Sword and Phoenix

Pletykák elintése folyamatban, frizura csavargatása kész, bambi tekintet előkészítve, derék magabiztosságilag kihúzva, mosoly üdén szétterülve, asztal sötét sarokban elfoglalva. Hiszen köztudott tény, minden ügyletet a fogadók sötét sarkaiban kell lerendezni. Átlagos sötét sarkok száma egy fogadóban általában behatárolhatatlan.
Fogadósnak köszönök szépen, mintha éppen csak hazaérkeznék anyukámhoz, még kisiskolás koromban, igaz, az már tényleg régen volt, és magam sem értem, egyáltalán miért is emlékszem rá. o.O Mindent elintéztem, ami erre a napra szükséges. Bár félek, a pletykaáradat csak-csak nem volt elég, pedig én igyekeztem, tényleg igyekeztem jó alaposan szétkürtölni a hírt, hogy új szektát, izét, céhet alapítunk. Persze valamiért azt hiszem, hogy senki sem értette, mit akarok nekik mondani. T.T Máig nem értem, pedig a tündérnép csak kétszer költözik az évben, például ahogyan tették tegnap is. ^w^
- Szééééép jó estéééééét! - rikkantok rá recsegve az egyik pincérlányra. Móóó, miért nem az egyik helyes fiú jött ide közelebb? T.T Pedig egészen életszerű a grafikája... Látszik néha, ez az egész világ egy fikció. A való életben ilyen tökéletes férfiak nem is léteznek. Igaz, kicsit alul művelt lenne az én szintemnek, bizonyára még csak a doktoriját sem tudná letenni. Hmm, biztosan találni okosakat is ebben a játékban... Aztán valaki majd segít kiszámolni nekem az aincradi csillagokat.
- Móóó, most miért nincsen itt semmilyen zene? T.T Igen, igen, én foglaltam asztalt! *>* Igen, szándékosan abba a sötét sarokba kértem. >.> Hogy mi? Nincs kerek asztaluk? Hát miféle dolog ez! Jó, jó, nem szólok a buta halszörnyeknek róla, de csak most az egyszer, mert éppen jó kedvem van. ^w^ Hogy mi? Azt sem tudod, mi az a halszörny? De buta vagy... :/ - oktatom ki az oktalant, még csak az kéne, hogy átültessen minket a fényre. Aztán ha a kaja sem ízlik, én biztosan elkérem majd a panaszkönyvet! T^T
Feltűnik ugyan a piros csillag, az egyik közeli asztalnál karmazsin színnel ragyog bele szemembe az aprócska jelzés. Szemöldököm összeráncolom, s furcsán hunyorítok rá, jól megnézem magamnak a fekete hajú illetőt. Ha rám pillant, mert észreveszi, mennyire sasolom, pedig nem is akarom palira venni, mert látom rajta, hogy ember, nem pedig madár, akkor viszont tündérmosollyal biccentek neki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Tudom jól, mit jelent a jelzés, csupán még nem nagyon találkoztam vele ezelőtt. Fura dolog... nem rémít meg. Ennyire elfeledtem volna? Vagy csak a síkok hasadnak tovább?
Megérkeznek a társaim, akik szektát, mármint covent, izé, céhet szeretnének alapítani. Cetlikre semmi szükség! Elég itt, ha van némi ész. Meg némi pénz... Meg aztán a spiritusz, de be kell valljam, Kagucinak nem sok jutott ki belőle, mert egyszerűen fél. Mire megérkeznek, már második sörömet szürcsölgetem. Olyan valódi házi sör, tudjátok! Nekem tényleg ízlik. Bár sokkal kisebb adagot adnak belőle, mint azt a filmekben látom, de szerintem így is nagyon finom.
- Kaguciiii~ *>* Látom, elhoztad a bemutatni valódat. Szia, Miyako! Szia, kedves ismeretlen! Remélem, tényleg kedves vagy. Tudod, nem szeretem azokat, akik egyáltalán nem kedvesek. De itt egészen azok, hiszen adtak nekem házi sört, kóstoljátok meg, nagyon finom! *<* Csak kicsit ostobák szegények... - fogom suttogóra hangom, s hajolok előre, hogy csak ők hallhassák. - Még csak azt sem tudják, mik azok a buta halszörnyek. :/ No, tehát, azért gyűltünk ma itt össze... - húzom ki magamat ismét, s még fel is állok székemről, poharam a magasba emelve. - Szóval azért vagyunk itt, hogy új szektát ala... izé, nem szektát... covent? Nem, nem... Kaguci, segíts! T-T Gonoszak velem a szavacskák! Biztosan azért van, mert én igaziból nem is szeretem a verseket... - huppanok vissza helyemre, s iszom meg a maradékot fogyasztásomból, hogy azonnal kérjem is a következőt. Nem, nem, biztosan nem árt majd meg! Hiszen ártani csúnya dolog ám, nem de bár?

