Re: Keleti rész

by **Chakna** Pént. Jún. 16 2017, 11:43

Sokminden kavarog a fejemben... Amit időbe fog telni tisztázni... De egy valami (még?) nincs közte: megbánás. Egyáltalán nem úgy alakul ez az egész, ahogy szerettem volna, de egyáltalán nem bánom azt a néhány bevállalt rizikót. Így akkor is többet kaptam, ha semmi folytatása nem lesz a dolognak hosszabb távon. Vajon ő bánja, hogy a társaságokban keveredett?
Ameddig játsza a csalódottat, én kuncogok. Elég büntetés neki a gondolatai kuszasága. Na nem mintha én nem lennék ugyanúgy megkutyulva a fejemben... Csak vele ellentétben nekem nem lenne tanácsos hagyni hogy ez eluralkodjon rajtam. Nem, mostmár nem csak magam miatt. Valahogy olyan érzésem van, hogy ő sincs teljesen felkészülve a következményeire annak, ha mindketten elveszítjük a fejünket.
Amikor átöleli a derekamat egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy talán nem kéne hagynom. Aztán mégsem teszek ellene semmit. Te jó ég... Már az agyam sem tudja mit kellene tennem...? Gondolatban megcsapkodom az arcomat, és megrázom a fejemet.
A válasza tereli el a figyelmemet erről. Elmosolyodom rajta
- Voltak terveim - közlöm - de tudod milyenek a tervek... - teszem hozzá hamiskássá váló mosollyal. Érti mire célzok, ugye? Smile

Az oldalamon mászkáló ujjai csikiznek, de nem annyira, hogy látható jele legyen a dolognak. Amiben segít, hogy leköti a figyelmemet, hogy "résen legyek". Ha egy férfi nem tud ualkodni magán, akkor a nőnek kell odafigyelnie. Ezt tanították nekem, és ennek megfelelően viselkedem. Márpedig... Makoto... nem, jobb lesz ha maradok a Tachinál, szóval Tachi nem a türelmes férfiak közül valónak tűnik. Tud várni, de csak ameddig feltétlenül szükségesnek érzi. Amikor a gerincemen húzza végig az ujját, az érintése valamiféle elektromossággal tölt meg, és a keze nyomán kiegyenesedik a gerincem.

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 16 2017, 12:29

Újfent hódoltam egyik kedvenc elfoglaltságomnak. Bár az utóbbi percek miatt kicsit hanyagoltam a dolgot, Chakna most ismét élvezhette a maradéktalan figyelmemet, ugyanis kíváncsi voltam, hogy az arckifejezéséből, a rezzenéseiből meg tudok-e állapítani valamit a fejében kavargó kuszaságról. Ugyanis teljesen biztos voltam benne, hogy a látszat ellenére neki is szüksége van rá, hogy rendezze a gondolatait. Illetve csak neki, nekem most éppen nem állt szándékomban. Ha már én említettem, hogy megtanulhatna sodródni az árral, akkor most jobban teszem, ha hallgatok a saját szavaimra. Ha már amúgy sem az én döntésem, akkor legalább ne rontsuk el azzal, hogy túlgondolom, és átragasztom esetleg a hangulatom a lányra. Egy biztos: bármi is történjék, a találkozásunkat és a társaságát nem fogom megbánni.
- ...azért vannak a tervek, hogy legyen minek felborulnia :] - fejeztem be, és habár nem szorult befejezésre ez a félmondat, én mégis úgy éreztem, érdemes pontot tennem a végére. Ettől függetlenül cseppet se bánom, ha egy terv sikerül, pedig én aztán az a típus vagyok, aki kedveli a káoszt. A szabályok is csak azért létezne, hogy megszegjük őket, és minden ilyesmi, ugye :]
Chakna pedig újfent bebizonyította, hogy szeret a tűzzel játszani, ugyanis egy pillanatig se ellenkezett a partizánakcióm ellen. Annak ellenére sem, hogy valószínűleg tisztában van vele, nem tettem még le arról, amit én terveztem. Egész idő alatt feszegette a határokat, de az iménti eset után már attól tartok, hogy mi lesz, ha egyszer csak újra kezébe veszi az irányítást. Hiszen a saját cselekedeteimet tudom irányítani, de ha ebben az aprólékosan megtervezett gépezetben váratlanul megjelenik egy plusz fogaskerék, akkor tudjuk, mi történik. Most azonban még ura voltam a helyzetnek, és egy mosollyal fogadtam, ahogy a lány önkéntelenül is megrándult az érintésre. Újra végighúztam az ujjam hát, de most a nyakába is finoman belecsókoltam.

by **Chakna** Pént. Jún. 16 2017, 13:10

Őszintén szólva, amikor azt látom, hogy sikerült kicsit rendbe szednie magát, én is megnyugodtam. Ez pedig azt is jelenti, hogy elkezdtek a gondolataim is csitulni.
Úgyhogy lassacskán arra is lesz kapacitásom hogy a következő lépésen gondolkodjak. Nem mintha a jelenlegi szituáció ellenemre volna, de valószínűleg mindketten tudjuk, hogy nem maradhat így örökké, valami történni fog. Én pedig azt tervezem, hogy ez a valami úgy történjen, hogy az irányítás a kezemben legyen. Nem tőle akarom elvenni, csak nem akarom a kezemből kiengedni.
Az alapján, ahogy befejezte a félmondatot a tervekről, a lényeget megértette. Mosolyogva bólintok.
Egy ideje már nem úgy érzem, mintha veszélyes tűzzel játszanék… Ettől függetlenül nem vagyok óvatlan, csak kicsit bátrabb. Félreismerném Tachit, ha az iménti zavarodottság a terveire komoly hatással lenne… Épp ezért húztam oda a széket.
Most, hogy tudatosult bennem, hogy nem kevésbé feszegetem Tachi határait, mint a sajátjaimat, kicsit át kellett értékelnem a dolgokat. Ha ketten feszegetjük a határokat, abból majdnem biztosan azok áttörése sül ki… De vajon én fejezzem be a határok feszegetését vagy nála érjem el valahogy, hogy megtegye? Vagy az lenne a legbiztonságosabb, ha mindkettő megtörténne…
A gerincem második végigsimítása már nem jár olyan látványos hatással, mint az első. Volt hatása, hiszen megint melegség öntött el az érintésre, de most nem rándultam össze. Hasonló a helyzet azzal, hogy a nyakamba csókolt. Mivel az a szál már elszakadt, most nem történik meg a pillanatnyi képzavar, csak a szívem dobban meg egy kicsit erősebben…
Komoly tekintettel nézek a szemébe, felé fordulva amennyire lehet. Ha tenni akarok valamit, akkor azt most kellene, mert ki tudja, később lesz-e még erőm hozzá…

