Keleti rész

Nem valami jó a társalgásban.
Nem baj legfeljebb nem sokat fogunk beszélgetni.
Sokkal jobban kedvelem azokat, akik keveset beszélnek, de a megfelelő pillanatban, a megfelelő dolgokról, azoknál akiknek folyamatosan be nem áll a szájuk, és a semmiről is napokon keresztül tudnának mesélni.
A lány érkezése után se romlik a véleményem róla, hiszen amikor maradásra próbálom kényszeríteni a lányt, nagyon hamar, és nagyon jól méri fel a helyzetet.
Már most megkedveltem a srácot, pedig még csak be se mutatkoztunk egymásnak.
Amit meg a lány művel.. mintha bármi is beleragadhatott volna a hajába.
No sebaj, legalább csillogtathatom egy kicsit a tudományom. Odalépek a lányhoz.
-Hadd segítsek, Kisasszony.
Odanyúlok a hajához, mintha megpróbálnám kiszedni a pókhálót a fürtjeiből. Persze semmit se kell kivennem, így el tudom  sütni a mutatványt, amit Asukátol lestem el nem is olyan rég.
-Hoppá, más is akad a füled mögött.
Ezzel előveszem a lúdtollat a látótere mögül.
Egy virág biztosan jobb döntés lett volna, de a pillanat hevében nem találta jobb eszközt a mozdulatsor kivitelezéséhez.
-Hát valamin spórolni is kell, így nem alkalmaznak takarítót.
Meglepődök a lány kérdésén. Nem lehet valami tapasztalt, ha még erről se tud. Nem mintha én túlságosan tapasztalt lennék az ügyben, de erről mintha olvastam volna már valahol.
-Ez egy igazán érdekes kérdés. Tudod, a kristályok írásához nem íróeszközt, hanem a Kristályírás jártasságot kell beszerezned. Meg persze ha jól emlékszem, akkor jó sok tinta, de azt sajnos itt nem lehet kapni.
-Ha gondolod, elkísérhetlek oda, ahol lehet kapni.
Odamegyek a másik sráchoz, és rávágok egyet a vállára.
-Te is jössz, nincs igazam. Te se szeretnéd, ha eltévedne a hölgy.- Eddig is nagyon jól értelmezte a jeleket, ezt is meg kell értenie.

Nem éppen erre a reakcióra számítottam, se a sráctól sem pedig a lánytól.
Nem esett le a srácnak a dolog. És ez meg milyen álca már? Még hogy rossz tintát választani, ki az a béna, aki egy ilyen egyszerű dolgot el tudna rontani?
Például te. Neked ez könnyen sikerülne.
Csak a pontos cím miatt kértem meg őt is, hogy jöjjön velünk. No sebaj, akkor ketten fogunk eltévedni ezzel a lánnyal. Talán így még jobb is.
-Ha nem akarsz jönni, akkor mond nyugodtan azt. Nem fogom leharapni a fejed. Majd később utánunk jössz, ha itt végeztél.
A lányhoz fordulok.
-Azért nem teljesen feleslegesen jöttél. Példának okáért már velünk is találkoztál. És azt is tudod, hogy nem ide kell jönnöd. Hacsak nem valami olcsó és jó írószer vagy pergamen után nézel.
Csak hát tudod a környék egy kész labirintus, és azért nekem is kell néha egy kis segítség a tájékozódáshoz.
Ezzel a hüvelykujjammal a hátam mögött álló srácra mutatok.
-No de, úgy látszik kettesben kell odatalálnunk.- legyintek egyet
-Jelenleg semmi dolgom sincs. Csak arra vártam, hogy befejezze a vásárlást. Szóval, ha nincs ellenedre a társaságom, akkor elkísérhetlek. Egyébként, Cearso vagyok.- mutatkozok be a lánynak.

A lány tovább csavargatja a haját, majd a bemutatkozásra alig hallhatóan válaszol.
-Engem.. engem Misakának hívnak.- mutatkozik be végül ő is.

