Danee naplója
1 / 1 oldal
Danee naplója
*Sóhaj*
Nyitott, üres könyv.
A lapok büszkén hivalkodnak vakítóan fehér, tiszta oldalaikkal.
Vörös, kemény-kötéses.
Masszív és vaskos.
Épp olyan, mint amilyet tőle kaptam.
A nyomdász Nagyapámtól.
Ennyi maradt meg Tőle, s most is rá emlékeztet.
Azért kaptam, hogy teleírjam.
Velem. Belőlem. Rólam.
A friss, kemény papírlapok egymásnak csattanva hullámoznak a nyitott könyvvel játszadozó szellőben.
Odakint, a terasz korlátain túl, az alant elterülő erdő fakoronáit újra és újra megrohamozza a le-lecsapó szél.
A levelek zizegő hangját egészen ide, a magasba is felhozza a pajkos istenke, a felhőkkel játszadozó.
Egy kicsit forró még.
A csészét elengedve, a filter papírcetlije lágyan himbálódzik a szellőben.
Mézszínű felszíne bőkezűen ontja magából a melengető párát, ahogy a tenyerem fölé emelem.
A csészealj szélén míves nyelű teáskanál pihen, már megvívta csatáját a forróvízzel, és a folyvást játszani akar filterrel. Most pihen és onnan figyel. Figyel, ahogy mélázva az erdőtenger tajtékjain legeltetem a tekintetem
Elengedem a párkányt, visszagömbölyödök a puha párnák közé.
Van mellettem az asztalkához hasonlatos kovácsremek kerti szék is, én azonban egy kagyló formára fonott fotel párnáiba süllyedek.
Egész szép időnk van, bár a szél erősen fúj, mégis inkább erővel tölt el, ahogy pár korty tea után beszippantom ezt a tomboló erőt, ezt a szilaj vágtát, a szelet, mely az erkélyemet sem kíméli.
Itt-ott elvétve úszik egy-két bárány felhő, huncut alakjukban lágyan simogatják árnyékukkal a sárgálló búzamezőt. Már kaszálnak.
A Nap délcegen feszít az égen, mindenek felett, hatalmasan és ereje teljében, hozzá képest még a szél úr is csak rakoncátlan gyermek. Melege azonban, épp hogy csak elér, de arcomon lágyan ringatóznak sugarai ezen az őszies délutánon.
Menta és narancs izének keveréke tölti ki a számat, az orromat, lebucskázik a torkomon, meg se áll a tüdőmig.
*Kifúj*
Füstkarikák és gömbök szállnak tova, ahogy leengedem a szipkát magam mellé.
Az érzés lassan áthat: a bizsergés már a kislábujjamat is bevette.
*Beszív* * Kifúj*
A palackban vidáman bugyborékol a víz, ahogy átszívom rajta az ízes melasz füstjét.
Végül vissza kerül a cső a tálcára. Ennyi elég is egyszerre a vízipipából.
Tompa puffanás hallatszik, az egyik párna besüpped. Egy szürke szőrgombolyag telepszik a lábam mellett a párnára. Négykézlábra nyújtózkodik, majd óvatos léptekkel a karomhoz tornássza magát.
*Doromb, doromb* - hallatszik, ahogy a hálálkodó gép beindul, simogató kezembe dörgölődzve.
Pár kör az ölemben, némi, tépdesés, aztán gombolyodás.
Macs végre elhelyezkedett.
A tea is egész iható már, akkor kezdhetjük is, töltőtoll a kézbe, a vörösgerincest magamhoz emelem.
... Kedves Naplóm!...
Nyitott, üres könyv.
A lapok büszkén hivalkodnak vakítóan fehér, tiszta oldalaikkal.
Vörös, kemény-kötéses.
Masszív és vaskos.
Épp olyan, mint amilyet tőle kaptam.
A nyomdász Nagyapámtól.
Ennyi maradt meg Tőle, s most is rá emlékeztet.
Azért kaptam, hogy teleírjam.
Velem. Belőlem. Rólam.
A friss, kemény papírlapok egymásnak csattanva hullámoznak a nyitott könyvvel játszadozó szellőben.
Odakint, a terasz korlátain túl, az alant elterülő erdő fakoronáit újra és újra megrohamozza a le-lecsapó szél.
A levelek zizegő hangját egészen ide, a magasba is felhozza a pajkos istenke, a felhőkkel játszadozó.
Egy kicsit forró még.
A csészét elengedve, a filter papírcetlije lágyan himbálódzik a szellőben.
Mézszínű felszíne bőkezűen ontja magából a melengető párát, ahogy a tenyerem fölé emelem.
A csészealj szélén míves nyelű teáskanál pihen, már megvívta csatáját a forróvízzel, és a folyvást játszani akar filterrel. Most pihen és onnan figyel. Figyel, ahogy mélázva az erdőtenger tajtékjain legeltetem a tekintetem
Elengedem a párkányt, visszagömbölyödök a puha párnák közé.
Van mellettem az asztalkához hasonlatos kovácsremek kerti szék is, én azonban egy kagyló formára fonott fotel párnáiba süllyedek.
Egész szép időnk van, bár a szél erősen fúj, mégis inkább erővel tölt el, ahogy pár korty tea után beszippantom ezt a tomboló erőt, ezt a szilaj vágtát, a szelet, mely az erkélyemet sem kíméli.
Itt-ott elvétve úszik egy-két bárány felhő, huncut alakjukban lágyan simogatják árnyékukkal a sárgálló búzamezőt. Már kaszálnak.
