldőltem a padon és rajta feküdtem, a fejem pedig félig meddig lelógott. Nem szeretek unatkozni..

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 15:47

//Ryuninji Ren//

Most, hogy kicsivel jobban ismerem ezt a világot, már könnyebben járkálok. Tudva, hogy a városon kívül szabad világ vár rám, már ez a bezártság sem zavar. Elvégre nincs is, ha jobban belegondolok. Oda megyek, ahova akarok. Már csak az útvonalakat kellene megjegyeznem. Na igen... Nagy város, sok út, könnyű eltévedési lehetőség. Valahogyan fel kellene fejlődnöm, hogy tovább mehessek. Mehetnék most is, de nem lenne sok értelme. Bizonyára hamar meghalnék. Vagy csak igazán nehezen nyernék, de inkább nem kockáztatok. Annyira még nem vagyok tapasztalt.
Elvileg most a város déli részén járok. Errefelé nemigen sétálgatok, így ismeretlen a környék számomra. De itt hátha lesz valami, ami szórakoztat. Vagy inkább valami, ami fizet, és amivel tapasztalatot szerezhetek. Nehezebbek az ilyen játékok, mint hittem. Nem is értem, hogy mások hogyan fejlődnek ilyen egyszerűen. Arról nem is beszélve, hogy sokan milyen könnyen boldogulnak. Lehet, hogy hamarabb el kellett volna kezdenem játszani. Na igen... Nem vagyok valami nagy kocka, az egyszer szent.
Hirtelen ismerős alakra leszek figyelmes. Távolról, alaposan megnézve rá is jövök, hogy ki az. Nem biztos, hogy oda kellene mennem hozzá. Viszont ha észreveszi, hogy itt vagyok... A franc... Mindegy, talán már javult a párharcunk óta. Nagyon remélem. Akkor megkértem, hogy velem szemben hanyagolja a perverziót. Remélem most megteszi. Lépteim Ren felé indítom. Ő elterül egy padon, így könnyebb utolérnem. Mögötte megállok. Hangját hallva kis híján elnevetem magam. Unatkozni? Igen, nem csak ő jár efféle cipőben.
- Ki hitte volna, hogy ahol ennyi lány van, a perverzek királya unatkozik - szólalok meg egyszer csak.
Mikor feje hátra billen, láthatja is, hogy ki áll mögötte, s hogy ki intézte hozzá szavait. Természetesen... Én.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszont látlak titeket... Mi járatban erre? - vallom be.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 16:11

Végtelen unalmamban az utcát róni is eléggé fárasztó. Nem szeretek igí magányosan sétálgatni.. olyan ez mintha megállna az idő. A padon ücsörögve sem találtam semmi elfoglaltságot, így elterültem rajta. Reginald is csatlakozott és rászállt a pad támlájára. Az unalom az egyetlen egy olyan dolog amit nem nagyon tudok kezelni. Sztár létemnek köszönhetően sosem unatkoztam még.. erre tessék. Mehetnék küldire, de nincs kivel, meghalni meg nincs kedvem, igaz páran biztos jobban örülnének, ha csak a pixelmaradványaimra bukkannának. Az unalomtól való végtelen szenvedésem közepette ismerős hangra lettem figyelmes. Fejem hátra billentettem, hogy megnézzem ki az. Amint megláttam elkerekedtem a szemeim..
- Fekete francia?? Juu-chan??- ugyanis a kimonója alá láttam be elsőnek ebben a helyzetben, csak utána néztem fel. Gyorsan felpattantam ülő helyzetbe.
- Nem direkt volt.. tényleg nem.. te álltál úgy mögém- szemeim becsuktam és vártam az agyalást.. Ha megkaptam, akkor visszamásztam a padra. Ha nem akkor meg tárgytalan.. Regi pedig nem csinál semmit.. ő nem ludas most.
- Tudod a férfit szónak egy szinonimája az, hogy perverz. Ergó minden férfi perverz, és ha engem tartasz a királyuknak az sértő. – feleltem majd kicsit odébb csúsztam, hogyha esetleg le akarna ülni a hölgyemény.
- Én sem terveztem, hogy ilyen hamar találkozunk, de én nagyon örülök neki- kezeimet néztem amivel anno a melleit fogdostam.. egy kis visszaemlékezés.
- És egy hozzád hasonló, bájos teremtés mit keres ezen az unalomtól bűzlő városrészben??- érdeklődtem mosolyogva.. láthatóan örülök a találkozásnak. Nem, csak azért mert talány így unalmamnak is lőttek… szeretem a női társaságot. Bár ezt ő tudja a legjobban.. megtapasztalt már velem egy-két dolgot. Ami számomra kellemes volt.. számára viszont állítása szerint nem, de én még mindig nem hiszem ezt el.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 16:30

