Északi rész

Ezt könnyű mondani, nem foglalkozzak. Még ha tudom is igaza van, nehéz meg tenni a dolgot. Az agyam akarja, de a lelkem visszahúz mindig, bár már sokat fejlődtem. Régebben arcom egészét egy maszk takarta szinte, ma meg már csak szem kötőt viselem. Azt is egyre gyakrabban veszem le, bár még az utcára nem merészkedtem ki sosem nélküle.
- Könnyű azt mondani, még ha akarom is és tudom, igazad van. Akkor is nehéz meg tenni. Bár már sokat fejlődtem, régebben az egész arcom egy maszk takarta és nem csak a szemem.
Meg érintem az arcom, amit mindig takargattam és elmosolyodom. Eszembe jutottak Ai szavai ott az onsenben. Ekkor el vesztettem az egyen sulyom és halk sikkantás közben Kán landoltam. Hát belőlem se lenne jó pilóta az biztos, se kötéltáncos. Nem nyúlt illetlen helyre, de az első gondolatom nem azzal foglalkozót, jaj ne nyúljon olyan helyre. Inkább a basszus, lehet agyon nyomtam?
Felugrottam és bocsánatot kértem, hevesen hajbókolva amitól hajam ide oda csapongót jól össze kócolva magam.
- Gome gome gome gome.
Felnézek, rá egyenesen az arcát fürkészem és láthatólag nem okoztam sérülést. Ja, tényleg védett területen vagyunk, nem is sérülhetett volna meg.
- Öhh izé ha nem szeretnél nem kell jönnöd, nem akarok semmit rád erőltetni. Nem fogok meg sértődni, hiszen mondtad van néhány elintézni valód.
Mondtam, amikor láttam az arcát, hallottam mit mondott. Nem akartam csak azért jöjjön, mert nem akar meg bántani egy elutasítással.

Azt mondta, hogy sokat fejlődött és régebben az egész arcát egy maszk takarta most már csak egy szemkötője van. Még mindig nem értettem mi célt szolgálhat, de nem ittam eleget ahhoz, hogy megkérdezzem. Arra gondoltam alapos indoka lehetett hozzá, és ha azt akarja, tudjak, róla akkor majd elmondja.
-Nagy veszteség ez a világ számára. Maszk mögé rejteni egy ilyen angyali arcot.
Fogalmam sincs miért mondtam ezt, bizonyára az a korsó tehetett róla, vagy ami még valószínűbb a tartalma. Valami oknál fogva közölte vele azt, ami a lelkem mélyén rejtőzködött, amit valójában gondoltam róla.

Ezután megtörtént a balesett és én képtelen voltam megtartani őt. Már másodszor történt ez meg velem mióta beléptem a játékba ám annyi pozitívuma volt a dolognak, hogy mindkét esetben csinos lányok alatt találtam magam. Persze a való világban is volt hasonlóban részem, a buszon, mikor a sofőr hírtelen fékezett. Akkor viszont morcos képű férfiak estek rám vagy olyan hölgyek, akik akár az édesanyám is lehettek volna. Ott viszont léptem nyomon valódi szépség királynőkbe botlottam és ezt vehetitek szó szerint. Az utóbbival ellentétben a félszemű nem akart végezni velem, talán azért mert nem tettem kínos megjegyzést a súlyára. Szegényke úgy pattant fel rólam mintha tüskebokorra ült volna és nem győzött bocsánatot kérni. Miközben hajbókolt előttem, amitől a haja ide-oda csapkolodott és ettől még ellenállhatatlanabbnak látszott.
-Nem történt semmi. És mutasd az utat. Veled tartok. –mondtam határozottan.
Nem akartam megbántani meg ezek után tartoztam neki annyival, hogy megpróbálok kicsikét a kedvében járni.
-Szóval te már jártál ott. Mesélnél valamit, amíg oda nem érünk, vagy maradjon titok? – kérdeztem.
/Bocsánat a késésrt./

