Keleti rész

Nehéz megszoknom a kiképzővel járó változásokat. Nem merek egyenlőre feljebb menni az első szintnél. Előbb kipróbálom, hogy mi, és mennyit változott. A szálláshelyem is marad egyenlőre a Kezdetek városa, úgyhogy itt indulok neki petnek is alkalmas lakóhelyet keresni. 
 Először a keleti részére megyek a városnak, bár nem a legbiztonságosabb környék. Itt van ugyanis a legtöbb bolt, ami kicsit könnyítené az ellátmány beszerzését.
 Már egy ideje járom a városrészt, de még nem találtam az elképzeléseimhez még csak hasonló szobát vagy házat sem. Úgy néz ki, nem itt fogunk lakni. De legalább sétálok egyet a hóesésben. A kedvenc évszakom a tél. Ilyenkor minden olyan fehér... olyan tisztának tűnik. Bár ez az első december, amit Aincardban töltök, már láttam idebent havat, így nem hat az újdonság erejével. 
  A ház, ami mellett elhaladok nem néz ki túl bíztatóan, és ezen az sem segít, hogy vastagon belepte a tetejét a hó. A kiálltásra - Vigyázz! -  felkaptam a fejem, de máris a hóban találtam magam, ráadásul a fejemet is bevertem kicsit. Nem mintha fájt volna, de nem örültem neki. Csak azért nem kezdek el kiabálni, hogy ezt miért kellett, mert látom, hogy a "bizalomgerjesztő" ház tetejéről egy pillanattal később leszalad a hó. Ha nem lök félre a srác, aki kiáltott, a fejemen landolt volna...Amint ez a veszély, és a pillanatnyi sokk elmúlt már fel is pattanok, és idegesen porolgatom magamról a havat. Nem hiányzik, hogy átázzon a ruhám, ami egyébként jó meleg az időre való tekintettel.
- Köszönöm a figyelmeztetést - mormolom a fejemet dörzsölgetve. Mi tagadás, nagyon megijedtem, és meg is szeppentem. A lezúduló hó miatt is, de főleg azért, mert a fiú fellőkött. 
 Miután "rendbeszedtem magam" indulok is tovább, ha nincs mondandója.


Hogy, hogy nem, de egy masni is a kezedbe akad, miközben leporolod magad. Talán a tetőről lezúduló hóban volt? Piros masni, rajta egy alig látható C betűvel. Ismerős, ugye? - Klein

