Re: Déli rész

by **Kagome Sora** Szomb. Május 10 2014, 17:11

A teljes relaxáció átvonul rajtam, még ennek a petnek a megjelenésétől is. A szájába adom a dohányomat, s türelemmel várom, hogy beleszívjon. Sosem volt saját háziállatom, mert képtelen voltam rájuk huzamosabb ideig figyelmet szentelni, halott aranyhalat pedig nem temetek, úgyhogy nem kaptam ilyesmiket. Elnyúlok a szalmatetőn, megmozgatva egy kissé a hátam, mely a sok mozdulatlanságtól kezdett összenőni, elhagyva minden rugalmasságát. Na nem mintha ez különösebben felzaklatna, de a komort érzetemhez hozzá tartozik, hogy a hátam is jól érezze magát. Teljessé válik a harmónia, mikor visszakapom a cigimet. Hát nem sokat vett el belőle, és még csak le sem tüdőzte. Ehh... kár ebbe a jómadárba a bagó. A számhoz emelem, ismét beleszívva, mikor felharsog lentről egy ismeretlen hang. Lánynak tűnik, de hogy mit beszélget a sárkánnyal, arra már képtelen vagyok érdemlegesen figyelni. Valami mérgezést, meg ilyesmit emleget, miközben szidja a petet. Ó anyám, csillapodjon a hasogatás az agyadban, ne visongj! Persze ezt csak magamban gondolom, de valahogy egy pillanatnyi békés relaxációt ellop tőlem mégis. Hát mi zajlik itt Aincrad-ban? Csupa stresszfüggő idegbeteg rohangál a városokban
Kifújom a füstöt, aztán előveszek egy kis cetlit az inventorymból, majd ráírok valamit. Végezetül nehézkesen felülök, hozzákötözöm az üzenetet egy rózsaszín papírba csomagolt cigarettához, és ledobom a tető széléről, hátha a lány előtt landol. Visszafekszem, és megsimogatom a sárkányt. Valahogy most hangulatban vagyok egy kis peteléshez.
A lány előtt landoló cigarettához, egy kis levél tartozik, melyet, ha felvesz, és elolvas, a következőt találja maga előtt.

Szia. A sárkányod társaságomat élvezi. A nevem Hack, hivatásos naplopó a mesterségem. Oldalt az ajtó felhoz a lépcsőn, amivel kijutsz a tetőre ide hozzánk. A szalma kényelmes, a nap süt. Hozd fel a cigim és relaxálj egyet. A vendégem vagy.

Amikor ledobtam a levelet, valahogy úgy tűnt, mintha ez a dolog egy kicsit már azért érdekelne, de lehet csupán azért, mert egyszerű NJK-nak látom ezt a kettőt. Lehet csak a chillelésem próbálom fokozni a társasággal. Mindegy, ennyit most megért... többet se.

by **Shukaku** Szomb. Május 10 2014, 17:50

Shu először ijedten elugrott a lehajított valami elől, de azután két dolog is eszébe jutott. Az egyik az volt, hogy védett területen belül van, így nem nagyon érheti baj, a másik pedig az, hogy sem kristálynak, sem üvegcsének a csörömpölését nem hallotta, így valószínűleg nem támadás érte. Lehajolt a valamiért, és kifutott az arcából a vér. Minek küldene az a valaki neki cigarettát? Mit gondol róla? Hát… ő biztosan nem fog… és akkor észrevette a levelet is. Elolvasta egyszer, majd még egyszer, és egyre jobban haragudott Timidusra.
~Még, hogy élvezi… na majd adok én neki élvezést meg cigarettát… szegény Timidust így becsapni, amikor nem is tudhatja, hogy mi az a vacak amit a…~
Durcásan indult el az ajtó felé, felcaplatott a lépcsőn, a tetőre azonban természetesen nem ment már ki, és amire szembesült ezzel a problémával, már a dühe is alábbhagyott kicsit. Kikukucskált az ajtón, és egy füttyentéssel magához szólította a sárkányt.
-Timidus… mit mondtam neked arról, hogy szabad-e degenektől elfogadni dolgokat?
-Semmit…
-De…
-Nem. Nem mondtál semmit ilyenekről.
-Mert… nem hittem volna, hogy ennyire meggondolatlan lennél.
-Miért lennék? Csak pihenünk. Hack pedig füstöt eszik.
-Nem füstöt eszik, hanem cigarettázik, ami nagyon rossz szokás. Remélem neked nem adott belőle…
-De adott, megkóstoltam és füst íze van, csak hús nélkül. Nem is értem.
-Timidus… az a valami nagyon veszélyes, és árt az egészségednek.
A sárkány rápillantott az életcsíkjára, és megcsóválta a fejét.
-Nem. Nem árt.
-De igen, csak lassan. Mintha a méreg csak egy hét múlva hatna.
-Hmm… ez okos trükk. De miért mérgezné magát bárki is?
-Ezt ne tőlem kérdezd…
-Hack! Ő itt Shu, a társam. Idomár. Arra vagyunk kiváncsiak, hogy ha mérgező az a füst amit eszel, akkor miért eszed?
Mivel a lány a bemutatásra már nem tehetett mást, mint értetlen képet vágva ösztönösen meghajolt... már tényleg semmi értelme nem lett volna, ha dühös marad.
-Ezt... ezt add vissza neki, kérlek.
Átnyújtotta a sárkánynak a dobozt, aki tett egy kört a levegőben, leejtette Kagome ölébe, majd visszatért Shu mellé.

by **Utahime** Hétf. Május 19 2014, 19:15

//Leone//

A csibém egy pillanatra meglepetten megrázta magát és hátrafeszítette a szárnyait, majd előre nyújtotta a nyakát, hátha csak rosszul értelmezte a kérdést.
- Már hogy ne...? - tekerte meg a nyakát - Épp most mondtam, hogy mindenki fél valamitől... ha mástól nem is, hát magától a félelemtől. - Sehogy sem értem... Mindenki azt kérdezgeti, félek-e... Mégis miért? Egyértelmű, hogy mindenki fél valamitől. Persze ha ismerik azt a bizonyos valamit, amitől fél az ember madara, avval előnyre lehet szert tenni egy csatában például. De olyasvalaki aki a saját bevallása szerint szívesebben kerget pillangókat és fél a farkasoktól csak nem ilyen hátsó szándékkal kérdi, hogy legyőzhessen. Egyébként is társak vagyunk. Nem csak azonos fajtájú petek, de még céhtársak is. Igaz ettől függetlenül kialhatnánk egy baráti mérkőzésre is... - Egy pillanat múlva elkezd tollászkodni, hogy felborzolt lángpihéit helyre igazítsa.
- Tudod, mindenki fél, de sokan vannak akik maguk sem tudják pontosan meghatározni, hogy mitől is félnek. És ez nagyon veszélyes lehet. Ha rájössz, hogy pontosan miért is félsz a farkastól, akkor könnyebb lesz legyőznöd.
Egyébként is, hogy lehet a farkasoktól félni csak azért mert ronda? Vannak barátságos farkas petek is... Lehet csak viccelődik velem. Bár Uta is azt mondta, hogy azért fél a humanoid lényektől, mert rondák... viszont azok nem lehetnek petek tehát mégis érthetőbb egy kicsit.
- Hm... - Füttyentett egyet mikor végzet és újra kérdő tekintettel nézett a fajtársára.
- Nem tudom... én sem tudok olvasni többnyire Uta olvas fel nekem. - vagy Timidus - Bár a menü tartalmát azonnal megértettem enélkül is. Biztos ez is változó minden petnél... A könyvben viszont, ahogy mondtam főleg képek vannak. Igaz, ha farkasméretű pillangót is rajzoltak bele, nem olyan nagy az illusztráció... - Tulajdonképpen az is csak egy pillangó, tehát azt láthatja belerajzolva is amilyen kicsiben is lenne...
- De a társad előbb vagy utóbb biztosan megtanít majd az írásjelekre is. Az emberek szeretnek ilyesmiket csinálni... tanítani fura dolgokat. Vagy legalábbis Uta szeret, mert gyakran csináltat velem fura mutatványokat. - Bár a legtöbbnek semmi értelme sincsen és valószínűleg ő maga sem tudja mit akart belőle kihozni...
- Biztosan ő is szeretne megérteni téged, ezért ő is igyekezni fog. Ha mutogatsz dolgokra azt talán megérti. Vagy játszhatsz vele barkóbát. Ha bólintasz vagy megrázod a fejed azt is értik. - Tim azt mondta ők füttyentésekkel jelezték az igen-nemet, de azt nehéz lenne elmagyarázni egy embernek. Szerintem könnyebb ha engedjük kibontakozni az embereket. Kell egy kis önbizalmat is önteni beléjük...
A csibém következő csiripelésére olyan hirtelen és éles hangon csipogott vissza a sötét főnix, hogy Falco tett egy óvatos lépést hátra. Majd félrebillentette a fejét, hogy értelmezze a hallottakat.
- Um... nálad is...? - Timidus folyton azt mondja, az embereket nehéz megérteni, de úgy sejtem a peteket is elég nehéz lehet megérteni néha. Vagy csak én vagyok ilyen buta?
- De te nem vagy csúnya... - Ez majdnem úgy hangzott, mintha saját magát is annak tartaná... Evvel csak nem azt akarta mondani, hogy saját magától is fél?
Rosa vidáman felnevetett, mire Falco szemei kicsit összeszűkültek és a lángja vörösebbé vált egy pillanatra. Majd bólintott egyet. Végül újra kíváncsian billenti meg a fejét és Leone felé vet egy gyors pillantást is.
- Ez érdekesen hangzik. A virágok többnyire nem szoktak beszélni, de bizonyára lehetséges, hogy hangok jöjjenek belőle időnként. Tudod, vannak hangrögzítő kristályok, amik időnként furcsa formákat vesznek fel...

