Re: [Event]Vakrandi

by **Bacchus** Vas. Feb. 09 2014, 11:51

Nem agresszív, de érdekel hogyan szedte össze azt az indikátort.. innen közelről, azt tudnám gondolni, hogy nem szeret bunyózni. Úgy tudnám legjobban megtudni, ha most megütném. Arra vajon hogy reagálna? Húgomat sosem ütöttem meg, ahogy harcokon és munkán kívül sem másokat, kivéve a kötekedőket. De ő még csak nem is kötetszik velem. Fraggy megszerezte magának a a piros indikátort, ahogy Nádiposzáta is. Malcolmot és Xent látszólagosan nem érdekli a dolog, de engem annál inkább. Ami odakint nem látszik, az itt bent igen. Kell az a piros indikátor, azt akarom, hogy féljenek tőlem. Amit ezután mondott attól kicsit elnevettem magam.
- Megértem hozzám intézett szavait, hercegnő - ugrattam kicsit, hogy érezze lekezelő beszédét. Végig őt néztem míg felkelt és elsétált az ajtóig. Majd én is felkeltem a hirtelen megüresedett fotel mellől. Körbesétáltam és elindultam felé. Nem a saját ajtómon akartam távozni, legalábbis ahol betuszkoltak. Anatole Saito.. mókás a neved. És mókás lesz a nevedben beszélni.. vigyorodtam el.
- Ó, majd elfelejtettem - azzal visszasétáltam az asztalig felpakoltam a kaját és az innivalót - nem pazarlok ebben a világban - kacsintottam rá - viszlát Licht - lassított járással megindultam utána, úgy tűnik be is várt - ha nevetni akarsz, akkor keress engem - fűztem még hozzá.
- Ja, meg ha már itt tartunk - léptem ki én is az ajtón nyomában és számmal behúztam a kilincset, mivel szabad kezem már nem maradt. Miután kiköptem folytattam - egy kártyaparti? Inkább téged kopasztanálak meg, mint egy pincért, az itteni emberek , hogy is mondjam nem járatosak a kártyában. Mit szólsz? - kérdeztem, elvileg, most valami szünet következik, de vajon mennyi idő lesz? Ha jön, ha nem jön, lefoglalom magam. Ha elutasítja a kihívást, úgy egy pincért szemelek ki magamnak és bizony, megkopasztom kártyában. Ördögien aranyos mosoly ült ki arcomra, miközben elkezdtem majszolni a lány étkét Rolling Eyes

by **Tachibana Makoto** Vas. Feb. 09 2014, 12:40

"Nincs kedvem kilépni." Nyegle félmosolyra húztam vékony ajkaimat a szóra. Ez úgy hangzott, mintha csak le kéne gördíteni a menüt és az opciók közül ki kellene választani a Kijelentkezés gombot. Úgy, ahogy bármelyik másik játék esetében. Mintha olyan egyszerű lenne innen kilépni, mint egy darab fa. Pedig ez annál sokkal komplikáltabb volt, még akkor is, ha bölcs módon nem hitte el, hogy megfő az agya. A legparányibb "mi van, ha mégis" mindig ott rejtőzik elménk legeldugottabb szegletében, és ez megakadályozza azt, hogy egy józan ember megkíséreljen kilépni innen. Hiszen az egyenlő lenne az öngyilkossággal. Még az én tudatomban is ott kering a gondolat, hogy "mi van, ha mégis." Csakhogy, mivel nem saját magamról van szó, ez nem akadályoz meg, nem képez gátat a tetteimnek.
- Ha egyszer megunod, és ki kívánsz lépni... csak szólj :] - ajánlottam fel sejtelmesen, nyitva hagyva a kaput a fantáziája előtt. Hiszen mire is gondolhattam? Hogy segítek kilépni? Vagy hogy újra izgalmassá teszem számára a játékot? Vagy egyszerűen csak lebeszélem róla? Kíváncsi volnék, hogy az ő fejében melyik verzió fordul meg először és mennyiben változna a kép, ha zöld lenne az indikátorom, vagy ha nem bánnék vele kedvesen. Vagy ha tiszta fehérbe lennék öltözve, esetleg dadognék, vagy kék lenne a szemem és szőke a hajam. Annyi tényező van, ami befolyásolja az emberi gondolkodást, és ezért olyan szép, még ha sokszor kiszámítható is :]
Az arcán nem időztem sokáig az ujjaimmal, éppen csak addig, amíg levontam a következtetéseket. Amíg észrevettem azt a kicsiny lagot, amit a gondolkodása töltött ki az érintésem és a mosolya között, és amíg meg nem állapítottam azt, amiért cselekedtem. Mellesleg félelmetesen precízen tartotta az egyensúlyt, nem vette el tőlem az örömöt, hogy a selymes bőrét érinthetem, de mégsem követelt többet. Helyes, akkor csalódás érte volna, mert ennél többet, tőlem legalábbis, nem fog kapni :]
- Nos, ez remek hely arra, hogy olyanokat találj akik örülnek neki, Chan :] - feleltem ismételten hátradőlve a fotelben, és lábamat keresztbe vetve figyeltem tovább a lányt. Tudom, miért volt a félmondat, de nem szándékoztam a szájába rágni, hogy én hogy vélekedek a társaságáról, ha nem látja, vagy azt látja, amit ő látni szeretne, akkor úgysem számítana. Ha meg látja, akkor nincs mit mondanom. Nem éreztem úgy, hogy szükség lenne a kis lelke megnyugtatására, azt már megtettem öt perccel ezelőtt. Az önbizalomhiány csúnya dolog, de hiába esik jól, ha teletömik a fejét egy szép, rózsaszín világgal, az nem segít. Csak az, ha elveti ezeket a negatív gondolatokat és önmagából fakadóan lesz magabiztos. Mindenki tehetséges valamiben, amire építheti az önbizalmát.
- Nos, mivel te is megosztottad velem, úgy azt hiszem nekem se illene eltitkolnom, hogy nekem is van valakim, aki ha simogatom, dorombol :] Bár ez talán szerencsétlen megfogalmazás, sok lány tette vagy tenné meg ezt, az én égboltom ragyogó csillaga pedig sokkal különlegesebb annál, hogy egy lapon említsem bárki mással - mesélek, ha már olyan szép mosollyal az arcán kérte, ám ahogy a szemem sarkában az órára téved a tekintetem, rájövök, hogy elszaladt a tíz perc. Megint.
- Vajon miért van az, hogy akkor szalad az idő, mikor nem kéne, és amikor telnie kéne, úgy tűnik, mintha visszafelé járna az óra? - sóhajtottam fel, majd laza testtartásomból engedtem, hogy talpra állhassak. Kezem a lány felé nyújtottam, hogy felsegítsem, ám míg máskor ha elfogadja valaki, kézcsókot nyomok rá, ezúttal nem terveztem semmi ilyesmit.
- Sok szerencsét a továbbiakhoz, örülök hogy megismertelek :] - engedtem el a kezét, ha fogtam, ha pedig nem, hát szimplán biccentettem egyet a fejemmel, miközben egyik mancsomat a mellkasomon nyugtattam afféle színpadias keretek között.

by **Tsubasa Norika** Vas. Feb. 09 2014, 13:50

Miután elbúcsúztam Anat úrtól, csak ültem, és vártam a következő embert, aki belép a szobába. Jóképű lesz? Sportos? Szívtipró? Vagy metroszexuális? Vagy ronda? Bunkó? Troll? Gonosz? Jó? Magas? Sovány? Vegyes jellemű? Vegyes külsejű? Na mindegy, majd valamilyen keverékes majd betoppan nemsokára.
Csak ültem és vártam, eszegettem a pockey-t meg azt a pár kis sütikét, de senki nem jött.
Ha belép valaki, akkor kedves mosolyommal üdvözlöm a férfit.
- Üdvözlöm, jóuram! Tsubasa Norika vagyok, aktor, örvendek. :]
Meghajlás után kecsesen visszaülök a helyemre, és megvárom, amíg ő is leül, aztán belefogok a kis bájcsevejbe.
- Szóval, kedves jó uram, meséljen magácskáról valamit, aztán majd én is mesélek többet, ha ön is úgy látja, hogy jobban szeret hallgatni, mint beszélni.
Hmm, hmm, hmm.
- Nocsak, ennyire szerények vagyunk, kérem? Hát jó, akkor kezdem én. ^^ Japán vidéken születtem, de városi gyermekotthonban nőttem fel, nemrég végeztem el a középiskolát, és nagyban készültem... volna a főiskolára, ha nem lettem volna ennek a kedves játéknak a foglya. Na de mindegy. Szeretek társaságban lenni, improvizálni, meg ilyesmi. Még gyakorlói szinten vagyok, de tudok bűvészkedni, emellett éneklek, táncolok és színészkedem hétvégenként a szintek művelődési házaiban. Esetleg szeretne látni egy pár másodperces bemutatót?
Ha netán senki se jönne be, akkor csak csalódottan ülöm végig azt az üres tíz percet, amit azzal tölthetem el, hogy nassolgatok és kevergetem a kártyáimat. Hát igen, vannak olyan bunkó férfiak, akik inkább az egészet félbehagyják, vagy csak jobban szeretnék látni a hölgyeken a csalódott pofát, amit akkor vágnak, miután felfogják, hogy senki se fog jönni a randira/vakrandira. Tsubasa Norika az ilyesmit nem nagyon szereti ám!

