Ryukyu naplója

by **Ryukyu** Csüt. Ápr. 29 2021, 21:41

Ha ezt a naplót olvasod az két dolgot jelenthet. Egy; kinyírtál és kilootoltad a hullámból a naplót. Vagy kettő; összehaverkodtunk és hagytam, hogy beleolvass. A második elég valószínűtlen, szóval nem vagyok túl boldog gondolhatod. Igaz most már úgy is mindegy. Csak annak nem örülök, hogy azoknak, akik számítanak rám csalódást okoztam. Remélem azért boldogulnak nélkülem is.

Elöljáróban csak annyit szeretnék ide lejegyezni, hogy ne számíts nagy dolgokra. Leginkább dög unalmas leírásokat fogsz itt találni, hogy ki mit csinált épp. És mivel hat gyerek és egy tanárnő körül forog az életem, így leginkább róluk fogsz olvasni. Hogy akkor miért írom le? Bizony ez jó kérdés, és fogalmam sincs mi lenne erre a helyes válasz. Egyszerűen csak úgy érzem muszáj.

//A napló kizárólag azért készült, hogy az én, vagyis a játékos figyelmetlensége és feledékenysége miatt a karakter ne kerüljön ellentmondásba. Kellemetlen lenne, ha az egyik hsz-ben egy személyre úgy hivatkoznék, hogy „Jocó a barátom”, egy másikban meg „Józsi akit utálok”. Azonfelül a nevek és nick-ek nyilvántartása is egyszerűbb így. És mivel itt nincs szólimit… Very Happy

//

by **Ryukyu** Csüt. Ápr. 29 2021, 21:42

Sikeresen beléptünk a játékba. Nem távolodtam el nagyon a belépő ponttól, így amint a tanárnő bejelentkezett utánam, azonnal meg is szólítottam. A nő rutinosan kezelte a menüt, mire kettőt pislanthattam volna, már át is küldött egy barátmeghívást, hogy könnyeben tarthassuk a kapcsolatot. Nem is gondoltam, hogy az egyetemen ilyet is oktatnak a leendő tanároknak. Vagy lehet ezt nem ott tanulta? Ehh mindegy! Mindenesetre most már bál hol is jár, hamar megtalálhatom. A nick-neve Yukihana. Kedves név. Remélem a hölgy is az. Bár biztos az, ha erre hajlandó volt csak a gyerekek kedvéért.

Azt mondta előszőr a srácokat kell előkeríteni. Van egy listája a szülőktől, melyen a gyerekek feltételezett felhasználónevei szerepelnek. Javaslatára Suzuki Keiichi-t fogjuk elsőnek megkeresni. Ő az iskolaigazgató unokája, így rá különösen vigyázni kell. A lista szerint Kageha a nickje. A tanárnő ráírt egy rövid üzenetet, hogy adja meg merre van, és maradjon a közelbe. Odamegyünk és nézzen meg jól minket, ha felismeri a tanárnőt akkor jöjjön elő. Hmmm. Elég egyszerű módszer, talán beválik.

Nos úgy tűnik nem véletlen, hogy neki van diplomája, nekem meg épphogy csak az érettségi, az is estin. Az első kölyök meg is van, és még csak különösebben nagy erőfeszítést sem kellett tennünk. Innentől kezdve végképp átadtam az irányítást Yukihanának. Egyértelműen alkalmasabb rá, mint én.

by **Ryukyu** Szomb. Május 01 2021, 20:22

A kölykök egyre nyűgösebbek, az idő telik, de nem történt semmi. Vajon tényleg keresik a kimentésükre a megoldást, vagy odakint úgy döntöttek; „jó úgy minden, ahogy van, minek feszegessük a dolgokat”. A tanárnő azt javasolta, tartsunk egy kis házi ünnepséget, úgy is nemsokára itt a nyári fesztiválok ideje, talán ezzel kicsit sikerül megnyugtatni a srácokat. Összeírtuk mit kellene beszereznem, semmi különös úgy saccoltam 2-3 nap bőven elég lesz. Az egyetlen húzós dolog a csillagszórót vagy a tűzijátékot reprodukáló tárgy. Elképzelésem sem volt róla, hogy van-e ilyen tárgy egyáltalán. Valószínű sok piacot be kell majd járjak utána.
Figyeltem a nő reakcióit, és közben megfogalmazódott bennem egy kis turpisság. Mivel etikátlan egy játékos valódi neve után érdeklődni, így a listát magam felé fordítva az aljára kezdtem oda írni a gyerekek kereszt neveit, mivel legtöbbszőr így hívtuk őket egymásközt. Szépen gondosan, mint egy felsorolás, egy-egy vonalkával előttük, majd egy sort kihagyva húztam még egy vonalkát.