-Misaki? Ez egy igazán szép név.- A szokásos bókolás persze most sem maradhat el. Én már csak ilyen vagyok, nem tehetek róla. Talán egy kicsit lehetnék kevésbé közvetlen. Lehet, hogy akkor már rám se ismernének.
Talán igen, talán nem.

Mégis velünk akarsz jönni?
Vajon máskor is ilyen gyorsan váltogatja a döntéseit?
No sebaj, nem ezért fogom meggyűlölni. Sőt, egy kicsit hálás is vagyok, hiszen nélküle biztos hogy eltévednénk.
Bár, ki tudja? Lehet hogy az volna a jobb..
Nem, ha egyszer a srác már felajánlotta a segítségét- amit azért közvetve én kértem- akkor nem utasítom vissza.
Majd bemutatkozik.
Nagyon ügyesen csinálja, úgy mutatkozik be mindkettőnknek, hogy voltaképp a levegőnek mutatkozik be. Képzeletemben ismét megemelem a kalapot előtte. Biztos hogy meg fogom jegyezni ennek a srácnak a nevét: Asato-nak hívják.
Megvárom, amíg az ajtó becsukódik a lány után, várok egy kicsit, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hallhat minket odakintről.
-Örvendek, Asato.- próbálom meg leutánozni mozdulatait.- Az istenit, nagyon jól alkalmazkodsz a helyzethez. Mikasának egy szót se, de téged máris megkedveltelek.
Egyre azért jól figyelj. Te előttünk fogsz menni, és mutatod az utat, mi meg mögötted a mi saját tempónkban sétálunk. Neked ez megfelel?
Nem tudok a válaszára figyelni, mert egy női sikítás töri meg a csendet. Felismerem a segítségkérő hangját.
-Ez Mikasa- tájékoztatom tömören Asatot, majd az ajtó felé veszem az irányt, és közben az inventorym mélyéről előkaparom a régen használt íjamat. Nem törődök a lelógó pókhálóval, nem is izgat igazán. Szinte kitépem a szabad kezemmel a kicsinyke bolt ajtaját hogy minél előbb kiérjek, és látom, ahogy három vörös indikátoros alak próbálja elcipelni a lányt. Hiába küzd minden erejéből, a számbeli fölényt nem tudja legyűrni.
Na majd én egyenlítek egy kicsit azokon az esélyeken. Felajzom a íjam és ellőnék egy nyílvesszőt, amikor rájövök, hogy védett területen belül vagyunk szóval semmi értelme nem lenne.
Asato-hoz fordulok.
-Asato, Menj utánuk és győződj meg róla, hogy nem hagyják el a védett területet, addig én megpróbálok kitalálni valamit. Fedezlek, ha szükség van rá.- felemelem az íjam.- Csak nehogy azt mondd, hogy te is íjász vagy.

A lány ellenkezni próbál, de nem elég erős három másik játékos ellen, így egy könnyebb megoldást keres.
Kiabálni kezd:
-Segitség, Asato, Cearso, akárki.. -de nem tudja folytatni, mert egy ronggyal betömik a száját...

-Akkor kapd el őket.- Persze szinte biztos, hogy blöfföl, hisz a kamu az én asztalom, de ha legalább egy kicsit megrémítjük a támadókat, az is adhat nekünk némi plusz esélyt.
A srác gyors, nagyon gyors és már fut is az emberrablók után, kezében a tőreivel, legalább közelharcos. Nem mintha túl sok íjász kóborolna a játékban, távol-harchoz jók vagyunk, de közelharcban mindenki leköröz minket, még akkor is, ha minden pontunkat az erőre rakjuk. Na mindegy most nem érek rá ezen filózni. Egy lány bajban van, és a segítségünkre van szüksége.
Nem csak Gyorsaságponttal lehet valakit nagyon könnyen követni. Ott van például a háztető. Szerencsére Marluna megmutatta, hogyan kell a háztetőkön rohangálni mindenféle jártasság nélkül. Azért akrobatikával könnyebb lenne a dolog, de így sem egy lehetetlen küldetés. Csak keresnem kell egy jobban kiálló részt. Nehezen felhúzódzkodom majd Asato-ék után rohanok. Megnagyobbítom a minimapomat, így könnyebben tudok tájékozódni, és a barátlistámon szereplő játékosokat is követni tudom.
Én hülye. Nem küldtem Asato-nak barátfelkérést annyira lekötött, hogy Mikasa után rohanjunk.
Elég közel érek a sráchoz, hogy hallja a hangom.
-Asato, küldök egy barátfelkérést, ne állj meg míközben elfogadod, ez csak arra kell ha véletlenül eltűnnének a szemünk elől, akkor nagyobb területen tudjuk őket keresni.
Remélem elég hangos voltam, hogy meghallja és elég érthető. A minimapon egy olyan helyet keresek ahol nagyobb eséllyel át tudok ugrani, a szomszédos háztetőre. Most már hiába rohangálnak a rossz fiúk  a szűk sikátorban, nehezebben fognak lerázni.
Megtalálom a legkönnyebb utat, és a megfelelő irányba futok, és futás közben küldöm el a barátfelkérést Asato-nak.