by **Szophie** Vas. Feb. 09 2014, 16:07

- Miért a farkas? - néztem bambán. Aztán leesett, hogy nem is ismeri Vezért. Egyébként tényleg, miért is farkas, amikor egy mesében akármit elképzelhetnék, nem kéne a rendes petemet? Miért a farkas.. Mert megszoktam, és mert szeretem.
- Idomár vagyok, és egy farkas a petem. - mosolyodtam el. - És mert a hófehér farkas fenséges és erős. Illik hozzám. - nos.. ez talán egy kicsit öndicséret volt, de szerintem egyáltalán nem nagyképűség, ha ilyet mondok. Hiszen azért mégis csak egy angol nemesről van itt szó, nem akárkiről. Bár én mindeközben senki is vagyok.
Hozzám? Nem a lányokhoz, hanem hozzám mi? És hogy? Képem?!
- Nem vagyok én Mária kép. - kuncogtam. - Sem poszterre való. És ha látni akarsz, elég egy üzenetet írnod. - nevettem rá, miközben gyorsan lenyitottam a menüm, és újra elküldtem a barát felkérést. Csak most nem egy macskafüles személynek, hanem egy magyar táncos legénynek. Mert táncos, bizony-bizony. Legalábbis velem táncolt, amikor a téma felvetése után felpattanva közöltem vele, hogy akkor itt az idő, most vagy soha, táncra fel!
Gyorsan odébb toltam az asztalt a sarokba, kihasználva súlyemelésemet, felemeltem a fotelokat, és azokat rátettem, így aztán épp elég hely lett kettőnknek. Amint a rendezkedéssel kész lettem - szegény szervezők mennyit szívnak miattam. Razz

- fogadtam a fiú felkérését kezemet lágyan az övébe helyezve, és illően meghajolva felé, szoknyám szélét megemelve.
- Hehehh.. Te kristályon tárolsz ilyesmit? Mond, hol vetted fel? - érdeklődtem, miközben a helyes tartásba helyezkedtem, és elkezdtem lassan lépkedni. Keringő, bár nem angol. Bécsi, ezt is szeretem.
- Tudod mi zavar ebben a táncban? - érdeklődtem, majd meg sem várva válaszát folytattam. - A tartás. Miért van az, hogy együtt táncolunk, de kötelező elnéznem a vállad felett? Miért nem nézhetek mondjuk a partner szemébe? - ezzel odafordítottam a fejem, és elmosolyodtam. - Így mennyivel jobb, nem?

by **Hermit** Vas. Feb. 09 2014, 17:22

*A kislány máris a szívére vette Hermit utolsó mondatát. Nem fog magyarázkodni a fiú. Egyáltalán nem állította, hogy a lány hazudott volna, csupán kijelentette, hogy Timidus véleményére kíváncsi. Ugyanis az előző kérdésében is Timidust kérdezte, s hallhatóan ő mondott is valamit, mégis csak annyi információ jutott el a sárga indikátoroshoz, hogy Shu nem akar hazamenni. Kíváncsi lett volna, mit is mondott a sárkány. De most feltehette másképp a kérdését. A sárkányka láthatóan teljesen elmerült a gondolataiban. Hermit türelmesen várt, őt nézte, addig Shuval nem is foglalkozott. Rákönyökölt az asztalra, kezére támasztotta az állát. Majd nagy sokára végre meg lehetett hallani a jellegzetes csipogást. Majd a lányka nyitotta szóra a száját. Hermit rápillantott, s őt figyelte. A választ meghallva nem reagált azonnal. Mozdulatlanul ült tovább. *
~ Azért a következtetéseire, gondolatmenetére is kíváncsi lettem volna. ~
* Sóhajtott egyet, majd hátradőlt a széken. *
- Nem vagyunk elég erősek...
* Suttogta maga elé, de azért a többiek is egész jól hallhatták. Hermit láthatóan elgondolkodott. *
- Soha, senki nem lesz elég erős ahhoz, hogy legyőzze a bosst.
* Értett egyet, s bólintott is mellé. Újra ránézett a sárkányra, majd így szólt. *
- Tudod mi az ember?
* Tartott egy kis hatásszünetet, hogy valóban gondolkodjon el a sárkány, de valójában költőinek tervezte ezt a kérdést, így egy kis idő után már felelt is rá. *
- Az ember a kapcsolatai révén létezik. Mondhatjuk-e egy olyan emberre, hogy él, akinek nincsenek barátai, nem találkozik senkivel sem, nem beszél senkihez, nem is érintkezik velük. Ember-e ilyenkor az ember? Létezik, az tény. De él? Neked szükséged van a gazdádra. De a gazdád attól lesz igazán ember, ha vannak kapcsolatai más emberekkel. Feltehetném azt a kérdést Timidus, hogy szükséged van-e a gazdádon kívül valakire másra? Mert ha nem, akkor nem vagy ember. Hogy miért is beszélek erről... Könnyen lehet, hogy egy ember nem képes valamire. Logikusan belátja, hogy ez lehetetlen. Azonban két ember mire képes? Többre, mint egy. És három? És négy? Talán valóban sosem győzhetik le a 100. bosst. Mert mindig egyre nehezebb, s hosszú idő, mire végeznek vele. Sőt. Egy játékos csak a 100. szintig fejlődhet. Képes lesz-e egy 100-as szintű játékos megölni a 100-as szintű bosst? Biztosan nem. De száz 100-szintes játékos sem? És tudod mit jelent, hogy nem egyedül küzd valaki? A száz embernek nem százszorosan lesz nagyobb az ereje egyhez képest. Nem összeadódnak az erők, hanem hatványozódnak. Miért? Mert emberek. Mert a kapcsolatok erőt adnak. Tehát miért ember az ember? Mert ami egynek lehetetlen, az többnek lehetséges.
* Mondta halál komolyan. Hisz ő ebben egyáltalán? Hinnie kell, ha már ilyen szépen el tudta mondani. Most felállt. *
- Amúgy megsúgok egy titkot.
* Majd kacsintott. *
- Én sem akarok kijutni. De ki fogok. Vagy meghalok.
* Szélesen elmosolyodott, majd az ajtó felé vette az irányt. *
- Az idő lejárt. Öröm volt veletek beszélgetni. ^^ Shukaku, Timidus! Viszlát!
* Majd kilépett az ajtón, s távozott. *

//Hermit már csak ilyen, lelép, köszönöm a játékot Shu! //

by **Shukaku** Vas. Feb. 09 2014, 18:15

Timidus elégedetten bólogatott amikor a nő elismételte a szavait. Örült annak, hogy láthatóan megértette, és egyet is értett vele. Persze akkor sem történt volna semmi, ha nem ért egyet, akkor a sárkány elkönyveli, hogy újra találkozott valakivel, akinek kell még egy kis idő, hogy felérjen az ő zsenialitásának megértéséhez. A költői kérdés fogalmát már ismerte, Shu is sokat beszélt magához, így meg sem próbálkozott a válaszadással, de még el sem gondolkodott a kérdésen, tudván, hogy majd úgyis kifejti Hypnose a saját véleményét, és így is lett. Hosszú vélemény volt. Nagyon hosszú.
~Alapvető érvelési hiba. Szegény-szegény nő. Persze nem is várhattam el tőle, hogy ne így lásson. Nagyon sokan beleesnek ebbe a hibába. Tudnak kis igazságokat, majd összepakolják egy hatalmas katyvaszba, és abból vonnak le végkövetkeztetéseket. Meg eleve… még jó, hogy nem vagyok ember. Milyen buta kérdés ez? De ettől függetlenül természetesen szükségem van Shukakun kívül másokra is. Nem árt néha megbeszélni a dolgokat egy kívülállóval is. Mondjuk Álomkelő. Rengeteget tanultam tőle, és ha csak Shuval beszélgetnék, akkor most kevésbé lennék okos. Mennyire tipikus.~
Bár Timidus nem ismerte ezt a frappáns választ, ha ismerte volna, akkor a lehető legrövidebben felelhetett volna ezt a hosszú monológot, az pedig csak ennyi lett volna: B. Ennyi bővestelen-bőven elegendő, és ha a nő konyít a matematikához, akkor meg is értette volna. Összetett választás: Mindkét mondatrész igaz, és nincs közük egymáshoz.
Timidusnak azonban ennek az ismeretnek a hiányában, meg úgy általánosan is komolyabb matematikai ismeretek hiányában -a hatványozódás szót sem értette, bár ezt nem vallotta volna be- újra ki kellett fejtegetni a mondandóját, mivel azonban a nő menni készült, így a második legegyszerűbb választ adta.
-Tévedsz.
Shu, aki eközben már fel is állt az asztaltól, hogy meghajlással búcsúzzon a nőtől, kérdőn sandított a sárkányra. Mivel azonban Hypnose sietett, így elköszöntek, ők is megköszönték a beszélgetést, és Timidus csak Shukakunak számolt be az elképzeléséről, mely hosszas fejtegetés után a következőket tartalmazta.
-A bossok nem fogynak el. Ha egy sikertelen bossharcnál csak egyvalaki meghal, akkor ők elveszítettek egy embert, míg a bosst a következő próbánál ugyanúgy száz százalékról kell elpusztítani. És olyanról is hallottam, hogy nem működnek bizonyos termekben a teleport kristályok. Ha az ellenség azt tudja blokkolni, akkor egy idő után majd a búrát meg a többit is fogja tudni. És akkor majd nem fognak tovább harcolni.
A lány bár nem értett meg mindent, sőt talán a nagyját nem, de azért bólintott.
-És… miért akar kijutni, ha nem is akar…?
-Azt látod én sem tudom. Már az elejétől fogva fura volt ez a nő…

