Re: Keleti rész

by **Tachibana Makoto** Szer. Jún. 21 2017, 16:30

- Helyes :] - értettem egyet mosolyogva. Nem állt jól neki egyszerűen, szóval igazán hálás voltam neki azért, hogy abbahagyta, és nem... hogy is mondjam... gúnyolt ki vele? Talán nem ez volt a legjobb megfogalmazás, de nem a hamiskás reakciókat vártam tőle, amikor bemutattam egy-egy trükköt. Még akkor se, ha az a legközönségesebb, ócska trükk volt. Szóval végül azt is értékeltem, hogy türelemmel végignézte a kendős bohóckodást, mert egyébként minden érdeklődése ellenére látszott rajta, hogy ismeri. Persze, ki nem ismeri? De azért is választottam ilyesmit, mert így nagyobb lesz a meglepetés, amikor csavarok egyet a végén. Mivel Chaknáról volt szó, ezért nem is lepett meg, hogy ennyire higgadtan reagált a trükkömre, de ennek ellenére vigyorogtam bárgyún, mint a kisfiú, aki épp most kapott puszit a kiszemelt kislánytól.
- Ki mondta, hogy ezzel vége? :] - vált még szélesebbé az a mosoly, amit viseltem. Vannak olyan történetek, ahol egy-egy szereplő intelligenciáját azzal tükrözik, hogy sok-sok lépéssel előre kiszámolja, mit fog tenni az aktuális riválisa, ellenfele. Most valahogy így éreztem magam én is, annyiban mindenképpen, hogy az előre megtervezett lépésektől nem láthatta előre, milyen csapdába is esett bele. Egy jó bűvésztrükk akkor válik azzá, ha a néző nem tudja megmondani, mi a magyarázat arra, amit lát. Erre pedig igazán nem volt nehéz magyarázatot találni, ugye? Na de mi a helyzet azzal, hogy ha a kezemben lévő bugyit szép lassan a markomba tömöm, akárcsak a kendőket, és alul kihúzok egy másik bugyit? Egy olyat, ami pontosan olyan, mint amilyet Chakna visel? Vagyis fogalmazhatnék úgy is, hogy viselt, mert a helyén már másik van, rajta egy édes Tachi felirattal :] Ez volt az, amihez már nem csak kézügyesség, de a bűvész jártasságra is szükség volt. Na meg egy kis észrevétlen előkészítés, sok-sok perccel ezelőtt... :]

by **Chakna** Szer. Jún. 21 2017, 19:24

Nem kellett túl sok türelem, mert izgalmassá tette a jól ismert trükköt is, hogy kerestem benne a lehetőséget a turpisságra. Gyanús volt az a vigyor az arcán, főleg, amikor ott is marad. Gyanakvó tekintettel, mosolyogva figyelem Tachit.
- Oh, ez esetben folytasd csak - bólintok. Nem mondanám sem azt, hogy meglepett a húzása, sem azt, hogy nem lepett meg. Amint kiderült, hogy az előzőnek van folytatása, gondoltam hogy valami ilyesmi következik. Ettől függetlenül a szemtelensége meg tudott lepni. Na abban az élvezetben nem volt része, hogy zavarba jöjjek, és vagy ott helyben vagy elszakadva bizonyosodjak meg a helyzetről, vagy felidegesítsem magam, és pofon csapjam... Ami azt illeti, más talán ezen a ponton küldené "finoman" haza... Részemről viszont volt ma már pár szemtelen húzása, és őszintén szólva... Szerintem még lesz is. Nem ezen fogom felidegesíteni magamat, még akkor sem ha eddig talán ez a legszemtelenebb... Tehát miután néhány pillanatban megpróbáltam magyarázatot találni (alkalma nem volt rá, hogy kicserélje, éreztem volna, ha próbálkozik... Esetleg az a pár perc, ameddig aludtam... Ami viszont kevés lett volna rá, nem is beszélve arról, hogy felébredtem volna rá, ha megpróbálja ... Ugyanakkor az hogy valahonnan elővarázsoljon egy pontosan ugyanolyat... Éppen olyan valószínűtlen.) sikertelenül, komoly kifejezéssel, de vidáman és huncutul csillogó tekintettel nézek a szemében.
- Oké, csak két kérdésem van. - jelentem ki határozottan csengő hangon - Ha legalább az egyikre válaszolsz, akkor Talán nem haragszom meg. - adok neki ultimátumot, még néhány pillanatig megtartva a komoly kifejezést. Aztán elmosolyodom, és neki szegezem a két kérdést:
- Mikor, és Hogyan?
Azért ki kellene találni valamit arra az esetére, ha nem válaszol... vagy nem? Smile

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 23 2017, 12:31

Pontosan ezt az arckifejezést szerettem volna látni :] Ahogy maga elé mered, és próbálja kitalálni, hogy mégis mi történt. Hogy csináltam? Még ha nem is arra gondol, hogy ez az övé, hanem csak ugyanolyan, hiszen nem láthattam semmilyen körülmények között. Elégedett voltam, hogy sikerült végrehajtanom a trükköt és elérnem a célomat, bár egy kissé rizikós volt a manőver, hiszen benne volt a pakliban, hogy kapok egy pofont példának okáért. Mégis, még ebben az esetben is azt mondtam volna, hogy megérte. És végül tulajdonképpen igazam volt, egészen nyugodtan feszíthettem a húrt a lánynál, nem fog egykönnyen elszakadni :]
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy majd leleplezem a trükköm előtted? :] - vigyorodtam el, majd kiterítettem az ágyon a falatnyi ruhadarabot - Jó ízlésed van. Ugye megmondtam, hogy lehúzom? :] - cukkoltam tovább, még szélesebb vigyorral az ajkaimon. Mi tagadás, élveztem a helyzetet - Neked adom, ami most rajtad van. Ajándék, ami majd emlékeztet rám :] - tény és való, el akartam érni, hogy lássa, mit adtam rá. Hátha mégis megkapom azt a pofont, ami eddig elmaradt. Őszintén szólva lehet, hogy sok lányt ez a viselkedés már sírásig kergetett volna, de náluk ezt nem is próbáltam volna meg - Te vagy az első, akinek bemutattam ezt a trükköt - tettem hozzá, csak hogy érezze a kétes megtiszteltetést. Valahol ez egy próba is volt, hogy lássam, mivel, vagy mennyivel lehet kihozni a sodrából. Mennyi az, amennyit még elnéz nekem és a csintalan természetemnek. Persze ez nem jelentette azt, hogy ha most átmegyek a vizsgán, akkor tovább űzöm-hajtom az ötletet, bár minden elképzelhető. Ha adódik rá lehetőség, azt kihasználom :]

by **Chakna** Pént. Jún. 23 2017, 14:08

Az arcán felfedezem az elégedettség nyomait… Reméltem hogy az egyik kérdésre fog válaszolni… De úgy látszik nem tervezi… Na de nem adom fel még ilyen hamar…
- Ezért mondtam, hogy elég az egyikre válaszolnod, attól még nem fog lelepleződni a trükk - nevetem el magam, de igazából nem várom, hogy válaszoljon… de egy próbát azért megér.
A további cukkolása bár csak nagyon lassan, de elindítja felfelé bennem a pumpát, ami egyenlőre szorosan lenyomva tart a jókedvem, amit úgy látszik elég hatásosan sikerült kiváltani… Cukkol, tehát pont azt várja hogy felhúzzam magam... Miért tennék a kedvére? Smile

Az ízlésemmel kapcsolatos megjegyzésére csak elvörösödök egy kicsit, viszont a kérdését nem hagyhatom válasz nélkül… Smile

- Igen, valóban említetted… De azért valld be hogy nem egészen így gondoltad - mondom nevető tekintettel, játékosan enyhe kacérkodással is a hangomban. Kíváncsi vagyok melyikre fog reagálni…
- Akkor azt hiszem, mégsem sietek úgy megválni tőle, hogy visszaadhassam… - ő elkezdett egy húrt feszegetni, én pedig egy másikat… Mondjuk én csak óvatosan, mert semmi kétségem nincs afelől, hogy az általam feszített húr az, ami hamarabb elpattan, ha nem figyelek oda. Azért… máskor lehet nem kéne beszállnom az ilyen játékaiba… Most viszont pont ez kell, hogy a sötét felhők a fejem fölül eltűnjenek.
- Áh, szóval másnak még nem mutattad… - gondolkodom el egy picit, elég látványosan (hogy tudja, hogy csak cukkolom vele)- Már kezdtem gondolkodni, hogy vajon mekkora sikered lehet a lányoknál, ha mindegyikükkel eljátszod… - a mondat közben az arcomra kiül a játékosság.
Örülök, hogy próbára teszi a türelmemet… Mert ezzel helyére kerül, hogy pontosan mire kell felkészülnöm vele kapcsolatban. Ezzel együtt pedig rendeződik bennem, hogy én hogy viszonyuljak hozzá.

