Re: Keleti Kapu

by **Tatsuki Ranmaru** Hétf. Jún. 10 2013, 00:12

Egy ideig azt figyeltem, hogy viccelődik-e velem a fiú. A fókuszaim aprólékosan vizsgálták a mimikáját, tájékoztattak az aktuális izomtónusok aktivitásáról, vizsgáltam, hogy mikor lépi át az alapvonalát, hazudik-e, ahogy a legjobbnak hív… Azonban nem így volt. Már amennyire én ezt meg tudtam állapítani. Soha nem értettem igazán az emberi érzelmek explicit megjelenéséhez.
– Nem hitegetem magam fals információkkal. A fegyverkezelés soha nem fog megérdemelni kétszer annyi pontot, mint a sebzés. Fele ennyi fegyverkezeléssel is igen ritkán hibáznék már. És a sebzésem akkor a duplája lehetne.
Remegett a kezem. Nem volt súlyemelés jártasságom, de így is annyira szorítottam az evőpálcikát, hogy néhány pixel szökött ki az ujjaim között, majd a fa két darabra roppant a kezemben, rámenem maradékát a másik fiú arcára fröcsölve.
– Hopp! – jegyeztem meg nem túl nagy átéléssel. Milyen érzelmet is kéne produkálnom most? Meglepettség? Öröm? Bűntudat? Részvét? Hirtelen annyi opció rohant át az agyamon, amik közül választani sem tudtam, hogy randomizáltam magamnak egyet, és figyelve, hogy csuroghat az arcáról az étkem, majd válik a pálcikához hasonlóan pixelekké, elnevettem magam. Ez jött a legerősebben, ennek adtam át magam. Hát… Jól esett. Azt hiszem.
– Az ötödik bosson már harminc felett lett volna a sebzésem. Ott lépett életbe a nerf. Emlékszel, ahol a bossterem trükkös volt és A és B csapat egymás mellett küzdhetett. Legalábbis, mint utólag kiderült. Hiányoltam is néhány embert a csapatból, de a győzelmet attól még mi vittük el – mosolyogtam. Mimikám maradványa volt korábbi felnevetésemnek.
Kezem alatt szépen fogyott a rámen, amíg Anatole beszélt, de most, hogy én vettem át a szót, már csak turkáltam. Visszatoltam a pulthoz, csomagolást kértem. Utaltam érte az aranyat.
– Soha nem halt meg még a nyilamtól boss, pedig többször is közel voltam már hozzá – mondtam. – Ez hiányzik – üres tálammal játszottam, hogy a nagy nosztalgiázás közben legyen valami, ami ebben a világban tart.
– Rendben van, ha ez meghívás volt, márpedig nagyon annak tűnt, akkor elfogadom – futott át a tekintetem a fiún, mint holmi kardos vágás. Végül a jobb válla volt szimpatikus, a tekintete helyett azzal néztem farkasszemet.

by **Anatole Saito** Szomb. Jún. 22 2013, 10:23

Nem tudok továbbra is vitába szállni vele a fegyverkezelés kapcsán, mivel igencsak van igazság abban, amit mond. Ennek ellenére továbbra is fenntartom azt, amit eddig mondtam, de úgy érzem kár tovább forszírozni a témát, mert érzékeny pontjára tapintottunk vele, én pedig könnyedebb hangulatú beszélgetésre vágytam. Kis híján felszökik a szemöldököm, ahogy Ran lassan darabokra "morzsolja" az evőpálcikáit, s még akkor is próbálok uralkodni magamon, mikor ő felnevet, miközben megtörlöm a maszatos arcomat. Igencsak frusztráló számomra átélni az íjász hullámzó hangulatát. Játékát? Mimikai vonásainak hadba állítását? Én magam sem tudom eldönteni, hogy mi játszódhat most le Ranmaruban, pedig itt ül velem szembe fél méterre. Kész tanulmány. Hangja dörgedelmesen visszhangzik a fejemben és a mellkasomban, a szavak kezdenek összeállni értelemmé. Felfogtam a szavait, világos volt, hogy mit akar közölni, a mögöttes tartam viszont továbbra is rejtély maradt előttem. És belül dühít, hogy nem tudom kiismerni ezt a pasast, akire minden negatív jellemvonása és tette ellenére is az utolsó pillanatokban is felnézek. Megmagyarázhatatlan. Még akkor is, mikor mintegy az orrom alá dörgöli, hogy az a bossharc, amit végre én szervezhettem, amit kiváló taktikával végigküzdöttünk, annak győzelmét az általa rám szervezett csapattal orozta el. Neheztelek rá? Kicsit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Elégtétel volt-e az, hogy most legyőztem? Talán. Nem, mégsem. Nem hiszem. Nem tudom. Most mégis mit kezdjek ezzel a győzelemmel. Szemmel láthatólag nem vívtam ki a szemében nagyobb elismerést, mint eddig, bár így is szép ívet vett a kapcsolatunk, de azt hiszem kimaxoltam annak fejlődési lehetőségeit. Végül is együtt ebédeltünk szótlan, magánakvaló Mr. Kockával és beszélgettünk, vagy mi a szösz. Igazán telhetetlen dolog lenne azt remélni pillanatnyilag, hogy valóban önfeledt csevej alakuljon ki. Vele talán sosem fog, pedig szerintem jót tenne neki, ha néha lazítana és nem csak a mátrix egyeseiben és nulláiban látná a világot. Szívem szerint mondanám neki, hogy egy boss kivégzése az én repertoáromból is hiányzik, s legalább annyira vágyom rá, mint ő, de úgy hiszem ez nem vigasztalná. Bölcsebbnek érzem, hogy ha hallgatok és inkább csak bólintok szavait hallván. Gyámolító, vagy talán inkább bátorító mosolyt intézek felé, tudom, hogy a jégszívét nem fogja feltölteni melegséggel, meg amúgy is kissé félreérthető, hogy mit somolygok itt a nem létező bajszom alatt, de hátha vesz valamit a gesztusból. Bár, áhh, nem is tudom miért agyalok ilyesmin. Felhörpintem inkább a maradék ramenemet, majd elégedetten tolom félre a tányéromat.
- Meghívás és örülök, hogy elfogadod. És köszönöm az ebédet. - Eléggé zavar, hogy nem tartja a szemkontaktust, de folytatom. - Senkinek sem fog ártani egy kis kikapcsolódás és a jó társaság. Még neked sem, Mr. Antiszoc. - Vigyorodok el, hogy élét vegyem a megnevezésnek. - Ran, most komolyan. Olyan nehéz lenne néha elengedni magad és önfeledten szórakozni? Tényleg érdekel, hogy mi a hobbid idebent. A horgászatot próbáltad már? Mondjuk nem éppen egy grandiózus program, de kezdetnek megteszi. Engem legalábbis nagyon kikapcsol.

by **Kayaba Akihiko** Kedd Júl. 02 2013, 23:48

Anat (2 item, mert Ran halott): Alap Csapat Sebzés Kristály (Aktiválása után a csapatodban mindenki következő támadása 1-el többet fog sebezni.), Pókháló Pajzs (+3 páncél +1 erő)

by **Kazuma** Pént. Okt. 04 2013, 20:18

Előzmény
Eltelt pár nap azóta hogy Hanával utoljára találkoztam. Eddig egyáltalán nem érdekelt, hogy Neu milyen módon is halt meg. Most viszont hogy tudtam, ki tehet a haláláról már megváltozott a helyzet. Ha Hana megtudja az igazat, akkor az eddig felépített bizalom kártyavárként dől le, és elég jól ismerem ahhoz a lányt, hogy tudjam, ennél több forog itt kockán. Nem szeretném elveszíteni a legmegbízhatóbb bábomat így Aikonak halnia kell. Ez a legbiztosabb módszer, hogy soha ne tudja meg az igazat. Ha Aikot örökre elhallgattatom, akkor Neuro halála is olyan lesz, amilyennek én akarom.
Először legalábbis így gondolkodtam. Viszont mi van akkor, ha sikerül egy második bábot csinálni belőle? Talán úgy is el tudom hallgattatni, hogy nem ölöm meg, és ha jól keverem a lapokat talán még a saját oldalamra is állíthatom. Kétség kívül ez lenne a jobb forgatókönyv. Azonban mielőtt tényleg döntök ki is kell kérdeznem a rend kedvéért. Tudni akarom mi is történt aznap.
Már erősen sötétedett mikor megtaláltam Aikot aki egy fogadóban ücsörgött. Nem mentem be. Többen is ültek bent és látszólag jól elvoltak. Nem akartam megzavarni őket, úgyhogy inkább a játék levelezőrendszeréhez fordultam. Remélhetőleg egy névtelen üzenet elég is lesz.

Ismeretlen írta:A fogadó előtt várlak. Lenne egy kölcsönösen előnyös ajánlatom a számodra, Aiko.