//Ren//

A fogadtatást nem pont ilyennek képzeltem el. Az, hogy elsőként a fehérneműm bizonyos tulajdonságait hallom, feldühít. Nem is kicsit. Ezek szerint semmit nem változott ez a piperkőc. Kezeim azonnal ökölbe szorulnak. Nem érdekel, hogy nem direkt volt. Attól, hogy nem direkt lesett a kimonóm alá, még nem kell világgá kürtölni amit lát. Öklöm azonnal indítom, egyenesen képének közepébe, cseppet sem visszafogva erőmet.
- Te kéjenc, pofa be! Az egy dolog, hogy nem volt szándékos, de az, hogy az alsóneműmről kiabálod az információkat... - mérgelődök, öklöm magam elé emelve.
Sóhajtok egy nagyot és próbálok lehiggadni. Ezek után kezeim keresztbe fonom melleim előtt és leülök, a most már szinte üres padra. A főnix úgy tűnik nem érdekelt a mostani találkozóban. Azért kinyúlok felé és ha hagyja, finoman megsimogatom fejét, majd végighúzom ujjaim tollain.
- Tehát ha téged tartalak a királyuknak az sértő... Igazad van, melyik pasas szeretné, ha te lennél a királya? Valószínűleg egyik sem. Még te sem viselnéd el magad, nemde? - vigyorgom, amint felmászik a padra.
Jobb lábam átvetem a balon, kicsit átlósan fordulok, kezemmel pedig felkönyökölök a pad háttámlájára. Arcom öklömnek nyomom és így figyelem, nem mellesleg hallgatom, amit ez a szerencsétlen alkot.
- Hogy egy hozzám hasonló mit keres itt? Nos, szerintem azt, amit te... Nem, mégsem! - vágom rá, amint eszembe jut, hogy ez a kéjenc miket kereshet általában.
- Nos, lényeg ami lényeg, szenvedek az unalomtól. Próbáltam valami munkafélét találni, de sehol semmi. És az itteni lelkek nem túl szimpatikusak. Még jó, hogy beléd botlottam, az, hogy behúztam neked egyet, feldobta a napomat - nevetem.
Úgy tűnik tényleg örül jelenlétemnek. Bár szerintem inkább annak, hogy ismét belátott a ruhám alá. Miért is ne annak örülne.
- Hm... Hogy van a madárka? - biccentek Regi felé.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 17:07

Unalmas és vég nélküli sétálásomnak is lett valami haszna. Mikor lepihentem egy padra, és mérgelődtem hangosan imáim meghallgatattak és küldtek valakit, hogy ne unatkozzam ott. Nem is akárkit.. a legutóbbi játszópartneremet akivel khöm.. igen csak közel kerültünk egymáshoz egy párbaj után, ami döntetlennel végződött. Azonban a találkozásunk ismét nem kezdődött valami fényesen. Kísértetiesen hasonlít a helyzet az elsőhöz,mert ismét az alsóneműjét láttam meg előbb és nem az arcát. Sőt.. még a számat sem tudtam befogni és kikotyogtam. Még jó hogy alig járt arra éppen játékos karakter. Ez neki mondjuk nem számított és behúzott egy nagyot és elszálltam. Sebződni nem sebződtem, mert védett helyen voltunk, de nekimentem a falnak és csak pár perc múlva tudtam magam összeszedni annyira, hogy visszamásszak a padra.
- Sajnálom.. csak meglepődtem..- kértem bocsánatot, de persze nem bántam, hogy megint alá láttam a lánykának, csak ő. Reginald hagyja, hogy megsimogasd.. tollai puhák, mintha nem is tollak lennének, hanem pihe-puha vattapamacs. Nekem pedig ismét csak a gonoszkodó szavak jutottak.
- Nem igazán érdekel, hogy mit gondol rólam a többi férfi.. És jól mondod, nem akarok a királyuk lenni. Tudom, hogy többségük utál a sok női rajongóm miatt. Ezért nem is izgatnak. Magammal meg semmi bajom..- válaszoltam a kellemetlen kérdésre. Közben Juu elhelyezkedett a padon.. akaratlanul is formás lábaira pillantottam, de nem szólaltam meg. Mikor ő adott választ a kérdésemre a szemeibe néztem.
- Gonosz vagy velem..- fejtettem ki a véleményemet, persze nem sértésnek szántam. Hanem ténynek. Ezt bizonyára Juu maga is tudja.
- De legalább segítettem valamit azzal, gigy feldobtam a napodat,.. pedig nekem nem volt kellemes..- mondtam kuncogva. Közben továbbra is szemein tartottam a sajátjaimmat, nehogy lejjebb nézzek a teltebb idomokra.. elég nehéz ellenállni.
- Regi?? Jól van… Teli energiával mint mindig.. minden nap kihozom repülni egy kicsit.- Adtam a választ az újabb kérdésre, majd előre fordulok és két könyökömmet a pad támlájára raktam támasztás céljából.
- Az a csók.. nagyon jó volt…

