[Küldetés] ???

Ma valahogy nehezemre esett felkelni, bár mondanom sem kell, valami utolsó fogadóban lévő ágyon lustálkodni gyakorlatilag olyan, mintha az ember egy szál érdes deszkán pihenné ki a nap fáradalmait. Hogy én hogyan tudtam délelőtt tizenegy- ig abban a kényelmetlen vacakban lustálkodni, arra máig nem jöttem rá, de hát valahogy összejött.
~Lassan vennem kéne már egy saját házat.
Mindenesetre mégsem maradhattam egész nap ágyban, mivel valahogy ki kellene jutnom ebből a fránya játékból, és hát az ember a heverészéssel nem jut sokkal előbbre. Úgy döntöttem a mai napot egy kis farmolással töltöm, hogy összeszedjek egy kis pénzt a napi betevőre, meg persze a szállásra. Mondanom sem kell, nem telt valami izgalmasan a meló, tekintettel arra, hogy a low-mobok öldöklése közben nem valami nagy az esélye annak, hogy az ember egy epikus tárgyba, vagy esetleg küldetésbe botlana.
~De legalább könnyű a munka.
Hazafele menet voltam, éppen hoztam el a kardomat a helyi kovácstól, amikor is valahogy megjelent az orrom előtt egy küldetésjelző. Néztem jobbra balra, hátha megtalálom a fura küldetés forrását, de sehol nem találtam semmit, ami erre utalt volna. Az efféle feladatokról már hallottam egyet s mást.
~Azt híresztelik, nagyot lehet velük nyerni....de nagy a bukás esélye is.
*Igazából ma már nagyon nem akartam semmit se csinálni, de hát ha egyszer az orrom elé tárulkozik egy ilyen csak úgy magától, hát nincs mit tenni. Szépen megnyomtam az elfogad parancsot....

/Ezúton szeretném megkérdezni, hogy ez itt küldetés, vagy event?/

küldetés elfogadása után rögtön megjelenik előttem egy félős természetűre beprogramozott tü
Tündérke, aki rögvest egy közeli hordó mögé rejtőzik előlem.
~Hm, talán egy küldetéssegítő program NPC-je. Nem láttam ilyen már nagyon régóta.
Az efféle programok más MMo-kban is eléggé ritkák.
~Vagy lejhet, hogy a küldetés objektuma. Na mindegy. Emberinek van beprogramozva, nyilván össze kell haverkodni vele, hogy utána segítsen.
Lassan odaballagtam a hordómhoz. Igyekeztem vidám arcot vágni, mert bár rajtam van a csuklyám, a rendszer nyilván érzékeli a mimikámat, ebből kifolyólag pedig a kis tündérke is tudja, milyen az ábrázatom. Finom, barátságos hangon szóltam hozzá.
- Szia, a nevem Zakuro! Téged hogy hívnak?
Fölösleges kérdés. Ott van a neve a feje fölött. Ugyanakkor ezzel kifejezhetem baráti szándékaimat. Na de, akár fele nekem, akár nem, megkérdezem tőle.
- Na és mond csak: mi járatban vagy errefelé. Tudnék esetleg valamiben segíteni.
Tökéletes. Nyilván be lett rendesen programozva, és ha azt kérdeztem volna tőle, miért generálta le a rendszer, csak játszotta volna az ártatlant. Így viszont talán képes leszek belőle kiszedni egy két dolgot, hacsak a nyájas beszédemről nem valami utcai pedofil jut neki eszébe. Az nem lenne túl poén.

//4 fővel? Hát nem tudom, bár sok játékosnál tényleg felesleges lenne sorrend. Liz, Clio magával hozhatja az egyik NJK barátját azzal a feltétellel, hogy nem harcol valamiért, vagy te veszed őt irányításba? ^^//

Reggel egész jó hangulatban ébredtem, ami éppen jó. Csak az nem, hogy ma nincs fellépés, se próba, se semmi más elfoglaltság. Szóval itt tengődhetek unalmamban. Bár igaz, hogy elfoglalnám magam zenei játékkal, vagy egy új dalszöveg megírásával, de azokra nem gondoltam... mert hirtelen eszembe jutott, hogy lóghatnék a bandával, ha valamelyikük ráérne.
