Re: Nyugati rész

by **Shukaku** Vas. Ápr. 13 2014, 07:40

Természetesen Shu és Timidus is támogatta az ötletet, persze más-más okok miatt. A sárkánynak is egyre több kedve volt a fürdőzéshez, és nem mellesleg meg akarta mutatni Falconak és a többieknek, hogy nem csak a levegőben képes akrobatikus mutatványokra, hanem más közegben is. Azt ugyan nem mondhatta, hogy ugyanolyan otthonosan mozgott a vízben, mint a halak, de azért elég ügyes volt, és szeretett is úszni. Shu mesélt neki olyan madarakról, akik szintén halásznak, és az egyik hadmozdulatát is a jégmadárról másolta. Kedvelte azokat a lényeket, akik tudtak repülni, és nagyon remélte, hogy Falco is hamarosan elsajátítja majd ezt a képességet. Azokat pedig, akik nem tudtak, vagy féltek a repüléstől, mint például Shu, őket nagyon nem értette, bár többször próbálkozott azzal, hogy felfogja ezt a teljesen felesleges félelmet. Ugyan megegyeztek a lánnyal abban, hogy Peter tanácsára nem vetik el teljesen, hogy Shu egyszer majd Timidus hátán fog szárnyalni, de a sárkány tudta, hogy a lány bár betartotta az ígéretét, és valóban pakolt pontokat a lovaglásra, de egyáltalán nem annyit, amennyit kellett volna. Shu nem akart repülni, és Timidus pedig egyre kevésbé akarta ráerőltetni. Shu csak egy pár pillanatig gondolkodott Saya kérdésén, majd megrázta a fejét.
-Nem tudom biztosan, és nem is szeretném megtudni. Minél hamarabb visszük vízhez, annál jobb lesz neki. Viszont… ugye nekünk sem kellene enni vagy inni, és akkor is csak rosszul éreznénk magunkat, szóval nem hiszem, hogy a béka is kiszáradna, inkább csak nem örülne neki. De… ugye már az is állatkínzás, szóval a legokosabb, ha minél hamarabb elvisszük a vízhez.
És már indult is, mutatta az utat, Timidus pedig picit lemaradva, Falco mellett sétált utána.
-Szerinted meddig haragudnak az emberek?
Teszi fel a kérdést, de rögtön folytatja is, hogy megmagyarázza, hogy mire kérdezett rá.
-Bocsánatot kértem Sayától, de nem fogadta el a bocsánatkérést. Ahelyett megköszönte, hogy segítettem, de utána meg azt mondta, hogy ne csináljak máskor ilyet. Ha nem akarja, hogy csináljak, akkor miért köszönte meg? És miért nem mondta, hogy elfogadja a bocsánatkérést? Ha most megkérdezem tőle, akkor csak még jobban haragudni fog? Álomkelő azt mondta, hogy az emberek furán kezelik az érzéseiket… vagy érzelmeiket… valamelyiket a kettő közül. Nagyon ritkán gondolkodnak logikusan…
Halkan sóhajtott, és elnézett a lány felé, majd megcsóválta a fejét. Sokszor nem értette az emberek fura viselkedését, pedig mindig nagyon figyelt.

by **Saya** Szer. Ápr. 30 2014, 19:49

-Állatkínzás. pale

Uhh, még a szó is olyan rossz meg gonosz >,<
~Nekem tetszik :]~
Tudom, mert te is rossz meg gonosz vagy >,< Viszont neked most csend, mert nem jól viselkedtél, maradj szépen a helyeden, ezt pedig majd én elintézem. A békára nézek, de egyenlőre nem tűnik olyannak, mint aki rosszul érzi magát, viszont a gondolatait nem ismerhetem. Tényleg, azok vajon vannak neki?
A többiek közben megindultak, szóval én is szaladtam utánuk. Meg figyeltem, hogy ne tűnjek olyannak, mint aki remekül van, Hisz nem feledhetem, hogy én most beteg vagyok, és vigyáznom kell. Hála valakinek itt a fejemben, aki nem bírta türtőztetni magát ><
~Hiába próbálkozol, nekem nincs lelkiismeretem, és nem is fogom soha megbánni.~
De próbálkozni szabad, én pedig majd fogom is csinálni, hát ha egy nap majd rájössz arra, hogy... hogy még én sem tudom, mire >.>
Timidus elkezd csipogni a Falconak, én pedig rájuk nézek kicsit. De furcsa. Mármint az, hogy én nem értem. Vajon az idomárok megértik a petjeiket, mikor így beszélnek? Hmm, ha tehetném, kipróbálnám, milyen idomárnak lenni. Meg úgyis mindig is kíváncsi voltam, én milyen petet kaphatnék, meg hogy képes lennék-e rendesen nevelni meg törődni vele meg ilyesmi. Az is eszembe jutott már, hogy neked milyen lenne a peted, Hugi \o/ Biztos egymás szöges ellentétei, mint mi is vagyunk. Igaz?
~Igaz.~
^w^
A többiekkel próbálom tartani a lépést, meg hallgatom, ahogy beszélgetnek, meg közben ügyelek a békára, hogy minden rendben-e vele. Hisz én fogtam, szóval figyelnem kell rá.
-Tényleg! Pet!
Mosolyodom el, és elfeledkezem magamról, ezt most hangosan mondtam ki, és a magasba emelem a békát, mintha valami díj lenne. Aztán észreveszem magam és visszaeresztem, hogy hát ha nem esik jól neki a magaslati levegő, meg persze el is pirulok és lopva végignézek a többieken.
-Bocsi. Csak elgondolkodtam, nekem milyen petem lenne, ha idomár lennék >.>

by **Yurihime** Vas. Május 25 2014, 17:57

Shukaku-sama ^.^

Kalandos utak vezetnek manapság Aincrad legkülönfélébb helyszíneire: mezőkre és erdőkbe, fennsíkokra és völgyekbe, tavakhoz és folyókhoz. Olyan növényeket, gombákat, gyökereket és virágokat kutatok, amik egyrészt szépen mutatnának a kertemben vagy egy kompozíciómban, másrészt pedig felhasználhatóak gyógyteákhoz vagy más italokhoz. Fárasztó feladat volt a nem ritkán nehezen fellelhető növényeket megtalálni, és úgy megőrizni őket, hogy nevelésre alkalmas állapotban maradjanak, netalántán szaporítsam is őket. Ám én úgy éreztem, megéri a fáradságot ennyit foglalkozni ezzel, ha másoknak örömet tudok vele okozni ^.^ Mindig az volt számomra a legfontosabb, hogy mosolyt csaljak az arcokra, és mióta Lewis-samával találkoztam, immár az is motivált, hogy életeket védjek, különösen itt, ahol még egy magam fajta ügyetlen leány is tehet valamit másokért.
Most is éppen azon ügyködtem, hogy beszerezzek egy nehezen fellelhető növényt, azonban úgy hiszem, hogy ennél nagyobb kihívást még egyszer sem okozott a feladat. Ezúttal nem életveszélyes területeken kellett végighaladnom, nem kellett lényekkel megküzdenem érte. Most még csak a biztonságos területet sem hagytam el. A Kezdetek Városának egy parkjában, a nagy tó mellett térdepeltem a fűben, és szememet megerőltetve vizsgáltam a pázsitot. Jól láthatóan kerestem valamit, kezem újra és újra végigsimította a selymes, smaragdzöld szálakat, miközben apránként haladtam előre a fűben. Egyszer-egyszer megörültem, hiszen úgy tűnt, hogy eredményre jutok, de mindegyik alkalommal hamar kiderült, hogy csak egy vízcsepp csillant meg valamelyik fűszálon, és arról hittem azt, hogy megtaláltam, amit keresek ^.^" Egyre inkább úgy éreztem, hogy segítséget kellett volna kérnem, de nem szerettem volna azzal terhelni a céhtársaimat, hogy ilyen aprólékos munkára kérem meg őket. Biztos voltam benne, hogy önzetlenül segítettek volna, de nekem esett volna rosszul, ha miattam fáradoznak úgy, hogy számukra semmi haszna nem lett volna >.< Így hát nem maradt más választásom, minthogy egyedül viseljem ezt a terhet, és akár napnyugtáig is keresgéljek, amíg nem lesz eredménye. Nem szerettem volna üres kézzel hazamenni ^.^"

by **Shukaku** Vas. Május 25 2014, 18:16

A város nyugati része semmi különlegességet nem tartalmazott, így ez volt az a városrész, ahova Shukaku legtöbbször bemerészkedett, ha valamit feltétlenül vásárolni kellett, és nem kérhette meg rá valamelyik céhtagot. A déli részen túl sok volt a fényűzés, a gazdagság és Shu egyáltalán nem tudott otthonosan mozogni abban a környezetben, és azt sem tudta, hogy eléggé illemtudóan tudna-e viselkedni azokban a boltokban, melyek a város azon részén voltak találhatóak. A északi rész ennek az ellentéte volt. Szegényebb NPC-k, szegényebb lakások, szegényesebbek voltak a boltok is. Shu bár szeretett segíteni az itt élőknek, így azokat a dolgokat, amiket itt is megtalált szívesen vásárolt meg itt, de ha valami ritkább tárgyra volt szüksége, akkor feleslegesen nézelődött volna ezen a környéken. A legértelmesebb persze az lett volna, ha az ember lánya vásárlás céljából sétál a városban, hogy a keleti részen bóklásszon. Ez volt a boltok és a kereskedők negyede, ami azonban egyet jelentett a tömeggel. A lány legtöbbször messze elkerülte ezt a régiót. Miután mindezt végiggondolta, és a bevásárlólistán nem is voltak annyira ritka tételek, de azért a szegénynegyedben nem voltak fellelhetőek, így maradt a nyugati résznél. Viszonylag csöndes, nyugodt, jellegtelen hely az emberek szerint. Persze ez butaság volt, hiszen ha jól körülnéznek, akkor mindig találnak valami izgalmasat és érdekeset, és ez most sem történt másképpen. A lányra Timidus hívta fel a társa figyelmét. Nagy kiterjedésű rét terült el egy tavacska mellett, és az említett személy éppen ennek a területnek a közepén görnyedezett, mintha keresne valamit. Mivel védett területen voltak, és Shu nagyon segítőkész valaki volt, így nem kellett sokat győzködni, hogy közelebb lépjen az idegenhez. Persze abban előre megállapodtak, hogy ha NPC lesz az illető –ami Timidus szerint igen valószínű volt, hiszen nem viselt semmilyen fegyvert, és bár az indikátora nem helyi lakosnak jelezte, hanem idegennek, a sárkány nem lepődött meg volna azon, ha egy kis turpisság lenne a dologban-, és véletlenségből küldetéssel várná őket, akkor nem fogadják el. Egyedül egyikük sem akart még belevágni egy talán veszélyes játékba. Elég távol álltak meg ahhoz az idegentől, hogy leléphessenek, ha esetleg nem lenne kedves, de elég közel ahhoz, hogy hallótávolságban legyenek.
-Üdvözlöm Hölgyem. Talán elveszített valamit? Segíthetünk esetleg megkeresni?
-Hali! Van keresés és látás jártasságunk is.
Mindketten meghajoltak, Shu hagyományos módon, Timidus pedig a mellsőit megrogyasztva.

