Re: Északi rész

by **Aizawa Shibō** Szer. Nov. 28 2012, 17:14

Az eddigi virtuális világban eltöltött idő gyorsan kezdett már megszokottá vállni, legalábbis Shibou fejében. Egyszerű állatra hasonlító mobok, esetleg koboldok megölésével szórakozott néha napján, hogy azért mégis legyen egy kis pénze ételre, vagy egyéb szükségletekre. Az ember öléssel még nem próbálkozott ebben a világban, de már nagyon nehezen képes visszatartani ezt a kényszert, és már az NPC halál sem elégíti ki annyira, mint a legelején, hiszen azokon vagy megjelenik az "elpusztíthatatlan" tárgy jel, vagy pár kilométerrel arrébb újjáélednek. Ez neki nem volt elég, hiszen az ölésre nem pusztán úgy gondolt, mint valami szórakozásra, bár neki annak is megfelelt. Ő csak annak az életét veszi el általában, aki nem teljesíti a saját fejében megjelenő világképnek a kritériumait. A való életben is csak a szülei szegték meg ennek a feltétel listának a kereteit, de minnél több embert lát szerencsétlenül baktatni az utcákon, annál jobban veszi észre, hogy nincs céljuk, és csak menekülnek a harc elől. Utálja az ilyen embereket. Miért kell félni a haláltól, és a vér zamatától? A halál csak a kezdet. Egyszer magától is elérkezik, miért lenne baj, ha előbbre hoznánk azt az "egyszert". Soha sem értette a halálfélelmet, hiszen ő (az egyszer biztos) soha nem félt a fájdalomtól, és a haláltól. Szadista, és mazoista énje is kitörni látszik, és csak egy kérdés választja el a kiteljesedésétől: Meddig fogja még bírni? Most is éppen az északi részen üldökél a városban, és ártatlan szemekkel nézelődik. A városban sok ember fordul meg, vannak akik már a játék kezdete egyes szintűek (mint Ő), és vannak akik már a négyes szintet kopogtatják, mikor még csak most tisztították ki az első szint főbossának a termét. Bizony-bizony, azért néha ő is olvassa a híreket, amiket a város főterén lehet megtalálni. Na meg a besúgok sem hiába keresnek olyan jól, hiszen sok kezdő játékos bármit megtenne egy kis plusz infóért, amivel a többiek elé kerülhet, vagy titkos előnyöket tudhat magáénak. Shibou most egy szemrebbenés nélkül nevezhető ártatlan tizenéves kisfiúnak, hiszen a feje fölötti jelző is világítva jelzi, a zöld színt. Kisebb cselekedetei már elmúlni látszottak, és a narancssárga szín is már pár hete eltűnt a feje fölül. Mivel így sokkal ártatlanabbnak, és kedvesebbnek tűnhet, mint máskor, ezért úgy döntött, hogy ideje lenne jobban megismerni a környéken lévő játékosokat, hátha megtalál köztük olyan embereket, akikkel megegyező a világnézetük. Még soha nem voltak barátai, társai..és persze nagy esélyes, hogy most sem lesznek, de azért jó lenne látni egy-két embert akire nem helyezi ki a jelzőtáblát, és nem áll szándékában megölni. Ugyanis egyre kevesebb az ilyen. A fiú a padon ülve közbe-közbe a sietős léptű játékosokat figyeli, máskor pedig a kezén lévő különleges tetoválást méregeti, ami a játék beállításainak köszönhetően a virtuális világba lépéskor sem tűnt el a testéről.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Nov. 29 2012, 18:26

<< Shibou >>

Sejtelmem sincs, miért somfordáltam az oly simán sebezhető spílerek seregében sötétedésben. Esetlegesen sütnivalóm hagyhatott sorsára. Tény, hogy nem szokásom sokat sertepertélni a sokaságban. Slamasztikát sugallt a sok semmirekellő figyelmét saját sejhajomra terelni, hiszen szembeszökő látvány voltam skarlátvörös indikátorommal, mely szerfelett kitűnt a sokadalom smaragdszínű jelzéséből. S mégis, sokak meglepetésére teljesen stresszmentesen sétálgattam, a sikátorokat is elkerülve, a nyílt utca serény sivatagában. Sietős sétafikálásomnak az idő volt sürgetője s mozgatórugója, sudár alakom szinte suhant az utcakövek felett. Statisztikát sem kellett vezetnem róla, hány sügér tekintetének kereszttüzében siettem, semmi sem volt, ami elterelhette volna sajátságos külsőmről a figyelmet. Sorban hagytam magam mögött a sufnikat, semleges pillantásomat szegezve a sutyorgókra, s célomra összpontosítottam. Sajnálatos módon azonban hiába a sietségem, sok időbe került így is az érkezésem.
Sóhajom sistergett a sötétben, s fejemet megvakartam tanácstalanságomban, mely hirtelen selyemleplét borította rám. Behúzódtam egy sikátor sejtelmes sötétjébe, míg következő lépésem kitalálására sürgettem saját magam. Volt egy sanda sejtésem, hogy az információm selejtes volt, amilyen sekélyesen sózták oda hozzám. Jár egy saller annak a sihedernek, valami Shutara, vagy mi volt a neve. Sőt, szerintem a saller mellett sípcsonton is rúgom, vagy talán kardommal suhintok s négyelem fel a semmirekellőt. Persze nem most. Most sejtheti, hogy nem egy sört szeretnék meginni vele a sikátorok sokaságában. Türelemmel kivárom a pillanatot, mikor nem fogja sejteni sajátos bosszúm érkezését, s akkor fogom a sajtot az egérlyuk szájába suvasztani. Skarlátvörös kurzorral sem szabad ám szórakozni, s majd megtanulja. Bár ez lesz az utolsó sikere Rolling Eyes

S végül úgy döntöttem, ideje kilépni a sötét árnyak közül, s keresni valami más elfoglaltságot, amíg teljesen be nem sötétedik. Tekintetemet körbehordoztam, s bíztam benne, hogy valami vagy valaki felkelti az érdeklődésemet.

by **Fuun Kotarou** Pént. Dec. 14 2012, 03:28

>>Sweet Dreams, a kedvenc cukrászda<<

Kicsit meglepődtem, mikor a kedvenc édességéből ad nekem. Valami aprósággal is totál beértem volna. Noh mindegy. Indulás után bele is kóstoltam, s valami igazán ismerős érzés fogott el.
-Hmm, ez isteni.
Mondtam félhangosan, majd hirtelen 90°-ban elfordultam és bekanyarodtam egy kis utcába. Tovább eszegettem, s közben totál pörgött az agyam. Jobb fordulat, bal, majd ismét egy jobbos. A város szinte lehetetlen részein át vezetve újdonsült ismerősömet elérkezek a kiszemelt célhoz.
-Hát persze! Tudtam én, hogy a kóborlás mindig jó. - Mondom magamnak, majd odafordulok a partneremhez.-Had mutassam be neked egyik kedvenc tákolmányomat a városban, A Sweet Dreams cukrászdát. Nem túl nagy, de igazán pompás sütizős hely. Van kedved neked is kipróbálni?
Ha gyűjteménye van édességből, akkor csak nem hagyja ki ezt a lehetőséget. Bent a szokásos kis asztalkához vezetem, majd ott a kis füzetecskét átnyújtom neki. Én már törzsvendégként tudom is, hogy mit rendeljek. Egy hatalmas kehely fagylalt, meg jeges kávé. Ha döntött az ő rendelését is leadom, s fizetek is. Ha úgy dönt később, hogy ő nem akar meghívva lenni, majd még rendel, de nem igazán üti meg a pénztárcámat egy kis süteményezés.
-Eszembe jutott mi lenne a jutalmam a fogadásból. Csinálhatnál egy jó frizurát a hajamból, míg én mesélek. Nem igazán értek hozzá, mert túl macerás, úgyhogy nem szoktam semmi különlegeset csinálni vele. Így hát rád hagyom a döntést, hogy mégis miféle műremeket alkotsz, persze csak, ha neked is megfelel a téma.
Ha bele megy, akkor közelebb rakom a székem hozzá, majd fordítva ülök rá, hogy tudjon alkotni. Belekortyolok a kávémba, s boldogan nyugtázom, hogy a helység fénye nem kopott, ugyanolyan pompás mint mindig. Kicsit töprengek magamban, míg mesélem a párbajaimat.
-Ranmaru volt az íjász, akivel anno párbajoztam. Akkor is már erős volt, bár én sokkalta kevésbé. Lévén távolsági harcos jó előnnyel indított, s kis híján kiszedett, mert nem közelharcból indultunk ki. Az egyetlen szerencsém, hogy voltak egymásra halmozott dobozok, s ezeket kihasználva meg tudtam magam védeni, illetve közelebb tudtam jutni. Persze túl könnyű lett volna, ha csak úgy megy. Egyik helyről a másikra menetelkor megpróbáltam előrukkolni mindig egy újabb trükkel, amivel elvontam a figyelmét, és nem tudott azonnal lőni. Aztán mikor közelebb kerültem megváltozott a helyzet. Szerencsére elég gyors voltam, hogy ne tudjon könnyen lerázni. Nagy volt az előnye a közelharcnak, mert az íjászoknak kicsi a közelharci sebzésük. Ha jól emlékszem egy pontnyi. Bár távolra irdatlan nagyokat ütnek. Aztán a végén engem húztak csőbe, felém dobott egy életpotit, amivel elterelte a figyelmem, és sikerült leszakadnia rólam. Utána gondolom sejted mi történt.
Ahogy dumálok és dumálok, megint felébredt az ősi fegyver, amivel az emberek hasába lyukat beszélek, s elhozom a világvégét. Nagyon megtetszett ez a jellemzés a bőbeszédűségemről.
Aztán beugrik valami. Ahogy az emlékekről beszélek, leesik, hogy én már láttam ezt a lányt korábban. Nem tudom miért nem jutott eszembe, vagy miért nem ismertem fel. Jellegzetesen aranyos. De hol láthattam, vagy mikor. Ahogy tovább töprengek leesik, hogy azért nem emlékeztem rá tisztán, mert totál nem a körülöttem lévőkre figyeltem a második Boss harcnál. Ha jól emlékszem a nevét is említette. Biztos emlékszem, hisz olyan pozitívan állt hozzá a dologhoz. Valami Reni? Nem... Az elejére emlékszem, csak nem gond, ha becézem.
-Eszembe jutott, hogy mi már találkoztunk, bocsi totál megfeledkeztem róla. Ren, igaz? Ott voltál a második bossnál.
-Nah, de ne csak én beszéljek, mert a végén megállíthatatlanná válik a dumálásom. Mesélj te is valamit.
Ha nem vagy az ugrálás híve, akkor hagyd figyelmen kívül a boss-os részt. Direkt úgy illesztettem be, hogy ki tudjam venni könnyen. (Ugye én Bossban írtam, olyat, hogy felismerlek a kt-nkból.) szerintem nem sok vizet zavar, de döntsd el te Wink