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 18:13

A rövid kis beszámolóját mosolyogva hallgatom. Mikor kijelenti, hogy önmagával semmi baja, felnevetek. Hamar igyekszem moderálni magam, de nehezen megy.
- Igen... Azt észre vettem, hogy magaddal nincsenek problémáid... - jegyzem meg.
Szavait hallva elgondolkozok. Szemeibe nézek, és be kell látnom... Igaza van. Nem vagyok vele túl kedves. Én igyekszem az lenni, de nem megy.
- Sajnálom... A frappáns megjegyzéseim már csak reflexszerűen jönnek. Beidegződtek az évek alatt - sóhajtom.
Magam elé nézek, kissé zavartan. Mikor is voltam én ilyen helyzetben? Nem túl sűrűn. Talán akkor, mikor akaratlanul is beszóltam Mokonak. Ő persze azonnal megjegyezte, hogy nem voltam valami rendes. Nagyobb vitánk nem volt belőle. Mikor bocsánatot kértem, elfogadta, s megtoldta egy elmés visszavágással. Vele jó volt szócsatázni, bár hozzá képest... Én még sehol nem vagyok. Ugyanakkor jól jött a sok gyakorlás némelyekkel szemben.
- Neked ez nem volt kellemes, nekem pedig a múltkori elégtétel vételed. Most kvittek vagyunk. Legalábbis... azt hiszem. És örülök, hogy a tollas jól van. Ahogy látom... Nem is hazudsz ezzel kapcsolatban.
Ha ismét engedi, megint végigsimítok a madárka tollain. Olyan puhák... Azt hinné az ember, hogy a tollak nem ilyenek. Legalábbis aki fogott már madarat, nem hinné. Mintha nem is lennének fedőtollai, csak az apró pehelytollak. De azokkal nem tudna repülni. Tényleg érdekesek ezek a főnixek.
A mondat, melyet hirtelen kiejtett Ren száján, elhallgattattak. Előre fordulok, és magam elé meredek. Elég... furcsa, hogy felhozta. Nem, őt ismerve mégsem. Viszont ennek ellenére zavarba ejt. Mégis mit művelek? Itt lenne az ideje egy jó kis megjegyzésnek, nem? Enyhén megrázom fejem, sóhajtok, majd rá vezetem tekintetem és elmosolyodom.
- Ne is álmodj még egyről! Azt sem biztos, hogy meg kellett volna kapnod. És mielőtt megkérdeznéd, hogy miért nem... Egyszerűen azért, mert a munka nehezét a főnixed végezte. Te csak élvezkedtél, ami... Lássuk be, nem fair. Csak Regi érdemelt volna csókot. De most, hogy így eszembe jutott...
Kezem kinyújtom a madár felé, hátha veszi a jelzésem. Amennyiben rá száll, kap egy újabb puszit feje búbjára. Utána végigsimítok még egyszer tollazatán és hagyom, hagy menjen, amerre akar.
- Így talán kiengeszteltem! És most már mondhatom, hogy megfelelően lettetek jutalmazva - mondom, amennyiben a szárnyas megkapja a puszit.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 19:03

Természetesen Juu-chan nem fogta vissza magát velem kapcsolatban… tovább oltogatott igaz, most kicsit visszafogta magát amiért hálás voltam.
- Hát igen.. magammal nincs problémán.. pontosabban persze van amin változtatnék magamon, de ettől függetlenül nem mondhatnám, hogy gondom van magammal.. – megjegyeztem, hogy kicsit gonoszkodik velem… megértettem, hogy miért teszi, de azért zavart egy kicsit.. Majd bocsánatot kért O_O
- Öhm.. semmi gond… valamilyen szinten rászolgáltam..- feleltem.. kicsit meglepett a dolog.. tényleg aranyos egy lány….bár a modorán lehet finomítani. De ismét megmagyarázta a helyzetet, hogy neki nem tetszett a múltkori elégtétel vételem.. ezt még mindig nem vagyok hajlandó elhinni.. Hiába magyarázta meg és mondta, hogy csak rájátszott.. színészkedett. Akkor sem hittem el..
- Én szerintem azért egy nagyon picit élvezted.. Bár akaratod ellenére volt. Attól még gyengéd voltam..- feleltem kuncogva. Közben Reginalddot simogatta.. ismét irigykedem társamra.. pedig ő bántotta, okozott sérülést Juu-nak nem pedig én.
- De ne félj.. Legközelebb csak az engedélyeddel érintelek meg olyan helyeken.. – muszáj volt ez is kimondanom, hogy kicsit lenyugtassam az előző mondatom miatt, amit még mindig komolyan gondolok. Kicsit később előrefordultam és elmondtam, hogy nekem igencsak bejött az a csók amit adott.
- Hmmm.. az nagy kár.. pedig szívesen benne lennék még egyben, kettőben.. háromban vagy esetleg többen is.. – nem tetszett, amikor az indokot hallottam.. nem teljesen úgy volt az ahogyan Juu-chan gondolta.
- Hééé.. Tudod én szedtem be a sebzéseket, hogy ő megtudjon támadni… ő várt amíg elvontam a figyelmedet.. a munka oroszlán része az enyém volt.. nem az övé.. – sértődötten elfordultam.. Amikor Regit magához hívta és adott neki egy puszit a fejére.. majd a petem visszament a helyére.. Oda ahol eddig volt.
- Én eltudnék képzelni még tőbb jutalmat… - mormoltam a bajszom alatt.. még mindig sértve éreztem magam egy picit.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 19:20

