Luv Delackrose

Neve: Luv Delackrose
Neme: Ismeretlen, de ami biztos, hogy a fiúkat szereti.
Kora: 22 éves
Kaszt: Állatidomár

Képessége:
Eikyo – Manipulácíó: Képességem lehetővé teszi, hogy ellenfelem legyen akár mob akár player, azt érezze amit én éreztetni szeretnék vele pl.: zavarodottság, félelem, béke, szeretett.

Pontrendszer:
1-3: manipulálás, ellenfelemben félelmet kelthetek így nem tud odafigyelni a harcra, vagy épp menekülésre készttethetek mobokat vagy playereket.
4-7: képes vagyok rövid ideig átvenni teste felett az irányítást, így parancsaimat öntudatlan követi, ideje 1 perc, ezután minden ponttal nő az ideje a képességemnek 2 perccel. De ha az irányított személy megsérül akkor az irányításom is megszűnik.

Hátrány: A képesség gyengéje hogy sötétben nem használható, látnom kell az ellenfelem, ugyanis a szememmel babonázom meg 5 pontig, utána már puszta hangom is elég hogy teljesítse kérésem, vagy olyan nem valós érzelmeket generáljak benne, amit szeretnék.
Képességem visszatükrözhető rám, egy tükör segítségével elvégre, ha magam látom nem az ellenfelem akkor az a képességem engem sújt. Kard is használható, de akkor nagyon közel kell legyen a szememhez, hogy láthassam benne saját magam.


Kinézet:
Vörös hosszú haja van, vörös keretes kocka szemüvege, amit kis halálfejes szemüvegtartóval biztosít, ami mögött zöld szemei rejtőznek. Általában vörös-fehér, vagy épp vörös-fekete ruhát visel, valamint nyakánál egy csíkos masnit visel.


Jellem:

Macska mán, őrült és gonosz de embert nem ölne, szeret játszadozni mások érzelmeivel és idegeivel. Nem lehet igazán behatárolni a jellemét, szereti a vicces helyzeteket, de egyedi a humora, gyűlöli és lenézi a gyerekeket és tinédzsereket, gyakran húzódik szája gonosz mosolyra, szeret piros italokat meginni ide a poti is bele tartozik. Imádja a vörös színt. Nagyon rossz a név és arc memóriája (de az is lehet, hogy csak tetteti). Sok dologtól fél és szeret rájátszani dolgokra, tökéletes színésznek gondolja magát. Szereti magát hülyének kiadni.
Kedvenc szava: a gonoszak. Ugyanis a világon minden gonosz szerinte. Megköveteli a sensei megszólítást. Az érzelmek közül csak a szeretetett és a gyűlöletet ismeri, és ezek között cikázik nap mint nap. Ha valakit megszeret akkor az felél egy halálos ítélettel, ugyanis képtelenség levakarni. Ugyanígy ha valakit megutál. A dolgokat is a jó és a rossz skatulyába zárja, tehát ha valakinek megleli csupán egy jó tulajdonságát, akkor abba képes akár bele is szeretni, ugyanakkor, ha valakit szeret de, fellel csupán egy aprócska hibáz, azt onnantól utálja. Naponta legalább háromszor vall valakinek szerelmet, nem az a hűséges típus, mindig azt szereti, akit épp lát.

Előtörténet:

