Judy Noxia pályázatai

Kezdjük is egy pici kinézetváltozással és jellembővítés, igaz, nem volt időm ezt megcsinálni tegnap, csak az avatart és a módosítást:

Régi
Kinézet:
Vállig érő gesztenyebarna haja és sugárzó zöld szemei vannak, bőre sima, tapintásra kellemes, színe európai fehér. Karcsú, akrobatikus külseje van, de jó erőlétű is, mivel sokszor bejárja a természeti világ zugait (azaz erdőben kóborol, úszik, hegyet mászik, satöbbi), emellett gyakorolja a harcművészeteket, főleg keletieket. Emiatt sem szabad, hogy megtévessze bárkit a csinos női íjász megjelenése, mely akár nindzsaszerű is lehetne. Kényelmes, de jó védelmet nyújtó bőrpáncélt visel.

Új
Kinézet:
Lenőtt gesztenyebarna haja és sugárzó zöld szemei vannak, bőre sima, tapintásra kellemes, színe általános fehér. Karcsú, akrobatikus külseje van, de jó erőlétű is, mivel sokszor bejárja a természeti világ zugait (azaz erdőben kóborol, úszik, hegyet mászik, satöbbi), emellett gyakorolja a harcművészeteket, főleg keletieket. Emiatt sem szabad, hogy megtévessze bárkit a csinos női íjász megjelenése, mely akár nindzsaszerű is lehetne. Kényelmes, de jó védelmet nyújtó ruházatot visel. Persze, ez csak a SAO játékában.

Jellembővítés

Régi
Jellem:
Judy nyugodt, fegyelmezett lány. Mindig is vadász szeretett volna lenni, azonban a sors is úgy akarta, hogy egyszerű vadászból jó íjásszá váljon. Általában egyedül dolgozik, de a siker érdekében bárkivel összefog. Soha, senkiben se bízik ebben a világban, amíg meg nem ismerte az igaz jellemét az álarc mögött. Általában ravaszkodik és ha úgy alakul, pórul jár ellenfele eszén, de harci stílusa inkább a rejtőzködéssel való félemlítés és hátulról való lecsapás. Nem kényeskedő fajta, minden terepet szeret felfedezni, bejárni. Viszont gyűlöli azokat az elkényeztetett nőcskéket és a gyengébbekkel harciaskodó alakokat.

Új
Jellem:
Judy nyugodt, fegyelmezett lány, de feszültté és idegessé válik egy kissé, ha játszanak a türelmével. Mindig is vadász szeretett volna lenni, azonban a sors is úgy akarta, hogy egyszerű vadászból jó íjásszá váljon a játék során. Általában egyedül dolgozik, de a siker érdekében bárkivel összefog. Soha, senkiben se bízik ebben a világban, amíg meg nem ismerte az igaz jellemét az álarc mögött. Általában ravaszkodik és ha úgy alakul, pórul jár ellenfele eszén, de harci stílusa inkább a rejtőzködéssel való félemlítés és hátulról való lecsapás. Nem kényeskedő fajta, minden terepet szeret felfedezni, bejárni. Viszont gyűlöli az elkényeztetett nőcskéket és a gyengébbekkel harciaskodó alakokat. Persze, a nagyon buta egyéneket is megveti, legyen akármilyen türelmes velük.

Kasztváltás és jellemmódosítás


Esős napunk volt. Mivel nem tudtam az idő miatt se gyakorolni, se meditálni a kedvenc nyugis helyeimen, és a boltomban sincs ilyenkor forgalom, az időmet egy kocsmában töltöttem el. Nagy volt ott a forgalom, nyilván a többi játékos is azért van itt, amiért én: hogy el ne ázzanak és elüssék az időt ismerkedéssel vagy italozással. Én a kedvenc borom mellett gondolkoztam el mindazon a bölcsességen és aranyköpésen, amit mondtam az embereknek eddig, amióta itt vagyok SAO-ban.
Éppen hogy elfogyasztottam a boromat, mikor egyet villámlott az ég, és belépett az ajtón egy csuklyás alak. Néma csend borult, és az újonnan érkezett után pislogtak, amint az egy hirdetést tűzött ki a hirdetőtáblára, majd elment. A kocsmáros kérdőn hangot is adott ennek, de végül nagy nehezen minden visszatért a régi kerékvágásba.
Furdalt a kíváncsiság, hogy mit hagyott itt az alak. Megittam a maradék boromat, aztán odamentem elolvasni. Ez állt rajta:



Ahányszor újraolvastam, úgy éreztem, mintha a hideg átfutna a hátamon. Soha nem mondtam, hogy nem félek semmitől, de gyávának se mondhatom magam. Az az egyetlen dolog, amitől félek, a valóságban tényleg bármikor bekövetkezhet, főleg ha a képben van egy jóképű, zavarba ejtő alak.
Elfogadtam a "meghívást", és a map-om kijelzett. Kifizettem a boromat, és sietős léptekkel elindultam a küldetés helyszínére. Mire a hosszú-hosszú utam véget ért, eláztam, pedig az utazóköpenyem, amit ilyenkorra felveszek, rajtam volt. Egy kísérteties, szebb napokat látott épület fogadott. Ha olyan félős lennék, mint a legtöbb itt megismert, ismeretlen nyúlszívű, már biztos megijedtem volna a ház láttán, s azonnal futottam volna vissza a kocsmába. De nem ilyen fából faragtak engem, másrészt már késő visszafordulni. Ha már idáig eljutottam, akkor bemegyek. Habozás nélkül, természetes sétával odamentem az ajtóhoz, majd bekopogtam.
Az ajtó magától kinyílt. Lassan besétáltam az előtéri kis folyosóra. Séta alatt levettem magamról az utazóköpenyemet, amit be is raktam az inventorymba.
- Van itt valaki? - szóltam, de a hangom visszhangzott a hallba, ahová betértem az előfolyosóról.
Nem én voltam az egyetlen, aki jelentkezett. Először egy, aztán több játékos is lassan megérkezett. Végül egy újabb alak jelent meg, de a lépcső tetején. Ő volt az, aki kitette a hirdetést.
Udvariasan meghajolt, aztán beszélni kezdett:
- Üdvözöllek titeket szerény hajlékomban. A nevem Csuklyás, és én leszek segítségetekre félelmeitek legyőzésében. Sajnálatos módon nem áll jogomba felelni kérdéseitekre a küldetéssel kapcsolatban, mivel akkor elrontanám a meglepetést is, amit nektek készítettem.
Igazából kérdezni akartam tőle, hogy akkor konkrétan miféle félelmek is lennének dióhéjban annyi, amennyit tudhatunk erről, de nem fog úgy se felelni. Helyette ő kérdezte meg tőlünk azt, hogy készen állunk-e.
Nem szóltam semmit. Gyanús érzettel néztem Csuklyást, majd aztán lassan bólintottam. Fene tudja, hogy mivel akar bennünket meglepni.