by **RenAi** Kedd Dec. 25 2012, 03:57

Sweet Dreams, a kedvenc cukrászda ^^

Kota arca némi meglepettséget tükrözött mikor átnyújtottam az édességhalmot, de nem gondoltam nagy ajándéknak mivel az aprócska hajcsatjaim igen sokat érnek nekem. Majd útnak is indultunk, Kota vezetett igyekeztem lépést tartani vele arról nem is beszélve, hogy megjegyezni az útvonalat vagy legalább csak nagyjából. Persze sikertelenül, jobb kanyar bal utána egyenesen kicsit ismét jobb, már ha bele gondolok is jojózik tőle a szemem. Mindeközben megkóstolta a kapott édességeket is.
- Hmm, ez isteni. Jelentette ki a fiú. Nagyon megörültem hogy ízlik neki. Sokan nem tudják értékelni a sajtkrémes édes cukorkát, vagy a paprikás nugátos csokoládét. Persze nem is mondtam el neki hogy miből vannak, jobb is ez így. Majd sorra folytatta a majszolgatást, mire én is kedvet kaptam és elő vettem az invertorymból édes nugát krémmel borított perecet.
- Örülök hogy ízlik. Küldtem egy nagy mosolyt a fiúnak. Majd nem sokra rá ismét megszólalt.
- Hát persze! Tudtam én, hogy a kóborlás mindig jó.
- Had mutassam be neked egyik kedvenc tákolmányomat a városban, A Sweet Dreams cukrászdát. Nem túl nagy, de igazán pompás sütizős hely. Van kedved neked is kipróbálni?
Azzal egy aprócska cukrászda tárult a szemem el. Már első pillantásra bele szerettem.
- Persze, imádom az ilyen helyeket. Mondtam majd gyorsan bentebb is kerültünk. Nem voltak bent túl sokan de azért jó forgalma lehetett ennek az aprócska üzletnek. Belülről egyszerre volt elegáns és aranyos. Leültünk majd a menü listát át is nyújtotta nekem. Most már biztos, az én törzshelyem is lesz ez az üzlet. Kota nem habozott a rendeléssel, de nekem még kellett egy kis idő míg átnézem a választékot.
- Egy hatalmas kehely fagylalt, meg jeges kávé. Majd nem sokra rá én is feladtam a rendelést.
- Hüüüm, én egy nagy kehely eper fagyit kérek csoki sziruppal. Adtam fel a rendelésemet én is.
- Eszembe jutott mi lenne a jutalmam a fogadásból. Csinálhatnál egy jó frizurát a hajamból, míg én mesélek. Nem igazán értek hozzá, mert túl macerás, úgyhogy nem szoktam semmi különlegeset csinálni vele. Így hát rád hagyom a döntést, hogy mégis miféle műremeket alkotsz, persze csak, ha neked is megfelel a téma.
A srác kívánsága kissé meglepett, de nem hagyhatok ki egy ilyen alkalmat, hogy egy fiú giga méretű hajából csináljak saját belátásom alapján frizurát. Ráadásul az én kívánságom is teljesül ezzel, infókat kapok párbajozásról és kasztokról. Ez az én szerencse napom. Gondoltam magamban.
- Persze. És erre a mondatra már közelebb is ült hozzám úgy, hogy a székére fordítva ült rá, ennek eredményeképp én könnyebben fértem a hajához.
- Remélem tudod mire vállalkoztál. Mondtam majd egy sunyi de nem túl feltűnő kacajt is megengedtem. Miközben a haját csinálgattam elkezdte mesélgetni a történeteit.
- Ranmaru volt az íjász, akivel anno párbajoztam. Akkor is már erős volt, bár én sokkalta kevésbé. Lévén távolsági harcos jó előnnyel indított, s kis híján kiszedett, mert nem közelharcból indultunk ki. Az egyetlen szerencsém, hogy voltak egymásra halmozott dobozok, s ezeket kihasználva meg tudtam magam védeni, illetve közelebb tudtam jutni. Persze túl könnyű lett volna, ha csak úgy megy. Egyik helyről a másikra menetelkor megpróbáltam előrukkolni mindig egy újabb trükkel, amivel elvontam a figyelmét, és nem tudott azonnal lőni. Aztán mikor közelebb kerültem megváltozott a helyzet. Szerencsére elég gyors voltam, hogy ne tudjon könnyen lerázni. Nagy volt az előnye a közelharcnak, mert az íjászoknak kicsi a közelharci sebzésük. Ha jól emlékszem egy pontnyi. Bár távolra irdatlan nagyokat ütnek. Aztán a végén engem húztak csőbe, felém dobott egy életpotit, amivel elterelte a figyelmem, és sikerült leszakadnia rólam. Utána gondolom sejted mi történt.
- Nem semmi harc lehetett. Mondtam kissé bele élve magam a történetbe. Sok dolgot megtudtam, mind az íjászokról mind ügyes taktikákat is hallottam.
- Valahogy nekem meg sem fordulna a fejemben hogy potit vágjak az ellenfélhez! Jelentettem ki hangosan. Kacagva.
- Mi van ha használja és megissza?... Itt már a hasam fogtam a nevetéstől.
Ekkor hasított belém ha felismerés. Ranmaru én már hallottam ezt a nevet.
- Ranmaruuu! Kiáltottam fel.
- Az a Ranmaru? Mármint Ő? Mondtam kissé ledöbbenve.
- Te harcoltál a céh vezéremmel? Még mindig nem tértem magamhoz, ugyanakkor valahol fel is néztem emiatt a fiúra. Whaaa, egy céh vezért kihívni kell ám hozzá kurázsi.
A gondolkodásom alatt feltűnt hogy el is készültem a hajzuhatag megformálásával.
- Tökéletes! Két copfba fogva tetején két aprócska konty. Tökéletes sailor moon hajviselet. Mondtam, majd előhalásztam az invertorymból azt a tükröt amit még az elején Akihikó csempészett a rakinkba, hogy megnézhesse nagyszerű remekművemet. Tudom vagy legalábbis sejtem hogy nem fog neki tetszeni de akkor is jó poén volt. Majd le is bontom és elkezdek csinálni egy teljesen új frizurát ami picit jobban meg a stílusához, és nem utolsó sorban fiús vagy legalábbis unisex.
- Eszembe jutott, hogy mi már találkoztunk, bocsi totál megfeledkeztem róla. Ren, igaz? Ott voltál a második bossnál.
- Igen, tényleg most hogy mondod. Ugrottak be a képek a bossharcról. Legalábbis az elejéről.
Jó sokan összegyűltünk és terveket szőttünk hogy miként küzdünk meg a második szint fő gonoszával. De nem volt ilyesmire szükség amint benyitottunk az ajtón, a boss is felvillant majd a srác harcba lendült és nem láttunk belőle sokat vagyis inkább semmit, épp csak hogy megjelent a győzelmet jelző szöveg, hogy a harmadik szintre szabad az átjárás.
A történtek azóta is foglalkoztattak. Még ha valaki pluszszolt dolgokkal van felszerelve akkor is lehetetlen ilyesmit megcsinálni, főleg hogy az első bossharcban Ő is áldozat lett egy másik sráccal együtt, de csakis Kota tért vissza. Valahogy nem tiszta ez nekem. Sötétedett el kissé az arcom.
-Nah, de ne csak én beszéljek, mert a végén megállíthatatlanná válik a dumálásom. Mesélj te is valamit.
- Rendben. Én kérdeznék. Mondtam kissé fenyegető, sötét tőlem nem megszokott hangon.
- Az amit ott láttam, nem gondolom hogy normális lenne, egy player sem lehet annyira gyors és erős hogy egy bossal egyes egyedül végezzen. Ez a dolog már az a nap óta nem hagy nyugodni. Itt kissé meghúzhattam a fiú haját, nem erősen sőt még talán nem is szándékosan.
- Az öcsém mesélt régebben hekkerekről, hogy mégis miket képesek csináni, hogy rá tudnak kapcsolódni programokkal a kliensre és úgy átírni a saját adatait. Sebesség, támadási erő, védelem…és még sorolhatnám. Vagy a többi játékosról tudhatnak meg információkat, vagy épp az Ő dolgaikat átírni. Sato mindig is azt mondta hogy az ilyenektől jobb ha távol tatjuk magunkat tőle. Még ha a cuccaid extra bonuszokat is tartalmaznak, akkor sem lehetsz annyira erős… az utolsó mondatnál kissé elhalkultam.
- Kész is! Tadaaaa… mondtam Kotanak, ezzel a viselkedésem is megváltozott, ismét az, az életvidám lányka lettem. Ismét elővettem a tükröt hogy megnézhesse a haját. Most előröl kissé kócos de, mégis rendezett hatást keltett és a vége csak lazán össze van fonva.
Majd leültem ismét mellé, nagyot sóhajtottam.
- Bocsánat az előbbi viselkedésemért, nem gyanúsítgatni akarlak, de ha jobban bele gondolsz valahol érthető a félelmem. Folytattam és vártam a fiú reakcióját.

by **Tetsuko Jin** Csüt. Dec. 27 2012, 15:55

Sajnálatos módon ebben a világban ragadtam én is még 9999 emberrel együtt. Pontosabban ennyien kezdtük, de mára már sokan meghaltak, páran mobok által, páran öngyilkosság által veszítették életüket. De akadt olyan is aki más játékos által halt meg, mert ahogy az igazi világba, úgy itt is megtalálható a bűnözés, csak kicsit más formában. Szerintem ez elfogadhatatlan.. ilyen időben össze kellene fognunk, nem pedig egymást marcangolnunk az aranyért és a jobbnál jobb tárgyakért. Ezért is maradtam eddig háttérben. Képességem nem valami közkedvelt és egyesekben szemkötőm látványa is megrémiszt. Hiába mosolyogok kedvesen.. Ilyenek az emberek. Attól, hogy bekerülnek egy virtuális világba, még nem fognak villámcsapásszerűen megváltozni.. ahhoz már komoly indok kéne. Szokás szerint Reggel keltem fel… általában ilyenkor szoktam kelteni a húgomat, aki nagy álomszuszék.. Szegényke nagyon mérges lehet rám, mert itt ragadtam, vagy talán szomorú. Szegény nénikém is segítség nélkül maradt a boltban… elég meredek a helyzet.. ki kell jutnom innen, de egyedül kevés vagyok hozzá.. és szeretném, ha minél többen túlélnénk ezt a poklot. Az utcára mentem sétálgatni, fülelgetni, hátha hallok valami érdekeset, de semmi. Csak a szokásos.. Sokat gondolkodtam már azon, hogy belépek én is egy céh-be, de nem is tudom.. hasznomat vennék-e ott.. a Fist of Judgement nevű céhben biztos nem.. ők keményen dolgoznak azért, hogy kijussunk innen.. nem akadályozhatom őket. Az Angelic Voice a másik, ami kicsit szabadabb gondolkodású céh, lazább tagokkal. Talán oda beférnék… de ezt majd ők eldöntik. Már rég utánuk néztem és küldtem egy üzenetet Mirika-sannak, hogy szeretnék csatlakozni a céhéhez, na meg hogy a kezdetek Városának északi részén megtalál, ha szeretne valamit.

by **Mirika** Csüt. Dec. 27 2012, 23:52

<< Jin >>

Feküdtem az ágyban és ködös tekintettel bámultam az üzenetre, amit az imént kaptam. A név teljesen ismeretlen volt számomra, a tartalom viszont már nem annyira. Időnként kapok ilyesmit, de a céhtagok túlnyomó többségét más céhtagok hozták. Ez leginkább azért van így, mert mindenki, aki csatlakozni akar és személyes üzenet formájában keres meg, egy bazinagy lúzer, akik több kárt csinálnának, mint amennyi hasznot hoznának. Öngyilkosjelölteket meg eszem ágában sem volt felvenni. Anat se egy nagy gamer, mégis nagyon jól ráérzett a dolgok menetére, szóval nem lehetetlen. Mondjuk a csajszi, akit behozott, na rajta fészpalmoltam egy keveset, de annyira nem lehet sügér, ha meglátott benne valami a céhnek is hasznosat a srác a mellein és az egzotikus küllemén kívül. Viszont ja, aki még a swordskilleket sem tudja használni és fogalma sincs mire számítson egy raid-en, annak esélyt sem adok. Nem nagyképűségből, hanem mert nem valóak oda, ahová mi tartunk. Eszem ágában sem volt megöletni egy rakás kezdőt egy minibossal, ők csak kushadjanak a Kezdetek Városában és próbáljanak meg élni valami pacifista életet, amíg mi fel nem jutunk a 100. szintre.
Arra számítottam, hogy ez az arc is valami hasonló lehet, szóval nem volt valami sok kedvem kikászálódni a puha ágyikómból. Amúgy sem voltam éppen magabiztosság tetőpontján, mióta Hoku kivágta a hisztit, hogy őt nem ismerik el. Nyilván nem az én hibám, hogy nem vettem észre, de akkor is megfordult a fejemben, hogy elbírok-e egyáltalán annyi emberrel. Kota ugyan segít, de ez már gáz volt, és tudtam-éreztem hogy lesz egy olyan pillanat egyszer, amikor elveszítem a józan eszemet. Többször is ott voltam már a határon, de a nyomás egyre nagyobb, és nem sok kell már ahhoz, hogy a repedező gátat áttörje a víz.
- Francba már... - mérgelődtem azon, hogy képtelen vagyok felkelni, és ezzel a lendülettel fel is pattantam, csak hogy megszédüljek egy pillanatra a gyors talpra állás miatt. Fejemet fogva botorkáltam ki a szobából és indultam el a jelzett helyszín felé. Jó hűvös volt, de így télen ezen nem fogok kiakadni, szóval csak összehúztam magamon a kabátkámat, mikor az utcára léptem. Annyit tudtam, hogy egy szemkötős srácot kell keresnem, hála istennek nincsenek ezrével ilyen arcok Aincradban, szóval némi bambulás után csak megleltem egy formát, aki megfelelt a személyleírásnak, amit üzenetváltásunkban küldött.
- Te lennél Jin? Mirika vagyok örvendek :3 - nyújtottam kezemet a srácnak, bízva abban, hogy végre lesz egy pasi, aki ezt látva nem kezet csókol. Most már csak buliból is ezt csináltam, komolyan kíváncsi voltam, hogy hányan érzik magukat a középkorban egy magamfajta csini csajszit látva.
- Ha minden klappol, akkor te küldtél üzenetet arról, hogy csatlakozni szeretnél a céhemhez, igaz? Megtisztelő, hogy a Voice-ra esett a választásod, de kíváncsi volnék rá, hogy miért :3 - kezdeményeztem valamiféle akármit, hogy belelendüljünk a dologba és gyorsan túl legyek rajta. Nem látszott rajtam, hogy tele van a hócipőm, tök normálisan és cukin mosolyogtam meg még némi udvarias beszédre is futotta, szóval jó hangulatomban voltam.

