Sword and Phoenix

- Először is, azért hoztam fel, mert csatlakozik a földönkívüli lét kereséséhez. - kezdte a gömbvillámról szóló ismeretterjesztőjét Kurokoto, majd tartott egy kis hatásszerű szünetet, és végül folytatta. – Tudományosan még nincs bizonyítva, azonban vannak feltételezések. Egyik kollégám adta tudtomra, hogy a részecskék egy közegen belül lehetnek egyszerre két helyen. Így a gömbvillám hirtelen megjelenése könnyen elképzelhető, és véletlenszerűségére is van indok. Közel sem véletlen. Hogy ne maradjon az eddig elhangzottak felszín nélkül. Az egyes gabonaköröket is „jótékony” gömbvillámokra szokták fogni. így még maradhatott benned kérdés, amire lesz hamarosan esélyed feltenni. Most viszont a mellékhelyiség következik, úgy érzem, mindjárt kitör belőlem két üveg pia. Bocsájts meg, kérlek.
Azzal elment a mellékhelyiségbe, hogy könnyítsen magán. Én meg itt ültem és vártam rá, hogy visszajöjjön. Láttam rajta, hogy az alkohol kezd úrrá lenni rajta. És úgy tűnik lassan én is becsiccsentek. Megittam az utolsó italomat is.
Miközben vártam, hirtelen befutott egy harcos kasztú kisfiú, aki látszólag keresett valakit. A valaki pedig én voltam.
- Te vagy Judy Noxia?
- Igen, én volnék. - bólintottam. - Segíthetek?
- Yuriko sensei küldött engem. Azt üzeni, hogy a kilencedik szinten látta valaki Natsumit, az öccsét, amint összetűzésbe keveredett pár vörös indikátorossal, és azóta is még mindig ott van. Ha ön nem megy, Judy-neesama, ki tudja, hogy mi lesz addig azzal az állatidomár fiúval!
Hát itt a nagy alkalom, hogy végre elcsípjem azt a hónapok óta szökésben lévő kis bajkeverőt, és visszahurcoljam Yurikohoz. AKárhányszor a nyomában voltam, mindig valami közbejött, és akkor sikerült neki minden alkalommal meglépnie. De most nem fog. Remélem, a vörös indikátorosok addig helyben tartják ott, ahol bujkál. De nem akartam pofátlan lenni, hogy búcsúzkodás nélkül lelépjek... de hát mi fontosabb annál, hogy elejét vegyek egy félőrült hülyegyerek ármánykodásainak, aki akár az egész Aincrad játékosait veszélybe sodorhatja? Hiszen van valami kapcsolata KA-val is, bizony. Úgyhogy angolos távozás lesz ebből...
Amint Kuro visszatér, már csak a hűlt helyemet találja, és egy üzenetet az asztalon egy pár újabb általam rendelt pia mellett, amit csak sima szerény ajándéknak szántam neki.

Kedves Kurokoto!
Ne haragudj, hogy itt hagytalak egyedül italozni, de sajnos közbejött nekem (üzeneten keresztül) egy életbevágóan fontos dolog, amit el kell intéznem. Majd később megmagyarázom. Kárpótlásul még rendeltem egy kis italt, és majd legközelebbi alkalommal több időt is tölthetünk egy kis kocsmázással járó esztétikai beszélgetéssel. Mit szólnál hozzá mondjuk holnapután? Akkor nem lesz semmi dolgom. Első kört én fogom fizetni! A baráti felkérést azonnal küldöm a kilencedik szintről!
Földönkívülis kérdés: szóval akkor mit gondolsz a Roswell-i esetről? Nem sokat foglalkoztam vele, de úgy érzem, arról is a legláthatóbb dolgokat is igyekszik eltitkolni. Na majd ezt is megbeszéljük egy jó ital mellett.
Kellemes szép napot a továbbiakban, és maradj még életben! Te vagy az első férfi ebben a szánalmas kölykökkel és idétlenekkel teli játékban, akivel sok mindenről el tudok beszélgetni, és ha meghalnál, akkor igen kiborulnék...
Baráti üdvözlettel a játékbeli hallgatód: Judy Noxia

//Köszönöm szépen a játékot, Kuro! Majd később csináljunk egy másik játékot másik helyszínen! //