Jajj istenem, ez a sok kislány, és eszetlen fiatalabb, akik nagynak hiszik magukat! Számítottam rá, hogy talán nem lesznek nálam jóval normálisabbak majd ezen a küldetésnek már nem nevezhető próbán, de nem számítottam rá, hogy ennyi ilyennel leszek összezárva. Még az a furcsa nő... férfi... hermafrodita se tűnik túlzottan normálisnak, pedig jócskán idősebb lehet nálam. Mindennek a tetejébe a szalagos kis bosszantó egyén is felbukkant. Belerezzentem, ahogy a kislányos hangján megszólalt. Kíváncsi vagyok, hogy az ilyen ijedős egyedek, mint ezek itt, hogy képesek egy ilyen helyre eljönni, amikor már az ajtó nyikorgásától hisztirohamot kapnának?
Némelyikük elég udvariatlanul felelt a csuklyás alakra, de úgy tűnt, azt nem érdekelte. Talán azért nem, mert úgyis meg fogják bánni, ha szembeszegülnek legnagyobb félelmeikkel. Na azért nem akarok kárörvendő lenni, hiszen nekem is megvan a saját félelmem. És én bizony nem a csúnya állatoktól, vagy egy rakás dulakodó sráctól félek ám...
- Akkor kezdjük... - csendült fel a csuklyás hangja. Ahogy ezt ő kimondta, a talaj kiszaladt a lábunk alól - a szó legszorosabb értelmében. Ahogy zuhantunk mind, a sötétség elnyelt...
Úgy tűnt, minta sokáig a kóma sötétségbe lettem volna zárva. Ahogy lassan magamhoz tértem, szép lassan kiélesedett az új helyszín szemem láttára. Már amennyire lehetett, mert sötét és félhomályos volt. Hogy mennyire volt elhanyagolt, azt a félsötétség miatt alig tudtam bemérni.
Felállni se tudtam, de se mozogni, se megnyikkanni. Azon kaptam magam, hogy le vagyok kötözve, és a szám is ki van peckelve. Nem a kényelmes játékbeli öltözetem volt rajtam, hanem egy túlzottan szexi öltözet (bár ilyesmit hordanak a sztriptíz-táncosok, de legalább ezt még a legnormálisabbak közé sorolhatnám), amiből majdnem kitűnt mindenem. Na jól van... azóta nem éreztem, ilyet, amióta... egyszerűen kezdett rajtam úrrá lenni a pánik. Már tudtam, hogy mi ez a hely, és miért vagyok itt.
Kirázott a hideg, és a bekötözött számban ordítottam, mikor valaki szépen magához rántott hátulról, mintha a barátnője lennék. Már egyből elkezdtem tiltakozni ellene, közben a folyamatos mozgolódásommal azon munkálkodtam, hogy kiszabaduljak a karjai közül.
- Ne is várd a zsarukat, és senki mást sem szépségem, ezt a helyet csakis én ismerem... - mondta, aztán belenyalt a nyakamba, amitől libabőrös lettem, és elég okot adott rá, hogy most erőteljesebben kiszabaduljak. - Most már az enyém vagy, csakis az enyém, és esélyed sincs arra, hogy innen elmenekülj!
~ Hagyjon békén! Nem akarom ezt... engedjen el! Segítség!
Nem tudtam se kiabálni, se semmilyen más reakciót kiváltani szóban, de ficánkolásom ugyanazt mondta, amit gondoltam. A sötét alak, akinek még az arcát se látom, bűntudat nélkül kezdett taperolni mindenütt, ahol érhetett.
~ Ne nyúljon hozzám... nem érhet csak úgy hozzám egy vadidegen! Nem vagyok prosti! Neeeeeeeem!
A lekötözött kezemmel csupán annyit tehetek, hogy jól lendítek rajta, és ezzel vágom képen a férfit. Ha beválik, biztos elenged fájdalmában. Hanem, akkor számíthatok rá, hogy tenni fog róla, hogy ilyet ne csináljak. Bárhogyan is, a félelmem itt valóra vált. Legalábbis azt hiszem, hogy ez tényleg a valóság. Nagyon félek, de nem hagyhatom, hogy kihasználjanak mások kedvükre... nem, ennek nem szabadna megtörténnie. Büszke, visszafogott lány vagyok, senki nem tehet engem többször is használható ringyóvá, főleg nem egy olyan sötét, gonosz ember, aki ennyire ragaszkodik hozzám, pedig nem is ismerem! De az biztos hogy ügyes módon megütöttem a férfit, csakhogy ő se maradt adós. Nem az fájt, hogy gyomorszájon ütött, hanem az, hogy a legtöbb férfi ilyen ősemberi szintre süllyed le, csakhogy lefeküdhessen valakivel. Jól mondta a vörös indikátoros ismerősöm múltkor: mindannyiunkban ott él az a vadállati ösztön, amit őskor óta lassan magunkba fojtottunk. És ez nem éppen csak a gyilkossági vágy, hanem a túlélési ösztön. De mégis milyen áron?
- Ezért meglakolsz! - replikázott a fogva tartóm, és már az ágyra pakolt, ahová jól lekötözött, hogy ne tudjak se szabadulni, se védekezni. Amíg nem voltam lekötve, addig kitartóan vergődtem és üvöltöttem, mint a sakál. Istenem, hadd ne mondjam el, hogy ezután mi következne!
Senkinek nem akarok a játéka lenni, senki se kényszeríthet, tarthat engem fogva ilyen célokra, én egy szabad ember vagyok! De ez az én valóságos félelmem, az egyetlen és igazi félelem, ami tényleg bekövetkezhet akár velem, akár más lányokkal is. És ezt senkinek nem kívánom, de még az ellenségeimnek sem.
De most mégis mi a francot csináljak?! Akármennyire se akarom ezt, nem tehetek semmit. Le vagyok kötözve, ki vagyok szolgáltatva egy vadidegen embernek, aki ugyanúgy nem is ismer engem igazán. És ha ez a valóság lenne, ahol csak rendes harcművész és rajzolós ember vagyok, ott is ugyanez lenne az helyzet. Bármennyire is félek, de ha nem teszek semmit, akkor beteljesülhet a legrosszabb rémálmom, és örökre valakinek a szexrabszolgája maradok...
Megláttam ekkor a Csuklyást. Ott volt a férfi mögött, egy ketrecben. Köpenye szakadt, megviselt, kezei le voltak bilincselve. Ő is bajba került... de tényleg? Félelmem átélve már alig tudtam megkülönböztetni az illúziót a valóságtól, de nem tudhatom, hogy tényleg így van-e. Ezért akár csak illúzió volt, akár tényleg bajban volt, valamit kell tenni érte.
Úgy tűnt, mintha emiatt kezdtem volna kicsit jobban összeszedni a bátorságom. Amennyire csak tudtam, mocorogtam, a fejemet össze-vissza dobáltam. Ha lejön végre rólam az, ami a számat kötötte le, végre megszólalhattam.
- Uram, mielőtt megerőszakol, szeretnék kérdezni valamit magától! - mondtam neki nagy feszültséggel hangomban. -Magát érdekel egyáltalán valami más azon kívül, hogy védtelen lányokat erőszakolna meg? Volt magának ezelőtt élete? Voltak önnek barátai vagy szerelmei, akikért a saját életét is feladta volna? Mindenkinek az életben van valami vagy valaki, amiből vagy akikből erőt meríthet. Képzelje csak el, hogy azzal mi történne! Akkor is szívesen velem játszana akár egy csepp lelkiismeret furdalás nélkül? Vagy hogy érezné magát az én helyemben, ha egy magánál is erősebb homoszexuális elrabolná szexuális célból? Maga nem lehet rossz ember, csak törődést és figyelmet akar, amit bizonyára nem kaphatott meg régebben. De megkaphatná, ha inkább arra összpontosítana, hogy tegyen bármi jót is másokért! Szedje össze egy kicsit magát és nézzen körül! Itt van maga mögött egy szegény elkeseredett csuklyás ember bilincsbe verve egy ketrecben, akinek ezt kell végignéznie! Hát van őiránta valami kis szánalom? Ha igen, akkor tegyen végre valamit, és engedje legalább őt szabadon! Hálája nem maradna el fizetetlenül, mert ahogy mondani szokás: jó tett helyében jót várj. De ha a Csuklyás se érdekli önt, akkor nesze! Dugjon meg, ha ennyire akar! Rajta! Gyerünk! De ne felejtse el, mit mondtam magának, és akkor nagyon remélem, hogy később vagy tőlem, vagy más lánytól fog elkapni valami halálos nemi betegséget!
Nincs igazából nemi betegségem, mivel én szűz vagyok, de ezeket az egészségügyi dolgokat nagyon komolyan kell venni, de még egy ilyen alaknak is saját egészségügyi biztonsága érdekében. Remélem nagy hatással volt rá a szövegelésem, és átértékeli az egészet.
De úgy tűnik, nekem is talán lenne mit átértékelnem, de még nem voltam biztos az érzéseimben.
Jól megmondtam a magamét a fogva tartómnak, a saját érdekében. Rámutattam, hogy jobb ember is lehetne, ha pozitív dolgokkal próbálkozna inkább, mint azzal, hogy megerőszakoljon. Megdöbbentem, mikor a beszédem alatt a férfi már meg se próbált megerőszakolni, sokkal inkább ő kezdett el félni tőlem. Lassan, rémült arccal hátrált meg, a Csuklyás ketrece irányába.
- Hé, azért nem kell így megijedni, csak próbáltam... - próbáltam megmagyarázni, mert azért nem akartam ennyire megijeszteni, de a férfi erre velőtrázóan felsikoltott, és menekülni akart.
Igen, akart, de annyira rémült volt, hogy nem vette észre az útjában álló Csuklyás ketrecét. Valamiért, ahogy nekiment, a rács megrázta őt árammal, majd egy nagy sikoly közt fekete pixelekké robbant szét.
Így jár az, aki védtelen lányokat próbál megerőszakolni, vagy megijed tőlük férfi létére. Ebben a férfiban csak akkor volt bátorság, ha van mivel fogva tartani valakit.
A helyében egy igazán jóképű férfi állt. Soha nem láttad eddig, de reméltem, hogy ő nem akar semmi rosszat. Nem bízhatok benne. Még akkor is furcsán néztem rá, mikor kiszabadított, rám adta a saját köpenyét kézcsókot követően.
- Gratulálok, legyőzted a félelmedet azzal, hogy megtetted azt, hogy szembeszállj vele, nem csak magadért, hanem másokért is. 
- Öhm... te ki vagy? - kérdeztem, de nem kaptam választ. A férfi mosolygott rám, és kinyitotta a Csuklyás ketrecét anélkül, hogy az áram megcsapta volna. A feladatadóm már szabad volt, mint a madár.
Hirtelen minden eltűnik egy fehér fényvillanásra.
Egy valamit megtanultam, és biztos voltam már benne, mióta szembe kellett néznem a félelmemmel. Nemcsak a valóságban, hanem itt a virtuális világban is megtörténhet ugyanez, mint azt már tudtam, de mint íjász nem tudnám se magam se másokat úgy megvédeni, ahogy bírom. Legalábbis nem azzal a jellemzővel és látképemmel. Most már tudom: sokkal erélyesebbnek, sokkal erősebbnek, sokkal elszántabbnak kell lennem. Magyarázkodásaimmal alig érek el valamit, úgysem hallgatnának rám az emberek. Tettekkel kell megtennem, amit meg kell tennem. Szerettem a kasztomat is, de fél évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, nem ezt az utat kellett volna választanom magamnak.
Továbbra is maradnék hidegvérű és nyugodt, de ezzel a feladattal biztos, hogy itt ér véget a türelmes íjász kalandja, hogy a helyére lépjen egy új Judy Noxia...

