Re: Északi rész

by K1 Kedd Dec. 18 2018, 20:16

Nem állítanám, hogy követtem ezt a meglehetősen fura és egyben csinos lányt, de nem is cáfolnám. Egyszerűen így hozta a véletlen, hogy mind a ketten ugyan abba az irányba indultunk el. Azt nem mondom, hogy a véletlen műve, mert már nagyon régen megtanultam, hogy olyan, mint véletlen, egyszerűen nem létezik. Mindennek van valamilyen oka illetve minden összefügg mindennel. Van is egy olyan elmélet az a pillangóhatás, ha egy pillangó elszellenti magát, akkor a mire a világ túl felére ér, tornádóvá erősödik. Nagyon reméltem, hogy nem megint valamilyen beképzelt játékos karakter akart összehozni engem egy lánnyal, bár ennek nem láttam sok esélyét.

Szóval én csak mentem előre, zsebre dugott kézzel nem nagyon figyelve a külvilágra elveszve a saját gondolataimban. Ezek éppen elég sötétek voltak és nem csak a kinézetemre gondoltam. Nagyon kevés emberrel találkoztam az utcán, de ők nem foglalkoztak velem, bizonyára láttak már furcsábbat is.

Kis idő után aztán végre utolértem a szépséget és megálltam előtte. Nem mondtam semmi vicceset vagy menőt, amit ilyenkor szokás volt csak egy valami jutott az eszembe.
- Ez a tied. – ezzel átnyújtottam neki a kötelet.
Mivel nem volt jobb ötletem ezért mellette haladtam tovább, de nem azt jelentette, hogy követtem volna, csak azt, hogy ugyanoda vezetett az utunk. Kis ideig úgy bandukoltunk akár egy gerlepár, egy nagyon furcsa gerlepár. Végül aztán egy csatorna fedélhez értünk el ahová a lány lemászott és azt kérdezte megyek-e. Kis ideig tanakodtam, de nem azon, hogy merre is menjek tovább, azt a döntést már meghoztam. Azon járt az agyam, hogyha ő a szépség ezek szerint én vagyok a szörnyeteg, aki majd megörül a rózsáiért. Egy ideig még emésztgettem ezt a dolgot majd elindultam utána, de véletlenül megcsúszott a kezem és így a vártnál nagyobb sebességgel haladtam lefelé.

by **Szophie** Kedd Dec. 18 2018, 21:02

Szép nyugodtan másztam lefelé, nem is számítva semmi rosszra. Habár láttam, ahogy a fényt eltakarta egy ideig a fiú ülepe a szemeim elől, de csak arra gondoltam, hogy lassan ő is elkezdett biztosan lemászni, azért. Arra még véletlenül sem számítottam, hogy a következő pillanatban írtózatos sebességgel egy ülep fog letarolni, méghozzá nem is kicsit. Még soha életemben nem történt velem még csak hasonló sem. Teljese elképedtem, miközben zuhantam, majd a földön landoltam kicsit sem kényelmes módon, rajtam az idegennel.
- Mégis mi a jó büdös franc.. - káromkodtam, miközben súlyemelésemmel megpróbáltam lelökni őt magamról. Szerencsére védett övezeten belül voltunk, így egyikünk sem sérült meg, és a fájdalomból is csak a végtagjaim - meg úgy minden porcikám - zsibbadását érzékeltem. Még jó is, hiszen a valóságban mindez minimum egy nyaktöréssel jutalmazott volna mindkettőnket.
- Te jó ég, hogyan lehet valaki ennyire szerencsétlen. - sóhajtottam nagyot, miközben leteremtettem. Nem nyújtottam a kezemet felé, hogy felsegítsem, ehelyett elfordultam, és elkezdtem leporolgatni magamat. Tök jó, hogy legalább Vezér nincs velünk. Most ő is rám esett volna. Viszont nem is foglalkoztam tovább az esettel, annyira nem hatott meg, inkább csak meglepett. Ehelyett a következő kitűzött feladatomra kezdtem el koncentrálni.
Lenyitottam a térképemet, és rámeredtem.
- Na jó, szóval.. - hümmögtem. - Elég messze vagyunk, de rengeteg összekötő út vezet erre, úgyhogy ha az egyik le is van zárva, ott még át tudunk menni. Nem biztos, hogy végig alul menve oda tudunk jutni, de maximum néha felmegyünk a felszínre. Most kövessük ezt az utat, ez elég gyorsnak hangzik, és ott van csatlakozása a másik járattal. - magyaráztam, mintegy magamnak, mert a fiúnak fogalma sem lehetett róla, mégis hova akarom én őt vezetni. Nekem viszont már megvolt az úti célom. A kutyás bácsi. Meg fogom keresni, és meg fogom csinálni a küldetését, csak azért is. Reméltem, hogy még ott van, nem tűnt csak úgy el. Célirányosan haladtam előre, fejemben a gondolattal, mennyire jó érzés is lesz végre megcsinálni azt a küldetést, ami akkor és ott annyira nem hagyott nyugodni.

by K1 Kedd Dec. 18 2018, 21:25

Én sem így terveztem ezt a napot ezt elhihetitek nekem, de mit tehetnék, ha így esett meg. Olyan óvatos voltam, hogy az már természetellenesnek számít. Egyik lábamat a másik után tettem, szorosan fogtam a létra fokát, nehogy valami baj történjen. Van egy régi európai mondás miszerint az ördög nem alszik, bizonyára akkor nem elevennek érezhette magát. Szép lassan másztam lefelé mikor eszembe jutott, hogy nem nekem kellene legelöl haladnom. Rögtön kivertem a fejemből ezt az elgondolást, ugyanis ha felnéztem volna, akkor illetlen helyekre kószálhatott volna a tekintetem. Nem mintha én olyan típusú ember lettem volna, de történnek balesetek. Mint például az, hogy én nekimentem ott annak a lánynak így szép lassan egyik galibából csöppentem bele a másikba.

Szóval egyszer csak minden előjel nélkül, váratlanul megcsúszott a kezem én pedig zuhanni kezdtem a föld feneketlen gyomra felé. Abban a helyzetben esélyem sem volt arra gondolni, hogy lehet agyon nyomom azt a fura lányt. A szemem előtt lepergett az életem, ami elég különös tekintetbe véve, hogy nem egész tíz másodperc alatt leértem. Hála a rendszernek nem éreztem semmi fájdalmat, de ettől a földet érés nem volt valami kényelmes. Mielőtt még megmozdulhattam volna egy ismeretlen személy nagy erővel lelökött magáról, előtte viszont elég rondán beszélt. Majdnem úgy, mint az az ezüsthajú pöttöm leányzó, akinek olyan erőszakos természete volt. Mikor morgolódva kérdezett valamit én csak lazán megrántottam a vállamat.
- Ugyan ezt kérdezem minden reggel. – ez igaz is, csak kihagytam azt a részletet, hogy pár percnél tovább képtelen voltam többet aludni.
Úgy festett, hogy elég jól ismeri a járatokat mintha nem először látogatott volna le oda. Mikor befejezte a kiselőadást én némán intettem, hogy csak ő utána, vagyis hölgyeké az elsőbbség. Nem tudtam, hogy miért csalt le abba a lyukba, de biztos nem a két szép szememért. Nagy eséllyel akart tőlem valamit, bár engem ez egyáltalán nem érdekelt én, mint kísérő voltam ott jelen.

