Kezdőlap[Küldetés] Mom of boy
3 posters
1 / 1 oldal
[Küldetés] Mom of boy
by Ronye Arabel Hétf. Szept. 17 2018, 20:38
Résztvevők:
Taka:
Egyszer egy kényelmesen berendezett szobában ébredsz. Ha végig gondolod mi mindent csináltál, az utolsó emléked egy sötét alak oldalról, és egy villanás, ami a kábítókristály sajátja.
Nem tudod ki, azt sem miért hozott ide.
Ha körülnézel a szobában az a kanapé van, amin te fekszel, középen egy asztal, rajta csipketerítővel, széles, de magasan nyitható ablakok (pontosan 2 szárny), egy ajtó (valószínűleg zárva) illetve egy ágy. Az ágyon pedig egy törékenynek tűnő, hosszú, barna hajú lány alszik. Vagy őt is ugyanúgy elkábították, mint téged? Tiéd a lehetőség, hogy kideríts.
Nia
Te épp küldetés után nézel. Két dolgon akadhat meg a tekinteted.
Az egyik egy kézzel írt hirdetés:
Az üzenet végén egy nicknamemel, ahol fel tudod venni a kapcsolatot a hirdetővel.
A másik egy ismerős arc a táblánál: Chakna áll nem messze tőled, gondterhelt arccal, a kezében szorongatva egy az általad meglátott hirdetéshez hasonló papírt.
No, első körben kérlek szépen írjátok le mit csináltatok éppen amikor a helyzet előállt, és hogyan reagáltok az információkra. Nyugodtan kérdezzetek ha nem világos valami.
- Taka
- Dr. Kyaba Natsuko "Nia"
Taka:
Egyszer egy kényelmesen berendezett szobában ébredsz. Ha végig gondolod mi mindent csináltál, az utolsó emléked egy sötét alak oldalról, és egy villanás, ami a kábítókristály sajátja.
Nem tudod ki, azt sem miért hozott ide.
Ha körülnézel a szobában az a kanapé van, amin te fekszel, középen egy asztal, rajta csipketerítővel, széles, de magasan nyitható ablakok (pontosan 2 szárny), egy ajtó (valószínűleg zárva) illetve egy ágy. Az ágyon pedig egy törékenynek tűnő, hosszú, barna hajú lány alszik. Vagy őt is ugyanúgy elkábították, mint téged? Tiéd a lehetőség, hogy kideríts.
Nia
Te épp küldetés után nézel. Két dolgon akadhat meg a tekinteted.
Az egyik egy kézzel írt hirdetés:
Segítséget kérünk egy eltűnt fiú előkerítésében. Az aranyat nem sajnáljuk, de minnél előbb várjuk a jelentkezés!
Az üzenet végén egy nicknamemel, ahol fel tudod venni a kapcsolatot a hirdetővel.
A másik egy ismerős arc a táblánál: Chakna áll nem messze tőled, gondterhelt arccal, a kezében szorongatva egy az általad meglátott hirdetéshez hasonló papírt.
No, első körben kérlek szépen írjátok le mit csináltatok éppen amikor a helyzet előállt, és hogyan reagáltok az információkra. Nyugodtan kérdezzetek ha nem világos valami.
Ronye Arabel- Mesélő
- Hozzászólások száma : 505
Join date : 2017. Jun. 27.
Re: [Küldetés] Mom of boy
by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" Hétf. Szept. 17 2018, 22:37
Mérhetetlen unalom marta belül, egy olyan ponton, melyről sokan úgy tartják, Dr. Kayaba Natsuko egyetlen hiányzó szerve. Mégis fájdalom sugárzott belőle a test minden irányába, mint gonosz méreg a lassú véráramban. Natsuko pedig egyetlen dolgot volt képes tiszta szívéből gyűlölni. Az unalmat.
