Caldera tó

-La la la lala
Lallázás és nanázás meg minden IS van itt kérem szépen. Pocak itt nem éhes vagy is nem az energia szint miatt kell enni. Nem valódi étel, amit meg szerezhet bárki ide bent, de a nem valódi érzetet el kell nyomni valamivel.
- Uhh mintha abban a túlélős komandozos játékban lennénk néha.
Gondolkodom el hajamba túrva, mi közben érdeklődve figyelek minden kis részletet a környéken. Úgy mesélték van erre egy tó valahol. Vigyázzak mert a terep elég sziklás és nagyot lehet esni egy szakadékba is akár. Na lepottyanni nem szeretnék és hasra esni sem. Főleg akkor, ha sokan néznek vagy is látják, bár végül is kit érdekel? Amig én jól érzem magam és jól szórakozok nem számít más.
Hasam jelzést ad, mi szerint ideje lenne valamit majszolni, úti társam persze most is farkaséhes, mint mindig. Jó magam elrágcsálok egy almát vidáman, nem foglalkozva a ténnyel leve folyik az arcomon. Amikor beszélgetés foszlánya üti meg a fülem. Az almám gyors be is puszilom ahogy azt kell, Zita pedig eltünteti nyom nélkül a maradékot.
Érzem a sugallatot, egyél és falj fel mindent és mindenkit. Egyik kőhöz érve felvillan a jelző immortál, na ná mi más! Szép is volna még ezt is felfalná az én kis férgem. Fura csak most jutott eszembe, ha Zita féreg vagy is kukac akkor dupla kukac azt hiszem.
- NEM! Nem eszel meg senkit sem hányszor mondjam el? Elégedj meg a kajával, amit adok!
Bal kezemet jobban tartva mérgesen förmedek rá vékony hangomon, és mutató újamat felé emelem.
- Na na hagyd abba te giliszta! Ostoba vakond eledel!
Pfff na ez ám a káromkodás, amivel le is buktatom magam a két idegen elött. Ennél ékesebb bizonyíték nincs is itt vagyok a közelben. Mikor ki érek egy tereptárgy takarásából meg is pillantom őket.
- Ohh Csoki!
Köszönök oda kezeim hátam mögé kapva mert ép tettlegességé követett el egyik a másik ellen. Vagy is külső szemlélő úgy láthatta épp magamhoz nyúlok és saját kezem készülök felpofozni.

- Nyughass már...
Morgos a szám félre húzva és ökölbe szorítom a kezeim hátam mögött. A lány, aki ír, furcsa miért nem beszél? Talán ennyire különc vagy sznob akárkivel nem áll szóba? Furcsa nekem a viselkedése, de azért kíváncsi vagyok rá is meg a colos férfira is, aki vele van. Közelebb suhanok pikk pakk ott vagyok elöttük kiváncsian figyelve őket. Amikor meg látom mit írt a lány mert felém fordította elolvasom. Ajkaim mozognak miközben magamban értelmezem a szavakat.
- Csak össze vesztem Zitával, mint mindig. Folyton fel akar falni mindent és mindenkit. Belőletek nem akar falatozni nyugi.
Elmosolyodom és először a lányt majd a férfit járom körbe apró gyors mozdulatokat téve. Igen, ha azt hiszitek agyon koffeinezet és túl pörgetett hörcsög vagyok jó utón jártok.
- Igazából csak köszöntem, de egy forró csokit mi is meg innáááá
Mikor elő kerül a csoki a szavam is eláll és a nyálam ki csordul, felkerekedő szemekkel figyelem és tekintetem követi a tábla mozgását. Kicsit talán olyan vagyok, mint egy csokira éhes kóbor macska. Észbe kapok mielőtt még egy mini tengert csinálnék a negyedik szintre a nyálammal, ami csorog kifelé le törlöm bal kezemmel. Amit aztán vissza is dugok a hátam mögé óvatosságból. A legjobb lenne, ha levenném, de biztos kitörné őket a frász lekapnám a kezem és szatyorba tenném.
- A forró csoki még hidegen is finom szerintem, na de a narancsos ízel vagy mézes kalácsos ohhhh.
Áradozok elötük a csokikról, nem is kérdéses a kedvencem az alma után a csoki, milyen csoki hát mindegyik. A kerek a lyukas, a töltőt és még sorolhatnám holnap estig.
- Öhm egyébként ti mit csináltatok itt kettesben?
Néztem rájuk kérdőn, kisé meg emelt szemöldökkel. Majd intettem hátra felé kisé elfordulva és hozzá tettem a következőt még.
- Ha meg zavartunk valamit elmegyünk, nem akarunk problémát senkinek sem.

