Re: Déli rész

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 00:37

Kicsit elnevettem magam mikor furcsállta azt, hogy nem vágok neki vissza.. miért is tettem volna.. meggyőzni úgy sem tudom az ellenkezőjéről.. akkor meg már jobb ha a beletörődést választom. Könnyebb nekem. Ne annyira fárasztó mint folyton tiltakozni
- Azt nem mondanám.. de lenne bármi értelme??- kérdeztem mosolyogva.. elgondolkodtam ez imént történteken.. Nem elég, hogy néha bevillannak neki a régi emlékek és kikészítik nagyon.. most még arra is fény derült, hogy rémálmai is vannak… ez már túl sok kín egy ilyen törékeny lánynak. Már értem, hogy miért ilyen a modora.. ennek lehet hozzá valami köze… Szegény Juu-chan.. lövésem sincs milyen borzalmat követtek el ellene, de nagyon dühít.. pedig nem sok közöm van hozz…. Kicsit üldögélünk még a padon… majd kijelentette elém állva, hogy ideje, hogy elmenjen… mert a végén még boxzsák lesz belőlem… Mivel nem érzem a fájdalmat ez nem igazán számít.. üssön nyugodtan, ha ez neki jól esik… kis szadista… Megfordult és elindult… nem hagyhattam elmenni ilyen állapotban.. elkaptam a kezét és vidáman húzni kezdtem magam után. Regi már repkedett.. tudta merre megyünk majd. Reakcióján és szavain, hogy miért akarok még mindig vele lenni, meghogy egyedül is ellesz.. már nem tudtam mit tenni.. valós érzelmeim törtek fel.. és megfordultam a szemébe nézve..
- Azért mert szenvedsz valamitől, és ilyenkor nem jó egyedül lenni…- rivalltam rá.. fel is emeltem a hangom rendesen.. kicsúszott az irányítás a kezeim közül egy pillanatra.. De már kimondtam.. elkerekedtek a szemeim és pici pír jelent meg az arcomon.. Zavartan megfordultam
- Izé.. menjünk…- indultam el újra.. kérdésemre ami a város elhagyásáról szólt igenlő választ kaptam így megindultunk a városkapuhoz..
- Az idióta kéjenc bocsánatot kér..- a kisasszony nem tudta tartani velem a tempót amit zavaromban felvettem az előbbi kirohanás miatt.
- Nem tudom.. olyan két-három óra.. vajmi kevés idő telt még csak el..- Hamarosan kiérünk a városból.. Regi fentről kémlel minket. Nem szándékozik leszállni.. hátha ő is kap egy pofont.. nem kockáztat.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 01:02

Értelme? Miért, eddig volt értelme a szóváltásainknak? Nem hiszem, hogy túl sok.
- Tudod... Sokkal szórakoztatóbb, ha a sérelmezett visszaszól... Olyankor mindig újra elő kell rukkolni valami okossággal - magyarázom.
Ezek után csak sóhajtok egyet. Hamar megindultunk ugyan, hála neki, de ugyanilyen gyorsan meg is állt. Velem szembe fordult és olyat mondott, amitől szavam is elállt. Az egészben csak egy dolog nem tetszett, de az nagyon nem. Az pedig a hang, amin kiadta. Pontosabban, ahogyan kiadta magából a szavakat. Ez az egész zavarba ejtő, mégis felettébb dühítő. Épp ezért, öklöm reflexszerűen szorul össze és lendül Ren képe felé.
- Ne merj velem ilyen hangon beszélni, boxzsák! - kiabálok rá.
Egyensúlyom alig tudom megtartani, de végül sikerül. Elkezdek ballagni az ellenkező irányba, de ő ismét elkap. Rendben, akár vele is mehetek. Ők legalább kitalálnak a városból. Majd utána lerázom őket valahogy. Csak tudnám, hogy hogy. A tempója túl gyors számomra. A kapu közelében valahogy, fogalmam sincs hogyan, de sikerül kitépnem kezem fogásából, így meg tudtam állni. Rá nézek, morcosan, mégis... Némiképp zavartan. Tekintetem épp ezért el is kapom rövid idő múlva. "Azért mert szenvedsz valamitől, és ilyenkor nem jó egyedül lenni…" hangoznak elmémben a szavak. Be kell ismerjem, igaza van. Ez tény...
- Igazad van... Nem jó egyedül lenni. De az még rosszabb, mikor látják, hogy milyen gyenge vagy... Utána gúnyolódnak és fölényeskednek, amire semmi szükségem! Menjetek! Regi már kint akar lenni, tudod te is... Látni rajta. Nem is beszélve arról, hogy te is. Nekem pedig nincs rátok szükségem! És nektek sincs egy koloncra... Hagyjatok... aludni... - suttogom dühösen.
Egy közeli épület mellé sétálok, ott leülök annak falában. Igen, szeretnék aludni. Csak álmodni nem. Azokból elegem van egy életre. Tekintetem semmi pénzért nem fordítanám a másik kettőre. Miért akarják, hogy velük menjek? Vagy... fordítva... Én miért akarom, hogy velem maradjanak? Talán... Tényleg ennyire félek az egyedülléttől? Félek attól, hogy nem lesz olyan, aki megvéd? Ez lehet a válasz... Hiszen... Bármi rossz volt, mindig volt, aki vigyázott rám. Ren viszont... Valahányszor olyat tesz, megütöm. Nem érez fájdalmat, de attól még rosszul eshet neki, hogy mindig ő a bűnös. Ami persze nem így van, de ez a cselekvés... A pofozkodás már belém rögződött, nem tudok megválni tőle. Mégis mi a fenét csináljak? Mégis menjek velük?
A francba! Lassan lábra erőltetem magam és visszamegyek hozzájuk, ha még ott vannak. Ha nem, akkor pedig utánuk koslatok.
- Nem akarok egyedül lenni... De... Egy szót se! - szólalok meg, mielőtt megjegyzést tenne a srác.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 01:32

Juu-channak nem tetszett, hogy a beletörődést választottam az ellenállás és visszavágás helyett.. Neki lehet szórakoztatóbb lett volna úgy, de nekem csak fárasztó.. és okom se volt őt sértegetni.. ő meg hagy tegye, ha ettől jobban érzi magát.
- Majd meglátom, hogy mit tehetek az ügy érdekében. De nem ígérek semmit..- elindultunk hát a városkapu felé, vagyis én húztam őt magam után amíg ki nem keltem magamból.. Nem tehettem róla.. kicsit besokalltam és kijött.. nem akartam… tényleg nem, de ez van.. elis is pirultam a hírtelen jött kikelésem miatt. A lánynak természetesen nem jött be és készült is megütni.. szemeim becsukva vártam a büntetésem.. tegye csak.. legalább megkönnyebbül. Megfordult és elakart menni… nem hagyhattam egyedül.. még nem.. így elkaptam a kezét és magam után vonszoltam… utunk a kapúig nem volt valami jó.. kis feszültséget éreztem.. ez mondjuk betudható az előző jelenetnek és az azóta fen álló néma csendnek.. kicsit zavart is.. nem is kicsit.. inkább nagyon. A kapuhoz közel azonban kitépte kezét lágy szorításomból és majd tekintetünk találkozott egy pillanatra, majd elkapta azt és a földet bámulta. Ezúttal én hallottam viszont a szavaimat kicsit kibővítve.. nagyot sóhajtottam. Kicsit megint felkaptam a vizet.. a kontrolt azonban sikerült megtartanom..
- Ugyan már.. senki nem gondolja, hogy gyenge vagy.. én pedig tudom, hogy nem.. elvégre én kaptam tőled a legtöbb ütést.. Senki nem fog gúnyolódni és fölényeskedni.. ne legyél már ilyen..- osztottam meg vele a véleményem. Ez nem hatotta meg, legalábbis nem látszott rajta és Hagyjatok aludni címszóval faképnél hagyott minket.. Komolyan.. ez a csaj.. már olyan állapotban voltam, hogy utána megyek és én képelem fel, de Reginald jelent meg előttem és a vállamra szállt.. le is nyugodtam ettől
- Köszi pajti.. – Így már nem is volt kedvem elhagyni a várost.. Elvesztette az értelmét. Leültem egy padra és csak figyeltem a tömeget.. ami nem is volt, csak pár njk- és jk..
- Pajti ezt elszúrtuk…- Mikor úgy éreztem, fölösleges volt minden erőfeszítésem-elindultam haza… ezért is lepődtem meg az ismerős hangon és meglepve pillantottam Juu-chanra.
- Juu-chan.. – mosolyodtam el és nyújtottam a kezemet is, vagy megfogta vagy nem…és elhagytuk a várost.. Fél óra séta alatta nem szóltam hozzá, ahogy kérte.. és rövidesen beértünk az erdőbe..