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 23 2017, 23:42

- Fondorlatosabb vagy, mint amilyennek mutatod magad, és van már tapasztalatod egy bűvész mellett. A legapróbb részletből is kitalálod :] - feleltem a próbálkozására. Engem azért nem olyan könnyű behúzni a csőbe, ismerem az efféle trükköket. Még ha most talán nincs is trükk, hiszen nem is olyan mágiáról van szó, mint amilyenre utaltam az imént :] Ettől függetlenül jobb, ha tényleg nem tud semmit, hadd maradjon meg varázslatnak, amit tettem.
- Nos, ez volt a B-tervem - közöltem, amikor piszkálódni kezdett, azt sugallva, hogy nem öt perce fogant meg a terv a fejecskémben. Ez egyben megerősítés is volt, hogy nem ez a preferált módszerem, de azt hiszem, ez neki nem újdonság :]
- Nem csak azért lehet megválni tőle, hogy visszaadhasd. Érdekelnek a részletek? :] - vigyorodtam el szemtelenül. Bevallom, nem erre számítottam, elég erősen provokatív hangnemet ütöttem meg, és a lány meglepően profin kezelte: beszállt a játékba, és látszólag egy picit se húzta fel magát. Látszólag, de azért én láttam a pupillái tágulásán, hogy egy picit megnövekedett a vérnyomása. De éppen ezért mondom, hogy profin kezelte :]
- Nos, eddig száz százalékos a sikerem - jelentettem ki - Azt hiszem nem kockáztatom meg, hogy romoljon. Ez a mutatvány csak a tiéd lesz - tettem hozzá meglepően komoly, lehengerlőnek szánt stílussal. Nem vettem fel a cukkolását, épp ellenkezőleg, hogy kellően meglepő választ adhassak. És hogy a hatást megerősítsem, közelebb is húzódtam, és gyengéden megcsókoltam a lányt.

by **Chakna** Szomb. Jún. 24 2017, 06:58

Enyhén elpirulok amikor megdícséri a képességeimet… Sosem éreztem úgy, hogy kivételesek lennének… Felesleges próbálkozni, mert nem fogja elárulni nekem... Marad a találgatás... Nem nem nem... Inkább nem is találgatok, mert a fantázia csúnya játékokra képes...
B terv, ugye? Ez most kivételesen bejött... És ezekszerint nem akkor pattant ki a fejéből az ötlet, amikor azt kértem, hogy mutasson néhány bűvésztrükköt.
- Mióta vársz valakire, akin kipróbálhatod? - kérdezem kissé pimasz mosollyal. Nagyon meglepődnék, ha azt mondaná, hogy más lánynál még nem jutott eszébe ez a trükk...
- Nem? - kérdezem látványosan és nem titkoltan színpadiasan elkerekedett szemekkel.
- Akkor engem egészen eddig átvertek?
Nehezemre esik nem elnevetni magam. Az a pumpa elkezdett ugyan kúszni felfelé, de nagyon hamar meg is áll, anélkül, hogy komolynak lenne tekinthető. Belegondolva... megint azt csináljuk, amit egész nap csináltunk... és valahogy mégis kicsit más... De nem tudnám megmondani, hogy miben...
- Az univerzum minden nőjének nevében, köszönöm neked! - reagálom le szándékosan, még mozdulataimmal is rájátszva a nagyszavakra... Lehengerlőnek szánta a szavakat és a stílusát is, de nem azok lehengerlőek... Hanem az, ahogy közelebb húzódik, és gyengéden megcsókol... Ösztönös, ugyanakkor tudatos mozdulattal ölelem át, ezzel megint egészen közel húzódva hozzá.
- Köszönöm - suttogom hálásan mosolyogva. Mert bár azok a sötét felhők folyamatosan fognak keringeni körülöttem, de már távolabbi pályán, és annak is elűzte a legtávolabbi pontjára. Ahogy őt figyelem, elkezdek azon gondolkodni, hogy mennyire csinálta tudatosan? Meddig tervezett előre, és vajon most nem-e az egyik terve szerint halad az este? (vagy inkább éjjel...)

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 24 2017, 13:33

- Most azt szeretnéd hallani, hogy mindig is egy olyan lányra vártam, mint te, akinek csak bűvésztrükkel lehet lehúzni a bugyiját? :] - vigyorodtam el a kérdésére. Kitérő válasz is volt, meg nem is, elvégre a kérdés maga értelmetlen volt, a mögötte rejlő szándékot pedig ezzel kellően kigúnyoltam. Mármint, abban valahogy kételkedtem, hogy tényleg arra lenne kíváncsi, mióta keresek egy olyan nőt, aki nem pofoz fel érte, és hagy faképnél :] Éppenséggel olyan lenne, de a legtöbbjük annyira értékeli legfeljebb, hogy tapsikol, mint egy retardált fóka, mert fogalma sincs, mi történt valójában.
- Nahát, ki volt az a csúnya ember, aki becsapott? Mindenképp meg kell tanítanom téged a helyes használatára :] - húzódott a vigyorom még szélesebbre. Kíváncsi voltam, mikor visszakozik ebből a játékból, mert ha későn, akkor már nem biztos, hogy meg fogja tudni állítani a tanító bácsit, és talán a diáklány tudásszomja is túl nagy lesz addigra.
- Az áldozatod nem lesz hiábavaló :] - reagáltam rá. Ez a fajta elnagyolt drámaiság sokkal jobban illett hozzá, mint az iménti művi csodálkozás. Nem volt se gúnyos, se sértő, csupán egy mókás gesztus, amire felelhettem hasonlóképpen. De a lényeg nem is ez volt, hanem az, ahogy magamhoz húztam újra, hogy birtokba vehessem az ajkait. Birtokba vettem, mert megtehettem, és mert szomjaztam rá. Ebben már nem volt semmiféle tervezés, egyszerűen a vágyaimnak engedelmeskedve cselekedtem.
- Ha tehetném, reggelig csókolnálak - suttogtam neki, majd újra elcsábultam, kicsit szenvedélyesebben, kicsit mohóbban. És miközben gyengéden simogattam, azon gondolkoztam, hogy miért nincs két fejem. Vagy három. Hiszen akkor csókolhatnám máshol is. Én lehetnék a hétfejű sárkány, aki elrabolja a hercegnőt, és bezárja a toronyba. És egész nap mást se csinálnék, csak csókolnám, mind a hét fejemmel egyszerre.

by **Chakna** Szomb. Jún. 24 2017, 23:41

-Nem. Azt, hogy olyanra, aki értékeli is a trükköt - nyújtom ki a nyelvemet. Nem, én sem értékelem, de ezt ő is tudja. A téma viszont azt hiszem ezzel lezárva.
Nem akarom túlfeszíteni a húrt, úgyhogy nem tetézem az enyhe kacérkodást, csak huncutul mosolygok a kijelentésére. És kíváncsian figyelem, hogy ezt vajon minek fogja fel.
Az eltúlzott nagyszavakra hasonlóképpen válaszol, én pedig elnevetem magam. Tulajdonképpen magamon nevetek, hogy most mennyire igaznak érzem a szót, amit használt… "áldozat"… Persze, még kérdés, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége… de én csak egyetlen momentumot szeretnék mindenképpen a kezemben tartani.
Amiért magammal eléggé komolyan meg kell küzdenem, amikor magához húz, és megcsókol… Azt hiszem, ha nem ülnék, akkor kénytelen lenne megtartani, mert elgyengültek volna a lábaim… De az a cérna (ami vékonyodik, és ha így folytatódik hajszálhoz hasonló lesz inkább…), ami egyben tartja az önuralmamat, még nem szakadt el. A gondolataimban felmerülő kérdésekre nem találok választ... Nem is találhatok, hiszen nem vagyok gondolatolvasó...
A suttogására válaszolnék… szóval is, meg csókkal is, de gyorsabb nálam, és ezúttal valami mohóság is van a csókjában... A szavak pedig valahogy… nem jönnek ki a torkomon. Marad helyette a csók gyengéd viszonzása. A simogatása nyomán pedig melegség tölt el… és kétségbeesetten igyekszem a vékonyodó cérnaszálat megerősíteni. Az agyamban pedig halkan, először szinte hallhatatlanul visszhangozni kezd két szó: "Még nem". Azt kívánom hogy bár tartana ez a pillanat örökké... hogy ne történjen semmi, ami miatt meg kell törnöm ezt a varázst...