Küldtem Kakasnak, Ichigonak és Pityunak egy PM-et, hogy van-e kedvük velem lógni egyet Aincradban, de Pityu és Kakas nem ért rá. Kakas küldetésen van, Pityu meg randizik valami luvnyával. Ichigo azonban ráért, úgyhogy a PM küldése után egy órával később ütköztünk a bárban. Mindkettőnknek rendeltem egy vörösboros kólát meg egy üveg sört is. Ichigo pluszban egy zsákra való kaját is vett abból a pénzből, amit egy sikeres küldetése után kapott kézhez. Keményen tömte a bendőjét mindezzel, amíg beszélgettünk a banda jövőjéről, élményeinkről, s egyéb mindenről, amiről lehet. Elmeséltem neki a Fiatalság Forrása küldetést is, midőn a balsors összehozott egy akkora seggfejjel, mint Ichiga Zakuro. Nagyon heppi voltam, mikor a mesém után Ichigo annyi mindennel illette Zakurot, ahogy szokása, mikor fullra szidja azokat az embereket, akiknek nem bírja a képét.
- Biz, ha én ott lettem volna, úgy agyonvágtam volna elsőre azt a kis köcsögöt, hogy még, amiért van pofája beszólni mindenkinek, főleg neked! - mondta rendesen a magáét. - De még jobb lett volna, ha Kakas ott lett volna! Ha tudja, hogy nem azon áll vagy bukik egy küldetés és jutalom, simán kitaposta volna a belét, ha egy rossz szót is mert volna rád mondani. Nagy mákja, hogy nem a teljes bandával találkozott, máskülönben inkább jobban tette volna, ha csendben marad, és megpróbál legalább a küldetés kedvéért csapatjátékosként dolgozni.
- Hát jah! - értettem egyet. - Mégis milyen az ilyen? Semmi csapatszellem, de szája az nagy. Remélem az volt az első és utolsó alkalom, hogy össze kellett verődnünk egy bandába. Ha még egy ideig szórakozott volna az idegeimmel, biztos KT-ban móresre tanítottam volna, és ha veszítenem is kellett volna, akkor legalább addig támadtam volna meg, amíg el nem intéztem.
- Nehogy még a végén valaki azt mondja, hogy ne vegyél erre mérget. - mondta Ichigo, majd folytatta tovább a zabálást.
A kaja és pia után bejártuk az egész várust. Mindenhová betettük a bakancsainkat, a lépcsőkön játszottunk a hangsereinken, kiröhögtük a cikis helyzeteket és a cikis alakokat, taliztunk futólag néhány ismerős arccal. Vittünk magunkkal inventoryban néhány üveg sört is, hogy jobb legyen a nap. Nem ittuk le magunkat részegre, mert ha mégis ittasan szórakoznánk a Kezdetek Városában, még a végén nagy baj lenne - főleg, hogy kettesben lógok egy olyan haverral, aki nekem csak az egyik legjobb haverom, de nem az esetem. De hogy ő mit gondol rólam, mint férfi a nőről, fene tudja. Még soha nem beszéltem se vele, se a többiekkel erről.
Éppen a piacon lógtunk, amikor egyszer csak jelzett a PM-kijelzőm, hogy új üzenetem érkezett. Egy quest-felkérés volt az. Még Ichigo is érdeklődve nézett, mint Rozi a moziban.
- Hát emmeg? Mikor vettél fel küldetést?
- Egyáltalán nem vettem fel küldetést mostanság. - mondtam. - Lehet, hogy ez valami olyasmi lesz, mint azok a retkes vérnyulak húsvétról. Na de azért nézzük csak meg, mi lehet ez...
- Várj! Mi van, ha ez csapda! Lehet, hogy KA készül valamire, és bele akar rángatni minket... még csak neve sincsen!
- Akkor vállalom a kockázatot!
Nézegettem egy darabig a "???" című feliratot a quest-felkérésen, aztán acceptoltam. Ahogy megtettem, hirtelen egy kis kék valami felbukkant előttünk. Be se tudtuk egy pillanatra határolni, ez meg mi az ördög lehet, aztán hirtelen szólt Ichigo: - Veréb!
Közel járt az igazsághoz. Valóban egy madár volt az. A feje felett egy név állt: Chibico.
- Emmeg mi a fene? - néztem csodálkozva.
- Hát Veréb... vagy cinege... - találgatta Ichigo.
- Nem úgy értem, te hülye! Hanem, hogy mi köze van neki a küldetéshez!
- Talán le kéne szállítani valahová.
- Ja, az is lehet...
