Re: Keleti rész

by **Aoi Shizuka** Pént. Szept. 20 2013, 00:23

Hinari

Tömeg. Emberek hömpölygő tömege. Egymást érő, cipőbe bújtatott lábak, hadonászó kezek. A Kezdetek Városának közel 8000 lakosa mind megfordul itt, a Keleti Városrészben, a piac utcájában.
Zaj. Hangzavar. Szavak, szófoszlányok, harsány nevetés és a kofák kiabálása. A járda kövén klappogó lábbelik, susogó ruhák, láncok, vértek, fegyverek csörömpölése a standoknál.
Illatok. Szagok. Nehéz izzadság szag árad a nap melegtől felhevült testekből, és keveredik a hölgyek drága parfümeinek illat-füzéreivel, ahogy a nézelődök egyetlen nagy tekergőző kígyóként töltik ki az utca két fala közti teret.
Piac. Megannyi árúval roskadozó asztalaikkal a standok egymást érik, végeláthatatlan hosszan. A tágasnak számító utcát karokként ölelve töltik meg az árusok ponyvás állványai, mindenféle kincsekkel megrakodva. A két oldal közé beszorított ember-hullám apró áramlatokként szeli át, meg át önmagát, ahogy ki a város szíve felé, ki a Keleti Kapu irányába igyekszik tovább jutni.
A Piac egy massza, egy emberi testekből álló furcsa élőlény, ami akaratlanul is letapiz, beborít tömény illataival és szagával, egyetlen nyugodt percet sem hagy ahogy a forgatag magával vissz, és hangorkánjába beszippant. Zajos lüktetés. Koszos és fülledt. Nyomasztó de vidám, mindig élettel teli.
- Onee-chan, Onee-chan! – ráncigálta a kisfiú a lány ruhájának ujját.
- Tessék csak nyugodtan!
- Csak 10 arany, ha ötöt vesz!
- Igen? – fordult a kimonóba öltözött lány a kisfiú felé
- Játszhatok én is az íjaddal?
- Persze, hogy játszhatsz te is vele! – és a hosszú, fekete hajú lány megsimogatta a kisfiút.
- Mit adhatok?
- Azt a cseresznye-virág mintásat néztem...
- Shizuka Onee-chan! – rázta meg a könyökét egy másik fiúcska
- Hüüüm? – fordult most a másik irányba a kék szemű lány
A fiúcska egy csokor vadvirágot nyújtott a lány felé
- Kérnék abból a sárgából 5 dekát!
- Onee-chan! Daisuki dayo!
- Arigato! - válaszolta boldogan - Watashi mo anata ga suki desu! – átvette a virágokat, és megszagolta őket.
- Nagyon finom illatuk van!
- Mint Shizuka Onee-channak! – vágta rá egy kislány
Shizuka leguggolt apró lovagjához, és homlokon csókolta a fiúcskát
- Máris csomagolom! Adhatok még valamit?
A kisfiú majd el olvadt boldogságában.
- Látjátok? Látjátok, engem megpuszilt! – büszkélkedett a kis társai elött
- Én is akarok!
- Én is kérek!
- Olyan méretben van ebből, mint ez?
- Onee-chan! Engem is!
Körbepuszilt minden kis lurkót a kimonós lány, épp az egyik kislány ölelgette, amikor egy másik kissrác meglapogatta a hátát, és arra mutatott, amerre a tömeg nyílni kezdett
- Hooo! Hinari-san! – mondta elképedve a fiúcska
- Hinari!
- Hi-na-ri!
- Hinari-sama!
- Jaj, ő az... – s ijedten bújtak páran a kimonó túloldalára
- Ki? – kérdezte a lány, és az ölelésből kibontakozva fordult a közeledő nő felé
- Hát Hinari! Az a félelmetes kardforgató a Justic Le...! – felelte egy lányka
- De Hinari-san szép! Nekem tetszik! - vágott közbe egy másik kis lurkó, a kimonóba kapaszkodva
- Szerintem se néz ki félelmetesnek! – simogatta meg a lányka fejét Shizuka
- Jaj, elnézést a gyerekekért, az árvaházból vannak, és azt hiszem nehezen tudják kifejezni, hogy csodálják önt! - tette a tenyerét két kisgyerek fejecskéjére, és bocsánatkérően meghajolt
- Hinari-san! Kérhetek tőled autogramot?– szaladt oda a Hinariként megnevezett lányhoz az egyik kisfiú

Keleti rész - Page 6 A1_2013_9_20_d53j7rk212

A piac hangjai

by **Hinari** Pént. Szept. 20 2013, 17:19

Régen jártam errefelé, sőt, ha jobban belegondolok, talán még sohasem voltam itt. Illetve de, még egy másik világban, egy másik életben. Szótlanul haladtam, már nem mentem többet a nevekhez, elég volt, bőven elég, nem akartam újabb csalódásokat, ámde a tudás az kellett, szomjaztam rá, de mégsem mertem a legbiztosabb módszerhez folyamodni. Ott, a kórházban, te voltál az, ugye? Tudtam, hogy valószínűleg nem, mégis, a remény máig megmaradt bennem, annak ellenére, hogy a saját szememmel láttam a szélben sodródó pixeleket, mik az első képességemet adták nekem. Mik megmentették az életem. De azóta láttam mást is, és tapasztaltam olyan dolgokat, amik egyáltalán nem különböztek a kinti világtól, fájdalmat, arcvonásokat, mit az adatok képtelenek voltak hűen visszaadni. Meleget, mosolyt, kézfogást és ölelést… de célt te adtál nekem. Egy kisfiú volt, nálamnál jóval fiatalabb, és optimizmusa képes volt elfeledtetni velem, amit a hónapok nem tudtak. Ő elment, de hiába találtam új barátokat, néha visszavágytam, oda, ahol minden elkezdődött.

Halkan sóhajtottam, feltörtek a vidám emlékek, mik komoran tükröződtek az egyik sarki bolt ablaküvegén, ahogy átnéztem rajta. A velem szemben álló lány is valahogy más volt. Megváltoztam. Lehet, hogy nagyon, lehet, hogy egyáltalán nem, de többé már nem bújtam el, nem futottam el. Előlem futottak… legalábbis ezt kívántam minden rosszakarónak, nem tudtam elfelejteni, ami a társaimmal történt, Lewissel, Rannal, Zhellel és még ki tudja mennyi játékossal, kiket meg kellett volna védenem.
Körülnéztem, nem volt rossz kedvem, inkább abba a fajta csöndes magányba burkolóztam, ami megfelelően ellensúlyozta a tömeget, mi az utcákon sodort előrefelé. Nosztalgiáztam, azt hiszem. Erre csak most jöttem rá, amikor ujjaim végigsimítottam az egyik fabódén, és arra gondoltam, Naxonnal mennyit nevettünk, és sosem értettünk egyet, ha valaminek a megvételéről volt szó. Sokan megnéztek maguknak, volt, aki megbámult, én viszont nem foglalkoztam velük, odajönni senki sem akart, és láttam csalódott arcokat is, akik nyilvánvalóan az inventorymban pihenő fegyverem szerették volna látni helyettem. Ekkor azonban egy hang kivált a morajlásból, egy aztán több, mind gyerekek voltak, fiúk és lányok, azonos vagy eltérő korosztályból, s köztük egy lány, kit imádtak s körülugrálták. Lassítottam, nem szerettem volna zavarni őket, de ahogy feltűntem, akaratlanul is a figyelmük középpontjába kerültem, így végül mégiscsak megálltam, derűsen nézve végig rajtuk. Félelmetes? Elnevettem magam a feltételezésre, ám nem voltam felkészülve ekkora rajongásra, zavartan hajoltam le a kicsihez, aki megszólított.
- Pe… persze – majd már hívtam is le a menüből a szükséges felszereléseket – Mi a neved? – mosolyogtam rá, ha megmondta, akkor még írtam is pár sort, ahogy azt szokták – Ne haragudj, ha fura lesz, tudod még soha nem csináltam ilyet – tettem hozzá, bár nem tudtam, pontosan miért is ejtettem ki a szavakat. Úgy éreztem, előttük maximálisan őszinte lehetek, s ez szokatlan volt, egy új gondolat, amiért már megérte ellátogatni ide.
– Semmi gond, nagyon aranyosak – fordultam az ifjú lány felé – Nagyon szerethetnek téged – folytattam, s most jött volna a bemutatkozás, de furán festett volna, hiszen tudták, ki vagyok – Rendes tőled, hogy vigyázol rájuk – mondtam végül, kicsit habozva ugyan, hisz nem voltam tisztában a pontos helyzettel, de ahogyan egymáshoz viszonyultak, másra nemigen tudtam gondolni.