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 16 2017, 13:46

Bár sok galibát okozott, azért az a csók valamiben mégis segített. Úgy éreztem, hogy ha esetleg történik valami más, valami több, akkor nem fogja esetleg utólag bánni. Annak ellenére, hogy teljesen tisztában volt vele, mi minden történhet, benne volt a pakliban, hogy utólag akkor is megbánja, ha akkor és ott belement a történetbe. Ennek a... hogy is mondjam... kockázata valamelyest csökkent. Egyben felmerült az, hogy esetleg súlyosabb terhet rakhat ránk és az esetleges kapcsolatunkra, de nem aggódtam se miatta, se miattam. Ez nem az aggodalom pillanata volt. Most csak sodródtam az árral :] Méghozzá egy olyan csónakban, ami jelenleg stabilan tartott alattam, amíg azok a bizonyos hullámok engedték.
Tisztában voltam vele, hogy ugyanazokat a reakciókat nem fogom megkapni a lánytól, amiket eddig, de nem is ez volt a lényeg. A folyamatos simogatással, kényeztetéssel, a lágy csókokkal azt a kellemes, meleg és bizsergető érzést kívántam benne előidézni, amit fordított esetben én is érezhetnék. Chakna pedig nem ellenkezett, bár talán akart. Valamit mindenképpen, hiszen felém fordult és rám nézett. Nyoma se volt annak a ragyogó mosolynak, amit már megannyi alkalommal láthattam. Most azonban nem kívántam hagyni, hogy összeszedje a gondolatait, így csak rövid ideig viszonoztam a pillantását, hasonlóan komolyan. De legfőképp határozottan és eltökélten. Tudtam, mit akartam. Őt akartam. Itt és most. Újra megkóstoltam az ajkait, noha ebből a csókból most hiányzott az a spontaneitás, az érzelmek ugyanúgy ott voltak, most keveredve a vággyal, amit iránta éreztem. A kezem a hátáról pedig előbb a derekára került, majd a csípőjén keresztül lesiklott a combjáig, hogy ott folytassam a kényeztetést. Eddig minden új érintéstől "megijedt" elsőre, és visszakozott, hogy aztán másodikra megadja magát, de bíztam benne, hogy ezt nem kell újra és újra eljátszanunk. Hátha a csókunk változtatott ennyit a bizalmán.

by **Chakna** Pént. Jún. 16 2017, 14:41

Csendben ülünk, és egyenlőre nem ragadom magamhoz az irányítást. Erőt kell gyűjtenem hozzá... Amikor sikerül, akkor fordulok oda felé.
A komoly tekintetem viszonozza, majd újra megcsókol, megint másként, mint eddig. Ebben most benne van az, ami az első csókban benne volt, és az is, ami a másodikban. Ezt a csókot nem viszonzom. Tudom, mit láttam az előbb a tekintetében, és ez végül kimondtatja velem amit már egyébként is akartam. De előbb egyik kezemmel kissé távolabb tolom magamtól, a másikkal pedig megfogom a hátamról lejjebb tévedt kezét, és magunk közé húzom. Még mindig komoly tekintettel nézek a szemébe, és a szememben ott a válasz az iménti tekintetére.
- Kérlek... - ez az egyetlen szó amit kimondok, a többit értenie kell! Nyoma sincs sem páncélnak, sem más visszahúzódásnak. El sem húzódom tőle. Most nem félelemből, vagy önvédelemből utasítom el a közeledését, sőt. A hangomban némi fájdalom is cseng. De úgy érzem egyikünk sincs felkészülve a következményeire annak, amit tenni akar. Valószínűleg most nem îgy gondolja... Lehet azt hiszi, megint megijedtem az új érintéstől... Pedig nem erről vám szó. Ha megijedtem valamitől, akkor attól, hogy nem látom a következményeket, így pedig nem tehetek a kellemetlenségek elkerüléséért.
Elgondolkodva ülök egy darabig, a kezét nem fogva, de a kezemben tartva, ameddig el nem húzza. Máskor tudok határozott lenni... Most viszont valahogy nem tudom hogy tudnám az irányítást a kezembe venni anélkül, hogy tönkretenném azt, ami elkezdődött...

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 16 2017, 15:48

Nem viszonozta a csókom, és ezt őszintén sajnáltam. Legyen benne akármilyen érzelem, az imént nem élvezhettem az ajkai érintését, és úgy fest, hogy most se fogom. Pedig szomjaztam arra a csókra mindentől függetlenül, csak hogy érezhessem az ízét és elraktározhassam az elmémben. Ez egy picivel jobban fájt, mint az, hogy eltolt magától és visszautasította a közeledésemet. A tekintetét elég volt látnom, hogy tudjam, megfoghatom akárhányszor a combját ma, akkor se fogja megadni magát. Pontosabban most így érzett. Nem akart átlépni egy küszöböt, én pedig tiszteltem a döntését. Hisz most nem csak a szája járt, de látszott is rajta, hogy komolyan gondolja. Láttam a pillantásán, éreztem a hangsúlyán, a testbeszédén. Elmosolyodtam, és kisöpörtem a haját a homlokából, hogy egy apró puszit nyomjak oda, amit eddig rejtegetett előlem. Megfogtam a kezét is.
- Tudod, miért akarom ezt? - kérdeztem halkan, a homlokomat pedig az övének döntöttem - Ez a mai nap, az együtt töltött idő csodálatos volt eddig is. De tudom, hogy még ennél is szebb lehetne, ha boldoggá tehetnélek. Akkor biztosan felejthetetlen lenne, akármi is történjék velünk a jövőben - mondtam neki, szabad kezemmel pedig finoman cirógattam az arca kecses vonalát - De ha én kilépek azon az ajtón ma valamikor, és utána úgy alakul, hogy az útjaink, a sorsunk nem keresztezik egymást, akkor életem végéig bánni fogom, hogy elszalasztottam ezt a lehetőséget - magyaráztam. Mindketten bizonytalanok vagyunk, ez a nap lehetne afféle tiltott gyümölcs mindkettőnk számára, amiből lehetne egy közös titok. Persze az ő hozzáállása kicsit más, mint az enyém. Nem beszélhettem a nevében, még akkor se, ha úgy gondolom, hogy miután megmutatta a vonzalmát irántam, annyira nem bánhat meg semmit.

by **Chakna** Pént. Jún. 16 2017, 18:13

Nagy kő esik le a szívemről, hogy elfogadja a döntésemet. Ezzel viszont csak még erősebbre fűzi az alakuló szálat.
Nem, most egyáltalán fogalmam sincs miért akarja ezt. Meglep, és hálával tölt el, hogy kérdés nélkül mondja el. Ezt láthatja is a tekintetemben, amit le sem vennék róla.
Figyelmesen hallgatom a magyarázatát, közben élvezem ahogy a homloka az enyémhez ér. És azt is, ahogy az arcomat cirógatja... Szinte hallhatatlanul suttogom magam elé:
- Nekem így is felejthetetlen - mosolygok erőtlenül. Ebben benne van, hogy komolyan próbára tette a koncentrációmat, és szükség volt minden pimaszságomra szükségem volt hogy tartani tudjam vele a lépést. De az is, hogy nagyon jól éreztem magamat vele. A további magyarázata valahol örömmel tölt el... Valahol
- Makoto... - bátortalanul ejtem ki a nevét, és valószínűleg hosszú ideig utoljára - én nem akarom, hogy miután elválunk többet ne lássuk egymást. Ha most mindent megkapsz, amire vágysz tőlem, nem lesz okod keresni... - Ezt tényleg kimondtam hangosan? Persze, valahol így érzem, de... Azért többről van szó, mint csak erről... - Ma olyan dolgokat sikerült az eszembe juttatnod, amikről lemondtam... - A hangom bizonytalan, de egyértelműen nem azért, mintha meggyőzhető lennék. Csak valahogy nehezen jönnek a szavak a számra...
Hirtelen erős késztetést érzek, hogy a lehető legközelebb húzódjak hozzá.
Meg is teszem, majdnem gondolkodás nélkül. Átölelem, és aztán a fejemet a vállának döntve maradok...
És ha a csendet nem töri meg, lassan laposakat kezdek pislogni, míg végül le is csukódik, és az álom és az ébrenlét között ülök ott mellette.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 17 2017, 12:50

