[Küldetés] A Hited útját járva

A kardforgató újabb „tegyük amit kell” napra ébredt. Mivel a korábbi életében hozzászokott, hogy már korán reggel kezdi a munkát, így most is már a terepen érte a hajnalhasadás. Noha természeténél fogva a biztonsági játékra ment idáig, és a céljai is ezzel vágnak össze, kicsit rossz érzést váltott ki belőle, hogy a felszerelésén egy jócskán túlmutató szintre tart. Azonban a rendelések közben a fülébe jutott egy pletyka, ami elég ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy érdemesnek tartsa az utánjárásra. És persze ha gond lenne a szint szörnyeivel, majd egyszerűen elmenekül.

A teleport padról minden teketória nélkül a megadott koordinátára indul. A célhoz közeledve egyértelmű, hogy már megelőzték, de amint felismeri a másik két alakot ösztönösen körbe fordul.
~Szélvész-kisasszony nincs itt.~ veszi tudomásul a harcművész hiányát. Néhány pillanatig figyeli az eseményeket, majd megállapítja, hogy az íjász és az árnyharcos nem ugyanabból a célból érkezett. Egyértelműen másik irányba tartanak, mint amerre neki kell haladni.

Ha a másik két játékos észreveszi őt, akkor köszön, és ha kérdezik beszámol az általa hallott információról.
De ha nem veszik észre, akkor ő nem megy oda hozzájuk mivel senkire sem akar ráakaszkodni. Vagyis csak megy a saját dolgára, és követi a rovar rajt.

A szitakötők fényes kitinpáncéljain élesen csillantak a kora reggeli fények, és mint valami jelzőlámpák vezették Ryukyut, aki csak remélte, hogy nem körbe-körbe fogják járatni a mocsárban. Attól ugyan nem fél, hogy eltéved, mert a minimap segítségével eddig mindig jól elboldogult. Nem is szólva arról, hogy a kristályával bármikor visszatérhet a kiinduló pontra a szinten.
Szóval a félelme nem arról szólt, hogy nem talál haza, inkább arról, hogy csak az idejét vesztegeti, és a pletyka nem több annál, mint aminek nevezik.

//Ryukyu a szitakötő rajt követi.

Végül bár összefuttok, mindenki a saját útját választotta, hisz az jóval megbízhatóbb volt, mint egy ismeretlen véletlen. Hisz, mind saját magatok jártatok utána a saját magatok által megszerzett útmutatásért, akkor már csak nem lehet, hogy tévedtek, nem igaz? Ahogy azonban mindannyian követitek az általatok kijelölt útvonalat, meglepődve vehetitek észre, hogy ahogy haladtok előre, úgy válik egyértelművé: mindegyik út jó út. És nem csak az, hanem jószerével mindannyiótok pontosan ugyanabban a pillanatban érkeztek meg egy kissé rozoga kunyhó ajtaja elé, annak ellenére, hogy Charanak és Ryukyunak jóval hosszabbnak kellett volna lennie az útjuknak, hisz nem nyílegyenesen jöttek, mint Mia, de valamilyen rejtélyes módon mégis itt találkoztuk ismét. Akár köszöntitek ismételten egymást, akár nem, rövidesen az ajtó nyikorogva kitárul, felfedve az ajtó mögött honoló sötétséget. Látszólag nem hallotok, éreztek bentről semmit se, de végül, ha bemerészkedtek, az ajtó egyszerűen becsukódik, ha mindhárman beléptetek (nem kötelező bejönni). Ha egyvalaki végül megközelíti a belsőbb helyiséget, egy tapsot véltek felfedezni a sötétből, mire a közelben található fáklyák zöld lángokkal meggyulladnak, ám ahogy az égésük stabilizálódik, úgy változnak vissza rendes vörös színbe, mintha semmi különleges nem lenne benne. A szoba viszonylag egyszerű volt, mi elétek tárult. Egy nagyobb dísztelen körszőnyeg borította a parkettát, a szoba falánál egy hatalmas kemence, benne egy üsttel, és rengeteg könyvvel, és növényekkel teli szekrény és láda pihent mindenfelé. De a szoba legkülönlegesebb pontja, talán a körszőnyeg közepén pihenő fotel volt, melyben egy különös nő pihent, ki így köszöntött titeket:
- Üdvözöllek Gyermekeim. Mondjátok csak milyennek tűnők a szemetekben?
Mia számára egy fehérbe öltözött, gyönyörű Nő ült ott, ki gyengéd mosollyal, kedves szemekkel nézett rátok, hangja dallamos volt és vidám, csak úgy sugárzott róla a tisztaság. Keze ölében pihent, míg feje körül csillogó kristályok táncoltak glória vonalban. Chara ezzel ellentétben egy leginkább valamiféle sámánnak tűnő, csapzott hajú, foghíjas rondaságot látott, ki fogatlan vigyorával nem éppen a legkedvesebb látványt nyújtotta, hangja pedig recsegő volt és bántotta fülét. Egyik, karmos keze a fotelbe kapaszkodott, míg másikkal nagy botját tartotta, görnyedt háttal, előre dőlve. Ryukyu egy majdnem hogy alulöltözött boszorkányt vélt felfedezni, ki kaján vigyorral, és majdnem hogy előbukkanó dekoltázzsal, keresztbe vetett lábakkal ült ott, szemében furcsa tűz égett, hangja pedig lágyan, kissé talán „erotikusan” csengett, mintha csak játékra invitálná. Valami borfélét ihatott abból a színarany kehelyből, mit a kezébe tartott. Különös helyzetbe kerültetek az egyszer biztos, de egy adott… mindannyian teljesen mást láttok, hiába néztek ugyanarra a személyre.