Persze mire is számíthatott volna a nő, aki túl sokáig játszott minden nap, minden éber órájában. Tudta jól, hogy ha napjait felszínesen éli, hát ezt kapja cserébe, mikor végül eléri az egyedüllét. Már nem szórakoztatta semmi, mert nem maradt senki, akivel megoszthatta volna. Aki minden napját játékként éli, az lemarad a személyes történetéről. Ha ezt az egyet tanulta az itt töltött évek alatt, hát akkor is egy életre elegendő tudás birtokába keveredett. Egy ideje nem kötötte le a randalírozás, a pusztítás, de csupán akkor kezdett gyanakodni, mikor elhagyta az érdeklődés a saját bandája megalapítását illetően. Ez az egy tartotta benne a lelket a játék iránt, s mostanra ez is csak kopott kampónak sejlett, melybe a gyenge elme kapaszkodhat. Mert a doktornő bármilyen nagy odaadással rejtette is el, nem lett soha erősebb. A kórboncnok nem véletlenül foglalkozott a halottakkal. Azok legalább nem hagyják el. Igaz be sem lépnek az életébe. Végtelen közvetlenséggel és felszínességgel játszotta a könnyű vérű, mindenben csak a saját szórakozását kereső ostoba, nagyszájú libát, s mostanra csak a fegyverébe ragadt szellemlány maradt társának.
Napok óta nem beszélt Kagurával. Az ordenáré méretű darabolót következetesen az inventory jótékony homályában őrizte, míg ebben az állapotában járt-kelt. Unta a bájcsevejt a zavaros beszédű, kaotikus elméjű lánnyal, a pengét mégsem volt képes eldobni. Pedig tudta, hogy ezzel nagyobb fájdalmat okoz, mintha szimplán megszabadulna a fegyvertől. Hiába ragadt a kislány egy cápa beszerzésének témáján, és valami idióta nyávogós nyelvtörőn… Nem bírta elhagyni. Ragaszkodott hozzá. Nem maga miatt.
A Kayaba lány a negyedik szintre tévedt, méghozzá egyetlen céllal a fejében. Küldetést keresett. Bármit, ami leköthette. Az ugyanis, mit eddig imádott, – bulikkal, megszakadó vadászatokkal együtt, – most mérhetetlenül taszította. Ezért ragadott üveget a kezébe, majd haladt végig az emelet városain, meg-megállva egy csókváltásra, a kezében szorongatott nedűvel. Pótcselekvés volt csupán az ivás. Hatása úgysem lehetett igazán.
Aztán megtorpant egy táblánál, szemei pedig úgy húzódtak egy hirdetésre, mint vadászgép célzórendszere az ellenségre. Megmozdított benne valamit. Mert bármennyit lopott, csalt, hazudott, s akárhányszor ölt is, ennek nem tudott nemet mondani. Sosem rontott meg gyereket, habár nem egyet terelt a szexualitás felfedezése felé a puszta viselkedésével, valójában. Szörnyű emberi lénnyé változott ebben a játékban, de egy dolog változatlan maradt vele. Imádta a kölyköket.
Nyúlt volna hát a papírért, mikor olyasmit látott, amin elakadt a szeme. Ismerős arc a tömegben. Épp ilyenkor. Remek, gondolta magában, már csak ez hiányzott. Egy pillantást vetett még a hirdetményre, hogy a szürkeállományába vésse a nevet, majd sietősen elfordult és távozott. Igyekezett elveszni az utcákon, mert nem vágyott találkozóra senkivel, aki csak futólag is ismerte.
Menet közben menüt intett, majd az üzenetek panelra bökött, berögzítve oda a nevet, s körmöléshez látott a sikátorokon átvágva.
Ennyi elég is volt, hogy behúzódhasson a legközelebbi étterembe, majd ott elhelyezkedve várja a választ. Egy eltűnt fiú előkutatása. Ha nem adnának érte pénzt, akkor is érdeklődne. Így csak fokozta a kedvét, s egyre azon kapta magát, hogy idegesen kopog az asztal lapján, várva a választ.
