Re: Keleti Kapu

by **Silence** Szer. Aug. 30 2017, 22:40

Hát, az biztos, hogy Fuwa csendes is marad, és nem fog a csacsogásával az őrületbe kergetni. Hogy egy idő után nem kerülne-e túl sok energiába magyarázgatni neki a dolgokat… abban nem vagyok biztos.
Amikor bólintasz elhúzza kissé a száját. Nem szeretne fárasztani… De egyáltalán nem érti, miért vélsz te olyan dolgokat, mint a mosolygás és a könyvtár megmutatása fárasztónak. De nem is fog faggatni, mert kezdi sejteni, hogy azt is fárasztónak találnád.
Ha leírtad volna, hogy elkísérhet, ha könyve van szükséged, boldogan ragyogott volna fel az arca. Akkor megvárta volna, hogy könyvre legyen szükséged, és úgy fedezte volna fel a könyvtárat.
Kicsit elkeseredik, hogy látszik rajta: nincs hozzászokva az egyedülléthez. Nagyon nagyon szeretne önálló lenni, de ő is érzi, hogy nem igazán sikerül még neki… Te pedig megerősítetted ezt. Persze nem szomorkodik sokáig… A második mondat el is tereli a figyelmét. Nagyon is tudja, hogy vannak veszélyes helyek… Gyorsan ír valamit, és néhány pillanat múlva fel is mutatja meggyőződéssel a tekintetében.

És ijesztőek is

A másik kérdésedre azért nem válaszolt, mert nem értette meg, hogy két kérdést tettél fel. Úgy gondolta, hogy annak mondtad a barátot, aminek hangzott: példának, hogy értse mire gondolsz. Meg se fordult a fejében, hogy válaszolnia kellene.
Neki fogalma sincs, hogy hogyan kellene kezdeményezni-e, úgyhogy, ha te nem beszélsz, vagy írsz neki, akkor ő is csendben marad. Egyébként először azt hiszi írsz valamit. És ahogy az idő telik, egyre kíváncsibb szemekkel nézi mit csinálsz. Annyira, hogy egy idő után lassan el is kezd közelebb lépkedni hozzád, hogy meglesse.

by **Quentin** Csüt. Aug. 31 2017, 11:44

Ahogy örömet, úgy bánatot is könnyű neki okozni, de egyik sem marad meg sokáig az arcán. Pillanatról pillanatra változott a hangulata a legkisebb dologtól is, ami kicsit megkönnyítette az én dolgomat is. Nem kellett amiatt aggódnom, hogy ha szomorú lesz, akkor erőfeszítést kell tennem azért, hogy felvidítsam, mert elég egy jó szó is hozzá. Bár mindezek után egyelőre nem nagyon terveztem, hogy beszélni fogok hozzá. Igaz, eddig is csend volt, de az írogatás azért valamennyire kimerít, ha Otomura jelenléte nem is. Nincs benne túl sok logika, hogy rajzolással próbáljam felfrissíteni magam, de ehhez volt a leginkább kedvem most. Mondhatjuk úgy is, hogy ihletet kaptam, szóval a papírra és a ceruzámra koncentráltam elsősorban, és egészen elmerültem a vonalak rajzolgatásában.
- Miért akarsz egyedül veszélyes és ijesztő helyekre menni? - tettem fel végül egy kérdést a papír sercegése közepette. Érzékeltem, hogy a lány közelebb húzódik. Ezek szerint nem kell kisebb betűkkel írnom hozzá, elég ha rajzolok. Nem tudtam, várhatom-e a szokásos reakciót a rajzaimra. "De szép!", "Milyen ügyesen rajzolsz!", "Taníts meg engem is rajzolni!" és társai, melyekkel elérték, hogy nem szívesen firkáltam mások előtt. A kezem viszont most gyorsan járt, és mire esetleg annyira közel húzódik, hogy bele tud lesni a rajzomba, addigra már nagyjából kivehető egy női körvonal, és egy Fuwára emlékeztető arc. Igyekeztem pontos lenni, és bár állítólag jó szemem volt az arányokhoz, én ezt sose éreztem. Egyszerűen azt rajzoltam, amit láttam, jelen esetben azt az alakot, amit ki tudtam venni a ruhán keresztül. Már megvolt az is a fejemben, hogy milyen ruhát adok rá, de előbb mindig a test körvonalaival kezdtem, és csak utólag öltöztettem fel. Egyszer meg is pofoztak, mert azt hitték, meztelen rajzot akarok készíteni Neutral

Egy-egy pillanatra most oldalra pillantottam, hogy lássam, hol van Fuwa, és azért is, hogy meg-megnézzek rajta valamit, amire eddig nem feltétlenül figyeltem oda.

by **Silence** Pént. Szept. 01 2017, 01:28

Fuwa az a fajta lány, akinek minden érzelme kivétel nélkül tisztán kiül az arcára. És aki nagyon hamar képes egy-egy dolgot elengedni a figyelme középpontjából, és másra figyelni. Ez pedig igencsak felerősödött, mióta lát, és hall, hiszen a megszokott ingerek, és hatások mellé rengeteg újdonság társult, amit nem győz felfedezni.
Más lányok, és fiúk igencsak felháborodnának, hogy hirtelen nem rájuk figyelsz. Fuwa viszont miután rájött, hogy valószínűleg nem neki írsz (Miből? Abból, hogy ha ilyen sokat írsz, azt valószínűleg nem egy lapra tennéd, mert túl kicsik lennének a betűk, hogy el tudja olvasni.) csak kíváncsi lett mit alkotsz, úgyhogy közelebb óvakodik, hogy megnézze, ha megengeded.
A kérdésed után pár pillanatig értetlenül néz rád. Sosem mondta… írta, hogy veszélyes helyekre akarna menni, ráadásul egyedül. Utána írni kezd, hogy kijavítsa a féleértést, amit sejt. Néhány pillanat múlva felmutatja az ezúttal picit hosszabb szöveget a lapon.

Nem szeretnék ijesztő helyekre menni… De mostmár egyedül is tudok gondoskodni magamról.

Ha elolvastad, tovább lépked egyre közelebb feléd. Amikor elég közel ér, hogy láthassa, mit csinálsz, megáll, és néhány pillanatig figyeli mit rajzolsz. Aztán körülnéz, és keresi, hogy kit rajzolsz. Ne lepődj meg, nem a rajz rossz, de Fuwa még sosem látta magát tükörben, így nem ismeri fel magát képeken… Kérdő tekintettel figyel egy kicsit, mikor nem találja a rajzon látható lányt sehol, és kicsit még gyanakodni is kezd, mert ő az egyetlen lány a közelben… Viszont nem ezt kezdi írni a füzetébe, amit vidáman mosolyogva mutat neked.

Én is szeretek rajzolni

Ha elolvastad, mivel így eszébe jutott a rajzolás, és az előbb látott is egy szép virágot néhány méterre, odasétál, és ő pedig azt kezdi el rajzolgatni. Fele olyan ügyes sincs, mint te, és a gyakorlata is kevés hozzád képest, de mindenképpen elmondható, hogy az egyszerű rajzon az a virág többé-kevésbé felismerhető lesz.

by **Quentin** Pént. Szept. 01 2017, 15:02

Mivel éppen rajzoltam, ezért az írogatást elhagytam, és szóban folytattam a szegényes diskurzust az egyszerűség jegyében. Ezzel minden bizonnyal neki is örömet okoztam, hiszen ha ritkán is, de hallhatta a mély, élettelen hangomat. Talán ő az egyetlen ember, aki boldog attól, hogy ezt a hangot hallhatja, ugyanakkor Otomura valószínűleg bárki hangjának örülne, nem csak az enyémnek. Kicsit illúzióromboló volt, de engem nem zavart. Tekintve, hogy a szemem sarkából láttam, ahogy motoszkál, ezért fel tudtam nézni akkor, amikor szükség volt rá, hogy felnézzek. Nem kellett várnia rám, legfeljebb néhány pillanatot, ha éppen ott tartottam a rajzban, hogy nem tudtam megállni egy percre.
- Minden hely lehet ijesztő, ha ijesztő emberek vesznek körbe. És itt sok ijesztő ember van, akik az olyan esetlen lányokra vadásznak, mint te is vagy - mondtam a rajz felé visszafordulva. Lassan elkezdtem ruhát is adni rá, ahogy mindig, most is alulról felfelé haladva. Először a cipő, vagy jelen esetben inkább csizma - Úgy érzed, meg tudnád védeni magad? - kérdeztem, hogy rávezessem a lányt, hiába gondoskodik magáról, ha egyszer bajba kerül, nem fog tudni vele mit kezdeni. Egészen biztosan nem kész arra, hogy egyedül boldoguljon. A kérdés az, hogy be akarom-e tölteni a védőszent szerepét, vagy van-e valaki más, akiben jobban megbízik, mint egy idegenben. Csak azért nem vetettem fel, hogy én is veszélyes lehetek, mert úgy éreztem, hogy akkor el is ijeszteném. Bár... miért lenne az baj számomra? Buta gondolatok járnak a fejemben Neutral