Elég nyers de talán megteszi és még hazudnom sem kellett. Kérdés hogy vajon ennyi elég lesz-e? Ha erre nem harap rá, akkor mással kell megpróbálkoznom de, ha mégis akkor kicsit arrébb húzódom az ablakok elől, és ott várom meg míg kijön. Amint becsukódik az ajtó, és észrevesz, intek is neki. Ha valamiért nem akaródzik neki, akkor kicsit begyorsítok és elkapom mielőtt bármit is tehetne de, ha magától elindul, akkor megvárom, míg a közelembe ér és csak akkor kapom el bal kézzel a torkát. Bármi is történjen a következő lépés, hogy berángatom a fogadó melletti sikátorba, és a falhoz szorítom miközben a késem pengéjét is fenyegetően az oldalához, illesztem. Mindezt persze a lehető legcsendesebben próbálom megcsinálni, hisz nem kéne, hogy felverjük a környéket.
– Te ölted meg Neurot!? - sziszegtem fenyegetően az arcába.

by **Aiko** Pént. Okt. 04 2013, 23:17

Lassan, de biztosan, bár inkább csak lassan, mert biztos nem vagyok, abban hogy ez jó döntés volt, de fel kúsztam az ötös szintre. Persze a tapasztalatom nem csak pontokban gyülekezett hanem magam is egyre kevésbé féltem a moboktól bár a játékosokat próbáltam elkerülni, és a korábban hozzáadott embereket is töröltem, mert mindent elakarok törölni a „gyáva” korszakomból, persze most is az vagyok de nem mutatom ki, persze így hogy szólózok nincs is kinek kimutatni. „Talán így nekem a legjobb, és egyszer talán olyan erős leszek, mint Kazuma-sama és akkor megölöm! V-vagyis… persze csak akkor, ha más nővel mer kezdeni.” Nehéz eldöntenem, hogy utálom, vagy szeretem, ez a két dolog annyira közel áll egymáshoz. Eddig minden szinten sikerült olyan helyet találnom ahonnan a pirosokat sem űzik el, igazuk van, a bevétel az bevétel felesleges nézni az indikátort ez olyan mintha a bőrszínt néznék. Jelenleg is egy fogadóban fogyasztom a vacsorámat, közben beszélgettem néhány emberrel, hiszen mégsem hanyagolhatom el a szociális életet teljesen, meg aztán eléggé valószínű, hogy többet nem nagyon látom őket, de néha tényleg jól tudom érezni magam ilyen társaságban. Megvillant a levelesládám meg is néztem, hogy mi van benne, elég fura üzenet volt és úgy véltem nem kell vele törődnöm, sőt kicsit még meg is ijedtem, mert nem tudtam, ki lehet az. Egy órával később, kezdtem fáradni, így aztán elköszöntem és ki is mentem az ajtón, majd elindultam a szállásom felé. Egy kéz ragadott meg hátulról, és mire észbe kaptam, egy sikátorban, falnak szorítva találtam magam, egy ismerős arccal szembe.
- Nem így kell udvarolni egy lánynak Kazuma-sama…
Mondtam miközben karját próbáltam lefejteni a nyakamról sikertelenül. „Hmm Neuro…. Nézzük csak…” Szemem elé tárult egy fehér hajú vörös szemű fiú képe, egy kép, ami bevésődött a memóriámba, a többi áldozatommal együtt.
- Ahh.. Az utolsó áldozatom, volt, igazán nagy idióta, csak nem ismerted? Esetleg te akartad megölni? Sajnálom, arról lecsúsztál…
Olyanra nem is gondoltam hogy esetleg a barátja lehet, hiszen a fiú természete és az övé teljesen eltérnek egymástól.
- Szerintem csak jót tettem az emberiségnek, az a fiú bolond volt, annyira szeretett, hogy akkor is meghalt volna, ha arra kérem. De megölni valahogy élvezet volt.

by **Kazuma** Szomb. Okt. 05 2013, 00:22

A tekintetemet az övébe fúrtam. Az udvarlásos szövegét egyszerűen eleresztettem a fülem mellett. A kérdésemre viszont azt a választ, adta amit már úgyis tudtam. Legalább nem próbált meg nekem hazudozni. Viszont ahogy előadta már talán kevésbé tetszett. Egy részem szívesen felpofozta volna de, visszafogtam magam. Elvégre Neuroról van szó. Valahol nagyon is meg tudom érteni az érzéseit. Elengedtem a nyakát és a kést is leeresztettem, de továbbra is fenyegetően tornyosultam fölé. Érezze csak azt, hogy sakkban van. Mert bizony addig nem szabadul, míg nem végeztem vele. Akár így, akár úgy.
– Hogyan történt? Mindent tudni akarok! - követeltem válaszokat. Megvártam, míg válaszol és reményeim szerint, szépen elmondja, hogy pontosan mi is történt, hogy aztán többet még véletlenül se beszéljen erről másnak.
– Más is tud erről? - mert akkor még idejében el kell takarítanom a szemetet… Ha pedig mindez megvolt akkor már csak egy dolog maradt hátra mielőtt eldöntöm mi legyen vele.
– Most jól figyelj rám! Erről soha senkinek nem beszélhetsz! Ha mégis megtudom, hogy ezek után valakinek elmondtad, akkor meghalsz, világos? Hana Shibuyát pedig nagy ívben kerüld el. Ha ezeket betartod akkor nem lesz probléma. Nem szívesen ölnélek meg egy ilyen hükyeség miatt. - persze nem is okozna gondot, de ez már egy más lapra tartozik. Ha jól válaszolgat, akkor tényleg létrejöhet egy kölcsönösen hasznos megállapodás. Talán nem szerencsés túlságosan rá és Hanára építeni de tény, hogyha a saját oldalamra tudom állítani és meg tudom tartani őket, akkor elég hasznosak lehetnek. Hana nem valószínű hogy ellenem fordul míg elaltatom az éberségét de, Aiko már keményebb dió lehet. Neuro meghalt és ő tette. Ez ellen nincs mit tenni. Abból kell gazdálkodnom, amim van de, furcsa mód úgy tűnik, hogy Neu többet ér nekem holtan, mint amikor még élt.

by **Aiko** Hétf. Okt. 14 2013, 17:18

-Jólvan jólvan.. elmondok mindent nyugi van~
„Mégis mit akar?” Eléggé sikerült rám ijesztenie. „Hmm csak nem féltékeny? Az mókás lenne, bár az a gyökér maszk takarja az arcát de a hangjából idegességet vettem ki.”
- Épp a szokásos módon folytattam volna a játszadozásom, sőt folytattam is. Kijelöltem a következő áldozatomat, Neuro-t Néha már tényleg sajnáltam azt a srácot annyira belém esett, tényleg szánalmas volt, de persze egy perverz volt, így neki is meg kellett halnia. De még mielőtt megöltem volna, a szokásos és előtte tökéletesnek tűnő módon, az az idióta mielőtt még ivott volna a bénító mérgemből, letámadott. Kicsit meg is ijedtem de gondoltam semmi pánik, sikerült megfordulnom hogy én legyek felül, csak csókolgatta a nyakam, már a vállpántot húzta le rólam, mikor szépen lassan hátranyúltam a késemért, és belemélyesztettem a bénító mérges pengét a szívébe, még szerencse hogy erre is fel voltam készülve, bár sosem gondoltam hogy használnom kell, de mégis olyan jó érzés vol... uhh…
Ahogy bele gondoltam végigrázott a hideg, kissé felszökött a pulzusom, egyenesen felizgultam ettől a kis visszaemlékezéstől. Kicsit elvörösödött fejjel és szaporább levegővétellel folytattam.
- T-tehát a lényeg, hogy néztem, ahogy pixeleire hullik a mocsadék perverz, de végül is hasznosnak mutatkozott, sok cuccot, ami rajtam van tőle szereztem, bár nem értem hogy egy ilyen idióta hogy jutott fel olyan magas szintre. Persze hogy nem mondtam el senkinek hülyének nézel? Így még sokan önvédelemnek is gondolják azt, hogy piros vagyok. Ha esetleg a barát…
Kazuma-sama a szavamba vágott, amiből ki derült, hogy csak az érdekli, hogy senkinek ne mondjam el.
- Hana ki? Nem egészen értem miről beszélsz de, jó hallani, hogy nem szívesen ölsz meg.
Én is egyre kevésbé szívesen ölném meg, bár jelenleg nem is tudnám.