Már egészen kiskorom óta utálom és lenézem a gyerekeket. A középiskolát meg egyenesen gyűlöltem, ugyanis egy voltam közülük és ezt nehéz volt elviselnem. Mindenképp felettük akartam állni, ha csak egy kicsit is, így jelöltettem magam diáktanács elnöknek, és egy kis közbeavatkozással ezt meg is nyertem. Így már több voltam náluk, hatalmam volt felettük. *Gonosz kacaj* Majd az egyik tanár rávilágított a lényegre, mindenki utálta Őt, de én felnéztem rá. Onnantól kezdve tudtam, hogy mi is lesz a hivatásom. Tanár leszek, de nem, azért mert szeretem a gyerekeket vagy, mert irányt akarok nekik mutatni, pusztán csakis, azért mert gyűlölöm őket, meg akarom keseríteni a mindennapjaikat. Már a gondolat is gyönyörrel töltött el hogy olyan lehetek, mint egykori nagyra becsült tanárom, aki nem ismert tiszteletet, szeretettet csak kőkemény szigort és kivételezést. Majd el is kezdődtek a tanári éveim.
Már az első nap, rávilágítottam az osztályomban hogy itt a poklot fogják megélni. És az előző évből dolgozatot, írattam velük, volt is zsörtölődés, szitkozódás rendesen. De ez mind csak dicséret volt a fülemnek. Majd eljátszottam hogy „megvehető” vagyok, így jöttek is szép számmal a nekem szánt ajándékok. …Alja nép… gondoltam magamban. Széles de ravaszkás mosollyal el is fogadtam. A többiek is mind egytől egyig alja nép, akik nem próbálkoztak meg ezzel, Ők csak vártak és nézték a fejleményeket, persze ha sikerrel járnak másnap ők is bepróbálkoznának, ha pedig nem akkor egyszerűen csak magasról tesznek az egészre. Bele gondolni is rossz hogy hová fajul a mai társadalom. Persze örömmel írogattam a kedvenc számom a dolgozataikra bármit is csináltak így lett a harmincfős osztályból huszonkilencnek borzasztó a dolgozata, és csak az-az egy Yuki ha így hívják is csak azért kapott kettest, mert egy macskás bögrét ajándékozott nekem. Irtó cuki, a lánynak még lehet lesz jövője nálam. *Gonosz mosoly* Elérkezett az év közepe a kis tanítványaim pedig egy újabb ajándékkal leptek meg ami meg is lepett, elvégre a meglepik megszűnni látszódtak amint kiderült hogy teljesen mindegy mit is adnak egy dolog kivéve a macskás cuccok, de olyat is csak párat kaptam. A mostani ajándékom más volt, mint a többi, nagyobb volt és furcsán csörgött. De kattogni nem kattogott. Kérdőn néztem az osztályra, majd megszólalt az egyik srác kicsit rám emlékeztetett gyakran vigyorgott olyan alapromosan ahogy én szoktam. Most próbált kedvességet erőltetni az arcára először az arcára emlékeim szerint.
- Az egy nyelvprogram csomag. A neve Neve Gear. Nagyon sokan használják, és sokat lehet vele tanulni. - Magyarázta nagy erőkkel a fiú. Kicsomagoltam és egy sisakszerűséget találtam benne, egy macskás matricával ellátva. Nagyon megörültem neki, akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy átverés is lehet. Pedig az volt, amint felvettem tudatosult is bennem elvégre, mit keresnek olyan dolgok, hogy kardforgató, elf állatidomár és társai egy nyelvprogramban. Felettébb gyanús. De nem találtam a kilép gombot így választottam egyet véletlenszerűen és az állatidomárra esett a választás. Nem is rossz. Gondoltam magamban elvégre a gyerekek is csak állatok és én vagyok az idomárjuk. *Gonosz kacaj*. Majd egy gyönyörű tájon találtam magam. Mikor körbe néztem és megláttam pár másik emberkét rajtam kívül, közelebb érve rá kellett jönnöm, hogy körülbelül középiskolások, lehetnek. Nem repestem az örömtől, de oda mentem hozzájuk hogy megkérdezzem őket, hogy tudok kilépni ebből a valamiből. Közelebb megyek hozzájuk és az egyik fiúnak, megfogom a grabancát majd megszólalok:
- Hogy kell ebből a micsodából kilépni??? - Ordítom le a gyerek fejét. Aki csak a kezeivel hadonászva jelezte, hogy nem túl kényelmes neki ez a helyzet. Amire a másik srác is megszólal.