by **Tachibana Makoto** Vas. Jún. 25 2017, 11:44

Vigyorogva fogadtam a szemtelenkedését. Én is tudom, hogy egy ilyen húzástól nem fog a nyakamba borulni szerelmesen nem csak ő, de még a legbutább lány sem. Azonban minden bizonnyal ő is tudja, hogy egyetlen épeszű férfi sem keres olyan lányt, aki esetleg ilyen trükköktől elámul és tapsikol. Noha az erősen kérdőjeles, hogy én mennyire tartozom az épeszű kategóriába, de abban szemernyi kétség sincs, hogy nem ilyen lányt keresek :] Hogy valójában milyet, azt én sem tudnám megfogalmazni. Mondhatnám, hogy semmilyent, de az hazugság lenne, én is társas lény vagyok, mint mindenki más. Lehet, hogy olyat, mint Chakna, aki feltétel nélkül elfogad olyannak, amilyen vagyok, és minden ballépésemet megértő mosollyal nézi el. Lehet, hogy olyat, mint Ai-chan, aki bármikor képes felvidítani, és akire ha ránézek, elfelejtem az összes gondom. Lehet, hogy olyat, mint amilyen Szophie lehetett volna, akinek a gondolkodása annyira egyedi és szeszélyes, hogy nem lehet mellette unatkozni. Lehet, hogy valami olyat, amivel még nem is találkoztam. Ki tudja? :]
Most viszont azzal a lánnyal kívántam törődni, akit a karjaimban tartottam, és aki a pillanatnyi boldogságomat okozta. Szerettem volna, ha nem csak pillanatnyi lenne ez a boldogság... És bár egyszer véget kell érjen, most mindent megtettem azért, hogy minél tovább tartson, és minél tovább ízlelhessem az ajkait. Éreztem, mennyire elgyengült a karjaimban, tudtam, hogy ő is szomjazik arra, amire én, és ez határtalan örömöt jelentett számomra is. A gyengéd csókjait igyekeztem minél érzékibben viszonozni, volt bennem annyi önkontroll, hogy ne váljak túl mohóvá, és ne birtokoljam tolakodóan az ajkait. Azonban egy-két apró harapás az ajkakra, és a nyelvem játékos mozgása megmutatta a bennem tomboló vágyat iránta. Többet akartam egy csóknál, legyen az bármennyire szenvedélyes. Azonban azt is tudtam, hogy ha lefektetem az ágyra, ha áttérek a nyakára, vagy ha végigsimítok a combján, a fenekén, ha bármivel megtöröm ezt a pillanatot, akkor azonnal visszavonulót fog fújni. Visszafogtam magam és a kezeimet így, tovább puhítottam a lányt a csókjaimmal, hátha eljön az a pillanat, amikor elszakad nála az ellenállás vékony fonala. Biztos voltam benne, hogy érezni fogom, a csókjai el fogják árulni.

by **Chakna** Vas. Jún. 25 2017, 15:35

A következő, amit éreztem a hála. Egyértelmű volt abból, ahogy megcsókolt, hogy többet akar, éppen úgy, mint eddig… És az tartja vissza, hogy tudja, hogy mit tennék ha meg is próbálná… Hálás vagyok neki, hogy nem kell még megtörnöm a varázst…
De tisztában vagyok vele, hogy ha folytatjuk, akkor vagy nála szakad el a cérna, vagy pedig nálam… A kettő valószínűleg együtt is járna…
A cérna viszont szerencsémre erősnek bizonyul, és csak lassan vékonyodik… Ezzel együtt pedig egyre hangosabban visszhangzik az agyamban a két szó. Még nem…
Csak azt nem tudom már biztosan megmondani, hogy miért… Legalábbis egyetlen pillanatig… Aztán eszembe jut… Már egyáltalán nem félek attól, hogy többé nem látom... de ennek az egésznek már most olyan következményei vannak, amitől annál inkább féltem… Elviselhetetlen még nem lenne ha történne vele valami... De biztos vagyok benne, hogy talán soha többé nem engednék magamhoz ilyen közel senkit...És az a bizonyos szál még mindig csak alakulóban van… Én pedig elszakítani nem akarom megerősíteni viszont… még mindig félek… Félek, mert a szerelmem elvesztése majdnem teljesen összetört legutóbb... Bármennyire szeretném, ha már nem élne bennem égetően Takashi emléke, még nem telt el elég idő, hogy elhalványodjon…
Nem akarom, hogy errefelé terelődjenek a gondolataim… úgyhogy egy pillanatig minden idegszálammal a pillanatra koncentrálok. Ez elég is, hogy megint Tachi körül forogjanak a gondolataim. Neki döntöm e fejem a vállának, és csendben élvezem a közelségét. Ha sikerült megerősödnöm... hogy magam is tehessek azért, hogy ne legyünk örökké idebent... És hogy meg tudjak védeni másokat... Akkor is félnék? Merném akkor erősebbre fűzni a szálat?

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 26 2017, 11:40

Egy hosszú, szenvedélyes és forró csóknál nincs alkalmasabb arra, hogy megtörjem az ellenállást. A perzselő érzelmek lángra lobbantják és elégetik a legerősebb kötelet is, mely a vágyat fogva tartja, ha két ember között olyan szoros kapcsolat alakul ki, mint közöttünk. Itt azonban mégsem ez történt. Elváltak az ajkaink egymástól, a lány pedig újra a vállamra fektette a fejét. Kellett legyen valami Chakna lelkében, ami meghiúsította a sikerem, és nem is kellett sokat töprengenem ahhoz, hogy rájöjjek, mi az. Vagyis inkább ki. Éreztem, hogy közel vagyok, de mégis rettentő távol. Az utolsó lépés volt a legnagyobb, és egyelőre azt hiszem nem is voltak meg rá az "eszközeim". Bennem maradt a hiányérzet, amit a csókja íze csak még tovább erősített. Tartottam tőle, hogy még egyszer nem kerülünk ilyen közel egymáshoz, mint ahogy most vagyunk. Ez egy különleges nap, és egy még különlegesebb este volt, megismételhetetlen. Megnyíltunk egymásnak, de nem voltam biztos benne, hogy újra képes leszek rá, ha legközelebb találkozunk. Ha találkozunk legközelebb egyáltalán... Rajtam nem fog múlni, azt hiszem rajta sem, de itt sosem lehettem biztos semmiben.
Magamhoz szorítottam a törékeny testét, és a haját simogattam. Sose volt célom közel engedni magamhoz senkit, de az ilyen csak megtörténik, akkor is, ha nem akarom. Nincs rá befolyásom egyszerűen. Ha valaki rezonál a lelkemmel, nem tehetek mást, mint hogy elfogadom a sorsom, és bízok benne, hogy ezúttal sikerül megtörni az átkot, mely évek óta lebeg a fejem felett. Talán Chakna lesz az, aki meg tudja törni. Talán majd valaki más. Egyszer meg kell történnie, ez az egyetlen reményem, hogy a boldogságom megmarad, és nem csak illékony állapot lesz.
- Chakna... azt hiszem én most... - súgtam a fülébe percekkel később. Talán negyed óra is volt, amíg csendben öleltük egymást, nem tudom. Nem volt időérzékem. Azonban nem volt miért maradnom. Nem kívántam elengedni, véget vetni ennek az estének, és megkockáztatni, hogy sose történik meg újra, de nem is maradhattam itt éjszakára. Így nem. Óvatosan a vállaira tettem a kezem, és eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek. Elmosolyodtam és egy halk köszönöm formálódott meg az ajkaimon.