Hosszú nap volt a mai. Főleg, hogy ha az ember azt korgó gyomorral tölti. Bóklászás a kazamatákban, úgy hogy közben a gyomorkorgásod visszhangot vet a falakon, egyáltalán nem tartozik az élet gyönyörei közé. Főleg, ha a nap további részét harc nélkül meg akarod úszni. Bár érdekes módon a lények elkerültek. Talán azt hitték náluk valami sokkal éhesebb és félelmetesebb fene vad közeledik. Vagy csak jó munkát végeztünk arra felé a tisztogatással, kitudja. Ha bár, ha az előbbire gondoltak, bizony igazuk volt. Ostoba voltam, nem vettem észre, hogy az élelmiszerkészletemre ráférne egy frissítés. Így a vége az lett, hogy lejárta a szendvicsem szavatossága. Így nem, hogy éhen maradtam, még pocsékba is ment. Persze ezek a mobok nem igen, vagy csak ritkán dobnak húst, vagy bármi más ehetőt. Szépen meg is csináltam, mert teljesen elfeledkeztem a teleportáló kristályomról menetelés közben és csak félúton kifelé jutott eszembe, hogy használjam is. De az éhezés a jutalmam, amiért nem gondolkodtam. Elég morcos is voltam mikor végre betoppantam a Sword and Phonixbe. Sok idő telt el mióta ez a rémálom kezdetét vette. Sok minden változott. Kezdetben a világért se jöttem volna be egy ilyen helyre, most meg már egyike azon kevés helyeknek melyek megnyugvást jelentenek a folytonos küzdelmek után. Forgalmas hely ez, mégis nyugodt. Az ember nem is gondolná, hogy egy játék fogságába van esve. Kellemes hely. Nagyjából ez-az oka, hogy hajlandó vagyok költeni már kicsit a kényelmemre is. Kezdetben még nem mertem volna, most meg már nem befolyásolja a költségvetésem. Amit itt elköltök, másnap újra meg keresem és még nyereségem is van a dologból. Így lassan rendszeres vendégé válok. Most is itt gőzölgött előttem a meleg leves, ahogy az lenni szokott. Vártam, amíg kicsit hűlt, közben ittam valamit. Majd hozzáfogtam. Finom, mint mindig. Az éhség érzetem megszűnt, nyugodtan jóváhagytam, hogy most már jól érzem magam. A pincérek már rutinosak a szakmába amint befejeztem a levest vitték a tányért és hozták a második félét. Rántott hús sült krumplival és pár szelet kenyér. Nincs benne semmi extra. De időnként jólesik...

Persze. Válaszoltam az idegennek, aki az asztalomhoz szeretne ülni. Bár nem számítottam társaságra nem zavart. Baj nem lehet belőle... Illetve lehet, de erre itt vajmi kevés az esély. Inkább az ételre koncentráltam. Az ellenfelem ezúttal egy rántott hús, vagy kettő... valamint egy pár tucat sült krumpli és pár szelet kenyér. De rajtam nem fog ki még a túlerő ellenében sem. Mertén leszek az utolsó, aki állva marad. Illetve jelen esetbe ülve, de mit számít? Felnyújtottam a kezem. Nem is kellet több, hogy az egyik csinos pincérnő kapcsoljon, és oda jöjjön. Gyorsan kértem egy nagy üveg teát, amit hamar ki is hoztak a csúcsforgalom ellenében is. Gondolom, ilyenkor jól kereshet a tulaj. Pár gondolom ez se játékosi tulajdonban van. Meglepően kevés a jól főző játékos. Bár talán nem kéne, meglepetnek lennem, itt sokan a kijutásért küzdenek, nincs idő főzőcskézni. Ennek ellenére szerintem sokat javítana a hangulaton, ha nem NJK-k szolgálnának fel a legtöbb helyen. Bár így sem lehet panasza az embernek. Ugyanis kitűnően végzik a munkájukat. Meg jobb híján attól még jók az ilyen törzshelyek, mint ez is. Meghúztam a korsómban lévő gőzölgő teát és nem túl vidáman konstatáltam magamban, hogy még forró. Majd neki álltam leküzdeni a vacsorámat is. A nap már majdnem teljesen lenyugodott az utcákra lassan rászállt a sötétség. De még itt tartani fog egy darabig az élet. A legszorgalmasabbak csak ilyenkor jönnek vacsorázni, hogy ne sötétben kelljen vadászniuk. Igaz pár óra múlva ez a hely is ki fog ürülni. Elvégre az emberek ilyenkor már csak egy kényelemes vacsora miatt fáradnak be ide. Nagyon okosan a nyitva tartást is így szervezték meg. Elvégre ilyenkor térnek vissza a fáradt harcosok és van amelyik többet add magára annál, hogy beérje az ebédje maradékával. Ami saját tapasztalatból tudom nem szokott lenni. Persze kivétel, ha az ember egy igazi fene gyerek, aki az éjszakákat is a vadonban akarja tölteni és több napra csomagol. Persze biztos, ami biztos én is 3 napra szoktam csomagolni, csak hát történt egy kis elszámítás és így jártam. Nem mintha több napra terveztem volna kimenőt. Annyira még én se vagyok eszelős, hogy egyedül megkockáztassam a vadonban vagy egy kazamatában való alvást. Egyelőre nem... Persze, hogy mit hoz a jövő, kitudja. Gondolkodtam miközben lassan a húsból, krumpliból és kenyérből álló seregeket őröltem fel.