Persze mire is számíthatott volna a nő, aki túl sokáig játszott minden nap, minden éber órájában. Tudta jól, hogy ha napjait felszínesen éli, hát ezt kapja cserébe, mikor végül eléri az egyedüllét. Már nem szórakoztatta semmi, mert nem maradt senki, akivel megoszthatta volna. Aki minden napját játékként éli, az lemarad a személyes történetéről. Ha ezt az egyet tanulta az itt töltött évek alatt, hát akkor is egy életre elegendő tudás birtokába keveredett. Egy ideje nem kötötte le a randalírozás, a pusztítás, de csupán akkor kezdett gyanakodni, mikor elhagyta az érdeklődés a saját bandája megalapítását illetően. Ez az egy tartotta benne a lelket a játék iránt, s mostanra ez is csak kopott kampónak sejlett, melybe a gyenge elme kapaszkodhat. Mert a doktornő bármilyen nagy odaadással rejtette is el, nem lett soha erősebb. A kórboncnok nem véletlenül foglalkozott a halottakkal. Azok legalább nem hagyják el. Igaz be sem lépnek az életébe. Végtelen közvetlenséggel és felszínességgel játszotta a könnyű vérű, mindenben csak a saját szórakozását kereső ostoba, nagyszájú libát, s mostanra csak a fegyverébe ragadt szellemlány maradt társának.
Napok óta nem beszélt Kagurával. Az ordenáré méretű darabolót következetesen az inventory jótékony homályában őrizte, míg ebben az állapotában járt-kelt. Unta a bájcsevejt a zavaros beszédű, kaotikus elméjű lánnyal, a pengét mégsem volt képes eldobni. Pedig tudta, hogy ezzel nagyobb fájdalmat okoz, mintha szimplán megszabadulna a fegyvertől. Hiába ragadt a kislány egy cápa beszerzésének témáján, és valami idióta nyávogós nyelvtörőn… Nem bírta elhagyni. Ragaszkodott hozzá. Nem maga miatt.
A Kayaba lány a negyedik szintre tévedt, méghozzá egyetlen céllal a fejében. Küldetést keresett. Bármit, ami leköthette. Az ugyanis, mit eddig imádott, – bulikkal, megszakadó vadászatokkal együtt, – most mérhetetlenül taszította. Ezért ragadott üveget a kezébe, majd haladt végig az emelet városain, meg-megállva egy csókváltásra, a kezében szorongatott nedűvel. Pótcselekvés volt csupán az ivás. Hatása úgysem lehetett igazán.
Aztán megtorpant egy táblánál, szemei pedig úgy húzódtak egy hirdetésre, mint vadászgép célzórendszere az ellenségre. Megmozdított benne valamit. Mert bármennyit lopott, csalt, hazudott, s akárhányszor ölt is, ennek nem tudott nemet mondani. Sosem rontott meg gyereket, habár nem egyet terelt a szexualitás felfedezése felé a puszta viselkedésével, valójában. Szörnyű emberi lénnyé változott ebben a játékban, de egy dolog változatlan maradt vele. Imádta a kölyköket.
Nyúlt volna hát a papírért, mikor olyasmit látott, amin elakadt a szeme. Ismerős arc a tömegben. Épp ilyenkor. Remek, gondolta magában, már csak ez hiányzott. Egy pillantást vetett még a hirdetményre, hogy a szürkeállományába vésse a nevet, majd sietősen elfordult és távozott. Igyekezett elveszni az utcákon, mert nem vágyott találkozóra senkivel, aki csak futólag is ismerte.
Menet közben menüt intett, majd az üzenetek panelra bökött, berögzítve oda a nevet, s körmöléshez látott a sikátorokon átvágva.
Érdekelne a küldetés. Mik a részletek? Hol találkozzunk?
Ennyi elég is volt, hogy behúzódhasson a legközelebbi étterembe, majd ott elhelyezkedve várja a választ. Egy eltűnt fiú előkutatása. Ha nem adnának érte pénzt, akkor is érdeklődne. Így csak fokozta a kedvét, s egyre azon kapta magát, hogy idegesen kopog az asztal lapján, várva a választ.