Azt mondta, nem tudja... Igazából én sem tudom. Csak azt tudom, hogy Falco sokkal jobban kiismeri magát ebben a játékban, mint én. Bár még nem igazán értjük egymást, mindig valahogy ő vezetett a helyes útra, ha eltévedtem... Konkrét és átvitt értelemben is. Bár nem tudhatom, hogy más petekre mennyire lehet igaz, de tény, hogy mind gépek, és valahogy mind személyre szabottnak tűnik.
- Nekem úgy tűnik, mintha... pont a gazdájukhoz lettek volna kitalálva. És ez nem feltétlen csak a gazda neveléséből adódik. Tekintve, hogy Falco olyan dolgokat tud, amiket én nem. Talán az is befolyásolja, hogy a játékos hogyan viselkedik a játékban. Ha valamit nem tudsz, és úgy ítéli a program, hogy nem is fog menni segítség nélkül, talán megpróbál majd rávezetni. Vagy ha úgy ítéli a program, hogy megállsz a talpadon magadtól is, akkor olyan peted lesz, amit tanítanod kell... és olyanná formálod, amilyenné akarod. Persze nem biztos, hogy a tanítást úgy értelmezi, ahogy te akarod, akárcsak a valóságban. - Még nem sok idomárt és petet ismerek a játékban és akikkel találkoztam sem jelenthetem ki, hogy ismerem őket. De mégiscsak egy olyan céhhez tartozom, aminek a legtöbb tagja idomár és eddig úgy vettem észre, hogy minden petnek teljesen más személyisége van. És valahogy mégis illenek az idomárukhoz. Vagy mert épp ellentétek, vagy mert ugyanolyanok, de minden pet pont olyan, hogy a leghasznosabb lehessen a gazdája számára. Legalábbis így hiszem.
A halálról szólók kétségein osztoztam ugyan, de nem erősítettem csak csendben bólintottam.
- Remélem, így van... - A játék kezdetekor számomra sem telt el nap, hogy ne gondoltam volna erre. Mi van, ha valójában nem halunk meg? Ha valójában kijutunk, ha elfogy az életpontunk, csak visszajönni nem lehet, hogy a bent maradtakat értesítsük? Semmi kapcsolatunk sincs a valósággal, és bár az első nap mutogatták azokat a híradó adásnak tűnő adásokat, de mégis hogy hihetnénk el, ha közben egy mesevilág nyelt el minket? Nem igazán tudok hitelesnek venni semmit ebben a környezetben a külvilágról. Persze az is kérdés, hogy akkor eddig miért nem szabadítottak innen ki...
- De ha ez csak egy csapda, valahogy ki is lehet jutni. Elvileg az utolsó boss kiütésével, de... lehet, hogy ez is a csapda része. Mármint sokan mondják, hogy lehetetlen addig eljutni és elég távolinak is tűnik... De ha csapdában akarnak tartani, miért mondják el, hogyan juthatunk ki? Lehet, hogy valóban nem is lehet eljutni addig, vagy egyszerűen csak egy figyelemelterelés... Talán máshogy lehet kijutni, ha egyáltalán bentről lehet tenni bármit is. - És épp ez a lényeg. Mi éppen semmit nem teszünk. Az égvilágon semmit, csak kómában fekszünk és csődbe juttatjuk a családjainkat, míg fizetik a kórházi ellátásunk. Ezért is maradtam a kezdetek városában sokáig és egy vendéglő szobát bérelve vártam, hogy történjen valami. Ami több mint egy év után sem történt.
- De ha valóban igaz, hogy lehet bentről tenni valamit, és ha ezt a legfelső szinten lehet megtenni, akkor nem hiszem, hogy felesleges lenne fejlődni. - Mosolyodtam el a kijelentésére.
- És azt sem igazán hiszem, hogy lehetséges túlerősödni. - Nyomtam meg a szó elejét.
- Ha csak nyugalomban akarsz élni egy szinten letelepedve, a mobok persze nem erősek, ha elég a szintkülönbség, de a vörös játékosokat ez nem gátolja, hogy lejjebb jöjjenek. - Másfelől én pont ezt tettem, míg majdnem az unalomba haltam bele és a félelembe, ami pusztán a tehetetlenségemből adódott. De mióta elkezdtem mozgolódni, mintha ez a feszültség is csökkent volna. Bár tudom, semmi értelme, de úgy teszek, mintha élnék. És néha tényleg úgy is érzem, mintha ebben a világban élnék. Furcsa egy helyzet, de amióta a céh tagja lettem, egyre többször esik meg, hogy csak élvezem a játékot... Talán mert olyan mintha tennék valamint, még ha nem is?
Az utolsó mondata szíven szúrt. Csak bólintani tudtam, hiszen igaz is. Őszintén reméltem, hogy egy ismerősöm sem esik ki a játékból ez után, de mégis... ez olyan tény, ami akármikor bekövetkezhet. Lehajtottam a fejem, és összeszorítottam az ajkaim, kicsit talán meg is remegtem. De nem engedhetem... nem akarok megint egyedül lenni. Ő is csendben maradt, így hangtalan álltunk egy pillanatig. Mikor felnéztem, a peteket figyelte, így követtem a tekintetét. Furcsa beszélgetést folytathattak, mindketten a tollaikat borzolták és a szárnyaikat csapkodták. Falco igen bizonytalannak tűnt, Rosa meg ijedtnek, talán?
- Lehet, hogy ők is hasonló témához sodródtak? - Billentettem meg a fejem. Jelenleg én is így éreztem magam. Bizonytalanul és ijedten.

by **Aeon** Szer. Május 21 2014, 18:27

- Félni a félelemtől - ismételtem halkan, alig hallhatóan. Csodálkoztam, hogyan lehet mástól félni… elvégre számomra a farkas a legrémisztőbb teremtmény a földtekén. Az igaz, hogy mások szerint más sokkal szörnyűségesebb, - lehetett az jelenség vagy az én esetemben egy vadállat - de attól még úgy tűnt, mintha az enyimé lenne a legeslegrosszabb. De persze amit meg tudunk nevezni, az már kevésbé volt rémisztő: mert nem csak én, hanem más is ismerte, sőt, akár más is ugyanúgy félhette a farkast, mint borzasztó fenevadat. Sokkal jobb lett volna, ha Falco is tartott volna tőle… mert akkor tudná, milyen érzés félni egy borotvaéles agyarakkal fölszerelt, tépett bundájú, gonosz ábrázatú vadállattól, amit farkasnak hívtak az emberek és az állatok. Mondjuk nem akartam, hogy én keltsek benne gyötrelmes lidérces álmokat, így inkább meg se próbáltam a lelkére hatni - rossz dolog lenne, ha saját hibámból úgy megijedne egy ronda jószágtól, hogy hozzám hasonlóan nem merne mással kiállni… és az elmondottak alapján Falco igenis szeretett csépelni. Attól még, hogy én nem, másnak ne legyen rossz…
Lábaimat berogyasztva rájuk ültem, miközben fajtársam tollászkodott. Nyakamat behúzva egész testemben borzongtam. Még mindig féltem a farkastól - de nagyon! Utóbbi okosságán még jobban elcsodálkoztam, mint az előzőn. Igaza van!
- Hát… tudod, a farkas nagyon ijesztő, amikor dühös. Ráncos lesz tőle a pofája, hátra csapja a fülét, és megvillantja azokat a csúnya, de roppant éles fogait. És csúnya, kócos lesz tőle a bundája. Mert felborzolja. És én nem láttam mást, csak dühös farkast. Pedig nem is csináltam semmit. Tényleg. - magyaráztam, miközben szárnyaimmal mutogattam, aztán újból magamhoz szorítottam őket. Egy picit mintha már fáztam volna az ijedtségtől… vajon van ilyen? A vicces bácsi is szokott fázni, hogyha fél? Mert ha Falco igazat beszélt, és mindenkinek vannak félelmei, akkor a vicces bácsinak is lehetnek. De mitől félhetne egy ilyen alak, mint amilyen ő?
- A vicces bácsi szerintem nem fog annyit tanítani, mint a gazdád - Legyintettem szomorúan. - Addig nem, amíg a nap összes órájában csakis a virágát bámulja. Mert mást sem csinál, csak nézi és nézi azt a rózsát, nem is szól hozzá. Furcsa egy bácsi: vicces, de furcsa. - mondtam rejtélyesen, mintha csak egy titkot árultam volna el a főnixfiókának. Egy kicsit dühösnek tűnt az imént. Kissé szégyenkezve tekintettem el, de miután újból megszólalt, ismét a szemébe néztem. Ismét elcsodálkoztam: vajon tényleg beszélhet az a virág? Szépnek tűnt, tény, de butának - túl butának, hogy megszólaljon.
- Lehet, hogy beszél, csak senki sem érti. Virágnyelv. Úgy, ahogyan a vicces bácsi sem érti, amit én mondok. Vagyis csak nagyon keveset. De akkor a rózsát senki. És az baj. - Elszomorodtam. Lehet, hogy tényleg így volt, és ha tényleg így volt, akkor a virágnak sokkal rosszabb sorsa lehetett. Mit nem adhatnék azért, hogy értsem a szavát…
Kissé elgondolkodtam azon, amit a lány mondott. Ajkaimat összepréselve lesütöttem a szememet, hogy megfigyelhessem Rosát. Esetlen, tapasztalatlan, félénk jószág volt, de néha tudott bátorka is lenni. Abban viszont egyáltalán nem voltam teljesen biztos, hogy őt személyre szabottan nekem találták ki. Még azt sem tudtam, mit kéne tennem a fiókával… vagy azt, hogy mit kell csinálnia egy állatidomárnak. Sokkal több felelőssége volt ennek a kasztnak, mint a többinek: egy éhes szájat kellett etetni, s óvni a bajtól, míg el nem jön a megfelelő idő. De talán Kayaba azt is gondolhatta, hogy ezek a csöppségek fogják betölteni az űrt azok számára, akik barátok híján vannak a Sword Artban. És ha véget ér a játék… mi történne? Egy fal omolna le, amit talán évek szorgos munkájával, egy virtuálisan kreált lénnyel építhetnék fel. Reményt ad, amit később el is ragad - hogy lehet valaki ennyire… kegyetlen?
- De akkor miért vannak olyan petek, akik megelégelik a rossz idomárok bánásmódját? Hogyha tényleg hozzánk alkalmazkodnának, ilyesmi még szóba se jöhetne. - gondolkodtam el, őszinte csodálkozással. - Bár az is lehet, hogy ez csak szélsőséges esetekben történhet meg. Amikor már a rendszer is látja, hogy az adott személy érdemtelen… hogy a saját kárán tanulja meg a leckét. Egye meg, amit magának főzött. - Szomorúan sóhajtottam fel, egy ehhez hasonlatos mosoly közepette.
- Távoli, de szerintem nem lehetetlen. - osztottam meg a véleményemet a lánnyal. - Ha minden más játékot meg lehet csinálni, a sao sem élvezhet kivételt. Hosszú, gondolkodást és ügyességet igénylő. Csak az emberek félnek, mert sokkal nagyobb a tét. De ez persze természetes: én is félek. - Nyeltem egyet, majd csöndben hallgattam szavait. Tényeket mondott, és minden egyes tényre bólintással feleltem.
- Mondhatnám, hogy letelepednék egy nyugodtabb szinten, de nem tehetném meg. Csak azt, hogy lassan fejlődök. - magyaráztam. - Van valaki, aki odakint vár rám, de az intenzív fejlődés csak Rosára lenne rossz hatással. Tudod, ő még gyerek. Fióka. Nem akarom, hogy baja essen… - És ismételten csak a szóban forgó madárkára néztem. Akaratlanul is összeszűkült a szemem: valami problémája volt, de nem csak neki, hanem Falconak is. Kissé váratlan és ijesztő volt így látni a fiókákat.
- Nem tudom. Rosa még nem viselkedett így. - mormoltam tanácstalanul, miközben a lábaira ülő, remegő főnixfiókát figyeltem. Egy-két szavat mintha értettem volna, amit mondott, de az sem biztos - most már semmi sem biztos…

