Re: Nagy Síkság

by **Takara Kazutoshi** Pént. Jún. 10 2016, 12:58

Shu

A legtöbb kérdésemre már tényleg megkaptam a választ, ezért gondolom úgy, hogy inkább csak csendesen merengek magamban, amíg nem látok egy vadat. Nincs bajom Shuékkal, tényleg élvezem a társaságukat, de nincs nagyon ötletem, mit kérdezhetnék még tőlük. Bár, az még érdekelne, mi Shu véleménye erről a világról, egyáltalán ki akar-e jutni, vagy ilyesmi. Eddig nem nagyon vettem észre, hogy bármi problémája lenne itt. De ezt a témát egyelőre hanyagolom.
- Ja, ja. Szerintem is butaság egy olyan játékban versengeni, ami már nem is igazán játék. Ezt nem pont az arénára értem, hanem az egész SAO-ra.
Miután visszatértem a róka nélkül, már majdnem leültem, amikor Shu elkezdett masszírozni. Az érintésétől kicsit kirázott a hideg, de aztán rájöttem, hogy ez rendkívül jól esik. Ezt nem akartam kimutatni, de talán valamelyikük észrevette, mert még el is mosolyodtam egy kicsit. Pedig nem is bírom az emberek érintését.
- Rendben, talán rátérek erre a nyomkövető jártasságra. Hol lehet ezt megszerezni?
Tessék, máris egy új téma, amiről lehet beszélgetni.
- Jól van, tudom, hogy nem sikerülhet minden rögtön. Csak azért, elsőre valamit elszalajtani, elég kellemetlen érzés.
Ekkor nyilván észrevehetett egy állatot, mert hirtelen hátranézett, a masszírozást is abbahagyta (pedig még engedtem volna neki), aztán Timidus visszatért jelezve, hogy fogott valamit. Szinte még hátra sem néztem, már ott állt büszkén.
- Te aztán nem vagy semmi, Timidus.
Dicsérem meg a sárkányt, még tapsolok is neki. Mindig is szerettem, amikor valaki valami hihetetlen dolgot mutatott be. A határozottságos beszédén elgondolkozom. Tényleg elég bátortalan voltam a rókánál, de sajnos nem lehetek olyan, mint ők. Mert végül is, tényleg ők a legbátrabb játékosok ebben a világban. Most van itt az ideje, hogy megkérdezzem tőle, hogy mi az, amiért ő ennyire szereti ezt a világot.
- Figyelj, Shu. Lehet, hogy ez egy olyan kérdés, ami esetleg mások számára sértő lehet, de meg szeretném kérdezni: ki akarsz-e innen jutni valaha? Nincs neked senkid, aki a valóságban várna rád?
Lehet, hogy egy kicsit erős volt, nem tudom.

by **Shukaku** Pént. Jún. 10 2016, 14:10

-Nem is igazán játék...
Dünnyögte egy picit az orra alá közvetlenül utánad Shu, kicsit elgondolkodva a dolgokon. Neki ez nemhogy nem is igazán játék volt, hanem az a valóság, amiben sokkal szívesebben élte az életét, mint eddig bármelyik valóságban. Az, hogy ez hogyan jutott neked pont eszedbe két találkozás után kicsit fura lesz neki, de majd ha odajutunk, akkor tárgyaljuk ezt is. Most azonban csak rábólintott a szavaidra.
-Mh-hmm! Akkor ebbe teljesen egyetértünk.
A hideg kirázását betudta annak, hogy meglepett téged a masszírozással, így nem gondolt semmi rosszra, és folytatta a nyomkurászást, amikor pedig mosolyt is kapott, már igyekezett ügyesebben csinálni, egészen addig, amíg Timi nem jelzett neki, na meg persze amíg nem kezdtél el újra kérdezősködni.
-Hááát... először is szerintem olvasd el ezt a fejezetet a Guide Bookban. Minden kezdő kapott segítséget a játékhoz, te is megtalálod. Ha ez megvan, akkor a menüdben megnyitod a jártasságos részt, és a leírt arany mennyiségéért fejlesztheted. Arra figyelj, hogy ugye bizonyos szinten csak bizonyos számú jártasságaid lehetnek, szóval például az elsőhöz el kell érned a kettes szintet.
Nem emlékezett arra, hogy elmondtad-e neki, hogy hányas szintű vagy, de már elkönyvelt egyesnek amiatt, hogy ilyen keveset tudtál a világról, még a céhes meggyilkolós és a szintellopós történeted ellenére is. Ezt persze nem mondta ki, de pont ezért igyekezett mindent részletesen elmagyarázni. Timidus egy biccentéssel megköszönte a dicséretet, azonban a szavaidat sem hagyta szó nélkül.
-Szokj hozzá a kudarchoz, Takara. A kudarc éppen úgy a tanulás része, mint a győzelem, néha pedig még többet is tanulsz belőle.
És mivel így a napi bölcsességadagodat is megkaptad, Shu is lecsüccsent melléd a fűbe, és összeráncolt szemöldökkel vizslatott a kérdésed után.
-Ez meg most neked honnan jutott eszedbe?
Nem úgy tűnt, mint aki megsértődött volna, egyszerűen furcsállta a kérdést, ám ezután csak megvonta a vállát, és egykedvűen válaszolt.
-Nem szoktam felhozni a témát, de igazából nem is igazán titkolom. Nem, senkim nincs odakint. Én itt szeretek élni, és itt is fogok élni, amíg engedik. De... miért fontos ez neked?

by **Takara Kazutoshi** Pént. Jún. 10 2016, 15:15

Shu

-Rendben, át fogom olvasni a Guide Book-ot.
Csak ennyit mondtam a tanácsára. Valószínűleg még nincs is elég pénzem ahhoz, hogy jártasságot vegyek magamnak, szóval ez ráér később is. Azzal is tisztában lehet, hogy még csak első szintű vagyok, nem tudom, hogy a szintellopós sztorimhoz mit szól, de arra gyanakszom, nem nagyon hisz nekem. Most pedig következett a vallatás.
- Ahogy nézlek téged, valahogy soha nem fog el az az érzés, hogy eszedbe is jutna, hogy kijuss innen. Én úgy vagyok vele, hogy ha kijutok, mindent újrakezdek, nem fogom azokat a hibákat elkövetni, mint régen. De te... szinte egy vagy a SAO világával. Nem mondom, hogy ez rossz. Addig tényleg nem az, amíg nem kezdesz el gyilkolászni. Csak, ahogy nézem a játékosokat, egy kicsit már mindenki otthon szeretne lenni. A céhem tagjaival is így volt. Mi együtt akartunk kijutni. Néhány játékossal régebben beszéltem, azt mondták, ha kijutnak, mindent helyre szeretnének hozni. Én különben sem szerettem volna idekerülni.
Nincs senkije, akik várnának rá? Sem a szülei, sem a barátai? Egy árvára találtam volna, akinek itt vannak az első barátai? Ezt nem akarom megkérdezni tőle.
- Nem annyira fontos, inkább csak azt szeretném tudni, mások mit gondolnak az itteni helyzetről. Tulajdonképpen te már elmondtad, nem kell firtatni.
Félek, hogy rossz emlékeket ébresztenék fel benne, ami egyikőnknek sem lenne jó. Hiszen azt sem tudom, kicsoda ő valójában. Inkább ismét a szafarizásra koncentrálok, végül is, ezért vagyunk itt. Egy borzot látok meg, szintén nem túl messze tőlünk. Most próbálok határozott léptekkel közelíteni felé, Timidus is ezt mondta. Guggolva közelítek felé, a fűben talán nem vesz észre. Egy határozott felállás, majd nekifutok, és ráugrok. Szerencsére az állat nem sérült meg, csak azt a borzalmas bűzt ontotta magából, amit a ruhám is átvett. De legalább elkaptam.
- Még egy megvan! - mondom Shu-nak remélve, hogy nem érzi meg a szagot, amit árasztok.