A Nap délcegen feszít az égen, mindenek felett, hatalmasan és ereje teljében, hozzá képest még a szél úr is csak rakoncátlan gyermek. Melege azonban, épp hogy csak elér, de arcomon lágyan ringatóznak sugarai ezen az őszies délutánon.
Menta és narancs izének keveréke tölti ki a számat, az orromat, lebucskázik a torkomon, meg se áll a tüdőmig.
*Kifúj*
Füstkarikák és gömbök szállnak tova, ahogy leengedem a szipkát magam mellé.
Az érzés lassan áthat: a bizsergés már a kislábujjamat is bevette.
*Beszív* * Kifúj*
A palackban vidáman bugyborékol a víz, ahogy átszívom rajta az ízes melasz füstjét.
Végül vissza kerül a cső a tálcára. Ennyi elég is egyszerre a vízipipából.
Tompa puffanás hallatszik, az egyik párna besüpped. Egy szürke szőrgombolyag telepszik a lábam mellett a párnára. Négykézlábra nyújtózkodik, majd óvatos léptekkel a karomhoz tornássza magát.
*Doromb, doromb* - hallatszik, ahogy a hálálkodó gép beindul, simogató kezembe dörgölődzve.
Pár kör az ölemben, némi, tépdesés, aztán gombolyodás.
Macs végre elhelyezkedett.
A tea is egész iható már, akkor kezdhetjük is, töltőtoll a kézbe, a vörösgerincest magamhoz emelem.
... Kedves Naplóm!...
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
A háttérben szomorkás melódia szólt, ahogy a billentyűk sorba süllyedtek és emelkedtek az ujja nyomán.
... nem ezt azért még sem írhatom le így ... még... most ... nem lenne helyén való ...
Úgy simítsd az asztal lapját, hogy tenyered ne érje a fát, úgy idd a bort, hogy íze meghódítsa szád minden zugát, a kortyot ne nyeld. Ízleld, terelgesd, játssz vele, míg végül már minden illatát érezni gondolod.
Fel akartam jutni. Akár a hegymászó, a meredek, csupasz sziklán.
A csúcs látványa bátorsággal tüzelt fel, Eltökéltségemnek nem számított, az úton váró megannyi nehézség, a hegytető csak arra várt, hogy meghódítsam. Vakmerően vágtam neki, fürgén, kipihenten, erőtől, átitatva, jól esően csípős szélben és tomboló napsugarak táncában fürödve.
Aztán megpillantottam magam fölött egy másik mászót. Jóval előttem járt, méterekre csupán a csúcstól, sikere biztosnak tűnt, láttam mosolyogni felfele, s a szírt visszamosolygott a győztesre.
Mérgemben megszaporáztam lépteimet, bár éreztem, már nem előzhetem meg, de ha mégis valamiért elakadna, még utolérhetem, magam mögött hagyhatom, a célt elsőként meghódítva.
Jaj, de lábam rossz helyre tapodott, megindult velem a rög, s a magasság helyett immáron a mélység ölelt árnyaktól fekete, mohó karjaiba. Sikítva szakadtam el az álomtól, a szikraszírt fitymálva nézett le rám, ahogy tehetetlenül sodródtam arra, melyet csak a hátam mögé kívántam.
... nem ezt azért még sem írhatom le így ... még... most ... nem lenne helyén való ...
Úgy simítsd az asztal lapját, hogy tenyered ne érje a fát, úgy idd a bort, hogy íze meghódítsa szád minden zugát, a kortyot ne nyeld. Ízleld, terelgesd, játssz vele, míg végül már minden illatát érezni gondolod.
Fel akartam jutni. Akár a hegymászó, a meredek, csupasz sziklán.
A csúcs látványa bátorsággal tüzelt fel, Eltökéltségemnek nem számított, az úton váró megannyi nehézség, a hegytető csak arra várt, hogy meghódítsam. Vakmerően vágtam neki, fürgén, kipihenten, erőtől, átitatva, jól esően csípős szélben és tomboló napsugarak táncában fürödve.
Aztán megpillantottam magam fölött egy másik mászót. Jóval előttem járt, méterekre csupán a csúcstól, sikere biztosnak tűnt, láttam mosolyogni felfele, s a szírt visszamosolygott a győztesre.
Mérgemben megszaporáztam lépteimet, bár éreztem, már nem előzhetem meg, de ha mégis valamiért elakadna, még utolérhetem, magam mögött hagyhatom, a célt elsőként meghódítva.
Jaj, de lábam rossz helyre tapodott, megindult velem a rög, s a magasság helyett immáron a mélység ölelt árnyaktól fekete, mohó karjaiba. Sikítva szakadtam el az álomtól, a szikraszírt fitymálva nézett le rám, ahogy tehetetlenül sodródtam arra, melyet csak a hátam mögé kívántam.
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
Apróságok:
Az egyik nem is idevágó, de mégis... fontos tanulság:
Soha nem menthetsz meg olyan embert, aki nem akarja, hogy megmentsék
A másik, ami már sokkal inkább idevág:
Azt hittem útjaink keresztezni fogják egymást, de rá kellett jönnöm, hogy csupán két párhuzamosról van szó. Ugyanazért a célért hajtunk. Mégis...
Érdek. Az ő útja érdekek mentén építkezik. S ha valamiért nem válsz értékessé, felhasználhatóvá, akkor nem fognak kereszteződni az útjaitok. Legyen bármilyen szép és jó egy beszélgetés, ha csupán célja van neki.