Na most van problémája, vagy nincs? Miért nem tudja eldönteni? Mondaná azt, hogy van és kész. Akkor minden egyszerűbb lenne és ő sem kavarodna bele a szavakba. Megrázom fejem mosolyogva, majd meglepetten tekintek rá, mikor beismeri, hogy rászolgált némiképp a szavakra.
- Természetes, hogy rá szolgáltál. Ilyen nőies válaszcsapásokat csak akkor alkalmazok, ha valaki rászolgál... Bár... Lehet, hogy néha túlzásba viszem... Mikor ideges vagyok... Nem is... Inkább mérges... - fejtegetem.
Még magam sem tudom sokszor a pontos okát. És megint. Ismét erősködni kezd. Miért nem fogja fel, hogy nem élveztem? Lehet, hogy néha megmozdult bennem valami... Rendben, igaza van, olykor tényleg olyan volt, mintha némi élvezetet azért nyújtott volna, de nem! A gondolat... Amiket megéltem, nem engedik. Hirtelen eláraszt minden. Testem remegni kezd, én előre hajolok, fejem kezeim közé fogom és próbálom legyőzni ezt az érzést. A rettegést.
- Hagyd ezt! Kérlek! - mondom, szinte már könyörögve.
Néhány percig még így megy ez az egész. Aztán végre újra elásom magamban a képeket. Sikeresen, bár ki tudja, hogy láncaik most mennyire sikerültek erősre. Szavai némiképp segítettek megnyugvásomban.
- Én... Köszönöm... hogy visszafogod magad. Ne haragudj, csak...
Elhallgatok. Szavait hallom, de válaszolni nincs kedvem. A hangulatom oda lett az iménti emlékáradattal. Lehet, hogy jókedvem is láncra vertem elmémben? Elvégre amiatt van ez az egész. Ha nem engedjük el magunkat, nem kerül elő ismét ez a téma és nem jönnek elő ezek az emlékek. A francba ezzel az egésszel! Felkelek és rendezem magam. Ideje lenne tenni is valamit.
- Nem tudod, van itt valami, amivel le tudnám kötni magam? Bármi... Bár... Valami nyugodt hely kellene. Vízpart, tisztás, vagy az erdő közepe, nem érdekel... - kérdem.
Nem nézek rá. Tartok attól, hogy ezüstös tekintetem mélyén még ott lappang a félelem. Nem akarok miértjéről beszélni. Nem akarom, hogy faggassanak a múltamról. Egyszerűen csak élni akarom az itteni életem és kész. Új, jó emlékeket akarok szerezni.
- Nos? Tudsz valahol ilyesmit? - kérdezem meg ismét, kissé türelmetlen.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 19:52

A büszkeségem némiképp az őszinteségem útjába állt ezért kicsit belekavarodtam a saját szavaimba. A lényeg az volt, hogy bár sokan tökéletesnek tartanak, nekem is van hibám… de mindenképpen fent kellett tartanom a tökéletesség álcáját.. hiszen egy sztár vagyok.. vagyis voltam..
- Ez így teljesen igaz, de emberként engem is megvisel a gonoszkodás.. csak nem annyira- bizony-bizony.. mi sztárok nem minden érzelmet mutathatunk ki.. néha mosolyognunk kell mikor sírni lenne kedvünk.. néha pedig pont fordítva… a mi életünk sem fenékig tejfel. Mikor megemlítettem, hogy szerintem akkor is élvezte azt a dolgot.. egy pillanatra elgondolkodott.. innen vettem, hogy van valóságalapja annak amit gondoltam… nincs olyan lány, nő aki ne élvezné azt ahogyan én hozzányúlok. Ezek után furcsa dolgok történtek.. kicsit megremegett, majd kezei közé fogja a fejét… itt valami nem stimmel.. erre felfigyeltem már a párharcunk közben is..
- Rendben.. Abbahagyom…- legalábbis egyelőre… azért ezen a témán van még vitatnivaló.. az igazamat egyszer még bizonyítani fogom. Erre a szavamat adom bárkinek.
- ne is gondolj erre.. én már rég túl vagyok ezen a haragszom, nem haragszom dolgon…. Nincs semmi baj…- kezd egy kicsit aggasztani a lányka viselkedése.. ez nem normális… valami nagyon is zavar benne.
- Tudod.. normális esetben most simán megölelnélek.. attól biztos jobban éreznéd magad… Viszont a te esetedben lehet fordítva sülne el. Nem tudom mi történt veled régebben, de az már a múlt… - bújt elő belőlem a normálisabb énem.. nem hagyhatom csak így szenvedni… Mikor lenyugodott valami helyről érdeklődött, ami esetleg lekötheti a figyelmét.. Elterelheti a rossz emlékekről. Nem kapcsol, hogy én magam vagyok ez az elterelés.. Így felkelek és gyengéden megfogom a kezét..
- Lövésem sincs.. de majd találunk egy olyan helyet.. – feleltem mosolyogva.. és elindultunk…persze, ha kinyilvánította nemtetszését azonnal elengedtem a kezét.. nem kell egy újabb pofon.. Egyelőre a környéken sétálgatunk majd.. míg eszembe nem jut valami.
- Sajnálom…- bántott kicsit a dolog, hogy újra ilyet tetem vele.. nem állt szándékomban.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 20:20

