[Event] Karácsonyi Event

by **Kayaba Akihiko** Pént. Dec. 21 2012, 01:15

Résztvevők: Peter Worker, Miyanari Kana, Sakamoto Rin, Fuun Kotarou, Anatole Saito, Tatsuki Ranmaru, Shiel D. Lewis, Kusumi Ayani, Halász Alex, Incubus, Zhel T. Everett, Hokushin, Kazuma, Szophie, Hasarii Fumiaki, Bornis, Arisa Miyu, Ryuninji Ren

Előre is kérem, hogy az eventet ne használjátok fogadások teljesítésére.
Az állatidomárok pet nélkül ébrednek.

Az egyik nap nem a megszokott helyen ébredtek. Mindannyian külön, egy kis havas szobában ébredtek, a földön tartózkodva, akármilyen alvási vagy fekvési pózban. Nem vagytok megfázva, úgy látszik, hogy ébredésetek előtt letettek oda teleportálva. Természetesen még feküdhettek valamennyit a hideg hóban, vagy a hirtelen hideg hatására fel is ugorhattok, vagy akármi ami a fejetekbe ugrik. A lényeg, hogy egy üres, havas szobában vagytok, FONTOS, hogy mindannyian külön, szóval teljesen egyedül. Szépen mindenkinek külön szobája van és egymást nem halljátok. Mindannyian valahogyan kisebbnek érzitek magatokat, a szokásosnál is kisebbnek. A következő lehetőségek, amiket felsorolok, csak említésszerűek a különböző cselekvések esetén, természetesen senkit sem tiltok el attól, hogy ne vegyen észre semmit, beleértve, hogy átváltoztatok. Ennek kitalálására több módszer is van. Először is az, hogy a testetekre néztek, így meglátjátok, hogy fehér kesztyűben, cipőben és zöld ruhában, beleértve kabátkában vagytok, nem kifelejtve a sapkát, minek a tetején egy kis fehér pehely van. Aki szeretne eljátszadozhat vele. A másik lehetőség, hogy kitapintjátok azt, hogy bizony hegyes a fületek, természetesen ez Rinnek nem lesz a megvilágosodás pillanata, hiszen ő alapból hegyes fülű. A harmadik opció, hogy megnyitjátok a felszereléseteket és a benne lévő tükröt használva magatokra néztek és meglátjátok magatokban... Mikulás kis elf segítőit. Ha valaki szétnéz a felszerelések között észreveheti, hogy minden felszerelt és nem felszerelt tárgy eltűnt, beleértve a hazatérés kristályt is. Teljesen üres. Nos, ha észrevettétek, ha nem, körülbelül öt perc múlva hirtelen halljátok, ahogy valaki egy hangszórón keresztül megköszörüli a hangját. A rövid másodpercek után egy mély, helyenként meg-meg álló, furcsa hang szólal meg.
- Köszöntelek titeket a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson. Még mielőtt meglepődnétek, mindannyian aláírtátok a jelentkezési papírokat - itt halkan súgja, de a hangszóró miatt lehet hallani - álmotokban - vissza emeli a hangját - , hogy részt vegyetek ezen a cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játékban. - megáll egy kis időre majd folytatja - A nyertes jutalma az örökké tartó robotmunka, beleértve a meglepetés csomagok készítését, csomagolását és néhány játék bepakolását, na meg süti. A sütit mindenki szereti. - ismét megköszörüli torkát, ezúttal egy kis hurutos köhögéssel megsózva - Kérlek lépjetek be az ajtón, hogy megkezdődjön az első kihívásotok.
Ekkor előttetek, a szoba egyik falán egy ajtó jelenik meg, ami felé az van írva, hogy: Mágikus Random Szoba. Ezen lehet átmennetek a szobába. Ha átmentetek, ha nem, körülbelül egy perc múlva ismét megszólal a hangszóró.
- Ó, el is felejtettem. A kezdő szoba körülbelül egy perc múlva összeroppan, pixeleire szedve mindent és mindenkit, ami benne tartózkodik. - a végén még lehet hallani, ahogy elrágcsál egy sütit.
Így a sztrájkolók is kénytelen lesznek, hogy átmenjenek. Ha mindenki belépett, akkor megszólal egy irtózatosan hangos kürt, majd a szoba, ami eddig ugyanúgy nézett ki, mint az előző, hirtelen, egy szempillantás alatt kinagyobbodik és a szemközti falon egy másik ajtó jelenik meg. Ugyanebben a röpke minutumban a teljes szoba megváltozik. (Csak mellékesen szeretném megjegyezni, hogy akármilyen ésszerű megoldást elfogadok, nincsen megszabva, hogy hogyan oldod meg, az event főleg arra van, hogy mindenki kreatívkodjon és együttesen jól érezzük magunkat. Remélem ez majd átjön. Very Happy

)

Peter Worker: A te szobádban térdig ér a hó, így nem tudsz gyorsan közlekedni. Úgy látszik, hogy nagyon picike elfecskére sikerültél, hiszen az égből leeső hópelyhek, akkorák, mint a fejed, ami a testedhez képest még egy kicsit nagy is. Próbálj valami megoldást találni, hogy biztonságosan a szemben lévő ajtóhoz juss, vagy csak szállj a "Pain train"-be és menj egyenesen, miközben a hópelyhek nagyot koppannak a fejeden. Ha egy hópehely a fejedre esik, koppanást, majd fájdalmat érzel, ilyen eddig még nem volt a játékban. Az érzés elég kellemetlen és ha fejfájás nélkül ki akarsz jutni, bizony tényleg ki kell valamit találnod.