Miután a lány kijelentette, hogy mindketten kedveljük ezt az elfoglaltságot, már odébb is áll, hogy ő is rajzolgatni kezdjen. Ami azt illeti, nem figyeltem rá, hogy mit rajzol, megelégedtem azzal a ténnyel, hogy ő is azt csinálja,amit én. Most már kicsit gyorsabban haladtam, különösen mivel nem terveztem bonyolult ruhába öltöztetni a képen látható üldögélő alakot. Azonban még volt két részlet, ami miatt idő kellett, amíg elkészülök. Ő valószínűleg rég kész lesz, mire én hajat is adok neki, és kiderül számára,miért tartja olyan furcsán a kezeit a rajzom.

by **Silence** Csüt. Szept. 07 2017, 23:13

Fuwa nem zavartatja magát, türelmesen megvárja, ameddig elolvasod a mondani valója. Szinte fel sem tűnik neki az a pár pillanat, amíg felnézel.
Ha a rajzon és a papíron kívül néha őt is figyeled, akkor láthatod, hogy a kelleténél talán kicsit komolyabban veszi amit mondasz, és elgondolkodik rajta. Az arcára kiül az ijedtség, miután összerakta, amit mondtál. És mellette enyhe zavartság is. Miért vadászna bárki rá? Hát ő semmi rosszat nem tett… Nem ártott senkinek, mégcsak eszébe sem jutott ilyesmi. Egy pillanatra eszébe jut ugyan az első (és eddig egyetlen) küldetés, amit egyedül teljesített, mert ott is "vadásztak" rá… de ott volt nála valami értékes... Úgyhogy ez sem segít neki közeleb jutni a megoldáshoz.
Végül határozottnak mondhatóan bólint, amikor megkérdezed, hogy szerinte meg tudná-e védeni magát. A küldetés alatt is sikerült neki, máskor is fog. És hogy ezt bizonyítsa, előhalássza gyorsan a teleportkristályát is, és felmutatja, jelezve hogy pontosan tudja mire való, és hogy hogy működik.
Gondolom mondanom sem kell, hogy a figyelmét teljesen lekötötte a virág, és a rajzolás egészen addig, ameddig el nem készült a mű… Komoly arccal minden vonást alaposan átgondol, mielőtt odahúzza a papírra, úgyhogy igencsak lassan halad, de sikerül felismerhetően lerajzolnia amit szeretett volna.
Miután elkészül, még nézegeti egy kicsit a virágot meg a rajzot, és elégedett, bár nem büszke arccal egyenesedik fel végül. Mert nem egészen sikerült úgy visszaadnia a virág szépségét a rajzon, ahogy látta. Óvatosan, és amennyire tud, halkan sétál vissza a közeledbe, és leül két lépésre tőled. Innentől pedig nem esik nehezére, hogy csendben figyeli ahogy rajzolsz.

by **Quentin** Vas. Szept. 10 2017, 22:53

Persze, fel-felpillantottam, így ha nem is láttam minden egyes rándulást a lány arcizmain, de nagyjából kaptam egy képet arról, hogy mit gondolt. Nem volt értelme elmagyarázni, miért gondolom úgy, hogy a tudása haszontalan, de őszintén reméltem, hogy sose fog olyan helyzetbe kerülni, amikor rá kell jönnie, mire gondoltam azzal, amit mondtam, és miért is nem ad számára végtelen biztonságot a kristály, amit a kezében szorongatott. Túl sok, a félelemtől megbénult, magatehetetlen embert láttam már, akár meghalni is. Én magam is átéreztem, milyen ez, de szerencsére akkor olyan emberbe fektettem a bizalmamat, akibe érdemes volt, és az, hogy előre láttam, mi történhet, megmentette az életem. Otomura azonban messze nem volt olyan talpraesett, mint én, és úgy hiszem, csak akkor értené meg, miért nem tartom jó ötletnek az önállósági törekvéseit, ha maga is átélné, milyen tehetetlenül imádkozni azért, hogy minél olcsóbban megúszd.
Mindezt volt időm és lehetőségem átgondolni, amíg ő rajzolgatott. Valóban gyorsabban kész lett, mint én, de mire visszatért a kalandos kirándulásából, és leült nem messze tőlem, addigra már én is a végén jártam a saját alkotásomnak. Csupán néhány minutumra volt szükségem ahhoz, hogy az utolsó simításokat is papírra vethessem a vonalrajznak. Színes ceruzám sajnos nem volt, így csak az árnyékolással játszhattam, ami viszont meglehetősen pontatlan lett, lévén sosem láttam ilyen pózban őt, és csupán a fantáziám vezette a kezemet. A lényeg viszont a boldog mosoly volt, amit az arcára képzeltem ezzel a rajzzal. Azok után, hogy pityeregni láttam, úgy gondolom természetes, hogy valamivel egyensúlyozni szeretném, nem?
- Hogy tetszik? - mutattam fel a kész művet, miközben reméltem, hogy egy kicsit közelebb jön, mert onnan nem feltétlenül fogja látni a részleteket. Ha nem jön, akkor én nyújtom felé a lapot, hogy megnézhesse közelebbről.
- Nem bánnám, ha egyszer látnálak így mosolyogni - mondtam, majd kicsit zavartan félrenéztem. Kicsit talán rajta felejtettem a tekintetem, és kényelmetlenül éreztem magam, hogy ezt észrevettem.

by **Silence** Csüt. Szept. 14 2017, 23:59

Teljesen igazad van, az a teleportkristály nem jelent feltétlen védelmet. Ennek a felszínét valahol Fuwa is kapisgálja, mert Grimm azt tanította neki, hogy ha veszélyben érzi magát, a lehető leggyorsabban szaladjon el, és ha lehet közben vegye elő a teleportkristályát, és tűnjön el vele (Tehát fontos, hogy előbb elszaladjon). Azt viszont már nem gondolja végig, hogy nem biztos hogy el tud szaladni, és hogy elég ideje lenne-e aktiválni a kristályt. Ahogy abba se, hogy egyetlen város kimondását gyakoroltatták vele addig, ameddig megakadás, és nehézség nélkül ki tudta mondani…
Fuwa egyáltalán nem talpraesett… De erről, ugye, nem tehet, mert nem volt honnan összeszedje a bátorságot és talpraesettséget, amire szüksége lenne hogy boldoguljon. Azt, hogy nem kezded el ezt magyarázni neki, azt jól teszed, mert valószínleg nem értené ,ha pedig esetleg mégis, akkor megijedne…
Az utolsó pár vonás alatt figyel, néha elnézve a fákat, leveleket is, ha úgy érzi túl sokáig bámul rád.
Amikor felmutatod először hunyorog, aztán lassanként közelebb húzódik, hogy kényelmesen lássa a rajzot. Még mindig nem ismeri fel magát, bár gyanakszik, és megkérdezné ki az a szép lány a rajzon… Ha nem kötné le a figyelmét a nyuszi, ami az ölében van. Csillogó szemekkel nézegeti, szinte üvölt róla, hogy mennyire aranyosnak találja. Gyorsan lapoz a füzetében, így egy pillanatra láthatod az ő rajzát (Ezt), és írni kezd. Néhány pillanat múlva pedig fel is mutatja.