by **Szophie** Kedd Dec. 18 2018, 22:01

Céltudatosan haladtam előre, figyelve a járatok hangjára és minden velük kapcsolatos érzésre. Szerettem a sötétséget, amely körbevett minket, és jóleső volt a nyugalom, ami ezekből a csatornákból áradt, szemben a börtönök sötét és kifürkészhetetlen hangulatával. Itt tudta az ember, hogy nem fog rá támadni mindenféle szörnyűség, főleg úgy, hogy védett övezeten belül voltunk. Az egyetlen, amitől itt félnünk kellett, azok a csatornapatkányok, az olyan emberek, mint a ficsúr.
Miközben mentem, folyton azon gondolkodtam, ha az előző esésem után olyan sokszor kérdezte meg, nem esett-e bajom, most, hogy több métert zuhantunk, és a maga nem kicsi súlyával roppant elmésen összenyomott, mégis miért nem futja legalább egy bocsánatra tőle. Persze már rég feladtam, hogy megértsem ezt az embert itt mellettem, de ami azt illeti, a belém nevelt kisasszony még ennyi sok mocsok után sem veszett ki, már ha arról volt szó, hogy valaki bocsánatkéréssel tartozik felém. Nem hogy azt, de még egy szikrányi aggódást sem kaptam, ami azért nem kicsit meglepett. Zsörtölődtem volna azzal is, de anélkül még inkább. Micsoda szerencsétlen nap ez. Mélyet sóhajtottam. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a dologgal, csak megyek tovább.
Ahogy lassan haladtunk a járatban, egyre inkább vált általánossá számomra az idegen jelenléte, és egyre kevésbé foglalkoztam vele. Mivel Vezér nem volt velem, így nagyon könnyű volt most azt képzelni a lovagról, hogy ő a petem. Na persze, Vezér nem ennyire magas. Épp egy olyan alagútban jártunk, ahol a Sors idegenje bármikor beverhette a fejét, mert eléggé alacsonyan volt a plafon, de nem igazán törődtem a dologgal. Csak akkor mosolyodtam el kárörvendően, ha esetleg meghallottam, ahogy csattan a kobakja.
Persze aggódnom kellett volna, hiszen egyedül meneteltem ide lent, legfőbb fegyverem nélkül, nagyon kevés önálló erőponttal, méghozzá egy kicsit sem megbízható idegennel az oldalamon. Bennem mégsem volt egy cseppnyi pánik sem. Egészen addig persze, amíg a következő járat be nem fordult egy olyanba, ami meredeken lejtett lefelé, nem is kicsit. Lehetett volna akár csúszda is, de azért nem csúsztam volna csak úgy végig rajta, hogy megnézzem, mit is rejt a vége. Akárhogy is, nekünk arra vezetett az utunk. Kaján vigyorral néztem társamra.
- A tiéd a megtiszteltetés, hogy előre menj. - mutattam bele a lyukba. Az előző esések után ez volt az alap. Persze, simán le lehetett menni, ha az ember kifeszíti két kezét a járat oldalán, és megkapaszkodik. Egy kis erő kell csupán hozzá, nagyon maximum egy kis akrobatika. Számomra semmiségnek hatott, az én képességeimmel.

by K1 Kedd Dec. 18 2018, 23:02

A névtelen lány haladt elől én pedig akár egy hő csatlós vagy egy kutyaloholtam a nyomába. Magam előtt láttam azt a képzeletbeli pórázt, ami ott feszült kettőnk között. Nem tudom miért, de képtelen voltam elszakadni attól a lánytól. Már annyira nem izgatott a tepsi épsége, viszont ha bajba került volna rögtön rá vetettem volna magamat. Akarom mondani eléje, eléje ugrottam volna, hogy élő pajzs módjára védhessem meg. Erre viszont addig nem volt szükség azért maradt, mint puli kutya. Mehettem volna én is elől, viszont fogalmam sem volt arról hova is tartunk és az merre található. Még nem vette elő a fegyverét ezért arra következtettem, hogy nem lehet olyan veszélyes ez a környék, ráadásul még a védett övezetben voltunk.

Meglehet, hogy ez egy újabb gyerekes csíny volt a részéről és újfent meg akart kötözni egy olyan helyen ahol tényleg nem hallja senki a sikoltásomat, majdnem mintha az űrben lettünk volna. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vezettem amint a vezetőm megállt így beleütköztem a vállába, csak egy kicsit. Mutatom nekem egy lejtőst szakaszt és közölte velem enyém a megtiszteltetés. Közelebb léptem hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem, de nagy sajnálatomra, nem láttam le az aljára. Kissé tanakodtam, hogy mit is kéne tennünk, de azért nem estem kétségbe. Visszakértem a lánytól a kötelét majd előhívtam a menümet, amiből kivettem a kezdő kardomat. A fegyverből csináltam egy jó kis horgonyt, amit belevágtam az egyik padlórepedésbe. Ezután ráültem a pajzsomra. Vártam egy kicsit, hogy mit fog reagálni, mert azért mégse kérhettem üljön egy vadidegen férfi ölébe. Ha megtette, ha nem én elkezdtem lefelé csúszni kezemben a kötéllel, ha esetleg bármi gond adódna.

/Ha nem tart vele annyit mond a lánynak, hogy "visszatérek", ezzel elindul lefele./

by **Szophie** Csüt. Dec. 20 2018, 20:54

Kuncogva figyeltem, ahogy elkezdett lefelé ereszkedni. Természetesen odanyújtottam neki a kötelet, amire szüksége volt, és gondolatban még egészen meg is dicsértem a tervéért. Természetesen nem ültem az ölébe. Jobb és mókásabb tervem volt. Azt azért tudtam, hogy nem olyan hosszú, veszélyes és szörnyű az a járat, meg azt is, hogy egyébként védett övezeten belül akkor sem esne baja, ha az volna. Szóval kedvesen integettem neki, ahogyan elkezdett lefelé ereszkedni, és megvártam, amíg eltűnik a látótávolságomból. Még egy kicsit tanakodtam, ez belefér-e a csínytevés kategóriájába, vagy egyszerű gonoszságnak számít, de végül úgy döntöttem, még az elsőbe tartozik. Ez volt a bosszúm azért, mert rám esett. Elővettem késemet, és elkezdtem vágni vele a kötelet, ami hamarosan meg is adta magát. Aztán füleltem. Bármire, sikításra, szitkozódásra, hogy mi történik, és mikor ér földet.
Végül kivettem kardját a helyéről, és én is elkezdtem utána mászni. Súlyemelésem és akrobatikám kettősével könnyedén vettem az akadályt, miképpen két kezemmel tartottam súlyomat, és úgy haladtam előre lefelé. Nem bíztam én mindenféle kötelekben, amik képesek elszakadni, ugyebár. Rolling Eyes

Végül aztán, amikor leértem, egy könnyed huppanással szálltam ki, és vártam, hogy megcsodálhassam művemet. Reméltem, a szél és az esés időközben levették róla azt az idióta csuklyát is, legalább egy pár pillanatig. Na arra persze nem számítottam, hogy így marad, amíg arra mászok, de hát ott egye a kutya. Arra is kíváncsi voltam, a fiú vajon nevetni vagy bosszankodni fog-e, és hogy letámad-e egyből, amiért ezt tettem, vagy elsiklik felette, hogy ez történt. Mindenesetre, örültem neki, hogy a védett övezet megvéd az esetleges sebződésektől.
- Remélem tudod, hogy visszafelé is erre kell mennünk, hacsak nem akarod a teleportkristályodat használni. - nevettem rá cinkosan. Persze, az egy egyszerű megoldás lenne. Túl egyszerű.. Nem nekünk való. Vagy talán mégis? Szituációtól függően, akár. Például, ha már unom a férfi társaságát, habár egyelőre ilyesmiről szó sem volt. Jól szórakoztam rajta.

by K1 Csüt. Dec. 20 2018, 22:05

Különös módon szinte már gyanúsan segítőkésznek mutatkozott a lány mikor elkértem tőle a kötelét. A terv igen egyszerű volt, óvatosan le akartam magamat ereszteni azon a meredek részen, és ha valami galibát szimatoltam volna egyszerűen felhúzhattam magamat a biztonságba. Egyet tudtam érteni azzal, hogy nem ült bele az ölembe, mert ki tenne ilyet? Főleg azokban a zord, vészjósló időkben, nem debár? Azonban azt is megtehette volna, hogy rámászik a hátamra és csimpánzként kapaszkodik azonban ezt sem tettem csak állt ott és nézett rám, mint a vett malacra. Bizonyára azt akarta, hogy én derítsem fel a terepet. De ha már járt erre, akkor minek kell neki egy felderítő, ezt nem bírtam megérteni. Végül aztán letudtam annyival, hogy a nők furcsa teremtmények és inkább elindultam lefelé. Azt gondolhatjátok, hogy nem szép dolog így bánni egy valódi, eredeti és hamisítatlan Kristály pajzzsal, de volt már része ilyesmiben.