Ahogy kiejtette a nevem, megpendült bennem valami. Nem csak azért, mert már rég megszoktam, hogy ez a név nem része az életemnek, és csak nagyon ritkán van alkalmam visszahallani és emlékeztetni magamat rá, hogy mindössze egy virtuális testben élek, és ez nem a való világ. Inkább azért, mert az ő szájából, az ő lágy és ártatlan hangján hallani olyan volt, mintha egy régi ismerős szólítana meg. Nem, nem volt jó ötlet megosztani egymással a nevünket, de ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy nem bánom, ha birtokolja a tudást.
- Nahát... ezt a kifogást már mintha hallottam volna... úgy három tucat alkalommal. Ennyire megbízhatatlannak tűnök? :] - vigyorodtam el, de halk maradt a hangom, ebben a fajta piszkálódásban nem volt valódi él. Egyébként is tudtam, hogy nem erről van szó, vagyis nem csak erről. A félelme, mint nő, jogos volt, de Chakna ennél sokkal intelligensebb, és tisztában kell legyen vele, hogy a legrosszabb eshetőség, ami történhet az, hogy barátok leszünk.
- Nagyon sok mindent elveszítettem már - szólaltam meg újra, míg ő hozzám bújt. Én is átöleltem olyan szorosan, amilyen szorosan csak lehetséges volt - Családtagokat... barátokat... szerelmeket... Sok borzalmas dolgot láttam, olyasmiket, amiknek a negyedét se kívánom senkinek. Sose tudhatom, hogy lesz-e még következő alkalom. Lehet, hogy türelmetlennek tűnök, de nem kívánok elszalasztani egy esélyt sem. Ahhoz túl sok mindent bántam már meg... - fejtettem ki, és ezzel mondtam el olyan dolgokat magamról, vagy éppen a motivációimról, melyeket jóformán senkinek se mondtam még el. Már arra sem emlékszem, hogy vajon Szophienak elárultam-e, de azt hiszem, még neki sem. Valahol itt érzem azt, hogy az a kapcsolat sose volt teljesen őszinte, sose éreztem felőle azt a bizalmat és odaadást, ami kulcsot jelentett volna a titkaim ládikájához. Ezzel szemben itt volt most Chakna, akt még egy napja sem ismerek, és mégis úgy érzem, hogy nála jó helyen vannak ezek a titkok. Különös, nem?

by **Chakna** Szomb. Jún. 17 2017, 13:47

A gondolataim kerekei egyszerre forognak őrült tempóban, és lomhán... Az sem jut el a tudatomig, hogy milyen hatása volt annak, hogy a nevét használtam... Szokásos élcelődésnek tűnhetett volna amit mondott. De nincs éle...
- Teljes mértékben - bólintok határozottan, mosolyogva, de éppen úgy él nélkül, mint ő. Nem tudom megfogalmazni, hogy valójában mitől tartok... Egészen addig, ameddig nem szólal meg újra, miközben megölelt... Nagyon, nagyon hiányzott, hogy valaki így öleljen magához... Igazam volt, nem kell játszania ahhoz, hogy elvarázsoljon. Csak önmagát kell adnia... Az igazi önmagát, aki sokkal de sokkal összetettebb a nőcsábász szépfiúnál, akinek elsőre mutatja magát...
Amit mond ráébreszt arra, mi okozza még az aggodalmamat.
- Majdnem elfelejtettem... - suttogom magamat korholva - Majdnem kiment a fejemből hogy hol is vagyunk... - ezzel nem szakítom félbe... A mondandója végén újra átölelem, gyengéden... Érzem, hogy nagyon kivételes dolog, hogy valakinek így beszéljen erről.
- Ha most megtörténne, amit akarsz - suttogom - fogalmam sincs mi indulna el bennem. De ha utána véget érne számodra... És én megint tehetetlennek bizonyulnék... - lassan beszélek, érezhetően a gondolat hatása alatt - Nem tudom el tudnám-e viselni mégegyszer... - nem teszem hozzá, de megijeszt a gondolat... Ha ez, ami már elkezdődött megmarad... Még ha nem is történik több... Akkor el tudnám viselni? Egy gondolat kezd ebből kiindulva szöget ütni a fejembe. Ő tapasztalt játékos, aki a fronton is megfordul!
- Te segíthetnél! - jelentem ki kissé felvillanyozva - Segíthetnél hogy ne legyek tehetetlen! - nem tudom teljesen komolyan gondoltam-e, de kicsit megnyugtat a lehetőség. A tekintetemben remény csillog, de a gondolkodás is... Nem fogok butaságba fejest ugrani...

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 17 2017, 15:14

Amit teszek, az minden bizonnyal olyasmi, amit nem tennék meg, ha képes lennék józan ésszel gondolkodni. Igazából pont most romboltam le mindent, amiért eddig "dolgoztam" ma. El kívántam kerülni, hogy belém essen. Egy egyszerű kalandot szerettem volna csak, ami után barátok maradhatunk. Azonban azóta a csók óta már csak reménytelenül kapálóztam, miközben az örvény egyre mélyebbre húzott, és most... most megtörtem. Bár ezt nem így kéne megfogalmaznom, hiszen olyan negatívnak hangzik... De a lényeg, hogy Chakna előtt képtelen voltam magamon tartani a maszkom, és ő az a nő volt, akinél pont ezzel követem el a legnagyobb hibát. Mégis jól esett, hogy megoszthattam valakivel az aggodalmaimat. Nem pont ilyen közös titkot terveztem :]
Nem vártam, de mégis lett következménye a szavaimnak, hiszen ő is megosztotta velem az aggodalmait. Olyasmiket mondott, amikre nehéz volt mit felelni. Átéreztem a félelmeit, érthető volt a nyugtalansága. Nem véletlenül kívántam azokat a bizonyos érzelmeket távol tartani... Bennem is máshogy csapódna le most egy együttlét, bár messze nem úgy, ahogy őt megviselné. Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem a gondolataimat.
- Ha azt hiszed, segíthetek, akkor nem tudod, mi a tehetetlenség valójában - néztem rá komolyan. Rosszul éreztem magam, hogy le kell törnöm a lelkesedését. A reményt, amit bennem táplált, de nem volt értelme hitegetnem - Élhetsz úgy, hogy mindent elkövetsz valamiért, de néha még a minden is kevés. El kell fogadni, hogy valamibe nincs beleszólásunk. Még ha rossz is... - sütöttem le a szemem. A tehetetlenség érzése nekem is ismerős volt, túl ismerős. Nekem is időbe telt, amíg fel tudtam dolgozni, hogy hiába tettem meg mindent. Már ha egyáltalán volt rá esélyem, hogy tegyek.
- Ha véget ér, az nem azon fog múlni, hogy ma este mi történik köztünk. De én szeretnélek boldoggá tenni, amikor csak lehet, Nana. Ostobaság puszta félelemből lemondani valamiről, amit élveznél :] Ha mindig így teszel, mikor fogod élvezni az életet? - kérdeztem a lányt.