Az étel fogyott és fogyott. Azt nem mondhatnám, hogy néma csendben mivel úgy, mint eddig is körülöttünk továbbra is fáradhatatlanul zajlott a beszélgetés. De úgy tűnik vendégemnek nincs ínyére a hallgatás.
Meghívhatlak egy italra? Úgy értem, ha már itt vagyok, akkor mért is ne hívhatnálak meg?
Akkor most ki kinek lesz a vendége. Ő az enyém, amiért az asztalomnál foglalt helyet, vagy én az övé, amiért meghívott? De nem is fontos, ez akar valamit. Gondoltam. Mivel tele volt a szám intettem neki, hogy csak rajta. A rendelést azt hiszem, rábízom, ha már ő a meghívó. Normál esetben bizalmat is lehetnék, ha nem tudnám, hogy itt semmi veszély nem fenyeget. Egy rész védet terület, más részt túl nagy a forgalom bármiféle csapdához, harmadrészt pedig itt mindent helyben készítenek, nincs lehetőség mérget vagy akármit keverni bele. Meg miért is tenné? A lehetőségek mérlegelése vajon milyen szinten függ össze a paranoiával? Mert jobban belegondolva ez igencsak annak tűnt. Ezért inkább nem foglalkoztam tovább a gondolattal. Ködös feltételezések helyett bölcsebb, ha meghallgatom. Gyanakodni, vagy bármiféle előítéletet levonni ráérek utána is. Bár a gyanakodás már a véremben van, igyekszek elkerülni az előítéleteket. De egyszer olvastam egy mondást: "A gyanakvó elme egészséges elme." Így miután lenyeltem a falatot tartottam egy kis szünetet az evésben és érdeklődve felnéztem.
-Segíthetek? Kérdeztem. Tényleg érdekel, hogy mit akarhat, nem minden nap hívják meg az embert minden ok nélkül egy italra. Ezért feltételezem oka is van rá. Akkor pedig egyszerűbb, ha rákérdezek mintsem várjak, hogy összeszedje magát. Bár kitudja még mindig sok a rejtély a világban.

Az idegen válaszolt és egy elég hihetetlen történetet mesélt el. Miképpen vált egyedig szintűvé nyolcadikból. Ez elég lehetetlennek hangzott- Ha bár kétségtelenül sok hiba van a játékban. Olyan sok, hogy néha elgondolkozok neme direkt csinálták ilyenre, hogy a játékosokat megkínozzák. Mert ennyi véletlen nem lehet egy rakáson. Ennek ellenére ezt a történetet mégis nehéz volt elhinni. Mi lehet Kayaba célja ezzel az egésszel? Azt várja, hogy kijussunk vagy azt, hogy feladjuk? Tán azt, hogy mind meghaljunk a kemény boss harcok alatt? Egy ilyen hibát mégis nehéz elhinni, hogy elkerülte a figyelmüket. Bár sok hiba van a rendszerben előbb utóbb, mint orvosolva lett. Többnyire perceken belül. Akkor ez miért nem? Nehéz, úgy feltételezéseket levonni, hogy nem tudjuk mi Kayaba célja ezzel az egész játékkal. Ezért inkább nem akartam érdemlegesen hozzá szólni a témához ezért inkább kérdeztem újdonsült ivó cimborámtól.
-Ez, hogy lehetséges? Mit csináltál éppen? Egészítettem ki a kérdésem. Mivel nem váram, hogy az elsőre érdemlegesen tudna válaszolni. Mindene esetre úgy fest, nagyon le van törve. Persze ha egy csepp igazság is van abban, amit mondott akkor ezt meg is tudom érteni. Elveszteni mindent, amiért dolgoztál és mindent, ami ebben a játékban a túléléshez kell… Hasonlót éreztem akkor mikor még otthon egy áramszünet miatt vesztettem el egy hosszú dokumentumot vagy játékot, amin már órák óta dolgoztam, de nem mentettem. Így tudom, hogy könnyen oda a lelkesedés. Velem is sokszor volt már, hogy ekkor „képzeletben” földhöz vágtam a gépet. És nem is próbáltam meg a játékot folytatni vagy a dokumentumot újra írni. A jót nem lehet megismételni…