by **Tuki Mitsuki** Kedd Jan. 01 2013, 21:42

//Bornis//

Ahogy körülnéztem körülöttem mindenhol kastélyok álltak. Az igazat megvallva fogalmam sem volt, hogy mit keresek itt. Mind a játékban, mind a városban. Sosem szerettem a barokk művészetet, és nekem nagyon úgy tűnt, mintha egy barokk kastélyokból felállított városban járnék-kelnék. Már vagy két órája tekeregtem a városba, és eléggé elfáradtam tehát leültem egy padra. Épp ráláttam az egyik "ház" kertjére, ami hatalmas volt, gyönyörű virágokkal és fákkal. Ez a kert az emlékeimbe idézte a nagyszüleim házának hátsó udvarát - ami hasonló volt, csak vagy tízszer kisebb -, ahol volt egy szép almafa, amire folyton felmásztam. Városi lány létemre nem sokszor volt alkalmam ilyet tenni. Egészen addig, amíg egyszer a nevelő anyám meg nem látta, hogy majdnem leestem a fáról. Azóta meg volt tiltva, hogy felmásszak a fára, mondván nem lenne jó, ha leesnék és valamim eltörne. Emiatt nagyon szomorú voltam és három napig nem beszéltem a nevelő szüleimmel. De aztán beláttam, hogy muszáj, velük kibékülnöm. Amikor pedig nem voltak a közelben nyugodtan felmászhattam a fára. A nagyszüleim, ha megláttak a fa tetején mindig kis majomnak hívtak és sosem szidtak el, amiért megszegtem az ígéretemet. Mindig nagyon kedvesek és elnézőek voltak velem szemben, de nem használtam ki ezt a kedvességet. Amikor csak tehettem meglátogattam őket.
Föl álltam a padról és közelebb mentem a kerítéshez. Szinte reflexszerűen kulcsolódtak az ujjaim a rácsra és merendő áhítattal nézetem a kertet. A gondolataim messze elkalandoztak a valós világba. Azon töprengtem, vajon mi lehet a testemmel, a nagyszüleimmel, a nevelő szüleimmel és az ismerőseimmel. Vajon aggódik-e értem valaki, vagy egyszerűen meg felejtkeztek rólam. És még azon is elkezdtem gondolkozni, hogy vitt-e valaki virágot a szüleim sírjára. Erre a gondolatra egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Aztán észrevettem, hogy nem csak én nézem a kertet. Vagyis a mellettem álló fiú nem is a kertet nézte, inkább az arcomon végig folyó könnycseppeket.

by **Allen Dante** Kedd Jan. 01 2013, 21:59

// Mitsuki //

Új reggel, új nap, újabb lehetőségek. Ezek a gondolatok járnak a fejemben, mikor felébredek. Még egy kicsit semmit tevéssel tölteném az időmet, de ezt a hasam nem hagyja, így a tervemnek lőttek, irány reggelizni. Mikor megyek, le a lépcsőn már készítem magam arra, hogy Annie ismét elő ugrik és üdvözöl. De meglepetésemre, ami most kellemes, vagy nem, ő nem jelenik meg előttem. Azért a biztonság kedvéért körbenézek, hátha nem bujkál valamerre, de mikor mindent megvizsgálok, rá kell, jöjjek, hogy nincs sehol, de nem csak őt, hanem az egész személyzet sincs sehol. Ahogy jobban belegondolok, Sara-t sem találom sehol. A bárpulton találok egy cetlit és egy becsomagolt reggelit. Mikor elolvasom az üzenetet, ami rajta van, megkönnyebbülök, mivel, csak annyi történt, hogy elmentek vásárolni. Addig a fogadó zárva tart, és csak este fele érnek vissza. Ritka pillanatok egyike, hogy a reggelit, vagy bármilyen étkezést egyedül töltöm. A csend hatalmas, de így legalább el tudok merülni a gondolataimban. Amin pedig töprengek, hogy mit is csinálja a mai nap, küldetésre nincs kedvem menni, szóval megint marad a mászkálgatás. A városnézésre szavazok. Amint végeztem a reggelivel elmosogattam, majd ahogy kilépek, az épületből bezárom annak ajtaját. Amint elindulok, a város déli része fele veszem az utamat, mert ott még nem jártam, és egyébként is sokan ajánlották, hogy érdemes megnézni az ottani épületeket, mert szinte már tökéletesen vannak kidolgozva, még akkor is, ha programmal vannak megalkotva. Amint beérek a városrészre, egyből felkelti az érdeklődésemet a régies, barokknak tűnő épület stílusok. Ahogy sétálgatok, az épületek közt rengeteg gyönyörű épülettel találom szembe magam. Itt nem csak lakóépületek vannak, találhatóak még üzletek, fogadók, és templomok is. Az első kettő természetesen nem a legolcsóbbak, hiszen itt leginkább a vagyonosabb játékosok élnek és töltik minden napjaikat. Ahogy haladok előre, elérek egy kertes házat, aminek a kerítésénél egy lány álldogál és nézi a kertet, pontosabban a kertben található almafát. Ahogy közelebb haladok, a lány arca elszomorodik, és a könnyei hullnak a szemeiből, és amint földet érnek, apró kristályokra esnek szét. Nem sok gondolkozás után, odalépek a lányhoz, közben a zsebembe nyúlok.
- Minden rendben? –teszem fel a kérdést, bár valahogy sejtem, hogy nincs, mert az ember nem sír ok nélkül. Az ő arcáról egyértelműen leolvasható a szomorúság. Gyakran láttam ezt az arckifejezést, és ez engem is elszomorít. Közben kiveszem a kezem a zsebemből és egy zsebkendőt nyújtok át neki. – Töröld mega szemeidet, egy ilyen lánynak nem szabadna ilyen szomorú könnyeket hullajtania. –azzal rámosolygok.

by **Tuki Mitsuki** Kedd Jan. 01 2013, 22:56

//Bornis//

Teljesen zavarba jöttem a fiú kedves szavai hallatán.
- Ö... Köszönöm - szólaltam meg végül és elvettem a zsebkendőt és meg törültem a szememet, és már én is mosolyogva nyújtottam vissza nekik. - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szép napon el tudom sírni magam. - mondtam zavartan, de már sokkal jobban éreztem magam. Már épp ideje volt, hogy abba hagyjam a "magányos farkas" életmódot, és elkezdjek beszélgetni valakivel. Az alatt az idő alatt, amíg egyedül voltam rájöttem, hogy nem való nekem a magány. Becsavarodok tőle, és abból igen nehéz kikeverednem. Megint az almafára tévedt a tekintem, de most már nem csalt könnyeket a szemembe. – Biztos azt gondolod, hogy furcsa vagyok, és nem is tévedsz nagyot. De azért köszönöm, hogy észrevettél. Nem jó, ha az ember egyedül van, de amilyen nyuszi, meg ügyetlen vagyok, nem sokszor próbálkozok az ismerkedéssel. – beszéltem össze-vissza. „Na, jó a cserfes énem visszatért, már csak azon kell dolgoznom, hogy valami érthető legyen belőle. Különben még ezt az egy ember is elijesztem, aki végre valahára szóba állt velem.” Ez után a gondolat után nézetem meg jobban a fiút. Ahogy a felszerelésére tévedt a tekintetem, rájöttem, hogy ő is kardforgató. Nálam jóval magasabb volt-, de ez nem meglepő, nálam általában mindenki magasabb – és nagyon szimpatikusnak tűnt. „Bár, nekem ki nem szimpatikus?”- jött egy újabb epés önkritika az én „okos kis fejemből”. – Eh… Bocsi, hogy ilyen butaságokat beszélek. – vakartam meg a fülem tövét zavaromban. „Na, tessék már megint nem tudtam egy értelmes szót sem kinyögni!” – korholtam magam. – Városnézésen voltál? – nyögtem ki végre az első értelmes mondatot. Bár ez sem volt túl nagy megállapítás, mivel a Déli résznek ezen a felén nem igazán lehet mást csinálni.

by **Allen Dante** Kedd Jan. 01 2013, 23:27

- Igen, az egyik barátom ajánlotta, hogy látogassak el ebbe a negyedbe is, mert itt rengeteg gyönyörű épületet láthatok. –mondom, neki miközben elteszem a zsebkendőt, amit nemrégiben adott vissza. De hirtelen nem tudok mit mondani, mert meg akad a szeme a lányon és valahogy semmi mást nem tudok csinálni, mint hogy nézem. De hamar észbe kapok és mielőtt valami félre érthető dolgot olvasna ki a cselekedetemből, elnézek egy másik irányba. Választásom akarva, akaratlanul is kert, ami előtt állunk, almafájára esik. Ez idő alatt pedig feldolgozom azt a látványt, amit az előttem álló aranyos leány látványa nyújt. Fiatalabbnak tűnik nálam, és jóval alacsonyabb is. Vörös haja pedig a derekáig ér, és a szemei olyanok, mint a vörös rubint. Így teljes összesítésben szinte, hogy tökéletesen aranyos. Mielőtt még teljesen zavarba jövök, megköszörülöm a torkomat, és ismét felé fordulok.
- Te is azért jöttél, hogy megcsodáld ezeket az épületeket? –teszem fel a kérdést, bár lehet, hogy valaki szerint ez fölösleges lenne, de ki tudja. – Mert, ha gondolod, akkor ketten is folytathatjuk a városnézést. –mondom neki mosolyogva. –Úgy biztos izgalmasabb, mint egyedül. Mit szólsz bene vagy? –teszem fel a kérdést, amire már csak válaszolnia kell. De mielőtt ezt megtenné, azt veszem észre, hogy egy kisebb szél meglegyinti a haját. Nem tudom, hogy miért, de zavarba jövök, és lehajtom a fejemet. Ekkor eszembe jut, hogy minden lánynál, akikkel először találkozok, ez a reakció jön elő. Próbálok úrrá lenni magamon, és sikerül is lassacskán. Egy újabb fuvallat jön, ami erősebb, mint az előző, és a kertben lévő fáról lefúj egy falevelet, és az egyenest a lány fejére száll. Amint meglátom, közelebb lépek hozzá, majd leveszem a fejéről és hagyom tovább szállni a levegőben.
- Nos, akkor, velem tartasz? –teszem fel a kérdést ismételten.