by **Tetsuko Jin** Pént. Dec. 28 2012, 02:56

Üzenetem célba ért, így csak várnom kellett. Akarva akaratlanul is végigfutott az agyamon, mi lesz akkor hogyha nem kellek nekik?? Mi lenne?? Élem tovább az életem.. ez nem tudja elrontani felhőtlen jókedvemet. Míg a padon ücsörögtem nézelődtem a nagyvilágba, ami a kezdetek városának pár utcáját jelentette.. Kezem a szemfedőmre helyeztem.. egy ideje itt vagyok, de ezt nem tudtam megszokni… Rendszerint fájni szokott ez a csúnya heg… ha más nem ennyi előnye van Aincradi raboskodásomnak. Néha meg tudott őrjíteni a fájdalom. Ahogyan az lenni szokott furcsállták szemkötőmet. Megbámulták, néhányan még grimaszoltak is. Cserébe egy mosolyt kaptak tőlem.. többet nem tehettem,. Már úgy is megszoktam. Bár skarlátvörös fürtjeimmel próbáltam valamennyire eltakarni.. teljesen lehetetlen így nem is próbálkoztam. Akinek nem tetszik, az nem nézi. Jókedvemet nem lehet elvenni. Telt múlt az idő, de válasz üzenetet nem kaptam, attól féltem, hogy talán rossz embernek küldtem el az üzenetem.. Nem volt mese.. ellenőriznem kellett.. A cím helyes volt.. Mirika-sanak küldtem. Két dolog jöhet még számításba.. Vagy késik a hölgy, vagy úgy ítélte meg, hogy elutasítja kérelmemet a csatlakozásra. Ezt a lehetőséget is megérteném.. Semmit sem tettem eddig.. Csupán ültem a babérjaimon és ittlévő gyerekeket pesztráltam.
- Ilyen könnyen azért nem török meg.. várok, ha kell akkor másnap estig is ha kell.. - De addig nem kellett várnom.. Az Angelic Voice céh vezére.. Mirika-san hamarosan megérkezett.. rám talált.. Azonnal felálltam mikor nevemet meghallottam.
- Igen.. így van… Mirika-san… Tetsuko Jin lennék és nem kalóz mielőtt elhangzana ez a vicc..- a bájos hölgy kezét nyújtotta felém, így viszonoztam a gesztus és egy férfias készfogás lett belőle.. Úgysem fájhat neki, ha rászorítok.
- Akkor ez esetben minden klappol.. én küldtem azt az üzenetet neked Mirika-san..- feleltem jókedvűen.. igaz szinte mindig jókedvű vagyok… egyesek alítása szerint a mosoly sok mindenre jó, csak eddig nem jöttem rá, hogy mire.
- Hogy miért?? Lássuk csak.. miért is??- néztem kérdőn M irika-sanra, pedig nem saját magától várta a választ, hanem szerény személyemtől..
- szeretnék más csinálni is valamit ebben a világban.. és ehhez társak kellenek, de többnyire megtörtént a klikkesedés… Ezért megoldásként egy céhbe csatlakoznék.. egy közösségbe.. Az Angelic Voice pedig tökéletesen megfelel az elvárásaimnak.. kicsit lazább céh mint a többi.. Nekem való- magyaráztam röviden.. illetve összedobtam egy magyarázatfélét..
- És ne Aggódj a szemem miatt Mirika-san.. egy szemmel is látok annyit mint más kettővel.. sőt néha többet is…. Semmiféle hátrányt nem fog jelenteni.

by **Fuun Kotarou** Szomb. Dec. 29 2012, 01:28

>>Sweet Dreams, a kedvenc cukrászda<<

Örömmel nyugtáztam, hogy könnyedén veszi a meghívást, s nem esik nehezére választani sem. És még a fogadás nyereményét sem kifogásolta, annak ellenére, hogy belevettem azt is amit ő szeretett volna kapni. Bár az erőviszonyokat tekintve megérdemli, hisz aligha lehetett esélye a nyerésre. Amíg meséltem ő gyorsan csinálta a frizurámat, talán nem is olyan vészes megcsinálni, ha neki ennyire könnyen megy. Az ördögi megjegyzését miszerint elvétettem a célomat csak egy kuncogással válaszolom le. Kíváncsi vagyok mit hoz ki a hajamból, ha már így előrevetít. Aztán mikor én végeztem végighallgattam minden reakcióját. S csak azután álltam neki mondogatni a magamét, miután kijelentette, hogy kész a hajam.
-Hát tényleg nem semmi volt, és nekem se jutott volna eszembe hozzávágni az ellenfelemhez egy potit. Nem azért, mert használja, addigra lecsapom, mint velem is történt, hanem azért, mert én elraktam magamnak hihi. Ahhoz meg már drága dolog. Ha meg nem kapja el kárba vész. Mellesleg akkor még nem volt céhvezér, hanem ha jól emlékszem Kizashi volt, bár lehet még nem volt megalapítva akkor, a fene se tudja régen volt már.- Megnézem a hajamat, amit totál elismeréssel reagálok le. -Wow, tényleg jó lett. Totál élethű. Nem is említve ezt a két ki-ke-izé megvan kontyot.- Egy pár pillanat hatász szünet, és ha nem kezdené el bontani akkor még hozzátesszek egy apró megjegyzést. -Bár tény és való, hogy egy csöppet meglepett, hogy összetéveszted az érdeklődési körömet hehe. Megköszönnék egy kis eszközölést rajta férfias irányba.
Aztán kis témaváltás következett. A hajhúzás kicsit meglepett, és elnyomtam egy „aucs”-ot. Aztán ahogy a húzás jött kicsit hátradőlve, ránéztem. Pontosabban a székben kapaszkodva tartottam meg magam, hogy ne essek hanyatt, míg fejjel lefelé kémleltem az arcát egy picit. Aztán nem sokkal később vissza is húztam magam, hogy folytatni tudja a frizurámat. Miután végzett egy pár pillanatot vártam, mivel át is kellett gondolnom, hogy mit fogok mondani. Nem mintha hazugságra készültem volna, csak nem akartam, hogy félreértsen.
-Nos, lehet, hogy így gondolod, de a második szint főnöke rettentő gyengének mondható volt. Arról nem is beszélve, hogy két játékosról tudok csak aki jelenleg magasabb nálam. Valamint három ritka tárggyal is rendelkezem, s egyik sem mezei játékos tartozék. No meg én a kockázatvállalós játékot választottam. Nem nagy titok, de első szinten nekem mindössze öt hp-m volt. Bár mostanra valamennyire korrigáltam ezt, még mindig elég kevésnek mondható az életem. Főképp a szintemhez nézve. Nem elhanyagolható az sem, hogy felhackelhetetlennek tartom a SAO-t. Haha, hisz akkor már régen kimenekítettek volna minket innen.
Hátrafordulok és adok neki egy buksisimit, mosolygás közepette. Aztán lesegetem magam a tükörben elégedett vagyok vele. Előbányászom a sajátomat is, hogy a hátamra eső részt is meglessem így könnyedén két tükörrel.
-Waa, cool. Nagyon klassz lett köszi. Amúgy meg semmi gond, érthető, ha az ember egy kicsit lesokkol azok után, ami ott történt. Csak azt csodálom, hogy nem kergettek meg boszorkányságra hivatkozva. Akarom mondani boszorkánymester, mivel srác vagyok. De nah, már megint kezdek sokat beszélni.
Fogom magam és befordítom a székemet. Totál lusta vagyok visszaülni az eredeti helyemre, és inkább a fagyimat húzom közelebb. Várom hátha van még kérdése, vagy valami. Hisz bőven kérdezhet, vagy mesélhet, mert most említettem dolgokat, meg egy kicsivel régebben, hogy nem csak íjásszal harcoltam.

by **RenAi** Szomb. Dec. 29 2012, 22:48

Sweet Dreams, a kedvenc cukrászda. ^^

A cukrászdában nagyon is jól éreztem magam, nem csak, azért mert imádom az ilyen helyeket, hanem mert olyasvalakivel vagyok akivel jókat lehet beszélgetni. Kellemes társaság jó humorral. Amikor az mondta hogy eltette azt a potit amit Ranmaru a mostani céhvezérem dobott felé hangosan felkacagtam. Két ilyen laza fickót, kár hogy nem láttam a küzdelmüket, biztos sokat tanultam volna belőle, arról nem is beszélve, hogy jót szórakoztam is volna. De mindezt csak egy aprócska elmesélt történetként élhettem meg. Nincs is ezzel baj, a fantáziám mindig is jól működött, így az eseményeket, mint egy levetített filmet láttam magam előtt. Sőt még az is kiderült hogy akkor még nem volt céh vezér. Jobban belegondolva fel sem tűnt hogy mégis mennyi idő el telt már, nagyon sok, a napokat már régóta nem számolom, sőt a végére egész beleszoktam ebbe a kegyetlen világba, és megláttam hogy itt is lehet emberként ha hétköznapi életet nem is de, emberit igen. Hallottam hogy megszökkent a vörös indikátoros playerek száma, bele gondolni is szörnyű. Ez a világ alap ellenünk van, és mégis akad aki még a saját sorstársai ellen is képes fordulni. Szörnyű…vagyis inkább szomorú. Majd mikor elkészültem az első fajta frizurával, azt hittem hogy szörnyet fog kapni, de épp az ellenkezője, látszik érti a poént, még meg is dicsérte, persze azért örült hogy lebontom és most csinálok neki egy jobban hozzá illőt is. Ekkor hozta fel a második boss ölés eseményeit. Most már kicsit sajnálom, túl átgondolatlanul az érzelmeim állttal vezérelve reagáltam le. Kifordultam önmagamból, pedig ebben a világban csak egyszer volt hasonló, vagyis akkor megijedtem és gondolkodás nélkül támadtam, támadtam és támadtam. Majdnem az egyik állatidomár petjének végét okoztam. Soha többé ilyet vagy hasonlót nem csinálok. Akkor megfogadtam, erre most ismét elkövettem egy hasonló hibát, meg sem kérdeztem hogy mégis hogy vagy miért de inkább hogy, hogy. De persze erre is megkaptam a választ és ismét érezhettem magam rosszul. Nem indulatosan, nem felháborodva hogy mégis hogy merem hasonlóval vádolgatni stb. Nem, teljesen nyugodtam magyarázta meg hogy, hogy is csinálhatta, sőt az is kiderült hogy ez egy gyengébb boss volt. Picit furcsa bele gondolni elvégre logikusan nézve az első boss-nak kéne a leggyengébbnek lennie, és mégis követelt áldozatokat. De rá kellett jönnöm hogy időközben mi is fejlődtünk, ráadásul Kotanak legendás felszerelési is voltak. Ugyanakkor a magyarázat ellenére még mindig nem vagyok nyugodt. Nem azt mondom hogy hazudik a fiú és nem hiszek neki, hanem valahogy ez az információ nem tudta lecsillapítani a kíváncsiságomat. Nem tehetek mást szemmel kell tartanom Kotat. Ugyanakkor végiggondolva, lehet hogy valahol mégiscsak örültem volna annak a válasznak miszerint hacker vagy beater a fiú. Most hasított a tudatomba a boss harc előtt a találkozón volt egy lány aki kijelentette magáról hogy beater! Ha Ő megtudja heckelni a játékot, akkor bárki aki kicsit is jártas az ilyesfajta programokban. Most kicsit rásandítottam Kotara. Ha én ilyesfajta csaló lennék biztos nem tárnám a nagyvilág felé. Elvégre…a csalók veszélyesek is lehetnek, ugyanakkor csalással megcsinálni bármit nem akkora dicsőség mintsem a saját erőmből. Ugyanakkor a srác kijelentette hogy feltörhetetlennek tartja a SAO-t. Ugyanis akkor már rég kivittek volna minket innen. Bele gondolva igaza lehet, de akkor az mind hazudik aki azt állítja magáról hogy beater? Gondolkodtam el rajta. A gondolataimból egy kis kobak simogatás ébresztett fel, amit egy kedves mosoly is kísért.
- Akkor szerinted azok, akik beaternek kiáltják ki magukat azok mind hazudnak?
Néztem a fiúra kérdő tekintettel. Miután végeztem Kota ismét megnézte magát a tükörben, sőt elővadászta a sajátját is és hátulról is leellenőrizte. Örültem, megdicsérte, és tényleg látszott rajta hogy tetszik neki. Majd az otromba viselkedésemért bocsánatot is kértem, melyre szintén könnyedén és megértően válaszolt, és a hangulatot egy kis boszi űzetős poénnal próbálta feldobni. Sikerült is neki, ismét mosolyogtam.
- És milyen hasonló érdekes viadalod volt még?
Kérdeztem, reménykedtem hogy ezekből is tanulhatok valamit. Majd furcsa érzés fogott el. Megszédültem, fel akartam állni hogy az asztal túloldalán lévő üdítőért nyúljak, de azt vettem észre hogy nem érem el, sőt mi több mintha mennék össze. Égett a testem, forgott velem a világ, majd mintha semmi sem történt volna egy szem pillantás alatt elmúlt minden ilyen rossz érzés. Épp csak sokkal alacsonyabb lettem, a ruháim velem együtt zsugorodtak, és nagy elkerekedett szemmel néztem ismét a nagyvilágra. Úgy négy-öt éves gyerkőcként.
- Bácsiii!
Kiálltok és újjal mutogatok a velem szemben lévő valószínű ledöbbent arcú Kotara.
- Bácsiii, kéjek inyii! - Mondtam kislányos hangon.
- Bácsi, bácsi, játsz velem, senki szem akaj velem játszani! - Néztem kérően, a fiúra, ha nemet mond még pár krokodil könnyet is megejtek, ha még az sem hatja meg, hangos üvöltésben, hisztiben török ki sőt még a lábába is bele rúgok. Ha beadja a derekát és játszik velem, előtör a szeretethiány állttal kialakuló uralkodási vágyam, amit hamarosan meg is fog tapasztalni.
- Igen, tényjeg játszol velem?
Virul föl az arcom, majd huncut mosoly jelenik meg rajta.
- Akkor csináld ezt!
Mondtam majd négykézláb ereszkedtem. Ha látom hogy csinálja, felállok és a koszos mancsom letörlöm, először a kezeimet össze majd a ruhámba törlöm. Amint Kota is négykézlább van, és várja a fejleményeket, nem haboztam felmásztam a hátára.
Igaz majdnem átcsúsztam a másik oldalra de ruhájába megkapaszkodva sikerült megtartanom magam. Majd a haját támadtam meg, először megpróbáltam mint két kantárt két oldalról megfogni, de mivel nem sikerült, így gyorsan kikaptam a hajgumit a hajából amivel a fonást fogtam össze, majd az kibomlott magától. Ezek után könnyedén fogtam a srác haját két oldalt, mint egy kantárt. Széles mosolyra, vagyis inkább vigyorra húzódott az aprócska szám. Sunyi szemeimmel a fiúfejét néztem majd megszólaltam.
- Gyihaaa pasziii!
Kiáltottam torkom szakadtából. Majd a haján nagyot rántottam mint a kantárokon szokás. Sőt még az oldalába is bele rúgtam picit a sarkammal. Ha esetleg meggondolta magát és levett a hátáról hangos hisztiben törtem ki és elkezdem kiabálni hogy:
- Nyem szejet a báciiii! Nyem játszik vejem!
És a földhöz vágtam magam majd bele kapaszkodtam a srác nadrágjába, így ha el akarta hagyni a cukrászdát engem is magával rángatott. Ha úgy gondolta hogy jól van ennyi még bele fér, akkor körbe-körbe vezettem a cukrászdába, mit sem törődve a többi játékossal aki bent elkerekedett szemekkel vagy épp egy röhögő görcsöt visszatartva nézik az eseményeket.
- Jobjaa! - Kiáltottam.
- Nyem azs a jobb a másik jobb.
Azzal ismét belerúgtam Kota oldalába, persze nem túl erősen, épp csak hogy hallgasson rám. És persze meg kell jegyeznem még nem tudtam hogy mégis melyik a jobb és melyik a ball oldal.