by **Chakna** Hétf. Jún. 26 2017, 15:36

Fáj… Nem, egyáltalán nem az, hogy az első találkozás nem fog a csóknál többen kiteljesedni… Az fáj, hogy más módon sincs bátorságom megerősíteni a köztünk alakuló szálat. Ma este vibrál a levegő… De ez nem garancia rá, hogy legközelebb is fog… Ha rajtam múlik márpedig lesz legközelebb…
Az önuralmamat egyben tartó szál végül hajszálvékony lett… Teljesen belefeledkezem a közelségébe, ahogy a vállára hajtott fejjel ülök… És boldogan figyelem a pulzusát, a légzését, a teste melegét… Elfelejtek minden mást, beleértve azt, hogy hol vagyunk, az időt, és a félelmeimet...
Az idő közben már igencsak későre jár… és bár nem hiszem hogy ma este fogok tudni aludni… A közösen eltöltött napunknak lassan véget kell vetnie valakinek… Ezt viszont valahogy nem akaródzik magamra vállalni… És nagyon… kijózanítóan hat, hogy végül ő teszi meg… A tekintetem némi fájdalmat, és őszinte hálát tükröz, mindenért… Na és azt, hogy nem akarom elengedni...
Értem mit akar mondani, nem kell befejeznie a mondatot… És vissza akarom tartani… legalább még egy kis időre… de nincs rá erőm… és úgy érezném, visszaélek a türelmével, amit így is nagyon sokáig feszítettem… A néma köszönetnyilvánításra elmosolyodom, és közelebb húzódva újra megölelem, szorosan, egy hosszú pillanatig. Mert nem akarom elengedni... nem így… És ez alatt a hosszú pillanat alatt sikerül is összeszednem az erőmet és a gondolataimat.
- Köszönöm… - kezdem hálásan csillogó szemekkel. - Keresni foglak…Remélem, hogy már teljesen megszabadulva a múlt köteleitől… - folytatom, kissé akadozva. Ez egyfajta ígéret is a részemről… Lesz legközelebb, bár nem tudom mikor. És jelzés, hogy nem kell feladnia a mai este miatt… Mert folyamatosan dolgozom a béklyók leoldásán… Ó, bár maradhatna még...

by **Leonard** Pént. Jan. 26 2018, 23:27

Kanami

A kezdetek városa pezsgő és nyózsgő szegletének, a főtérnek közelében méretes, szuper drága, és látványos házak sorakoztak egymás mellett. Leonard és Szophie az egyik ilyenben éldegéltek, habár egyszerű, svéd berenddezésű és minimalista lakásuk jóval visszafogottabb volt még így is, mint szomszédjaiké. Ha kérdeznétek, honnan ismeri ezeket a kifejezéseket, válasznak csak szörnyen beszédes, csicsergő lakótársát tudnám felhozni, kinek az elmúlt hónapokban mániájává vált a lakberendezés tágas közös otthonukban, ahová költöztek a börtönben való megpróbáltatások után. Habár tény, hogy talán épp ezen megpróbáltatások miatt, a lánynak legalább sikerült elhagynia azt a szörnyű szokását, hogy csicsás barokk bútorokkal és széles sötét drapériákkal kozmetikázza tele a házat. Ezt persze köszönhetjük kardforgatónk ráhatásának, aki sokáig győzködte a lányt, hogy változtassa kényelmesebbé és barátságosabbá az ízlésvilágát. A hatalmas babzsákfotelek példának okáért egyenesen Leonard fejéből pattantak ki, habár a színválasztásba véletlenül sem szólhatott bele.
No de, visszakanyarodva a témánkhoz. Leonardnak volt egy olyan különleges szokása, hogy szeretett ébredés után kómásan - ami sokszor nem épp délelőtt volt -, az ablakpárkányra könyökölve az utcát nézegetni, miközben komótosan elszívta napi első cigarettáját. Már-már leszokó félben volt, ám a reggeli rágyújtás elhagyása majdnem olyan nehéz feladatnak bizonyult számára, mint a lefekvés előtti. Az ilyen csöndes bámulások alkalmával nem egyszer látta, miképpen sétál ki pink hajú és igen enregikusnak kinéző szomszédja házából.
Azt hinnétek, egyenes út vezetett hozzá, hogy a lányt azonosítsa azzal, aki bárokban szokott fellépni, és überbrutál hangzásával megtölteni a termet. Igen, még régebben volt pár koncerthez szerencséje, tekintve rá, hogy gyakran járt el szórakozóhelyekre, és ismerte Aincrad összes eddig megnyitott bárját. Főleg régebben volt rá ez jellemző, még a börtön előtt. Ahogy akkori szokása volt a súlyos emlékezetkiesés is - no persze, csak a túlzott mennyiségű pia és nők miatt, mely hajszolt, egész napos farmolós életmódja mellett talán kicsit túl sok volt akkoriban még a rendszernek is.
No persze, azt sem mondhatnám, hogy ezen a napon követte a kiscsajt, aki már pár alkalommal felkeltette a figyelmét. Egyszerűen csak annyi történt, hogy ugyanabba a bárba tért be délután, ahol ez az különleges, rózsaszínre színezett ifjú hölgy is megtalálható volt. Most viszont, rögvest felismerte benne szomszédját, és oda is ment hozzá, kapva az alkalmon, hogy végre találkozhatnak.
- Csá. Én Leo vagyok, a szomszédod. - bökte oda lazán egy alkalmas pillanatban, majd széles vigyort eresztett meg a lány felé, ahogyan az szokása volt.

by **Kanami Minagawa** Szomb. Jan. 27 2018, 19:22

Kanami lakhelye a kezdeti sikerei óta ez a város volt. Nem tartotta sokra, sőt egyenesen egy porfészeknek gondolta. Belakni a játékosok képtelenek voltak még az NPC-kel együtt is.
Szerencsére ez a lány nem szűkösködött a pénzben és a város legpuccosabb részében egy lakást vennie. Emeletes és tökéletesen személyre szabható, és ha ez nem lenne elég, szinte a legjobb helyen volt, legalábbis a "bulizónákhoz"

Ezt nem is volt a mai napig sem kihasználni Kanami. Minden nap talált magának okot a lakása elhagyására, és ennek ellenére mindig képes volt pofátlan módon azt mondani, hogy unatkozik.
Pedig legutóbb küldetéseken és érdekes találkákhoz is volt szerencséje, persze a szokásos körútján kívül.
Ez egy elég egyszerű napi rend volt. Ha nem ment el kirándulni, akkor éppen azon ügyködött, hogy kirakatozott és szaladgált.
A Mai nap egy elég fura kezdetű nap volt, egy kicsit korábban kelt fel a lány, én is meglepődtem, mindig ugyanakkor kelt fel és mindig ugyanúgy kezdte a napját. De ma korábban kimászott az ágyból, valószínűleg valami feldobta, de hogy mi volt az, az egy nagyon jó kérdés.
Felkelt és a fürdőbe rohant. Kinyitotta a tükrös szekrényét, majd kivette fésűjét. Büszke volt magára, hogy összehozta, hogy ilyen frankó frizurája legyen annak ellenére, hogy egy tulajdonképpen középkori szintű játékban voltak. Hát igen, azért nem sokan különcködtek, mivel sokan meg szeretik húzni magukat az árnyékban.
Kanami kicsit halkan dúdolgatta kedvenc számait, miközben fésülködött és mosta magát. Bár mindenki tudta, hogy hülyeség, de megnyugtató és tiszta érzést adott neki. Kicsit lassan kopogott a lábával a ritmust adva magának. Egy dolgot hiányolt, a gitárt. De azt nagyon.
Vége lett a számnak és boldogan mosolygott magára a tükörben, hogy ma is szuper napja lesz, sőt ma lesz a legszuperebb!
Rácsapott a mosdóra és kirohant a reggelijéért, ma jól akart lakni és kicsit tovább is evett. Tulajdonképpen majonézes békás szendvicset. Ne ijedjen meg senki csirke íze van, kóstoltam. Csak előtte jól süsd át!
Hamar felvette a reggeli után ruháit és kiment az utcára, majd eltűnt.
Délután bukkant fel egy bárban éppen egy beülőben tette le a fenekét, egy vörös ital társaságában éppen jót csevegett magával.
Kissé meglepődött a mellé toppant alakon, de mosolyogva köszönt neki
-Ohh hát végre nem csak lentről láthatlak? Kanami vagyok, csüccs ide igyunk egy picit-emelte fel a poharát és pár pillanat múlva ott is teremt egy csinos NPC lány várva mit kérünk
-én maradok ennél a potinál köszi, és mi szél hozott erre Leo?