Szeretném elmondani, de nem fogja érteni:
Nem a cél számít, hanem az út, ami odavezet. Nem szűnhetünk meg embernek lenni, csak hogy hamarabb kikerülhessünk innen. Ha megszűnünk azzá lenni, és mindenki más csupán létrafokká válik, akkor már nem lesz értelme visszajutni sem.
Megint más...
Túl korán. Túl későn. Mindenkinek. Senkinek. Kell. Nem kell. Várakozás. Remény csillag. Boldogság. Vágyakozás. Kétely. Szomorúság. Utolsó remény. Harag. Hibás. Én. Ő. Gyűlölet. Hiány. Fájdalom. Könnyek. Üresség. Szürkeség.
Hétköznapok. Derű. Nyugalom. Boldogság. Harmónia. Megbocsájtás. Neki. Magamnak. Megértés. Tovább lépés.
Az egyik nem is idevágó, de mégis... fontos tanulság:
Soha nem menthetsz meg olyan embert, aki nem akarja, hogy megmentsék
A másik, ami már sokkal inkább idevág:
Azt hittem útjaink keresztezni fogják egymást, de rá kellett jönnöm, hogy csupán két párhuzamosról van szó. Ugyanazért a célért hajtunk. Mégis...
Érdek. Az ő útja érdekek mentén építkezik. S ha valamiért nem válsz értékessé, felhasználhatóvá, akkor nem fognak kereszteződni az útjaitok. Legyen bármilyen szép és jó egy beszélgetés, ha csupán célja van neki.
Szeretném elmondani, de nem fogja érteni:
Nem a cél számít, hanem az út, ami odavezet. Nem szűnhetünk meg embernek lenni, csak hogy hamarabb kikerülhessünk innen. Ha megszűnünk azzá lenni, és mindenki más csupán létrafokká válik, akkor már nem lesz értelme visszajutni sem.
Megint más...
Túl korán. Túl későn. Mindenkinek. Senkinek. Kell. Nem kell. Várakozás. Remény csillag. Boldogság. Vágyakozás. Kétely. Szomorúság. Utolsó remény. Harag. Hibás. Én. Ő. Gyűlölet. Hiány. Fájdalom. Könnyek. Üresség. Szürkeség.
Hétköznapok. Derű. Nyugalom. Boldogság. Harmónia. Megbocsájtás. Neki. Magamnak. Megértés. Tovább lépés.
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
- Miért? - vert visszhangot a fejemben a kérdés
- Hiszen beilleszkedtem! Egy céhbe tartozom... a céhtársaim itt élnek velem nap mint nap a kastélyban, és ...
- De hát ott van nekem Zana-chan, és ő valahogy egész közel került a szí... nem
- Én csak rávetítettem arra a lányra egy tévképzetet... nem is hagytam kibontakozni, nem is ismerem igazán...
- Az akit a szívemhez közelinek kezdtem érezni csak a képzeletem csalfa játéka a szívemmel
- Nem, még ha együtt örültünk is... Zana sem igazán...
Átfordultam a másik oldalamra. Kellemes meleg volt a szobámban, a levegő is friss volt, máskor ilyenkor kellemesen aludtam volna már. A lóherés lakosztály, ahogy elneveztem fekete lepelben vett körül, a Hold azonban áttört az ablak függönyén, nem hagyva az álmok mezejére lépni
- Nem csak Zana van... ott volt Hürrem is, és az a lány a bálról... én próbáltam mindent megtenni a magam erejéből
Még inkább magamhoz szorítottam. Elszállt minden cél, minden akarat erő. Mindent felfalt a tátongó fekete lyuk. Eszembe jutott a lány, aki megadott mindent, amit a másiktól nem kaptam meg. De cserébe belekapaszkodott a vágyaimba, a reményeimbe, olyan történeteket mondott magáról, amin én sóvárogva ámultam. Szavai megtestesítették azt a mestert akire vágytam, aki sikeres, idegent járt, tanult. Gyerekként kapaszkodtam a történeteibe, úgy néztem rá mint egy megmentő angyalra. De elárult. Meséi nem voltak mások mint az én reményeimből formál hazug álcák. Nem volt ő egyik sem. Még ma se tudom mi volt igaz és mi nem, még ma is elgondolkozok egy-egy mondatán. Csak egy helyen volt igaz önmaga. Itt, a párnán, ahol nem szavakkal beszélt, hanem a testével, s én az elíziumimban éreztem magam, pedig csak egy succubus keblein aludtam. Édes álomban, parfümtől és ígéretektől kábán.
Megfogadtam, hogy soha többé nem akarom átélni újra azt a kétségbeesést, azt a poklot, mely még a családom ellen is fordított utolsó, végső fejezetében.
Ami ő utána maradt, az hazugságoktól és önáltatásoktól megfosztott nincstelen önmagam volt. Meglopva javakban és lélekben egyaránt. Egy évtizedig rabja egy másik koros szenvedélynek, halogatva, kerülgetve a saját feladataim, bezárkózva, apró hazugságokkal takarózva éltem.
De a succubus letépte mind és otthagyott, a rideg valós világban. Fel keltem, és segítettek, azok, akiket ő érte eldobtam magamtól, és a barátok, akik elsőként nyújtották értem kezüket. De nem változtam, meggyógyultam, de még mindig gyáva maradtam. Alig egy éve, igen, hogy először győztem. Legyőztem magam. Hiszen mindig is én voltam a legnagyobb ellenségem saját magamnak. A Lustaságom. Ami lebeszélt a tanulásról, lebeszélt a sportolásról, tönkretett kis híján a munkahelyen.