Az emberrablók próbálják lerázni az árnyharcost, de nem elég gyorsak hozzá. A városhatár felé futnak, azt remélve, hogy odaérnek még a "fejvadász" előtt, de nincs sok esélyük. Ráadásul az őket üldöző íjászról még fogalmuk sincs, aki egy közeli háztetőn már felajzta a fegyverét, és már csak a megfelelő pillanatra vár.

Nem szívesen mondom, de az hogy folyton keresgélnem kell a megfelelő helyekre az ugrálásokhoz minden figyelmemet elvette, így nem vettem észre, mikor eltűntek a szemem elől. És a minimapon még mindig nem tűnt fel Asato helyzete. Lehet hogy nem ért volna hozzá el a szavam? Hiszen világosan elmagyaráztam a helyzetet. Hogy ez nem egy baráti gesztus, hanem egy taktikai lépés volt a részemről.
No sebaj, vagyis hatalmas a baj, mert fogalmam sincs merre van Mikasa az elrablóival. A legközelebbi határ felé veszem az irányt, ha szerencsém van ott még megelőzhetem őket, ha egyáltalán az a hely az úticéljuk. A leggyorsabb útvonalat választom, ezzel megkockáztatva egy veszélyesebb ugrást is, ha elrontom, akkor mindennek vége. Nem, nem nekem, hiszen védett területen belül vagyok, de rengeteg időt veszítenék azzal. Lendületet veszek és egy hosszú nekifutásból egy majdnem remek ugrás kerekedik, csak az egyik lábam csúszik meg a túloldalt, de még sikerül megtámaszkodnom a másikkal. Csak pár pillanatot vesztettem miközben visszamászok, de ez a pár pillanat is veszélyesnek bizonyulhat.
Innen már látni a városhatárt, és meg is pillantom azokat, akiket keresek. De hol van Asato?
Felajzom az íjamat és felkészülök a lövésre. Csak most ne tévessz Cearso, kiszemelem magamnak azt, amelyik egy tőrt szorongat a kezében, és úgy lövök, hogy a nyílvessző akkor találja el, amikor átlép a határon. Sikerül elérnem, amit akartam, a lányt nem döfték le azonnal.
Ebben a pillanatban rohan ki Asato a sikátorból, ami egy kicsit elvonja a figyelmemet, de a második nyilat reflexből lövöm ki az előző célpontra. Annyira leköt Asato színjátéka hogy csak fél szemmel látom, hogy az alak összeesik, és ezzel remélem elájult, ha nem is halt meg.
Szóval a figyelmemet a másik két menekülőre szegezem, alaposan megjegyzem hogyan néznek ki, és leadok nekik pár figyelmeztető lövést, hogy legközelebb legyenek óvatosabbak azzal, hogy kit rabolnak el.
Sajnos nincs szerencsém, nem veszem észre, hogy a harmadik a lány szívébe szúrja a fegyverét, már csak akkor, amikor nem marad elég időm, hogy megvédjem a lányt. Lassított felvételben nézem végig, ahogy a lány a kezével, a támadója karja felé nyúl, de sajnos nem elég gyors hozzá.
Remegve nézem, ahogy a lány a hosszú sötét hajával, és sötét szemeivel apró vörös pixelekre esik. Csak egy kicsit kellett volna jobban odafigyelnem, és még ez se sikerült.
Dühösen ugrok le a háztetőről, most már nem érdekel, hogy mi fog történni, egy dolog járt a fejemben: bosszú, én most meg fogom bosszulni annak a lánynak a halálát. Lassan közelítek a földön fetrengő alak felé, miközben az árnyharcos felteszi a kérdést, ami engem is izgat. Lövök még pár nyílvesszőt, de ezekkel csak a ruháját szegezem a földhöz a fetrengőnek.
-Hallottad a kérdést. Miért?
Közben Asato elérte a kitartása végét, egy utolsó kijelentés után eldől, mint egy zsák.
Vajon most lát először ilyen esetet a játékon belül (vagy in allgemeinem)?
Vajon én is így reagáltam volna az első alkalommal, ha nem lett volna veszélyben az én életem is?
Most nem ezekre a kérdésekre keresem a választ.
Fenyegetően az alak fölé hajolok és az íjammal rá célzok.
-Nos beszélsz végre?
Villanás.
A fenébe, még ilyenkor is?
Eltűnt az alak és a beszélgetésből is csak egyetlen névre emlékszek: Kazuma. Vajon így hívták ezt a srácot, aki elmenekült?
A kezemben az íjon kívül egy italos flaska van, ez fura én nem iszom. Talán Asato-nak kéne adni belőle, hogy legyűrje a sokkot, ami most érte.
Odalépek mellé, még mindig alszik.
Elkezdem pofozgatni az arcát.
-Lassan ideje lenne felébredni.
Azt se tudom mennyi idő telhetett el mióta elájult.
Ahogy azt se mennyire emlékezhet a történtekből, de azért remélem nem ijed meg a látványomtól.
Nem sokon múlott, de
-Nem sikerült. Ne hibáztasd magad, nem csak rajtunk bukott el az egész.
Nem mondok többet, nekem is nehezemre esett feldolgoznom az első esetet. Nagyjából tudom milyen érzés lehet, és talán most egyedül akarna maradni, de az lenne a legrosszabb a számára.