by **Tuki Mitsuki** Szer. Jan. 02 2013, 11:51

A szél hirtelen föltámadt és a fejemre fújt egy levelet az egyik fáról, még mielőtt válaszoltam volna. Már éppen nyúlni akartam a rakoncátlan levél után, mikor a fiú kedvesen levette a fejemről. Aztán újra feltette a kérdést:
- Nos, akkor, velem tartasz?
- Ha nem zavarlak, én nagyon örülnék neki. - válaszoltam egy félszeg mosoly kíséretében. Nagyon örültem neki, hogy végre megismerkedhettem valakivel és reméltem, hogy még sok ilyen emberrel fogok megismerkedni a játék során. Na, meg azt is, hogy idővel elmúlik a "nyuszi fóbiám" is. Valahogy úgy éreztem, nem igazán tudok feloldódni ebben a játékban, bár ez már inkább a valóság. De erre most inkább nem szeretnék gondolni, csak élvezni ezt a békés várost, kicsit csicsás épületeivel együtt. Nem mintha ellenemre lennének, mert nagyon szerettem a kastélyokat, meg minden, csak a barokk meg a rokokó stílussal voltak bajaim. Nekem azok kicsit túl sokak voltak. Egy pillanatra hátat fordítottam a fiúnak. Ahogy körülnéztem a negyed már nem is tűnt olyan furcsának, mint néhány perccel ez előtt. Ahogy a nap átsütött az épületek között, olyan volt, mintha az épületek mind aranyszínben pompáztak volna. Gyönyörű volt és feltöltött energiával. Valahogy mindig ez volt velem – a valóságban is -, ha kicsit kint voltam a szabadba a napon állandóan úgy pörögtem, mint a búgócsiga. Persze ezt most akarva akaratlan is mellőztem, mert még mindig zavarban voltam, de úgy gondoltam, hogy talán végre össze tudok barátkozni valakivel ebben a furcsa és hátborzongató játékban.
- Akkor mehetünk? – kérdeztem mosolyogva, ahogy visszafordultam a fiúhoz. A szél megint feltámadt és a hajam jól összekócolódott, ahogy előre fújta. Úgy döntöttem, hogy még egy ilyen esetet megelőzendően felcsatolom a hajamat egy – szintén piros – inkább hajtűnek mondható hajcsattal.

by **Allen Dante** Szer. Jan. 02 2013, 13:32

Amint a lány felcsatolja a haját, egy piros hajcsat szerűséggel, indulnánk is, de valami bennem motoszkál, de nem tudom, hogy mi. Ezért ezzel a kérdéssel magamban indulunk el, a kis túránkra. Ahogy a házak, pontosabban a villák között és előtt haladunk el, hirtelen eszembe jut, mi nyomja már egy jó ideje a gondolataimat, és a tenyeremet a homlokomra csapom.
- Ne haragudj az udvariatlanságom miatt. Teljesen elfelejtettem a bemutatkozást, nagyon restellem a dolgot, remélem meg tudsz bocsájtani. –mondom lehangolóan, pedig ezzel szokott kezdődni minden ismerkedésem, másokkal, akikkel először találkozok, és még mindig nem értem, hogy felejthettem el ezt a fontos dolgot. Nagyon szégyellem magam is miatta. – Akkor, a nevem Bornis, és kardforgató vagyok, örvendek a találkozásnak. –mondom, miközben meghajolok, és egy széles mosolyt ejtek feléje. Ez után várom, hogy a lány is elárulja a nevét. Kíváncsi is vagyok rá, hogy egy ilyen aranyos személy, milyen névvel is rendelkezhet. Amíg azon gondolkozok, hogy mi lehet, az úgy érzem mintha az idő meg állna körülöttem. Kíváncsiságomat nehezen, de próbálom leplezni, nehogy megrémisszem vagy valami hasonló negatív élménynek köszönhetően elhagyjon. Végül eljön a pillanat, amire várok, kísérőm készen áll arra, hogy nevét elárulja. Számomra lassan, de ajkait megmozgatja, és a hangok szállnak ki rajta. A neve gyönyörű, akár csak jó maga. Bárki, aki találkozna vele, szerintem ugyanezen a véleményen osztozna velem. Közben azon gondolkozok még, hogy ezután hova is lenne érdemes elmenni, ha jól emlékszem a közelben van egy park, ahol rengeteg gyönyörű növény megtalálható, és talán az ebédet is ott elfogyaszthatjuk, mivel legalább három személyre, csomagolt a fogadó szakácsa nekem ebédet, és nem hiszem, hogy egyedül meg tudnám enni.

by **Tuki Mitsuki** Szer. Jan. 02 2013, 15:29

Miután Bornis elárulta a nevét jöttem csak rá, hogy én is elfelejtettem bemutatkozni. " Te jó ég, hogy lehettem már megint ilyen ügyetlen! Most komolyan, annyira izgultam, hogy még bemutatkozni is elfelejtettem." - gondoltam idegesen, és éreztem, hogy lassan elönti arcomat a pír és már megint izzadni kezd a tenyerem.
- Engem Tuki Mitsuki-nek hívnak, nagyon örvendek a találkozásnak. - hadartam, miközben meghajoltam. - De a barátaim egyszerűen csak Mitsuki-nek szólítanak. - tettem hozzá és rámosolyogtam. - Remélem, hogy te sem haragszol, amiért elfelejtettem bemutatkozni. - idegességemben úgy pörgött a nyelvem, mint a motolla, aminek következtében még jobban elpirultam. De aztán sikerült lehiggadnom, és újra önmagam lettem. A nap már magasan járt és az egyik templom harangja elütötte a tizenkettőt. Ekkor jutott csak eszembe, hogy elfelejtettem ebédet kérni a fogadóban. „Na, tessék, még valami, amit ügyesen megcsináltam. Most, hogy fogok ebédezni?” – bosszankodtam magamban, de azért igyekeztem, hogy ne üljön ki ez az érzelem az arcomra.
Sokszor megesett velem az ilyen, hogy elfelejtettem olyan fontos dolgokat, mint az iskolában a tankönyvek, vagy épp a lakás kulcsom maradt otthon. Ilyenkor mindenki jót mulatott rajtam, de azért mindig sikerült megoldanom a helyzetet.
A tanárok alsóban például elvarázsolt királylánynak hívtak. Na, nem mintha olyan királylányos lett volna a viselkedésem, csak mindig máshol járt az eszem. Ezekre a dolgokra visszaemlékezve akaratlanul is elmosolyodtam. De legalább ezzel is leplezhettem a zavaromat.
A séta közben általában Bornis irányított, bár nem mondta merre menjek, de tudtam merre szeretne. Ezt a "követési képességemet" még az iskolában fejlesztettem ki, amikor- ötödiktől kezdve- az egyik barátnőmmel a hosszú szünetben állandóan sétáltunk az udvaron és közben mindenféléről beszélgettünk.
Ahogy sétáltunk egyszer csak a szemem elé tárult egy csodaszép park dús növényzettel. éppen elvarázsolt a látvány, ahogy a napfény táncot jár a növények levelein, amikor hangosan meg kordult a gyomrom. Ettől aztán megint rendesen zavarba jöttem, ugyanis észre sem vettem, hogy éhes vagyok.

by **Allen Dante** Szer. Jan. 02 2013, 16:55

- Borítsunk fátylat rá, mondhatni, hogy így kvittek vagyunk. –azzal elnevetem magam. - Aranyos név, Mitsuki, illik hozzád. –váltok témát. Ezután folytatjuk utunkat a városban. Ahogy haladunk előre az épületek között, hamar telik az idő, olyannyira, hogy mire észbe kapok, már dél körül jár. Addigra már elérjük a parkot, és tényleg gyönyörű, bár egy aprócska dolgot leszámítva. A napnak ezen szakaszában rengeteg a pár, akik éppen az ebédjüket töltik együtt, így szinte alig lehet találni egy helyet, ahova le tudnánk telepedni, hogy majd ha kell, akkor tudjunk enni. Amint Mitsuki-ra nézek, látom az arcán, hogy a látvány, amit a park sugároz felénk, ámulatba ejti. De kis vártatva egy zavarba ejtő hangot hallok. Nem felőlem jön, hanem Mitsuki gyomrából, mivel meg kordul, amitől természetesen zavarba jön. Tudom, hogy illetlenség a másikat kinevetni, de akaratlanul is megtörténik, de egyből kapcsolok;
- Bocsi nem akartam. –mondom még egy kicsit kuncogva. – Látom éhes vagy. Ha gondolod… -és ekkor egy helyet keresek, ahol le tudnánk ülni, majd egy rövid kutakodás után találok egy fát, ami pont tökéletes lenne számunkra. -… oda leülhetnénk és ebédelhetnénk is. –ekkor megragadom a kezét, és oda vezetem. A fának hatalmas lombkoronája van, ami ebben a napszakban pont kapóra jön, így megvédve a napnak a melegétől. – Egy pillanat és kész is vagyok. –mondom neki, miközben a tárgylistámból egy piknik kosarat veszek elő. Ezután egy lepedőt terítek a földre, amire majd az ételt kipakolom. Leginkább szendvicsek és édességek, vannak benne. – Tudom, hogy nem túl bő a választék,de… jó étvágyat hozzá. –rámosolyodok, majd intem neki, hogy nyugodtan leülhet, és amint ez megtörténik, egy szendvicset nyújtok át neki. Közben felpillantok a fának a lombjára és nézem, ahogyan a gyenge szellő, ide-oda mozgatja a leveleket, és ahogy a fény itt-ott átszűrődik az amúgy sűrű korona rétegen. Ekkor visszatérek az ételhez, és én is egy szendvicset fogok a kezembe, és jóízűen beleharapok. Az íze fenséges, nem hiába választottam azt a fogadót, hisz a legjobb ételeket, mindig is ott ettem.