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"- Harcos
- Hozzászólások száma : 185
Join date : 2015. Mar. 01.
Karakterlap
Szint: 11
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: [Küldetés] Mom of boy
by Taka Hétf. Szept. 17 2018, 23:51
Annyi maradt meg emlékezetében, hogy nagyon egyedül volt. Az elmúlt hónapok alatt hozzászokott. A legtöbb gondolata úgy támadt, ha elvonult. A virtuális természet jobban figyelt, a fiú pedig hallgatott. Jobban kezdett el hallani, mint amikor pánikrohamban kereste mások társaságát. Aggasztó, de közben nyugtató is volt ez a csend… üres fejét nem mások, hanem a saját gondolatai árasztották el. Kis hangok suttogták, mit akar tenni – és ő hallgatott. Szemét lehunyva, nagyokat sóhajtozott, miközben elterült a homokos parton. A tenger hullámzására, ahogyan a sós habok a szikláknak verődtek, különböző érzéseket keltett a gyermekben. Mindenkivel meg akarta osztani ezt a békességet. Mindenkinek rá kellett volna jönnie, milyen hasznos dolog a kis hangok tanácsát megfogadni.
Aztán rátörtek a kétségek. Ki hallgatna rá? Olyan kicsi és jelentéktelen volt. Akarta ezt egyáltalán? Nem tudta. Mindig is nehéz volt döntéseket hozni, ezért nem állapodott meg. És ezért feküdt ott egyes egyedül a tenger partján, pártfogoltja társasága nélkül. Pár hete nem igényelte a gondoskodását. A fiú egyre kevesebbnek és jelentéktelennek gondolta. Minek van ott, ha minden elmúlik? Taka sem tudta, pontosan mit akart. Ezért kezdte el kerülni azokat, akiket kedvelt – igazán vagy nem igazán, lényegtelen. Végül arra a konklúzióra jutott, hogy azt sem értette, mit akar az élettől.
Lelki tükreit lassan felnyitotta. Nem tellett sok időbe, mire az a vakító fény váratlanul elvette azt, melyben a legjobban bízott. Egy hosszú pillanat erejére teljesen összezavarodott. Valami megmagyarázhatatlan fáradtság tört rá. Pár momentumra teljességgel meg volt győződve, hogy meghalt. Aggódott, és pánikba esett volna, ha módjában állt. Nem, nem tudott küzdeni. A kényszerű álom hamar elragadta, s képtelen volt megjósolni, meddig tarthatott. Annyira emlékezett, hogy önkénytelenül is magzatpózba húzódzkodott és az anyját emlegette. Valójában már nagyon haza akart menni.
Az ásítozástól könnyes szemekkel ébredt fel. Eleinte alig látott, ám miután kitörölte azokból a cseppeket, hamar ráeszmélt, hogy egy teljesen más helyen találta magát. Az új ingerek miatt már nemigen foglalkozott az egyedülléttel. Felszökkent fekhelyéről és fél-kábán körbe-körbe forogva nézett végig a szobában. Sötétnek tűnt, úgyhogy némi habozással ugyan, de megindult az ablakok irányába, hogy legalább az egyiket kinyithassa. Körbe akart nézni, kint mi leselkedhetett rá.
Miután jól végezte dolgát, elhajolt a párkánytól és folytatta a körbeszimatolást. Még mindig nem sikerült kivernie az álmot a szeméből. Annyira valótlannak tűnt a szituáció, hogy muszáj volt önmagától fennhangon megkérdeznie:
- Most én meghaltam? – Aztán miután tudta, hogy nem érkezik válasz, vállat vonva fordított hátat az ablaknak. Szemei az ágyon szendergő hölgyön állapodott meg, amitől a fiú felsóhajtott. A szíve egy kicsit hevesebben vert és a gyomrában pillangók repdestek. Kezeit kisgyermekes zavarában elől összekulcsolta és egyik lábáról a másikra helyezte át testsúlyát. Ide-oda billegett, miközben nem tudta, mitévő legyen. Végül megelégelte saját tétovázását, s odalépett a lányhoz, felé hajolván. Habozva ugyan, de egyik kezét remegve érintette a szóban forgó ismeretlen vállához, s gyengéd erővel megrázta. Fel akarta ébreszteni, hinni akart abban, hogy még éltek.