Jó volt ölelni a párnám. Nem tudtam vele betömni a megfeketedett, repedezett lelkem, mely minden percben úgy lüktetett, mintha önmagába akart volna roppanni, de legalább ott volt a karjaimban. Vágytam rá. A biztonságra. A mosolyra. A derűs nyugalomra, a boldogságra. A párna helyén valaki másra.
- Hiszen beilleszkedtem! Egy céhbe tartozom... a céhtársaim itt élnek velem nap mint nap a kastélyban, és ...
- De hát ott van nekem Zana-chan, és ő valahogy egész közel került a szí... nem
- Én csak rávetítettem arra a lányra egy tévképzetet... nem is hagytam kibontakozni, nem is ismerem igazán...
- Az akit a szívemhez közelinek kezdtem érezni csak a képzeletem csalfa játéka a szívemmel
- Nem, még ha együtt örültünk is... Zana sem igazán...
Átfordultam a másik oldalamra. Kellemes meleg volt a szobámban, a levegő is friss volt, máskor ilyenkor kellemesen aludtam volna már. A lóherés lakosztály, ahogy elneveztem fekete lepelben vett körül, a Hold azonban áttört az ablak függönyén, nem hagyva az álmok mezejére lépni
- Nem csak Zana van... ott volt Hürrem is, és az a lány a bálról... én próbáltam mindent megtenni a magam erejéből
Még inkább magamhoz szorítottam. Elszállt minden cél, minden akarat erő. Mindent felfalt a tátongó fekete lyuk. Eszembe jutott a lány, aki megadott mindent, amit a másiktól nem kaptam meg. De cserébe belekapaszkodott a vágyaimba, a reményeimbe, olyan történeteket mondott magáról, amin én sóvárogva ámultam. Szavai megtestesítették azt a mestert akire vágytam, aki sikeres, idegent járt, tanult. Gyerekként kapaszkodtam a történeteibe, úgy néztem rá mint egy megmentő angyalra. De elárult. Meséi nem voltak mások mint az én reményeimből formál hazug álcák. Nem volt ő egyik sem. Még ma se tudom mi volt igaz és mi nem, még ma is elgondolkozok egy-egy mondatán. Csak egy helyen volt igaz önmaga. Itt, a párnán, ahol nem szavakkal beszélt, hanem a testével, s én az elíziumimban éreztem magam, pedig csak egy succubus keblein aludtam. Édes álomban, parfümtől és ígéretektől kábán.
Megfogadtam, hogy soha többé nem akarom átélni újra azt a kétségbeesést, azt a poklot, mely még a családom ellen is fordított utolsó, végső fejezetében.
Ami ő utána maradt, az hazugságoktól és önáltatásoktól megfosztott nincstelen önmagam volt. Meglopva javakban és lélekben egyaránt. Egy évtizedig rabja egy másik koros szenvedélynek, halogatva, kerülgetve a saját feladataim, bezárkózva, apró hazugságokkal takarózva éltem.
De a succubus letépte mind és otthagyott, a rideg valós világban. Fel keltem, és segítettek, azok, akiket ő érte eldobtam magamtól, és a barátok, akik elsőként nyújtották értem kezüket. De nem változtam, meggyógyultam, de még mindig gyáva maradtam. Alig egy éve, igen, hogy először győztem. Legyőztem magam. Hiszen mindig is én voltam a legnagyobb ellenségem saját magamnak. A Lustaságom. Ami lebeszélt a tanulásról, lebeszélt a sportolásról, tönkretett kis híján a munkahelyen.
Jó volt ölelni a párnám. Nem tudtam vele betömni a megfeketedett, repedezett lelkem, mely minden percben úgy lüktetett, mintha önmagába akart volna roppanni, de legalább ott volt a karjaimban. Vágytam rá. A biztonságra. A mosolyra. A derűs nyugalomra, a boldogságra. A párna helyén valaki másra.
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
A város zajára ébredni. Nem hajt ébresztőóra munkába, iskolába.
A szürkés krémszínű vastag függönyön átvilágító nap fénye kellemesen elég derűt ad a szobának. A zajok alig hallatszanak fel, nyugalom hatja át az új napot.
Minden megvan még mi tegnap az enyém volt. Elégedett mosoly.
Nem rohanok. Nincs morcos arc mely számon kérhetne, igaz boldogító szempár sem kíván jó reggelt.
A tegnapi találkozó mely már régóta váratott magára, igen, sor került rá. A rég látott barát, a viszontlátás öröme, a szinte családtag érzés. A történetek. Róla, rólam, a hétköznapokról, a nehézségekről és örömökről, a kellemetlen és jó fej új arcokról. A vodka, mely kellemesen oszlik el a nyelvem körül, az üdítő, mely kényezteti az érzékeket, a háttérzene, mely megnyugtat. Derű és öröm, vidámság, mások előtt soha meg nem említett témák és titkok. Bódulat, és hazatérés. Egy jó nap vége és egy új kezdete...
A szürkés krémszínű vastag függönyön átvilágító nap fénye kellemesen elég derűt ad a szobának. A zajok alig hallatszanak fel, nyugalom hatja át az új napot.
Minden megvan még mi tegnap az enyém volt. Elégedett mosoly.
Nem rohanok. Nincs morcos arc mely számon kérhetne, igaz boldogító szempár sem kíván jó reggelt.