Nagyon ügyesen rajzolsz… Az a nyuszi pont olyan aranyos, mint egy igazi…

Azt mondod, nem bánnád, ah egyszer látnád úgy mosolyogni mint a rajzon. Még mindig nem ismer magára a rajzon szereplő lányban, de ettől függetlenül érti, amit mondasz, és elpirul. Ő nem veszi észre, hogy rajta felejtetted a tekinteted, ahogy azt sem, hogy kényelmetlenül érzed magad.

by **Quentin** Hétf. Szept. 18 2017, 12:29

Ő húzódott végül közelebb, ami számomra kényelmesebb is, hiszen így maradhattam egy helyben. Bár egy pillanatra bevillant a reflex, hogy ha közel jönnek hozzám, akkor én távolodnék inkább, meg is mozdultam egy kicsit, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg nem lesz olyan kellemetlen a közelsége. Elvégre csendes, szimpatikus lány volt, aki biztosan nem fog elnyomni a jelenlétével. Az a fajta volt, akivel békében megfértünk egymás mellett, egyikünk sem zavart sok vizet.
Láttam rajta, hogy tetszik neki a nyuszi, és azért is rajzoltam, hogy elnyerje Otomura tetszését. Mármint, a legtöbb fiatal lány rajong az aranyos állatokért valami különös oknál fogva, amit sose értettem. Kutya, cica, nyuszi, póni és még ki tudja milyen négylábú szerepelt a listán. Ezek szerint ő sem volt más, ami azért is volt pozitív, mert nem kell megjegyeznem róla, hogy ő az a lány, aki nem szereti az állatokat. Ellenben úgy tudtam örömöt okozni neki, hogy nem fektettem bele több energiát, mint amennyit egyébként is beletettem volna, és ennek én is örültem. Bár az arcomon nem látszott.
- Ha szeretnéd, neked adom. Ha már úgyis rólad mintáztam - mondtam, már csak azért is szóban, hogy ne kelljen eltakarnom egy másik papírral, és nézhesse tovább. A dicséret viszont lepergett rólam, sose tartottam sokra ezeket a megnyilvánulásokat. Ha már egy tucatszor hallottad ugyanazt, elveszik az újdonság ereje, és nem okoz akkora örömöt, egy idő után pedig már semekkorát. Én pedig eleve nem is azért rajzoltam, hogy fürödjek a dicsőségben, és nem is feltétlenül tudtam, hogy kéne reagálnom erre. Épp ezért, amikor elkaptam a tekintetemmel az ő rajzát, nem szóltam semmit. Egyébként sem mutatta meg, szóval nem is akarta, hogy lássam. Pedig volt érzéke hozzá.
- Mondd csak, Otomura. Van kedvenc virágod? - kérdeztem, ha már úgyis egy virágot rajzolt le. Gondoltam szereti is őket, és akkor lehet, hogy van kedvence. Nekem pedig rendkívül ostoba ötleteim támadtak az elmúlt percekben.

by **Silence** Hétf. Szept. 18 2017, 23:43

Fuwa csak épp annyira megy közelebb, hogy ne kelljen hunyorognia, hogy jól lássa a rajzot.
Hogyis ne tetszene neki a nyuszi? Itt Aincardban az egyik olyan állatka, amivel találkozott már, és nem akarta bántani őt… Ellenben puha, és bolyhos, meg imádnivaló… Nézi, nézi, aztán amikor felajánlod, hogy nekiadod kicsit elpirul, pár másodpercig pislog hol rád, hogy a rajzra, láthatóan fontolgatva, hogy elfogadhatja-e. A második mondatodat picit félreérti… Mivel a nyuszi köti le a figyelmét, úgy érti, hogy a nyuszit mintáztad róla, és úgy áll össze neki a dolog, hogy olyan aranyosnak véled mint a nyuszit (Messze van az igazságtól? Smile

) Emiatt kicsivel mégjobban elpirul, és zavarba jön.
Amíg ő kicsit helyre rázza magát, megosztom veled, hogy honnan jött a dícsérete: Nem igazán látott még rajzot… jó rajzot pedig egyáltalán nem. Pláne nem olyat, amin egy állat van. Ő próbálkozott már ugyan… de nem igazán sikerült, hogy "olyan aranyos legyen, mint az igazi" a papírra kerülő képmás. Tehát meglepődött, hogy neked ilyen jól sikerült, ráadásul nem látott a környéken nyulat, tudja (bár megmagyarázni nem tudná, hogy csináltad) hogy a fantáziádból rajzoltad azt az élethű nyulacskát. Ez neki valami egészen lenyűgöző teljesítmény. De ennyi nyűgözte le a rajzból: hogy vissza tudtad adni, hogy milyen cuki egy nyuszi. Ettől nyílván sem különlegesebb, sem értékesebb nem lesz a dicséret… De kicsit azért mégis más, mint a sokszor irigykedő, "kötelező" dicshimnuszok. Reagálnod nem kéne, nem azért mondta ki amit gondol.
Ami az ő rajzát illeti… Eszébe sem jutott még soha, hogy a rajzait megmutassa valakinek… Egyszerűen azért szokott rajzolni, mert ha nem is teljesen tudatosan, de fél, hogy egyszercsak megint a sötétségben találja magát, és furcsa módon ezzel kicsit úgy érzi, mintha a memóriájába "rajzolná" amit lát. Ezért nem mutatja meg most neked a rajzot. Nem azért, mert nem akarja, hogy lásd.
Néhány pillanat után kicsit enyhül a zavara, és dűlőre jut a kérdésben is, hogy elfogadhatja-e a rajzodat. Írni kezd, és hamarosan fel is mutatja a füzetet feléd, csillogó szemmel.

Nagyon örülnék neki, ha nekem adnád.

Ha odaadod neki rögtön a rajzodat, cserébe ő óvatosan kiszedi a füzetből a magáét, és nyújtja feléd. Megtanították neki, hogy ha kap valamit, azt illik viszonozni…
A kedvenc virágával kapcsolatos kérdésen egy pillanatig sem gondolkodik, hanem írni kezd. És válaszol arra a kérdésre is, ami valószínűleg jobban foglalkoztat, de nem tetted fel nyíltan. Pár másodperc kell csak, és már mutatja is a füzetét, mosolyogva

Igen, van kedvenc virágom. A tulipánt szeretem legjobban.

by **Quentin** Szer. Szept. 20 2017, 14:10

Buta gondolatok. Mit is értek ezek alatt? Szerintem nyilvánvaló, miért kérdezem meg a kedvenc virágját. Nem azért, hogy tudjam, hanem hogy ezt a tudást egyszer felhasználjam. Mondjuk, amikor legközelebb találkozunk. Ebben két dolog számít butaságnak. Az egyik az, hogy arra gondolok, lesz legközelebb. Legtöbbször úgy vagyok vele, hogy eszembe se jut ilyesmi, legfeljebb tudomásul veszem, ha még egyszer, esetleg rendszeresen egy helyre sodor minket a sors valakivel. A szándékosság esete a legtöbb alkalommal kizárásra kerül, még akkor is, ha az illető valamennyire szimpatikus. És ha már szimpátia, ez volt a másik butaság. Sose jártam jól, amikor szimpatikusnak találtam egy lányt. Előfordult már többször is, hogy megismertem egy kedves, csendes leányt, elkezdtek buta gondolatok járni a fejemben róla, netán összeszedtem a bátorságom, hogy kedveskedjek valami aprósággal, kezdeményezzek, és váltsak vele pár szót, hogy megpróbáljam kicsit megismerni, aztán azon kaptam magam, hogy egy nálam sokkal hangosabb és tapasztaltabb fiú behálózta. Nem rázott meg különösebben sose a dolog, mert tisztában voltam vele, mennyi energiát követel meg, de azért olyan jól sem esett mondjuk együtt látni őket egy darabig. Szóval butaság volt azt hinni, hogy ez most másképp lenne. Eleve ha én szimpatikusnak találok valakit, az nem azért van, mert mondjuk csinos. Félreértés ne essék, Otomura csinos lány volt, de annyi csinos lányt láttam már, akiktől legszívesebben inkább elfutottam volna. Ha ránézek, nem azt látom, hogy olyan cuki, mint egy nyuszi, hanem azt, hogy nem fogja a lelki békémet felzaklatni, és lehet mellette nyugodtan olvasni. Talán még közös témáink is vannak.
- Tessék - nyújtottam neki oda a papírt, amire rajzoltam eleddig. Így már elmondhatja magáról, hogy kapott tőlem egy rajzot, aminek ugyan semmi jelentősége nincs, de akkor is. Cserébe kaptam tőle egy virágot. Igaz, hogy rajzolt volt, de legalább eszembe jutott egy frappáns indok arra, hogy miért adjak legközelebb virágot. Úgyis el fogom felejteni addigra. Most viszont megnézhettem közelebbről is a rajzát. Továbbra sem éreztem az ingerenciát, hogy megdicsérjem, de egy biccentést kapott köszönetképpen.