A madár nézett minket, mint borjú az új kapura. Biztos azon gondolkozott, hogy mi történt vele, hol van, mi kik vagyunk és mit akarunk tőle. Mielőtt odamentem volna, hogy felvegyem, elmenekült előlem egy bódé mögé. Onnan bámult ki ránk továbbra is.
- Tubi-tubi-tubi! - hívogatta a madárkát Ichigo, mire jól fejbe vágtam.
- Most mit csinálsz, te hülye??
- Hát hívom! - acsarkodott.
- De ne így, mert az életbe nem jön ide! - trónoltam le. - Így kell ezt csinálni... - Itt a madárkához fordultam. - Szia kismadárka! Ne félj tőlem, nem akarlak bántani. Csak szeretnélek elvinni oda, ahová kellene... persze, ha a térképem kimutatná, mert nem mutatja ki. Szóval nincs mitől félned. Vigyázunk rád!
Hát nem hinném ettől függetlenül, hogy ezzel meggyőztem volna a kismadarat.

Mindjárt gondoltam. A kék madárkát nem győzték meg a szavaim, és továbbra se közelített felénk. Ichogoval gondolkoztunk, hogy miként tudnánk magunkhoz csalni, hogy elvihessük oda, ahová kellene.
- Mi lenne, ha kajával csalnánk hozzánk. - javasolta Ichigo. - Minden állat szereti az etetést.
- Köztünk te is. - szellemeskedtem vele, de azért nagy nehezen kicsaltam belőle egy kenyérszeletet, amit apró darabokra téptem szét, majd szórtam le a kismadárkához. Ha ez sem csalja őt ide hozzánk, akkor semmi.
Ha a madárka rákap, nagy félénkséggel odamegy, hogy elcsipegethesse a kenyérmorzsát, mi meg csak várunk, hogy ezután mi lesz. Úgy tűnik, valami áttörést érünk el vele, mire pont a legrosszabbkor a hülye Ichigo elfingta magát. A madárka visszamenekült a leshelyére.
- Gratulálok, te majom! - ordítottam le a dagadt haverom fejét.
- Bocsi... - nyögte bűnbánóan Ichigo.
Most már lőttek annak, hogy bármivel magunkhoz édesgessük. A madárka még a nyugtató beszédeimre se akart jönni. Hála Ichigo mozgásban lévő végbeleinek...
- Clio, hagyjuk itt, reménytelen eset. - mondta egy idő után Ichigo. - Majd ha észreveszi, hogy egyedül marad, vagy elmegy, vagy talán jön utánunk.
- Miért jönne utánunk, amikor miattad ennek zéró az esélye? Ráadásul már végképp meg se közelítene minket egy méteres körben, mert olyan büdös vagy most, mitn egy borz.
- Hát... ki tudja... mert nekem vannak sejtéseim.
- Meg belső kisugárzásaid... szó szerint.
Azonban kénytelen voltam egyetérteni Ichigoval. Ez a madárka menthetetlen. Az csak kérdőn és félve néz felénk. Fogócskát meg semmi értelme játszani vele, mert akkor még hetek múlva se tudnánk elfogni.
Elindultunk, de rögtön észrevettük, hogy a kismadár követni kezdett minket. Ichigo többször is megfordult, az meg elbújt, és úgy tett, mintha nem lenne itt.
Mikor én fordultam meg, és a kismadár elbújt, szóltam utána.
- Chibico, látlak ám! De ne félj, nem akarunk bántani, csak visszavinni téged oda, ahová tartozol... legalábbis ha a küldetésünk erről szól. Ha még mindig olyan kis nyuszika vagy, nem fogunk semmire se előrébb jutni. Hát nem akarsz biztonságban lenni gondos kezek alatt, akik megvédenének téged azoktól, akik ártani akarnának neked? Hidd el, a barátaid vagyunk, és Ichigo is sajnálja, hogy megijesztett.
- Igen, igen, sajnálom! - bólogatott zavartan Ichigo.
Ha ez sem, akkor semmi, mert akkor kénytelenek leszünk úgy vaktában elindulni, hogy végig követ minket. Van egyáltalán értelme egy olyan mobnak magyarázkodni, ami egy állat és egyáltalán nem érti, amit mondunk?

a madárka nem akar előjönni, úgyhogy jobban láttam, ha rögtön el is megyek. De valahogy a kis dög követett engem, biztos távolságból persze.
~Nyilván távolságtartásra programozták be. Nos, akkor...