Megkönyebbülten sóhajtok fel, mikor magához tér. Ugyanúgy áll a piához, ahogy én. Egyáltalán azt se tudom, hogy került a kezem ügyébe a flaska. Aki ismer az tudja rólam, hogy megrögzött anti-alkoholista vagyok jómagam is.
-Alap esetben teljesen egyetértenék, de ez nem alapeset. De ha nem kérsz, akkor én nem erőltetem.
Ezzel fogom a flaskát és elteszem az inventorymba. Majd odaadom valakinek, akinek szüksége van rá.
Persze megint olyan kérdést tesz fel, amire én is szeretném tudni a választ. Ha én azt tudnám mit sikerült az előbb elfelejtenem, akkor nem átkoznám a sorsot a betegségem miatt.
Két választásom maradt, elmondok neki mindent a betegségemről, vagy kitalálok neki egy sztorit. Nem, nem tudnék neki hazudni, főleg azok után, hogy nem figyeltem oda eléggé. Ha csak egy kicsit is jobban koncentrálok, vagy gyorsabban cselekszem, akkor Mikasa valószinűleg még most is élne.
-Tudni akarod az igazat?
Adom meg a kitérő választ, azaz kérdést. Ha igennel válaszol akkor mindent elmondok neki a betegségemről.
Ha meg nemmel..
akkor nem teljesen mindegy? Egyszerűen nem beszélsz vele többet a témáról.
Ugyan miről tudnánk beszélgetni egy ilyen eset után? Nem hiszem, hogy könnyen át tudnánk ugrani a témát.
Megfordulok és a tett helyére nézek.
-Emlékezni fogok rád, Mikasa.
Asato szemében egy kicsit furcsának tűnhet az ígéretem, de számomra nagyon sokat jelent ez a három szó.
Jól hallom, hogy többes számot használ? Ez most azt jelenti, hogy vele kéne menjek?
Mit vacakolsz, nem te mondtad pár másodperce, hogy most jobb neki, ha nem marad egyedül? Futás utána!
-Rendben, menjünk.
Ezzel a megjegyzéssel, követni kezdem az árnyharcost. A lehető legnagyobb csendben nehogy megzavarjam a gondolkodásban.
Ilyenkor a megfelelő gondolatok nagyon sokat számíthatnak.