by **Kazuma** Kedd Okt. 15 2013, 17:51

Hallgattam a mondanivalóját melyből érződött, hogy nagyon élvezte a helyzetet kicsit talán betegesen is. Zavaró tényező, de amíg nem rajtam akar hasonló módon élvezkedni, addig tőlem azt csinál, amit akar. Legalábbis majdnem.
– Hana Shibuya, Neuro gyilkosát keresi, és nem szándékozik életben hagyni, ha megtalálja. Kb ilyen magas - mutattam - és hosszú barna haja van. Ha meglátod jó messzire kerüld el. Mert ha túléled a találkozást és Hanának baja esik, akkor te sem fogod sokáig húzni. - hallgattam el és mélyen a szemébe néztem, hogy lássam felfogta-e a mondandóm súlyát.
– Eredetileg azért küldtek ide, hogy megöljelek, én viszont egyelőre nem fogom megtenni. Ez viszont nincs ingyen. Lehetséges, hogy a későbbiekben szükségem lesz valakire, aki nem fél bepiszkolni a kezét. Azt ajánlom, fejlődj pár szintet, és ha betartod a szabályokat, talán én is segíthetek neked pár apróságban. - remélhetőleg felismeri a lehetőséget, és nem utasítja vissza. Bár tény hogy túl sok utat nem hagytam neki. Viszont már nem tornyosultam fölé olyan fenyegetően. Már nem ráijeszteni akarok, hanem csak a nekem megfelelő mederbe terelni. A kis hazugságom talán elég lesz, hogy meggyőzze. Van a lányban egy kis potenciál, amit kihasználhatok. Ha túléli még egy darabig, és kicsit megerőlteti magát akkor akár juthat is valamire. Nem örülnék neki, ha kárba vesznének az erőfeszítéseim, amit beleöltem a megszerzésébe.
– Mostantól ha üzenetet kapsz tőlem, nagyon ügyelj rá, hogy senki még csak véletlenül se olvashassa el és nem is, mutatkozhatunk együtt forgalmas helyeken. Egyikünknek sem lenne túl hasznos, ha egy kalap alá vennének minket. A mi kis megállapodásunk maradjon szépen csak titok. Neuroról pedig soha többé nem akarok hallani semmit. Nos? - fejeztem be egy eléggé tágan értelmezhető kérdőszóval. Nem vagyok a szavak mágusa de remélem sikerült megütnöm a megfelelő hangot akárcsak Hana esetében.

by **Danee** Vas. Jan. 12 2014, 02:11

Szervusz drága Kurokoto cimborám!

Rég hallottam felőled, és gondoltam jó lenne ütközni valahol, legurítani pár sört, meg felest és eldumálgatni. Lesz pár új hírem is a számodra!

Kivételesen nem az első szinten gondoltam a találkozót, hanem Nysterben, az ötödiken egy egész elfogadható kocsmára leltem a Keleti kapu mellett, ha érdekelnek az új helyek és új ízek!

Ráböktem a küldés gombra, majd visszagörnyedtem a talponálló keskeny tetejére, tenyerem már alig várta, hogy megragadhassa a nagy darab sörösüvegkorsó fülét, melyben ott himbálódzott a vörösszín' meggysör, az új felfedezettem. Jól esett a hideg szomjoltó ebben a tikkasztó hőségben, amihez cseppet sem voltam hozzászokva.

Felüdülve éreztem magam. Nem kötött semmi sem, és már régóta terveztem, hogy felfedezem magamnak a játék többi városát, ameddig csak a szintem engedi. És lám, találtam is egy majd akkorát mint odalent, pedig már kezdtem azt hinni, hogy mindenfelé csak apró kis porfészkek lesznek, ahova épp csak vásárolni meg pihenni térnek meg a kalandozók!
Itt jöttek-mentek körülöttem, de egyiket sem ismertem, nem volt köztük egy haragosom vagy cimborám sem, egyetlen leány sem, akivel vakvágányra futottam volna. Mindenkin fáradt boldogság látszott, s az ital is szaporán fogyott az ivóban.

Nem bántam meg semmit! Szabad voltam mint a madár, és úgy határoztam, hogy többé nem teszek semmit se kötelességből, csak is amihez kedvem van! Hiszen ez egy játék, és bármennyire is a foglya lettem, szó szerint, a játék van értem, és nem én a játékért, a legfontosabb hogy jól érezzem magam!
De ugyanakkor tudtam, hogy a nagy szabadság, a kötetlenség öröme csak ideig-óráig fog elszórakoztatni, és nem sokára hiányozni fog a családias légkör, a vidám arcok és a nagy beszélgetések. De erre is volt egy tervem, még ha nem is volt garantált a siker!

by **Kurokoto** Vas. Jan. 12 2014, 11:25

A legutóbbi harcom felkavarta a gyomrom, és ráadásként mindjárt itt az a All-Star vagy mi.. végre egy rendes pvp event, ahol szétlőhetek pár arcot és még csapat játék is. Csuktam be a kinyitott könyvet, eddig sem olvastam, mert kicsit sem érdekelt, csupa fikció és semmi alapja. Ledobtam a földre és kisétáltam a helyiségből a folyosóra. Majd tovább egyenesen a főbejáratig. Unott képpel indultam és a szembe jövőkre rámosolyogtam, akárcsak a diákjaimra. Amíg nem szólalnak meg, addig rendben vannak, kivéve a suhancok, vagy a kívülállók. Mint az a macskafüles lány.. hogy merészel egyáltalán ilyet hordani. Az ostobája, kipenderítem innen. A sok punkkal együtt. Punkok nem jöhetnek számításba, azok nem emberek, csak szimplán állatok. Meg az a macska fiú.. Hozé.. hogy nem sül a le képéről a bőr, hogy van egyáltalán.
Hamar, már bágyatag képpel csoszogtam előre, kellett egy szék, és egy pult, amire rádőlhetek és lehányhatom a pultost. Hiányoztok.. mind a hárman.
Találtam is egy ilyen helyet, azonban mielőtt kikérhettem volna bármi féle piát, jött egy üzenet.
Elolvastam és elsüllyesztettem, majd kikértem némi töményet.
Nyster.. szóval mégis csak odakerülök. Mark of Death képességem megjelent ez nem lehet véletlen, hogy Nyster már másodjára kerül elő. Azonban előbb iszok, holnap átsétálok.
...
Tíz óra múlva.
Már kevésbé ingott a pult és a csapos is kiakart dobni, mire lecsúsztam a székről és nagyot csattanva terültem el a földön. Valaki kiráncigált kívülre és a hóra kerültem. Jótékony hideg volt, így párnaként megágyaztam benne és belenyomtam az arcom. Fura ízt éreztem a számban, aminek nem tudtam alapot adni, mi is lehet az, de igazán kit érdekel.
Egy óra múlva.
Hideg van éreztem tisztán, fordultam egyet és valami csorgott az arcomon, felnéztem.. szempillámon hódarabok voltak és valami az arcomnak is nyomódott, felültem és lepotyogott a hó rólam ezzel az érzetek is megszűntek. Megráztam a fejem és felálltam második próbára két lábra. Gyorsan pötyögtem egy üzenetet, amiben ennyi állt: "Hamarosan ott vagyok". Bő két órán át tartott megtalálnom a teleport kaput és további öt perc próbálkozásra, kimondani ezt a szót. A Nyizstert nem tudom miért nem fogadta el.. rohadék rendszer.
Mire átértem, kellőképp felfordult a gyomrom és a teleport kőre taccsoltam. Aludnom kell.. Átmásztam a tócsán és kinéztem egy közeli bokrot, elég hideg van, de nem érdekel..
További négy óra múltán a megjelölt kocsma ajtajában álltam, kevésbé nyúzottan a pár órányi alvás után. Pár szó futott ki számon.
- Ideértem - majd beléptem az ajtón határozottabban és kerestem Danee-t, ha itt volt még úgy leültem asztalához Íjamat pedig neki támasztottam oldalamnak és dacosan hozzászóltam - leszoktál a sütikről?

by **Danee** Kedd Jan. 14 2014, 01:15

Minthogy tudtam, hogy Kurokoto cimborám folytonos delíriumban él, amióta csak ismerem, és talán egészen a kezdetek kezdete óta, ami a játékot illeti, így fel kellett készítenem magam lelkileg egy igen hosszú és talán eredménytelen várakozásra. Így aztán kibéreltem egy szobát a kocsma fölött, ne kelljen messze szaladnom, ha várva várt vendég érkezését teszi
Eseménytelenül teltek az órák, közben végig kóstoltam a hely valamennyi ételét és italát, történeteket hallgattam a többi kalandozókról, kisegítettem egyiküket-másikukat pár tanáccsal, s jó magam is gazdagabb lettem párral
Nagy örömmel konstatáltam amikor a levelező szerver visszajelezte az üzenetem megnyitását, az első reménycsillag így hát beváltotta az ígéretét, s nem telt bele olyan sok és a választ is megkaptam:

Kurokoto írta:Hamarosan ott vagyok

Nem tagadhattam, hogy örömmel töltött el ezeket a szavakat olvasni, hisz az egyetlen lélek akinek a gondolkodásmódját a leginkább magaméhoz hasonlatosnak éreztem, az bizony nem más, mint Kurokoto volt, a folyton részeg íjász! Várakozás teljes izgalmam csak még inkább felspannolta, az eshetőség, hogy nem csak egy lehetséges célhoz kerülök közelebb, de egyszersmind, egy remek ivócimborával és még remekebb elmével találkozhatok ismét!
Persze az idő nem telt gyorsabban, sőt, a felfokozottságom csak rontott a helyzetemen: nehezen megszerzett nyugalmam és türelmem gyorsan olvadt az óra mutatójának minden egyes ütésével. Végül a vízipipám mentett meg, mielőtt démonaim kezdték volna felfalni elmém: az édeskés telt csokoládéíz, a kellemesen sűrű füst, a szertartásos mozdulatok, és a kilélegzésre írt megannyi variációja eme egyszerű de fenséges passziónak lecsendesítették az elmét és megnyugtatták a testet, Így talált rám a cimborám, félig elzsibbadva a dohánytól és az alkoholtól:
- Ejjj! Ni csak ki van itt! - vidultam fel, kezemmel boldogan intve a magasba. Zsibbadtságom sok teret nem adott, hiába igyekeztem volna felpattanni az asztal mellől, hogy tisztelettel üdvözöljem a vendégemet
- Hát, ha nem is, de új élvezetek után néztem! - vigyorogtam - Kérlek foglalj helyet! - kínáltam hellyel a velem szemközti lócával
- Héj! Csapos! - kurjantottam - Hamar négy felest a legjobból nekem meg a cimborámnak! De izibe!
Nem kellett sokat noszogatni emberünket, fél perc se telt bele már koccant is a két kis pohárka az átlátszó töménnyel, aminek már az illata is ütött
- No hát, így hamarján, kiszáradni már nem fogunk, proszit! - kaptam fel az egyiket s emeltem a magasba, hogy koccinthassunk, majd, példásan le is hajtottam az első shotot a koccintás után, majd vettem magamhoz a megkezdett sörömet.
- Jó újra látni Téged! - veregettem meg félkézzel a vállát, csak úgy azt asztal fölött átnyúlva, mert hát hogy máshogy, na, he, é'ted?
- Megkérdezném, hogy mi újság veled, de gondoltam, nem azért vergődtél fel idáig ebbe a katlanba, hogy órák hosszat témázgassunk, mert hát annak is meg van az ideje
- Na de most már ide hallgass - kezdtem végre, bár eddig nagyon szóhoz se hagytam jutni - mi örömhírem van ám nekem!
- Hallod-e? Emlékszel arra a macskajancsi fiúra a küldetésről, tudod, abbó' amelyiken abba a szörnyűségesen odvas és szűk barlangba kellett leevickélnünk!
- Na! Hát én egy céhben vótam, akarom mondani voltam - mert hát éreztem, hogy bármennyire jól esik vicceskedve vidéki akcentussal beszélni, azért mégsem járja - azzal a cicafiúval, aki ott ugrált egész idő alatt, játszva a szentet, nos... - a söröskupát letéve azt asztalra kitártam nagy vidáman a karjaimat, mint aki nagy hírt újságol - kiléptem ám a céhből, abból, ni! Szabad vagyok, érted, szabad, akár csak te, barátom!
- Igyunk hát! A szabadságra és hogy sose fogyjon el a pia az asztalunkról! - emeltem a poharam koccintásra a magasba, s ha azzal megvoltunk, hát ismét szólásra emeltem az ajkamat, egy szippantásnyi dohány után:
- Hanem hát van tovább is a történetnek sora, de elébb had halljam, mi újság veled mióta nem láttalak, meg annak előtte, ha kényelmesnek érzed a beszédet! Italra ne legyen gondod, kérd csak a következőt, amit csak szeretnél, mára a vendégem vagy!

//I sense a soul in search of answeres

by **Kurokoto** Szer. Jan. 15 2014, 16:24

Leszokott a sütikről többnyire, rögtön négyfelessel indít, nem rossz.
- Csapos nekem hozz egy tucat felest! Meg kell ünnepelni egy régi cimborával való találkozást, adjuk meg a módját! - feleltem, egy halvány mosoly erejéig, majd újra elkomorodtam.
- Az biztos! - koccintottunk, majd azzal a mozdulattal a borzalmat eltüntettem bendőmben.
- Ja kösz - fogadtam fagyosan üdvözlését, többre nem méltattam a tinédzser lelkesedését. Még mindig nem tudja tisztelni a másikat, tényleg el kell mondjam, hogy tanár vagyok és kétszer idősebb az itteni átlagnál? Nem, ezt még nem érdemli meg, innen senki sem. Chancery más tészta őt utálom.. megváltoztatósdi.. persze.
Érdekelt mint mond Danee, és amit felhozott, az egy borzalmas küldetés volt, de talán tényleg a legrosszabb a cicafüles baromarcú volt. Élt volna pár száz évvel korábban, kinzókamrában végezte volna be sorsát. A csoffadt szerencsétlenség. - Ja emlékszem arra a gy***.. na ezt most miért sípolod ki te ****. Mindegy, mi van vele? - kérdeztem rá, bár kicsit sem érdekelt, nyúltam is a második feles felé, és megittam.
- A szabadság jó, a céltalanság még jobb, nem tudod mikor fog megölni valami és nem is érdekel, ennél jobb nincs is! - harsogtam utána. - Amúgy mit kerestél te egy céhben azzal? - nem értettem saját kérdésem, és miért foglalkoztat ennyire a langyi srác.. az igaz hogy legszívesebben lelőném a ******, de azt nem lehet csak úgy. Meg a gyilkosok.. nem, ténylegesen gyilkolni nem tudnék.
- Igyunk! - emeltem fel én is karom, míg másik kezembe felvettem a második poharát. Mint kiderült, amit én rendeltem feleseket, azokat második hullámra tartjuk. Ebben a helyben talán ez a legjobb. Olcsó a pia.
- Á hagyd csak ezt a kört állom én - meg is jött végre a tizenkettő feles pohár, mind tele - nagyszerű. Szóval az érdekel, hogy velem mi lett. Azt a tavas kalandot megúsztam, bár jobb lett volna, ha az a börtön tényleg megöl. Azóta megismerkedtem egy tizenkét éves fajankóval, akivel egész jól lehet pvpz-ni. Tudod az a fajta, aki tökös és vállalja a nehézségeket. Ritka az ilyen, általában nyámnyila visszahúzódó kis gy**** mászkálnak itt. Nagyjából ennyi, a májam sebezhetetlen, én meg.. iszom.
No és te mit kezdesz a szabadságoddal? - kérdeztem, miközben kényelembe helyeztem magam és gyönyörködtem a poharakon megtörő fényben.

