Re: Északi rész

by **Chakna** Vas. Dec. 18 2016, 16:11

Minden információt igyekeztem megjegyezni, amit Shu mondott, még akkor is, ha jelenléktelennek tűnt egyenlőre. De kezdett kicsit túlterhelődni az agyam, bár még tudtam raktározni az újdonságokat.
- Ha nekem adod, a minimum hogy én is úgy adom tovább valakinek, hogy segítek vele - bólintottam mikor a kezembe nyomta a horgászbotot, a hozzá fűzött megjegyzéssel. Hálás voltam neki, hogy nem tesz megjegyzéseket, amiért nyilvánvalóan teljesen felkészületlen vagyok sok téren. Pedig jogosan megtehetné, mert két hónap alatt sokmindent kideríthettem volna, amivel nem voltam tisztában.
Ezután kettesben maradtam Ryumival, és igyekeztem beszélgetni vele. Kicsit kihívás volt vele kommunikálni, mert sok nonverbális jelzést ő nem értett meg. Én pedig bizonyos szintig élveztem a kihívásokat.
- Ezt tulajdonképpen örömmel hallom - mosolyogtam Ryumira válaszát hallgatva. Lehet beleképzeltem, de kezdtem úgy érezni, hogy kezd a gondolataimba látni? Azt mondták, hogy ilyen még ebben a világban sem lehetséges... Megnyugtató volt viszont, hogy nem kell ebben is Shura számítanom. Tudtam, hogy szívesen segít, de kicsit tehetetlennek éreztem magam mellette, úgyhogy szerettem volna valamiben kompetensnek bizonyulni, főleg magam előtt.
Dicséretére rámosolyogtam Shura, majd elkomolyodó tekintettel átvettem a kést, amit felém nyújtott. Elnézve a lányt, úgy tűnt, értékes számára a kés, úgyhogy ennek megfelelően fogtam meg én is.
- Nagyon szépen köszönöm. - fordultam a lány felé, felálltam és pár percre a tűz közelébe mentem, hogy átmelegedjek. Közben bólintással jeleztem a sárkánynak, higy értem a választ. Jogos, hogy úgy ogazságos a nem idomár játékosokkal szemben, ha a peteknek nincsenek külön jártasságaik. A tűzről, és arról, hogy kicsit fázni kezdtem jutott eszembe a következő kérdés.
- A telet hogy viselitek? Ugyanúgy fáztok, mint mi, vagy nagyobb hideg kell, hogy ártson nektek? És a nyarat?

by **Shukaku** Hétf. Dec. 19 2016, 15:40

Shu pedig igyekezett csak ártalmatlan, nem is igazán komoly dolgokról beszélni, azaz csak csevegni, persze ha valakinek minden információ új, amit mond, akkor könnyen megeshet, hogy ezek is fájdalmasan megterhelővé vállnak. Talán ezért is jött jól Timi másfajta hozzáállása, aki csak várta a kérdéseidet, válaszolt is rájuk, ám ő maga nem, vagy csak nagyon ritkán kérdezett vissza. Ezzel legalább megtanultad egy picit vezetni is a beszélgetést, na meg persze kezdeményezni, ami nem titkolt célja volt a sárkánynak. Egy pet idomításához és megtartásához te kellesz, maga az állatka ritkán fog tenni azért, hogy melléd szegődjön, vagy melletted maradjon, legalább is az első időkben, így neked kell lépned, ahogyan most is. Shu rábólintott a botos kérdésre, a felszerelés immár a te tulajdonodat képezte, tehát neked kellett eldöntened, hogy mit kezdesz vele, de láthatóan helyesnek találta a válaszodat. Timi pedig nem lát a gondolataidba, mindössze követi a szokásos módszereit. Shunak hobbijává vállt az idők során, hogy összefogdossa a kicsiket, és segítsen nekik, azt pedig már az első esetben sem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy egy kezdőnek nincs sok jártassága, a századik eset után pedig már csak rutin szerűen ment ez a fajta viccelődés, kedveskedés, amellyel megkönnyítette a dolgodat. Na meg persze az előbb említett történet is nagyban hozzájárult. A kés bár értékes volt, így óvatosan nyújtotta át, és azt azért talán ár tudtad, hogy ebben a világban véletlenül nehéz megvágnod magad, csaknem lehetetlen. Ám nem figyelte óvó tekintettel, hogy vajon nem csorbítod-e ki, vagy ilyesmi, hiszen ez is lehetetlen is volt. Ha a botot nem vitted magaddal a tűzhöz, ami nem messze tőletek lett lerakva, akkor Timi vigyázott rá neked, miközben válaszolt az újabb kérdésedre, kissé felborzolva a tollait, hogy meg is mutassa is azt, amiről beszél.
-A tollazatom védelmet nyújt olyan hideg ellen, amellyel szemben ti ruhákkal védekeztek, különben védett területen kívül fagysebzést kapnátok. Ennél hidegebb környezettel szemben ugyanúgy védekeznem kell, ahogyan nektek is. Nyáron én is szomjas leszek, ahogyan Shu, ám olyan meleg még soha nem volt, hogy sebzést okozzon.
Az idomár ismét halkan felkuncogott, de nem szólt közbe. Ő már tudta, hogy hogyan és milyen kérdéseket kell feltenni a sárkánynak, és beleszokott már a világba is, ahol nem lehet hőgutát kapni, nem halhatsz szomjan, és az időjárás viszontagságai tényleg csak igen szélsőséges esetekben ártalmasak. Arra persze ügyelt, hogy ne a te kérdésednél, hanem Timi válaszánál nevesse el magát, hiszen próbált nem sértő lenni, ám a túl sokáig benntartott, majd kitörő prüszkölő nevetés csak rosszabb lett volna, ezért ilyesmivel nem is próbálkozott, ehelyett a saját horgászbotját kezdte felszerelni. Ha figyeltél, észrevehetted, hogy sokkal komolyabb, mint amit te kaptál, ahogyan azt is, hogy mindent kézzel csinál, semmiben nem veszi igénybe a rendszer segítségét, még abban sem, hogy Yenát megpróbálja az egyik kezével eltartani a csillogó csalitól, míg a másikkal felszereli azt...

by **Chakna** Hétf. Dec. 19 2016, 20:19

Elkönyveltem magamban, hogy a petekre nagyjából ugyanannyira hat Aincardban a hőmérséklet, mint ránk, emberekre. Az egyetlen különbség, hogy nekik a bunda vagy tollazat természetes adottság, aminek hiányát pótoljuk mi a ruháinkkal. Shu nevetésére kérdőn pillantottam előbb rá, azután Ryumira.
- Mennyire számít ritkaságnak, hogy Timidus ilyen egyedi személyiség, és beszélni is tud? - kérdeztem az idomártól. Neki valahogy nem tudtam Ryumiként említeni a sárkányt... Túlságosan nem reménykedtem, de nagyon örültem volna, ha komolyabb esély mutatkozott volna arra, hogy a sárkányhoz hasonló petem legyen, ebben az értelemben.
- A peteknek van hobbijuk? - tettem fel a következő kérdésemet, miközben átmelegedve visszasétáltam a bothoz, és Ryumihoz. Igenlő válaszra, ha magától nem tette volna meg, megkérdeztem, hogy Ryumi mit szeret csinálni. Nemleges válasz esetén előbb arra is rákérdeztem, hogy a sárkánynak van-e hobbija. Tűnhetett ez normális beszélgetésnek, minden cél nélkül, de sok mindent megtudhattam belőle a petekről.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Shu is matatni kezd közben, és hamar feltűnt az is, hogy egy horgászbottal babrál. Nyilvánvalóan magasabb szintű felszerelés, mint az enyém, és a lány pedig nyilvánvalóan rengetegszer csinált már ilyet. Annyira gyakorlottan szerelte fel mindenféle segítség nélkül a botot, hogy még arra is tudott figyelni, hogy Yenát távol tartsa magától. Picit segíteni akartam, úgyhogy magamhoz hívtam Yenát. Ha hallgatott rám, örömmel vettem tudomásul, hogy a kis hiénának nincs problémája velem, és hallgat rám.
Közben fél szemmel nézem a botot, de Ryumi jelzése is kell, hogy észrevegyem: újabb kapás van. Odaszaladok, odasúgom a sárkánynak, hogy köszönöm szépen, és lassan kihúzom a zsineget.