by **Yurihime** Vas. Május 25 2014, 20:19

Felkaptam a fejemet, és a hang irányába néztem. Úgy éreztem, engem szólítottak meg, és ha belegondoltam, tényleg tűnhetett úgy, hogy elveszítettem valamit. Kissé zavarba jöttem, hiszen nem egészen így volt, és mivel azt hiszik, bajban vagyok, ezért a segítségemre siettek. Hátrébb helyeztem a testsúlyomat, majd lassacskán talpra kászálódtam. Egy felettébb udvarias kisasszony és... sárkánya... azt hiszem... szóval ők akadtak rám, miközben nagyban kutattam a fűben. Valóban, az állat emlékeztetett Hisame-samára, egy kicsit mégis másmilyen volt. Mély levegőt vettem, és megszólaltam.
- Szörnyen sajnálom, hogy miattam el kellett térniük a sétájuk eredeti céljától ^.^" Az igazat megvallva nem veszítettem el semmit, viszont keresés közben leledzem - válaszoltam szerényen, és viszonoztam a meghajlásukat - Amennyiben nem tartom fel önöket, megtisztelne, ha fogadhatnám az önzetlenségüket, ha már voltak olyan kedvesek, hogy felajánlják ^.^ - mosolyodtam el fejemet kissé oldalra billentve, és ekkor vettem észre a kisasszony zöld csíkja mellett lévő jelt, melynek hatására kissé meglepődtem, de jó érzéssel töltött el. Ahogy az is, hogy segítő szándékukat kifejezték, nem lett volna illendő elutasítanom, ha már fáradtak vele.
- Egy aranyszínű fűszálat keresek, amit ha megérintenék, egy Aranyszirom nevű virágot fedne fel. Azt szeretném a gondozásomba venni ^.^ - ismertettem velük készségesen, hogy mit is csinálok éppen. Ha szétnéznek a füves területen, rájöhetnek, hogy korántsem egyszerű a feladat, még egy tűt is könnyebb lenne megtalálni a szénakazalban.
- Illendő bemutatkoznom, Yurihime vagyok, a Justice League tagja. Önök, ha nem tévedek, a Young Justice-hoz tartoznak, ugye? ^.^ - kérdeztem kedvesen, és mivel nem tudtam megállni a kérdést, rögtön folytattam is - Ha nem vagyok túl indiszkrét, megkérdezhetem, hogy Peter-sama hogy van? - vettem le róluk a tekintetem, szégyenlősen félrenézve. Kicsit zavarba jöttem tőle, hogy a fiatalúr felől érdeklődtem, de roppantul furdalt a kíváncsiság és némi aggodalom is leledzett bennem. Ha tehettem volna, minden nap meggyőződök róla, hogy ép és egészséges-e, de természetesen ez tolakodás lett volna, és... igazság szerint magam sem tudom, hogy miért érdekel ennyire Embarassed

by **Shukaku** Vas. Május 25 2014, 20:57

Igyekeztek a lehető legkevésbé ráijeszteni az idegenre, és talán ez a céljuk sikerült is. Timidus általában a lehető legbiztonságosabban, felülről szokta megközelíteni az ismeretlen embereket, azonban mivel védett területen voltak, ezúttal kivételt tettek. Ahogy a hölgy beszélni kezdett, Timidus azonnal félrecsapta az egyik fülét, és igyekezett jobban odafigyelni, koncentrálni a szavakra, majd inkább csipogással, hogy ne bántsa meg a lányt, megosztotta az észrevételezését társával, aki reflexszerűen azonnal ugyanezen a nyelven válaszolt.
-Aldó.
-Aldó?
-Beszéd.
-Nem.
-Miért?
-Régi.
A sárkány végignézett újra az idegenen, de mivel az egyáltalán nem tűnt öregnek, így megrázta a fejét.
-Nem.
-Nem ő. Beszéd.
-Oh… tetszik.
Azt a sárkány is észrevette, hogy nagyon udvarias a hangvétel, és ez tetszett neki…. ráadásul mivel ez igen gyakran esett meg vele, lassan már el is várta, hogy így szóljanak hozzá. Persze nem ennyire kacifántosan, hiszen a leledzik szót például nem is értette, de ezt persze sohasem vallotta volna be mások előtt. Majd megkérdezi Shukakut amikor senki nem hallja. A sárkány egy ideig nem válaszolt, majd oldalba bökte a lányt. Logikusan tudott beszélni, érvelni is tudott, de félő volt, hogy a szép beszédben alulmaradna a hölgyeménnyel szemben. Márpedig Timidus legfőbb taktikája volt, hogy ha valamiben nem győzhet, abban nem is fog versenyezni, tehát a beszédet ezúttal a társára bízta.
-Igazán semmiség, higgye el, szívesen segítünk.
Végighallgatta a beszámolót, majd mosolyogva bólintott.
-Akkor egy aranyszínű fűszálat kell keresnünk. Ha jól értettem, akkor Önnek magas szintű lehet a…
Kicsit ő is elgondolkodott a szón, de szerencsére hamar eszébe jutott.
-A botanikai skillje… a kertészet jártassága. Nekem csak kétszáz pont van rajta egyelőre, de otthon én is sokat segítek a kert gondozásában… szóval… gondolom ha megtaláljuk, akkor ne érjünk hozzá, hanem szóljunk Önnek.
A bemutatkozásra újra meghajoltak, és viszonozták.
-Igen, a Young Justiceból.
-Timidus vagyok, ő pedig a társam, Shu.
-Igazán nagyon örvendünk a szerencsének. Peter-sama jól van, csak mostanában kicsit sok a céhvezéri teendője, ezért nagyon elfoglalt.
-De már igényelte a segítségünket, szóval lesz egy kevés szabadideje.
Mivel a sárkány nem akart úgysem beszélni, és bólintott egyet, összegezte az eddig hallottakat:
-Tehát egy aranyszínű fűszálat.
Végignézett a terepen, majd füttyentett egyet.
-Mindent megteszek. Shu! Képesség!
-Bekapcsolva.
A sárkány újra bólintott, széttárta a szárnyait, majd elkezdett a földközelben röpködve, folyamatosan parcellázva pásztázva a terepet keresni.
-Hármas szintű keresés jártasságunk van. Reméljük, hogy ezzel tudunk segíteni. Egyébként… ha megkérdezhetem… kristályíró vagyok… igaz csak tier egyes… de még sohasem hallottam erről a növényről.

by **Yurihime** Vas. Május 25 2014, 21:49

Kissé meghökkentem a csivitelő, csipogó hangokat hallva, de hogy a kisasszony is kiadta őket, úgy egészen lenyűgözött a látvány. A saját nyelvén beszélt az állatkával *.* Felderültem, kisebb ámulatba esve néztem őket egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy nem szabadna ennyire feltűnően nézni őket, miközben beszélgetnek, így aztán ijedelmemben kicsit látványosan fordítottam el a fejem, és szép lassan paradicsomi árnyalatot vett fel orcám színezete az események ezen alakulása okán. Reménykedtem benne, hogy nem sértődtek meg rajta.
- Hálásan köszönöm ^.^ Önök ketten bizonyára nagyon közel állnak egymáshoz, ez igazán bámulatra méltó - szólaltam meg végül, mikor újra az irányomba terelődött a beszélgetés. Úgy éreztem, ha már hibáztam, illene azt helyretennem egy dicsérettel, és egyébként is szívmelengető volt, aminek az imént a tanúja voltam. Még Peter-samát se láttam, hallottam Hisame-sama nyelvén beszélni, habár azt hiszem nem mondhatom el magamról, hogy túl sokat tartózkodnék a közelébe, így könnyen lehet, hogy ez nem is olyan szokatlan dolog egy idomár és az állata között.
- Nem nevezném magas szintűnek, de valóban jártasnak mondható vagyok benne ^.^ - szabadkoztam elmosolyodva - Valóban úgy lenne kívánatos, ha én érhetnék hozzá, még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy az én pontjaimra hogy reagál ^.^" - tettem hozzá óvatosan. Hosszú út állt még előttem, ha szerettem volna igazán elsajátítani minden csínját-bínját. Nem szerettem volna a kisasszony fölé sem helyezni magamat, a szint nem volt minden. Csupán egy érték, ami segít, de az igazi döntő hozzávaló a szív volt. A virágok szeretete nélkül értelmetlen volt botanikával foglalkozni, a növények nem fejlődnek úgy, ha nincs mit viszonozni.
- Örvendek Shukaku-sama, Timidus-sama ^.^ - hajoltam meg a bemutatkozásnál újra - Ennek örülök, köszönöm a tájékoztatást, hálás vagyok érte - folytattam, magban hozzátéve, hogy bárcsak segíthetnék, ám azt sem volt szabad elfelednem, hogy Hinari-samának is könnyen lehetett szüksége segítségre. Ő is nagyon elfoglaltnak tűnik, és minden vágyam az volt, hogy levehessek egy kevés terhet a válláról, vagy ha azt nem is, legalább megkönnyítsem a feladatait. Azt hiszem ha visszaérek a céhházba, keresek rá alkalmat, hogy készítsek neki egy meglepetést ^.^
Előbb azonban hátrébb léptem egy-két lépést, hiszen Timidus-sama hozzáfogott a segítségnyújtásnak, méghozzá egészen elképesztő módon, pozitív értelemben persze. Megörültem, így sokkal gyorsabb lesz *.* Hirtelen nem is tudtam eldönteni, mit tegyek, úgy éreztem, hogy csak útban lennék, ha folytatnám, és a sárkány egyébként is pillanatok alatt átfésülte azt a területet, ami nekem percekbe is belekerülne.
- Anou... ha nem haragszik, megkérdezhetem, hogy miért előnyös a harmadik szint? Be kell valljam, nemigen értek hozzá, de nagyon értékesnek hangzik ^.^ - igyekeztem érdeklődni és tanulni a jártasságokról. Én csak az első szintjével rendelkeztem, kíváncsi voltam, milyen különbség lehet - Az Aranyszirom nem olyan növény, amit fel lehet használni ilyesmihez, Shukaku-sama. Főként dísznövényként szolgálhat, ha megfelelően gondozzák, páratlan szépségű virága van ^.^ - válaszoltam a kérdésre, miközben tekintetemet az égboltra emeltem, kezeimet pedig összetettem mellkasom előtt, gyönyörködve a lelki szemeim előtt megjelenő képben. Közben Timidus-sama viszont közeledni látszott, így újra hátrébb léptem egyet, csakhogy azt nem vettem észre, hogy időközben már a tópart legszélén állok. Az újabb lépésem már nem a pázsitot találta a talpam alatt, hanem vizet, és ennek megfelelően egyensúlyomat vesztve hátra zuhantam, egyenesen bele a tóba. Egy sikkantás és hangos csobbanás... istenkém, honnan is ismerős ez? ^.^"