by **Utahime** Szomb. Május 24 2014, 21:50

A világos csibe bólintott a halk csipogásra.
- Tudod nagyon sok furcsa dologtól lehet félni, még olyan dolgoktól is, amik nem is léteznek. - Majd végighallgatta a partnerét és újra bólintott.
- De a vadmacskák is hasonlóan vicsorognak, és a fülüket is hátracsapják amikor vadásznak. A sakáloknak pedig akkor is kócos a szőrük, ha nem vadásznak épp. - Uta is hasonló okok miatt félt a koboldoktól és ugyan még mindig fél, de amióta legyőzött jó párat, már talán egy kicsit kevésbé... Talán néhány sikerélmény után neki is elmúlik majd a félelme.
- És a legtöbb mob ami kívül van a városon, ellenséges. - kivéve az első szintet, ahol csak akkor támadnak, ha megtámadják őket... vagy ha kazamatába téved az ember.
- Viszont vannak hasonló külsejű petek is. Egyszer találkoztam egy farkas pettel a boltban, ahol Uta a köpenyét vette. Azon szájkosár is volt, úgyhogy nem kell félned, hogy rád vicsorog. Egyszer ellátogathatnál hozzá, próbaképp, hogy ő is olyan ijesztő e mint a kintiek? - Igaz, nem is beszéltem vele - hiszen nem is tudott beszélni - de egyébként is olyan nemtörődömnek tűnt, vagy csak unta magát. Ha vele találkozik, tőle biztosan nem fog félni, és rájön, hogy nem minden farkas félelmetes... Vagy legalábbis egy próbát megér.
A következő sóhajára elgondolkodva billegette meg magát, majd megállva de oldalra billentett fejjel pillantott a sötét
lángú madárra.
- Hmm... Uta szeret tanítgatni és néha egész elfogadható dolgokat talál ki, ezért ki tudom választani, mit teszek meg... De elsősorban talán nekünk kell tanítanunk őket... - Igaz, Timidus is azt mondta, én tanítsam és ne engedjem magam rábeszélni a fura dolgaira. Bár elég nehéz megértetni magamat egy emberrel, tehát mégiscsak könnyebb, ha csak követem amit mond... - Egy párszor megcsattogtatta a csőrét és megtekerte a nyakát. Egy pillanat múlva pedig visszakapta a fejét és bátorítóan nézett a társára.
- Azt hiszem először a mutogatásból értenek a legtöbbet, de azt meg biztos kitapasztalod, hogy a te társadat hogyan taníthatod. Viszont először fel kell hívnod magadra a figyelmét. - Leonéra pillantott, ahogy folytatta.
- Ha valóban annyira szereti a virágát nézegetni, talán könnyebb dolgod van, amikor épp nincs nála. Ha csapkodsz a szárnyaddal, illegeted magad előtte vagy hangoskodsz azt észre szokták venni. De ha nem, akkor is próbálhatod megcsipkedni, megrángatni a haját... Utánál egész jól beválik a hajhúzogatás, mindig abba az irányba fordul, amerre rántom a frufruját... Mindenesetre valahogy rá kell vezetned, hogy mit szeretnél. Mindig mellette leszel, tehát te tudhatod a legjobban, hogy mit ért meg, de persze ez nem fog olyan gyorsan menni. Csak az a lényeg, hogy ne add fel. Egyszer biztos megérti majd, mit akarsz tőle. - Tényleg lehangoló tud lenni, hogy milyen sokat kell próbálkozni mire megértenek valamilyen jelzést, de biztos meg fogják érteni egymást, ha a társa is meg akarja érteni.
Egy ideig egyik lábáról másikra helyezte a súlyát, kissé behúzta a nyakát és egy pár tánclépés után talán a feje is követte az ingását. Végül megállt és elgondolkodva nézett maga elé.
- Virágnyelv? - Végül is nem lehetetlen... De azért egymást érthetik ahogy mi is. De a virágok még mozogni sem tudnak! Vagyis... némelyik virágszörny tud... - Végül megrázta a fejét.
- Ha van is virágnyelv, lehet, hogy ők nem akarják, hogy értsük. Hiszen ha azt akarom, hogy értsenek az emberek, akkor megpróbálom elmutogatni, rávezetni vagy odaterelni valamihez... És ugye a mi hangunkat hallják is az emberek! Igaz nem mindet, de ha velük akarunk beszélni, olyan hangokat használunk, amit hallanak. A virágok viszont olyan hangot használnak, amit nem hallunk. - Vezette le kissé bizonytalan hangnemben. Végül rámosolygott a sötét madárra.
- Az a virág viszont lehet, hogy tényleg megpróbált beszélni veletek, ezért hallhattátok. - Ez pedig tényleg szomorú lenne, de talán meg is lehet érteni valahogy...

Először meglepődtem a kérdésen, talán nem is kicsit. Hallomásból tudtam, hogy van egy idomár, aki kihasználja a petjét és csak eszköznek használja, de valójában nem tudhatom, milyen is a kapcsolatuk. Olyan petről pedig, aki elhagyná a gazdáját, még nem hallottam. Viszont az is teljesen logikusnak hangzott, hogy a rossz bánásmód miatt elhagyják a gazdájukat... Egy pillantást vetettem a főnix fiókákra, majd lehajtottam a fejem, úgy feleltem.
- Nos, a petek tudnak kommunikálni egymással, így talán kapnak arról is egy képet, hogy milyen gazdát szeretnének. Talán ezért... - Hiszen vannak karizmatikusabb és befolyásolhatóbb petek is, de sosem lehet tudni, hogy hogy értelmezik a tanítást.
- Bár egyetértek, hogy ez szélsőséges eset lehet, de csak a pettel szembeni bánásmódot nézve. Mármint... Ha egy igen erőszakos vörös játékosról is van szó, a pet morálját ő alakítja ki, nem igaz? Hiszen végső soron... ez egy "játék". - Pillantottam fel savanyú képpel. Ez még mindig egy szerep játék, ahol bárki "büntetlenül" játszhatja a rosszfiút, és ebben a játékban is, mint egy átlagos MMORPG-ben, a rendszernek támogatnia kell valamilyen szinten. Bizonyára nem vagyunk egyedül a kétségeinkkel, hogy "ez valóban megöl minket?" és sokan nyugtázva, hogy az lehetetlen, csak játszanak ahogy normálisan is tennék.
Bólintottam, én sem kételkedtem a "játék végének" létezésében. Sokkal inkább, hogy miként ér majd véget, hogy nem-e lettünk félrevezetve. Talán már az első szinten is van valami, amivel kijuthatnánk, csak meg kéne találni... Persze magam sem tudom, miben reménykedem, hiszen maga a terep is dinamikusan változik, csak a fő objektumok fixek... Sőt, azok is megváltozhatnak egy event miatt, maradandóan. Ilyesmit viszont butaság is lenne hangoztatni, hiszen... mégis mi segítene ki? Egy tárgy? Egy küldetés? Talán tényleg csak meg kell "halni" hogy kijussak és szabad leszek? De ha ki is jut valaki, nem jöhet vissza elmondani. Sóhajtottam egyet, majd a következő kijelentésére el is mosolyodtam és újra bólintottam. Hát nem ő mondta az előbb, hogy egy szint után felesleges túlerősödni? Csak biztatni akartam, hogy ne hagyja abba a fejlődést akkor se, ha ez szinten biztonságban érzi magát. De láthatóan nem kell külön noszogatni...
- Tehát vár valaki... - Mondtam kissé rekedten, mosolyogva. Milyen jó is lehet... Vajon ezt hányan jelenthetik ki a játékban? Mármint, a legtöbben kiskorúak vannak jelen, bizonyára várnak rájuk a szüleik, hozzátartozóik akik társadalmi helyzetér szintén fenyegeti a tény, hogy itt ragadtunk. De ezen felül? Aki dolgozott valahol, talán azonnal találtak mást a helyére. Az iskolából már több mint egy évet hiányoztunk, azt leszámítva, hogy nehéz lesz bepótolni és visszailleszkedni, az osztálytársaink már lehagytak minket. A barátaink vajon mit gondolnak rólunk? Arról, hogy egy játékban ragadtunk... Sokan pedig a barátaikkal együtt érkeztek a játékba...
Lehajtottam a fejem és mély levegőt vettem. Éreztem, ahogy remeg a levegő a tüdőmben, de nem sírhatok. Lassan, megremegve kifújtam a levegőt és lehunytam a szemem, hogy ne kelljen látnom semmit ebből a világból. Lehajtott fejjel folytattam, hogy az előre eső hajtól ne látszódjon az arcom.
- Tudod... még ha fióka is, bizonyára megállja a helyét a harcban, a saját szintjén. Engem is Falco védett meg mindig... - Próbáltam biztatni, szinte suttogva.
Majd a fiókákra pillantva újabb mély levegőt vettem.
- Talán esetlennek tűnnek néha és talán néha azok is... de mégiscsak a harca termették őket... - Mondtam, már kissé halhatóbb hangon, de a viselkedésük valóban meglepett engem is. Talán valóban valami szorosabb kapcsolat van köztük és a gazdájuk között? Őket látva kissé meg is nyugodtam, jobban mondva értük aggódtam inkább. A sötét madár zaklatottabbnak tűnt, így egy pillantást vetettem a gazdájára.
- Nézzük meg őket? - Csaptam két kézzel az orcáimra, majd leguggoltam melléjük és rájuk mosolyogtam.
- Mi a baj, apróságok?