Furcsa, hogy attól a ponttól kezdve elvetettem az íjamat, és a helyébe késeket vettem kezembe. Úgy érzem erősebb vagyok, de azt nem tudom megmondani, hogy fizikailag, vagy lelkileg. Bár nem ejtettem szót a Csuklyással átélt feladatom végéről, egyértelmű, hogy azért VELEM mi lett azóta. Leléptem egy útról, amit követni akartam a századik szintig, és olykor-olykor visszanézek, mégis haladok tovább előre. Ha így döntöttem, mert így láttam a dolgokat... olyan utat választottam, ami csak előre vezet, vissza már nem.
Tulajdonképpen nem bántam meg döntésemet. Az élmény és a döntés még jellememben is nagyrészt változott...

RÉGI
Jellem:
Judy nyugodt, fegyelmezett lány, de feszültté és idegessé válik egy kissé, ha játszanak a türelmével. Mindig is vadász szeretett volna lenni, azonban a sors is úgy akarta, hogy egyszerű vadászból jó íjásszá váljon a játék során. Általában egyedül dolgozik, de a siker érdekében bárkivel összefog. Soha, senkiben se bízik ebben a világban, amíg meg nem ismerte az igaz jellemét az álarc mögött. Általában ravaszkodik és ha úgy alakul, pórul jár ellenfele eszén, de harci stílusa inkább a rejtőzködéssel való félemlítés és hátulról való lecsapás. Nem kényeskedő fajta, minden terepet szeret felfedezni, bejárni. Viszont gyűlöli az elkényeztetett nőcskéket és a gyengébbekkel harciaskodó alakokat. Persze, a nagyon buta egyéneket is megveti, legyen akármilyen türelmes velük.


ÚJ
Jellem:
Judy nyugodt, fegyelmezett lány, de feszültté és idegessé válik egy kissé, ha játszanak a türelmével. Mindig is íjász akart lenni a SAO-ban, de idő folyamán hidegvérű árnyharcossá vált, aki nem szívesen kegyelmez egy ellenfelének sem. Általában egyedül dolgozik, de a siker érdekében bárkivel összefog. Soha, senkiben se bízik ebben a világban, amíg meg nem ismerte az igaz jellemét az álarc mögött. Általában ravaszkodik és ha úgy alakul, pórul jár ellenfele eszén, de harci stílusa inkább a rejtőzködéssel való félemlítés és hátulról való lecsapás. Nem kényeskedő fajta, minden terepet szeret felfedezni, bejárni. Viszont gyűlöli az elkényeztetett nőcskéket és a gyengébbekkel harciaskodó alakokat. Persze, a nagyon buta egyéneket is megveti, legyen akármilyen türelmes velük.

Ossu! 10. szint alkalmából második speciális képesség megpályázását kérném engedélyezni.

Villámvért
Amikor a képesség aktiválódik, Judy körülveszi egy szikrázó feszültség. Ha valaki hozzáér, akkor az áram megcsapja, megszabadítva az illetőt a használó eredeti sebzése értékének a felével. Egy körig hat, de két kört pihen. A Villámvért csak közeltámadásokra jó, azaz távol-támadásokra nem hat ki, ezért az íjászok fegyvereivel vagy más dobófegyverekkel szemben mit sem ér a képesség.