Igen, most már jó lesz, húztam ki a fejem a hideg vizes csap alól. Két percig ömlött rám a jéghideg víz és már éreztem is jótékony hatását. Fejem hátra, majd előre csaptam és megnéztem magam a tükörben. Elmész a francba Thanos. Keikonál alig fiatalabb, de mégis, valami vonz benne. Azzal rávágtam a csapra, hogy fejezze be az idegesítő folyását. Mitévő legyek.
Pár másodperc múlva már kívülről néztem a becsukódó mosdó ajtót. És vissza indultam a kényelmes fotelbe, hogy elhelyezkedjek. Azonban a két fotel most üresen állt, az asztalon temérdek pia, Judy sehol. Legközelebb, visszatartom, ha lesz legközelebb. Azzal lehuppantam és kértem a pincért.
Ki is sertepertélt, mire már meguntam a várakozást és udvariasan billegett.
- A lány hagyott valami szóbeli üzenetet? - kérdeztem. Válasza tömör volt, látszik nem vagyok kedvelt vendég itt, de arra jó lesz a helyiség mögötti utca, hogy felmossam ezzel az arcátlan kis.. azonban megtudtam, hogy mielőtt távozott körmölt valamit és rendelt. Elbocsájtottam dolgára.
Körbenéztem az asztalon és meg is találtam a cetlit. Miután elolvastam, mosolyogtam és összehajtottam. Majd eltettem zsebem mélyére, ez nem olyan holmi, amit a félszerelések közé teszek be, ez fontosabb.
Holnap után. Az nincs messze és addig minden bizonyára élni fogok. Hacsak nem futok több bugyuta kis fruskába útközben.  Azzal minden italt elpakoltam az asztalról felszerelésembe és köszönve kiléptem a Sword and Phoenix ajtaján. Újra elővettem a cetlit és azon sorokat újra olvastam, hogy maradjak életben és, ha meghalnék kiborulna.
Mikor Keiko meghalt kiborultam, élni fogok Judy, most már tudom pechedre cicalány nem te segítettél át életutálatomon. Azzal furcsa mosollyal az arcomon elindultam szállásom felé. Ez a mosoly más volt, mint az eddigi két év álarca. Ebbe volt őszinteség.

// Köszi a játékot! Később igen mehet folytatás és lehet zárni az ismerkedőst. //