by **Mirika** Vas. Dec. 30 2012, 22:34

<< Jin >>

Juhú, végre egy pasi, aki a szándékomnak megfelelő módon reagál! Nem mintha ez olyan marhára sokat jelentett volna, maximum annyit, hogy nem egy nőcsábász fazon, aki a dekoltázsomat látva kapásból teszi a szépet, hátha fel tud szedni, vagy ha azt nem is, el tudja érni hogy lovely item legyek az oldalán. Se nem előny, se nem hátrány, hogy így reagált, legfeljebb azért nyíghatnék, hogy összetörte a kezem. Nem fájt, de azért megszorította @.@
- Eszembe se jutott, nincs se papagájod, se kampós kezed, se falábad, de még csak nem is te vagy a Gyöngy kapitánya :3 - reagáltam rögtön a kalózos dumára. Elég silány poén lehet, nem csoda ha unja. Olyan, mint az én esetemben a kannás viccek, rohadt viccesnek érzik tőle magukat, de baromira szánalmas igazából. Semmi kreativitás nincs benne, felér egy sértéssel egy ilyen ócska becenév kreálási kísérlet, és valaki annak is szánja.
- Szóval a lazaság miatt? Olyan céhre van szükséged, ami nem köti le minden idődet és ugráltat folyton, de mégis egy olyan közösség, ami tevékenyen cselekszik és lehet rá számítani? Vagy mást értesz ez alatt? :3 Gyere, üljünk le, ne álldogáljunk feleslegesen! - kérdezgettem igazából már el is rejtve a mondandómban azt, amit tudunk nyújtani, bár egyes részeiben már én magam is kételkedtem azóta, hogy Hoku nekiállt hisztizni. Az új tagokkal éppen ezért igyekeztem minél többet beszélgetni, megismerni őket, hogy lássam, ha valami bajuk van és tudjak tenni az ellen, hogy meghülyüljenek. Ami valljuk be, könnyű, mikor bármelyik pillanatban szembesülhetsz a halállal. Közben meginvitáltam az egyik üres pad felé, és helyet is foglaltam a kissé hideg, de szépen megmunkált fatákolmányon. Lábamat keresztbe vetettem, és észre sem vettem, hogy az amúgy sem túl hosszú szoknyám felcsúszott annyira, hogy kikandikált alóla a fehér bugyi, amit viseltem.
- Az nem is fontos, ahhoz hogy a fegyvereddel eredményesen harcolj, csak a megfelelő mozdulatot kell elindítani és a rendszer megteszi a többit helyetted :3 Ha már itt tartunk, mennyi tapasztalatod van MMO-k terén és ebben a játékban? - kérdeztem felé pillantva, bár eszembe jutott az is, hogy a szeméről faggatózok, deee... az ugyanolyan bunkóság lett volna, mint rákérdezni a szintjére. Nyúltam már bele hülye témákba, nem akartam még egyszer belegázolni a mocsárba. Gondolom annyit jelent nála, hogy valamivel nagyobb a holttere, mint nekem mondjuk, az meg társakkal kiküszöbölhető.

by **Tetsuko Jin** Vas. Dec. 30 2012, 23:18

Nem kellett olyan vészesen sokat várnom és Mirika-san az Angelic Voice céh vezére meg is jelent. Már lassan abban a hitben voltam, hogy el sem jön én pedig potyára írtam üzenetet… nem így lett.. Kézfogás és bemutatkozás után alaposan végigmértem ép szememmel. Csinos hölgy mi tagadás.. formás test, nagy mellek, szép arc.. egy tökéletes példány.. nem csoda, hogy olyan sok rajongója van ebben a világban.
- Hát igen.. egyedül a szemkötő van meg a kalózkészletből. A többi valahol elveszhetett szállítás közben… - meglepetésemre nem jött a kalózos poénnal, ami azért mindenféleképpen megérdemelt nála egy jó pontot.. a kinézete miatt is kapott már egyet így mostanra már kettőnél jár.. Egész jó arány így az első három percben. Szimpatikus nekem, bár nem mondhatnám, hogy ismerem, csak hallottam róla egy-két dolgot.. mivel elég népszerű
- Igen.. lényegében a lazaság miatt.. Hmm?? Jah oké üljünk le.. – és követtem őt egy közeli padhoz.. jó egy méterrel utána lépkedtem, addig nem folytatom a beszédemet, majd csak akkor ha kényelmesen helyet foglalunk. A lány ült le először és keresztbetett lábbal kényelembe helyezte magát. Megtorpantam amikor megláttad, hogy a szoknya veszélyes magasságokba csúszott fel.
- Öhm.. Mirika-san!.. kilátszik az alsóneműd…- mutatok rá kézzel is
- Engem nem zavar, hogy akaratom ellenére is odavonzza a tekintetemet és kicsit csökken a koncentráló képességem. Ha téged sem akkor nem szóltam, csak szerény tapasztalataim szerint a lányok nem szeretnek villantani. Amúgy cuki darab- feleltem és leültem én is, hogy folytassam az előbbi válaszomat.
- Visszatérve.. igen a lazaság volt az elsődleges szempontom.. tehát, hogy ne kössenek olyan szigorú szabályok.. amúgy nincs gondom a szabályokkal.. tényleg nincs.. Az előbb tökéletesen körülírtál egy olyan céhet amibe be szeretnék lépni.. Különösebb oka nincsen.. – válaszoltam hát a nemrég feltett kérdésre, kérdésekre. Ha a lány alsóneműje továbbra is kilátszik néha odapillantok önkéntelenül is.. férfi vagyok.. nem tehetek róla.
- MMO terén van már tapasztalatom nem kevés.. viszont itt a SAO-ban edig nem nagyon csináltam semmit egy-két laza küldin kívül és egy kipróbálás szintű párbaj…- még nem is beszéltem a lényegről, ami pedig az egyik legfontosabb dolog amit elakartam neki mondani, pontosabban kérni szerettem volna.
- Mirika-san.. lenne itt még valami.. a képességem nem a legnépszerűbb csoportba tartozik.. ezért ha sikerülne bekerülnöm a céhbe.. garantálná, hogy ne szivárogjon ki az információ?? Legalábbis céhtagokon keresztül??- kérdeztem kissé zavartan, de még is mosolyogva..
- Sokan cheaternek hívtak miatta, pedig egyáltalán nem erős képesség.. de ennek ellnére nem szeretném, ha túl hamar megismétlődne.. Ha szeretné, megmutatom.. – ha igennel válaszolt, akkor felállok és előveszem az inventorymból a hosszú botomat, majd alaposan körülnézek, hogy nem-e lát senki.. szerencsére eldugottabb helyen voltunk..
- Oké.. kezdem..- és ezzel a botom átalakult egy íjjá ami pont olyan min Mirika-sané, de életbonjaim megfogyatkoztak a védet terület ellenére is, igaz emiatt azonnal vissza is töltődött. Hamar kifeszítettem az íjat és lövök a lány felé.. mikor a nyíl célba ér megtapasztalhatja saját képessége hatásait Mirika. Csak koránt sem olyan erős.

by **Mirika** Hétf. Dec. 31 2012, 01:33

<< Jin >>

Kicsit meglepve pillantottam fel rá, először csak azt fogtam fel, hogy az ölemre mutat, szóval követtem a mozdulatot. Mire megláttam, mire is akart kilyukadni, addigra a szavait is sikerült értelmeznie az agyamnak. Kuncogni kezdtem, elég murisan adta elő a problémát. Tetszett, hogy nem kezdett el kapásból halandzsázni, hanem kerek-perec megmondta, mit vett észre, na meg nem utolsó sorban az is jó pont volt, hogy kukucskálás helyett szólt.
- Hopplá, bocsi! :3 Voltaképpen engem sem zavar, nem vagyok egy gátlásos csaj, és párbajoztam már anyaszült meztelenül is szép közönség előtt, ahhoz képest ez semmi. Köszi, hogy szóltál Wink

- igazítottam meg a szoknyámat azért a rend kedvéért, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve végigsimítottam a combomon és ezzel a szoknyám is újra felgyűrődött.
- Vagy ha gondolod, akkor el is vonhatom a figyelmed, ha már van mivel :3 - szólaltam meg újra, simító mozdulatom pedig folytatódott, és kezem felkúszott egészen a mellemig. Kíváncsi voltam, mit reagál erre ezek után, de aztán persze nevetésen törtem ki, és újfent rendeztem a külsőmet, kezemet pedig illő helyre tettem. Nem akartam a srácot felhúzni, nem flörtölni vagyok itt és nem is a bájaimmal akarom megnyerni magamnak. Még az se volt biztos, hogy meg akartam nyerni.
- Nyugi, nem fogom rád vetni magamat, vicc volt :3 Szóval komolyra véve a szót, a Voice olyan céh, amilyet az imént leírtam. Nem titkolom, egy baráti társaságot akarok létrehozni, akik amellett, hogy jól érzik magukat egymás mellett és a játékban, részt vesz a frontharcokban is. Úgy tűnik, hogy hosszú ideig leszünk bezárva ezen az elátkozott helyen, sokaknak egyetlen ismerőse sincs a valós világból. Szóval kell az ilyesmi, francnak sincs kedve magányosan dekkolni éveket - magyaráztam, végül pedig sóhajtottam egy nagyot. Hány tagot mondhatok a barátomnak? Kotát mindenképp, Rint is, talán Shuit is. Aztán ott van Anat... a frissebbekkel pedig szeretnék kialakítani jó viszonyt minél hamarabb. Furcsa volt elgondolni, hogy lényegében ezzel a beszélgetéssel most barátot választok, olyat, aki eléggé talpraesett ahhoz, hogy túlélje ezt a börtönt.
- Értem. Akkor hadd kérdezzem meg, más játékokban voltál-e tagja már céheknek, illetve mennyire vagy... otthon egy MMO-ban? Az nem baj, ha SAO-ban még csak a szárnyaidat próbálgatod, megértem hogy nem akarod az életed kockáztatni. Én is itt tartanék, ha nem találkoztam volna néhány emberrel, akik kirántottak a gödörből. Szerintem nagyon becsülendő, hogy te magad akarsz kitörni a tétlenségből :3 - fejtettem ki a véleményem, egy kicsit feltárva magamból is egy apró szeletet. Érdekes volt azt hinni, hogy meg tudom érteni az okait, még ha az is lehet, hogy valójában teljesen más okból nem lendült még bele a játékba, de ha elcsesztem a tippet, akkor evvan Razz