by **Tuki Mitsuki** Szer. Jan. 02 2013, 18:09

Ahogy meghallotta a gyomrom korgását felnevetett, bár várható volt azért mégis zavarba jöttem. Aztán keresett egy helyet ahova leülhetünk- egy fa árnyékában- és elővette a tárgylistájából a piknik kosarat és egy lepedőt. Eközben azon gondolkodtam, hogy megint otrombaságot csináltam, hiszen csak úgy meghívattam magam ebédre. Aztán intett, hogy nyugodtan elülhetek, majd miután leültem egy szendviccsel kínált.
- Köszönöm, és bocsi, hogy csak így meghívattam magam ebédre. - mondtam miközben elvettem a szendvicset. Ekkor néztem csak igazán körbe a parkban. A füvön sok pár ült és ebédelt. Nagyon népszerű hely lehetett a szerelmesek körében. Aztán észbe kaptam, hogy még meg sem kóstoltam az ételt. Megint zavarba jöttem és még mielőtt Bornis azt hinné, hogy valami bajom van gyorsan beleharaptam a szendvicsbe. Ahogy jobban megforgattam a falatot a számban önkéntelenül is hangosan szólaltam meg.
- Ez nagyon finom. – „Hupsz, már megint magamban beszéltem.” – gondoltam, de már késő volt a szavak elhagyták a számat. Érdeklődve sandítottam a fiú felé, mi lesz a reakciója. Ez volt az első alkalom, hogy jobban szemügyre vettem az arcát. Nagyon helyes volt, ezüst szürke haja volt és a szeme úgy ragyogott a déli napsütésben, akár az arany. Csak néhány perc múlva kaptam észbe, hogy nem kéne ennyire bámulnom. „Azért kíváncsi vagyok, hogy csak én küzdök-e ilyen problémával, hogy nem merek mást megszólítani. A valóságban olyan könnyen beszélek az emberekkel, hogy a barátaim azt szokták mondani, hogy le kéne lőni. most meg alig írok kinyögni egy épkézláb mondatot.” – erre a gondolatra elmosolyodtam, és fölemeltem a tekintetemet az égre. Miközben időnként bele-bele haraptam a szendvicsbe. Bár mesterséges volt az ég, mégis olyannak tűnt, mint a valós. Megint kissé elkalandoztak a gondolataim.
- Jaj, tényleg én meg sem mondtam melyik kaszthoz tartozom! – kaptam észbe két harapás között. – Én is a kardforgatók kasztját gyarapítom, ahogy te, bár lehet, hogy már kitaláltad Smile

. –mondtam mosolyogva.

by **Allen Dante** Szer. Jan. 02 2013, 18:59

Ugyan ne szabadkozz, nyugodtan egyél amennyit, amennyi jól esik, bőven van még. –mondom neki. Mikor átveszi a szendvicset és beleharap, látszik, hogy ízlik neki, amit szóvá is tesz. örülök neki, hogy sikerül el űznöm az éhségét. Így ezzel a lendülettel folytatom az ebédet. Mikor végzek vele, Mitsuki-ra nézek és látom, hogy egy morzsa szem az arcára ragadt. Úgy döntök, hogy leszedem onnan, így lassan a kezemet az arcához emelem, majd leveszem onnan, azt a kis morzsát, majd megeszem azt. És mint, aki jól végezte dolgát hátra dőlök, és ismét az eget kezdem el bámulni.
- Hű, jól laktam. –mondom elégedetten. Ekkor Mitsuki közli velem, hogy ő is kardforgató, mint én, és azt is feltételezte, hogy ezt én is tudom. Nos, közel jár az igazsághoz, de csak azért közel, mert csak sejtésem volt eddig a kasztját illetően. Még egy darabig fekszem, majd hirtelen felülök és egyenest Mitsuki szemeibe nézek. – Kíváncsi vagyok, többet szeretnék tudni. –mondom ezeket az elsőre érthetetlen szavakat, de mielőtt, bármi furcsára gondolna, vagy félreértene, folytatom is. – Szeretnék többet megtudni rólad, ha nem veszed tolakodásnak. –mondom ezt már egy kicsit visszább vett lendülettel. – Tudod, érdekel, hogy egy ilyen lány, mint te miképpen csöppent bele ebbe a játékba. Az az igazság, hogy érdekelnek az emberek, bár nem minden ember képes felkelteni az érdeklődésemet. De neked sikerült. –és mielőtt még azt hinné, hogy ezzel azt mondanám neki, hogy valami csodabogárnak tartom, folytatom is. – Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy furának, vagy valami hasonlónak tartalak, hanem, úgy, hogy érdekesnek talállak. Ez olyan, mint a… -és ekkor egy szót keresek, hogy mit tudnék, mondani, ahogy töprengek, félre fordulok, majd a párokat pillantom meg. -… szerelem. –fejezem be a mondatomat, és ekkor esik le, hogy mit is mondtam eddig. – De ne értsd félre, csak kíváncsi vagyok. –eresztem le a hangomat a mondat végén. Ezután várom, hogy mit válaszol, mert lehet, hogy kicsit összezavartam szegényt. Így félő a reakciója.

by **Tuki Mitsuki** Szer. Jan. 02 2013, 19:51

Bornis érdeklődését nem találtam furcsának. Ami az illeti nekem is volt már eszembe, hogy megkérdezzem, csak nem tudtam, hogy tegyem föl a kérdést. Viszont amikor oda lyukadtunk ki, hogy szerelem, egy kicsit megdöbbentem. De a következő mondatra sikerült megnyugodnom. "Nem mintha rossz lenne szerelmesnek lenni, csak egy kicsit hirtelen jött volna, ha már most rögtön valaki belém szeretne. Arról nem is beszélve, hogy eddig még nem volt pasim, úgyhogy ez kicsit sok lenne." - gondoltam, aztán így folytattam hangosan, még mindig az eget nézve:
- Ami engem illet, annak az esélye, hogy bent ragadjak egy ilyen játékba elég alacsony volt, ugyanis nem sokat játszok ehhez hasonló játékokkal, tehát elég kezdő vagyok. - kezdtem a történetem.- De azért valahogy mégis csak sikerült. Úgy tűnik ez is az én szerencsétlenségem, vagy szerencsém, nem is tudom. - méláztam, aztán a lényegre tértem. hát - A valós világban egy egyszerű általános iskolás vagyok, és nyolcadikba járok. Nem igazán különlegesbe, csak egy egyszerű városi iskolába. Az osztályban harminchárman vagyunk, és nagyjából mindenkivel jól kijövök. Viszont a nevelő szüleimmel nem sokat szoktam beszélni. így ha valami bajom volt, a tanulásba vagy az MMORPG-k világába menekültem. Viszont ez utóbbiban nem voltam olyan jó, tehát egy kicsit hanyagoltam. Ezeknek a programoknak a hatására kezdet el dojo-ba járni és ken-dót tanulni, az évek folyamán egész jó lettem benne, de nem volt túl sok önbizalmam, hogy újra játszani kezdjek. Viszont amikor kijött az SAO nem bírtam megállni, hogy ki nem próbáljam, tehát így csöppentem ide. Még most sem tudom eldönteni, hogy az idekerülésem rossz-e vagy jó, hiszen ok mindenkivel megismerkedhetek, és igazi barátságot köthetek, viszont ez inkább az alap játék célja lenne. Hiszen, ha egy hozzád közel álló meghal, az nagy traumát okoz és nehéz rajta túl lenni. Tehát ennek a játéknak még mindig több a negatívuma, mint a pozitívuma. - mondtam egy nagy sóhaj kíséretében. - És veled mi a helyzet? - kérdeztem barátságosan.

by **Allen Dante** Szer. Jan. 02 2013, 20:47

Megértem Mitsuki érzéseit, valahogy én is így voltam, és talán még most is úgy vagyok, azzal, hogy ez a játék jó vagy rossz-e számomra, hiszen rengeteg mindent megtapasztaltam itt bent.
- Velem, lássuk csak… -kezdek gondolkodni, hogy mivel is kezdjem. – Átlagosnak nem mondanám magam, inkább furcsának, és ez a megszólítás már-már bóknak veszem. –mondom mosolyogva. – A nagybátyáméknál lakom és egy francia magán középiskola harmadik osztályába járok, vagy inkább jártam. De amúgy egyszerű lélek vagyok. Szeretem a sportokat, a jó regényeket és a játékokat. Harcművészetet és vívást tanultam, és nem nagyképűségből mondom, de jó voltam bennük és élveztem is őket, és talán ezért kezdtem el játszani ezzel a játékkal. A legjobb barátom, aki egyben az osztálytársam is volt, rendelkezet BETA kulcsokkal, és az egyiket megosztotta velem. Majd mikor elkezdődött a játék, egy nem várt tragédia történt. –ekkor lesütöm a szemem, majd lehangoltan folytatom tovább. – Az egyik reggel arra ébredtem, hogy a barátom, egy levelet hagyott hátra, amiben elbúcsúzott tőlem. Öngyilkos lett. –mondom halkan, mikor a szél végig fúj az egész pardon, ezzel is elősegítve a történetemet. – És ekkor fogadtam meg, hogy akármi is történjen, kiviszem a játékot, és a másik ígéretem, hogy a barátaimat megvédem minden áron. Érdekes mert ez olyan lovag jellem. –mondom ezt már sokkal vidámabban. – De nem kell aggódnod, erősebb leszek és a végén, mindenkit megvédek. –jelentem ki büszkén, bár lehet, hogy egy kicsit hülyén hangzik. –Nos, ez lenne az én történetem, tudom, hogy nem valami felvillanyozó, de valahogy semmit sem bántam meg. –ekkor ásítok egy nagyot és ismételten hátra dőlök, és közben nyújtóztatom a karjaimat. – És, amit utoljára mondtál, hogy több a negatívum, mint a pozitívum, erre még nem nyilvánítok véleményt, mert rengeteg jó dolog is történt velem, például, hogy veled találkoztam. mosolygok rá. -De az nem fair, hogy ártatlanok életével játszadozik az ember. –azzal ásítok egy nagyot, majd kitépek néhány fű szállat földből és szélnek eresztem, és nézem, ahogy eltűnnek a szemem elől. – Ezután hova szeretnél menni? –kérdezem, de még mindig fekszem.