by **Chakna** Szomb. Jún. 17 2017, 17:11

Komoly arccal válaszol, de úgy érzem félreért. Felírom a gondolati jegyzetfüzetembe az információt, mert abból ahogy beszél, egyértelmű, hogy hozzám képest sokszorosan tapasztalta meg a tehetetlenséget, hiába tett meg mindent, amit tudott.
- Én azt a tehetetlenséget ismerem, ami azzal az érzéssel jár, hogy tudtam volna többet tenni. - igyekszem tisztázni, hogy mire gondolok - A jelenlegi helyzetemben megint így érezném. Azt mondod nem tudnál segíteni, hogy legalább azt érezhessem, megtettem mindent? - ezúttal kérdezem, komoly, gondolkodó tekintettel. Nem csak azért villanyozott fel kicsit a gondolat, amiről a társalgás folyik. Azért is, mert ha segítene, az együtt járna a közösen eltöltött idővel.
Egy valamire mindenképpen jó volt ez a gondolat: az agyamról lassan eltűnik a tompaság. Ezzel együtt is boldog vagyok, hogy végül letette a maszkot. Már nem pusztán azért, mert ezzel "én nyertem" hanem mert komoly megtiszteltetésnek érzem, hogy engedte nekem látni a maszk mögőtt rejlő férfit.
Az, hogy a nevemen szólít, enyhe pírt csal az arcomra. Odakint sem sokan szólítottak Nanának... De hogy ő így szólít, azt nem bánom. A többi mondandójára pedig pimasz mosolyom halvány, sokkal lágyabb változata terül el az arcomon, mint amit eddig láthatott.
- Nem az fog a mai estén múlni, hogy vége lesz, hanem az, hogy el fogom-e tudni viselni. És ha félelemből mindig lemondanék azokról a dolgokról, amiket élvezek, te - bököm meg a homlokát, enyhén meg is lökve őt - nem lennél most itt. Ma élveztem... Élvezem az életet. Veled. - az utolsó szó külön nyomatékot kap, miközben a mosolyomból kikopik a pimaszság, és csak a vidámság marad... Megváltozott a kommunikáció a viszonzott csók után. Én pedig tisztuló fejjel is alkalmazkodom ehhez.

by **Tachibana Makoto** Vas. Jún. 18 2017, 12:45

Halvány, távoli mosoly került az arcomra. Valóban nem érti, mit jelent a tehetetlenség valójában. Igaz, nem is könnyű felfogni, különösen a mi korlátolt agyi kapacitásunkkal. Az objektív gondolkodás nem erőssége az embernek. Még ha úgy is érezzük, hogy értünk, vagy tudunk valamit, az érzelmeink, a tapasztalataink eltorzítják az általunk látott képet. Ez alól még én se vagyok kivétel.
- Nincs különbség a kettő között :] Mindig úgy fogod érezni, hogy tehettél volna többet is, még akkor is, ha valójában nem. Ha elveszítesz valamit, legyen az bármilyen csekély, minden alkalommal azon fog járni az eszed, hogy mit tehettél volna ellene, és mindig fogsz találni valamit, amire foghatod, amiért hibáztathatod magad. Ha lefekszünk egymással, és mégis elveszítesz, azt fogod gondolni, hogy magad mellett tarthattál volna, ha nem teszed meg. Ha elutasítasz, és úgy ér véget, azt fogod gondolni, hogy meg kellett volna tenned. Ez így működik :] - magyaráztam, nos, a saját magam álláspontját. Amit én láttam a saját szememen keresztül, a saját érzéseimre és tapasztalataimra hagyatkozva - Csak akkor fogod úgy érezni, hogy megtettél mindent, amikor elfogadod mind a veszteséged, mind saját magad. Ebben pedig nem tudok segíteni :] - tettem hozzá, majd megsimogattam a fejét. Most olyan volt, mint egy naiv kisgyerek. Én pedig talán olyan, mint a gonosz bácsi, aki elveszi a reményt és a hitet, aki összetöri az álmokat.
- Olyan negatívak vagyunk... :] - sóhajtottam fel a fejemet csóválva - Csak arról tudunk beszélni, hogy mi lesz, ha vége lesz, holott még el se kezdődött igazán :] Mindketten érzünk valamit a másik iránt, de egyikünk se biztos benne, hogy mennyire valódi az érzés - csak annyi a különbség, hogy ő emiatt fél elkötelezni magát, én pedig emiatt szeretnék minél teljesebb és élvezetesebb estét eltölteni a lánnyal.
- Túl sokat gondolkodunk. Szánalmasak vagyunk :] - jutottam el a végkövetkeztetésig. De legalább ez a nap segített, vagy legalább segíteni fog benne, hogy kicsit jobban megértsem saját magam.

by **Chakna** Vas. Jún. 18 2017, 13:39

Érteni értem... Jaj, kívülről most valószínűleg úgy látszom, mint egy naiv kisgyerek. Valóban ez az oldalam szólalt meg, de azért, mert hagytam neki. Másként nem hagyott volna nyugodni ez a gondolat. Tudom, hogy nem teljesen van igazam, de szükségem volt rá, hogy valaki más is kimondja, hogy rendbe tudjam tenni a kuszaságot a fejemben.
A szavaira nem válaszolok, csak lemondóan bólintok. Ez az ő álláspontja, és valahol igaza van. Az elhatározás viszont marad: Innentől kezdve minden lehetőséget ki fogok használni, hogy a lehető leghamarabb utólérjem a frontot, és ha kell, akkor akár tetszik neki, akár nem, őt is meg fogom keresni, hogy a segítségemre legyen ebben. Az első lépést már tudom is: Ki kell mozdulnom az első szintről, és minnél többet megtudni Aincardról. Hosszú út áll előttem...
- Ha valaha azt gondolnám, hogy magam mellett tudnálak tartani, azzal csak áltatnám magam, nem igaz? - mosolyodom el szelíden. Nem vagyok bolond azt hinni, hogy bármivel képes lennék Tachit, akinek lételeme a szabadság, rávenni hogy lemondjon a szabadságáról.
A fejsimogatásra belenézek a szemébe, a tekintetem meg egyáltalán nem azt mutatja, hogy összetört volna bármilyen álmom. Hála van benne, mert a kusza gondolataim között segített rendet tenni.
A fejcsóválásra elnevetem magamat. Azt hiszem mindkettőnknek kellett, hogy ezt a "negativitást" kibeszélje magából.
- Azt hiszem kijelenthetjük, hogy mindketten vesztettünk - mondom, még kuncogva - várj... Most legyünk pozitívak. Mindketten nyertünk - mosolyodom el. - Már így is boldoggá tettél - suttogom a fülébe. Eddigre teljesen kitisztult a fejem, és az eszem és a szívem teljes összhangban késztetett valamire.
-Nem, nem vagyunk szánalmasak - jelentem ki. Mélyen a szemébe nézek, A tekintetem tiszta, boldog és nyugodt.
Most én csókolom meg.