Cikinek ciki, de nem látok bele a fejébe, szóval nem érdekel, ha így is van, majd megmondja, hogy ha zöldségeket beszélek.
Egy kézmozdulattal jeleztem, hogy ne fogja vissza magát, felkeltette a kíváncsiságom, hogy mégis mi lehet ez a cheates képesség, ami miatt ki vannak a srácra akadva és ami ennyire bizalmas infó. Egy botot vett elő, ebből két pillanat kellett, hogy rájöjjek a kasztjára, az viszont meglepett, mikor a cucc átalakult íjjá, ráadásul pont olyanná, mint az enyém. Az ismerős színezetű vörös nyílnál pedig el is tátottam a szám. Ez nem csak az én íjam volt, hanem az én képességem is, még ha rám konkrétan zéró hatással is volt, lévén nincsen Erő képzettségem.
- Ez... ultrahasznos, ember! - kiáltottam fel lelkesen - Másolsz, ugye? Nem csodálom, hogy erősnek találják, ha nem kell ahhoz előbb látnod a másik képességét, hogy te is tudd használni! Fú... ja izé, ne aggódj, nem árlom el senkinek, és gondoskodok róla, hogy titokban maradjon ^^ - mosolyodtam el, miután ráeszméltem hogy heló, nekem nem csak lelkendeznem kell, hanem kértek is valamit tőlem. Viszont ja, ez egy szuper képesség volt, elég csak arra gondolni, mi lenne ha lekopizná Ayani erejét. Mondjuk arra nem gondoltam, hogy emiatt a cucc miatt akarom őt, mert hát nem ez volt a fontos, de na.

by **Fuun Kotarou** Hétf. Dec. 31 2012, 23:05

>>Sweet Dreams, a kedvenc cukrászda<<

Igazán jól szórakoztam, és örültem a társaságának. Ritka az ilyen ember, de legalább van, aki nem veszi annyira halál komolyan ezt az egészet. Ha már úgy is itt ragadtunk, legalább ne stresszben teljen az életünk. A röpke véleménykifejtésem, és öncsodálásom után nekiállok újra a fagyimnak, az édes kis fagylaltom. Omnyomnyo... Aztán jött még egy kérdés.
-Hát a beaterek, amennyire ők annyira én is lehetnék az. A játékoknak sok kiskapujuk van. Nem is beszélve arról, ha valaki bétás volt, akkor rengeteg alapinformációval indul, még ha változtattak párat akkor is. Valamint ha valaki jól forgatja a lapokat, jó információkat szerez, és kihasználja a kiskapukat. Könnyedén tehet szert előnyre, s ezután már jön is a lavina. Az irigy netes népség azonnal csalónak kiáltja, hisz nem oszt meg mindent amit tud, mert ugyebár ha ő többet tud, akkor az nem fair. Pedig pont, hogy az ilyen dolgok, tudás jelenti a versenyt egy ilyen játékban.- Majd témát váltottam, mert nem akartam ebbe túlságosan belemerülni, a végén még két nap múlva is beszélnék.-Nos másik érdekes harc, volt például Kizashi-val a Fist első néhai vezérével. Akkor még első szintű voltam, és erősebb volt egy picit nálam, legalábbis így tudom. De régen volt fene tudja, nos vele úgy harcoltam, hogy nem akartam kockáztatni. Voltunk elég vadak hozzá, hogy kő-papír ollóval döntsük el, hogy ki támadhat. Haha, ez nekem nagyon nagy előnyöm volt a gyorsaságomat figyelembe véve. Nagyon kicsi volt az esélye, hogy veszítsek. Már nem is tudom hogy végződött. Így a saját előnyömre ford...
Itt elhallgatok, mert látom ahogy elkezd átváltozni egy kis gyerekké. Sok furcsaság van a rendszerben ami nagyon meg tud lepni, de nah... Ez azért már komolyan kitett magáért. Az állam a padlón csattant, majdnem szó szerint, csak megállította az asztal. Pilláztam egy néhány másodpercet, majd automatikusan eleget tettem a pöttömke kérésének, és adtam neki inni. Egy finom kis eperturmixot. Közben futtattam a rendszeremet, hogy mégis mihez kezdjek ezzel az egész kifacsart helyzettel. Aztán beugrott valami. Még meg sem kérdeztem Kanát hogy áll a gyerkőcökkel. Talán egy jó alkalom lenne ez, hogy magamat is teszteljem. Körbenéztem, csak egyetlen egy csávóka ült bent, és bőszen majszolt, nem is látta mi történt. Nem gond annál kevesebb akadály. Aztán a picurka nekiállt a hadműveletnek, erről sokat hallottam. Jön a játék time. Az idegeim tiltakoznak a bácsi ellen, és kicsit bepöccen az agyam, deee most nem lehet. Nyugalom és türelem, ami csak kifér a csapon. Már már jönnének a legendás krokodil könnyek, de ennek kosarat kell dobni! Szavak még mindig nem jönnek ki a számon, így csak bőszen bólogatok, bár nem tudom minek. Aztán mutatja mit kellene csinálnom, bólogatok, majd mikor a saját ruhájába akarja törölni a kezét megállítom.
-Töröld annak a bácsinak a ruhájába a kezed, hidd el sokkal jobb.
Aztán mikor a csávó megfordul, hogy rámorranjon a gyerkőcre, én bevillantom a gyönyörű yakuzás meggyőző mosolyomat, melyet mindig vidáman fogadnak az emberek, és sokkal megértőbbek lesznek tőle. Ez most sem volt másképp, ahogy a hátamon megpillantotta a közel sem átlagos kardot. Erről jut eszembe, nem lehet lovagolni, ha kard van alattad. Gyors el is teszem, s mire visszaér várja a lovacska, hogy játszani vigye.Bár kicsit sajnálom a hajamat, de majd újra megcsinálja, annyi baj legyen. Az indulást jelző szóra bele is húzok, s szépen körözök, amerre irányít, közben egyet-egyet prüszkölök is, mint az igazi lovak, és csak vigyorgok az aranyosságán. Most hogy így belegondolok, nem is volt kérdés, hogy szeretem-e a kölköket, hisz aranyosak, és én meg oda vagyok az aranyos dolgokért, noha ezt általában nem mutathatom ki, de evvan. Mikor oldalba rúg én felágaskodom egy picit, de azért vigyázok rá, hogy ne pottyanjon le, ha esetleg megindulna a kezemmel gyors visszaigazítom aztán irány tovább. Aztán jöttek a koordinálási problémák a jobbra -nál, bár azonnal fordultam a javításra. Nem is tudtam, hogy nem csak két balkezesség létezik. Most hogy így rávilágított a pöttömke, még szép, hogy én két jobb kezes vagyok, hisz mi mást engedne meg az egóm nekem. Előbb utóbb csak megunta a lovacskázást, szóval jöhetett egy kis rosszalkodás. Ez mi más lett volna, mint a kajacsata? Leülünk az asztalhoz, majd mutatom neki, hogy kell apró fagyit lőni a bent leledző szerencsétlenre.
-Figyelj, ezt próbáld ki tök muris. Megfordítod a kanalat, aztán egy kis fagyit raksz bele. Ezután fogod, megfeszíted és tűz!
Telibe kapta az ipsét aki mérgesen fordult felénk, de ismételten a bájos mosolyomra inkább visszafordult a tálkájához. Pár lövés után amit a picurkától kapott megunta a dolgot és elmenekült.
-Győzeleeem! Nyertél, gratulálok! Szeretnél jutalmat? Hisz megérdemled.
Kirendelem az omlós, édes, habos, szuper sütit aminek a tetején van eper. Ugyan pöppet megfekszi a pénztárcámat, de ilyen szinten talán már belefér. Remélem elnyammog egy picit, vagy visszaváltozik, mert még kicsit szokatlan nekem ez a pesztrálgatás. Előbb utóbb bele kell majd jönnöm, de nem biztos, hogy már készen állok rá. Fújok egy nagyot, s gyorsan lepumpálom a torkomon a fagyim, hogy lehűtse a fejemet is, kicsit elragadtattam magamat, és kár lenne, ha a következő meg az asztalburogatás lenne. Azért fél szemmel figyelem, bájos teremtés így piciben is. Wahahaha mit fog nézni, ha emlékszik rá miket csináltunk, vagy elmesélem neki. Igazi megkoronázása lesz a hangulatnak.

by **Tetsuko Jin** Kedd Jan. 01 2013, 19:00

//Kana-chan//

Nagyon nagy szerencsémre Mirika-san nem az a fajta nő volt aki harap az ilyesfajta megnyilvánulásokért. Volt már hasonló esetben részem ahol szintén felhívtam egy nő figyelmét arra, hogy túl sokat mutat meg magából, cserébe egy pofont és egy perverz megszólítást lett a jutalmam. Engem nem zavar.. sőt férfiként tetszenek az ilyen látványok, de mindig arra gondolok, hogy ha rájönnek, hogy miért is szegeződnek rájuk a nyáladzó férfi tekintetek, akkor elég kellemetlenül érezhetik magukat. Ezért is szóltam most Mirika-sannak aki nem vette rossz néven.. sőt…
- Ahha.. értem.. kár hogy lemaradtam róla.. szívesen megnéztelek volna ruhák nélkül..- őszintén mondtam, mert felesleges hazudni ilyen dolgokban. Meg azt sem hinném, hogy az ilyesfajta gondolkozás negatívan ítélne meg engem. Nem vagyok perverz.. csak férfi.. ami majdnem ugyan az a nők szerint.. de van egy vékony határ amit nem szándékozom átlépni. Viszont az Angelic Voice vezére elég furcsán viselkedik.. már megint villantott.. ezúttal szánt szándékkal és még tovább is ment. Egészen a melléig.. Kis pír jelent meg az arcomon.. persze nem azért mert zavarban vagyok.. egyáltalán nem.. Csupán ébredezni kezdett bennem a vágy, hogy belemenjek a játékba, de ezt itt most nem kellene.
- Öhm.. Mirika-san!! Nagyon vonzó és kedves lány vagy és bevallom szívesen csillapítom egyre növekvő nemi vágyaidat, de most más ügyben vagyok itt, talán majd máskor- kicsit meglepődtem amikor nevetésben tört ki a lány, szóval csak vicc volt.. a pír el is tűnt az arcomról…
- Haha.. értem..- nevettem vele én is egy picit.. Mondjuk.. ilyennel nem szokás viccelni, de ahány ember annyi féle.. Lehet, neki ez vicc számba megy még.. Végül megint komolyra fordítottuk a szót és mesélt kicsit a céhről.. tetszett, amit hallottam.
- Hmm.. én is így gondolom.. Bár számomra nem nehéz a barátkozás.. mégsem sikerült eddig túl sokra szert tennem ebben a világban. - először mindenki csak magára gondolt.. később alakultak csak ki a céhek és a bandák, de addigra én már elhatároltam magam tőlük.. csak most jöttem rá, hogy nem kis hibát vétettem.. , de majd a Voice-ban minden másképp lesz.. Feltéve, ha felvesznek.
- Természetesen voltam tagja céheknek.. szinte mindig.. az MMO-k terén pedig.. hát tapasztaltnak mondhatom magam… sokat játszottam.. már amennyire az iskola, a virágüzlet és a hugicám engedte..- mosolyodtam el mert pár szép emlék jutott az eszembe.
- Mirika-san félre ne értsen.. én sem féltem jobban az életemet, mint bárki más.. egyszerűen csak botorságnak tartottam egyedül küldetésekre menni. Túl nagy kockázat lett volna a semmiért. - magyaráztam meg egy kicsit a jelenlegi gyengeségem okát, ami nem a gyávaság volt. Mikor engedélyt kaptam képességem megmutatására, nem haboztam egy percet sem.. Csak körülnéztem, majd már mutattam is a velem szemben ülő hölgynek. Az arckifejezéséből rossz reakcióra következtettem.. de nem így történt.. kicsit meglepett a felkiáltása… ezek szerint neki nincs semmi baja képességemmel…
- Igazság szerint igen.. tudom másolni a képességet anélkül hogy, látnám, de ettől függetlenül ha nem ismerem nem tudom mit másolok le.. csak akkor derül ki ha már lemásoltam. És ezek mellett hp-vel fizetek a másolásért.. Amit mondjuk, italokkal ki lehet valahogyan küszöbölni, de az meg nem olcsó mulatság. – avattam be egy kicsit mélyebben a képességemről, majd eltettem a fegyverem.
- Köszönöm Mirika-san, hogy tiszteletben tartod a kérésemet.. Cserébe abban segítek a céhenek amennyit tudok.. persze csak ha beveszel…- mosolyodtam el… még nem is tud rólam olyan sokat.. korai volt ilyesmit mondani, csak úgy kicsúszott.