Szép lassan mentem lefelé és egyelőre úgy tűnt minden üde és zöld, még a borzalmas kedvem ellenére is. Aztán egyszer csak valami félre siklott, viszont fogalmam sincs, hogy történhetett. A kötél egyszer csak elszakadt én, pedig mint egy gőzmozdony, elindultam lefelé. Egyetlen szó hagyta el a számat, ami egész végig kitartott.
- Saláta. kiáltottam hosszan.
Nem tudom miért pont ezt használtam biztosan, azért mert már farkas éhes voltam. Aztán egy kisebb puffanással értem földet úgy néztem ki ott, mint egy tömegkarambol áldozata. Ha ez nem lett volna elég a bal lábam valami megmagyarázhatatlan oknál fogva beakadt a jobb fülemhez a jobb pedig balhoz.
- Ez egy rémes nőszemély. Vagy megfojtom, vagy beleszeretek. - mondtam mielőtt megjelent.
Amíg az a lány meg nem érkezett, ott fetrengtem, mint egy emberi perec. Valami azt súgta mindenről ő tehetett, ha nem is közvetlenül.
Mikor azt mondta ez az egyetlen kiút én két szóval feleltem rója.
- Kit izgat.

by **Szophie** Kedd Jan. 08 2019, 13:55

Szophie nevetve követte a fiút, habár ő nem kiabálva, és nem csúszva érkezett végig a csatornarendszerben. Egy kis akrobatika biztosított számára akkora ügyességet, hogy gond nélkül végigérhessen az úton, ahol aztán vigyorogva fogadta a jelenetet, ami elé tárult. K1 igen furcsa pozíciót választott a pihenésre, már-már jógába illőt. A lány nevetve lépett oda hozzá, és segített neki ebből a különös pozícióból valahogy kivergődni. Szórakoztatta a jelenet kifejezetten, de nem fűzött hozzá sok mondanivalót, csupán lenyitotta a térképét, és tovább folytatta útjukat. Már nem volt sok hátra, ha jól látta, a kutyás bácsi közeledett. Most egy hosszú, egyenese szakaszra érkeztek, ahol gond nélkül tudtak tovább sétálgatni, és akár beszélgetni is. Nem tudta, furcsa úti társa vajon hallgatni fog-e, vagy szóra nyitja ajkait a hosszú gyalogmenet alatt. Annyira nem is foglalkoztatta a kérdés. Ő jókedvűen caplatott tovább, egy fáklyával világítva maguk előtt az utat, figyelve a csatorna minden rezdülését, magába szívva sötétséget és bezártságot. Most, hogy a börtön már csak egy emlékként élt benne, még kezdte is élvezni az ismerős érzést, amit az ilyen helyek okozhattak, habár bármikor képes volt rátörni a pánik, amit az emlékek keltettek benne.
Átlagos tempóban lépkedett, de azért igyekezett odaérni hamarosan. Remélte, hogy az NPC még mindig abban a csatornarészben kuksol, keresvén a kutyáját. Nem tehetett róla, megsajnálta, segíteni akart neki. A legutolsó alkalommal megfogadta, hogy vissza fog térni hozzá még, fel fogja keresni, és most, hogy lehetősége nyílt rá, így is tett. Kicsit szégyellte is magát, hogy eddig elodázta a problémát, de kicsit fontosabb dolgok érdekelték azóta a nap óta. Egyik volt közülük a tény, hogy újra rátalált barátnőjére, és nem is akarta ereszteni. Örült annak a találkozásnak, amikor Hinari felkereste őt, egy csodálatos emlékként élt benne. Úgy tervezte egyébként, hogy Silence-szet hozza magával az útra, ahol felkeresik a férfit, de most mégsem így alakult. Rásandított furcsa menetelőtársára. Talán jó ez így, ezzel az Ismeretlennel is.

by K1 Pént. Jan. 18 2019, 12:50

Be kell vallani sok furcsa szituációban volt részem a későbbiekben pedig még többe fogok és még furcsábbakba, de ez most nem ide tartozik. Azonban egyszer sem történt meg velem, hogy ilyen Longiuszi csomóba csavarodtam volna. Fel nem bírtam fogni, hogy hozza agát ilyen helyzetbe az a férfi, aki nemes egyszerűséggel lezuhant a földre. Mondjuk egy pillanatig sem filozofáltam rajtam csak megpróbáltam összeszedni magam, természetesen hiába. Olyan jól sikerült ez a cirkuszi mutatványom, hogy egyedül képtelen voltam kiszabadulni belelő. Tegyük idéző jelbe szerencsémre ott volt az a cuki lány így nem voltam magányos. Nem arra értettem, hogy szeretet hiányom volt és ő végre felmelegítette a kihűlt jégszívemet, mert erről szó sincs. Mikor az a nőszemély utolért és kikacagta magát segített vissza origamizni a testrészeimet eredeti pozíciójukba és immár folytathattuk az utat.

Fogalmam sem volt róla, hova is megyünk, de nem is igazán érdekelt. Ha végén egy izzó vulkánnál kötöttünk volna ki, talán azt is megengedtem volna a lánynak, hogy beledobjon. Így legalább megszabadultam volna a folytonos gyötrelmektől, a rémálmokról nem is beszélve. Ő nem szólt hozzám egy árva szót sem, nekem pedig eszem ágában sem volt őt félbe szakítani. Kellemes volt ez a kis csönd addig sem történt semmi szörnyűség. Akkor nem tűnt fel nekem, de a landoláskor megfeledkeztem újra átvizsgálni a lány testét, hogy szerzett-e valamiféle sérülést. Úgy tűnt, hogy a cuki lányokat védelmező mániám egy kissé csillapodott, de nem múlt el teljesen. Alkalom adtán sóhajtottam egy nagyot, mint az az ember, akinek a vállát az egész világ terhe nyomja. Majdnem olyan voltam mint egy agyatlan zombi aki minden megjegyzés nélkül követi a mesterét.