A tegnapi találkozó mely már régóta váratott magára, igen, sor került rá. A rég látott barát, a viszontlátás öröme, a szinte családtag érzés. A történetek. Róla, rólam, a hétköznapokról, a nehézségekről és örömökről, a kellemetlen és jó fej új arcokról. A vodka, mely kellemesen oszlik el a nyelvem körül, az üdítő, mely kényezteti az érzékeket, a háttérzene, mely megnyugtat. Derű és öröm, vidámság, mások előtt soha meg nem említett témák és titkok. Bódulat, és hazatérés. Egy jó nap vége és egy új kezdete...
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
És akkor mi van?
Vörös.
Narancs.
Alattuk apró,
aranysárga ív.
A bárányok bíborban és lilában úszva legelnek békésen a kék mezőn.
A szívem lüktetése a tenger moraja. Hullámai fecsegve lóbálnak magukon, lassan álomba ringatva.
Sós, mint az igazi, nem jó nyelni belőle. Olyan kellemetlen.
De ha ügyes vagyok, akkor nem is kell, hogy így történjen.
Talán ha valami más lenne. Nem tudom, mindig ugyanaz a nóta.
Ugyanaz az eredmény. Fáradt vagyok. De idáig még elhozott a teleport és a lábam.
Huh, ha odahaza is csak ennyibe telne lejutni a tengerpartra… Miért nem önfeledten örülni ennek a lélegzetelállító látványnak? Az előbb mintha mosolyogtam volna magamon.
Csak a ringatózás. A tenger hullámainak apró tarajai zajosan zuhannak el újra és újra. Mégis csend van. Nincs itt senki se. Én se hallatom hangomat. Belesimulok a tengerbe: én vagyok a hullám és a hullám magába olvaszt.
A lélegzetemre figyelve evezek egész lassan a kezeimmel, időnként fel-felemelve a lábam a vízfelszínre.
Miért van ez így? Ő miért, és a többiek miért nem? És ha ő igen, akkor hova tűnt. És nekem miért más a többiekkel? Lassan kezdek kihűlni, az ajkaim talán már lilulni is kezdtek. Ki kellene mennem. Onnan meg haza, aztán vacsorázni és aludni. Nincs kedvem.
Nincs igazam? Tényleg nincs rá szükség? Megfordulok. Lassan kalimpálva evezek kifelé. Talán nem is lennék megfelelő rá. De hát nem is volt cél, hiszen, minden hónapban más lett volna a soros. Nincs meg bennem az összekovácsoló erő? Vagy a kitartás, hogy az élen járva adjak hitet nekik? A térdem a homokfövenybe fúródik, apró kagylócskák és homokszemcsék fúródnak a bőrömbe, ott hagyva nyomukat, ahogy talpra állva kijjebb sétálok.
Mi vagyok én? Magányos farkas, akik sose fog tartozni igazán sehova sem, vagy egy új, lázadó eszme vezéralakja, egy eszméje, vagy mozgalomé, mely újraértelmez?
Megfordultam. A napkorong utolsókat pislákolva tűnt el a hullámok mögött, immáron csak a felhők hirdették dicsőségének alkonyát
- Teleport! Nyster!
Vörös.
Narancs.
Alattuk apró,
aranysárga ív.
A bárányok bíborban és lilában úszva legelnek békésen a kék mezőn.
A szívem lüktetése a tenger moraja. Hullámai fecsegve lóbálnak magukon, lassan álomba ringatva.
Sós, mint az igazi, nem jó nyelni belőle. Olyan kellemetlen.
De ha ügyes vagyok, akkor nem is kell, hogy így történjen.
Talán ha valami más lenne. Nem tudom, mindig ugyanaz a nóta.
Ugyanaz az eredmény. Fáradt vagyok. De idáig még elhozott a teleport és a lábam.
Huh, ha odahaza is csak ennyibe telne lejutni a tengerpartra… Miért nem önfeledten örülni ennek a lélegzetelállító látványnak? Az előbb mintha mosolyogtam volna magamon.
Csak a ringatózás. A tenger hullámainak apró tarajai zajosan zuhannak el újra és újra. Mégis csend van. Nincs itt senki se. Én se hallatom hangomat. Belesimulok a tengerbe: én vagyok a hullám és a hullám magába olvaszt.
A lélegzetemre figyelve evezek egész lassan a kezeimmel, időnként fel-felemelve a lábam a vízfelszínre.
Miért van ez így? Ő miért, és a többiek miért nem? És ha ő igen, akkor hova tűnt. És nekem miért más a többiekkel? Lassan kezdek kihűlni, az ajkaim talán már lilulni is kezdtek. Ki kellene mennem. Onnan meg haza, aztán vacsorázni és aludni. Nincs kedvem.
Nincs igazam? Tényleg nincs rá szükség? Megfordulok. Lassan kalimpálva evezek kifelé. Talán nem is lennék megfelelő rá. De hát nem is volt cél, hiszen, minden hónapban más lett volna a soros. Nincs meg bennem az összekovácsoló erő? Vagy a kitartás, hogy az élen járva adjak hitet nekik? A térdem a homokfövenybe fúródik, apró kagylócskák és homokszemcsék fúródnak a bőrömbe, ott hagyva nyomukat, ahogy talpra állva kijjebb sétálok.
Mi vagyok én? Magányos farkas, akik sose fog tartozni igazán sehova sem, vagy egy új, lázadó eszme vezéralakja, egy eszméje, vagy mozgalomé, mely újraértelmez?
Megfordultam. A napkorong utolsókat pislákolva tűnt el a hullámok mögött, immáron csak a felhők hirdették dicsőségének alkonyát
- Teleport! Nyster!