by **Danee** Szomb. Feb. 01 2014, 16:22

- Egy tucat felest? Az kemény! - konstatáltam egy "Not Bad" vigyorral Kurokoto rendelését
Egy kissé meglepett a válasza, amit a szabadságunkra emelt koccintáshoz mondott:
Céltalanság? Kifejezetten nem törekszem... nem is lehet céltalanságra törekedni! De... viszont... ha azt vesszük, nem igazán mondható az életemre, hogy konkrét célokért élném. Elvagyok, napról napra élvezem, amit a sors hoz, s megküzdök vele, ha másként nem tehetem. Tény, nem vagyok túlzottan eltökélt semmi iránt sem. Persze, az nagyon hajtott, hogy kijussak Japánba, hogy a saját szememmel láthassak mindent abból a világból melynek a modern társadalma annyi érdekességet rejt, és a kultúrája is igen egyedi és nem kevésbé érdekes. És persze a Nerv Gear, és a Sword Art Online! Mindent megadtam azért, hogy kipróbálhassam! Az más kérdés, hogy nem terveztem akaratomon kívül bent ragadni. Hm... A játék elején megfogadtam, hogy minél hamarabb kijutok... de most, hogy újra belegondolok... ennek a helynek is megvannak a csábító előnyei, nem csak az odakinti életemnek... talán... talán már nem is igazán akarok olyan nagyon kijutni... talán csak megrémisztett a gondolat, hogy meghalhatok ténylegesen egy játék miatt, és inkább csak magával ragadott a körülöttem élők igyekezete, hogy minél hamarabb kijussunk innen élve.
- Céltalanság... - mosolyogtam meg elgondolkodva, a sörömbe kortyolva - sosem fogalmazódott meg így bennem, pedig ha belegondolok, nem igazán küzdök komolyan semmiért sem...
- Hogy mit kerestem ott? - kérdeztem vissza, de csak hogy időt nyerve összeszedjem a gondolataimat - Hát... ha tudom, hogy Snowcat is ott lesz, talán be se léptem volna a WRbe
- De... amúgy... egy lány miatt volt az egész... hehe - kicsit szégyelltem is a dolgot, meg nem is, hiszez olyan hülyeség, hogy valaki egy lány után futva vállalkozzon valamire, amiről szinte semmit sem tud
- Korábbról megismertem egy szintén kardforgató kislányt, Zakuro-chant, akkoriban még mindketten solo játékosok voltunk, aztán ő belépett ebbe a céhbe... én pedig...
- Én pedig amúgy is régóta szerettem volna tartozni valahova, mert azt láttam, hogy úgy sokkal jobb... menőbb, vagy nem tudom, hogy fogalmazzam... szóval futottam utána, és én is beléptem - valltam be végül az egész hátterét
- Snowcat csak utánam csatlakozott a céhhez, akkor még nem ismertem, és vétójogom se lett volna, most állítólag össze is jött a céhvezér lánnyal, Enheriellel - magyaráztam tovább
- Azóta, a bizonyos küldetés óta nem találtam a lelki békém... De most már itt vagyok! - mosolyodtam el és hörpintettem egy újabb kortynyit a meggysörből
- Igyunk! - ismételtem az íjászt, s egy újabb rám váró feles pohárkába kapaszkodva koccintottam az övével, majd lehúztam, ahogy azt kell
- Áh! - mosolyodtam el a gesztusán - Köszi!
- Igen, látom, örülök is neki, hogy az ott történtek ellenére még élsz és virulsz! Elég durva volt látni, hogy a saját fegyverem végez veled. Bocsánat érte! - hajoltam meg kissé felé
- Áh, értem, ismerhetem tán? Mi a neve? Én is összeakadtam már egy hasonló korabeli kislánnyal levegőzés közben, bár ő korához képest elég értelmes volt, csak rettenetesen visszahúzódó, Shukaku, a Young Justice céhből... nem volt egy könnyű beszélgetés vele, az a 10 évnyi korkülönbség... nem egészen egy huszonéves magamfajtának való beszélgetőpartner volt... de érdekes volt attól még, főleg, hogy idomár... node mindegy...
- Jó, hogy kérded, épp erről szerettem volna beszélgetni veled, ez lenne a második hírem - vettem nagy levegőt, hisz, fogalmam sincs mennyi hajlandóság lesz benne hozzá, márpedig nélküle talán bele se vágok az egészbe
- Mindenfelé csak igazságot és biztonságot hajszoló társaságokat látok, mások meg épp ellenkezőleg: ilyen-olyan okokból a többiek életére törnek, vagy csak egyszerűen kifosztják a másikat, és persze a kapzsi réteg itt is meg van - kezdtem el felvezetni
- Én egyik fajtához sem akarok tartozni, nem is igazán érzem úgy, hogy közöttük jól érezhetném magam hosszabb ideig - a lassan elfogyóban lévő sörömért nyúltam segítségként, hogy kis szünetet tarthassak, amíg ő is felveszi a gondolatmenetem fonalát
- Viszont, hallod, olyat eddig sehol se láttam, ahol csupán a mindennapi örömöknek szentelnék magukat, a vigasságért, vagy ahogy te fogalmaztál céltalanul lézengésnek éltek volna, pedig - néztem meg az üvegkorsóban ringatózó vöröses-barnás nedűt - azt hiszem ezeknél a dolgoknál nem igen kell jobb, talán csak egy jó társaság, könnyed kacajok, vidám arcok és persze csajok is!
- Én nem vagyok egy nagy társasági ember... és néha már-már túl idősnek érzem magam a kis tinik körében a magam 22 évével, de valahogy jó látni az ő felhőtlen vidámságukat. Egy olyan társasághoz szeretnék tartozni, ahol nem kell különösebben megfelelni mindenféle elvárásoknak!
- Arra gondoltam, hogy kezdetnek nyitnék egy kocsmát, vagy fogadót, és esténként majd idővel körém gyűlnének azok a lányok és fiúk, akik hozzám hasonló lézengők. Na persze... nem gyilkosokra gondolok... az élet szentsége még nekem is fontos...
- Ebbe a társaságba szeretnélek meghívni elsőként téged... ha leszünk elegen, akkor talán hivatalossá is emelem... mármint céhvé avanzsálom, mit szólsz hozzá?
- Tudom, ez nem egy egyszerű döntés, és sok minden szól a solozás mellett, nem akarlak belekényszeríteni semmibe sem, csak gondoltam így többször összeülhetnénk, így mint most is!

by **Kurokoto** Kedd Feb. 04 2014, 11:04

- Naná, hogy egy tucat, amíg ihatok iszok, nem nyalogatni akarom én! - vigyorogtam egy jót. Majd ahogy megérkezett, benyakaltam rögtön kettőt. Elhúztam a szám.. ez sokkal rosszabb, mint amit odakint lehet inni. És miért van olajbogyó íze. Számat felpuffasztottam, majd leengedtem. Nem akarom én visszaköpni, jobb ha benn van.
- Ne is mond.. egyet azonban nem értek. Ha meg tetszik egy lány, miért mindig itt kötünk ki? - mutattam a piára és az asztalra. Odakint sokkal csapzottabb lennék, és valószínűleg, ha már ennyi ideje nem dolgoznék belepne a szőr. Keiko és a gyerekek halála óta pengeélen táncolok, és nem is akarok erről a pengéről leszállni, csak várom, hogy felnyársaljon. Ha velük mentem volna.. már én is velük lehetnék. Ehelyett.. itt iszogatok egy digitális testben egy kölyökkel. Aki szintén kezébe fogja az italát és nem ül mellette az a Zakuro nevű lány.
Snow.. - Hozé, összejött a volt céhvezéreddel? Gratulálok az ügyefogyott **** gyereknek. Na igyunk akkor! - emeltem poharam.
- De ne Hozéra, hanem arra, hogy te szabad vagy én meg céltalan! - koccant össze a két pohár.
Majd jöhet is a sztorizgatás.
Bocsánat kérésére csak bólintottam, nem volna idegzetem emlékezni arra a küldetésre, elvették a mézsöröm.. mindenki be.. mindegy is. De legalább kedvet csináltam további beszélgetéshez így kérdésére rögvest válaszoltam.
- A.. valami a betűs kölök. A lényeg lehetne a tanítványom, nem kellene nyaliznia, csak tanulnia. No és akit te ismertél meg.. lényegtelen - legyintettem, majd nyúltam a következő feles felé, de csak épp annyira, hogy magamhoz közel vonjak egy poharat és hallgattam mi lesz a szabadságának az alapja.
Míg beszélt megittam a felest és a sörből is húztam rá, ez az utóbbi pohár elég ergya volt.
Megvártam, míg befogja a bagólesőjét.
- Várj csak, nekem az rémlik, hogy legutóbb erről sütizabbantás közepett, egy szakállas muksóval próbáltad ugyan ezt eljátszani. Az kissé másképp hangzott - nem izgatott, hogy a lány milyen hatással volt rá a végeredmény jól látszik.
- Tehát ajánlasz egy klánhoz való csatlakozást, ahol össze lehet gyűlni és dumálni meg szórakozni? - hátradőltem a széken. Tök unalmasan hangzik. Úgyse lennék itt, hisz vándorlok kocsmák között, ha egy helyre letelepednék, az olyan mintha elvágnám a saját torkom. Azt meg nem. Csakis egy nálam erősebb nemes vad teheti meg, hogy megöl. Még szerencse, hogy azon a küldetésen nem vágott le. Mert jelen pillanatban, bármennyire is megvilágosult ez a srác.. gyenge.
- Tudod a történelem folyamán számtalanszor kiderült, hogy erővel lehet csak előrébb jutni, vagy terrorral. Miért akarod az ellentétét? És a másik honnan veszed, hogy nekem ez jó? - kérdeztem komolyan. Érdekelt a válasza, mégis hogyan lát. Az hogy mit gondol az egyértelmű, nem kapta meg a lányt és ideje sírdogálni. Ha megkapod a lányt és elveszted, ugyan az a szitu, semmivel sincs előrébb az ember.

by **Danee** Szer. Feb. 05 2014, 17:20

- A cukrászda, igen, még rémlik a dolog, és a szakállas, az az Elysion névre hallgató idomár volt, egy ideig hírét se hallottam, azonban mostanság mintha összeszedte volna magát, bár rég nem találkoztam már vele! – idéztem fel azt a beszélgetést
- De az ott, és akkor egészen más volt még, szinte alig volt fogalmam valamiről, mostanra azonban már úgy érzem kellően tájékozottá váltam, akár egy ilyen kaliberű vállalkozáshoz is! – dőltem hátra, épp csak a korsó fülében megkapaszkodó karomat hagyva az asztalon

- Így is mondhatjuk, de én másként fogalmaznám meg: egy olyan cégbe hívnálak meg, ahol rendes, törvénytisztelő játékost nem fogsz látni, nem gyilkosok, de ilyen vagy olyan okok miatt normálisnak se nevezhetnénk őket. Az én esetemben ez a deviancia abban keresendő, amit Snowcat is folyton az arcomhoz vág, és ráadásul a végletek embere vagyok: nem igazán szilárd, vezér jellem. Azért is gondoltam, hogy nem lenne fix vezetés a céhben, hanem hónapról hónapra, vagy akár kéthavonta másra szállna a cím és a felelősség – mondandóm befejeztén előregörnyedtem, azt asztal fölé, majd a vörös söröm szájamhoz emelve, a magasba fordítottam a kupát, és élvezettel nyeltem az utolsó kortyokat.
Széles vigyorral, és hangos elégedettséggel töröltem le a habot az arcomról, s kupa pedig hangos koppanással került vissza az asztal lapjára.