– Keiko
– Hitomi
– Taro
– Keiichi
– Hiroshi
– Mashiro

–

– Egy fesztivált nem lehet ajándékok nélkül megrendezni, mindenki írhat egy apróságot a listára, és én majd megszerzem. – fordítottam át a listát a tanárnő felé – A kitöltését Önre bízom! Kérem beszélje meg a srácokkal. Megyek körülnézek a piacon, majd később beugrom a lapért.

Bejártam a várost, igyekeztem nagyjából megjegyezni, hogy milyen jellegű portékákat merre találok, de mielőtt az üzletet nyélbe üthetném, a csere alapot kell megszerezzem, így a piac nézés után rögtön a külső területek felé vettem az irányt. Ahol lehetett előre megalkudtam a holmikra, hogy felesleges köröket ne fussak.
Amint végeztem az első beszerző körúttal, visszamentem a fogadóhoz. Hogy a respawn időt kihasználva, Yukihanától elkérjem a listát. Azonban a fogadó felé menet a bolt sor elején összefutottam vele.
– Láttam, hogy elindult a fogadó felé. Gondoltam a lista miatt jön. Így, hogy egy kis időt spóroljak elhoztam. – mondta, és felém nyújtotta a lapot. No igen, a barátlista miatt látja, hogy épp merre, járok. De arra nem számítottam, hogy tényleg figyeli a mozgásom. Nem gondoltam, hogy firtatnom kellene, hogy ezt miért teszi, de erősen reméltem, hogy nem azért, mert azt gondolja, hogy a munka helyett valami lebujban dorbézolok.
– Nagyon kedves, köszönöm szépen! – vettem át és nem bírtam megállni, hogy azonnal bele ne nézzek. Lehetséges, hogy a csalódottságom kiült az arcomra, mert rögtön rá is kérdezett;
– Valami baj van? Direkt figyeltem, hogy mind a hatan írjanak valamit!
– Nem. Nincs semmi baj. Valóban írtak mind a hatan. – mondtam és felnéztem a lapról. A tanárnő fürkésző tekintettel figyelt, és mint egy kismadár kissé oldalra billentette a fejét. Nagyon aranyos volt, szinte már kedvem lett volna mosolyogni, de mivel az utolsó vonalka mögött nem volt semmi írva, így ez nem ment. Hirtelen felkacagott.
– Óóó! Már értem! – mondta, majd mosolyogva, halkan hozzá fűzte, miközben kezét a karomra tette – Sachiko-nak elég annyi ajándék, hogy Ujin épségben hazatér. – majd megfordult és elindult vissza a fogadóba.
A nap hátralévő részében igen jó kedvem volt. Nem zavart egyátalán, hogy rájött a kis turpisságomra. Elvégre ő egy inteligens, tanult nő, még szép, hogy átlátott a szitán. Meg sem közelítem az Ő szintjét, hogy is gondolhattam sikerülhet megvezetnem! Viszont amit tudni szerettem volna, már tudom, és az sem zavart, hogy néhány kereskedő megjegyezte; ilyen bárgyú vigyorral a képemen, nem lehet velem komolyan alkudni.

Sachiko átadja Ujinnak a "bevásárló listát"