- Teknőst fogtam -

by **Shukaku** Szer. Dec. 21 2016, 16:10

A kérdő pillantásra a lány azonnal felemelte a kezeit védekezően, igaz most a horgászbottal együtt, így azért annyira nagyon nem volt látványos, ám amint megbizonyosodott arról, hogy nem megsértett, csak nem érted, hogy min nevet, azonnal magyarázatba kezdett.
-Timivel érdekesen kell megfogalmazni a kérdéseket, ennek a világnak a szabályai szerint. Ezért nevettem. Tudod, ő hiába fázik, vagy hiába van melege, mert ezek nem okoznak neki olyan kényelmetlenséget, mint nekünk, amíg nem sebzik. Persze ő sem szeret fázni, törekszik arra, hogy meleg helyen legyen, de szerintem bennünk még mindig meg lehet az, hogy mi lesz, ha megbetegszünk, vagy ilyenek, míg benne ez nincs meg, így nem tart tőle. Ezért is tudom például, hogy neki ez a hogy viseled dolog még akkor is fura kérdés lehet, ha tudja, hogy miért teszed fel a kérdést. Ugye Timi?
A sárkány egyetértően bólintott, hiszen a társának igaza volt.
-Így van. Igyekszem azokat a válaszokat megadni, amelyek igazak is, mégis válaszok a kérdéseidre még akkor is, ha egyébként nem teljesen relevánsak, és nem fontosak a valóság megélésének szempontjából.
-Ami pedig a beszédet illeti...
Gondolkodott el egy pillanatra az idomár, hogy mennyire ijeszt majd meg téged az, ha mindent elmond, de egyelőre nem mutattad semmi jelét annak, hogy visszakoznál, így folytatta.
-Minden petnek egyedi a személyisége, ez egyáltalán nem ritka. A beszéd már más kérdés. Mint mondtam, érteni valamennyi pet érti, amit mondasz neki, többé-kevésbé tanítás nélkül, és tanítással még jobban. Enélkül nagyon nehéz lenne a legelején instrukciókat adni nekik mondjuk egy harc közben. A válaszolás már más tészta. Vannak olyanok, mint Yena, aki csak vakkantgat a saját nyelvén. Vannak olyanok, mint Timi, aki emberi nyelven válaszol. És vannak olyanok is, mint Álomkelő, aki például a gondolatait közli veled. Először picit ijesztő, de hamar meg lehet szokni. Más fajtával eddig még nem találkoztam, és nem is nagyon tudok elképzelni más módot...
Ez egyfajta kis kérdés feltétel is volt, hátha te tudsz, majd egy újabb hatalmas bólintás következett, ezúttal Shu oldaláról, és vissza is dobta rögtön a labdát Timinek, annak ellenére, hogy nem őt kérdezted, a sárkány pedig bólintott a lány apró jelzésére, majd folytatta.
-A feladatom az idomár megvédése, és annak a biztosítása és elősegítése, hogy ő jól érezze magát. Minden olyan dolog, a ti szóhasználatotoknak megfelelően boldoggá tesz, ami Shut boldoggá teszi. Saját hobbinak talán azokat a dolgokat nevezném, amiről mindketten tudjuk, hogy szükségesek ahhoz, hogy eredményesebben védhessem meg a társaimat, ám a társaim nem feltétlenül szeretik ezeket a cselekvéseket végezni. Shu esetében ilyen például a harctéri gyakorlás.
Timidusnak ezúttal nem kellett újabb és újabb kérdéseket feltenni, elsőre is értette, hogy mit szeretnél tudni, és a tőle telhető legnagyobb részletességgel válaszolt. Ezalatt Shunak sikerült felcsaliznia a botot, hála a hathatós segítségednek hiéna ügyben, ám Yena ugyan odament, de ha nem adtál semmi érdekeset neki, akkor rögtön ott is hagyott. Ez azonban elég idő volt az idomárnak a bot összekészítéséhez, amit be is dobott a vízbe, Yena pedig ennek híján más elfoglaltság után nézett, és a környező bokrokat kezdte felhajtani apróvadak után kutatva. Timivel együtt egy újabb állatot sikerült találni, a sárkány pedig rád bízta, hogy mit is kezdesz a teknőssel, ezt pedig még Shu is kíváncsian figyelte vele együtt.

Gratulálok, fogtál egy Piros masnit. Van rajta egy alig látható S betű is - Klein

by **Chakna** Pént. Dec. 23 2016, 00:47

Amikor védekezőn felemelte a kezét kérdő pillantásom mellé egy mosollyal jeleztem, hogy nincs oka védekezni. Ezután meg is kaptam a magyarázatot, hogy min nevet.
- Igyekszem figyelni rá – mondtam, miután Ryumi is reagált, és átgondoltam a fejemben megfogalmazott többi kérdésemet. - És igazán köszönöm Ryumi, sokat segítesz vele – mosolyogtam a sárkányra.
Ezután kíváncsian figyeltem Shu válaszát a petek egyéniségével és beszédével kapcsolatos kérdésemre. Az első kettő nem lepett meg, hiszen a Yena -féle verzió megfelelt a kinti állatok viselkedésének, az emberi nyelven beszélésre pedig ott volt Ryumi példának. Az utolsó verzió viszont… kicsit hátborzongató gondolat volt, ugyanakkor izgalmas is, hiszen ilyen módon úgy kommunikálhatnánk, hogy tényleg nem értheti más.
- Kicsoda Álomkelő? - kérdeztem rá, teljesen barátságos hangon, hiszen valószínűleg Shu csak úgy beleélte magát a témába, hogy megfeledkezett róla, valószínűleg nem ismertem az említett pet , majd egyből hozzá is fűztem egy kérdést - Ez a gondolatközlés oda vissza működik? Egyébként én sem tudok másfélét elképzelni, bár Aincardban előfordulhat olyan, ami odakint nem. - válaszoltam ezt követően a fel nem tett kérdésre. - A peten múlik, hogy melyik típusba tartozik, vagy attól, hogy az idomár, vagyis hogy az, akihez csatlakozik, hogy tanítja? - kérdeztem újra.
Ryumi válasza újabb mosolyra késztetett. Egyre többet mosolyogtam a társaságukban. És ez nagyon nagyon hálássá tett feléjük. Ryumi hobbija egy szóban összefoglalva: Shu. Ekkor értettem meg teljesen, hogy mennyire is mély a ragaszkodás a sárkány részéről. Végülis Shu gyakorlatilag egyféle anyafigura neki, még ha ez nem is tudatos.
- Ryumi, neked vannak emlékeid a kikelésed elöttről? - tettem fel újabb furcsa kérdést a sárkánynak. Kiváncsi voltam, hogy a program, ami a személyiségéért, s a memóriájáért felel, működött-e már onnantól, hogy Kayaba Shunak adta a tojást.
Az érkező Yenát megcirógattam, aztán siettem kihúzni az újabb fogást. Egy teknőst, hogy pontosak legyünk.
-Szereti valamelyikőtök a teknőst? - kérdeztem rá, mivel nekem nem tartozott a kedvenceim közé a páncélos jószág, mint fogás. Nemleges válsz esetén vissza is engedem az állatot a vízbe, egyébként az inventoryban hagytam, majd újra bedobom a csalit, reménykedve, hogy ezúttal valami méretesebb darabot fogok kifogni.

by **Shukaku** Szer. Jan. 04 2017, 14:12

Shu mosolyog, a sárkány bólint, és maga a védekezés is inkább egy hirtelen jött reflex szerű viselkedés volt, nem érezte magát az idomár sem igazán veszélyben.
-Igyekszem minél többet segíteni, amennyiben ezt eredményesnek találod, úgy örülök.
Válaszol Timi, majd Shu merül bele ismét a beszédbe, kihagyva véletlenül olyan részleteket, amikre teljesen jogosan kérdezel rá. Ő maga is a fejéhez kap, és nevetve konstatálja, hogy ezekre buta módon nem tért ki, pedig igazán nem ártana tudnod ahhoz, hogy megértsd az egészét annak, amit ő közölni szeretett volna.
-Bocsi, ne haragudj, csak nekem ők már annyira... szóval hozzá tartoznak a világhoz, hogy nem is gondolok arra, hogy valakinek nem teljesen egyértelmű, hogy kik is ők. De... szóval Álomkelő a régi céhvezérem társa. Cica. Vagyis ő utálja, ha cicának hívod, szóval ne hívd, mert egy nagy vadmacska, de igazából rettenetesen cuki és segítőkész. Csak... picit néha tud olyan macskásan nagyképű lenni, de soha nem szeretne megsérteni másokat.
-Ne hazudj.
Szól a társára Timi, Shu pedig el is húzza a száját kissé, és megvonja a vállait.
-Nem tudom. Szerintem soha nem csak azért csinálja, hogy bántson, hanem van rá oka is.
-Így már igaz.
Egy halk, szusszanó nevetés és felsóhajtás követi a sárkány válaszát, az idomár pedig igyekszik válaszolni a következő kérdésedre is.
-Egy idő után oda-vissza, igen. Nekik úgy volt, hogy először csak Álomkelő mutatott képeket vagy hangokat Channak, ha jól emlékszem, és utána már tudtak beszélgetni egymással fejben. Te is tudnál, ha beenged, mert ezt azért ő dönti el. És... hát igazából én sem tudok mást elképzelni. Ha még rajtunk van a sisak...
Itt a hangjából tökéletesen érződött az „amit egyébként kétlek” ki nem mondott rész.
-Akkor az az agyunkat figyeli, és azt olvas ki belőle, amit csak szeretne. Ezért nem hazudok például soha egy Játékmesternek, és főleg nem Kayabának, mert úgyis tudja, ha hazudunk. Ezért gondolom például, hogy buták azok, akik azt hiszik, hogy lehet csalni. Nem lehet, azt csak Kayaba megengedte, és értékeli, ha valaki kreatív, nem pedig becsapod a világot. De...
Megrázza a fejét, majd megpróbálja visszaterelni a gondolatait arra a témára, amiről beszéltetek, miközben a kis piros szalagot nézegeti a kezében, amit kifogott, szélesen vigyorogva, amikor meglátja az S betűt. Ez okozta a megtorpanást is a beszédében.
-Látod? Itt az élő példa. De szóval nem hiszem, hogy a petek választanának.
-Én nem választottam. Shu pedig nem tanította nekem a nyelvét az alapoktól kezdve. Azokat a szavakat tanította meg, amelyek nem voltak szükségesek ahhoz, hogy megvédjem, de a magasabb szintű kommunikációhoz elengedhetetlennek bizonyultak. Szerintem a világ az idomárhoz legjobban passzoló kommunikációs formát adja a petnek, és ez kettőnk között is így történt, és vélhetően Yenával is így lesz.
A teknősös kérdésre Shu részéről egy kis tétovázás a válasz, majd inkább nemet int a fejével.
-Ettem már teknős levest, de... inkább nem. Köszönöm!
-Én sem kérek.
Jelenti ki a sárkány, és igazából arra a kérdésre, hogy szeretik-e, egyikük se válaszolt, azt azonban látod, hogy Shu nem akarja megenni, Timi pedig nem akarja megenni Shu társaságában. Egyébként is, válaszolnia kell neked.
-Nem. Nem emlékszem semmire. Az első emlékem Shu arca.
A masnit, ha szeretnéd te is megnézheted, ha azonban kigyönyörködted magad benne, bekerül Shu hajába. Újabb ajándék Kayabától, amit meg kell becsülni.