by **Tachibana Makoto** Vas. Jún. 18 2017, 20:06

Elhangzik egy kérdés, ami kicsit elgondolkodtat. Rengeteg emléket hozott felszínre ez a néhány szó. Még azt az időszakot, amikor csak egy különc suhanc voltam, az első igazi szerelmet még odakint, majd a második igazi szerelmet már idebent. Két külön ember élte át ugyanazt az érzést, de még az utóbbi, aki most vagyok is próbálkozott azzal, hogy ugyanúgy élje meg. Hiába. Nem tudtam hűséges maradni, Szophie mellett pedig különösen nem, bár ostobaság lenne azt hinnem, hogy ha aktívabbak lettünk volna, akkor ne vágytam volna a szabadságra. Chakna pedig valószínűleg ebből a szempontból nem különbözne sokban Szophie-tól, legalábbis a végeredményt tekintve.
- Nem fogok hazudni. Még ha melletted is maradok, akkor is rá fogok nézni más lányokra. És nem csak nézni fogom őket - válaszoltam végül. De azt hiszem, ezzel ő is tisztában volt. Tisztában volt vele, hogy milyen a vérem. Azonban ki kellett mondani, meg kellett erősíteni benne, hogy ha komolyan számol velem, annak ez az ára. A szívemet neki adhatom, de a testem nem csak az övé lesz.
Az őszinteség működik. Ha kimondom, amit gondolok, működik. De azt hiszem, nem véletlenül nem vagyok nyitott könyv. Nem mindenki elég intelligens ahhoz, hogy megértse a gondolataimat. A legtöbb ember befelé tekint, és velem kapcsolatban csak azt látják, hogy nem tudnak úgy formálni, ahogy akarnak. Chakna azonban más volt. Ő kifelé tekintett, megpróbált megérteni, és elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Ezért pedig hálás lehettem neki. Nem tudom még, tényleg szükségem volt-e rá, hogy legyen egy ilyen ember, egy ilyen nő az életemben. Most viszont jól esett, és én is boldog voltam, hogy egy hullámhosszon volt velem, és egymás karjaiban leledzünk még mindannak ellenére, amit mondtam neki eddig. Mi több, még meg is csókolt. "Eldobtam mindent", hogy arra koncentrálhassak, amiről néhány perce, vagy talán kicsit több idővel ezelőtt lemaradtam önnön hibámból. Minden idegszálammal az ajkai ízére összpontosítottam, hogy kiélvezhessem a csókunk minden pillanatát és aztán elraktározhassam az este eddigi legszebb emlékeként az emléket. A kezeimre már oda se figyeltem, pedig szorgosan cirógatták a lány hátát, szemtelenül feljebb tolva a felsőjét :]

by **Chakna** Vas. Jún. 18 2017, 21:20

Tulajdonképpen amit mondtam nem kérdés volt. Kijelentés, magamnak. Tachi viszont válaszol rá. Amiért hálás vagyok. Az őszinteséget mindig nagyra értékelem, különösen akkor, ha nem éppen könnyű annak lenni.
Hálás mosollyal bólintok. Próbálom érteni, és határozottan elfogadom, hogy ő ilyen. Ettől még nem lesz könnyű. Ha kérdezné, nem tagadnám, hogy a számtalan pro és contra mellett, ami az agyamban zakatol azzal kapcsolatban, hogy engedjek neki, pont ez az egyik, ami ellene szól. Ahhoz viszont nem elég nyomós, hogy megemlítsem. Amit eddig mondott a nap folyamán, annak egy része az álca fenntartását szolgálta, és amiről ezt biztosan tudom, azt nem volt miért komolyan vegyem. Az a része pedig, amiről tudom, hogy a valódi véleménye, és érzései, az nem ijesztettek meg.
Mivel nem csak úgy, a pillanat hevében csókoltam meg, ura tudok maradni a helyzetnek. Érezve, hogy a felsőmet feljebb tolja, miközben elszakadok tőle végig simítok a kezén, ezzel a mozdulattal a hátamról finoman elhúzva azt, és kettőnk között egy pillanatra megfogva. A felsőm pedig ezzel vissza csúszik a helyére. Nem akartam a csókkal kísérteni. De reméltem, hogy ezzel boldoggá teszem, és nem fogja annyira bánni, ha, egyelőre legalábbis, nem történik több. És bár az őszinteségével tulajdonképpen győzködött, nem változott meg a véleményem, csak kicsit jobban fáj ragaszkodni hozzá. Makacs vagyok, most tudatosan.
Csendben ülök, nekidőlve a vállának. Valahogy most megnyugat a közelsége, a köztünk lévő feszültség ellenére. Izzik a levegő, még úgy is, hogy igyekszem a saját oldalamon lehűteni… De a közelségében, és a csendben lassacskán megint elkezd úrrá lenni rajtam a fáradtság.

by **Tachibana Makoto** Vas. Jún. 18 2017, 23:17

Csak a csók járt a fejemben, nem állt szándékomban semmi mást tenni vele ebben a pillanatban. Legalábbis tudatosan nem. Más kérdés, hogy az önálló életre kelt kezeimnek más tervei voltak. Ösztönösen érezni kívántam a bőre melegét, lehetőleg olyan helyen, ahol még nem éreztem. Csak akkor vettem észre, mit csinálok, amikor Chakna keze hozzáért az enyémhez, hogy finoman lefejtse azt a hátáról. Nem ellenkeztem, az ő tempóját követve húztam vissza a kezem, és egy bocsánatkérő pillantást vetettem feléje. Így is boldoggá tett, hisz' teljesült egy vágyam. Váratlanul, amikor nem vártam, ami még különlegesebbé tette.
Igazából egy szimpla csóknak nem kéne ekkora jelentőséget tulajdonítanom, de mégis fontosnak tartottam. Elvégre nem akárkitől kaptam, hanem attól, aki újra lángra gyújtotta a bennem alvó parazsat. Figyelemreméltó teljesítmény valakinél, aki megfogadta, hogy többet sohasem :] Illetve értékelnem kellett azt a keveset is, amit adott. Még úgy is, hogy bennem van a hiányérzet, és enyhén feszélyez az, hogy nem tehetek meg mindent a lány és a saját magam boldogságáért. Élénken élnek az emlékeimben a be nem teljesült ígéretek.
Megszólalhattam volna, de most nekem is jobban esett a csend. Segített, hogy az ajkaimon minél tovább megmaradjon a lány csókjának íze. Az elmém is csendes volt, nem zakatoltak benne a zavaró gondolatok, kétségek és miegyebek. Chakna közelsége megnyugtató volt. Az ujjaim finoman cirógatták, talán valahol a dereka környékén, a másik kezemmel pedig megtámasztottam a fejét, hogy ne csússzon le a vállamról. Egyre kevésbé tartotta magát, éreztem, ahogy a testsúlya lassan rám nehezedik. Már a szemhéjai is mintha elnehezedtek volna, hosszúakat és laposakat pislogott. Fárasztó vagyok, tudom :]