by **Aoi Shizuka** Szomb. Szept. 21 2013, 13:51

Hinari

- Kenta - válaszolja a fiúcska, valami végtelen boldogságot tükröző arcán
- Ü-üm - rázza a fejét szabadkozásként Kenta-kun - Nem baj!
- Hinari-san olyan erős és olyan gyönyörű! - mondja izgatottan Kenta-kun, miközben Hinari az autogram megírásával foglalatoskodik
- Ha nagy leszek feleségül veszlek!
Erre mind elnevetik magukat, még a nagy lány is.
- Kenta-kun már csak ilyen nőcsábász, még nekem is hozott egy egész csokor virágot! - mutatja fel a kezében szorongatott vadvirágokat
- Onee-chan! - rázza meg Shizuka ruháját az egyik kis pöttöm panna - Én már éhes vagyok!
- Én is! - vágja rá egy másik kissrác
- Shizuka onee-chan! Mi inkább hazamennénk ebédelni! - javasolja egy nagyobbacska lányka.
- Jól van, menjetek csak nyugodtan! Én még maradok egy kicsit! Vigyázzatok egymásra, és ne menjetek a kapun kívülre!
Miután minden kis gyerkőc behajtja a nagylányon a kötelező puszikat és öleléseket, integetve búcsút mondanak neki:
- Holnap is néz be hozzánk!
- Úgy lesz!
- Sayounara Onee-chan!
- Dewa mata ne Shizuka-chan!
- Ja mata ne, Minna! - mosolyogva integet utánuk
Miután a gyerekek eltűnnek az első utcasarkon, mosolyogva Hinari felé fordul
- Tényleg nagyon imádni valóak! Azt mondták én vagyok a nagy testvérük! Nagyon ragaszkodóak!
- Pedig még egy hete se vagyok itt - pirul el, és a cipőjével a macskaköves utat bökdösi zavarában
- Igazából nagyon nem kell rájuk vigyázni, de az árvaházban nagyon unatkoztak, és az önkéntesek megengedték, hogy ma kihozzam őket a vásárba! - mosolyog boldogan
- Ano... mintha Kenta-kun azt mondta volna, hogy Hinari-san valamelyik fontos céh tagja... valami Justice Lee...

by **Hinari** Hétf. Szept. 23 2013, 11:09

Elnevettem magam, egy kicsit, együtt a többiekkel, és mosolyogva simogattam meg a fiúcska buksiját. Örültem, hogy még itt, lent is létezik az a fajta öröm, ami átjárta őket. Hogy itt még létezik, ellentétben a felsőbb szintekkel, ahova csak fejlődni jár az a csapatnyi játékos, aki még reménykedik, egyre reménytelenebbül és kétségbeesetten reménykedik a kijutásért. Végignéztem a gyerekeken, egytől egyig csodálhatták azt a másik világot, fentebb, amit én lassan kezdtem meggyűlölni. De fölösleges lett volna kiábrándítani őket, jó volt ez így, apró melegség a szívemben, hogy van még felhőtlen boldogság és jókedv Aincrad pixeles utcáin. Még egy utolsó mosoly a fiúcskára, s ő már a kimonós lányon csüngött, majd a társaival együtt szaladt a dolga után, olyan gondtalanul, amit én már hónapok óta nem éreztem. Azt hiszem, valahol mélyen irigykedtem is rájuk egy kicsit, de soha nem felejthettem el, hogy mi a feladatom.
- Sziasztok – intettem a fiúcskák és lányok után én is, majd Shizuka felé fordultam - asszem a gyerekek így nevezték őt – Bájosan elevenek – kuncogtam – Shizuka, ugye? Nem csodálom, hogy a testvérüknek tekintenek, úgy is viselkedsz velük – mosolyogtam rá, ám amit utána mondott, az őszintén meglepett. Még egy hete sincs itt? Az meg hogyan lehet? Nem igazán értettem, hiszen maga a játék már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, sőt, lassan egy éve. Ajkaimat szólásra nyitottam, hogy rákérdezzek, aztán mégis becsuktam: valami foglalkoztatott, vajon ha tényleg csak most tudott belogolni, akkor eddig mi volt vele. Vagy mégis a fejére tette a sisakot egy év után, a kint híresztelt botrány ellenére? Ez persze még felfoghatatlanabb volt számomra, ám ahogy elnéztem, nem hittem volna, hogy ez a helyzet állt fönn. Tekintetem reá emeltem, ám ő nem kereste az enyémet, nyilván nem szereti hangoztatni, hogy még új, vagy szégyelli esetleg? Végülis mindegy volt, a lényegen nem változtatott.

Mire megszólalhattam volna, ő folytatta, mesélt az árvaházról, szavaiból azt vettem ki, hogy bár odavan a gyerekekért, ő nem ottani.
- Igen, a Justice League, és nemrég annak vezetőjévé tettek – feleltem, a hogyanokat kihagyva a történetből, hisz nem akartam halálokkal ijesztgetni a lányt – A céh alapvető célja a kijutás, de ugyanolyan fontosnak tartja a játékosok megvédését is – folytattam – Persze maguk a tagok is egy családi közösséget alkotnak, és igyekszünk ezt fenn is tartani – magyaráztam vidáman – Segítünk egymásnak.
- És te? Mihez kezdtél, amikor idekerültél? Még nem hallottam olyanról, hogy valaki később került volna be a játékba…

by **Aoi Shizuka** Kedd Szept. 24 2013, 21:24

Hinari

- Szia Hinari-chan! Szia! – integetnek vissza a gyerekek, majd utolsóként a frissen szerzett autogramot nagy vidáman lobogtató Kenta-kun is eltűnik az utcasarkon
- Ó, igen, tele vannak energiával, de nagyon aranyosak! - mosolyog vissza Shizuka
Hinari kérdésére válaszul pedig hadarva hamarjában bemutatkozik:
- Hai! Watashi wa Aoi Shizuka desu! Yoroshiku onegaishimasu! – enyhén meghajolva hozzá
- A-um-á... úgy értem a teljes nevem: Aoi Shizuka! Örülök, hogy megismerhetem Hinari-sama! – ismételten meghajol gyorsan
- Bocsánat, de nehezemre esik hozzászokni, hogy nem csak japánok vannak itt! – szabadkozik
- És igen, nagyon megkedveltük egymást a gyerekekkel, Shinjit juttatják eszembe folyton! – mondja mosolyogva az elismerésre, majd elszomorodik – háh, Shinji... ő is ilyen rosszcsont volt kis korában, mint ezek a fiúk!
- A vezetőjévé? – figyel fel erre a szóra – Hinari-sama céhvezér?
- Kakkoi! Akkor biztos nagyon nagy tiszteletnek örvendhet, hogy ha a régi vezér helyett megválasztották, hogy vezesse a céh minden tagját!
- Óa! Nem semmi céh, ha ilyen célokért küzd!
Shizuka számára Hinari, akkor és ott, a vidámságával az arcán olybá tűnt, mint egy harcos angyal, akit egy pillanatra a napsugarak fényében felmagasztosulva megdicsőülni lát. Nem tudta, kik lehetnek a céh tagja, de szemei előtt úgy jelentek meg, mint a legyőzhetetlenség és a rend bajnokai.
- Subarashii! – hagyta el ajkait oly lágyan mintha csodát látna maga előtt.
De ahogy egy pillanatra elmerengett, egy figyelmetlen járókelő hátba taszítja a vállával, s ahogy a kígyózó embertömeg visszazár köréjük, a massza beszippantja magába a két lányt, visszaszürkítve őket a többi hétköznapi játékos soraiba. Shizuka cipőjének koppanását a macskakövön, Hinari ruhájának rezdülését a szellőben, mind-mind elmossa a harsány kiáltások, jó kedvű hangos szóváltások, portékát kiáltva kínáló kofák hangjának zajos egyvelege. A levegőnek, a szellő hozta múló frissességét is ismét elnyomja az illat és szagkavalkád nyomasztó felhője.
Az egyensúlyát vesztett lányt pedig magával ragadja a tömeg sodrása, kétségbeesett arccal próbál kiutat találni, de a kimono zárt öltözetében lehetetlenségnek tűnik a feladat.
Egy utcával lejjebb sikerül csak kitipegnie a sűrűből, és a mellékutcában kifújnia magát. Egy padra lerogyva gyűri le az iménti ijedtségét.
Ha Hinari követi, akkor hellyel kínálja a padon maga mellett:
- Fúúfh, ez nagyon rémisztő volt, azt hittem ledöntenek a lábamról, még jó, hogy itt volt ez a kis utca!
- Hinari-san, nincs kedved leülni?
- Ami engem illet... hát... amikor bejutottam a játékba... ha jól emlékszem, kérdezősködtem... akitől csak tudtam. Az árvaházhoz is úgy vetődtem el. Az ottaniak mesélték, hogy nem én vagyok az egyetlen Késő. Azt mondták megfordultak már náluk mások is, akik hetekkel, hónapokkal később érkeztek csak. De én se értem miért, vagy hogyan... – ingatta végül a fejét
- De itt vagyok, és elhatároztam hogy visszajutok, anyuékhoz és Shinjihez! – nézett fel elszántan

