Re: Keleti Kapu

by **Danee** Kedd Jan. 14 2014, 01:15

Minthogy tudtam, hogy Kurokoto cimborám folytonos delíriumban él, amióta csak ismerem, és talán egészen a kezdetek kezdete óta, ami a játékot illeti, így fel kellett készítenem magam lelkileg egy igen hosszú és talán eredménytelen várakozásra. Így aztán kibéreltem egy szobát a kocsma fölött, ne kelljen messze szaladnom, ha várva várt vendég érkezését teszi
Eseménytelenül teltek az órák, közben végig kóstoltam a hely valamennyi ételét és italát, történeteket hallgattam a többi kalandozókról, kisegítettem egyiküket-másikukat pár tanáccsal, s jó magam is gazdagabb lettem párral
Nagy örömmel konstatáltam amikor a levelező szerver visszajelezte az üzenetem megnyitását, az első reménycsillag így hát beváltotta az ígéretét, s nem telt bele olyan sok és a választ is megkaptam:

Kurokoto írta:Hamarosan ott vagyok

Nem tagadhattam, hogy örömmel töltött el ezeket a szavakat olvasni, hisz az egyetlen lélek akinek a gondolkodásmódját a leginkább magaméhoz hasonlatosnak éreztem, az bizony nem más, mint Kurokoto volt, a folyton részeg íjász! Várakozás teljes izgalmam csak még inkább felspannolta, az eshetőség, hogy nem csak egy lehetséges célhoz kerülök közelebb, de egyszersmind, egy remek ivócimborával és még remekebb elmével találkozhatok ismét!
Persze az idő nem telt gyorsabban, sőt, a felfokozottságom csak rontott a helyzetemen: nehezen megszerzett nyugalmam és türelmem gyorsan olvadt az óra mutatójának minden egyes ütésével. Végül a vízipipám mentett meg, mielőtt démonaim kezdték volna felfalni elmém: az édeskés telt csokoládéíz, a kellemesen sűrű füst, a szertartásos mozdulatok, és a kilélegzésre írt megannyi variációja eme egyszerű de fenséges passziónak lecsendesítették az elmét és megnyugtatták a testet, Így talált rám a cimborám, félig elzsibbadva a dohánytól és az alkoholtól:
- Ejjj! Ni csak ki van itt! - vidultam fel, kezemmel boldogan intve a magasba. Zsibbadtságom sok teret nem adott, hiába igyekeztem volna felpattanni az asztal mellől, hogy tisztelettel üdvözöljem a vendégemet
- Hát, ha nem is, de új élvezetek után néztem! - vigyorogtam - Kérlek foglalj helyet! - kínáltam hellyel a velem szemközti lócával
- Héj! Csapos! - kurjantottam - Hamar négy felest a legjobból nekem meg a cimborámnak! De izibe!
Nem kellett sokat noszogatni emberünket, fél perc se telt bele már koccant is a két kis pohárka az átlátszó töménnyel, aminek már az illata is ütött
- No hát, így hamarján, kiszáradni már nem fogunk, proszit! - kaptam fel az egyiket s emeltem a magasba, hogy koccinthassunk, majd, példásan le is hajtottam az első shotot a koccintás után, majd vettem magamhoz a megkezdett sörömet.
- Jó újra látni Téged! - veregettem meg félkézzel a vállát, csak úgy azt asztal fölött átnyúlva, mert hát hogy máshogy, na, he, é'ted?
- Megkérdezném, hogy mi újság veled, de gondoltam, nem azért vergődtél fel idáig ebbe a katlanba, hogy órák hosszat témázgassunk, mert hát annak is meg van az ideje
- Na de most már ide hallgass - kezdtem végre, bár eddig nagyon szóhoz se hagytam jutni - mi örömhírem van ám nekem!
- Hallod-e? Emlékszel arra a macskajancsi fiúra a küldetésről, tudod, abbó' amelyiken abba a szörnyűségesen odvas és szűk barlangba kellett leevickélnünk!
- Na! Hát én egy céhben vótam, akarom mondani voltam - mert hát éreztem, hogy bármennyire jól esik vicceskedve vidéki akcentussal beszélni, azért mégsem járja - azzal a cicafiúval, aki ott ugrált egész idő alatt, játszva a szentet, nos... - a söröskupát letéve azt asztalra kitártam nagy vidáman a karjaimat, mint aki nagy hírt újságol - kiléptem ám a céhből, abból, ni! Szabad vagyok, érted, szabad, akár csak te, barátom!
- Igyunk hát! A szabadságra és hogy sose fogyjon el a pia az asztalunkról! - emeltem a poharam koccintásra a magasba, s ha azzal megvoltunk, hát ismét szólásra emeltem az ajkamat, egy szippantásnyi dohány után:
- Hanem hát van tovább is a történetnek sora, de elébb had halljam, mi újság veled mióta nem láttalak, meg annak előtte, ha kényelmesnek érzed a beszédet! Italra ne legyen gondod, kérd csak a következőt, amit csak szeretnél, mára a vendégem vagy!

//I sense a soul in search of answeres

by **Kurokoto** Szer. Jan. 15 2014, 16:24

Leszokott a sütikről többnyire, rögtön négyfelessel indít, nem rossz.
- Csapos nekem hozz egy tucat felest! Meg kell ünnepelni egy régi cimborával való találkozást, adjuk meg a módját! - feleltem, egy halvány mosoly erejéig, majd újra elkomorodtam.
- Az biztos! - koccintottunk, majd azzal a mozdulattal a borzalmat eltüntettem bendőmben.
- Ja kösz - fogadtam fagyosan üdvözlését, többre nem méltattam a tinédzser lelkesedését. Még mindig nem tudja tisztelni a másikat, tényleg el kell mondjam, hogy tanár vagyok és kétszer idősebb az itteni átlagnál? Nem, ezt még nem érdemli meg, innen senki sem. Chancery más tészta őt utálom.. megváltoztatósdi.. persze.
Érdekelt mint mond Danee, és amit felhozott, az egy borzalmas küldetés volt, de talán tényleg a legrosszabb a cicafüles baromarcú volt. Élt volna pár száz évvel korábban, kinzókamrában végezte volna be sorsát. A csoffadt szerencsétlenség. - Ja emlékszem arra a gy***.. na ezt most miért sípolod ki te ****. Mindegy, mi van vele? - kérdeztem rá, bár kicsit sem érdekelt, nyúltam is a második feles felé, és megittam.
- A szabadság jó, a céltalanság még jobb, nem tudod mikor fog megölni valami és nem is érdekel, ennél jobb nincs is! - harsogtam utána. - Amúgy mit kerestél te egy céhben azzal? - nem értettem saját kérdésem, és miért foglalkoztat ennyire a langyi srác.. az igaz hogy legszívesebben lelőném a ******, de azt nem lehet csak úgy. Meg a gyilkosok.. nem, ténylegesen gyilkolni nem tudnék.
- Igyunk! - emeltem fel én is karom, míg másik kezembe felvettem a második poharát. Mint kiderült, amit én rendeltem feleseket, azokat második hullámra tartjuk. Ebben a helyben talán ez a legjobb. Olcsó a pia.
- Á hagyd csak ezt a kört állom én - meg is jött végre a tizenkettő feles pohár, mind tele - nagyszerű. Szóval az érdekel, hogy velem mi lett. Azt a tavas kalandot megúsztam, bár jobb lett volna, ha az a börtön tényleg megöl. Azóta megismerkedtem egy tizenkét éves fajankóval, akivel egész jól lehet pvpz-ni. Tudod az a fajta, aki tökös és vállalja a nehézségeket. Ritka az ilyen, általában nyámnyila visszahúzódó kis gy**** mászkálnak itt. Nagyjából ennyi, a májam sebezhetetlen, én meg.. iszom.
No és te mit kezdesz a szabadságoddal? - kérdeztem, miközben kényelembe helyeztem magam és gyönyörködtem a poharakon megtörő fényben.