Mire segítenék kikecmeregni, már ő is kiszabadíotta a lábait a hóból, és felállt. Látva, hogy neki sem esett baja, nyugodt lelkiismerettel elindulnék, mikor hozzám szól. MIért is ne tenné, hiszen épp most lökött föl... Felé fordulok, és kihasználva a lehetőséget végigmérem. 
- Jól, vagyok, ne aggódj. Nem igazán ütöttem meg magam, vélgülis Aincardban vagyunk.- válaszolok kérdésére, bár a kellemetlen érzés még mindig arra késztet, hogy dörzsölgessem a fejemet. A kinti világban valószínűleg lüktetne a fejem, és szédülnék... Talán ez az első alkalom, hogy hálás vagyok, hogy idebent vagyok, és nem odakint történt meg velem valami. Közben meglepetten csak most veszem észre, hogy van egy masni a kezemben. MIvel láttam már ilyet, túlságosan nem lepődök meg, hanem egyszerűen elteszem az inventorimba.  - Te is rendben vagy? - kérdezem meg udvariasan. Persze közben, híven rossz szokásomhoz elkezdem árgus szemekkel figyelni, hogy mit árul el az arca. Olyasmit nem, ami miatt az átlagnál jobban tartanék tőle, úgyhogy kicsit én is poénosra veszem a figurát. A fejemben a kellemetlen érzés viszont még mindig nem múlt el.
 Akaratlanul elmosolyodok a vigyorára.
- Bevallom neked, hogy nem így képzeltem egy romantikus történet kezdetét. - vigyorgok vissza rá. De itt igaz a mondás, hogy minden poén mögött van igazság. Számomra semmi nem mutat romantikus fordulat felé a történetben, legkevésbé a gondolataim. Lehet, hogy ezt a világot sem lehet fekete-fehérnek tekinteni (ami azt illeti eredetileg számomra csak fekete volt), de ettől még óvatos maradok. Ajánlatára is végigfut a fejemen, hogy lehet-e bármi csapda benne. Végül az enyhe hideg szél, ami fújt, és a viszes ruha miatti borzongás legyőzi  gyanakvásomat és mivel nem tudom vitatni, hogy bizony jól esne most valami meleg, leginkább egy kandalló mellett... Csak ez a kellemetlen érzés ne lenne a fejemben...
- Nekem is jól esne egy tea - felelem végül - de remélem a közelben tudsz egy helyet, mert nem akarok megfagyni, mire odaérünk - kacsintok rá, még mindig a poénkodós hangulat hatása alatt. - Arról már meggyőztél hogy lehengerlő egyéniség vagy - nevetem el magam - lehet arról is sikerül, hogy ne haragudjak érte. - Túl erősen ütöttem volna be a fejem? Nem tudom mi ütött belém, de a normálisnál jóval szórakozottabb lettem. Megijedek ettől, mert a szórakozottsággal óvatlanság is jár. Megrázom a fejem, és megpaskolom az arcom, hogy helyrezökkenjek, és várakozóan nézek a fiúra, hogy merre induljunk. Ha már igent mondtam nem viszakozom, de már bennem van a kérdés, hogy miért fogadtam el az ajánlatát?  De legalább a kellemetlen érzés kezd elmúlni a fejemből. 

Bár a kérdés csupán udvariasság volt, de megnyugtatott, hogy neki sem esett baja. A következő kérdésére kicsit elvörösödve elkapom az arcáról a tekintetemet.
- Ne haragudj, rossz szokás - szabadkozom kicsit. Azért abba nem hagyom az információgyűjtést, de ezután lopva figyelem az arcát.
   A szórakozottságom ezúttal minden bizonnyal megóvott egy keserű élménytől... Első látásra szerelem, mi? Hogy ne hinnék benne, mikor Takashiba éppen így szerettem bele... Azok után viszont, ami történt nem tudom, hogy lehetségesnek tartom-e egy ember életében kétszer.  MIvel a fejemben lévő kellemetlen érzés miatt nem gondoltam végig a dolgot, szórakozottan felelek
- Ó, én hiszek benne - nézek ezúttal nyiltan a szemébe, most inkább mosolyogva, mint vigyorogva -Valaki, valahol biztosan megtapasztalta már ezt a mesébe illő élményt. - nem kell az orrára kötnöm, hogy az a valaki én voltam, néhán évvel ezelőtt, Japánban.
 Aközben is lopva az arcát nézem, miközben elmosolyodik a poénomon. Őszinte mosoly, én pedig öszintén örülök, hogy valakinek ilyen mosolyt csaltam az arcára. Szeretem, ha mosolygós emberek vesznek körül.
 A kijelentésre, hogy lehet inkább arra fog törekedni, hogy mérges legyek rá, felhúzom a szemöldököm. A huncut félmosolyból arra következtetek, hogy ezt kihívásnak szánta. 
- A lehengerlő egyéniség még nem elég, hogy komolyan megharagudjak. - felelek karba tett kézzel, a kihívásra felelő tekintettel, mosolyogva. Épp hozzátenném, hogy a megfagyás viszont elég lehet hozzá, amikor a vállamra teríti a köpenyét. Kérdő tekintetemre felelt szinte a következő mondatával.
- Ha bajod lesz a hideg miatt, nem vállalok felelősséget - mondom neki még mindig szórakozottan, csipkelődve. Eddig ez volt az egyetlen mondata, amiből nem sütött valamiféle macsós széptevés. Ez az oka, hogy elfogadom a köpenyt: úgy éreztem, nem azért tette a vállamra, hogy "levegyen a lábamról", ezúttal a szófordulat átvitt értelmében is. 
 Mivel sikerül helyreráznom a fejemet, és a kellemetlen érzés is elmúlt, már kevésbé szórakozottan indulok utána, nem túl feltűnően tartva mindig 2-3 lépés távolságot.
- A Sakurabacha* a kedvenc teám - vágom rá kérdésére - de mivel itt valószínűleg nem találáunk olyat, bármilyen zöldtea megteszi. - Vajon észrevette, hogy már csak halványan mosolyogtam? Azzal az állandó mosollyal, ami Shuék hatására visszatért az arcomra? Ezen gondolkozva az út közepén lépkedek, és közben találgatom, hogy melyik tetőről fog legközelebb lezúdulni a hó.