// amennyiben Ryukyu csatlakozásával tovább maradtok a helyszínen, nyugodtan megtehetitek, a mesélői attól a ponttól indul, ha elindulnátok. Ha valaki úgy dönt, hogy másik úton folytatja útját a friss érkező nyomán, nyugodtan megtehet //

//Részemről jó így!//

Amikor mindhárman három irányból hajszálra egyszerre toppannak a kunyhó bejáratához, a kardforgató teljesen elképed. ~Ez meg! Mégis hogy…?!~ de hangot nem ad döbbenetének, inkább csak szerényen biccent a két másik játékos felé;
– Tiszteletem! – Ha találkozásuk okán, valamelyikük felkínálja a csapatba verődést, azt készséggel elfogadja, de ő nem fogja felhozni.
Aztán az ajtó kéjes csikorgással, amitől Ryu hátán a szőr is felállna ha lenne, kitárul. Az ismeretlen és nyomasztó sötét elött állva, a kardforgató gyorsan reagál. ~Azt mégsem hagyhatom, hogy ők kapják az első pofont!~ gondolja ~Elvégre az egyik egy lány, a másik meg egy vézna kölyök~ és belép az ajtón. //off: mivel úgy vélem Chara nem fogja magától elmondani, hogy ő egy lány, és Ryukyunak meg eszébe sem jut, hogy ezt a kérdést tisztázni kéne, így arra számítok a másik küldiben sem fogja megtudni az igazságot a lányról, vagyis azt hiszi hogy Chara fiú.//
– Majd én megyek elöl! – megjegyzéssel kísérve. Odabent viszont már érzi, óvatossága alaptalan volt, és előrébb lép, hogy a másik kettő is bejöhessen. Némi tanácstalan toporgást követően, végül a lángok felcsapnak, és lehetőség tárul elé, hogy felmérje a kunyhót.
Amit lát az nagyjából egybevág a saját elképzelésével, hogyan is kellene kinéznie egy boszorkány házának, azzal az apró eltéréssel, hogy a szőnyeg helyére, ő egy pentagrammát képzelt el, és a közepére nem egy fotelt, hanem inkább egy fekete gótikus trónt.
Mire végez a „felderítéssel” és a nőre téved a tekintete, amaz meg is szólal.
– Dögösnek! – biccent elismerően a kardforgató, elvégre ami a szívén az a száján – De sajnálattal kell közöljem már nős vagyok. – tartja fel jobb kezét, és hüvelyk ujjával megmozgatja a gyűrűsujján pihenő fénylő jegygyűrűt. Igazából nem gondol bele, hogy mit szól a két társa a megjegyzéséhez. Az sem biztos, hogy valójában felfogja, hogy ott vannak vele.

[Ryukyu, Chara]
Ryukyu talán jobban örült volna a pillanatnak, ha az, aki a kezét fogja és mereven bámulja őt ilyen fanatikusan egy bombanő lenne, de sajnos ezzel a halott tapintású leánnyal kellett beérnie egyelőre. Viszont nagy eséllyel a nyugodt hozzáállásának köszönhetően, a lény se viselkedett agresszívan, mikor pedig amazhoz közel hajolt, a lány se húzódott hátrébb. Azonban amit a lány szemébe nézett, talán egy pöppet megzavarhatta elsőre. Ahol a lány pupillájának lennie kellett volna ott, ha jobban megnézte egy gyorsan forgó háromszöget látott, ami anná lassabban pörgött, minél jobban megközelítette a lényt. Mikor az orruk már majdnem összeért, a jel már-már csak vánszorgott. Azonban ha ismét eltávolodik normál sebességre, a háromszög ismét teljes sebességgel forog, és hiába próbálja kivenni a jelet, jószerével csak a pupilla feketeségét látja. Nagyjából ekkor érhet oda Chara is, aki hiába próbálta át a zárakat. Fontos azonban megjegyezni, hogy bár az ajtók nem nyíltak, a trónon igen is talált valami furcsát, ugyanis, ha jobban megnézte az egész fekete obszidián téglákból épült fel, ám míg a téglák összese valami sötétszürke anyaggal volt összefogatva, a háttámlában volt egy tégla, amit semmilyen anyag nem tartott a helyén, így ha úgy volt ki tudta bányászni valami éles dologgal. Azonban bárhogy is veszi ki a téglát, benn nem talált semmit, csupán egy üres, tág részt, semmi többet.

[Mia]
Mindeközben végül Mia is magához tért. Nem tudta mi volt vele, nem tudta mi történhetett, csupán annyit érez, hogy mintha fejjel lefelé lenne. Ha valóságba lennétek, nagy eséllyel, már a fejébe ment volna a vér, de szerencsére, itt nem kell ezen aggódnia. Mindenestre a keze meg van kötözve, a lábai pedig a plafonhoz van egy kötéllel „fogatva”, de ha körbe is néz nem lát egyelőre semmit, csupán egyetlen ajtót, az amúgy elég szűkös, de üres teremben. De legalább fáklya van, így ha mást nem, legalább lát valamennyit.

Határidő: Augusztus 30

// DenDenTsuku 500 szóval pótolhat, de mivel jelezte távollétét, egyéb levonás nem jár neki //