Oldalra döntöm a fejem, nem igazán értem miért mondta vagy is írta a lány, amit. Tudom, hogy ez a hely mindenkié ők előbb voltak itt és ha valami privát közös dolguk van. Nos mi el leszünk magunkban egy kicsit odébb is.
A rajzra viszont kíváncsi vagyok igy tekintetem oda vándorol a rajz felé, amit említett.
- Kíváncsi vagyok, meg mutatod nekem is, ha szabad?
Oh közben még csoki is érkezik a magas férfitól, a nyálam újra meg indul és el is veszem jobb kezemmel. nem is habozok rögtön bele harapok. Szemeim csillognak az íz fantasztikus, igazából, ha nem lenne finom a csoki. Még akkor is igy éreznék. Mint azt már részleteztem talán fentebb kerek csokit, a töltött.... és igy tovább. Bár melyik jöhet bármilyen mennyiségben. Talán, ha egésznap csak ezt enném se bánnám.
- Zita mindent szeret, ő folyton éhes.
Végig mérem mind kettejüket úgy, hogy közelebb lépek. Még meg is szaglásom őket egy kicsit majd el mosolyodom.
- Titeket kedvel, ti nem akartok rosszat nekem. Másnak sem, úgy érzi és én hiszek neki.
Oh ennyire jó csodás lenne a látvány, amit épp zavarok, most már totálisan kíváncsi vagyok. SŐT mega izgatott és meg hát minden szuper felhúzót izé, aki bevan pörögve. Mielőtt még túlságosan is felizgatnám magam és pattogásba vagy rohangálásba kezdenek, meg hallom a nevük.
- Szia Afton, szia Silence én Eru vagyok.
Elő húztam hátam mögül a bal kezem és nyitott újakkal feléjük tartottam.
- Ő pedig Zita. Igazából ő mindent szeret meg enni, meg kérnélek titeket soha ne érjetek hozzá. Nem szeretném, ha bántana titeket.
Eszembe is jutott, hogy csokim nincs, de rengeteg alma lapul nálam. meg minden féle kacat, használhatatlan item is többe közt. Elő kotortam két almát és újdonsült partnereim felé nyújtottam jobb kezel. Mi közben magam mellé engedett bal kezemben egy apró tör elpixelelezödve meg semmisült. Az a kis fegyver, amit almákkal együtt vettem elő az imént.
- Kértek almát?
Kérdeztem egyre közelebb nyújtva a piros gumikét. A csokit viszonozni kel, na meg a csodás kép látványáért is fizetni kell vagy nem?