-Mindent elmondok amiről tudnod érdemes amint lenyugszok, és lesz egy kis szabad időnk.
Rájöhetett hogy van valami a háttérben, mivel elég hamar pontosított a kérésén.
-Hogy őszinte legyek, én se tudom mi történt vele. A helyzet egy kicsit bonyolultabb, mint amilyennek látszik, de majd ezt is megpróbálom elmagyarázni.
Nem sértődök meg azon, hogy leellenőrzi az indikátorom színét. Miért is tenném? Fordított esetben valószínűleg nekem is ez lenne az első reakcióm. Egyébként is, ha egy vöröset öltem meg, az se látszódna a fejem fölött. Szóval a zöld szín nem bizonyít semmit se.
-És ha nem halt meg, akkor most került fel a listámra.
Ez talán egy kicsit vészjóslóan hangzik ez a kijelentésem, de nem tudom nem gyűlölni azért amit tett, és az arcára még kristálytisztán emlékszem, annak ellenére, hogy a kettőnk között lezajló párbeszédre nem is emlékszem. A többi dolog számomra is homály.
Vajon mit mondott, és mit nem mondott el?
Vajon miért nem lőttem le azonnal?
És még valami: Hogyan és miért került egy olyan tárgy a kezem ügyébe, amit a legnagyobb erőmmel próbáltam meg mindig is elkerülni.
Ezekre a kérdésekre talán már sohasem fogom megtudni a választ, de most koncentráljunk az ittre és a mostra, nem egészséges folyamatosan a múlton töprengeni.
Némán követem Asato-t egészen addig, mikoregy utcához érve hirtelen irányt változtat.
-Asato, hova is megyünk most pontosan?
Eddig se tudtam igazából az útvonala tervét, de ezzel a változással meglepett. Mármint nem azzal, hogy irányt váltott, hanem hogy tempót.
Ilyen hamar feldolgozta volna az esetet, vagy csak így próbál meg lenyugodni?
Azt hiszem most az lesz a legjobb, ha nem kérdezek rá erre, és a választ se igazán akarom tudni.

/Chan/

Napokig nem mertem betenni a lábam a városba, szóval az indikátorom újra zöld volt, de megrázott, ami Mikasával történt. Nem tudtunk rajta segíteni, hiába igyekeztünk Asato-val. És még mindig nem tudom mi történt a gyilkosával. Marluna pedig azt mondja, hogy jobb is ha nem tudom, és ha ezt mondja, akkor valószínűleg igaza is van, ezért nem kérdeztem rá többször.
Marluna (és Shakan is) azt mondta egy kis horgászat jó kikapcsolódás lesz, és én eddig nekem még csak a város ezen részén volt rá lehetőségem.
Nem akarom elfelejteni Mikasát, az bűn lenne a részemről, de inkább a kellemes dolgokra emlékszem vissza vele kapcsolatban. Például a szép hangjára, vagy arra milyen reakciót váltott ki belőle a mutatványom.
Az ilyen dolgok teszi széppé az emlékét, pedig alig pár percet ismerhettük egymást. Ha csak egy kicsit jobban odafigyeltünk volna rá Asatoval, milyen kedves társaság lehetünk volna mi hármasban.
Még Asato is nagyon jó fej volt, ahogy megtervezte nekünk azt a kis beszélgetést. Ha...
Felnézek az égre és egy halk
-Mikasa
-t suttogok.
Túl sok a ha, nem a ha-kal kell törődni, hanem a majd-okkal, még mindig nem nem érték el a frontosok a szintek egyötödét, tenni kell valamit ez ügyben, ha egyszer majd újra akarom látni Szonját. Szonja, ugye vársz még rám?
-Szonja, ígérem igyekezni fogok.
Ezt már nem suttogom, ezt konkrétan hangosan az ég felé mondom.
Bármit megtennék, hogy újra lássam. Akár csak egy pillanatra, az is teljesen feldobná a napomat. Mit egy napomat, egy egész évemet, annyira hiányzik már.
Szonja, tényleg hiányzol. Vajon én is hiányzom neked?
Ezeken a dolgokon gondolkozom miközben a kis tavacska felé megyek, ahol Shu-ékkal horgásztam a múltkor.