by **Aeon** Hétf. Jún. 02 2014, 18:27

Figyelvén Falco szavaira, enyhén oldalra billentettem fejemet. Vadmacska... sakál... biztosan gonoszok - bár ha a kis társam így beszél róluk, lehet, hogy nem is annyira rosszak. Megérne egy próbát, nemde? És ha itt maradok a városon, meg a céhházon belül, nem érhet baj. Vagy ha igen, a vicces bácsi megvéd - vagy nekem kéne őt? Én kicsi vagyok, ő meg nagy: a nagy védi meg a kicsit, és nem fordítva!
Kérdésére enyhe hümmögésbe kezdtem - és a hümmögés az nálam az erős elgondolkodást jelentette. Szememet megforgattam, pislogtam egyet-kettőt, mire valamicskére sikerült jutnom.
- Hát... - kezdtem bele, hebegve-habogva. - Egy próbát talán megér. De ígérd meg nekem, hogy nem fog megharapni! A vicsorgás csak addig ijesztő, amíg meg nem támad, úgyhogy... - Nem folytattam tovább. Nem volt értelme, valószínűleg megértette a félelmemet, elvégre ő maga mondta: mindenki fél valamitől! És mivel Falco is főnixmadár, más nem is érthetne meg igazán: a vicces bácsi főleg, de még más petek sem igazán.
Ahogyan oldalra billentett fejjel nézett rám, úgy kuporodtam a lábaimra, és szárnyaimat újból kinyújtóztatva figyeltem őt. Egy pillanatra talán még a hideg is kirázott, de már nem a félelemtől. Kezdtem fázni.
- Fura... nekem akik nagyobbak, azok okosabbnak tűnnek. A vicces bácsi tud okos lenni, ha nagy muszáj, de általában buta, mint a kő. Csak ha megerőlteti magát... - Elmosolyodva hunyorítottam, majd ahogyan Falco a vicces bácsira nézett, úgy követtem tekintetemmel azt a vonalat, ahova a társam is összpontosított. - Szerinted dühös lenne, ha én is megnézném a rózsáját? Nem tudok hozzászólni, de talán sikerülhet a figyelmét felhívnom. Sokat próbálgattam a hajhúzogatással, de ehelyett megmutatta a csúnyábbik szemét. Tudod, valami történhetett vele, mielőtt megszülettem. Csak az egyik szemére lát, szegény. - Szememet megforgattam, mikor rájöttem, hogy megint jól elkalandoztam a témától. - De nem akarom megbántani, hogy elveszem. Ő is csak akkor ijesztett rám, amikor megzavartam. Kevés olyan alkalom van, amikor lehet zavarni. Elfoglalt, bár remélem, hogy majd egyszer rájön... - aztán újból fajtársamra néztem, és elmosolyodva bólintottam. - Igazad van, sosem szabad feladni.
Újból kirázott a hideg. Nem kellett volna egy helyben maradni. Szárnyaimat behúztam, és felegyenesedve kicsit tipegtem, miközben szemem elé azt a furcsa hártyát eresztettem le, amitől nem csípte ki a hideg szél. A lángjaim egy picit kisebbek lettek a hirtelen jött fuvallattól. Először úgy tűnt, mintha Falco nem akarna hinni nekem arról, hogy van virágnyelv, de aztán kellemesen csalódtam. Érthető volt: ha a virágok nem akarnak beszélni, nem szólnak, nem mutogatnak - az utóbbira amúgy sem képesek. De amik igen? A vicces bácsi vadrózsája szemlátomást beszélni akart vele, - velünk - azonban ez nem ment neki. Szárnyamat a csőröm elé emeltem, és gondolkoztam, míg belém nem hasított az ötlet, mint derült égből a villámcsapás.
- Lehet, hogy tényleg máshogy beszél! Lehet, hogy csöndben kell maradni, nagyon közel kell férkőzni, és hallgatni. Majd... meg kéne próbálni. Egyszer. De ahhoz a vicces bácsinak is nagyon csöndben kell lennie. Meg nekem is, de... - Megint a hidegrázás, amit most már nem igazán tudtam kibírni. Tanácstalanul, segítségkérően néztem fel a vicces bácsira.
Elméletével egyetértettem - részben. Abban viszont már kevésbé voltam biztos, hogy vajon minden vörös olyan rosszul bánik-e a petjével, mint ahogyan azt el lehetne képzelni. Elvégre ha jól bánik a kisállattal, és másokkal erőszakos, a társ is jellemtorzuláson kéne átesnie. Valószínűleg a legtöbb esettel így lenne, de vannak kivételek is: ha a pet észrevenné az embertárs drasztikus változását, vajon mit tenne a legkritikusabb pillanatokban? Vagy vajon képes lenne olyan végletekig elmennie a gazdájának a védelméért, hogy ő maga teszi vörös indikátorossá az adott alanyt? Keserűen felnevettem a "játék" szó hallatán, de csak bólintottam rá.
- De majd véget fognak vetni, és akkor... - Nem mondtam végig, hiszen ő is tudta, mi lesz akkor. Viszont amit itt elértünk, az az emlékek formáján kívül miben fog fennmaradni? Nem akartam megtudni, még ha vissza is térek oda, ahová mennem kell. Sóhajtva zsebre dugtam kezemet, és jó hosszú pillanatig az eget fürkésztem. Még hűvös volt. Legalább ebben hasonlította Aincrad a kinti világra: ha nem is volt fájdalom, hát az idő megmaradt emlékeztetőnek. Ajkamat fölszippantva fújtam ki egy jókora adag levegőt, majd amikor a lány nyugtázta kijelentésemet, lehunyt szemmel lassan bólintottam. Nem, nem kérdeztem meg, őt vajon várják-e kint: volt még időm bőven, elvégre egy céhbe tartoztunk - egy közösségbe.
Falco megvédi - a helyzetet nemigen tudtam elképzelni, amikor egy csupasz kis fióka az idomára elé áll, és megöli azokat a szörnyetegeket, akik ártanának Utának.
- Egyelőre nekem úgy tűnik, mintha az én kötelességem lenne megvédeni Rosát. - jelentettem ki, kissé meglepetten az utóbbi állításától. - De szerintem nem is baj az. Majd idővel megfordulhat a helyzet. A... - Nem folytattam, Rosa jelezni próbált. Vacogott, persze ebben az időben... nem is csoda. Kissé aggódva nyúltam le hozzá, és két kezembe véve igyekeztem tenyeremmel felmelengetni testét - még a lángok is langyosnak tűntek a hideg széllökésektől. Megreszketett, majd minden tagját behúzva fejét lefelé hajlította, hogy Falcot nézhesse.

by **Utahime** Pént. Jún. 06 2014, 16:51

Rosa reakcióját látva egy kissé megijedtem. Mit is mondtam az előbb? Talán nem azt kérdeztem, hogy miért pont a farkastól fél, és nem más egyéb moboktól? Egy ideig lehajtva tartottam a fejemet. Lehetséges, hogy eddig még csak farkasokkal találkozott, ezért mondja, hogy attól fél? Belegondolva a dologba, Uta is azt mondta fél a koboldoktól, de talán csak mert az győzte le először. Ha nem győzi le, lehet, nem is félne?
-Tudod, a városon kívül a legtöbb mob ártalmas, ha közel merészkedsz hozzá...- Kezdtem bele a magyarázatba, nehogy barátkozni próbáljon egy vadmacskával.
-De ahogy mondtam, a városon belüli NPC-kkel sőt akár a farkas petekkel és minden hasonlóval nyugodtan próbálkozhatsz. Valószínűleg nem fognak ok nélkül bántani.- Ha mégis, akkor bajban leszek.
-A moboktól félni meg természetes, én is félek tőlük... de nem csak a farkastól. A félsz, csak óvatosabbá tesz a harc esetén, és ez jó dolog.
A következő megjegyzésére megint csak el kellett gondolkodnom kicsit. Szerinte a nagyok okosabbak, nos ezt gondolkodás nélkül is megtudom cáfolni, hisz egyértelműen butaság -néztem Uta felé. Viszont -fordultam Leone irányába- most azt mondta, hogy a gazdája okos, vagy azt, hogy nem? Egyáltalán, a kő lehet okos?
-A nagyobbak nem mindig okosabbak, legalábbis Uta biztos nem. Sőt, a céhtársunk, Shu a legkisebb, mégis nagyon okos. Még a beszédünket is érti... Vagyis inkább csak a tollas sárkányokat, de engem is jobban értett, mint Uta... A lényeg, hogy nem a mérettől függ az ilyesmi.- És valószínűleg kortól sem egészen. Timidus egy fejlődött pet, de már fiókaként is nagyon okosnak tűnt... Ez után bólogatott egy sort, és Leonét figyelte hallgatva a partnerét. A csúnyábbik szem kifejezésre viszont különösen nagy figyelemmel szemlélte a férfi arcát, megnyújtva a testét. A sötét főnix mosolyára ő is bólintott.
-Igen, ha próbálkozol, biztos rájössz hogy érthetitek meg egymást. Nem kell el venned tőle a rózsát sem, időnként biztos elteszi... most sincs nála. De mond csak, az nem gátolja a harcban, ha csak fél szemre lát?- Becsukta a fél szemét, hogy könnyebb legyen elképzelnie, majd megrázta a fejét. Így bizony nehéz lehet harcolni... Utának is próbáltam már tanítani, hogy ne lógassa a haját a szemébe, de mindig tönkreteszi, ha fészket fonok belőle...
-Ha felvennétek a látás jártasságot az talán segítene...- Már nem a szépítésében persze... Falco a másik madár tipegését értetlenül nézte oldalra billentett fejjel. A virágfaggató ötletére pedig bizonytalanul bólintott. Bár azt mondtam, ha kitartóan próbálkozik, biztos megérti a társát, de vajon ez a virágokra is vonatkozik? Már a mobokkal is nehéz szót érteni...
-Meg lehet próbálni. Talán sikerül megértenetek...- Nem értem, miért remeg? Uta akkor csinál ilyesmit, ha fázik, de ő egy tűzmadár. És én mellettem áll...
-Valami baj történt?- Lépked közelebb aggódva.
Nevetését hallva félrenéztem, majd válaszára bólintottam egy halk Ühüm-el. De vajon tényleg lesz-e vége ennek a rémálomnak? Eddig semmi megerősítést nem kaptam, ami eme hitemet táplálhatta volna. Az biztos, hogy a külvilág is épp olyan tehetetlen, mint mi, különben már kiszabadítottak volna... Vörösekből pedig csak egyre több lesz. Ez a világ gyakran kényszeríti az embert olyasmire, amire normális esetben nem is gondolna. Ráadásul a játékosok gyermekek, a személyiségfejlődés közepén... Az ilyen gyáva egyedek, mint jómagam is, csak hallomásból ismerem a rémhírek többséget -szerencsére- de egyáltalán nem lep meg, hogy az emberek beleőrülnek a helyzetbe. Kényelmetlenül toporogtam, talán kicsit kifehéredett az arcom is, hiszen egy pillanatra meg is szédültem. Mégis miért jutnak mindig ilyen dolgok az eszembe? Megráztam a fejem, és igyekeztem másra gondolni... Ami szintén nem igazán jött össze, a beszélgetés haladásával ugyanis csak egyre rosszabbul lettem. Végül már a petek is furcsán kezdtek viselkedni. Mondják, hogy az állatok megérzik az ember hangulatát, és át is veszik azt... De nem gondoltam, hogy egy a petekre is igaz lehet. Ha pedig mégis, úgy nem kéne Falco előtt depresszióba süllyednem. Visszakanyarodtunk hát a petekhez, és bár a hangom még halvány volt, határozottan örültem, hogy Falcoról beszélhetek...
-Igen, nehéz eldönteni, hogy ki véd kit... Falco még járni sem igazán tud, ezért csak a fejemen szokott ülni, és élete sem sok van... De a lángja már a kikelése óta nagyon erős, ezért a legtöbb fenevad meg sem tud közelíteni.- Mosolyodtam el hallva a meglepetését. A nyomott hangulatom nagy része ugyan elszállt, de petek viszont egyre jobban aggasztottak. Leone felvette Rosát, én előbb csak leguggoltam Falco mellé, hogy rájöjjek, mi a baj. Végül ő is az ölembe került, hogy újra egy szintben legyen Rosával...
-Ah, kezd egy kissé hűvös lenni...- Öleltem magamhoz személyi fűtőtestem, majd Rosára pillantottam. Lassan kérdő tekintettel felé nyújtottam a kezem, majd ha nem ellenkeztek, megsimogattam.
-Biztosan ő is nagyon erős lesz... És meg is fog védeni, ha úgy adódik.- Mosolyogtam a sötét lángú madárra.