*koffeinmentes, édeskés cseresznyelevél tea ^^ 

Elnevetem magam, amikor elég színpadias módon fájdalmát fejezi ki, hogy nem estem belé már az első pillanatban.
- Ha belédestem volna, mikor levettél a lábamról, az meglehetősen kellemetlen lett volna számodra, nem gondolod? - folytatom a poénkodást. Kevésbé szórakozott állapotomban zavarban lennék, nem is kicsit, de így elég könnyedén veszem a dolgokat. Nem mintha büszke lennék magamra emiatt..
- Yororshiku onegaishimasu Tachi-kun. Én Chakna vagyok - viszonzom a bemutatkozást, a meghajlással együtt, mosolyogva. Az én mozdulatom viszont nem színpadias, hanem a japán udvariasság elvárásainak megfelelő. Kikapcsol ugyanis egy pillanatra a szórakozottság, és a neveltetésem berögződéseinek megfelelően reagálok. Egyáltalán nem valamiféle kötelességtudatból, ami a bemutatkozás formáját illeti, inkább megszokásból, mivel sosem mutatkoztam be másként.
- Ha Aincardban megbetegszel, még melléd is fekszem, hogy melegen tartsalak - mosolygok rá következő mondatára válaszolva. Pontosan annyira vagyok komoly, mint amennyire ő az volt, de természetesen tudatában vagyok, hogy itt nem lehet megbetegedni, legfeljebb megőrülni. Időközben megint elég hosszú pillanatokig tanulmányoztam az arcát. Szórakozottságom elszállásával először tévedt a tekintetem kicsit feljebb is... Mondhatnám, hogy szerencsére, de ebben még nem vagyok biztos. Piros volt az indikátora... Úgy két héttel ezelőttig gondolkodás nélkül elindultam volna az ellenkező irányba, és most sem indultam volna el vele, ha már az elején észreveszem. Most viszont már több okból is inkább nem foglalkozom az információval túl sokat... Egyrészt feleslegesen próbálnék "menekülni", Tachi láthatóan nálam jóval tapasztaltabb játékos. Másrészt ha ártani akart volna, már megtette volna. Harmadrészt már tudom, hogy sokindent jelenthet a piros indikátor, nem feltétlenül csak az elvetemült gyilkosok "jele" ez a szín.  És különben is teljesen átfagytam, és egyre jobban kívántam a kezembe egy bögre meleg teát.
 Csak bólintok, mikor észrevéve, hogy még mindig figyelem, megjegyzi: nem zavarja, hogy nézem. Ezekszerint ő ügyesebben leplezi, hogy megfigyelés alatt tart, mint én. Nem tud zavarni a felfedezés, hogy figyel, hiszen én is figyelem őt. A piszkálódásra, ami a hangjában bújkált nem volt kedvem reagálni, nincs rám akkora hatással, hogy megtegyem.
- Kétlem, de legyen igazad - vonok vállat a tea témához hozzátett megjegyzésére. Végülis, én csak örülnék, ha a kedvenc teámat kortyolhatnám.
  Örömmel tapasztalom, hogy egy tető sem néz ki úgy, mit amiről éppen lezúdulni készülne a hó. Ezzel együtt azt is, hogy alig egy-két ember járkál a tetők alatt, ők pedig nem tűntek olyannak, akik ne tudnák elkerülni az esetleges lavinát. Igen, ezért vizslattam a tetőket. Szerettem volna megkímélni a többi játékost az enyémhez hasonló élménytől, már ami a havat illeti. Mivel kicsit erősebben kezd fújni a szél, összébb húzom magamon tachi köpenyét, és remélem hamar megérkezünk úti célunkhoz. Nem szeretek társaságban némán bandukolni, úgyhogy addig is felteszek egy kérdést, már csak azért is, hogy Tachi reakcióját megfigyelhessem.
- Minden lányt teázni hívsz, miután ilyen hatásosan "levetted őket a lábukról", vagy érezhetem magamat kivételezettnek? - most már nem érződik a hangomból csipkelődés, de azért igyekszem az eddigi társalgásunkan megfelelően fogalmazni. A személyiségemhez tartozó apró mosoly pedig még mindig ott van az arcomon.