by **Leonard** Pént. Feb. 09 2018, 13:01

Különösnek tartotta, hogy egészen idáig eltartott, míg végre alkalma nyílt a szomszédban lakóval találkoznia. Többnyire bármely ismertséget gyorsan és minél előbb megkötött, a lánnyal viszont, akarva akaratlan, elkerülték egymást ezeddig. Most viszony, úgy tűnt, végre alkalom nyílik a megismerkedésre. Leo különösképp várta már ezt a találkozást, mivel figyelmét már régóta a különös jelenségnek szentelte többed alkalommal. Úgy érezte, mindenképp meg szeretné ismerni a kiscsajt, aki most Kanami néven mutatkozott be. Volt valami elragadó benne, valami különleges, ami vonzotta a figyelmét. El tudta képzelni, hogy kettesben nagyokat bandázzanak, vagy akár többen, alkalmas személyek társaságában. Így aztán különösen kitörő örömmel fogadta a lány nyitott magatartását és lazaságát, amely olyan közel állt Leonardunk stílusához is.
- Nocsak, szóval már te is észrevettél. - mosolygott Leo megnyerően a lányra, majd a pincérlány érkezésekor rendelt egy korsó egyszerű sört. Most nem volt kedve szétcsapni magát, mint oly gyakran tette azt. Meg aztán, még délután volt csupán. Ki tudja, mit hoz még az este? Nem kell azt úgy elsietni.
- Biztos? Szívesen meghívnálak valamire, így találkozásunk alkalmából. Itt adnak kivételesen jó gint, tudom, mert én ürítettem ki nemrég az előző üveggel. Kóstold meg, tényleg jó. - fordultam felé, még marasztalva kicsit a pincérlányt, de ha nemmel felelt a kérdésre, el is engedtem őt.
- Áhh.. Egész nap moboltam meg szinteztem, tök unalmas volt. - sóhajtott aztán mélyet a fiú a kérdésre válaszolva. - Úgyhogy úgy gondoltam, keresek valami jobb szórakozást. Csak aztán az ismerőseim tökre nem értek rá, úgyhogy maradt a terv, hogy a vak szerencsére bízom magam. És lám, bejött. - mosolygott aztán újra a leányzó felé, megmutatva hibátlan hófehér fogsorát.
- És te? Vársz valakit vagy valamit? Gyakran fordulsz meg erre? Mesélj magadról. - fordult aztán a lány felé. Végül pedig megérkezett a söre, és ha kért, a lány itala is, amit aztán koccintásra emelt a következő mondattal:
- A megismerkedésünkre.

by **Kanami Minagawa** Pént. Feb. 09 2018, 13:49

-hogyne vettem volna észre azt aki kukkol nap mint nap Leo-fogta viccesre a témát-nem olyan nehéz téged kiszúrni ott fent, pláne, hogy szinte mindig ugyanolyan álmos a képed-kuncogott a lány. Persze nem gondolta komolyan, addig el sem látott, hogy mindezt megláthassa.
-ha már így kínálod, akkor megkóstolom a gint, végül is nem árthat meg nekem-Majd meghallgatta a lány mit is csinált ma Leonard.-Hát ez tényleg uncsin hangzott, de most legalább van egy kis izgalmas rész is a napban nem?-tette hozzá, miközben szemei akaratlanul is a csillogó fogsorra koncentráltak. Nem akarta ő megbámulni, de csak sikerült, ami kissé fura is volt.
-öhm öhm bocs, elbambultam picit... Hogy mit is keresek erre, hát nem nyílván való? Jöttem lazulni a sikeres nap után, valamivel csak meg kell ünnepelnem nem?-kissé elszomorodott egy pillanatra-kár, hogy nem nagyon volt aki velem örült volna ennek, de legalább te itt vagy velem most, ha pedig rólam szeretnél többet tudni, akkor kérdezned kell pajti abban nem vagyok jó.-majd a pincérlány is megérkezett az italokkal
-a megismerkedésre-koccant össze a két üveg a már ismert hangon.
-Hadd mutassak neked valamit, elég sokáig készült, de végre meg lett-Kanami letette a poharát és az inventoryban kezdett turkálni
-remélem szereted a zenét, vagy legalább a hangszereket-tette hozzá, mire megidézett egy elég különös tárgyat.
Egy fekete gitárt, lángokkal és egy ismert jelképpel ami általában a "hazardous" felirattal szokott társulni.
-Mai fejlemény, hogy végre a drága elkészült, tudsz játszani valamin?-ragadta meg a tárgyat és már azzal a gondolattal kezdett játszani, hogy milyen jó is lesz rajta játszani-nos ő miatta vagyok itt.-Kanami arcára egy elégedett mosoly ült ki, arca szinte ragyogott a büszkeségtől, és amikor felnézett Leora ara várt, hogy a srác mit szól hozzá

by **Leonard** Pént. Feb. 09 2018, 14:15

Leo egy pillanatig ledöbbenve pislogott a lányra, majd kételkedve megvakargatta a tarkóját zavarában, végül az egész szituációt egy szélesre vált mosollyal reagálta le.
- Korán van még nekem akkor. - nevetett önfeledten. - Örülök, ha a cigim nem esik az ablakpárkányra a számból. Nem hogy olyasmire legyen erőm, hogy kukkoljak. - megvonta a vállát. - De most bepótolhatom, ha gondolod. - kacsintott egye, majd feltűnően elkezdte végigmérni a lányt, na persze, főként a poén kedvéért. Bár sokan nem vennék poénnak valójában.
- Az attól függ, izgalmassá tesszük-e. Egyelőre még nem nevezném annak, bár kétség sem férhet hozzá, hogy a jó társaság már az irányába lendítette a folyamatot. - folytatta aztán, félreérthetetlen könnyedséggel a hangjában. Semmi elvárást nem támasztott valójában sem a lány, sem pedig az este irányába, mintsem inkább érezte azt, hogy valamivel feltétlen fel kell dobnia a saját kedvét. Ehhez úgy tűnt, talált egy remek társat, már csak az a kérdéses, hogy végül tényleg sikerül-e elérni a célját. Mindenesetre, jó úton haladt a dolog.
- A gin meg tényleg jó. Hozz kettőt, kérlek. - nyújtott pár aranyat a pincérlányka felé, majd visszafordult beszélgetőpartneréhez.
- Akkor pont egymásra találtunk, máris van kivel ünnepelned neked is. - folytatta tovább, észre sem véve, hogy bámulták az előbb. Az ilyesmihez Leo vaksi volt, és annyira gyakran esett meg, hogy nézték őt, hogy már egyébként sem tűnt volna fel neki. Na persze, nem hiúságból, nem a szépsége miatt, inkább a különösen folytonos vidámsága és széles mosolya végett néztek rá gyakran úgy, mint egy záptojásra. Ilyen az élet. Talán valójában is meglehetősen furcsa jelenség volt ez a mindig napsütéses srác.
Végül úgy tűnt, valójában kérdés nélkül is elmesélt magáról a lány pár dolgot. És hogy pontosan miért és mit? Hát ez egyértelmű. Először is elővett egy gitárt. Ez már a játéktehetségéről árulkodott. Hozzá lehetett kapcsolni, hogy szereti a zenét, méghozzá a basszus mivoltja miatt, bizonyára a rock-pop irányba húz a szíve. Már ha ezt eleve nem szűri le az ember már a lány kinézetéből is. És még egy Leohoz hasonló tökkelütött is össze tudta kapcsolni a lazaságot, a kinézetet és a hajat egy jellemmel. Arról nem is beszélve, hogy a hangszer tényleg faszán nézett ki.
- Anno én is próbálkoztam a gitárral, volt is egy Les Paulom, ami igen vagány volt, de nem tudott többet, mint a falamon lógni, ami hihetetlenül feldobta a szobám hangulatát. Sajna nem volt már türelmem hozzá, hogy valóban elsajátítsam. De gyerekként sokáig zongoráztam, csak aztán abbahagytam, mivel középsuliban az már gáz volt. Szóval ez titok, nem akarom, hogy kinevessenek, ha megtudják, ilyen langyi dolgot műveltem. - kacsintott a lányra, feltartott mutatóujját pedig a szájához emelve, mintegy 'tss'-t imitálva vele.
- Ez igazán megéri az ünneplést. Nagyon faszán néz ki. - dicsértem meg. - Egyedi, és jók a színválasztások. És tükrözi a személyiséged, abszolút. - Leo értő figyelemmel tekintett a tárgyra. Annak ellenére, hogy nem tudott játszani, egy igazi rocker volt ő a maga személyében, és a gitárokról is volt némi fogalma. Elismerően tekintett a lányra, és az elkészült műre egyaránt.