by **Kusumi Ayani** Hétf. Szept. 15 2014, 21:26

// Chanchery - 1.szintes Szafari küldi //

A nap most van fent az ég peremén leginkább, mégse érzem a meleget. Lehet, hogy dél körül jár az idő, de az őszi időjárás, sajnos megmutatja, hogy bizony közeleg a tél, vége a nyárnak. De nagyon nem bántam eme hideg évszak közeledte. Egyrészt, Tűzrózsa bocsájt ki elég hőt, hogy közelébe felmelegítsen, másrészt viszont jön a hó, és ez azt jelenti, hogy jön a szánkózás, és a hó csaták ideje. Azért mégis felvettem a pulóverem, mert már nem volt olyan jó idő. Mindenesetre azért itt álldogálok a kezdetek Városában egy ismerőst várva. Nemrégiben Chantól kaptam egy üzenetet, hogy legyek itt délre a Kezdetek Városának déli részén található kútnál… viszont nem sok mindent tudtam ez ügyben, hogy vajon mi a fenét akarhat tőlem, pont most… De végül is, ha jobban visszagondolok nem sokat találkoztam a lánnyal, és kíváncsi vagyok milyen hatással volt rá az a tény, hogy a kövi bossrendezés az Ő felelőssége lesz. Remélem minden rendben fog zajlani, nagyon sajnálnám szegény lányt, ha valami rosszul jönne ki a bosson… nem éppen a leg teherbíróbbnak tartom, bár a külső sokat téveszt. Azért itt lehetne már, lassan fél órája, hogy itt kéne lennie. De nem baj, ha lúd legyen kövér. Elő is varázsoltam a pecabotomat, és hogy addig is ne unatkoztam csalizok egy kicsit a kútból, hátha kifogok valami érdekeset. Azért remélem nincs semmi veszélyes ebben a kútban… mármint sebezni nem tudnának, de a kútba nem örülnék, ha valami behúzna. Bár kicsit beteg gondolatnak tűnik, a mostani harcaim mutatta szerencsémtől kitelne egy ilyen mob, méb védett övezeten belül is.

by **Suzume** Vas. Dec. 28 2014, 19:44

Már jó ideje ücsörögtem az ágyon és lestem egy megkezdett üzenetet.

*Kedves Shukaku!*

Egyenlőre csupán ennyi állt benne. Nem tudtam miként is folytassam. Pedig annyira szépen kigondoltam magamban, hogyan is szeghetném meg a szavam anélkül, hogy megszegném a szavam… enyhe képzavar. Egyszerűen azt akartam elérni, hogy mások szemében törlődjön mindaz amit eddig tettem, amit viszont a játék megnehezít. Gondoltam rá, hogy megváltoztatom a nevem és a kinézetem de az indikátorom megmarad és vele együtt az előítéletek is. Nekem viszont szükségem volt a lányra és egy újabb kapcsolatot kiépíteni vele, macerás lenne ráadásul ha lebukom azzal sokkal nagyobb bajba kerülnék. Nem, ennél sokkal jobb megoldás kellet és éppen ezért találtam ki sok „zs” kategóriás történet legnagyobb klisé alapját, az amnéziát. Abszurd ötlet és túlontúl kockázatos is de talán még be is válhat. Vagy ha nem akkor bujkálhatok mindenki elöl. Akkor már inkább iktassanak ki vagy zárjanak ténylegesen börtönbe. Onnan megszökhetek. :3
Viszont úgy tenni mint akinek nincsenek meg az emlékei sokkal nehezebb mint gondoltam. Eleve kell egy sztori, hogyan veszthettem el az emlékezetem. Az meg, hogy hogyan adagoljam ezt be a lánynak és a sárkányának pedig megint egy külön történet. Ezért is próbáltam elképzelni mit is tennék ha ilyen történne velem. Első lépésben próbálnák kapcsolatba lépni azzal akivel utoljára érintkeztem. Az utolsó üzenetet pedig tőle kaptam. Maga megírás nagy kihívást jelentett hisz ha elvesztem az emlékeim megfordulna a fejemben, hogy ő a barátom. Bár titkos találkának tűnik a levél, talán ő valami titkos szerető? Razz

Nekik viszont nem lenne helyes pm-ben elmondani, hogy nem emlékszem rá.

*Sokat gondolkodtam azon miként is írjam meg ezt az üzenetet de nagyon finomítani nem tudom ezért inkább rögtön bele is kezdek a közepébe. Nem emlékszem ki vagyok és arra se, hogy te ki vagy. Te vagy az utolsó ember akitől üzenetet kaptam így te nyílván ismersz engem. Beszélnünk kell. Egy fogadóban megtalálsz. Az üzenet mellé elküldtem a koordinátákat is.*

- És küldés. – Bökök rá az ikonra és sóhajtok egy nagyot. Meglehetősen kockázatos játékba kezdtem. Talán túlságosan is…

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 08:51

-Ez csapda.
Jelentette ki azonnal a sárkány, ahogy együtt elolvasták az üzenetet. Shu csak ült, illetve utána már hátra is dölt, elfeküdvén az ágyán, és csak bámulta a panelt.
-Nem tudom, Timidus. Gilbert is azt mondta, hogy elveszítette az emlékeit. Bár… ő szerintem nem amnéziás, mert utánanéztem, és az nem ilyen.
-Utánanéztél?
-Jajj Timidus! Nem kell elhinned, ha nem akarod, most már nem is kérlek erre, de ha egyszer én így hiszem, azzal nem tudok mit kezdeni. Hidd el, én örülnék a legjobban, ha végül neked lenne igazad, de sajnos ez nem így működik. De az lenne a legjobb, ha nem is beszélnénk erről többet, mert úgysem fogunk dűlőre jutni, meg tudod jól, hogy sohasem fog kiderülni elvileg, hogy melyikünknek van igaza. Megkérhetlek erre, Timidus.
-Megkérhetsz.
-Akkor megkérlek.
-Rendben.
-Szóóóóval… mi legyen ezzel a levéllel? Mit kezdjünk vele?
-Hívjuk Anatolet.
-Egy zseni vagy Timidus!
-Tudom. De éppen most miért?
-Háááát, mert ha ott lesz Anatole, akkor védve is leszünk, meg tanúnk is lesz, meg Anatnak ott a képije, és azzal megnézheti Suzume emlékeit. Ha tényleg elveszítette őket, akkor Anatnak sem szabadna hozzáférnie, mert ugye akkor nincsen. Ha viszont Anatole hozzáfér, akkor kiderül, hogy Suzume hazudik, és ha hazudik, az nagyon nem lesz jó neki, mert ugye csak azért van szabadon… nem… fogalmam sincs, hogy Anatole miért engdete szabadon…
-És akkor megölhetjük.
-Jajj Timidus! Még az is lehet, hogy tényleg segítségre szorul. Olyan jó lenne, egy jó Suzume! Te is tudod, hogy milyen okos, na most képzeld, hogy ha a mi oldalunkon lenne ilyen okos, akkor…
-Inkább írd az üzenetet. Feleslegesen alapozol ismeretlen dolgokra.
-Oké-oké…

Kód:: Kedves Suzume! Várj minket a fogadó előtt. Elviszem két barátomat is, ők majd fognak tudni segíteni. Shukaku

A sárkány bólintott, majd röppent is az üzenet, majd a következő Anatolenak, és így hárman elindultak a fogadó irányába. Végig figyeltél a térképen, hogy nincs e valami turpisság, nem szűnik e meg hirtelen a védett terület, vagy valami ilyesmi. Suzunál sohasem lehetett tudni…

by **Suzume** Hétf. Dec. 29 2014, 09:33

Nem kellet túlzottan sokat várnom, hogy megkapjam a válasz üzenetet. Gyanítottam, hogy nem fog egyedül jönni és bár reméltem, hogy nem így lesz de Anatot is magával hozzá így hát nem lehet mit tenni. Legalábbis sejtettem, hogy ő rá céloz. A másik meg talán Hinari. Esetleg egy másik Arteses. Minden esetre ahogy megkaptam az üzenetet szépen lesétáltam a szobámból a vendég térre és leültem az egyik asztalhoz. Természetesen a felszerelésem rajtam volt, kivéve az íjat. ahogy az mindig is lenni szokott. Gyanús lenne ha teljesen fegyvertelenül ücsörögnék és különben is az emlékezetem vesztettem el nem az eszem. :3 Mi a bizonyíték rá, hogy nem pont ők miattuk vesztettem el? Elég sok minden végig szaladt az agyamon. Például, hogy Anattal gondban lehetek. Az erdőben kiderült, hogy valamilyen úton módon letudta ellenőrizni, hogy hazudok vagy sem? Vagy bele lát a fejembe vagy az emlékimbe. Erre a kettőre tippelnék. Ha előbbi akkor bajban leszek, bár az ő érdeke is, hogy ne derüljön ki a mi közös megegyezésünk. Utóbbi esetében pedig magyarázhatom azzal, hogy az amnézia nem egyenlő azzal, hogy törlődik a memóriám. Pusztán csak én nem tudom előhívni őket de attól még ott vannak. Gondosan készítettem elő a tervet. Az elmúlt tizenegy nap csupán azzal töltöttem, hogy újra átolvasgattam a kézikönyvet és felfedezgettem a kezdetek városának helyszíneit. Kétségbeesetten mint aki próbál valami kis kapaszkodót találni. Ai-nal már eljátszottam ezt és nem is sikertelenül. Náluk is menni fog. Kisé idegesen ücsörögtem ott. Legalábbis úgy csináltam, bár volt bennem némi félsz de erre rá tettem egy lapáttal. Topogtam a lábammal és az ujjaimmal babráltam miközben újra és újra szétnézek a fogadóban keresve a kapcsolataimat. Mikor belépnek a fogadóba ugyan vetek rájuk egy kíváncsi pillantást de ezt az utánuk jövő férfival is eljátszom. Hiszen nem ismerem őket. Nem tudom, hogy néznek ki így tovább folytatom az ideges bámészkodást és addig nem is törődöm velük még nem ülnek le közvetlen az asztalomhoz.