Egy szem szemem elkerekedett, mi jól hallottam? Igen mert bár az agyam nem reagált elég gyorsan, de a lelkem és szívem az igen. Elpirultam aztán le eset fázis késéses agyamnak is. No, csak lehet lagolok?
Tündér és angyal, meg cukiság furcsa pedig egyiknek sem hiszem vagy gondolom magamat. Úgy hiszem ezektől én elég távol állok, inkább csak egy lány és kész egy bazi nagy kardal.
-Kö...kö ..köszönöm.
Csak ennyit tudtam ki nyögni és olyan gyorsan fordultam el, hogy majd bele szédültem. Inkább mentem előre a teleport felé, ami már láthatáron volt.
- Ez esetben az útirány előre.
Kezemmel mutattam, és mosolyogtam még mindig elpirulva. Ezt a mondatot szeretem volna kimondani mindig is. Rengeteget játszottam és filmeztem a négy fal közt. Egy nagyon régi filmben mondta a kapitány néha ezt.
- Nem titok és mondani is akartam, mert lehet, ha oda érnénk, vissza fordulnál.
A hely habár egy falu nem a földön van, hanem magasan fent a fák tetején. Az egyik különlegesége a sok közül ez. A másik ilyen, hogy nem védett terület. Nagyon ritkán előfordul, fel jut egy két mob. Egyébként még sose történt játékos halál ott se más komoly dolog.
Kicsit be várom mellém érjen majd csípömmel finoman meg lökőm Kát. Mikor már szinte ott álunk a teleport elött.
- Egyébként nem félek, tudom, ha baj történne meg védenél. Ahogy a kazamatában is viselkedtél látszik nem csak a kasztod lovag.
Ezt már mosolyogva mondtam kicsit nyakam is behúzva igazi cuki módon előadva.

Mintha egy kicsikét zavarba jött volna ugyanis eléggé dadogósan kezdett beszélni, ám meglehet, hogy tévedtem. Általában én szoktam lenne ama személy, aki zavarba jön másoktól, főleg ha az a valaki ennyire csinos, mint ő. Majd hírtelen megfordult és kijelölte az útirányt, ami nem volt más, mint előre.
-Úgy legyen. – mondtam és követtem.
Abban a pillanatban teljesen úgy tűnt, mint egy kalóz kapitány, aki a legénységnek oszt ki parancsokat. Nem tudom mitől gondolhattam ezt talán a mozdulatai miatt vagy az a fránya szemkötő miatt. Elmesélte nekem, hogy a hely ahova készültünk egy rendkívül különleges falú, ami a fák tetején helyezkedett el. Ilyenről nem is halottam azelőtt ráadásul ott nincs védett zóna bár ritkán törtét szörnytámadás. Ezután finoman meglökött a csípőjével pont, úgy ahogyan a barátok szokták egymás lökögetni.

Meglepett, hogy ennyi idő után képes a barátjaként gondolni rám, hisz még alig ismert. Együtt voltunk egy küldetésen utána meg közösen iszogattunk mást nem történt. Az is lehet, hogy csak a bolondját járatta velem, hogy az oromnál fogva vezessen, de én nem tudtam ilyet feltételezni róla. Az ő lelke oly ártatlan és tiszta akár a frissen esett hó. Azt mondta nekem, hogy tudja, ha bármi gond lesz akkor én meg fogom védeni hisz a kazamatában is lovagiasan viselkedtem. Úgy tűnt szegény lány emlékezetvesztésben szenvedett ugyanis nekem egészen máshogy rémlettek az akkori dolgok.
- Még szép. Ennyivel tartozom a meghívásért. Bár szerintem nincs rá szükség, amint meglátnak téged visítva elmenekülnek.
Ezt bóknak szántam ugyanis tudtam, hogy mennyire erős ráadásul még a fegyverét is úgy forgatja akár egy vérbeli harcos.

- Úgy is lesz. Legutóbb tudod még Aial voltunk ott mig a fiúk elmentek szórakozni. Mi ott szórakoztunk vagy is izé szórakoztattuk egymást. Elég régen volt már, azóta párszor jártam már ott.
Régi szép emlékek, ma, már ha vissza emlékszek nem kerülget a sírás nem ragadnak el az érzelmek. Igyekszem a boldog emlékeket felidézni nevetést az együtt töltőt időt. Tudom egyszer majd Chaknára, Niára és többiekre is ugyan igy fogok vissza emlékezni. Az a nap már odakint lesz, kinti céljaim egyike felkutatni evilági barátaim lesz.
- Ohh azt gondolod, hogy olyan illesztő vagyok? Ejnye Ká mit gondolsz te rólam?
Vissza vágtam egy korábbi kérdése miatt. Nem tudom, hogy le esik-e neki mi miatt is mondtam.
- Nem vagyok én egy szemű szörnyeteg. Ha...hiszed...ha... nem... két....szemem...van.
Lassan Szavánként ejteni ajkaimon a mondatot és kezemet felemelve ujjaimmal kettest mutatok.
- Egy számomra kedves lány szerint über menö. Nővérem szerint is az, de én még is szégyellem.
Na tessék elmondom ezt is neki, teljesen bolond vagyok. Teljesen kifordulok önmagamból és ez mind miattatok van. Ejnye, mit műveltetek velem, már magamra se ismernék, ha vissza utaznék a múltba.
- Nem tartozol semmivel sem. Örülök, hogy velem jössz. Kicsit kíváncsivá tettél és a macska veszte is a kíváncsiság lett. Nehogy ennek a macskának is az legyen.
Mutattam magamra mi közben felléptem az első lépcsőfokra.