/Én is nagyon köszönöm. Sok mindent fel tudok majd használni az itt hallottakból. :3 /

by **Desdemona** Vas. Feb. 09 2014, 19:35

//Jin//

A kis gólem először kissé összerezzent mikor a fiú felé nyúlt, de miután látta, hogy semmi rossza nme akar hagyta, hogy megsimogassák, majd mit se törődve a dologgal tovább folytatta a mag elvarázsolt teendőit, túlzás a teendő kifejezés, de lényeg, hogy számára igen is fontos feladat az adott helyszín körbejárása. Közben én hallgattam a velem szemben ülő felet, mit is mond a hellyel kapcsolatban, egész rövid választ adott, de elég volt ahhoz ,hogy felfogjam a helyzetem, de még se értettem még mindig a dolgokat.
-Randi?! – csúszott ki a számon, majd rájöttem, hogy be sem mutatkoztam mikor betuszkoltak csak leültem és már választ vártam, így a bemutatkozást is pótoltam – Én még be sem mutatkoztam, elnézést emiatt…Én Desdemona vagyok a kis gólem pedig a társam Aisu, örvendek.
Ennél többet nem is mondtam, bár még mindig zavart vagyok, sose voltam még randin, többe között az egészségem is gátolt benne, a másik része pedig az, hogy amúgy is valami kényszer házasság lenne a sorsom, szóval semmi esélyem nem lett volna ilyes féle dologhoz, ha Aisu nem ront be ide akkor itt se lennék, kissé kellemetlen ez a dolog most nekem.
~Desdemona átlátok az asztalon, nézd! Milyen furcsa, miféle asztal ez?
~Ez üveg asztal, azért is látsz át rajta mert üvegből van.
~Értem…De miért hoztak téged ide? Olyan kicsi ez a szoba, már unatkozok.
~Azért vagyok itt mert összekevertek valakivel. Kérlek bírd ki galiba nélkül…
A kis gólem duzzogva, de mellém jött és nem csinált semmit se, néha körbe vitte a tekintetét a szobán, igyekezett valamit találni amivel elfoglalhatja magát. Én magam részéről nem tudok mit mondani, nem vagyok az beszédes fajta, bár igaz azt se tudom meddig fog még ez tartani, lehet így elég lassan fog eltelni az idő és lehet illetlen is vagyok, de akkor sem tudok mit szólni ebben a helyzetben, leszegett tekintettel ülök, néha a velem szemben ülőre nézek, néha a kis gólemre, nem szólok és nem teszek semmit.

by **Jun** Vas. Feb. 09 2014, 20:11

Határidő: Február 14.
Szólimit: 250 (Egy körben akármennyiszer írhattok, hogy minél jobban megismerhető legyen a partner)

Van akinél a csendet, van akinek éppen az utolsó mondatát szakítja félbe egy halk, de ennek ellenére jól hallható kakukkos óra, ami jelzés képen szolgál minden párosnak, hogy az idő sajnos lejárt. Néhányan szomorkásan, egyesek pedig örömködve törhetnek ki a szobájuk rabságából, hogy letelt az idő. Néhány szabad perc a friss levegőn elég időt adott azoknak akik úgy döntöttek lelépnek, amíg még nem késő, azonban az újonnan érkezőket pontosan kipótolták az űrt ami keletkezett a listán, ezért folytatódhat a következő kör sorsolása mind két oldalon. Hamarosan a fiúk kézhez is kapják a következő számot, a lányok pedig megkapják a "parancsot" és indulhat a következő kör.
A szobák külseje ezúttal nem változott sokat, viszont a csengők eltűntek, szóval még ha szeretnétek sem tudtok rendelést leadni, de szerencsére forró tea gőzölög az asztalokon és némi teasütemény is, akad. Időnként hangos zörejeket hallhattok a szobátokon kívülről.

Nyugodtan használjátok fel a megírt alibiket, hogyha a partneretek nem ír/írt. A szobákat pedig ne hagyjátok el semmi esetre sem, ha valaki valamiért esetleg megpróbálná. Twisted Evil

(A szobák ajtajai valami oknál fogva nem nyílnak ki mintha valami akadályozná kívülről)
Figyelem: A résztvevők listája változott!

Sorsolás 3:

Lányok:

Az így kialakult párok:

by **Noxy** Vas. Feb. 09 2014, 20:33

Joey

Joey végre döntött: csatlakozna a PB-be. Nagyon megörültem neki, és ezt a gesztust egy baráti öleléssel háláltam meg.
- Jajj, Joey, köszönöm szépen! Tudtam, hogy rád számíthatok. Nagyon szeretném, ha a továbbiakban is sokat segíthetnél nekem. De ezt majd később megbeszéljük, csak előbb kéne még összeszednünk elég pénzt a céhházra és még legalább egy-két embert, aki csatlakozna. De ezt majd később megbeszéljük, és inkább használjuk ki a maradék időt egy jóízű beszélgetésre.
Aztán elengedtem a fiút, és visszaültem a helyemre, hogy egy kicsit visszavegyem a megszokott pozitív, nyugodt méltóságomat. Amikor Joey megkérdezte, hogy van-e valakim, kicsit elpirultam, de nem szégyelltem bevallani neki, hogy igen. Bár azt tudom, hogy ez a fiú nagyon kedvel engem, így kicsit csalódni fog.
- Igen, illetve eddig a második. Yuichi volt az első, de egy súlyos hibája miatt nem maradt meg a kapcsolat, aztán meg Ozirisz volt az egyetlen ember abban a nehéz időszakomban, aki meg tudott vigasztalni, én meg őt tudtam, így aztán meg csak úgy hirtelen összejöttünk - vallottam be. - Azért ne értsd félre, hogy vakrandin vagyok, csak új ismeretségeket szeretnék szerezni, az pont jól jönne nekem.
Amikor Joey bevallotta, hogy neki soha semmi sem akar összejönni magánéletben, legalábbis egy nő, volt egy kis bűntudatom amiatt, hogy régebben baráti stílusban pattintottam őt. Ahogy egy baráthoz illik, kicsit áthajoltam az asztal felett és megfogtam a vállát.
- Ne búsulj, Joey! Mindenki megy át kínszenvedéseket és csalódásokon, amíg meg nem találja az igazit. Nekem is eleget kellett szenvednem ahhoz, hogy jó irányba változzam meg és megtaláljam Ozt. Csak bízz magadban és a lelkedben, aztán előbb vagy utóbb lassan mindened meglesz, amire szükséged volt az életben.
~ Ozt leszámítva a Fehér Főnix is elég sokat segített nekem ~ Ezt már a gondolataimban jegyeztem meg.
- Na de még mesélj egy kicsit valamit! Esetleg valami kis történetet vagy valami utóbbi kalandot!
Ha akar mesél, így valamivel elütjük a hátramaradt időt, és ha ő kérdez, akkor válaszolok a kérdésre, és ha kéri, hogy meséljek még valamit, akkor meg is teszem azt. Mikor lejárt a tíz perc, akkor egy baráti öleléssel búcsúzom tőle.
- Hát, kedves testvérem, akkor hamarosan találkozunk. És sok sikert a vakrandihoz! Remélem, lesz egy-két szép lány, akikkel összebarátkozhatsz, vagy kialakíthatsz többet is.

Gratulálok Joey, a Phoenix Brotherhood hivatalos tagja lettél, de szerintem még beszéljünk meg egy ismerkedős játékot, ahol jobban beavatná Judy Joeyt a céh dolgaiba

Kabuto/Tachi

Miután Joeytól elbúcsúztam, elfogyasztottam a maradék kókuszos roládomat. Most már jöhet a forrócsoki-fogyasztgatás. Azt hiszem a süteményekből nem kell utánpótlás, hiszen alig fogyott. Jin, Joey... eddig nem volt rossz a hozatal, végül is eddig rendes, normális emberekkel (hát mondjuk Joey inkább bohókás) töltöttem el az időmet a vakrandin. Majd meglátjuk, hogy ki lesz a harmadik illető.
A harmadik illető nem más, mint... mint ez a vörösindikátorú szépfiú, aki nagyon hasonlít arra a srácra, akivel Szophie a bossokon annyira félrevonulgatott néha-néha. Hírét hallottam azért annak a srácnak, de biztos voltam benne, hogy azért nem lehet ő olyan, mint ez a Kazuma nevű gyilkos alak. Biztos csak önvédelem vagy valami baleset okozhatta annak a Tachiba Makotonak a vörös indikátorát... hogy miért is voltam abban biztos? Mert nagyon sokszor volt már velünk a fronton, és még ha egy lusta alak is, attól még nem lehet gonosz ember.
Vajon tényleg ő lenne ez a fiú? Nem tudom. Majd elválik ebben a tíz percben.
- Szervusz! - köszöntem neki egy illedelmes fejhajlással. - Judy Noxia vagyok. Bár nem is tudom... te véletlenül nem az a Tachi nevű fiú vagy a bossharcokból, vagy csupán csak valami hasonmás? Hát... szóval... beszélgessünk.
Leültem a helyemre, és megvártam, amíg ő is leül. Aztán jöhet ez a kis beszélgetés.
Kicsit zavarban kezdtem érezni magam ennek a fiúnak a társaságában, és fogalmam nincs róla, hogy miért is.

by **Chancery** Vas. Feb. 09 2014, 21:04

-Én is örülök ^^
A régi megszokott hangom, ismét, a már ismerős lejtés benne, a vidámság és mindaz, ami vagyok. Sajnálom és szégyellem, hogy ehhez egy újabb tíz perc kellett, sokkal szívesebben cseverésztem volna Kun-kunnal a régi önmagam bőrében, de a Sors ezt nem adta meg. Egyenlőre Suspect

-Majd beszélgethetnénk még egyszer, valahol, valamikor. Ha Csillagod engedi :3 -vetem fel a kósza ötletet, majd ahogy azt kell, elhagyom a szobát jómagam is. Ha meglátom a pincérlányt, megköszönöm neki a teát és leülök az egyik szék párnájára, hogy összeszedjem magam és elemezzek.
Kun-kun... érdekes figura. Annak ellenére, hogy piros indikátoros, nem olyan, mint ahogy azokat el szokta képzelni az ember. Gyorsan számba veszem, milyen piros indikátoros embereket ismerek... ott van Hürrem... a maszkos árnyharcos... meg...
Kun... :suspect:Te hazudtál nekem. Hisz ott voltál a 10-es minibosson! És rémlik, hogy ott bizony csinált valami csúnyaságot...
Sokáig mondjuk nem időzhettem a gondolaton. Végülis, nekem a piros indikátorosok ugyanolyanok, mint odakint a színes bőr - nem érdekel, kinek milyen, én úgy állok hozzájuk, ahogy ők állnak hozzám. Később, ha majd még összehoz vele a Sors, beszélgetek, és meglátom, eddigi két arca közül akkor most melyik a valódi.
Végül felkeltem, és ezúttal nem hezitáltam, hanem beléptem a szobába rögvest az első percben. Akár már ott volt, akár később érkezett, ezúttal óvatosabban néztem meg az újabb partnert.
Megint egy ismeretlen, számomra legalábbis, de olyannyira, hogy biztos vagyok benne, még sosem találkoztam vele ezelőtt. >.>
-Szia. -köszönök, kissé felemelve a kezem is, mely végül hamar visszahullik a testem mellé, a másik pedig a hátam mögött ragadja meg az imént még mozgásban levő könyököt. -Chan vagyok. Benned kit tisztelhetek?
Csak nyugalom. Ne menj hozzá még közel, és akkor nem lesz baj.