by **Tuki Mitsuki** Csüt. Jan. 03 2013, 12:05

Ahogy hallgattam Bornis történetét elcsodálkoztam azon milyen magabiztos. Nem azért mert úgy gondoltam, hogy túl sok önbizalma van, hanem azért mert még jobban rá kellett, hogy ébredjek nekem is talpra kéne állnom végre és csinálnom valamit. Különben örökre itt ragadok, és soha többet nem láthatom a családomat, a barátaimat és azokat, akik még fontosak nekem. Kicsit csodáltam Bornist azért, hogy ilyen kitartóan küzd a kijutásért. És úgy éreztem, hogy megtaláltam azt az erőt, amire szükségem volt, hogy végre meg tudjak mozdulni. "A való életben is sok ember volt, aki segített a fejlődésben, még ha ezt ők nem is tudták, és itt a játékban is ilyen emberekre lesz szükségem, hogy tovább tudjak fejlődni. Nem várhatom mindig, hogy kisegítsenek, hiszen segíts, magadon Isten is megsegít, tehát így fogok tenni." - gondoltam határozottan.
- Hogy, hova szeretnék menni... - méláztam kicsit a fiú kérdésén, miközben a fa levelei közt beszűrődő napfényt figyeltem. - Azt hiszem nekem mára ennyi elég is volt a városnézésből. Kicsit el is fáradtam, meg amúgy is eleget lógtam már a nyakadban. – jegyeztem meg tréfálkozva. - Talán visszamegyek Torubana városba, ahol megszálltam. - válaszoltam, miközben fölkeltem. - Nagyon örültem, hogy megismerhettelek remélem, még találkozunk. - mondtam mosolyogva, és lassan elindultam. „ Örülök, hogy végre valakivel sikerült összebarátkoznom itt a játékban. Remélem, még sok ilyen emberrel találkozhatok.” – gondoltam és újra megteltem élettel, valamilyen okból pedig mosolyognom kellett, habár nem tudtam miért. „Akkor a következő úti cél Torubana város, remélem ott is összefutok majd valakivel.” – gondoltam vidáman és dúdolgatni kezdtem.

[/color]

by **Shiel D. Lewis** Pént. Jan. 11 2013, 20:17

[Kimiko]

A kezdetek városának déli része. Sir Lewis legsűrűbb lelőhelye, ahol szabadidejének legtöbb részét tölti. Itt bizony lehet ezzel-azzal kereskedni, mindenféle cuccot vásárolni a sötét sarkokban támaszkodó rejtélyes fizimiskájú árusoktól, akik többnyire minőségi itemekkel látják el az erre "tévedőket".
Hősünk is ilyen eltévedés miatt járja a déli terület utcáit, már távozó módban, mert már a virtuális zsebében pihen a zöld, amiből aztán szuperhősi barlangjába (albérlet fogadóban) visszatérve megformál pár cigit. Legalábbis ezek voltak a tervei, amiket kieszelt. Mostanában nem volt sok magasra törő ambiciózus tette, ami miatt egy kissé szomorú is, de ha egyszer a gonosz pihen, akkor nincs mit tenni, pihi van.
Nemrég lett kinevezve a céh vezéri posztjára is, így szemét többször is körbejáratja közelebbi játékosokon, hogy megérezze azok hősi auráját, már ha van nekik... Céljának érzi, hogy összegyűjtse a minél erősebb és igazságosabb játékosokat, akikkel az oldalán ki bírja játszani a játékot. Vagy legalább úgy bír tenni, mintha nagyon le akarná verni az összes bosst és ki akarna jutni a valóságba. Az igazság ennél azonban messzebb van, mert ő legszívesebben itt maradna élete végéig, habár ez biztos elég gyenge életcél.
És akkor észreveszi őt. A xiaolin harcost, bizonyította hűségét a zöld iránt és harci képességeiből is bemutatót tartott. A lány nem messze ácsorog, ki tudja mit keres errefelé? Sir Lewis mellőzi ehhez kapcsolódó kérdéses gondolatait, helyette inkább egy sokkal jobb lépés pattan ki hősi elméjéből: Behívja a csajszit egy körre és meglátja, hogy mennyire lenne alkalmas a céhben való szerepléshez, mint a hősök egyik tagja.
- Jó látni téged, szerzetes! - mondja kedélyesen a lányhoz lépve. Remélhetőleg felhívta magára a lány figyelmét és az nem fogja levegőnek nézni. Közben zsebébe nyúl, melyben meg is ragad egy jointot, de még nem veszi elő, csupán a zsebében pihenteti.

by **Alicia** Kedd Feb. 05 2013, 20:52

//Anatole Saito//

Reggel van. Fölkelt már a nap… De jó apukám, hogy te velem vagy… Jó-jó. Nem éneklem tovább. De tényleg szép időnk volt, és reggel. Itt valamiért mindig felmertem ébredni hamar, de ha az a való életben lett volna, akkor még mindig ágyban lennék. Annyira sokan még nem is voltak odakinn, mindenki még aludt, pihengetett. Egy npctől hallottam, hogy itt vannak céhek. Meg azt is, hogy búsás bónuszok járnak céhbelépés mellett. Érdekesnek találtam a dolgot, csak nem tudtam, hogy hol kezdjem el a dolgot. Ezért elindultam hát, várost nézni, hátha találok valami érdekeset, esetleg egy céhvezérbe botlok, aki egy szürke lovon elvisz majd egy fantasztikus céhbe, és ott boldogan élünk amíg meg nem halunk. Nem mondom azt, hogy szőke herceg, mert a szőkéket annyira nem csípem. De ha helyes, akkor minden rendben van, a haja színe elhanyagolható faktor. A lényeg, hogy legyen vele miről beszélnem. Egyedül nem tudtam nekiindulni az utamnak, mert persze, Neko nem nagyon akart otthon ülni. Ő mindig velem akart jönni, és velem akart lenni, mindig, minden körülmények között. Na jó, talán mégsem, mert harckor mindig eliszkol valahová távolabb, nem mintha bánnám, mert csak zavarna. Egy macska nem tud harcolni. Édes kislány módjára, felvettem két macsak fület. Jártam a várost, közben Neko hol a vállamon gubbasztott, hol a karjaimban vittem, hol pedig magától ment a földön. Addig-addig bandukoltam, amíg el nem jutottam a déli részre. A déli részről lesi, hogy nem egyszerű játékosok élnek itt. Hanem igazán gazdag, igazi überkockavadállatok. Minden ki van építve, igazi labirintus ez a hely. Óriási házak. És mind ez az első szinten. Mi lesz majd tovább? Ki tudja… A frontharcosok mit érezhetnek ilyenkor? Milyenek is a fölsőbb szintek? Én ezt igazán nem tudhatom… Sose leszek frontharcos. Mivel kardforgató vagyok, ezért még ha eljutnék oda, akkor is valami oldaljátékos ként. Már rájöttem arra, hogy az igazán kemény csávók mindig az avantgárdban vannak. Ők kapják meg az ütéseket, nem félnek a halállal szonettet játszani. Azok aztán, a tökös fiúk. Menve az úton, és így elmélkedve, majdnem neki mentem egy kerítésnek. Addig-addig elmélkedtem, míg totál el nem tévedtem. Persze, megnézni a mapot az eszem ágában sem volt. Sőt, egy lélek sem volt mellettem. Igazán városias gondolkodásmóddal rendelkeztem, mivel a kinti világban, nincs legördülő map… De Nekoba ütött valami, valamiért nagy erővel kiugrott az ölemből, és elindult valamerre. Én persze, a bolond fejemmel megint követtem őt. Neko egy másik macskát fogott ki. Egy férfiúnak a macskáját. Biztos a szagát érezte, vagy valami ilyesmi. De hál istennek, nem támadta meg, csak közel ment hozzá, és a lábát kezdte el piszkálni a fiúnak. Én akkor betoppantam a képbe, és kissé lihegve mondtam előtte álva:
- Üdv.. he. Hee… he… Alicia vagyok… he.. hee. Hee .he… Bocsi, ez itt Neko, nem tudom mi ütött belé.
Befejeződött a kis lihegésem, mert egy macska után szaladni, nem leányálom.