Elmesélte, hogy valami Aial volt ott utoljára, míg a srácok elvoltak szórakozni én meg helyeslően bólogattam. Igaz fogalmam sem volt róla, hogy kik is azok a fiúk, de ő nem adott több információt én pedig nem kérdeztem. A való életben jártam egyszer úgy, hogy az egyik ismerősöm meg volt róla győződve mivel, hogy ő ismerte xy-t így én is ismerem. Egyszóval örültem, hogy egy kellemes helyre megyünk és, hogy nem lett dühös, azért mert alája kerültem. Az örömöm sajnos nem tartott, sokáig mert megint kinyitottam azt a nagy lepcses számat. Én arra gondoltam, hogy rendkívül erős azonban ez kétértelműre sikeredett. Először azt kérdezte tényleg olyan ronda-e majd azt, hogy mit képzelek én róla. Lefagytam mind a Windows, ha nem bánjátok, hogy egy ezer éves mondással éllek. Köpni, nyelni nem tudtam az ostobaságom miatt csak néztem magam elé kidülledt szemmel. Egyáltalán nem tartottam rondának, sőt éppen ellenkezőleg. Eme sokknak köszönthetően az ital maradék hatása is kiszállt a testemből és most verejtékeztem. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg csorgott az izzadság az arcomon vagy csak én képzeltem. Amíg én a partra vetett hal szerepében tetszelegtem ő arról mesélt, hogy nem egyszemű szörnyeteg és akár hiszem akár nem két szeme van. A végét talán a drámai hatás kedvéért tagolva mondta.

-Nem, nem, nem, persze, hogy nem, te egyszerűen csodálatos vagy akár egy földre szállt angyal. A hozzád hasonlóra szokták mondani a mosolyáért érdemes meghalni. Reggel csakis érted kell fel a nap, hogy láthasson. Csak arra, arra gondoltam olyan voltál abban a barlangban tudod mikor a farkasok pukkantak körülötted, mint egy természeti csapás. Akar mondani egy félisten, egy harcos amazon, egy emberi testbe bújt természet haragja.

Bizonyára csodálkoztak miért ázott el a valódi testem alatt a lepedő, mert meg vagyok róla győződve, hogy úsztam a verítékben. Fel sem fogtam, hogy valójában miről beszélek csak egymás után rakosgattam a szavakat hol gyorsan beszéltem máskor meg csak makogtam. Megkönnyebbültem mikor végre másra terelődött a téma pontosabban a nővérére és egy bizonyos macskára.
-Nincs mitől tartanod, legalábbis tőlem nincs.

Mióta történt az a bizonyos incidens azon a helyen mintha teljesen kicseréltek volna. Rám se lehetett ismerni úgy szólván nem voltam önmagam. Az a jelenet teljesen megváltoztatott, mármint, lelkileg mert a testet nem befolyásolhatja semmi. Azt mondták nekem, hogy ez egy semmiség és nem érdemes miatta bánkódni viszont képtelen voltam túltenni magamat rajtam. Minden éjjel ott voltam abban a barlangban és végignéztem azt a kegyetlen mészárlást. És az a legrosszabb az egészben, hogy meg sem próbáltam megakadályozni, ugyanazt tettem, mint azon a bizonyos napon. Persze az egészről csakis és kizárólag én tehettem, mert ha nem fogadom, el azt a felkérést mindez nem történik meg. Persze a változás nem azonnal indult be, hanem szép lassan, mondhatni fokozatosan. Éjszakánként arra ébredtem, hogy hevesen ver a szívem, vagy amim szív helyett volt, de nem úsztam a verítéktől. Odakint bizonyára vakarhatták a fejüket, hogy ennek a fiúnak mitől ugrik meg minden nap a vérnyomása. Ezután addig mászkáltam föl s alá a kis bérelt szobámban, míg rám köszöntött a nap és így indultam kalandozni.