by **Danee** Szomb. Feb. 01 2014, 16:22

- Egy tucat felest? Az kemény! - konstatáltam egy "Not Bad" vigyorral Kurokoto rendelését
Egy kissé meglepett a válasza, amit a szabadságunkra emelt koccintáshoz mondott:
Céltalanság? Kifejezetten nem törekszem... nem is lehet céltalanságra törekedni! De... viszont... ha azt vesszük, nem igazán mondható az életemre, hogy konkrét célokért élném. Elvagyok, napról napra élvezem, amit a sors hoz, s megküzdök vele, ha másként nem tehetem. Tény, nem vagyok túlzottan eltökélt semmi iránt sem. Persze, az nagyon hajtott, hogy kijussak Japánba, hogy a saját szememmel láthassak mindent abból a világból melynek a modern társadalma annyi érdekességet rejt, és a kultúrája is igen egyedi és nem kevésbé érdekes. És persze a Nerv Gear, és a Sword Art Online! Mindent megadtam azért, hogy kipróbálhassam! Az más kérdés, hogy nem terveztem akaratomon kívül bent ragadni. Hm... A játék elején megfogadtam, hogy minél hamarabb kijutok... de most, hogy újra belegondolok... ennek a helynek is megvannak a csábító előnyei, nem csak az odakinti életemnek... talán... talán már nem is igazán akarok olyan nagyon kijutni... talán csak megrémisztett a gondolat, hogy meghalhatok ténylegesen egy játék miatt, és inkább csak magával ragadott a körülöttem élők igyekezete, hogy minél hamarabb kijussunk innen élve.
- Céltalanság... - mosolyogtam meg elgondolkodva, a sörömbe kortyolva - sosem fogalmazódott meg így bennem, pedig ha belegondolok, nem igazán küzdök komolyan semmiért sem...
- Hogy mit kerestem ott? - kérdeztem vissza, de csak hogy időt nyerve összeszedjem a gondolataimat - Hát... ha tudom, hogy Snowcat is ott lesz, talán be se léptem volna a WRbe
- De... amúgy... egy lány miatt volt az egész... hehe - kicsit szégyelltem is a dolgot, meg nem is, hiszez olyan hülyeség, hogy valaki egy lány után futva vállalkozzon valamire, amiről szinte semmit sem tud
- Korábbról megismertem egy szintén kardforgató kislányt, Zakuro-chant, akkoriban még mindketten solo játékosok voltunk, aztán ő belépett ebbe a céhbe... én pedig...
- Én pedig amúgy is régóta szerettem volna tartozni valahova, mert azt láttam, hogy úgy sokkal jobb... menőbb, vagy nem tudom, hogy fogalmazzam... szóval futottam utána, és én is beléptem - valltam be végül az egész hátterét
- Snowcat csak utánam csatlakozott a céhhez, akkor még nem ismertem, és vétójogom se lett volna, most állítólag össze is jött a céhvezér lánnyal, Enheriellel - magyaráztam tovább
- Azóta, a bizonyos küldetés óta nem találtam a lelki békém... De most már itt vagyok! - mosolyodtam el és hörpintettem egy újabb kortynyit a meggysörből
- Igyunk! - ismételtem az íjászt, s egy újabb rám váró feles pohárkába kapaszkodva koccintottam az övével, majd lehúztam, ahogy azt kell
- Áh! - mosolyodtam el a gesztusán - Köszi!
- Igen, látom, örülök is neki, hogy az ott történtek ellenére még élsz és virulsz! Elég durva volt látni, hogy a saját fegyverem végez veled. Bocsánat érte! - hajoltam meg kissé felé
- Áh, értem, ismerhetem tán? Mi a neve? Én is összeakadtam már egy hasonló korabeli kislánnyal levegőzés közben, bár ő korához képest elég értelmes volt, csak rettenetesen visszahúzódó, Shukaku, a Young Justice céhből... nem volt egy könnyű beszélgetés vele, az a 10 évnyi korkülönbség... nem egészen egy huszonéves magamfajtának való beszélgetőpartner volt... de érdekes volt attól még, főleg, hogy idomár... node mindegy...
- Jó, hogy kérded, épp erről szerettem volna beszélgetni veled, ez lenne a második hírem - vettem nagy levegőt, hisz, fogalmam sincs mennyi hajlandóság lesz benne hozzá, márpedig nélküle talán bele se vágok az egészbe
- Mindenfelé csak igazságot és biztonságot hajszoló társaságokat látok, mások meg épp ellenkezőleg: ilyen-olyan okokból a többiek életére törnek, vagy csak egyszerűen kifosztják a másikat, és persze a kapzsi réteg itt is meg van - kezdtem el felvezetni
- Én egyik fajtához sem akarok tartozni, nem is igazán érzem úgy, hogy közöttük jól érezhetném magam hosszabb ideig - a lassan elfogyóban lévő sörömért nyúltam segítségként, hogy kis szünetet tarthassak, amíg ő is felveszi a gondolatmenetem fonalát
- Viszont, hallod, olyat eddig sehol se láttam, ahol csupán a mindennapi örömöknek szentelnék magukat, a vigasságért, vagy ahogy te fogalmaztál céltalanul lézengésnek éltek volna, pedig - néztem meg az üvegkorsóban ringatózó vöröses-barnás nedűt - azt hiszem ezeknél a dolgoknál nem igen kell jobb, talán csak egy jó társaság, könnyed kacajok, vidám arcok és persze csajok is!
- Én nem vagyok egy nagy társasági ember... és néha már-már túl idősnek érzem magam a kis tinik körében a magam 22 évével, de valahogy jó látni az ő felhőtlen vidámságukat. Egy olyan társasághoz szeretnék tartozni, ahol nem kell különösebben megfelelni mindenféle elvárásoknak!
- Arra gondoltam, hogy kezdetnek nyitnék egy kocsmát, vagy fogadót, és esténként majd idővel körém gyűlnének azok a lányok és fiúk, akik hozzám hasonló lézengők. Na persze... nem gyilkosokra gondolok... az élet szentsége még nekem is fontos...
- Ebbe a társaságba szeretnélek meghívni elsőként téged... ha leszünk elegen, akkor talán hivatalossá is emelem... mármint céhvé avanzsálom, mit szólsz hozzá?
- Tudom, ez nem egy egyszerű döntés, és sok minden szól a solozás mellett, nem akarlak belekényszeríteni semmibe sem, csak gondoltam így többször összeülhetnénk, így mint most is!

by **Kurokoto** Kedd Feb. 04 2014, 11:04

- Naná, hogy egy tucat, amíg ihatok iszok, nem nyalogatni akarom én! - vigyorogtam egy jót. Majd ahogy megérkezett, benyakaltam rögtön kettőt. Elhúztam a szám.. ez sokkal rosszabb, mint amit odakint lehet inni. És miért van olajbogyó íze. Számat felpuffasztottam, majd leengedtem. Nem akarom én visszaköpni, jobb ha benn van.
- Ne is mond.. egyet azonban nem értek. Ha meg tetszik egy lány, miért mindig itt kötünk ki? - mutattam a piára és az asztalra. Odakint sokkal csapzottabb lennék, és valószínűleg, ha már ennyi ideje nem dolgoznék belepne a szőr. Keiko és a gyerekek halála óta pengeélen táncolok, és nem is akarok erről a pengéről leszállni, csak várom, hogy felnyársaljon. Ha velük mentem volna.. már én is velük lehetnék. Ehelyett.. itt iszogatok egy digitális testben egy kölyökkel. Aki szintén kezébe fogja az italát és nem ül mellette az a Zakuro nevű lány.
Snow.. - Hozé, összejött a volt céhvezéreddel? Gratulálok az ügyefogyott **** gyereknek. Na igyunk akkor! - emeltem poharam.
- De ne Hozéra, hanem arra, hogy te szabad vagy én meg céltalan! - koccant össze a két pohár.
Majd jöhet is a sztorizgatás.
Bocsánat kérésére csak bólintottam, nem volna idegzetem emlékezni arra a küldetésre, elvették a mézsöröm.. mindenki be.. mindegy is. De legalább kedvet csináltam további beszélgetéshez így kérdésére rögvest válaszoltam.
- A.. valami a betűs kölök. A lényeg lehetne a tanítványom, nem kellene nyaliznia, csak tanulnia. No és akit te ismertél meg.. lényegtelen - legyintettem, majd nyúltam a következő feles felé, de csak épp annyira, hogy magamhoz közel vonjak egy poharat és hallgattam mi lesz a szabadságának az alapja.
Míg beszélt megittam a felest és a sörből is húztam rá, ez az utóbbi pohár elég ergya volt.
Megvártam, míg befogja a bagólesőjét.
- Várj csak, nekem az rémlik, hogy legutóbb erről sütizabbantás közepett, egy szakállas muksóval próbáltad ugyan ezt eljátszani. Az kissé másképp hangzott - nem izgatott, hogy a lány milyen hatással volt rá a végeredmény jól látszik.
- Tehát ajánlasz egy klánhoz való csatlakozást, ahol össze lehet gyűlni és dumálni meg szórakozni? - hátradőltem a széken. Tök unalmasan hangzik. Úgyse lennék itt, hisz vándorlok kocsmák között, ha egy helyre letelepednék, az olyan mintha elvágnám a saját torkom. Azt meg nem. Csakis egy nálam erősebb nemes vad teheti meg, hogy megöl. Még szerencse, hogy azon a küldetésen nem vágott le. Mert jelen pillanatban, bármennyire is megvilágosult ez a srác.. gyenge.
- Tudod a történelem folyamán számtalanszor kiderült, hogy erővel lehet csak előrébb jutni, vagy terrorral. Miért akarod az ellentétét? És a másik honnan veszed, hogy nekem ez jó? - kérdeztem komolyan. Érdekelt a válasza, mégis hogyan lát. Az hogy mit gondol az egyértelmű, nem kapta meg a lányt és ideje sírdogálni. Ha megkapod a lányt és elveszted, ugyan az a szitu, semmivel sincs előrébb az ember.