Aztán rátörtek a kétségek. Ki hallgatna rá? Olyan kicsi és jelentéktelen volt. Akarta ezt egyáltalán? Nem tudta. Mindig is nehéz volt döntéseket hozni, ezért nem állapodott meg. És ezért feküdt ott egyes egyedül a tenger partján, pártfogoltja társasága nélkül. Pár hete nem igényelte a gondoskodását. A fiú egyre kevesebbnek és jelentéktelennek gondolta. Minek van ott, ha minden elmúlik? Taka sem tudta, pontosan mit akart. Ezért kezdte el kerülni azokat, akiket kedvelt – igazán vagy nem igazán, lényegtelen. Végül arra a konklúzióra jutott, hogy azt sem értette, mit akar az élettől.
Lelki tükreit lassan felnyitotta. Nem tellett sok időbe, mire az a vakító fény váratlanul elvette azt, melyben a legjobban bízott. Egy hosszú pillanat erejére teljesen összezavarodott. Valami megmagyarázhatatlan fáradtság tört rá. Pár momentumra teljességgel meg volt győződve, hogy meghalt. Aggódott, és pánikba esett volna, ha módjában állt. Nem, nem tudott küzdeni. A kényszerű álom hamar elragadta, s képtelen volt megjósolni, meddig tarthatott. Annyira emlékezett, hogy önkénytelenül is magzatpózba húzódzkodott és az anyját emlegette. Valójában már nagyon haza akart menni.
Az ásítozástól könnyes szemekkel ébredt fel. Eleinte alig látott, ám miután kitörölte azokból a cseppeket, hamar ráeszmélt, hogy egy teljesen más helyen találta magát. Az új ingerek miatt már nemigen foglalkozott az egyedülléttel. Felszökkent fekhelyéről és fél-kábán körbe-körbe forogva nézett végig a szobában. Sötétnek tűnt, úgyhogy némi habozással ugyan, de megindult az ablakok irányába, hogy legalább az egyiket kinyithassa. Körbe akart nézni, kint mi leselkedhetett rá.
Miután jól végezte dolgát, elhajolt a párkánytól és folytatta a körbeszimatolást. Még mindig nem sikerült kivernie az álmot a szeméből. Annyira valótlannak tűnt a szituáció, hogy muszáj volt önmagától fennhangon megkérdeznie:
- Most én meghaltam? – Aztán miután tudta, hogy nem érkezik válasz, vállat vonva fordított hátat az ablaknak. Szemei az ágyon szendergő hölgyön állapodott meg, amitől a fiú felsóhajtott. A szíve egy kicsit hevesebben vert és a gyomrában pillangók repdestek. Kezeit kisgyermekes zavarában elől összekulcsolta és egyik lábáról a másikra helyezte át testsúlyát. Ide-oda billegett, miközben nem tudta, mitévő legyen. Végül megelégelte saját tétovázását, s odalépett a lányhoz, felé hajolván. Habozva ugyan, de egyik kezét remegve érintette a szóban forgó ismeretlen vállához, s gyengéd erővel megrázta. Fel akarta ébreszteni, hinni akart abban, hogy még éltek.
Taka- Íjász
- Hozzászólások száma : 156
Join date : 2016. Apr. 01.
Karakterlap
Szint: 5
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Küldetés] Mom of boy
by Ronye Arabel Kedd Szept. 18 2018, 00:22
Taka
Közelebb mész az ablakhoz. Ha nyújtózol kicsit, ki tudod nyitni, de még ha oda is tolnád az asztalt, hogy kimássz, akkor sem lenne elég nagy a nyílás, hogy kiférj. De legalább e levegő kissé frissebbnek hat, és mozog.