***

Hova a francba mehetett ez a lány? Suspect

Már csak azért is kérdezem, mert egy mancsomon meg tudom számolni, hányszor ment valahova nélkülem. Elvégre, mégis csak én vagyok az ő fő fegyvere, aki megvédi a bajban, vagy egy hirtelen jött párbajon. Túlságosan is szokatlan tőle, hogy egyedül császkáljon. Mentségére legyen, hogy szeret egyedül lenni, de azért... nah... ez mégis csak a SAO. Rolling Eyes

Arról nem is beszélve, hogy érdekesen ébredtem, és ki akarom kérdezni, hogy ez most mégis mi a frászkarika. Alig tudtam kislisszolni a céhházból, sőt, Peter lehet, még észre is vett, nem tudom. Még az a jó, hogy volt annyi eszem, hogy kikapjak pár ruhát az otthoni inventory-ládából, és magamra öltsem.
Hogy miért is? Megmutatom, nesztek:
[Event]Vakrandi - Page 8 Tobari.full.17970_www.kepfeltoltes.hu_

[Event]Vakrandi - Page 8 Tobari.full.17970_www.kepfeltoltes.hu_

A mosolyt meg a cicafüleket leszámítva így nézek ki, ugyanis, kéremszépen. No jó, ha nem figyelek oda, akkor még az is előbukkan, ahogy már rájöttem az egyik kirakatnál. Tetszeni tetszik, de arra nagyon kíváncsi vagyok, mitől lettem én csupasz kétlábú? Suspect

Na, nézzük. Érzékelőim szerint a gazda ebben az épületben ólálkodik. Egy kávézó... miért jött kávézóba? Egye meg a fene, megkeresem bent, igaz, hogy nem fog felismerni, de nem baj, ha kell, a hajánál fogva cibálom ki és követelek tőle magyarázatot!
Az itt folyó eseményekről egy hatalmas plakát ad tájékoztatást. Vakrandi? :suspect:Minek ennek a csajnak vakrandi? Ott a Dzséje, nem?
-Hé. -intek az egyik pincérlánykának, aki rögvest ide is röppen. Hmm, így nem rossz embernek lenni. -Chancery merre van?
Így tudom meg, hogy épp valami Kabutóval beszélget. Hát, sebaj, megvárom én. Karba tett kézzel leülök, de nem sokáig hagynak békén, mert valaki a nevemet kérdezi.
-Öhm... Bastet Suspect

-mondom neki vállat vonva. Heh, ha már macska, legyen nagy, és melyik másiknak illene még a neve hozzám, mint az egyiptomi macskaistennőnek? :arrogant:Persze csak ezután gondolkodom el azon, ez jó ötlet volt-e...

Természetesen nem. Mikor a lányok kijönnek, látom is a kiscsajt, amint kissé imbolyogva leül egy fotelba és elmélkedik. Összehúzott szemmel figyelem, hogy mi baja lehet. Valami megviselte, azt látom, méghozzá nem is kicsit. Jól ismerem, tudom, hogy ez az a pont, mikor békén kell hagyni, különben üvölt, mint a sakál, így inkább a berendezést vizslatom végig.
Mire megint oda nézek, már eltűnt Suspect

Fú, ezt a szmájlit is de sokszor használom most.
-Hogyaza... -pattanok fel, mire megfogják a kezem és odavezetnek egy ajtóhoz, majd be is tuszkolnak. Mi a frászkarika? Mi van?
Lenyomom a kilincset, hogy kimenjek, de nem nyílik. Hogyaza. Dühösen rúgok egy hatalmasat az ajtóba, nem törődve azzal a fura, lila felirattal, majd füstölgő kedvvel megfordulok, hogy lássam, hova zártak be.
Na meg hogy kivel Suspect

-Hát te meg...? -mérem végig mogorván a... srácot? Fú, de fura figura. Majdnem, mint a Csan, csak... gázabb... bár ahány ember, annyi ízlés.

by **Shukaku** Vas. Feb. 09 2014, 21:14

-Madár?
-Óra.
-Madár.
-Nem Timidus. Ez csak kakukkos óra.
-Az mi?
-Egy olyan óra, amiben egy kakukk lakik, aki jelzi, az időt.
-Ez butaság. Egyrészt ha jelzi, akkor minek az óra, és a kakukk az fészekben lakik.
-Timidus… ez a kakukk fából van, vagy műanyagból.
-Áh! Szóval nem igazi.
A sárkány száját olyan könnyedséggel hagyták el ezek a szavak, hogy Shu teljesen megnyugodhatott afelől, hogy a saját maga létezésébe vetett magabiztosságán semmi csorbát nem ejtett az előbbi beszélgetés. Ő nem nagyon gondolkodott el Timidus szavain, Hypnose gondolatait pedig eltette későbbre, mert azt egy hosszabb lélegzetvételű dolog lesz átgondolni, de mivel Timidus megint csak teljesen biztos volt magában, így ezen sem aggódott túl sokat. A sárkány azt mondta, hogy nem juthatnak ki, akkor nem juthatnak ki. Téma lezárva.
Kint szépen, nyugodtan, csöndben várakoznak, biccentenek az alkalmazottak felé, de ezúttal nem szólnak senkihez. A szobába belépve egy picit meglepődtek azon, hogy nem kell meglepődniük, de mivel mindkettejüknek tetszett a szoba berendezése, és az előző beszélgetés a körülményekhez képest jól alakult, így a sárkány helyet foglalt, Shu pedig továbbra is a szék mellett állva várta a vendégét. Mivel azonban nem azonnal lépett be az új jelölt, így Shukakuban mégis csak felvetődtek a nő szavai, és akaratlanul is gondolkodni kezdett.
~Mi is az az ember? Ha igaz az amit mondott, és a kapcsolatok… hogy is mondta? Igen… a kapcsolatok révén létezünk, amiatt élünk, akkor én itt vagyok jól. Kint nem voltak kapcsolataim, de itt már van Timidus, van az egész céh, és még a céhen kívül is vannak ismerőseim. Barátaim… ők persze kevesen, de majd talán lesznek ők is. Már három van, és a három az igazán sok… illetve a semminél több, és kint senki nem volt. Ha ez igaz… akkor én itt jobban ember vagyok, mint a kinti világban. Akkor Alexnak semmiképpen nem lehet igaza. Illetve… senkinek sem, mert akkor én nem azért vagyok itt, mert ott kint is vagyok, hanem azért vagyok ott kint, mert itt bent is vagyok… legalább is ember… élő ember… és odakint pedig nem.~
Pislogott párat, megrázta a fejét és halkan, kuncogva nevette ki saját magát és a butaságait. Már ő sem értette nagyon, hogy min gondolkodott, csak az üresben járó agya űzött vele furcsa játékot a benne ragadt szavakkal.
~Timidus pedig nem ember. Ezt ő is tudja. Ettől függetlenül szüksége van másokra. Hisame sem ember, mégis vágyott más sárkányok társaságára. Ha csak emiatt él valaki, akkor… biztosan Hypnose is ezt akarta mondani. Hogy ők is élnek. Hát persze! És száz száz szintű játékos pedig úgy sem fog összegyűlni. Egyetlen céh sem olyan hatalmas.~
-Biztonságban vagyok…
Suttogta maga elé megkönnyebbülve, amire Timidus csak elmosolyodott. Nem tudta, de volt egy sejtése arról, hogy min gondolkodott el a lány.

by **Aidor** Vas. Feb. 09 2014, 22:07

..., ..., ..., ..., Öm.... és van itt valaki? ..., ...,, ..., Értem... tehát senki. És akkor most mit csináljak? Gondolkodtam... járkáltam...
Biztos kiment a mosdóba. facepalm

Mintha lenne. Biztos valami dolga akadt igen... Biztos nem sokára visszajön... ..., ..., ..., Biztos valami nagyon sürgős dolga akadt... ..., ..., ..., Biztos nem jön...
Nemsokára jeleztek... vége. Mondhatom hoppon maradtam. Vagy vegyem úgy kikosaraztak mielőtt beléptem volna? Úgy tűnik nem akar ez összejönni nekem. Először én nem mentem be... most meg itt nem várt senki... ez nem az én napom. Nagyokat sóhajtva léptem ki a szobából. Következő... gondoltam. Bár sok jóban már nem reménykedek. Ezek után. Nem sokára ismét újra sorsoltak minket. Én is megkaptam a magam sorszámát, hogy hova kell mennem. 4-es szoba. Ott még nem voltam, úgy tűnik ügyelnek arra, hogy kétszer ugyanoda senki ne kerüljön. Persze érthető. Nem lenne sok értelme. Például nekem kétszer bemenni az üres szobába, nem sok értelme lenne... Azt hiszem szólnom kéne, hogy a szoba üres... á... mindegy, nem az én dolgom. Amúgy is elég elfoglaltnak tűnik nekem az a nő... Biztos a lány is előkerül előbb utóbb. Fáradtan, görnyedten léptem a 4. szoba ajtaja elé. Na jó... vágjunk jópofát a dolgokhoz, adjunk magunknak még egy esélyt. *kihúzza magát*. Újult erővel léptembe. Az előzőhöz hasonló szoba volt. Asztalon tea és egy kis sütemény. De nem ez a fontos. A fontos a dolog az asztal túloldalán ült. Licht...