Előkaptam egy darabka kenyeret a zsebemből, majd morzsákban magam mögé szórtam, ahogy haladtam tovább előre. A kis madárka nyilván felcsipegeti, ahogy jön utánam...csakhogy egy idő után megállok, majd a kenyér maradékával magamhoz próbálom csalogatni.
- Gyere, na gyere!
Ha esetleg mégsem akarna hozzám közelebb, akkor a kenyér itt már semmit sem ér, úgyhogy...
~Na gyere, csak idejössz hozzám.
Megfordultam, és megpróbáltam elkapni a kis virgoncot. reméltem, hogy elég gyorsan futok, meg persze azt, hogy karforgató létemre elég gyors vagyok, hogy a kezeim közé kaparintsam a Chibicot. Ha sikerül elkapnom, a már korábban említett maradék kenyérdarabot felhasználva próbálom vele megismertetni vele magam, hogy megmutassam, milyen kedves és megértő vagyok, és persze, hogy nem kell tőlem félni.
~Mennyi időt elvesz ez a kis vacak. Minek taálltak ki ilyeneket.
Ha még így sem sikerülne elkapnom a kis lököttet, akkor nemes egyszerűséggel egy olyan terület felé veszem az irányt, ahol nincs hova bújnia előlem, és távolról szóba elegyedni vele. Mindenesetre, az idomítás valahogy így zajlott le.
- Chibico, ide! Na gyere. Nem kell félni.
Erőteljes testbeszéddel, mivel nem voltam biztos benne, érti e amit mondok.
- Nem kell félni, na.
Amint közelebb ért hozzám, lassan kinyújtom felé a kezem, hogy meg tudja fogni. Dettó, minta kutyáknál.
- Ez az, jó Chibico.
Ha bármi balul sűlne el csak kezdem előröl az egészet.

Nagy nehezemre, de végül sikerült összehaverkodtam a kis madárkával, aki immár a vállamon feküdt, mint valami kezes vadászsólyom. Furdalta ugyan egy kicsit az oldalam, vajon végül mégis mi ez, merthogy nem objektum, az már biztos.
~Talán esetleg közvetve.
A Chibiko küldött nekem egy barátfelkérést, amit én, bár kissé vonakodva, de elfogadtam.
~Első barátom egy madár? Ilyet?
Adhattam neki új nevet is. Na, csak ezt ne. A névválasztási lehetőségtől olyan izgatott lettem, hogy legszívesebben 15 métereseket ugrottam volna.
~Mi legyen? Mondjuk...nem az hülyén hangzik. Vagy esetleg valami ütősebb. Mondjuk: Vallon...várjunk ez itt hím, vagy nőstény. A fene vigye el. Hm, Zakuro-junior...az túl egoista...mondjuk rám vallana. De nem is, nem szokásom felvágni...vagy igen? Á, megvan.
A madár neve Chikuro lett, ami az ő, és az én nevem összekeveréséből keletkezett. Egyszerű mégis frappáns. Egyszerűen tökéletes.
~Rövidebb ideig tartott, mint vártam.
Közben megjelent egy újabb választási opció, miszerint választhatok egyet a négy (Heal, Shield, Poison, Power) közül egyet a madárkámnak. Nehéz döntés. Itt szokásomhoz híven leültem egy kicsit a fűbe, hogy átgondoljam.
~ A power lenne logikus nekem...de a heal-t könnyebb bevetni. A poison úgysem használna semmit, mivel a sebzésem alapja a gyors, egymás utáni ütések. Shield: ugyanolyan, mint a heal, csak macerásabb. Akkor legyen a hé ... várjunk csak! Ez az! Egyértelmű!
Kiválasztottam a shildet. Hirtelen eszembe jutott egy érdekes dolog, ami egy kissé túlbonyolított, de elég használható stratégia, és ehez a shield kell.
~Kíváncsi leszek, vajon be tudom e vetni élesben is.
Chikuro most elkezdett vadul loholni, akarom mondani repülni. Egy szó nélkül követtem, és bár ugyan eléggé nehezemre esett tartani a sebességet, mégsem szóltam egy szót sem, ugyanis egyértelmű, hogy hova vezet: a küldetés helyszínéhez.
~Csak érjünk oda mihamarabb.
Az a bizonyos hely egy város közeli erdő széle.
~Milyen meglepő...
Ironikusan gondolta. Ott találkoztam össze egy pár másik madaras játékossal, akiket a saját kis Chibikoik vezéreltek ide. Mindannyiukat jól ismertem, volt is már alkalmam velük együtt dolgozni, úgyhogy nem aggódtam. Egy helló, kézfogás, s a többi, és már indulhatunk is. Beszélgetni egyelőre nem volt nagyon kedven.