by **Danee** Szer. Feb. 05 2014, 17:20

- A cukrászda, igen, még rémlik a dolog, és a szakállas, az az Elysion névre hallgató idomár volt, egy ideig hírét se hallottam, azonban mostanság mintha összeszedte volna magát, bár rég nem találkoztam már vele! – idéztem fel azt a beszélgetést
- De az ott, és akkor egészen más volt még, szinte alig volt fogalmam valamiről, mostanra azonban már úgy érzem kellően tájékozottá váltam, akár egy ilyen kaliberű vállalkozáshoz is! – dőltem hátra, épp csak a korsó fülében megkapaszkodó karomat hagyva az asztalon

- Így is mondhatjuk, de én másként fogalmaznám meg: egy olyan cégbe hívnálak meg, ahol rendes, törvénytisztelő játékost nem fogsz látni, nem gyilkosok, de ilyen vagy olyan okok miatt normálisnak se nevezhetnénk őket. Az én esetemben ez a deviancia abban keresendő, amit Snowcat is folyton az arcomhoz vág, és ráadásul a végletek embere vagyok: nem igazán szilárd, vezér jellem. Azért is gondoltam, hogy nem lenne fix vezetés a céhben, hanem hónapról hónapra, vagy akár kéthavonta másra szállna a cím és a felelősség – mondandóm befejeztén előregörnyedtem, azt asztal fölé, majd a vörös söröm szájamhoz emelve, a magasba fordítottam a kupát, és élvezettel nyeltem az utolsó kortyokat.
Széles vigyorral, és hangos elégedettséggel töröltem le a habot az arcomról, s kupa pedig hangos koppanással került vissza az asztal lapjára.

- Erővel? – mosolyogtam – Néz körül, hol vagyunk? Ez egy játék! Minden, amit megszerzel, semmivé válik majd azon a napon, amikor kilépünk innen! A legnagyobb zsarnokok és harcosok is csak gyenge, csonttá fogyott emberi roncsok lesznek! Te is, én is erre a sorsra fogunk jutni. A rendszer foglyai vagyunk, bábok. Minden, amit elérsz, egyetlen billentyűlenyomással eltörölhető, még az alkohol is! – mutattam a feleseire – mit fogsz tenni, ha egyszer csak eltűnik az alkohol a játékból?

- Nem, szerintem itt az erő és terror másodlagos, a legfontosabb, a közösség összetartó ereje a bizalom, és az, hogy valóban jól érezd magad ott ahol vagy, és azok között, akikkel az időd töltöd

- Hogy honnan veszem, hogy ez neked jó? Fogalmam sincs, hogy neked igazán mi a jó! Sajnos fel annyira se ismerlek, mint, amennyire szeretném, így nem merném állítani, hogy ez az a hely, ahol biztosan jól éreznéd magadat! Én csak azt látom, hogy valamelyest egyszerre kattan az agyunk. Mondom, a világért se akarok senkit se belekényszeríteni ebbe, ahogy téged sem… ha úgy érzed, ez nem az, amit keresel, akkor kezet fogunk, és majd remélhetőleg találkozunk még az úton, kifele menet!

by **Anatole Saito** Kedd Május 20 2014, 20:54

Csakhogy végre megvan! Ha nem lenne térképem, ami kimutatja a hollétét, égen-földön kereshetném. Baka! Nem tudom miért kell ekkora ügyet csinálni egy játékból. Otthagyott csapot-papot, talán köszönni köszönt, de mire elbúcsúztam a többiektől, már hűlt helye volt, én meg nem győzök utána kaptatni. Nem mondom, hogy repesek az örömtől, amiért így végződött a játék, de egyáltalán nem csinálok akkora ügyet belőle, mint Al. Összességében nem sült el olyan jól ez az egész, mint terveztem. Bár... nézőpont kérdése. Lássuk csak: Érdekes gondolatok merültek fel bennem a petekkel kapcsolatban, elsősorban Timidussal kapcsolatban, ami kapcsán majd egy személyes találkozóra kell invitálnom a sárkányt. Emellett jobban megismerhettem embereket, akiket lehet eddig félreismertem. Chan nagy pozitív csalódás volt, Daneeról pedig egyelőre nem tudom mit gondoljak, mindenesetre nem tett bennem jó benyomást. Atoru érdekes, de kicsit naiv fiú, vele is szívesen találkoznék legalább még egyszer. Alex több szempontból is tanúbizonyságot tett arról, hogy a legkiválóbb barátok egyike, és csöppet sem döntöttem rosszul, mikor a céhembe invitáltam. Kíváncsi leszek, hogy a Kin felé intézett kis lelki fröccse milyen hatással lesz a lovagra. Őszintén szólva én magam sem bánnám, ha csatlakozna hozzánk, ugyanakkor korábban az értésemre adta, hogy ne bízzak ebben. Erőszakoskodni pedig nem fogok, elég érett férfi már ahhoz, hogy maga döntse el mi a jó neki.
Megmondom őszintén, nem az bosszant, hogy úgy ért véget a játék, ahogy - bár kétség kívül vacak érzés így nyerni - hanem az, ahogy Alex távozott. De végre a nyomára akadtam! Ahogy támasztja a pultot és szemez azzal a szánalmas pohár itallal, csöppet sem kelt jó benyomást. Tennem kell valamit! Felszívom magamat és a tőlem megszokott elegánsságot mellőzve csörtetek be a csehóba, a pultos markába dobom pendítem a szöszi által rendelt ital árát, majd még azelőtt, mielőtt Alex észrevehetne, már mögé is kerülök. Aktiválom a súlyemelésemet és gondolkodás nélkül megragadom a hóna alatt és már viszem is magammal. Egyesek döbbenettel vegyes aggodalommal néznek ránk, mások csak kamilláznak, van aki viszont feláll és a fiú segítségére akar sietni, mert rosszakarójának hisz. - Nyugalom, velem van. Elkóborolt, ideje hazavinnem! - Továbbra se értik ezt az egészet, de mikor az egyező céhjelvényt és logót felfedezik, akkor már több bizalmat szavaznak nekem. - Na gyere szépen Alexander! - És már indulok is ki vele az ivóból és vállamon cipelve le se teszem, amíg ki nem érünk.

by **Halász Alex** Kedd Május 20 2014, 21:29

Nem, nem vette észre. Valahol belül talán érezte, hogy talán, de nem vett tudomást róla. Még egy kicsikét talán reménykedett is benne, hogy nem hagyják itt, de mégsem akarta. Tudta, hogy ha idejönne most valaki elküldené. Nem akart beszélgetni, vagy társaságot. Senki nem akart. Egyedül akart lenni. Még ha jól is esne az, hogy "keresik", nem változtatna azon, hogy a szemükbe kellene néznie azok után. Valahogy annyira rossz volt az egész kimenetele. Nem akart játszani, és nem is érdekelte a hülye Liar game, azonban ... - Nem értem fel hozzájuk.... yappari. Csak magolásra vagyok jó. >.> - Épp egy keserves sóhaj szakadt fel belőle és ez adott is akkora löketett neki, hogy a sörért nyúljon. Ivott már, szerette az ízét. Kellemesen kesernyés volt, bár titok, de nem igazán bírta. Ha trükközik, és telekajálja magát ivászat előtt és után is, akkor semmi baja nem lesz, és olyan mintha bírná, de csak szimplán leülni inni, az katasztrófával is végződhet. <.< Ám nem is ez volt az, ami eddig vissza tartotta. Itta már le részegre magát, nem sokszor, de épp elégszer ahhoz, hogy egészséges magyar gimnazistának mondhassa magát. Rolling Eyes

Az volt a gond, hogy úgy még nem ült le inni, mert valami gondja lenne. Ám a sóhaj, ami elűzte a gondolatokat, meghozta a kedvét a hideg nedűhöz.... akkor is megissza szerűen. Ám ez sosem jött el, mivel hirtelen megfordult a világ és elindult vele egy... hova is?
- Haaah, vááááá, k-An- tegyél le!! >.< -
~ Nyugalom? ~
- Hallod? Ez nem vicces! \o\ Valaki! /o/ Nem kóboroltam el baka! - Ám hiába van neki is súlyemelése, úgy látszik Anat sem volt rest felhúzni harmadik szintre. Ez nem lesz így jó, mit akar? - Hagyjál! >.< Anatoooooooole...! \o\ - Viszhangzott végig a fogadóban az Artes céhvezérének neve, majd elhalkult, és bezárult mögötte az ajtó. Alex pedig a vállain vergődött tovább abban a rémisztő tudatlanságban, hogy nem mondott a másik neki még semmit. Habár van sejtése a dologról.... persze, hogy elviharzott. ... Abban a pillanatban, akkor, azokkal az érzésekkel, jobb volt ha meg sem szólal.... el akart tűnni.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 16:26