(Borz)

by **Shukaku** Pént. Jún. 10 2016, 19:50

-Csak nyugodtan. Elég vaskos könyv lett az évek során, szóval elleszel vele egy ideig. Szerencsére sorban vannak benne a dolgok, ahogyan szükséged lesz rá, de elehet keresni is meg minden. Ha nem találsz valamit, akkor pedig úgyis tudod, hogy minket hol találsz meg, és szívesen segítünk.
Továbbra is ülve maradt, és hallgatta a mondandódat, miközben Timi azért megtett pár kört, hogy biztosítsa a terepet, és olyan vadak után kutasson, amire esetleg szüksége van, de egyelőre nem talált semmi említésre méltót. Természetesen nem ment messzire, a közelben maradt végig, mert nem nagyon tetszett neki a kialakuló beszélgetés. A múltról való diskurzus általában felzaklatta az idomárt, ő pedig nem akarta, hogy Shu felzaklatódjon, de egyelőre még nem avatkozott közbe, hiszen Shu még nyugodt maradt.
-Ehmm... én már újrakezdtem idebent, szóval nem kell várnom ezzel a kijutásig. És... hát... egy vagyok a SAO világával?
Amikor elismételte bele is pirult kicsit a mondatba, hiszen nem tudta másképpen értékelni, csak dicséretnek.
-Köszi... ez kedves tőled. De... mi köze ennek a gyilkolászáshoz? Meg... ne haragudj de... nem tudom milyen játékosokat néztél el. Én azt tapasztalom, hogy a legtöbben már megszokták itt magukat. Az Ébredőknek persze nehezebb, de mi már évek óta itt vagyunk, és...
Itt elgondolkodott egy picit, majd megvonta a vállát. Jogod volt tudni az igazat.
-Ha megnézed a front haladását, akkor láthatod, hogy nagyjából semmi esély a kijutásra. Legalább is még jó pár évig biztosan nem... azután meg már minek? A legtöbben annyira megszokták itt, hogy nem is tudnának kint boldogulni... sőt, sokan már el is felejtették, hogy volt olyan, hogy odakint. Ez már... szóval hosszú idő után ez így megy, és szerintem sokkal jobb, mintha folyamatosan azon keseregnének, hogy nem tudnak kijutni...
Elhallgatott. Már így is túl sokat fecsegett, pedig nem is akart erről beszélni. Szerencsére a kisállat elvonta a figyelmedet, Shu pedig észrevétlenül tett jó pár lépést hátra, amikor elindultál felé, ő pedig már előre befogta az orrát, de még Timi is felköltözött az egyik fa ágára. Shu igyekezett nem kinevetni, de nem tudta megállni, és továbbra is az orrát befogva, tisztes távolságot tartva válaszolt.
-Igen. Elkaptad... de őket inkább jobban teszed, ha kevésbé ijesztősen kapod el. Ne aggódj, csak pár percig marad meg a szag, utána leveszi a rendszer...

by **Takara Kazutoshi** Szomb. Jún. 11 2016, 10:01

Shu

Látom, hogy Shu zavarba jött a beszélgetésünktől a múltról, úgyhogy inkább arról már nem is nagyon beszélnék. Ha meg azt, hogy egy a SAO világával, dicséretnek veszi... hát, jól van.
- A gyilkolásnak csak annyi köze van hozzá, hogy én például már láttam játékosokat, akik mást öltek... nyilván te is. Ők már teljesen elvesztették a kapcsolatot az igazi énjükkel. Ők már túlságosan is egyek voltak a játékkal. Hát, lehet, hogy csak én voltam olyan, aki olyan társaságba keveredett, akik mindenáron ki akarnak jutni, például a régi céhemnek is ez volt az egyik szabálya: kijutni együtt, épségben.
Az tényleg igaz, hogy a front nem halad túl jól. 4 év alatt 26 bosst győztek csak le.
- A remény hal meg utoljára. Minek kezdjek itt egy teljesen új életet, ha lehetne egy... valóságosabb?
Valóságos... talán már nem is létezik ez a szó. De én még nem mondtam el teljesen róla. A borz tényleg elég szagos volt, de ahogy Shu mondta, pár perc alatt el is múlik. Lassan kezdek kifogyni a mondanivalókból, úgyhogy úgy döntök, elbúcsúzom Shuéktól. Mivel a kézfogás nem jött be neki, ezért... öhm... meg kéne őt ölelnem?
- Öhm, Shu? Ha elbúcsúzunk egymástól, mi a legkézenfekvőbb köszönési forma? Az ölelés?
Hát, most kezdem érezni, hogy zavarba jövök megint, ez felettébb kínos szituáció. Ott állok egy ember előtt, akitől nem vagyok képes elbúcsúzni. Milyen szerencsétlen vagyok.
- Mert, én úgy érzem... mára ennyi elég volt.
Próbálok nem udvariatlan lenni, remélem sikerül.
- Köszönöm, hogy megtanítottál szafarizni, és ismét beszélgethettünk... kínosabb témákról is.
A kínos alatt a múltat értem.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 11 2016, 12:46

-Ehm... vagy éppenséggel az volt az igazi énjük, csak kint nagyon koszos dolog embert ölni, Tudod, vér, meg halál, meg minden ilyesmi. Ráadásul kint még rendőrök is vannak, akik elkaphatnak. Itt csak... itt csak pixelek vannak, Ugyanolyan pixelek, mint a moboknak. De... ettől még nem a világ lesz rossz. Az emberek lesznek rosszak. Nagy butaság azt mondani, hogy a világ...
Itt tartott egy pici szünetet, és Timire pillantott, előre is elnézést kérve a rossz kifejezésért, majd folytatta.
-Hogy a játék tenné az embereket ilyenné. Az autóversenyes játék nem tesz autóversenyzővé, a nyomozós játék nem tesz nyomozóvá, és Aincrad sem tesz semmilyenné. Az amit látsz a vörösöktől, az az igazi természetük, csak eddig nem mert előbújni. Ezt... ezt jobb ha tudod. Nagyon sok csalódástól menthet meg téged, ha ezt tudod.
A társaság kérdésénél megrázta a fejét, és sóhajtott egy picit, de azután rögtön fura mosolyba, szinte vigyorba rándult a szája széle.
-Még mindig vannak olyanok, akik ugyanúgy hisznek... vagyis szeretnének hinni abban, hogy van remény a kijutásra. Ez a szakmájuk. Ettől lettek híresek, és ez tartja meg őket hősöknek, ezért hinniük kell ebben. Plusz... akik tényleg elhiszik, azok elhiszik azt is, hogy ezzel segítenek. Sok közöttük a valóban jó szándékú ember... még jó ismerősök is akadnak közöttük, akiket kedvelünk. A valóság pedig...
-Hogyan lehetne egy olyan világ, ami csak a fejedben él valóságosabb annál, mint ami itt van az orrod előtt?
Landolt Timidus is mellettetek, és fejezte be barátja mondatát. Az elbúcsúzás felvetése nagyon meglepte még őt is, hiszen csak most kezdtetek el vadászgatni, de az ölelésre természetesen rábólintott.
-Persze... nyugodtan... és nem kínos téma ez, teljesen logikus, hogy felveted. De... mondd csak, te mindenhonnan így rohansz el ilyen rövid idő után? Mármint... van akivel egy fél napot elszafarizok, te pedig múltkor is pár perc után elsiettél, és most is. Ha megbántottunk mondd nyugodtan, és akkor nem tesszük többé.