Hozzáadni, még is mihez? Kérdeztem magamtól, ahogy mesélt. Küldetés oké... társak eltűnése? Csak úgy? Ez csak egyet jelenthet, meghaltak. Bár sok a rejtély a játék körül. Nem értettem pontosan a célzást, hogy hozzáadni mégis mihez. De arra következtetek, hogy barátlistáról lehet szó. Akkor viszont csak arról lehet szó, hogy meghaltak. Vagy rosszul emlékszik a nevükre. De ha meghaltak ő, hogy élte túl? Vagy tényleg csak úgy az egyes szinten kötött ki? Lehet, hogy nem is volt nyolcas szintű csak álmodott. A rendszer nem minden játékost engedett be azonnal a rendszerbe. Nekem nincsen semmi emlékem arról az időről, ami a belépésem és a becsatlakozásom között volt. Lehet, hogy álmodott az idő alatt? Vagy csak blöfföl... de mi értelme lenne? Semmi. Még csak sajnáltatni se nagyon tudja magát ezzel. Annyira nem szívszorongató. Talán tényleg csak valamiféle hiba lenne? Talán tényleg csak ennyi történt? Talán emlékezet kiesése is van... Minden előjel nélkül egy ilyen hiba. És csak úgy megtörtént... Ez egy kicsit távolabb áll a hihetőtől. De mielőtt kifejthettem volna véleményem az idegen úgy döntött jobb elfoglaltság után nézz.
– Köszönöm, hogy meghallgattál, legyen további szép estéd.
Intettem neki és az orrom alatt motyogtam, hogy:
-Szívesen. Aztán távozott. Hát egyedül maradtam... Folytattam az evést. Közben a nemrég még a telt háznak örvendő fogadóból elszállingóztak az emberek. Végül én is végeztem. Már csak maroknyian maradtak az épületben. Így még egyszer meghúztam a kupámat és úgy döntöttem ideje nekem is távoznom. Holnap majd feltöltöm a készleteimet, most vissza kell mennem a szállásomra. Elfáradtam, hosszú nap volt a mai. Mindenesetre elgondolkodtatott a ma halott mese. Úgy tűnik Aincrad még tartogat meglepetéseket...

/köszönöm a játékot/

//Lydia// Előzmények.

Mint akit ágyúból lőttek ki úgy indúltam meg az idéglenesen zsákmányolt petel, aki látszólag kissé meg ijedt a nem várt terror támadásomtól, de idővel kissé nyugodtabbá vált és kevésbé jajveszékelt, inkább már csak kisebb ficergésekkel próbált szabadulni a karjaimból, amit persze nem engedtem biztosan tartottam a karjaimban és haladtam előre, teljesen figyelmen kívül hagyva a riadt gazdit is.
-Nyugalom pöttöm nem foglak megenni, csak kicsit megszeretgetlek.- közben az utánam loholó Lydiához is vetettem egykét szót.
-Hé csigavér nem lesz baj, így biztos, hogy utánam jössz és a megfelelő helyen kötünk ki.
Majd kissé gyorsítottam a tempón, hogy minél hamarabb a fogadóhoz érjünk és végre leülhessünk és beszélgessünk, meg kipihenjük ezt az előbbi kis tornát. Majd a céltudatos galopp után már a kívánt célt előtt is álltam, Lydia még kissé levolt maradva így bevártam az ajtónál, bár így belegondolva még sosem jártam ezen a helyen mindig csak elmentem mellette, tehát most épp itt az ideje és még társaságom is van. Mikor nyitottam az ajtót Dunkelnek sikerült kiszabadult a kezeim közül és vissza tért a gazdájához. ~Kár pedig szerettem volna még kicsit „szorongatni” meg tutujgatni, de ez van, ha nem lehet őket elválasztani egymástól akkor el kell fogadni a tényeket.~ Majd nagy lendülettel kitártam az ajtót és sebtében leültem egy asztalhoz és elkezdtem nézegetni, hogy mit is kínálnak itt.
-Hé Lydi te mit szeretnél enni vagy inni? Nem szoktam másokat meghívni dolgokra,de most kivételt teszek és állom az első kört. Meg pontosan miről is legyen a beszéd témánk? Innentől megengedem, hogy te diktáld a tempót, de vigyáz, ha nem jól csinálod akkor vissza veszem az irányítást.
Nevetek a párosomra, közben kényelmesen elhelyezve magam a székbe várom a válaszukat, meg kigondolom mit is szeretnék rendelni.