Tisztában vagyok vele, hogy nem egy valódi ember lett orvul letámadva viszont mégis csak egy gyerek volt. Mindig kerültem az összetűzéseket más játékosokkal, hogy ilyen sose történhessen meg és csakis a mobokat támadtak. A szörnyeket akkor öltem meg, ha rám támadtak, ez alól kivételt élveztek a vaddisznók, mert ők megérdemelték. Szóval mardosó lelkiismeretemmel viaskodva éltem tovább az életemet.
Egyszer mentem a város északi részén egyedül fejembe egy kapucnit húztam így az emberek láthatták a személyiségemet. Azzal, hogy arcom árnyékba burkolózót kicsit könnyített a helyzetemen viszont a kapucnitól alig láttam valamit oldalra. Ennek köszönhetően sikerült neki mennem egy kimondottan csinos lánynak, ráadásul fel is löktem. Amint észrevettem, hogy mi is történt lehajoltam és a hónaljánál fogva megpróbáltam felsegíteni.
- Nem esett baja? – tettem fel a fölösleges kérdést.
Ez egy helyénvaló viselkedés lenne, ha a hangom nem lett volna olyan hideg, érzelem mentes.

Amint rám nézett egyből kitalálhatta, hogy ki is vagyok én, én voltam a sötét lovag. Van egy régi európai játék, ami nagyon hasonlít a shogira, ott található pár olyan figura, mint én. Igaz csak a hátsó sorban, mert az elsőt elfoglalták a parasztok, de ebbe most ne menjünk bele. Bár így utólag visszagondolva a kasztomat nem találhatta ki ugyanis nem volt nálam se fegyver se pajzs.

Visszatérve az eredeti vonalhoz lehet az a szegény lány arra gondolt ennek a srácnak bár hangja van, bár csak ne halottam volna. Viccet félre téve tényleg hidegen és érzelem mentes beszéltem és egy kicsikét sem kellett megerőltetnem magamat. Úgy éreztem mintha kiveszett volna az életből minden szín és vidámság és magam is olyan voltam akár egy hegycsúcs. Egyrészről mert magas, másrészről pedig elég kellemetlen tud lenni a teteje. Miután láttam azt a szörnyűséget nem tudtam mit is kéne tennem és úgy viselkedtem, mint akinek elmentek otthonról. Képes voltam órákon át bámulni a nagy semmit, majd ha valaki kérdezett tőlem valamit nagy eséllyel ostobaságot feleltem. Ez pár napig tartott, míg az agyam felfogta csak úgy van esélyem ha kizárok minden érzelmet. Nincs szükség félelme, se haragra szeretetnek meg pláne nincs semmi haszna. Onnantól kezdve úgy viselkedtem akár egy gránit tömb vagy inkább, mint egy jéghegy. Azelőtt sem voltam egy nagy társasági ember, de utána még azt a kevés kapcsolatomat is megszakítottam. Mikor a lány megkérdezte tőlem kissé félve, hogy minden rendben van szintén hideg hangon válaszoltam már majdhogynem vághatott a mondandóm.
- Igen.
Ami eddig történt nem valami szívmelengető dolog, de nincs semmi különös benne. A nagydarab srác egy kicsit kiborult majd megzizzent az agya, bárkivel megeshet az ilyen, ott bent meg pláne. Az ilyet vagy békén szokták hagyni vagy pedig elküldték egy dokihoz, aki drága pénzért elmesélte neki mindez azért történt, mert gyerekkorában elvesztette a plüss nyusziját. Igen, ebben még nincs semmi különös dolog, ám ami ezután történik tényleg nem normális. Minden figyeltetés nélkül kihajtottam a lány kezeit, amitől olyan lett, mint egy kereszt. Az államat vakargatva alaposan megnéztem a feje búbjától a lábáig. Ezután következett a hátsó fele, amit szintén nagy odaadással vizsgálgattam, ezután jött a bal majd a jobb oldala. Miután végeztem ismét elé álltam majd közöltem vele a diagnózisomat.
- Tényleg nincs semmi bajod, de vigyázz, máskor mert sok idióta mászkál az utcákon.
Az egyik pillanatban olyan voltam, mint egy jég királynő a következőben, meg mint egy aggódó orvos.

Valami olyan gyerekes butasággal akart megnyugtatni, hogy nem csökkent a hápéja ami engem egyáltalán nem érdekelt. Amúgy is mindig kiment a fejemből, hogy figyelnem kell azt az átkozott vonalat meg azt a nyomorult térképet. A valóságban nem lebegett a szemünk előtt semmi, hogy mutassa nekünk az irányt.
- Nem érdekel, hol vagyunk, a világ túlságosan is veszélyes. Légy sokkal óvatosabb. Neked csak egyetlen életed van, ne pazarold el.
Igaz, hogy nekem se volt második viszont ezt már nem kötöttem az orrára. Az élet tele volt rossz dolgokkal, amik károsak lehetnek másokra főleg az ilyen aranyos és bájos lányokra. Hogy nyomatékosabbá tegyem mondandómat, beszéd közben a vállára tettem a kezemet.
- Az aranyos nem számít, csakis az élet.