by **Anatole Saito** Szer. Feb. 06 2013, 00:40

Kora reggel kaptam az üzenetet a cukrász-boltos alkalmazottamtól, hogy a Hanami kovácsműhelyben frissült az árukészlet és egy ritka fegyver is a kirakatba került. A srác egy kis bónusz fizetésért egy komplett besúgórendszert épített ki, aminek hála értesülhetek a legfrissebb árúkról. Így hát ma reggel nem lazsálhattam, jó szokásomhoz híven hagytam egy üzit Vionak, majd anélkül távoztam otthonról, hogy felébresztettem volna kedvesemet. Aldo viszont velem tartott, hű tappancsos társam türelmesen megvárt a bolt előtt, ami igazán nem vall rá... mármint az nem, hogy ilyen nyugodt és illedelmes legyen. Nem tudom mivel üthette el az időt, de mikor kiérek a kovácsműhelyből, a fekete bundája csupa mocsok. Egyelőre nem nyúlok hozzá, abban bízom, hogy nem kell bemocskolnom a kezem és a rendszer öntisztítóvá tette. Végül is a való világban is maguk mosakszanak a macskák.
A vásárolt zsákmánnyal az inventorymban és jó néhány aranyérmével könnyebben vágok keresztül a Déli negyeden, mivel itt keresztülhaladva kikerülhetem a Főtér nyüzsgő sokaságát. A minap történő toborzós incidens óta már leszedtem a régi hirdetést és semmi kedvem sem volt arrafelé menni. Félúton megkordul a gyomrom, s eszembe jut, hogy a nap legfontosabb étkezését, vagyis a reggelit kihagytuk. Megállunk így hát egy kellemes kis parknál és leheveredek egy padra. Addig viszont nincs kaja, amíg ilyen szutykos ez a jószág. Mutatóujjammal lehívom a macska menüjét, de sajnálatos módon csak a leírása olvasható ott, tisztításra nincs megadott fül. Így hát kénytelen vagyok ingem zsebéből kihúzni a zsebendőmet és azzal letörölgetni a macskámat. Persze ez nem tetszik Aldonak, így megorrol rám és leugrik a padról mellőlem. - Jól van, ha te így, akkor én is így! - vitatkozok a durcás szőrgolyóval, majd ezúttal a saját menümet hívom le és megterítek magamnak a reggelihez, persze anélkül, hogy neki is adnék. Persze az ördögfajzatja is megérzi a finom falatok illatát, s arra leszek figyelmes, hogy egy szőrös kis mancs kinyúl a pad két léce között és sutty, már oda is az egyik sonka a zsemlémről. Alattomos kis jószág, de értékelem az ügyességét és a leleményességét, és különben sem állhatok le birkózni a saját macskámmal. Na jó, le szoktam állni vele... de most inkább ráhagyom.
Miután nekilátok én is a falatozásnak, nem sokkal később arra leszek figyelmes, hogy valami cseszteti a lábamat. Persze rögtön arra gondolok, hogy Aldo kekeckedik velem vagy további sonkát követel, de tévednem kell, mert egy idegen macska játszik bújócskát a lábaim között, miközben az én egérzabálómmal kokettál. Nem telik bele fél perc és az idegen pet gazdája is megérkezik. Két lihegés között a nevüket is megtudom.
- Üdvözletem, szép kis pet, te vagy az idomárja? - érdeklődök a lánytól, majd mi is bemutatkozunk - Anatole vagyok, ő pedig itt Aldo - mutatok a pad alatt gubbasztó macskámra, aki élénk érdeklődét mutat az idegen állatka iránt. - Semmi gond, úgyis éppen végeztünk a reggelivel. Kegyedék ettek már ma? Ha gondolja szívesen felajánlom a maradék sonkás szendvicsemet - mosolygok rájuk barátságosan.

//Ha a karaktered végignéz rajtuk, akkor így festenek: Anat világos, vajszínű nadrágot és fűzöld inget visel, rakoncátlan hajtincseit fejpántjával próbálta rendbe tenni, hogy ne lógjanak szemébe. Inge egyik gallérján egy kovács kitűző van, míg a másik oldalon egy "gildam dominatus" felirat díszeleg egy pici pajzson. Aldo koromfekete félperzsa macska, bundája még kis mértékben koszos. Anat életsávja mellett látható a kis rublikában a céhjelvénye is.//

by **Luv Delackrose** Pént. Feb. 08 2013, 06:34

Kicsi Momo-m sűrűn szedte a lábait mellettem, szinte alig bírt követni amit nem is csodálok, ugyanis én is sietősre fogtam. A legutóbbi küldetésem közepette ugyanis kifogytam abból a finom piros italokból, és úgy éreztem sürgősen be kell szereznem belőlük. Az üzlethez vezető utat már betéve tudom, a fogadó után egy balkanyar majd egy jobb és egy bal utána végig egyenesen, egy aprócska piros tetős ház lesz az. Amint ez a feladat díszeleg: A potion mester szaküzlet. Az ajtó előtt megálltam hogy a petem is beérhessen majd a kezembe vettem és beléptem vele együtt.
- Jó napot, a szokásosat! - Szólok oda az npc-nek. Még mindig nehezemre esik elhinni hogy ezek nem igazi emberek, hogy nincsenek érzései, hogy csupán beprogramozott gépek ember alakban. Többször kísérleteztem már velük és rá kellett jönnöm hogy tényleg nem emberek. Mint pl. ha oda állok elébük és intek nekik vissza intenek, de ha leguggolok vagy hasonló folytatják tovább a beépített szövegeiket, és nem azt kérdezik meg hogy:
- Jól érzi magát? vagy hogy: - Talán elejtett valamit? - Nem ezek ilyenkor folytatják a beépített mondataikat az árajánlataikról vagy hogy kérünk-e bővebb információt bizonyos termékekről. És ez van minden egyes npc-nél. Hátborzongató... Amint megkaptam a potionokat amiket kértem gyorsan elteszem a rakimba és lépek is kifelé az ajtón. Nem mondhatnám hogy tömeg van, jó mondjuk ez a hely kissé kívül esik a főtértől, de akkor is még rengeteg üzlet található erre, így lehetnének többen is. Mondjuk a múltkori után örülök egy kis magánynak. Ugyanis részt vehettem egy kis családi drámában...vagy miben. Nem fogott meg túlzottan így a részletekre szinte alig emlékszem, ugyanakkor arra hogy láttam Momo-t majdnem elpixeleződni annál inkább. Akkor nagyon megijedtem. Tényleg..pedig nem vagyok az a szívbajos fajta. A kis tigrisem dorombolással jutalmazta a kedvességem, miszerint a karomba tartva vittem még tovább egy ideig. Elértünk egy csendes kis parkba és le is pihentem az egyik padon. Ennyi séta után rám fér a pihenés, bezzeg Momo... alig várta hogy letegyem már rögtön szaladgált körbe-körbe és támadott le különböző madarakat, mókusokat és általa érdekesnek tartott mobokat. Viszont egy pont velem szembe lévő pitypang virágot is megtámadott. Először a mancsával megbökte, majd közelebb hajolt az elszálló kis fehér szirmokhoz amiket belélegezve hapcizott egy nagyot. Ebben a pillanatban elnevettem magam. Sosem gondoltam arra hogy az ilyen állatok tudnak hapcizni is így mókásnak találtam, nem is kicsit. Momo-chan rám nézett majd kissé megsértődve attól hogy kinevettem tovább állt, én meg csak hátradőltem a padon, és nézegettem miként játszadozik a szél a fák lombjaival és miként szűrődnek rajtuk át a nap apró sugarai. Valahogy megnyugtató volt a látvány. Pár perc után feleszméltem, hogy elfelejtkeztem a petemről. Ilyedten felpattantam majd körbenéztem. Nem is csatangolt el messzire, a mellettem lévő padra időközben egy vendég érkezett. Épp reggelizni készült, vagy talán már végzett is... ezt így nem tudtam megállapítani, és nem is volt lényeg. Oda mentem hozzá majd, majd megszólítottam:
- Szia! Luv vagyok és Ő Momo-chan. - Mutattam a csenevész cicusra. Majd Ő is köszönt és megkérdezte hogy én vagyok-e az állatidomárja. Igen, ebben a játékban ha valaki pet trainer könnyedén kiszúrják, ellentétben más kasztú emberekkel akik a fegyvereiket ki-be tehetik az invertoriukba. Bosszantó, kicst hülyén nézne ki ha Momo-t bedugnám oda. Ugyanakkor megtehetném, de biztos vagyok benne hogy nem nézné jó szemmel. Kísérleteztem már vele, és több napig teljesen ignorált engem,...a saját petem.
- Igen én! - Válaszoltam tömören, bár ez valahol egyértelmű is volt. Nem kellett sok Ő is bemutatkozott és a kis állatkáját is bemutatta, akit eddig én észre sem vettem. *-* Persze amint megpillantottam, rögtön kézbe vettem és elkezdtem fel-le mozgatni, majd megöleltem és pördültem vele párat. Legszívesebben elszaladtam volna vele...
- Szép kis cicaaaa! - Gyönyörű a szőre a kis koszfoltokat leszámítva is. Látszott rajta hogy godozva van. Momo irigykedve figyelte hogy a fekete cicusnak több figyelem jár mint neki, és úgy érezte ez ellen sürgősen tennie is kell valamit. Alattomos egy macska, és roppant okos. Úgy volt vele hogy ha én a fiú macskájával foglalkozok akkor Ő meg a macska tulajdonosával fog. Felpattant a padra onnan meg bele kuporodott Anatoale ölébe, és hangos dorombolásba kezdett miközben összegömbölyödött úgy hogy a fejével felém nézzen és láthassa mégis mi féle reakciót vált ki belőlem az Ő ellen hadjárata. Persze nem jutott vele sokra mivel én tökéletesen el voltam a kis sötét herceggel. Legalábbis ha fiú a macska, megnézni nem akartam, elég hülyén adta volna ki magát ott abban a helyzetben.
- Bocsánat hogy megzavartunk - cseréltem ki a macskákat a kezemben. Vagyis Aldo-t letettem a fiú mellé a padra, és bizony az én kis Momo-m került vissza jól megszokott helyére.
- Úgy látom te is állatidomár vagy, igencsak népszerű kaszt úgy veszem észre sokan választották. - Majd talán csak illemből fene tudja de biztosított arról hogy nem zavarom, sőt még reggelire is meghívott.
- Köszönöm nem kérünk! - Kordult meg a gyomrom, elég hangosan.
- Nah de Momo-chaaan! - Szidtam meg pici petem, hogy tereljem magamról a gyanút. Vigyorogva néztem vissza a srácra, elvégre gyanítom hogy nem hülye és hogy az előző mondatommal sikerült jól leégetnem magam. Jobban megnézve a fiút elég érdekes szerelésben volt, mind a ruhája mind az inge melynek egyik oldalán egy nem is tudom milyen nyelvű, talán latin felírat a másik oldalon pedig egy kitűző. A hajviseletét meg már meg sem merem említeni, ezek a mai fiatalok... már nincs büszkeségük, hajpánt egy fiúnak? Meg fülbevalót is gyakran látok.. mind-mind bajos gyerekek akiknek fogalmuk sincs mit kezdjenek magukna, és bedőlnek az idiótál álltal kikiálltott trendnek. De mindegy engem ez nem érint... De jobban megnézve a fiút az életcsíkja mellett egy furcsa jelecske is is díszelget. Hasolót láttam már de sosem tudtam eldönteni hogy mégis micsoda és hogy olyat hogy kell csinálni. Zavart hogy már vannak olyanok akiknek vannak olyan jelecskéjük míg én azt sem tudtam hogy mi az. De most itt az ideje ezt kideríteni, méghozzá információnak információ az ára, nemdeee?
- Amúgy tudod ugye hogy a macskádat meg tudod tisztítani, be lehet állítani a menüjében. Én is nehezen jöttem rá de ha előhívod jobb oldalt lesz egy aprócska ikon, az a neve hogy egyéb beállítások. Ott van különféle felsorolás, mint pl. pet etetése, pet elrejtése (invertory), pet tisztítása, pet hívása(ha elcsatangol, rákattintasz és visszatér a gazdájához)... csak tegyél egy pipát és máris kész. Ezután automatikusan tisztán fogja tartani. És ha már itt tartunk, megkérdezhetem hogy mi az a jelecske a fejednél? - Itt közelebb hajoltam hozzá nehogy bárki más is meghallja a fiún kívül. Kissé cikinek éreztem volna... Ha megkért rá, ha nem leültem mellé és figyelmesen hallgattam Momo-val az ölemben.