Épp Szonján és a 'kapcsolatunkon' gondolkoztam. (Ha van egyáltalán nekünk olyanunk..) amikor valami kizökkent az eredeti tervemből, és megállok. Nem mintha meg akarnék állni, de nem tudok tovább haladni, mert egy.. egy sárgás vöröses valami áll ellőttem. Fura, a múltkor még nem volt erre ilyen szobor..
Ez nem is szobor. Ez egy..
-Kismadár. Szép kismadár. Szállj el kismadár, én pont erre szeretnék menni.
Majd gyorsan hozzáteszek egy
-Ha megkérhetlek rá. -t
Közben pedig a Shu-tól kapott horgászbottal a kis tó irányába mutatok.
A Timidus-sal való találkozás után már a legtöbb állatot egyenrangúnak tekintem a többi játékossal. Talán nem kéne, de ha egyszer valamit én elhatározok, azt én elhatároztam.
Lehet hogy nem véletlenül áll ellőttem, kényszerből körbenézek hátha itt van a gazdája és megkérhetem, hogy távolítsa el az utamból a kis jószágát.
Két alak is a szemem ügyébe kerül.
-Cicaaa!
Kiáltok fel örömömben és meglepetésemben. Igaz én kutyás vagyok, de végre találtam olyan állatot, amit kint is lehet tartani.
-És.. még egy cica?
Tudom hogy nem cica, de egy ilyen kicsi tréfa most kell nekem az elmúlt napok komolysága után, aztán észreveszek valami furát. Ő is horgászni indult, de biztos eltévedt útközben, mert most egy kútba lógatja a pecabotot.
A madár felé fordulva felteszem a kérdést, persze úgy hogy a lány is hallja.
-Az a csini cica miért abban a kútban horgászik?
Nem hagyhattam ki a bókolást sem, de nem akarok ismét túlzásokba esni.
-Nem tudja, hogy a közelben van egy szép kis tavacska is, sokkal több hallal?
Igaz nekem eddig nagyjából csak halszálkát tudtam kifogni onnan, de ez sem keserít el abban, hogy újra próbálkozzak, és egyébként is, most ki kéne szellőztetnem a gondolataimat.
-De nem is ezért szobrozunk itt, ugye jól sejtem? Szóval megtennéd hogy az utamra engedsz?
Mondom még mindig a madár felé fordulva.

Huh, mi ez? Mi ez a hang? Ha legalább Szonja hangja lenne akkor még megérteném.
Azt hiszem az arcomról most döbbenet olvasható, majd a felismerés, hogy ez a cica képessége lehet.
Legalább nem te örültél meg, ez jó nem?
-Elnézést kérek vadmacska-chan,
meghajlok a cica, khmm a vadmacska felé.
-Esetleg nevetek is van, hogy legközelebb véletlenül már azon tudjalak szólítani titeket, és kevesebb kavar legyen.
Bár nem teljesen biztos, hogy emlékezni fogok rájuk.
-Oh, én milyen illetlen vagyok, még be se mutatkoztam, a nevem Cearso.
Pedig csak egy egyszerű bókról volt szó. Mit kell ezen elvörösödni? Sőt! Mióta találkoztam Annával, még ezeknek a mennyiségéből is visszavettem.
-Hogy én? Hazug? Szerinted ez hazugság lenne? Pedig az ilyen dolgokban nem szokásom hazudni.
Másban akármit füllentek, de ha egy lány szép, akkor nem fogom elferdíteni a valóságot.
Meg aztán nekem a legtöbb lány csinos, két év semmittevés az mégis csak két év. És ennyi idő alatt teljesen átalakult az értékrendszerem. Igaz, nem a szépséget keresem a lányokban hanem csak a társaságot. Senki sem szeret magányos lenni. Még Marluna sem, pedig ő egészen a magának való fajta.
-Kúti Halász? Mintha olvastam volna erről valahol.
Gondolkodok hangosan. Valahol mintha tényleg olvastam róla, de az olyan régen lehetett, hogy már nem igazán emlékszem rá.
Bár nálam nem meglepő, hogy bizonyos dolgokra nem emlékszem.
Egyszer csak megéri kipróbálni.
-Haddpróbálénis.- mondom ki az első ékrésre hasonlító szót, ami eszembe jut, és már oda is lépek a kúthoz. Beledobom a horgászbotom végét. Csak ki ne essen a kezemből, mint legutóbb...
Miközben várok leülök a földre, majd a vadmacska felé fordulok.
-Amíg várunk, szabad téged megsimogatni?
Lécci, lécci, lécci..
/kagyló/