- Engedd el őt, mi is épp arra akarunk rájönni. - Folytatta, majd előpötyögte a menüjét és közben magyarázott néhány dolgot, ami nekem majdhogynem kínai volt. Pedig nyelvtanár vagy mi volnék.
- Mégis mi alapján tegezel te le engem, tanár vagyok. Kiáltottam önmagamból kikelve. De nem tudtam folytatni, mert valami furcsa dolog történt. Elkezdtek „atomjaira” hullani a fiúk és velük együtt én is. Majd megjelentünk egy főtér szerű helyen.
- Ez mégis mi volt? Mit csináltál az előbb? Fogtam szorosabbra a grabancát. Majd sorban jelentek meg a többi emberkék is körülöttem. Ezután az égen megjelenik egy vörös és tiszteletet követelő angyal vagy isten vagy, nem tudom micsoda. Elmond néhány érdekes dolgot, miközben megemlíti, hogy aki a játékban meghall az a valóságban is. Az első dolog, amin felakadtam, hogy ez egy játék?! A másik hogy meghalhatunk benne! Majd ismét a fiúra néztem akinek a ruháját még mindig nem engedtem el.
- Ez…ez egy játék?! Vontam kérdőre felhúzott szemöldökkel és nagy elkerekedett szemekkel, - Igen, mi más lenne. Felelte de holtsápadt volt a hírtől, ami engem is kissé megrémített.
- Ennyire utálnának engem azok a kis szarzsákok? Kérdeztem hangosan magamtól. Képesek lennének megöletni? Engem, a tanárukat, sokkolt a tudat, valamint talán picit büszke is voltam rájuk, elvégre sikeresen végrehajtottak rajtam egy gonosz hadműveletet. Ilyenkor úgy érzem tényleg megérte tanárnak menni. Majd körbe néztem ismét és feltűnt, hogy itt szintén főként középiskolásokkal és néhány általános iskolással vagyok körbe véve. Egy ideig elgondolkodtam majd a hideg is kirázott, utána gonosz vigyor jelent meg az arcomon
- Ez az én világom!....*Gonosz kacaj*
Úgy döntöttem távozok de pár lépés után megálltam, nem akartam csak így itt hagyni ezt a sok-sok gyerkőcöt egymagára, és elővettem színpadias alakításom leginkább közkedvelt játékát, a kétségbeesést:
- Óhh, jaj istenem, mi lesz velünk? Itt fogunk mind meghalni? - Kiáltottam a tömegbe, ugyanakkor erős gesztusokat is használtam és a kezemmel hadonásztam.
- Soha többé nem láthatjuk családtagjainkat, még csak elköszöni sem tudtam senkitől! – Alakításom Oscart érdemelne, ugyanis többen kétségbeesve kezdtek hangos zokogásba, mikor tudatosult bennük az hogy ezek a mondatok mind valósak, és lehetnek akár Ők az áldozatok. Hallani őket és látni ezeket, az arcokat, az én győzelmem. Majd továbbmentem mintha mi sem történt volna, az aki szemmel követte a távozásom még hallhatta hogy egy gonosz kacajt ejtek meg, mikor nagyjából kiértem a tömegből. A város széléhez érve nem tudtam mihez is kezdjek, unatkoztam. Megkíséreltem azt a mozdulatsort amit a sráctól láttam, másodjára sikerül is. Elkerekedett szemmel olvasom a választékot: térkép, invertory és még párat. Sorra néztem mind mégis mit is tudnak, amikor az invertoryhoz értem, megnyitottam és pár ruha meg egy kés és pálca volt benne. Rájuk kattintottam és a rendszer megkérdezte felveszem-e? Bambán bámultam pár másodpercig az üzenetet, majd rákattintottam az igenre. Amikor a kést is a kezembe vettem furcsa érzés fogott el. De még mindig maradt egy dolog a raktáramban., egy tojás. Előhívtam hát azt is. Nem kellett sok hogy leejtsem, már az első alkalommal.
- Egy tojás…jegyeztem meg magamnak, összehúzott szemöldökkel és csücsörített szájjal.
- Tojáshoz mérten elég nagy vagy, és nehéz. Mondtam neki, majd gyors vetettem egy pillantást jobbra és balra hogy volt-e valaki a közelben. De csak elég távol a fűben heverészett valaki, nem hiszem hogy hallotta majd folytattam.