Egyik nap éppen a boltomban ücsörögtem, és olvastam unalmamban. Ma nem sok játékos tért be hozzám vásárlásra, de azok is inkább körülnéztek. Nem adom drágán a holmikat, mégis az a sanda gyanúm, hogy a legtöbben inkább drágább cuccokra vagy más felesleges kacatra szórják el a pénzt, vagy túl válogatósak. Nem értem, miért nem lehet addig praktikusabb holmikkal beérni, amíg lesz tényleg elég pénzük és addig se kell azokkal a kezdő vackokkal caplatni a felszereléseik közt?
Miközben olvastam, felcsendült a csengő, ami egy újabb vásárló érkezését vagy távozását jelezte minden ajtónyitásnál. Egy tagbaszakadt, nagy termetű nő lépett be. Mielőtt felálltam volna, hogy köszöntsem, már rám is fogta a kardját a banya.
- Ide az összes aranyad, vagy megöllek!
Láttam, hogy vörös indikátoros.
- Miért nem inkább küldizel vagy kereskedsz ahelyett, hogy másokat ölj meg a pénzükért? - kérdeztem szemrebbenés nélkül, egy cseppnyi félelmet sem kimutatva.
Semmi reakció leszámítva azt, hogy jött felém egy bal egyenes. Az erőteljes ütés a falhoz csapott, és valamennyi lejött az életsávomból, szerencsére csak egy kevéske. Úgy tűnik, nem egy nagy szintű vöröske az idegbeteg csaj. Elővettem a késeimet, és ellentámadásba lendültem. Ő a kardjával kezdett csapkodni össze-vissza minden egyes megfontoltság nélkül. Éppen ezért mégis óvatosnak kellett lennem vele, mert az össze-vissza csapkodás lehet még veszélyesebb, mint az előre kitervelt taktika.
Aztán használni akartam a képességemet, hogy egy hátulról való lecsapással meglepjem a támadómat, azonban más történt, méghozzá elég érdekes meglepetéssel: éppen akkor csapott le rám, amikor használni akartam a Beolvadást. Abban a pillanatban nem mentem át kaméleon-üzemmódba, hanem feszültség járta át a testem, mintha egy erőmű lennék. A nő, ahogy a kardjával együtt hozzám ért, megcsapta őt árammal, és az így is felére csökkent hp-ja lement, éppen a sebzésemnek a fele.
Nem értettem egyből, mi ez itt, de ösztönből tudtam már, mit kell tennem. Nekirugaszkodtam szó legszorosabb értelmében a csajnak, a testemmel löktem ki őt az üzletemből árammal teli testemmel. Az ütközet újabb hp-jába került, de ezúttal még szépen hátra is esett a földön. Még volt annyi ereje, hogy visszavágjon, de úgy tűnt a döbbent arcából, hogy inkább meggondolja a gyors visszavonulást, ami meg is történt.
Szóval ez a második speciális képességem, vontam le a következtetést a rövidke incidens után. Érdekes ez a képességem (elneveztem Villámvértnek). Megsebezhetnek attól még, de ha hozzám érnek a képességem használatakor, akkor megsütöm őket egy kicsit. Hasznos támadási és egyben védelmi mechanizmussal jár. Remélem majd a harmadik képességem is valami hasonló lesz.
Nekiestem gyakorolni, hogy mihamarabb megtanuljam az új képességemet is uralni, nehogy még a végén akarat ellenére is kitörjön belőlem. Legalább a Kagura őrült incidense után nem kell attól tartanom, hogy hátulról nekem rontson valaki, mert ha csak egy hosszú fegyverrel is megszúrnak, azon keresztül úgyis átmegy az áram. Kivéve, ha inkább hozzám vágnának valamit, az bizony csúnya lenne...

NJK pályázat, minél gyorsabban, mielőtt megint engedélyem nélkül felhasználnák az njk-imat Persze, most még az alapokat vágom ide bele, mert most nincs időm megcsinálni az egészet. Készen is van!

Natsumi:

Név: Uzumaki Natsumi
Nem: Férfi
Kor: 16
Kaszt: Állatidomár

Külső:
Barnás-vörös hajú tinifiú, egyszerű ingviselettel és állandó pimasz fejjel, ráadásul még a barnás szemei is éppen olyan alattomosan csillog, amilyen a jelleme is. A petje, Dundi egy varánusz-féle sötétbarna, állandóan nyáladzó kövér állat, ferde szemekkel.

Jellem:
Amilyen a külső, olyan a személyiség is. Pimasz, önző, nagyképű, idegesítő, bajkeverő kis mitugrász. Natsumi meghalna, ha egy percig is nyugton kell maradni. Mindig keresi a bajt, s amikor megtalálja azt, akkor képes olyan katasztrófát is csinálni, amely befolyás alá vonja mások életét. Emiatt nemcsak valóságban, de még SAO-ban is rengeteg embert haragított már magára. Hát igen, mikor egy feldühödött tömeg üldözi, akkor bizony nem is olyan nagy a szája a szerencsétlen fiúnak. Még mások küldetésébe is belekotnyeleskedik attól függetlenül, hogy ő egyáltalán nem vette azt fel. Akit a legjobban szeret bosszantani, az a nővére, Yuriko, aki után képes volt szülei tiltása ellenére is a játékba menni, hogy megpróbálja lejáratni. Az akciói nem mindig sikerülnek, és általában menekülnie is kell, hiszen a nővére ráuszította Judy Noxiát, hogy vigye el hozzá.

Előtörténet:
Natsumi egy igazi rajzfilmekbe illő kis bajkeverő. Már óvodás korában huzigálta a kislányok haját, és tört borsót az óvónők orra alá. Idősebb korára még az általánosban és a gimnáziumban is folyton történt valami, aminek a hátterében mindig ő állt. Az egész környék a pokolba kívánta, még a szüleinek is folyton szégyenkeznie kell amiatt, hogy ezt ő élvezi csinálni. Mivel Yuriko volt mindig a család szeme fénye, ezért Natsumi azóta utálja nővérét, amióta eszét tudja. Legalábbis az érzéseit a szokásos csínytevéseivel fejezte ki.
Idővel aztán megjelent a SAO és hozzá a NerveGear, amit természetesen Yuriko kapott ajándékba. Natsumi csak nézte, ahogy Yuriko belépett a játékba, és ott is maradt a mai napig. A szülei teljesen kétségbe estek a hírtől, attól féltek, hogy ha a lányuk meghal a játékban, a valóságban is meg fog halni. Annak ellenére, hogy a szülők a nővére mellett virrasztanak éjjel-nappal és talán élve nem fogja többi látni, elhatározta, hogy nem érdekel, ő bizony nem akar kimaradni az egészből, így hiába tiltották meg neki a szülei, hogy be ne lépjen, mert úgy fog járni, mint Yuriko, így is a hátuk mögött megvette a saját gépezetét és játékát, majd belépett, mint állatidomár.
Attól kezdve, hogy ő utólag belépve a játékba megkezdte a halálos kihívást, csak a bajt keresi mindenütt, és nem egyszer a játékosok, de még a mobok, njk-k és egy-két készítő avatarjának hordái kergették már meg. Egyszerűen nekiveselkedett a káosz felépítésének, hogy nem csak a nővérét és más játékosokat idegesítse, hanem még egy jót is szórakozzon. Persze, leszámítva, hogy elég béna alak volt mindig is, és mindig mindent elszúr. Vajon mi a legrosszabb? Hogy sikeresen véghez viszi a terveit, vagy az hogy a tervei súlyos kudarcba fulladnak?

Yuriko:

Név: Uzumaki Yuriko
Nem: Nő
Kor: 21
Kaszt: Lovag

Külső:
Yuriko egy magas, feketehajú, majdnem kislányos szépség, ámde nem egy típikus felvágoskodó, pasizó csaj még első ránézésre sem. Legalábbis a testhez álló extrém ruházatai, szigorú tekintete is ezt tükrözi belőle. Gyakran jár olyan helyeken, ahol csupa kosz és pixel lehet, mégis makulátlan tiszta marad.

Jellem:
Kedves, megértő, mások iránt aggódó, tiszteletet mutató leány, mégis szigorú, mint egy tanárnő. Megadja másoknak a második esélyt, ám de ha az illető azt is kijátssza, ne reméljen tőle többé kegyelmet, mert ha egyszer megharagszik az illetőre egy idő után, többé nem fog megbocsátani, és soha többé nem törődik vele. Barátaival mindig keresi a kapcsolatot, és a saját élete árán is megvédi őket, még akkor is, ha nagyon elfoglalt. Nem csoda, hogy a céhében, a Becsület Lovagjaiban őt választották meg a vezérüknek. Eddig egyetlen csalódást sem okozott sem a szüleinek, sem a baráti körének. A SAO fogságában is azon törekszik, hogy igyekezzen mindenkit összetartani, mert ahogy az elve is mondja: csak együtt leszünk képesek túlélni.
Ámde nem könnyű a dolga, hiszen amióta az öccse, Natsumi is belépett a játékba bajt keverni, aggódik, ám mégsem tehet ez ügyben semmit egyéb teendői miatt. Nem is csoda, hogy a főiskolai hallgatótársnőjét, Judy Noxiát kérte meg rá, hogy kapja el és hozza elé az öccsét.