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
- Tégla:
- Hitemet vesztetten sétáltam Nyster teleportkapujához. Szomorúan néztem körül a téren mielőtt beléptem volna:
A város ugyan csak egy nagy adag pixel, egyesek és nullák halmaza volt, amit Kayaba egyik dizájner és programozó csapata rakhatott össze, de mégis kellemes volt, mikor legelőször megérkeztem.
Most azonban csak fájó és sötét gondolatok betegségszellemeit érzetem mindenfelé.
Többet nem jövök ide.
Az élesedő teleport fájdalommentesen, színtelen-szagtalan, ölelt körül, ahogy egy lemondó sóhajjal búcsúztam el Nystertől.
Bent jóleső egyneműségében üdvözölt a kékes örvénye a teleportnak, nem volt semmi, ami most az elmémbe toluló gondolatoknak gátat szabhatott volna.
A teleport nem tart sokáig, alig egy pár pillanat az egész. De a gondolkodás ennél sokkalt gyorsabbat képes felmutatni.
Anat utolsó mondata csengett a fülemben, miszerint ez csak játék...
Hát nem értették meg. Én már egy évtizede a játékok világában fuldoklok, tudom jól melyik játékot hogyan érdemes játszani. Vannak, melyeknek nincs különösebb céljuk az örömokozáson túl, azonban igen sokuk nem több, mint játékosan leképzett valóság. Szimulációk.
Azt is tudtam jól, hogy kétféleképpen lehet ezen utóbbiakat játszani: optimálisan és vesztésre állva.
Nem lepett meg hogy páran nem ébredtek rá erre. Vannak ilyenek. Ők azok, akik szinte mindig veszíteni fognak, bármilyen komoly játékról legyen is szó.
De nem tehettem úgy, ahogy a legjobbnak láttam, hiszen csapatjátékról volt szó, ahol a csapattársak tettei ugyanolyan értékkel bírtak, mint a saját magamé. A játékot csak bonyolítja, hogy nem tudni ki a kém, aki szétzilálni akar. A kém, akinek a megtalálása a játék célja.
Teljes kudarc volt. A kooperáció totális felszámolódására remek példa volt ez a játék. Nem hiszem, hogy volt jó választás. Hiszen jó választást csak elegendő információ birtokában lehet meghozni. Azonban már félúton jártam. Az Alex által nyilvánosságra hozott tény leszűkítette az egyik kém személyének kérdését. Vagy a gyanúsított az egyik kém, vagy a gyanúsító. Ez a napnál is világosabb. Talán rossz döntést hoztam, azzal, hogy megpróbáltam meggyőzni a társaimat, hiszen maradhattam volna az árnyékban is tovább szemlélődve.
Mert nem sikerült meggyőznöm senkit se. Senkit. Ez a legszomorúbb az egészben, ez az, ami miatt elvesztettem ma a hitemet a játékostársaimban. Ki érzelmi alapon ellenem, más az érveimet, és az egyértelmű előbbre jutási lehetőséget figyelmen kívül hagyva adta a szavazatát egy olyan személyre akire nem volt kézzel fogható bizonyíték, csupán egy halvány gyanú, amit szintén érzelmi alapokon nyugvó érvek sora állított fel. Csak azért szavazni valakire, mert csendben marad? Igen, gyanús. De ha azt mondják neked, hogy ő vagy ő közül az egyikük bizonyíthatóan kém, akkor te egy harmadikra szavazol?
Mi ebben a logika? Hiszen nem egy nyakatekert dologról volt szó. Ehhez nem kellett megerőltetnie senkinek se az agyát. És képtelenek voltak rá.
Szinte biztos vagyok benne, hogy az ellenem szavazók között voltak a kémek maguk is. Kémként én is csatlakoztam volna ehhez a kezdeményezéshez, hiszen ezzel ugyan kiemelem magam, de egyben két legyet ütök egy csapásra: reggel egy civilt, este még egyet.
Nyilvánvaló hogy egy ilyen irányú gondolkodást megvalósító közösség képtelen megvédeni magát a belső ellenségtől.
A teleport véget ért, a kék örvény átadta magát a nagyváros teleportja körüli tájnak. Nem siettem sehová. Körülöttem játékosok és emberi formát öltő programok igyekeztek az utcán a céljuk felé, vagy épp beszélgettek egymásközt. Lassú sétával indultam az egyetlen helyre amiről úgy gondoltam, megnyugvást és védelmet adhat a világ gonoszságával és butaságával szemben.
Ha Kaibutsura szavazok én is, és esetleg este nem engem ejt ki a kém, vajon hogy lett volna tovább? Hiszen még a magát rendőrként beállító Alex is letett arról hogy a gyanúsítottjára szavazzon, ami egész egyszerűen botrányos, ha valóban ő a rendőr. Ha kém, az mindezt megmagyarázhatja természetesen. Mégis, Anatole számomra sokkal gyanúsabb volt. Meg se próbálta megvédeni magát a gyanúval szemben. Hagyta, hogy alakuljanak a dolgok. Hogy majd csak elterelődik a figyelem róla magától is.
Ha nem kezdek neki ügyészként harsogni, a változó és megcáfolást, illetve igazolást nyerő információ morzsákkal gazdálkodva gyanúsítani, és az esküdteimet meggyőzni, akkor talán nem fordulnak ellenem?
Csupán érzelmi alapon lehet egy tárgyalást megnyerni? Ezek szerint, attól függően, hogy mennyire érzelem-vezérelt a tömeg. Igen. Az érzelmek bármikor képesek elhomályosítani a logikus gondolkodást.