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 10:19

Odaértek. Viszonylag hamar sikerült, hiszen Anatole is ráért. Vagy legalább is egy ilyen üzenet láttán úgy alakította hirtelen a napirendjét, hogy véletlenül pont ráérjen. Mindenesetre úgy tűnt, hogy Suzume a bolondját járatja velük, és mivel egyikük barátlistáján sem volt rajta, már ő is csapdára gyanakodott, és azonnal gyorsan körbepislantott, meg még Timidus mögé is behúzódott, várva a támadást valamelyik oldalról. Nem mintha egyébként a sárkány nem figyelt volna eléggé, és nem úgy intézte volna minden lépésüket, hogy a lány közte és a céhvezér frontharcos között legyen, de most már Shu is sokkal jobban félt, mint eddig. Bízott Timidusban, bízott Anatoleban, bízott a védett területben, bízott Kayaba Akihikoban, hogy ő majd megvédi, hiszen jó kapcsolatot ápolt az adminnal, és mindig is szerette volna magát e világ istenének a kegyeltjének tartani… de Suzuban nem lehetett megbízni, és nem lehetett tudni, hogy éppenséggel mit talált ki most, hogy veszejtést hozzon a kicsiny csapatra, aki átlátott ördögi tervén. Behálózhatta Rent, és úgy mozgathatta az önelégült idomárt, ahogyan csak akarta. Tetszeleghetett Jun előtt, őt is megtéveszthette, de Timidust nem. Timidus még Anatolet is veszélyes elemnek kezelte, és tartotta magát ahhoz az elvhez, miszerint a barát csak olyan ellenség, aki még nem támadott meg. Nem bízott senkiben, főleg nem olyasvalakiben, aki már meg akarta ölni őket.
-Menjünk Shu, nincs itt, és minél tovább maradunk, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy valami rossz fog történni. Az is lehet, hogy csak el akart csalni valahonnan minket.
-Szóltunk Junéknak, hogy maradjanak a céhházban. Oda nem mehet be… ugye?
-Induljunk.
-Várj! Talán… egy levél… annyit még talán…
-Shu. Indulunk.
-Nem, Timidus! Ha tényleg igaza van, ha tényleg segítségre van szüksége…
És már gépelte is a levelet, melyben leírta, hogy itt várnak a fogadó előtt. Természetesen az utca másik végén, szemben az ajtóval. Legszívesebben azt is odaírta volna, hogy fegyvertelenül, felemelt kezekkel jöjjön ki… de ettől eltekintett. Ha Suzume eleget tett a kérésnek, akkor azonnal kapott egy kérdést a sárkánytól, ahogy kilépett az ajtón.
-Itt vagyunk. Most pedig mondj el mindent, amire emlékszel.

by **Suzume** Hétf. Dec. 29 2014, 10:43

Viszont a gyors válasz után már a megérkezés nem volt annyira gyors. Arra számítottam, hogy majd berúgják a fogadó ajtaját, a földre tepernek és úgy veszi kezdetét a kínvallatás. Ehelyett kaptam egy levelet, hogy a fogadó előtt várnak engem. Nyilván ez is valami trükk, hogy ellenőrizzék valóban igazat mondok vagy sem. Minden esetre eleget tettem a kérésnek és kiléptem az ajtón erre a sárkány már intézte is a mondandóját nekem. Nyersen és modortalanul, pont ahogy megszoktam. Mászkáltak páran az utcán így a hang hallatán előbb körbenéztem és magamban elemeztem, hogy kitől jöhetett a hang majd bizonytalan léptekkel indultam el a trió felé. Vártam egy kis megerősítést, hogy valóban jó fele megyek vagy sem de más nem igazán beszélhetett hozzám így kizárásos alapon…
Gyanúsan pillantottam Timidusra. Azért ha elveszteném az emlékeim és valaki ezzel a kérdéssel támad rám beindulnának a vészharangok így hát tartottam tőlük a három lépés távolságot.
- Talán emlékeznem kellene valami fontosra? – A kérdésre egy lépést hátráltam, futásra készen. Lássák, csak, hogy nem bízom bennünk, hogy fogalmam sincs, hogy most barátok vagy ellenségek és hát Timidus kedves gesztusa végett inkább az utóbbinak tűnnek. – Honnan ismertek engem? – Egy ilyen szituációban talán ez lenne a legkézenfekvőbb kérdés. Na jó nem, hisz gondolhatnám, hogy ha rosszat akarnak majd pont elmondják, hogy ja meg akartunk ölni de nem sikerült és csak az emlékeid vesztetted el de hát össze vagyok zavarodva és kétségbe vagyok esve. Az ésszerű gondolkodás ilyenkor nem épp az emberek erőssége. Minden esetre mást nem teszek csak várom a kérdésemre választ viszont ja elindulnának felém automatikusan előre nyújtom a kezem rájuk mutatva.
- Maradj ahol vagy és a kérdésre válaszolj! – Szólítom fel őket ezzel a mondattal ebben az esetben.

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 10:56

Suzume eléggé el van tévedve, ha azt hiszi, hogy engedik őt három lépés távolságba. Jobban mondva, ha azt hiszi, hogy Timidus engedi őt Shuhoz annyira közel jönni. A sárkány már jóval azelőtt elmondja a lány mondandóját, minthogy az kitalálta volna, vagy egyáltalán gondolhatott volna arra, hogy kitalálja. Eleve milyen feltételezés az, hogy majd pont ők fognak közelíteni felé? Ez olyan, mintha önként sétálnának bele a csapdájába. Nem mintha a fennálló szituáció egy kicsit nem lenne már olyan, de Timidus sajnálatos módon semmiképpen nem tudta megakadályozni Shut abban, hogy véghezvigye a tervét, így a legjobb megoldás az volt, hogy követte, na és persze a szótlan, testőrként álló Anatole is követte őket. Talán nem akarta elárulni önmagát, vagy a megállapodásukat, vagy többet elárulni, mint amit már eddig elárult róla… de jelenleg Timidusnak ez nem is volt fontos, csak az, hogy ott van, és be tud avatkozni, ha esetleg rosszul sülnének el a dolgok. Azt Ayse óta már megtanulták, hogy nem számíthatnak a járókelőkre, az egyszerű pórnépre, de Anatole talán, mint céhvezér, érzett akkora felelősséget önmagában, hogy szívén viselje a kicsiny csapat sorsát. A válasz persze azonnal érkezett, és nem olyan, amire igazából számítottak. Azonnal támadott, ráadásul eléggé ovis módon, visszakérdezéssel, a válasz megadása nélkül, mindenféle bizalom nélkül. Talán tényleg elment az esze.
-Jelenleg neked van szükséged a mi segítségünkre. Vagy válaszolsz az általam feltett kérdésre, hogy tudjuk, miből indulhatunk ki, vagy pedig itt és most befejezzük ezt a diskurzust.
-Timidus… kérlek! Figyelj Suzume… mi… nem vagyunk valami jóban. Nem akarunk bántani, de van okunk tartani tőled, szóval légy szíves mondj el mindent, amire emlékszel, hogy tudjunk segíteni.

by **Suzume** Hétf. Dec. 29 2014, 11:34

Még ilyet, én itt elvesztem az emlékeim kétségbe vagyok esve, elesett és gyenge vagyok ezek meg ilyen gorombák velem. Hát hol van az együttérzés? :3
Azért persze továbbra is játszom az értetlen, gyanakvó lányt akinek fogalma sincs mi folyik körülötte.
- Erre az egyre én is rájöttem. – Billentem kicsit félre a fejem epésen megjegyezve, de aztán kifújom a levegőt nyugtatva a nem létező idegességem. – Nem emlékszem semmire csak hogy fekszem az ágyon ennek az istenverte fogadónak az egyik szobájában. Nem tudom, hogy kerültem oda, mikor kerültem oda, nem tudok semmire vissza emlékezni mint ha soha nem is léteztem volna, viszont láthatóan léteztem, mert vannak mindenféle cuccaim, barátok a menüben és egy levél amit tőled kaptam, hogy találkozzunk egy erdőben, most pedig itt vagytok ti akikről csak annyit tudok, hogy nem vagyunk jóban, sőt talán az is lehet, hogy pont miattatok nem emlékszem semmire szóval bocs ha nem vagyok éppen együtt működő kedvemben! – Keltem ki teljesen magamból, olyannyira hogy még levegőt is elfelejtettem venni két mondat között aminek köszönhetően az utolsó pár szót sikerült tőlem szokatlanul magas hangon ki kiabálni, hogy aztán végre kifújhassam magam. Ha minden úgy sikerül ahogy én terveztem akkor ezzel remélhetőleg szét is zúzom a rólam alkotott, megfontolt, ravasz és higgadt képet. Már ha ez a kép volt rólam eddig. :3
- Szóval végre elmondhatnátok, hogy honnan ismertek, miért nem vagyunk jóban és, hogy mit akartatok akkor az erdőben? – Nyilván ettől nem kapnák teljes képet arról, ki is vagyok de támpontot igen és ilyen helyzetben szerintem minden apró infó lényeges lehet.

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 11:49

-Ha miattunk nem emlékeznél semmire, akkor kihasználnánk a helyzetet azzal, hogy a barátaidnak mondjuk magunkat, szövetségesnek, akik nagyon jóban vannak, és ezáltal felhasználnánk a céljaink elérésére. Ha tudnám miképpen kell emlékeket törölni, már rég megtettem volna, ezt azonban nem tudom. Az erőben pedig…
-Vadászni! Vadászni hívtunk az erdőbe. Eléggé… összevesztünk előtte, mert…
-Meg akartál minket ölni.
-Hát… izé… igen. De akkor ezt el is felejthetjük. Mármint… ne értsd félre, nem gúnyolódni akarok, vagy ilyesmi. Szóval tudnunk kellene, hogy mire emlékszel… úgy teljesen. Az oké, hogy nem tudod, hogy ki vagy, de azt például tudod, hogy hol vagy? Vagy azt, hogy hogyan kerültél ide? Mármint nem a fogadóba ide, hanem ide ide. Vagy arra sem emlékszel? És…
-Azt mondtad, hogy vannak cuccaid. Ha elmondod, hogy milyen cuccaid vannak, akkor meg tudjuk mondani, hogy mi hiányzik közülük, és akkor azt is könnyebben kideríthetjük, hogy kiknek volt érdekben az, hogy elfelejts mindent. Mármint rajtunk, és azokon az embereken kívül, akik meg akarták akadályozni, hogy tovább gyilkolj.
-Igen… tényleg… azt tudod, hogy a vörös indikátor mit jelent a fejed felett? Vagy… a menüdet ki mutatta meg, hogy hogyan kell használni? Vagy… vagy azt tudtad előtte is? És… csak erre a világra emlékszel? Mármint… ahol van menüd, meg eszköztárad, meg ilyen cuccaid… vagy… vagy arra például emlékszel, hogy melyik cuccod mire való? Vagy arra, hogy mit jelentenek a szintek és a pontok a menüdben?
-Túl sok kérdést teszel fel.
-Izé… bocsánat…