Előtörténet:
Yuriko az Uzumaki-testvérek idősebb, sikeresebb tagjaként született meg. Már gyerekkorában tanúsított lojalitást és tehetséget a rajzművészetből, és a szülei mindig büszkék voltak ezen a téren elért sikereiért. Annak ellenére, hogy amiket Natsumi művel hivatásos bajkeverőként, a család készek voltak kényeztetni, és büszkén bemutatni őt mindenkinek, akinek lehetett. Az egyik ilyen ismerős ajánlotta be őt később a tokiói képzőművészeti főiskolára, ahol később megismerkedett nála egy-két évvel idősebb Judyval.
A játékot a NerveGearrel együtt ajándékba kapta szüleitől, amiért olyan jól tanult az elmúlt három év folyamán, azzal a feltétellel, hogy a szerverjátékozást a vizsgaidőszakokban kötelessége szüneteltetni. Ám senki se számított rá, ahogy ahogy a lány belépett a játékba, a szó legszorosabb értelmében a SAO-ban ragadt, tudatostul. Ott volt a főtéren, mikor KA közölte a játékosokkal a rossz hírt, ott volt, mikor mindenki pánikba esett, hogy talán többé nem jutnak ki innen élve. Neki mégis sikerült megőrizni hidegvérét, és máris cselekedni kezdett. Igyekezik a mai napig szintjét, jártasságait és céhét fejleszteni, segíteni barátait, hogy egy nap mikor eléri a századik szintjét, barátaival és vele hasonló módon járt főiskolai társaival együtt elhagyhassák a virtuális valóságot. Arra azonban nem számított, hogy az öccse minden logikus gondolkodás nélkül szintén belép a játékba a történtek ellenére, hogy megpróbálja őt és mindenki mást tönkretenni az ostoba, gyerekes csínyjeivel, mik nem egyszer már súlyos következményekkel járt. Őt azonban kötelezi a saját feladatai és nincs ideje az öccse nyomába eredni, ezért felkéri azt az egyetlen embert, aki egyedül még képes lesz keményebb idegekkel a céhébe hozni Natsumit...

Mogorva:

Név: Mogorva (aka Logan Grim) //Igen, Ehni, ez lenni "Grimlock", mielőtt megkérdezni, de inkább nem szó'ni semmit! XD//
Nem: Férfi
Kor: 30
Kaszt: Harcos
Bolti segéd és njk egyben.

Külső:
Durva, erős felépítésű, legalább 215 cm méter magas, típikus izomagyú férfi. A valóságban mindig katonai öltözékben feszített, ám a játékban olyan, mint egy barbár, inkább szellősebb páncélzatban. Ha még növesztette volna a haját és a szakállát, még a végén sokan azt hihetik, hogy ő Khal Drogo.

Jellem:
Mogorva egoista alak, és igen furcsán beszél, de sajnos mindig az van, amit ő megmond. Ami nem tetszik neki, vagy szavakkal, vagy tettekkel fejezi ki (hmmm, inkább tettekben, ránézve a vörös idikátorára ). Ő nem tagja egyetlen céhnek sem, de mindig jól jön testőrnek a termete és az ereje miatt. Nem tűri az okoskodókat, a picsogást és a parancsolgatást. Hát igen, Mogorva nem szereti, ha parancsolgatnak neki, egyedül csak Judynak hajlandó bolti szívességeket tenni, habár nem mindig azt csinálja, amire tényleg szépen megkérik. Tessék vigyázni, aki ujjat mer vele húzni, egyedül csak annak örülhet, hogy Mogorvában van annyi tisztelet, hogy nem öli meg!

Előtörténet:
Logan Grim Svédországban született, majd tizenöt éves korában Amerikába emigrált, hogy ifikatonaként elkezdhesse az akadémiát. Bár magatartásilag túl kemény volt, mégis kitűnően megállta helyét, és az akadémiát követte a katonaság. Javában benne volt a keleti háborúban, és már huszonéves korában elismerték kemény tetteit, amiért kitüntették, majd előléptették a NATO történetében az eddigi legfiatalabb főparancsnokká. Azonban a főparancsnoki pályafutásai nem voltak hosszútávúak. Egy küldetés folyamán be kellett hatolnia csapatával egy ellenséges bázisra, hogy elkaphassanak egy hírhedt vezetőt, ám ezalatt értesítést kapott, hogy a városba betört a vezető emberei megtámadtak egy kisvárost, és fogságba ejtették a civileket, akiknek a halálával fenyegetőznek, ha azonnal nem adják meg magukat. Grim tenni akart ezellen is valamit, de a parancs szigorúan kötelezte eddigi feladatának teljesítésére. Tehát akkor választania kellett: vagy betör a csapattal, és elkapják a vezetőt, vagy pedig elmennek a városba megmenteni az ártatlanokat?
Az utóbbit választotta. Akármilyen kemény alak is Grim, azért szívén viselte az ártatlanok sorsát, amióta az édesanyját akadémiai korszakában lelőtték Chicago-ban fényes nappal az utcán, és belehalt a sérüléseibe. Így fogta magát a csapatával, és a városba siettek megmenteni a foglyokat, mielőtt úgy járnak, mint édesanyjuk, csak mert rosszkor voltak rossz helyen. Azonban arra nem számítottak, hogy a vezető pont ezt akarta elérni. A város megtámadásával őket akarta elcsalni a bázis közeléből, hogy kilőhessenek egy rakétát, amivel hamarosan fel is robbantotta az amerikai főbázist Irakban. Ami meg a foglyokat illette, azokat már azelőtt kivégezték, mielőtt Grim ott termett volna a városban a csapatával. Őket pedig egy felszerelkezett, páncélkocsis egység várta, hogy őket kivonhassák a forgalomból...
A teljes csapat megsemmisült, de Grim súlyos sérülésekkel túlélte, bár hadifogságba került egy időre, majd egy egyezkedés alapján szabadon engedték. Ám nem volt itt még vége a rémálomnak: hadbíróság elé kellett állnia, amiért megszegte a rá szabott parancsot. Ugyan egyetértett mindenki azzal, hogy az ártatlanok élete forgott kockán, de senki se tudhatta, hogy csapda volt az egész, mégis örökre menesztetették katonáskodásból. Onnantól kezdve már csak rendőrként és biztonsági őrként dolgozhatott.
A csapata és foglyok elvesztése, hadifogság és az őellene tartott eljárás annyira megviselte őt, hogy már-már hármas számban kezdett beszélni, egyszerűen egoistává vált. Ám katonai életét soha nem feledte, még a néha rátörő agresszióját is szerencséje tudja kezelni. De a trauma annyira megártott neki, hogy a munkája mellett inni és szerverjátékozni kezdett, hogy legyen mivel levezetnie indulatait. Mikor hallott a Japánban kijött SAO-ról, úgy döntött, kipróbálja azt, és megrendelte interneten keresztül, hogy munka után azzal is játszhasson egyet. Nem telt bele egy hét, máris megkapta, feltelepítette, beregisztrált. Ámde, ahogy Mogorvaként belépett, egyből befagyasztották karakterét valamiért. Később, mire aktivizálódott, már a játék fogságába került. Először nem értett semmit se az egészből, de amikor már értesült mások által a helyzetről, csak megvonta a vállát, és ennyit mondott: - Én maradni, Mogorva megtalálta újra helyét! Mogorva király lesz!
Leginkább pvp úton fejlődött, minthogy küldetéseket vállaljon. Keleten történtek óta senkivel se hajlandó nagyon összedolgozni, csak ha nagyon muszáj, inkább magányos farkasként járja Aincrad szintjeit, és ha úgy adódik, bever néhány rossz képet, ha az kötözködni merészel akár kocsmában, akár nyilvánosan valahol. Persze szakmát azért felvett, mint érclátó és páncélkészítő, hogy legyen miből keresnie kenyerét, azaz a piáját.
Azonban egyszer bajba került. Találkozott egy játékossal, aki epésen tette neki a megjegyzéseket a külsejéről és beszédstílusáról, amiért a jussa néhány pixelekké robbant fogsor volt Mogorva ökle által. A srác az egyik Angelic Voice-os tagnak volt egy ismerőse, és az illető azt hazudta, hogy majdnem megölte őt szándékosan. Így hát a céh igazságot akart szolgáltatni ellene. Ez majdnem össze is jött nekik, amikor a srác egyszer csak elszólta magát Judy előtt kárörvendezésben, és a lány tisztázta Mogorvát a hazug vádak alól. A srácot kirúgták a céhtől, Mogorva meg megbocsátást nyert. Bár a férfi utálja a parancsolgatást, annyival tartozik Judynak, hogy ha kell, ő mindig segíteni fog neki bármiben, még a boltjában is akár helyettesítheti őt, mint segéd és biztonsági őr.