Ha Kaibutsu kém, és sikeresen kiszavazzuk, csupán egy kémmel lettünk volna kevesebben. Erre az esély azonban csak egy a héthez, míg Alex és Anatole esetében egy a kettőhöz. Ez nem változtatna az ezt követő eredményeken. Hiszen estére nem maradt blokkoló, az egy szem maradék kém is elvégezte volna a dolgát este. Alexre és Anatolera továbbra sem voksoltak volna, hiszen a kettő érzelmi alapon kizárta egymás kiszavazását. A többiek pedig mentek utánuk. Ha Kaibutsu civil, akkor tettek egy szívességet a kémeknek.
Kincaid a szavazással próbált játszani, amikor már kiéleződni látszott a játék. Gyerekes, vagy épp a kém tenne ilyet, hiszen a megfelelő pillanatban, a csoport érzelmi átrendeződését meglovagolva a háttérből épp csak egy kicsit előtérbe lépve megvalósíthatná a célját.
Chancery egész egyszerűen érthetetlen a számomra, ha valóban ilyen a természete, akkor félreismertem. Lehetséges kémként viszont szintén igyekezett háttérbe maradni, kirohanásai pedig természetesnek tűnhetnek, s még csak rám se kellett szavaznia. Elég volt Anatolera vagy Alexre nem szavazni, és ezzel szabotálni a civilek lehetőségeit.
Atoru megkapta a levelemet, melyben figyelmeztettem, de nem igyekezett felszólalni, s végül ő is egy harmadikra adta a voksát. Ami elszomorít, bár nem hinném, hogy ő lenne a kém. Az interakcióiból nem szűrtem le semmilyen gyanús elemet. Bár nem zárja ki a lehetőséget, mégis a rangsor végére helyezném.
Shukaku. Nehéz eset. Elsőre ugyebár Anatolera szavazott, bár az indoklásában semmilyen logikus érvelés, alátámasztás nem volt. Majd visszavonta és látszólag érzelmi alapon ellenem szavazott. Természetesen lehet a második kém. Nagyon is! Őt nem érzelem-vezérelte lénynek ismertem meg, ez alapján vagy a megvezetést technikájával játszik, vagy kémként Alex a társa. Ha a megvezetésre játszik, úgy bőven lehet Anatole is a másik ő mellette, hiszen elég csak egyszer megjelölnie majd visszavonnia a voksot, ahogy azt tette is.
Sokan félreértették a játék lényegét: nem a rendbontókat kell kiszavazni, hanem a kémeket, a téglát.
Elkedvetlenedve, csalódottan és sokakban hitemet vesztve hajtottam a fejem a kerengő pázsitjára, az arcomra vetülő gyenge kis napsugár ereje kellemesen melengetett, s lassan lenyugodva, e világot pár órára magam mögött hagyva szenderedtem el.
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
A Céh
Nehéz elhinni, így visszatekintve, hogy valahogy mégis életre kelt.
És többé-kevésbé működik is, bár sosem tudni mikor válik majd kiüresedetté, és unalmassá a tagjai számára.
Talán egyszer majd mind szétszéledünk, a szélrózsa minden irányába, párunk elesik majd a hosszú út során, s nem kell fel többé. De amíg megvan az akarat és amíg az akarat nem pusztán görcsös ragaszkodás egy megkopott emlékbe. Amíg az összetartozás, lassan kialakult szeretet egymás felé, cinkos összekacsintások, vidámság mondatja velük, hogy így jó, addig megmaradunk együtt egymásért.
Egyre többször kell emlékeztetnem magam, oly sok a kísértés. A szervezet van a tagjaiért és nem a tagok a szervezetért. Amikor azt látod, hogy mekkora vagyon vár azokra, akik módszeresen ölnek egyre több időt és pénzt a szervezetük építésébe, meggazdagodásba, és mennyivel jobban is megy a szekerük, akkor önkéntelenül is elkalandozik a gondolatod, hogy neked is lehetne ilyet csinálnod, sok-sok tagot gyorsan toborozni, minden pénzt koncentráltan a céhbe invesztálni, minél nagyobbra duzzasztani.
De aztán körbenézel, s a képzeletbeli megdicsőült trónusról egyedüliként pillantasz le a valaha egyenlőnek tartott társaidra. S rájössz, hogy csak eszköznek, létrafoknak használtad őket, hogy feljebb juthass, juttathasd az egész céhet. De hiába a cél, ha az eredmény más. Ők nem tudják hova lettél, nem értik mire ez, nem erre vállalkoztak, s lassan szétszélednek.
Igen, nagy a kísértés, de fontos leszállnom a földre bármekkora "dicsőséggel" is kecsegtet, mert nem csupán magamért hoztam létre. Nem is felépíteni szeretném. Vidámságot akarok lopni bele, s nem kell nagynak se lennie, csak legyen igaz. Ne érdek legyen, hanem izgalom, kíváncsiság, öröm.
Az se baj, ha ne marad meg, hiszen elég, az is ha én magam nem hasonlok meg. Amíg önmagamat adom, addig csak olyanok találnak rám, s maradnak köröttem, kiket érdemesnek tartok rá.
És többé-kevésbé működik is, bár sosem tudni mikor válik majd kiüresedetté, és unalmassá a tagjai számára.