Meglepett a dolog, pislogtam párat, hogy biztos legyek benne tényleg ő az. Tényleg ő az... vagy valami igencsak makacs szűnni nemakaró délibáb. De ezt nem tartottam túl valószínűnek így elfogadtam, hogy ez tényleg csak ő lehet.
Közelebb léptem és a tarkómhoz raktam a kezem mint aki intet csak közben meggondolta magát és tovább vitte a kezét egy kicsit a tarkója felé.
-Heló Licht.

by **Danee** Vas. Feb. 09 2014, 22:46

//Szophie

- Ó, valóban? – most tényleg meglepett – Idomár lennél? Ura és parancsolója egy termetes fehér bundájú farkasnak? Akarom mondani, úrnője, hogy egész pontosak legyünk. Nahát, ez az eshetőség meg sem fordult a fejemben, hogy őszinte legyek! Akkor nem csodálom, hogy nem osztozol a gyámoltalan hercegnők sorsában! – mosolyogtam vissza hamiskásan
Pedig éppenséggel, hogy az idomárok a leggyámoltalanabbak, elég megfosztani őket a petjüktől, és halálra vannak ítélve. Persze, ezzel azért jobb nem szembesíteni, ne rontsuk el a hangulatot, ha már vele legalább egy kicsit is jól érezhetem magam!

- Ez igen megtisztelő! Köszönöm, köszönöm! – s gyorsan el is fogadtam a felkérést, még mielött meggondolná magát
Ami ez után történt, azon csak pislogtam: könnyedén pakolgatta a súlyos fotelokat. Mit pakolgatta, felemelte őket az asztalra. Na ez azért durva! Ilyet azért egyikünk se tudna megtenni odakint, az tuti!
Fura ez a játék, bár ha azt vesszük, megy a mende-monda arról, hogy ha kimaxolnám az Akrobatikámat, akkor én lennék az új Neo! Cool

So cool!
- Wow, lefogadom, hogy van a súlyemelés képességeden pont! – elismerésem jeléül kapott egy ’Not bad!’ arckifejezést, és még meg is ráztam a fejem nyomatékosításként – Ilyen mutatványt anélkül nem lenne egyszerű előadni!

Igazán jól esett, ahogy a táncbakérésemet elfogadta, mint egy igazi, hús-vér úri hölgy! Surprised

Nem kellett csalódnom! Most csak még szebbnek láttam, ahogy meghajlásomra válaszként pukedlizett, és a keze, az érintése is olyan... annyira jól esett Very Happy

- Mmm, igen – bólintottam némi tűnődés után – de nem tudd meg mennyi utána járásomba került: először megpróbáltam digitális zenetárnak utánanézni, de mondanom se kell, ilyet elfejetettek betenni a játékba, így aztán körbekérdeztem, mert sejtettem, hogy a játékosok közt akad majd egy-pár zenekedvelő. Nem kis munka volt összekürtölni őket, és még nehezebb rávenni a bagázst arra hogy zenéljenek. A hangszerek külön történet... A felvevővel pedig, amint látod szerencsém volt, nem kellett hozzá stúdiót építeni Smile

De hogy kik a zenészek, az az én kis titkom marad Razz

- No mi? – érdeklődtem, de végig láttam ám, hogy valami huncutság csillog a szemében
- Hááát... – mosolyogtam sejtelmesen – A szabály az szabály, de csak annak aki be is akarja tartani!
A világért se mondtam volna meg neki, de én egy másodpercre se néztem félre, csak őt néztem, csodáltam minden kis rezdülését
- Mennyivel jobb ez így?
Annyiféleképpen és annyi mindent válaszolhattam volna, azonban az én világom lassan egyre rózsaszínűbb árnyalatban kezdett úszni. Utálom a rózsaszínt, de ezt szokás mondani.
Olyan közel volt az arca, hogy szinte éreztem a lehelete melegét. Az illatát a bőrének, parfümének, akármi is lehetett az. Olyan közel... a szám szóra nyílt, de a szemeim az ő vöröses szempárja, és a telt ajkai közt cikáztak. Hevesebben vert a szívem, mint valaha, úgy éreztem, mindjárt kiugrik a helyéről...

Aztán megszólalt a nekünk kiszabott időt jelző kakukk. Elrontva a pillanat örömét, elfújva izgalmát, túlfűtött nyugtalanságát. Szomorúság lett úrrá rajtam, még egy utolsót forgattam rajta, aztán lassan elengedtem Szophiet
- A mi időnk is véget ért... sajnos – tettem hozzá valóban őszinte sajnálattal – ami a vakrandit illeti, de...
Én már a következő találkozónkat tervezgettem, és a boldog mosoly minden bizonnyal vissza is költözött az arcomra.
- De remélhetőleg nem örökre! A viszontlátás reményében, Szophie kisasszony! – hajoltam meg úriember módjára, majd pár egy két lépést hátrálva fordultam az ajtó felé. Egy nagyot sóhajtva léptem ki rajta. Csak épp ez a sóhaj egészen másról szólt... ez a sóhaj tele volt reménnyel és boldogsággal

//Yurihime

Igyekeztem lehűteni magam a mosdóban, de az arcomon alig-alig tudtam segíteni, talán most kezdett csak hatni az imént ivott bor, talán csak ő volt rám ilyen hatással, lenyeltem egy pohárnyi vizet, mire úgy ítéltem meg, hogy készen állok, most már jöhet bármi (csak medvékkel ne találkozzak mint a fiúvégen! ) vagy bárki!

Tele önbizalommal, nagy jó kedéllyel nyitottam be a következő szobácskába, ami a lista szerint most az én lehetőségeim terepévé avanzsálódott a 11-es szám jegyében
Még mindig ugyanabban a szerelésben: farmer-magasnyakú felső-kordbársony zakó, mindez persze fekete-fekete-drapp megoldásban. Jól éreztem magam benne, gondoltam rá, hogy majd a későbbiekben átveszem, főleg ha sikerül leöntenem, de még pár randit kibír rajtam!
A szoba sötét volt, talán a tulajdonosa épp most mehetett ki, így hát lehuppantam a közelebb eső fotelbe, anélkül, hogy felkapcsoltam volna a villanyt. Egész jól esett most ez a kis sötét, egyedül, én és a fantáziám, az a levakarhatatlan hülye mosoly az arcomon. Így nem fogadhatom a következő potenciális barátnőmet!
Felkészültem rá, hogy amint, nyílik az ajtó, kihúzom magam, s a fotelben egészen előre, a szélére ülve,asztalra fektetett karokkal és összekulcsolt kezekkel fogom fogadni. Összeszedettség! Lássuk, ki jön be!

by **Licht** Vas. Feb. 09 2014, 22:47

//Bacchus, majd Aidor//

Épp hogy kiléptem az ajtón és mentem volna dolgomra, mikor csak utánam szólt még a srác, egy kártya partira kart invitálni. ~Kártyázni?! Az tőlem nagyon messze áll, sőt ha megakar kopasztani, időm nem lesz felfogni, hogy milyen lapok vannak a kezembe már végem…~ Meglepve fordultam vissza és maradt is az elcsodálkozás az arcomon, végül csak megszólaltam miután mérlegeltem magamba, hogy nem tudok kártyázni…
-Kihagynám, sajnos egyáltalán nem értek a kártyázáshoz, így nem megyek bele a játékba….Meg aztán idő se lenne befejezni. Inkább menny a következő sorsolásra, hogy hova is menjél legközelebb. – itt tartottam egy ki szünetet, majd eszembe jutott az ő és a számok viszonya, így kissé heccelődve folytattam – Ohh, igen a számok, majd nézd össze a papíron lévőt és az ajtón lévőt, ha kinézetre egyeznek akkor jó helyen vagy, ne tévedj el megint…No, de én tényleg léptem, viszlát.
Ezek után, bármit is szólt utánam már mentem és tettem egy kört is az épület előtt, majd indultam is vissza abba a kicsi szobába, hogy megint ott ücsörögjek és beszélgessek majd…Belépek a szobáb ismét nagy változás nem ment végbe, de a csengő eltűnt, ne mintha az eddig használtam volna vagy akartam volna használni, bár az eddig az a ital és nasi volt az asztalon amit én bevitettem oda, de mivel azt az előző partnerem felmarkolta, így már az nem volt, viszont itt már tea és apró süti fogadott az asztalon. Annyira nem foglalkoztatott az se fogtam magam és helyet foglaltam vártam most ki fog belépni, szinte rögtön utánam jött is a beszéd partner, bár nem vártam volna, hogy egy ismerős fog belépni az ajtón.
-Szia Aidor. Hát te miképp keveredtél erre a rendezvényre? Nem vártam volna, hogy veled is találkozok itt.
Kintről lehetett valami zajokat hallani, mikor ezek hallhatóak voltak oda fordítottam fejem az ajtó felé, majd vissza Aidorhoz.
-Eddig hogy teltek el a köreid? Na jó olyan sok kör még nem volt, eddig csak két beszélgetésen vagyunk túl…Szerinted meddig fog ez még tartani? És mik lehetnek ezek a zajok? Idáig csend volt kint…

by **Atoru** Hétf. Feb. 10 2014, 08:43

Új nap Aincradban és én megint csak mob öléssel folytattam, mint mindig. A mostani célpontom már a végét járta, az utolsó csapást vittem volna be, mikor egyszer csak nagy fény, és máshol találtam magam. A támadásom pedig úgy tűnik egy férfit döntött le a lábáról. Szerencse, hogy védett területen belül voltunk, így én se sárgultam és ő is csak egy nagyot esett.
- Elnézést uram, jól van? – látszott rajta, hogy nem eset baja, de azért megkérdeztem. Közben körülnéztem és kiderült, hogy egy kávéházban vagyok, valamelyik szinten. Közben a férfi is felállt és azt mondta, hogy menjek vele. Ha most elvisz a főnökéhez, akkor ebből baj lesz. Oda vezetett egy ajtóhoz, majd azt mondta, hogy lépjek be. Be is mentem a szobába, azonban ott senkit se láttam az égvilágon. Ez fura. :suspect:Vagy talán csak most fogja hívni a főnökét? Ha igen, akkor teázni is fogunk? Hisz ott van egy kancsó tea és néhány süti is az asztalon. Azt hiszem, ez valami Európai országban nagy divat, hogy teáznak folyton. Talán Anglia? Ha igen, akkor ezek szerint külföldi lesz a kávézó vezetője? Nos, ez nem sokára kiderül. Földrajz nem volt nagy kedvencem, és nem igazán érdekelt a többi földrész, akkor már inkább történelmet tanulok, vagy olvasok egy regényt. Emellett nem éppen ínyemre való a tea. Inkább az üdítők az én nagy kedvenceim, azoktól mindig „pezsegek”. Kis vártatva be is lépett valaki az ajtón. Azonban a vártnál azonban kellemesebb meglepetés fogadott, egy gyönyörű lány lépett be az ajtón. De végül is mindegy, hogy lány, nő, férfi, vagy fiú, a főnökök általában két dologban egyeznek: szeretik a munkájukat és az alkalmazottjaikat. Így hát a lehető legjobban kell viselkednem, hogy a lehető legkisebb leszidást és büntetést kapjam.
- Jó napot Madame, Atoru vagyok. – szólítottam le, remélve, hogy ez a köszönési mód a megfelelő-Kér egy kis teát? – mosolyogtam rá, majd felemeltem a kancsót és vártam, hogy elfogadja, vagy szitok áradat fog várni.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Feb. 10 2014, 18:04