by **Anatole Saito** Pént. Feb. 15 2013, 23:30

Mielőtt Alicia válaszolhatna, a mi két macskánk közé keveredik egy harmadik is, vagy hát nem is tudom, hogy ez a csíkos kis szőrmók tekinthető-e macskának, vagy valamilyen különlegesebb petről van-e szó. Nem is kell sokat várni, meg is jelenik a gazdája is, aki illedelmesen bemutatkozik, majd ahogy megpillantja Aldot, rögtön felkapja. Egy alig halható nyekergés szerűség hagyja el a torkomat, de különösebben nem tudok mit tenni az ellen, hogy a macskámat gyomrozzák. A kis bolhazsákomnak se nagyon tetszik, hogy nyúzzák, de hősiesen állja, anélkül, hogy megkarmolná az idomár lányt. Vagy fiút. Hűha, ennyire még sosem voltam gondban... nem fordult még velem elő, hogy ne tudtam volna valakinek a nemét megállapítani. Ráadásul ez a Luv név is elég uniszex. Mindenesetre kezet csókolni most nem fogok üdvözlésképpen, még a végén félreértené, ha mégis pasi. Majd valahogy kipuhatolom, hogy mi is a helyzet nála.
Mire szólásra nyithatnám a számat, a Momonak nevezett kis jószág fogja magát, és belemászik az ölembe, majd miután összegömbölyödik, máris dorombolni kezd. Eluralkodik rajtam a cicaimádat és csillogó szemekkel kezdem el simizni a macsek bársonyos bundáját. Aww, de kis édes. Aztán mire kiélhetném magamat és elkezdhetném dögönyözni, a gazdája kicseréli az állatkáinkat. Aldo megkönnyebbülve foglal helyet a padon, majd elkezdi szaglászni a lábamat, ahol az imént még Momo feküdt. Bemutatva, hogy ő is tud ám szépen dorombolni, s hogy csak neki van joga engem kisajátítani, Aldo is belefekszik az ölembe, és elkezd recsegni, mint egy kisebb atomreaktor. Elégedetten kezdem el simogatni a bundáját, mielőtt elkezdené rágcsálni ösztönzőleg a kezemet.
- Fogadd csak el bátran! - nyújtom át még mindig mosolyogva azt a bizonyos sonkás szendvicset, amit az imént korgó gyomorral, de annál nagyobb büszkeséggel utasított vissza. - Amúgy félreérted a helyzetet. Én nem idomár vagyok, hanem harcművész. Aldo csak hozzám szegődött, mert egy bélpoklos és tudja, hogy nálam mindig kaphat kaját, dögönyözést és pihe-puha ágyikót - Elkezdek vigyorogni, hol Luvra, hol a macskámra, Aldo pedig helyeslően nyaffint egyet. - Pont azért, mert ő nem pet, hanem csak egy NJK állatka, ezért nem rendelkezem a menüje felett. Legalábbis eddig azt hittem. De tegyünk akkor egy próbát... - Lehívom Aldo menüjét, de ismét csak a szokásost találom, vagyis a rövid leírását, amit már eddig is tudtam. Nincs egyetlen fülecske sem, amiből továbbléphetnék a fiú.. vagy lány által említett menüpontokra. - Látod? nekem nem működik. Gyanítom, hogy ha lennének idomár skilljeim, akkor aktivizálni tudnám ezeket a paneleket a menüjében, de én megelégszem azzal is, ha úgy viselkedik, mint egy átlagos macska a valóságban. Ő így is tökéletes. Ugye, rosszcsont? ^^ - vakargatom meg a füle tövét, aminek hatására kényes kis pofit vág, de roppant mód élvezi a kényeztetést. A témaváltást még ha "és ha már itt tartunk" szavakkal kezdődik, akkor is éles kanyarnak érzékelem, de semmi akadályát nem látom, hogy válaszoljak a kérdésére. És ha már itt tartunk, te fiú vagy lány vagy? Nemnemnem, nem szabad ilyet kérdezni Anat, fogd vissza a kíváncsiságod!
- Az a jelecske a fejemnél, az a céhlogóm. Egy újonnan alakult csapatnak vagyok a céhmestere, vagyis vezetője. Ha valaki belép hozzánk, vagy más konkurens céhhez, akkor azoknak is lesz ilyen kis jelecskéjük a fejük fölött. Persze az sok előnnyel is jár, ha az ember csatlakozik egy ilyen csapathoz, mert megosztunk egymással sok mindent, közös programokat szervezünk, együtt vonulunk csatába, meg jól érezzük magunkat egymás társaságában. Legalábbis nekem ez az álmom, de mint tudjuk, Aincradban nem minden csupa móka és kacagás. Érdekel esetleg a céhtagság, azért kérdeztél rá? - Közben körbepillantok, hogy Alicia és a macskája itt vannak-e még. Sikerült Luvval nagyon belemerülnünk a beszélgetésbe, de nem szeretnék a másik emberkéről sem megfeledkezni.

by **Luv Delackrose** Kedd Feb. 19 2013, 01:36

Egy közeli parkban szerettem volna egy kis nyugalmat találni, így hát ledőltem egy padra és elbambultam a fák okozta árnyékok játékán. Valahogy megnyugtatónak éreztem. Egy ideig még szemmel tartottam piciny tigrisem, de pár perc múlva teljesen meg is feledkeztem róla. Talán pár pillanatra még az álom is elnyomhatott. Mikor feleszméltem azonnal a kis petem "nyomait" kezdtem el kutatni, és pár pillanat múlva rá is leltem, méghozzá egy közeli pad alá lopakodott be, másik két macska mellé. A padon két állatidomár ülhetett, gondoltam ezt a két cicusból.
- Cicááák *-* Csillant fel a szemem. Nagy macska mán lévén nem bírtam megállni hogy oda ne menjek hozzájuk. Momo közelében megpillantottam egy cuki fekete kandúrt, legalábbis gondolom hogy az. Elkezdtem "szeretgetni" olyannyira hogy az én kis Momom bosszúból vagy nem is tudom miből, bele mászott a fiú ölébe összegömbölyödött és hangos dorombolásba kezdett. Meg tudtam volna pukkadni a méregtől, de ha Ő ilyen akk én sem leszek másmilyen. Időközben megtudtam a fiú és a cicus nevét is. Bár kicsit koszos volt kis fekete tünemény, mégis a sárga szemeivel szinte áthatolt az emberen a tekintetével. Legszívesebben elszaladtam volna vele, de inkább kicseréltem kettőnk petét, így már Momo pihent a karjaimba. A fiú mellett ott volt egy lányka is, majd a padra a fiú mellett helyet foglaltam én is. Megkínált egy sonkás szendvicsek, eleinte vissza utasítottam, de a hasam hangos morgással jelezte hogy Ő bizony igényt tartana rá. Persze az egészet megpróbáltam Momora fogni, hogy legyen egy kis értelme annak ha már velem van. Majd miután még egyszer megkínált vele, elfogadtam.
- Köszönöm szépen! - Haraptam bele nagyot, majd kinyitottam a szemem és azt vehettem észre hogy a kis tigrisem meg a másik oldalról harapott bele velem egyidejűleg. - Először morcosan tekintettem rá, majd rájöttem hogy az egy dolog hogy én nem reggeliztem de Ő sem. Így a falatom után, kedvesen oda adtam neki a többi is. Amit egy dörgölőzéssel meg is hálál.
- Ha már eszünk igyunk is! - Szólaltam meg, és mindkettőjüknek öntöttem egy kis édes nedüt. Átnyújtottam nekik, már ha elfogadták. Majd Antoale elmagyarázta hogy félre értem, mivel Ő egy harcművész. Itt kicsit gyanakodva néztem rá, elvégre még nem láttam harcművészt pettel szaladgálni. A szemem sarkából sandítva figyeltem, majd úgy döntöttem meg kell győződnöm róla.
- Ahh, tényleg? Az nagyszerű még nem találkoztam azzal a kasztal, milyen fegyvered van? - Kérdeztem meg tőle, ugyanis furcsának találtam azt a mit mondott. ~ Mi van ha ellopta valamelyik állatidomártól a macskát... ? ~ Gondoltam. És komolyan meglepődök ha tényleg egy harcművész fegyvert ránt elő. Azt már észre vettem hogy ápolt a kis cica és hogy Anat tényleg szereti, és én ennek örültem. Néha néha oda pillantottam a mellettünk lévő lánykára is. Anat folytatta a mondani valóját és elmagyarázta hogy az a jel a feje felett egy céh logo, ráadásul Ő a céh vezére. Sok mindenki feje felett láttam már hasonlót, de sosem volt alkalmam rákérdezni senkinél. A fiú mesélt a céhe elképzeléséről hogy mit is szeretne megvalósítani, sőt még a céhtagság lehetőségét is felajánlotta.
- Hümmm, győzzz meg! - Mondtam neki, majd felpattantam hogy szembe álljak vele. Már döntöttem hogy ki nem hagynám ha már lehetőséget kaptam rá. Ugyanakkor kíváncsi voltam mi olyat tud ajánlani ami miatt rögtön rábólinthatok.