Talán egyszer majd mind szétszéledünk, a szélrózsa minden irányába, párunk elesik majd a hosszú út során, s nem kell fel többé. De amíg megvan az akarat és amíg az akarat nem pusztán görcsös ragaszkodás egy megkopott emlékbe. Amíg az összetartozás, lassan kialakult szeretet egymás felé, cinkos összekacsintások, vidámság mondatja velük, hogy így jó, addig megmaradunk együtt egymásért.
Egyre többször kell emlékeztetnem magam, oly sok a kísértés. A szervezet van a tagjaiért és nem a tagok a szervezetért. Amikor azt látod, hogy mekkora vagyon vár azokra, akik módszeresen ölnek egyre több időt és pénzt a szervezetük építésébe, meggazdagodásba, és mennyivel jobban is megy a szekerük, akkor önkéntelenül is elkalandozik a gondolatod, hogy neked is lehetne ilyet csinálnod, sok-sok tagot gyorsan toborozni, minden pénzt koncentráltan a céhbe invesztálni, minél nagyobbra duzzasztani.
De aztán körbenézel, s a képzeletbeli megdicsőült trónusról egyedüliként pillantasz le a valaha egyenlőnek tartott társaidra. S rájössz, hogy csak eszköznek, létrafoknak használtad őket, hogy feljebb juthass, juttathasd az egész céhet. De hiába a cél, ha az eredmény más. Ők nem tudják hova lettél, nem értik mire ez, nem erre vállalkoztak, s lassan szétszélednek.
Igen, nagy a kísértés, de fontos leszállnom a földre bármekkora "dicsőséggel" is kecsegtet, mert nem csupán magamért hoztam létre. Nem is felépíteni szeretném. Vidámságot akarok lopni bele, s nem kell nagynak se lennie, csak legyen igaz. Ne érdek legyen, hanem izgalom, kíváncsiság, öröm.
Az se baj, ha ne marad meg, hiszen elég, az is ha én magam nem hasonlok meg. Amíg önmagamat adom, addig csak olyanok találnak rám, s maradnak köröttem, kiket érdemesnek tartok rá.
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: Danee naplója
Emlékszem egy világra...
...
... egy világra, ahol nem nincsenek kasztok, kinevettük, mikor valamelyikünk nagy arccal kijelentette, hogy ő egy lovag!
Nem voltak kasztok, azt a fegyvert fogtad a kezedbe, ami a legjobban tetszett. Nem is kellett feltétlen pont kardnak lennie. És amit a kezedben forgattál, azzal egyre ügyesebb lettél, a fegyver típusának megfelelő képességed egyre jobb és jobb lett
... abban a világban nem volt soha olyan, hogy valaki túlfejlődje a szintek főszörnyeit. Egyszerűen képtelenség volt, hiszen a megnyitott szinteken lévő szörnyek és küldetések után kapott tapasztalati pontok egy ponton túl már egyre kevesebbek lettek, végül pedig már nem is kapott volna semmit se az illető, bárhogy is hajszolja
... a haverok kinevetnének ha azt mondanám, a pvp-ből több xp-t zsebeltem be mint küldetésekből, mobozásból. Mindenfelé imádják a pvpt, de épp azért pve-zünk, hogy minél magasabb szintű képességeink legyenek, nagyobb, jobb cuccokat hordhassunk, hogy le tudjuk majd nyomni a másikat. A pvp vajmi kevés xp-t adott, bármerre is sodródtunk a hálón, de nem is az xp-ért játszottuk...
... s benne az arcát elrejtő főgonosz adminra aki ránk csapta az ajtót, bezárt minket és halálra szánt mindenkit, akinek mi csak kísérleti nyulak voltunk
Milyen rejtőzködő főgonosz adna bárkinek is nyílt interjút és más apró aranyosságokat?
...
... egy világra, ahol nem nincsenek kasztok, kinevettük, mikor valamelyikünk nagy arccal kijelentette, hogy ő egy lovag!
Nem voltak kasztok, azt a fegyvert fogtad a kezedbe, ami a legjobban tetszett. Nem is kellett feltétlen pont kardnak lennie. És amit a kezedben forgattál, azzal egyre ügyesebb lettél, a fegyver típusának megfelelő képességed egyre jobb és jobb lett
... abban a világban nem volt soha olyan, hogy valaki túlfejlődje a szintek főszörnyeit. Egyszerűen képtelenség volt, hiszen a megnyitott szinteken lévő szörnyek és küldetések után kapott tapasztalati pontok egy ponton túl már egyre kevesebbek lettek, végül pedig már nem is kapott volna semmit se az illető, bárhogy is hajszolja
... a haverok kinevetnének ha azt mondanám, a pvp-ből több xp-t zsebeltem be mint küldetésekből, mobozásból. Mindenfelé imádják a pvpt, de épp azért pve-zünk, hogy minél magasabb szintű képességeink legyenek, nagyobb, jobb cuccokat hordhassunk, hogy le tudjuk majd nyomni a másikat. A pvp vajmi kevés xp-t adott, bármerre is sodródtunk a hálón, de nem is az xp-ért játszottuk...
... s benne az arcát elrejtő főgonosz adminra aki ránk csapta az ajtót, bezárt minket és halálra szánt mindenkit, akinek mi csak kísérleti nyulak voltunk
Milyen rejtőzködő főgonosz adna bárkinek is nyílt interjút és más apró aranyosságokat?
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Similar topics
» Ryukyu naplója
» Vad és hal - Kemabat ász naplója
» Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.
» Fehér Kilences - Kyuu naplója
» Danee
» Vad és hal - Kemabat ász naplója
» Egy Töretlen Porcelánbaba naplója.
» Fehér Kilences - Kyuu naplója
» Danee
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.