Sajnálkoztunk, könyörögtünk Chibiko nevű madárkának, mire végre valahára megtört. Vártunk egy darabig, hogy mi történik, aztán odajött hozzám, majd a vállamra ugrott. Én és Ichigo elégedetten konstanáltuk, hogy a nógatásunk végül csak elnyerte gyümölcsét - és a kismadár bizalmát.
Aztán egyszer csak baráti felkérés jött. Érdekes, ilyenkor ki küldene baráti felkérést... Ichigo eleve a barátom, úgyhogy nem ő volt, más meg nincs rajtunk kívül... aztán jól megdöbbentem, mikor kiolvastam a madárka nevt a felkérésben.
- Ez meg WTF? - csodálkoztam.
- Hát a barátod akar lenni. - mondta Ichigo.
- Azt én is tudom, te ütődött. - sziszegtem rá. - Csak az lep meg, hogy egy njk állat akar a barátom lenni... de a küldetés miatt miért ne?
Ellentűrést nem akaró, lelkes mozdulattal elfogadtam a baráti felkérést. Aztán egy újabb ablak jött be. Egy mini karakter ablak.
- Ez meg... óh! Király! Nézd Ichigo! Ez de jó! - lelkendeztem. - Tudok színt adni neki, meg nevet, és valami típust adni neki!
- Szuper! - örült Ichigo. - Mi lesz a neve?
- Öhm... mit gondolsz? Mi legyen a neve?
- Kis Ichigo!
- Hülye fasz!
- Kis Kakas!
- Úgy néz ki szerinted, mint a mi Kakasunk vagy egy sima csirke?
- Hát, a csirkék is madarak, és a csirkéről mindig a kaja jut az eszembe... apropó, éhes vagyok.
Azzal ki is vett a mély kajával teli inventoryjából egy nagy szendvicset, amit nekilátott magába tömni.
- Elnevezem Marilyn Jr.-nak! - jelentettem ki határozottan.
- Minek? - csámcsogta a dagadt haver.
- Marilyn Manson, a metálrock királya tiszteletére! - magyaráztam. - És hogy kiemeljük a rockmetál stílusát rajta... - Néhány állítgatás, és Chibico, azaz immár Marilyn Jr. színe új színeket vett fel. A hasa és a szeme vörösek voltak, a csőre metálszürke színű, a többi testrésze fekete színt öltött.
- Így mindjárt királyul nézel ki, Marilyn Jr. - néztem rá büszkén és elégedetten. - Na lássuk az utolsó beállítást... hmmm, van a power, heal, shield és poison. Heal nem kell, mert van potionom, és meg tudom magam védeni annyira, hogy ne sebezzenek rám annyit. Power se kell, mert én vagyok az Erő. Shield se kell, mert mint mondottam, meg tudom védeni magam. Így marad a poison. Poison király... remélem, ezzel mérgezel is rendesen másokat, amíg ütjük azt, Marilyn Jr.
Minden király lett a kismadárkán. Úgy néz ki, ahogy kell. Stílusos, tökéletes. Vállamon gubbasztva jól is áll hozzám az új háziállatom.
Egyszer csak lepattan a vállamról, és elmegy egy irányba. Döbbenten kezdtük követni a kishavert oda, ahová vezetett minket. A szárnyát ujjakká formálta, és a "mutatóujjával" (ami az egyik tolldarab) maga felé mozgatta, hogy kövessük. Mentünk s utána, de szinte alig bírtuk követni, mert iszonyú gyorsan haladt. Még jó, hogy a lépést azért még tartottuk vele.
- Szerinted hová vezet minket Marilyn Jr.? - kérdeztem Ichigot.
- Nem tudom, de remélem oda, ahol van kaja. - felelte reménykedve Ichigo, de közben már a negyedik terjedelmes szendvicset nyomta magába.
Azonban a sötét erdőszélre vezetett minket. Olyan, de olyan sötét volt, hogy egy néger szinte világított volna az éjszakában.
Aztán egyszer csak váratlan meglepetés...
Újabb Chibikok (akár az alap nevük, akár megváltoztatva) bukkantak fel. Azok is vezettek másokat ide. Az egyiket nem ismertem, de remélem, hogy nem egy kötekedő alak. Tele a nem létező tököm az ilyenekkel. A másik nagy örömömre Mao volt az, az a rendes, jó fej nagycsajszi, akivel részt vettünk együtt a Fiatalok Forrásában.