Abbahagyta, ahogy mondta. Most... Valahogy másként viselkedik. Lehet, hogy azért, mert most nem sértegettem annyira? Igen, lehet. A gyengeségem viszont... Aggasztó. Amióta volt az a kisebb összetűzésünk Rennel, folyton előjönnek az emlékek. Pedig azt hittem sikerül azokat elfelejtenem. Reméltem, hogy sikerül, de nem jött össze. Még mindig kínoznak kerül-fordul. Vagy ébren, úgy, ahogy az imént, vagy álmomban, s nyugodni sem hagynak. Normális esetben... Hát még most is tisztában van vele, hogy mit tehet. Bár ami azt illeti, elég jó leckét kapott tőlem. Azt hiszem. Mindegy, örülök, hogy ilyen kedves. Hálás vagyok, még akkor is, ha nem bírom teljesen kimutatni. A múlt... Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nem kellene azokkal a dolgokkal foglalkoznom.
- Tudom... Tudom, hogy az a múlt... De... Mindegy... Ezt úgysem értheted... - sóhajtom fáradtan.
A helyről, mit keresek, legyen az bármi, ő sem tud sokat. Egyáltalán semmit. Én pedig csak az után jövök rá, hogy fogja kezem, mikor elhangzanak szavai. Akaratlanul is megszorítom kezét. A gondoskodása az, mibe most kapaszkodni tudok, semmi más. Az acél hidegsége itt vajmi kevés. Továbbra is a földet nézem, mikor húzni kezd.
- Mi, várj! Te... Te is velem akarsz jönni, vagyis... Miért húzol magaddal, én... Mi lesz Regivel? - kérdem zavartan.
Most nézek rá, hosszú percek elmúltával először. Arcomon vörös pír jelenik meg. Nem szoktam így viselkedni. Ezt az énem még senki nem látta, csakis otthon néhány személy, kik közel álltak hozzám. Ők vigasztaltak, törődtek velem, mikor mások miatt ilyen állapotba taszított a sors.
- Mi... Miért kérsz bocsánatot? - kérdem halkan suttogva.
Közben megyek utána. Hagyom, hogy fogja kezem. Most... Úgy érzem, szükségem van rá. A perverzek királyára, akinek nemrégiben még a közelében sem tartózkodtam szívesen.
- Ugye nem akarsz visszaélni a helyzettel?

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 20:46

Egy hangyányit bűntudatom van.. amiért ismét rosszat tettem vele… nem szánt szándékkal, de mégis én voltam ennek a kellemetlen jelenségnek a kirobbantója.. Még mindig nem tudom, hogy mi az amit magában tart és ennyi szenvedést okoz neki- Most már azonban az biztos, hogy a perverz tetteim segítik ennek a felszínre törését. Így nagy részben az én hibám is… rossz érzés volt erre rájönni… Mentségemre szóljon, hogy nem volt szándékos. A perverzkedős része igen, a következménye nem.
- Tudod.. oké ez az énekes dolog meg minden.. de én sem voltam mindig elkényeztetett.. Lehet, hogy nem érthetem, de rossz nézni, hogy így.. őrlődsz a múlt miatt.. Lehet, hogy perverz kéjenc vagyok… de tényleg rosszul esik.. nekem is.. főleg, hogy az én hibám- felpattantam és megfogtam a kezét, hogy menjünk valamerre.. el kellett terelni azokat a rémes gondolatokat és helyükre vidámakat, kellemeseket ültetni. Meglepetten tapasztaltam, hogy pofon helyett kezemre szorított rá.. nagyon kilehet szegény..
- Ez csak természetes.. tuti veled megyek.. nem hagyhatom, hogy esetleg gey perverz disznó zaklasson.. főleg ilyen állapotban…eltekintve imádnivaló modorodtól nem vagy egy utolsó látvány mindened megvan ami kell. - mondtam szándékosan ilyen szavakkal, mert viccnek szántam.. Pont egy perverz akarja megvédeni a lánykát egy másik perverztől.. vicces. Talán egy kis mosolyt csal majd az arcára.
- Regit meg ne féltsd.. ő tud repülni.. sokkal könnyebb dolga van mint nekünk..- ha visszanézett Reginald már nincs ott.. a levegőben köröz.. fent a magasban. Vele nem lesz gond.. sose volt.. Rendes pajti, csak néha irigykedhetek rá, mert aranyos és legalább annyi lányka van oda érte mint értem, ha nem több.
- Hogy miért?? Semmiért.. csak úgy megtörtént..ha keresni kellene okot biztos találnál egy párat. - igazából az előbbi témafelhozatalért, ami miatt szörnyű emlékei felszínre törtek, csak nem akartam neki mondani.. még újra eszébe jutna valami szörnyűség.. Kis kezét továbbra is fogtam és így sétáltunk még mindig a városban..
- Érdekes.. általában sokkal zsúfoltabb ez a város.. nem csoda, hogy unalom van…- jegyeztem meg és körülnéztem..
- Nem vagy éhes?? Vagy esetleg szomjas?? Én állom..