by **Shukaku** Vas. Május 25 2014, 22:24

Timidus azonnal észrevette, hogy a nő bámulja őket, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, legalább is azt biztosan nem érezte, hogy meg kellene sértődnie. Büszkeséggel töltötte el ha bámulják, hiszen ez legtöbbször a csodálat jele volt, hiszen egy ilyen okos és ügyes sárkányon volt is mit nézni. Amikor Shu is észrevette, Hime már elfordította a tekintetét, de a pír az arcán jelezte, hogy mi is történt.
-Oh… elnézést kérünk… nem szerettünk volna társaságban sugdolózni… csak… ez így már automatikus nálunk. Bocsánat.
-Ámulni pedig nyugodtan szabad. Nem minden idomár képes erre. Eddig csak Shukakut ismerem, illetve Falconak sikerült még megtanítani Utahimét pár szóra, de ő csak érteni tudja, utánozni nem. Persze ezt is az én javaslatomra tették… de…
-De az, hogy közel állunk egymáshoz, már nem annyira méltó a bámulatra. Azt hiszem a legtöbb idomárnál ez így működik… vagy így kellene működnie.
Kissé leszegte a fejét, és szomorúan gondolt vissza arra a pár esetre, amikor sajnos tapasztalta, hogy nem mindig így működik. Azok az emberek egyáltalán nem voltak méltóak az idomár kaszthoz. A kérésre természetesen mindketten bólintottak, és a sárkány meg is kezdte a keresést, a többiek pedig ezidő alatt új témát találtak. Shu ugyan gondolt arra, hogy segítsen Timidusnak, de ő is gyorsan belátta, hogy csak útban lenne, ráadásul azt is tudta, hogy Timidus ezt az orrára is kötné, ezt pedig nem egy új ismerős előtt akarta eljátszani. Ráadásul az nagyon fura volt, hogy őt sama-ként nevezte meg Yurihime. Ehhez egyáltalán nem szokott hozzá és nem érezte indokoltnak.
-Nem… dehogy haragszom. Nyugodtan tessék kérdezni, szívesen válaszolok. Minden szinttel egyre jobban növekszik az esélye annak, hogy ha keresek valamit, akkor megtalálom. Talán még akaratlanul is vezetné a kezemet a rendszer… mintha benyúlnék a szénakazalba, és csukott szemmel kihúznám onnan a tűt… ami még meg sem szúr.
Picit kuncogott az elképzelésen. Az volt a legcsodálatosabb, hogy mindez valósággá válhatott. Imádta ezt a világot.
-Oh… dísznövény? Sajnos nem ismerem. Elég sok virágot ismerek… vagyis… hát azt hiszem, hogy a híresebbeket igen. Szeretem az orchideákat… és a kedvencem a nőszirom. Szép a színe…
Kissé elpirult, és leszegte a fejét. Növényes témában nem volt annyira otthon mint állatosban, és nem is nagyon tudta, hogy mit mondjon. Talán ez eredményezte azt is, hogy nem vette észre, hogy a kisasszony a tó szélén manőverezik, így már csak későn tudta figyelmeztetni a veszélyre.
-Vigyá…!
És Yurihime már csobbant is. Shu azonnal füttyentett a sárkánynak, aki már röppent is segíteni, ő maga pedig belegázolt a vízbe, és együtt igyekeztek fel-, és kisegíteni a hölgyet.

by **Yurihime** Hétf. Május 26 2014, 15:04

A ijedtségtől nyeltem egy kevés vizet, de a legutóbbi alkalommal ellentétben, amikor hasonló történt velem, most maradt annyi lélekjelenlétem, hogy fellökjem magam a tó felszíne fölé. Emlékszem, akkor Anatole-sama húzott ki, és aztán egy igen különös, ám végső soron emlékezetes délutánt töltöttünk együtt, mely mind a mai napig kedves a szívemnek. Egyedül az bántott, hogy akkor is, és most is feleslegesen aggasztottam a társaságomat, sőt még bajba is sodortam őket, ha arra gondolok, hogy valahol ennek a tónak a mélyén rejtőzik egy csápos lény, talán egy óriás tintahal... vagy maga a legendás Kraken, amiről egyszer olvastam. Ahogy kibukkantam a vízből, máris éreztem, ahogy kifelé vonszolnak, és azt is, hogy nem csak kezek, bár én magam még erősen köhögtem és prüszköltem a véletlenül félrenyelt folyadéktól. Szerencsére viszonylag gyorsan magamhoz tértem, és képes voltam ezúttal némi részt magam is vállalni a kievickélés fáradságos műveletéből. Shukaku-sama valószínűleg nem olyan bivalyerős, mint Anatole-sama, azt pedig mégsem hagyhattam, hogy egy olyan fiatal kisasszonyka megerőltesse magát, mint amilyen ő is volt.
- Köhh... Kö..köszönöm - nyögtem ki, mihelyst szilárd talajt érezhettem magam alatt és valamelyest beszédre képes állapotba kerültem. Összetapadt hajamat igyekeztem kiszedni arcomból, hogy valamit láthassak is, de az elsődleges mégis az volt, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a bocsánatkérésért.
- Szörnyen... sajnálom. Ügyetlen és... köhh... figyelmetlen vagyok >.<" - igyekeztem szabadkozni, és csak azután próbáltam helyreállítani a légzésemet és nyugalmat erőltetni felzaklatott és megrémült lelkemre, elsimítani a fodrozódó vizet... bár ez jelenleg talán rossz hasonlat volt ^.^" Kissé lihegve, de hálásan pillantottam fel a párosra.
- Remélem nem ijesztettem meg önöket ^.^ - sóhajtottam egy nagyot, csak az zavart, hogy mintha valami mozgott volna a ruhám alatt - E-elnézést ^.^" - szabadkoztam, és villámgyorsan elfordultam, hogy kitapintsam a hideg, sikamlós valamit. Kénytelen voltam az ázott ruhámat minimálisan megbontani, hogy hozzáférjek a kellemetlenkedő valamihez, és amit végül kiemeltem, az egy béka volt. Csodálkozva pislogtam a kis kétéltűre, miközben leültettem a tenyeremre.
- Vajon, ha megcsókolom, királyfi lesz belőle? ^.^ - fordultam vissza, megmutatva a szerzeményemet, de mire cselekedhettem volna, addigra leugrott a kezemről és visszamenekült a vízbe. Helyretettem a ruhámat, már amennyire lehetett, és lassan feltápászkodtam - Még egyszer elnézést a kellemetlenségért, mivel engesztelhetném ki önöket? - kérdeztem alázatosan, majd a sárkányra pillantottam - Felteszem, még nem sikerült rátalálnia, ugye? ^.^" - kattantam mintegy vissza botanikus-módba, hiszen csak az járt a fejemben így is, hogy jó volna meglelni azt a fűszálat, már csak azért is, hogy ne a semmiért okozzak ennyi bajt nekik Embarassed

by **Shukaku** Hétf. Május 26 2014, 15:33

Az események menete illetve a mentési művelet a két barátnak sem volt idegen cselekedet. Timidus egyszer már megmentette Danee-t a vízbefúlástól a Halloween eventen, Aidort pedig kétszer is kihúzta a tóból az egyik találkozásuk alkalmával. Illetve hát a kissárkány, hiszen akkor még kicsi volt, így állapította meg a cselekedeteit, és most, hogy megnőtt sem volt hajlandó ezeket felülbírálni. Egyikőjük sem tudhatta ugyan, hogy mennyi igazság van emögött, azonban Shu sejtette, hogy mindkét ismerősnek sikerült volna kikecmeregnie a vízből a sárkány segítsége nélkül is. Ha a pet tudta volna, hogy a vízi mentő munka is egy komoly elismeréssel járó feladat, akkor bizonyára azt is feltüntette volna már azon szakmák között, amihez ő természetesen nagyon jól ért, így azonban, ezen tudás birtoklása nélkül mindössze annyit jegyzett meg, hogy újra csak elvégezte a legfőbb feladatát, amely az volt, hogy az embereket megmentse önmaguktól. Bár kissé a páros is vizes lett, Shukakut ez jobban zavarta mint Timidust, aki egyszerűen csak megrázta magát, és felborzolta a tollait, hogy gyorsabban száradjon. A lány, mivel ő ezt nem tehette meg, mindössze igyekezett elsimogatni a ruháját, és várni, hogy megszáradjon. Szerencsére ez ebben a világban sokkal gyorsabban megtörtént, mint odakint.
-Nagyon szívesen.
-Igazán semmiség. És nem ügyetlen… nem láthatta…
-De igen. Láthatta. Például ha körülnéz.
-Timidus!
Hát igen… kedvenc sárkányunk éppenséggel a szavainak árnyalásában éppen annyira tevékenykedett ügyesen, mint amennyire szerénységgel igyekezett leplezni csodálatosságát. Egyszerűen nem tartotta fontosnak, hogy a tényeket cukormázzal elfedje, így hát mindent a legegyszerűbben magyarázott el, amennyiben nem volt az a célja, hogy összezavarja az embereket. Még így is sokszor nehezére esett megértetnie magát, és ennek bizonyára nem az volt az oka, hogy túlbonyolította a dolgokat… Rolling Eyes