- Szia Mao! Hát te meg? Téged is elcsípett ez a kismadaras küldi? - mosolyogtam rá. - Ő itt az egyik haverom és egyben a bandám egyik tagja, Ichigo. Az a fekete, piros hasú kismadárka meg Marylin Jr.
- Kézcsók, asszonyom. - köszönt udvariasan Ichigo. Ő világéletében udvarias volt az idősebb nőkkel szemben.
A harmadik egyben a legutolsó tag meg olyasvalaki volt, akivel még a basszusgitáromat se osztanám meg: a köpenyes kis köcsög. Nyugodt maradtam, nem csináltam semmi egyéb nagyobb reakciót, de tüntető megvetéssel néztem rá.
- Te, Köpenyke? - sziszegtem. - Csodálkozom, hogy pont te tökölnél egy ilyen küldetéssel.
- Hé, nem ő az a köpenyes köcsög, akiről beszéltél? - mutogatott rá Ichigo.
- De, ő az. - bólintottam.
- Akkor jobb lesz, ha máris közlöm vele a játékszabályokat, és hogy viselkedjen velünk...
Fél kezemet Ichigo elé tartottam.
- Hagyd. Úgysem fog hallgatni a józan észre. Majd máskor meg kapja, ami jár neki. Ki tudja, hogy még szükségünk lesz rá és a bunkó agyára...
- Én nem fogom hagyni magam, szét fogom verni a képét, ha beszól. - dohogta csalódottan a dagadt haverom, aztán lehuppant a fűbe. De azért csúnyán bámulta Köpenykét, miközben a hetedik szendvicset majszolta el.
A kismadarak kifulladtak, aztán ledőltek, hogy kipihenjék magukat. Ekkor kapva az ötleten leültem eléjük törökülésben, és kézbe kaptam a basszusgitáromat.
- Hé, kicsikék! Gondolom, nem ismeritek a Platina Varánuszokat... nos, én és a haverom annak a bandának vagyunk a tagjai. Igazi rochmetálok vagyunk. Higgyétek el, nagyon jó a bandánk, és a zenénk is. Van igen erős, amit nyilván ti nem díjaztok, de gondoltunk ám a gyöngédekre is, bizony. Nagyon-nagyon imádnátok a számainkat az egyedi stílusa miatt, és biztos kedvelnétek kakast és Pityut is. Ők nincsenek itt, de ugyanolyan jó arcok, mint én és Ichigo. Mi úgy élünk, mint egy család. Én írom a saját számainkat magamtól vagy közös megbeszéléssel. Itt van például az egyik számunk, a Sleeping Cat. Szép lassú, fantasy típusú rockszám. Pihenéseteknek nagyon jót tesz ám. Füleljetek hallókagylóitokkal! Csípni fogjátok!
Azzal elkezdtem a lágyabb, lassú számunkat elgitározni a kismadár-csipetnek. Egy jó kis lazítás mellett édes egy ilyen pihenés. Akinek nem tetszik, az jobb, ha befogja a száját, mert betömöm.

Találkozás, köszöngetés megvolt. Indultunk is volna mindjárt tovább, de a kis madarainknak kellett már egy kis pihenő, mielőtt még nekivágunk az utuknak. Elég sok idő elment ezzel, nem tudtunk csupán, csak húsz perc múlva elindulni.
~ Vajon, hogy lehet, hogy ezek a kis dögök úgy sprintelnek, mint az állat, de utána fél órákat kell pihenniük. Tanulják meg beosztani az erejüket. Így a végén még el fogom veszíteni az enyémet.
Jó lesz vigyázni rá, ha ilyen felelőtlen a kis dög. Ez futott át az agyamon, mialatt újabb vad sprintelés közepette...
~Akkor is, ezek nem képesek figyelembe venni a gazdájuk képességeit. Gyenge vagyok én az ilyen hosszú sprintekhez.
. . . megérkeztünk egy fura kapuszerűséghez, ami förül egy pár mob tanyázott.
~ Na már csak ez hiányzott!
Elszámítottam magam. Ezek a szörnyikék nagyjából olyan erőssek voltak, mint egy doboz mustár . . . francia mustár. A három részre osztott kardom segítségével hármassávaL TUDTAM ŐKET GYILKOLNI. A madarak ezalatt . . .
~Milyen meglepő!