"Mit szoktál még rajzolni?"

Kérdeztem, most már ismét írogatva inkább, hogy csend legyen. Mivel már nem rajzoltam, ezért nem szólt bele a ceruzám útjába az, hogy ha írogatom a neki szánt mondandómat.

by **Silence** Szomb. Szept. 23 2017, 22:25

Igen, nyilvánvaló. Mindenkinek, Fuwát kivéve. Eszébe nem jutna, hogy valaki meg akarná ajándékozni… Hogy is mondjam… A szüleinek feleslegesnek tűnt a braille írásos könyveken kívül másféle ajándékot venni neki. A könyvek pedig valahogy a tanulással kerültek nála összefüggésbe, így ezeket nem ajándéknak élte meg, eltekintve attól, hogy nagyon örült nekik. Ezen a ponton is van neki némi fogalomzavara, bár nem túl nehezen korrigálható.
A legközelebb pedig… Neki csak akkor merül fel, ha nem szeretne valakit még egyszer látni… Mint azokat, akiket Grimm zavart el a közeléből, mielőtt magával vitte, és a szárnyai alá vette. Ha nem ez a helyzet, akkor mindenkinek örül, akivel már egyszer találkozott, de előre ő sem igazán szokott ezen gondolkodni. Jelenleg Grimm és a csapata többi tagja kivétel ez alól. Őket szeretné elkerülni pont azért, mert nem tudja elképzelni mi lesz legközelebb.
Egyébként kifejezetten szimpatikus vagy neki. Nem túl sok olyan fiúval találkozott eddig, aki nem próbált egyszer, kétszer, háromszor a kényelmesnél közelebb leülni, megállni hozzá… A te jelenléted viszont, eltekintve az első kis ijedtségétől, eddig nem okoz neki kényelmetlenséget.
Hálásan pislogva veszi el a rajzot, és miután odaadta neked a magáét, pár pillanatig nézegeti, utána előkattint egy mappát, és beleteszi.
Ezután tenné is vissza az inventoryba, de még előtte felmutatod a papírt a kérdéssel. Válasz helyett a mappát nyújtja oda neked. Ebben tartja a legszebben sikerült, kedvenc rajzait. Van közte kisállat (süni, cica, kutya), vannak közte másik játékosok, akiket valószínűleg nem ismersz, maximum látásból, és vannak közte virágok, levelek, fák, bokrok. Minden, ami megragadta valaha a figyelmét, és szeretne emlékezni rá, vagy újra látni.

by **Quentin** Vas. Okt. 29 2017, 12:42

Arra számítottam, hogy majd megint írni fog néhány sort, azonban nem ezt tette. Helyette átnyújtotta a mappáját. Kicsit hezitáltam, hogy elvegyem-e, nem éreztem teljesen jó ötletnek. Legalábbis én, aki nem szereti mutogatni a rajzait, idegenkedtem a gondolattól, hogy csak így, minden nélkül átnyújtsak egy olyan bizalmas dolgot, mint egy rajzokkal teli mappa. Persze végül elvettem, és már azzal is tisztában voltam, hogy én is oda fogom adni a sajátomat hamarosan.

"A legalsó rajzod a legrégebbi?"

Írtam egy kérdést gyorsan, mielőtt elkezdtem volna pörgetni a papírokat. Kíváncsi voltam, mennyit fejlődött, vagy hogy tanították-e. Ezt nagyjából meg lehet állapítani, ha összehasonlítom a rajzokat, de egyelőre csak azt néztem, ami a válasz volt a kérdésemre. Vagyis, hogy miket szokott még rajzolni. Gondoltam rá, hogy nem csak virágokat, de az egy kicsit meglepett, hogy emberi alakok is voltak köztük. Voltak szembeötlő hibák, de alapvetően jól érezte az arányokat, szóval beigazolta, hogy van hozzá érzéke. Mondjuk különösebb rendszert nem véltem felfedezni a rajzok között, hacsak azt nem, hogy mind valamilyen létező dolog volt. Kisállatok, növények... Vajon sünt hol talált?

"Te szeretnéd látni az én rajzaimat?"

Tettem fel végül én is a kérdést, és ha bólintott, akkor vettem egy nagy levegőt, és én is átadtam neki. Az elején ugye azokat az írásokat találhatta, amiket neki szántam eddig, de utána már szállingóztak a rajzok is. Én elsősorban emberi formákat örökítettem meg, hol rendesen, mint amikor őt véstem papírra, hol chibi alakban, utóbbiak afféle képregényes stílusban kisebb jelenteket ábrázoltak. Az emberek mellett pedig szörnyeket is rajzoltam. Koboldot buzogánnyal, elfeket, vízitündért, sárkányt... legbüszkébb talán az óriáspókra vagyok, remekül sikerült a csáprágók helyén lévő pengéket szemléltetnem, azt hiszem. Ami viszont első blikkre nem jutott eszembe, hogy a rajzaim között vannak... nos... kicsit meredekebb alkotások is. És itt most nem a Foszló Zombi nevű szörnyre gondoltam, hanem a hiányos öltözetű, erotikus pózokban tetszelgő lányokra... Mivel... szóval néha olyanokat is rajzoltam, teljesen a fantáziámra hagyatkozva. Ugyebár hogy is lett volna bátorságom arra kérni bárkit, hogy ilyesmihez modellt álljanak... vagy üljenek... esetleg feküdjenek... Neutral

by **Silence** Csüt. Nov. 02 2017, 15:51

Valószínűleg ez különbözeti meg a művészlelket attól, aki csak kedvtelésből rajzol. Fuwa számára a rajzai egyáltalán nem bizalmas tárgyak, hiszen nem elsősorban azért rajzolta őket, hogy aztán eltegye. A munka közben az emlékezetébe igyekszik belerajzolni a "modelljeit". Összegyűjteni azért gyűjti ezeket a műveit, mert Grimm azt mondta neki, kár lenne csak úgy eldobni őket, mint a megtelt "beszédfüzeteit."
Szóval a legtermészetesebb módon, kedves mosollyal kísérve nyújtja át neked a mappát. Icipicit elbizanytalanodik a hezitálásodat látva, de mire meggondolhatná magát, végül elveszed a mappát.
Néhány percig gondolkozik, mert nem tudatos a mappában a lapok sorrendje, de végül bólint, mert úgy emlékszik egyszerűen csak egymás után beletette az újabb rajzokat. Kérdezz nyugodtan, és elmeséli, hogy sose tanították.
Rendszert hiába is keresel, mert valóban nincs a rajzai között. Ezzel jár, hogy ad hoc rajzolja mindig éppen azt, ami megragadja a figyelmét. És hogy hol talált sünit? Hát... Arra már ő sem emlékszik pontosan.
A kérdésedre elkerekedik a szeme, és bizonytalanul, de vidáman pislog néhányat, aztán gyorsan ír valamit a füzetébe, aztán felmutatja miközben bólint.

Megmutatnád nekem?

Az előző rajzod megtetszett neki, és kíváncsi hogy van-e még a nyuszihoz hasonló cukiság a tarsolyodban.