by **Suzume** Hétf. Dec. 29 2014, 12:45

- De hát nem is teszed. Az mondtátok nem vagyunk jóban nem azt, hogy barátok vagyunk. – Értetlenkedek. Mások nyilván már megszokták, hogy hangsúlytalanul beszél ahogy most is így a szarkasztikus kérdés inkább kijelentésnek hangzott de ugye mivel én nem emlékszem rá ezért nem is szoktam még meg a beszédét. Az, hogy erdő helyet erőt mondott kissé meglep. Timi Ritkán hibázik.
Végig hallgatom a kérdések és kijelentések tömkelegét és igencsak rákényszerít arra, hogy felvonjam a szemöldököm.
- Először is… - Emelem fel összezavarodva a kezem egyest mutatva vele. Nem is pillantok rájuk hanem próbálom értelmezni a hallottakat. - Meg akartalak titeket ölni erre ti meghívtok engem az erdőbe vadászni. Szerintem ezt ti sem gondoltátok át rendesen. De nagyon úgy tűnik csak az időmet pazarolom veletek. Az emlékeimet vesztettem el nem pedig a józan eszem. – Játszom el a sértődöttet. – Miért hívtatok engem valójában az erdőbe? Bosszú? – Elég erősen kellet koncentrálnom, hogy fejben ne válaszoljam meg a saját kérdésem. Úgy kell tennem mint aki tényleg nem tud semmit. Pár lépést hátrálok. Ha bele gondolok így úgy hangzik mint ha ki akartak volna rabolni csak nem sikerült… vagy valami hasonló.
- Biztos jó okom volt rá, hogy megöljelek titeket, elég jó ahhoz, hogy ne mondjam el pontosan miféle cuccaim is vannak. És most is jó okom van arra, hogy ne kössem az orrotok alá. – Meggondolandó, hogy ebben a helyzetben menekülőre fognám de általában a kíváncsiságom nagyobb szokott lenni így tovább próbálnák puhatolózni hátha többet is megtudok. – Senki nem tanított meg semmire. Magamtól tudtam mit kell csinálni, ösztönösen. Mint ahogy járni sem felejtettem el. – Arra viszont nem válaszolok, hogy tudom-e hol vagyok, vagy hogy kerültem ide. Nyilván nem tudnám, hogy kerültem ide és ebből kiindulva azt sem, hogy egy játékban vagyok.

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 13:50

Timidus ideges. Így tudnánk legjobban leírni azt a helyzetet, ami jelenleg ilyen apró hibákra készteti a programot. Az egész rendszere jelenleg arra van kihegyezve, hogy a harcra, a támadásra, a veszélyre készüljön fel, és talán ez okozhatta ennek az egyetlen betűnek a kihagyását. Talán észrevette, talán nem, talán azzal számol, hogy amiképpen Shu, úgy Suzume sem észlelte, ezt már sohasem tudjuk meg, mindenesetre azt sem értette, hogy Suzu mit értetlenkedik, de mivel Shu vette át a szót, és nem is mond hülyeséget… mármint nagyjából az igazat mondja, így inkább rá is hagyja a beszédet. Azt a pet is tudja, hogy a lány jobban ért az emberekhez, és a sárkány még az állítólagos értelmes, egészséges emberek gondolkodásmódját sem érti a kaotikusságuk miatt, nemhogy egy megbolydult elmében találjon bármiféle logikát.
-Hát… rád vadásztunk. Szerettük volna megbeszélni a dolgokat, és elvileg sikerült is. Legalább is úgy tudom. Azóta mi nem is kerestünk, nem is akarunk elkapni… most is te kerestél minket, és pont azért félünk, mert azt mondtad, hogy békén hagysz minket… úgy teljesen. És… igazából én máig nem értem, hogy miért akartál megölni minket. Mármint azon kívül, hogy meg akartuk akadályozni, hogy másokat megölj, miután elmondtad, hogy hány embert öltél már meg. De… elvileg ugye már akkor is meg akartál változni… legalább is ezt mondtad mindenkinek… de… figyi. Tőlünk nem kell félned. Most komolyan, te egy felnőtt nő vagy, én meg egy kislány. Timidus meg megígéri, hogy nem fog bántani, meg itt van Anat is, ő is megvéd… viszont mi csak akkor tudunk nem félni tőled, ha fegyvertelen vagy… és most nem vagy az… szóval vagy beszélgetünk így, az utca két végéről, vagy leteszed valahova a fegyvereket, és akkor esetleg le is tudunk ülni rendesen. Mondjuk... mondjuk odaadod bent a csaposnak. Nem kell, hogy nekünk add. Az megfelel?

by **Suzume** Hétf. Dec. 29 2014, 14:27

- Ez egy csöppet zavaros… mint ahogy elég sok minden. – Sikerült lenyugodnom és egy sokkal barátságosabb hangnemet megütnöm. egyébként Persze, hogy nem keresett hisz úgy tudta börtönben vagyok. Kicsi és hazug Shu. Vagy Anat elmondta, hogy mégsem zárt börtönbe. Ez is benne van a pakliban
- Nem válok meg a cuccaimtól. – Jelentem ki. – Nem bízom annyira bennetek, hogy teljes védtelenül ácsorogjak itt. Az íjam amúgy is a táskámban van, nem tudnám csak úgy előkapni. Ha ez így nem elég megfelelő akkor kénytelen leszek más módon válaszokat találni. Ha viszont hajlandó vagy a kompromisszumokra úgy beszélhetünk, rendesen is. – Pislantok körbe. Elég zavaró, hogy így az utcán beszéljük meg néhány játékos még meg is állt egy pillanatra. Shu ajánlata és biztosítéka amúgy is elég gyenge lábakon áll. Valószínű, hogy bárki is nyugodt lenne, hogy a sárkány nem támad rá mert ott van vele Anat akit Shu hozott magával és barátnak hívja. Biztos az idegen pártját fogná ha harc kerekedne ki. Legalábbis így gondolnám ha nem tudnám, hogy Anat tényleg nem merne csak úgy rám támadni.
- De ha nagyon ragaszkodsz hozzá beszélgethetünk az utcán is. – Mondom mialatt kinyitom a fogadó ajtaját, várom, hogy ugyan elindulnak a bejárat felé vagy sem. Előbbi esetében én is belépek és helyet foglalok ugyan annál az asztalnál ahol korábban is vártam őket. Viszont ha nem akkor is az első kérdésem ez.
- Tényleg olyan sok embert öltem meg? – És ha ez bebizonyosodást nyer akkor jöhet a következő. – Miért? – nyilván az érdekelne a legjobban miért is vettem el mások életét és arra kíváncsi lennék miért akartam megölni Shut igaz ezt ők sem tudják. Bár még szép, hogy nem tudják mert nem is akartam megölni őket. Jobb terveim vannak velük annál :3

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 14:41

-Mi sem értjük, hogy mit miért teszel, nekünk is ugyanolyan zavaros. Az elején… amikor először találkoztunk, akkor még azt mondtad, hogy segíteni akarsz nekünk, de már akkor is cselszövősködtél, és csak össze akartál minket ugrasztani Anattal meg a frontharcosokkal. Meg utána meg el akartad mellőlem csalni Timidust, ami megint nagyon gonosz volt tőled, ráadásul butaság is, mert Timidus soha nem hagyna el engem.
-Amíg bizonyosodom meg afelől, hogy nem hazudsz, addig nem engedem a közeledbe a lányt. Ha nem bízol meg bennünk annyira, hogy leadd a fegyvereidet, akkor a szavunknak sem hihetsz. Azt pedig te is nagyon jól tudod, hogy nem mondasz igazat, amikor azt állítod, hogy nem tudnád csak úgy előkapni. A fegyver elővétele az inventoryból, vagy lecsatolni a hátadról az íjat, mindössze pár másodperc. Ez idő alatt nem vagyok biztos benne, hogy képes lennék semlegesíteni téged, és még a ruhád zsebeiben is hordhatsz akármit. Akkor nem jelentenél egyedül veszélyt, ha átadnád a holmidat, és egy mi általunk átadott öltözékben lennél.
-Oké-oké, nem bízol bennünk, megértettük, de értsd meg, hogy mi sem bízhatunk benned, mert nem akarunk meghalni. Vagy elhiszed, hogy segíteni akarunk, vagy nem.
Természetesen ezek után, ha Suzu nem teljesíti a kérésüket, akkor nem mennek be a fogadóba. Még azt sem tudhatják, hogy hány vörös vár rájuk odabent, vagy azt, hogy nem állították-e át a fogadó területét valahogyan nem védett övezetté.
-Akiről tudok, az három ember. De bizonyára megölhettél ennél sokkal többet is, de csak ezekkel a gyilkosságokkal dicsekedtél el. És azért ölted meg őket, mert az utadba voltak, és így fel tudtad használni őket, hogy megszerezz egy fontos tárgyat. Ennyi.

by **Suzume** Kedd Dec. 30 2014, 09:49

Komolyan, egyre gyakrabban van olyan érzésem, hogy ez a sárkány totál hülyének néz.
- Oké, akkor beszélgetünk az utcán. A cuccaimtól semmiképp sem válok meg és ha nem sértődsz meg rajta, nem szívesen fogadok el idegenektől semmit. főleg olyanoktól nem akikkel nagyon nem rózsás a viszonyom. – Viszont ahogy hallgatom a lány rájövök, amit eddig is sejtettem, hogy Shu nagyon is tévúton van velem kapcsolatban.
- Értem! – Arcomra az elkeseredés ül ki. Biztos mellbe vágna ha kiderülne, hogy egy aljas gyilkos vagyok. – Talán jobb lett volna ha nem tudom ki vagyok. – Felelem halkan. – Azt hiszem amit akartam meg kaptam és ha csak nincs más amit mondani akartok akkor én tovább is állnák. – Várok egy picit, hátha szeretne valamit közölni még majd ha nincs ellenvetése visszamegyek a fogadóba azon belül is a szobámba és onnan pedig egy teleport kristállyal elhagyom a várost, feltéve ha Shuék nem követtek. Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy elhitték ezt a kis közjátékot, nem is igazán számit, hogy most elhitték. Csak játszanom kell tovább és ennyi. Az egyik célom ezzel elérhetem hisz szabadon mozoghatok tovább anélkül, hogy Anat vagy a lány megszabná, hogy mit tehetek és mit nem. Plusz kis szerencsével talán pár önérzetes piri vadászt is lerázhatok magamról. Aztán, hogy mi sül ki majd a továbbiakban az egészből majd meglátjuk. A tervem alapjait már lefektettem és ez volt most a lényeg. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy Silverrel és Szophieval mit kezdjek. Talán elmondom nekik, az igazat bár minél többen tudják annál nagyobb a lebukás veszélye is.

by **Malcolm** Hétf. Ápr. 20 2015, 21:57

Music

Az Asukával folytatott vadászat igencsak hasznosnak bizonyult. Na nem csak azért, mert meg tudta szerezni a kellő mennyiségű teljesítményt, amelyekből már lettek ércei a megrendelésekhez is, de a közös tervek szövögetése igazán felpezsdítette Malcolm vérét. A teleportkapu felé közeledve még kellő távolságban szétváltak Asuval, hogy ne mutatkozzanak együtt a távozáskor is, aztán irány egyenesen a Kezdetek Városa. Igaz a nőnek azt mondta, hogy csak másnapra tervezi a találkozót Haruval, de miért késlekedne? Fiatal még az éjszaka, alig múlt éjfél. Még a teleportálás előtt megfogalmazza mesterének a levelet, akit hozzá hasonló éjjeli bagolyként, akarom mondani vámpírként nem fog meglepetésként érni a levél ily kései órában.