by **Hinari** Csüt. Szept. 26 2013, 14:30

- Örvendek – hajoltam meg egy kicsit én is a lány bemutatkozására, majd mosolyogva hallgattam, ahogyan a gyerekekről beszélt, ez a pár szó bőven elég volt rá, hogy kiérezzem a hangjából, mennyire szereti őket. Ugyan a névvel nem tudtam mit kezdeni, de ő, ez a Shinji talán fontosabb lehetett a számára, mint a többiek; egy idősebb fiú… nem úgy tűnt, mint akik sokat találkoznak, Shizuka mégse volt szomorú, azt hiszem ez a fajta pozitív hozzáállás hiányzott belőlem hajdanán, és még most sem találom sokszor.
– Igen – bólintottam zavartan, ám ahogy a lány folytatta, arcomról eltűnt a mosoly, tulajdonképpen nem is szavaztak meg, a gyűlés is inkább Lewis haláláról szólt… de mintha elfogadták volna, vagy nem is tudom… - Igazából még az előző vezér bízta rám a feladatot, mielőtt… - kezdtem, de elharaptam a mondat végét, és elfordítottam a fejem. Ez nem az a téma volt, amiről szívesen beszéltem, és őt sem akartam elszomorítani, így végül rámosolyogtam, jelezve, hogy semmi gond. Az idő tényleg begyógyítja a sebeket… lassan, az igaz, de legalább idővel mégis jobb lesz… Meséltem neki a céhről, mit csodálattal hallgatott, s ez elgondolkodásra késztetett: innen nem is tűnt olyan nagy dolognak, vagyis az volt, de mégsem úgy… hiszen csak azt tesszük, amit jónak s helyesnek vélünk. Shizu mosolya és reakciója pedig ha lehet, még az előzőeknél is jobban meggyőzött erről – Köszönöm – fejeztem ki a hálámat, ám tekintetem már hiába kereste őt. Mindkettőnket lökdösött a tömeg, egyre távolabb egymástól, s én a lány karja felé nyúltam, hogy ne tudják elsodorni, ám végül elvesztettem szem elől. Utánaeredtem hát, próbálva előrenyomulni, ha kellett, a könyökömet s használtam, s meg is láttam őt, amint éppen egy padon piheg. Megkönnyebbültem, hogy nem esett semmi baja, odaléptem hozzá, és sóhajtottam egy nagyot, visszanézve a zsúfolt utcára – Jól vagy? – fordultam Shizuka felé, persze a védett övezet tényét figyelmen kívül hagyva: hiába, a berögzült gondolatokat még egy év után se tudtam teljesen elfelejteni, és amúgyis, nem minden az életcsík állása. Nagyon nem.
Hellyel kívánt s én leültem mellé, majd folytattuk a beszélgetést, szemöldökömet érdeklődve húztam feljebb: ahogy a játékba kerüléséről mesélt, és hogy ez egyáltalán nem volt egyedi eset… hihetetlennek hangzott. Kayaba ekkora hibát vétett volna, többször is? Eddig úgy ismertem meg a rendszert, mint amiből a béta teszt során minden apró hibát és bugot kiiktattak, habár párral már találkoztam itt, mégis, mindközül ez volt a legdurvább. Ekkora hátrányból indítani játékosokat, több hónapos késésekkel, s ők a bejelentésnél sem voltak ott, az első nap alkonyatánál… Ahogy azonban befejezte, az akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra.
- Becsülendő az akaraterőd, hogy még így sem adod fel, nem sokan lennének erre képesek a te helyzetedben – fejeztem be hangosan a gondolatmenetet – Jó látni, hogy vannak akik küzdenek a frontosokon kívül is, tudod sokan ki se lépnek a védett területről, olyanok, akik pedig megtehetnék… - mutattam körbe – De örülök, hogy te nem hozzájuk, hanem közénk tartozol – mosolyogtam rá. Szimpatikus lány volt, erős akarattal és kijutási vággyal… pont, mint mi.

by **Aoi Shizuka** Csüt. Szept. 26 2013, 20:33

Hinari

- Most már jól, köszönöm! Azt hittem fel fogok borulni, de végül megtartott a tömeg! - elpirul a gondolatra, de aztán illedelmesen újból meghajol:
- Köszönöm, hogy utánam jöttél, nagyon kedves tőled!
A dicséretbe, amivel Hinari elhalmozza megint csak belepirul, de aztán csak a fejét ingatja lágyan:
- Ü-üm, köszönöm, amiket mondasz, és igazán boldoggá tesz, hogy ezt gondolod rólam, de igazából, eddig sose mertem a városkapuktól látótávolságnál messzebbre menni. Azok a vaddisznók, olyan erősnek és félelmetesnek tűnnek, de legalább maguktól nem támadnak meg... messzebbre, veszélyesebb helyre még nem mertem menni...
Elmerengni látszik újra.
Igen, így sose lesz belőlem olyan mint Hinariból, még az árvaházi gyerekek is bátrabbak nálam! Shinji biztos nagyon jól érezné itt magát, de én már rég kiléptem volna, ha tudnék. Vajon Shinji hogy csinálja, hogy nem fél egy kicsit sem? Hogy tud legyőzni annyi mindenkit a játékaiban? Lehet, hogy ő se lenne annyira merész, ha tudná, hogy az életét kockáztatja
- Shinji biztos másképp csinálná, ő nem rettenne meg a szörnyektől! Biztos harcost választott volna, valami hatalmas fegyverrel, mindig a legsűrűjében küzdve, nem ilyen félős íjász lenne, mint én!
Aztán lehorgasztja a fejét, fekete haja az arcába hullik, s előredől a padon, a lécben megtámaszkodik, kezeivel görcsösen markolva, kapaszkodva bele
- Én... én ha tehetném már rég kiléptem volna...
- Ez nem az én játékom. Ez Shinjié. Én csak kipróbáltam, mert szerette volna megmutatni nekem is. Azt mondta, ez egészen más mint a többi, amivel játszott, és hogy nekem is tetszeni fog...
- De igazából nagyon ijesztő... arról nem volt szó, hogy meghalhatunk...
- Remélem el múlik ez az érzés... az hogy félek... - némi szipogást követően azonban elkezdi lóbálni a lábát, és a fejét is felemeli. Szemében egy-egy könnycsepp csillan a napsütésben, de az ajkai már mosolyra húzódnak
- De inkább beszéljünk másról! Mondtad, hogy olyanok vagytok a céhben mint egy család! Ez nagyon jól hangzik, olyan lehet mint a gyereknek az árvaházban!
A lábával kalimpálva, a könnycseppeket is kitörölve a szeméből, nagy-nagy mosollyal faggat tovább lelkesen:
- És mit szoktatok csinálni együtt, ha épp nem a szörnyekkel harcoltok? Szoktatok közösen főzni, nagy vacsorákat csapni? Tábortűz körül ülni az éjszakai égbolt alatt, és történeteket mesélni egymásnak? Hullócsillagokat számolni? Vagy kirándulni, várost nézni? Lehet itt ilyeneket? Meg fesztivált rendezni! Vagy bulit! Milyen zenék vannak itt? Fúúú, én egy csomó mindent szeretnék csinálni! ... de fogalmam sincs mit lehet, elvégre ez egy játék... ahol szörnyeket kell ölni
- Hinari? Ti szoktatok együtt játszani, nem csak szörnyeket ölni, hanem szórakozni is?

by **Hinari** Csüt. Szept. 26 2013, 23:10

- Semmiség, hisz éppen beszélgettünk – feleltem vidáman – De így talán jobb is, kicsit kevesebb a játékos, és egymást is jobban halljuk – tettem még hozzá, majd leültem mellé, és folytattuk ott, ahol elkezdtük – nagyjából. Örültem, hogy a céhvezéres téma nem került elő újra, a lány helyette magáról mesélt, egyre hosszabban, én pedig érdeklődve hallgattam, s kuncogtam, amikor a vaddisznókat vérengző fenevadaknak állította be. De számomra se voltak mások, amikor ide kerültem, s ahogy ő az árvaház gyermekeiből meríthetett erőt, nekem egy kisfiú jelentette ugyanezt. Ő azonban simán kiment a mezőre, s az erdőbe is…
- Csak a technikát kell megtanulni, és simán le tudod győzni őket, de valóban, messzebbre inkább társaságban érdemes menni, olyanokkal, akikben megbízol… és nem a mobok miatt – komorodott el a hangom, majd abba is hagytam, nem akartam megrémíteni a lányt, de azért jobb, ha tisztában van a fennálló helyzettel… főleg ilyen alacsony szinten. S már megint előkerült a név, s ahogy egyre többet beszélt róla, én egyre jobban átéreztem, mennyire fontos lehet neki… s már az is körvonalazódni látszott, hogyan s miért került ide. Kicsit sajnáltam, hiszen az itt élő emberek nagy része magától logolt be, azzal a céllal, hogy élvezze a játékot, amit már annyira várt. Vajon én hogyan éreznék a helyében?
- Shinji egy barátod vagy családtagod odakint? – kérdeztem rá, majd, mindkettőnknek időt hagyva, magam elé meredtem, és szórakozottan játszadoztam az ujjaimmal – Nekem van egy bátyám… - kezdtem bele halkan – Sose jöttünk ki jól egymással, ám ez a játék összehozott minket, s én megígértem neki, hogy élve kijutok innen – meséltem, szomorúságom mosolygásba váltott át, végül a lány arcába néztem – A félelem természetes, de ha van miért élned, céljaid, és van, aki vár, akkor minden rendben lesz.
Felnéztem az égre, hosszan, s emlékeztem, arra a pár percre a kórházban, amikor kölcsönösen megígértük egymásnak, hogy megteszünk mindent. Behunytam szemeim, és magam előtt láttam a kórtermet, az asztalomon az aranyserleggel, mi bizonyítja, hogy Naithen teljesítette a saját részét… s amikor felülök, s ott vár, s átöleljük egymást… elmosolyodtam, sokszor végigjátszottam már, ám soha nem felejtettem el, hogy ezért tenni is kell, nem is keveset. És hogy a céhem nélkül valószínűleg sehol sem lennék. Fejem oldalra fordítottam, Shizuka felé, s azon gondolkodtam, vajon neki van-e hova mennie. Megnyugodva láttam, hogy már jobban van, s újra kérdezget, lelkesedése Ai-t juttatta eszembe a cukrászdában, amikor Szophieval a JL-be léptünk.
- Család, az igaz, de nem hasonlítható az árvaházhoz – feleltem szelíden – Mi igyekszünk segíteni másokon, s ez sok időt és energiát vesz igénybe, és a saját fejlődésünk sem másodlagos, így bizony kevés időnk van a szórakozásra... de ez nem jelenti azt, hogy nem tartunk pihinapot – dőltem hátra – A tengerparton sétálgatni, labdázni, esetleg beülni egy cukrászdába, márha nem a céhházban eszünk, tudod, van egy szobánk, ami tele van sütivel és csokival – meséltem a lánynak nevetve – És mivel itt nem létezik elhízás sem, azt ehetsz, amit csak szeretnél. Meg van egy futómadár-lovarda is a kert végében, ne mondd el senkinek, – hajoltam oda hozzá – de futóversenyt is terveztem valamikor ezekkel a szelídített állatokkal – kacsintottam rá.
- Van egy tagunk, RenAi-nak hívják. Szerintem ti nagyon jól kijönnétek egymással, még bulit is akart szervezni, amikor az előző céhvezér két hétre elment - az emlék mosolyt csalt az arcomra, s bár most talán nyitottabban állnék hozzá, mégse volt fogalmam róla, akkor vajon mit kezdtem volna a helyzettel. Talán mégiscsak jót tettek az elmúlt hónapok jó (s rossz) eseményei…