by **Chakna** Hétf. Jún. 19 2017, 01:46

Valóban lefárasztott, hogy egész nap koncentrálnom kellett…Addig addig pislogok egyre hosszabban, és egyre laposabban, beleálmosodva a cirógatásba is, ameddig végül a légzésem egyenletessé válik. De csupán pár percre kerülök az álmok világába…
Mondják, hogy az agy az álmokban dolgoz fel sok sok információt. Hát az én agyamnak van mit feldolgoznia…
Vissza álmodom magamat az első Aincardi napokba… Amikor Takashit kerestem. Újra élem a kutatást, ami nem járt sikerrel… újra élem a növekvő kétségbeesést, hogy talán soha nem találom meg… Az első néhány nap ugyan olyan álmomban, mint ahogy történt… Összetalálkoztam a fogadóssal, segítettem neki, és szállást adott cserébe. Tőle is kérdeztem Takashiról… Nem tudott semmit… A második, harmadik, negyedik nap… Reménykedéssel, és keresésel telt napok… Alig szereztem elég pénzt a minimális napi szükségletekre… Az ötödik nap viszont kicsit más… Nem csak Takashiról kérdezősködöm álmomban ezen a napon, hanem Tachiról is… Egyikükről sem tudok információt szerezni, de nem adom fel. A hatodik napon még mindkettőjük után kutatok…A hetedik napon már csak Tachi után… Ezen a délutánon kapom azt a bizonyos üzenet… Tachitól… És a szöveg is megváltozott

Tachi írta:
Nana, ne haragudj…
Nem bántam meg semmit.
Élvezd az életet

Ugyanúgy megpróbálok válaszolni, és ugyan azt a hibaüzenetet dobja vissza a rendszer: A felhasználó nem létezik, vagy törölték.
Álmomban is eszeveszetten futok a Monument of Life-hoz… És ott, ahol aznap Takashi nevét láttam áthúzva… Most Tachi nevét látom meg… Leroskadok álmomban is, és… könnyek között nyitom ki a szemem, a fogadóban, Tachi mellett…
Belefúrom a fejem a vállába, és egy részem azt kívánja, hogy ne mondjon semmit, csak öleljen át, és csókoljon meg… Egy másik pedig azt, hogy kérdezzen rá, hogy elmesélhessem neki… hogy így tudjam a helyére tenni…

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 19 2017, 11:31

A csendnek egyenes következménye lett, hogy a lány rövidesen el is aludt a karjaimban. Igyekeztem úgy elhelyezkedni, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, de azért ne tegyek semmi hirtelen mozdulatot sem, amivel felébresztem. A békésen szuszogó hölgyemény látványa mosolyt csalt az arcomra, és már-már felkészültem arra, hogy óvatosan lefektessem az ágyra és szerezzek egy takarót, de végül nem így alakult. Chakna arckifejezése megváltozott, kicsit zaklatottá váltak a vonásai. Nyöszörgött egy kicsit, meg-megrándult egy-egy arcizma. A szeme sarkában pedig rövidesen könnyek jelentek meg.
- Oi - ráztam meg nagyon finoman, hogy felébredjen, és ki is nyitotta lassan a szemét. Amint ráébredt hol van, nyomban belefúrta a fejét a vállamba. A helyében én se akarnám, hogy sírni lássam. Finoman szembe fordítottam a felsőtestem vele, hogy rendesen átölelhessem.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj - súgtam rögtön a fülébe, csitítva őt. Bár ez a legritkább esetben csillapít, inkább csak még jobban megnyitja a "csapot", szabadjára engedi az érzelmeket. Viszont nem szerettem volna, ha még jobban elbújik, úgyhogy végül kissé eltoltam magamtól, és az állát kitámasztva felemeltem a fejét, hogy adhassak neki egy rövid, gyengéd csókot.
- Itt vagyok melletted - mondtam halkan - Mi rosszat álmodtál? - tettem hozzá kis szünet után a kérdést, hogy ha esetleg úgy gondolja, hogy szeretné kibeszélni magából az élményt, akkor ne fogja vissza magát. Meg egyébként is... kíváncsi voltam, miféle rémálom zaklathatja. Bár sejtésem volt, hiszen a gondolatai nem nagyon foroghattak más körül.

by **Chakna** Hétf. Jún. 19 2017, 14:12

Pár pillanat után rájövök, hogy a hangja ébresztett fel. Mozdulatlanul ülök a fejemet a vállába fúrva, és lassan megnyugszom az ölelésében. Sokk. Ez a szó írja le legjobban az állapotomat. Kezdtem azt hinni, hogy feldolgoztam ami történt, de újraélni a dolgot… Sokkolt. Rá kell jönnöm, hogy soha az életben nem leszek túl rajta teljesen. Tachi közel került hozzám, és ez előhozta az emléket, és a félelmet, hogy ami akkor történt, megismétlődhet…
Nem értem, mit súg a fülembe, de a hangja is bőven elég, hogy megnyugtasson. Itt van, és közelsége, a hangja, az ölelése oldja a sokkot
Mire kicsit eltol magától, halványan, és erőtlenül, de rá tudok mosolyogni. A gyengéd csókja pedig erősít rajta valamit.
- Köszönöm - suttogom. Viszonozni akarnám… De még túlságosan erős az álom hatása, hogy megtegyem. Rákérdez, hogy mit álmodtam, én pedig pár pillanatig szememet lesütve ülök, csendben. Hogyan mondjam el neki a legnagyobb félelmem kivetülését? Érteni fogja, vagy naívnak, és nevetségesnek tűnik majd neki?
- Meséltem, miért léptem be… - kezdem bizonytalanul, mert én sem vagyok biztos benne, hogy mennyit, ha egyáltalán akarok elmondani. - Az első hétről álmodtam… - folytatom - Csak… - akadok meg egy pillanatra, és máshogy fejezem be - Hogy csináltad? - kérdezem, a leghalványabb vádló hang nélkül - Miféle varázslat ez? Az álom egy pontján Takashi helyett te kerültél oda… - félig meddig magamhoz beszélek. - Ígérd meg, hogy vigyázol magadra… - nézek a szemébe aggódva. Tudom, hogy neki felesleges ezt mondanom… Egyértelműen tud magára vigyázni… - Én… soha nem tudtam meg, mi történt aznap Takashival… - mondom, mostmár teljesen lecsillapodva, és elgondolkodva. Nem várok választ… Nem kell mondania semmit.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 19 2017, 23:27