by **Takara Kazutoshi** Szomb. Jún. 11 2016, 13:12

Shu

- Ha itt ugyanúgy megölöd az embereket, azzal a különbséggel, hogy itt elpixeleződnek, akkor tulajdonképpen ugyanazt csinálnád, mint a valóságban, nem? Egy itteni gyilkos lehet, hogy a való életben nem ölne meg senkit, csak itt, de... a kettő már szinte ugyanaz. Tudom, hogy az emberek itt bent... megőrültek attól, hogy itt ragadtak.
Miért ne hihetném én is, hogy kijuthatunk? Azért, mert nem vagyok híres?
- Én... én még hiszek abban, hogy kijuthatunk. Abban, hogy ott kint még van világ, van élet. Szeretném látni újra azokat, akik régen bántottak, megmondani nekik, hogy én ezt túléltem. Ők vajon képesek lennének rá?
Bár talán ők nem futnának az e világi problémák elől, mint én.
- Ez nem a valóság, Timidus. Nem akarom, hogy ez legyen a valóság. Egy olyan életet akarok élni, ahol öregszem, ahol gyerekem lehet, karrierem. Itt végül is mi van? Ez csak egy VRMMORPG, akár lehet benne ölni, akár nem. Túlságosan... játék, ahhoz, hogy a valóság legyen.
Talán kicsit túlreagálom ezt a dolgot. Én akartam arra vigyázni, hogy Shunak ne legyenek rossz emlékei a múltról, erre pont én akadok ki. Kicsit lenyugszom, elvonulok. Kicsit sétálok a tisztáson. Már megint, már megint ezek az átkozott emlékek. Miért nem törölte ki őket ez a Kayaba Akihiko? Miután kellően lenyugodtam, visszasétálok.
- Ne haragudjatok! Nem akartam ennyire túlreagálni, csak... nekem még mindig nem könnyű. Egyáltalán nem akartam ebbe a játékba csatlakozni. A húgom erőltette.
Leülök Shu mellé. Nem tudom, ő megérti-e ezeket.
- Tudjátok, sokszor még úgy érzem, nem akarok kapcsolatba lépni senkivel. Ezért nem vagyok képes egy valakivel sokáig együtt lenni. Tök jó, hogy idejöttetek, tényleg. De még nem állok készen arra, hogy sokáig együtt legyek másokkal. Sajnálom.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 11 2016, 14:29

-Egyrészt senki nem bizonyította még, hogy itt ugyanúgy megölöd az embereket... másrészt te most velem vitatkozol, vagy magaddal? Ha itt ugyanúgy megölöd az embereket, akkor nem a világ tette ilyenné őket, mert itt ez ugyanúgy gyilkosság, mint odakint. Tudják jól, hogy mit tesznek, és annak mi a következménye, csak kifogás az, hogy a világot hibáztatjuk ezért. Én érdekes módon nem őrültem meg, meg sokan mások se...
Már akik nem voltak eleve őrültek, mert ugye az idomárnak erről is megvolt a teóriája, amit te csak erősítettél. Te is egy olyan srác voltál, akit kint bántottak, kint elhanyagoltak, nem voltak barátai, és azt sem tudja, hogy kivel kell kezet fogni, és kivel nem. Aincrad világába be sem léphettek a normális emberek, miért várná el bárki is, hogy akkor normálisan viselkedjenek? Shu ismét megvonta a vállát.
-Senkinek nem mondom meg, hogy miben higgyen, de szerintem csak fájdalmat okozol magadnak azzal, hogy a kinti világ után sóvárogsz. Ez olyan, mintha én ezzel a magassággal odakint modell akartam volna lenni. Oké, nagyon szép álom meg minden, de azért már nem vagyok öt éves, hogy a mikulásban higgyek. Én is szeretnék sok mindent, de az, hogy mit szeretnék, és az, hogy mi a valóság, az két különböző dolog.
Ekkor már tényleg komolyan ráncolta a homlokát, és ugyanolyan értetlen fejet vágott, mint amit a sárkány vágott volna, ha képes ilyesmire.
-Miért akarnál megöregedni? Az öregedés halállal jár. Vágysz a halálra, ember?
-Plusz... itt ezerszer nagyobb karriered lehet, mint odakint. Timivel szafaribajnokok, Arénabajnokok vagyunk, mi vagyunk a legmagasabb szintűek, együtt dolgozunk egy professzorral, Tachival közösen megnyertük a Viadalt is... ennél több karriert hova csináljak már? Kint pedig... be voltam zárva egy intézetbe. Nagy karrirer, mondhatom! A kint csak egy igazságtalan világ, ahol meghalhatsz betegségekben, nincs védett terület, ha szegény vagy, akkor éhen maradsz, sőt, meg is halsz éhségben, és nincs olyan, hogy akármikor találhatsz egy egyes szintű küldit, amivel egy hétre elegendő kaját vehetsz. Itt nincs munkanélküliség például. Mikor lesz ilyen odakint? Ez egy sokkal jobb világ.
Ő is elvetette kissé a sulykot, de egy pillanatra sem emelte fel a hangját, és nem is volt dühös rád, vagy ilyesmi. Egyszerűen fáradt volt. Akárhányszor felmerül a téma, újra és újra el kell ezt darálnia, és már rettenetesen unta. Aki nem akarja megérteni, az úgysem fogja felfogni, és te láthatóan ragaszkodtál a kinti mesevilágodhoz.Ezután már csak elfeküdt a fűben, és várta, hogy mit lépsz. Nem akart marasztalni, nem lett volna értelme, de látszott, hogy örül annak, hogy mégis visszatértél. A sárkány csak feküdt mellette, teljesen közönyösnek látszott.
-Én... te se haragudj... egyszerűen az van, hogy nem ugyanúgy gondoljuk. Ennyi. Nem tudom, hogy melyikünknek van igaza, de éppen ezért nem szeretem ezt a témát. Felesleges erről beszélni.

by **Takara Kazutoshi** Szomb. Jún. 11 2016, 14:48

Shu

Már tényleg kezd belefájdulni a fejem ebbe a témába. Túl sok az információ, már két összefüggő mondatot sem vagyok képes kimondani. A kinti világ utáni sóvárgásomra csak annyit tudnék mondani ismét, hogy a remény hal meg utoljára, de én már nem akarok erről beszélni. Meg ahogy látom, Shu sem.
- Talán azért akarok megöregedni, mert... az emberek erre vannak teremtve. Megszületünk, tanulunk, dolgozunk, családot alapítunk, aztán meghalunk. Ez az élet rendje, és ebbe avatkozott bele Kayaba Akihiko.
Én miért is akarnék Arénabajnok lenni? Vagy szafaribajnok? Ez nem az én életem. Nem nekem való. Szóval, Shukakunak nincsenek szülei, egy árva. Nem csoda, hogy itt jobban érzi magát. Most, hogy így belegondolok, nekem kint tökéletes életem volt. Volt egy szerető családom, egy húgom, házam, saját szobám. Ezekért hálásnak kellett volna lennem. Úgyhogy... ez tényleg egy jobb világ a Shuhoz hasonlóknak.
- Én... nem tudtam, hogy te... én igazán nem akartalak felzaklatni.
Akármennyire is próbálja leplezni, tudom, hogy fel van zaklatva. Én is fel lennék.
- Persze, hogy nem ugyanúgy gondolkodunk. Nincs két egyforma ember. Én sem haragszom rád, sőt!
Sőt, mi sőt?
- Hálás vagyok neked.
Na, azért.
- Örülök, hogy néha találkozom hozzátok hasonlóval.
Megint sikerült egy kínos hangulatot teremtenem. Jaj, de jó! Mindig megcsinálom. Felállok.
- Na, de! Nem ezért vagyunk itt, hogy egy szomorú légkört hozzunk létre. Szórakozni jöttünk.
Ezek után ez talán elég hülyén hangozhat. Úgy döntök, tényleg nem beszélek Shuval és Timidussal a múltról. Minek bolygassuk, ami már egyszer elmúlt? Remélem, azért még van kedve szafarizni.
- Akkor... én még maradok. Remélem, ti is.
Most már mosolygok is.