Kik is vagyunk mi? Mit akarunk? Mik az elveink?
Mi vagyunk a testvériség. Mi vagyunk a család. Mi vagyunk a Tűz, a Víz, a Szél, a Föld, a Fény és a Sötétség. Mi vagyunk azok, akik felkerekednek újra, és újra, és újra akár a kudarc mélyéből is, mint egy főnix, mikor poraiból támad fel. Mi vagyunk az igazságosztók és a megbocsátás, akik igazságot és segítséget szolgáltatnak Aincradban. Azért vagyunk, hogy segítsünk a bajbajutottakon, elejét vegyünk gonosz lelkek gaz terveiben és esélyt adjunk azoknak, akik eltévedtek, de meg szeretnék újra találniuk a helyes utat. Ki a Főnixek egyikét vagy egy ártalmatlant bánt, kihasznál, az velünk kerül szemtől szembe. A testvériség tagjai mind testvérek, akik megosztják egymással tapasztalatainkat, közös vagyonunkat, közös tárgyainkat, közös ételeinket, közös hátasainkat. Bár szabad utat adunk testvéreinknek, nincsenek bizonyos határok megszabva, de a rend szabályait kötelesek betartani, vagy ellenkező esetben neki is bűnhődnie kell, valamint a rendből való kizárását vonja maga után (csak abban az esetben jönnek ezek, ha többször is megszegi a szabályt az illető). Bárki csatlakozhat hozzánk, aki szeretne a mi testvériségünkhöz tartozni. Vörös indikátorosokat is szeretettel fogadunk azzal a feltétellel, hogy ha valóban megbánta-e bűneit, vagy csak csupán balesetnek köszönhető az indikátor elvörösödése.
Testvériség címerével ellátott Tabard és/vagy a címer alakú jelvény a rendünk képviseletét jelképezi, de nem kötelező hordani, csak különleges alkalomkor, átlagos időszakokban mindenki felveheti szabadidős ruháját. Nem számít a siker vagy a hatalom, csak az elveink, rendünk céljának betartása, baráti kapcsolatok és némi szórakozás is. Persze, azért igyekszünk minél többször kivenni részünket a szintek megtisztításában. Nem erőltetjük testvéreinket kötelességükre, mindenkinek joga van azt csinálni, amihez kedve van, és azzal barátkozhat, akivel akar, azonban mégis elvárjuk egymás iránti tisztességes viselkedést és kötelesek részt venni a céhgyűléseken is, ami ugye a rendünk egyetlen kötelező dolga.

Szabályok:
1. Mindenkit fogadunk indikátor színének függetlenül. A vörös indikátorosok esetében csak akkor, ha valóban jó útra akar-e térni, tisztára mosva nevét (nem kell csüggedni, esélyt mindig megadjuk! )
2. Mindenki toborozhat új tagokat ismerkedős játék, vagy akár KT mellett, ám a céhvezérnek (Főnix Anyának) jóvá is kellene hagynia a csatlakozást.
3. Bármilyen jellegű bűn, amit elkövet a rend tagja (Sleep PK, lopás, más játékos bántalmazása, ilyesmi), attól függően büntetést kap attól függően, milyen súlyos az. Lehet kártérítés vagy kizárás.
4. A zsákmány azé, aki találja, de ha lehet, azért osszon meg valamit a céhhel is, hogy ezzel előre segítse a tagok fejlődését, vagy anyagi gondjait.
5. Ha lehet, a testvériség támogassa a céhet némi arannyal, hogy fejlődhessünk!
6. Fél vagy teljes életű KT-zások szóba jöhetnek, azonban kérném minden tagot, hogy tisztességes párbajokat vívjon ellenfelével, akármilyen is a viselkedése. Mutassunk jó példát mindenkinek.
7. Nem ölünk! Nem barbárok vagyunk, hanem igazságosztók, akik a rend elvárásai szerint büntetnek.

Tagok:
1. Judy Noxia (céhvezető, azaz Főnix Anya)
2. Atoru
3. Angi
Amíg nincs még egy tag az elfogadáshoz, addig marad várólistán a céh alapítása. Igyekszem minél gyorsabban további két tagot találni.

Kérdéses, hogy Joey fog-e csatlakozni, de a lényeg, hogy megvan az elegendő létszám. Atoru Atoru küldte a pénzt az alapításhoz, magamét és Angiét állom

Ne inkább ne! Ne vond le! Bár szólhattál volna korábban is egy picit, de mindegy, akkor AIdornak visszamegy az arany, és a többi a bankba, ami az enyém lenne. XD

Hát igen nagy pályázás két dologban... XD

Először is a jellemmódosítás

Volt:
Judy nyugodt, fegyelmezett lány, de feszültté és idegessé válik egy kissé, ha játszanak a türelmével. Mindig is íjász akart lenni a SAO-ban, de idő folyamán hidegvérű árnyharcossá vált, aki nem szívesen kegyelmez egy ellenfelének sem. Általában egyedül dolgozik, de a siker érdekében bárkivel összefog. Soha, senkiben se bízik ebben a világban, amíg meg nem ismerte az igaz jellemét az álarc mögött. Általában ravaszkodik és ha úgy alakul, pórul jár ellenfele eszén, de harci stílusa inkább a rejtőzködéssel való félemlítés és hátulról való lecsapás. Nem kényeskedő fajta, minden terepet szeret felfedezni, bejárni. Viszont gyűlöli az elkényeztetett nőcskéket és a gyengébbekkel harciaskodó alakokat. Persze, a nagyon buta egyéneket is megveti, legyen akármilyen türelmes velük.

Lett:
Judy nyugodt, fegyelmezett lány, de feszültté és idegessé válik egy kissé, ha játszanak a türelmével, ám korántsem jelenti azt, hogy felkapja mindenen a vizet, végül is barátságos és természetű, és néha még meg is ereszt pár viccet, ha olyan a kedve. Nem bízik meg számára idegen alakokban, de ha már jól kiismerte az illetőt az álarc mögött", akkor már megvannak róla a véleményei. Aki közel állnak hozzá, mint barátok, szövetségek és annál is fontosabbak, azok bármikor számíthatnak védelmező segítségére. Ha még el is bukik valaki ellen, főnix módjára tér vissza, hogy elégtételt tegyen rendfenntartói etikával. Aki pedig megalázza őt vagy barátait/társait, azzal bármikor megküzdene becsület visszaszerzéséért. Mert ő a Fehér Árnyharcos, azaz a Fehér Főnix, aki sose akar elbukni és bármire hajlandó, hogy megmentsen/megvédjen másokat. Ámbátor, mikor belépett a SAO-ba, néhány embert kivéve nagyon megvetően viselkedett másokkal (persze még most is vannak, akikkel nem szívesen akarna egy csapatba kerülni), kicsit önző és folyton logikai úton akart akár egyedül is mindent megoldani. Talán éppen ezért történt, hogy egy időszakban nagyon sokat szenvedett lelkileg, és mikor első szerelme is összetörte szívét, abban az időszakban kezdte belátni, hogy milyen negatív karakter volt mindenki között, így teljes egészében változtatott jellemén. Kedvenc elfoglaltsága sok mindenen logikázni határtalan csillagos égig, a harcművészeti gyakorlatok, rajzolás, éneklés, meditálás és a vadászat.