by **Aoi Shizuka** Szomb. Szept. 28 2013, 21:51

Hinari

- Üüm - rázta a fejét Shizuka egyetértően, amikor Hinari a technikáról ejtett pár szót
- De az én itteni barátaim közül senki se jár vadászni... - kapott észbe a lány - a többiekkel, akiktől a tanácsokat kaptam, velük csak egyszer találkoztam - s ahogy Hinari elkomorodott úgy hallgatott el Shizuka is
- Shinji? - néz fel Hinarira meglepetten - Még nem mondtam volna? Shinji a bátyám, vagyis az öcsém, vagyis... igazából egyik sem és mindkettő.
- Shinji és én ikrek vagyunk! - derül fel ahogy kimondja - ő született előbb, de mindig olyan volt nekem mintha a kisöcsém lenne!
- Nahát, neked is van egy bátyád? De jó! De akkor ő nincs itt most, a játékban? És hány éves a tesód? - csillant fel a szeme érdeklődve
A pillanatnyi csendet ismét csak Hinari törte meg, a lány kérdésre mesélni kezdett a céhéről, de Shizuka se maradt adós a folytatással:
- Akkor szinte nem is marad időtök lazítani! De a cukrászda meg a tengerpart szuperül hangzanak! De hol van itt tengerpart? Nem hallottam róla, hogy itt az első szinten lenne olyan is!
- Tele csokival meg sütivel? Mint egy elvarázsolt kastélyban! Sugoi! - lelkendezik a lány tágra nyílt pupillákkal - De jó nektek!
- Hüm, futómadár? Mint a strucc vagy a kiwi meg az emu? Izgalmasnak hangzik! - de ahogy ezt mondja felspannolva, egy vízcsepp landol a haján, és homlokán át végig gördül az arcán
- Huh? - törli le meglepődve
- RenAi? Biztos vidám lány lehet, ha bulit akart szervezni! Szívesen megismerném őt is! - majd egy újabb és újabb csepp csöppen a fejére meg a vállára
- Ho? - néz fel egyenest az égre - Esni fog? - s még alig mondta ki, az utca megtelik apró sötét pöttyökkel. Ahogy a kis utcát az esőcseppek kopogása tölti meg, Shizuka feláll, tétován tesz pár lépést az eget bámulva, miközben a kinyújtott tenyerébe is csöppen pár csepp eső.
Hinari felé fordul egy kedves mosollyal az arcán, majd sarkon fordul, és mintha gépelne valamit, egyszer csak a kimono helyén egy tengerészblúzos iskolai egyenruha jelenik meg rajta, rövid, rakott szoknyával, és térdig érő sötétkék harisnyával
Ahogy az eső erőre kap úgy pördül-fordul Shizuka is az utcán, az ég felé fordított tenyereivel, mintha valami ütemre táncolna
- Hihi, hehe!
Pár forgás után Hinarihoz fordul, a füle mögé sepri a haját, és a céhvezér felé hajolva nyújtja a kezét
- Gyere te is Hinari-san! Tök jó táncolni a nyári esőben! Gyere, most úgyse fázunk meg!

Shizuka ritmusa

by **Hinari** Vas. Szept. 29 2013, 00:43

- Ikrek? – néztem rá meglepetten, majd elmosolyodtam – Nem csoda, hogy ennyit mesélsz róla. A bátyám… Naithen… hát, ő sose volt oda az ilyen játékokért, inkább a valóságban élt, azt hiszem, így szokta mondani – feleltem a kérdésére, majd kis szünet után folytattam – De megértett engem. Hümm, most lehet húsz éves, igen, hiszen már több, mint egy éve elkezdődött a sao, pedig ott szerettem volna lenni a születésnapján – szomorodtam el, de csak egy pillanatra – És Shinji? Ő is kint van, vagy itt bent? – kérdeztem vissza, mert furcsállottam a kérdését, bár ha itt lenne, biztosan együtt lenne a testvérével.
Aztán terelődött a téma, s elmondtam pár dolgot a céhről, a következtetésére csak bólintva egyet: tényleg nem sok szabadidőnk volt, vagyis nekem biztosan nem, de hát valamit valamiért. Például Naithen mosolyáért odakint. Nem tudtam betelni vele, mennyire energikus és eleven lány volt Shizu, egy másodpercre sem állt le, bár neki még új volt ez az egész, így valahol érthető volt a kíváncsiság.
- A negyedik szinten, ott majdnem az egész területet egy hatalmas tenger foglalja el, víz, ameddig csak ellátsz – mutattam is kezemmel – Sok különböző hely van Aincradban, bár tény, hogy a legnagyobb kiterjedésű mégiscsak a legelső. Torubana városában voltál már, vagy csak a környező mezőkre merészkedtél ki? Ott nagyon jó cukrászdák vannak – furcsa volt, hogy ennyit és ilyen felszabadultan beszéltem, nem kötött semmi, és nem is kellett semmitől sem tartanom. Egyedül az aggasztott, hogy elmondtam a bátyám nevét, biztosan kihallgatnak minket, ez sajnos velejárója a frontharcos létnek, főleg itt az első szint forgatagában. De igyekeztem kiverni a fejemből az efféle gondolatokat, úgyse tudnának mit kezdeni az információval, maximum a valóságban, az pedig még igen messze volt – Cubchoonak hívják őket, és még én se tudok sokat róluk, egyelőre csak pár darab van, de hamarosan fognak kikelni fiókák, ha minden igaz… vagyis nem tudom hogy működik itt – jöttem rá hirtelen, a szelídített mobok szaporodásának mikéntjei volt az utolsó dolog, amiben elmerültem mostanság. Közben az eső is elkezdett csepegni, ám még nem javasoltam, hogy húzódjunk be egy zárt helyre, inkább megvártam, a lány vajon mit szól hozzá. Lenyitotta a menüjét, és átvette a ruháját, ám nem a megszokott esőkabátra, amit ilyenkor a játékosok fel szoktak szerelni. Ő matrózblúzba bújt, s elkezdett táncolni, én pedig ennél jobban nemigen lehettem volna meglepődve. Láthatóan élvezte, így – habár az idő megváltozásakor előredőltem a padon, hogy felálljak – újból hátradőltem, és mosolyogva figyeltem őt. Jó volt nézni a gondtalanságát és hogy minden problémáját el tudta felejteni, én biztosan nem lettem volna képes erre. Nem is voltam. Kezét felém nyújtotta, és táncra invitált, én azonban mosolyogva ingattam a fejem:
- Köszi, de nekem jó így… meghát, évek óta nem táncoltam, azt sem tudom, menne-e egyáltalán – pirultam el, továbbra is vidáman, de megmaradtam a csöndes nézelődésnél. Nem biztos, hogy feltétlenül arra volt szükségem, hogy a másnapi lapban a főcikkben szerepeljek, ígyis elég nehéz volt elvonatkoztatni a pletykáktól… Egyszerűen, én nem voltam az a lány, aki ilyeneket csinál, s nemcsak a lap szerint, magam szerint sem. Reméltem, Shizu is megérti ezt...

by **Aoi Shizuka** Hétf. Szept. 30 2013, 18:11

Hinari

- Kint, … azt hiszem – tette hozzá bizonytalanul - De attól félek, hogy utánam jön és ő is itt ragad. Ezért minden nap megnézem az Élet Emlékműve kőtáblát, a Black Iron Castleben, remélve hogy nem fedezem fel a kedvenc karaktere nevét
- Shinji… - sóhajtott, s tekintete a cipőjére tévedt, ajkai hangtalanul mozogtak:
Ne gyere utánam, drága kisöcsém! Ha tudnád mi vár itt rád, te se akarnál itt lenni! Ígérem, hamar kijutok, és megint melletted leszek!
- Hontoni? Az egész egy tengerparti rész? Wow! – vidult fel, mint akit teljesen kicseréltek - Gyorsan el kell érnem akkor a negyedik szintet, hogy megfürödhessek a tenger hullámaiban! És a part homokján napozni, az is olyan jó lenne! Haaa! Most tisztára iriggyé tettél! Te már biztos szabadon ellátogathatsz oda, amikor csak kedved tartja!
- Nem, nem Torubanában még nem, túl messze van! Cukrászdák? Nem is egy? Remekül hangzik! Oda szoktatok járni?
Aztán eleredt az eső, a lány, akár egy hippi táncra perdült az utcán, eközben a piac is felbolydult, mindenki igyekezett menedéket találni az eső elől, vagy egyenesen haza vette az irányt.
Ahogy Shizuka önfeledten ropta a köröket az eső áztatta kis utcában, az utca végében, a vásározó tömegből egy fiatal fiú torpant meg, és a látvány teljesen magával ragadta, úgy állt ott, mint egy kőszobor, mint akit elátkoztak, éppen csak az álla nem esett le. Pár pillanat múlva már kisebb csoportosulás bámulta a látványosságot. A fehér blúz lassan elvesztette színét, ahogy az esőcseppek áttetszővé koptatták, s bár a lány nem vette észre, de a kék csipkés melltartója lassan átütött a blúzán. Táncra invitálta újdonsült társalkodónőjét, de amaz inkább kimentette magát a furcsa felkérés alól.
- Semmi gond – mondta lágy hangon, megértően, egy szelíd mosollyal az arcán, és egy pillanatra Hinari térdére tette a kezét – Elsőre nekem se volt könnyű…
Pár lépést tett, majd lassan újra visszazökkent a korábbi ritmusba. Piruettek és forgások, hintalépések tarkították a repertoárját.
Elsőre nekem se volt könnyű megküzdeni a falakkal, amiket magam köré húztam büszkeségből, és félelemből. De le lehet győzni őket! Meg lehet szabadulni a bilincsektől, amik sötét verembe zárnak, s ahonnan csak rabként lehet csodálni az ég madarait, amint szárnyukon szelik a szellők szabadságát szédítő szirtek fölött.
Aztán egyszer csak megcsúszik a lába a vizes macskakövön, és zsupsz hirtelen fenékre ül a víztől tocsogó utcaköveken