Álomkelő lenyugszik, mikor meghallja, hogy az illető, legyen akárki fia, kijavította számára mérhetetlenül nagy hibáját. Bár farka még egy darabig úgy fog kinézni, mint egy bolyhos seprű, kicsit jobban kihúzza magát és megszakítja a gondolati kapcsolatot vele. Így hát maradok én.
Cearso. Igyekszem alaposan megjegyezni a nevet, felvésni a gondolatok naptárába, és majd ha eltávolodik, gyorsan bepötyögni az új jegyzettömbbe, amit alkottam magamnak memo gyanánt.
-Akkor szia. Én Chancery vagyok, a macskám Álomkelő, az a szemtelen madár ott fent pedig Dust. -mosolyodom el és egy kicsit még rá is mutatok a főnixre a fa tetején.
A pirulás, ilyen mondatok mellett, viszont nem fog elmúlni. Kicsit lehajtom a fejem, hogy jobban elmerülhessek a szavak tengerébe és alaposan kiválaszthassam azokat, amiket most használni szeretnék. Sorba rakom őket, és így bár eltelik pár másodperc, több, mint amennyi egy átlagos beszélgetés alatt, de legalább a hangom nem reszket, nem harapom el a szavak végét, és nem is mondhatok semmi félreérthetőt.
-Nem úgy értettem. Egyszerűen csak nem szokás ezt mondani rám. Ezért nem is tartom igaznak. De ha te annak gondolsz, én annak csak örülök és köszönöm ^^
Ez rendben, elég jóra sikeredett. Talán mégis fejlődőképes vagyok... sőt, csapok magamra gondolatban, képes vagyok. Kijelentenem kell határozottan, nem pedig kételkednem magamban.
A Kúti Halász témája viszont úgy tűnik, az ő kíváncsiságát is felkeltette, hisz nem kell sok és már le is huppan mellém, a horgászbotot az enyém mellé helyezve. Én lenyitom a menümet és elővarázsolok egy második kisszéket.
-Ezen kényelmesebb lesz :3 -mosolygok rá bátorítóan, majd felállok, mert az én botom rángatózni kezd és meghajlik. A Shukakutól tanult mozdulattal rántom ki a kútból a horgot, amin lóg egy...
...bakancs
~Valami ehetőt, légyszí ._.;~ -nyőjtja a macska a nyelvét, miközben leokézom a teljesített teljesítmény ablakát és visszaejtema műcsalit a vízbe. Álomkelő csak szemét rebbenti a kérés felé, alaposan átgondolja, majd lefekszik a székek közé, lábait maga alá húzva.
~Nem bánom. De csak mert gyorsan tanultál a hibádból.~