Fuwa először is valami munkát keres. Tudja jól, hogy „Aki nem dolgozik, ne is egyék”, meg azt is, hogy ha nem talál valami állást, akkor nem lesz hol laknia.
Nincs könnyű dolga, mert nagyjából semmihez sem ért… A legtöbb NJK meg, elég nyilvánvaló módon, nem túl empatikus, és ha nem sikerül a megfelelő küldetést megcsinálni, akkor nem ad munkát. Eleinte nagyon lelkes volt a lány, az első kudarcot kifejezetten jól fogadta, egy ideig szomorkodott, aztán gyorsan összeszedte magát, és kereste a következő lehetőséget… Aztán a következőt, és így tovább. Az 5. után már egy egész óra kellett, hogy összeszedje magát… A 10. után egész délután sírdogált elbújva az erdőben egy fa mögött… Most éppen Nysterből ballag ki, a 15. próbálkozás után… Azt hiszem, kezdi megszokni, de azért nagyon le van törve szegényke… Pedig nem volt nehéz a feladat, és meg is próbálták megtanítani. Csak állnia kellett volna egy pult mögött, és kiszolgálni a vevőket. Mindent elmagyaráztak neki, és úgy nézett ki nem is lesz gond… Hiszen kinek van baja vele, ha az eladó csak mosolyog, és nem mond semmit? Na igen… Csak azon e helyen sok férfi vevő akadt… Ne gondolj rosszra! Nem tettek semmi rosszat. Csak némelyik udvariasan, kedvesen megdícsérte a mosolyát, a szemét, vagy egyszerűen megjegyezte, hogy „Milyen csinos vagy ma”. Fuwa pedig nem tudott mit kezdeni ezekkel, folyton elpirult és bebújt a pult alá, ami jócskán feltartotta a vevőket, és kicsit megcsappant miatta a bevétel is aznap. A nap végéhez közeledve pedig még le is vert egy adag potisüveget, amik eltörtek, a bennük lévő folyadék pedig kárbament… A tulajdonos nem tehetett mást, kedvesen, és mosolyogva, csupa jószándékkal elmondta Fuwának, hogy sajnos nem tudja alkalmazni.
A lány sírdogálva egyenesen ide szaladt, a város keleti kapujához. Most pedig keres egy eldugott zugot, ahol összeszedheti magát…

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 16:27

Ismered az érzést, amikor szükséged van egy kevés plusz pénzre? Elvállalsz egy questet érte, a quest pedig egy másik városba visz, de a küldetés befejezése után nincs energiád visszatérni abba a városba, ahonnan indultál. Nem, valószínűleg nem ismered ezt az érzést. Én viszont ismerem, ugyanis éppen ebben a pillanatban is az alanya vagyok. Nem volt ingerenciám visszamenni, így az elmúlt néhány napot itt töltöttem. Nem bántam meg, mert békés, nyugodt város volt, sok csendes zuggal, ahol kényelmesen leülhettem mondjuk olvasni. Ha nem ilyen lett volna, minden bizonnyal összegyűjtöttem volna rá az erőt, hogy elhagyjam a települést, és nekiveselkedjek a fárasztó utazásnak. Hidd el, engem kimerít, ha a teleport kaput használom. Ne is kérdezd, miért. Sajnos így késő délután már erős a zsivaj a város ezen felében. Ezt abból a szempontból nem bántam, hogy ha több ember van körülöttem, akkor kevésbé vonom magamra a figyelmet, viszont a zaj miatt nem tudtam koncentrálni a könyvecskémre sem. Ennek ellenére nem mozdultam a fa alól, ahol elhelyezkedtem. Új helyet keresni bonyolult, és a nyüzsi el fog múlni legfeljebb fél órán belül. Így gondolkoztam. Végül így is lett, idővel csillapodott a forgalom, bezártak az üzletek is, és legfeljebb a távoli kocsmából szűrődtek ki zajok.
A mai nap általános bölcsessége szerint mindennek van következménye. Amíg sok az ember körülöttem, kevésbé figyelnek fel rám, de én is csak a hömpölygő masszát látom. Ha kevesebb, akkor mindenki megnéz magának, és én is megnézhetek magamnak mindenkit. Lopva, mert a szemkontaktust nem szeretem. Lassan megkockáztattam, hogy újra előveszem a könyvem, ám a lépések zaja minden egyes alkalommal rávett, hogy felnézzek. Tudnom kellett, hogy mi történik körülöttem. Így figyeltem fel arra a lányra is. Kicsit hosszabban elidőzött a tekintetem rajta, mert nem a szokásos kép tárult elém. Először is szaporán lépkedett, ami itt nem jellemző. Másodszor pedig zaklatottnak tűnt. Ne kérdezd, miért, de ha rá néztem, ez jutott róla eszembe. Becsuktam a könyvemet, és úgy figyeltem tovább, fél szemmel. Mást azonban nem tettem. Nem volt miért megszólítanom, vagy éppen megvigasztalnom. Biztos van, aki megteszi helyettem. Jó nekem itt, ebben a csendes zugban a már nem olyan zajos utca mentén.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 16:28

Nagyobb a tömeg, mint hitte… Emiatt pedig kezdi kényelmetlenül érezni magát… Ennyi ember sok neki egyszerre. A hetet megszokta, annyian voltak Grimm csapatában. Itt viszont legalább harminc ember nyüzsög még egyfolytában… Sokkal több véletlen kontaktus, mint megszokta. Fuwa pedig nem tudja kikerülni őket, mert jobbra is, és balra is kényelmetlenül közel kellene mennie valakihez hozzá, hogy ne fusson egyenesen beléjük. Mostmár nemcsak a munka miatt zaklatott, de meg is ijed. Igen, jól sejted: Teljesen indokolatlanul kezd pánikba esni. Ez már csak abból is látszik, hogy a visszaérkező nagyobb csapat nem zavartatva magát elmegy mellette, amihez egy-kettőnek teljesen véletlenül hozzá kell érnie Fuwa karjához, vállához, hajához… Semmi rendkívüli. És a lány mégis egyre inkább úgy néz ki, mint akit a pánikroham kerülget. Ne csodálkozz, mert 3 embernél több nem sokszor volt körülötte életében.
Az utolsó ember a nagyobb csapatban kicsit jobban meglöki Fuwát, aki kiejti a kezéből a jegyzettömbjét. Ez szerencsétlennek az utolsó csepp: Könnyes szemmel kuporodik le, hogy felvegye, aztán kétségbeesetten körbenéz valami menedék után, mert nem bírja tovább a tömeget. A közelben meglát néhány fát, és gondolkodás nélkül fut be közésük, és bújik el az első mögött. Észre sem veszi, hogy ott vagy az egyik fa alatt, a könnyeivel küszködve igyekszik megnyugodni, ehhez pedig lekuporodik a fa tövébe, magamellé teszi a füzetét, és átkulcsolja a kezével a lábait, kicsit még ringatni is próbálja saját magát. Lassan megnyugszik, és elkezdi a tekintetével kutatni a környéket. Ekkor veszi észre, hogy te is ott vagy, és szinte egy pillanat sem kell hozzá, hogy máris a fa másik oldalára bújjon, és úgy kukucskáljon feléd.

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 16:30

Eleinte úgy gondoltam, hogy fél szemmel végigkövetem az útját, amíg el nem tűnik az egyik sarkon, vagy akár a városkapun túl. Ha esetleg követik, akkor segítettem volna feltartani az üldözőjét... de azt hiszem, ennyi. Ám aztán más irányt vett a történet fonala. A lány kis híján elesett, és valamit el is ejtett, és miután felszedte, végül a kis parkba menekült be, ahol én is voltam. Nem vett észre, egyáltalán nem nézett rám, és én is csak lopva figyeltem, mit csinál, a látóterem szélére igazítva őt. Ilyen relatíve közelről, néhány méter távolságból már láttam azt is, hogy kicsit több, mint zaklatott volt. Ha most megszólítottam volna, akkor csak ráijesztek, hiszen azt hiszi, egyedül van. Úgyhogy elvettem róla a tekintetem, és unott arccal figyeltem, nincs-e valaki a nyomában. A sírásában volt valami furcsa, ami viszont nem hagyott nyugodni. Nagyon... csendes volt. Ha nem pillantok néha rá, fel se tűnt volna, hogy abbahagyta a hüppögést idővel. Ha nem pillantok néha rá, azt is hihettem volna, hogy kámforrá vált. Egyik pillanatról a másikra veszett nyoma, én pedig változatlan arckifejezéssel, de a nyakamat kicsit erélyesebben elfordítva néztem az irányba, ahol eddig leledzett. Egy darabig bámultam a fát, mire észleltem, hogy csak mögé bújt, és onnan leselkedett. Ezek szerint észrevett. Még néhány pillanatig az irányába néztem, aztán visszafordultam, és újra elővettem a könyvem. Tessék, nem kell megvigasztalni, igazam volt. Bár annyira azért nincs rémisztő képem, hogy így bujkálni kelljen előlem. A tekintetem meglehetősen ijesztő tud lenni, de ez nem az a pillanat volt. Csupán az volt kissé zavaró, hogy bámul.
- Gyere elő, nem eszlek meg - szólaltam végül meg, amikor újra magamon éreztem a tekintetét. Egy pillanatra se néztem fel a könyvből, de a szemem sarkából észleltem a mozgást - Megnyugodtál? - kérdeztem, bár a hangomban érdeklődés nem volt, csupán egy száraz kérdést tettem fel kötelességből. A könyv jobban lekötött.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 16:32