by **Hinari** Szer. Okt. 02 2013, 00:08

Elnéztem a lányt, sokáig és még annál is tovább, ahogyan gondtalanul táncol az esőben, a meg-megálló bámészkodókra rá se hederítve. Kicsit irigyeltem is ezért, meg nem is, nem tudom, nekem valahogyan nem menne. Túl… nem találtam rá helyes kifejezést, annyira belefeledkezett a mozdulatokba, hogy másra szinte nem is figyelt. Hiába, még tapasztalatlan. Én már kaptam pár leckét kint is, ebben a játékban pedig még annál is többet, s szívből kívántam, hogy neki soha se kelljen. Addig jó, ameddig nem változik drasztikusan a világról alkotott képe, s nem kell csalódnia barátokban és ismeretlenekben egyaránt.
Hívott, s én csak a fejemet ingattam, jó volt nekem itt, a padon üldögélve, enyhe mosollyal figyelve őt, azon ábrándozva, hogy régen talán én is ilyen lehettem… s ilyen is voltam, ám már alig emlékszem azokra a távoli évekre. Furcsa érzés volt, felnőttnek éreztem magam mellette, holott alig lehetett pár év köztünk. A csalódások, a megpróbáltatások érettebbé tesznek. Elkomorodtam a gondolatra, melyben túl sok igazság rejtőzött, gondterhelten fordultam a tömeg fele, mi kezdett összegyűlni körülöttünk. Shizu kisugárzása azonban képes volt elfeledtetni velem ezt, könnyedén lépett oda hozzám, s mondott valami érdekeset, mire nem válaszoltam, nem is válaszolhattam volna. Vajon mire gondolt? Felálltam, ruhám már teljesen átázott, hajam nedvesen tapadt a vállamhoz, s csöpögött belőle a víz. A talajt csúszósnak éreztem a talpam alatt, nem volt teljesen biztonságos, habár ebben is lehetett valamiféle móka, amit a lány annyira élvezett. Indultam feléje, ám ekkor elesett, én pedig – hamar leküzdve kezdeti ijedtségem – elmosolyodtam újból, s a kezemet nyújtottam feléje.
- Gyere, keressünk egy szárazabb helyet – mondtam, s ha beleegyezett, megfogtam a kezét, s együtt teleportálódtunk el az egyre hidegebbé és barátságtalanabbá váló utcáról.

- Nos, a JL céhház – mutattam felfelé. A kőlépcsők előtt álltunk, a bejárati kapu előtt, melynek ablakai felől meleg világosság érkezett – Itt meg tudsz szárítkózni, és ehetünk is valamit, ha szeretnél – invitáltam beljebb. Léptem is előre párat, s nyitottam az ajtót, majd néztem hátrafelé, és biztatón bólintottam, ha esetleg nem jött volna utánam elsőre; odabent pedig első dolgom volt lehívni mindkettőnknek egy-egy türülközőt – A rendszer pillanatok alatt végzi a dolgát, elég csak párszor megdörzsölni – mondtam, majd odadobtam neki az egyiket, és a magaméval el is végeztem a műveletet – Hogy tetszik? – kérdeztem aztán, az épületre gondolva. Le se tagadhattam volna, hogy büszke voltam rá, igaz a nagy része nem az én érdemem volt, de attól még szerettem a helyet. Végtére is, az otthonom volt ebben a bizonytalan világban…

by **Aoi Shizuka** Csüt. Okt. 03 2013, 01:00

Hinrai

Ahogy Shizuka hirtelen helyet foglalt az utca kellős közepén, Hinari volt az aki odalépett hozzá, hogy felsegítse, s ő hálás tekintettel fogadta el a segítségül nyújott kezet, feltápászkodott, és megpróbálta kicsavarni a szoknyájából a vizet
- Köszönöm! Oké, benne vagyok! - mosolyodott el, és még épp látott megcsillanni Hinari másik kezében egy szögletes kristályt, utána szinte rögtön fehér aura folyta körül őket, s egy szempillantás múlva már egész máshol voltak.
- JL? Mármint a Justice League? - lepődött meg az rövidítés egyszerűségén. Most először hallotta így említeni a patinás céhet, ilyen egyszerű, profán módon.
Immáron azonban egy hatalmas kastély tornyosult előttük, annak is a kapuja előtt értek földet. Az ablakok hívogatóan fényárban úsztak, kellemes meleg-színű fényben, nem olyan a vakítóban, mint a teleporté volt az imént.
- A... uh...oké - hebegett zavartan, kicsit hirtelen volt neki ez a váltás. Amikor Hinari szárazabb helyet mondott, azt gondolta, majd gyalog keresnek valami helyet, de eszébe se jutott volna, hogy teleportálni fognak.
Főleg nem ide. Teljesen letaglózta. Az épület grandiózus mérete, fennkölt, erőt és magabiztosságot sugárzó stílusa, és a tény maga, hogy Hinari ide hozta, az otthonába. Egyszerűen sokkolta a dolog. Nem nézte ki volna a lányból, hogy ekkora megtiszteltetésben részesíti, hogy alig pár percnyi diskurzus után vendégül látja a céhe kastélyában, amit szinte legendák öveznek az ismerősei közt, s ahová annyian szerettek volna bejutni.
Majd amikor nyílt a kapu, csak akkor eszmélt fel, s még épp elcsípte Hinari biccentését is.
- Megyek, megyek - röpült boldogan - éhes ugyan nem vagyok, de egy forró italt elfogadnék, teát, vagy forrócsokit!
A gránitpadlós belső tér semmivel sem maradt el kint látottakhoz képest, épp oly gigászi és egyszersmind finoman ívelt volt a lépcsőház is, ami a kapun túl fogadta őket.
Shizuka nem látott effélét máshol csak a gyarmatosítók elvétve itt-ott megtalálható templomaiban, a japán épületekre egészen más volt a jellemző.
Tátott szájjal bámulta a magas terem boltíveit, s a hatalmas lépcsősort, míg nem Hinari törölközője felé nem libbent. Reflexből kapta el, s ahogy a tudnivalók elhangzottak, kíváncsi arccal kezdett neki hajat törölgetni.
- Ilyen egyszerű, az egész? A SAO-ban minden le van egyszerűsítve?
S közben pár mozdulattal szárazra varázsolta nem csak a haját, de a blúzát és a szoknyáját is.
- Nagyon hasznos! - válaszolt és visszaadta a törölközőt
- Köszönöm! - s a kezét még köszönetképpen Hinari vállára is helyezte, csak aztán vette észre a céhvezér büszkeségtől sugárzó tekintetét, amint körbejáratja a termen.
- Jaaaa! A kastélyotok? - kapott észbe - Nagyon impozáns! Hatalmas, erős és gyönyörű! Mint a mesékben! Engem teljesen ámulatba kerített! Az iskolában töri órán tanultunk a középkori európáról, és mindig lenyűgöztek a váraik és a katedrálisaik! A mi erődeink és szentélyeink egészen másak!
- Mindig is ki szerettem volna próbálni, milyen lehet egy ilyen kastély folyosóin, gyertyafényben, a vöröskárpiton sétálni, kanyargós lépcsőket megmászni, olyanokon, amik nálunk csak a szállodákban vannak. Titkos termek és jártatok után kutatni, vagy csak eltölteni egy éjszakát egy baldachinos ágyban!