by **Szophie** Csüt. Jan. 24 2019, 21:57

Előre futottam az ismert járatban, és nem kellett csalódnom. A koromnyomok, bármit is jelentettek, még mindig ott voltak a falon, ahol legutóbb hagytam őket, bár amikor rányomtam, a rendszer kijelezte, hogy a szavatossága már kezd lejárni. Nemsokára el fog pixeleződni, mint minden szenny és firkálmány ebben a világban, megóvva ezzel állandó tökéletességét a graffitiktől és szemetelésektől.
Ahogy tovább mentünk, most sem tudtam elkerülni, hogy belerúgjak a szétszórt üvegekbe. Arcomra halovány mosoly költözött a félhomályban, egy kicsit még kuncogtam is. Nos, akárhogy is, most legalább nem kellett attól tartanom, hogy meghallja-e valaki a ballépésemet. Végtére is, egészen jól el voltam így, néma társammal, az Idegennel. Magamban már nem is jelzőként aggattam rá ezt a szót, hanem egyenesen így neveztem el. Gyanítottam, ez már így is fog maradni örökkön örökké. Ő lesz számomra a Név nélküli.
Ami azt illeti, ahogy közeledtünk célunk felé, és kezdtek elfogyni a felfedeznivalók, kezdtem magam kutyául érezni. És nem csak azért, mert épp egy ilyet kívántunk megkeresni. Ez a hallgatagság - bár nem volt újkeletű - egy kicsit kezdett az agyamra menni. Habár kezdeti állapotomhoz képest egészen jól szórakoztam, attól tartottam, az üres csend könnyen visszazökkenthet letargikus hangulatomba, ezt pedig nem hagyhattam.
- Hühm.. Egyébként milyen a viszonyod a kutyákkal? - kérdeztem hirtelen tőle, könnyed hangnemben.
- Csak mert attól tartok, egyet hajkurásznunk kell rövid időn belül - tettem aztán hozzá, és közben már meg is pillantottam célpontunkat a kereszteződésnél; az idős férfit, aki még mindig ott ácsorgott, ahol legutóbb hagytuk. Szinte visszhangoztak fejemben a szavai. Alig pár lépést mentünk még előre, és már élőben is hallhattam. Rámosolyogtam, és rányomtam a küldetésfelvételre. Elégedett voltam, hogy visszajöttem, és még itt találtam őt.
Halvány mosollyal fordultam az Ismeretlen felé, és tekintetemmel arra buzdítottam, vegye ő is fel a küldetést.

by **Strea** Csüt. Jan. 24 2019, 22:00

A csatornában haladva elérkeztek tehát a kereszteződésig - illetve a két vízfelület kereszteződéséig, a sötét vizú csatornamedrek mellett vezető út ugyanis hegyesszögekben halad tovább: ha át akartok jutni, az csak a vízen keresztül lehetséges. Nem túl mély, alig ér a bokátok fölé. Egyik partján egy öreg npc ül, akit Szophie már ismerhet: fejét lassan emeli felétek, ahogyan beértek a látóterébe, de nem úgy tűnik, mintha felismerné az idomárt.
- Elveszett a kiskutyám, segítetek megtalálni? - kérdezi szomorúan, két keze az ölébe ejtve, feje fölött felvillan a küldetésadást jelző felkiáltójel. Mást azonban nem mond. Ha felveszitek a rendszerküldetést, az sem ad több támpontot; csupán leszűkíti nektek a területet... bár az még ígyis több órányi járást jelentene, ha mindent végig akarnátok nézni, így nem ártana ötletelni valamit, hogyan tovább.

A járatok között amúgy van szélesebb és szűkebb is - olyan is, ahová csak négykézláb fértek be és olyan is, ahova egyáltalán nem. Nos, milyen stratégiát állítotok fel? Vagy csak a véletlenre bízzátok a sikert?

by K1 Hétf. Jan. 28 2019, 00:28

Ez az egész kezdett egyre nagyobb nyűg lenni és nélküle is megvolt már a magam baja. Az volt az egyetlen szerencséje, hogy olyan babaarccal rendelkezett, aminek egyszerűen képtelen voltam ellen állni. Valamiféle ösztön arra késztetett, hogy minden áron védjem meg, kerül, amibe kerül. Néha napján szívesen kirántottam volna magamból ezeket az érzelmeket, hogy aztán egy méretes kést vághassak a szívbe. Én nem akartam rohanni lassú tempóban követtem miközben végig szemmel tartottam. Olyan lehettem, mint az a mogorva szülő, aki sétálni vitte a csíntalan kislányát, de véletlenül otthon felejtette a hámot meg a pórázt. Egyszer furcsa zaj ütötte meg a fülemet, de nem foglalkoztam vele különösebben. Csak arra tudtam, gondolni, hogy minél előbb el akarok menni abból a patkány fészekből.
Váratlanul azt a kérdést tette fel nekem, hogy hogyan állok a kutyákkal, mert talán egyet el kell majd kapnunk. Ez egy kicsikét furcsa volt abban a környezetben ugyanis az ebek álltalában a parkokat szokták kedvelni, nem pedig a csatornákat vagy mi a fenéket.
- A dobermannok rám hasonlítanak. Harapnak, de nem ugatnak. – válaszoltam röviden és tömören.
Normál esetben kedveltem az ebeket úgy gondoltam rendesebbek és okosabbak, mint az emberek. Akkor viszont nem izgatott mi lesz vele, hisz bármit csinálunk semmi értelme. Ha a rendszer úgy dönt él, akkor él, ha meg a halálát akarja, akkor a fog bekövetkezni. Hiába törjük magunkat az egésznek az égadta világon semmi értelme nincs. Miközben ezen gondolkoztam megjelent előttem egy küldetés felkérés a lány pedig nézett rám azzal a baba arcával így kért szavak nélkül, hogy nyomjak egyet.

Egy idő után elértünk egy fickóhoz, aki arra kért minket mentsük meg a pajtását. Én legszívesebben sarkon fordultam volna, azonban mint felvigyázónak ez nem állt módomban. Csendben haladtam a lány után, mint egyfajta durcás testőr és minden döntést rája hagytam. Ha megkérdezte tőlem mi legyen, vagy merre menjünk két szóval feledtem.
- Nekem nyolc.

by **Szophie** Csüt. Jún. 20 2019, 22:10

[Hinari]

Bizonyára rengetegszer járt már erre a kardforgató lány, és talán már el is gondolkodott rajta, miért áll kihasználatlanul ez a palota a Kezdetek Városának északi részén már a kezdetektől. Miért ez a kongó üresség, amit magából áraszt, miközben mindvégig valaki tulajdonában áll. Bár talán észre sem vette, ahány céh tönkrement azok közül, amelyek a kezdeti időszakban alakultak. Talán hallhatott a valahavolt ott alakult csapatról, talán nem. Egyetlen dologban viszont Tachinak igaza volt; a Palota tökéletes búvóhelynek. Az emberek egyszerűen elsétáltak mellette, hozzászoktak, hogy senki nem mehet be, és meg sem próbálkoznak vele többségében. A Palota valaha volt fényét elhalványította az idő fogaskereke, és ez kapóra is jött az olyan jöttment alakoknak, mint amilyen Makoto, vagy immár Szophie is voltak.
Szóval Hinari talán meglepődhetett, hogy barátnője épp abba az épületbe sétált be gondtalanul, talán viszont már látta párszor a térképen, miképpen táborozik ott az idomár. Vezér is úgy lépkedett a kihalt kőlépcsőkön, mintha csak hazatért volna. Végtére is így is volt.
A bejáratot rögtön egy folyosó követte, majd márványból készült kolosszus oszlopok mögül előtűnt egy terem, annak közepén egy hosszúkás medence, vízzel megtöltve. Hinarinak bevillanhatott a felismerés, hogy ez a medence szerepelt az arénában is, ennek a pontos mása mellett harcoltak nemrég.
Szophie szó nélkül táborozott le a partjára, és miután levette a cipőjét, belelógatta a lábát. Tekintetével megkereste Hinarit, és maga mellé intette. Vezér mindeközben komótosan átsétált a szemközti fal mellé, és ott, az árnyékban keresett magának fekvőhelyet.
- Megfogadtam, hogy ha ma veszítek, beszélek veled valamiről. Egy lehetőségről. A kételyeimről. Mindenről, ami ott motoszkál a fejemben. Ezért hívtalak ma ide - kezdett bele a lány minden előzmény nélkül mondandójába, és tekintetével a vizet pásztázta. Aprókat körözött a lábával, amivel kisebb hullámokat szított maga előtt. Egyik kezével a márványkövön támaszkodott, másikkal akaratlanul is a csillag alakú fülbevalóját piszkálta. Vajon miért ragaszkodik ennyire ezekhez az emlékekhez?