Igazad van, ha megszólítottad volna, mielőtt megnyugszik kicsit, kishíján halálra rémült volna, mert nem vett észre. Így jó formán hang nélkül hüppög néhány percig, vagy lehet kicsit több, mint néhány percig, aztán lassan abbamarad a hüppögés, és körülnéz a kis parkban, ahová futott. Innentől egész hamar észrevesz, és bújik át a fa másik oldalára. Nem néz téged folyamatosan, de olyan 20 másodpercenkét nézi néhány pillanatig, hogy ott vagy-e még.
A tömegbe esze ágában sincs visszamenni, a park felfedezéséhez viszont közelebb kellene mennie hozzád. És egyébként se tudja, hogy nem zavar-e a jelenléte… Szóval úgy dönt a fa mögé bújva megvárja, hogy elmenj... Vagy valami ilyesmi. Igazából ő sem tudja teljesen… De úgy néz ki elég sokszor néz rád, hogy ezzel felkeltse a figyelmedet. Amikor megszólítod, kicsit megijed, és visszahúzódik a fa mögé. Aztán úgy fél perc múlva megint kiles mögüle, és látja, hogy még csak oda sem nézel felé. Ebből úgy ítélte meg, hogy nem áll szándékodban közelebb jönni, úgyhogy végül hallgat rád, és kilép a fa mögül.
Ekkor szólítod meg megint. Itt megjegyzem, hogy Fuwa egyáltalán nem tudja megkülönböztetni egymástól a közömbös udvarias kérdést, és a valódi, őszinte érdeklődést, és az ehhez hasonló apró, de az átlag ember fülének érzékelhető nüanszokat. Most pedig úgy értelmezte a kérdésedet, hogy gondot okozott a zaklatottságával. Már pedig nem szeretne aggodalmat okozni.
Gyorsan felkapja a földről a füzetét, és írni kezd, és ha készen van felmutatja a körülbelül A/4-es jegyzettömböt, rajta a jól látható írással

Igen, megnyugodtam! Bocsánat, hogy gondot okoztam…

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 16:33

Nem tudom, mi mindenen mehetett keresztül, míg a fa mögött kuksolt, de nem különösebben törődtem a jelenlétével. Nyugodtan olvastam, néha oldalra pillantva, hogy lássam, mit csinál. Mégis megszólítottam, mert egy idő után azért zavaróvá vált a folytonos leskelődése, és engem nyugtalanná tesz, ha figyelnek. Különösen akkor, ha ilyen sokáig. Még akkor is, ha nem folyamatosan. Hogy miért? Ki tudja? Biztosan van oka, de sose törődtem vele, hogy utánanézzek. Ha tudom, mért van, az változtatna valamin? Kétlem. Figyelni akkor is figyelnének, és számomra ugyanúgy kényelmetlen lenne. Én ezért sem néztem rá, de még inkább azért nem, mert nem szerettem volna, ha azt gondolja, érdekel engem. Ha a könyvembe merülök, azzal azt mondom, hogy jobban érdekel az olvasás, azt hiszem. És ez valóban így is volt. Emberekkel törődni fárasztó. Különösen akkor, ha ilyen kis bajkeverők.
A szemem sarkából érzékeltem, hogy végül előmerészkedett, így vetettem rá egy fél pillantást a kérdésem előtt. Azonban válasz helyett csak a szöszmötölés hangja jutott el hozzám. Annyira fél tőlem, hogy még megszólalni se mer? Fránya kíváncsiság, kénytelen voltam újra megmozdítani a fejem, na és a szemem. Váratlan látványban volt részem. Először csak a széles, fehér terület jutott el a tudatomig, ami arra késztetett, hogy ne csak egy futó pillantást vessek rá. Így pedig már láttam azt is, hogy a fehér dolog az egy füzet, rajta pedig írás van. Néhány másodpercig lefoglalt ez a különös beszédmód, de aztán mégis elszakítottam róla a tekintetem, és visszatértem az olvasnivalóhoz. Bár minek? Innentől kezdve tudtam, hogy nem úszom meg beszélgetés nélkül, és ha látnom kell őt, akkor muszáj leszek rá figyelni.
- Nekem ugyan nem - feleltem kurtán a bocsánatkérésére, majd összezártam az ujjaimat, és ezzel a könyvet is, mely tompa puffanással csukódott össze. Újra a lány felé fordítottam a fejem, ezúttal hosszasan megbámulva őt. Nem tudom, miért, de ha így teszek, általában sok következtetést le tudok vonni a másikról. És itt most nem pont arra gondolok, hogy roppantul csinos volt a szemtelenül fiatal kora ellenére. Körülbelül olyan idős lehetett, mint én, talán egy kicsit fiatalabb.
- Miért írásban beszélsz hozzám? - érdeklődtem, most ténylegesen. Legfeljebb sejtésem volt. Túl félénk. Furcsa hangja van. Nincs kedve hangosan beszélni. Sokféle oka lehet. Viszont nem tudtam kiverni a fejemből a sírását. Létezik, hogy néma?

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 18:00

Fuwát egyáltalán nem zavarja, hogy olvasol, sőt, még kicsit kényelmesebben is érzi magát tőle, hogy nem érzi állandóan magán a figyelmedet. Nehezen tud mit kezdeni azzal, ha valaki sokáig nézi, különösen ha nem mond mellé semmit. Az egyáltalán nem tűnik fel neki, hogy szívesebben olvasnád a könyvedet, minthogy rá figyelj… Ha így lenne igyekezne nem zavarni, és talán ő is elővenne egy könyvet, és olvasna.
Megkönnyebbülés ül ki az arcára, amikor azt mondod, nem okozott neked gondot. És el is mosolyodik örömében. Ő úgy gondolja, hogy egész életében mindenkinek gondot okozott, úgyhogy így, hogy már nem igazán szorul állandó segítségre nagyon igyekszik, hogy senkinek ne okozzon problémát. Ezért is keseredett úgy el, hogy nem tudták alkalmazni a boltban, mert tudja, hogy gondot okozott.
Ez a mosoly még ott van az arcán, amikor ránézel. Aztán halványodik, ahogy kezdi kicsit zavarni, hogy bámulod. Már kezdené fontolgatni, hogy mégiscsak visszabújik a fa mögé, amikor a kérdéseddel eltereled a figyelmét.
Talán azt gondolnád ez a kérdés kellemetlenül érinti. De tévedsz. Számára teljesen természetes, és megszokott dolog, hogy nem lát, nem hall, és nem is beszél. Nincs miért szégyelnie, és már így is óriási ajándéknak érzi, hogy lát, és hall, így meg sem fordult a fejében lassan 5 év alatt, hogy beszélni is akarjon úgy, mint mindenki más. Írni kezd, kicsit hosszabban, komoly, de vidám tekintettel. Közben kétszer is lapoz. Mikor leírta amit szeretne, felmutatja a füzetet, úgy lapozgatva, hogy elég időt hagyjon elolvasni.

Az a helyzet, hogy nagyon nehezen tudom megformálni a szavakat,

úgyhogy rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy megszólaljak

És akkor sem igazán szoktak megérteni… Egyszerűbb leírni amit szeretnék.

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 18:27

A lány nagyon egyszerű teremtésnek tűnt. Nem, ezt sem tudom megmondani, miért gondolom így. Én ezen sosem gondolkozom, csak úgy jönnek a megállapítások, és ha esetleg megkérdezik, hogy miért, akkor vállat vonok. Elmagyarázni valamit túl megterhelő, különösen azért, mert egy válasz általában csak még több kérdést szül. A kommunikáció pedig számomra olyan dolog, amiben nem vagyok otthon. Egyszerűen kényelmetlen, túl sok mindenre kell figyelni. Így aztán inkább csendben maradok, és a háttérből figyelek. Mondjuk azt, hogy bölcsen.
Amint végeztem a bámulással, ami valamiféle rituálénak is mondható nálam, beleütköztem egy komoly problémába, amivel általában mindig találkozom, ha beszélgetésbe keveredek. Hová nézzek? Könyvvel a kezemben egyszerű, de azt eltettem, elővenni pedig furcsa lenne, és feleslegessé tenni az energiabefektetésem. Folyton rá nézni nem akartam, attól zavarba jön ő is, és én is. A földet bámulni pedig értelmetlen. Megpróbáltam az utca felé pillantani, amíg ő írt, és szemléltem a járókelőket. Nem az igazi, de még mindig jobb, mint a föld. A lány közben végzett, legalábbis nem hallottam többé a kaparászást, úgyhogy visszasandítottam. Legalább nem próbálta egy oldalra nyomorítani az egészet. Minden bizonnyal van benne tapasztalata, hogy kommunikáljon így. Egy picit néztem, majd lehívtam a menümet, és kutatni kezdtem a batyumban. Azt hiszem volt nálam íróeszköz, a könyvtárban néha szükség van arra is, meg jegyzetfüzetre is. Végül mégis a rajzmappámat találtam csak meg. Kicsit töprengtem, de aztán úgy döntöttem, feláldozom az üres lapokat. Követtem a példáját, és én is írni kezdtem, majd felmutattam az eredményt.