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 21:06

Az ő hibája? Hát rájött? Nem akartam, hogy magát okolja emiatt. Ez nem is az ő hibája, más tehet az egészről. És én is, mert nem bírom túltenni magam rajta. Ehhez neki semmi köze, nem is értem, hogy miért bajlódik velem. Elvégre biztosan van jobb dolga is. Megyek vele, miért ne mennék. Nekem tényleg nincs jobb dolgom. És hátha el tudja terelni a gondolataimat. Szavai halvány mosolyt csalnak arcomra. Erőtlen, de legalább ott van és díszeleg, a maga pompájában.
- Ezt pont te akarod megtenni, kéjenc-császár? Elég szörnyen festhetek, ha már te mondasz ilyet. De ne aggódj, jól vagyok. Már sokkal jobban. Mellesleg... Mégis mi bajod az elbűvölő modorommal? - kérdem, színlelt sértettséggel.
Tökéletesen tisztában vagyok hiányosságaimmal. És sajnos előnyeimmel is, mi már sok gondot okozott. Vállam felett hátra tekintek. Regit keresem, de a tollas már nincs a padon. Körbe fordítom fejem, s idők kérdése, mire meglátom, hogy felettünk repked. Vajon milyen lehet repülni? Kíváncsi vagyok, hogy ha ez a kismadár felnő, vajon el fog-e bírni egy embert.
- Mond csak... Mekkorára nőnek meg a főnixek? - kérdem a szárnyas aranyosságot nézve.
A folytonos körözgetést nézve kezdek szédülni. Egy pillanatra megtorpanok, szabad kezemmel fejemhez kapok és sóhajtok.
- Miért nem szóltál, hogy ne nézzem eddig?
Kérdésemre, miszerint miért kért bocsánatot, hamar választ ad. Ködöset és olyat, mi bármit jelent. Jelenleg ez eléggé felbosszant. Nem elég, hogy szörnyen érzem magam, még ilyenekkel fáraszt. Ráadásul, ha nekem kell okokat keresnem... Nem hiszem, hogy ugyanarra a hibára gondolnánk. Épp ezért, eleresztem kezét és arcon csapom. Egy helyben megállok. Ökleim összeszorítom, majd felnézek rá.
- Ostoba! Már megmondtam, hogy ez nem a te hibád! Ez csakis az én hibám és olyan személyeké, akikről fogalmad sincs. És arról sem, hogy mi áll a háttérben. Nincs hozzá közöd, fogd fel! Ne okold magad, mert a hülye próbálkozásaid, hogy felvidíts, ezáltal teljesen hiábavalóak... Hogy akarsz felvidítani valakit, mikor legbelül te is el vagy kenődve? - teszem fel a kérdést, könnyeimmel küszködve.
Elfordulok, gyorsan igyekszem rendbe szedni magam és megnyugodni. Amint sikerül, újra felé fordulok, s ha nem ellenkezik, ismét megszorítom a kezét, jelezve, hogy haladjunk tovább. Az étellel kapcsolatban feltett kérdését hallva már kikívánkozik egy frappáns megjegyzés. Lehet, hogy csak megint fel kellett képelnem, hogy rendbe jöjjek?
- Most már a pénzeddel is villogni akarsz, perverzkém? Köszönöm, de nem kérek semmit! Viszont ha te ennél, vagy innál valamit, akkor megállhatunk. Egy kis pihenést nem ellenzek...