De mielőtt összeszedhetnéd az erődet, és odaadhatnád a mappádat, kiálltás hallatszik a városkapu felől.
- Nézzétek! Itt az az aranyos lány tegnapról! - kiállt fel vidáman egy fiatal férfi, majd két társával együtt elindul felétek. Pontosabban Fuwa felé. Aki felkapta a fejét a kiálltásra, és meglátva a három srácot a szemével menedéket keres. Nem tudhatod miért, de elég egyértelmű, hogy nem szeretne beszélgetni a társasággal.

by **Quentin** Pént. Feb. 02 2018, 12:59

Ebben a pillanatban nagyjából úgy éreztem magam, mintha egy jó tíz évvel fiatalabb lennék, és gyerekként ismerkednék egy másik gyerekkel a játszótéren, ahová ő is, meg én is azért vonultunk félre, hogy egy kicsit egyedül legyünk, távol a zajos társainktól, akik csúszdáznak, mászókáznak, vagy homokkal dobálják egymást. Igen, valami ilyesmi érzésem volt, miközben a rajzainkat mutogattuk egymásnak. Nincs is messze az igazságtól, ha arra gondolok, mennyire gyerekcipőben jár még ez a kommunikáció nevű dolog az én fejemben. Sose éreztem rá késztetést, hogy "fejlesszem", szóval minden bizonnyal ez az oka annak, hogy ennyire primitívnek érzem a dolgot.
Tekintve, hogy a lány mennyire meglepődött a felajánlásomon, valószínűleg látszott rajtam, mennyire vonakodtam odaadni a saját mappámat, de hát abban a pillanatban, hogy a kezébe vettem az övét, már nem kerülhettem el a sorsomat, nekem is "muszáj" volt megmutatnom neki a "kincseimet". Szóval összeszedtem a bátorságomat, és megtettem a tétet, némi örömet kicsalva a lányból. Nem is tudom, hogy annak a néhány alaknak, aki ekkor feltűnt, hálásnak kéne lennem, vagy átkoznom kéne őket, de abban egészen biztos voltam, hogy bajos lesz a jelenlétük. Az energiám nem arra a szituációra terveztem, ami kibontakozott előttem. Azonban nem különösebben tettem egyelőre semmit, csupán szemlélődtem. Három, nálam talán egy pár évvel idősebb fazon tartott felénk, és egy-két pillantással meggyőződtem róla, hogy Otomura nem kifejezetten örül a társaságuknak. A pillantása össze-vissza cikázott, mintha menekülőútvonalat keresne. Felkínálhattam volna az egérutat, de nem volt hozzá erőm, hogy kezdeményezzek. Úgy gondoltam, hogy csak akkor avatkozok közbe, ha feltétlenül muszáj. Attól még, hogy a lány nem örül a társaságnak, még lehetnek ártalmatlanok, elvégre magamból kiindulva én se lennék boldog, ha ennyien tartanának felém, még akkor se, ha valójában nem akarnak semmit. Igaz, Otomura helyzete minden bizonnyal más, mint az enyém, már csak abból a rendkívül jelentős különbségből kiindulva, hogy ő lány, és a lányok, nos... jelentős... népszerűségnek örvendenek a játékosok körében. Mint valami ritka szörny. Mindenesetre én csendben szemlélődtem tovább, és vártam, merrefelé tévednek az események.

by **Silence** Kedd Feb. 20 2018, 23:25

A meghatározásod meglehetősen találó. Fuwa pontosan azon a szinten tart abban, hogy kapcsolatot teremtsen számára ismeretlen emberekkel, mint egy átlagos óvodás. Annak pozitív, és negatív vonatkozásait is ideértve.
Egyénként, nem mintha fontos lenne, de nem azért lepődött meg a felajánlásodon, mert látta rajtad a vonakodást. Azért lepődott meg, mert nem hitte volna, hogy ilyen kincseket, mint amilyenek a rajzok valaki ilyen kedvesen megosztana vele. Oh... hogy néhány pillanattal ezelőtt ő éppen ezt csinálta? Nem lényeges. Az más. Azok csak firkálmányok, nincs miért vigyázni rájuk.

Óvatosan, láthatóan nagyon vigyázva veszi a kezébe a papírokat, és kezdi nézegetni a te rajzaidat.
Sokáig viszont nem jut vele, mert a kicsit ismerős hangra azonnal felfigyel. Valami olyasféle pozíciót vesz fel, mint a kismacska, akit a "kisgazdája" éppen megszeretgetni készül.
Ez pedig nem csak neked tűnik fel, hanem a három srácnak is.
- Jaj, cicus ne ijedj már meg ennyire - nevet fel az egyikük
- Nem eszünk meg. Csak meg szeretnénk kérdezni hogy vagy. - bólogat helyeslően, félig nevetve a másik. A harmadik pedig majd megpukkad a nevetéstől.
Fuwa ettől elvörösödik. Azt hiszi valamit rosszul csinált megint, azért nevetnek. Ej-ej... gyakorolni kell még a metakommunikáció értelmezését
Mindenesetre elhangzott egy kérdés, ő pedig nagyon igyekezve, hogy valamiféle távolságot tartson a fiúktól, gyorsan lekörmöl néhány szót a füzetébe

Köszönöm, jól vagyok.

Félig a füzet mögé bújva mtatja fel az írást. Ennyi figyelem meglehetősen sok neki, ez abból is látszik, hogy közben önkéntelenül hátrálni kezd lassan, szinte nem is érzékelhetően haladva. Remélhetőleg nincs semmi a háta mögött, mert ha van, biztos, hogy elesik.

by **Quentin** Hétf. Jún. 11 2018, 17:07

Tekintve, hogy mi ketten jól láthatóan kommunikáltunk egymással, vagyis pontosabban fogalmazva műveltünk valami olyasmit, amit lehetett annak nevezni, ezért az érkező kvázi betolakodók nagyfokú udvariatlanságról tettek tanulságot azzal, hogy így belekotnyeleskedtek a "beszélgetésünkbe". Azonban mindezt csak magamban könyveltem el, csendben megbélyegezve őket, ahogy általában szoktam. Semmi pozitív nem származna abból, ha esetleg hangosan a tudtukra adnám, hogy bunkók. Egyrészt tudják ők is, másrészt nem volt miért ítélkeznem felettük, harmadrészt pedig lusta voltam összeszólalkozni velük, amennyiben nem lesz rá szükség. Mondjuk ez csak hiú ábrándnak tűnt, mivel az első néhány pillanat alapján úgy tűnt, hogy a trió nem az ártalmatlan kategória. Próbálták elhitetni Otomurával, hogy nincs miért tartania tőlük, miközben otrombán röhögtek rajta. Amatőrök voltak, ha meg akarnak téveszteni valakit, legalább ne lennének ennyire nyilvánvalóak.
Még egy kis ideig figyeltem, ahogy a lány hátrálni kezd alig észrevehetően, miközben végigzongoráztam a lehetőségeimet. Közbeléphetek erőt felmutatva, ami rengeteg energia lenne, mert nyilvánvalóan konfliktushoz vezetne. Nyúlcipőt húzhatunk, ami lehet, hogy ugyanúgy az első lehetőséghez vezetne, elvégre nem hinném, hogy szeretik, ha lenyúlják a prédájukat. Esetleg levegőnek is nézhetem őket, amiben ha Otomura is partner lenne, az kifejezetten mókás helyzethez vezetne. Az biztos, hogy amíg nem akarnak hozzányúlni, addig nincs miért fizikai síkra terelni az eseményeket.
- Mondd csak, Otomura, honnan ismered ezeket a fiúkat? - tettem fel neki a kérdést kíváncsian, egyben azt is nyomozva, hogy miféle előéletük van nekik. A móka akkor kezdődne, ha ezt a zaklatók válaszolnák meg, de már az is eredmény, ha elterelem a lányról a figyelmet valamennyire. Ha belém kötnek... nos, ha így csapatban járnak, akkor nem lehetnek túl erősek.

by **Silence** Szer. Aug. 29 2018, 23:18

A három fiú közül az egyik kifejezetten élvezi, ahogy Fuwa kissé megriad és zavarba jön a figyelemtől, a "hangadó" szeretné magára felhívni a lány figyelmét, és komolyan próbálkozik kommunikálni vele. A harmadik pedig csendesen élvezi a helyzetet.
Ártó szándék nincs bennük. Csak ezt Fuwa nem tudja… A kérdésedre felnéz, aztán írni kezd. Ettől a "banda" felnevet, ami mégjpbban zavarba hozza a lányt.
- Gyorsabb lesz, ha mi elmeséljük -jegyzi meg a "főnök" - Tegnap összefutottunk a kis nyuszóval, és próbáltunk összehaverkodni vele. Azt hiszem egész jól haladunk. -nevet. Közben Fuwa a kezedbe nyomja a füzetét vörösen, és mögéd húzódik, mialatt olvasol.