- Erővel? – mosolyogtam – Néz körül, hol vagyunk? Ez egy játék! Minden, amit megszerzel, semmivé válik majd azon a napon, amikor kilépünk innen! A legnagyobb zsarnokok és harcosok is csak gyenge, csonttá fogyott emberi roncsok lesznek! Te is, én is erre a sorsra fogunk jutni. A rendszer foglyai vagyunk, bábok. Minden, amit elérsz, egyetlen billentyűlenyomással eltörölhető, még az alkohol is! – mutattam a feleseire – mit fogsz tenni, ha egyszer csak eltűnik az alkohol a játékból?

- Nem, szerintem itt az erő és terror másodlagos, a legfontosabb, a közösség összetartó ereje a bizalom, és az, hogy valóban jól érezd magad ott ahol vagy, és azok között, akikkel az időd töltöd

- Hogy honnan veszem, hogy ez neked jó? Fogalmam sincs, hogy neked igazán mi a jó! Sajnos fel annyira se ismerlek, mint, amennyire szeretném, így nem merném állítani, hogy ez az a hely, ahol biztosan jól éreznéd magadat! Én csak azt látom, hogy valamelyest egyszerre kattan az agyunk. Mondom, a világért se akarok senkit se belekényszeríteni ebbe, ahogy téged sem… ha úgy érzed, ez nem az, amit keresel, akkor kezet fogunk, és majd remélhetőleg találkozunk még az úton, kifele menet!

by **Anatole Saito** Kedd Május 20 2014, 20:54

Csakhogy végre megvan! Ha nem lenne térképem, ami kimutatja a hollétét, égen-földön kereshetném. Baka! Nem tudom miért kell ekkora ügyet csinálni egy játékból. Otthagyott csapot-papot, talán köszönni köszönt, de mire elbúcsúztam a többiektől, már hűlt helye volt, én meg nem győzök utána kaptatni. Nem mondom, hogy repesek az örömtől, amiért így végződött a játék, de egyáltalán nem csinálok akkora ügyet belőle, mint Al. Összességében nem sült el olyan jól ez az egész, mint terveztem. Bár... nézőpont kérdése. Lássuk csak: Érdekes gondolatok merültek fel bennem a petekkel kapcsolatban, elsősorban Timidussal kapcsolatban, ami kapcsán majd egy személyes találkozóra kell invitálnom a sárkányt. Emellett jobban megismerhettem embereket, akiket lehet eddig félreismertem. Chan nagy pozitív csalódás volt, Daneeról pedig egyelőre nem tudom mit gondoljak, mindenesetre nem tett bennem jó benyomást. Atoru érdekes, de kicsit naiv fiú, vele is szívesen találkoznék legalább még egyszer. Alex több szempontból is tanúbizonyságot tett arról, hogy a legkiválóbb barátok egyike, és csöppet sem döntöttem rosszul, mikor a céhembe invitáltam. Kíváncsi leszek, hogy a Kin felé intézett kis lelki fröccse milyen hatással lesz a lovagra. Őszintén szólva én magam sem bánnám, ha csatlakozna hozzánk, ugyanakkor korábban az értésemre adta, hogy ne bízzak ebben. Erőszakoskodni pedig nem fogok, elég érett férfi már ahhoz, hogy maga döntse el mi a jó neki.
Megmondom őszintén, nem az bosszant, hogy úgy ért véget a játék, ahogy - bár kétség kívül vacak érzés így nyerni - hanem az, ahogy Alex távozott. De végre a nyomára akadtam! Ahogy támasztja a pultot és szemez azzal a szánalmas pohár itallal, csöppet sem kelt jó benyomást. Tennem kell valamit! Felszívom magamat és a tőlem megszokott elegánsságot mellőzve csörtetek be a csehóba, a pultos markába dobom pendítem a szöszi által rendelt ital árát, majd még azelőtt, mielőtt Alex észrevehetne, már mögé is kerülök. Aktiválom a súlyemelésemet és gondolkodás nélkül megragadom a hóna alatt és már viszem is magammal. Egyesek döbbenettel vegyes aggodalommal néznek ránk, mások csak kamilláznak, van aki viszont feláll és a fiú segítségére akar sietni, mert rosszakarójának hisz. - Nyugalom, velem van. Elkóborolt, ideje hazavinnem! - Továbbra se értik ezt az egészet, de mikor az egyező céhjelvényt és logót felfedezik, akkor már több bizalmat szavaznak nekem. - Na gyere szépen Alexander! - És már indulok is ki vele az ivóból és vállamon cipelve le se teszem, amíg ki nem érünk.

by **Halász Alex** Kedd Május 20 2014, 21:29

Nem, nem vette észre. Valahol belül talán érezte, hogy talán, de nem vett tudomást róla. Még egy kicsikét talán reménykedett is benne, hogy nem hagyják itt, de mégsem akarta. Tudta, hogy ha idejönne most valaki elküldené. Nem akart beszélgetni, vagy társaságot. Senki nem akart. Egyedül akart lenni. Még ha jól is esne az, hogy "keresik", nem változtatna azon, hogy a szemükbe kellene néznie azok után. Valahogy annyira rossz volt az egész kimenetele. Nem akart játszani, és nem is érdekelte a hülye Liar game, azonban ... - Nem értem fel hozzájuk.... yappari. Csak magolásra vagyok jó. >.> - Épp egy keserves sóhaj szakadt fel belőle és ez adott is akkora löketett neki, hogy a sörért nyúljon. Ivott már, szerette az ízét. Kellemesen kesernyés volt, bár titok, de nem igazán bírta. Ha trükközik, és telekajálja magát ivászat előtt és után is, akkor semmi baja nem lesz, és olyan mintha bírná, de csak szimplán leülni inni, az katasztrófával is végződhet. <.< Ám nem is ez volt az, ami eddig vissza tartotta. Itta már le részegre magát, nem sokszor, de épp elégszer ahhoz, hogy egészséges magyar gimnazistának mondhassa magát. Rolling Eyes

Az volt a gond, hogy úgy még nem ült le inni, mert valami gondja lenne. Ám a sóhaj, ami elűzte a gondolatokat, meghozta a kedvét a hideg nedűhöz.... akkor is megissza szerűen. Ám ez sosem jött el, mivel hirtelen megfordult a világ és elindult vele egy... hova is?
- Haaah, vááááá, k-An- tegyél le!! >.< -
~ Nyugalom? ~
- Hallod? Ez nem vicces! \o\ Valaki! /o/ Nem kóboroltam el baka! - Ám hiába van neki is súlyemelése, úgy látszik Anat sem volt rest felhúzni harmadik szintre. Ez nem lesz így jó, mit akar? - Hagyjál! >.< Anatoooooooole...! \o\ - Viszhangzott végig a fogadóban az Artes céhvezérének neve, majd elhalkult, és bezárult mögötte az ajtó. Alex pedig a vállain vergődött tovább abban a rémisztő tudatlanságban, hogy nem mondott a másik neki még semmit. Habár van sejtése a dologról.... persze, hogy elviharzott. ... Abban a pillanatban, akkor, azokkal az érzésekkel, jobb volt ha meg sem szólal.... el akart tűnni.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 16:26

Fuwa először is valami munkát keres. Tudja jól, hogy „Aki nem dolgozik, ne is egyék”, meg azt is, hogy ha nem talál valami állást, akkor nem lesz hol laknia.
Nincs könnyű dolga, mert nagyjából semmihez sem ért… A legtöbb NJK meg, elég nyilvánvaló módon, nem túl empatikus, és ha nem sikerül a megfelelő küldetést megcsinálni, akkor nem ad munkát. Eleinte nagyon lelkes volt a lány, az első kudarcot kifejezetten jól fogadta, egy ideig szomorkodott, aztán gyorsan összeszedte magát, és kereste a következő lehetőséget… Aztán a következőt, és így tovább. Az 5. után már egy egész óra kellett, hogy összeszedje magát… A 10. után egész délután sírdogált elbújva az erdőben egy fa mögött… Most éppen Nysterből ballag ki, a 15. próbálkozás után… Azt hiszem, kezdi megszokni, de azért nagyon le van törve szegényke… Pedig nem volt nehéz a feladat, és meg is próbálták megtanítani. Csak állnia kellett volna egy pult mögött, és kiszolgálni a vevőket. Mindent elmagyaráztak neki, és úgy nézett ki nem is lesz gond… Hiszen kinek van baja vele, ha az eladó csak mosolyog, és nem mond semmit? Na igen… Csak azon e helyen sok férfi vevő akadt… Ne gondolj rosszra! Nem tettek semmi rosszat. Csak némelyik udvariasan, kedvesen megdícsérte a mosolyát, a szemét, vagy egyszerűen megjegyezte, hogy „Milyen csinos vagy ma”. Fuwa pedig nem tudott mit kezdeni ezekkel, folyton elpirult és bebújt a pult alá, ami jócskán feltartotta a vevőket, és kicsit megcsappant miatta a bevétel is aznap. A nap végéhez közeledve pedig még le is vert egy adag potisüveget, amik eltörtek, a bennük lévő folyadék pedig kárbament… A tulajdonos nem tehetett mást, kedvesen, és mosolyogva, csupa jószándékkal elmondta Fuwának, hogy sajnos nem tudja alkalmazni.
A lány sírdogálva egyenesen ide szaladt, a város keleti kapujához. Most pedig keres egy eldugott zugot, ahol összeszedheti magát…