by **RenAi** Kedd Jan. 01 2013, 23:14

Arra a kérdésemre, miszerint hogy akkor a beaterek léteznek-e, vagy csak úgy tesznek mintha azok lennének, egy igencsak érdekes választ kaptam. El is gondolkoztam rajta rendesen, hosszú ideig a csak szürcsöltem az eperturmixom, amit pár perce rendeltem, ugyanis a fagyim már rég elfogyott. Hirtelen a szívótál rendeltetésszerű használatát is elfelejtettem, és szívás helyett fújni kezdtem, amire a turmix, zubogásban tőrt ki.
- Én nem is vagyok irigy netes népség…- kiáltottam a fiúra, pirosan a dühtől. Majd hörcsög pofát vágtam és duzzogva visszatértem hőn szerettet turmixomhoz. De szomorúan vettem tudomásul, hogy elfogyott. Nem voltam rá féltékeny, épp csak nem tudtam elgondolni hogy mégis hogy tudott egyes egyedül egy bosst legyőzni. Majd mikor kérdeztem még a többi harcáról, szívesen folytatta a mesélést tovább.
- Kő, papír, olló? – Nevettem fel hangosan. Laza egy srác az tuti. Majd kissé megszédültem, felálltam hogy igyak valamit, hátha attól jobban leszek, de azt kellett észre vennem, hogy elkezdtem „összemenni”, és ismét kisgyerekként tekinthettem a nagyvilágra. Még mindig szomjas voltam így a mellettem lévő „bácsit” kértem meg hogy adjon nekem inni. Kaptam is. Majd miután csillapítottam a szomjam, úgy döntöttem itt az ideje egy kis játéknak. Ugyanis unatkoztam. Mivel olyan kedves volt velem a bácsi hogy adott inni, így gondoltam majd Ő játszik velem. Megkértem hát, és örömmel nyugtáztam hogy nem mondott nemet, nem intett csendre, nem ültetett le egy helyre és nem kellett az illedelmes, ügyes, aranyos kislányt játszanom, hanem se szó se beszéd bele egyezett a játékba. Teháááát győztem, legalábbis így éreztem, ez a bácsi mindent meg fog tenni amit csak kérek. Kuncogtam hangosan, miközben megmutattam, hogy mit is kérek tőle, hogy fel tudjak rá mászni. Majd felkeltem a földről és észrevettem hogy poros a tenyerem, meg akartam tisztítani úgy hogy bele törlöm a ruhámba, félúton a bácsi rám szólt hogy ne oda, hanem inkább a másik bácsi kabátjába, az mókásabb. Nagyra nyílt szemekkel néztem a hosszú hajú szamuráj bácsit (Kotat), és úgy döntöttem igaza lehet, miért az én ruhám legyen koszos, ha ott van a másik bácsi ruhája. Odatopogtam hozzá, majd rá is nagy kerek szemekkel néztem hogy szabad-e. Először csúnyán nézett rám, majd egy pillanatra a mögöttem lévő bácsira tekintett és rögtön jobb kedve lett. Mosolyogva nyújtotta oda nekem a kabátja jobb oldalát, amibe én lelkesen bele is töröltem a kezem.
– Samujaj bácsi, sok kedves embej van itt. – Mondtam mosolyogva.
- Te is kedves vagy samujaj bácsi. És már a földön is térdelt ahogy én azt kértem tőle. Felmásztam rá, és el is kezdtünk lovacskázni, párat aranyosan prüszkölt és amikor oldalba rúgtam felágaskodott.
- Neee, samujaj bácsiii… Nagyon megijedtem azt hittem le fogok esni, így mikor felágaskodott kicsit karjaimmal kaptam a válla után hogy meg tudjak mibe kapaszkodni, de megtartott és gyorsan vissza is állt „normális” pózba és folytatta tovább. Nagyon élveztem, néha hátra pillantott hogy megvagyok-e, és örömmel nyugtázhatta, hogy jól érzem magam a játék közben. De nem kellett bele túl sok úgy röpke harminc kör után meguntam, és leszálltam róla, majd visszaültünk az asztalhoz. Felemeltem a fagyis kelyhet, de két kéz kellett hozzá hogy meg tudjam fogni, utána rájöttem hogy ha két kézzel fogom akkor nem tudok belőle enni csak ha nagyon közel húzódok az asztalhoz, így közelebb húzódtam, de még mindig nem értem fel rendesen. Megpróbáltam leemelni, de mikor közelebb hóztam magamhoz, összekentem vele a ruhám, így vissza tettem az asztalra és más taktikához folyamodtam. Mivel alacsony vagyok így feltérdeltem és így hajoltam közel a fagyomhoz, és így már kényelmesen tudtam belőle eszegetni. Majd a samujaj bácsi mutatott nekem egy új játékot. A kanalába egy kis fagyit csempészett és megcélozta vele a másik bácsit, aki békésen majszolgatott. Telibe találta, a férfi fel állt és közelített felék majd hirtelen meggondolta magát, egy furcsa mosoly keretében miközben a tarkóját vakargatta visszatért az asztalához. A samujaj bácsi meg mutatta még egyszer hogy csináljam de én mikor rátettem a kanalamra, rögtön megettem róla. Majd a következő próbálkozásnál megálltam hogy nem az enyém legyen a finom falat, én is becéloztam a bácsit de véletlen a samujaj bácsit találtam el.
- Véjetjen volt. Néztem rá nagy ne bánts szemekkel, majd ismét a kanalamra tettem egy kis fagyit, most a másik bácsit céloztam be.
Fejkészülni….,céééloooz….,(itt bemértem)..tűűűz! Majd elhajítottam. Sikeresen eltalálta szegény bácsit. Aki most még a kajáját is ott hagyta olyan sebbel-lobbal hagyta ott a cukrászdát. A samujaj bácsi nagy örömmel kijelentette hogy győztünk, gratulált majd meghívott még egy finomságra.
- Whaaaa, mijénk a cujászdaaaaa! – Kiáltom miközben a magasba emelem mindkét kezem. Megkaptam a sütim, jó nagydarab eperrel a tetején. Magát a sütit is nehéz elpusztítani, nem is sikerült teljesen. Majd elbóbiskoltam, és fejem az asztalra tettem, szinte abban a pillanatban el is aludtam, álmomban szusszantam párat, talán habos sütikkel állmodtam, nem tudom. Majd feleszméltem, megvakartam a szemem és látom hogy Kota tekintget rám furcsa tágra nyílt szemekkel.
- Mi... történt? Kérdezem már ismét eredeti állapotomba. Megdörzsölöm a szemem körbenézek és igyekszem összerakni hogy mégis mi történt. Majd megszeppenve eszmélek hogy bealudhattam mikor Kota a történeteit mesélte.
- Ohhh, bocsáss meg! Néztem megszeppent tekintettel a fiúra.
- Miért van kibontva a hajad? Majd megpillantottam az asztalon közel hozzám egy félbe hagyott sütit, nem emlékeztem rá hogy ettem volna de nagyon megörültem neki.
- Áhh, sütii! Kiáltok fel örömmel, és nyúlok is érte hogy elfogyaszthassam, lepereg pár morzsa és feltűnik hogy foltos a ruhám.
- Te, Kota mitől lett fagyis a ruhám? É Nézek rá kérdően a fiúra majd ismét a foltra, ezután elkezd megfájdulni a fejem, és elkezdenek furcsa képek bevillanni. Nem tudtam hová tenni a dolgot, talán ezt álmodtam volna? Húzom össze a szemöldököm, és érzem kezdek vörösödni.

/ Mivel nem láttam magam, így úgy emlékszem az eseményekre mintha normál állapotomba történt volna, és csak pár dolog rémlik, nem emlékszem az egészre. /

by **Mirika** Szer. Jan. 02 2013, 22:37

<< Jin >>

Okkéé, na erre nem számítottam. Jó szokásom (vagy hát kinek a szempontjából jó, ugye?) flörtölgetni, ha adja magát a szitu, vagy akár provokatívan is viselkedni, egyrészt mert jó buli húzni vele a pasik agyát, és röhögni azon, ahogy kocsányon lógó szemekkel néznek, másrészt mert ha elcsavarom a fejüket, olyanok, mint a kezesbárányok. Na de ez a srác? Halál komoly pofával közli velem, hogy szívesen megnézne meztelenül, meg hogy "csillapítaná a növekvő nemi vágyaimat." Ez-ez-ez... fúú, ettől a megfogalmazástól még a hideg is kirázott, ennyire karót nyelt pasival még talán nem is találkoztam. Legalább őszintének őszinte... Ettől függetlenül nem kerülte el a csodabogaraknak járó r-u-serious?! tekintetem, és valahogy még az is megfordult a fejemben, hogy poén lenne tovább nyösztetni, de asszem jobb ötlet volt inkább hagyni, mert Ranmaruval ellentétben Jin talán még tényleg rám is mozdul, ha szórakozok vele.
- Hej, lazíts egy kicsit! Ekkora mázlid nincs, hogy Aincrad legvagányabb és legerősebb csajszija rád veti magától első látásra, de ha ügyes vagy, a barátságát megszerezheted :3 - közöltem vele, s dobtam neki egy puszit a levegőben. Erősen csábított, hogy hozzátegyem, talán kicsit többet is, de inkább nem kísértettem a sorsom, amíg nem ismerem eléggé. Anatról mondjuk kapásból levágtam, hogy lehet vele incselkedni és abszolút benne van az ilyen játékokban anélkül, hogy komoly gondolatok támadnának a fejecskéjében, de Jin kicsit furcsa volt, és újabb balhét sem akartam Kotával, ha mondjuk félreértések keletkeznek.
- De jó, van egy tesód? :3 - kérdeztem vissza, miközben felpillantottam a égre és hallgattam a szavait. Tulajdonképpen ezen túl sok hozzáfűznivalóm nem volt, azt állította, tapasztalt MMO-s, mesélt erről-arról-amarról, eszembe juttatott pár emléket, például, mikor én is úgy gondoltam, hogy egyedül szembeszállni ezzel a világgal őrültség, és felfedte a képessége gyengéjét is, miután megmutatta azt. A HP-büntetés elég meredeknek tűnt, de Ayanival kiegészülve jó párost alkothatnának, és a potijainkat se nagyon kellene pazarolni a magasabb szintű bossokig és minibossokig. Mondjuk még a lány is csak most érte el a szintfőnökökhöz kellő minimális szintet, erről a srácról meg semmit sem tudok ezen a téren. Viszont normálisnak tűnt, leszámítva ezt az előbbi dumáját. Talán túlságosan is normális volt, mondhatni szürke. A külsején kívül semmi olyasmi nem volt, ami megragadta volna a figyelmemet úgy igazán, ami nem feltétlenül baj, csak... na.
- Hümm, azt majd még meglátjuk :3 Vannak rossz tulajdonságaid? - jött az újabb kíváncsiskodás. A jók nem érdekeltek, azt én is látom. De az már érdekelt, hogy erre vajon mit felel? Közben pedig rácaptam kétszer a padra, hogy jöjjön, és üljön vissza, majd ha ezt megtette, váratlanul az ölébe pattantam. Why not? Kicsit még provokálni akartam, hátha kihúzok belőle valami érdekeset...

by **Aizawa Shibō** Pént. Jan. 04 2013, 13:40

>> Tachi <<

Az élet talán mégsem olyan unalmas itt, mint amilyennek legelőször tűnt, persze erre csak lassan jött rá Shibou. A fiú unalmas pillantásokat vetett a folyamatosan váltakozó tömegre, akik boldogan nevetgéltek, csoportosultak, barátkoztak. Voltak, akik most alapítottak meg közösen egy céhet. Voltak, akik az esküvőjüket tervezgették. Ez neki nagyon nem tetszett, és legszívesebben a fejszéjét mindegyik hátába beleállítaná, majd gyermeki kacajjal odébb állna. De ezt nem teheti meg, hiszen egyrészt a méregzöld kijelző a feje fölött vérvörösre színeződne, és így már jóval kevesebb ember bízna meg benne, ami rontaná nagyban a túlélési esélyét. Másrészt a városban lehetetlen ilyet tenni, hiszen ezt valamiféle "biztonsági rendszer" védi...sajnos. Azonban a szürkepillanatok között egy új, színes pont is kitűnt. Vörös..végre vörös a sok zöld között. A fiú szeme felcsillant, amint meglátta a vörös indikátort a sok unalmas zöld után, majd rögvest szemével a tulajdonosát kezdte keresni. Egy hosszú, fekete hajú, szálkás alkatú férfi volt az a személy, aki felkeltette a fiú érdeklődését. Nagyon rokonszenvesnek találta Shibou, így egyszerre felpattant a padról, és odaszaladt új példaképéhez. - Bácsi, bácsi!!! Mit tetszett csinálni, hogy ilyen szép vörös jelet kapott a feje fölé? - érdeklődött nagy mosollyal, persze már sejtette a választ, de az idegen szájából akarta hallani az örömhírt. Talán végre talált egy olyan embert, aki megértheti az ő világát, és segít neki a világképét gyakorlatba átültetni. Már megszámolhatatlan, hogy mióta vár végre egy ilyen nagy lépést az életében. Talán lassan ideje is lesz neki is küldetésre járni, persze csak az új idegen társaságában, és csakis akkor, ha képes vele dűlőre jutni. Talán majd a céh alapítás is szóba jöhetne, de ne szaladjunk ilyen előre, hiszen még nem is hallottuk a férfi reakcióját, ami nagyban dönthet Shibou véleményén.