Nem kívánom túlzásbavinni a poénkodást, úgyhogy nem reagálom le Tachi szavait, csak egy mímelt szemforgatással.
- Egy ... ismerősöm adta nekem ezt a becenevet - ragálok kicsit megakadva a nevemre tett megjegyzésre. Kellett egy pillanat végiggondolni, hogy miként szeretnék (egyenlőre ?) Takashira utalni. Szerettem volna elkerülni a kérdéseket, úgyhogy maradtam az ismerősnél. - Nem vagyok biztos a jelentésében, állítólag azért hívott így, mert igyekszem kézben tartani a dolgokat. - Aincardban ez eddig nem igazán sikerült... De azért lassacskán visszaszerzem az irányítást, amennyire lehet.
 Igen, számítottam valami ilyesmi válaszra, amikor kimondtam az ígéretet, de érzem én, hogy nem komolyan beszél.
- Egy torokfájás még nem betegség - élcelődöm kicsit. Tekintetemből talán kiolvashatja, hogy ne is próbálkozzon tovább, mert felesleges.
 
Szeretném továbbvinni séta közben a társalgást, úgyhogy, bár nem lenne muszáj, de reagálok a kérdésére
- Ami azt illeti, növeli az esélyt, ha az a fiú "levesz a lábamról" és épp megfagyok - mondom úgy döntve, őszinte leszek, de maradok a komolytalan felhangnál, legalábbis amíg nem tudom hova tegyem Tachit. Úgy érzem, egyenlőre még csak a felszínt látom, én pedig szeretem kideríteni azt is, ami alatta van. Lehet kívülről egy komolytalan széptevő, közben pedig nagyon is mélyenérző valaki, vagy éppenséggel olyan ember, aki jól szórakozik, miközben zavarbahozza a lányokat. És még sokminden más is. Egyenlőre nem tudom.
A komolytalan válasz az én kérdésemre nem lep meg. De azért meggtudtam belőle, amire kiváncsi voltam. Valószínűleg minden lánnyal hasonlóan viselkedik mint velem. Gondoltam... Kicsit azért meg is nyugtatott. Bár már sikerült kilépnem a depresszióból, amit Takashi elvesztése idézett elő, de még nem tudnék mit kezdeni a kitüntetett figyelemmel, és van egy olyan érzésem, hogy Tachi ki is használná a zavaromat, és nehéz lenne inkább odébállnom. Ez az információ viszont segített, hogy nagyrésze leperegjen rólam az "udvarlásának", hiszen az nem kifejezetten nekem szól.
- És milyen lányokat ér az a megtiszteltetés, hogy teát kapnak? - kérdezek újra, hátha sikerül a megfelelő húrt addig feszíteni míg elpattan, és Tachi kicsit kiesik a játszott szerepéből, és megláthatok valamit igazi személyiségéből.
Megérkezve a teázóhoz feljegyzem magamnak, hogy ismeri az illem íratlan szabályait: Ismeretlen hely, tehát a férfinak illik először bemenni. Jó, talán az is rásegít, hogy befele nyílik az ajtó, így nem tudja kinyitni előttem és beengedni. Belépve egy pillanatra megtorpantam, és élveztem a meleget. Azután Tachinak megengedem, hogy a köpenyt levegye a vállamról, én pedig leveszem a kabátomat, és követem az asztalhoz, amit kinézett. Egy mosollyal hálálom meg az udvarias gesztust, és leülök. Miután ő is elhelyezkedett, megnyitom a teázó étlapját, és átnézem milyen teák vannak.