by **Chakna** Pént. Jan. 06 2017, 13:12

Ryumi reakciójára kicsit szélesebbre húztam a mosolyom. Én örülök hogy segít, ő örül, hogy segíthet. Mindkettőnknek jó ez a dolog.
Az idomár és sárkánya párbeszédén majdnem elnevettem magamat. Eddig is tudtam, de ekkor látszott meg mennyire igaz, hogy Ryumi az élő lelkiismeret szerepét is betöltötte. Shu nagyszerűen tanította… Kezdtem kételkedni magamban… De gyorsan elhessegettem a gondolatot, hiszen Shu is egyértelművé tette, hogy ő is ügyetlen volt kezdetben. Miközben beszéltek, én „jegyzeteltem” magamban a fontosabb információkat: Álomkelő társa vagy a Jumpy Vigor volt vezére, vagy pedig Shu volt régebben egy másik céh tagja. Egy nagy vadmacskáról van szó, aki érzékeny lelkű, de nem mindig veszi észre, hogy a másikat megsérti a viselkedésével.
-Álom társa volt a Jumpy Vigor vezére, vagy te voltál más céhben? – kérdeztem rá, bár kicsit tolakodónak éreztem a kérdést. Shuék viszont eddig nem sértődtek meg az ehhez hasonló kérdéseken sem, úgyhogy nem aggódtam.
Kezdtem kapizsgálni, hogy miként is működik az idomár és pet közötti kommunikáció kialakulása: Nem automatikus, hanem egy fejlődési folyamat, bármilyen formájáról is van szó. A petnek is és az idomárnak is meg kell tanulnia megérteni a másikat. A sisakról tet megjegyzése pedig tulajdonképpen meg is magyarázta, hogy lehetséges a „telepatikus” kommunikáció. De miért kételkedett benne hogy a sisak még rajtunk van?
A piros masnit látva elmosolyodtam én is. Elővettem én is az inventorymból a masnit, amit Eiki nekem adott.
- Van ötleted, hogy mire való ez a masni? – kérdezek rá, hátha találkozott már hasonlóval.
- Értem – bólintottam Ryumi kiegészítésére. A legjobban megfelelő formát? Nekem mi felelne meg a leginkább? Azt hiszem, semmiképpen nem az, ahogy Yena van jelenleg, hiszen beszélgetőpartnerre is szükségem lenne… Hát, majd elválik. döntöttem el magamban, és háttérbe küldtem ezt a gondolatot.
A teknős elutasítására visszaengedtem az állatot a tóba. Örültem, hogy így döntöttek, mert tényleg nem szeretem a teknőst.
Ryumi válasza újabb jegyzetet írt a fejembe: Szóval a petek tulajdonképpen a kikeléssel lesznek programozva, addig még nincs eldöntve igazából semmit. Gyűltek az információk, és lassacskán a magabiztosságom is, hogy képes leszek megfelelően gondoskodni egy petről.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 07 2017, 09:24

A mosoly elégedetté tette Shut, és mivel mind ez, mind a masni lekötötte a figyelmét, egy ideig csak bambán bámult maga elé, mielőtt válaszolt volna. Ezúttal Timi is úgy gondolta, hogy az idomárt illeti meg a felelet joga, hiszen ezek a vezéres, céhes dolgok eléggé személyesek, és még mindig nem tisztázott néha, hogy mikor és hogyan is érintik az idomárt, így Timi úgy döntött, hogy mondjon el ő annyit, amennyit szeretne. Ez egy kis idő után meg is történt, bár Shu egy picit idegesen babrált közbe a felszereléssel.
-Hát... szóval ez olyan picit bonyolult. Ennyi idő alatt elég sok minden történik, és ha ezt így egyszerre mondom, az talán picit ijesztő, de...
Valóban kételkedett abban, hogy belekezdjen-e a dolgokba, ám társain végigpillantva megnyugodott. Ezekben a pillanatokban még Yena is értette, hogy most viselkednie kell, és bátorítani kis gazdáját, így csak csöndben hallgatott és figyelt ő is, mikor az idomár belekezdett.
-Szóval a legelején ugye az erdőben voltunk. Azután megtalált minket Hisame és Peter, akikről már meséltem. Az ő céhükben volt Chan is, és én is oda kerültem. Azután... amikor Hisame és Peter... szóval elmentek, Chan lett a vezér, de én nem tudtam sokáig ott maradni. Ezután kerültünk az Artesba, amit Anat vezetett. Anatot pedig... szóval őt kiejtették, és Jun lett a vezér, és most már a céhet Vigonak hívják. Tudom, ez nagyon sok változásnak, és nagyon sok kiesésnek tűnik így hirtelen... talán...
Így inkább nem is folytatta, csak visszadobta a botot, hogy az úszót figyelhesse, majd a masnival, illetve a két masnival kezdett babrálni, a kérdésedre pedig kissé felvidult.
-Ajándék. Kayaba sokszor ajándékoz nekünk dolgokat. Tükröt, kristályt, masnit... és valami mindig jó valamire. Azt még nem tudom, hogy a masnit mire fogjuk használni, de még ha csak dísz is, amit nem hiszek, akkor is szép és figyelmes dolog.
-Őrizz meg mindent, amiről nem tudod, hogy miért kaptad. Valószínűleg hasznos lesz. Ez egy fontos szabály a világomban.
Tette hozzá Timi, ismervén a törvényeket, miszerint a quest itemek nem minden esetben eldobhatatlanok, így néhány küldetés sikeressége is múlhat ezen, hogy mit tekintesz szemétnek, és mit nem. A teknős visszaengedését az idomár örömmel fogadta, és a masni után igyekezett visszakanyarodni ő is a petes témához.
-Gondolkodtál már azon, hogy ha pet lennél, akkor milyen állat lennél? Hogyan viselkednél, és milyen idomárt szeretnél magad mellé? Szerintem, ha erről beszélgetünk, elindulhatunk innen is.