by **Hinari** Hétf. Okt. 07 2013, 20:51

Miután sikeresen teleportáltunk a palota kapuja elé, én máris igyekeztem befelé, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, s csak lépcső felénél vettem észre, hogy Shizuka továbbra is az épületet bámulja. Áh, tényleg, hiszen ő még új itt, bele sem gondoltam igazából, hogy a többieknek milyen lehet a hely és a környezete. Valahogy furcsa volt, a kinti világban egyáltalán nem volt részem semmiféle pozitív megkülönböztetésben, s a nyílt csodálat, vonatkozzon ez rám vagy akár a céhházra, zavarba hozott, nem is kevéssé. Vidáman intettem neki, hogy jöjjön beljebb, hiszen még mindig esett az eső.
- Remek, ha megszárítkoztunk, megmutatom neked a sütiszobát – feleltem, majd szárazra töröltem magam, s megvártam, hogy ő is ugyanígy tegyen – Általában minden készen van egy-két gombnyomásra, vagy mozdulatra – magyaráztam, miközben eltettem a törölközőket – Egy gyűrű vagy kard kovácsolása se több, mint egy-két perc, a potionokhoz azonban nem értek, azokról nem tudok nyilatkozni – nevettem fel, s néztem körbe, tekintetem a lányét követte egy darabon, végig a belső terem oszlopain és lépcsősorain, körbe a vendégszoba és a gyűlésterem becsukott ajtajain, megállapodva az emelet innen is látható részén.
- Köszönöm – mosolyodtam el a közvetlen reakcióján, lelkesedése hatalmas energiákat mozgatott meg, amin csak ámulni tudtam. Amilyen nyitottan és nagy érdeklődéssel állt hozzá mindenhez, úgy hittem, bízhatok benne, nem mintha akármilyen veszélyeket is rejthet a védett övezeten belüli ismerkedés. Meg persze, kellemes volt a társasága, bár nagyon látszott rajta, hogy nemrég érkezett ebbe a világba: kevés rosszat tapasztalt, s nyomát sem láttam rajta a bánatnak és elkeseredésnek, ám sajnos tudtam, hogy ez csupán időleges. Előbb-utóbb ő is rá fog jönni, hogy itt nem minden szép és jó, egyelőre azonban kár lett volna elrontani a hangulatot – Gyere – kedvesen invitáltam beljebb, biztatóan intve a lépcsősor felé, ám ezúttal nem mentem előre, bevártam, ha még elidőzött, majd egymás mellett sétáltunk fel a másodikra – Hiszed vagy sem, még én sem jártam be az egészet. Könnyen lehet, hogy igazad van, és rejtőzik itt még egy-két felfedezetlen dolog – kacsintottam felé, majd megálltam egy félig nyitott ajtó előtt, és belökve azt, tártam szét a karom – A sütiszoba – neveztem nevén a helyiséget, ha a csokiszökőkútról és a tálcákon elhelyezett édességekről nem jött volna rá rögtön – Nos, és mik a terveid a jövőre nézve? – kínáltam hellyel és én is lehuppantam az egyik kanapéra, csakúgy felvetve a témát. Tényleg kíváncsi voltam, nagyonis ambiciózusnak tűnt, fejlődni és erősödni akart, ám nem tudtam, mennyire is köti őt az árvaház és a gyerekek. Elővettem mindkettőnknek egy bögrét, majd megtöltöttem forró csokival, és feléje nyújtottam az egyiket. Én is belekortyoltam a sajátomba, majd hátradőltem, és érdeklődve figyeltem rá.

by **Aoi Shizuka** Csüt. Okt. 10 2013, 05:17

- Jövök! - Shizuka ott lépdelt a fel a lépcsőn, a széles kőkorlátba kapaszkodva, a céhvezér mellett, fel egészen, amerre a vörös szőnyeg vezetett
Mosolyogva fogadta a kacsintást, majd a kitárt ajtón keresztül a szobán felejtette a tekintetét
- Sugoi! - adott hangot az ámulatának, s ahogy beléptetek a különleges terembe, csak kapkodta a fejét jobbra, balra.
Ahogy Hinari helyet foglalt, ő is óvatosan leült a szomszédos fotelben.
- Nem baj, ha mégis megkóstolok pár sütit? Olyan íncsiklandónak néznek ki! - s az igenlő válasz esetén egy zserbót csúsztat egy üres tányérra, majd az ölébe véve, boldogan kezdi meg a sütit.
- "Nos, és mik a terveid a jövőre nézve?" - hangzik el a kérdés, és Shizukának megáll a falat a szájában.
- Ano... - visszateszi a sütis tányért az asztalra, s egy szalvétával megtörli a szája szélét
- Arigato! - és boldogan vette át a felé nyújtott forrócsokis bögrét, rátapasztotta mindkét kezét a gőzölgő bögre falára, mint aki fázik
- Hát... az árvaházban nagyon kedvesek, meg imádok oda járni, de onnan senki sem jön velem fejlődni, úgyhogy arra gondoltam, hogy keresnék egy céhet, ahova beengednek egy ilyen első szintűt is, mint én... - szégyenkezve lehajtja a fejét - ... mert ... mert edzenem kell, meg ... szintet lépnem és eljutni a századikra, hogy visszajuthassak anyuékhoz meg Shinjihez! Meg amíg itt vagyok, addig szeretnék beletanulni a gyógyitalkészítésbe is. Otthon, a nagyival együtt, mindig gyógyteákat főztünk, meg gyógykrémeket csináltunk, kirándulás közben pedig mindig szedtünk gyógynövényeket is. Remélem azzal vissza tudnám fizetni a céh kedvességét, amiért hajlandó felvenni a soraiba!
Majd elhallgatott, a csokis szökőkútra nézett, majd újra bejárta tekinetetével az egész szobát
- Üm, ano... nagyon finom ez a süti! de ... nem jöhetnénk el egyszer, csak egyetlen egyszer az árvákkal ide hozzátok látogatóba, sütizni meg nézelődni? Persze, csak ha nem lennénk a terhetekre! Nem szeretném felbolygatni az életeteket, de annyira csodálatos ez a hely, úgy szeretném, ha ők is láthatnák egyszer, azt amit ma én láttam!

by **Hinari** Csüt. Okt. 10 2013, 23:08

Vidáman néztem, ahogyan körbejáratta szemét a szobában, majd mindketten leültünk, ő velem szemben foglalt helyet, így könnyebb volt a társalgás is.
- Hát persze – bólintottam – Bőven van – mosolyodtam el aztán, egy kicsit a gondolataimba mélyedve, amíg szedett magának. Az ablakon kopogó esőt hallgattam, visszagondoltam a piacon történtekre, az esőtáncra, a nyitottságára, és a kedvességére, amivel a gyerekekhez viszonyult. Végül aztán csak kiböktem neki, ami a fejemben járt, pusztán kíváncsiságból, ám egy pillanatra azt hittem, rossz húrt pendítettem meg, amikor olyan hirtelen hagyta abba az evést. Ki tudja, nekem is voltak szavak, amik a múltat juttatták eszembe, és nem volt éppenséggel jó dolog, ha emlékeztettek rá. Ám a lány aztán elfogadta a felé nyújtott forrócsokit, én pedig magamban a fejemet csóváltam, hogy önkéntelenül is, már megint magamból indulok ki. Ő ő volt, nem elhanyagolható tényező, s így belegondolva, kétlem, hogy bármi is érzékenyen érintené. Bele is kezdett, mesélt, én pedig élénken figyeltem rá, s továbbra sem tudtam hogyan kezelni a szavaiból áradó energiákat és gondtalanságot. „Majdcsak lesz valahogy” – így vélekedhetett, volt mit tanulnom tőle.
Viszont megértettem őt, minden nyugodtsága ellenére nehéz lehetett neki, hiszen egy bug miatt elég nagy hátrányból kezdett. De akart. Ezt pedig becsültem. Megtehette volna, hogy ott marad az árvaházban, de ez mégcsak meg sem fordult a fejében, sőt, határozott céljai voltak, azt hiszem ez a gyógynövényesdi is közéjük tartozott.
- Igen, ha felveszed a potion-, és méregkeverés jártasságot, az nagyjából hasonlít a kinti világban a gyógynövényekkel való bánásmódhoz – hümmögtem. Talán megkérhetem Yuichit, hogy segítsen neki az alapokban, sőt… sőt. – Shizu, mit szólnál hozzá, ha közénk tartozhatnál? – néztem rá kérdőn – Úgy értem a JL-hez – egy lehelletnyi szünetet hagytam, de úgy éreztem, bővebb magyarázatra szorul a dolog, így folytattam – Tudod nekünk nem az az elvünk, hogy csak magas szintűek jöhetnek, nem ez a lényeg. Inkább a hozzáállás, és amennyire most megismertelek, szerintem remek tagja lehetnél a közösségünknek. Persze sokat kell még tanulnod, de én, mi, szívesen segítünk mindenben, amiben csak tudunk. Mit szólsz?
Belekortyoltam az italomba, nem siettettem, bőven hagytam neki időt, hisz ez egy fontos döntés volt.
- És persze jöhetnek látogatóba a gyerekek – tettem még hozzá, majdnem el is felejtettem válaszolni neki erre…

by **Aoi Shizuka** Pént. Okt. 11 2013, 23:11

Ahogy helyet foglaltak, az íjász lány méregette egy ideig a szobát, a csöndben fülelte az apró neszeket, fészkelődött kicsit a fotelben, de végül mégiscsak a süteményektől és csokoládéktól rogyadozó asztal ragadta meg a tekintetét. Csak pislogott a sok fajta sütemény tömegkelege láttán, s a csokitól csobogó apró szökőkút játékán is elidőzött egy ideig, míg végül a süteménykóstolás végett megszólalt.
- Un, huh – bólogatót Shizuka a gyógynövényes megjegyzések közepette, mintha a mesterét hallgatná, feszülten figyelt Hinarira, s közben a forró csokiba kortyolgatott bele időnként
- Hontouni? – kerekedtek ki a szemei meglepetésében, majd újra csak bólogatott, amikor a sokat kell tanulni részt meghallotta, de immáron boldogságtól csillogó szemekkel tette mindezt, s közben lerakta a kezéből a forrócsokis bögrét is az asztalra.
- Hinari-chan, ez igaz? Tényleg megengednéd, hogy csatlakozzak hozzátok? – kérdezte hitetlenkedve, tátott szájjal, hihetetlen nagy boldogsággal az arcán, s még előre is hajolt a fotelben
- Hai! Nagyon szeretnék! Igen! Szeretnék hozzátok tartozni! – pattant fel és az asztalt megkerülve futott oda Hinari kanapéjához, egy pillanatra megtorpant előtte, aztán mégis csak azt tette amire készült: az ülés párnájára feltérdelve nézett a szemébe, s a céhvezér vállaira tette a kezeit
Egy pillanat volt csak az egész, amíg a tekintetük ilyen közelről találkozott, s amíg Shizuka meg nem bizonyosodott a másik lány felajánlásának komolyságáról, aztán hirtelen átkarolta
- Köszönöm! Köszönöm! – szipogta, ahogy az arcát Hinari vállába fúrta – Hontouni arrigatou! Nagyon boldog vagyok! Megígérem, hogy nem hagylak szégyenben titeket!