"Én is így vagyok vele, beszélni megerőltető, és a csendet jobban szeretem, mint a saját hangom."

Hagytam neki időt elolvasni. Egyszerű írásjelekkel fogalmaztam, mert ő sem használt bonyolultakat, és úgy gondoltam, hogy nem is ismeri akkor őket. Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy írogatni nem nagyobb erőfeszítés-e, de őszintén szólva számomra mókásabbnak tűnt így beszélni, és legalább csend lesz. A csend pedig jó. Ha viszont ezt kitaláltam, akkor már nem szeretnék elbúcsúzni, akkor kárba veszne a lángelmém. Pedig normál esetben ilyenkor elköszönnék. Nem, ez nem normál eset.

"Quentin. Azt jelenti, ötödik. Téged hogy hívnak?"

Mutattam fel még egy üzenetet. A nevemet katakanával írtam, nem pedig kanjival, pedig leírhatom úgy is, hogy Gorou. Ami tök véletlenül az igazi nevem. Roppantul szellemes és fantáziadús voltam magamhoz képest.

by **Silence** Vas. Aug. 27 2017, 22:14

Jó szemed van. Fuwát valóban egyszerű teremtésnek lehet mondani, ha úgy vesszük. Ez nem azt jelenti, hogy buta, hanem azt, hogy nem volt alkalma megtanulni a bonyolultabb kifejezéseket, betűket, ilyesmiket.
Amíg ír, nem igazán venné észre azt sem, ha végig őt néznéd. Valóban, egyszerű írásjelekkel ír, és bár nem megy neki sokkal lassabban, mint az átlagnak, de abban a pár pillanatban koncentrálnia kell, hogy ne keverje össze a hasonló karaktereket.
Persze hogy van tapasztalata, hiszen mióta megtanult írni (ha a braille betűkkel is) írni, így tudott kommunikálni a külvilággal, idebent pedig 5 éve gyakorolja hogy így írjon…
Amikor elkezdesz a menüdben kutakodni, Fuwa kiváncsian nézi mit csinálsz, amennyire lehet közel hajolva, anélkül, hogy közelebb lépne akár egyet is.
És alaposan meglepődik, amikor hozzá hasonlóan felmutatsz egy lapot, amire írtál. Ez pedig jól látható az arcán is. Egy pillanatig el sem olvassa, amit írtál, csak mered rád, meg a papírra kerek, értetlen szemekkel. Tisztán hallotta, hgoy nem okoz gondot, hogy beszélj, és nem érti, hogy miért írsz akkor mégis egy papírra… Aztán mégiscsak elolvassa amit írtál, minden gond nélkül, hála annak, hogy egyszer karaktereket használsz, és a maga csendes módján felnevet. Gyorsan írni kezd a füzetébe, majd néhány pillanattal később mutatja is feléd.

Én jobban szeretem hallgatni mások hangját, mint a csendet…

Aki 15 évig teljes csendben élt, az bizony nem kedveli meg a csendet… Fuwa alapvetően játékos, vidám természetéhez pedig még nem is igazán passzol a hangtalanság.
Amikor felmutatod a második üzenetet, néhány pillanatig magában ismételgeti, egy néhányszor meg is formálja az ajkaival a nevedet, hogy biztosan ne felejtse el, aztán írni kezd, majd felmutatja a füzetet

Örvendek, Quentin-san. engem Otomura Fuwakonak hívnak, Aincardban pedig Silence-nek. ^o^

by **Quentin** Vas. Aug. 27 2017, 23:05

Gondoltam, hogy meg fogom lepni. Pedig alapjában véve nem szeretek meglepő dolgokat tenni. Ha valami meglepő, az emlékezetes marad, ha emlékezetes valami, akkor megragadja a figyelmet. Nekem sokkal jobb volt, ha szürke kisegér voltam, aki nem csinál semmi különöset. A körülmények azonban most mások. A lány merőben eltérő személyiség volt, mint azok, akik elől inkább elbújok. Immár kristálytiszta volt, hogy ő nem azért nem beszél, mert nem szeret, vagy nincs kedve, hanem mert nehezére esik megformálni a hangokat. Az alapján, amit írt, nem néma, de valamilyen szervi betegsége kellett, hogy legyen. Bár ez nem jelenti azt, hogy ő különleges is, de nem kellett attól tartanom, hogy zavarni fog. Talán csak, ha sokat bámul rám.
A következő üzenet után kicsit elgondolkodtam, hogy ne váltsak-e vissza a beszédre, de még mindig úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem írni, akkor nem változtatok. Vagy nem ilyen hamar. Tulajdonképpen nem volt miért kiszolgálnom az igényeit, ha beszédet szeretne hallani, akkor azt mástól is megkaphatja. Ahhoz, hogy én itt maradjak, szükséges volt a csend. Valószínűleg nagyon hamar hazamennék, ha mást se hallanék, csak a saját hangomat. Viszont ha mindketten csendben maradunk, az több, mint ideális. Csendben akár órákat is el tudok tölteni mások mellett, bár azt kétségkívül nem beszélgetéssel szoktam tölteni, mint most. Megpördítettem a tollat az ujjaim között, majd újra firkálni kezdtem a bemutatkozását látva, most egy kicsit hosszabban.

"Tetszik a neved. Mindkettő."

Tőlem nem szmájlit kapott, hanem egy kis mosolygós, szemüveges fejet, ami rám emlékeztetett. Egyébként tényleg, amilyen bizarr volt, hogy egy ilyen csendes lány nevében benne van a hang, annyira lágy volt a keresztneve hangzása. Ha szójátékokkal szórakoznék, azt mondanám, puha. Ehhez képest az enyémben semmi különös nem volt. Nem mintha szerettem volna, hogy az legyen, épp ellenkezőleg. Nehéz volt megjegyezni az idegen hangzása miatt. Hogy mivel folytassam, azt viszont nem tudtam. Vagyis egy ötletem volt, és mivel az én elveimmel teljességében ellenkezik az, hogy túl sokat agyaljak valamin, különösen olyasmin, ami alapból nem megy, így engedtem a könnyű ösvény csábításának.

"Miért sírtál?"

Mutattam fel az újabb üzenetem. Tulajdonképpen nem volt fontos megtudnom, de jelenleg csak így tudtam továbbgördíteni a beszélgetést. Még kellemetlenül éreztem volna magam, ha máris elnémulunk, bár jellemző rám, hogy ilyen kurta dialógusokkal élek, mint ami enélkül az üzenet nélkül lett volna. Általában nincs mit mondanom.

by **Silence** Hétf. Aug. 28 2017, 19:22

Mivel szereted a csendet, Fuwa pedig nem beszél, ameddig nem nagyon muszály neki, valószínűleg tényleg nem fog zavarni a jelenléte. Most, hogy úgy érzi nem zavar téged, és kicsit meg is szokta a jelenlétedet, ha nem írnál neki, vagy beszélnél hozzá, valószínűleg leülne a fa tövébe olvasni, esetleg próbálkozna rajzolni valamit.
Amikor megdícséred a nevét, mindkettőt, elvörösödik, sokkal jobban, mint egy ilyen dicséret indokolná. Nem sokszor hallotta, hogy megdicsérték életében, ezért nem tanulta meg hogyan kezelje, ha azt mondják szép, okos, ügyes… Vagy csak azt, hogy „Tetszik a neved”… A mosolygós fejet az írásod végén kicsit hosszabban megnézi, miután kicsit elmúlt a zavara. Nagyon aranyosnak találja, amit a csillogó szeme el is árul. De ha nem tenné meg, akkor pár pillanattal később megteszi az újab írással felmutatott füzet.

Aranyos az a fejecske. Hasonlít rád. De te is mosolyogahatnál.

Fuwa szereti, ha mosolyognak körülötte az emberek. Olyankor vidámabbnak érzi a hangulatot magakörül, és kicsit kevésbé érzi magát feszélyezve a körülötte lévő emberek miatt.
Azt kérdezed miért sír. Erre kicsit elkomorodik az arca, de szinte azonnal írni kezd. Nehogy azt hidd, hogy nem kellett volna rákérdezned… Egyáltalán nem zavarja, és nem is emiatt komorodott el. Egyszerűen csak azért, mert eszébejutott, hogy nem volt elég ügyes, hogy munkát tudjanak adni neki. És hogy milyen kellemetlen érzés volt a tömegben. Sokáig ír, aztán megint lapozgatva mutatja a szöveget, kissé zavarban...

Hosszú, de leírom…

Úgy volt, hogy munkát keresek magamnak.

Ma Nysterben próbálkoztam egy kis boltban.