Egyesek bizonyára rájöttek, hogy itt egy klinikai esettel van dolguk. Először úgy viselkedtem, akit nem érdekel senki és semmi főleg a saját élete nem. Utána pedig hogy pattog egy lány körül akár egy kotlós tyúk. Ez is annak az idegösszeomlásnak volt köszönhető.
- Értem nem kell aggódni, senkinek teljességgel értelmetlen. Vigyázok magamra, és ha nem sikerül, hát így jártam. –mondtam hegykén.
Végig őszinte voltam ezzel az idegen lánnyal ugyanis tényleg nem érdekelt akkor élek-e vagy hallok viszont az ő épségét féltettem. Talán azért mert az a gép állttal irányított ember szintén nagyon aranyos volt.

Végül mondott valamit, amin kissé meglepődtem, és amitől a szemöldököm fel is szökött a homlokomra. Valamien apáról vagy apácákról beszélt, igaz egyiknek sem láttam semmi értelmét. Nem tudom mi üthetett bele, hogy félre beszélt, de mivel jó szándékú teremtésnek tűnt azzal jutalmaztam, hogy nem szidom le. Igaz amúgy sem hordtam volna le, mert az is csak fölösleges lett volna.
- Semmi dolgom apácákkal.- feleltem kurtán. majd elkezdtem a nem létező szakállamat simogatni. – Hova is menjek most?

Olyan butaságokat mondott nekem ez a lány, hogy amit lehet, azt túlél, meg mindig csak túlél. Ez nekem egyáltalán nem tetszett ugyanis nem ezt akartam hallani.
-Nem. Nincs választási lehetőség. Mindent vagy bármit.
Mikor arról beszélt, hogy vigyáz magára elkezdtem vadul bólogatni és igyekeztem helyeslően nézni rá. Igaz mivel nem látta, az arcomat a csuklya miatt így ennek az egésznek nem volt semmi értelme. Annak ellenére, hogy nem akartam senkivel sem szóba állni, ennek ellenére elég jól elbeszélgettünk.

Nem tudom mit tettem, de ennek a csinos lánynak láthatóan sokkal jobb lett a kedve, talán én mondtam valamit. Elmondása szerint félre értettem, amit mondott és nem apácákról, hanem apátiáról beszélt. Az előbbinek volt valami értelme, nem úgy, mint az utóbbinak, de nem kellett sokáig az ostobaságomtól szenvedni. Felvilágosított arról, hogy közömbösséget jelent.
- Nem vagyok közömbös, csak mindenki törődjön a saját dolgával. Én nem foglalkozok velük és ők se foglalkozzanak velem. Ennyi. Tényleg nem ütötted meg magad túlságosan?

Mikor azon tanakodtam, hogy hova is kéne mennem arra kért maradjak és beszélgessek vele. Ez jó ötletnek tűnt, viszont közben akadt egy kis elintézni valóm. Észrevettem, hogy valaki nem is olyan messze áll és minket figyel. Az is lehet, hogy nem utánunk leskelődött csak olvasott vagy csak nézelődött, de ez nem lényeg. Minden előzmény nélkül tettem pár ujj mozdulatot a levegőben mire előkerült a buzogányom és tettem pár lépést a fickó felé. Húsz év körülinek tűnt és vékony testalkatúnak bár a szintjét ebből nem állapíthattam meg.
- Vagy elhordod az irhádat magadtól vagy magam rugdoslak el a következő szintig. – a srác fülét farkát behúzva távozott a helyszínről.
Hogy ne tűnjek kötözni való bolondnak elmagyaráztam a beszélgető partneremnek mi is történt.
- A szeme sem állt jól és egy ideje minket bámult. - ezzel eltüntettem a fegyveremet.