by **Hinari** Vas. Okt. 13 2013, 22:15

Szeretem nézni, amikor az emberek boldogok. Amikor örülnek valaminek, jóleső érzés, és engem is jobb kedvre derít, nevethetnékem van tőle, mintha csak ragadós lenne, mint az ásítás. Ha kint a tévében néztem, amikor egy sportoló megnyert valamit, mosolyom a csúcspontján volt, pedig én nem is tettem semmit, hogy elérje a célját, hogy örüljön. Itt, ebben a világban is hasonló volt a helyzet, ám híján voltunk az efféle megnyilvánulásoknak, nem is tudom, mikor éltem át hasonlót utoljára.
- Hát persze – mosolyogtam, ugrálni tudtam volna, nemcsak azért, mert beleegyezett, hanem mert öröme magával ragadott, és egy pillanatra odakint éreztem magam. Vajon így éreztem volna a lelátón is, amikor Naithen megnyeri a bajnokságot? Kérdés sem volt, hogy győzni fog, megígérte nekem a kórházban, és én is neki, hogy visszatérek. Mosolyogtam, amikor a lány felpattant, és felém igyekezett, ezek után az ölelésen sem lepődtem meg, nevetve öleltem vissza, és bólogattam, habár nem hiszem, hogy ebből sokat látott. Nem bántam meg a felajánlást, egy másodpercig sem, és tudtam, hogy a későbbiekben sem fogom. Igaz annyira még nem ismertem, de amit eddig megtudtam róla, az csak jót ígért, a reakciója pedig minden – megjegyzem elég mélyen nyugvó – aggodalmam is elsöpörte – Örülök, hogy benne vagy – feleltem, és miután befejeztük az ölelgetést, és kicsit lenyugodtunk mindketten (igen, rám is nagy hatással volt ez az egész, a pozitív energiák csakúgy áradtak belőlünk, de főleg belőle), lenyitottam a menüt, és elküldtem neki a meghívót a céhbe. Amennyiben igennel válaszolt az előtte felugró panelre, úgy rámosolyogtam újból – Üdvözöllek a céhben! – majd elgondolkodtam kicsit, hogy ilyenkor mit szokás, ám a saját toborzásomon sem volt semmi, így egyszerűen oldottam meg a dolgot – Bármi kérdésed van, nyugodtan mondd, igyekszem mindenre válaszolni ><

by **Aoi Shizuka** Kedd Okt. 15 2013, 18:52

Még mindig egy halvány mosollyal az arcán, ahogy kibontakoztak egymás öleléséből, Shizuka lehuppant a kanapéra, Hinari mellé. Úgy érzete végre egy megértő lélekre talált, aki, ha nem is annyira életvidám, mint ő maga, mégis úgy tűnt, sikerült közös hangot találniuk. És ami talán majdnem ilyen fontos: végre talált társakat a harchoz!
Hinari nyitott egy konzol ablakot, s ahogy kattintott párat, Shizuka elött is megjelent egy felugró üzenet:

Meghívása érkezett Justice League céhbe! Elfogadja a meghívást? Igen/Nem

Shizuka gondolkodás nélkül bökött a belépést jelentő igenre, s ahogy eltűnt az ablak, az zöld életcíkja elött egy új, apró jel jelent meg: az Igazság Liga céh logója.
Szeme sarkából elkapta az röpke pillanatnyi változást, fel is sandított rá, nézte egy ideig, aztán ölébe húzta a karjait. Zavarban érezte magát, fogalma sem volt róla, hogy ilyenkor mi illik, még sosem játszott olyan játékot, ahol meghívták volna, klánba, cégbe, céhbe, vagy bármi más online közösségbe.
És most hogy tovább? Mit kell ilyenkor csinálni? Mit kellene mondanom, hogyan kéne hívnom innentől kezdve Hinarit, aki most már a vezetőm is? Mit tehetek és mit nem, és főleg mit kell tennem? Be kell költöznöm nekem is? Nem is... ez így rossz hozzáállás, inkább: beköltözhetek ide én is? Vajon van még üres szobájuk, vagy valaki megosztja velem a szobáját majd? Töpprengett és csak törrpengett, de végül csak egy ennyire jutotta:
- Köszönöm – mondta visszafogottan, halkan
- Igazság szerint lenne… - bátorodott fel a bíztatásra, s az arca is újra kivirult - a többi céhtagról mit lehet tudni? RenAi nevét mondtad már, de róla se tudok semmit se…
- És szeretnék hamar felzárkózni… hozzátok – fűzte hozzá félszegen – tudnátok valahogy segíteni benne?
- Meg akkor ti ezek szerint mind itt laktok? Beköltözhetek én is? ... ha van még egy ágynyi hely valahol?
- És gondolom van valamilyen szabályzatotok. El tudom olvasni valahol?
Miután mindezeket a kérdéseket intézte az immáron feljebbvalójává vált lányhoz, átnyúlt az asztal felett, és magához vette a forró csokis bögréjét, majd anélkül, hogy egy pillanatra is levenné a céhvezérről a szemét óvatosan belekortyolt a bögrébe

by **Hinari** Szer. Okt. 16 2013, 14:26

Hezitálás nélkül fogadta el a meghívást, a köszönömjére én csak vidáman bólintottam, majd amikor újra belekezdett a kérdésáradatba, mosolyogva hallgattam, és igyekeztem mindenre válaszolni neki.
- Hmm, a többi céhtagról? Huh vagyunk egy páran, RenAi-t említettem, valóban, ő lovag, és az életvidámsága felér a tieddel – nevettem – Vele mindig jót lehet szórakozni, majd meglátod, ha találkoztok. Egyik legjobb barátnője Rita, aki hozzám hasonlóan kardforgató, ő kemény harcos, nem érdemes ujjat húzni vele… de kedves is emellett, meg komoly is, Ai ellentéte nagyjából. Aztán van még Askr – pirultam el egy kicsit – aki állatidomár, démonfarkas petje van, Hati, de nem kell félni tőle, mindenkivel jól elvan, különösen Vezérrel, Szophie farkasával, aki szintén céhtag, és az egyik legjobb barátnőm itt Aincradban. Yurihime, ő az egyik legkedvesebb tagunk, kicsit naiv de jószívű és segítőkész, és hidd el, harcban tud komolyan is viselkedni, sőt – mosolyodtam el, a novára gondolva. Hát igen… - A céhben van még két kardforgató, Yuichi és Ozirisz, Yui nagyon jól bánik a karddal, még én is csodálom érte, Ozi meg… hát, vele jót lehet iszogatni, de amúgy harcban megbízható ő is – fejeztem be, pihegve egy kicsit a sok beszédtől – De majd megismerkedsz mindenkivel, és te is tapasztalni fogod – tettem még hozzá bátorítóan. Lehet túl sok információt zúdítottam rá, így tartottam egy kis szünetet, lehajtva a maradék forrócsokit, majd újat töltve magamnak, közben azon gondolkozva, hogy mostmár tényleg majdnem tele a céh. Nem is üres már annyira a palota – Majd el is felejtettem – fordultam felé újra – Ha éneket hallasz a folyosókon, az valószínűleg Nestor lesz, egy mélykék színű tűzsárkány – mosolyodtam el az emlékekre – A hátsó kertben pedig megtalálod Jeanie-t, Askr fogadott húgát, aki a chocobo farmot vezeti.

- De a céhház, mint ahogy láthattad is, hatalmas, így bőven van még helyünk, és üres szobánk is, ahol berendezkedhetsz. És persze, segítünk, ahogy és amikor csak tudunk. Felszereléssel hogy állsz? A céhbankban van jópár holmi, meglátjuk, mit tudunk összehozni neked – kacsintottam rá – És ez vonatkozik a jártasságokra is.
Nem is tudom, mikor beszéltem én ennyit egyhuzamban, mindenesetre a süti és a sűrű folyadék segített, és amúgyis, ezek fontos dolgok voltak, amiket minél hamarabb meg kellett beszélnünk. Lehívtam a menümet, és átküldtem neki a szabályzat leírását, nem tudtam pontosan, hogy megkapja-e a rendszertől automatikusan, amint belép a céhbe – Igazán nincs sok pont benne – mondtam, miközben átolvasta (ha átolvasta) – A leglényegesebb úgyis a hozzáállás, hogy lehetőleg mindenkin segítsünk, akin csak tudunk, akár a gyilkosok ellen is. Nameg legyen meg az összetartás, de szerintem ezekkel nem lesz probléma – újabb biztató mosoly, és egy korty innivaló is, hogy legyen mivel eltölteni azt a csöppnyi időt, amíg végez az olvasással.