by **Chakna** Vas. Jan. 08 2017, 18:02

Nem ijesztett meg, hogy Shu elmesélte a dolgokat... Már nem. Viszont belegondolni, hogy ilyden fiatalon ennyi ember "távozását" kellett átélnie... Fájt... Elgondolkodtam, hogy vajon normális dolog-e, hogy én Takashi elvesztése miatt ennyire kikészültem... Amikor Ő ennyi ember elvesztése után, még mindig viszonylag vidámnak mondható, és az épp eszét is sikerült maradéktalanul megőriznie... Nem, nem helyes, hogy én ilyen könnyen kiforduljak magamból az emlékek miatt... Elhatároztam, hogy mielőbb helyrepofozom a lelkivilágomat.
Most viszont már tudni fogom hova tenni Chan-t ha összefutok vele.
- És te minezt átélted? - kérdeztem együttérzéssel a hangomban, és csodálkozva (a kételkedéstől teljesen megkülönböztetve a dolgot. Ez amolyan költői kérdés volt, nem igazán vártam rá választ.
Igazából nem lepett meg, hogy nem tudják ők sem, mire való a masni, és elkönyveltem magamban, hogy nem is fogom megtudni, amíg valami rendszerüzenetet nem kapok róla. Még nézegettem kicsit a masnit,és felfedezem rajta az apró E betűt... Hát igen...Ez a masni egészen biztosan Eikihez tartozik, nem pedig hozzám...
- Köszönöm a tanácsot, meg fogom fogadni - felelem Ryumi megszólalására.
Shu felvetésén komolyan elgondolkodtam, hiszen eddig még nem jutott eszembe ilyesmi... Egész biztos, hogy nem kutyaféle lennék... Nem kötődöm olyan könnyen... A medveféle nem igazán illene hozzám, hiszen nem vagyok olyan erős és hatalmas sem... Aztán beugrott
- Sólyom - mondtam ki hangosan is - mármint, hogy sólyom lennék. Élesszemű, távolságtartó, de az idomáromhoz rendkívül hűséges. Milyen idomárt szeretnék? Nehéz megmondani... Nem bírnám, ha nem repkedhetnék amikor kedvem tartja, vagy ha folyamatosan az utasításait kellene hallgatnom... Viszont ha társként, barátként tekintene rám, és inkább kérne, mint utasítana, valószínűleg ármit megtennék neki... - elgondolkoztam, hogy tudok-e még valamit hozzáfűzni, időt adva ezzel esetleges kérdéseknek is. Ha nem volt kérdésük, akkor lezártam a mondandómat egy "azt hiszem ennyi" kijelentéssel, és a figyelmemet a tó felé irányítottam, mivel harmadszor is kapásom volt. Kicsit elfáradtam eddigre, úgyhogy az eddigieknél nehezebben ment a dolog...
- Ryumi, segíts kérlek - fordítottam fejemet a sárkányhoz, és ketten sikeresen ki is húztuk a tóbol legújabb "áldozatunkat"

/ Kagylót fogtunk /

by **Shukaku** Szer. Jan. 11 2017, 14:09

Igen furcsa és nehéz kérdéseken gondolkodsz, amiket már Shu is ezerszer feltett magának, és most is átfut az agyán, ahogyan az átélt eseményekről beszél, ám fordítva. Ő téged irigyel, hiszen neked még jobban fáj az, ha elveszítesz valakit. Ő már odakint és idebent is megtanulta, hogy miként kell önmagának hazudnia, vagy legalább is nem a legrosszabbat gondolnia azokról az emberekről, akiket szeretett, és akik nem mondhatják el neki, hogy hova kerültek. Igaz, hogy még mindig közelebb érzi magához őket idebent, mint a kinti világban elvesztett szeretteit közvetlenül az események után... ám máig kérdéses számára is, hogy normális-e ilyen gondolatokkal megbarátkozni.
~Ezért jó idomárnak lenni. Mindig van valaki, aki miatt élhetek. Biztos vagyok benne, hogy ha csak valaki külön nem erre fog készülni, Timi meg fog védeni engem ameddig lehet. Ha pedig ő nem fog tudni, akkor én sem fogom tudni magamat. Ameddig viszont ő mellettem van, mindig lesz valaki, aki miatt folytathatom. Igen.~
És erre az utolsó gondolatbeli igenre még bólintott is, felelve ezzel együtt a te kimondott kérdésedre is.
~Még mindig jobb, mint odakint. Odakint semmiben nem lehetsz biztos. Itt legalább tudod, hogy ennyi ember egyszerűen nem halhatott meg.~
Timidus is bólint, ám ő a köszönetedre. Furcsa, hogy pont egy olyan tárgyat tartasz a kezedben, amely valamelyest pont ellentmond az előbbi tanácsának, ezt azonban szerencsére nem tudhatja. Ha tudná, akkor kiegészítené azzal, hogy a te dolgaidat meg kell tartanod ugyan, de nem felhívni erre más figyelmét majdnem olyan, mintha elvennéd tőle. A sólyom említésére összenéznek, Shu pedig el is mosolyodik. Rögtön három kedves ismerős jut eszébe, és ha ez nem lenne elég, a szavaid még inkább meghatják.
~Mint én és Timi. Talán ekkora dicséretet még soha senkitől nem kaptunk.~
Csak somolyog magában, miközben hálásan feléd pillant, ám a pillanatot megtöri a horgászat, Timi pedig azonnal mögéd ugrik. Ő nem sokat tud kezdeni a bottal, nem is érzékeli a jelenlétét a rendszer itemhasználatnál, így inkább téged ragad meg. Mancsaival megölel hátulról, a farkával pedig kitámasztja magát, és ezzel téged is, megkönnyítve neked, hogy kizárólag a botra koncentrálhass, nem elveszítve az egyensúlyodat.

by **Chakna** Csüt. Jan. 12 2017, 00:38

Mindketten elgondolkodtunk... Úgy látszik Shunak is volt miről... Timire támaszkodva végül sikerült ki is húzni a zsinórt a tóból.
Miután csalódottan kezembe vettem a kifogott kagylót, megint feltettem a kérdést, de ezúttal azért, mert ha más nem én megettem volna szívesen a kagylót.
- Kéri valamelyikőtök a kagylót? - Közben összeszedtem a horgászfelszerelést, mivel már biztosan túl fáradt voltam, hogy még valamit ki tudjak fogni és nekiláttam előkészíteni az egy szem tonhalat Ryuminak, ehhez a Shutól kapott kést használva. Közben csak a válaszuk törte meg a csendet, én pedig lassacskán úgy döntöttem, megosztom Shuval a gondolataimat.
- Hogy kell vidámnak és erősnek maradni, ha elvesztettél valakit? - Az Aincardban eltöltött 2 hónap alatt senkinek nem volt alkalmam feltenni ezeket a kérdéseket, amiket magamban nem tudtam a kimondásuk nélkül elrendezni... Shu és Ryumi viszont az együtt töltött nap során eléggé közel kerültek hozzám, hogy megtegyem, és szinte alig vártam, hogy esetleg még kérdezzenek is, bár a tényeket már tudták. Ezúttal, és ez engem is meglepett, nem tört rám a depresszió, pedig Takashin gondolkodtam... Shu és Ryumi lehet észre sem vették a hálás pillantást, amit feléjük küldtem... Még nem tudtam miért, de tudtam, hogy valahogy nekik köszönhetem ezt az apró előrelépést. Egy adott pillanatban a kíváncsian figyelő Yenára is rámosolyogtam, és meg is simogattam, ha elég közel jött.
Közben viszont azt kicsit csalódottan kezdtem megtapasztalni, hogy elméletileg hiába tudom hogyan kell rendesen halat pucolni, a világ szabályainak megfelelően a gyakorlatban semmi nem akart úgy sikerülni, ahogy kellett volna. Ezúttal viszont makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy segítség nélkül oldjam meg a dolgot, hiszen szerettem volna komolyan megmutatni Ryuminak, hogy mennyire törődnék a saját petemmel.

by **Shukaku** Pént. Jan. 13 2017, 12:43

Timi ezúttal nem intett azonnal nemet a fejével, hiszen a kagyló nem tartozott azon cuki állatkák közé, akit Shu ne enne meg csak úgy nassolásból is, ám az idomár megláthatta, hogy te viszont szeretnéd, így ismét megcsóválta a fejét.
-Nem, köszönjük szépen, edd meg nyugodtan. Ha egy picit belerakod a vízbe, mielőtt kinyitnád, akkor finomabb lesz, de egyébként is kihörpintheted a héjából. Nyersen mondjuk én annyira nem szeretem, de idebent sokan kedvelnek olyan ízeket, amiket egyébként odakint nem ennének meg, mert betegek lennének tőle. Kipróbálni érdemes, hátha megtetszik.
Felfoghatod egyfajta kihívásnak is a dolgot, ha szeretnéd, ám Shu is csak megemlítette, nem kezdett el biztatni rá, vagy hasonló. Az idomár úgy tűnik nem is igazán próbált horgászni. Hol elgondolkodott, hol titeket figyelt, és úgy tűnik igencsak örömét lelte abban, hogy a társaságotokban lehet. Arra is elégedetten bólintott, hogy Timi ölelését egyszerűen segítségként kezelted, annak, ami, és nem vetted tolakodásnak. Ha nem is előre kitervelten, de ez egy remek teszt volt. Végig figyelt amikor a hallal ügyeskedtél, és készen állt arra, hogy segítsen, ám nem véletlenül adta neked azt a kést. Húst vághatsz vele, mivel azonban az egy felszerelhető item, és nem a te kasztodhoz illik, játékosra teljesen ártalmatlan, beleértve önmagadat is. Eközben hangzott el a kérdés, amit igazából már azóta vártak mindketten, hogy megemlítetted a vőlegényedet. Shu sóhajtott egy nagyot, majd hátravetette a fejét.
-Az erős részét nem tudom. Soha nem voltam erős, és nem is szeretnék az maradni. Amikor elsőnek történt ilyen... még odakint... hónapokra elveszítettem mindent. Mintha nem is léteztem volna. A vidám pedig...
Itt Timire nézett, és még jobban elmosolyodott, amikor együtt, kettőtökre pillantott.
-Ha tovább akarod csinálni, akkor csak vidáman érdemes, vagy sehogy. Én soha többé nem leszek egyedül, szóval nekem könnyű... de ha eldöntötted, hogy élni akarsz, akkor élni csak vidáman érdemes. Megtenni mindent, amit tudsz, de nem küzdeni olyasmiért, ami elérhetetlen. Ha viszont az elérhető dolgokért harcolsz, és mindent megteszel értük, akkor nagyrészt inkább sikereid lesznek, ami meg boldoggá tesz. Szóval... azt hiszem ennyi. Elérhető célokat kell kijelölni, és büszkének lenni magadra, ha elérted őket. Beszélni egy sárkánnyal, megnevelni egy hiénát, vagy új barátokat szerezni.
Ahogyan sorolta, tekintete végigfutott ismét rajtatok, majd egyszerűen megvonta a vállát.
-Így elmondva nem is tűnik olyan nehéznek...