- Ebben biztos vagyok :] - nyugtattam meg a lányt, bár a megfogalmazás rossz, hiszen erre nem volt szükség. Még egy utolsó meghajlás és ezzel kihátráltam a helyiségből, újabb békésen lezajlott tíz percet hagyva magam mögött és ami azt illeti, újabb olyan tíz percet, ahol nem az történt, amiért jöttem, de azért nem unatkoztam. Az unalom akkor enne meg, ha a harmadik köröm is ilyen lenne, így előre elhatároztam, hogy akárki jön velem szembe, nem a kedves, barátságos oldalamat fogom neki mutatni. Hogy gonosz leszek-e, esetleg rámenős, vagy alávetem a pácienst valami különös tesztnek, azt majd a helyzet adja, lényeg hogy másfajta szórakozásra vágytam.
A pár perces időintervallumban megragadtam az alkalmat, hogy egy pohár ásványvízzel leöblítsem a torkomat és ellenőrizzem a külsőm kifogástalanságát. Sok mindent lehetett rám mondani, de azt, hogy igénytelen lennék, semmiképp, így addig igazgattam a szokásos fekete ingemet, míg ki nem simítottam rajta minden csúnya redőt és meg nem találtam a gallérom optimális magasságát. Nemsokára megérkezett a számom, mely ezúttal az egyes volt, a legszélső ajtó. Nem ígért sok jót, egy széksoron is azok a zárkózott emberek, akik a szélére ülnek, és azok az önbizalommal teliek, az uralkodó típusok, akik középen foglalnak helyet. Ha az előbbi lány a hármas ajtónál ilyen volt, akkor a mostani párom talán meg se fog szólalni :]
Mosolyogva, az ajtót szélesre tárva nyitottam be. Gesztenyebarna, szemét félig eltakaró haj, karcsú alak, nagy mellek, hosszú combok, az alakja már túl karcsú ahhoz, hogy mutatós legyen, nem látom az arcát a hajától, már láttam, megismert. Nos, ezek voltak az első gondolatok, melyek elöntötték az elmémet a látványra reagálva, és a címszavak lassan ki is bontották önmagukat, különös tekintettel arra, hogy frontharcossal találtam szembe magam, aki tudhat egyet s mást már rólam.
- Szervusz :] - köszöntem hasonló közvetlenséggel, és a minimális tiszteletet sugalló főhajtással - Nos, ha el tudsz képzelni rajta kívül mást is befont, hosszú hajjal, vészjóslóan villanó vörös szemekkel, közönyös arccal és sunyi mosollyal, akkor nem, nem én vagyok - feleltem némi gúnnyal a hangomban, majd követtem a példáját és leültem a fotelbe. Minimális változás a szobában, csupán csengő nincs, egyébként ugyanaz a berendezése, mint az előzőnek. Hmm... Nos azt hiszem, ez egy kóstolgatós beszélgetés lesz, meglátjuk meddig jutok. Nem vallott magas intelligenciára, hogy csupán egy álnév elég egy ennyire egyedi külsejű ember személyében való kétségek felébredésére :]
- Rossz helyen ülsz, neked az ölemben a helyed :] - szólaltam meg, egyelőre mellőzve a jelzőt. Egy szépségem, vagy egy cica, esetleg egy szívi annyira egyértelművé, szájba rágóssá tette volna a mondatot, ellenben így talán egy kicsit el kell majd gondolkodnia az értelmén, és az az egy fél másodperc is hozhat kellemes meglepetést.
- Miért takarod el az arcod? Rendkívül előnytelen ez a frizura, zárkózottságot sugall - tettem fel egy kérdést, újfent elhagyva valamit, amit ilyenkor hozzá szoktam tenni: a bókot. Ugyanis az én ízlésemnek aránytalan alkata ellenére volt benne olyan, ami megfogott. Különösen a lábai. Kár, hogy ismerheti Szophiet, így egy fokkal bonyolultabb lenne a dolgom :]

by **Szophie** Hétf. Feb. 10 2014, 18:34

Danee
Tetszett a meglepettsége. Először a farkasomra csodálkozott rá, pedig még nem is látta élőben Vezért, aztán pedig a súlyemelésemre. Mindig viccesnek tartom, ha használom ezt a jártasságot, épp ez volt az oka annak is, hogy megvettem. Mókás dolog nagy tárgyakat könnyedén emelgetni. Egyszer kipróbálnám, hogy hozzávágok valakihez egy ilyet egy küzdelem során, vagy ilyesmi. De eddig nem nyílt alkalmam használni ezt. Na majd egyszer..
Végül rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. Ennyi cécó egy kis zenéért.. Biztos nem mentem volna el eddig. Persze mondják, hogy a zene sok ember éltető ereje. Én sosem nőttem hozzá ennyire a dologhoz, habár nyugalmas óráimban igazán szívesen zongoráznám el kedvenc darabjaimat. De meg vagyok nélküle is.
A tánc nem tartott soká, csak pár röpke pillanat, lépés volt mindössze. Mint ahogy magára az ismerkedésre sem jutott túl hosszú idő. Ez van, majd máskor befejezzük. Már így is azt hiszem, egy kicsit túlfeszítettem a húrt. Bár.. lehet-e túlfeszíteni az ilyesmit?
- Viszlát. - integettem mosolyogva.

Atoru
Kissé elvarázsoltan lépkedtem ki a szobából, hogy a rendezők újra mindent visszapakoljanak a helyükre. Még hallottam magam mögött, ahogy bosszankodva felkiált az egyik a sarokba pakolt bútorok láttán. Ezen jót nevettem, ám nem sikerült túl hosszan kirángatnia gondolataimból, hamarosan újra magamba mélyedtem. Ez a bábozósdi egyre különösebb irányba halad, és egyáltalán nem biztos, hogy jó felé. Láttam a tekintetét. Tudom, hogy azt értem el, amit akartam. Csak a kakukkos óra mentett meg attól, nehogy bűnös legyek. Megingathatatlan hitem megingott mindenben, mindenkiben. Snowcat.. Snowcat! A játék nem ugyanaz, mint a trófea, ugye? A macskás fiút akartam! Ő annyi mindent tudott erről.
Köszönés zökkentett ki, felnéztem a belépő fiúra. Arra sem emlékeztem, mit csináltam az elmúlt percekben, vagy hogy kerültem megint a terembe. Ez egyáltalán a saját termem? És most miért.. ugyanaz minden?
Felnevettem. A fiú köszöntése kissé különösen hatott úgy hirtelen, hát még a következő mondat. Nem voltam benne biztos, hogy ő tényleg a párom, vagy... csak egy pincér. O.o Az előttem elterülő pohárra néztem. Az előbb épp eleget ittam, ám mégis újra szomjas voltam.
- Igen. - bólintottam. - És szia. A nevem Szophie. - mosolyodtam el lágyan, kedvesen. Kicsit furcsa volt, ahogy ott állt, feszengve, szinte félve.
- Valami.. gond van? - kérdeztem félszegen. Nem akartam rögtön a szívébe taposni, csak... mégis meg kellett kérdeznem! - Nyugodtan ülj le. - mosolyogtam. - És vegyél valami étel, igyál, akármi. - próbáltam oldani a hangulatot.

by **Szophie** Hétf. Feb. 10 2014, 18:49

Snowcat
Meglepve vettem tudomásul szavait. Szóval Szophie tényleg így csinálja mindig! Sikerült az ujjaim köré csavarnom, még lelki társnak is nevezett! Egyszerűen fenomenális vagyok! Értek már az emberi párzási szokásokhoz is. Persze ez egy ilyen különleges farkastól nem is akkora csoda. Viszont ő összefüggő mondatokban beszélt, nem feltétlenül összevissza, hanem rendesen reagált a mondandómra. Nem tudom, ennek mennyi a jelentősége, vagy mennyi nem. Talán legközelebb kipróbálom ezt a fajta megoldást is. Lehet, hogy elég csak csacskaságokról beszélni, de értelmesen? scratch

Talán majd hagyom akkor a másik félt előbb beszélni.
Tücsök. Egy pár pillanatig ugyanolyan fejjel meredtem az ételre, mint a pincér, aki kihozta, majd megszólaltam.
- Ínyencség. - ámultam. - Hümm.. Tetszik. - ezzel jóízűen befalatoztam. És tényleg, mesés ízük volt. Talán a koboldéhoz tudnám hasonlítani..
- Finom. - állapítottam meg csillogó szemmel, ám alighogy befejeztem az evést, csengő jelezte az ismerkedés végét.
- Ohm.. - hajtottam le szendeséget tettetve a fejem. - Örültem kedves lelki társam a találkozásnak. Remélem, még látlak. - élénkült fel a mosolyom. - Addig is vigyázz magadra, meg a mókamester kis állatodra. - kacsintottam pet társamra. Természetesen nem kell mondanom, amint kiléptek, szakadni kezdtem a nevetéstől. Ez szép alakítás volt, mesés! Talán nem is olyan rossz dolog ez az ismerkedés. Talán van valami oka, hogy a gazdám annyira kedveli. Azt hiszem, fojtatni fogom ezt a viselkedést. Tetszik.