//Bakancs//

-Chancery, Álomkelő, Dust.
sorolom a neveket, majd még egyszer.
-Ennyi nevet egyszerre, ugye nem baj ha leírom őket?
És ha lány is beleegyezik, akkor előveszek egy papírlapot és felírom mind a három nevet, mindegyiket kétszer. Sohasem lehetünk elég óvatosak, és nálam egyébként se árt az óvatosság az ilyen ügyekben.
Nagyon zavartnak tűnik a szavaimtól, mert egy darabig csak némán nézi a földet. Legalább átgondolja, hogy mit mondjon. Értékelem ezt a tulajdonságot annak ellenére, hogy bennem nincs ez meg. És nem is lesz, hisz ami a szívemen az a számom. Mint most is:
-Csak mert nem szokás, az nem jelenti azt, hogy nem lehetne igaz.
És amikor odamegyek a kúthoz, az emberi kedvesség új példáját látom bemutatkozni.
-Milyen kedves itt valaki. Ezt most én köszönöm.
Úgy látszik nekem elsőre sikerült kifognom az egyik legbunkóbb lányt Katja személyében, és csak utána találkoztam kedves lányokkal előbb Shu és most Chanc.. Chance.. meg kell néznem a lapokon a neveket, megvan Chancery, ki kéne találnom valami könnyebben megjegyezhető nevet neki. Például a cicalány, vagy valami hasonló. Na mindegy...
Szóval ha előbb találkozok ilyen kedves emberekkel, akkor talán nem sírom el annyiszor Shu előtt, és most is kell egy kis erő, hogy visszafogjam magam, nem sok hiányzik hozzá, de sikerül.
Remélem nem látszik az arcomon a küszködés nyoma.
Helyet foglalok az újonnan kapott ülőhelyen, miközben a cicafüles kihalász egy bakancsot, amekkora mázlim van én is valami hasonlót fogok majd kifogni.
Cicafüles.. ezt is megjegyzem magamnak.
Álomkelő engedélyét kihasználva elkezdem simogatni a vadcicát, vajon mért idéz fel bennem egy Árnyék nevet? Még mindig nem tudom ki az az Árnyék...
Nem élvezhetem a simogatást sokáig, mert a botom elég hamar rángatózni kezd és sikerül kifognom egy kagylót.
-Asszem ebből sem lesz rendes vacsora.
Miért vagy kiakadva, úgysem tudsz főzni.
-Bocsi. te tudsz főzni?
Majd visszadobom a csalit a vízbe.

Nem hiszem, hogy meg tudná érteni a helyzetemet, hiszen az olyan kesze és kúsza, hogy néha még én se tudok eligazodni a betegségemen, de nem fogok magyarázkodni. Amíg nem is tör fel, addig nem is kell. Remélem nem lesz rá szükségem. És már le is írtam a neveket.
Arra a megjegyzésemre, hogy tényleg csinos lenne, a haját kezdi el csavargatni, erre egy halovány mosolyt intézek a lány felé, jelezve hogy ez is csak fokozza a szépségét.
A kérdésemre a főzéssel kapcsolatban a lehető legpozitívabb választ adja.
-Értem. Szóval a kedvesség és a kimaxolt főzés mindig egy cipőben járnak?
A kérdésemmel leginkább Shu-ra céloztam, de ha már kettejüknél is igaz ez az állítás, akkor talán lehet általánosítani.
-Legalább bármi ehetőt is sikerül végre kifogni, akkor már kevésbé fogunk éhezni, de ha jól számolom, akkor most ketten horgászunk négy főre, szóval húzzunk bele.
A vadmacska dorombolása annyira élethű, hogy nem tudom visszafogni magam a további simogatástól, és mivel itt fekszik a lábam mellett még ki se kell mozdulnom a kényelmes ültömből.
-Én nem igazán éreztem annak szükségét, hogy a főzésre pakoljak.
-Egyébként ezek a teljesítmények meg mire jók?
Kérdezem a cicafüles lánytól, miközben bezárom az időközben felugrott ablakot, ami lassan már idegesíteni kezdett.
-Valamit mintha olvastam volna róluk, de nem igazán esett le a lényege.
Addig is azzal a kezemmel, amelyikkel nem Álomkelőt simogatom szépen tartom a horgászbotot. Bár sok értelme nincsen, hisz enélkül is észrevenném, ha fogásom lenne, és tényleg nem nehéz kifogni a halakat, csak harapniuk kéne, mármint a rendes halaknak, nem pedig az ilyen bakancs vagy kagylóféle valamiknek.