Úgy éreztem, nem sír, de remegett a kezeim között így is. Pedig alig néhány percig aludt, mégis keresztül ment egy olyan élményen, amitől ilyen szélsőséges érzelmi kilengése támadt. Próbáltam megnyugtatni, beszéltem hozzá, hogy tudja, nincs egyedül, hogy mellette vagyok és vigyázok rá. Azonban kicsit elgondolkoztam, hogy vajon mennyire őszinte a szándékom. Mármint, fontos volt számomra, hogy megnyugodjon, de az, ahogy remegett a kezeim között... az nem rendített meg úgy, ahogy elvárható lett volna. Mi több, egyáltalán nem. A kezeim automatikusan, kötelességből mozdultak, a szavaim mögött is csupán a puszta célra törekvést éreztem. Chakna ezt nem észlelhette, hiszen a reakcióim nagyon is valódiak, vagy mondjuk gy, élethűek voltak. Én viszont tudtam, hogy üresek. Ez nem az ő hibája volt, és nem is vált kétségessé számomra, hogy érzek-e a lány iránt valamit. Az érzéketlenségem a múltam következménye volt. Mely ugyan Szophienak köszönhetően sokat enyhült, hiszen immár képes vagyok őszintén mosolyogni, de az elmúlt években szerzett sebeket nem gyógyították be. Ki tudja, talán Chakna is képes lenne rá, hogy javítson az állapotomon. Mondjuk képes lenne elérni, hogy ha olyat látok, mint most, akkor újra érezhessek valamit? Bármit?
- Nem tehetek felelőtlen ígéretet. De az azért csak jelez valamit, hogy még itt vagyok :] - simogattam meg a fejét. Eszembe jutottak otromba poénok, de ez nem az a pillanat volt. Azonban azt sajnáltam, hogy az álmokhoz nem értek, mert érdekesnek hangzott, amit elmondott. Szerettem volna tudni, ez mit jelent. Ha még itt lenne Asuka-chan, azt hiszem ő értett ezekhez az ezoterikus humbugokhoz, de sajnos ő... hazament.
- Néha jobb, ha nem tudod meg soha - mondtam halkan. Mit nem adtam volna, ha boldog tudatlanságban élhetek, ehelyett egy hatalmas keresztet kellett cipelnem a vállamon, ami agyon is nyomott. Azonban ez olyasmi volt, amit talán soha nem fogok senkivel megosztani. Túl fájó... túl komplikált... és túl ijesztő. Nem tudom, mit hozna ki belőlem, ha a számra venném egyszer, de nem is kívánom megtudni.

by **Chakna** Kedd Jún. 20 2017, 02:35

Úgy látszik, hogy annak ellenére, hogy kicsit kuszán sikerült a történetet előadnom, megértette. A kérésemre a válasza hasonló, mint amire számítottam. Rá mosolygok, mostmár csak minimálisan a sokk hatása alatt.
- Igazad van… - bólintok - Reménytelen vagyok… - teszem hozzá sóhajtva, sokmindenre utalva egyszerre…
"Boldog tudatlanság"… Ez egy nagyon szép szófordulat, és van benne némi igazság… De mint a legtöbb ilyen szólás, ez sem húzható rá minden esetre. Én most úgy gondolom, hogy bár valószínűleg fájna, de segítene tovább haladni, és elvagdosni még néhány szálat. Viszont ahogy Tachi mondja, hogy néha jobb nem tudni… Elszorul a szívem. Máskor talán én sem venném észre… Most mégis kiérzem a hangjából, hogy valamiről szeretne inkább nem tudni… Elszégyellem magam… Nem először érzem úgy, hogy az én veszteségem egészen csekély ahhoz képest, amit a még bent lévő játékosok közül sokan átéltek… Ez a gondolat arra késztet, hogy megint megöleljem, gyengéden.
Most mondhatnék neki olyasmit, hogy nem kell beszélni-e róla, vagy faggathatnám, vagy bohócot csinálhatnék magamból valami vígasztalónak szánt általános halandzsával…
Helyette , elsőre kicsit erőltetett, de aztán egyre természetesebb vidámsággal a tekintetemben előállok egy ötlettel, ami talán kicsit eloszlatja a komolyságot… Lehet mindkettőnkre ránk fér.
- Azt mondtad, bűvész vagy. - mosolygok. - Ismersz hagyományos trükköket is, mint a nyuszi a kalapban? - kérdezek rá. Figyelem, hogy a kérdés milyen irányba mozdítja el Tachit. Ha nem látszik rajta, hogy ellenére lenne a hirtelen váltás, és igenlő választ kapok, akkor folytatom.
- Mutatnál néhányat, ha szépen kérnélek? - szól a következő kérdésem, amihez hozzá is fűzök némi magyarázatot - Ránk fér egy kis vidámság…

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 20 2017, 14:46

Nem vagyok olyan, aki mindig azt mondja, amit a másik hallani akar. Mialatt beszélgettünk, ezerszer megtehettem volna, de mégis sokszor lehúztam Chaknát a földre, a valóságba. Most is így tettem, mert nem volt miért hitegetnem. Azt mondani, hogy minden rendben lesz, vagy hogy örökké mellette maradok, vagy hogy vigyázok magamra. Más lányoknál megtettem már. Rögtön az a kis íjász lányka jutott eszembe a JL-ből, akit így manipuláltam ki a bugyijából. Kihasználtam a magányát, a szeretetéhségét, de végül ő is megkapta, amit akart, és én is. Chaknának viszont nem erre volt szüksége. Őt nem kívántam manipulálni már. A támogatásomat pedig így is érezte. Én is éreztem az övét, noha nem vártam el tőle. Nem azért mondtam, amit mondtam, hogy szimpátiát, együttérzést keltsek benne, de az ölelése emiatt a félmondat miatt volt. Kéretlenül is megkaptam, ez kicsalt némi mosolyt az arcomra. Csak egy halványat, és ez is olyan volt, amiről nem tudtam eldönteni, mennyire valódi.
- Kalapom még csak-csak, de a nyuszi hiánycikk - csóváltam meg a fejem - Lássuk csak... - megnyitottam az inventory-mat, és kis keresgélés után meg is találtam azt a néhány apróságot, amit kerestem - Például kártyatrükkök? - került a kezembe egy (hiányos) pakli, amit aztán a kezébe is nyomtam, de úgy igazán "erőszakosan", hogy mindenképp azokra a lapokra figyeljen. Majd úgy tettem, mint aki kezdene kicsit rosszul lenni, és pár pillanattal később "kihánytam" a pakli másik felét is :] - Na, így minden lap megvan, azt hiszem - jelentettem ki. Ócska, régi és eléggé ismert trükk, de arra éppen jó volt, hogy elterelje a figyelmét egy kicsit és elővezessem a huncutságot, amit kitaláltam közben :] - Esetleg kendők? - vettem elő a zsebemből egy aranysárga selyemkendőt, de azzal még nem mutattam semmit.