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 21:38

Ha szavaimmal megnevettetni nem is sikerült, de legalább egy kis mosolyt csaltam az arcára.. az is valami…. Sokkal szebb amikor mosolyog és nem az süt a tekintetéből hogy : felkoncollak te kéjenc szemétláda…Igen.. határozottan szebben néz ki így. Kézen fogva haladtunk tovább a város ezen részén.. bár nem voltam itt annyira ismerős, ha eltévednénk akkor Reginald tuti segítene.
- Kéjenc-császár?? Új nevem van?? Legalább ez valamivel szebben hangzik mint a korábbi változatok- kuncogtam… végül is elég frappáns név..nem panaszkodhatok..
- Még hogy szörnyen nézel ki?? Ha őszinte akarok lenni.. Akkor…. Ha mosolyogsz akkor kifejezetten aranyosan nézel ki. Mikor mérges vagy akkor is szép vagy.. csak kicsit ijesztő is.. A modoroddal meg.. khöm… nem.. nincs vele semmi bajom .. furcsa lenne ha olyan lennél mint a többi lány… akkor elveszteném az érdeklődésemet irántad..- feleltem mosolyogva és haladtunk tovább kitudja hová. Regi után nézelődött mire megtalálta, már a magasban körözött..
- Nem tudom, de elbír majd egy embert biztos, ha nem többet.. Ha jól viselkedsz, akkor majd sokszor repülhetsz vele..- viccelődtem egy kicsit, miközben Juu még mindig Reginaldot bámulta és követte őt feje mozgásával is aminek egy szép kis szédülés lett a következménye.
- Kellett volna?? Igazából abban reménykedtem, hogy annyira elszédülsz, hogy el akarsz esni és akkor majd elkaphatlak…, de tervem kudarcba fulladt..- hantáztam megint. A jószándékommal megint magamnak ártottam mint már sokszor. Pedig csak nem akartam őt emlékeztetni arra a dologra, de pont ezzel sikerült kivívnom a haragját. Arra fordultam meg, hogy eleresztette a kezem és már kaptam is a maflást, majd a letolást. Elég keményen.. szegény lány a könnyeivel küszködött. Már megint rossz fát tettem a tűzre.. Nem szóltam semmit, csak némán figyeltem, amíg be nem fejezte a lehordásomat.. Nem tudtam, hogy kérhetek-e bocsánatot.. így .. nem tettem, csak mosolyogtam mikor újra megfogta a kezem.
- Én?? Elkenődve?? Ugyan már?? Miért lennék, mikor egy bomba nővel sétálhatok kézen fogva??- kérdeztem széles mosollyal.. jól ment a színeskedés.. Továbbhaladtunk, de ezúttal óvatosabban válogattam meg a szavaimat..
- Nem.. ez nem felvágás.. csak udvariasság… gondolom ezt sem nézted ki belőlem…- Attól függetlenül, hogy nem kért semmit.. egy közeli üzletből szerváltam két epres jégkrémet.. az egyiket nekiadtam..
- ez engem mindig felvidít.. na meg a kakaó.. – Mikor elvette megint megfogom a kezét.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 22:03

Új nevét egész jól fogadta. Jobban is, mint az előzőt. Nem értem, hogy azzal mi baja volt. Elvégre ő maga is beismerte, hogy egy kicsit, bár szerintem inkább nagyon, perverz. Na de sebaj. Úgysem tehet ellene, ha úgy szólítom. És ahogy látom nem is akar. Be kell valljam, kissé jobb kedvre derít. Bár kissé megrémít, mikor kijelenti, hogy ha más lennék, pontosabban olyan, mint a legtöbb átlagos lány, elvesztené az érdeklődését irántam. Nem az rémít meg, hanem az, hogy érdeklődik. Ha belegondolok... Jobban járnék, ha olyan lennék, mint az átlagos. Akkor kevesebb bajom lenne. Nem számítanék kihívásnak és elég kevés embert érdekelnék.
Regi elvileg elbírna engem. Ha jól sejtem, a repülésem viszont tőle függne, nem pedig gazdájától. Elég nagy önállósággal rendelkezik ez a pet. Ó, jut eszembe... Nem is a gazdája, a társa. Úgy emlékszem, ezt a szót használta párbajunk alatt ez a piperkőc. És tessék. Már megint olyasmin jár az esze. Csak természetesen a hős lovag aggódva menti meg a királykisasszonyt szövegbe burkolva.
- Ha tényleg az volt a szándékod, rossz kasztot választottál. Nem te vagy a hős lovag, akinek meg kell mentenie a királylányt. Viszont... Én sem vagyok királylány - teszem hozzá, vállat vonva.
A pofozkodásnak vége, én lehordom, ő pedig elhallgat. Azért mintha kicsit jobb kedve lett volna, mikor újra megfogtam kezét. Vagy rosszul láttam? Mikor ismét kinézetemre célozgat, elengedem kezét. Azt hiszem már rendben vagyok annyira, hogy ne keressek kapaszkodókat. A rossz érzéseket általában gyorsan el sikerül kergetnem. Csodálkozom is, hogy most ilyen sokáig tartott. Minden esetre Renre mosolygom és megyek tovább mellette, immáron két szabad kézzel.
- Ne aggódj, most már tényleg jobban vagyok. De megtennéd, hogy nem dicsérgeted ennyire nyilvánosan a kinézetem? Azt hiszem mások számára is elég nyilvánvaló, hogy hogyan festek - mondom kissé fellengzősen.
Mikor bement az üzletbe, én kint megvártam. Annak ellenére, hogy nem kértem semmit, mégis hozott. A fagyit elvettem, bár nem tudom, hogy miért.
- Az udvariasság mintapéldánya, mi? Valahogy ez, és a szuper-perverz mivoltod nekem nem passzol össze. De ha nálad igen, akkor legyen - vonok vállat.
Mikor megfogja ismét kezem, megrázom finoman fejem. Eleresztem ujjait és megindulok egy közeli pad felé. Regit is lehívom magunkhoz, remélhetőleg még hallgat is rám. Ha nem, akkor megkérem társát, hogy hívja le közénk a szárnyast. Amint köztünk a tollas, neki adom a fagyit, szépen, apránként.
- Ne haragudj, tudom, hogy nem túl rendes tőlem, hogy vele etetem meg, de... Most valahogy nincs kedvem a fagyihoz. A hangulatom miatt pedig ne aggódj annyit, hamar rendbe jövök! - kacagok halkan.
Ha a főnix elfogadja a fagyit, akkor felhúzom térdeim a padra, átkarolom őket szabad kezemmel és nézem, ahogy Reginald eszik. Addig állam térdemre támasztom. Egész kicsire kuporodom össze.
- Miért? Miért foglalkozol velem? Elvégre lenne jobb dolgod is nem? - kérdem furcsállva a másik viselkedését.
- Igazából azt sem értem, hogy miért örültél meg annyira, mikor megláttad, hogy én szóltam hozzád - sóhajtom.
Szemeim lecsukom és úgy hallgatom válaszát, ha egyáltalán ad. Hamarost azonban tagjaim ellazulnak, légzésem lelassul, a fagylalt maradékát elejtem, testem pedig oldalra dől, miközben én alszom.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Dec. 27 2012, 22:32