Tegnap ott vásároltak, ahol dolgoztam… És nem akartak elmenni… És nem értem miért nem… Mit akarnak?

Ha közben véletlenül ránézel, láthatod, hogy bár még nem szaladt el, de kicsit megijedve a helyzettől figyeli a három nevető srácot.
Mellesleg közülük a legmagasabb is egy fejjel alacsonyabb nálad, és ránézésre egyik sem az izompacsirta kategóriába sorolható.
- Ne csináld már, nyuszika. Szereted a fagyit? Épp a negyedik szintre indultunk ejtőzni egyet. Jó lenne ha velünk tartanál. - kérleli a vezérük Fuwát, feltűnően egyesszámban, és rád se nézve. A lányt egy pillanatra láthatóan elgondolkodtat a fagyi felvetése, de végül hevesen rázza a fejét. Velük nagyon nem akar a negyedik szinten lenni. Pedig imádja a tengert, és a fagyit is nagyon szereti. Úgy látszik a fiúknak valamivel nagyon sikerült ráijeszteni valamivel, amin még ez a két kedvence sem tud segíteni.
Addig feszélyezi a helyzet, míg végül neked újabb néhány sort vés a füzetbe

Ne haragudj, azt hiszem dolgom van

Amint visszakapta a füzetet, el is indul a várostól távolabb, nagyon remélve, hogy azok hárman nem indulnak (megint) utána.

by **Quentin** Vas. Szept. 02 2018, 19:18

Kezdődik a móka. Vagyis valami olyasmi. Többnyire provokatívan hat, ha nem reagálok arra, hogy megszólítanak, netán beszélnek hozzám. Egy darabig nem direkt csináltam, egyszerűen csak nem volt energiám válaszolni, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ez milyen frusztráló hatással tud lenni másokra. Szóval egy idő után már előfordult, hogy direkt is megcsináltam, különösen olyanokkal szemben, akik nem nyerték el a szimpátiámat. És... szóval ez a három fiú nem éppen a rokonszenves kategóriába tartozott. Különösen az, aki látványosan jól szórakozott Otomura félénkségén. A választ így tehát szóra sem méltattam, szépen türelmesen megvártam, amíg a lány leírja, amit akar, és a kezembe nyomja.
- Hm... igen, ismerem ezt a típust. Meglehetősen bosszantó fajta- bólintottam, majd visszaadtam a füzetet, és fél szemmel a kellemetlenkedőkre sandítottam. Kíváncsi voltam, hogy reagálnak arra, hogy ignorálom őket, illetve az is zavaró lehet számukra, hogy nem tudják, Otomura hogy fogalmazott velük kapcsolatban.
Mindenesetre a nagyszájú alak újra bepróbálkozott, ami végül odáig vezetett, hogy a lány megpróbált elköszönni tőlem, és menekülőre fogta. Mondjuk ez is megér egy misét, felhasznál engem kvázi pajzsként, hogy ő felhúzhassa a nyúlcipőt. A kis pimasz. A reflexeim azonban kivételesen jók, mondhatni fordítottan arányosak az energiaspórolásommal, így elkaptam Otomura csuklóját, és nem is eresztettem el, hogy ne szökhessen el. Hogy miért? Nem tudom, talán azért, hogy ne csak én szenvedjek.
- Ne siess - kértem, majd lassan talpra álltam. A magasságom inkább bosszantó, mintsem hasznos, hiszen azon kívül, hogy elérem a legfelső polcot, nem sok mindenre jó. Az iskolában felváltva zaklatott a kosárlabda- és a röplabdacsapat azzal, hogy csatlakozzak hozzájuk. Csupán azért, mert túl lettem méretezve. Most viszont valamennyire hasznát vettem annak, hogy legalább egy fejjel magasabb voltam, mint bármelyik ficsúr. Tekintve, hogy az ábrázatom nem feltétlenül barátságos alapból, így azért legalább egy kicsit fenyegetően hatok rájuk, nem?
- Le lehet szállni a barátnőmről - tanácsoltam nekik, és bár előre kigondoltam, hogy ezt fogom mondani, amikor kiejtettem a számon ezeket a szavakat, egyből meg is bántam. Ez is csak bonyodalmakhoz fog vezetni. Egyáltalán miért mondok ilyen zöldségeket, hogy megvédjek valakit, akivel talán fél órája találkoztam először? Érthetetlen.

by **Silence** Kedd Szept. 04 2018, 20:50

A fiúk nem csinálnak problémát belőle, hogy nem válaszolsz. Mire végigmondják mér a kezedben Fuwa füzete, szóval értik, hogy arra akarsz reagálni.
Ellenben kíváncsian nézegetnek mikor válaszolsz.
- Milyen típust? - próbálna a lányra nézni a leghangosabb, de nem sikerül neki, tekintve hogy éppen az útban állsz, szóval nem biztos, hogy egyértelmű melyikőtöknek szól a kérdés. Fuwa viszont szintén kérdőn pislog rád, igyekezve értelmezni, amit mondtál. Hogy érted hogy bosszantó? Ő inkább megijedt… És mit értesz "ez a típus" alatt? Nem mindenkitől ijedt meg ennyire, aki megpróbált beszélgetni vele… Legalábbis úgy emlékszik.
Mindenesetre megpróbálja magával csábítani Fuwát, mire a kislány inkább rövid úton elmenne máshova. Remélem nem értetted félre. Nem akart pajzsként használni, mindössze te voltál neki a legközelebbi biztonságos pont.
És ha nem lennél ott, akkor bizony el is szaladt volna már. Nem fáradt volna azzal, hogy a fiúktól elköszönjön, téged viszont nem akart csak úgy otthagyni.
Riadtan pislog egyet, amikor megfogod a csuklóját, de mivel egyéb mozdulatot nem teszel felé, nyugton marad.
A magasságod nem ijeszti meg, sőt, mivel így méginkább kitakarod a kellemetlen, ijesztő és érthetetlen hármas elől, még egyfajta biztonságérzetet is ad neki.
Nagyokat pislog, és értetlenül nézeget körbe, amikor azt mondod a trouble-triónak, hogy szálljanak le a barátnődről. Eddig azt hitte nincs itt más, főleg nem más lány. Amikor tényleg nem is lát mást akit barátnődnek nevezhettél volna újra gondolja hogy mit is mondtál.
Nagyjából ennyi ideig tart az is, hogy a három szépfiú felocsúdjon a meglepetésből.
- Te az ő barátnője vagy? - kérdezi épphogy nem fuldokolva Fuwát. Mire a lány - sikeresen (?) értelmezve amit mondtál, bólint. Hát persze hogy a barátnőd! Te pedig a barátja vagy. Végre sikerült szereznie egy barátot!
- Elnézést kérek. -köszörüli meg a torkát, méltóságát megtartandó a hangos ficsúr - A kishölgy nem említette, hogy már van barátja, azt hiszem félreérthettük egymást. Gyerünk srácok, vár a tengerpart. Úriember nem próbálkozik más barátnőjénél. - inti maga után a cimboráit, és mint büszke legyőzöttek elhgayják a csatateret.
Fuwa körülbelül két pillanattal később felmutatja feléd a füzetét.