Arra a kérdésre, hogy tényleg nem történt velem valami-e egyenes, tömör és főképp őszinte választ adtam. Nem láttam értelmét annak, hogy mindenféle hazugságot, meg köntörfalazást találjak ki.
- Megszülettem. – mondtam kissé mogorván.
Bizonyára másokkal is megtörtént már, ha nagyon el voltak keseredve azt kérdezik, hogy miért kellett a világra jönniük. Na, én is valami ilyesmi helyzetben voltam csakhogy nekem még a kedvem is rossz volt. Arra gondoltam, ha nem létezem, akkor nem történhet velem meg az a sok szörnyű dolog, ráadásul én se tudnék egy csomó marhaságot elkövetni. Ez után olyan butaságokat hordott össze, hogy ne foglalkozzak vele, mert más se teszi. Mielőtt bármit és felelhettem volna váratlanul levettem a fejemről a csuklyát. Nem, nem csókolt, meg mint a romantikus filmekben szokás, amikről én természetesen semmit se tudtam és most se tudok. Csak elintézte, hogy ezen túl közvetlenül a szemembe tudjon nézni. Ez nem volt valami jó ötlet ugyanis így láthatta a kusza tekintetemet, bár, hogy milyen volt az arcom nem tudhatom, mert több napja nem tudtam tükörbe nézni. Tekintetem akár az űzött vad és az agyon használt mosórongy keveréke. Folyton ott voltak a homlokom a gondterheltség ráncai és a szám le volt biggyesztve. Arcvonásom az örülten mérges és az örült között ingázott. Bárki, aki rám nézett kapásból kiutalt volna nekem öt, évet egy magáncellába annyi szent. Ez is annak volt a jele, hogy teljesen megőrültem, vagy pedig, hogy napok óta alig aludtam.

Dicséretére szólva nem menekült el, bár az is lehet, hogy sokkal szörnyűbb dolgokat is látott, ami azt jelentette, hogy még inkább óvni kell ezt a szegény párát. Megfogtam a csuklyát és visszahúztam a fejembe sokkal jobb az árnyak között.
- Jobb ez így.

Miután elkergettem azt a fickót a lány majdhogynem imába foglalta a nevemet olyan hálás volt nekem. Kinyújtottam a mutató ujjamat és megérintettem vele a homlokát.
- Látod, ezért mondtam vigyáz. Honnan tudhatod ez nem egy csapda, hogy elnyerjem a bizalmadat? Ne bíz senkiben, olyanba, főleg nem aki arra kér, bízz benne. Régi szabály, ha úgy érzed, hogy át akarnak verni, az úgy is van.
Majdnem olyan voltam, mint egy tanár, aki lehordta egyik diákját, amiért nem volt elég óvatos. Ez után arról kezdett beszélni ez a sors műve, hogy mi találkoztunk és megkért arra, hogy kísérjem be egy kastélyba. Ez annyira megijesztett, hogy hátrálás közben sikeresen elestem és elterültem a földön majd mintha mi se történt volna így fekvő helyzetben folytattam a társalgást.
- Nem tartom jó ötletnek. Rossz dolgok történnek másokkal a közelemben. Nem szeretném, ha bajod esne miattam. - hiszen az a kislány is az én hibámból veszett oda, de ezt már nem mondtam ki.

Életem során összefutottam egy-két fura lánnyal és sok mindent csináltunk, de ő túltett mindenki. Az első élményem Kanamival volt mikor bezártak minket egy kis szobába és összebilincseltek. Ennek köszönhetően valamelyikünk megbotlott, ami miatt a lány rám esett, bár arra már nem emlékszem, hogy letaperoltam-e. Minden esetre nem az én hibám volt, hanem a véletlen műve, de azért nem panaszkodtam. Ezután eme tréfa kiagyalói elvették a ruháimat és egy pelenkára cserélték, és ebben kellett végigmennem a városon és szívtipró lányhoz láncolva. Később ismét elraboltak akkor Nia nevezetű szőkeséggel próbáltak össze boronálni és akkor a lány volt fél meztelen bár őt, egy cseppet sem zavarta. Szóval a véletlennek köszönthetően sok izgalmas szituációba kerültem viszont ilyenben, mint ezzel a lánnyal még soha.

Ott feküdtem a földön az eget bámulva sok mindenre számítottam, erre viszont nem. Ráült a mellkasomra, ami már önmagában izgató lehet majd váratlanul szinte a semmiből elővarázsolt egy kötelet és összekötözte a kezeimet meg a bokámat. Meg kell hagyni, hogy annak ellenére, hogy egy sebtiben összeállított terv volt elég alaposan átgondolta. Nyugodtan kiabálhattam volna segítségért, vagy rángathattam volna magamat ide-oda abban reménykedve, hogy a kötél elszakad. És én mit tettem? Feküdtem ott, mint egy nagydarab sonka és vonszolás közben figyeltem azt a formás fenekét. Tudom ez nem valami szép dolog, de az égen már nem találtam több érdekességet. Miközben vonszolt minket befelé, megpillantottam egy szőke hajú férfit, aki minket bámult. Nem tűnt valami meglepettnek, inkább mintha teljesen természetes lett volna, amit lát. A távolság miatt alig értettem mit mondott talán azt, hogy szerelmesek.