-Nem ijesztett meg. Miért ijesztett volna?
Shu elfordult, majd egy mozdulattal, mutatóujjával kört leírva jelezte a sárkánynak is, hogy tegyen ő is hasonlóképpen, és még azt a szót is hozzátette, hogy fürdőszoba, persze csak halkan. Nem volt kedve most elmagyarázni Hime kisasszony előtt Timidusnak azt, hogy miért kell elfordulniuk, de azt már elmagyarázta neki, hogy fürdés közben nem nézheti, itt pedig igen hasonló volt a helyzet, így még Timidus is belement a játékba, bár az okokat továbbra sem értette, de betudta annak, hogy az emberek furák.
-Nem. Nem lesz belőle királyfi. Már próbáltuk.
-Persze… nem mi… hanem csak…
-Lényegtelen. Ahogy kiengesztelni is az. Nem azért segítettünk.
-Igen… valóban nem azért. Örülök, hogy nem esett baja.
-Yap! A növényt pedig még nem találtam meg, de most kezdhetem előröl. Gondolom nem jegyezted meg a koordinátát, hogy hol tartottam…
-Hát… nem arra figyeltem…
-Gondoltam.
A sárkány elhúzta a száját és újra hozzálátott a kereséshez. Kis hősünket olykor-olykor zavarta, hogy nincsenek meg azok a kellékei, amivel Shukaku rendelkezett. Ilyen volt például a menü, vagy az előhívható kis térkép. Persze inventoryt már kapott a sárkány, és elégedetlenkedni sem elégedetlenkedett, hiszen bár néhány eszköze a társának volt több, azért az ő tarsolyában sokkal nagyobb mennyiségű eszköz jutott.

by **Yurihime** Hétf. Május 26 2014, 19:46

Az első ijedtségen túlesve már képessé váltam derűsebben szemlélni a világot, hiszen ráébredtem, hogy nem történt nagy baj, csupán fürdőztem egyet. Ruhában ^.^" Természetesen csurom víz voltam, de ami egy kicsit jobban aggasztott, hogy Shukaku-sama ruhája is nedves lett. Már majdnem megszólaltam, hogy jobb lenne, ha lecserélné, mielőtt megfázik, ámde eszembe jutott még időben, hogy emiatt nem kell aggódni, így visszacsuktam a számat. Tartok tőle, hogy ha egyszer hazajutunk, akkor ez a sok reflex káros hatással lesz a mindennapi életünkre. Vajon senpai is meg tudott birkózni azokkal a nehézségekkel, amikkel én? Ő is egyre kevesebbszer jut az eszembe, néha egészen úgy érzem, hogy elveszítem a kapcsolatot saját valómmal... Azonban ezúttal a kisasszony és a sárkány párbeszéde kicsalt belőlem egy halk kuncogást.
- Igaza van, Shukaku-sama, valóban lehettem volna körültekintőbb ^.^ - mosolyodtam el, biccentve az állat felé. Nem volt miért tagadnom, hogy az én hibám volt a baleset, túlságosan elvonta a figyelmemet a társalgás és Timidus-sama látványos repkedése, így elfeledkeztem arról, hogy mennyire álltam messzire a part szegélyétől. Pechemre semmi sem figyelmeztetett rá, hogy hirtelenjében változik a talaj... összetétele. Már ha szólhatok így egy folyadékról ^.^"
- Shukaku-sama is keresi a királyfiját? ^.^ - mosolyodtam el kedvesen, habár nem tudom, miért használtam az "is" szócskát. Gyakran szálltak meg különös, eddig ismeretlen érzések, de nem tulajdonítottam nekik olyan jelentőséget, mert mindig azt hallottam, hogy ha szerelmes leszek, azt rögtön tudni fogom, mert eltéveszthetetlen érzés. Én pedig nem voltam biztos benne, hogy szükségem van-e rá, vagy hogy tulajdonképpen mit adhat számomra, és én mit adhatok? Azt hiszem, ez még a jövő rejtélye.
- Köszönöm ^.^ - szólaltam meg végül, miközben óvatosan csavargatni kezdtem a ruhámból a nedvességet, ami még megmaradt benne. Gyorsan száradt ugyan, de kellemetlenül éreztem magam benne, nehéz volt és hidegen tapadt a bőrömre.
- Azt hiszem arra már járt, Timidus-sama! - kiáltottam a sárkány felé, hogy ezzel is legalább egy kicsit segítsem, ha már én nem tudok olyan hatékonyan keresni, mint ő. Kicsit zavarban éreztem magam, hogy magára kellett hagynom az állatot, így le is hajtottam a fejem. Talán illene emelnem azon a keresés nevű jártasságon, és akkor nem kényszerülnék segítségkérésre.

by **Shukaku** Hétf. Május 26 2014, 20:20

A sárkány elvigyorodott, majd úgy döntött, hogy inkább a képén is hagyja, ott marasztalja ezt a vigyort, hiszen emellett a hölgyemény mellett másodpercenként rándultak meg virtuális izmocskái.
-Tudom, hogy igazam van. Nem meglepő.
-Persze, persze. Neked mindig igazad van.
-Nem mindig.
-Igazán lehetnél egy picit udvariasabb.
-Nem fogok hazudni.
-Nem azt kértem, hogy hazudj, hanem… áh, mindegy.
A sárkány csak bólintott, majd újraindította a keresőexpedíciót. Szerinte is mindegy volt. Az udvariasságot még úgy-ahogy értette, és aki megérdemelte, afelé mutatott is tiszteletet, de mivel azt, hogy ne hazudjon előbb tanította meg neki a lány, és fontos szabálynak is értékelte, így az volt az elsőrendű, és felülírta az azóta tanult udvariassági szokásokat. Hízelegni persze tudott, és hazudni is, de csak akkor tette, ha ezt a taktika úgy kívánta, és ezzel veszélytől óvta meg a lányt. Még a téglás játék alatt sem hazudott, pedig sokkal könnyebb lett volna a dolga. A helyreigazításnak nem adott helyt, hiszen az, hogy Yurihime „azt hitte” édeskevés volt ahhoz, hogy emiatt megszakítsa a feltérképezés megfelelő sorrendjét, és kockáztassa a kutatás sikerességét. Nyugodtan folytatta a mező egyik végéből a másikba való cikázást, mindig egy picivel arrébb indítva az új vonalat.
Eközben a lány teljesen elpirult, és leszegte a fejét, kezeivel vizes ruhájának a szélét babrálta.
-Hát… izé… az úgy volt, hogy szafariztunk Sayával és Utával és a kútból fogtunk egy békát, és akkor mondta Saya, és talán ő meg is próbálta, de nem is olyan béka volt mint a mesében, mert az kecskebéka, akit mi fogtunk, ő pedig leveli volt, szóval lehet, hogy azért nem sikerült, de…
Itt kicsit elhallgatott, és nem igazán értette, hogy hogyan kérdezhetett ilyen személyes dolgot a kisasszony, amikor eddig annyira udvarias volt. Talán megsértődött amiért Timidus nem volt udvarias, és ezt akarta viszonozni…
-És… és még nem tudom… talán már nem… Timidussal pedig beszélni fogok az udvariasságról… megígérem… ne tessék haragudni… én csak…
-Megvan! Shu Koordináta!
A lány gyorsan rápillantott a térképre, majd előkapott egy lapot, és lejegyezte rá a számokat.
-Talán… talán az ilyen növények is ugyanoda teremnek vissza… mint a mobok respawnolása. Tessék.
Átnyújtotta a lapot, majd elindult a sárkány felé, aki türelmesen várt rájuk.

by **Yurihime** Szer. Május 28 2014, 12:56

Rendkívül bájos volt a kisasszonyka és a sárkány társalgása, széles, meleg mosolyt csalt az arcomra kettejük közeli barátságának látványa. Egyszerre volt szívmelengető és -fájdító is, hiszen hosszú évek óta vágytam arra, hogy én is megnyithassam a lelkemet valaki előtt, és amikor ez az idő végre eljött, akkor is szétszakított minket a sors. Így vagyok most magányos, annak ellenére is, hogy vannak társaim, vannak olyanok, akikre számíthatok és akik számíthatnak rám. Egyiküket sem éreztem olyan közel magamhoz, mint amennyire közel Shukaku-sama és Timidus-sama voltak egymáshoz.
- Az udvariasság csak addig fontos, ameddig valaki tisztességes tud maradni ^.^ - bátorkodtam megjegyezni csendesen, felfedve azokat a tanításokat, vagyis annak eme szeletét, amit még Okaa-sama bízott rám kiskoromban. Hiszen mit ér az udvariasság, ha mögötte nincs valós tartalom, és csupán csak valami tisztességtelen dolgot fed el, mint amilyen a hazugság is. Én sem érezném jól magam, ha a nyilvánvaló hibámat megpróbálták volna elpalástolni udvariaskodással. Abból nem tanulhat senki, ha meggyőzik róla, hogy nem vétett hibát, miközben valójában igen, ellenben ha felhívják a figyelmét rá, akkor abból levonhatja a tanulságot és kijavíthatja. Igaz, az én figyelmetlenségem már javíthatatlan marad ^.^"
- Mousiwake arimasen, nem szerettem volna zavarba hozni a kisasszonyt ^.^ - kértem bocsánatot azért, mert kellemetlen helyzetbe került a kérdésem miatt - A mesékben hinni kell, és egy nap talán valóra válnak. Lehet, hogy sok békát kell hozzá megcsókolni, de előbb-utóbb az egyikből királyfi válik - jegyeztem meg a távolba révedve, halvány mosollyal az arcomon. Azt hiszem most egy kicsit vénasszonyosan hangzott, amit mondtam, de már nincs mit tenni ^.^" Inkább arra kellene törekednem, hogy valamilyen úton-módon segíteni tudjak Timidus-samának, de mire ez a gondolat megfogant bennem, a sárkány már jelzett is. Felvidultam, és bár tisztában voltam vele, hogy a papírra nem lesz szükség, azért elvettem, mielőtt elindultunk volna a repkedő állat felé. Sietősen szedtem a lábaimat, ahogy közelebb értünk, már látszott is a halvány derengés a talajon, amit az aranyos fénye okozott a növénynek.
- Ez lesz az! ^.^ - szeltem át a maradék távolságot a tőlem telhető leggyorsabban, és óvatosan letérdeltem a fűszál fölé. Izgalmamban nagyot nyeltem. Vajon elég lesz rá a kertészeti szintem, hogy reagáljon az érintésemre? Szinte remegő kezekkel nyúltam felé, és simítottam meg a selymes szálat, mire az felizzott és növekedni kezdett. Sikerült! Néhány pillanaton belül egy kifejlett, aranyszínű virágot fújt a szellő a kezeim között, melynek a szárát az ujjaim közé csippentve az le is tört egy halk, csilingelő hang kíséretében. Rábökve meg is jelent a felirat, miszerint egy Aranyszirmot tartok a kezemben.
- Köszönöm! Köszönöm! Igazán köszönöm, nem is tudják, milyen boldoggá tettek! - hálálkodtam, felnézve a párosra ragyogó szemekkel, majd megnyitottam a menümet és elrejtettem benne a virágot - Sietnem kell, ha meg szeretném őrizni épségben, így muszáj búcsúznom - emelkedtem fel hálától rebegő tekintettel nézve rájuk - Megígérem, hogy amint lehetőségem nyílik rá, meghálálom a szívességet. Tartozom önöknek ^.^ Kérem, vigyázzanak magukra és még egyszer köszönök mindent ^.^ - hajoltam meg tiszteletteljesen előttük, majd egy búcsúmosolyt követően elsiettem, hogy a céhházba visszaérve elültethessem a növényt a kertemben.