Hiába van szupcsi helyem a sötét sarok legsötétebb sarkában, na nem mintha én magam sötét lennék, hiszen szőke nem vagyok, csak rózsaszín, ráadásul eredetibb, mint Paris Hilton farmernadrágja, márpedig ő csak márkás cuccokat hord, már amikor hord egyáltalán valamit, szóval na, nem vagyok sötét, se festett, de akkor is rosszul érint, hogy Kaguci fogja magát és beleiszik a sörömbe! TT_TT Hát miféle dolog ez, kérem szépen? T.T Csücsörítek furcsán ajkaimmal, és pislogok rá megszeppenten, mint aki nem érti, miért bántják, s miért veszik el tőle azt, ami az övé. Hiszen így is van! Így is történt! Hát már senki sem tiszteli az emberi tulajdonjogokat? T.T Már amennyire emberek vagyunk, hiszen lassan már ebben sem vagyok biztos. Végtére is, itt pixel minden, mi is pixelek vagyunk.
Mindennek hatására hihetetlen dolog történik. Annyira hihetetlen, hogy még én sem hiszem el. Pedig megtörténik, még mennyire, hogy megtörténik! Ráadásul éppen velem! Kapaszkodjék meg mindenki a székében, hiszen egészen biztos vagyok, hogy mások sem hisznek el egy szót sem abból, ami most velem történik. Csendben maradok! Hosszú, óráknak, éveknek, évtizedeknek tűnő pillanatokig csak bambizok Kagu-chanra, a Kegyetlenre, újonnan ajkaimat harapdálva, s legbelül valahol önmagamat marcangolva, s ujjaimat tördelve idegesen, mint aki nem tudja hogyan levezetni a feszültségét. Utálom a csendet! Nem szeretek csendben lenni! Nem, nem és nem! Mert én nem bírom ki! Még sem vagyok hajlandó jóóóóó sokáig, legalább tíz másodpercig megszólalni, hogy kimutassam Kegyetlen Kagura felé, hogy én most igenis, morci vagyok rá! >.> Szerezzen magának sört! Vagy rendeljünk egy kancsó bort! Az csak szőlőlé, biztosan nagyon finom! *.*
Végül a lányok bemutatkozásakor szakad el a cérna, törik el a kancsó, borul ki a bili, meg miegyéb. Largoextreeeemmicsodiiiii???!!! O_O Kapom fel fejem, egyszer Miyakora, aztán pedig az új lányra, Reikora pillantva, tekintetem s fejem pedig kettejük között cikázik, bármiféle magyarázatra várva, hogy akkor most miről is beszélnek. Pedig tudom én, hogy az arrow az nyilat jelent, de akármit is mondanak, én nem értem! Kezdek el hát idegességemben zajongani, következik a hiszti, pedig nem vagyok én Kriszti, sem pedig gyagya, és nincs ám nekem kisöcsém sem, bár ha lenne, akkor egészen biztos, de tutkóra tutira, hogy én őt Lüke Aladárnak becézném! >.< Még akkor is, ha nem is Aladár.
- Kagu-chan, nem értem! TT_TT – nyüszítek halkan, aztán, hát tehát, szóval, elkezdek ujjaimmal az asztal lapján dobolni, bármiféle értelmet várva, és csúúúnyán szuggerálva a párost, akik számomra érthetetlen kódnyelven beszélnek. Nem vagyok butaaaa! ¬_¬ Morcosan söpröm frufrumat oldalra, majd felemelem már majdnem kiürült sörös kriblimet, ami van még benne, azt az asztalra csapom, és megállapítom, hogy egész szép hangja van. Megvan már, mivel zajonghatok! *>* Dobként használom hát a poharat, újra és újra finomakat, majd egyre durvábbakat csapva az asztal lapjára. Egyszerűen azért, mert ez engem szórakoztat. Nem tehetek róla, egyszerűen nem bírom ki.