by **Chakna** Szomb. Jan. 14 2017, 14:58

Észrevettem ám a pillanatnyi habozást, és Shu igazolta is a gondolatot ami felmerült bennem.
- Köszönöm szépen - bólintottam a kedvességére, és amellett döntöttem, hogy majd a hal megsütésével együtt megfőzöm a kagylót.
Végül körülbelül 10 perc alatt sikerült nagyjából szépen megpucolnom a halat. Kerítettem Yena segítségével, aki újra elkezdte a ágakat hordani, hogy játszunk (én szívesen dobálgattam neki a botokat, egy alkalmasat viszont félretettem) egy nyársat, aminek a faragása már könnyebben sikerült, óvatosan ráhúztam a halat, és letelepedtem vele a tűz mellé. Közben kissé elrévedve figyeltem arra, amit Shu mesélt...
Shu már odakint is megtapasztalta milyen elveszteni valakit... Kezdtem érteni, hogy miért szeret jobban idebent lenni, mint odakint... Az ő helyzetében valószínűleg én is pont így éreznék... Meg sem lepődtem azon, hogy Timidusra nézett, és mosolygott...
Elgondolkodtam... Ez lehet az oka... Az, hogy a fejembe ültette a pet gondolatát, gyakorlatilag tekinthető célnak is... Egy pillanatra még az is felmerült bennem, hogy direkt csinálta, aztán gyorsan el is vetem ezt a gondolatot. Az kicsit bizarr lenne...
Egyenlőre nem tudtam reagálni, hirtelen túl sok minden keringett hozzá a fejemben. Többek között eszembe jutott, hogy odakint gyakorlatilag hozzá tartozott a megjelenésemhez egy finom, visszafogott mosoly... Idebent viszont nem tudom látott-e 5 embernél több mosolyogni... Úgy gondoltam, hogy itt kellene elkezdenem... hogy többet mosolygok, és szépen lassan visszaszerzem azt az állandó apró mosolyt, ami ismertetőjegynek is tekinthető lenne...
- Köszönöm – mondom végül az egyetlen szót, amit ki tudok mondani. Mosolyogtam, azzal a mosollyal, amit barátaim nagyon jól ismernek. Ez az állandó tartozéka Nanának, az örök optimistának. Nem tudtam merjek-e kérdezni a múltjáról …
- Ha van kedved… - kezdtem bele a mondatba, amit még nem tudtam hogy fejezzek be. – bármikor szívesen meghallgatlak, ha valakivel meg akarod osztani ami foglalkoztat… - így éreztem fernek… Mert bár megterhelő lehetett, hogy 17 évesen az én problémáimat hallgassa, meghallgatott, és nem ítélkezett. Bármikor, nagyon szívesen tenném meg ugyanezt, érte.
Kicsit elkalandoztam, úgyhogy nem vettem el a tűzből időben a halat, ami így kicsit jobban megégett, mint szerettem volna... Azért figyelembe véve hogy nincs főzés jártasságom, nem sikerült vészesen a dolog.
- Van nálad véletlenül egy tányér amit kölcsön kérhetek? - kérdeztem Shut, mert nekem sajnos nem volt még tányérom (mellesleg felvéstem a beszerzendő eszközök közé a fejembe) Lábasom szerencsére akadt, így a tóból mert vizet egy sebtiben eszkábált állvány segítségével igyekszem felforralni. Miután ezt több kevesebb sikerrel (és szükség esetén Shu segítségével) sikerült megcsinálni, vagy tányérral, vagy anélkül odaadom Ryuminak a halat, kissé pironkodva, szabadkozva... Nem igazán tudtam, hogy miként kellene odaadnom neki az ételt, úgyhogy egyszerűen odahívtam a tűz mellé, ahova letettem a tányért, vagy pedig ahol utána a mancsába adom a halat.
- Úgy néz ki, egyenlőre ennyire vagyok képes... - mondtam neki, bár inkább magamnak szólt a megjegyzés. Kell nekem a főzésjártasság… Még mielőtt petem lesz. Kiváncsian figyeltem, mit szól a halhoz.

by **Shukaku** Vas. Jan. 15 2017, 16:48

A mosoly még inkább elgondolkodtatta a lányt, mint amennyire maga a történet. A történetét természetesen át kellett gondolnia, újra végigfuttatnia a saját fejében ahhoz, hogy véleményt alkothasson, hogy valódi választ adhasson neked a kérdésedre. Ez azonban igazándiból nem volt feladat, hiszen Ozival már nem egyszer beszélgettek erről és hasonlókról, ráadásul még azt is megmondhatta, ha valamit nem tudott. Ezt szerette legjobban az önállóságában. Voltak önként vállalt feladatai, még talán kötelezettségei is, ám bármikor mondhatta azt, hogy nem tudja a választ, nem tudja a megoldást. Szóval csak visszamosolygott, és rettenetesen hálás volt neked azért, mert engedted, hogy segítsen, és úgy tűnik még eredményessé is tetted a segítségnyújtását. Igen, te tettél azért a legtöbbet, hogy valamennyire az ő érdeme is lehessen, és ezért nagyon hálás volt. Végig úgy helyezkedett, húzódott közelebb, hogy lásd, segít, ha kéred, de nem avatkozott közbe, nem oldott meg semmit helyetted. Ezzel szemben azt hagyta, hogy Timi segítsen, aki viszont szó nélkül nyúlt oda, ahol éppen úgy látta, hogy szükséged van egy plusz mancsra. Az idomár eközben elgondolkodott az ajánlatodon, majd lassan bólintott.
-Köszönöm, de azt hiszem mindenem megvan. Egy gondom volt, hogy nem volt programunk a délutánra, de hát ezt valaki megoldotta.
Nevetett fel, majd még kacsintott is hozzá. A tányér kérésére habozás nélkül átnyújtott egyet, bár arról fogalma sem volt, hogy mire is kell neked. A halat Timinek szántad, Yena tálkából eszik, ha esetleg ilyesmire gondolnál, te viszont tányért kértél. Kérdezni azonban nem kérdezett semmit, ám halkan kuncogni kezdett, majd apró csipogásokkal, és néhány rövid kézmozdulattal jelzett valamit a sárkánynak. Valóban nevetni azonban akkor kezdett, amikor elkészültél az étellel, és fel kívántad szolgálni. Timi füttyentett egyet Yenának, aki azonnal szépen felsorakozott előtted egymagában, leült, és a farkát csóválva nézett kiskutya szemekkel. Timidus eközben hanyatt feküdt, fejét az öledbe helyezte, ha kellett, ehhez le is ültetett finoman, majd szélesen elvigyorodott, miközben Shu küszködve a nevetéssel, igyekezett felvilágosítani a helyzetről.
-Nem etethetsz meg egy petet soha, ha csak nincs hierarchia közöttük. Irigyek lennének egymásra. És az is nagyon fontos, hogy tudd, hogy mit adsz enni nekik, hogy biztos finom-e.

by **Chakna** Kedd Jan. 17 2017, 17:20

Úgy láttam, hogy értette amit mondani akartam, úgyhogy visszakacsintottam rá, és visszatértem a munkához.
Ryumi segítsége bizony jól jött az állvány összebarkácsolásánál, ami így végül elkészült, és többé kevésbé lehetővé tette, hogy a lábasban vizet forraljak.
Nagyon szépen megköszöntem a tányért, amit átadott, és rátettem a halat a nyársról. Gyorsan bedobtam a kagylót a közben már lobodó vízbe, és mire a petek "felsorakoztak" előttem, már ki is kaptam belőle.
Shu kuncogása bizony bekapcsolta az szirénát a fejemben, hogy valami nem megfelelőre gondolhattam, de csak akkor értettem meg a problémát, amikor néha kicsit fuldoklósan ugyan a nevetéstől (amit nem vettem rossz néven) el is mondta a problémát.
Az újabb információkat feljegyezve, egy pillanatnyi gondolkodás után újra a kezembe vettem Shu kését, kérdő pillantással néztam az idomárra, hogy ő kér-e a halból kóstolót, és szükség esetén ki is mondtam a kérdést, majd ennek megfelelően felosztottam a halat három, vagy négy darabkára. Ryuminak, mint aki a legnagyobb testű élőlény volt közöttünk, a hal háromnegyedét vágtam le, a maradékot pedig elosztottam ahány részre szükséges volt, magamnak éppcsak egy falatnyit elkülönítve, hogy megkóstolhassam a művemet.
Elégedett nem teljesen voltam az eredménnyel, de egészen kis jóindulattal már ízletesnek is mondtam volna az elkészült halat, amit így nyugodt szívvel osztottam ki a társaságnak. Előbb Ryuminak, majd Yenának, végül ha kért, akkor Shunak is.
Figyeltem ahogy elrágcsálják, és sajnáltam, hogy csak egy értékelhető halat sikerült fognom. Elvettem a kagylót a tányérról, és nemsokára már csak a héját szorongattam a kezemben
- Idebent fel lehet használni valamire a kagylóhéjat, és a hasonló "hulladékot"? - kérdeztem az idomárt és a petet is, mert a kezemben lévő héjról eszembe jutottak a kagylóból készült tárgyak. Közben azon is gondolkodtam, merre is vigyem tovább a csapatot. Nem volt messze a sötétedés, úgyhogy lassan ideje volt visszatérni a városba.