A lány érti, bár szerintem totál bolondnak gondol. Érdekes lehet az is vagyok, a bal kezemmel beszélgetek. Tudom ott van a kezem a valóságban idebent a helyén egy kukac van. Aranyosan hátra teszi a kezeit miután megbámulta Zitát. Olyan aranyos és mókás a kifejezése, tetszik a viselkedése. Az almát elutasítja, lehet nem szereti, sajnos más nincs most nálam. Ez csak azt jelzi ideje lennem egy kereskedőt meglátogatni.
- Öhm mi is Afton.
meglepődők és szemeim elkerekednek, elpirulok. nem tudom mire vélni a viselkedését, meg hajolni ugyan minek? Ez is egy köszönés lenne, de ez nem a legendás vagy nagy embereknek szokót csak kijárni?
-Köhm nem érdemlek ilyesmit.
jelzem halkan, szerintem az efféle udvariaság teljesen felesleges. A mozdulatától csak kínosan kezdem érezni magam és nem is tudok ránézni. követem őket és visszavezetnek a mappához, vagy táblához. vagy is oda, ahol a rajz és a legcsodásabb dolog van. Csak ép egy szőrmók bitorolja a helyet, bal kezemre csapok mikor észreveszem a mókust.
- Nem, fúj mókust nem eszünk.
Még mindig nem tudok Aftonra pillantani ezért szemeim lesütve nyújtom felé jobbommal az almát. Azt hittem csak meg kívánta, de a szőrösnek akarja adni az egyik szeletet. Sill mögé lépek halkan onnan figyelem az eseményeket.
- Mond a mókusok szeretik az almát? Azt hittem csak makkot esznek, de akkor ők esznek most banánt is?
Látszik, az erdei állat témában nem vagyok otthon, ugyan kilátott már banánnal rohangáló mókust? Minden esetre lehet vicces látvány lehet ahogy az ágak közt nindzsázik a sárga gyümölccsel. Afton biztosan okos lehet, ha ilyeneket is tud lehet tőle kellene megkérdeznem a banános témát? Na majd, ha a mókus incidens rendeződik sort is kerítek a dologra. Várva az eseményeket egy üvegcsét nyújtok Sill elé nincs több fél liternél és látszik még bontalan.
- Ha kéred neked adom, nekem van még belőle. Öhmm azt hiszem ez narancsos, vagy mangos ízű.
A lány már járt olyan helyen, ahol italokat árulnak láthatta ez teljesen átlagos üdítő, ami legtöbb szinten megvásárolható.

Ismerkedős szafari Takadával

Kasumi a sziklafal tetejéről nézte a csodálatos öbölre nyíló kilátást. Napok óta csak az első tíz szint helyszíneit járja, hátha megtalálja Makudát. A sikertelen kutatással telt napok után egyre jobban nyomasztja, hogy talán tényleg történt vele valami szerencsétlenség, de gyorsan el hessegeti a negatív gondolatokat. "Biztos jól van! Csak túl nagy ez a játéktér ahhoz, hogy ilyen hamar összefussunk."
Emlékeiben egész másként néztek ki bizonyos szintek és helyek. Némi utánjárással kiderítette, hogy volt egy úgynevezett Kobold invázió, ami miatt sok helyszínt megváltozott. Mint például ez is. A béta teszt alatt valahol a szinten volt egy kazamata is, amiben többször megfordult, de úgy tűnik, az már a víz alatt van. Azért akad még pár ismerős hely, de ez az öböl nincs köztük. "Milyen kár, hogy nem lehet lejutni oda. De talán a kikötőben lehet bérelni hajót, ami elhoz ide. Kérdés, hogy meg éri-e."
A sok idegeskedés közben, jól eset neki most csak a tájban gyönyörködni és ejtőzni egy kicsit. Leül a sziklapárkány szélére, és onnan figyeli a fehér taréjú hullámokat, ahogy a lenti homokos partot mossák. Most leginkább a nyugalom az ami kell neki, így lehet, hogy még a naplementét is kivárja, majd csak utána indul vissza valamelyik településre. A naplemente még később van, vagyis van ideje bőven. Hanyatt fekszik és most a változatosság kedvérét az eget kezdi bámulni. A távolban a felettük lévő szinteket tartó hatalmas oszlop felé kúszó felhőket kezdte figyelni. Maga a játék nem tetszett neki, azért is hagyta abba a béta után, de a táj és a különböző érzetek leprogramozása egyszerűen lenyűgöző! Kasumi hagyta, hogy magával sodorják a kavargó érzései és behunyta a szemét.

Kasumi féle ismerkedős szafari

Az öreg már napok óta tűkön ült, hogy végre mikor tud lemenni az öbölbe pecázni. Amikor Makudával ott voltak a küldetés során, a kalózokra való várakozási időt kitöltve alaposan megvizsgálta a parti vizeket. Arra a következtetésre jutott, hogy a hely bővelkedhet magochiban, így az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy utána járt mivel tudná helyettesíteni a gumihalat és a jighorgot. Nem tartotta valószínűnek, hogy a játék készítői leprogramozták a magochi vadász technikáját, de ő már csak ilyen volt, ~Ha csinálsz valamit, akkor csináld rendesen! Úgy ahogy kell!~ és ehhez a filozófiához komolyan is tartotta magát.