Odabent kikötözött egy oszlophoz, ahogyan az elrabolt embereket szokás majd közölte velem, ez tényleg csapda volt, méghozzá az övé és nincs menekvés.
- Most már késő, de nem érdekel, azt csinálhatsz, amit akarsz, egyáltalán nem izgat. De valami azt súgja, hogy nem lesz semmi túl kedves a szemed. Ha meg mégis hát akkor tévedtem. – mondtam a szokásos érdektelen hangomon.
Arra számítottam, hogy közli, velem ez az egész egy vicc majd szépen elenged és elválnak útjaink. Tudtam, hogy vannak beteg emberek, de a kínzás nem vezet eredményhez, védett helyen meg pláne nem.

A lány odakötözött engem egy oszlophoz viszont nem csinált semmi rosszat vagy borzalmasat velem, csak átvette a szerepemet. Ezúttal ő nézett engem, mint én rá korábban csak egy kicsikét másképpen. Fogalmam sem volt arról, hogy mik lehetnek a szándékai, egyedül, amire gondolni tudtam az volt, hogy ez egy tréfa. A nagyon aranyos lányok általában szerették megtréfálni az olyan mamlaszokat, mint jómagam. Nem tudtam róla elképzelni, hogy képes lenne bármiféle szörnyűség elkövetésére, igaz a szőkeségről sem gondoltam egészen addig a napig. Mégis elkerekedett szemmel néztem végig, ahogyan annak a teremtést megtámadja az a kedvesnek tartott fiú. Lehet, hogy kiabálnom kellett volna vagy esetleg könyörögni az életemért, de mégsem tettem. Ha ezt sikerült kitalálnia talán arra is megoldást talált, hogyan végezzen velem. Például csak az egyik kezemet szabadítaná, ki majd elérné, hogy elfogadjak egy élet halál harc kihívást. Igaz ez nem annyira valószínű ugyanis meg van rá az esély, hogy ellen állok, és akkor kiszabadítom magamat.

Csak ültem majdnem teljesen szótlanul és bámultam azokat a gyönyörű szemeket. Talán én mondhattam neki valamit ugyanis mérgében lecsapott méghozzá félelmetes sebességgel. Valamiért a fejemet akarta szétverni a fejemet, de az utolsó pillanatban úgy tűnt, hogy meggondolta magát. Sajnálatos módon ezzel nem ért volna el semmit tekintve, hogy védett övezetben voltunk. Ha valakit egy nála tízszer erősebb támadás találja el, akkor sem történik semmi, legfeljebb elrepül, jó-jó messzire.
- A rossz emlékek elég kellemetlenek tudnak lenni. Mint mondtam azt teszel velem, amit csak akarsz. Ha így végre megszabadulsz a szenvedéstől ám legyen. Mindnyájunknak megvan a maga keresztje. – úgy beszéltem mint egy igazi vesztes.
Egész végig a szemébe néztem, de ő ebből nem látott semmit sem hála a csuklyának. Ismertem egy történetet, amiben egy vén kéjenc azért hordott napszemüveget, hogy ne lássák, ha a mellüket bámulja.

Annak megvolt az oka, hogy miért hordtam azt a csuklyát, de ezt majd később fogom elmesélni. Foglalkozzunk először azzal a kastéllyal, ami elég kihaltnak tűnt első ránézésre, de az is lehet, hogy ez pusztán látszat volt. Sokszor tapasztalhattuk az életben, hogy a szem sokszor megtréfálja az embert. Például amikor valaki látszatra egy kedves, békés, szőke hajú srácnak tűnik, ám valójában egy gyilkos. Jól van, tudom, hogy megvoltak a saját indokai meg nem egy igazi embert támadott meg azonban mégis egy gyerek volt és nekem premier plánban ellett végig néznem. A kastély viszont egyszerre volt megnyugtató és magányos is. Sosem gondoltam rá, hogy vegyek magamnak egy házat, mert egy sosem volt rá annyi pénzem. Kettő mindig volt, ami sürgősebben szinte létszükségletnek éreztem, hogy megvásároljak. Igaz, rendelkeztem egy furcsa szokással, hogy bőkezű borra valóval jutalmaztam meg az eladókat. Azért tettem, hogy jó viszonyban legyek velük és így legközelebb jobb alku pozícióba kerülhessek.