by **Kanami Minagawa** Pént. Feb. 09 2018, 14:37

Jót nevett a srácon Kanami, és akaratlanul is kicsúszott a száján egy mondat-Csak nehogy te is lecsússz pont a nyakamba-majd eltakarta a száját és kuncogott tovább.
Kissé kikerekedett viszont a szeme, amikor a srác elkezdte őt végigmérni, de egy jót mosolygott rajta és hátradőlt, az ülőke háttámlájára feltéve a kezeit és a lábait keresztbe téve.
-igazad van, viszont csapni kéne valami jó nagy bulit, vagy csak rúgjuk ki a ház oldalát?-kezdett el a lány kicsit komolyabban gondolkodni a dolgon-végül is a társaság és hangulat is mindig rajtunk múlik nem?-nézett körül a helyen, ami hát hagyott kívánni valót maga után, de azért egy bulira jó helynek tűnt.
Kanami csendben várta, hogy a srác megrendelje végül az italt, de aztán rögtön hozzátette
-tudod, hogy így ebből két kör gin lesz ugye? Ha már ünneplünk-mosolygott rá Leora sokat sejtetően. Tény ami tény Kanaminak ma muszáj volt levezetnie valahol a feszültséget, és egyenlőre úgy nézett ki, hogy ez a srác lesz az, akivel sikerülni fog, persze ne siessünk ennyire előre, előbb a csevej.
-Les Paul, az csodálatos, egyik a legjobb gitárok közül szerintem, odakint nekem rengeteg van gitárokból, már csak hobbyból is, sokszor nem tudom eldönteni melyiket vigyem magammal, sajnos idebent az is kész csoda, hogy ő kész lett, egyébként a zongorázást butaság volt abbahagynod, szerintem éppen, hogy tisztelendő aki játszani tud rajta, bár nem az én stílusom ez tény, mintha egy apáca fogná és egy dob mögé ülne üvöltözve-kezdett el gondolkodni otthon neki melyik is a kedvenc gitárja-van egy kedvencem viszont. Lila színű Gibson Goddess sorozatból-kezdett el gondolkodni mikor is fogta meg utoljára-kissé makrancos volt, sosem lehetett vele úgy játszani, hogy ő nem akarta volna, például az egyik húr elpattant, ha olyan kedve volt-egy boldog mosoly ült ki az arcára, amiből kilehetett venni, hogy éppen a múltban veszett el a lány.
-Köszönöm, igyekeztem jól kidolgozni, végül is csak az enyém lesz és én fogok vele zúzni nem?-Dőlt előre Leo arcához minnél közelebb
-mit szólsz hozzá ha ma felavatjuk valahol? Van pár jó hely ötletem, de szerintem neked is megvannak a magad kedvenc helyei

by **Nanakaze Ritsu** Vas. Jún. 16 2019, 21:02

Chancery

Ha picit jobban megnézem, mégsem ugyan olyan a város mint először. Mintha kevesebben lennének. Ettől mondjuk látnivaló volt bőven. Az épületek, a házak és azok az emberek, akik épp a dolgukat végezték, gyorsan megbabonáztak és turista módjára kezdem el róni az utcákat. Egyesek csak beszélgettek, míg mások a standoknál igyekeztek továbbadni az értékes portékáikat. Időnként egy-egy őrnek tűnő személy is elsétált mellettem. Igaz, itt sok mindenkinél van valamilyen fegyver, de őket azért gondoltam katonának, mert nagyon marcona kinézetük volt. Ahogy elmegyek az egyik bolt ajtaja előtt, látom, mikor valaki rácsap egy fémdarabra, mire az hirtelen egy pajzsá alakul. Nagyon izgalmas látványt nyújtott és egy darabig el is időzöm a bejárat előtt, de a boltos el van foglalva a vevőjével, így nem ismétli meg a mutatványt. Gyorsan találok is más látványosságot, egy csapat zsonglőr képében. Nagyon-nagyon sokáig dobálták a labdát, de egyszer sem ejtették le. Nem csoda, hisz már az arcukon is látszik, mennyire koncentrálnak. Rezzenéstelenül, csak a labdákra figyelnek.
- Nagyon ügyesek vagytok! - Tapsolom meg őket, de még ez sem billenti ki a mutatványosokat. Még elég sokáig tudnám nézni őket, de észreveszem az egyik cukrászda kirakatát és rögtön oda is rohanok.
- Nagyon-nagyon finomnak néznek ki. - Nincs benne túlzás, a gyomrom is azonnal felmordul a látványtól és ez eszembe juttatja, éhes vagyok. - Hmm... ha kaptam kést és ruhát talán... - Kezdem el átkutatni a zsebeim, de nem ott, hanem az oldalamon, egy kis szütyőben találok pár aranyat. Nem is habozok és berohanok a boltba, hogy kiválasszam a legfinomabb süteményt amit csak találok.
- M-mennyei! - Az első falat után a többi nagyon gyorsan eltűnik a tányérról, de az éhségem nem csillapodik, így hát nincs mit tenni. - Kérek még egyet, ugyan ebből! - Ballagok vissza a pulthoz, de a hatalmas piros X és a nincs elég aranyad felirat (amihez hunyorognom kellet, hogy el tudjam olvasni) elég egyértelművé tette, hogy nem kapok. De ez csak a probléma kisebbik fele. Annyira figyelmetlen voltam, hogy az összes pénzem elköltöttem egyetlen finomságra. - Most mit tegyek? - A válasz végül nem a boltostól jött. Az ablakból rá lehetett látni a mutatványosokra és ez adott egy ötletet.
Néhány utcával arrébb telepedtem le, ahol viszonylag sok ember járt-kelt. Labdám ugyan nincs, viszont találtam néhány követ, ami pont marokba illő.
- Jól van, csak nem lehet annyira nehéz. - Miután a kis erszényemet gondosan kikészítettem magam elé, amolyan jelzés gyanánt, hogy adományokat elfogadok, feldobom az első követ, majd a másodikat és a harmadikat is. Eddig sima ügy. Kár, hogy az elkapás már nem jön össze és a három kőből egy a fejemen, kettő pedig földön landol. Nem foglalkozva semmivel, újra megpróbálom. Majd újra és újra és újra x20. Egyszer sem sikerült huzamosabb ideig fent tartani a levegőben a "labdáim". Viszont így még éhesebb lettem mint voltam.
- Pedig olyan jó ötletnek tűnt. - Vágódom le a földre azon tanakodva mitévő legyek. - Ha jobban belegondolok, nem csak ennem nincs mit, de otthonom sincs ahová mehetnék... - Az ujjammal a földet kezdem el piszkálni. Annyira fellelkesültem az új helyet illetően, hogy nem is gondoltam bele ilyenekbe. Még csak abba se, egyáltalán hogy kerültem ide?
- Meg pontosan hova is? - Nézek szét az utcákon. Nem emlékszem, hogy azon az egy alkalmon kívül jártam volna itt. Meg azon a másik is helyen se... - Oh igaz is! - Pattanok fel hirtelen. - Az hang megengedte, hogy válasszak egy csomó minden közül! - El is felejtettem. Biztos azért ajánlotta fel azokat, mert tehetségem van hozzá. Ha pedig idomár vagyok, akkor el is tudok fogni állatokat amiket eladhatok. Csupán találnom kell.
- Bingó! - A szerencse mellém állt és ahogy körbe nézek meg is látok egy kóbor macskát (Álomkelő). A szalaggal amivel a hajam volt összefogva illetve az üres erszényt összekötve csináltam magamnak "játékot" amivel magamhoz csalhatom.
- Cicicicicic. - Guggolok le nem messze tőle, mialatt az erszényt a szalagnál fogva finoman húztam a földön. - Gyere szépen.

