[BH Küldetés] A Trükkök Háza

Azt hiszem ha magamtól nem tűnt volna fel ez az ide nem illő, ormótlan, fekete kastély, ami a semmiből tűnt elő, a hírek úgyis elég hamar eljutottak volna hozzám. Most viszont nem volt szükség ilyesmire, hiszen éppen a szokásos, tengerparti sétánkat tettük Allal, amikor felfedeztük, hogy ez odafele bizony nem volt még itt. Nagyon, de nagyon nem.
Mégis jópár napba beletelt, amíg eljutottam a bejáratig.
Hogy miért döntöttem úgy, hogy több nap elteltével mégis megnézem magamnak? Igazából egyáltalán nem terveztem; úgy voltam vele, hogy bőven lesz bátor kalandor, aki végigviszi ezt a küldetést (hiszen egy ilyesféle épület mi mást adna?), azaz hamar lecseng majd és elfelejtem. Talán már másnap. De a gondolat csak bennem maradt, mert végülis ez a harmincnegyedik szint volt, kellően magas az átlag játékosi szinthez képest és ha véletlenül mégsem küldetést ad, hanem egy kazamatát, akkor bizony bőven lehet ez még problémás. Arról nem is beszélve, hogy a meg nem erősített pletykák szerint a bosshoz is köze van, aki inkább a megtévesztésre épített, mintsem az erőre, ez pedig, mondhatni, megadta nekem a végső motivációt. Ott kell lennem megnézni, mit rejtenek az obszidián falak. Kicsit utánajártam még az itt-ott elejtett információknak, ezután pedig felkerestem Fuwát, hogy volna-e kedve csatlakozni hozzám: egyedül nem szerettem volna menni, a lánynak pedig szüksége volt az ilyen tapasztalatokra és ha már belebonyolódik ezekbe, inkább én akartam mellette lenni, mint más. Mint... mondjuk Simeon, aki meggondolatlanságával mindkettejüket bajba sodorhatja.

Odaérve viszont rá kellett eszmélnem, hogy vagy a valaha volt boss által hallucinálok máris, vagy Simeonék tényleg errefele tartanak.
- Szia Akito - köszöntöttem az idősebb idomárt, szájam szegletében pedig mosoly bujkált, hisz a távolból jól láttam a kirohanását - Szóval már bejutni sem egyszerű - állapítottam meg és kicsit közelebbről is megvizsgáltam az ajtót és környékét, beleértve a két oroszlánt is. Tenyerem végigfuttattam a hatalmas kapun, a faragott állatok mancsán és a gömbön, amit tartottak. Közben valószínűleg a hármas is befutott, így a srác felé is intettem és köszöntem a két petjének is.
- Kimi esetleg körberepülhetne, hátha van valahol ablak, ahol be tud jutni - tanácsoltam - Vagy lecsúszhatunk a nyitott száján át - tettem hozzá egy félmosollyal, mert egyelőre tényleg semmi, de semmi okom nem volt a szorongásra. Persze azért ha találtam valami gombot, titkos lejárót vagy egyebet a szobrokon, esetleg egy rejtett vésetet az ajtón, akkor azt jeleztem, de elsősorban Fuwát figyeltem most, mik az ő ötletei és hogyan áll neki a probléma megoldásának. Amolyan első leckeként, vagy hogyan.
- Neked vízelementálod van, ha jól emlékszem - ballagtam vissza Akito mellé, ha semmivel sem jártunk eleddig sikerrel - Ő minimális helyeken is be tud szivárogni? Ha igen, talán segíthetne - tűnődtem el, persze csak akkor, ha nem tükörsima volt minden felület, amihez csak hozzáértem. Persze... ha egyáltalán hozzáértem bármihez is - Mindenki figyeljen oda magára és a társaira - emeltem meg azért a hangom, hogy mindenki hallja - Ha ez a Trükkmester kastélya, akkor, kiindulva a bossból, annak sem szabad hinni, amit eddig törvényszerűségnek könyveltünk el.