Amikor odamész az alvó lányhoz, és megrázod a vállát, pár pillanat után megmozdul. Lassan felül, és zavaros tekintettel pislog körbe. Láthatóan kába még. Viszont hamar riadalom költözik a tekintetébe, és főleg akkor, amikor rád néz. Lassan kezd elmúlni a kábasága, és elkezd a menüjével babrálni. Sikerül neki, és nemsokára egy füzet, és egy ceruza van a kezében, és bászen írkál valamit. Pár pillanat múlva pedig te is láthatod, mert odamutatja neked:
Ha figyelmes vagy, észreveheted, hogy igyekszik tőled minél távolabb húzódni.
Nos.. Ha tőle szeretnél kérdezni… Akkor jó lenne előbb megnyugtatni, ugye?
Nia
Chakna nem vett észre téged. Szóval nem kell attól tartaod, hogy követni fog. És hogy legyen még egy jó hírem: a válaszra sem kell sokáig várnod.
Az üzenethez pedig egy képet is mellékeltek a keresett fiúcskáról.
Ha a terngerpartra mész, ott most nem találsz nagy tömeget, leginkább a vzpart vendégcsalogató erejét kihasználó árusokat.
Kérdezősködve megtudhatod, hogy látták a fiút tegnap délután, ahogy a szint talán legelhagyatottam partszakasza felé tartott.
Talán ott találsz valami nyomot.
Go on. Remélem érthető mi a feladat.
Közelebb mész az ablakhoz. Ha nyújtózol kicsit, ki tudod nyitni, de még ha oda is tolnád az asztalt, hogy kimássz, akkor sem lenne elég nagy a nyílás, hogy kiférj. De legalább e levegő kissé frissebbnek hat, és mozog.
Amikor odamész az alvó lányhoz, és megrázod a vállát, pár pillanat után megmozdul. Lassan felül, és zavaros tekintettel pislog körbe. Láthatóan kába még. Viszont hamar riadalom költözik a tekintetébe, és főleg akkor, amikor rád néz. Lassan kezd elmúlni a kábasága, és elkezd a menüjével babrálni. Sikerül neki, és nemsokára egy füzet, és egy ceruza van a kezében, és bászen írkál valamit. Pár pillanat múlva pedig te is láthatod, mert odamutatja neked:
Hol vagyok? Miért hoztál ide? Mi történt?
Ha figyelmes vagy, észreveheted, hogy igyekszik tőled minél távolabb húzódni.
Nos.. Ha tőle szeretnél kérdezni… Akkor jó lenne előbb megnyugtatni, ugye?
Nia
Chakna nem vett észre téged. Szóval nem kell attól tartaod, hogy követni fog. És hogy legyen még egy jó hírem: a válaszra sem kell sokáig várnod.
Találkozni körülményes lenne. Egy szőke, íjász fiút keresünk, 15 év körüli. Korábban a védelmünk alatt élt, de hetek óta nem jelentkezett, és bár próbáltunk azért figyelni rá, tegnap szem elől vesztettük a negyedik szint tengerpartján. Ennél több nyomot sajnos nem találtunk mi sem. Az arany nem gond, annyit adunk, amennyit kér!
Az üzenethez pedig egy képet is mellékeltek a keresett fiúcskáról.
Ha a terngerpartra mész, ott most nem találsz nagy tömeget, leginkább a vzpart vendégcsalogató erejét kihasználó árusokat.
Kérdezősködve megtudhatod, hogy látták a fiút tegnap délután, ahogy a szint talán legelhagyatottam partszakasza felé tartott.
Talán ott találsz valami nyomot.
Go on. Remélem érthető mi a feladat.
Ronye Arabel- Mesélő
- Hozzászólások száma : 505
Join date : 2017. Jun. 27.