by **Shukaku** Vas. Jún. 12 2016, 07:28

Shu legszívesebben a fejét fogná a mondatodra, de már tényleg úgy van vele, hogy erről nem hajlandó vitatkozni. Gondolatai persze vannak, és azok villámként cikáznak a fejében, miközben az eget figyeli, kissé elfordulva tőled, hogy még véletlenül se láthasd a kis grimaszokat az arcán.
~Azta... az élet rendje? Komolyan találkoztam egy ilyen emberrel is? Azt hittem az ilyenek már kihaltak a középkor végén... vagy legalább a géprombolók körül. Ha le lehet győzni a halált, akkor miért ne győznénk le? Te nem kaptál védőoltást mert az az élet rendje, hogy meghaljunk tüdőgyusziban? Miért léteznek még ennyire buta és maradi emberek? Mindegy... nem vagyok ideges... majd te is megérted. Még össze vagy zavarodva, kell egy kis idő, amire felfogod, hogy mekkora ajándék ez a világ.~
Timidus pedig csöndben ült melletted egy ideig. Neki nem kellett rejtenie a mimikáját, ő teljes mértékben elfogadta a meglátásaidat. Nem értett vele egyet, de elfogadta, és össze is foglalta a véleményét, ki is mondva azt.
-Nem sok olyan embert láttam még, aki vágyott volna a halálra. Nem vagyok abban biztos, hogy a társamra jó hatással van egy olyan ember társasága, aki meg akar halni.
Shu itt húzta el láthatóan a száját, és igazából egyetértett a barátjával. Nem akart ilyen makacs és buta emberrel együtt lenni, mint amilyennek téged gondolt, de az, hogy neki segítenie kell akkor is, ha nem ért veled egyet, még mindig erősebb volt, így fölült, és megrázta a fejét.
-Hagyd csak, Timi. Kibírom. És... hát nem sikerült. Mármint nem felzaklatni. És... hát köszönöm...
Ő egyáltalán nem volt hálás neked, és nem is hazudta ezt. Megerősítetted azt a hitét, hogy még mindig szembe kell néznie azzal, hogy a hozzád hasonlók nagyon nehezen fogják elfogadni azt, hogy innen nincs kiút. Persze azért végül is hálás volt, hogy rajtad keresztül szembesült ezzel... de örülni nem örült neki. Amikorra pedig mosolyogni tudtál, már ő is felpattant, méghozzá nem csak ültéből, hanem rögtön a sárkány hátára, hogy egy szarvas után iramodjanak. Csak elröppentek fölötte, Shu pedig éppen hogy csak megérintette az agancs tetejét, majd visszatértek melléd.
-Szeretnéd kipróbálni? Lovagoltál már valaha?

(szarvas)

by **Takara Kazutoshi** Vas. Jún. 12 2016, 10:18

Shu

Timidus hozzászólása meghökkentett. Kicsit rosszul esett, hogy azt mondta, vágyom a halálra. Néha úgy érzem, úgy kezel, mint egy hülyét, akinek folyton ki kell javítani a szavait. Nem, nem a halálra vágyom, csupán nem vágyom a halhatatlanságra. Attól még, hogy itt nem látszik, a valóságban most is öregszünk, vagy tévednék? Mindegy, ezt senki nem tudja. Nem vagyok jó hatással Shura? Miért, mert nem akarok kizökkenni a rendes hétköznapjaimból? Talán mégsem én vagyok itt az őrült. Mindegy, már nem szólok hozzá. Mikor Shuék a szarvas fölött repültek el, tátva maradt a szám. Ilyet mondjuk nem látnék a valóságban, az biztos. Bizonyos dolgok tényleg jók itt... csak még mindig nem tudom belátni, hogy ez kéne nekem. Mikor visszaérnek, tapsolok. Kicsit próbálom oldani a köztünk lévő feszültséget. Nem akarom, hogy két találkozás után megutáljanak.
- Hát ez... eszméletlen volt. Nem gondoltam volna, hogy ezt így is lehet csinálni.
Bár, azt magamról nem tudom elképzelni, hogy egy sárkányon, vagy valami teljesen mások üljek, és közben levadásszak egy szarvast. Na, jó, végül is csak megérintette.
- Ho-hogy én? Még nem lovagoltam. Ez biztos, hogy biztonságos?
Ahogy Timidus rám nézett, és ahogy beszélt velem, azon sem csodálkoznék, ha levetne magáról, és meghalnék. Végül is, "erre vágysz, ember".
- Hát... oké, essünk túl rajta.
Nem tűnhetek túl lelkesnek, de már nincs visszaút. Oda is szólok Shu-nak, csak úgy poénból.
- Ha meghalok, és kijuttok, értesítitek a családomat?
Tudom, ez volt a világ (érted, a SAO világának) legrosszabb poénja, de viccelődésből sosem voltam túl jó. Remélem, alacsony a humorküszöbe.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 13 2016, 05:59

Timidus halhatatlan, ha az öregedést vizsgáljuk. Egy halhatatlannak érthetetlen és megdöbbentő, hogy miként vágyhat valaki arra, hogy megöregedjen és meghaljon. Ahogyan neked az az élet rendje, hogy ez megtörténjen, az ő életének rendjével ez teljesen ellentétes, sőt, mint pet, pont az a feladata, hogy megóvja a társát a haláltól, és ebbe beletartozik mások halálának a látványa, és néha a gondolata is. Timidus számára van halál, és van örök élet. Aki nem vágyik az örök életre, az vágyik a halálra, csak éppen előtte élni akar egy kicsit, a különbség azonban elhanyagolható, ha a végtelent állítjuk szembe röpke hatvan-nyolcvan évvel. Arról pedig, hogy mi zajlik most odakint sem te, sem Timidus, sem Shu nem tudhattok, ahogy idebent valószínűleg senki sem azok közül, akik nem léphetnek ki. Attól azonban nem kell félned, hogy megutálnának. Sokan, sokféleképpen próbálkoztak már ezzel, és kizárólag egyvalakinek sikerült, szóval nem kell aggódnod. A tapsolásra a sárkány megrogyasztja a melső lábait, Shu pedig felszökkenve, a nyeregben felállva hajol meg előtted.
-Köszönjük szépen, örülünk, hogy tetszett. Ezt is, és még ezernyi más dolgot is meg lehet csinálni...
~...amit a te buta valóságodban nem lehet.~
Fejezte be a mondatot gondolatban, hiszen ez azért még kellett, de már nem mondta ki hangosan. A biztonságos kérdésre hevesen bólogatnak mindketten.
-Nem emelkedem el nagyon a földtől, így ha le is esel, nem esel olyan magasról, hogy a zuhanás sebzés egyetlen pontnyit is levegyen az életedből. Nem sérülhetsz meg.
Az pedig lehet, hogy Timidus megtenné azért, mert te erre vágysz, Shu azonban nem vágyik arra, hogy megöljön téged, Timi pedig Shu vágyait teljesíti, neki felel, az, hogy te mire vágysz az sokadlagos kérdés. Ha kell, Shu segít felülni barátja hátára, és még a vicceden is nevet kissé, ha nem is túl hangosan. Az sokkal jobban érdekli, hogy a mondatodban Timi is kijut, így legalább a viccben emberszámba vetted... még akkor is, ha egyikük sem akar kijutni, ez lehet bók. Szóval rábólint. Mivel teljesen gyakorlatlan vagy lovaglás terén, így a sárkány inkább csak lépdel, maximum pár centire emelkedik el a földtől, bár akkor is inkább szökell, mint repül, és a szárnyait inkább arra használja, hogy téged a hátán tartson. Eközben persze arra tud figyelni, hogy a lábaival megérintsen egy, éppen az útjába kerülő siklót, aki hamar el is tűnik a magas fűben.
-Jelezd, ha elég volt, akkor megállok.