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 16:27

Ismered az érzést, amikor szükséged van egy kevés plusz pénzre? Elvállalsz egy questet érte, a quest pedig egy másik városba visz, de a küldetés befejezése után nincs energiád visszatérni abba a városba, ahonnan indultál. Nem, valószínűleg nem ismered ezt az érzést. Én viszont ismerem, ugyanis éppen ebben a pillanatban is az alanya vagyok. Nem volt ingerenciám visszamenni, így az elmúlt néhány napot itt töltöttem. Nem bántam meg, mert békés, nyugodt város volt, sok csendes zuggal, ahol kényelmesen leülhettem mondjuk olvasni. Ha nem ilyen lett volna, minden bizonnyal összegyűjtöttem volna rá az erőt, hogy elhagyjam a települést, és nekiveselkedjek a fárasztó utazásnak. Hidd el, engem kimerít, ha a teleport kaput használom. Ne is kérdezd, miért. Sajnos így késő délután már erős a zsivaj a város ezen felében. Ezt abból a szempontból nem bántam, hogy ha több ember van körülöttem, akkor kevésbé vonom magamra a figyelmet, viszont a zaj miatt nem tudtam koncentrálni a könyvecskémre sem. Ennek ellenére nem mozdultam a fa alól, ahol elhelyezkedtem. Új helyet keresni bonyolult, és a nyüzsi el fog múlni legfeljebb fél órán belül. Így gondolkoztam. Végül így is lett, idővel csillapodott a forgalom, bezártak az üzletek is, és legfeljebb a távoli kocsmából szűrődtek ki zajok.
A mai nap általános bölcsessége szerint mindennek van következménye. Amíg sok az ember körülöttem, kevésbé figyelnek fel rám, de én is csak a hömpölygő masszát látom. Ha kevesebb, akkor mindenki megnéz magának, és én is megnézhetek magamnak mindenkit. Lopva, mert a szemkontaktust nem szeretem. Lassan megkockáztattam, hogy újra előveszem a könyvem, ám a lépések zaja minden egyes alkalommal rávett, hogy felnézzek. Tudnom kellett, hogy mi történik körülöttem. Így figyeltem fel arra a lányra is. Kicsit hosszabban elidőzött a tekintetem rajta, mert nem a szokásos kép tárult elém. Először is szaporán lépkedett, ami itt nem jellemző. Másodszor pedig zaklatottnak tűnt. Ne kérdezd, miért, de ha rá néztem, ez jutott róla eszembe. Becsuktam a könyvemet, és úgy figyeltem tovább, fél szemmel. Mást azonban nem tettem. Nem volt miért megszólítanom, vagy éppen megvigasztalnom. Biztos van, aki megteszi helyettem. Jó nekem itt, ebben a csendes zugban a már nem olyan zajos utca mentén.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 16:28

Nagyobb a tömeg, mint hitte… Emiatt pedig kezdi kényelmetlenül érezni magát… Ennyi ember sok neki egyszerre. A hetet megszokta, annyian voltak Grimm csapatában. Itt viszont legalább harminc ember nyüzsög még egyfolytában… Sokkal több véletlen kontaktus, mint megszokta. Fuwa pedig nem tudja kikerülni őket, mert jobbra is, és balra is kényelmetlenül közel kellene mennie valakihez hozzá, hogy ne fusson egyenesen beléjük. Mostmár nemcsak a munka miatt zaklatott, de meg is ijed. Igen, jól sejted: Teljesen indokolatlanul kezd pánikba esni. Ez már csak abból is látszik, hogy a visszaérkező nagyobb csapat nem zavartatva magát elmegy mellette, amihez egy-kettőnek teljesen véletlenül hozzá kell érnie Fuwa karjához, vállához, hajához… Semmi rendkívüli. És a lány mégis egyre inkább úgy néz ki, mint akit a pánikroham kerülget. Ne csodálkozz, mert 3 embernél több nem sokszor volt körülötte életében.
Az utolsó ember a nagyobb csapatban kicsit jobban meglöki Fuwát, aki kiejti a kezéből a jegyzettömbjét. Ez szerencsétlennek az utolsó csepp: Könnyes szemmel kuporodik le, hogy felvegye, aztán kétségbeesetten körbenéz valami menedék után, mert nem bírja tovább a tömeget. A közelben meglát néhány fát, és gondolkodás nélkül fut be közésük, és bújik el az első mögött. Észre sem veszi, hogy ott vagy az egyik fa alatt, a könnyeivel küszködve igyekszik megnyugodni, ehhez pedig lekuporodik a fa tövébe, magamellé teszi a füzetét, és átkulcsolja a kezével a lábait, kicsit még ringatni is próbálja saját magát. Lassan megnyugszik, és elkezdi a tekintetével kutatni a környéket. Ekkor veszi észre, hogy te is ott vagy, és szinte egy pillanat sem kell hozzá, hogy máris a fa másik oldalára bújjon, és úgy kukucskáljon feléd.

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 16:30

Eleinte úgy gondoltam, hogy fél szemmel végigkövetem az útját, amíg el nem tűnik az egyik sarkon, vagy akár a városkapun túl. Ha esetleg követik, akkor segítettem volna feltartani az üldözőjét... de azt hiszem, ennyi. Ám aztán más irányt vett a történet fonala. A lány kis híján elesett, és valamit el is ejtett, és miután felszedte, végül a kis parkba menekült be, ahol én is voltam. Nem vett észre, egyáltalán nem nézett rám, és én is csak lopva figyeltem, mit csinál, a látóterem szélére igazítva őt. Ilyen relatíve közelről, néhány méter távolságból már láttam azt is, hogy kicsit több, mint zaklatott volt. Ha most megszólítottam volna, akkor csak ráijesztek, hiszen azt hiszi, egyedül van. Úgyhogy elvettem róla a tekintetem, és unott arccal figyeltem, nincs-e valaki a nyomában. A sírásában volt valami furcsa, ami viszont nem hagyott nyugodni. Nagyon... csendes volt. Ha nem pillantok néha rá, fel se tűnt volna, hogy abbahagyta a hüppögést idővel. Ha nem pillantok néha rá, azt is hihettem volna, hogy kámforrá vált. Egyik pillanatról a másikra veszett nyoma, én pedig változatlan arckifejezéssel, de a nyakamat kicsit erélyesebben elfordítva néztem az irányba, ahol eddig leledzett. Egy darabig bámultam a fát, mire észleltem, hogy csak mögé bújt, és onnan leselkedett. Ezek szerint észrevett. Még néhány pillanatig az irányába néztem, aztán visszafordultam, és újra elővettem a könyvem. Tessék, nem kell megvigasztalni, igazam volt. Bár annyira azért nincs rémisztő képem, hogy így bujkálni kelljen előlem. A tekintetem meglehetősen ijesztő tud lenni, de ez nem az a pillanat volt. Csupán az volt kissé zavaró, hogy bámul.
- Gyere elő, nem eszlek meg - szólaltam végül meg, amikor újra magamon éreztem a tekintetét. Egy pillanatra se néztem fel a könyvből, de a szemem sarkából észleltem a mozgást - Megnyugodtál? - kérdeztem, bár a hangomban érdeklődés nem volt, csupán egy száraz kérdést tettem fel kötelességből. A könyv jobban lekötött.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 16:32

Igazad van, ha megszólítottad volna, mielőtt megnyugszik kicsit, kishíján halálra rémült volna, mert nem vett észre. Így jó formán hang nélkül hüppög néhány percig, vagy lehet kicsit több, mint néhány percig, aztán lassan abbamarad a hüppögés, és körülnéz a kis parkban, ahová futott. Innentől egész hamar észrevesz, és bújik át a fa másik oldalára. Nem néz téged folyamatosan, de olyan 20 másodpercenkét nézi néhány pillanatig, hogy ott vagy-e még.
A tömegbe esze ágában sincs visszamenni, a park felfedezéséhez viszont közelebb kellene mennie hozzád. És egyébként se tudja, hogy nem zavar-e a jelenléte… Szóval úgy dönt a fa mögé bújva megvárja, hogy elmenj... Vagy valami ilyesmi. Igazából ő sem tudja teljesen… De úgy néz ki elég sokszor néz rád, hogy ezzel felkeltse a figyelmedet. Amikor megszólítod, kicsit megijed, és visszahúzódik a fa mögé. Aztán úgy fél perc múlva megint kiles mögüle, és látja, hogy még csak oda sem nézel felé. Ebből úgy ítélte meg, hogy nem áll szándékodban közelebb jönni, úgyhogy végül hallgat rád, és kilép a fa mögül.
Ekkor szólítod meg megint. Itt megjegyzem, hogy Fuwa egyáltalán nem tudja megkülönböztetni egymástól a közömbös udvarias kérdést, és a valódi, őszinte érdeklődést, és az ehhez hasonló apró, de az átlag ember fülének érzékelhető nüanszokat. Most pedig úgy értelmezte a kérdésedet, hogy gondot okozott a zaklatottságával. Már pedig nem szeretne aggodalmat okozni.
Gyorsan felkapja a földről a füzetét, és írni kezd, és ha készen van felmutatja a körülbelül A/4-es jegyzettömböt, rajta a jól látható írással