/aktív dixi: Liliomanó/

Simeonék sokat járkáltak a vizes, de még nem teljesen vízalatti szinteken: bebarangolták a környéket, együtt fagyiztak vagy ültek le a homokos strandokon piknikezni és amíg Tengerszem a vízben úszkált és Kimi felfedezőútra indult, Simeon végigsétált a partra sodort uszadék között és keresett valamit. Valami csillogót, szépet és tökéleteset! Amióta Mirikával lent jártak a hatalmas, felfordított óceán alatti sivatagban, az idomársrácnak feltett szándéka volt keresni Fuwának valami olyan kincset, ami még a lenti cápafogaknál és töröttszélű, fogas kagylóknál is jobb - ezek közül végül nem is adott oda a lánynak semmit, azt viszont nagyon sajnálta, hogy a csontvázsereg miatt, akik feléjük meneteltek, nem volt alkalma ajándékot keresni, amit aztán jó szívvel, napcsíkokkal övezve nyújthat át kedvesének. De majd most!
- Ph-phhh-ph - bukkant elő a víz alól a polip, egyik csápjában pedig egy gyöngyházfényű kagylóhéjat tartott: a kincs nem volt több öt centinél és az egyik ívén apró pontokként sorakoztak a lyukak; az abalone kagyló sajátsága.
- De szép! - gázolt bele a vízbe Simeon azonnal és a tenyerébe vette az apró tárgyat - Ennek biztos örülni fog! - lelkendezett és tette el azt az inventoryjába, hogy majd a városban szerez hozzá egy nyakláncot, hogy aztán a kettőt együtt, medállal és lánccal adhassa oda Fuwának. Kimi ekkor tért vissza és hangos, izgatott csiripeléssel tudatta a csapattal, hogy egy fekete kastélyt talált nem is olyan messze tőlük.
A csapat hamar eldöntötte, hogy közelebbről is megnézi magának a helyet, közeledve viszont Simeonnak nem a fekete kastély tűnt fel először:
- Fuwa! - integetett már messziről és elkezdett rohanni a kapu előtt ácsorgók felé - Szia! Sziasztok! - köszönt és hajolt meg a többiek felé illedelmesen, aztán magához húzta párját és őt csókkal köszöntötte - Nem is tudtam, hogy ti is ide tartotok - mosolygott és még percekig ez a véletlen szerencse járt a fejében és nem az, hogy igazából lehet be se tudnak jutni. Persze a talált kagylót mélyen titkolta, hiszen így csak nem adhatja oda Fuwának, nem igaz? Eközben Tengerszem is végignézegette a bejáratot, Kimi pedig Hinari ötlete alapján körberepülte a kastélyt és olyan ablakot keresett, ahol esetleg be tud jutni.
- Kimi vette észre az épületet, éppen a standon töltöttük az időt, mert annyi, de annyi napcsík volt! Ha tudtam volna, hogy ráérsz ma, elhívlak téged is - vigyorgott Fuwára, a szőke kardforgató figyelmeztetésére viszont láthatóan zavarba jött - Szóval itt lakott a boss? Remélem nem lesz olyan sötét odabent, mint amikor a bosshoz mentünk - biggyesztette le rögtön ajkait és aggodalmasan pislogott a fekete falak felé.

/Egy Tűzköpőm van!/

Rettentően izgatott lett. De hát nincs ezen csodálkozni való. Hinari éppen és csakis őt kérte meg, hogy vele menjen kibogozni egy rejtélyt. Számított rá, és ő pedig nagyon szívesen segített neki. Ráadásul egy kastélyt indultak felderíteni!
Ha ez kényelmes lett volna neki, végigcsacsogja az utat, így viszont csak szinte szárnyakon repülve lépkedett hol a hercegnő mellett, hol előtte, hol pedig mögötte pár lépéssel.
Aztán megérkeztek, és ismerős alakot pillantott meg a bejáratnál. Hinarit követően nem hangosan köszöntötte a vöröshajú idomárt, hanem mosolygós biccentéssel. Ha ő is itt van, úgy erősebbek is lesznek együtt!
Végül ő is észrevette, hogy itt vannak az oroszlánok. Aztán mivel elképzelhetetlennek tartotta, hogy lehetetlen legyen bejutni, óvatosan közelebb ment, hogy egyelőre semmihez nem nyúlva jobban is megnézze az oroszlánokat. Érdekesnek tartotta, ahogy a kezüket tartják, így félrebillent fejjel elnézte egy darabog, hogy vajon lehet-e a kezeiket mozgatni.
Ebben a nézelődésben “zavarta” meg Simeon hangja. Pillanatok alatt sarkonperdült, és ragyogó mosollyal futott kedvese ölelésébe, és ölelte meg ő is a fiút. A csókjától pedig halvány pír költözött az arcára, miközben viszonozta a szeretetnek ezt az édes  kifejezését.
Miután megsimogatta Kimit, hogy jelezze, ügyes volt, megölelte Tengerszemet is, és ezután Hinarihoz (és a többiekhez is) fordult, hogy megossza, amit esetleg talált az oroszlánoknál.
A mondandójába pedig beleszőtte, hogy ha sötét lesz, akkor mindenképpen kelleni fog a fény. Például a bányász sisakja… De csak akkor, hogyha nincsenek a közelben olyan ronda denevérek, mint legutóbb a kazamatában. Akkor… akkor inkább Simeonba kapaszkodik, és legyen sötét, amíg muszáj… A mondandója végén ennek megfelelően már egészen Simeonhoz bújva áll.

//Tehát: Fuwa az oroszlánokat nézi meg, különös tekintettel a mancsaikra, és ha valamit talál, ami kapcsoló vagy kar lehet, akkor azt a többieknek is jelzi.