(sikló)

by **Takara Kazutoshi** Kedd Jún. 14 2016, 16:08

Shu

Szerencsére Shu nem veszi sértésnek a viccemet, nem is tudom, miért számítottam rá.
- Jól van, visszavontam a kijutós dumámat. Jó itt, csak meg kell szokni.
Tudom, hogy azért mondta ezt így, mert leszóltam a világát. De, ha neki ez a tökéletes lét, legyen. Nem gondolom, hogy bármi probléma származna ebből. Timidus mondata megnyugtat.
-Fú, köszi. Már azt hittem, rögtön teljesen felemelkednél.
Mivel látom, hogy nem vagyok neki annyira szimpatikus, próbálok kicsit enyhíteni a kettőnk közötti feszültségen. A repülésnek igazából nem vehető lépkedés pedig kifejezetten tetszik. Kicsit vonakodva ülök fel Timidusra. Elég kényelmes rajta ülni ahhoz képest, mint amire számítottam. Jó érzés, hogy belekap a szél a hajamba, jó érzés szállni.
- Nyugodtan mehetünk még - mosolygok rá Shura. Talán ez a legőszintébb, és legszélesebb vigyor, amit ember rajtam láthatott, amióta a játékban vagyok. Még azt is megcsodálom, ahogy Timidus elkapja a siklót, csak úgy, a lábával.
- Ez nagyon jó érzés. Kicsit nem lehetne... gyorsabban?
Egy kicsit bátortalanul kérdezem meg, lehet, hogy nem is tudnánk gyorsabban menni, de olyan jó itt repülni.
Úgy tíz perccel később szólok, hogy álljunk meg.
- Köszönöm a repülést, Timi.
Igen, most neki köszönöm meg. Ilyen csodálatos élményben még nem nagyon volt részem itt. Talán tényleg igaza van Shuéknak, csak meg kéne keresnem a jót, a pozitívat a játékban, és máris boldogabb lennék. Minek sírjak az után, amit már valószínűleg úgysem kaphatok vissza? Miután leszálltam Timiről, úgy érzem, mintha a talaj mozogna a lábam alatt. Leülök, hogy kicsit jobb legyen, mert szédülni is elkezdtem. Azért ezt is még szokni kell.

by **Shukaku** Szer. Jún. 15 2016, 06:37

Ilyen gyorsan még soha nem sikerült megtéríteni egyetlen makacs kijutni vágyót sem, így hát elég nehezen ad hitelt a szavadnak, de nem is nagyon foglalkozik vele, hiszen betudja annak, hogy csak a feszültséget szeretnéd oldani, amivel nagyon de nagyon egyetért, így hát csak bólint, kifejezve egybehangzó véleményét. Mondhatná azt is, hogy ugye megmondtam, rád ölthetné a nyelvét, és cselekedhetne még ezernyi mindent, de egyáltalán nem biztos abban, hogy ennek itt és most van az ideje. Egyelőre béke van, és ennek rendkívüli módon örül. Na meg válaszol helyette Timidus is, és nem azt, amit vártál. A hangja még mindig komoly, ahogyan a válasza is.
-Szívesen. Ha teljesen felemelkednék, akkor nemcsak a te életedet sodornám veszélybe, hanem a sajátomat is. Ha nem nyerem vissza a kitartáspontjaimat a zuhanás végére, akkor a földet érés halálos mennyiségű sebződést eredményez olyan magasról való zuhanás esetén nekem is, nem csak neked. Mindig csak olyan magasra emelkedem, hogy a biztonságos földet érést is garantálni tudjam.
Mondhatta volna azt is, hogy ne aggódj, vigyázok rád, vagy valami hasonlót, mivel azonban nem ez volt a kérdésed, így nem is erre válaszolt, hanem arra, amit valójában kérdeztél. A gyorsítás kérésére még fordul egy keveset a bólintás után, és úgy irányolja magát, hogy legyen előttetek egy hosszú, egyenes terep. Mivel valószínűleg semmi lovaglás jártasságod nincsen, így nem tudnál a nyeregben maradni ha csak úgy gyorsítana. Az egyenes területen nem kell kormányoznia, nincs szüksége a faroktollaira, így farkával kissé a saját hátára nyom téged, de csak finoman, és segít ott tartani, majd megindul. Érzed, hogy ha nem lenne a fura biztonsági öv, biztosan leestél volna, így azonban gyorsíthat. Nem nagyon, meg sem közelíti azt a sebességet, amivel a mókust kapta el, de a többszörösével száguld annak, mint amilyen sebességgel te bármikor futhattál ezidáig ebben a világban. Az öt-tíz perces reptetést még Shu is megmosolyogja picit, talán még Akae sem élvezte ennyire a póniztatást. Az idomár a hátát egy fának döntve figyel, és csak akkor lép oda újra, amikor Timi már megállt és lefeküdt, hogy könnyebben leevickélhess róla.
-Szívesen.
-És... ha tetszett, akkor egyébként a városban lehet találni lovardákat, és lovakat is. Persze még gyakorolgass mielőtt komolyabban megpróbálod. Egy valódi ló nem segít neked megmaradni a nyeregben.

by **Takara Kazutoshi** Csüt. Jún. 16 2016, 10:21

Shu

- Értem. Szóval, ez elég bonyolult.
Csak ennyit mondok, mert szeretnék én is fogni valamit. Minél több tapasztalatot kell szereznem, ha lépést akarok tartani a többi játékossal. Egy bölényt látok meg a távolban, ami elég jó célpontnak tűnik. Más állatot nem pillantok meg, ezért a bölényre fókuszálok. Lehet, hogy egy kicsit nagy állat, de talán valahogy ki lehet cselezni, hogy elfusson. Próbálom oldalról megközelíteni, hátha úgy nem vesz észre. Szerencsére éppen a táplálékával van elfoglalva, ezért odasomfordálok mögé. Mivel elég nagy darab állat, vigyáznom kell, nehogy ő vegyen észre előbb. Hirtelen hozzáfutok, és csak épphogy megérintem, aztán gyorsan elfutok. Szerencsémre ő is így tesz.
- Fú, azt hittem, rám fog támadni - mondom Shuéknak, mikor visszatérek hozzájuk. Gondolom, a többi szinten majd nehéz lesz elkapni az állatokat, de addig talán lesz elég tapasztalatom. Megint leülök a fűbe, hiszen a futás eléggé lefárasztott. Miután visszanyerem a kellő energiámat, fölpattanok.
- Na, szerintem nekem ennyi elég is volt. Tudom, nem voltunk olyan sokat itt, de ez így kezdésnek nekem jó volt. Köszönöm, hogy megtanítottatok az alapokra. A kínos beszélgetést meg majd elfelejtjük. Én sem vagyok tökéletes - utóbbinál kínosan felnevetek. Ugyan, nincsenek tökéletes emberek. Nem kell ezt ennyire felfújni. Sajnos nincs sok minden az eszköztáramban, de eszembe jut, hogy múltkor vettem egy mangót a piacon.
- Tessék, ezt fogadd el hálám jeléül. Remélem, még találkozunk - adom át neki a gyümölcsöt, aztán megölelem. Igyekszem minél gyengébben, remélem, nem ijedt meg tőle. Megsimogatom Timidus fejét is, nehogy úgy érezze, megutáltam. Aztán elindulok, bár magam sem tudom, merre.