Igen, megnyugodtam! Bocsánat, hogy gondot okoztam…

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 16:33

Nem tudom, mi mindenen mehetett keresztül, míg a fa mögött kuksolt, de nem különösebben törődtem a jelenlétével. Nyugodtan olvastam, néha oldalra pillantva, hogy lássam, mit csinál. Mégis megszólítottam, mert egy idő után azért zavaróvá vált a folytonos leskelődése, és engem nyugtalanná tesz, ha figyelnek. Különösen akkor, ha ilyen sokáig. Még akkor is, ha nem folyamatosan. Hogy miért? Ki tudja? Biztosan van oka, de sose törődtem vele, hogy utánanézzek. Ha tudom, mért van, az változtatna valamin? Kétlem. Figyelni akkor is figyelnének, és számomra ugyanúgy kényelmetlen lenne. Én ezért sem néztem rá, de még inkább azért nem, mert nem szerettem volna, ha azt gondolja, érdekel engem. Ha a könyvembe merülök, azzal azt mondom, hogy jobban érdekel az olvasás, azt hiszem. És ez valóban így is volt. Emberekkel törődni fárasztó. Különösen akkor, ha ilyen kis bajkeverők.
A szemem sarkából érzékeltem, hogy végül előmerészkedett, így vetettem rá egy fél pillantást a kérdésem előtt. Azonban válasz helyett csak a szöszmötölés hangja jutott el hozzám. Annyira fél tőlem, hogy még megszólalni se mer? Fránya kíváncsiság, kénytelen voltam újra megmozdítani a fejem, na és a szemem. Váratlan látványban volt részem. Először csak a széles, fehér terület jutott el a tudatomig, ami arra késztetett, hogy ne csak egy futó pillantást vessek rá. Így pedig már láttam azt is, hogy a fehér dolog az egy füzet, rajta pedig írás van. Néhány másodpercig lefoglalt ez a különös beszédmód, de aztán mégis elszakítottam róla a tekintetem, és visszatértem az olvasnivalóhoz. Bár minek? Innentől kezdve tudtam, hogy nem úszom meg beszélgetés nélkül, és ha látnom kell őt, akkor muszáj leszek rá figyelni.
- Nekem ugyan nem - feleltem kurtán a bocsánatkérésére, majd összezártam az ujjaimat, és ezzel a könyvet is, mely tompa puffanással csukódott össze. Újra a lány felé fordítottam a fejem, ezúttal hosszasan megbámulva őt. Nem tudom, miért, de ha így teszek, általában sok következtetést le tudok vonni a másikról. És itt most nem pont arra gondolok, hogy roppantul csinos volt a szemtelenül fiatal kora ellenére. Körülbelül olyan idős lehetett, mint én, talán egy kicsit fiatalabb.
- Miért írásban beszélsz hozzám? - érdeklődtem, most ténylegesen. Legfeljebb sejtésem volt. Túl félénk. Furcsa hangja van. Nincs kedve hangosan beszélni. Sokféle oka lehet. Viszont nem tudtam kiverni a fejemből a sírását. Létezik, hogy néma?

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 18:00

Fuwát egyáltalán nem zavarja, hogy olvasol, sőt, még kicsit kényelmesebben is érzi magát tőle, hogy nem érzi állandóan magán a figyelmedet. Nehezen tud mit kezdeni azzal, ha valaki sokáig nézi, különösen ha nem mond mellé semmit. Az egyáltalán nem tűnik fel neki, hogy szívesebben olvasnád a könyvedet, minthogy rá figyelj… Ha így lenne igyekezne nem zavarni, és talán ő is elővenne egy könyvet, és olvasna.
Megkönnyebbülés ül ki az arcára, amikor azt mondod, nem okozott neked gondot. És el is mosolyodik örömében. Ő úgy gondolja, hogy egész életében mindenkinek gondot okozott, úgyhogy így, hogy már nem igazán szorul állandó segítségre nagyon igyekszik, hogy senkinek ne okozzon problémát. Ezért is keseredett úgy el, hogy nem tudták alkalmazni a boltban, mert tudja, hogy gondot okozott.
Ez a mosoly még ott van az arcán, amikor ránézel. Aztán halványodik, ahogy kezdi kicsit zavarni, hogy bámulod. Már kezdené fontolgatni, hogy mégiscsak visszabújik a fa mögé, amikor a kérdéseddel eltereled a figyelmét.
Talán azt gondolnád ez a kérdés kellemetlenül érinti. De tévedsz. Számára teljesen természetes, és megszokott dolog, hogy nem lát, nem hall, és nem is beszél. Nincs miért szégyelnie, és már így is óriási ajándéknak érzi, hogy lát, és hall, így meg sem fordult a fejében lassan 5 év alatt, hogy beszélni is akarjon úgy, mint mindenki más. Írni kezd, kicsit hosszabban, komoly, de vidám tekintettel. Közben kétszer is lapoz. Mikor leírta amit szeretne, felmutatja a füzetet, úgy lapozgatva, hogy elég időt hagyjon elolvasni.

Az a helyzet, hogy nagyon nehezen tudom megformálni a szavakat,

úgyhogy rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy megszólaljak

És akkor sem igazán szoktak megérteni… Egyszerűbb leírni amit szeretnék.

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 18:27

A lány nagyon egyszerű teremtésnek tűnt. Nem, ezt sem tudom megmondani, miért gondolom így. Én ezen sosem gondolkozom, csak úgy jönnek a megállapítások, és ha esetleg megkérdezik, hogy miért, akkor vállat vonok. Elmagyarázni valamit túl megterhelő, különösen azért, mert egy válasz általában csak még több kérdést szül. A kommunikáció pedig számomra olyan dolog, amiben nem vagyok otthon. Egyszerűen kényelmetlen, túl sok mindenre kell figyelni. Így aztán inkább csendben maradok, és a háttérből figyelek. Mondjuk azt, hogy bölcsen.
Amint végeztem a bámulással, ami valamiféle rituálénak is mondható nálam, beleütköztem egy komoly problémába, amivel általában mindig találkozom, ha beszélgetésbe keveredek. Hová nézzek? Könyvvel a kezemben egyszerű, de azt eltettem, elővenni pedig furcsa lenne, és feleslegessé tenni az energiabefektetésem. Folyton rá nézni nem akartam, attól zavarba jön ő is, és én is. A földet bámulni pedig értelmetlen. Megpróbáltam az utca felé pillantani, amíg ő írt, és szemléltem a járókelőket. Nem az igazi, de még mindig jobb, mint a föld. A lány közben végzett, legalábbis nem hallottam többé a kaparászást, úgyhogy visszasandítottam. Legalább nem próbálta egy oldalra nyomorítani az egészet. Minden bizonnyal van benne tapasztalata, hogy kommunikáljon így. Egy picit néztem, majd lehívtam a menümet, és kutatni kezdtem a batyumban. Azt hiszem volt nálam íróeszköz, a könyvtárban néha szükség van arra is, meg jegyzetfüzetre is. Végül mégis a rajzmappámat találtam csak meg. Kicsit töprengtem, de aztán úgy döntöttem, feláldozom az üres lapokat. Követtem a példáját, és én is írni kezdtem, majd felmutattam az eredményt.

"Én is így vagyok vele, beszélni megerőltető, és a csendet jobban szeretem, mint a saját hangom."

Hagytam neki időt elolvasni. Egyszerű írásjelekkel fogalmaztam, mert ő sem használt bonyolultakat, és úgy gondoltam, hogy nem is ismeri akkor őket. Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy írogatni nem nagyobb erőfeszítés-e, de őszintén szólva számomra mókásabbnak tűnt így beszélni, és legalább csend lesz. A csend pedig jó. Ha viszont ezt kitaláltam, akkor már nem szeretnék elbúcsúzni, akkor kárba veszne a lángelmém. Pedig normál esetben ilyenkor elköszönnék. Nem, ez nem normál eset.

"Quentin. Azt jelenti, ötödik. Téged hogy hívnak?"

Mutattam fel még egy üzenetet. A nevemet katakanával írtam, nem pedig kanjival, pedig leírhatom úgy is, hogy Gorou. Ami tök véletlenül az igazi nevem. Roppantul szellemes és fantáziadús voltam magamhoz képest.

by Ajánlott tartalom