De ügyetlen voltam, és nem tudtak felvenni…

Aztán azt hittem errefelé csendes lesz, de olyan sokan voltak itt…

by **Quentin** Hétf. Aug. 28 2017, 20:14

Olyan vörös lett, akár egy pipacs. Vagy paradicsom. Nem tudom, hogy ez most jót jelent-e vagy sem, de talán nem is számított az én szempontomból. Én csak mondtam neki valamit, amit éreztem, és amit úgy gondoltam, értékelni fog. Az, hogy miképpen fogadja, nem különösebben számított. Nem azért mondtam, hogy jobban érezze magát, vagy szimpatikusabb legyek a szemében. Egyszerűen csak közöltem valamit, ami az eszemben volt. Nem vagyok túl komplikált jellem, csak akkor erőltetem meg magam, ha muszáj. Amikor körmönfont cseleket komponálok, többnyire felhevül a fejem és a végére beleszédülök a sok gondolkodásba. Túl sok mindent számításba kell venni.

"A mosoly túl sok izmot mozgat meg, fárasztó."

Firkáltam le az indokomat, miért lát ilyen kifejezéstelen mimikát rajtam, és miért is fog, amennyiben nem vált ki belőlem valamiféle reflexet. Sokan mondták már, hogy mosolyoghatnék, de szerintem creepy a mosolyom. Nem túl természetes, ha erőltetnem kell. Meg egyébként is, senki sem gondolja komolyan, hogy nekem mosolyognom kéne, csak azt hiszik, hogy így majd szimpatikusabb leszek számukra. Bár... ez a lány talán kivétel, amilyen ártatlannak tűnik. Még a kérdésemet is komolyan vette, hosszasan irkált rá. Felsóhajtottam. A panaszáradatra különösen nem volt szükségem, épp elég volt az, amikor az idős nénik oltárján feküdtem áldozatként. Itt eddig megmenekültem az ilyesmitől, a mostani kreativitásom hiánya azonban úgy fest, hogy bajba sodort. Szenvtelenül néztem végig, amit leírt nekem. Végül nem is volt olyan sok.

"Ez a város legzsúfoltabb negyede."

Írtam le, aztán elgondolkodtam kicsit. Tulajdonképpen arra nem válaszolt, hogy miért sírt, de ha azért, mert nem felelt meg, akkor nagyon érzékeny kis lelke lehet. Minél többet "csetelek" vele, annál inkább úgy tűnik, hogy egy kis mimóza. Mégis mit keres egy olyan valaki, mint ő, ebben a játékban?

"Én egy könyvtárban dolgozok. Csendes, nyugodt hely, nem is kérnek sokat tőlem."

Adtam neki ötletet, ha esetleg kedve van még keresni. Ennyit megtehettem, ez nem került sok fáradságomba. Hacsak nem engem túr ki az állásból, elvégre szemrevaló lányokkal fel lehet lendíteni a forgalmat akárhol.

by **Silence** Kedd Aug. 29 2017, 16:21

Túl sok izmot mozgat meg… fárasztó… Fuwa nem érti, miért lenne fárasztó mosolyogni. Kicsit fancsali ábrázattal néz rád, mert az viszont rögtön leesik neki, hogy nem valószínű, hogy mosolyogni fogsz… Nagyon is komolyan gondolta, hogy mosolyoghatnál. Szereti, ha mosolyognak körülötte az emberek, mert olyankor kicsit oldottabb a hangulat, és ezért ő is hamarabb megtalálja a helyét a mosolygós emberek között.
Igyekszik tömören válaszolni a kérdésedre. Eszébe sem jut, hogy te már akkor is láttad, amikor kijött a városból, úgy értette, hogy arra kérdeztél rá, miért sírdogált a fa alatt. Ezt pedig el is mondta. Kicsit zavarba jön tőle, hogy azt mondod, ez a város legzsúfoltabb negyede… Írni is kezd gyorsan, és kissé bűnbánó tekintettel mutatja fel a füzetet

Én… nem tudtam…

Pedig pontosan azért sírt… Szeretne önállóssodni, és a sok kudarc miatt megcsappant az egyébként sem erős önbizalma. Pedig ő nagyon szeretne hasznos lenni, és nem függni senkitől… De egyre inkább úgy tűnik neki, hogy nem fog menni… Azért még nem adta fel, csak kis idő kell, hogy megnyugodjon.
A szeme megcsillan egy kicsit amikor a könyvtárat említed. Hiszen ott sok-sok könyv van! És még azt is mondod, hogy csendes…. Persze, hogy érdeklődni kezd… Néhány pillanat múlva pedig mutatja is fel a füzetét.

Hol van könyvtár? És mi az a nem sok amit kérnek?

Az arcán tisztán láthatod, hogy nagyon kíváncsi lett. Na nem azért, mert szeretne könyvtárban dolgozni… Fogalma sincs az milyen lehet, éppen ezért kérdezett erről is. Inkább azért, mert még nem látott könyvtárat, pedig, különösen mióta idebent többé-kevésbé rendesen megtanult olvasni, nagyon szereti a könyveket bújni, ha van rá ideje.

by **Quentin** Kedd Aug. 29 2017, 18:42

Cseppet sem lepett meg, hogy így nézett rám a kijelentésem miatt. A legtöbben így néznek rám. Nem pont így, de hasonlóképpen. Aki ismer, az tudja, hogy még győzködni sem érdemes. Voltak dolgok, melyekben hajlíthatatlan voltam. Ilyen volt az energiám megtakarítása is. Mivel csak kevésből gazdálkodtam, oda kellett figyelnem rá, hogy mire használom el. A mosolygás pedig olyasmi volt, amitől fölöslegesen apad a készletem. Én legalább is így tartottam, és semmi sem utalt rá, hogy tévedtem volna. Sosem volt különösebben okom mosolyogni. Az örömöt érzem enélkül is, és nincs szükség rá, hogy kimutassam mások felé, ha boldog vagyok. Úgysem érdekel senkit.

"Akkor ma is tanultál valamit."

Írtam fel a papírlapjaim egyikére. Egyre inkább pazarlásnak éreztem erre használni, de most már nem fordultam vissza. Majd szerzek még, ha lesz erőm és energiám, vagy elmegyek egy olyan bolt mellett, ami árul papírt is.

"Vannak zsúfoltabb helyek is. A Kezdetek Városában, vagy Taftban."

Tartottam fel neki. Nem tudom, miért osztogattam ilyen könnyelműn tanácsokat, de úgy éreztem, hogy szüksége van rá. Mondhatnám azt, hogy nincs senki, akire támaszkodhatna ilyen téren, de ez butaság. Semmit sem tudok róla. Attól még, hogy elesettnek tűnik, még lehet, hogy valaki gondoskodik róla. Sőt, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne lenne valaki egy ilyen veszélyes helyen, aki vigyáz rá.
A kérdését látva már indítottam is volna a tollat, hogy válaszoljak, de mielőtt letettem volna a papírra, megállt a kezem. Sok minden eszembe jutott, és túl sokáig tartana mindent leírni, illetve sokkal nagyobb erőfeszítés lenne, mint kimondani a szavakat, így felnéztem a lányra, és az ölembe fektettem a mappámat.
- A nagyobb városokban mindenhol van. Szerintem itt is. Én a legnagyobban dolgozok a Kezdetek Városában, mert ott van a legtöbb könyv - feleltem, most egy kicsit érezhetően nagyobb lelkesedéssel. Mindenki szívesen beszél olyasmiről, amit szeret, ezzel én is így voltam - Ki kell adnom, vagy át kell vennem könyveket, néha pedig elpakolni őket a helyükre. Mindig szükség van még egy segítő kézre, egyszer gyere el - ajánlottam, majd amint rájöttem, milyen zöldségeket beszélek, egyből be is csuktam a szám. Nem tudom, mi lelt, ha az én ajánlásomra jön, és bajt okoz, akkor én leszek a felelős érte. Az éppen nem baj, de akkor a figyelem is rám fog vetülni.

by **Silence** Kedd Aug. 29 2017, 19:28

A bűnbánó tekintet után vidáman csillan meg a szeme: Tanult valamit. Neki ez nagy öröm, kíváncsi lány, szeret új dolgokat tanulni. Önmagán mosolyogva ír a füzetbe, majd mutatja fel

Tényleg. Erre nem is gondoltam. Köszönöm, hogy eszembe juttattad.