(Bölény)

//Köszönöm a játékot! Smile

//

by **Shukaku** Pént. Jún. 17 2016, 05:14

-Nem. Nem bonyolult.
Rázta meg a fejét a sárkány, és ezzel tulajdonképpen az is egyértelművé vált számára, hogy nem érted, hiszen ha értetted volna, akkor nem mondtad volna, hogy bonyolult. Ez a legtisztább jele annak, hogy Timi nem gondol téged butának, hiszen ha annak gondolna, akkor elfogadta volna a kijelentésedet, miszerint ez neked bonyolult, így azonban csak arra gondolt, hogy meg sem értetted amit mondott, ezért gondolod bonyolultnak. Mivel neki azonban fontos volt, hogy megértsd amit mond, elkezdte részletezni.
-A világban van zuhanási sebződés. Két méteresnél kisebb esések esetében nincs sebződés, fölötte viszont a magassággal és a páncéltömeggel együtt növekszik. Tíz az alap sebzés, amit féllel szorzól, ebből kivonod az akrobatika szinted kétszázszorosát. Két méterenként növekszik az alap sebződés a kétszeresére, négy méterenként pedig a kisebb szorzó, szintén a kétszeresére. Egyáltalán nem bonyolult.
Ezután azonban, mivel megint vadászgatni kezdtél, már nem tudott azzal foglalkozni, hogy jobban megértesse veled a dolgot, inkább mindketten figyelték a módszereidet. Timi egy pillanatra az idomárra nézett, Shu pedig kissé a száját eltakarva kuncogott, és a fejét csóválta.
-Vannak vadak, amik megtámadhatnak. Például a vaddisznó. Az ő fejük fölött látni fogod az indikátort attól függően, hogy mennyire kemény ellenfél.
-Piros kurzora az ellenséges szörnyeknek van, legyen az mezei mob vagy éppen szintboss. A szín árnyalata attól függ, mennyire erős a lény a játékos szintjéhez képest. Egy halvány rózsaszín árnyalatú mob nem jelent semmilyen veszélyt és legyőzéséért is minimális jutalom jár; a vörös azon lényeken jelenik meg, melyek a játékos aktuális szintjéhez leginkább illenek; a lila kurzoros szörnyek jóval erősebbek a játékosnál és gyakran legyőzhetetlenek a számára, a fekete indikátoros mobok elől pedig jobb, ha azonnal menekültök, ellenük a garantált halál vár rátok.
Idézte Timidus ismét a Guide Bookot, kiegészítve a lány mondatát, Shu pedig a bölény után mutatott.
-Ő csak szafari vad, nekik nincsen ilyen indikátoruk, nem kell félni tőlük, maximum fellökni tud, de nem fog ténylegesen megtámadni.
Ezúttal már beleegyeztek a távozásodba, és Shu is viszonozta a gyengéd ölelést, majd mosolyogva szemlélte a gyümölcsöt, amit a kezébe nyomtál.
-Köszönjük szépen! Deee... remélem tudod, hogy nem várunk el ilyesmit.
Persze nem adta vissza, és integetett is utánad. Timi csak biccentett, majd az idomár a késével elfelezve a gyümölcsöt, megosztotta barátjával.

( Én is köszönöm! :3 )

by **Akichi Murai** Szer. Jún. 29 2016, 11:59

//Seiun

-Nincs semmi baja veled, az igazat megvallva örült is annak, hogy most nem rajtam kellett utaznia, szóval nem kell aggódnod. Amúgy köszi hogy rgy kicsit foglalkozol vele, mert máregy kicsit elfáradtam. Lehet hogy ezután a piknik után, a "kedvenc" időtöltésünket fogjuk csinálni, egy olcsó fogadót keresünk. Ha szépen megkérlek, akkor segítesz? Amúgy Skyon múlik hogy akar-e inni. Én megmondtam a véleményemet neki, övé a döntés.
A kérdésem közben az ital felé mutattam, hogy majd a megmaradót megtarthatja. Amúgy vettem az adást így újra töltöttem a pöharát.
~Na Sky, akarsz inni belőle?
-Köszönöm, de nem kérek. Hupsz. - Na de jó, ezt elszóltam. Oda néztem Sei nénire, hogy tudjam hogyan reagált a megszólalásomra.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Nov. 28 2016, 17:49

Érdekes. Lassan itt a december, s én mégis itt fekszek a puha füvön, a napon és süttetem a hasam. Nem meglepő, hisz a közelgő havazás és fagyok előtt, most az utolsó jó időket mindenki szabadon tölti egy kis lazulással, vagy heteléssel. Bár jómagam még télen is kijárkálok egy kis „testmozgásra” azért elismerem, hogy sok emberrel hasonlóan én se szeretek hidegben lófrálni, talán épp emiatt olyan népszerűtlenek a 20-as szintek. Bár jó móka nyáron hó csatát vívni, de én speciel nem szeretek sok időt ezeken a szinteken lógni… felborítják az időérzékemet. Végtére is a 20-as szinteken örök tél van, míg máshol mondjuk ősz vagy nyár, így ott hosszabbak az éjszakák, s rövidebbek a nappalok. Ez teljesen kikészítheti az embereket. Igaz, ami igaz, persze ezt a lustulást másutt is végezhetném, de úgy voltam vele, hogy minek húzzam a dolgokat. Itt lent viszonylag békés minden, mióta a front feljebb költözött, a player vadászok ezen a szinten ritkán vadásznak, hisz az itt gyakran levő playerek még túl kicsik az értékes dolgokhoz…. meg igazából… őszintén. Mi bajom lehetne itt a természet lágy ölén? Rám támad vadkanhad? Ugyan kérlek… egyetlen rúgok hegykén és már robban is szét. Há me ilyen kemény vagyok Cool

Hehe… Jaj… végül is mindegy miért vagyok itt. Az a lényeg, hogy jó idő van, és jólesik a pihi. Bár azért nem szeretnék valóban elaludni, mert azért túlságosan gondatlannak lenni veszélyes, de a jó idő eléggé lezsibbaszt, így lehetséges, ha nem történik valami érdekes, tényleg kiüt engem az álom. Mondjuk, poén lenne, de hát na. Azért nem szeretném próbálgatni a szerencsémet.

by **Chakna** Hétf. Nov. 28 2016, 19:08

Tehát: Adott volt egy viszonylag elviselhető nap, és egy hirtelen támadt felfedezős ötlet. Az eredmény: elindultam megnézni mi van a Nagy Síkságon. Persze csak óvatosan. Nem volt még elég tapasztalatom és egyébb szükséges pontok hogy megkockáztassam, hogy megtámadnak a mobok. Szóval teljes harci készültségben indultam neki a síkságnak. Miután elhagytam az utolsó menedéket nyújtó házat a kezdetek városának szélén még erőteljesebben koncentráltam. Egy pillanatra megálltam, és bámultam a végtelennek tűnő, hatalmas, sík területet. Vajon milyen messze van a "vége"? gondolkodtam el. Van egyáltalán vége? Igen, lenyűgözött ez a táj. Egy pillanatra szinte elfelejtettem, hogy be vagyok zárva egy veszélyekkel teli világba, ahonnan nekem már-már lehetetlennek tűnt kijutni. Szabadnak éreztem magam.
Lassan elindultam, és pár lépés után az állandó harckészültség is visszatért belém. Azért annyira felengedett, hogy folyamatosan rácsodálkozzat a táj egyszerűségében rejlő szépségre. ELdöntöttem, hogy ez lesz a kedvenc helyem. Persze, amennyiben távolabb sem találok mob-hordákat, amik igen erős zavaró tényezők lennének.
Ahogy elnéztem a távolba, nagyjából egy nyíllövésnyire észrevettem, hogy mintha valami lenne a fűben. Ráadásul nem is olyan kicsi valami, ha ilyen messziről is látszott. Óvatosan, és lehetőleg hang nélkül ráhelyeztem egy nyilat az idegre, és elindultam megnézni, hogy mi az. Akkor tudatosult bennem, hogy vaalaKI, és nem valaMi van ott, amikor 10 lépésre értem tőle. Egy szőke fiú feküdt a fűben, és úgy látszott, alszik. Nem akartam megzavarni a pihenését, de szemmmel akartam tartani. Könnyen előfordulhatott volna, hogy csak tetteti hogy alszik, és amint hátat fordítok nekem ugrik. Szóval egyszerűen fogtam magam, és leültem ott, tőle 10 lépésre a fűbe. Az íjamat az ölembe engedtem, de nem vettem le róla a nyilat.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Nov. 28 2016, 20:25