by **Chakna** Kedd Jún. 20 2017, 15:33

Kölcsönösen éreztettük egymással a támogatást. Valami viszont furcsa abban a mosolyban… De egyenlőre nem tudom mi…
Mindenesetre az ötletemet elfogadta, és válasz nélkül már el is kezd bűvészkedni… Jól csinálja meg kell hagyni, én pedig kis megerőltetéssel kikapcsolom most a kritikus szemlélődő énemet, és bár ismerem a hasonló trükköket (megcsinálni ugyan nem tudnám…) pontosan úgy reagálok mindre, mintha életemben először látnám. Mondhatni az ideális "elszenvedőjévé" válok a bűvészkedésnek. A kezembe nyomott paklira ránézek, és (igen, nem teljesen őszinte) értetlenséggel pislogok a pakliról a fiúra, és vissza, és még néhányszor. A kártyákra koncentrálok, bár némi erőfeszítésbe kerül. Hiányos a pakli :O
Már nyitnám a számat, hogy hangot is adjak ennek játékosan, amikor látom, hogy öklendezik. Persze, tudom, hogy mi következik, de hát nem mulatságos, ha nem élem bele magamat, úgyhogy aggódó arccal teszem le a kezemből a hiányos paklit
- Hé, jól vagy - kérdezem…nem annyira őszinte aggodalommal, amikor is egyenesen a kezembe hányta a hiányzó lapokat. Egy pillanatnyi helyzethez illő döbbenet után elnevetem magam.
- Igen, így már minden lap megvan - mondom kacagva. Nem spekulálok, nem találgatok, hanem kiváncsi szemekkel figyelem, mi a következő. Több minden is eszembe jut arról a sárga selyemkendőről, úgyhogy várom, mire fogja használni.
- Akár kendők, akár kártyák lehetnek benne, vagy mindkettő - bólintok nevetve. Azt hiszem amit az ötlet felvetésével akartam azt legalább félig már elértem. De azért figyelem, hogy vajon Tachi is vidámabb-e valamivel ettől a kis játéktól.

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 20 2017, 16:18

Nos, ahogy arra számítottam, az első trükköm nem okozott nagy meglepetést. Őszintén szólva nem is az volt a lényeg, hogy elkápráztassam, vagy szórakoztassam, hanem tulajdonképpen ez volt a válaszom a kérdésére. Egy gyors, egyszerű trükkel megmutatni, hogy konyítok hozzá egy kicsit. Ehhez képest Chakna latba vetette minden tudását, hogy bemutassa, mennyire borzalmasan tud műviesen színészkedni. Nem, nem tetszett a produkciója, sőt, kifejezetten visszatetszést keltett bennem, amíg eljátszotta a remekül szórakozó nézőt. Nem illett se hozzá, se ahhoz a kapcsolathoz, amit kialakítottunk egymás között az elmúlt órákban. Ha valósan reagál, teszem azt diszkréten felkuncog, és bólint, hogy megértette, mit szeretnék ezzel, akkor én is elmosolyodtam volna, így viszont semleges maradt az arckifejezésem. Inkább arra koncentráltam, ami következett. Azért a bűvészethez szükség volt a kellő összpontosításra is, nem csak a kézügyességre.
- Akkor most bemutatom a kendőzetlen igazságot :] - konferáltam fel a produkció címét. Igazából ritka gyenge előadó voltam, ha mágiáról volt szó, legalábbis az olyan trükkökben mindenképp, ahol nem volt szükség a kommunikációra. Szóval ezúttal sem beszéltem, ehhez nem is volt szükség rá. Megmutattam az "üres" kezeimet, kiforgattam a kendőt oda és vissza is, majd egy tölcsért formáltam a kezemből, és elkezdtem belegyömöszölni a selyemruhát. Ez se volt egy világmegváltó trükk, a hozzá szükséges eszköz is közismert volt, azonban raktam bele egy csavart. Szóval eljátszottam a szokásos köröket. A gyömöszölést két-három mozdulat után megszakítottam, és a markom aljáról kihúztam egy zöld kendő végét, aztán tovább gyömöszöltem, alul egyre nagyobb darabot kihúzva, míg végül el nem tűnt a tenyeremben a sárga kendő, és nem maradt a helyén egy zöld. Aztán ugyanezt eljátszottam még egyszer, csak a másik kezemben, és a zöld kendőből most piros lett. Alapesetben itt van vége a trükknek, de most újra belefogtam a kendő eltüntetésébe, miközben egyre jobban figyeltem Chakna arcára. A markom alján ugyanis most valami furcsa tűnt fel, ami nem selyemkendő volt. A vigyorom egyre szélesebb lett, ahogy a lány számára is nyilvánvalóvá vált lassan, hogy a bársonyos textildarab helyett egy falatnyi ruhadarab maradt a kezemben. Történetesen egy bugyi. Pont olyan színű, mint amilyet viselt :]

by **Chakna** Kedd Jún. 20 2017, 17:42

Nem akartam eljátszani a meglepett tudatlant. Ha azt akartam volna, akkor azt sokkal hitelesebben tettem volna. Valami kis rásegítés kellett, hogy élvezzem a trükköket, és ez a kis rásegítés ez volt. A jókedvem pedig egyre őszintébb. Erős túlzás hogy minden tudásomat latba vetettem Razz

Tulajdonképpen bohóckodás volt az egész.
Ő viszont közömbös arccal bámul… Nem tetszik neki, amit csinálok… Szóval sóhajtok, és megint nevetek. Mert én már vidám lettem annak a kis rásegítésnek hála, amire nem is volt tovább szükség.
- Jól van, abbahagytam a bohóckodást…- vonom meg kuncogva a vállamat, és mostmár kritikusan figyelek. A felvezetés megvolt, ami azt jelenti hogy ezeknél az egyszerű trükköknél "bonyolultabb" is van a tarsolyában.
Kendőzetlen igazság, he? Huncutság van a dologban, ez biztos. Halvány mosollyal, kiváncsian, de egyáltalán nem meglepett kifejezéssel nézem amit csinál… Keresem hol a trükk. A színváltó kendő beleillik az "alap" trükkök sorába. Igen, látom hogy üres a keze, látom hogy nincs a kendővel sem semmi… Ennek a kettőnek a lapjáraton stimmelnie kell egy valamire való trükkhöz… Igen, a sárga kendő zöld lett… Nem kell látnom mit csinál, mert ismerem a trükköt. Na persze nem is a kezére koncentrálok, amiben a sárga, zöld, majd piros kendő van… Inkább őt figyelem. Viszont amikor negyedszer is nekifog, akkor már gyanakodva figyelek…
Na igen… Két pillanat alatt le is esett a dolog… Más lány valószínűleg ijedten kapna ellenőrizni, hogy mi a helyzet. Én viszont egészen biztos vagyok benne, hogy anélkül hogy hozzám ért volna a rajtam lévő bugyit nem tudta volna elszedni. És mondanám én, hogy a színét megtudni nem lett volna egyszerű, de könyörgöm… Neki elég rám néznie, annyira egyértelmű. És hogy honnan szerezte? Maradjunk annyiban, hogy valószínűleg bőven vannak lehetőségek.
- Ez szép és jó - közlöm kissé fanyarul, elégedetlenkedve, de huncut mosollyal - de hol marad a trükk? - kérdezem. Két pillanattal később pedig elmosolyodom, engedve a jókedvnek. Remélem azért nem töri le a kedvét, hogy nem sikerült zavarba hoznia Razz

by Ajánlott tartalom