Meglepően boldognak nézhet ki ettől az aprócska felfedezéstől… Talán jobb is, ha nem próbálod megérteni. Őt egyszerűen ennyire felvidatotta, hogy nem érzi úgy, hogy butának tartod, és eszébe jutott, hogy ezzel tanult valamit.
Arra nagyot bólint, hogy vannak zsúfoltabb helyek a Kezdetek Városában, és Taftban. Grimm a Kezdetek Városának egyik ilyen helyén vette észre az elveszettnek tűnő lánykát, és Taft pedig az a város volt, ahol nemsokkal ezelőttig lakott. Mindkettőt ismeri annyira, hogy magátol is tudja, milyen zsúfoltak tudnak lenni.
Nem, éppen nincs, aki vigyázzon rá, hiszen Grimmnek fogalma sincs róla hová mehetett, és még nem találta meg, neki pedig esze ágában nincs visszamenni, ameddig nem sikerült valahogy a saját megélhetését biztosítania.
Kíváncsian figyeli a válaszodat, és megpróbálná már a toll mocorgásából kitalálni, mit írsz… De ez egyrészt biztosan nem sikerülne neki, másrészt nem kezdesz írni. Kicsit megijed, hogy rosszat kérdezett, vagy valami bajod van… Aztán boldogan csillogó szemekkel hallgatja a választ. Néha bólint egyet-egyet, hogy érti, bár látszik rajta, hogy nem igazán tudja elképzelni magának ezt a munkát… Könyveket kiadni, és visszavenni kontaktust jelent sok emberrel… Aminek a gondolata is kicsit feszélyezi, főleg most. Megint írni kezd, és hamarosan mutatja is fel a füzetet, az eddiginél kicsit hosszabb szöveggel egy oldalon. Kissé zavarban van az utolsó kérdés miatt…

Meg fogom keresni. Köszöönöm ,hogy felhívtad rá a figyelmemet. Majd körbevezetsz, ha megkérlek?

by **Quentin** Kedd Aug. 29 2017, 22:24

Fő a pozitív gondolkodás. Ha már nekem csak korlátoltan jutott olyan, és muszáj valamit mondani, akkor legalább másokat sarkallok ilyesmire. Az nekem is jó, hiszen ha optimizmus van a fejekben, akkor kevesebb panaszt, vagy zavaró bánatos arcot látok. Cserébe néha elsöpör a lelkesedés, de annak itt talán nem volt meg a veszélye, hogy egyszer csak felpattan a lány, és elrángat valahová magával. Ha jók a megérzéseim, itt csak akkor lesz megrángatva bármelyikünk is a másik által, ha piros hó esik. Vagy még akkor se. Az első középiskolás évemben volt egy lány, aki ide-oda rángatott, én meg lobogtam utána, mint valami zászló. Életem egyik legfélelmetesebb időszaka volt az az egy év, szerencsére a második évre másik osztályba került, és mást terrorizált tovább Neutral

Ebben a konkrét helyzetben kezdtem úgy érezni, hogy aránytalanul könnyen boldoggá tudom tenni a másikat. Valamilyen szinten bámulatos volt, milyen apróságok voltak képesek örömet okozni ennek a teremtésnek. Ha egy lányra nézek, általában nem különösebben jut eszembe semmi szívmelengető, de ahogy Otomurát figyeltem, arra gondoltam, hogy egészen bájos. Valószínűleg azért, mert akaratlanul, vagyis nulla energiabefektetéssel is mosolyra tudom késztetni, és ez számomra egy szimpatikus tulajdonság. Habár nem tudom, ő hogy nem fárad el, miközben ennyi érzelem játszik az arcán. Elképzelhetetlen számomra az, ha valakinek sok energiája van, hiába tudom, hogy létezik ilyen abnormális jelenség.

"Inkább nem. Csak, ha muszáj. De meg tudom mondani, mit hol találsz."

Firkantottam újra a papírokra, vége volt a gyereknapnak. Viszont rajzoltam a szöveg mellé egy kis chibi figurát, aki a földön térdelt, és nyújtotta ki a kezét valami ismeretlen tárgy felé. Pont úgy, mint aki fáradt, és az utolsó erőfeszítéseivel próbálkozik. Csak hogy ne gondolja azt, hogy merő bunkóságból mondok nemet a kérésére. Mindenesetre kicsit zavart az, hogy nem tudom, van-e valaki, akire rábízhatja magát. Ha nem is itt, Nysterben, de más városokban sok kétes alak megfordul, akik árthatnak neki. De igazából nem is csak az érdekelt.

"Otomura, van valaki, aki vigyáz rád? Például egy barát*?"

Mutattam fel a papírt, kivételesen egy kicsit manipulatívan fogalmazva. Végtére is ez olyasmi volt, amiről most úgy gondoltam, érdemes tudnom. Hogy ha esetleg találkozunk újra egyszer, mondjuk a könyvtárban, akkor legyen mihez tartanom magam.

*Nem barát barátra kérdezett rá (tomodachi), hanem hogy van-e fiúja (kareshii)

by **Silence** Szer. Aug. 30 2017, 15:05

Fuwa? Elrángatni? Nagyon jól érzed, hogy ez esélytelen. Ő inkább az a fajta, akit elrángatnak, amitől megijed, és bebújik valahova. Aztán egy két kedves szó után előmászik, és boldogan csinálja, amit kérnek.
Nem, ő nem fárad bele a sok érzelembe. Az a sok újdonság, amivel még most is nap mint nap találkozik, bőven feltölti energiával. Mondhatni, kiapaszthatatlan forrásai vannak.
Kicsit elszontyolodik, amikor felmutatod, hogy nem fogod körbevezetni… Ahogy elképzelte a könyvtárat, kicsit elveszve érezné magát egyedül… Te pedig már kicsit ismerős lennél, úgyhogy kis biztonságot jelentenél neki. A kis chibit az írás végén elég sokáig nézni. Próbálja kitalálni mit jelent. Nem igazán tudja még megállapítani, hogy mikor, hogy érzik magukat az emberek. De úgy néz ki a rajzod elég jól sikerült, mert végül megértés csillan a szemében. Írni kezd, aztán nemsokára felmutatja a füzetet.

Ó… az is fárasztó lenne?

Azért látszik rajta, hogy nem egészen érti miért… Amikor biztosan olyan sok érdekes dolog van a könyvtárban, amit érdemes megnézni.
Amikor felmutatod azt a bizonyos manipulatív kérdést, fülig vörösödik. Ezt mástól talán úgy vehetnéd, hogy van barátja… Node Fuwa nem más, ő csak egyszerűen zavarba jött a feltételezéstől. Az pedig eszébe sem jut, hogy igazából nem csak véletlenül hoztad fel példaként a barátot. Így az sem, hogy válaszoljon rá. Miért lenne neki fiúja? Mindenesetre ő most nem is szeretne senkit aki vigyáz rá, hiszen meg szeretné mutatni, hogy egyedül is boldogul.
Gyorsan írni kezd a füzetébe, és a sietség miatt kicsit nehezebb kiolvasni az írását, mint eddig.

Most egyedül szeretnék boldogulni. Miért kérdezed?

by **Quentin** Szer. Aug. 30 2017, 15:55

Csak fél szemmel pislantottam rá, miközben a szöveget bámulta, meg a rajzomat. Közben olyan ostobaságokon gondolkodtam, hogy ha kisebb betűkkel írnék, akkor közelebb kéne másznia. Én, aki mindent megtesz azért, hogy a lehető legtávolabb tartsam magam az emberektől. Azonban minél tovább figyeltem, miközben olvasott, vagy írt, és minél többet láttam az arckifejezése változását, azt az ártatlan tisztaságot, ami a tekintetében, a bánatában és az örömében bujkált, annál inkább arra gondoltam, hogy egyáltalán nem bánom, ha ő a közelemben van. Egyáltalán nem volt zavaró a jelenléte. Úgy éreztem, nem fogyasztja az energiámat. Olyan volt, mint az iskola könyvtárának többi lakója, az a maroknyi fiú és lány, akik egymás energiáját tiszteletben tartva létezik egymás mellett, és mellettem. Az egyetlen különbség az volt, hogy Otomura még náluk is csendesebb volt.
A kérdésére egyszerűen csak bólintottam, és tudomásul vettem, hogy ezek szerint megértette a rajzom lényegét. Megnyugtató volt, hogy nem kell tovább magyaráznom, és így megúsztam minimális energiabefektetéssel ezt a témát is. Mondjuk azt leírhattam volna, hogy ha szükségem van egy könyvre, akkor elkísérhet, hiszen sajnos a könyveknek nincs lábuk, és nem jönnek oda maguktól hozzám. A munkatársak pedig valamiért kifejezetten ódzkodnak attól, hogy segítsenek nekem. Vajon miért? Neutral

"Látom, hogy nem vagy hozzászokva. Egyes helyek veszélyesek egyedül."

Tartottam fel a mappát, és rajta a hozzá tűzött papírt. Csak az egyik kérdésemre válaszolt, és még írni is kapkodva írt. Úgy éreztem, zavarba jött a kérdéstől, de nem illett a képbe az, hogy egyáltalán nem is válaszol. Kicsit rajta is felejtettem emiatt a tekintetem, de nem láttam rajta semmit, ami segített volna megmagyarázni. Erőltetni viszont nincs értelme, sem pedig túl sokat töprengeni rajta. A nem válasz is válasz számomra. Ami pedig a továbbiakat illeti, semmilyen téma nem jutott eszembe, így megfordítottam a mappám, rápillantottam a lányra, és rajzolni kezdtem őt. Senki sem tanított rá, hogy kell, így a módszereim is jelentősen eltértek attól, mint amit tanítanak a profik. Mindent saját tapasztalat útján csináltam, de állítólag ez nem látszik. Én sose tudtam megállapítani, hogy a rajzaim mások számára szépek-e vagy sem.

by Ajánlott tartalom