- Pedig igazán nincs benne semmi érdekes. Tetszik, úgyhogy használom. - válaszolom vállatvonva arra, hogy érdekes, hogy másnak is engedem ezt a becenevet használni. Ezzel rövidre zárom a témát. Nem szeretném az orrára kötni, hogy azért lett ez a nevem Aincardban, hogy Takashi egyből tudja, hogy én vagyok az, ha sikerül kapcsolatba lépnem vele.
 Reagálhatnék kifejezetten gonoszan a kérdésére, elárulva neki, hogy mennyire közrejátszott a fejem beverése abban, hogy itt vagyok, de nem tettem.
- A cuki pofid még nem elég hozzá két perc ismeretség után. Úgyhogy ha eddig ezt hitted, akkor sajnálom, hogy csalódást okozok.- feleltem inkább szokásos mosolyommal. Oké, ez is gonosz, de nem annyira... És akár még beismerésnek is veheti. Igen, valóban megnyerő az arca, de sok történetet olvastam arról, hogy a megnyerő külső démont rejt, úgyhogy nekem ez még nem jelent semmit.
 Eddigre rájöttem, hogy próbál zavarba hozni, a szemem említésével nem is sikerült, mert ilyesmire felkészültem. De a komoly hangra (és tekintetre - figyelem ám továbbra is - ) és a 'yamato nadeshiko' megnevezés  velem kapcsolatos említésére nem számítottam, annak ellenére sem, hogy célom volt kizökkenteni a szerepéből, úgyhogy most magában jól mulathat, mert elpirultam, és nem tudok mit mondani. Szerencsémre közben belépünk a teázóba, így ez nem annyira feltűnő. Azért bólintok közben, jelezve hogy értem.
 Mivel a véleményemet kéri, abbahagyom az étlap böngészését, és újra végigmérem. 
- Az a helyzet, hogy nehezen igazodom el ezeken az étlapokon, de ha te megkeresed - szólalok meg közben, itt szünetet tartva, hogy kigondoljam, milyen tea illene hozzá. Említette, hogy szereti az erős fekete teát karakteres íze miatt, így ezek közül keresgélek. Olyat akarok mondani, ami elsőre édes, de van valamilyen íz benne, amit nehezen lehet kiérezni. Nem vagyok teaszakértő, de a nagymamám sokat mesélt a témáról, úgyhogy sokféle teát ismerek. Végül két teafajtáról érzem úgy, hogy illene hozzá. - akkor az Alishan Gaba fekete teát*, vagy a Ruby Blacket** ajánlanám neked. - fejezem be a félbeszakított mondatot. - Vagy igazából bármit, ami itt ezekhez hasonlít.- Teszem hozzá, mert nem tudom biztosan, hogy ezeket megtalálj-e az étlapon, és egyenlőre nem fűzök magyarázatot a nevekhez, hanem kérdő tekintettel figyelem, hogy ismeri-e ezeket, vagy meg kell magyaráznom milyen teákról van szó.


/ *http://flyingbirdteahouse.hu/termek/alishan-gaba-black-fuszeres-komplex-fekete-tea/
** http://flyingbirdteahouse.hu/termek/ruby-black-a-legjobb-tajvani-nemesitesu-fekete-tea/  /