by **Chancery** Szomb. Jún. 29 2019, 15:12

/Barairo Pinku/

Chancery csípőre tett kézzel állt az ajtóban, elszánt tekintettel mérte végig a helyiséget, kezében egy portörlő ronggyal. Magára a rongyra nem is volt szüksége, lévén a játék automata rendszere mindig tisztán tartotta a boltot, egyszerűen csak jól esett a lelkének, hogy valamit ő is tehet a dologért, még ha az csak annyi is, hogy úgy tesz, mintha takarítana. Dust, a kis főnixmadár a neki kijelölt állványon tollászkodott, Álomkelő pedig ezt a cselekvést leste árgus szemekkel, mintha ismét fejébe vette volna, hogy kerüljön bármibe, ő bizony egy nap le fogja vadászni a tüzes csibét, kerüljön bármibe is. Ami nagy valószínűséggel végülis csak pár megpörkölődött bajuszszál lenne.
-Mondjuk az is eszembe jutott, hogy konkrétan új épület kéne, de az kissé drága még az én tárcámnak. -magyarázta a lány, egyszerre csak önmagának, egyszerre pedig az állatkáinak. -Na mondjuk nem mintha valaha is lettem volna gazdag. Mennyi is volt a maximum aranykészletem? Túl léptem egyáltalán valaha a 4000 aranyat? Echte nem akar rémleni...
~Ez is ugyanolyan, mint minden más. Túlbonyolítjátok.~ -Álomkelő megrázta magát, levéve tekintetét a főnixről és úgy döntött, inkább az ajtó felé indul. ~Amíg ti itt elvagytok, mint a befőtt, én ha nem bánjátok, szívok egy kis friss levegőt.~
-Csak nyugodtan. -biccentett mosolyogva a gazda, aki összefonta ujjait, nyújtózott egy nagyot, majd lófarokba kötötte a haját és meghúzta a fehér kötény zsinórját is, amit a munkához szerzett be. -Akkor dologra! Alakítsuk át ezt a kócerájt, hát ha többen jönnének vásárolni!
A következő percekben az erre járók nagy zajongásra, tördelésekre, egyes káromkodásokra és az ajtóból-ablakból kiáradó porfelhőre figyelhettek fel. Na meg a szürke-fekete, nagyobbacska macskára, aki mindezt hátralapított fülekkel, csukott szemmel tűrte az ajtó mellett üldögélve.

/megjegyzés: Pinku-nak szó szerint ez lesz az első nagyobb játéka fórumos körökben, így tőle nem várom el a 250 szavas reagokat, csak megkérem, hogy mindig próbáljon többet és többet írni Wink

Cserébe majd megbeszéljük, legyen-e jutalmazás vagy sem/

by **Barairo Pinku** Szomb. Jún. 29 2019, 15:49

Pinku azóta is kisebb pihenőkkel rohant, hogy megtalálhassa az üzletet. Az arcán nem igazán lehet kivenni az érzéseit, hisz egyszerre jelent meg rajta mind a fáradtság, a kétségbe esettség, és az elszántság. A rohanós útja szépen lassan elvezette őt az Északi részre, ahol egy kicsit megpihent egy falnak dőlve. Próbálta össze szedni magát és gondolatait is, eközben légzését stabilizálni, hiszen zihált.
-Jól van kislány. Nincs semmi baj, próbálj emlékezni arra amit mondtak neked. Merre is kellet menni? A fene enné meg a rossz memóriámat
Próbálta törni a fejét ámbár néha kicsit szószerint is, mikor már nem csak a kis öklével ütögette kobakját, de erre a célra a közeli falat is felhasználta már. De az a kis villanykörte csak felvillant a fejében és ismét rohanni kezdett a célja irányába. Lassan szeme elé tárult az üzlet alakja, ami eléggé tömény porfelhőt eregethetett magából, és szép szava tömkelege csapta meg a lány fülét. Kezdetben kicsit habozva bár, de azért csak oda sétált. Kicsit kopog, majd csak ajtót nyit és behajol.
- Sumimasen. Izé. Jó helyen járok? Ez a Főnixkönnyes köves bolt? - Majd szépen lassan, kicsit bizonytalan léptekkel beengedte magát az üzlet helységbe, és körbe tekintett. Szeme egyből két dolgon akadt meg. A Főnixmadáron és a macskán. A két állatot egy darabig nézte, elámult a főnix madár szépséges tollai láttán, és a nagy darab, szürke fekete bundájú macska gyönyörű szőrét. Amint észbe kapott, hamar meghajolt bemutatkozás gyanánt
- Elnézést a... a nevem Barairo Pinku és azért jöttem, hogy tanácsot kérjek illetve munkakeresés végett, p...persze ha ez nem okoz önnek gondot.

by **Chancery** Szomb. Jún. 29 2019, 20:19

-Gyerecsaaak! -rikkant egyet, mikor meghallja a kopogtatást, bár ahogy az illető benézne, elsőre nem sokat látna. A bolt egyik fele eddigre már teljesen üres, és minden holmi, ami nem tört pixeleire valamilyen oknál fogva, egy kupacban hever a másik végében. A pulton ugrbaugrál a kis főnixmadár lelkesen, míg az alkalmatosság alól csupán a két fekete fülecske kandikál ki, ahogy Chancery valószínűsíthetőleg valamit alatta művel, de azt nagyon.
A kérdés hallatán viszont kibukkan, először csak barna haja, majd két csodálkozó szeme és orra. Ez utóbbi már annyira nem csodálkozik, szimplán csak ott van. Ahogy felfogja a szavak értelmét, mosolyogva feláll a padlóról, és kuncogni, majd egyenesen kacagni kezd.
-Köves bolt? Köves bolt, oké, ez tetszik, ezt lájkolom! -nevet, a hasát fogva, még a szemüveget is leveszi, hogy meg tudja törölni a szemeit. Mikor valamennyire úrrá lesz magán, visszateszi az orrára és rámosolyog a lányra, egy kis biccentés kíséretében. -Persze, jó helyen jársz, és ez nagyon cuki volt. Kristálykereskedés lenne, csak épp nagyban átalakítok. -tárja szét a kezeit, körbemutatva a nagyrészt üres helyiségen. Végül közelebb lép Pinkuhoz a bemutatkozást követően és kezet nyújt neki. -Chancery, a bolt tulaja, örvendek.
Kicsit, tény és való, meglepődik a szokatlan kérés hallatán, de nem zökken ki. A rongy a földön végzi, ahol nem sokra rá üvegcsörömpölés hangjától kísérve pixeleire esik és eltűnik, mintha sosem lett volna. Chan csípőre tett kézzel, gyorsan végigméri a lányt, majd félredönti a fejét.
-Nagyon szívesen, akár mind a kettőt. Tanácsot öröm adni, és bevallom, téged szerintem valami angyal küldhetett, mert most kifejezetten jól jönne egy segítő kéz. Már ami az építőmunkásságot érinti. -néz ismét körbe a helyiségen. -Utána nagyon szívesen kitanítalak kristályírónak is akár, úgyis hiányszakmává vált az utóbbi időkben. Csak előbb a boltot akarom kipofozni, hogy ígéretesebb legyen. Ez így rendben lenne neked?
Dust, a kis főnixmadár, miután végighallgatta a beszélgetés, kicsit csapkodni kezdett a szárnyaival, majd elrugaszkodott a pultról és egyenesen Pinku vállán telepedett le. Ott kicsit egyensúlyozott, majd összecsukta szárnyait és lehunyta a szemét. Chancery ezt látván elkuncogta magát, és mint aki nem hiszi el a látványt, megcsóválta a fejét, mosolyogva.
-Ez a madár... -mutat Dustra. -...csak azokra szeret rögtön rászállni, akiket kedvel és elfogad.
~A számba is nyugodtan beleröppenhetne néha.~ -a macska kellemes, női hangja egyenesen a fejekben szólalt meg. Channak ez már megszokott, de Pinku most először tapasztalhat ilyet.
-Te maradj magadnak. -válaszolt a gazda, jókedvűen, csipkelődőn.