// Köszönöm a játékot és a segítséget a kijátszásban ^.^ //

by **Shukaku** Szer. Május 28 2014, 13:27

Bár Yurihime ezt nem tudhatta, Shu észrevette a kis mosolyt az arcán, és nagyon örült a reakciónak. Ugyan a hölgyemény állandóan mosolygós ábrázatáról nehéz volt leolvasni, hogy most jobban mosolyog, de ez valahogy még is más volt, és ezt megérezte a lány. Yurihime azt sem tudhatta, hogy bár az idomárnak megvan az a barátság, amire ő vágyik, a félelmeik nagyon is hasonlóak, hacsak nem ugyanazok. Amikor eljő majd az idő, akkor talán ennek a két barátnak is el kell majd válnia, és ez volt az egyik legnagyobb titka Shukakunak Timidus előtt. Nem mondta el a sárkánynak, hogy az ő életük nem csak akkor érhet véget, ha nullázódik az életpontjuk, azt pedig ő maga sem tudta, hogy mi lesz velük ha egyszer mégis sikerül az itt élőknek a játék végére érniük. Ha a szerverek akkor végleg lekapcsolnak, akkor ő velük együtt, és Timidussal együtt akart lekapcsolódni. Tudta, hogy akkor sem lenne biztonságban, ha esetleg tovább működne a világ, hiszen a felnőttek, akik mindig jobban tudják, hogy mi a jó, bizonyára erőszakkal rángatnák el a sárkány mellől. A lány rettegett attól a naptól, és nagyon remélte, hogy Timidusnak igaza volt amikor azt mondta, hogy sohasem lesznek képesek kivinni a játékot, elérni a századik szintet. Így már csak attól kellett félnie, hogy miként fogja elmondani Timidusnak az öregedés és a természetes halál mivoltát… bár nemegyszer álmodott arról, hogy Kayaba bácsi megmenti őt azokkal együtt, akik képesek meglátni az ő keze munkájának csodáját, és teljesen beemeli a lelküket vagy az elméjüket a játékba, hogy ne kelljen a testüktől függniük… ebben csak reménykedni tudott, és nem is volt valami erős a remény, bár abban hitt, hogy Kayaba Akihiko erre is képes lenne. A bölcs mondásra mindketten bólintottak, és el is gondolkodtak rajta, bár Timidusnak még a teljes megértése nélkül is nyilvánvaló volt, hogy az ő igazát bizonyítja. A bocsánatkérésre a lány csak még jobban elpirult, és megrázta a fejét, hogy tudtára adja Hime kisasszonynak, hogy nem kell elnézést kérnie.. ezután szerencsére Timidus jelzése kihúzta a kényes téma kellős közepéről. A virágot és a gyönyörűen lezajló műveletet is elkerekedő szemekkel figyelték, a hálálkodást pedig csak szerényen fogadták, még Timidus is elintézte egy faroklegyintéssel.
-Semmiség. Pár perces munka volt.
-Igazán nem tetszik tartozni semmivel… örülünk, hogy segíthettünk.
Mindketten meghajoltak, Timidus pedig még az orra alatt csipogott, amikor a kisasszony már elég távol volt.
-Majd én vigyázok rá. Te meg nézz a lábad alá legközelebb… nem vigyázhatok mindenkire.
-Csak tudsz te udvarias is lenni.
Nevetett a lány és megsimogatta Timidust a fülei között.
-Igen. Mellesleg pedig szerintem reménytelen.
-Persze-persze! Nem keresnél nekem is egy ilyen virágot, Timidus?
-Előbb érd el a megfelelő szintet a kertészkedésben.
-Mennyi lehet a megfelelő?
-A maximum biztos elég lesz…

/Én is köszönöm szépen. :3 /

by **Cardinal** Szer. Május 28 2014, 16:29

Shukaku: Birkózó Gyűrű (+1 kitartás)

by **Suzume** Szer. Jún. 04 2014, 18:21

ALEX

- Szemét, hogy van pofád gúnyt űzni belőlem? – Ahogy elértem a kocsma ajtajához ez a szöveg fogadott és egy kifelé repülő férfi aki halk nyöszörgés kíséretében terült el a földön. Utána egy igencsak morcos és még inkább részeg, de számomra inkább mókás férfi követte őt. Közben a másik is felkelt de addigra már egy újabb saller áldozatává vált amitől néhány métert repült hátra. Na igen a bunyó itt már csak ilyen mókás. Elmosolyodtam és egy széles vigyorral léptem be a kocsma ajtóm.
~Ez mókás lesz!~ Nyugtáztam magamban és igazam is lett. Már belépve az ajtón egy tök mókás zene fogadót és a hangulata is mókás volt. Mintha csak egy western filmbe keveredtem volna. Részeg emberek a pultnál dülöngélnek, egyesek valamin összeveszve verekednek mások valamilyen játékot játszanak. Póker, blackjack csupa móka és kacagás. Meg pofon és whiskey. Személy szerint én a póker tartom a legmókásabbnak közülük így le is ültem az egyik asztalhoz ahol már hárman játszottak. Odahúztam egy széket és levágódtam rá közben pedig már vettem is el a paklit és elkezdtem keverni.
- Volnál szíves? – Rúgtam bele a mellettem fickó székének a lábába, hogy fáradjon már odébb mert alig fértem el, ezek meg közben úgy néztek rám mint a véres rongyra.
~Hehe ez már most mókás.~ Mosolyodtam el. – Akkor, mit is játszunk? – Kérdeztem.
- Texas Hold’em. – Dörmögte az egyik tag.
- Szuuuper, akkor… - Kezdtem is volna a lapok kiosztását mire az egyik gyorsan félbeszakított.
- Emelni is szokás! – Morogta.
- Oooké… - Egy szúrós pillantást vetettem rá de oda nyújtottam a paklit mire leemelte egy részét és lerakta a pakli többi részére. Én meg megfogtam azt amit leemelt és visszaraktam a pakli tetejére. – Akkor mókázzunk!

*

Jó pár kör lement és nekem meg nyerő szériám volt. Ami számomra mókás volt, őket meg ette az ideg. Most is szinte tapintható volt a feszültség. Részükről legalábbis én meg csak fapofával néztem a lapjaimat. Lapterítés volt. Ideje lenne megmutatniuk mijük van.
- Nos? – Néztem rá az utolsó partyban maradt fickóra. Csak úgy verte az izzadság. Nem is tudtam, hogy itt ilyet is lehet ^^. Ő is rám nézett és büszkén lecsapta a kártyáit az asztalra.
- Két pár! – Jelentette ki önelégülten. Látszott, hogy nagyon büszke magára. Szívmelengető, de elrontom a mókáját.
- Ez pedig sor. Megint én nyertem! – Terítettem ki a lapjaimat. A móka számára teljes véget ért és idegesen felpattant és felborította az asztalt.
- Te csalsz! – Üvöltött rám. Megszeppenve néztem, még a nyakam is behúztam majd könnyes szemmel mutattam rá a férfi jobbján ülő férfira.
- Ő kényszerített! – Nyüszítettem mire a fickó lekevert neki egy hatalmasat.
- Te hülye! Miért engem ütsz le? – Üvöltött rá idegesen.
- Ne haragudj bátyó! – Szabadkozott de mire ez a közjáték lement én már kirohantam a kocsmából. Annyira mókásak az ittas emberek olyan könnyű őket átverni.
- Megállj te cafka! – Rohantak utánam hárman is méghozzá elég sebesen. Gyorsan közeledtek. Szökkentem egyet és mire földet értem már egy fekete macska képében szaladtam tovább.
- Most kapjatok el! – Nyújtottam rájuk cica nyelvem a gond az volt, hogy még mindig nagyon gyorsan közeledtek. – EEEEEHHHH! O.o Ezek miért ilyen gyorsak még. – Sikítottam fel. ~ Ja igen, a gyorsaságom attól még nem változik. Hát ez ciki. ”^^~ Fejtettem meg magamban a rejtvényt. De nagy gond nem volt, bevágottam az egyik zsákutcába ahol volt egy rés amin könnyen átslisszantam a túloldlra.
- Megszökik!
- Erre! – Halottam ahogy kiabálnak. Én tovább futottam de hamarosan már megint a nyomomban voltak. Nem volt mit tenni mert így megszakad a móka. Ráugrottam az első utamba akadó fiú hátára (Alex Razz

) és a karmaim segítségével felmásztam a nyakára, feltéve ha tudtam.
- Takarodj a macska közeléből. - Kiáltották üldözőim meglehetősen ingerülten.
- Segíts! – Kértem meg a fiút.