Végül sikerült szereznie egy olyan osztott testű csalit, ami többé-kevésbé hasonlóan mozog a víz alatt, mint egy jiges gumihal vagy egy twister. Legalábbis néhány partközeli teszt húzásból erre a következtetésre jutott. Bár a laposfejű közepes méretű hal, vagyis nagy valószínűséggel az ö jártasság szintje nem lesz megfelelő a megfogására, de már olyan közel van a következő szinthez, hogy megkísérli a valószínűtlent.

A sziklaperemhez közeledve érzékelte, hogy van ott valaki. Ugyanis amióta megszerezte az Észlelés jártasságot, mindig bekapcsolja, amikor elhagyja a védett övezeteket, még akkor, ha csak sétálni megy. Amint kiér a növényzet közül, meg is pillantja a sziklaperem szélén fekvő alakot. Az ösvényhez arra kell mennie így elindul felé. Közelebb érve megállapítja, hogy egy nála magasabb szintű játékos az, megnyugtató zöld indikátorral. Hamarosan már azt is látja, hogy egy lányról van szó, és mivel ő egy régivágású úr, amolyan öreges csoszogással igyekszik felhívni magára a lány figyelmét. ~Ha túl hirtelen tűnnék fel, még a végén leszédül nekem a peremről riadalmában!~ gondolja magában és ezen megfontolásból, még köhint is egyszer-kétszer.

"Különös egy öreg. De az lehetetlen, hogy már mesterfokú ugrás jártassága legyen. Bár harcművészként biztos fejleszti, de még ha mással nem is foglalkozott, akkor is legalább 10 jártasság pont kellet a mesterfokú ugráshoz, vagyis minimum 20-as szintűnek kéne lennie. De nem az, így ezt a jártasságot csalás nélkül nem érhette el." Mondta magában Kasumi, de nem akarta csalással vádolni az öregembert. Meg hát nem is biztos, hogy csalt. Lehet, hogy csak van valami spéci tárgya, ami lehetővé teszi a sérülés mentes lejutást. De Kasuminak nincs ilyenje így, bármilyen vonzó is volt a sashimi vacsora gondolata, egyszerűen csak elutasította az invitálást.
-Nagyon kedves, de én nem rendelkezem, mesterfokú Ugrás Jártassággal ezért nem tudok Önnel tartani.
Kasumi a peremtől eltávolodva helyet adott Takadának, hogy ha akar, akkor felőle akár le is vetheti magát, még ha olyan ostoba is az ötlet. Megfordult a fejében még az az lehetőség is, hogy lebeszéli Takadát erről a képtelen tervéről, de közben eszébe jutott, hogy attól mert különös, még nem lesz öngyilkos hajlamú. És talán tényleg van valami kristálya vagy potija.
Kasumi már a peremtől eltávolodva leült a földre, hogy tovább várja a naplementét. Magában ugyanis ezzel érvelt, és ha megkérdezné az öreg, akkor ezt is felelné. De az igazság az, hogy azért maradt, mert egy kicsit azért kíváncsi is volt, hogy Takada minek a segítségével fog lejutni. Gondolatban el is kezdte találgatni. "Végtelen hosszú kötele van, óriás rugókat szerel a cipő talpára, van egy lebegést adó kristálya." És más ehhez hasonló ötletek merültek fel benne, amíg figyelte az öregembert.

Sünhal

Az öreg lenézett a peremről, és fal fehérré vált az ugrás ötletétől.
– Megőrült! Innen leugrani kész öngyilkosság! – majd a lány felé fordulva tovább vitte a gondolatot – Van itt a közelben egy ösvény, azon biztonságosan le lehet jutni a parthoz.
A nyomaték kedvéért el is indult az ösvény irányába, de közben visszaszólt az ücsörgő lánynak.
– Akkor is szívesen lekísérem, ha nem akar horgászni, csak pusztán megnézné a partot, vagy akár fürdőzni vagy napozni akar. – sorolta az általa ismért tevékenységeket, amit szívesen csinálnak a japán hölgyek egy ilyen nagyszerű parton.
Ha Kasumi vele tart, akkor mielőtt az ösvényre lépnének bemutatkozik.
– A nevem Takada Hiroshi. – hajol meg kissé, ahogy azt az illem is megkívánja.
Az ösvényen lefelé haladva, alkalmanként előveszi a kalóztérképet, hogy meggyőződjön biztos jó fele tartanak, és nem kötnek ki valami kiszögelésen, ahonnan aztán se fel, se le. ~Érdekes, hogy lentről felfelé egész más, mint így fentről lefelé~ gondolja miközben biztonságban leérnek a partra.