by **Barairo Pinku** Szomb. Jún. 29 2019, 20:45

-Igen is asszonyom állok szolgálatára nagyon szívesen -Vágta magát vigyáz állásba, ahogyan Chancery elmagyarázta neki hogy éppen mi merre és hány méter az épület jelenlegi állapotát illetően, és hogy a nagy átalakítás után tudna vele foglalkozni.
- Tudja asszonyom, én a kinti világban nagyon sokat segítettem be a szüleim fodrász üzletében, ezért nincs nagyon ellenemre az ilyesfajta munka. Szeretnék önnek a hasznára válni amennyire csak tudok ha már ész nem nagyon adatott nekem. - A kezdeti lelkessége egy kicsit leapadt egy mini mosollyá ahogy mesélt a múltjáról a macska füles leányzónak. Viszont a kis szomorkás mosolyát a meglepődés arckifejezése váltotta át midőn vállára telepedett a Főnixmadárka. Kicsi kezével próbálja megsimogatni Dustot feltéve hogy ő hadja e neki vagy sem, majd még jobban meglepődik amikor hallja, hogy igazán ritkaság számba megy az hogy bárkinek a vállára telepszik egyáltalán. Attól meg szó szerint hanyatt vágja magát amikor hallja fejében a női hangot, mely a nagy macska felől érkezhetett. Remegő kezével mutat a nagy méretekkel rendelkező vadmacska irányába.
- EZ EZ EZ EZ A MACSKA MOST BESZÉLT? - Pinku nem igazán tudta hova tenni a dolgot és le sem tudta venni a szemét meglepődése tárgyáról. Nem telik neki pár percbe azért hogy hamar megfeledkezzen a dologról, majd nagy nehezen feltápászkodik és leporolja magát.
- Szóval. Beszélő cica, egy engem kedvelő Főnix, aki szinte nem is ismer, és egy kedves cicafüles főnök. Mikor kezdhetek? És mi lesz az első feladatom? Már nagyon várom - Izgatottsága még sosem látott méretek öltött. A lány már szinte egy helyben ugrál, és várja mit fog neki kiadni utasításban újdonsült főnöke. Az arcára még a remény sugara is kiköltözött, hátha lesz olyan hasznos, mint régen a fodrász üzletben.

by **Chancery** Szomb. Jún. 29 2019, 21:05

-Na, ilyen butaságokat nem akarok hallani. Eszes lány vagy te a magad módján. -kacsint rá, majd megfordul, szemrevételezi a polcokat, és elkezdi őket a mai munkára teljesen üressé avanzsált inventoryjába pakolni, így teljesen csupaszra varázsolja az egész bolthelyiséget. -Viszont akkor nagyon köszönöm. Az a lényeg, hogy a boltot jódarabig ketten használtuk, én, és egy barátom, aki potifőző volt, de ő már nagyon rég nincs mellettem. Az az ajtó pedig egy másik boltba vezetett, de az sincs már sajnos.
Ahogy ezeket mondja, szemmel láthatólag valami nem stimmel. Egy kicsit elszomorodik, elszorul a torka, de hamar ismét a régi lesz és bátorítóan a lányra mosolyog. -Megszüntetném az ajtót és a mögötte levő átjárót, azt elintézem én. Addig megtennéd, hogy azokat a polcokat a falon eltünteted? Csak jelöld ki őket, és tedd be az inventoryba. A hátsó falra akarom átpakolni őket. -mutat a pult mögé.
Pinku reakciója Álomkelő szokatlan kommunikációs stílusára egyszerre meg is lepi, meg nem is. Nem először lát ilyet, és utólag jut csak eszébe, hogy valóban, illett volna figyelmeztetnie a lányt. Túlságosan belemerült a munkába. Megcsóválja a fejét, és segít Pinkunak felkelni a földről.
-Bocsi, igen, ez a macska. Ő Álomkelő, a petem. Idomár vagyok.
~Képes vagyok egyfajta kommunikációs csatornára rácsatlakozni, amin át hallasz. Még arra is képes vagyok, hogy csak te halld a hangom, de Csan nem, és fordítva.~ -a macska kitátja a száját és ásít egy nagyot, ahogy leül az ajtó mellé, farkát a lábai köré tekerve. ~Örvendtem.~
-Dust pedig csak hallgat az ösztöneire, ami nagyon jók. Ő elsősorban a céhem állata, de valamiért velem van a legtöbbet. -von vállat, miközben elkezd dolgozni az ajtó mögötti átjáró eltüntetésével.
-Na, és, mesélj magadról valamit, ha gondolod. -tette hozzá utólag, mikor már a munkája felével készen is volt. Ebben a világban minden gyorsan halad, előre örült, hogy talán alig egy óra múlva ismét berendezheti teljesen.

by **Barairo Pinku** Vas. Jún. 30 2019, 14:18

- Szóval akkor fogom magam, kijelölöm így, és berakom az inventorimba így, és ha minden igaz meg is van. Hová vigyem? Oh meséljek magamról? Hát nagyon sokat nem tudok mondani. Nagyon szeretek játszani, mielőtt bejöttem volna sokat MMORPG-ztem. De ez nagyon más mint azok. Teljesen más élmény és nagyon furcsa volt elsőnek. Te mennyire akadtál ki amikor közölték hogy be vagyunk zárva? Én nagyon. Bocsi szólj hogyha nagyon sokat csacsogok - A lány miközben nagyon lelkesen mesélt, szépen átvonul hátra ahova mondta Chancery hogy vinni akarja a polcokat, és megpróbálja felrakni őket a falra, majd a lelkesedése keserű mosolyra váltott.
- Tudod. Nem nagyon emlékszem az elmúlt hét évre. Egy játék hiba miatt ki lettem ütve és nem rég tértem magamhoz. Vagyis hát nem is tudom mióta lehetek ébren. Az idő érzékem még nem a legjobb. Itt jó lesz a polc? - A kislány igyekszik mosolyát újra elő hívni, hogy ezzel is próbáljon jókedvet varázsolni környezetére. Miután elvégezte a feladatát megpróbálja megkeresni a kis főnixet, aki elesése után nem tudja merre felé reppenhetett el, de ő szeretné megsimogatni ismét. Majd inkább úgy dönt hogy közelebbről is megszeretné vizsgálni Álomkelőt, feltéve hogyha ő engedi és nem kezd el rá morogni.
-És mond csak. Milyen ez az idomár kaszt? Ugyan is amikben én játszottam MMO-k ott olyasmi volt, hogy foktál egy random állatot a közeli erdőből és ellenségéből csináltál belőle egy barátot. Itt is így megy, vagy itt azért valamennyiben más? És tényleg itt hogy kell képességeket aktiválni? Nagyon bonyi, vagy könnyen bele tudok jönni? - És Pinku lelkesedése, ismét százon pörög, mintha a kezdeti rosszkedvének nyoma se lenne.