Re: [Küldetés] Mom of boy
by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" Szer. Szept. 19 2018, 20:40
Nem érezte magát jól attól, hogy el kellett tűnnie Chakna elől, de nem akarta, hogy ismerős arcok lássák abban az állapotában, melyben éppen a tengerpartot járta. Ő mindig vidám, mindig nagyszájú, minden esetben jó kedvű. Pont annyira volt ez igaz, mint a legtöbb megszólalása. Nyomokban tartalmazta a valóságot, de persze annyira elferdítve, amennyire csak lehetett. Annyiban megállt a róla alkotott elképzelés, hogy valóban szerette a szórakozást hajkurászni, meg nagyobbnak mutatni magát annál, ami. Mert tudta, hogy a videojátékok szerelmesei többnyire magányos, komplexusos kölykök csupán, akiknek kell egy hely, ahol menők lehetnek. Ezért nem is hibáztatott soha senkit azért, ami idebent történt. Csúfolódott, eljátszotta, hogy ő mindent jobban tud, de sosem érte el a hatást, amire számított. Nem változott senki, akinek az arcába vágta a véleményét.
Talán ez az egy volt igaz rá. Rá a doktornőre. Szerette mások képébe belemondani amit gondolt. Közben abban bízva, hogy a többiek az eszükhöz kapnak, hogy előbb vagy utóbb belegondolnak: „Talán igaza volt?” De a kellemetlen valóságra senki nem volt vevő. Talán ezért kopott ki mellőle mindenki. Vagy azért, mert forradalmat akart csinálni, amire a digitális kor gyerekei rettegéssel tekintenek. Ezt is el tudta képzelni.
Mire kilépett a gondolatai közül, ott állt a tengerparton, a cipője orrával rajzolva a homokba, zsebre dugott kézzel. Kicsit úgy érezte magát, mint egy régi film főszereplője. Tizenévesen látta, talán ezért is ragadt meg benne a szakállas, karmos szuperhős utolsó története. Mert érzelmileg sebezhető állapotában találkozott vele. Előintette a menüt, miközben megközelített valakit, s be is kapcsolta a zenét. Szeretett volna visszaemlékezni arra az időre. Mikor még nem játszotta az agyát, mert nem döbbent öntudatára. Ezért hallgatta a film zenéjét, mely talán visszarepítheti oda. Bízott a mentális időgép ötletében.
– Hello. Ezt a kölyköt keresem. Láttad valamerre? – Bemutatta a képet, melyet a levélhez kapott, de eleinte nem kapott válaszokat. Csak kutakodás után sikerült egyet kifognia, aki a segítségére lehetett a probléma megoldásában. Az irányította oda, ahol végül is megállt, elővéve mindent, amit Sherlock Holmes sorozatainak megnézésével nyert, meg a szegényes krimi tudását, hátha kisegíti a bajból. Nyomokat akart keresni a tengerparti homokban. Lehetetlen vállalkozásnak rémlett előtte, tudván, hogy semmilyen képzettsége nem volt ennek abszolválására, a saját tudása pedig végtelenül gyenge volt ide. Pontosan tudta, hogy hol kell egy embert megütni, hogy a válla kiugorjon a helyéről, hogy hogy működtek a belső szervei, hogy miként néz ki, ha valakin átszalad egy golyó. Még tüdőrákot is testközelből látott. Azzal is tisztában volt, milyen a jó zene, meg aztán a pop-kultúrális utalásokban is otthon érezte magát. De ehhez a feladathoz nem volt hasznosítható ismerete. Így tehát azt nézte, amit csak tudott, végigvéve mindent, ami egy picit is kilógott a számára megszokottból.
A geek lány és a valódi bűncselekmény találkozása. Csak az tartotta a reménytelenség innenső oldalán, hogy annak a kölyöknek szüksége lehet a segítségre, neki pedig szüksége van rá, hogy segítsen valakin. Nem dőlt még el Natsukoban, hogy a saját lelke megmosdatásáról, vagy a gyerek megtalálásáról szólt-e ez az egész. De bízott benne, hogy kiderül.