A kocsma zene

by **Halász Alex** Szomb. Jún. 07 2014, 21:25

SUZUME

Dallamok hangzottak a fülében, míg előre tette egyik lábát, s majd rögtön azután a másikat is. Egyik követte a másikat, mintha csak versenyeznének, de mindig döntetlent futnának egymással, hiszen egyszer ez egyszer az előzi meg a másikat. Alex bele volt temetkezve a saját kis dallamaiba. Egy csomó minden lejátszódott már a fejében. Hogyan is lehetne jobb, mit is ismer amiket biztonsággal el tud játszani. Habár nem mondhatja magát kezdőnek, mégis legalább olyan izgatottsággal várta az Arteses gyakorlásokat. Őket is elérte a hír, miszerint lesz itt egy nagy banzáj. Személy szerint, ő aztán nem törődött azzal, hogy hányadikok legyenek, csak zenélni akart. És erre az Artes band a legjobb helyet szolgálta. Egyedül, egy dobbal nehezen tudna mit is csinálni, habár volt a fejében egy két jobb szám, aminek a fő attrakciója dob. Cool

például egy bizonyos Linkin park, aztán meg... de most az együttessel lép fel és ez úgy felcsigázta. *.* Nem is igazán a dob miatt aggódott, hanem azért, mert eldöntetett volt rögtön az elején, hogy Anat mellett, ő is énekelni fog. Nem visszakozott, egy fajta kihívásnak vélte, azonban ő eddig nem énekelt. >.> és most egy egész stadion fogja hallani. pale

Épp egy kisebb utcába fordult be mikor hátulról elkapták. Történetesen egy macska mászott a hátára, amire össze rezzent, aztán tudatosítva magában, hogy itt nem érzi a fájdalmat kissé megnyugodott. Itt azonban nem értek végett a megpróbáltatások. Két pasas kajtatott a mob (?) után.
Ugyan a kiscica meghúzta a haját és fel is szisszent akaratlanul is miatta, az a hangnem amit kapott hátulról, felcseszte az agyát. Egyből fordult és válasza közben a közelebbit vagy két méterrel hátrébb küldte. Itt nem sárgulsz, itt nem fáj, és itt a rendszer miatt sokkal menőbben csesztetheted azt akivel szívózni akarsz. Csakhogy! Itt is ugyanúgy érvényesek azok az előnyök, hogy mint példul több erőpont, kitartás, vagy súlyemelés harmadik szint, jah és a speciális képesség.
- Még mit nem! - Bumm, egy öklös a nagy darab képébe fordultából, a macsek meg kapaszkodhat erőből. Al meg se hallotta a cica kérését. Az hajtotta, hogy őt aztán így nem lökhetik félre, még képletesen sem! Mad

A másik odaérő reakcióját meg se várta. Könnyeden aktiválta az Air walk elsőt, s azt használva fellépett a levegőre és föntről lépett bele a férfi képébe, majd nyomta le azt a kövezetre behorpasztva kissé azt.
- Tanuljatok meg tisztességesen beszélni, kretének! - Villantotta rá a zöld szemét mindkettőre, habár még nem lépett le a második fejéről. Rolling Eyes

by **Suzume** Csüt. Jún. 12 2014, 17:47

Nem igazán értettem, hogy a fiú miért is „szisszeg” mikor véletlen meghúzom kissé a haját a karmaimmal. Elméletben nem kellene érezni a fájdalmat. Bár lehet, hogy csak egy emberi reflex. Gyakorta halottam olyanokat akik hozzám hasonlóan, később ébredtek öntudatra, hogy még mindig azt hiszik éri őket fájdalom. Bár ezt se értem mert már rég elmúlt belőlem ez a reflex, max csak magam elé kapom a kezem. Bár ahogy elnézem a srác páncélját nem hiszem, hogy csak nemrég kezdett volna. Vagy nagyon pro a gyerek. De az is lehet, hogy valami kígyószerzet és azért sziszeg. Razz

Az mindenesetre biztos, hogy jó emberhez rohantam ugyanis egy méretes pofonnal vissza küldte a támadót. A fickó morgott valamit miközben a másik felsegítette, vagyis inkább felsegítette volna de a fiú felugrott a levegőbe és a földbe taposta szerencsétlen. Még a föld is belerepedt, én meg majdnem leestem róla. Tetszett a srác, tisztára mint valami shounen manga főhőse. Akkor én meg leszek majd a társa akibe majd szerelmes lesz. Cool

Vagy nem. Vagy esetleg én leszek belé szerelmes de ő annyira érzelmi analfabéta, hogy vagy nem veszi észre vagy nem tudja kimutatni és megy a huzavona. XP
- Ügyi vagy! ^^ - Dicsértem meg a fiút. Ez idő alatt ha sikerült a fickónak kicsusszanni a lába alól azok üvöltve elmenekültek. Tényleg mint egy manga. Pontosabban inkább anime.
- Köszi. - Ugrottam le a srác válláról, de közben már változtam is vissza emberré. Jöhet a döbbenet. Razz

– Ezek a majmok nem tudják, hogyan is kell bánni egy nővel. Sebaj, te most megleckéztetted őket. – Mosolygok rá. – Hálám jeléül engedd meg, hogy meghívjalak egy finom ebédre. – Ha tényleg manga hős akkor a hasával könnyen lekenyerezhető. Vicces lenne ha olyan falánk lenne. ^^

by **Halász Alex** Csüt. Jún. 12 2014, 20:23

- Szállj már le rólam, hé! Jó naaaa.... -
Alt fűtötte a düh, olyan gyorsan bepörgött, hogy ő sem tudott lépést tartani saját hozzá állásával. Egyszerűen csak igazságtalannak tartotta ezt a hangnemet és elég nyilvánvalóan utasította vissza. Ez a stílus nem megengedett! ˇ^ˇ

Főtt, és kissé vörösen is a hirtelen jött dühtől füstölgött magában. Elsőre nem hallotta meg a rimánkodást a lába alatt, majd ráeszmélt, hogy mégis mit is csinált. - Ohh, jó-o, de ezek után viselkedjetek! - Rávillantotta zöld szemeit a két "alávaló gazfickóra", azok meg morogva rohantak tova. /o/ Ekkor jött az újabb meghökkentő tény. A macska leszállt róla. A macska tud beszélni! Ám mire ezt feldolgozhatta volna, a macska egy ~ egész csinos ~ lánnyá alakult át. Al reakciója egyszerűen csak annyi volt, hogy "Öhh :O" és eltátotta a száját. A nőci teljesen magabiztosan mondhatta a magáét, Al ki volt ütve. Amint viszont össze tudta valamelyest szedni magát, és összegezte magában, hogy mi is történt, egyből egy kérdéssel nyitott. - Te... te egy macska vagy? O.O - Hát persze, hogy az! /o/ Egy macska mob aki életre kelt, mint pinokkió! \o\ Majd meglátta, hogy ki is áll előtte. - Kék a hajad. Shocked

- Ez volt a következő nagy észre vétel, amit Alunk ejtett ki a száján. Majd visszakanyarodott a macska témához. - A macska is kék volt? o.O Vagy inkább... - Nem igazán lehet érteni, hogy miért kell neki az az információ, hogy a macska kék volt e vagy sem, de kétségtelenül feltette ezt a kérdést. Aztán a lány a háláját említette, Al meg elgondolkozott. Azon gondolkozott el, hogy elfogadjon e egy ilyen meghívást egy macskától. Persze nem csekkolta le a lány indikátorát, amiből kiderülne, hogy jk e vagy sem. Ráadásul az a medve mob után nem is bízik a zöld indikátorokban. Még annyira sem mint eddig. Az egy kém, és mindenki vesztét fogja hozni.

Végül egy bizonytalan, "Öh, jó "-val zárta a dolgot. Nem látott semmi problémát azzal, hogy védett övezeten belül elköltsön egy finom kaját a lánnyal, aki egy macska. >.> Azért jobb ha odafigyel rá. - Izé, hogy keveredtél közéjük? Mi történt? Embarassed

- Tette fel az utolsó, s talán egyetlen értelmes kérdését.

by **Suzume** Csüt. Jún. 12 2014, 21:21

A fiú meglehetősen határozott volt, legalábbis azzal a két barommal szemben. Velem már ez alig ha volt elmondható. Legalábbis a tátva maradt szája alapján ezt sikerült kikövetkeztetnem. Szeretem mikor így reagálnak le. Tisztára vicces. :3
- Vigyázz a végén még elcsöppensz. – Szóltam rá a fiúra, kuncogva de azért még gyorsan hozzá tettem nehogy félre értse. – Mármint a nyálad. – Bár meglehet alapjáraton nem is jutott volna eszébe más. Na de így már lehet bemocskoltam a fantáziáját is. ^^ Ezután a kérdése is viccesen hatott így el is nevettem magam.
- Természetesen nem te buta. – Felelek a kérdésére. – Gondolod akkor ilyen alakban lennék előtted?- Mutatok végig a testemen közben mosolygok. Ezután csodálkozva pillantok a következő, meglehetősen rövid és tömör kijelentésre. – Kék? – Kérdezek vissza és amennyire tudom próbálom magam is leellenőrizni, ami annyira azért nem bonyolult hisz kellően hosszú, hogy a látóhatárom elé tudjam tartani. – Szerintem inkább fekete, bár lehet olyanok a fényviszonyok, hogy kéknek hat. – Nézek föl közben az égre, eltakarva a szemem elöl a napfényt. Sokáig nem bámészkodtam mert jött az újabb sokkoló kérdés amire megint csak elnevettem magam némi csodálkozás után.
- Láttál már valaha is kék macskát? Bár biztos aranyosak lennének, de a fekete cicákat jobb szeretem. – Adtam meg burkoltan a választ. A meghívásra végül rábólintott, vagy valami hasonló, minden esetre én boldogan csaptam össze a tenyerem. – Szuper! Tudok is egy nagyszerű helyet. ^^ - Ragadtam meg a fiú kezét és lágyan húzni kezdtem, feltéve ha hagyta. Az utolsó kérdésére csak legyintettem. – Tudod, hogy van ez. Betérsz egy kocsmába, beülsz pár nagyfiú közé kártyázni, nyersz és neked esnek. Biztos nem volt gyerek szobájuk. – Meséltem el nagy vonalakban a történetet lehetőleg a kiszemelt étterem felé haladva. – Ja igen, egyébként a nevem Suzume, de szólíts csak Suzunak. – Mutatkoztam be, hisz fontos az illem. Ez annyira izgalmas. A butácska, de erős és rettenthetetlen ugyanakkor azért szervetnivaló hős találkozása a nagyszájú, cserfes, talpra esett lánnyal. Minket egymásnak teremtett az otaku világ istene Cool