by **Aoi Shizuka** Hétf. Okt. 21 2013, 22:45

A lista elég hosszúnak hangzott, de ha Hinarinak sikerült észben tartania, akkor neki is menni fog, határozta el magában, s már kántálta is halkan a névsort a céhvezér után:
- Lovag RenAi, kardforgató Rita, állatidomár Askr... - Shizuka is észrevette a Hinari-chan arcán a pírt, s bár nem értette hogy milyen név is lehet az Askr, fiú, vagy lány név, de a pironkodásból gyanította, hogy egy fiúról lesz szó, aki elég közel állhat Hinari szívéhez. Bár az árvaházban mesélt mendemondák nem szóltak olyanról hogy a híres kardforgatónak barátja is lett volna.
- démonfarkas? - motyogott meglepetten, majd mormolva tovább memorizálta a neveket:
- Szophie, Yurihime, a kardforgató Ozirisz és Yuichi - sorolta vissza lassan
- És Nestor és Jeanie és a chocobók - tette hozzá mosolyogva
- Húúú, de sokan vagyok! - mosolygott kissé zavartan - idő lesz mire mindenkit megismerek majd! De már alig várom! - tette hozzá őszinte boldogsággal
- Köszönöm, akkor... akkor majd neki is látok átköltözni...
- Felszereléssel? Hátöö - hajtotta le zavartan a fejét és az ölébe rogyó kezek mutatóujjai malmozni kezdtek egymás körül - a bolhapiacon vettem egy Ősi Pókmintás Íjat... - mondta ki hangosan, aztán ismét elhalkult - ... ez minden... többire még nem tellett...
- Fúú, az szuper lenne! Köszi!
A szabályzatot megkapva mélyen elmerült a megjelent szövegben, s csak bólogatott a céhvezér kommentárjait halva
- Köszönöm, elolvastam, rendben van! - fordult feldobódva a lenszőke lány felé - Akkor én mennék is pakolni vissza az árvákhoz! És akkor majd jövök vissza nem sokára!
Végezetül a sietős búcsúzkodás hevében még egy nagy puszit is nyomott Hinari-chan arcára

by **Hinari** Szer. Okt. 23 2013, 12:38

Igen, valóban sokan voltunk, nem is gondoltam bele eddig, de a tény mosolygásra késztetett, úgy éreztem, hogy valamit azért csak elértem, elértünk együtt a céhvel, amióta Lewis már nincs köztünk. Fura volt, de nem kongtak üresen a hatalmas palota folyosói, néha fel-felhangzott a sárkánydal, az udvar felől vidám csivitelés hallatszódott, és Jeanie hangja, aki éppen a chocobookkal foglalatoskodott. A gyakorlótér felől sokszor lehetett párbaj hangjait felfedezni, ahogy a fémek egymásnak csattantak, élővel töltve meg a helyet, még akkor is, ha a tagok nagy része éppen küldetésen volt.
- Semmi gond, a céhbankban van pár felszerelés, amit használhatsz, ami pedig hiányzik, azt majd megkovácsolom, és megkérjük Himét vagy Oziriszt, hogy készítsen neked egy jobb íjat – bólintottam felé, egyáltalán nem volt újdonság, hogy még nem volt full felszerelése, hiszen csak most érkezett. Ettől függetlenül érdemesnek tartottam rá, hogy ezeket úgymond kezdésnek megkapja, így könnyebb lesz felfejlődnie mellénk, az akaraterejével pedig nem voltak ilyen gondok. Közben át is küldtem neki a céhszabályzatot, igazából nem tartalmazott semmi olyat, egyedül a küldetést emeltem volna ki, de ezzel se volt még probléma, és reméltem, hogy ezután sem lesz. Kérdése sem volt több, így csak bólintottam, amikor felállt, majd intettem utána, amikor egy puszi után otthagyott a sütiszobában. Még néztem az ajtót egy darabig, majd vidáman dőltem hátra, nagyon kíváncsi voltam rá, a többiek hogyan fognak viszonyulni Shizuhoz, de egy picit sem aggódtam, a lány nyitott személyisége valószínűleg szimpatikus lesz a legtöbbünknek. Ahogy nekem is. Belekortyoltam a forrócsokiba, és az ablakhoz sétáltam, elnézegettem egy darabig a fák ide-oda lengedezését. Érdekes és váratlan eseményekkel teli nap volt, de úgy éreztem, nem döntöttem rosszul.

by **Kayaba Akihiko** Pént. Nov. 01 2013, 10:51

Aoi Shizuka: Rövid Pontosság Potion (1 támadás erejéig biztos találatot nyújt)
Hinari: Kidolgozott Bőrruha (+8 páncél)

by **Julia Redfox** Vas. Dec. 08 2013, 10:55

/Anatole Saito/

Ahogy megérkeztem, úgy gondoltam, jobb, ha felfedezem a várost magamnak és szokom kicsit a környezetet, és a helyzetet, amibe kerültem. Körbefordultam, választottam egy utcát, és elindultam.
Valami szöget ütött a fejembe, de jó darabig nem tudtam rájönni, hogy mi. Hosszú percekig törtem a fejem, mialatt az utcákat koptattam: annak ellenére, hogy fogságba estek itt, nem sok emberen látszott őszinte rémület, sőt! Egyesek mintha kivirágzottak volna, mint a tavaszi cseresznyefák. Odakint azt hittem, ez a játék tele lesz rémült nyuszik módjára egymáshoz bújó emberekkel, akik reszketnek a félelemtől. Rá kellett jönnöm, hogy alaposan lenéztem őket: voltak, akik megrémültek, de a legtöbb továbbment, hogy kiharcolja önmaga és társai számára a szabadságot.
Gondolataimba mélyedve haladtam egyre beljebb a városban, kerülgettem a többi játékost a kacskaringós utcákon. Figyelmetlenségemben időnként nekimentem valakinek, akkor egy rövid "Bocs!"-csal továbbmentem, de még csak nem is foglalkoztak velem.
Egyszerű házak között haladtam - az egész környezet a középkorra hajazott. Kőből készült házak, szalmatetővel, ablakaik alatt virágokkal, macskaköves utakkal, régi ruhában ténfergő emberekkel. Egyetlen különbségként a kockanyelvet tudtam volna emlegetni: kétlem, hogy a régiek az ellenséges vadakat és egyebeket "mob"-ként emlegették, hogy szintlépésekről cseréltek eszmét, vagy éppen "boss"-okról hadováltak.
- Milyen fura haj... vajon festi...?
- Te hülye, nem japán, nem látod a szemét?
- Azt látom, hogy zöld....
- Hülye....
Nem volt nehéz kiszűrnöm azokat, akik rólam beszéltek: a sok kockaduma között üdítő változatosságot jelentett, hisz legalább értettem. De még így is váratlanul ért: nem sejtettem volna, hogy ekkora feltűnést keltek. Nem is értettem saját naivitásomat, hisz itt mindenki japán volt, sötét hajjal, sötét szemmel. Julia, te ostoba...
Annyira lekötöttek saját gondolataim, hogy a következő alakba szó szerint belegyalogoltam. Elnézve magasságát, nem is értettem, hogy a fenébe nem vettem észre - így viszont szépen felborítottam.
- Ezer bocsánat, nem akartam, az én hibám - hadartam egy szuszra, majd felpattantam a földről, és a kezemet nyújtottam az ismeretlennek.

by **Anatole Saito** Hétf. Dec. 16 2013, 22:18

/Hattttalmas elnézést kérek szépen az elmaradt válaszért, most már tudok sűrűbben postolni! Embarassed

/

Teljesen bele vagyok temetkezve a menümbe, ki se látszik a fejem a lenyitott ablakok mögül, úgy botorkálok keresztül a városon. Már éppen hazafelé tartok a boltomból, kemény munkanapot zártam ma. A receptek módosulása nagy örömöt okozott a játékostársaim és persze a magam számára is, hiszen lényegesen könnyebben tudunk ezután ritka felszereléseket gyártani, ugyanakkor nagy fejtörést is okozott nekem az újonnan beállt helyzet, hiszen az egész boltom költségvetését és árlistáját újra kell szabnom, ami nem kevés időmet rabolta ma el. Még mindig nem vagyok elégedett, bár a maximalizmusom sosem hagy nyugodtan hátradőlni, mindig akad valami csinosítani való számomra. Még mindig a menümben guberálok, hibák, elszámolások, elírások után kutatva, pedig általában már elsőre pedáns a könyvelésem. Rég volt már, hogy ennyire beletemetkeztem a munkába, ugyanakkor teljesen felüdített ez a nap. Untam már az otthonlétet, nem szabad egyedül gubbasztanom a négy fal között és nyalogatnom a sebeimet.
Teljesen vakon vágok át a városon, de már annyira a lábaimban van az út hazafelé a Limenbe, hogy ösztönösen lépkedek előre. Ösztönösen, akár a levegővétel. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - úgy ütközöm össze valakivel, hogy sikerül még az egyensúlyomat is elvesztenem. Hiába, a kettes szintű akrobatikát nem lehet mindig bekapcsolva tartani, anélkül pedig olyan ügyefogyott lehetek, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja rólam. Persze azért nem feküdtem ki, mint akin átment az úthenger, rögtön talpra kecmergek, anélkül, hogy elfogadnám a felém nyújtott kezet. az csak tetézné a szégyenkezésem, hogy ha még el is fogadnám annak a segítségét, akit letaroltam.
- Ugyan, az én hibám, elnézését kérem... hölgyem - Csak ekkor pillantok fel az idegenre, kivel egymásba szaladtunk, eddig a ruhámat porolgattam, meg a menüm kiikszelésével voltam elfoglalva. Nocsak, milyen gyönyörű vörös haj. Egészen más árnyalatú, mint Meredithé, és nem is olyan göndör, de ugyanolyan magával ragadóvá teszi ezt a megszeppent teremtést itt előttem. - Anatole Saito, szolgálatára kedves... - Itt a nevét próbálom megtudakolni az idegennek, miközben haptákba vágom magam és kezemet nyújtom felé, hogy jó szokásomhoz híven kézcsókkal üdvözölhessem. - Igazán nem szokásom ilyen felelőtlenül közlekedni, kérem nézze el figyelmetlenségemet. Megengedi kegyed, hogy egy italmeghívással engesztelhessem ki? - teszek tanúbizonyságot makulátlan modoromról egy tőlem megszokott önfeledt mosoly kíséretében. S valóban, ez nem is rossz ötlet Anatole, nem vagy te olyan hülye gyerek. Az sosem árt, ha új emberekkel ismerkedek meg, pláne, ha ilyen csinos lányokról van szó.

by Ajánlott tartalom