Peter
Amint újra visszatérhettem a terembe, csendesen lecsüccsentem a fotelomra, és bájos mosolyt erőltetve arcomra vártam a következő szerencsést, aki megismerhet. Igen, szerencsés ember, mert egy farkas csodálatos kegyeit élvezheti! Most már biztos vagyok benne.. király vagyok. És csodálatosságomat most megosztom az alattvalóimmal is, azokkal a fránya emberekkel. Vajon.. ki lesz a következő?
Elrendeztem a szoknyámat, a farkamat is szelíden magam alá húztam. A fülem békésen lapítottam le, hogy egy kicsit csálén álljon, aranyosan.

Spoiler:

by **Peter Worker** Hétf. Feb. 10 2014, 19:42

Veronika

Jól esett az Aival való beszélgetés, nagyon különleges volt a lány és sajnáltam, hogy ezt eddig nem igazán vettem észre. Csupán csak az volt a probléma ebben az egészben, hogy olyan hamar búcsúznunk is kellett egymástól, pedig úgy gondoltam, hogy tudtunk volna még miről társalogni. Csak kettesben a szobában minden olyan zavaró tényező nélkül, mint az idő lejárta, vagy a kezdetleges szorongás érzése. Jó volt! Mosollyal az arcomon léptem ki a szobából és gondolkodtam el a folytatásról a pár perces szünetben. Milyen lány lesz a következő? Ismerni fogom? Esetleg neki is lesz barátja? A néma gondolkodásom közben az ingemet újra magamra vettem, igazítottam meg a ruhám, a hajam, majd indultam el a következő ajtóhoz.
Az imént dicsérte Ai a rózsát, így bátorkodtam ismét ehhez az apró és kedves trükkhöz fordulni segítségül. Az első benyomás majd mindig számított és bár unalmas nem akartam lenni, mégis újra egy rózsát idéztem elő jégből az ujjaim közé. Tetszeni akartam. Bár az előző szobában úgy tűnhetett, hogy meginogtam egy pár pillanatra, kilépve onnan mégis olyan érzés kerített a hatalma alá, mintha csak most érkeztem volna meg ide. Furcsa volt és szokatlan. Nem szerettem az ismeretlen dolgokat.
Ahogy kopogtam, és ahogy engedélyt is kaptam, úgy lassan nyitottam és léptem be hozzá. A fogásom alább hagyott, az ujjaim elengedtek és csúszott is ki a jég a kezemből, ahogy megláttam őt. A rózsa könyörtelenül zuhant a földre, millió darabra tört a jég. Nem tudtam, hogy mi szándék vezérelt, de leguggoltam, talán menteni akartam még. Hátha, de nem.
- Bocsánat. – szégyelltem magam és bár felnéztem eleinte rá, a szemeim hamar lesütöttem. Volt a tekintetében valami, mi miatt nem tudtam tartani hirtelen a kontaktust – Eh, ez már menthetetlen. – sóhajtottam nagyot, majd álltam fel lassan. Miközben leültem elé az asztal másik végére, úgy pár jégből készült szép pillangó lepte el a lányt. A másik képességem, mit már szintúgy használtam nem rég – Rózsát akartam adni, de az imént… - itt megálltam és jutott eszembe, hogy látta az egész jelenetet – Remélem, hogy ők is megteszik. – táncoltattam körbe rajta a pillangókat, majd leszálltak azok rá és az asztalra elé – Hogy vagy? A nevem Peter, te pedig…?

by **Aidor** Hétf. Feb. 10 2014, 20:25

-Szia Aidor. Hát te miképp keveredtél erre a rendezvényre? Nem vártam volna, hogy veled is találkozok itt.
-Igen, engem is meglepett. Mondtam majd eszembe jutott leülni. Leültem...
-Hosszú történet... azt hiszem csak kíváncsi voltam.

-Eddig hogy teltek el a köreid? Na jó olyan sok kör még nem volt, eddig csak két beszélgetésen vagyunk túl…Szerinted meddig fog ez még tartani? És mik lehetnek ezek a zajok? Idáig csend volt kint…
-Erre csak vágtam egy hülye vigyort. Hát... azt hiszem jól. Mondtam, gondoltam sem a hely sem az idő nem alkalmas rá, hogy bővebben kifejtsem azt a tényt, hogy gyakorlatilag még nem találkoztam senkivel ahhoz képest, hogy a rendezvény elejétől kezdve jelen voltam... Inkább eltereltem a témát.
-Zaj? Követtem a tekintetét az ajtó fele. Most, hogy mondta tényleg van valami. Különös normál esetben magas hallgatózás nélkül semmiféle zajnak nem szabadna átszűrődnie az ajtókon. Hegyeztem a fülem, ez egyértelmű. Csakugyan hallatszik valami.
-Megnézem és szólok csinálják halkabban. Felálltam és az ajtóhoz mentem, de hiába nyomtam le a kilincset az ajtó nem mozdult. O_o
Ez azt jelenti... Hogy... be vagyunk zárva... Nyugi... nem izgulni kell, egyáltalán nem fura ha egy lánnyal vagyok bezárva... teljesen megszokott dolog... Dehogy megszokott... Ilyen is csak az animékben történhet. Na szedd már össze magad... Hol maradnak a szokásos megjegyzések? Most valami olyasmit kéne mondanom, hogy: Miért mindig velem történnek az ilyenek? De mégse tettem, még a végén Licht magára venné a dolgot és véletlenül se szeretném megsérteni. Ezért halál komoly tekintettel felé fordultam...
-Azt hiszem... be vagyunk zárva.

by **Justin Taylor** Hétf. Feb. 10 2014, 21:05

/Shukaku/
Szép nap virradat ránk ebben a különleges világban. Éppen jó volt arra, hogy sétáljak egyet és minél többet fedezzek fel a Kezdetek városából. Ezen a napon elhatároztam, hogy a nyugati részt fogom bejárni. Barátságos környék volt és tele játékosokkal. Pont azon tanakodtam hogy milyen jó lenne végre barátokat szerezni. Eddig csak egyetlen embert ismerek ebből a világból és ő Szophie. Nem mintha ez valami baj lenne, de én szeretnék más barátokat is szerezni. Egyszer amikor beszélgettem vele akkor ajánlotta hogy nézzek szét a Kezdtek városának nyugati felén, mert ott lesz rá alkalmam hogy barátokat szerezhessek, sőt talán még szerelmet is. És a sors különös fintora képen, pont egy mellettem lévő kávéház plakátján láttam hogy villám randikat szerveznek. Természetesen egyből kaptam a lehetőségen. Mikor beléptem az épületbe két ajtó fogadott. A jobb oldalin egy rózsaszín női alak a bal oldalin pedig egy kék férfi alak volt. Bementem a saját ajtómon. Egy nyugodt kis szobába érkeztem, ahol voltak más fiú játékosok is meg persze fotelok és rágcsa Very Happy

. Egy másik játékos elmondta nekem, hogy mit is kell itt pontosan csinálni. Miután megtudtam, hogy mi a dolgom nem volt más hátra, mint hogy ledőljek az egyik fotelba és megvárjam amíg az óra tízet üt. Már jó ideje várakoztunk amikor belépett hozzánk egy csinos női alak és elkezdte összeírni a névsort.
- Justin Taylor a nevem.
Miután mindenkinek felírták a nevét megválaszolták a játékosok kérdéseit, majd megnyugtattak mindenkit hogy az itt fogyasztható étel és ital ingyen van. Hála Istennek ennél jobb hírt talán ma már nem is kaphattam volna hiszen anyagilag egy kicsit le vagyok égve Rolling Eyes

. A tájékoztatás után egy pillanatra eltűnt, majd újra felbukkantak és elvezettek minket egy másik terembe. Mikor beléptünk egy sor első osztályú pincérlány fogadott minket … illetve egymástól elkülönített termek. Mindegyiknek az ajtaja meg volt számozva egytől-tizenháromig. A segítő mindenkinek a kezébe egy számmal ellátott kártyát adott, ez jelezte a termeinknek a számát ahol találkozni fogunk a randi partnereinkkel. Az enyém volt a tizenkettes szám. Elmondták hogy minden randit más teremben tartanak vagyis hogy majd vándorolnunk kell a termek között. Mikor véglegesen megtudtunk már mindent mindenki elindulhatott a saját termébe. Én még kint maradtam egy kicsit hogy rendbe szedjem magam (azért mégsem jelenhetek meg egy randin úgy mint egy csöves) majd én is bementem a saját termembe. Amikor bementem az én termemben már világos volt és ott ült az asztalnál egy nagyon helyes és aranyos lány. A terem igaz hogy kicsi volt, de éppen alkalmas egy randira. Középen volt egy asztal ahol tudtunk beszélgetni.
- Szia. Ne haragudj hogy késtem. A nevem Justin Taylor…