A magyarázatomat ismét kifigurázta Juu…már nem is bánom.. az lenne a szokatlan, ha megdicsérne vagy valami ilyesmi.. És belegondolva.. bizonyos szemszögből nézve még viccesek is a beszólásai..
- Nem hinném… És lovag bárki lehet.. nem kell oda fényes páncél..- viccelődtem, majd elengedte a kezem.. már nem akarta megfogni.. a pofon és a leszidás után… igen jól színészkedtem és elhitte, hogy abszolúte semmi bajom.. pedig még mindig gyötört egy picikét a bűntudat.. Nem mondom.. kicsit rossz, hogy már nem engedi megfogni a kezét, de nem erőszakoskodom.. megígértem neki.. csak tudnám minek?? Biztos egy gyenge pillanatom volt.. sok az olyan mostanában. Juu saját bevallása szerint már sokkal jobban van.. ennek ellenére vonakodom bármiféle perverz vagy ahhoz közel álló témát felhozni.. egyenlőre.. aztán majd kiderül, mennyire bírok magammal.
- Persze megtehetem.. Amúgy nem értem miért nem szereted a bókokat…. Tényleg nem vagy egy átlagos lány.- mondtam kuncogva.. Egy üzletben vettem két epres fagyit, amiből egyet neki adtam és újra megpróbáltam kezem összekulcsolni az övével, de esélytelen volt.. már nem akarta.. Egyáltalán nem. Így visszagondolva nem ez a fura, hanem az, hogy először megengedte.
- Nem mondtam, hogy mintapéldány, de tisztában vagyok alapvető illemszabályokkal, amiket betartok.. és azt sem mondanám, hogy a perverzség és az udvariasság kizárja egymást. Simán megfogom valakinek a mellét, vagy megkérdezem udvariasan, hogy” kegyed megengedi, hogy megérintsem gömbölyded idomait??”.. ennyire egyszerű.. van olyan akinek ez bejön…- A fagyi sem jött be.. leült egy padra és lehívta Reginaldot.. persze a pajti először rám nézett és miután biccentettem neki, szállt le. Majd leültem én is melléjük.. A Fagyit a petem kapta meg.. szépen lassan.
- Semmi gond.. csak egy gesztus akart lenni.. nem kötelező elfogadni.. – egy kérdés következett.. amin haboztam egy kicsit..
- Nem vagyok benne biztos, hogy örülnél a válasznak…- feleltem erre a kérdésre így.. eddig nem úgy jött le nekem, hogy túlságosan is kedvelne. A második kérdésre viszont már kellet adjak valamiféle választ..
- Mondjuk úgy.. hogy érzek valamit irántad…- válaszoltam, majd Juu elaludt és oldalra dőlt.. egyenesen nekem. Hátradőltem és hagytam, hogy a mellkasomon pihenjen egy kicsit.. Nagy önuralmat kellett tanúsítanom.. de kibírtam.. és maximum csak egyik kezemmel a derekánál fogva támasztottam meg, nehogy lecsússzon, vagy hasonló történjen.

by Ajánlott tartalom