- És mit csináljak veled? Talán jó rántotta lenne belőled. – Mondtam miközben szemmagasságba emeltem magammal. Mivel nem tudtam hogy hogy tudnám megsütni, így úgy voltam vele hogy majd kicsit később, addig visszateszem a rakimba, legalábbis szerettem volna de rá keljek jöjjek, elővenni könnyebb volt. Megnyitottam megint a menüm és az invertorym majd ügyes manőverezéssel bele akartam tolni a képernyőbe, de mindig keresztül siklott rajta. Pár próbálkozás után feladtam és hónom alá csaptam a méretes tojást. Szétnéztem és örömmel nyugtáztam hogy még mindig a fűben heverészik az a személy. Közelebb mentem hozzá hogy megkérdezzem mégis hogy tudom elrakni vagy megsütni a tojásom, amit a rakimban találtam. Már pár méterre lehettem tőle mikor megtorpantam. A szél fújta gyengéden sötét haját, és a fa is kényelmes hűvösséget biztosíthatott neki.. Bele pirosodtam már abba hogy nézhetem, milyen békésen alszik az események ellenére. Eltelhetett pár perc, vagy pár tíz perc mire elkezdett mocorogni, én meg sem moccantam de pont bele forgolódott az általam biztosított árnyékba. Furcsállotta és így kinyitotta a szemét.
- Ne, ne…aludj csak nyugodtan tovább. – Mondtam mézes-mázos kedves hangon, legyezve szabad kezemmel.
A srác pár pillanatig csak nézett rám és látszott rajta hogy még mindig nem sikerült teljesen felébrednie. Amíg Ő engem nézett én Őt, és ez maga volt nekem a megtestesült álom, úgy éreztem mintha valami rózsaszín köd is hullott volna körénk. Majd ahogy jött úgy el is szállt.
- Te meg ki vagy és mit csinálsz itt? – Vette elő a kardját.
- Áhh, ne bánts, nem csináltam semmit! - hadonásztam a kezeimmel, de gyorsan feltűnt hogy a tojás már a levegőben követte a gravitáció törvényeit. Gyorsan utána is kaptam, majd a tojást az égbe emelve tartottam fel a kezem a megadás jeleként. A fiú jót mosolygott az eseményeken, majd eltette a kardját és kezet nyújtott nekem.
- Bétás vagy? – Kérdezte, én bőszen bólogattam ugyanis ha nem tudod a választ mondj igent elvet vetettem be.
- Ahh, örülök, ezek szerint nem vagyok egyedül, Fukoshi a nevem és kardforgató a kasztom.
- Úgy látom te állatidomár vagy. - Mutatott a tojásra.
- Luv vagyok. - Mondtam miközben kezet ráztunk, és mikor rámutatott a tojásra jutott eszembe a kérdés amiért idejöttem.
- Te…- hajoltam közel hozzá és a fülére tapasztottam a szám majd a kezemmel eltakartam az egészet.
- Te…ezt hogy lehet megsütni? – Majd sunyin a tojásra mutattam. A fiú aki velem egyidős lehetett nevetésben tőrt ki és nagyot csapott vállamra.
- Jó humorod van, ez tetszik. – Törölgette a szemét, ugyanis úgy nevetett hogy még a könnye is kicsordult.
- Tényleg miért nem teszed el? Attól nem fog hamarabb kikelni hogy magadnál előhívva tartod. – Mondta, majd mikor látta hogy szerencsétlen szemekkel tekintek rá mutatta hogy bökjek a tojásra kettőt. Úgy is tettem és felugrott az ablakocska hogy be kívánom-e tenni a raktáramba. Innentől már tudtam.
- Kezdem kétleni hogy te bétás lennél.- Mondta gyanakvó tekintettel, majd miko látja hogy tekintetemmel mindenhova nézek csak felé nem, ismét felnevet.
- Az igazat megvalva…nem tudom mi az a bétás. – Mondtam miközben mutató újaimat ősze-ősze érintgetem. Majd kutyaszemekkel tekintek Fukoshira.
- Tudom. - mondta még mindig nevetve.
- Tudom, de jó fej vagy ezért segítek. Azt a tojást meg ne süsd, el ne ejtsd, vagy épp rá ne ülj, egyiktől sem fog hamarabb kikelni, és amint előbújik a peted onnantól veszi a kasztod majd igazán hasznát.
- Pet…? – Kérdem.
- Igen, a pet lesz majd a te állatod, aki segít majd a harcok során, vigyázz majd rá nagyon. A pontjaidat elosztottad már? – Nézett rám majd mikor látta ismét nemleges a válasz, elkezdte elmagyarázni hogy hívjam elő a menüjét és hogy mire tegyek és mit hanyagoljak inkább. Úgy is tettem ahogy ő azt tanácsolta.
Tényleg ezek szerint még a speciális képességed sem tudod hogy mi, ugye? – Látszott rajta hogy tanárkodhat, de merőben más volt mint én, és volt benne valami ami miatt mégis ittam minden szavát. Pár másodperc múlva nemlegesen kezdtem el bólogatni.