by **Shukaku** Hétf. Feb. 10 2014, 21:52

/Justin/

Shu nyugodtan áll, várja az érkezőt, és bár egy kicsit elmerül a gondolataiban, hiszen a fiú valóban késett egy keveset ahhoz képest, ahogy az előző párok beléptek, annyira mégsem bambul el, hogy ne tudjon azonnal feleszmélni, és rögtön mosolyogva meghajolva válaszolni a fiúnak.
-Szia! Az én nevem Shukaku, ő pedig Timidus, a barátom, és tollas sárkány.
-Yap! Szia!
Csipogta a sárkány, és bár a szavait nem érthetted, a bólogatásból, integetésből, majd a mellsői megrogyasztásával bemutatott meghajlásból nem eshetett nehezedre kitalálni a jelentését. Shu most már nem felejti el azonnal hozzátenni a sárkánynak az ő életében betöltött szerepét, illetve inkább a kölcsönös, kettejük közötti kapcsolatot, hiszen egy picit már ő is unja újra és újra elmagyarázni, hogy Timidus nem a petje, és ő nem a gazdája, meg ez sem így, meg az sem úgy. Így sokkal egyszerűbb. Nagyon reméli, hogy így kikerüli ezeket a felesleges köröket.
-Ne aggódj, nem késtél semmit.
~Na jó… egy picit de, de azt hiszem illik is egy kicsit késni a találkozókról. Bár azt nem tudom, hogy ilyen megszervezett valamikről is, amikor csak az ajtó küszöbét kell átlépni… de biztosan.~
Végignéztek a fiún, és bár Timidus elkötelezte magát Tachinak, most kezdett ráébredni arra, hogy feladatának második felét is el kell kezdenie. A srác inkább volt nevezhető számára kölyöknek mint férfinak, olyan kis aranyosnak tűnt. Az egy cseppet sem zavarta, hogy zöld szemeivel és szöszi hajával nagyon emlékeztetett egy bizonyos általa nem kedvelt másik kölyökre, hiszen nagyon régen megtanulta már, hogy ne alkosson véleményt a külső alapján. Nagyon remélte, hogy ha Justin gyerekes is lesz, akkor az a Shukakuhoz illő, kedves gyerekességgel fog belőle áradni, nem pedig Alex pimaszkodó, nagyképű és makacs módján. Ami még érdekesebb volt a történetben, hogy ezek az apró kis jellemvonások ezúttal Shu figyelmét is felkeltették, gyorsan lesütötte a szemeit, és hellyel kínálta a fiút, majd ő is leült, és igyekezett kissé piruló arcát a teásbögre mögé rejteni. Nagyon remélte, hogy a partnere talpraesettebb mint ő, és elkezdi a beszélgetést, mert jelenleg neki egy szó nem tudta volna elhagyni a torkát, annyira zavarban volt. Ezt Timidus is észrevette, és bőszen vigyorogva ereszkedett le mellé, és fejével biztatóan a fiú felé intett.

by **Szophie** Kedd Feb. 11 2014, 10:36

Csendes ücsörgésem közben figyelmem a tálra terelődött, melyben édességek voltak. Ilyenkor vajon.. kötelező sütizni? Szophie mindig ezt teszi - bár ő máskor is. Pedig nem olyan finom dolog ez, de hát ha neki ez tetszik, akkor én nem szólok bele. Vagyis nem mindig, csak néha.
Ügyetlenül kivettem egy csokis kekszet a helyéről, és féloldalasan beleharaptam. Lassan kezdtem el nyammogni, szinte nem is haraptam, csak úgy nyalogattam. Itt volna az ideje, hogy megérkezzen az ember társam, aki kegyeimben részesülhet.
És abban a percben lépett be. Talán már ilyen varázslatos új képességem is van, hogy megérzek ilyesmit.. Vagy csak az ösztön, nem tudom. Voltaképp még mindig fogalmam sincs, mit foghatok az ösztöneimre, és mit nem. Igazán írhatott volna valaki egy tájékoztatást erről, esetleg belém programozhatta volna. Na nem mintha annyira tényleg nagyon fontos lenne, csak engem foglalkoztat a kérdés.
Önkéntelenül is vigyorra húzódott szám, ahogy megláttam a sárkányos frontharcost, ám vigyoromat gyorsan mosollyá palástoltam, mielőtt még megláthatta volna szemfogaimat.
- Üdv. - köszöntöttem, ám abban a pillanatban a jégvirág összetörésének hangja töltötte be a termet. Bántotta a fülemet a zaj. Egy nyüszítés tört elő belőlem, miközben füleimet lelapítottam. Hamarosan azonban újra csend lett, csak a fiú mentegetőző hangja maradt meg, ami már nem is volt olyan kellemetlen. Persze azért Szophie hangja ezerszer kellemesebben cseng.
Kis pillangók szálltak el előttem. Érdeklődve értem hozzá az egyikhez, böködtem meg. Vajon milyen íze lehet? Ahogy közelebb szállt hozzám, nem bírtam megállni, eltátottam a szám, és bekaptam. Bizonyosan látta hatalmas fehér szemfogaimat, ejjejj. És a jég csak lassan szétolvadt a számban. Semmi különös, egyszerű hideg víz íze volt.
Különös volt a helyzetem, ugyanis ezzel a sráccal már sokszor találkoztam, találkoztunk, de Szophie sosem beszélgetett vele. Nem is értem, hisz még céhtársunk is volt. Most pedig itt áll előttem, és nevemet kérdezi, bemutatkozik, ajándékot hoz - a pillangó ajándék, ugye? - és még a hogylétem felől is érdeklődik. Hehehh.. Elmondhatom majd magamról, hogy többet beszéltem a fiúval, mint a gazdám. Ami azért ritkaságszámba megy.O.o
Nem voltam teljesen biztos abban, hogy mit válaszoljak. Hisz ha lebuktam, ha rájött, hogy én ki is vagyok, akkor teljesen értelmetlen lenne azt mondanom, hogy Veronika vagyok. Ha pedig mégsem jött rá, akkor felfedjem-e magamat, avagy sem?
Félszegen hajtottam le a fejem, füleimet kétoldalt lehajtva, ám közben mégis érdeklődően a fiú felé fordítva. Nem tudtam, mit feleljek, így csak szégyellősen ücsörögtem ott, és még csak véletlenül sem fordítottam a fiúra a tekintetem.

by **Noxy** Kedd Feb. 11 2014, 12:51

Kabuto/Tachi

Hát még jó, hogy nem kellett sokat várni rá, hogy megjöjjön a következő, egyben a harmadik ember. Az viszont nem jó, hogy pont egy olyan fronttárs, akiről igencsak nagy visszhangok maradnak utána. Nos, elsőre valóban nem votlam benne biztos, hogy ő az a lusta típusú vörös fiú, aki körül úgy őgyeleg Szophie. Nem is tagadta, ellenkezőleg még be is jelentette, hogy nem ő lenne, ha nem olyan lenne, aki. Tény és való, hogy minimális tisztelettel köszöntött annak ellenére, hogy nem is nagyon veszi ki a részét a bossharcokban, de azért nagyon nem tetszett nekem ez a gúnyolódó hangnem. Ennek a neveletlenségnek azért mégsem adtam hangot, hiszen azért vagyok itt, hogy megismerjek ismeretlent és jobban megismerjek ismerőst. Csak akkor ítélkezem igazán, ha már az illetőt igencsak jól megismertem. tachiról meg csak annyit tudok, amennyit eddig: vörös indikátor, és mégsem Kazuma-féle gyilkos, Szophie szerelmes belé, nagy nőcsábász, akár Ren.
Ez még oké is lenne, és talán meg tudnék bocsátani a fiúnak, de amikor leültem, rögtön közölte, hogy jobb helyem lenne az ölében. Teljes meghökkenéssel néztem rá a fiúra, aztán csak megcsóváltam a fejemet.
- Ne haragudj, de inkább ülnék ott, ahol eddig ültem
És csak jött az újabb próbálkozás, mikor ittam egyet a kakaómból. Ez a fiú teljesen vak? Mai napon hátrakötve hordom a hajam egyrészt. Másrészt meg pont egy olyan emberrel próbálkozik be, aki ismeri már a barátnőjét, és csak egy szavába vagy PÜ-be kerülne szólni neki, hogy a szerelme éppen kavar a háta mögött. Szívem szerint meg is tenném, hiszen Szophie-nak joga van tudni arról, hogy "felszarvazzák". Meg is tudnám érteni, ha kiborulna ezen, hiszen engem is hogy átejtett Yuichi... hogy nekem is van valakim, ezt majd akkor mondom, ha kérdezik, bár nem tabu a viszonyom Ozzal.
Azért nem szándékoznék szólni a barátnőjének erről. Egyelőre még nem. Mert talán még félre is ismerhetném a fiút, de az is lehet, hogy Szophie nem akarna nekem hinni. Inkább ki is találtam rögtön egy teljesen átlagos barátkozós/ismerkedős kérdést.
- Mesélj, miket szoktál csinálni, amikor nem vagy a fronton? - kérdeztem.

by **Atoru** Kedd Feb. 11 2014, 15:45

Úgy tűnik jó volt a választott hangnem, vagy talán másért kuncog a lány? Mindegy is, mindenesetre a teát elfogadta, én pedig szívesen töltöttem neki, hogy jobb színben tüntessem fel magam. Közben pedig azt is megtudtam, hogy Szophie-nak hívják. Ez biztos valami angol név, és így ránézve, nem is nézett ki japánnak. Csak azt nem értettem, hogy mégis miért nem üvöltötte le eddig a fejem? :suspect:Pedig anyu is állandóan kiabált velünk, amikor valami rosszat csináltunk, habár az általában Hachiro volt, akit leszidott, de azért néha én se kerülhettem el a szülői haragot. Miután kitöltöttem a teát, úgy látszott az igazgató rájöhetett, hogy egy kicsit feszült vagyok, ezért megkérdezte, hogy mi a baj. De hát nem épp a baj miatt jött? :suspect:Vagy egyáltalán ő az igazgató? Jobb lesz megkérdezni.
- Elnézést, de nem ön ennek a kávéháznak a vezetője? Mert tudja, ma mobokat öltem, amikor egyszer csak itt teremtem és fellöktem egy pincért. Persze felsegítettem utána, ő pedig mondta, hogy kövessem. Ő ehhez az ajtóhoz vezetett, majd mondta, hogy lépjek be. A legrosszabbra számítottam, hogy a főnökével kerülök szembe, aki leszidna, hogy miért nem figyelek jobban. Azonban nem volt itt senki, így vártam és jött ön. Azt hittem, hogy ön az igazgató, aki azért jött, hogy leszidjon.Nem tudtam, hogy most tegezzem, vagy magázzam, hisz mégis csak lehet, hogy ő az igazgató, azonban nem lehet nálam sokkal idősebb. Utána megkínált sütivel is, azonban elutasítottam.
- A hölgyeké az elsőbbség. –mosolyogtam rá, azonban kicsit zavarban éreztem magam. Hisz mégis csak egy lány! Már csak egy kérdés maradt válaszolatlan. Ha ő nem az igazgató, akkor ki? És mit keres itt?
- Elnézést kisasszony, elmondaná, hogy mi folyik ebben a kávéházban? Mert amint hallom, eléggé hangosak odakint. – Mutattam az ajtó felé, ahonnan furcsa hangokat lehetett hallani.

by Ajánlott tartalom