by **Anatole Saito** Vas. Feb. 24 2013, 21:34

Ez az Alicia nevű leánygyermek úgy tűnik kámforrá vált, pedig igazán szemrevaló cicája volt. Hát üsse kő, elleszek én itt ezzel a fiúval... vagy lánnyal. Ajj, miért idegesít ennyire, hogy nem tudom a nemét? Talán azért, mert normális dolog, hogy az emberek meg tudják állapítani első ránézésre a másikról, hogy fiú-é vagy leány... Nem, akkor sem fogok rákérdezni. Az orbitális nagy udvariatlanság lenne, bizonyára meg is sértődne, és vége is szakadna az eddig kialakult kellemes kis beszélgetésnek. Viszont megjött végre a magához való esze, és elfogadja a felkínált szendvicset, cserébe pedig valami zamatosnak tűnő piros nedűvel kínál. Először beleszaglászok, és reménykedem benne, hogy nincs alkohol szaga. Ha orromat megcsapja az összetéveszthetetlen szúrós szag, akkor kénytelen vagyok visszautasítani, ha viszont nem, akkor érdeklődve kóstolgatni kezdem. Kicsit váratlanul ér a kérdése, pedig tök jogos, mármint ami a fegyveremet illeti.
- Öhm, lándzsám, még pedig igen míves, szép darab. Gondolom szívesen megnéznéd ennyi ajnározás után - vigyorodok el, és már le is hívom a menümből a fegyverem. Elég kíváncsi alkatnak tűnik ez a Luv, én meg nem ellenkezem. Nem hiszem, hogy kicsavarná a kezemből vagy elszaladna a lándzsámmal, ha meg igen, akkor is elég fürgének érzem magam, hogy elcsípjem. Bébi még a petje, szóval nem lehet valami űber magas szintű, főleg, ha az életsávom melletti céhlogó ikont sem ismeri. De nem nézem le emiatt, legyen is csak kíváncsi, szívja csak magába az információt, én meg szívesen csacsogok vele. Szóval lehívom a fegyverem, majd átnyújtom neki. Ha valóban alacsony szintű, na meg állatidomár is kevés erő ponttal, akkor biztosan le fogja húzni a kezét a fegyverem súlya. Kivéve persze, ha van súlyemelése. Igazság szerint meglepődnék, ha nem ez történne, így bátran és kicsit öntelt mosollyal nyújtom át a lándzsám neki, miközben őt magát méregetem. Elég lapos... mondjuk sok japán lány híján van a dús kebleknek... Váhh, már megint a nemét találgatom, Anatole hagyd abba!
- Győzzelek meg? Hmm, nem neked kellene engem meggyőznöd, ha már szeretnél bekerülni? - kuncogok, de hamar beadom a derekamat - Van 2 sida köved meg 3 halvány rubintod esetleg? Érclátásban vagy növénylátásban utazol? Esetleg nem is vagy gyűjtő? - Ha meglennének neki az imént említett ércek, az két szempontból is nagyon szuper lenne. Egyrészt villoghatnék előtte, hogy itt helyben legyártok neki egy kapcsolat gyűrűt, ingyen és bérmentve. Másrészt ilyen érceket nem lehet könnyen beszerezni, csak látással, s ha neki birtokában vannak ilyenek, az nagyon hasznos lehetne a céh számára is. A biztonság kedvéért rákérdeztem a látásaira is, nem hiszem, hogy tabu témát csinálna belőle.

by **Luv Delackrose** Pént. Márc. 01 2013, 01:45

Elfogadtam a fiú által felkínált szendvicset és Momo-val ketten meg is ettük, vagyis inkább Momo de imádni valónak találtam a macskusz viselkedését, ráadásul biztos nagyon éhes is lehetett elvégre reggel óta nem ettünk semmit és lassacskán már dél van. A velünk lévő lánynak egyszer csak nyoma veszett észre sem vettem mikor távozhatott persze gondolom azért mert végig a fiúval beszélgettem. Érdekesnek találtam és ahogy elnézem sokat is tudhat a játékról, ami jó is mert az én tudásom eléggé fog héjas… legalábbis egyenlőre. Azt hittem tudok majd segíteni a fiúnak a macskája megtisztítását illetően de mint kiderült elvileg nem is állatidomár, kicsit nehezemre esett ezt elhinnem mivel egy macskával szaladgál és a ha van a fegyverét sem tartja elől, így ezek után gondolom jogos a kérésem hogy mutassa meg a fegyverét. Egy kis dicsekvés után meg is tette, és eléggé meg is lepett, mikor egy elég nagydarab fegyvert pillantottam meg a kezében. Fel is ajánlotta hogy megfoghatom én meg persze hogy kaptam az alkalmon.
- Tényleg? – És már nyúltam is felé, amint a kezemben tartottam szinte abban a pillanatban le is húzta a súlya. Nem is gondoltam volna, próbálkoztam még párszor a felemelésével de amint elért pár centit szinte rögtön vissza is zuhant, közben érdekes erőlködő hangokat hallattam majd úgy döntöttem ha felemelni nem bírom akkor is húzom pár centit a földön, persze a végén mint aki ügyesen forgatta párat adtam vissza a gazdájának.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen erős vagy. – Mondtam rácsodálkozva, de azért halkan ha esetleg erre járna valaki nehogy meghallja. Majd rátértünk a feje fölötti jelecske témájára, láttam már pár embert akin van hasonló de nem tudtam hova tenni ugyanakkor megkérdezni meg nem szerettem volna, tanár létemre. Meg amúgy is most is úgy tettem fel a kérdést hogy információt adtam infóért, arról meg nem tehetek hogy ez a játék túl bonyolult nekem, nem is egy tanárnak való… Gondolom azok a kis nyomoroncok is azért zártak be hogy itt vesszek, de megszívták amint kijutok innen estküszöm kinyírom őket. Tüzeltem fel kissé ismét magam… Majd mikor elmagyarázza hogy az egy céh-jel és hogy Ő a céh vezére, még lehetőséget is felkínál a csatlakozáshoz. Persze nem olyan egyszerű az megkértem rá hogy győzzön meg, majd visszakérdezett hogy ezt nem fordítva kéne?... Nagyot nevettem, de nem kinevettem hanem mókásnak találtam hogy ennyire ellentétesen gondolkozunk.
- Igen meg kéne győznöd, hogy miféle kötelezettség járna vele, ugyanis nem leszek senkinek sem a kutyája akit mások álltál kreált ostoba harcokba rángatnak… én a magam ura vagyok és csakis azt vállalom el ami nekem is tetszik vagy hasznom van belőle. - Toltam fentebb a szemüvegem, egy eléggé önelégült mosollyal meghintve.
- Hmm, ijesztő vagy picit, túl sok dologra hibáztál rá ilyen rövid ismeretség után. Mondhatni, hogy mindenre, azok az itemek is megvannak ráadásul igen gyűjtő vagyok sőt a növény és érclátásom is ki van fejlesztve. De mégis miért kérded? – Néztem rá kicsit értetlenkedve, el sem tudom képzelni hogy ez most neki miért is olyan fontos. Majd kíváncsian vártam mit fog válaszolni.

by **Anatole Saito** Pént. Márc. 01 2013, 13:09

- Eszem ágában sincs bilincset rakni a tagok csuklójára, vagy bármi olyasmit kérni, ami ellenkezik a habizusukkal. Nézd, a stílusod alapján beleillenél a céh profiljába, de nekem is többet kell megtudnom rólad. Gondolom ez érthető, de mielőtt rád terelődne a szó, eleget teszek a kérésednek és próbállak meggyőzni.
Ezután hezitálás nélkül lehívom a menümben a céhem leírását, szabályzatát, listázva a raktárunkban pihenő felszereléseket és pénzt, illetve a taglistán szereplő neveket is. Nem akarok kérkedni, de titkolózni sem, már csak azért sem, mert nincs takargatnivalóm, viszont szeretném, ha teljesen tisztán látna. Ha bármelyik szabályunk nem megfelelő számára, az most még kiderülhet. Felé fordítom a panelt, hogy könnyedén tudja szemeivel követni a szöveget. Ha ez nem elég meggyőző, akkor tényleg óriásiak az elvárásai. Persze tartogatok még rveket a tarsolyomban, ami neki is megérné, ahogy mondta, de nem szabad minden puskaport ellőni az elején.
- Figyelj, itt a céhem leírása. Fusd át és ha valami nem egyértelmű vagy nem tetszik, akkor kérdezz rá. Amíg te olvasgatsz, addig én varázsolok neked, persze csak ha rendelkezésemre bocsájtod az előbb említett érceket. Bízz bennem, a javadat akarom szolgálni, de nem akarom lelőni a poént! - rákacsintok és bíztatólag mosolygok. Aztán eszembe jut, hogy ez a kacsintás nem biztos, hogy jó ötlet volt, elvégre férfiaknak szokása félreérteni az ilyesmit, de már mindegy. Meg lehet, hogy nem is pasi, hanem nő. Ááá, már megint ezen agyalok, már magamat idegesítem vele. Közben az én kis szőrmókom kiváló játszótársra talált Momo személyében és vad birkózást kezdeményez Luv petjével, hogy megcsócsálhassa a nála nagyobb állatka fülét. Hát igen, bátor kis fenevad az én Aldom, nem retten vissza a nagy falatoktól, még ha bizonyára mindjárt pórul is fog járni, mert Momo tuti legyűri.

by Ajánlott tartalom