És most a képességek, mik között az első teljesen átkonvertálódik jellemváltozással
1. képesség:

Volt:
Beolvadás
A használó láthatatlanná válik, azaz nem egészen, mert beleolvad a környezetébe bármilyen téren, mint egy kaméleon. Csak akkor törik meg ez a képesség, ha a használója lecsap az ellenségére fizikai támadással vagy a fegyverével, vagy pedig a használónál erősebb észlelési képességgel rendelkezik az áldozat.

Lett:
A Fehér Főnix Szárnya /Clio Chronos régi képije felhasználva, átmódosítva múltkori engedéllyel Klein által, miután rákérdeztem/
Judy átán megjelenik egy három méter átmérőjű, szikrázó főnixszárny, amivel képes repülni egy bizonyos kasztolási ideig. Ugyanúgy Támadni is tud vele, és a gyorsasága is nagyobb lesz. Támadás során feltüzelt gyorsasággal nekirepül az ellenfelének, akibe áramot is belevezet. Két körig használhatja, de három kör a várakozási ideje, amíg újra nem használhatja.
Az főnixszárny gyorsasági bónuszpontja minden tizedik szinten kettővel nő, míg a támadása ötösével nő minden 10. szinten.

1-10 szint:
+2 gyorsaság; +5 sebzés
10-20 szint:
+4 gyorsaság; +10 sebzés
20-30 szint:
+6 gyorsaság; +15 sebzés
30-40 szint:
+8 gyorsaság; +20 sebzés
40-50 szint:
+10 gyorsaság; +25 sebzés
50-60 szint:
+12 gyorsaság; +30 sebzés
60-70 szint:
+14 gyorsaság; +35 sebzés
70-80 szint:
+16 gyorsaság; +40 sebzés
80-90 szint:
+18 gyorsaság; +45 sebzés
90-100 szint:
+20 gyorsaság; +50 sebzés

(Ha úgy vesszük, szerintem még mindig rendes támadásommal többet sebeznék a századik szinten, de ha problémás, akkor majd átírom )

Sztorija:
Most mihez is kezdjek magammal? Most, hogy nincs semmi dolgom, talán ráfordíthatom a szabadidőmet az edzésre. Szokásos helyen, szokásos gyakorlat. A speciális képességeimet is be kellene gyakorolnom, hiszen rég treníroztam ezeket is. Hát akkor lássuk neki.
Először is a Beolvadás képességemet akartam alkalmazni, azaz kaméleon módjára eltűnni a környezetbe. Bár nem volt sokszor rá szükségem, csak feleslegben volt itt, mégis ki tudja, mikor lesz ez még jó valamire. Csak az azzal összeköthető támadásokat kellene rágyúrnom, aztán mindjárt nem lesz olyan vészes.
Aztán hirtelen, mikor aktiválom, hirtelen minden szikrázni kezdett körülöttem, és  valami nehezék a hátamon csapkodott, mint egy őrült. Teljesen elszabadulva csapkodta a fákat és a bokrokat, szikrákat szórva mindenhová, én pedig teljesen pánikba voltam esve. Nem tudtam mihez kezdjek ezzel a három méter átmérőjű fénylő ízével, majd tíz percig szenvedtem vele, mire sikerült valahogy kikapcsolni ezt a furcsaságot.
~ Mi a fene volt ez? ~ kérdeztem magamtól, de gondolatban. A Beolvadásnak kellett volna aktiválódnia, nem valami szárnyszerű akárminek, amely mintha egy pillanatra felrepített volna pár centivel magasabbra.
A történtek után egy jó ideig nem mertem használni ezt a képességet, ami a régi képességem helyett volt. Gondolkoztam is rajta, hogy történhetett meg ez.
Talán, mikor teljesen megváltoztam jellemileg, és felbukkant a Fehér Főnix, akkor átmódosulhatott, vagy valami... igen, csak ez lehetett a dolog nyitja. Úgy látszik a speciális képességekre hatással van a használójának az érzelmei vagy a környezetében és személyiségében a változások, amin keresztül megy. De nem élhetem le itt a SAO-s időmet úgy, hogy nem próbáltam ki egyszer sem használni ezt a képességet. Napokkal később eme gondolataim után végül eljöttnek láttam az időt, hogy ismét beaktiváljam.
Szép, nagy szárnyak ezek. Angyalszárny is lehetne akár, mint Ayaninak, de tudom, hogy ez egy főnixszárny. Tüskésebbek és hosszabbak a tollak, szikráznak és fénylenek. Először ki akartam próbálni vele a repülést. Első "szárnybontogatások" csak saját vagy mások arcának, valamint tárgyak csapkodásával és egy lendületből indult szárazföldi fallal való ütközetek sokát tartogatta számomra. Néhány játékos, aki látta szerencsétlenkedő próbálkozásaimat,  nem rejtegették kuncogásaikat. Nem törődtem ezekkel az alakokkal, de ha tehettem volna, megmondtam volna nekik, hogy csak ne nevessenek, mert még ők is járhattak már így a sajátjaikkal, mikor ki akarták tanulni a száz százalékos használatát. Senki se kezdett úgy a SAO-ban, hogy már mindenhez olyan mesterien értett. Nézzenek rám, én, aki a valóságban egy harcművészeti bajnok nagy fegyelemmel és a rajztudása megfelel a főiskolai elvárásoknak, ebben a játékban így is olyan volt, mint egy béna kis kezdő, akinek mindent újra kellett kitanulnia.
Sokáig tartott, mire végül az elején már fel tudtam szállni két vagy három méterrel magasra, majd utána már képes voltam kecsesen elszállni akármerre, amerre lehetett. Az Airborne óta igencsak visszavágytam a "légi tánc" világába. Most, hogy ez a lehetőség megadatott nekem, talán egy kicsit dicsekedni fogok majd vele azoknak a társaimnak, akikkel együtt voltunk azon a küldetésen.
És kiderült, hogy ez a képességem növeli valamennyivel a gyorsaságomat és a sebzésemet. Erre is gyúrtam egy kicsit, mire végül már olyan jól tudtam használni, hogy ez a képességem bármikor jól jöhet bármilyen helyzetben, ha úgy adódik.
Ez a képim, a Főnix Szárnya villám eredetű és a Villámvért is. Kíváncsi leszek, hogy vajon a huszadik szintemen is hasonló képességem lesz-e...
Illene is az új énemhez, mert én vagyok a Fehér Főnix, a Fehér Viharfőnix kegyeltje.


2. képesség:

Volt:
Villámvért
Amikor a képesség aktiválódik, Judy körülveszi egy szikrázó feszültség. Ha valaki hozzáér, akkor az áram megcsapja, megszabadítva az illetőt a használó eredeti sebzése értékének a felével. Egy körig hat, de két kört pihen. A Villámvért csak közeltámadásokra jó, azaz távol-támadásokra nem hat ki, ezért az íjászok fegyvereivel vagy más dobófegyverekkel szemben mit sem ér a képesség.

Lett:
Villámvért
Amikor a képesség aktiválódik, Judy körülveszi egy szikrázó feszültség. Ha valaki hozzáér, akkor az áram megcsapja, megszabadítja az illetőt az eredeti sebzése értékének a felével. Egy körig hat, de két kört pihen. A Villámvért csak fizikai védelemre jó, a távol-támadásokra nem hat ki, ezért az íjászok fegyvereivel vagy más dobófegyverekkel szemben mit sem ér a képesség.