by **Tetsuko Jin** Vas. Jan. 06 2013, 23:24

//Kana//

Mirika-san felttébb furcsa játékot űz velem.. mivel én is férfi vagyok természetes, hogy nagy hatást gyakorol rám, ha többet látok egy női testből, mint ami az megszokott lenne.. Ez különösen igaz az alsónemű villantásra. De itt nem csak véletlen volt.. az első igen, de a második már szánt szándékkal történt, és ráadásba még a melleit is belekeverte a játszadozásába. Minden erőmre szükségem volt, hogy visszagojam magam. és mosolyogva közöljem a helyzetet. És még ki is derült, hogy csak viccből csinálta az egészet.. nah.. ilyen dologgal azért nem viccelnek csak úgy.. lehet, hogy Mirika-san amolyan könnyűvérű nőcske, vagy hogy szokták őket szólítani..
- Értettem... igazából fogalmam sincs melyiket lenne érdemesebb megszerezni, de egyenlőre azthiszem maradok a barátságnál Mirika-san.. Kezdetnek szerintem az bőven elég lesz...- a puszival nem tudtam mit kezdeni, pontosabban nem is akartam.. így is éppen elég megpróbáltatás ért, pedig csak nemrég kezdtünk el beszélgetni. Hajajj.. sok bajom lesz még ezzel a nővel.. Csinos, eszes, erős... és kacér is... kezdem azt hinni, hogy könnyű préda leszek a számára... Hiába a fene nagy akaraterőm.. azért a szükségleteimet nem tudtam eddig ebben a világban sem megtagadni...
- Igen van... Yua a neve... bár nem vérszerinti testvérem.. csak unokatestvérem, de együtt élünk születése óta- jutatta ez eszembe Yua féltékenységi jeleneteit, mikor egy lánnyal állítottam haza... El is terelte a perverzebb gondolataimat Mirika-sanról.. hálás voltam amiért felhozta ezt a témát. Elmondtam pár dolgot, hogy elég sok tapasztalatom van MMO terén és megosztottam képességem mikéntjét és gyengéit. Ha már egyszer egy céhbe fogunk tartozni akkor megérdemli, hogy tudja hogyan működik a képsségem. A következő kérdésén nagyon meglepődtem... nem is tudtam hírtelen válaszolni rá.. Mikor jelezte, hogy üljek le megtettem.. ekkor újra a frászt hozta rám... a korábban elnyomott gondolataim seperc alatt vissza is tértek.... Kikészít ez a lány.. rendesen.. Nem is tudok hírtelen mondani semmit, csak sóhajtok egy nagyot.. a széles mosolyom se olyan széles már mint volt.. fárasztó folyton mosolyogni.. Egyik kezem a derekára helyeztam, míg másikat az egyik combjára, de nem simogattam meg.. még bírok magammal... csak ott pihentettem a kezecském.
- Mirika-san... kegyetlen vagy.. tudtommal van már egy párod ebben a világban... – bizony.. hallani itt pletykákat arról, hogy egy erősebb kardforgató gyerekkel jött össze... Akivel nekem nincs túl sok kedvem összeszűrni a levet.
- De ha ez a vágyad teljesítem... talán ez a legroszabb tulajdonságom... nehezen tudok nemet mondani.. főleg a csinos nőknek.. ezenfelül nem szeretem kimutatni az érzéseimet.. Most is itt ülsz az ölemben, de nem teszek semmit.. pedig valójában már majdnem lángolok a vágytól, hogy megérintselek..- Ha a rossz tulajdonságaimat akarja.. hát megkapja mindet.. amúgy sem akartam előtte titkolózni.
- Nem mutatom meg mindig, hogy mire is vagyok vagy lennék képes, mert nem szeretek kitűnni a tömegből.. ezért is titkolom a képességemet mások előtt.. Gondolom nem tűnt fel neked de 178-as IQ-val rendelkezem...- feleltem őszintén... jobb tisztázni az elején a dolgokat.
- Szóval lényegében.. az vagyok akit látsz, nem bántok nőket, sem senki mást.. gyakran még azt sem aki megérdemli.. ilyen galamblelkű ember vagyok.. – rövid, de korrekt jellemzést adtam magamról.. kevés a rossz tulajdonságom.. amiről tudok azt elmondtam.. ennyi.
- Szóval maradunk a sima és megszokott beszélgetésnél, vagy kicsitt változatunk a felálláson és jobban.. mélyebben megismerjük egymást?? Szavvak már elmondtam mindent amit lehet. – kérdeztem és kicsit megsimiztem a combját.. de csak éppen hogy vegye a célzást.. ő dönt..
- Te döntöd el melyik úton megyünk tovább.. nekem mindkettő meglel.. egyiknél sem lesz ellenvetésem..

by **Mirika** Hétf. Jan. 07 2013, 19:37

<< Jin >>

Abban a pillanatban, hogy a srác keze a combomon landolt, tudtam, hogy elcsesztem. Ez a fiú nem Mr. Kocka volt, hogy fogalma se nincsen mit kell csinálni egy csajjal és megijed, és én ezt valahol belül éreztem is, mégis folytattam a provokálást. Bakker, nem szoktam az ilyesmit benézni, mi van velem? Egyáltalán miért léptem le a szokott cuki mosollyal és finom, ártatlan érintésekkel kikövezett utamról és mentem rá a konkrét csábításra? Meg vagyok én zakkanva? Pajkos mosolyom kapásból el is tűnt az arcomról, tekintetem pedig levándorolt a kezére. Nagyon nem volt vicces a szitu amibe belekevertem magam, tálcán kínáltam magamat egy vadidegen pasinak, akit most látok először, ő meg simán belemenne, ha akarnám. Szemérmetlenül hallgat az ösztöneire. Az ajánlatát hallva, és kézmozdulatát megérezve kapásból ki is ugrottam az öléből, és a pad lehető legtávolabbi szegletébe csúsztam át. Illedelmes kislány módjára szorosan összezártam a lábaimat és az ölembe helyeztem a kezemet, miközben lesütöttem a szememet.
- Bocs... elcsesztem, nem tudom mi ütött belém. Illetve de... mindegy. Lényeg, hogy túl komoly vagy, komolyan mondom, lazulj el egy kicsit. Ahogy mondtam, nincs olyan mázlid - Próbáltam valahogy kijönni ebből, de én se tudom mit gondoltam. Bárkivel megcsinálom ugyanezt, aki nem olyan degenerált, mint Ranmaru, kapásból rám mászik, nem olyasmit csináltam, amire rá lehet fogni, hogy valami hülye vicc, és majd viccesen fognak rá reagálni, felfogva, hogy csak kacérkodok és kacér, de ártalmatlan reakciót várok. Pláne ez a srác... Irtó komolyan vett mindent. Mondjuk ha ilyen intelligens, azoknak mind van valami bogara, gondolom ő ilyen törvényszerűségeknek megfelelően élt, vagy ilyesmi, aztán abban nem volt hely a humorérzéknek. Pláne nem az olyan elcseszettnek, mint az enyém.
- A-akkor ezek szerint attól nem kell tartanom, hogy egy nap sárga vagy piros indikátorral látlak meg, szóval nem is dumálok róla feleslegesen. Igazából csak egy komoly szabályunk van, mégpedig hogy <<First Strike>> párbajt indíthatsz csak. Amúgy jó... szóval szerintem hasznos tagja lennél a céhnek, a képességeddel különösen, meg amúgy is szimpi srác vagy, csak ebből az őszinteségből és merevségből vegyél vissza kicsit - álltam neki zavartan magyarázgatni mindenféle ökörséget, majd megráztam a fejem, és inkább lehúztam a menüt magam elé, hogy céhmeghívót küldjek neki. Nem volt semmi kifogásom végül is, se nem bunkó, se nem valami amatőr, javíthatatlan kezdő, aki azt hiszi mindent jobban tud. A stílusa fura ugyan, de hát szerintem másnak be fog jönni egy komoly társalgópartner.
- Ja igen, és ezt a kis... ballépésemet örülnék, ha elfelednéd. Azt hiszem az agyamra ment pár dolog, én nem ilyen vagyok. Meg nem is örülnék neki, ha kitudódna... :/ - tettem hozzá komoran. Eh, de pocsékul éreztem magam, komolyan úgy éreztem, hogy megsértettem a csávót, meg elhúztam előtte a mézesmadzagot, hogy aztán jól átvágjam és kiröhögjem, pedig nem. Csak simán egy ostoba liba voltam.

by **Tetsuko Jin** Szer. Jan. 09 2013, 16:01

Mirika-san nem úgy fogadta az érintésem, ahogyan én azt vártam.. Egyáltalán nem. Pedig az eddigi viselkedése alapján meg voltam róla győződve, hogy többet akar tőlem, mint amiért találkoztunk. Ezek szerint rosszul ítéltem meg vagy esetleg megijedhetett tőlem, nem tudom. Gyakran kerültem ilyen helyzetbe és annak nem ilyen vége lett.. mindenesetre mulatságos volt, ahogy Mirika-san kipattant az ölemből és a pad legtávolabbi szélére ült le. Lábait összezárta, mint a jól nevelt illedelme kislányok. Teljesen máshogy viselkedik, most mikor találkoztunk. Akaratom ellenére is elnevettem magam a nem várt eseményeken. Tőlem nem megszokott módon szép hosszú nevetést engedtem el..
- Semmi gond Mirika-san.. Sokszor előfordult már ez velem.. csak annak más lett a vége..- bizony.. azokat be is fejeztük.. megadtam nekik azt amit akartak… nem volt szívem megtagadni tőlük.
- Ha nem akarod, akkor nem… én nem erősködöm.. a te választásod. Lehet csak félreértettelek – most már aztán tényleg nem értem ezt a nőt. Pár perccel ezelőtt még vígan kacérkodott velem, mutogatta az alsóneműjét, még az ölembe is ült.. most viszont… mintha egy másik személy lenne.. nem értem az okát, de vicces volt.. így nem kérdezősködöm róla… biztos volt rá valami nyomós oka, vagy az is lehet, hogy skizofrén?? Hmm.. igen az lehetséges.. ennek viszont semmi jelét sem láttam.
- Öhm.. Mirika-san!! Te skizofrén vagy??- nemes egyszerűséggel kérdeztem rá.. érdekelt.. még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek több személyisége lett volna.. Mulatságos lehet így élni. Más helyen ébredsz, vagy térsz magadhoz.. mert az egyik személyiségednek más terve volt az alvás helyett… vicces lehet. Tovább kuncogtam a lány zavarán… elég vidám helyzet alakult ki.. számomra legalábbis.
- Ezt nem merném 100%-osan kijelenteni, de nem valószínű,hogy megtörténik. Ellenben balesetek voltak, vannak és lesznek is..- ezzel persze semmi gyanúsra nem gondoltam. Távol állnak tőlem az ilyen rosszindulatú gondolatok.
- Érdekes szabály.. de természetesen betartom- mosolyom újra a régi, mert végre elfojtottam a vágyat, hogy nevessek még egy ideig. Érdekes egy szabály.. értelmét nem látom, de nem ellenkezem.. Ennek is biztos megvan a maga kis története.
- Én?? Merev?? Nem gondolom magamról, hogy merev vagyok.. inkább nyitott.. méghozzá majdnem mindenre..- kicsit elengedem a testtartásom és könyökömmel a pad támlájára támaszkodok, csak hogy jelezzem, van bennem némi lazaság is.. csak ez nem látszik mindig.. igen.. Valószínűleg ez sem fog segíteni rajta, de egy próbát megér. Mikor a meghívó meg érkezett el is fogadtam tüstént.. most már egy céh tagja vagyok.. Kíváncsi leszek majd a többi tagra ..
- Ha ezt akarod Mirika-san akkor nem mondom el, hogy a bájaiddal megpróbáltál elcsábítani.. vagy esetleg összezavarni a fehér neműd villantásával és kacér viselkedéseddel. Nem értettem pontosan a szándékaidat, de köztünk marad..- közlöm ezt mind egy széles mosollyal az arcomon.

by **Kazuma** Hétf. Jan. 14 2013, 22:30

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

– Először is, nem, másodszorra nem és harmadszor is nem. – semmi kedvem tovább elviselni ezt a bolond törpét.
Nem sokkal később feltűnt előttünk a város kapuja. Ezúttal Neuro ment elől, ami ellen nem volt különösebb kifogásom. Hogy jutottam odáig hogy egész nap egy olyan emberrel vagyok együtt, akit ki nem állhatok. Már elég sötét volt csak a csillagok és a városból kiszűrődő fények világítottak kicsit. Mögötte sétálva azzal szórakoztattam magam, hogy mégis milyen módokon tudnám most kivégezni. Lehetőleg gyorsan és észrevétlenül. A gyakorlatba viszont nem akaródzott átültetni a dolgot. Bármilyen bosszantó is azért valahogy kibírom, amíg tényleg meg nem szabadulok tőle. A kapukon beérve hamar találtunk egy fogadót, amibe Neuro hirtelen be is szaladt én meg mehettem utána. Két egymás melletti szobát vettünk ki, de amikor a fizetésre került volna a sor kicsit megtorpant. Türelmesen várakoztam a háta mögött de, mikor megfordult már láttam az arcán, hogy valami gondja van. Egy ostoba vihogás kíséretében nagy nehezen kinyögte, hogy nincs pénze. Na mi van erre ment ki a játék, hogy valaki más pénzén aludhasson egy kényelmes ágyban. Tök jó hogy ráadásul egy olyan fogadót szúrt ki, ami elég drága az én ízlésemnek.
– Tudod nem szokásom két kézzel szórni a pénzt szóval, ha erre ment ki a játék, akkor ezt benézted. – A fogadóshoz fordultam. – A legolcsóbb egy ágyas szobát kérem. – Nem kicsit nézett ránk ferde szemmel. Egy sárga és egy piros játékos feltűnése mindig gyanakvást szül ráadásul mi még egyenként is, eléggé kilógunk a sorból azt azért el kell ismernem. A maszkos, kimért, parancsoló játékos és az előtte teljesen meghunyászkodó törpe, aki láthatóan egy gyilkosságtól sem riad vissza de, úgy viselkedik, mint egy öt éves. Látszólag nem szívesen adta oda a kulcsot de volt más választása? Elvettem tőle és szó nélkül elindultam a szobám felé. Felérve bementem a szobába és becsaptam magam után az ajtót. Aztán ha semmi nem akadályoz meg benne. Annyiszor csavarom meg a kulcsot a zárban amennyiszer csak tudom.
– Megkapod a folyosót! – szólok még ki neki, hogy érezze a törődést és felkészülök rá, hogy eltegyem magam holnapra.