by **Chancery** Vas. Jún. 16 2019, 21:38

Álomkelő nem sűrűn csavarog, de megesik, hogy elkalandozik, felfedez, vagy csupán feltérképezi a környéket lehetséges veszélyforrások után kutatva. Vannak olyan idomárok, akik mellett mindig szinte centi távolságra megtalálható a pet, de Chancery azok közé tartozik, akik nem veszik ezt a dolgot olyan szigorúan. Megesett már, hogy egész küldetésre is Álomkelő nélkül ment el, olyan is akadt, ahol elszakadtak egymástól. A hosszú évek tapasztalatai alatt már nem izgultak azon, mi történhet a másikkal; amíg minden rendben, addig felesleges izgulni.
A nagydarab macska figyelmét végül felkeltette a zsonglőrködéssel próbálkozó kislány. Megnézte két-három próbálkozását, majd érdeklődését vesztve ment tovább. Különösebb célja nem volt, egyszerűen csak élvezte kicsit az egyedüllétet, olyan, macskás módra. Épp egy közeli faltövet szagolgatott, mikor megütötte fülét a ciccegés. Sárga szemeit a lányra szegezte, füleit kissé hátracsapta, de most még csak az orrán át fújtatott egy nagyot, olyan módon, mint mikor az ember sóhajt egyet, mikor olyasmit kell megtennie, amihez semmi kedve. "Már megint?".
Több lehetséges továbbmenetel közül választhatott, hisz akár a maga módján meg is mondhatta volna a lánynak, hogy semmi kedve bármilyen interakcióba lépni vele, de valamiért mégsem ezt tette. Kicsit lejjebb eresztette a testét a föld felé, bundáját enyhén felborzolta, de nem teljes mértékben, a farka erőteljes ide-oda csapásával viszont egyértelműen jelezte, hogy nem kívánja a lány ilyenfajta közeledését. Torkából is végül felhangzott a jellegzetes berregő, figyelmeztető hang, a morgás.
-Én nem tenném.
Chancery hangja az egyik sarok felől érkezett feléjük, alig pár lépés távolságra. A meleg miatt hanyagolta a köpenyt, a páncélzat nagy része is hiányzott, ezúttal egy egyszerű nyári fedőruha mellett döntött. Haját lófarokba fogta, ami csak még jobban kiemelte a macskafüles fejpántot, ami eleinte az ő sajátossága volt, de manapság már majdnem minden második játékos rendelkezett velük; egyesek egy fegyver miatt még igaziakat is növeszthettek. Egyik csuklójára ő is egy szütyőt kötött, amiben gyanúsan mocorgott valami. Karba tett kézzel, fél vállát a falnak vetve, mosollyal a szája sarkában figyelte a jelenetet, majd megigazította szemüvegét és Álomkelő felé biccentett a fejével.
-Egyrészt, csak idomárok idomíthatnak. Másrészt, ő már egy Fiatal példány, nem tudom, utóbbi frissítésekkel ez változott-e, de Fiatalt vagy nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen már elkapni. Inkább egy Bébi szinten levő állatkával kellene próbálkoznod.

by **Nanakaze Ritsu** Hétf. Jún. 17 2019, 10:27

A cica rám kezd figyelni. Helyes! Számítottam arra is, hogy nem fog neki tetszeni a közeledésem.
- Nyugi, nyugi. Nem foglak bántani. - Próbálom nyugtatni, mialatt én is négykézláb ereszkedem. Csak finoman, nehogy elriasszam. - Mit szólnál hozzá ha barátok lennénk? - Lassan igyekszem közelebb kúszni, kinyújtva felé a kezem. Valaki ekkor szól rám, amire hirtelen megdermedek. Rögtön az jut eszembe, hogy az idegen elijeszti a macskát, de egyelőre ez nem történik meg, így hát lopva rá pillantok a hang tulajdonosára. Jó ez így nem igaz, mert utána hosszú ideig bámultam a cica füleit, mialatt ő tovább folytatta. Azokat a szavakat pedig amiket nem értek, egyszerűen ignorálok.
- Idomár vagyok. - Figyelmem ismét a cicára összpontosul. - De nem tudom, hogy bébiket merre találok. - Közben próbálok egyre közelebb nyúlni felé. - Be kell érnem vele, még ha szinte lehetetlen is befognom, különben éhen halok. - Ezt így átgondolva eléggé félre lehet érteni, így gyorsan hozzáteszem. - Ha megszelídítem akkor vagy leadom egy kisállat kereskedésbe, vagy trükköket tanítok neki és fellépve vele lesz pénzem. - Ekkor már nagyon közel járok hozzá (feltéve ha már eleve el nem szalad). Az izgalom a tető fokára hág. Érzem ahogy megfeszülnek az izmaim. Alig néhány centi és elérem a fejét. - Csak ne szaladj el! Csak ne szaladj el! Csak ne szaladj el! - Suttogom magamban. - Itt most a létezésem a tét. Az ember és állat örökös küzdelme a túlélésért, ahol végül csak egyetlen győztes lehet. Vajon ki fog nyerni? A vesztesre pedig milyen sors vár majd? - Nagyot nyelek. Egy picit jobban ráfeszülök, mint ahogy az indokolt lenne.

by **Chancery** Kedd Jún. 18 2019, 20:31

A feszültség Álomkelőben is kezdett nagyon a tetőfokára hágni. A hatás kedvéért már kimutatta fogait és rózsaszín nyelvét, nagyra tátott szájából jellegzetes hang tőrt elő, a figyelmeztető sziszegés, majd ezt felváltotta a mélyről jövő, agresszív morgás. A macska hozzátapadt hátával és oldalával a mögötte levő falnak, ahogy próbált minél messzebbre húzódni Ritsu kezeitől. Sárga tekintet egy pillanatra Chancery-re ugrott, majd vissza a kislányra.
Chancery ugyanis a lány háta mögött jelzett a macskának, hogy csatlakozzon a játékhoz és hagyja magát. Ő maga csendben figyelte a jelenetet, mosolyogva, sőt mi több, kissé kuncogva, az orrát befogva próbálta visszafojtani a legkisebb hangocskát is, amit kiadhatna.
Álomkelő egészen az utolsó pillanatig vár. Amint Ritsu ujja csak egy picit is hozzáér a bajszához, nyávogva elrugaszkodik a faltól, támadást színlel felé ugrik. Pontosan kiszámítja mozdulatait, a lány fején akar landolni, majd onnan tovább rugaszkodni, hogy így kerüljön a háta mögé. Gyors, a földre lapuló galoppal végül Chancery lába mögé bújik és onnan villogtatja éles sárga szemeit Ritsu-ra.
Chancery pedig elneveti magát. Arca kissé kipirosodik, kezét a szája elé teszi, kacag, csilingelő, vidám hangon. Egyértelműen nem az a fajta, amikor az ember a másikat neveti ki, inkább, mikor egy nagyon jó komédiát néz és együtt nevet az előadóval. Igyekszik minél hamarabb uralkodni ellenben magán, letörli kicsorduló könnyeit, és megigazítja a szemüvegét.
-Jaj nekem, bocsáss meg. -kuncog és leguggol, hogy Ritsuval is közelebbi kapcsolatba kerüljön és megsimogatja Álomkelő hátát, hogy lenyugtassa. -Értékelem az elszántságod, de neki már van gazdája. Ő Álomkelő, a társam, én pedig Chancery vagyok, szintén idomár. Örvendek a találkozásnak.
Biccent, és még kezet is nyújt. Igaz, hogy nők-lányok számára ez nem szokott hagyomány lenni, de Chancery sosem követte teljesen ezeket a dolgokat; azt teszi, amit épp jónak lát.
-Egyébként... -dönti félre kérdőn a fejét. -Kasztot váltottál? Minden idomár kap egy tojást automatikusan az itemjei közé, az lesz a pet, amikor kikel. Mi történt a tieddel?