A tíz másodperces, dacos, néma csendet, amivel még Kaguci ellen tiltakoztam – éppen csak mostanra elfelejtettem, hogy miért voltam rá dühös - , most ezzel töröm meg, mindaddig, amíg rám nem szólnak, hogy fejezzem be. Vagy fel nem hívja a figyelmem az, hogy lehet most jókat kérdezni! **>** Nekem pedig sok kérdésem lenne Kagucihoz, na persze nem az, hogy mi a kedvenc színe, mert azt már tudom jól, hiszen olvastam a blogjában, bizony, de lesznek ám nekem jóféle kis kérdéseim! *>* Még Reiko-channak is egészen megbocsájtok az iménti gonoszságért, hiszen miatta még én éreztem magam butának, pedig nem vagyok ám én ostoba! Az IQ eredményem is megmondja! >.< Szóval, serényen bólogatok, hogy igen, partyzni is kell, ennek örömére rendelhetnénk igazán magunknak egy kancsó bort, vagy kettőt, vagy tudom is én, de mindegy is, mert legyen, odahaza pedig úgy sem értem rá ilyenekre, már a gólyatáborokat leszámítva, de egyszer meg csúnyán kikaptunk a másik egyetemtől a világítás versenyen, mert buta műszakisok, elvágták az áramellátásunkat, és bealáztak minket egyetlen gyertyával! T.T
- Hát, nekem lenne sok-sok kérdésem, Kaguci. – állok fel a helyemről, mert csak, és meg mert meguntam a dobolást, így valami újat kell kitalálnom, de meg mert miért is ne, hirtelen jól esett felállni a helyemről, a székem mögé állni, és a szék támlájával szórakozni. Önmegvalósítási kísérlet, és biztosan sikerrel fog végződni. Mint minden egyes önmegvalósítási kísérletem, hiszen így szép az élet.
- Mi az a fekete anyag egészen pontosan? Miért képes összehúzni az Univerzumot? Te hiszel-e a fekete anyag létezésében? Milyen hosszú a tejút? Mire jött rá Kepler? Definiálnád a magfúziós atomreaktor fogalmát? Ha igen, akkor mi az? Ha nem, akkor miért nem? Mi az a csend? Miért utálom a csendet? Te szereted a csendet? Szerinted a halottak tényleg csendesek? Szerinted mit jelent önmegvalósítani? Te szeretnél önmegvalósulni? Szerinted épp mit csinálok? Csak kérdezek? Vagy ez is csak egy önmegvalósítási kísérlet? Miért beszélek ilyen sokat? Miért néz mindenki bolondnak? T.T Mi lesz a nevünk? Na és a szimbólumunk? Kell nekünk olyan egyáltalán? Miért hordanak a rendőrök és a katonák egyenruhát? Van a játékban laborköpeny? Ha igen, miért nincs még olyanom? És hova tettem a szemüvegem? Egyáltalán hordok én szemüveget? Nem rendelünk egy kancsó bort? Nem? Biztos? Miért nem? T.T – sóhajtok egyet és kifújom magam kérdéseim elrizsálása után, majd egyszerűen bájos mosollyal visszaülök a helyemre. Azt hiszem, egyelőre feltettem a fontosabb kérdéseimet, aztán majd később kitérek azokra is, amiket hallani akarnak. Például mik a céges, mármint céhes céljaink, meg ilyenek. Bár mindenképp valami kötetlenebbet szeretnék, mert engem igazán nem érdekel mások jóléte. Éppen csak alkalmazkodó képes vagyok, és amíg elviselnek, addig én is elviselem őket. Pedig tudom ám, hogy engem nehéz elviselni, mert azt hiszem, picit sokat beszélek, meg néha picit fura vagyok, de nem tehetek róla! Nekem egyszerűen így jó! T.T
Ezúttal körmeimet kocogtatom a kiürült poharamon, mert szórakoztat a hangja, amit kiad. Érkezik hát hozzánk egy új fazon, egészen cuki a szöszi, illik a hajszíne a sárgához. ^^ Ráadásul azt mondja, meg is akar védeni minket! *.* Nagyon lovagias. Na de, aztán valóban olyan lovagias lenne? Hát nem is tudom, még sosem láttam igazi lovagot… már ha a játékbelieket nem számítom. Még sosem térdeltek le elém megkérni a kezem. Talán csak az egyik egyetemi bulin térdeltek, de akkor is csak a buta játék miatt, amin azért elég jól szórakoztunk.
- Decukivaaaagy! *.* Én Asuka vagyok! Engem még soha senki nem akart megvédeni! T.T Legfeljebb fordítva, mert azt mondják, kicsit nehéz elviselni… Mondták már neked, hogy őrültebbnek tűnsz, mint az a lány, akit a tükörben szoktam látni minden nap? *.* Vajon ki lehet ő? Sosem tudok vele beszélgetni… – kezdek újonnan a székemmel hintázni, s mélázok el kérdésem mély, filozófiai értelmén. Mert az biztosan van. Annak mindig van. Különben is, tényleg jó lenne azzal a lánnyal egyszer tényleg beszélgetni.