by **Chancery** Vas. Jún. 30 2019, 14:57

-Oh, nyugi. Egyenesen felüdülés végre egy új hangot hallani. -legyint a megjegyzés hallatán. És még csak nem is hazudik. Ő maga se tudja már, pontosan mennyi időt töltött egyedül, elvonultan, mindössze a két állat társaságában. Egyedül Worg, a sebhelyes arcú férfi látogatta meg olykor, feltett egy kérdést, és amíg nem volt elégedett a válasszal, újra és újra ott hagyta. Mire ismét visszatért a városba, a céhbe, az életbe, Chancery csupán akkor értette meg, hogy valami megváltozott. Nem a környezet: hanem ő maga.
A sok egyedüllét után pedig igazán felemelő egy életenergiával teli, csacsogó lányka társasága. Úgy érzi, mintha ő maga is még inkább töltődne tőle.
-Én is előnybe részesítettem a gép előtt ülős játékokat, meg néha a kezdeti VR-t. Ez a fajta virtualitás nekem is új volt eleinte, de mostanra megszoktam. -fejezi be az átjáró lezárását, és végső simításként felemeli a falat elé, így az ajtó volt-nincs többé. -A Bejelentésre gondolsz? Kayabára? Hát, megmondom őszintén, már nem nagyon emlékszem. Tuti, hogy pánikoltam. Akkor abban a korban voltam pont, mikor lelkesen házasságot meg gyerekeket terveztünk a párommal, de ha nem jutunk ki, akkor ugye az egésznek lőttek. Mostanra már megnyugodtam, elvégre, ha ez a helyzet, akkor nem tudok mást tenni, mint a maximumot beleadni.
Mindezt fülig érő mosollyal, töretlen pozitivitással mondja. Még Álomkelő is felkapja a fejét, sárga szemeivel a gazdáját lesi, majd folytatja a mosakodást.
-Ja, eleinte nem voltak a szerverek a legjobbak, nagyon sokan még csak most ébrednek fel, gondolom ahogy nő a kapacitás. De felébredtél, és ez a lényeg, majd én segítek utolérni valamennyire a szinteket, hogy biztonságban lehess. -majd előre hajol a fal utolsó simításaiból és egyik hüvelykujját felemelve mutatja, hogy teljesen tökéletes a polc elrendezése. -Tökély, köszönöm!
Chancery elkezdi a szekrényeket rendezni azon a helyen, ahol azelőtt Yuichi pultja volt, ezt tervezi kirakatnak, majd elkezdi az ajtó melletti falat átalakítani, hogy egy nagy üvegablak legyen ott, ahonnan be lehet látni az utcáról is. Dust, a főnix nem reppent messzire, egész pontosan visszafoglalta helyét a madárülőkéjén, és jóleső kis elnyújtott csippantással jelzi, hogy jól esik neki a simi, amit kap. A tollai enyhén melegek. Álomkelővel már nincs ekkora szerencséje Pinkunak, mert a macska a közeledés láttán abbahagyja a mosakodást, feláll és átsétál a helyiség egy másik sarkába.
-Ő nem szereti a babusgatást, csak ha épp olyanja van. -nevet fel Chan ennek láttán.
-Hmm, itt picit más. Egyébként én is arra számítottam, hogy le kell vadászni a peteket. Régen a Perfect World volt a kedvenc MMO-m, abban úgy működött. Itt viszont ha az idomárt választod, kapsz egy véletlenszerű tojást, és mikor kikel, az lesz a peted, és ennyi. Én egyébként először egy óriáspókot kaptam, de iszonyúan féltem tőle eleinte, szóval írtam a GM-eknek, hogy kérnék egy újat. Így megkaptam Álmot. Bár abszolút poén, hogy azóta a pók miatt egyenesen megimádtam őket, és Jay, a párom állandóan a falnak ugrik, mikor látok egy pókot és elkezdek szívecskéket eregetni, hogy milyen édes. -neveti el magát, majd elgondolkodva Pinkura néz. -Te melyik kasztot választottad?

by **Barairo Pinku** Vas. Jún. 30 2019, 15:53

Mivel a macska elutasító volt vele szemben, ezért vissza sétál a madárkához és őt szeretgeti tovább.
- Hogy milyen kasztot választottam? hmmm mit is mit is? Áh meg is van. Kardforgatót. Az a kedvencem. Minden egyes MMO-ban amit játszok azt a kasztot választom. Nem tudom miért. Valamiért nagyon tetszik nekem a stílusok, a páncélzatuk meg minden. Volt egy MMO ahol 2 kardja volt a Kardforgatónak. Az nagyon tetszett nekem. Úgy voltam vele hogy hijjá meg shumm. - Pinku ezzel próbálja reprezentálni, miként, és hogyan vágott a régi játékokban amiket nagyon sokat játszott. Energikusságát még azzal is produkálja, hogy már már táncol össze vissza az üzletben. Kicsit néha olyan mintha balettozna, néha pedig olyan mintha próbálna valamit harcolni, majd a fenekére huppan
- Hol is tartottam? Na mindegy. Pókot kaptál elsőnek? Pedig vannak amik nagyon cukik tudnak lenni. Nekem volt egy kaszás pókom a szobám sarkában régen, és elneveztem Henrynek. Na mindegy is. Én is szeretnék majd mindent bele adni amit csak tudok. Hiszen én is ki szeretnék jutni. Olyan jó lenne már elképzeltem, hogy ha kijutok, úgy tele fogom enni magam hogy ki fog pukkadni a hasam. - Ezzel már imitálni is kezdte, hogy milyen is lesz majd, és a végén még egy pukkanó hangot is kiadott magából, majd elnevette magát. Egy kellemes sóhajtással elfeküdt a földön, és a plafont kezdte el nézni, kicsit csendben maradva, elmélkedve hogy milyen is lesz majd amikor akcióba indul, és megtanulja az alapokat, majd felpattant és azzal a lendülettel meg is hajolt.
- Szóval mikor és mivel kezdünk Sensei?

by **Chancery** Vas. Jún. 30 2019, 17:00

Az ablak lassan kész is van, Chan jóformán az utolsó centiket próbálja még rendesen beállítani, hogy minden a szája íze szerint legyen. Vissza kettő, előre kettő, mégis vissza kettő, majd előre egy, és tökéletes. Bólint magának elismerően, majd hátrafordul és karba tett kézzel, kuncogva figyeli Pinku előadását.
-Nem semmi. Mintha kardtáncos lennél, igaz? -jegyzi meg a fejét félredöntve. A produkciót Álomkelő is figyelemmel kíséri, de úgy tesz, mintha egyébként magasról tenne a dologra, és mikor Pinku fenékre billen, folytatja a mosakodást odakint.
-Én a legtöbb esetben idomárt vagy idézőt választottam az ilyen játékokban, szóval nekem itt is egyértelmű volt, mi leszek. Varázslat pedig alapvetően itt nincs, de a képességek valamennyire tudják kompenzálni. Én például tüzeket gyújtok. -kuncog, és csettint egyet, bár ettől még nem történik semmi.
A továbbiakban először a pult mögé feltett polcokhoz lép, megnyitja a menüjét és elkezdi egyforma távolságra kitenni oda a különböző színű kristályokat.
-Most már én is így gondolom. A kaszáspóktól mondjuk sosem féltem, én is békén hagytam őket a szoba sarkában. Egyszer volt egy esetem, mikor költöztem a páromhoz, hogy a szekrény tetején voltak a rajzaim. Levettem a rajzmappát, de még régebben oda szőtt hálót egy kaszáspók, és ahogy megmozdítottam a hálóját, millió picike pókocska szaladt szét. Na akkor megijedtem. De ez még a játék előtt volt. -nevet fel. -Norm, az a pók, akit ide kaptam elsőnek petnek, nagyon édes volt. A tenyeremben elfért... Hmm, láttad régen a Harry Pottert? Hasonló volt Aragóghoz, csak picúrban.
Lelke mélyén feltörő kezdő orvosi énjét gyorsan el is csendesíti, csak hallgatja a lányt. Nem akarja letörni ezt a lelkesedést azzal, hogy elkezdi magyarázni, ennyi idő után eleinte valószínűleg mozdulni sem fognak tudni. Nem kell tudnia.
-Nyugalom, drága, időnk mint a tenger. -legyintett, ahogy végzett a polcok kitöltésével és csípőre tett kézzel ellenőrizte a művét. Jöhettek a szekrények, ide a már kész, bátran elvehető darabokat kezdte pakolni. -Lassan kész vagyunk, bár azon töprengek, valamivel talán nem ártana kidíszíteni a helyet. Szerinted pár növény feldobná? Vagy valami dísztárgy...? -néz körbe töprengőn, majd a lányra mosolyog. -Utána kiviszlek kicsit a mezőre, hogy megmutasd, mit tudsz már és mit tudok tanítani. De nem nehéz a harc se, majd meglátod.