/Licht/

Licht hirtelen kikapta Dunkelt a kezemből és elkezdett vele futni. Nagyon meglepődtem vagy két percig meg csak álltam, hogy mi is történt aztán elkezdem Licht után futni.
-Mama segííts!
-Megyek már ne aggódj.
Mikor meg halottam Licht mondatát mérges lettem hisz elvenni valaki petjét nem vicces. Gyorsítottam a tempómon és vagy tíz percig még futottunk amikor Lichti hirtelen meg ált egy kávézó ajtaja előtt. Ekkor Dunkel kiszabadult a kezéből és vissza jött hozzám. Megálltam és néztem hova is hozott minket. A Sword and Phoenixba hozott minket. Felvettem Dunkelt és bementem Licht után. Dunkel kicsit meg volt szeppenve de nem csoda hirtelen kapta ki a kezemből és idefutott vele. Körbenéztem a kávézón és leültem Lichti mellé. Szóval meghív az első kőrre. (Hmmmm.) Azt hiszem még gondolkodom mit is kérjek. Megvan mit kérek!
-Hát akkor egy forró csokit kérnék Dunkelnek pedig kakaót.
-Éljen kakaó!
-Egyébként milyen a céh vezér és a többi tag? Meg mik is a céh  szabályai, elvei?
Várom a választ és Dunkel is feltesz egy kérdést pedig épphogy visszatért a sokk hatásból.
-Vannak más idomárok is a céhben?
-Tényleg milyen kasztokból vannak még a céhben?
Nincsenek sokan de nem baj viszont valahogy olyan érzésem van mintha valaki később közbevágna a beszélgetésünkbe. De mindegy végül is ki tudja mi lesz.
-Hé neked kellene egyébként egy kisállat úgy, hogy nem kéne hozzá idomárnak lenned vagy  nem szeretnél egy állatkával foglalkozni?
Ez a kérdés nem tudom honnan jött, talán mert elvette Dunkelt.
-Mama most mire gondolsz?
-Mi? Ja nyugodj meg csak érdekel nem adlak én  téged senkinek.

Vártam a lány válaszát, hogy mit is kér na meg persze a kérdéseket is vártam, egy kis ideig gondolkozott, majd leadta a rendelését, közben kaptam egy kérdést is.
-Okés akkor egy forró csoki és egy kakaó lesz. Várjatok kicsit mindjárt visszatérek, utána egyből jövök is a válasszal.
Elindultam pult felé kikértem a dolgokat, az idomárnak a forró csokiját a kis petnek pedig külön kis tányérkába kértem a kakaót, magamnak egy kávét kértem, majd bónuszba fejenként egy sütit is kértem, majd vissza mentem az asztalhoz.
-Itt is vagyok, tessék itt van amit kértetek, plusz egy kis süti. Nos, hogy milyen a céhvezér, hát inkább azt mondom, majd ha találkozol vele megtudod, én személy szerint nem nagyon tudom dicsérni ezért nem is mondok semmit se róla, majd te felállítod a saját véleményed róla. Tagok?! Igazából egy tag van még, de őt nem igazán tudom ki, ott volt mikor alapítottuk a céhet,de azóta nincs hír felőle, ha jól tudom ő is idomár volt, de mondom nincs nagy esélye annak, hogy össze fuss vele, én is csak egyszer láttam már a nevét is lefelejtettem, bár igaz a név memóriám kissé gyenge. Szóval jelenleg veled együtt hárman vagyunk még csak. A céhvezér Árnyharcos, én padig Harcművész kasztba tartozom. Nos céh szabályok elvek, mivel már tag vagy, így ha megnyitod a céh menüt látnod kell mindent, szóval nem állok neki elmesélni.
Majd hagytam egy szösszenetnyi szünetet, kifújtam magam, majd válaszoltam a következő kérdésre.
-Kisállat?! Nos a valódi világba van egy kutyám, de nem éppen kicsi. A SAO-n belül pedig nem tudom, hogy van e ilyen funkció, hogy kisállat. De, ha már ez feljött mesélj te is. Miért pont az idomár kasztot választottad? Meg neked van kedvenced a valódi világba? Azt tudom, hogy itt van, hisz itt van a kis Dunkel.
Ezt követően hátra dőltem a székben, kortyoltam kávémból, majd magamhoz vettem a sütit és azt is megkezdtem, közben vártam a választ természetesen.