by **Shukaku** Szer. Jan. 25 2017, 10:09

Shu egy fejcsóválással jelezte, hogy nem, ő nem kér. Szerette a sushit, ám tudta jól azt is, hogy az a hal bizony nem lett finom. Ehető lett, mint Aincradban majdnem minden, amit ehetővé lehet varázsolni, finom azonban nem. Ezután már csak figyelte, hogy testvériesen, vagy igazságosan osztod-e el a darabokat, vagy követsz-e egyáltalán valamilyen módszert, ebbe azonban nem szólt bele, csak amikor már felvágtad a darabokat.
-Most ebből nem lesz gond, de arra is figyelj, hogy idebent nem feltétlenül eszik egy kisebb testű állat kevesebbet, ráadásul a szeme kívánhat többet, mint az étvágya. Ha nem tudod biztosan, hogy ki az alfa, akkor mindenkinek érdemes ugyanannyit adni, az alfa pedig megszerzi majd azt, ami őt illeti az adagján felül. Ebbe sem illik beleszólni túlságosan, hanem csak készülj több élelemmel. Most ügyesen csináltad.
Megfigyelte a kiosztás sorrendjét, na meg persze az arcodat, ahogyan beleharapsz, majd ismét egy jó tanáccsal látott el.
-Úgy vettem észre, hogy a peteknek nem feltétlenül kell állateledelt adni. A kóstolás a szoktatásnál fontos, de ha majd picit megismeritek egymást, akkor kifigyelheted, hogy melyik ízt szereti a legjobban, és az is lehet, hogy ez nem fog a te ízlésednek megfelelni, olyat azonban még nem nagyon láttam, hogy valami egy embernek ehető lett volna, egy petnek meg nem, ha csak nem húsevő-növényevő dologról volt szó.
Mindannyian elégedetten, és gyorsan befejezték az evést. Timi csak lenyelte az egészet, akár a madarak, még a fejét is felemelte közben, Yena viszont habzsolt, szokásához híven. Shu is figyelte a kezedben tartott kagylóhéjat, így készült is a kérdésre.
-Használhatod dísznek, emléknek, de akár el is adhatod pár aranyért valakinek a városban, aki ilyenekből készít ékszereket és hasonlókat. Nekem egy egész vitrinem van ilyen emlékekből a szobámban, a boltocskában pedig nagyrészt azok a fegyverek meg páncélok vannak, amit a nagyok lootnak neveznek. Valaki persze már rögtön csak az árukat nézi, és hozzáadja a küldetések végén, én inkább szeretek válogatni, és sokszor a legértéktelenebb kacatok a legszebbek. Ez rajtad áll.
A sötétedést Timi is észlelete, és jártasság híján lassan el is kezdi majd beterelni védenceit a város felé, ám egyelőre még volt egy kis időtök, és várt, hogy meglássa, neked eszedbe jut-e ez az óvintézkedés.

by **Chakna** Vas. Feb. 12 2017, 14:42

Shu nem kért a halból, így hárman osztoztunk a „lakomán”. Egy rejtett pillantással igyekeztem jelezni felé, hogy jól döntött, miután megkóstoltam a halat. Ehető lett, és nem volt kifejezetten rossz íze, maradjunk ennyiben. Az arcomon az elégedettség és a csalódottság közötti állapot tükröződött, nagyjából a kettő között a skálán…
Shu tanácsait szorgalmasan jegyzetelem a képzeletbeli jegyzetfüzetembe (amíg ki nem derítetted ki az alfa, addig ugyan annyi ételt adj a peteknek, ne a méret alapján dönts… Nem feltétlenül szükséges állat eledelt adni, kóstolás csak eleinte fontos. Ami neked ehető, azt neki is bátran adhatod )
- Az idomár hol van a „ranglétrán”? Vagy ez is változó? – kérdeztem, közben pedig a petek reakcióját figyelem a halra. Ryumi hamar elfogyasztotta a sovány uzsonnát, míg Yena úgy tűnik élvezte az ételt.
Mosolyogva fordulok Shu felé a dicséretre. Tapasztalt játékos, ezért sokat jelent nekem a dicsérete.
- Akkor elteszem – örültem láthatóan, hogy itt is hasznosítják a kagylóhéjhoz hasonló anyagokat. Szeretem a kézműves dolgokat, a kagylókból pedig rengeteg csodálatosan szép holmit tudnak kihozni a hozzá értő emberek.
Eddigre egyértelműen sötétedett, és bár nem tudtam biztosan hogy mennyire jogos az aggodalmam, kifejezetten rossz ötletnek tartottam védett övezeten kívül tartózkodni sötétedés után.
– Van kedvetek valamerre császkálni a városban? – fordultam mindhármukhoz, és közben szépen lépésenként el is indultam a város felé, hívogatva Yenát, még egy botot is eldobtam neki a város felé, hogy ne másfele császkáljon, ha megunja a játékot. Ha visszahozta, akkor még eldobtam neki párszor. Ryuminak intettem, hogy jöjjön velem. Barátságosan, nem parancsolóan, természetesen. Ha Shu nem indult el magától, akkor neki pedig szóltam, hogy szerintem ideje visszatérni a védett területre.
Hosszú volt a mai nap, sok gondolkodni valóm volt, úgyhogy ha nem szóltak hozzám, és elgondolkodva, csendesen bandukoltam vissza a város felé. Nem volt sietős, mert még bőven volt elég időnk kényelmes tempóban is visszaérni a városba.

by **Shukaku** Szer. Feb. 15 2017, 08:26

Shu valahogy sejtette, hogy ha valami csoda folytán Kayaba nem segít be annak a halnak a megsütésébe, akkor Chak akármilyen odaadóan is próbálkozhat, finom eledel nem lesz belőle. Megsérteni nem akarta ugyan a lányt, de talán az egész beszélgetés menete miatt most úgy érezte, hogy tényleg csinál egy kis felmérést, ha már tanításra, vezetgetésre lett felkérve. Az érdekelte, hogy vajon az íjász tisztában van-e a határaival, és megsértődik-e azon, ha az idomár inkább választja azt, hogy a saját, finom szendvicseinek az ízével a szájában tér haza, nem pedig egy nem éppen ízletes hal ízével. Chak pedig átment a rövidke próbán, Shu ezért pedig elismerően vissza is mosolygott rá, mielőtt megadta volna a választ a következő kérdésére.
-Teljesen változó. Minden attól függ, hogy milyen kapcsolatot alakítotok ki, de még egy kapcsolaton belül is változhat. Láttad bizti, hogy sokszor intettem Timinek, vagy szóltam hozzá röviden, egy-egy füttyel. Olyankor én „parancsolok”, felhívom a figyelmét valamire, és ő általában megbízik bennem.
A parancsolok részt kezével is jelezve tette idézőjelek közé, majd ismét a másik megkezdett mondatát folytatva, Timi lépett be a beszélgetésbe.
-Ezzel ellentétben viszont ha harci szituáció alakul ki, ott én adom az utasításokat, és Shu és Yena a legtöbb esetben követi ezeket. Mindenki abban vállal vezető szerepet, amihez jobban ért.
A kagyló elkerült az eszköztárba, Timi pedig azonnal felpattant, amint kijelentetted, hogy indulunk. Úgy tűnik az utolsó pillanatok egyikében szólhattál, mert az idomár is azonnal szedelődzködni kezdett, Yena vezetgetését pedig ismét te vállaltad magadra, ami sikerrel is járt. Az idomár válasza azonban meglephetett.
-Nincs időnk császkálni a városban. Ha nálunk akarsz aludni, akkor ki kell választanod, hogy melyik vendégszobát kéred, ér még a vacsora elkészítésénél is segítened kell.