A parton nekiáll összeszerelni a horgászkészségét. Az inventory ablak megnyitásával szépen akkurátusan előpakolja a holmikat, majd mindent szépen, annak rendje és módja szerint összeszerel. Kasumiból nem sok horgásztapasztalatot néz ki, így neki egy elég kemény, gerinces botot szerel össze, és egy jóval általánosabb csalit tesz a horogra neki. A laposfejű megfogása még neki is komoly nehézséget jelent, ~Ez az apró, törékeny lányka biztos a vízben végezné…~ gondolja, persze nem rosszindulatból, csak simán a realitások talaján állva, józanul mérlegelt.
A felszerelt botot aztán, ha Kasumi nem ellenkezik vehemensen, akkor a kezébe nyomja, és elmagyarázza a dobás lényegét, miközben a saját szerelékén be is mutatja.
– Zsinórt így hozzá kell fogni a bothoz, majd a felkapókart ki kell nyitni… így. Utána a botot a hátunk mögé emeljük. Mindig győződjön meg róla, hogy nem áll maga mögött senki. Mert ügye nem embert akarunk fogni… Aztán a botot meglendíti és a zsinórt elengedi az ujjával. Mielőtt vízbe érne a csali, lassítsa le a zsinór futását az ujjával, és hajtsa vissza a felkapókart… így. Ennyi az egész!

Kecskebéka

Kasumi megkönnyebbült, mikor hallotta, hogy a lejutás trükkje csak annyi, hogy Takada ismer egy ösvényt, ami segítségével a gyorsabb és rövidebb út kikerülhető. Ezért már szívesen csatlakozik az öregúrhoz, a partra való lemenetelben.
-Igen, akkor csatlakozom Önhöz.
Mondja, miközben feláll, és a férfihoz sétál.
-De a napozást és a fürdőzést hagyjuk. Inkább kipróbálom a horgászatot. – majd meghajolva ő is bemutatkozik.
-A nevem Kasumi.
A bokrok és sziklakiszögelések által takart kis ösvényen lefelé haladva csendben követte az idős férfit. Aztán leértek a parti fövenyre. Mélyet szippantott a tenger sós illatából, majd érdeklődve figyelte, ahogy Takada kipakolja a különböző horgász cuccokat, és szakértő mozdulatokkal kezdi össze szerelni azokat.
Kicsit furán néz, amikor az öreg a kezébe nyomja azt a nagy horgászbotot, de nem ellenkezik. Türelmesen végig hallgatja a magyarázatot, és igyekszik minden részletet megjegyezni, de mire a végére érnek az elejét már el is felejtette, ezért amikor a felkapókart felnyitja, a csali halkan puffan a parti homokba és mintegy 3 méternyi zsinórt le is ránt magával a dobról. "Ja igen, először le kell fognom az ujjammal." Visszacsukja a kart és feltekeri a leszaladt fölösleges zsinórt. Most már az ujjával a bothoz fogja a zsinórt és úgy nyitja fel a kart. Hátraviszi a botot a háta mögé és nagyot lendít rajta. A csali hangos csobbanással csapódik bele a vízbe közvetlenül előtte. "Túl későn engedtem el." Gondolja, és neki fog, hogy ismét megpróbálkozzon a dobással. Harmadjára egész jól sikerült. Azért nem ment olyan messzire, mint az öregnek, de legalább nem az 5 centis vízben van.
-Egyébként ezeket a felszereléseket, honnan lehet beszerezni? Vagy ezeket mind Ön készítette?