. . . pihentek. Miután végeztünk az irtással, egyesült érővel estek neki a kis Chibikok a boltívnek, aminek segítségével kinyitottak nekünk egy kaput, át az ismeretlenbe. A küldetésünk helyszíne ott van a mögött a kapu mögött. Kis madárkám is jelezte, hogy át kellene orientálnom magamat.
~ Egye fene.
Elindultam a kapu felé. Félúton odakurjantottam a többieknek velemit, amitől legutóbb eléggé felkapták a vizet. Hátha azóta valamivel hidegebb gondolkodásúak lettek.
- Na mi lesz, nem jöttök?

Ichigo lelkesen biccentgetett Maonak, mialatt én adtam egy kellemes rockszámot a madárkáknak, hogy a pihenés könnyebb legyen számukra. Láttam, hogy a köpenyes pöcs türelmetlenkedett, ezért lesújtó sötétséggel néztem rá. Ezzel emlékeztetni akartam a múltkori küldetésünkre, amit szerintünk az ő hibájából majdnem elbukottnak láttatott, mert mindig volt valami hülye pofázhatnékja, másrészt az a küldi időre is ment. Akkor persze húzta az időnket, most meg hirtelen sürgős volt számára sietni a vakvilágba.
- Várd már meg, amíg kipihenik magukat. Tanulj meg alkalmazkodni a küldetésekhez, ha kell a nyavalyás jutalmad.
Végül aztán a kismadárkák kipihenték magunkat, úgyhogy azonmód a basszusgitárt visszahelyeztem a hátamra, és azonmód futni kezdtem a kis Marilyn Jr. után, aki lehet, hogy átvette azóta a kemény stílust, a legelső sorban haladt a többi Chibico közt.
- Nyomás, srácok, szedjük a lábunkat... gyere már, Ichigo! - förmedtem hátra, mikor mi már jóval előrébb voltunk a kismadárkákat követve. A hájas haverom sípoló lihegéssel döcögött utánunk, tíz méterrel.
- De... de... mo-most ettem.. vá-vá-vááárjatok! - nyafogta.
Végül egy romos boltívhez értünk. Egy naaaagy kapu. És itt terpeszkedett néhány mob, amik már egy csapásra megpulnának. De mégis tisztább, ha kitakarítunk itt, mert a Chibikok már megint kifáradtak, és lepihentek.
- Na íme a terv! - mondtam Maonak és a Köpenykének. - Három felé osztódunk, és gyorsabban végzünk velük. Enyém a középső rész!
Azzal kifentem a kaszámat, és nekimentem a moboknak. Szép kecses fordulattal félkörívben odacsaptam nekik, mire pixelekre estek. Másik részükre a fordulatból rúgó állással támadtam, a rúgással elestek. Még én is majdnem, ha nem lett volna ot a kaszám nyele, amire kapaszkodhattam. A fegyvert megforgattam a kezemben, és a kasza élének csúcsát beléjük nyomtam.
- Na, ezzel meg is volnánk. - mondtam, miközben az utolsó mobot is kiirtottuk.
Ichigo csak most futott be.
- Épp rosszkor, zsíragy! Most nyírtunk ki Maoval néhány béna mobot.
Köpenyeskét meg se említettem, mert arra se méltó, hogy Marilyn Jr.-el együtt emlegessem.
- Ne már! És nekem nem hagytatok??
- Így jártál. Nem árt végre lefogyni egy kicsit, és rendszeresen futóedzést tartani.
- Rendes vagy, Clio...
- Köszönöm.
- Szívesen.
Vérszívás ide vagy, oda, néha szoktunk így piszkálódni egymással a bandában. Aztán megint játszottam egy újabb lassúbb rockszámot unaloműzésként, amíg a Marilyn Jr. és barátai kipihenték magukat, és már mentek is a boltízhez, hogy aktiválják. A portál megjelent, és a kismadárkák azt akarták, hogy menjünk be rajta.
- Na mire várunk! Menjünk! - intettem Ichigonak, és már ott is voltunk a boltívnél.
Megse vártam, hogy elkövesse múltkori hibáját Köpenyeske, azonnal rászóltam.
- Szerintem nem akarsz ismét parancsolgatni, Köpenyeském. Előbb gondolkodj mielőtt beszélsz... - idéztem a múltkori beszólását, és elindultam előre. Ichigo úgy haladt el mellette, hogy jól meglökte a vállát a sajátjával.