by **Chakna** Szer. Feb. 22 2017, 10:59

Teljesen logikus, és érthető munkamegosztást alakítottak ki maguk között. Shu dönti el hova menjenek, és mit csináljanak, Ryumi pedig felel a biztonságért. Elraktároztam magamnak az ötletet, hogy majd megfigyelhessem adott esetben, hogy kinek mi a "területe".
Értették a jelzésemet, úgyhogy a kis csapat elindult a város felé. Shu válaszára egy lépésnyi ütemet kihagytam... Eszembe sem jutott volna, hogy meghívnak magukhoz, ezért nagyon meglepett, hogy ilyen magátólértetődő dologként mondta, hogy segítenem kell...
- Én... igazán...- habogtam félig meglepetten, félig megilletődve. Aztán mégiscsak sikerült befejeznem a mondatot - Nagyon szivesen veletek tartok. És csak szólj, hogy hol segítsek!
Csöndben bandukoltam tovább, terelgetve Yenát, aki úgy látszik elfogadott vezetőnek vagy valami hasonlónak...
Valahogy most szebbnek találtam a naplementét, mint eddig bármikor Aincardban... Eddig a veszély jutott róla eszembe, most viszont észrevettem a szépségét is. Lopva Shura pillantottam, hálásan. Annyi mindent tudtam ma meg, és rengeteg cáfolta azt az elképzelésemet, hogy Aincard rossz lenne... Az egyetlen negatív érzelem, ami bennem maradt, az volt, hogy be vagyok zárva, és nem mehetek ki innen amikor akarok. Abban már kevésbé voltam biztos, mint eddig, hogy eszem ágában sem lenne vissza-vissza jönni, kirándulni, és felfedezni... A csaláom viszont hiányzik... Vajon ez az érzés eltűnik, ha lesz egy pet mellettem? Vagy ha találok egy céhet, amibe befogadnak?
Gondolataimba burkolózva alig vettem észre, hogy megérkeztünk a városba. Amint beléptünk a védett zónába megálltam, és mosolyogva Shu felé fordultam.
- Azt hiszem innen a legjobb az lesz, ha valamelyikőtök előre megy, mert én nem tudom hova megyünk - adtam át a kis csapatnak az irányítást. Yenát szívesen terelgettem továbbra is, de mostmár követtem azt, amelyikük az utat mutatta.

by **Fulma** Kedd Jan. 23 2018, 19:07

[Silence]

Van egy jó dolog abban, hogy eddig technikailag nem is léteztem. Senki sem ismert fel, és kezdett leállni beszélgetni velem. Nem mintha nem szeretek beszélgetni, csak az első beszélgetés mindig olyan kínos. Meg sokszor a második és a harmadik is. Ha egyáltalán vannak további beszélgetések. Az esetek többségében soha többet nem akarnak velem találkozni. Ez valójában nem is olyan rossz. Így biztosan tudom, hogy kik azok akik törődnek velem, és legalább próbálnak úgy tenni, mint akik meg akarnak érteni. Mért is kezdtem el ezt magyarázni?
Mintha egy pillangót láttam volna elszállni arrafelé, amerre most indulok. Bár lehet, hogy csak egy kisebb fuvallatot éreztem, és abból gondoltam arra, hogy egy pillangót követek. Valamiért végül elindultam ebbe az irányba. Célom nem igazán volt. Most még csak szeretnék megismerkedni a világgal, és megtudni a határaimat. Mármint azt, hogy mit tehetek meg, és mit nem. Például próbáltam megvágni a kezem, de valamiért nem sikerült. Ezt most mért hoztam fel?
Kék. Mármint az ég. Ha nem tudnám, hogy mesterséges, akkor azt hihetném, hogy valódi. Vajon bárki is gondolkozik ezen ebben a pillanatban. Teljesen lényegtelen. Nem mintha meg tudnánk osztani a gondolatainkat egymással. Vagy csak nagy nehézségek árán. És csak az is csak azután történne meg, miután megfejtjük egymás rendszerét. Addigra meg ez a gondolat úgyis elillan. Milyen gondolat is volt?
A gondolataimba merülve kerülgettem az embereket, meg a házakat. Valami nagyon hiányzott. Mármint a szüleimen kívül. A nagyváros zaja. Ha egyszer valaki hozzászokott egy háttérzajhoz, egyszerűen a hiánya elég gyorsan zavarni tud kezdeni. Hiányzik a vonatok, a gépjárművek és a repülők zaja.
-Zaj
Nem is tudom miért mondtam ki hangosan a gondolataimat.

by **Silence** Pént. Feb. 02 2018, 12:35

Na, mégegyszer fussunk neki. Fuwa úgy döntött, nem adja fel a próbálkozást, és igenis hozzá fogja magát szoktatni az emberekhez. De!
Tanulva az előző esetből, ezúttal megpróbál törekedni a fokozatosságra, és a kezdetek városának nem a legforgalmasabb, hanem az egyikk kevésbé látogatott negyedét választotta a gyakorláshoz. Az Északi nyegyed alkalmasnak tűnt, úgyhogy ide kirándult el.
És határozottan azt kell mondani, hogy ha nem is akkora nagy, mint elsőre a főtéren, de most is peche van. Mert valami különleges event miatt mostanában többen mászkálnak erre, mint általában. Tehát a viszonylag elviselhető mennyiségű ember helyett kifejezetten tömeg van az utcákon.
Fejlődés figyelhető meg ellenben a lányka reakciójában: Most nem esik kétségbe, hanem szépen félrehúzódik egy csendesebb helyre, és inkább figyeli az embereket. Az szőke, amat barna, az a néni nagyon kedvesnek néz ki, az a kisfiú viszont igazán gorombának tűnik...
Ekkor hall meg nem messze egy hangot. "Zaj"! És szinte felkiállt magában, hogy "Igen, zaj, nagyon is nagy itt a zaj!" Úgy megörül neki, hogy valaki ugyan arra gondolt, mint ő, hogy gyorsan el is kezdi keresni a tekintetével a megszólalót, és amikor meglát téged, egy maga-forma csendesnek tűnő, szőke lányt rádmosolyog, és nagyot bólint feléd.
Azthiszem máris itt a bizonyíték, hogy mennyire másképp élik meg a körülöttük lévő világot az emberek. Ami ez egyiknek közel elviselhetetlen zaj, az a másiknak már-már néma csend. De nem kell ezen csodálkozni. Te, aki a nagyvárosban nőttél fel, ahhoz szoktál, hogy állandó zajban élj, míg Fuwa, aki öt évvel ezelőttig egyáltalán nem hallott a csendet szokta meg maga körül.

by **Seishin** Hétf. Feb. 26 2018, 21:02

K1 írta:Nem tudom, hogyan sikerült elérnem viszont úgy tűnt, hogy a bizalmába fogadott ugyanis elkezdett mesélni a magán életéről. Olyan dolgokat tudtam meg, amit idegenekkel nem szoktak megosztani az emberek legalábbis én nem. A beszéde kissé olyan tanmese szagúnak tűnt azonban ezt egy cseppet sem bántam. Ha egy telefonkönyvből olvasott volna föl azt is boldogan végighallgattam volna. Megtudtam, hogy a kezdtetekben ő sem engedett közel magához senkit sem és nagyon sokat verekedett. Ez mondjuk tipikus a hozzánk hasonló embereknél, de én nem szándékoztam másokkal ökölharcot vívni. Egyszer csak találkozott valakivel, aki megmutatta neki, hogy a magányon kívül van más út is, egy sokkal jobb. Lehet benne valami azonban egyelőre nem érdekelt csak az, hogy egyedül maradhassak és csak a saját bajommal törődhessek.
- Én nem te vagyok. Jó ez így.

Talán el kellett volna nekem is egy ilyen megváltó angyal csak sajnos az ilyesmi nem terem minden bokorban. Ráadásul nincs rá garancia, hogy a helyes ősvényre tudott volna terelni.
- Ha kikerülök, minden megy, úgy megy majd mind azelőtt. Szürkén, unalmasa, hétköznapian.
A való világban majdnem mindeni tojt a fejemben, persze volt néhány barátom, de nem voltunk valami közeli ismerősök. Megértettem, hogy az a mi valóságunk és ezt el is fogadtam ezért viselkedtem úgy, ahogy viselkedtem.
Mikor a szerelmes pár elhaladt mellettünk kissé megdobbant a szívem, hogy vannak még olyanok, akik képesek élvezni az életet.

Megkérdezte tőlem, hogy nem gondolok-e valami rosszra azok után, hogy hallottuk a párocska enyelgését.
- Mit képzelsz te rólam? – mondtam sértődötten és elrántottam a fejemet majd a mellkasomon összefontam a kezemet.
Mondjuk tényleg jólesett volna egy forró fürdő és igen bevallom szívesen megnéztem volna azt a lány fürdőruhában. Sajnos ezek a gondolatok akaratomon kívül formálódtak meg mondjuk úgy a hormonjaim által. Bár mivel az egy virtuális világ volt így nem tudom, hogy ez a kifejezés helytálló volt-e. Lehet, hogy mindezt a piszkos fantáziám számlájára lehetett írni, aminek a létezéséről én nem is tudtam.
- Magadra hagyhatlak, ha úgy látod jónak. Amúgy oda megyünk, ahová mondod. – még mindig elfordítva tartottam a fejemet.