by **Nanakaze Ritsu** Szer. Jún. 19 2019, 14:31

Lehetne annyi eszem, hogy ha egy állat morog, borzolja a szőrét és még vicsorog is, akkor bizony nem próbálok hozzá érni. De valahogy annyira nem vettem a jeleket, hogy meg se fordult a fejemben, hogy itt bizony már réges-rég "vesztettem". Még csak örülni sincs időm azért, hogy elértem a bajszocskáját, mert olyan gyorsan ugrik rám, hogy fel se fogom. Na jó, de. Csak éppenséggel mire elhúznám a kezem, attól tartva hogy megkarmol, már a fejem búbjára ugrik, onnan pedig egér utat is nyer magának. Csak pislogok nagyokat magam elé, hogy most mi is történt, mire a lány hangos kacagásba kezd. Ez miatt belőlem is kitör a nevetés. Szó mi szó, ha kívülről nézem a jelenetet, tényleg elég vicces lehetett.
- Azt hiszem tényleg egy bébivel kellene próbálkoznom. - Simogatom meg a tarkóm zavaromban és közben a lány felé fordulok. Az arcomon lévő önfeledt mosoly egyértelmű jelzés, hogy nincs harag amiért elnevette magát. Kicsit meglep a kéznyújtás, amit magam sem tudok, hogy miért. De ettől független viszonozom a gesztust és szintén bemutatkozom. - Az én nevem pedig Ritsu és bocsánat amiért elakartam adni a cicád. - Bele gondolva, elég gonosz dolog lenne tőlem elvenni valaki állatkáját. Én tuti nem örülnék neki. Mármint ha elvennék tőlem
- Kasztot? - Kérdezek vissza, de hamar eszembe jut a fehér térben történtek. - Ja, nem. Hmm... - Kezdem el áttapogatni a zsebeim. - Nem rémlik, hogy lenne a késemen és tükröcskén kívül más. - Már többször átkutattam a zsebeim és nem találtam semmit, de biztosra mentem mikor újra átnéztem. Viszont Chancery egyre többször használ olyan szót, amit nem igazán ismerek, így most már rákérdezek. - A pet a kisállatot jelenti? - Sőt, így egyébként egy csomó másik kérdés is eszembe jutott, amit a felfedezés izgalma feledtetett velem. - Oh és meg tudod nekem mondani hol vagyok és hogy kerültem ide? Volt ez hang ami egy csomó kérdést tett fel, meg... meg tőle kaptam a ruhám és a késem és aztán hirtelen egy téren voltam ahol egy nagy alak beszélt utána meg egy templom-izében ébredtem és kicsit össze vagyok zavarodva. - Fel se tűnik, hogy egyre jobban kezdek hadarni.

by **Chancery** Szer. Jún. 19 2019, 15:17

-Igen, a pet az a kisállat, angolul. A játékban az angol a fő nyelv, meg a japán, de az automatikus fordító sokat segít. -mosolygott a lány, és hallgatta tovább a másikat. Csak hamar összeállt fejében a történet lényege, akár egy puzzle darabjai. Végül előre nyúlt, megfogta a lány vállát, hát ha ezzel eléri, hogy kicsit csendben maradjon, ne hadarjon ennyire, és elővette legmegnyugtatóbb mosolyát.
-Oh, nyugi, így már mindent értek. Ne aggódj, elmagyarázom mindjárt.
Hisz hosszú évek teltek el. Chancery kíváncsi lett, ez a jelenség vajon még mennyi ideig fog újra és újra felbukkanni? Valahol mélyen a fejében kezdett körvonalazódni valami; egész Aincradban valamilyen módon ki kéne hirdetni egy kifejezetten stázisból felébredtek számára valamiféle tömör, de lényeges információblokkot, ahonnan megtudhatnak mindent. Hinari. Ezzel kapcsolatban talán felkeresi majd Hinarit, de nem most.
Álomkelő, mivel látja, hogy az őt érő veszély elmúlt, ismét a régi. Kicsit odébb ment, alig pár lépést, leült a fal tövébe és elkezdet a mancsát nyalogatni, majd azzal a fejét mosdatni. Nem kosz vagy por miatt, egész egyszerűen csak megnyugtatta az ismétlődő mozgás. Chancery szintén odébb ment, de a másik irányba, oda, ahol Ritsu nemrég még zsonglőrködéssel foglalkozott, és leült a földre. Kezével megtapogatta maga mellett a helyet, jelezvén, hoyg Ritsu is üljön le nyugodtan.
-Később meghívlak egy sütire vagy fagyira, rendben? -mosolyog rá. -Addig viszont elmesélek pár dolgot. Igazából, csak sejtem, hogy vajon mi történhetett veled, és szerintem ha el is magyarázom, nem fogod érteni. Egyszer találkoztam már veled hasonlóval, és sajnos én nem vagyok tanár-típus, nem tudok jól magyarázni, de bármi kérdésed van, tedd fel nyugodtan. Oksa?
-Én 45. szintű vagyok, és... már nem is számolom, de talán 4 vagy 5 éve játszom a SAO-ban. Végig idomárként, valamennyire ismerem a kaszt jellegzetességeit és működését. A Főtéren már voltál, ezek szerint, szóval tudod, hogy nem tudunk kijutni, amíg végig nem visszük a játékot. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem elég a szerverek kapacitása, és voltak játékosok, akik idáig aludtak. Ahogy fejlesztik a szervereket, ezek a játékosok, gondolom te is köztük lehetsz, később ébrednek fel. Valami hasonló történt veled, igaz?

by **Nanakaze Ritsu** Szer. Jún. 19 2019, 15:57

Már akkor egy picit sűrűbben pislogok mikor arról beszél, hogy a játékban ez a fő nyelv, de azzal, hogy megérintette a vállam valóban le lassítottam picit, már fejben is. Viszont nincs okom ellenkezni sem a fagyira, sem pedig, hogy leüljek mellé.
- Ühüm! - Bólintok egy nagyot és lezuttyanok a földre. Végig hallgatom a magyarázatot és egy dologban teljesen igaza volt. Így elsőre nem értem, amiről beszél. Legalábbis a nagy részét. Ha visszaemlékezek, valami hasonlókat mondott az a hatalmas, csuklyás alak. - Akkor ezért ébredtem fel máshol a tér után, nem pedig mert rám tapostak a nagy dulakodásban. - Tűnődöm hangosan. Bár a jó része annak amit Chan mondott még így is homály. - Az a lebegő, csuklyás valami is ilyesmiket mondott. - Gondolok vissza a korábban történtekre. - Hogy csak akkor lehet kijutni a játékból, ha legyőzik a századik szint főszörnyét. - Megint elfogott annak az ürességnek érzete, mint mikor a nevemet kérdezték. Úgy érzem itt valamit tudnom kellene, de ez a tudás egyszerűen hiányzik. De azt hiszem először arra kérdezek rá, ami a leginkább szöget üt a fejemben. - Miért beszéltek játékról? Hova juthatunk ki? - Nézek hosszasan a lányra. Ennyire buta lennék, hogy ilyen egyértelmű dolgokat sem értek meg? Mert látszólag ez Chan és annak a másik alak számára is magától értetődik. Az érzés nagyon elszomorít. Felhúzva a térdecskéimet átkarolom a lábam és úgy bámulok magam elé. - Azt gondolom tudnom kellene miről beszélsz és most biztos butának tartasz. - Osztom meg vele is mi jár a fejemben. - Nem tudok semmilyen játékról. Se arról, hogy hova kellene kijutni vagy miért. Egyszer csak itt találtam magam.

by Ajánlott tartalom