Talán ez az egy volt igaz rá. Rá a doktornőre. Szerette mások képébe belemondani amit gondolt. Közben abban bízva, hogy a többiek az eszükhöz kapnak, hogy előbb vagy utóbb belegondolnak: „Talán igaza volt?” De a kellemetlen valóságra senki nem volt vevő. Talán ezért kopott ki mellőle mindenki. Vagy azért, mert forradalmat akart csinálni, amire a digitális kor gyerekei rettegéssel tekintenek. Ezt is el tudta képzelni.
Mire kilépett a gondolatai közül, ott állt a tengerparton, a cipője orrával rajzolva a homokba, zsebre dugott kézzel. Kicsit úgy érezte magát, mint egy régi film főszereplője. Tizenévesen látta, talán ezért is ragadt meg benne a szakállas, karmos szuperhős utolsó története. Mert érzelmileg sebezhető állapotában találkozott vele. Előintette a menüt, miközben megközelített valakit, s be is kapcsolta a zenét. Szeretett volna visszaemlékezni arra az időre. Mikor még nem játszotta az agyát, mert nem döbbent öntudatára. Ezért hallgatta a film zenéjét, mely talán visszarepítheti oda. Bízott a mentális időgép ötletében.
– Hello. Ezt a kölyköt keresem. Láttad valamerre? – Bemutatta a képet, melyet a levélhez kapott, de eleinte nem kapott válaszokat. Csak kutakodás után sikerült egyet kifognia, aki a segítségére lehetett a probléma megoldásában. Az irányította oda, ahol végül is megállt, elővéve mindent, amit Sherlock Holmes sorozatainak megnézésével nyert, meg a szegényes krimi tudását, hátha kisegíti a bajból. Nyomokat akart keresni a tengerparti homokban. Lehetetlen vállalkozásnak rémlett előtte, tudván, hogy semmilyen képzettsége nem volt ennek abszolválására, a saját tudása pedig végtelenül gyenge volt ide. Pontosan tudta, hogy hol kell egy embert megütni, hogy a válla kiugorjon a helyéről, hogy hogy működtek a belső szervei, hogy miként néz ki, ha valakin átszalad egy golyó. Még tüdőrákot is testközelből látott. Azzal is tisztában volt, milyen a jó zene, meg aztán a pop-kultúrális utalásokban is otthon érezte magát. De ehhez a feladathoz nem volt hasznosítható ismerete. Így tehát azt nézte, amit csak tudott, végigvéve mindent, ami egy picit is kilógott a számára megszokottból.
A geek lány és a valódi bűncselekmény találkozása. Csak az tartotta a reménytelenség innenső oldalán, hogy annak a kölyöknek szüksége lehet a segítségre, neki pedig szüksége van rá, hogy segítsen valakin. Nem dőlt még el Natsukoban, hogy a saját lelke megmosdatásáról, vagy a gyerek megtalálásáról szólt-e ez az egész. De bízott benne, hogy kiderül.
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"- Harcos
- Hozzászólások száma : 185
Join date : 2015. Mar. 01.
Karakterlap
Szint: 11
Indikátor: Vörös
Céh: -
Re: [Küldetés] Mom of boy
by Ronye Arabel Vas. Nov. 11 2018, 18:39
A küldetést a játékosok inaktivitása miatt lezárom. Jutalom ennyi körért nem jár, de folytatásra nyitott vagyok esetleg a jövőben.
Ronye Arabel- Mesélő
- Hozzászólások száma : 505
Join date : 2017. Jun. 27.
Similar topics» [Küldetés] A fiatalság forrása
» [Küldetés] ???
» [Küldetés] 11
» [Küldetés] ??? #2
» [Küldetés] Személyiségzavar
» [Küldetés] ???
» [Küldetés] 11
» [Küldetés] ??? #2
» [Küldetés] Személyiségzavar
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.