by **Ryukyu** Csüt. Okt. 06 2022, 15:21

Egykedvűen baktatott a teleport padtól a piac felé. Végre meg van az utolsó hiányzó összetevő is, amint leadja a kereskedőnek lesz elég pénze kifizetni a szálást nem csak a fentmaradó részt, de még 3 hónapra előre is. Bár ennek a ténynek önmagában is lelkesítőleg kellene hatni rá, Ryut mégsem veti szét az öröm. Már közel 4 éve semmi többről nem szól az élete, mint napról napra csak alvás-evés-alkudozás-szörnyirtás, ezek forognak körbe-körbe mint egy szélmalom vitorlái.
A kereskedőhöz érve szinte, mint egy njk egyazon hanglejtésben, monoton mondja;
– Megszereztem mindent. Küldöm is át. – le is nyitja a személyes menüjét, és kijelölve a tárgyakat rányom a küldés gombra. Ekkor érte az első meglepetés.
A visszaigazoló szöveg megjelenése helyett minden elsötétült.
Először az tudatosult benne, hogy valami puhán fekszik. Majd, hogy azért van sötét mert csukva van a szeme. Ahogy kinyitotta egy mennyezetet látott, a látóterének két átellenes szegletében egy-egy kocka alakú neoncsöves világítótest adja a helyiség világítását. Ebből rögtön megértette a történteket.
~A korházban vagyok! Kikerültem!~ egyelőre az, hogy miért és hogyan nem foglalkoztatta. Megpróbált felülni, de nem ment. A 10 éve használaton kívüli izomzata alaposan leépült, elsorvadt. Igyekezet a lehetőségeihez mérten felmérni a környezetét. Lassan de biztosín elforgatta a fejét. Nem abban a kórteremben van, ahova befeküdt azon a napon amikor a srácok után eredt. A terem is nagyobb volt, és a felszereltsége is gyengébb. Látta, hogy azok is magukhoz tértek, akikkel együtt volt a teremben. Mindenki tekintetében az a tétova tanácstalanság és bizonytalanság tükröződött, ami valószínű az övebén is megvolt. Azonban a válaszokra még várniuk kellett, akárcsak arra is, hogy egy épp arra járó nővér észrevegye, hogy magukhoz tértek, és azt jelentse a főnövérnek, aki aztán tovább az ügyeletes orvosnak, aki tovább az …

A rehabilitáció lassú és gyötrelmes volt. Legalábbis ami a fizikait illeti. Az érzelmi megterhelés is komoly volt ugyan, de azt a rá jellemző ~Úgysem tudok tenni ellene semmit~ felfogás alapján könnyebben kezelte. Családja sokkal nehezebben dolgozta fel a helyzetet. Amíg bent volt a gyerekekkel együtt, addig az ígéretnek megfelelően a cég küldte a szüleinek a bérét, mintha dolgozna (ami félig-meddig igaz is volt), azonban ahogy a gyerekek kiszabadultak úgy az utalások is megszűntek. Erre való tekintettel anyagi megfontolásból a család kisebb lakásba költözött, viszont most Ryuval kiegészülve ez már szűkös volt. Az öccse és a húga nem is nagyon tudta hova tenni azt, hogy most hirtelen a nagy semmiből egy 30 éves férfi költözött a lakásukba, akiről nem tudnak szinte semmit. Persze nagyon halvány emlékeik vannak arról, hogy kicsi korukba mintha lett volna egy bátyjuk, de 10 év egy gyerek számára nagy idő.
Megtudta még azt is, hogy Sachiko a saját rehabilitációját követően, miután a cég megvonta Ryu családjától a támogatást és az átszállítása is megtörtént a közkorházba, még napi rendszerességgel meglátogatta. Néhány hónap elteltével ez a rendszeresség egyre csak ritkulni kezdett, majd két éve teljesen meg is szűnt. Ujin nem hibáztatta érte. Elvégre mit várhatna tőle a tanárnő. Gyenge, munkára képtelen, egy 0 egzisztenciával rendelkező több mint 30 éves férfi, szó szerint még a kutyának sem kell.
Szerencséjére azonban az állam nem így gondolkodott. Hamarosan kapott egy ajánlatot, miszerint egy állami támogatással létrejött vidékfejlesztési programban vehet részt. A program lényege, hogy a gyérülő és öregedő vidéki lakosságot feltöltse fiatalokkal, ezzel is segítve a visszaeső mezőgazdaság fejlődését. Nem volt népszerű a program, elvégre a nagyvárosoktól távol, gyenge infrastruktúrával rendelkező településen, kemény fizikai munkát végezni nem egy kimagasló fizetésért, nem az ifjak vágyálma. Azonban Ujin kapva kapott az alkalmon és átköltözött Japán átellenes oldalára, és napjait a rizsföldeken dolgozva tölti, és még csak eszébe sem jut, hogy egy virtuális világban talán jobban boldogulna.