by **Aiko** Hétf. Jan. 14 2013, 23:12

Kazu-nyaan~

Nagyon meglepődtem, mikor hibám ellenére, nem kaptam szidást Kazumától, majd közölte, hogy csak egy egyágyas szobát vesz ki.
- M-mi? Ilyen gyorsan? É-én erre nem készültem fel….
Viccelődtem Kazuma felé, de úgy tűnt, hogy a fogadósnak ez nem esett le s elég furcsán nézett ránk, Kazuma kitépte a fogadós kezéből a kulcsot és elindult felfelé. Jómagam is utána eredtem, de előtte, elnézést kértem Kazuma viselkedése miatt. Mire felértem, Kazuma, már a folyosó végén volt s elindult be a szobába.
- Vá…
Nyújtottam felé kezdem, de még végig sem mondtam ő az ajtót, már becsapta maga mögött.
„Hee? Ugye nem hiszi, hogy könyörögni fogok?” Az ajtó elé vánszorogtam, s leültem háttal az ajtónak. „Itt is tökéletesen megleszek.” Nagyjából negyed óra telhetett el és már nagyon unatkoztam, de aludni se tudtam, hisz még az erdő fái is kényelmesebbek voltak mint az a hely.
- Naaa~ Engedj be kérlek~ Itt bármikor megtámadhatnak, tudod én piros vagyok….
Semmi válasz nem érkezett.
- Naaa~ Azt akarod, hogy itt haljak meg? Kérlek, kérlek engedj be, nem fogok semmi rosszat tenni~
Ekkor lefutott az agyamban néhány /furcsa/ helyzet két férfi között. Testem színe, fehérből vörösre változott s ökleimet az ajtón végighúzva, szinte lefolytam az ajtóról. „Talán jobb is, ha nem enged be… Ki tudja, mit tenne velem.” Lehet hogy valójában, azért nem enged be, mert fél hogy nem bírna magával.
- Perverz~!
Minden különösebb ok nélkül, pusztán a saját gondolkodásom alapján, kiabáltam be a szobába.
- Gusztustalan vagy! Még szerencse hogy nem mentem be! Ki tudja, mit tennél velem!
Néhányan, talán fel is figyeltek a nagy ricsajra, így kijöhettek szobájukból.
Felhúztam, a lábamat magam elé s elkezdtem rágni a körmöm, sajnos ez régi rossz szokásom volt, afféle pótcselekvés unalom ellen. Úgy döntöttem, hogy alszok. Legyen hát, de így nem fog menni. Átöltözök pizsamába. Így le is dobtam a ruháim, hogy nekiálljak felvenni a pizsamám. Pizsama alatt, teljesen meztelenül alszok, hisz így a legkényelmesebb.

by **Kazuma** Kedd Jan. 15 2013, 17:45

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

Végre lefeküdhettem, és megint elfeledkezhettem Neuroról és úgy nagyjából mindenről. Az egyébként merev arcizmaimnak is engedtem egy kis pihenőt. Egy nagyot sóhajtottam, ahogy fáradt végtagjaimat kinyújtóztattam az ágyon. Sokkal kényelmesebb azoknál, amiket eddig megszoktam és sokkal drágább is de, ha már így alakult, akkor kiélvezem amennyire, csak tudom. Már valahol a valóság és az álom határán jártam, amikor Neuro hangját hallottam.
Nem! Nincs itt semmilyen Neuro csak a jó meleg, puha ágy. Még mindig hallom. Maradj már csendben az Istenért! Perverz? Ez meg mi a francról dumál? Na hát ebből mostmár elég! Dühösen felkeltem az ágyról és az ajtóhoz léptem. Párszor jó erősen belerúgtam miközben kikiáltottam neki.
– KUSS!
– Fogjátok már be! – Hallatszott a szomszédos szobából, amitől még idegesebb lettem. Mély levegő. Végre csendben van. Pár másodpercig dühösen meredtem az ajtóra aztán visszatrappoltam az ágyhoz. Végre nyugalom van.
Neuro mögöttem, rohan. Vajon mit akar tőlem már megint? Nem érdekel! Begyorsítottam és lassan sikerült is lehagyni. Na végre de hova kerültem? Körülnézve egy iskola folyosóján találtam magam. Percekig bolyongtam benne, mire rájöttem, hogy ide jártam mielőtt bekerültem ebbe a játékba. Rosszul éreztem magam. Gyűlöltem ezeket a falakat. A kapu felé kezdtem rohanni mire előttem kivágódott az egyik terem ajtaja és két óriási pók rohant ki rajta. Ijedten álltam meg és a késeimért nyúltam. Nem voltak nálam. Lassan hátráltam de ők is szépen lépkedtek utánam, aztán egyszer csak elrugaszkodtak, én meg elestem a saját lábamban. Az egyikük megmarta a lábam, amitől felüvöltöttem de mozdulni már nem bírtam. A pókok pixeljeikre robbantak és a helyükön Neuro állt karddal a kezében. Rémülten néztem nevető arcába. Megfogta a kezem és felrántott a földről. Furcsa módon ekkor már tudtam mozogni.
– Köszönöm… – megfogtam a kardját és kirántottam a kezéből. – de nincs rád szükségem! – Meg sem mozdult erre. Én felemeltem a kardot és lecsaptam a nyakára.
Az ablakon besütő fény bántotta a szememet. Elfintorodtam. Mihez kezdek most?

by **Aiko** Kedd Jan. 15 2013, 20:53

Kazu-nyaan~

Miután, Kazuma kiüvöltött s az ideges szomszédok is hangot adtak véleményüknek, ekkor már pizsamában voltam.
- Chh… Jólvan… Itt is jól megleszek.
Ezzel, el is vetettem magam a parkettán s már majdnem elaludtam, mikor az egyik szoba ajtaja kinyílt. Ekkor megpillantottam azt a lányt, kit korábban megmentettem. Kissé zavarban volt, körbenézett, majd odaszólt nekem.
- Gy-gyere be, ha nincs hol aludnod. -
- Igenis!
Pattantam fel a földről.
- Ne üvöltözz, és siess, nehogy meglásson valaki. -
Először, mikor beértünk, leültünk az asztalhoz s hosszas beszélgetésbe kezdtünk.
- Köszönöm, hogy megmentettél attól a három fiútól. -
- Ehh.. Semmiség… Nem kell többé tőlük tartanod, bebörtönöztem őket, miután kidobtak a fogadóból.
Elmondtam neki a teljes harcot, s hogy könyörögtek életükért, ekkor a lány, mintha kissé elszörnyedt volna tőlem, de ő is elmondta, hogy vele mi történt. Elmondta, hogy a fogadós őt is kidobta, s bár mindenki hősiességemről beszélt, a félelmük nagyobb volt tettemnél. A lány új fogadót keresett magának s mivel ezt találta a legmegfelelőbbnek, ezért itt szállt meg, de nem gondolta volna, hogy valaha is újra találkozunk. A lány, azaz Hana Shibuya ugyanis, mint kiderült, így hívják őt, nagyon kedvesnek tűnt s sokat nevettünk, az éjszaka folyamán. Úgy döntöttünk ideje nyugovóra térni. De mikor felálltam a kis asztaltól, megakadt a szőnyegben a lábam és egyenesen, az asztalon keresztül Hanára estem. Rémülten nyitottam ki szemem az esés után. Kinyújtottam kezeimet hogy feltámaszkodjak, az egyik lábam Hana lábai között volt s Hana, teljesen vörös volt, jó magam is belepirultam a szituációba.
- B-bocsi. Remélem, nem nyomtalak agyon.
- Nem… Meglepően könnyű vagy. –
Válaszolt. S elkezdtem volna felállni, ekkor megragadta pólóm, és visszahúzott magára. Ekkor adott egy csókot.
- Lehetnél kissé határozottabb is. Ha akarsz valamit, mond meg. Ez az esés nem véletlen volt. –
Mondta s ezzel azt akarta mondani, hogy én szándékosan tettem a korábbiakat. Szívem össze visszakalimpált s csoda hogy szívrohamot nem kaptam. „Ehh.. Ez mégis mivolt… Ez a második.. Akarom mondani harmadik csókom egy lánytól.” Piros arcom lesütöttem s a határozótlannak nevezése miatt kissé sértődötten reagáltam.
- F-fogd be! Mindjárt megfulladok…. Engedj....
Szóltam rá s elrántottam a kezem, a lámpák le voltak kapcsolva, felkeltem, és indultam az ágy felé. De ekkor, valószínűleg szándékosan, a lába valahogy elém került, megint elestem, de ekkor már ő volt felettem.
- Akarom! -
Mondta hívogató hangon, teljesen olyan kisugárzása volt, mint a nagybátyámnak, az előbbi Hanához képest, ez a lány, ijesztő volt kissé. Én, már szinte vörösen izzottam a helyzettől, ő elkezdte csókolgatni nyakam.
- Ahh...
Oda kaptam a számhoz. „Mégis milyen hangok jönnek ki a számon? Amúgy is,ezt nem nekem kéne csinálnom? Szánalmas vagyok! Még egy lánnyal szemben sem vagyok képes vezetni.” Ekkor jött a felkérés az este további részével kapcsolatban. „Hát legyen.” Elfogadtam. Csodálatos, korábban még általam sosem átélt, majd reggelig tartó élményben volt részem. Melyet, egy szintén csodás lánnyal töltöttem el. Óriási érzés volt látni, ahogy a bőre színe, a fehér, és piros árnyalatában változik, minden egyes mozdulat alkalmával. Mire a nap felkelt, mi már egymás karjaiba ölelkezve aludtunk. Továbbra sem lehetek felhőtlenül boldog, hiszen, a félelem mindig ott van. A félelem, attól, hogy ez a játék ,őt is elveszi tőlem.

by **Kazuma** Kedd Jan. 15 2013, 22:52

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

Még egy darabig feküdtem a fényárban, úszó szobában. Hallgatóztam, gondolkoztam. Főleg Neuro járt a fejemben. Az egyetlen dolog, amiben biztos voltam vele kapcsolatban az a bizonytalanság. Mégis miért akaszkodott rám ennyire. A legjobb szó a helyzetre a szokatlan. Még sosem történt hasonló és fogalmam sincs, mit kezdjek a helyzettel. Megnyitottam a menümet és a felkéréssel szemeztem. Biztos, hogy van valami célja a dologgal de, mégis mit remél nyerni a helyzetből. Azt is figyelembe kell venni, hogy piros az indikátora és nem tudom, hogy mégis mitől lehet ez. Vagy rendkívül veszélyes vagy nem tudom… Nyitva kell tartanom a szemem.
Felültem, és szépen ellenőriztem hogy mindenem megvan-e. Sosem lehet tudni, mit csinálnak az emberrel, amíg alszik. Ezért is utálok aludni, de ez sajnos itt is létszükséglet nem csak a valóságban. Valóság. Mi az? Már nem is tudom. Talán csak álom volt vagy épp ez az álom? Áhh… Ha sokáig gondolkozok még ezen, a végén tényleg beleőrülök. Miután minden úgy volt, mint tegnap este ezért el is indultam a fogadó alsó részébe. Kértem egy zsömlét és leültem, hogy elrágcsáljam.
Ekkor tűnt fel valami. Hol van Neuro? A biztonság kedvéért kétszer is körbehordoztam a tekintetem a helyiségben. Az ajtó előtt sem volt. Talán megszabadultam tőle. Hirtelen szebbnek tűnt ez a reggel. Egy idő után viszont elvesztette a varázsát a felismerés. A reggelim elfogyott és még ücsörögtem kicsit. Visszatért a szokásos komor hangulatom. Vajon hova mehetett? Nem. Nem érdekel. Eltűnt legalább nem hallgatom a nyavalygását. Egykedvűen ültem tovább és indulni készültem mikor ismerős alakot pillantottam meg. Morcosan sóhajtottam.
– Hol voltál? – Kérdeztem közönyösen.

by Ajánlott tartalom