Malcolm írta:
Atyám!

Kérlek engedd, hogy színed elé járulhassak és audienciát kérhessek tőled. A templomba már nem mehetek észrevétlenül, így egy másik helyszínt kell találnunk. Nagy tisztelettel várlak a Déli negyed kútjánál 1 órakor, ha megfelel a korai időpont.
Hű tanítványod

Addig is viszont volt még egy elintéznivalója, aminek jobb minél előbb pontot tenni a végére. Lopakodását használva elsomfordál a Kezdetek városa Északi részébe, ami közismerten a legszegényebb része a városnak. Még mindig könnyen találni olyan fiatal, árva gyerekeket, akik némi pénzért még az anyjukat is eladnák. Hiába, ebben a világban is fontos tényezők az anyagiak, az árvaházak pedig nem jelentenek feltétlenül biztonságot mindenki számára. Valószínűleg a a Besúgónak sem újdonság, hogy mindenféle jött-ment kölykök mennek be hozzá küllemükhöz nem illő pénzmennyiséggel, hogy infót vásárolhassanak. Az ezúttal megbízott fiúcskából azonban nem lehet majd jobban rálicitált pénzzel sem kihúzni, hogy ki a megbízó, erről Malcolm igencsak gondoskodott. Minden gyerekből ki lehet szedni, hogy mitől fél legjobban, ehhez nem kell mentalistának lenni, csak sorolni kell a jól irányzott kérdéseket és figyelni a reakciókat. Ez pusztán pszichológia és megfélemlítés. Malcolm pedig pontosan azzal zsarolta meg a fiút, amitől a legjobban fél. De hogy mi is ez, azt butaság lenne elspoilerezni komisz kis kíváncsiskodó olvasóknak. A lényeg, hogy Malcolmnak sikerült hozzájutnia egy igencsak hasznos bossinfóhoz és nem is került túl sok pénzébe. A taktikai infó mibenlétébe azonban csak akkor fogja beavatni Asukát, ha a nő is az elvártakhoz mérten produkálja magát a terv reá eső részében. Most pedig ideje fogadnia a mesterét a megbeszélt helyen...

by **Drake Haru** Szomb. Ápr. 25 2015, 19:50

Nem mondom, hogy vártam ezt a levelet, de nem is ért teljesen váratlanul. Legalábbis a késői órát tekintve egyáltalán nem volt zavaró. Akik ismernek, olyan értelemben, hogy tudják, ki vagyok, mindig ilyenkor írnak. Remélem, hogy M-től kapok újabb csodálatos feladatot, de sajnos nem erre került a sor, így hiába hullatta a semmibe drága fegyverem vérszilánkjait.
- Sajnálom, nem kaptunk feladatot. - csevegtem Falánkkal, hisz biztos voltam benne, hogy ő ért, és meghallgat. Ő él, csupán csak a megfelelő bánásmódra van szüksége ahhoz, hogy szíve dobogását igazán meghallhassuk. Mint a kutyák, csak arra volt szüksége, hogy beszéljenek hozzá, és ő vércseppjeivel válaszol.
- Viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem kapsz enni. Ki tudja, mit hoz még az est. - ekkor végighúztam ujjam a pengén, és az vékonyka kis csíkot vágott ujjamba, melyből ugyanúgy szivárogni kezdett a vörös folyadék, ahogy Falánkból csöpög szüntelen.
Még egyszer végignéztem a templom makulátlan ragyogásán, megigazítottam egy abroszt, és kicseréltem egy gyertyát, amely már csak pislákolva égett, majd elindultam az éjszakába. Elindultunk. Mi ketten. De személyünk különbözőségét nem tudhatta senki rajtunk kívül. Másoknak ő csak egy fegyver volt. És nekünk addig jó, amíg ezt hiszik a tudatlanok.
Az üzenetre nem válaszoltam, semmi szükségét nem láttam. Komótosan lépkedtem, mégis, a teleportálás után már a sötétbe burkolózva, ahogy azt illik. Ritkán járok a magasabb szintekre, akkor is csak ha feladatom akad ott. Egy óra előtt öt perccel ott voltam, és figyeltem a kutat, árnyékba burkoltan. Persze biztos voltam abban, hogy ott lesz, de ki tudja, kik ólálkodnak még erre. Van pár kellemetlen alak ezen a világon, jó néhány, akik egyszerűen csak nem tudnak elmenni mellettünk szó nélkül. Bár az még a jobbik eset, ha csak beszélünk.
Falánk pedig csak vérzett mellettem, bíborvörösbe burkolva a földet maga alatt. Ám a folt nem terjedt szét, nem nőtt, mindig csak ugyanakkora maradt. Pár kis fűszálon telepedett csak meg. És ha arrébb megyünk, a fűszálak nem fogják nyomát tovább hordozni. Annál elővigyázatosabb ő. A természet hallgat rá, és a vörös elpárolog a semmibe.

by **Malcolm** Csüt. Május 28 2015, 13:15

Malcolm kis híjján agyvérzést kap, amikor meglátja Harunál a vérző fegyvert. Egyrészt a vér ugye ellenállhatatlan vágyat ébreszt egy vámpírban, s hogy Lucretia ilyen mértékben tudott ellenállni a kísértésnek, az egyszerűen lenyűgöző. Mindig is tudta, hogy az Atyja egy rendkívüli vámpírúrnő, de ez a jelenet is bizonyította, hogy igencsak idős és tapasztalt malkavita. A másik dolog, ami kiveri Malcolmnál a biztosítékot, az sokkal kevésbé okozott benne lenyűgözöttséget, inkább ijedt és bosszús is volt egyben érte. Hiszen Lucretia azzal a vérző fegyverrel lófrált fikarcnyi elkendőzés nélkül, amely nemhogy egyedi, hanem egyenesen legedás fegyver, amely nem is olyan régen még a bugris bohóc tulajdonát képezte. Azé a tökkelütöttpé, aki frontharcos, céhvezér és közismert kereskedő hírében állt, legalább is a cikk ezt állította, magyarán bizonyára közismert volt az egyedi fegyvere. Igaz, hogy Lucretia megváltoztatta a fegyver típusát, ettől a vér az még vér maradt, nem lehet ráfogni, hogy eperlekvár Razz

Malcolm sietősen odalohol a mestere elé és hevesen kérlelni kezdi.
- Atyám, könyörögve kérlek, ne mutatkozz nyilvánosan ezzel a fegyverrel, mert bajt fog hozni ránk! Óvatosnak kell lennünk, még bizonyára keresik Anatole gyilkosait, könnyen lebukhatunk. Ki kell találnunk egy feddhetetlen indokot arra, hogy miért van éppen nálad ez a fegyver és ami nem utal arra, hogy áldozatot követelt a megszerzése. Én már gondosan átalakíttattam minden felszerelésem küllemét. - dicsekszik el büszkén, bár még mindig idegesen az elővigyázatosságáról. Az még hagyján, hogy egy hozzá hasonló csóró össze tud szedni magának némi ércet, hiszen az a védett területen kívülről vagy szafari jelvényekből is összejön, de ennyi ritka holmi már kevésbé. Azt kovácsoltatni kell, a kovácsok pedig bizonyára számontartják, hogy kiknek és mennyi ritka itemet állítanak elő. A Kaszás sisakja viszont túlságosan egyedi és megismételhetetlen cucc ahhoz, hogy egy jk csak úgy a fejére tolja, mint lopott holmit. Rátér viszont végre arra, hogy miért is hívta ide a mesterét.
- Atyám, beszámolóval tartozom feléd. Megismerkedtem egy Asuka nevő vörös indikátorossal, aki be akar csalni egy céhbe. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag teljesen rám van tapadva az a nő és mindenáron felszabadítót akar belőlem faragni. Az lenne a kérdésem, hogy egyezik-e ez a céljainkkal? Alkut kötöttem a nővel, hogy eleget teszek a kérésének, ha segít a frontharcosok ellen szervezkedni, de nem tudom helyesen cselekedtem-e. Kérlek adj nekem úmutatást, hogy tisztán láthassak! - A kis béna, azt se tudja, hogy magával a Liberatos céhvezérével áll szemben : P

by **RenAi** Csüt. Okt. 01 2015, 19:22

Ai és Malci *-*

Hogy mi is történik velem manapság? Mondhatnám úgy is hogy pangás van… Jin-el sem javult semmit a dolog, az időm nagy részét a céhházban töltöm manapság, de ott is csak pár emberkével futok össze néha-néha, bár legutóbb vicces kalandban volt részem amikor Silverre eltévedtünk a folyosókon, de az nem egyszeri eset. Kiderült hogy már sokakkal megtörtént, és mindenki furcsaságokat tapasztalt arra, szóval megnyugodtam… Már amennyire az élő indák után meglehet. Időközben bossolni járok csak, de már azt is bánom… Valahogy mindig van valami vita, valami bosszúság amit nem értek… mint ahogy azt sem hogy miért kell egymást ölnünk… Egyre távolabb kerültem mindentől és mindenkitől, valahogy senkivel sem találom meg a hangot…. Mindent elrontottam… de mikor és mivel?.... Fogalmam sincs…

Hasonlóan mélabús gondolatok jártak a fejemben mikor észbe kaptam hol is lukadtam ki. Standok mindenhol. o/ A szomorúságra a legjobb orvosság, ha megajándékozom magam valamivel ugye? :3 Végig jártam a standokat, a fegyverektől kezdve a potion és kristályszaküzletekig, a plüssöknél is elidőztem, majd a ruhák következtek, azon belül is a fehérnemű részleg. Úgy gondoltam ideje volna beújítani párat, bár kicsit kellemetlennek éreztem hogy a nyilt utcán így kipakolva minden, hiába csodaszépek, akkor is mindenki látta hogy mit akarsz vásárolni és ez kellemetlen. Gyorsan kiválasztottam párat, és talán még annál is gyorsabban bepakolásztam az inventorymba. Sőt találtam egy aranyos macisat Yuukinak is, nem hagyhattam ott. :3 Már épp felfordultam volna a következő standra amikor a szemem sarkából egy ismerős árnyat pillantottam meg. Pár másodperc kellett mire felismertem, és egyszerre dobbant nagyot a szívem és örültem meg. Minden erőmet összeszedve eredtem utána, ha csak nem voltam feltűnő neki hogy bámulom és nem szólt hozzám. De a lényeg, hogy így vagy úgy, de nem hagytam szökni. Követtem, de nem lopva, sőt talán elég feltűnő lehetett ahogy nekimegyek az almákat és gyümölcsöket áruló stand szélének, és le is gurítottam pár narancsot. Gyorsan felszedegettem, és mihamarabb utól akartam érni a fiút. A nevén akartam szólítani, de nem jutott eszembe, így csak:
- Héé, várj... várj egy picit.. kérlek.. – Szavak formáltak hangot ajkaimról.

by Ajánlott tartalom