by **Yue** Hétf. Jún. 16 2014, 02:15

Kyuushiro

Reggel szokás szerint a földön találtam magamat. Ezen én már komolyan mondom, hogy nem lepődtem meg egyáltalán. Aki meg az ágyban feküdt, egyúttal aki lelökött az ágyról az egy személyben az én drága társam volt, Inu. Mivel semmi kedvem nem volt Inu-t felébreszteni így inkább bementem a fürdőszobába és felöltöztem és a reggeli dolgokat még megcsináltam, fésülködés, arcmosás, fogmosás, wc. Utána mentem reggelizni. Viszonylag korán keltem. Legalább is ha Inu nem lök le az ágyról akkor kb mostan tájt fordulnék át a másik oldalra az ágyban. A reggeli egy olcsó szendvics volt, és egy pohár víz. Megnéztem az órát, 06:10. Hamar befejeztem az étkezést. Mivel furcsa módon de fent vagyok így akkor Inu-t is felébreszthetném. Odamentem az ágyamhoz és felkeltettem Inu-t.
-Ébresztő álomszuszék!-ébresztgettem Inu-t aki nagyon nem szeretett volna felkelni hanem lustálkodni. Ez azért érthető volt.
-Beteg vagy, hogy ilyenkor fent vagy, vagy mi?-kérdezte Inu de tényleg komolyan mert én és a koránkelés két külön világ vagyunk.
-Nem de menjünk már valahova, halálra unom magamat.-mondtam Inu-nak és a válaszát sem várva meg húztam ki az ágyból, utána ki az ajtón a kába de szerencsére csendben levő Inu-t. Közben Inu a saját lábaira állt mert milyen már, hogy én húzom magam után mint egy zsákot. Mentünk egy ideig amikor egy sima házakkal teli helyet nem pillantottam meg. Nem volt benne semmi különleges. Demivel ott még nem jártunk így arra mentünk Inu-val.

by **Hinari** Hétf. Júl. 14 2014, 23:48

Baleset

Annabell már percek, hosszú percek óta a kutat nézte. Néha elhúzta a száját. Nestor addigra már háromszor körberepülte a teret, Annabell viszont továbbra is ugyanott maradt. Nestor nem értette. Heves szárnycsapásokkal landolt, felverve a téren leülepedett port, szélnek eresztve egypár elhagyatott újságpapírt, ám Nestort ez egy cseppet sem izgatta. Odalépdelt Annabell mellé. Amaz rá se nézett. Nestor felhúzta a szemöldökét, kíváncsian szaglászta meg a helyet, majd hatalmasat tüsszentett az orrába kerülő portól. Az izzó parazsak sok játékos figyelmét felkeltették, Annabell azonban nem figyelt oda rá. Nestor szólni akart, ám Annabell koncentrált, nem akarta megzavarni őt. Végül nem bírt tovább a kíváncsiságával, és belenézett a kút mélyébe.
Méterekkel lejjebb, a víz tetején egy sisak úszott, lágyan ringatózva annak felszínén.

Nem hittem el. Ilyen nincs, egyszerűen nincs. Mégcsak azt sem tudtam, dühös legyek-e egyáltalán, vagy kétségbeesett. Meredtem figyeltem előrefele, lefelé, de nem tudtam dűlőre jutni, sem magammal, sem pedig az eseményekkel. A befogadóképességem blokkolva volt már vagy öt perce, és én csak bambultam, azt se tudtam, mi zajlik körülöttem. Ilyen a világon nincs. Ezek és ehhez hasonló szavak jártak csak a fejemben, miközben hol szűkítettem a rést, hol pedig tágítottam, növelve a látóteremen. Aztán egy kicsit közelebb hajoltam, majd hátrébb, ám a szituáció egyik verzióban sem volt ínyemre. De mégis…? Egy halk sóhaj, hosszú idő óta az első megnyilvánulásom a környezet felé, ám ez is inkább csak magamnak szólt, és minden várakozásom ellenére egy kicsit sem javított a kedélyállapotomon. A lehetőségen felbuzdulva újabb kísérletet tettem, elhúztam a szám, majd ki is egyenesedtem. Szemeim elé került a Kezdetek Városának egyik tere, padokkal, fákkal és kövezett utakkal, melyeket néhol meg-megszakított a macskakő. A szél is mintha barátságosabban fújt volna, azt súgva felém, ne nézzek bele a kútba mégegyszer. Hittem neki. S abban a pillanatban, hogy nem láttam a végeredményt, máris enyhültek a tünetek.
De azért, minden, pozitív megerősítés ellenére mégiscsak kelleni fog tennem valamit ezügyben. Csak nem hagyhatom ott úszni a tárgyat, az idők végezetéig… Nem?

Nestor tűzsárkány volt. Nem szerette a vizet, ezt még Annabell is tudta. De ebben a helyzetben még Nestor is lement volna oda, ha befér. Fürdött volna, vizes lett volna. Annabell miatt. Nestor aggódott a lányért, aki ugyan megmozdult, ám mozdulatai gépiesek voltak. Nestor érdeklődve figyelte őt. Annabell a menüjét nézte. Sokáig. Nestor nem tudta, miért. Annabell ekkor elővett egy horgászbotot, nagy, vastag horgot tett rá, és meglengette. Nestornak alá kellett buknia, hogy ne akadjon bele a horog a csillogó, mélykék pikkelyeibe. Nestor ügyes volt. Egy mögötte álló játékos azonban nem volt ilyen szerencsés. A férfi valamit kiabált, Nestor nem értette, hogy mit. Nestor nem ismerte azokat a szavakat. A férfi megindult Annabell felé, ám Nestor gyorsabb volt. Közéjük állt. A férfi megtorpant, majd hátat fordított, és elment. Nestor csak azután fordult vissza Annabellhez, hogy a férfi eltűnt a sarkon, és nem is jött vissza.

Horgászat. Igen. Bot, horog, orsó, csali nem kell. örültem, hogy Anat megtanított az alapokra, ám a fegyverkezelés sajnos nem befolyásolta a horgászat sikerességét. Megfogtam a botot, amjd jól megpörgettem, úgy hajítottam előre. Betanult mozdulatsor volt, ám tóhoz, folyóhoz való, nem kúthoz. Megráztam a fejem, és sóhajtva tekertem vissza a damilt, majd lógattam be a kútba. Reméltem, hogy elég hosszú lesz, hiszen Látás kellett ahhoz, hogy ki tudjam venni a kút alját. Talán beleugorhattam volna, és onnan kiteleportálok, ám valamiért ódzkodtam a gondolattól. Túl szűk volt, mély és sötét, nem tudtam, egyáltalán tudnám-e odalent használni a kristályt. Hogy lehet valaki ilyen ügyetlen? A horog ide-oda lengett, ám a világért sem akart beakadni. Sóhajtottam, ezúttal egy mélyebbet. Kezdett elegem lenni ebből a napból.
„- Elnézést, bocsánat, óh nagyon sajnálom – hajladozott a fiú – Esetleg kifizethetem? – idősebb volt nálam, szavait komolyan gondolta.
- Nem tudod – ingattam a fejem, miközben azt találgattam, vajon kerül-e bele annyi víz, hogy elsüllyedjen.
- És ha vennék neked egy ugyanilyet?
- Nem tudsz. Ez az egyetlen darab van eddig Aincradban.
Látszott, hogy a fiúnak fogalma sem volt az aktuális piacról, sem pedig a felszerelésekről.”
Még mindig elfogott a bosszúság, amikor visszaemlékeztem. El is küldtem a kölyköt, még azt se tudtam, hogy hová, hogy japánul szóltam-e hozzá egyáltalán, vagy pedig angolul. Nem is érdekelt különösképpen, nem akartam, hogy itt legyen, hogy itt fontoskodjon, amikor semmit se tudott tenni. El is kullogott, valószínű sokat fog még gondolni erre a délutánra. Hát még én, ha telemegy vízzel, és végleg alámerül.
- Gyerünk, gyerünk – drukkoltam hangosan, ahogy centiről centire mozgattam a botot, és a horog is centiről centire mozdult, lassan érve bele a vízbe. Apró, kimért mozdulatok, ezaz, meglesz ez, meglesz! Megakadt. Koncentráltam, összpontosítottam, és elkezdtem fölhúzni. Nehéz volt, amin nem is csodálkoztam, hiszen tele volt vízzel. Márcsak pár méter…! Mindjárt… meglesz, most figyelj, ne kapkodj! Éééés, megvan!
Megkönnyebbülten és diadalittasan emeltem a magasba az Obszidián Burgonetet, amit az a béna kilökött a kezemből hazafelemenet közben. Csak amikor el akartam tenni, vettem észre, hogy egy zokni is ázik benne.