//Dixi, akit fejlesztek: Scrotch

Snowcat ismét lenyűgözött, ugyanis sikerült megtalálnia azokat a kalózokat, akik adtak egy olyan questet, aminek a jutalma egy biztonságos ösvény a tóhoz, és sikerült is neki, hogy tudjunk a hétvégén horgászni! Villámlás nagyon megőrült, hiszen a nutellán kívül a hal a kedvence, úgy, mint Reginának. Tettem el piknikes terítőt, valamint kinti sütéshez szükséges dolgokat, amivel megsütjük majd a halakat, illetve természetesen zöldségeket is, amiket megsütünk szintén, és megeszünk a halhoz, és kenyeret. Lulu elment bevásárolni Pillecukornak, a Dixijének masnit, sampont, ilyesmit. Félpet ugyan, de úgy szereti, mintha egy teljes cica-pet lenne, s el is kényezteti rendesen. Az enyém is persze aranyos, csak szegény megriad egy tollpihétől is, és olyan hangosan bőgni kezd, int egy kisbaba. A kedvesem Bőgőkének szokta becézni, s próbál egy kis bátorságot belénevelni, de minden hiába. Azért őt is elhoztuk a kis kirándulásra, hogy ne csak a négy fal között legyen szegény, más nem a terítőn ellesz majd Reginával, aki szívesen szokott játszani vele, amíg én előkészítem a sütőeszközöket, és Snowcat meg Villámlás pedig pecáznak. Most jelenleg úgy aludtak, mint a bunda, s Regina ölelte Bőgőkét, ettől olyan hatást keltett, mintha a Dixi egy plüssállat lenne a hópárducnak. Aaaaw, olyan édes volt ez a pillanat, kár, hogy nincsen fotókristályom, hogy ezt lefotózzam, s bekeretezzem! Lenne egy édes családi pillanatról képünk a kedvesemmel mikor lesz végre egy közös házunk. Közben jött egy üzenet egy régi ismerőstől, Lunától, akinek egy óriásdarázs volt a petje, hogy hogy vagyunk, mi újság, szóval annak is írtam, hogy köszönjünk, megvagyunk, örülünk, hogy gondolt ránk, ő hogy van.

Addig eszembe sem jutott, hogy más is beszélhetett a kalózokkal, amíg meg nem hallottuk Reginával a páncél zörgését, ahogy egy régi ismerősünk, Ryutoshi Kurasai közlekedése okozott. Snowcat éppen jött vissza csaliért, mert butuska nem vitte magával a parthoz, mikor Ryu odaért, s miután megvárta, míg is odafigyel köszönt nekünk.
- Szia, barátom, ezer éve nem láttalak! Mi újság? – Bőgőke persze felébred, s megijedt, ami miatt sírni kezdett – már megint… Bocsi érte, szinte mindentől bőg.
Regina közben nyalogatással kezdte Bőgőkét nyugtatni, bár nem tudom, sikerülni fog-e ez neki.
- Egyáltalán nem zavartál meg minket, sőt, csatlakozhatsz hozzánk pár falatra, ha kész lesz a hal, amt a kedvesem és a petem kifog majd. ^^
- Jaj tényleg, Villámlás meg engem vár, nya! O.O – fogta a csali gilisztákkal teli dobozkát, s sietett vissza a partra. Örülök, hogy nem szöktek ki, mint legutóbb… Szegény Lulu sikított egy nagyot, mielőtt elájult, mikor kinyitotta a fiókot, amiben voltak s azt látta, hogy másznak össze-vissza, miután kiszöktek a dobozból.
- S Merre mentél, miután feloszlott a White Rose? Bekerültél esetleg egy másik céhhez? – sajnálom tényleg azt a céhet, de sajnos a tagok szó nélkül elhagyták azt, és kettő-három emberért nem volt érdemes fenntartani. Talán úgy kellett volna, hogy Rózsa triumvirátus, mert úgy értelmesebb lett volna a három ember. Mert ugye a céhek nem mindig annak tűnnek, láttam pl olyant, hogy a Szerencse Levelei, aztán négyen voltak, mint a négylevelű lóhere, ami ugye szerencsét hoz, plusz ráadás meg az volt, hogy írek voltak, akik valahogy megszerezték a játékot. Remélem mióta Kayaba felfedte az igazi szándékát a megnyitás napján, nem forgalmazták, bár tudom, hogy sajnos vannak olyanok, akiknek a pénz a legeslegelső.