by **Ryukyu** Szomb. Jún. 22 2024, 15:13

Ujin a jobbelülső kerék mellett felszerelt nyomvezetőt figyelte, és apró mozdulatokkal korrigált egy-egy döccenőt követően, hogy végig a barázdában maradjon. A gép hátuljában az „Öreg” figyelte az adagolót és ha szükséges volt akkor igazított a tálcákon. Jól elvoltak egymással. Rokonlelkek lévén mind a ketten az a tipikus hallgatag vidéki földműves kategóriába tartoztak, akik nem azért szólaltak meg, hogy ne legyen csend. Azonban úgy tűnik az idősebbnek most lesz mondandója, mert felfigyelt néhány alakra, akik a főútról levezető még szilárdburkolatú úton álló autóból kiszállva élénken integetnek feléjük.
– Rju’ san! – szólt előre az öreg, épp csak annyival hangosabban a gép zúgásánál, hogy a fiatalabb felfigyeljen. Majd, amikor Ujin felé nézett az út felé intve megjegyezte – A következő kanyarban pihenünk.
A fiatalember csak bólintott és már újra a sorvezetőre összpontosított anélkül, hogy kinézett volna arra, amerre az öreg intett.
A hat fiatal illően köszöntötte az idősebbeket. A tízes éveik vége felé járhattak, legalábbis a felsőközép iskolai egyenruhából ítélve. Nem helyiek, mert annak az iskolának Ujin ismerte az egyenruháját. Az egyik fiú ragadta meg a kezdeményezést.
– Rjuk Ujin san ha nem tévedek. – fordult a megszólított felé – Emlékeimben kicsit másképp festett az arca, nem volt ennyire napbarnított. – mosolyodott el, úgy tűnt őszinte örömmel.
Ujin emlékeiben képek, hangok, benyomások villantak fel, majd egy tompa felismerés.
– Keiichi kun?! – tudakolta bizonytalanul, de mire a másik kimondta, hogy „igen” addigra már sorra felismerte az ott lévőket – Keiko chan, Mashiro chan, Hiroshi kun, Hitomi kun, Taro kun! Jó épségben látni titeket! – fordult oda a megszólítottak felé – Mi szél hozott titeket?
– Először is… – kezdett bele Suzuki san – … mind azt a törődést és gondoskodást, amit a hat év alatt nekünk nyújtott… – és itt mind a hata egyszerre hajoltak meg és mondták Ujinnak;
– Köszönjük szépen!
– Ugyan srácok! Igazán nincs mit, elvégre fizettek érte nekem. – Mondta látszólag meggyőződéssel, de valójában azért igenis meghatotta a gyerekek köszönete. – Viszont nekünk még akad itt tennivalók. – intett a rizsföld felé – De ha megmondjátok, hol szálltatok meg, amint végeztem felkereslek titeket.
– Sajnos nem maradhatunk, de hoztunk valamit. – vesz elő egy nagyobbacska dobozt Suzuki – Összedobtuk a pénzt, és elhoztuk a régi NerveGear-jét amit visszavettek Öntől miután kijutott. – nyújtja át a dobozt. Taro kun persze nem állhatta meg, hogy ne tegye hozzá;
– Kei kun az „összedobás” alatt azt érti, hogy kikuncsorogtuk a pénzt a szüleinktől. – mondja vigyorogva a többiek kuncogásától kísérve.
– Újra indult a SAO és most már biztonságos, gond nélkül ki lehet jelentkezni. Ha Rjuk san ideje engedi beléphetne és ott tudnánk beszélni. Ja … – tesz úgy Suzuki mintha csak most jutott volna eszébe – és ellenőriztük, az account-ja sértettlen, minden korábbi adat benne van a sisakban. De sajnos nekünk már indulnunk kell, hosszú az út hazáig. – azzal egy rövid búcsú után visszaszállnak az utóba, ami elhajtott velük.

Az eset óta, Ujin időnként előveszi a sisakot és komolyan eltöpreng a belépésen. Persze nem attól tart, hogy Suzuki san át akarná esetleg verni a biztonsággal kapcsolatban, de neki idekint mégis csak van dolga. ~ Elvégre egy csomó ember várja a rizst, ami a földeken terem. Mégsem lophatom a napot holmi virtuális világban~

by Ajánlott tartalom

Ryukyu naplója

Ryukyu naplója

Log file No.1.

Log File No.2.

Folytatása nem következik

Visszatérés?

Re: Ryukyu naplója