Bár valóban majdnem elszundítottam, de mint kiderült a sors se akarja, hogy ténylegesen elaludjak, mikor egy szépség közeledik felém. Hehe. Mondhatnám, hogy kifejezetten erős érzékszerveim mindig érzékelik a szép lányok közeledtét, de igazából sajnos nincs ilyen képességem. Helyette az Észlelésem kapcsolt be, mikor a lány felajzva az íját közeledett felém. Valójában nem tudtam, hogy ki az, vagy mit akar, csak a rendszer által voltam képes érzékelni a közeledését az alaknak, még ekkor azt sem tudtam, hogy nő az illető. De nem zavartattam magam. Látszólag tovább folytattam a sziesztát, mintha észre sem vettem volna a közeledését. Persze éber voltam. Éber és ugrásra kész. Tudtam, hogy bármikor érkezhet a támadás, de egyelőre az Észlelésem csak a közeledését jelezte, a támadást még nem. Viszont mikor már arra számítottam, hogy nekem esik, hirtelen megtorpant. Megállt volna? Hm… miért? Végül úgy döntöttem inkább nem kockáztatok. Sóhajtok egyet, majd bár továbbra is csukott szemmel, de felszólalok (továbbra is ugrásra készen).
- Miben segíthetek?
Hangom nem volt se számon kérő, se mérges, szimpla kérdés volt csupán. Viszont annyi biztos, hogy lehet, hogy meglepem azzal, hogy hirtelen „megébredek”. Sőt, még éreztem is a jelenlétét. Ha támadás érne, akkor oldalra gurulnék, hogy távolodjak tőle, majd minél előbb felállhassak. De ha békén hagy én se mozdulok. Várom válaszát, de ha nem válaszol, vagy visszakérdez, csak sóhajtok és nagyot nyújtózva végül felülök. Bár nem feltétlen veheti észre, de eme mozdulattal felé pillantok lopva, alig egy pillanatig időzve csak el rajta, mielőtt felkelnék és csípőre tett kézzel, várakozó mosollyal forduljak szembe vele.
- Nos Tündérkém? Segíthetek valamibe?

by **Chakna** Hétf. Nov. 28 2016, 23:28

Bár számítottam rá, azért mégi meglepett, hogy megszólalt. Első reakcióként felemeltem az íjamat, és rászegeztem a nyilat, aztán eljutott a tudatomig, hogy semmi támadó nem volt a hangjában, és visszatettem a fegyvert az ölembe. "Ezek szerint nem aludt..." könyveltem el magamban, azzal az információval együtt, hogyy 10 lépés távolságról észrevett. Ez jelenthette volna azt, hogy hangos voltam (a puha füvön, úgy hogy a lehető legóvatosabban közelítettem? Ahhoz elég jó hallása kellene legyen) vagy hogy van Észlelése. Eldöntöttem, hogy ha úgy adódik kiderítem melyikről van szó, és ha az utóbbi, akkor kifaggatom a dolog működéséről, és hogy hogyan lehet szert tenni rá. De csak ha úgy adódik...
Először nem válaszoltam a kérdésére, csk néztem ahogy felült, majd pedig csípőre tett kézzel felállt. A mosolya bíztató jel volt, de nem altatta el az éberségemet.
- Sétálgatok - feleltem némi megfontolás után egyszerűen. Minnél kevesebbet akartam elárulni magamról, legalábbis egyenlőre. Mivel ez így magában fura lett volna, tekintve a felajzott íjat a kezemben, hozzátettem: - Reméltem, hogy találok egy-két mobot. Téged is is annak néztelek elsőre. - kezdtem, majd nevetve folytattam - De úgy látom hiába reménykedtem, amilyen nyugodtan feküdtél itt.
Igen, lehet hogy gonosz volt tőlem ez a megjegyzés, de nem akartam nekitámadni a kérdéssel, hogy "Hé, te miért fekszel itt ilyen nyugodtan?" Így diplomatikusabbnak éreztem kicsit. Amíg a reakcióját vártam, igyekeztem megfigyelni. Az első amit megfigyeltem, hogy teljesen magabiztos - vagy annak mutatja magát. Semmi félelmet nem láttam rajta. Ez vagy azt jelentette hogy bolond (ezt akkor még nem szándékoztam eldönteni), vagy azt, hogy olyan magas szinten van, hogy semi félnivalója nincs az itteni esetleges moboktól. Ez utóbbi valószínűnek látszott. Ez viszont azt jelentette, hogy nekem lehet félnivalóm tőle. Gyorsan rápillantottam az indikátorára, és úgy döntöttem, nem hagyom itt azonnal. Mást nem vettem észre kis megfigyelésem alatt, így egyenlőre a szavaira hagyatkoztam, és persze az arcán megjelenő érzelmekre.

by **Tsujimoto Eiki** Kedd Nov. 29 2016, 14:40

Igazából nem nagyon érdekelt miért van itt a lány, csupán udvarias kíváncsiságból kérdeztem. Illetve azért, hogy meggyőződjek a modoráról. S meg kellett lepődnöm, de viszonylag szerencsém volt. Nem tűnt igazán fenyegetőnek, s első véleményeim szerint, egész szimpatikus volt. Bár nem vagyok megfelelően jó emberismerő sajnos, szóval lehet, tévedek. Viszont ahhoz értek, hogy leplezzem a vonásaimat, így mindennemű fejfájás nélkül tudtam felé mutatni, hogy látszólag nem is érdekel, hogy éppen fel van ajzva az íja. Bár persze azért hamar rájöttem, hogy kisszintű (hisz felszerelései mind T1-es volt), viszont lehet, csak megtévesztésből hordja. Még én is elég szépeket tudok csapni szimpla kezdő felszereléssel, így óvatosnak kell maradnom. Viszont… igazából azért annyira nem feszülök rá, mint tán kéne. Igaz, ami igaz azért figyelek, de igazán lazára veszem a figurát. Bár lehet, ezzel pont megrémítem a lányt. Lehívom a menüm és pár kattintással, hátamra illesztem a kardom, s mindenféle fenyegető mozdulat nélkül előhúzom, majd magam előtt heggyel lefelé a földbe szúrom.
- Leginkább ennek itt köszönhető az önbizalmam. – jelentem ki nyugodtan – Ezen a szinten nincs nagyon olyan ismert mob, vagy boss, ami komolyabb fejfájást okozhatna nekem még nagyobb létszámba sem. Ezért szeretek itt pihenni.
Végül elengedtem pengémet és nagyot nyújtózkodva visszafekszek a földre. Szememet az égre emelem, s nagyot sóhajtva engedem elmenni a feszültséget, ami eddig bennem volt. Teljesen megnyugodtam, ismét ellazulva. A lányra pillantva egy ideig némán nézek rá, majd elmosolyodok bátorítóan.
- Amúgy Tsujimoto Eiki vagyok örvendek. Megkérdezhetem Szépségességed nevét? Vagy nem találtatik méltónak ehhez engem? – kacsintok rá – Amúgy ha nem láttál még harcos fegyvert, nyugodtan megnézheted a Flamberget… - bökök a még mindig földbe szúrt penge felé – Ki is próbálhatod, ha szeretnéd. Bár a rendszer miatt nem vagy képes többet sebezni vele, mint az alaperőd. De ha szeretnéd, mondom, nyugodtan kipróbálhatod… persze… ha csak elbírod. – dugom ki játékosan felé a nyelvem, miközben karjaimat a fejem alá támasztva nézek fel ismét az égre.
Tudom. Gonosz vagyok. A lány látszólag kezdő, s ha csak megjátssza meg magát, nagy valószínűséggel még akkor sem lesz képes felemelni a Flamberget. És nem a másik kaszt végett. Nem. Szimplán azért, mert 3-as súlyemelés nélkül nem emelhető fel. Hát igen…. nyehehe… gonosz vagyok… Persze igazából csak szeretném fenntartani a beszélgetést.