Lényeg a lényeg, hogy mindig olcsó szálásokon szálltam meg és egyszerű ételeket ettem viszont párszor felöntöttem a garatra és degeszre zabáltam magam. Viszont az után az eset után az életem szürke lett és sivár alig aludtam és csak akkor táplálkoztam mikor az éhség érzett már nagyon zavart. A lány a kastélyban sok mindent mesélt nekem én pedig egyikre sem reagáltam csak figyeltem. Olyan voltam akkor egy totem oszlop annak ellenére, hogy egyetlen lényből álltam, magamból. Lehet nem tudta, de megbízhatott bennem, akármit elmondhatott volna nekem, mert nem árultam volna el egy léleknek sem. Majdnem, mint egy pap hisz ők is szoktak csuklyát viselni majdnem, mint én.
-Azt kérded, miért van rajtam ez? Hogy én legyek a sötét lovag. És mert a szem elélek tükre. A tiedben egy kedves gondoskodó teremtést látok, az enyémben egy tehetetlen idiótát.
Sejtettem, hogy mi volt ezzel a célja, azt akarhatta elérni, hogy ez a megfáradt idegen ismét életvidám legyen, ne pedig ilyen gyászhuszár.

Meg voltam róla győződve, hogy ez a kis csíny azért lett kitalálva, hogy én ne búslakodjak többet és legyek újra normális. Igaz azt le kell szögeznem, hogy sosem voltam épp elméjű, születésem óta egy idióta vagyok, bár vannak ezzel még egy páran rajtam kívül. Azon se lepődtem volna meg, ha a lányok tervelték volna ki ezt az egészet. Kissé felemeltem a fejemet és körbenéztem hova bújhattak el azok a haszontalan, komiszok. Engem nem kellett meggyógyítani ugyanis nem volt az égadta világon semmi bajom. A nőkben, vagyis a többségükben volt egy gén, ami rávettek őket, ha valakit gyámoltalannak tartottak, akkor azt babujgatni és pátyolgatni kell. Bizonyára azzal a híres anyai ösztönnel lehetett összefüggésben, bár erről nekem lövésem se volt. Egyszer-kétszer tettem egy tétova kísérletet, hogy megértsem mi is folyik a fejükben, de rövid idő után mindig kudarcot vallottam. Megelégedtem azzal a tudattal, ha én nem is értem őket ők tökéletesen megértenek engem, kvázi egy nyitott könyv voltam előttük.

Valami oknál fogva visszamondta a szavaimat mintha megpróbálná megemészteni a halottakat, bár erre semmi szükség nem volt. Csak tudnia kellett volna saját magáról, hogy milyen is ő valójában. Én például tisztában voltam vele, hogy egy arrogáns, kétszínű és hazug seggfej vagyok vagy lettem a játékban. Ha nem így lett volna, akkor nem vettem volna fel egy nálam sokkal jóképűbb alak külsejét és játszottam volna el a lovagot.

Egyszer csak különös dolog történt méghozzá az, hogy a lány közel hajolt hozzám szinte már túl közel. A korábban történt volna ez bizonyára elpirultam volna, de igyekeztem volna játszani a kemény legényt. Akkor viszont nem volt szükség a színjátékra, mert nem érdekelt, hogy mit csinál velem. Benne volt a pakliban, hogy meg akar csókolni engem, ahogyan előtte és tették már néhányan. Azt sem tartottam elképzelhetetlennek, hogy megölel, és végre kisírja valaki vállán magát. Előbb utóbb mindenkinél elszakad az a bizonyos cérna, és ha nem tesz érte valamit, akkor a lelke teljesen kiég, és nem marad más belőle, mint egy csupasz héj. Ehelyett egy ostoba játékra invitált, aminek nem volt semmi értelme. Eldönthettem, hogy megkeresem-e vagy sem miután ő elhagyta az épületet. Nem mondom furmányos egy kis terv, bizonyára sokáig törhette a kis kobakját mire sikerült kiagyalnia. Én nem szóltam egy árva szót sem, csak végignéztem, ahogyan kiszambázik az épületből azokkal az isteni lábaival. Nem tudom, hogy az álmatlanságtól voltak ilyen furcsa gondolataim vagy, mert elzárkóztam az emberektől, de alaposan végignéztem a lányt és úgy határoztam még mindig aranyos.

Miután sikerült kiszabadulnom a kötélből, megdörzsöltem a csuklómat majd én is távoztam és elindultam az utca egy bizonyos irányába. Halottam valamiféle kopogást, de nem tudtam pontosan meghatározni, hogy honnan is jöhet. Azon tanakodtam, hogy mitévő is legyek, hagyjam futni vagy védjem meg az akarata ellenére is ettől a csúnya világtól. Egy védencem már volt és jó ideje nem találkoztam vele, meg kellett volna keresnem, bár elsőre se ment könnyen. Több mint fél évembe tellett mire rátaláltam arra a kis gyöngyszemre és folyton elváltak az útjaink. Magam sem tudtam, hogy mit is akarok tenni ezért zsebre vágtam a kezeimet és arra mentem amerre éppen az orrom mutatott.

/Hogy a helyes irányt választottam-e azt a sors döntötte el./