- Lúzer. - vetette oda, miközben már a saját fegyverét a kezébe vetet arra az esetre, ha valami ránk akarna támadni. Vagy pedig a Köpenyeske a szokásához híven nem hagyja magát. Tanulják meg végre egyesek, hogy hol a helyük, amíg ekkora a pofájuk és nem tanulnak meg jobb csapatmunkában játszani.

Marilyn Jr.:

A Chibikok nagyon át akartak menni a portálon, de még engem is furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet ott a másik oldalon. Remélem, valami igazán izgis kaland. Ha várna ott ránk valami, amivel meg kell küzdeni, akkor állok elébe. Szeretem a jó kis bunyókat, és ha muszáj ebbe folyamodni, akkor ezer örömmel. Lehet, hogy nagy hülyeséget csinálunk azzal, ha bemegyünk... én gyakran belekeveredek valamibe, ha még nem is akarom, de hát ez az én formám.
- Na mozdulj, Köpenyeském. - szóltam rá Köpenyeskére. - Nem csak pofázásból és parancsolgatásból áll a világ, hanem cselekvésből is.
Azzal én és Ichigo beléptünk a portálba. Az teleportálás tökre olyan volt, mint amikor a Hazatérés kristályával mennénk egy helyről abba a városba, ahol az otthonunk van. Illetve olyan gyorsan történt a téridő-kontinumbeli átugrás, hogy még csak nem is pislogtam.
Egy rohadt nagy, sötét, nyirkos tárnában találtuk magunkat. Mindenhol szakadékok és oldalak, melyeket egy rakás rozoga híd köt össze. Nem hinném, hogy elbírnának minket, de hálát adtam a speciális képesség-generátornak, hogy nekem van egy szép gyönyörű angyalszárnyam. Szegény Ichigonak ez egy igazi kihívás, mert olyan dagadt, hogy ha csak rálép az első gerendára, az egész híd leszakad. Nekem is elég nagy kihívás lenne átcipelni repüléssel, de ő a haverom, és neki segítek. Ami Köpenyeskét illeti, oldja meg maga bizonyos átjutásokat!
Hová tűnt Mao? Át fog még jönni a boltíven? A boltív, ami itt áll bent a hatalmas barlangi helyiségben, nem rendelkezett portállal. Konkrétan mi már nem fordulhatunk vissza, hogy megnézzük mi történt vele.
Remélem nem esett baja, de az biztos, hogy már nem tudunk visszafordulni érte, egyenest tovább kellene mennünk.
- Mi ez a hely, Marilyn Jr? Itt mi dolgunk van? - kérdeztem az én Chibicomat.
AZ elmúlt pár percben, amióta itt vagyunk, a csendet megtörte egy kis zúgolódás, ami egyre hangosabb és hangosabb lett. Azt hittem Ichigo zúg hülyeségből, vagy csak annak tűnő tőle megszokott fenköltséggel néz le már megint engem ez a hülye Köpenyeske. Elegem van már belőle...
- Kussoljál! - förmedtem rá. - Idegesíteni akarsz, vagy mi?
- Ízé, Clio... ezúttal nem ez volt. - nyögte kicsit félve Ichigo. - Az a zúgás nagy bajt fog még ránk hozni.
- Hogy érted ezt, Ichigo?
- A zúgás forrása ott jön személyesen! - mutatott egy távoli pontba. Valami tüzes valami kúszott a hidakon át, egyenest felénk tartva. Egy batár nagy tűzkígyó volt, és nem tűnik igazán barátságosnak.
- A mindenit! Mekkora retikültáska! Hát akkor mire várunk még! Ha harcolni akar, akkor legyen harc! Biztos, ami biztos... Ichigo!! Mi a f*szt csinálsz??
- Ebből én kimaradok! - szólt ki egy szikla mögé bújva a dagadt haverom. - Tudod, hogy rettegek a kígyóktól!
- Gyáva nyúl! - toltam le. - Na tessék, kénytelen leszek egy fontoskodó hülyegyerekkel karöltve harcba szállni...
Előhúztam a kaszámat, kipattintottam a hosszú nyelét, és támadóállást vettem fel. A fegyveremet magam előtt tartottam gyors csapáshoz. Nem tudom, hogy a Chibikok mi a fenét csinálnak, de remélem ezúttal segítenek, ha támad a tűzkígyó. Végül is Marilyn Jr. méreg típus, csak lesz hasznára!
- Gyere, Sziszi, táncoljunk, ha akarsz!