by **Chakna** Kedd Nov. 29 2016, 18:41

A srác a frászt hozta rám... De komolyan... Ki vesz elő egy kardot ilyen helyzetben? Persze megnyugodtam, amikor a földbe szúrta a kardot, és felfogtam, hogy csak illusztrációnak vette fel, hogy értsem miről beszél.
Nem értettem a kardokhoz, de egy ilyen kard mellett én is nyugodtabban ültem volna. MIközben beszélt erős érdektelenséget láttam, ami mögött mintha halványan ott lett volna az, hogy legalább annyira nem biztos a dolgában velem kapcsolatban, mint én vele. Halványan... olyan halványan, hogy az egészet elkönyveltem úgy, hogy odaképzeltem.
A szavaiből már valamivel több következtetést levontam, de az meg egyáltalán nem tekinthető feltétlenül hiteles forrásnak: Ha ennyire nem jelentenek itt veszélyt rá a mobok, még csapatban sem, akkor minimum 20-as szintű, de inkább nagyobb... Hát, reméltem nem valami pszichopata...
Ahogy visszafeküdt és sóhajtott megint csilingelt a fejemben, hogy ő sem olyan biztos magában, mint ahogy mutatja. A bátorító mosoly megteszi a hatását, úgy döntök, hogy némi információt megosztok vele.
- Chakna vagyok - mutatkoztam be, kissé elpirulva az előbbi megszólítás miatt. Igen, könnyű egy lányt zavarba hozni, ha az ember tudja hogy bánjon a szavakkal. - és azt hiszem elég harcos fegyvert láttam már - folytattam, elkönyvelve a kasztját - Úgyhogy ha meg nem sértelek vele, őt most csak távolról csodálom meg. Egyébként szép darab, de azt hiszem én maradok az íjaknál - mosolyodtam el barátságosan. - A kardokhoz nem értek - tettem hozzá, majd játékos mozdulattal, persze csak óvatosan, és a fenyegetés legkissebb jele nélkül a kard éle mellé lőttem egy nyilat - Az íj viszont a barátom - fejeztem be iménti mondatomat már-már nevetve. Jó, kicsit talán azt is demonstrálni akartam a nyíllal, hogy, bár valószínűleg elsütött rólam, hogy kezdő vagyok, azért értek a fegyveremhez. Közben újabb nyilat helyeztem az ínra, amit lehet észre sem vett.

by **Tsujimoto Eiki** Kedd Nov. 29 2016, 20:31

- Chakna? Szép név. – jegyzem meg, majd kissé végigmértem – Hm… azt hiszem, a tea írásjegyével írják ezt a nevet. Mindesetre illik hozzád. Meleg színpáros ruhák, cukormázas jellem, édes, mégis rejtélyes külső. Hm… hát igen. Szerencsés vagy a neveddel. – mosolygok rá, majd intek felé a fejemmel – Gyere közelebb nyugodtan, ha szeretnél. Ennyi év bezártság és életkockáztatás után, azért már ösztönösen érzi az ember, ha a másik feszült. Nyugi Chakna. Nem harapok. Ha bántani szerettelek volna, már lett volna rá alkalmam. Illetve ez fordítva is igaz. Engedd le azt az íjat végre. Inkább élvezd ezt a jó időt... Hamarosan úgyis ezek a szinteket is meghódítja egy ideig a fagy.
Végül elhallgatok. Ismét lehunyom a szemem és nyugodtan lélegezve adom tudtára, hogy teljes mértékben ellazultam. Nem tudom minek neki ez a stressz, kicsit el kéne engednie magát. Mitől fél, hogy leteperem hirtelen? Lehet, hogy gyors vagyok a kisszintűekhez képest, de azért a földről hirtelen felpattanni még nekem is nehéz. Viszont csak fölösleges feszültséget okoz, ha tovább tartva, felajzva az íját. Pláne, ha a közben velem szemezget. Így csak fölöslegesen stresszeli magát és engem is. Ha esetleg továbbra is mozdulatlanul ülne, fegyverrel a kézbe, csak sóhajtok, és inkább csöndbe maradok. Persze azért néha-néha rápillantok, hogy láthassa, hogy ébren vagyok, de igazából most jól éreztem magam. Ha nem hoz fel valami témát, egy ideig úgysem válaszolnék. Ám egy tíz perc csend után azért megtörném azt a csöndet.
- Mennyire van vadászhatnékod? – kérdezem váratlanul – Ha gondolod, elkísérhetlek egy gyors vadászatra. Talán az kicsit felold majd. Aranyos, vagy amikor mosolyogsz, de van olyan érzésem, hogy kissé feszült vagy. – jegyzem meg, miközben felülök és felé sétálva kezemet nyújtom neki, hogy felsegítsem (már ha elfogadja).

by **Chakna** Kedd Nov. 29 2016, 21:06

Sosem gondolkoztam még el mélyen a nevemen. Persze, belegondolva tudtam, hogy mi a jelentése, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Nem értettem, hogy ezt hogy hozta összefüggésbe az első benyomással, és hogy mit ért cukormázas jellemen... De a bóknak szánt sorozatot egyenlőre nem tudom hova tenni... A figyelmemet akarja elterelni, vagy tényleg így lát?
- Köszönöm - köszöntem meg kicsit összezavarodva a gondolataimtól - Te is igazán... -kerestem a megfelelő szót egy pillanatig - ...lehengerlő egyéniségnek tűnsz - fejeztem be végül egy kétértelmű(nek szánt) kifejezéssel. Nem hagyott nyugodni, hogy nem igazán tudok egyértelmű érzéseket leolvasni róla. Pedig ez a dolog elég jól szokott menni... Ezért próbáltam méginkább koncentrálni a legapróbb rezdülésekre is, hátha eddig nem vettem észre valamit.
Igen, feszült voltam. Csoda? Hiszen semmi de semmi biztosítékom nem volt, hogy nem fog nekem ugrani, és esélyem megvédeni magamat pedig még annyira sem...
- Igazán megnyugtató, hogy nem vagy harapós kedvedben - feleltem neki félig erőltetett, félig barátságos mosollyal. Ha akarta, megértette belőle, hogy irónikus akartam lenni. De azért, hogy legalább Eiki megnyugodjon kicsit, leeresztettem az íjamat. Nem telne sok időbe újra felajzani, és az a kis idő pedig úgysem lenne elég hogy az életem múljon rajta. Arra az ajánlatra, hogy menjek közelebb először egy gyanakvó pillantással válaszoltam, majd pár lépéssel közelebb mentem, de még mindíg olyan távolságban maradva, ahol legalább kicsit biztonságban éreztem magam.
- Elég egyhangóvá változtatja ezt a tájat a tél - jegyeztem meg, nem tapasztalatból, hanem feltételezésből. Még nem éltem át telet Aincardban, így nem tudtam milyen. De ezt nem akartam Eiki orrára kötni.
- Vadászhatnékom? Az attól függ, mennyi mob akarna szétcincálni - mosolyodtam el, ezúttal teljesen őszintén.. Mikor elindul felém egy pillanatra ledermedek, aztán felállok, mielőtt odaérne. - Felőlem mehetünk - jelentettem ki. - Feltéve persze ha nem tervezel otthagyni egy mobhorda közepén - Normálisan egy ilyen megjegyzés után kacsintottam volna. Ezúttal nem tettem, mert nem voltam biztos benne, hogy alaptalan az aggodalmam.

by Ajánlott tartalom