- Kaccsing....
Halványan elmosolyodtam, úgy reagált, ahogy reméltem. Nos, akkor tényleg érdemes egy másik terepre lépnünk. Feljebb lépni az ismeretségi szintek közt.
- Pont ahogy reméltem, át mentél a vizsgán.
Mert ha valóban őszinte volt a reakciója, akkor az engem boldoggá tett. Nem egy olyannal akadtam össze, aki csak azt akarja, aki csak használna és eldobna. Sajnos idebent vannak olyan alakok, akik kihasználják a másikat majd mikor célt elérték tovább álnak.
- Ez nem úgy működik, hogy oda megyünk, ahová akarom.
Meg fogom a ruháját és próbálok a szemébe nézni. Nehezen meg két kézre fogom a fejét és le húzom egészen közel magamhoz.
- Neked is van akaratod vagy nem? Van, amit szeretsz, kedvelsz vagy utálsz, ahogy nekem is van ilyen.
Enyire nem számit neki merre is megyünk, meg fogtam a kezét és elindultam előre. Majd amikor már biztos voltam benne jön magától is elengedtem kezét. Na, jó az is az elengedés mellett szolt kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ahogy az utcán néztek minket.
- Tudod, ha én kikerülök innen szerintem sok minden meg fog változni. Először is lesz, akit fel fogok kutatni a valóságban is. Biztos nem fogok folyton egy sötét szobában kuporogni, mint régen.
Válaszoltam a dologra miközben haladtunk előre, látszólag céltalanul a cél nagyon is létezett. Csak egyszerűen nem közöltem vele. Azt mondta nem fontos, hát akkor én meg nem fogom izgatni magam, elmondjam.
- Lovag akarsz lenni nem csak kasztod miatt mondani, tudd, mindig mit akarsz, legyél tettre kész és cselekedj, ha kell. Bár ezeket biztos mind tudod, ohh már értem..... rafinált vagy.... cseles. Lehet még is csak én vagyok az egérke.

by K1 Hétf. Feb. 26 2018, 23:11

Egyáltalán nem tudtam kiigazodni azon a lányon azonban már az elején letettem arról az ostoba elképzelésről, hogy valaha is sikerül kiismernem. Egyszer arról beszélt, hogy el akarom csábítani utána ő viselkedett kirívóan most meg valamilyen tesztről magyarázott. Valami azt súgta, hogy ez az egész nem volt más számára csak egy egyszerű játék. Mint mikor a macska először jól kiszórakozza, magát az egérke halálra rémisztésével mielőtt felfalná. Nem volt semmi kedvem részt venni valami bugyuta ostobaságon, ám mégsem szóltam egy árva szót sem. Egyrészről a lehengerlő személyisége miatt másrészről pedig az ital miatt, ami meghozta a jókedvemet.
Végül úgy döntöttem mégis mondanom kell valamit hisz én voltam a mogorva tekinteti menőlegény.
-Nem vagyok kísérleti patkány.
-Én odamegyek, ahová a szél fúj. Nem kedvelek semmit, ahogy nem is utálok, egyszerűen csak vagyok. Azaz csak voltam, azonban valaki gyökeresen megváltoztatott mindent.

Nem értettem miért beszélek össze-vissza, de nem tudtam megálljt parancsolni a nyelvemnek. Elhatároztam, hogy utána fogok nézni, nincs –e véletlenül olyan jártasság vagy képesség, ami a másik játékos elméjét hívatott befolyásolni. Megvolt rá az esély, hogy valamilyen alattomos trükknek lettem a gyanútlan áldozata. A furcsaságok még nem értek véget ugyanis megfogta a kezemet és finoman húzott maga után. Egyszerre volt furcsa és kellemes érzés így hát nem ellenkeztem. Nagy sajnálatomra egy idő után elengedte a kezemet én pedig szó nélkül követtem akár egy hűséges kiskutya.
Valami oknál fogva azt mondta rám, hogy cseles vagyok, aminek nem láttam értelmét, de nem szerettem volna megbántani az érzéseit.
-Tényleg? – kérdeztem széles mosollyal az arcomon.
Ettől talán azt hihette, hogy beismertem, valójában egy rafinált terven ügyködtem.
-Akkor hova is megyünk? Tetszik vagy sem, te vagy a főnök. Mint akkor, most is vakon rád bízom magam.

by **Seishin** Kedd Feb. 27 2018, 00:27

- Nem is gondoltam, hogy az vagy. Azt azért tudnod kell, idebent vannak olyanok, akik használják és eldobják a másikat. Nem mondom, hogy te ilyen vagy meg nem is feltételeztem. Csak óvatos voltam mindössze ennyi, mert már akadtam olyannal össze, aki csak használni akart.
Milyen furcsa ő valami más volt oda, kint ahogyan én is. Én mostani énem ellentéte voltam oda kint. Egy ideig idebent pontosan ugyan úgy viselkedtem. Aztán ahogy történtek az események jöttek a kalandok és sorban a veszteségek mind változtatott rajtam valamit. Van, ami hozzá tett és volt ami ki szakított belőlem egy darabot.
- Én most vagyok ilyen. Oda kint folyton szobámban voltam és nagyon keveset mozdultam ki. Sokat csúfoltak azért amiért beteg voltam és ez miatt meg, mert szégyelltem magam nem mertem kimenni.
Meséltem miközben a járdaszegélyen tyúklépésben sétáltam végig. Oldalra magam mellé ki tett kezekkel egyen súlyoztam. Már tudtam hova kellene menni, valami szép helyre gondoltam egy másik szinten.
- Igen tényleg, érdekes ember vagy. Tudod kedvem támadt téged jobban meg ismerni. Arra gondoltam, hogy mehetnénk egy másik szintre, ahova menni akartam volna, nem tudom tudsz-e jönni.
Volt egy hely, amit már régóta megakartam nézni valakivel. Persze egyedül már jártam ott, de társasággal még sose. Reméltem Ká olyan, aki értékeli a hely szépségét.
- Zumfutra gondoltam a harmadik szinten van. Általában a legtöbb játékos elkerüli, mert elégé különleges hely.
Igen fent a magas lombok közt lemenő nap fénye valakivel biztos jó lehet.

by K1 Kedd Feb. 27 2018, 10:42

Kissé megkönnyebbülésként ért, hogy azt mondta nem tart kísérleti patkánynak azonban korábban azt vallotta, hogy átmentem a teszten. Kissé furcsálltam a helyzetet egészen addig, míg meg nem tudtam, hogy találkozott néhány eléggé rosszindulatú alakkal. Sokan vannak, akik csak azért közelednek az emberhez, hogy kihasználhassák, utána pedig eldobják, mint a szemetet. Az óvatosság miatt nem is tettem neki szemre hányást azonban nem kellett volna ezt közölnie velem, mert így nem tudtam volna meg, hogy kételkedett bennem. Egy régi mondás szerint jobb, ha bizonyos dolgok titokban maradnak. Arra is fény derült, hogy bizonyos betegsége miatt sokat gubbasztott otthon a szobájában és ezért elég sokat csúfolták.

Próbáltam kitalálni milyen betegség lehet az, amiért mások csúfolhatták azonban nem tudtam rájönni így meg is feledkeztem róla.
-Ne foglalkozz másokkal. Nagy ívben tojj a fejükre és le van a gond.
A járdaszegélyen sétálva úgy tett, mint a kisgyerekek, akik azt játsszák, hogy kötéltáncosok. Úgy éreztem ez tényleg annak a bizonyítéka, hogy jól érzi magát mellettem, mert az ember máshogy viselkedik idegenek mellett. Jóval idegesebb és egy csomó dolgot nem mond, ki illetve nem tesz meg. El akart hívni egy másik szintre, de őszintén szólva semmi kedvem nem volt hozzá. Megpróbáltam valamit kifundálni, hogyan tudnám illedelmesen visszautasítani az ajánlatot. Nagyon sajnáltam azonban ez így túl soknak bizonyult a számomra.
-Ami azt illeti, akad errefele néhány elintézni valóm. Talán késöbb….

Nem tudtam folytatni, ugyanis a félszemű lába véletlenül megcsúszott és majdnem hátrazuhant, ám szerencséjére pont jó helyen álltam így el tudtam kapni. Sajnos volt már részem hasonló szituációban és akkor is ugyanez történt, vagyis összeroskadtam a súlya alatt. Egy csomószor megfogattam, hogy teszek pár pontot a teherbírásra, de mindig elfelejtettem. Ott feküdtem a földön a szépséges leányzó alatt és közben abban reménykedtem, hogy nem tévedt rossz helyre a kezem. Beleharaptam az ajkamba nehogy valami kínos megjegyzést tegyek a súlyára. Mikor felkeltünk kissé szégyenkező arccal beleegyeztem, hogy velem megyek, ahová csak akarja remélve, hogy szemet huny a kis incidens miatt.
-Hát akkor menjünk arra a bizonyos szintre. Csakis utánad.

by Ajánlott tartalom