by **Aoi Shizuka** Szer. Szept. 17 2014, 20:45

A pecabot esete a városi kúttal, akarom mondani tóval

Nyugati rész - Page 9 Start_www.kepfeltoltes.hu_

Kezdetek Városa madártávlatból roppant nagy terjedelműnek tűnhetne, mégis történetünk szereplőinek aligha adatott meg, hogy valaha is így együtt és ily magasról szemlélhesse ezt a zsibongó mozgó lélegző helyet.
A város, mely a játéktörténelem során egyedülálló módon először volt képes befogadni majd tízezer indivídumot, nem is számolva a pihenést és magánszférát nem igénylő npc-ket, amik csupán a város valószerűbbé tételéért és a játékosok kiszolgálásáért voltak életre hívva tbb ezernyi épületével és száznál is több utcácskájával kész labirintusnak tűnhetett volna az egyszerű járó-kelő számára, ha nincs precízen sugárutakkal és körutakkal felparcellázva, hogy az is aki az utca nyüzsgésében elvesztette az irányérzékét, alig némi gyaloglás árán máris a Főtér felé baktathatott vissza.
Ebben a monstrumban élt Aoi Shinji, a jó képességű harcos béta tesztelőnek a húgocskája is. Az effajta nagyvárosok hamar elnyelik az elveszett lelkeket, kik család, barátok, vagy épp pártfogók nélkül kerül be a város lüktető véráramába. Tolvajok és gonosztevők mindenhol akadnak, de van akinek az ő közbenjárásuk sem kell hogy egyik napról a másikra koldusbotra kerüljenek. hiszen ha nincs munkád, nincs pénzed kenyérre sem. Ki így ki úgy, de még így is megmaradt a város mocskában, élő nyomorrá alázva, vagy egyszerűen csak belesüppedve a nihilizmusba. Mások inkább lemondtak erről is.
Na hát ennek a városnak azért inni is kellett, na nem azért mert a szervezetük kiszáradt volna. A pszchié nem bírta megállni az oly régóta megszokott cselekvés nélkül, ahogy a szájak is levegőért nyíltak, bár poligon testüknek nem volt tüdeje. Csak az elme oltalma miatt. Ettek, ittak, tisztálkodtak Kayaba Akihiko rabjai, ahogy azt már megszokták a régi életükben.
Nem volt hát furcsa, hogy a város kútjai nem csak esztétikai látvány nyújtottak, hanem bizony vizet is mertek mélyükről. Tisztát és édeset. Kútmérgezésre sose volt példa, és ha laki mégis megkísérelte volna, az bizony hiába vesztegette csengő aranyait a méregfőző mesterek boltjaiban efféle ocsmány tervek számára, a város kútjainak mit sem számított, mit öntenek bele. Tiszta maradt akár a hajnali harmat.
A sok apró terecske kútjai mellett a város látkép egy hatalmas tónyi víztározóval is büszkélkedhetett.
A tavon három szigetecske állott hosszában, s keskeny földsáv kötötte őket össze, míg a legbelsőn egy emeletes nyurga kastély díszelgett a tó tükrében ringatózva.
A tó, mely nem csak vízzel látta el a város eme népes negyedét, de sokaknak nyújtott kikapcsolódást is, ide vonzotta a hűsölni, úszni vágyókat, akár csak a csónakázó szerelmeseket, és talán a legnépesebb, legkitartóbb tábort: a horgászokat.

A népség talán az előző életében is mestere lehetett eme sportnak nevezett sok türelmet megkívánó időtöltésnek, s tették ezt a SAO-ban is nem kevés sikerrel, s ha nem lett volna automata program, hogy újra és újra halakkal népesítse be a víztározót, mely a kutak vizét is tisztán tartotta, akkor bizony alig néhány hét leforgás alatt kiürült volna ez a zárt kis tavacska, ami a halakat illeti.
Itt ezen a szent helyen történt ugyanis esetünk. amikor is a fent említett leányzó, ki történetesen a saját nevét használta digitális avatarja számára egyaránt, megpróbálkozott ezen sokat dícsért művészet elsajátításával. A név ilyen folytán való kiválasztását sokan elítélték volna, a saját személyes biztonságuk veszélyeztetése folytán, azonban ő természetesnek érezte, és igényelte, hogy új környezete is az általa megszokott megnevezésekkel illessék. Shizuka. Aoi Shizuka. Ez volt a neve régen és most. És hogy nem tartozott az utca kéregetői, bűnbandái és más söpredéke közé azt csak annak köszönhette, hogy elébb egy önkéntesek által alapított árvaház nyújtott fedelet számára, majd kisebb csodával határos módon éppen a város egyik leghatalmasabb harcosaival büszkélkedő céhének újsütetű vezéralakja talált rá, s karolta fel, fogadta be maguk közé.
Most, hogy már nem a napi betevő megszerezésének gondja, vagy gyerekek felvigyázása emésztette fel idejét egyre több és nagyobb szeletét ismerte meg apránként a játékba oltott rendszernek.
Így került sor a kertészkedésre, főzésre, majd aztán vadászat apró fortélyainak vagy éppen elnagyolt, leegyszerűsített mozzanatainak elsajátítására. És most egy kék botba kapaszkodott, melynek vége kackiásan szelte a város egét, s nyomta vállát, miközben másik kezében horgászkellékek sokasága bújt meg a maga mellett vidáman himbált vödörben.

Szép napsütéses délután volt, amikor csak keveseknek telhet bosszankodással a napja, míg mindenki más a jó időnek örvendve élvezte a nekik adatott jó időt.
A helyileg ácsolt stégek már tele voltak. A csónakok zöme is a tavon ringatózott, bár Shizuka nem is szándékozott ilyen labilis alkalmatosságban elvesztenie horgász szüzességét.
Letelepedett hát egy padra, mely épp akkor szabadult fel egy turbékoló párocska távoztával. Egy ideig csak a szomszédos horgászokat figyelte árgus szemekkel, amikor nagy ritkán bevonták horgaikat, hogy csalit igazítsanak rájuk, s gyakorlott mozdulatokkal meglóbálva a botot, engedték vissza amazt a halak közé.
Ezen pillanatokat gondosan megfigyelve maga is hasonlóképpen járt el, s szerelte fel botját. A bedobás talán könnyűnek tűnhetett, neki mégis csak többszöri próbálkozására sikerült csak. A horog megmerült, az úszó vidám ringatózott a szelíd hullámok hátán. Ez bizony eltartott egy ideig. Csak nézte és nézte, a nap közben járta útját az égen, de kapás csak nem jött, hát gondolta megrángatja kicsit a csalit, hátha majd az mozgó célpontra jobban harapnak a halak. Meg is feszült kisvártatva a damil, s lázas munkával kezdte orsózni befelé első zsákmányát a lány, hogy aztán egy hápogó kagylót pillantson csak meg a horog végére akadva. A tűzkeresztséggel, ezzel a nem túl dicső eredménnyel eset hát át a leányzó.

[kagyló]

by **Drake Haru** Vas. Márc. 29 2015, 16:22

Lamia

Csendesen ücsörögtem a padon a lemenő nap fényében, és fagyit ettem. Nehéz volt beszerezni, és nem is gondoltam volna rá, hogy sikerül. Ahogy arra sem, hogy egyáltalán szükségem lesz valaha fagyira. De most volt. A sok unalmas étel között néha szükségem volt nekem is különlegességekre. Tényleg nem élhetek folyamatosan ramenen, benton, vagy szendvicsen. Hűvös volt még ugyan, de az eper édeskés hideg íze valami csodálatos volt. És ha a tél közepén lennénk, akkor is megettem volna abban a pillanatban a jeges csodát. Nem nagyon az évszak és az időjárás döntött a fagyizásomról. Csak az, hogy annyira, de annyira megkívántam.
Természetesen egyedül ücsörögtem, ahogy az lenni szokott. Mégis ki csatlakozna hozzám? Hehehh, de ez jó is így, nem? Mármint.. Legalább nem rontják el a buta és idegesítő fecsegésükkel a természet lágy dallamait. Bár ilyenkor már a madarak is csak csendesebben énekelnek. Éppen ezért nehezebb is meghallani. Na jó, azért egy.. picikét.. hiányzott a társaság. Mármint, tényleg.. Nem is olyan idegesítő így utólag visszagondolva. De ez a játék annyira buta.. Mármint csak az elején volt az, már sikerült vért csinálni ide. De az emberek valahogy itt nem próbálnak úgy kapcsolatot kialakítani velem, mint mondjuk odahaza az iskolában. Buta hely, buta emberekkel.. Vagy csak tényleg egy szerencsétlen vagyok. Jó, persze, el is üldözöm őket magamtól néha.. Mármint.. Én mindig ilyen voltam. Nem vagyok valami jó a társalgásban, ez tény. Mégis, azt akarom, hogy.. Hogy jöjjön valaki ide és beszélgessen velem. Még ha morcosan is nézek rá, akkor is erőltesse a dolgot. Jó, ilyen talán sosem lesz. Sőt, talán nekem kellene tennem valamit, hogy legyen beszélgető társam.. De mégis hogyan kezdhetnék hozzá ehhez? Talán.. Beszélnem kellene? Egy ismeretlennel csak úgy? De mégis hogyan szólítsam meg? És ha nem kedvel meg? Vagy ha olyan furcsa fajta? Vagy ha tényleg nagyon-nagyon idegesítő? Na jó, akkor még meg is ölhetem.. De ha mindenkit megölök, tényleg nem lesznek barátaim. Nehéz ügy.. Neutral

Ekkor figyeltem fel egy lányra, aki arra sétált.. Talán.. Kezdhetném vele? Integetni kezdtem neki, bár elég bénára sikerült, és a fejemet is elfordítottam. Te jó ég! Ez de buta volt! Csak úgy integetni egy idegennek.. Megőrültem! Neutral

by **Lamia** Csüt. Ápr. 02 2015, 19:38

//Gomennasai, hogy csak most írtam!!!//
//Drake Haru//

A nap lemenőben volt. Egyedül voltam a lakásban. A Néni, aki olyan volt nekem mint a második nagymamám, szegényke meghalt 1 és fél hónapja, pixelekké vált, így a közepes lakás az enyém lett. Nagyon unatkoztam, emellett még kicsit magányos is mert nem tudtam kivel beszélgetni. Nem ismertem senkit, vagyis Shukakuval és Timidussal találkoztam de elég gyorsan elmentek, hála Timidusnak. Nem az én hibám, hogy elvették az asztalomat és nem olyan fából faragtak aki ezt szó nélkül hagyja. Elegem lett a kasztomból, a Sword Art Online-ból. Van ki örül, hogy nem lehet kijutni... Na őket nem tudom megérteni. Ha legalább egy barátom lenne a SAO-ban! De ez esélytelen. Mégis ki akarna egy nyuszijelmezes nagymellű furcsa lánnyal barátkozni a perverz disznókat kivéve, és azok sem barátkozni akarnának...?
Amikor teljesen elegem lett abból, hogy a lakásban ülök, eldöntöttem, hogy járok egyet. Felettem a cipőmet és kimentem az utcára. Kevesen voltak. Aki meg az utcán voltak azok is hazafelé tartottak. Elindultam. padok felé vettem az irányt, igazából nem tudtam, hogy a padokhoz megyek mert nagyon elbambultam. Észrevettem egy lányt, az egyik padon ült jégkrémmel. Nem volt jó idő még.
De akkor is úgy gondolom, hogy jó döntés! Fagyihoz ilyen időben vagy valami finom hideg üdítő, vagy forrócsoki, kakaó. :3
A lányra néztem mert integetett, majd fejét elfordította. Nem volt ismerős a lány, nem mintha bárki az lenne de mindegy. -.-"
Nem tudtam, hogy mi van, de nem érdekelt. Ha meg akar ölni nem fogok ellenkezni, de azért remélem, hogy nem tervezi.
Fő az optimizmus.
Odasétáltam nyugodtan a lányhoz.
-Szia! -köszöntem őszinte mosollyal.

by Ajánlott tartalom

Úgy élj, hogy ne bánd az időt, amit elvesztettél!