Hát, rendes támadás mellett is lehet alkalmazni, ha sikerül az aktiválás, de azért biztos, ami biztos alapon inkább úgy döntöttem, hogy leveszek a sebzési pontokból.

Kinézet módosítás, amit már régen meg kellett volna.

Volt:
Kinézet:
Lenőtt gesztenyebarna haja és sugárzó zöld szemei vannak, bőre sima, tapintásra kellemes, színe általános fehér. Karcsú, akrobatikus külseje van, de jó erőlétű is, mivel sokszor bejárja a természeti világ zugait (azaz erdőben kóborol, úszik, hegyet mászik, satöbbi), emellett gyakorolja a harcművészeteket, főleg keletieket. Emiatt sem szabad, hogy megtévessze bárkit a csinos női íjász megjelenése, mely akár nindzsaszerű is lehetne. Kényelmes, de jó védelmet nyújtó ruházatot visel. Persze, ez csak a SAO játékában.

Lett:
Kinézet:
Lenőtt gesztenyebarna haja és sugárzó zöld szemei vannak, bőre sima, tapintásra kellemes. Karcsú, akrobatikus külseje van, de jó erőlétű és fitt is, mivel sokszor bejárja a természeti világ zugait (azaz erdőben kóborol, úszik, hegyet mászik,vadászik, satöbbi), emellett gyakorolja a harcművészeteket, főleg keletieket. Emiatt sem szabad, hogy megtévessze bárkit a csinos női megjelenése, mely akár nindzsaszerű is lehetne. Öltözéke általában kényelmes jellegű. Harcoknál mindig rajta vannak a felszerelései, nyugodalmas szabad idejében stílusos, csinos öltözetben jár; soha nem lehet alkalomhoz nem megfelelő viseletben látni.

20. szinten az új képim:

A Fehér Főnix Áldása
Judy a kezeiben szikrázó villámgömböt alkot, amit ha elenged, akkor átváltozik villámfőnixmadárkává. A madárka persze egy kiválasztott csapattárs mellkasába repül bele, így az illető három körön keresztül speciális képességpont/2 HP-t gyógyul. Amíg ez a képesség tart, addig nem használhatja újra Judy ezt a képességet. Ugyanazon az emberen a HP-töltés lejárata után még újabb három körig nem használhatja, saját magán meg egyáltalán nem, legalábbis nem is tudja.

Egyik nap úgy döntöttem, hogy kiveszek egy olyan napot, amikor gyakorlom harci erőmet, állóképességemet és a speciális képességeimet. Megkértem pár társamat, hogy csatlakozzanak hozzám, de nem igazán értek rá. Még Ozirisz sem, mert ő éppen küldetésre ment némi pénzért és xp-ért. Meg is értem, ha a kedvesem utol akar érni, de nem szabad engednie túlzottan ennek az elkötelezettségnek, mert akkor alig lesz időnk egymásra. Igaz, mindketten elég idős és tapasztalt felnőtt emberek vagyunk ahhoz, hogy akár össze is házasodjunk vagy legyen legalább egy virtuális gyerekünk akár, de előbb szeretnénk még több időt tölteni egymással. Ráadásul még csak nem is gyakoroltunk egymással baráti szinten, hogy okuljunk a másiktól. Remélem egy ilyen edzésre vagy enyhébb jellegű párbajra rá tudom majd venni (nos, ez 99%, hogy belemenne).
De mivel Ozirisz se ért rá, már csak egy emberre számíthattam, akit mindig utoljára voltam csak hajlandó megkérni bármire is, ha már nincs más választásom: Mogorva.
Odamentem ahhoz a fogadóhoz, ahol ő szokta tengetni általában a napjait. Ott nem volt.
Benéztem a Kezdetek Erdejébe is, mire a tisztáson nagy gomolyagfelhő- és csillageffektus fogadott erőteljes püföléshangokkal. Ki se kellett találnom, mi zajlott itt, hiszen egyértelmű volt, hogy ezt a bunyót is általában Mogorva nyerte meg. A másik két játékos, akikkel összeverekedett vörös csíkig csökkent élettel menekültek előle.
- És vissza nem jönni és meggyalázni én! - üvöltött utánuk Mogorva, miközben az öklét rázta utánuk.
- Te jó magasságos egek! - hüledeztem. - Mogorva, hogy nézel ki?? És nézzenek oda... ezt nem hiszem el! Mi történt veled?!
- Nyomorult kölkök szétfirkantani arcom! - jött a tömött brummogó panasz. - De én móresre tanítani őket! Mogorva király!
Ilyenkor ezt a képet képzeltem mindig magam előtt, mikor kimondta az utóbbi szavait.

(Őfelsége Mogorva)
- Vissza kéne töltened a HP-dat, Mogorva, mert ha ne adj isten gyorsan visszajönnek ezek erősítéssel, a következő bunyót nem úszod meg! Én meg pont kérdezni akartam tőled, hogy edzünk-e...
- Főnix Csaj is szétverni Mogorva pofáját??
- Mi? Neeeem! Nem úgy értettem! Baráti edzés, hogy erősödjünk... tudod! Olyan, mint amikor kiképzésen voltál anno, csak itt nem lesz üvöltöző kiképzőtiszt és katonatársak, csak én, mint egy barátod, akitől az a legkevesebb, hogy eddzen veled.
- Igazi edzés lenni nekem egy-két pofon a vöröskék pofazacskójába.
- Így biztos nem fogsz bunyózni, annyi szent, és ha nem akarod, hogy kiröhögjenek továbbra is az emberek az utcán, töröld le ezt a macskafirkát a képedről, amit odarajzoltak neked.
Mogorva mérgesen törölgette a képét egy babérmintás zsebkendővel, míg én morzsolgattam a kezeimet. Észrevettem, hogy az utóbbi időben, amióta megértem a huszadik szintet, kezeim között tudok kis szikrázó fénygömböt csinálni, csak a baj az volt, hogy mindig eltűnt, ahogy ki akartam engedni a kezeim közül. Talán ez is valami új képességem lehetett a huszadik szinthez, bár nem tudtam, mire való.
Mogorva letörölte a firkát, viszont nem tudta visszatölteni magát, mert nem volt se étele, se HP-növelő itala. Még pénze sem, mert elverte mindet piára és egy-egy felszerelésre. Tőlem akart kölcsönkérni.
- Azt már nem! Állandóan én pénzeltem még a szállásodat is! Neked kéne lenned hálával felém azután, hogy én mentettelek ki régebben a szorult helyzetből! - Úgy böktem felé az ujjammal, hogy még játszottam egy kicsit a csak a kezeim közt létező szikrával.
Ahogy ezt megtettem, a szikra egyszer csak megindult, és átalakult egy kisebb villámfőnixmadárrá. Az egy ideig körözött Mogorva feje felett, majd berepült a mellkasába. Abban a pillanatban Mogorva hp-ja lassan kezdett visszatöltődni valamennyit.
Mikor befejeződött a folyamat, Mogorva egy darabig csodálkozva bambult, majd vigyorogva rám nézett.
- Főnix Csaj tartsa meg a nyavalyás aranyát. Mostantól ő tölti én! Mogorva király!
- Minek nézel engem? Személyi orvosnak? De legalább lesz kin gyakorolnom ezt a képit most, hogy már tudom, mire is való. Nahát... el is felejtettem, hogy akár lehet healer képességem is... ha ezt a fronttársaim megtudják, attól kezdve kicsit jobban meg leszek becsülve... mármint úgy, hogy időnként tudom őket healelni is.
Azzal elmentünk Mogorvával vissza a céhházba, ahol az edzőteremben teszteltük tudásunkat, persze köztudott, hogy itt is harcmentes környezet van, így edzeni csak párbaj-kihívással lehet ugyanúgy.

Javítottam.