by **Barairo Pinku** Vas. Jún. 30 2019, 19:48

Pinku azon nyomban oda pattan Chan mellé és nézegetni kezdi a berendezést. A fejére erőltet egy gondolkozós arcot, még a nyelvét is kidugja hozzá. - Egy kis Rózsaszín dísz ide és ide, egy vázányi rózsaszín virágocska oda, aztán pár dísz még arra a falra simán elfér, azt nem tudom hogy milyen színű legyen, de kell oda valami, aztáááááááán, kellene oda is még valami. Oda abba a sarokba. - Ezzel neki is áll ismét körbetáncolni az üzletet, közben valami kellemes dallamot dúdolászva, ezzel is ismét szemügyre véve az egész üzletet.
- Mindig is érdekelt a balettozás. Egy ideig autodidakta módon tanultam filmekből és netes anyagokból mivel nem nagyon volt pénzünk az iskolára. Ha egy kicsit bénázok az valószínűleg amiatt lesz. Előre is Gomene. Valamiért a kardok is nagyon vonzottak. Imádtam az olyan filmeket és animéket amikben kardok szerepeltek. A Harry Potter meg abszolút favoritom. A kedvenc részem a négy mert abban vannak azok nagyon szép sárkányok. Imádom a sárkányokat. Olyan misztikusak és szépek. Nagyok és tisztelet parancsolóak.- A kis beszélgetéses tánc produkció után most nem a fenekére, hanem inkább magára Chanra érkezett, ezzel felborítva kettőjüket. Pinku a lehető leggyorsabban lekászálódott főnökéről és igyekezett felsegíteni őt.
- Jajj nagyon nagyon nagyon sajnálom Chancery nem akartam kérlek ne rúgj ki emiatt. Esküszöm hogy legközelebb jobban oda fogok figyelni a lépéseimre. Tényleg nagyon sajnálom, nem esett bajod ugye? Jajj de ügyetlen vagyok - Ezzel a lányka igyekezett leporolni az új főnöke ruháját, közben nagyon sajnálkozó arcot vágva. Látni rajta hogy nagyon sajnálja a dolgot és igen zavarba is jön. Rögtön az első napján leveszi a lábáról a főnök szó szerint.

by **Chancery** Vas. Jún. 30 2019, 20:04

-...Esetleg rózsaszín? -mosolyodik el, ahogy hallgatja a lányka sorolását. Ő is szereti a rózsaszínt, de mikor Pinku kicsit megáll és dúdolva szemrevételezi a helyiséget, hogy tervezhessen, felemeli az egyik kezét és elővéve legkedvesebb, kissé bűnbánó arcát, megszólal. -Jó a rózsaszín, a virágokat lájkolom, de ne vigyük túlzásba. Ez mégis csak egy bolt. Én inkább zöldben gondolkodtam most, de szerintem egyszerűbb lesz, ha elindulunk. Van a közelben egy kis piacsor, hát ha ott látunk valamit. Velem jössz? Akkor már kimehetünk a mezőre is, gyakorolni kicsit, aztán visszajövünk dekorálni.
Bár a játékban a nyári hőmérséklet is kellemesre van állítva ezen a szinten, nem kell sok idő, hogy Álomkelő megunja a kinti hőséget a bundájában és inkább visszajöjjön épületen belülre. Megkerüli a pultot, gyorsan elslisszolva Pinku táncoló lábai elől, és elbújik a kifejezetten neki kialakított kis résben. Dust, a főnixmadár, kicsit vár, majd elkezdi elfütyörészni a Harry Potter főcímdalát.
-Semmi baj, amíg gyakorlod és tanulod, az a lényeg. -legyint Chan ismét, de a szeme igazán akkor kezd csillogni, mikor szóba kerülnek a sárkányok.
Chanceryről sokan tudják, hogy a főnixmadarak szeretete mellett elsősorban sárkánymániás is.
Pinku talán még be se fejezheti a mondatát, mikor egy éles "UGYEEEE?" kiáltással fordul felé fülig érő mosollyal, és talán ez is közrejátszhatott az elesésben. Egy klisés animében most egymásra kéne esniük (meg még klisésebben egymásBA), de Chancery Akrobatika jártassága bekapcsol és a lány meg tudja támasztani magát a lábával, hogy ne essenek el. Pinku szinte rögtön odébb ugrik sűrű bocsánatkérések közepette, de Chan előre nyúl, megfogja a kezeit, magához húzza és kicsit kipirult arccal rámosolyog.
-Nyugi, semmi baj, van kitartásom. És ugye, milyen szépek voltak? Főleg a magyar, na azt imádtam legjobban, nem csak azért, mert én is magyar vagyok, hanem mert olyan gyönyörű és vad és fekete! A gömblángsárkányt is olyan szívesen megnéztem volna nagy animációban, kár, hogy legalább egyes kicsiket nem mutattak meg jobban! Amúgy itt is vannak már sárkányok, sajnos minibossként is, meg tuti lesz boss is, de ha idomár vagy, akár sárkány is lehet a peted, már sokkal találkoztam.
Chancery is tud csicseregni és hadarni. Most épp kicsit elveszítette magát és hadar, kvázi levegőt se vesz. Még jó, hogy Aincradban, szigorúan véve, nem is szükséges.

by **Barairo Pinku** Hétf. Júl. 01 2019, 10:08

- Ugye én is nagyon imádom annyira szép volt a magyar. Te is magyar vagy? Én is csak menthetetlenül szeretem az animéket. Meg a rajzfilmeket. Láttad az a sárkányos rajzfilmet, amiben nagyon sok sárkány van és rajtuk repülnek a vikingek? hát én nagyon nagyon szeretem. Olyan szépek azok a sárkányok is. Na meg hát ami a sárkány szívben van sárkány. Zseniális. Egyik kedvenc filmem. De szeretném újra látni.- Amint befejezte a maga kis hadarását, vesz egy jó mély levegőt, majd elneveti magát az egészen. Amióta belépett a játékba, nem csacsogott ennyit mint most és ez most jutott el az agyáig.
- De régen beszéltem, és hadartam ennyit. Bocsánat de azt mondtad piac? Szívesen elkísérlek. Nagyon szerettem a közös bevásárlásokat a családdal. Általában nem bírtam magammal és mindig előre szaladtam. Rend szerint egy két emberbe bele is szaladtam és meg is kaptam a tipikus "Pinku figyelj már jobban a lábad elé!" mondatot apámtól. Apám igen szigorú de igazságos ember. Lemerem fogadni hogy nagyon hőzöng most, hogy "Az én lányom biztos nem fog meghalni" meg hogy "Ha megtalálom aki ezt tette megverem egy ollóval"- Minden egyes idéző jeles mondatnál próbálta utánozni apja sajátos, markáns mély és tisztelet parancsoló hangját, bár szemmel láthatóan alig bírta ki hogy ne kacagja el magát az egész végén. A Jó kedve ismét sugárzik és alig bírta egy szuszra lehadarni az egész mondani valóját ismét. Már ő is érzi, hogy ez az egész egy gyönyörű barátság kezdete
-Na mindegy. Akkor mutatod az utat? Én még nem nagyon ismerem ki magam és amikor jöttem is egy kicsit már eltévedtem. - Egy picit kínos nevetés közepette vakarni kezdi tarkóját rózsaszín fürtjei mögött.

by Ajánlott tartalom