Kissé elmerengett vagy elgondolkozott a lányka, majd jött a válasza. ~ Áhh….Szóval kutyákkal foglalkozott, ez kicsit ironikus, hogy mindketten kutyásak vagyunk, bár ahogy mondta csak képezte őket és emiatt lett idomár is.~ Persze láttam, ahogy lány szeme kissé felcsillan és egyből az én kis kutyuskámról kérdezett. ~ Ohh…Na igen Ronove…Vajon mi lehet most vele? Kissé aggódom amiatt, hogy jól van e, de a szüleim biztos vigyáznak rá…~ Futott végig a gondolat fejemben, majd válaszoltam is Lydiának.
-A kutyusom fajta szerint egy Német dog, szóval eléggé nagy kutyus, bár ha kutyákkal foglalkoztál, gondolom nagyjából tudod mekkora is egy ilyen kutya.  Kinézetre pedig, szinte teljesen hófehér, kivéve jobb szeménél ott van egy fekete paca ami olyan hatást kelt mintha monoklija lenne. Egyébként Ronove névre hallgat.
Majd tartottam egy ki szünetet két válasz között és megint elmerengtem a kedvencem hogylétéről.
-Egyszerű a válaszom, azért a Harcművész kasztot választottam, mert eléggé érdekeltek a harcművészetek és más kaszt fegyvereit is használatom, kivétel az Idomár és az Íjász kasztot, mivel nekem nincsenek irányítás pontjaim, de az össze többi kaszt fegyverét felvehetem. Így mivel kissé nehezen tudtam dönteni a kasztok között ezért ez amolyan árnyközépútnak tűnt.
Közben fogyott a kávé és a süti, mindkettőnek a fele elfogyott már, bár optimistán nézve még a fele meg van.
-Ugyan nincs mit, ez amolyan üdvözöllek a céhben ajándék. – mosolygok a párosra.
Úgy tűnt mintha zavarná valami Lydit, bár nem nézett ki rosszul, inkább mintha valami előre megérzése lenne.
-Mire figyeltél fel, vagy mi az ami zavar a légkörben?
Kérdeztem meg tőle, majd ismételten a sütit majszoltam. ~ Lehet, ha végeztünk, kéne egy éles meccset is csinálni vele, csak hogy gyakoroljon, bár igaz rám is rám fér.~

//Thunder//

Idejét sem tudom, mikor jöttem ide utoljára. Sokszor, miután Yuichi-val megismertük a helyet, hisz számomra sokkal fesztelenebb és nyíltabb, mint például a Karmazsin. Az egyik pincérhölgy kedvesen rám mosolyog, ám tisztában vagyok azzal, hogy nem emlékszik rám, számára ugyanúgy csak egy kiszolgálnivaló játékos vagyok. Mégis visszamosolygok; ritkán van mostanság jókedvem, és az ilyen napokat még nekem is ki kell használnom.
-A szokásost. Köszi.
Bár ezek után inkább leadom a rendelést. Ki tudja, a programja egyáltalán tudja-e, mi is a szokásos. Egy kis rántott sajt és szénsavas narancslé. Egyik sem olyan jó, mint odakint a valóságban, de pótcselekvésnek kitűnő.
-Te kérsz valamit? -fordulok a lábaimnál ülő macska felé, aki csak a farkát legyinti és sanda mosollyal behunyja a szemét.
~A szokásost.
-És egy tálka tejet. -fordulok a pincérlány felé, aki bólint és eltipeg a dolgára, miközben helyet foglalok egy asztalnál. Nem középen, de nem is a fal mellé közvetlenül. Innen látom, kik érkeznek, kik távoznak, ők is látnak engem, de nem vagyok túl feltűnő. Hisz sosem lehet tudni, mikor érkezik egy ismerős arc, akivel lehet kicsit beszélgetni.
A tejet és a narancslevet hamar megkapom, Álomkelő rögvest neki is esik az adagjának, én pedig kortyolok egyet a nedűből. Jól esik. Észre se vettem volna, hogy szomjas vagyok? Mentségemre legyen, már tart a játék egy éve, több, mint egy éve, mégsem figyeltem meg soha, hogy szomjas vagyok-e vagy sem. Éreztem már, főleg, hogy a Valóságban is gyakran megesett velem, mégis... furcsa gondolat, hogy amit most elfogyasztok, az nem is igazi, és nem építi a szervezetem... csak pótlék. Az igazi valószínűleg infúzióra van kötve és mesterségesen táplálják.
Vajon fogytam? Bizonyára úgy nézhetek ki, mint valami csontváz. Nem egészséges, ha az ember ilyen hosszú ideig fekszik mozdulatlanul, minden mozgás nélkül. Amúgy sem vagyok egy telt alkat, de ez az incidens bizonyára nagyon le fogja rombolni mindenem.
Újabb korty, s gondolataim vonata tovább száguld előre.
Mi lehet a szüleimmel vajon? És a nagyszüleimmel? Jay családjával? ...