Köszönöm!

by **Quentin** Csüt. Szept. 13 2018, 20:12

Tulajdonképpen innentől kezdve nem nagyon történt más a fiúk távozásáig, minthogy mereven bámultam őket kifejezéstelen arccal. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ez túl fenyegető lenne, de ki tudja? A magasságom sok furcsaságot szült már, a legtöbbje persze kellemetlen volt. Túlságosan kitűnök a tömegből így, hogy ekkorára nőttem, és ez az, amit a legkevésbé akartam. A sors furcsa tréfája, vagy hogy szokták ezt mondani. Azonban ez olyasmi volt, amivel már megbékéltem. Végső soron mi mást tehetnék azon kívül, hogy elfogadom és alkalmazkodok? A magam módján mindenre találok megoldást, ahogy végül erre a problémára is találtam, és az eredménye az lett, hogy a három bájkeverő eltűnt a horizonton. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy visszakaptuk a nyugalmunkat, aztán... nos rájöttem, hogy még mindig fogom a lány csuklóját, úgyhogy sürgősen elengedtem, mielőtt zavarba jönne. Vagy én tenném ugyanezt. Fogalmam se volt, hogy fogadja majd Otomura az ötletemet, ha nem jöttem volna rá eddig, hogy ilyesmire nem kell számítanom, akkor most egy pofont vártam volna. Azért kissé félve néztem rá a lányra, de végül csak egy pár írásjellel találtam magam szembe, és azok köszönetet fejeztek ki, és nem gyűlöletet.
- Ne haragudj, muszáj volt leráznom őket. Ez volt a legjobb ötlet, ami eszembe jutott - kértem azért elnézést, hátha megbántottam, megsértettem, vagy valami ilyesmi. A női lélek egy meglehetősen furcsa képződmény, kiismerhetetlen meg minden, sose tudhatom, hogy mikor tiporok bele egy véletlen félmondattal Neutral

- Ha tényleg dolgod van, akkor pedig külön bocsánat, hogy feltartottalak - dörzsöltem meg a tarkómat, miközben mentegetőztem tovább. Őszintén szólva nem tudom, mit kezdhetnék a helyzettel, azt se tudtam már, hol tartottunk az incidens előtt.

by **Silence** Pént. Szept. 14 2018, 10:52

Szépen lassan megnyugszik, amikor a fiúk végre feladják, és elmennek. Eszébe sem jut, hogy esetleg, ha megint egyedül látják, talán nem lesznek ilyen "úriemberek"…
Ahogy azon sem csodálkozott el, hogy egy pillanatig sem zavarta hogy fogod a csuklóját.
Egyrészt azért, mert megszokott neki, hogy a csuklóját megfogva vezetik valahova és segítenek neki, de még így is furcsa szokott lenni, amikor valaki először érinti meg. Talán amiatt volt, hogy a fiúk jelenléte jobban zavarta, minthogy ilyesmit észrevett volna…
Mindenesetre amint elengeded a csuklóját leírja, hogy köszöni.
Értetlen pislogással rázza meg a fejét, amikor te is bocsánatot kérsz. Miért? Hiszen segítettél.. Vagy… Kicsit ijedté, és szomorúvá válik a tekintete, de van olyan okos, hogy előbb kérdezzen, mielőtt valami rosszat gondol. Pár szót ír a füzetébe, aztán feléd fordítja.

De hát a barátom vagy, nem? Barátok vagyunk!

Mellé reménykedve néz rád. Nagyon megörült, hogy a barátodnak nevezted, és most pedig úgy tűnt, mintha csak azért mondtad volna, hogy a fiúk elmenjenek. De ugye azért komolyan gondoltad?
Megint megrázza a fejét. Nem lett volna dolga. De le is írja a füzetébe, amit odaad neked.

Bocsánat. Füllentettem picit. Nem akartam velük maradni, és téged megbántani sem, hogy csak úgy elmegyek, de figyeltek, és nem akartam hogy utánam jöjjenek…

Azt se tudja hogy fogalmazza meg mik jártak a fejében, de azért megpróbálja. Tudja, hogy füllenteni csúnya dolog, ezért bocsánatot is kér, hiszen nem akart megbántani.
A rajzos mappájára esik a tekintete, ami közbe a földre került, úgyhogy odalép, hogy felvegye. Szépen elrendezgeti a lapokat, aztán elteszi a mappát az inventoryjába. Eleget rajzol itt, és éppen nincs is semmi, ami különösebben elkapta volna a figyelmét.

by **Quentin** Csüt. Okt. 18 2018, 14:50

Mindig is nehezemre esett kitalálni, mire gondol az ellenkező nem. Nekem úgy tűnt, minden szavuk mögött húzódik valamiféle rejtett jelentés, amit ha nem fejtesz meg, halál fia vagy. Sőt, ez a rejtjelezett kód még akkor is fut, ha éppen nem beszélnek, és képes önmegsemmisítő fokozatba kapcsolni akár akkor is, ha csak rájuk nézel. Egy ideig próbálkoztam, aztán úgy döntöttem, hogy nem éri meg az energiabefektetést, szóval nem lettem a női lélek Alan Turingja. Egyébként sem volt túl sok dialógusom lányokkal életem folyamán, hiszen az amúgy is minimalizált kommunikációs törekvéseim töredékét tették csak ki. Persze úgy is fogalmazhatnék, hogy nem voltam népszerű a lányoknál Neutral

A lényeg most azonban az, hogy valami ilyesmi zavart éreztem Otomurával kapcsolatban is, ami őszintén szólva egy kicsikét ijesztő volt. Nem számítottam rá, hogy ő is mutathat efféle jeleket, pedig az arckifejezése mondhatni balladai homályba burkolózott, értelmezhetetlen volt számomra. Még szerencse, hogy a gondolatait papírra veti. Vagy valami olyasmi.
Ha pánikszerű reakciót nem is okozott, azért kicsit ráncoltam a homlokom a szavain. Nem esett nehezemre rájönnöm, hogy a lány számára fontos volt, hogy a barátomnak neveztem. Mármint barát barátként értette, és ennek örült. Megértettem, nyilván egy füzetbe írogató lánykának nincs szüksége mind a húsz ujjára, hogy megszámolja a barátait, ahogy nekem sincs. Nekem még egy kezemre se volt hozzá szükségem Neutral

Azt pedig most igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy Otomura egyből behajított a friendzone-ba Neutral

Akárhogy is, meg kellett válogatnom a szavaimat, mert nem kellett volna szomorúvá tennem, ugyanakkor a félreértést is szerettem volna tisztázni.
- Úgy gondolom azzal, hogy megmutattuk egymásnak a rajzainkat, már barátságot kötöttünk - fogtam hozzá, mintegy tisztázva, hogy bármit is mondok ezután, már aláírtunk egy kvázi szerződést - Viszont én nem így értettem, hogy a barátnőm vagy. Hanem a... másik értelmében - mondtam, próbálva keresni a megfelelő szavakat. Rájöttem, hogy nem ezek voltak azok, de hátha érti. Nem, nem fogja érteni. De talán mégis.
- Nem gond. Örülök, hogy nem rohansz el - vakartam meg a fülem tövét, miközben félrenéztem. Igazából nem bántott volna meg, ha csak úgy meglép. Mármint azon túl, hogy pajzsként használ. Már megszoktam, hogy nem szívesen vannak körülöttem az emberek, de mivel nem voltam egy túl szórakoztató figura, ebben semmi meglepő nem volt. És ezt én sem bántam.
- Kezd sötétedni. Van kedved...? - akartam meghívni valahová, valamire, de két dolog miatt is megakadtam. Egyrészt, biztos jó ötlet ez? Másrészt őszintén szólva nem tudom, hová vihetném el. Ilyenkor majdnem minden hely zajos, az nem csak nekem, de valószínűleg neki se tetszene - ...mindegy, hagyjuk - fejeztem be inkább az ostoba ötleteim kinyilvánítását egy jó adag hatásszünet után.