- Jól van, akkor kezdjük is a kiképzést. – Kezdte magát bele élni, de hagytam had csinálja, gondoltam ezt egészen addig amíg elő nem vette a kardját.
- Hé...várj, mit akarsz azzal? – Hátráltam pár lépést, miközben kezeimmel magam előtt hadonásztam. Majd pötyögőt, valamit a menüjén és megjelent nálam egy párbajra hívás ablak.
- Fogadd és vedd elő a késed! – Mondta.
- Mivel nem tudjuk hogy támadó, védekező vagy más képességed van-e, így egy körben én a másik körben te támadsz. – Mivel láttam, hogy komolyan gondolja, még pedig azzal hogy már támadásba is lendült, nem hagyott más lehetőséget miszerint elő kellet hogy vegyem a késem. Már itt is volt mire megjelent a kezemben a fegyverem. Feltartottam hogy kivédjem a kardot, de mégis mit ér egy kés egy kard ellen…? Pár kör után lihegve, ültem le a földre.
- Ez mindig ilyen nehéz? - Kérdeztem levegő után kapkodva.
- Válltozó, azt hiszem emberfüggő. – Mondta a választ, aminek nem igazán örültem a hallottaknak, ugyanis ezek szerint nehezen tanulok.
- Kipróbálok még valamit. – Mondta, miközben fel állt, így én is feltápászkodtam.
- Nézd. – Azzal a mögöttem lévő távolba mutatott.
- Nem lát… már nem tudtam befejezni, ugyanis kardjával már olyan közel volt hogy még levegőt venni sem volt időm. Az egész eseményt lassított felvételként éltem meg, ahogy lassan belém mélyeszti kardját, és a testemen pixeles seb jelenik meg. Megijedtem, nem is kicsit. A kardot kihúzta, majd botladozva hátrahőkölt és mint aki holtat látott sétálni, rémülten tekintett vissza rám, ő is megijedt azt épp csak nem tudtam hogy mitől vagy miért, elvégre belém lett kard mélyesztve és nem belé. Jó ideig csend volt meg sem szólalt csak meredt előre, majd rám pillantott.
- Nem vagyok biztos benne de sejtem hogy mi lehet a képességed – Mondta lesápadt miközben arca is visszanyerte színét.
- Próbáljuk ki ezt szörnyek ellen is. Majd egy kis séta után egy vaddisznókkal övezett mezőn kötöttünk ki. Nem szimpatizáltam a dologgal, elvégre Ők sokan mi meg csak ketten voltunk. Majd felvett egy kő szerűséget és hozzá vágta az egyikhez, ami persze az felbőszülve törtetett felénk. Késemmel a kezemben remegve álltam, majd mikor közelembe ért, már a térdeim is úgy remegtek majd össze estem.í
- Neh...támadj! -Kiáltottam a vaddisznónak, aki már olyan közel volt hogy akár meg is simogathattam volna. Az állat, visítva elrohant, én meg csak pislogva néztem az eseményeket. A srác a vállamra tette a kezét és megszólalt:
- Ez történt velem is, amikor megtámadtalak ijedtség fogott el, és körülbelül úgy féltem ahogy te, szinte láttam magam a helyedben. Furcsa volt, de szerintem a képességeddel el tudsz ijeszteni mobokat ha te is megijedsz, szerintem át tudod adni az érzelmeid. - Mondta vigyorogva.
- Nem tudom hasznát hogy veszed majd, de legalább már azt tudjuk hogy mi a képességed.- Mondatát hallgatva, nem éreztem magam túlzottan biztatva.
- Jah, igen a kis zöld csík a fejednél. – Mutatott rá.
- Igen látom.
- Az sose fogyjon el! – Fogta komolyra a szót.
- Ha az elfogy akkor meghalsz. - Arca az eddigi vidám fiú helyet most egy komorat tükrözött vissza.
- Vannak bizonyos italok, potiknak hívják őket, elvileg lennie kell a raktáradban egynek. – Mondta.
[color=DarkOrange]- Ohh, ha egy piros ital egy üvegben akkor már nincs. – Mondtam miközben ujjam okoskodva felmutattam.
- Miért, mit csináltál vele?
- Hát megittam?
- Az oké, de mikor?
- Hát, most. – Mondtam mosolyogva.
- De mikor most, nem láttam. - Értetlenkedett.
- Pedig most a harcunk alatt ittam meg, ugyanis megszomjaztam.-
A srác az arcához kapott majd előhívta a menüjét, kisvártatva rá megjelent a kérdés miszerint elfogadom e barátmeghívását.
- Még szép hogy elfogadom. – Kattintottam rá.
- Ha gond van, csak szólj. Azzal elsétált. Így én is mehettem utamra, és már tudtam mit is fogok tenni. Veszek olyan kis fincsi piros innivalókat.