by **Silence** Kedd Okt. 23 2018, 11:13

Pedig Fuwa esetében nincs mögöttes értelem. Esetleg az okozhat gondot, hogy egyes szavak neki kicsit mást jelentenek, mint normálisan. A legrosszabb pedig ami történhet, hogy valamitől amit mondasz, vagy csinálsz megijed, és elszalad. De ez csak akkor fog megtörténi, ha csinálsz is valamit, attól, hogy nézel rá, nem.
Folyamatosan próbálja értelmezni nem csak amit mondasz, de az arckifejezésedet is. A homlokráncolástól rossz érzése támad, és elkezd szomorkás kifejezést ölteni a tekintete, de mielőtt tényleg elkeseredne, megvárja, ameddig mondasz is valamit. Rögtön elmosolyodik. Igen, hát persze hogy barátságot kötöttetek!
És kérdőn pislog egyet, amikor azt mondod, nem úgy értetted. Akkor hogy? A másik értelem… Elgondolkodik… Milyen más értelemben lehet még használni azt a szót, hogy barátnő? Megpróbál felidézni néhány esetet amikor hallotta… Legtöbbször lányok mondták, ez igaz… De fiúktól is hallotta már… Mindig hozzá tettek valamit.. "kis" barátnőm, "bátor barátném"… Ilyenkor tényleg teljesen úgy hangzott, mint amikor lányok használták…De hallott olyat is, hogy nem tettek hozzá semmit… Olyankor néha veszekedtek egymással… "Yukiha az én barátnőm"… "Ne merj a barátnőm közelébe menni!"… Ilyenkor kicsit máshogy hangzott… Vagy amikor azt kérdezte valaki nem messze tőle "Leszel a barátnőm?"… És akkor a lány megölelte a fiút, és megcsókolták egymást… Igen.. Úgy hangzott, mint ha hercegnőnek nevezte volna…
Nagyot pislog rád, és elvörösödik. Úgy értetted? De miért mondtad volna azt? Mitől lett a barátnőd? Ő nem is hercegnő, hogy lehetne valakinek a barátnője?
Teljesen belezavarodott a saját gondolataiba…
Elmosolyodik azért, amikor azt mondod örülsz. Ő meg annak örül, hogy örömet okozott. Akkor is, ha úgy gondolja nem csinált semmit, aminek örülhetnél.
A mappájá összeszedése közben bólint. Igen sötétedik… Nem kellene sokáig kint maradnia a városból… Kérdőn pislog rád a félbemaradt mondat miatt… Aztán maga elé veszi a füzetét, és nagy betűkkel írni kezd, és pár pillanat múlva feléd fordítja a füzetet

Mihez?

Mellé továbbra is kíváncsian néz rád. Kicsit összeráncolja a szemét amikor azt mondod inkább hagyjuk… Megint írni kezd, és újabb pár pillanat múlva láthatod megint a füzetet.

Miért? Rosszat akartál mondani?

enyhén még a fejét is félrebillenti, és úgy várja a választ.

by **Quentin** Szer. Okt. 24 2018, 19:47

Érti. Nyilván érti, mert nem hülye. Sőt, ezt még az is érti, aki hülye. Azért én mégis szerettem volna most, ha nem érti. Vagy nem is tudom, mert akkor tovább kéne magyaráznom, és az talán még rosszabb lett volna. Így is-úgy is szembe kellett néznem azzal, ami jönni fog. Vagy... mégsem? Nem szólt, vagyis írt semmit rá. Pedig láttam rajta, hogy zavarba jött. Miért hagyta szó nélkül? Elképzelésem se volt, bár talán jobb is, ha nem kezdek el agyalni. Az egyébként is túl fárasztó lenne. Már így is kezdem kimerültnek érezni magam őszintén szólva. Mély levegő. Mély levegő nem használt, újabb ostobaság csúszott ki a számon. És amikor írni kezdett, már tudtam, hogy bajban vagyok. Bár bajnak nem nevezném, csak... bonyolultnak. Sóhajtottam egyet, és megvakartam a halántékom. Ismét. Úgy éreztem magam, mint aki tojásokon lépked, és csak azért nem futott át az agyamon milliónyi variáció, mert az túl sok energiámba kerülne. Valamit viszont muszáj volt kitalálnom. Vagyis... miért kéne? Volt egy sokkal egyszerűbb megoldás, nem?
- Nem, csak meggondoltam magam. Nem tudok olyan helyet, ami ne lenne túl zajos ilyenkor - böktem ki végül. Ez volt a legegyszerűbb, nem magyarázkodni, csak szimplán kimondani az igazat. Kicsit össze lett kutyulva az elmém azt hiszem, de egy gyors reset megoldotta a problémát. Talán.
- Viszont... nem szívesen hagynálak magadra, nehogy újra rád találjanak fura alakok - folytattam kicsit bizonytalanul. Magam sem tudtam mit akartam ebből pontosan kihozni, de szívesen eltöltöttem volna még egy kis időt Otomurával. Csak mert... ő nem szívta le az energiámat a jelenlétével. Azt most inkább én pazaroltam el.
- Hazakísérhetlek? - jutottam végül dűlőre, miközben úgy éreztem magam, mint egy nyolcéves kisiskolás. Nos, valószínűleg ezen a színvonalon is adtam elő magamat, de ha szerencsém van, nem csináltam magamból hülyét. Annyira Neutral

by **Silence** Szer. Okt. 24 2018, 21:13

Nem mond semmit, mert olyan kuszák a gondolatai, hogy fogalma sincs mit kellene, lehetne mondania, vagy egyáltalán kell-e bármit mondania… A kuszaságból pedig végül az kezd kikerekedni, hogy hát végülis csak segíteni akartál azért mondtad az, és semmi egyéb értelme nincs a dolognak.
Mire viszont ezt akár magának is rendesen megfogalmazná, a figyelme már arra terelődik, hogy a mappáját összeszedje, és hogy belekezdtél egy mondatba, amit nem fejeztél be. Szeretné érteni, miért nem , úgyhogy kíváncsian várja a választ, közbe valamicskét megsejtve belőle, hogy összezavarodtál, mert a tekintetébe kis aggodalom is merül: Minden rendben?
A válasz első mondatára még inkább kérdővé válik a tekintete, a második után viszont elkerekednek kissé az ajkai, és megértően bólint. Azokon a helyeken, amiken egyébként járkálni szokott ilyenkor sokan vannak…. Mindenki visszatér a városba éjszakára, természetes, hogy felgyűlik a tömeg, ami ettől függetlenül neki kellemetlen.
Annál nagyobbat pislog, amikor hozzáteszed, hogy egyedül sem szívesen hagynád… Két féle képpen tudná ezt értelmezni, de nála jóval erősebb az, amit élet során sokszor tapasztalt, és jelenleg minden porcikája tiltakozik ellene, hiszen ezért hagyta ott Grimmet: Nem hagylak egyedül, mert úgy nem boldogulsz. A mondandód második felét nem igazán jut el a tudatáig, az pedig, hogy a mellékelt ábra éppen azt mutatja, hogy az ilyen helyzetekben nem árt, ha van mellette valaki… Na az már meg sem környékezte a gondolatait. Persze ilyesmitől nem vetkőzik ki magából, és mivel téged kedvel, azzal sem elégszik meg, hogy kerek perec megmondja: nem. Szeretné elmagyarázni a dolgot, mert hát honnan is tudhatnád mi a helyzet?

Vigyázok magamra egyedül is…

a tekintetéből süt, hogy egyáltalán nem a társaságod van ellenére, csak a gondolat, hogy nem tud boldogulni. Ezt pedig alátámasztja az is, ahogy a kérdésre reagál. Rövid gondolkodás után (ki kell találnia, hogy akart-e még menni valahova) mosolyogva bólint , és néhány pillanattal és vonással később a füzetet ismét feléd fordítva tartja a kezében

Persze, ma már sehova nem akartam menni. Köszönöm

továbbra is mosolyog, és ha nincs több kérdés, a mappáját elrejtve az inventoryjában elindul a városkapu felé, vidáman lépkedve. Ez nem is változik addig, ameddig be nem értek a városba, ami meglepően zsúfolt. Talán valami különös event van éppen, és az az oka, mindenesetre a válzotás látványos: Előbb magához szorítja a füzetet, aztán néhány pillanat, és egy tucat ember kikerülgetése után el is teszi, mielőtt elveszíti a tömegben. Nem panaszkodik, de enyhén émelyegni kezd, úgyhogy megpróbál gyorsan valami kevésbé zsúfolt kerülőutat kitalálni.

by Ajánlott tartalom