Miyanari Kana: Te egy átlagosan kicsi törpe méretű elf lettél, azonban a te szobádban csak az az új, hogy az ajtó nem veled szemben, hanem a bal oldalon van. A talajon nincs sok hó, annál inkább a falakon. Azonban, amikor lépni próbálsz, kiderül, hogy annyira gyors vagy, hogy elf tested a szemközti falnak megy. A fal természetesen tele van hóval, és mintha nem érvényesülnének a gravitáció hatásai, ha neki mész nem esik le. Csípi az arcodat, na meg irtózatosan hideg is. Kiderült, hogy annyira gyors lettél, hogy elég egy lépés ahhoz, hogy a szoba egyik végéből a másikba rohanj és ezt a gyorsaságot nem tudod befolyásolni, így nem tudsz majd megállni a szoba közepén. Ki kell találnod, hogy hogyan éred el azt az ajtót, ami a bal oldaladon, középen áll.

Sakamoto Rin: Nálad minden fordítva működik. Pici elf testedet akárhogyan is mozgatod, teljesen az ellentettje történik. Ha a bal kezedet mozgatnád előre, akkor a jobb lábad mozdul hátra. Az egyetlen testrész, amit rendesen tudsz mozdítani az a fejed. Vajon miféle butus táncmozdulatokkal jutsz el a szemben lévő szobáig? Ezt a mozgást sehogy sem tudod megszokni... Természetesen, ha a földre esel, akkor nem lesz gond, hiszen hó van ott, ami sajnálatos módon hideg.

Fuun Kotarou: Átlagosan kicsi elf tested alatt a hó hirtelen jéggé változik. Nem elegendő, hogy valahogyan elfelejtettél jég korcsolyázni (feltéve ha a karaktered tudott) ez a jég nagyon csúszós és a közelben nincsen semmi hó, ami támaszt nyújthat. Így elég könnyűnek tűnhet, de az ajtó kicsit magasabban van, körülbelül a fejmagasságoddal egy vonalban, így minden egyensúlyérzékedet bele kell fektetned a feladatba.

Anatole Saito: Az átlagosnál csak egy kevéssel kisebb elf tested alatt kivételesen nem hó van, hanem aranyérmék! Mindegyik érme körülbelül, akkora, mint a tenyered és a földön lévőek körülbelül a bokádig érnek. Az égből is "érme hull", de ezek nem fájnak, ha a fejedre esnek. A szemközti oldaladon nem egy ajtó van, hanem egy óriási láda, előtte egy táblával. "Csak akkor nyílok, ha azt az érmét adod nekem, ami a legtisztább". Ez azt jelenti, hogy mindegyik érme különböző százalékban tartalmaz tiszta aranyat. Erre akkor is rájöhetsz, ha egy érmét a ládába teszel és az kiírja, hogy hány százalékos, majd, ha nem száz, kiköpi. Sajnos a felszereléseid közé sem pakolhatod őket, így kézben kell odavinned. Vesd be az aranyfelismerési tudásodat, hogy megtaláld az érmét, ami száz százalékban aranyat tartalmaz. (több is van) Természetesen más megoldások is lehetnek, hiszen ez egy szabad játék.

Tatsuki Ranmaru: Amint beléptél a szobába a tiéd teljesen sötét volt. Szó szerint semmit sem lehetett látni, csak érezni lehetett a körülbelül térdig érő havat. A te esetedben egy vékony, kissé hiperaktív hang szólalt meg.
- Az ajtó nem nyílik, míg meg nem dobsz! Találj el, ha tudsz, három fejű strucc!
Mivel a fegyvered nincsen nálad, ezért hógolyót kell gyúrnod és azzal kell eltalálnod a hiperaktív, rohangáló elfet. Vajon mennyire leszel pontos, ha nem a grandiózus látásodra támaszkodsz? Ha eltalálod, vagy valahogy megérinted az elfecskét, akkor hirtelen fényes lesz a szoba, ami eleinte kissé bántani fogja a szemedet. A fényesedés pillanatában jelenik meg az ajtó is, szembe veled.

Shiel D. Lewis: Te aztán óriási elf lettél. A fejed majdnem a plafont súrolja. Az előtted lévő ajtó, ami karnyújtásnyira van azonban teljesen miniatűrnek tűnik. Ha lepillantasz meglátod, hogy sok hóember pánikot keltve rohangál össze vissza a szobában. Ha valamelyikre rátaposol, vagy valahogy elintézed, akkor egy kicsit összemész. Vajon a lovagi erények, vagy a Godzilla vágyak kerekednek felül? Ne felejtsd el, hogy a vége felé már kisebb leszel, mint a hóemberek, akik mérgesek lehetnek rád, hogy pépet csináltál társaikból. Természetesen több megoldás is lehet, kitalálhatod, hogy erényekkel nyered meg, ez egy szabad játék.

Kusumi Ayani: Nálad aztán teljesen lebegni kezdett minden, beleértve magadat is. Úgy látszik, hogy a szobádban nincsen gravitáció, de nehogy azt hidd, hogy ez olyan egyszerű lesz. Az eddig a talajon lévő hó is lebeg, teljesen eltakarva a kilátásodat. Vajon sikerül megtalálnod az ajtót, a hóban úszva, amit el kell hessegetned az arcod elől, ha nem szeretnéd, hogy hideg hópelyheknek ütközzél. Az ajtó természetesen nem a szemközti falon van. Rád bízom, hogy hol.

Halász Alex: A te közepesen kicsi elf tested alatt jég van. Ez a jég azonban nem csúszós. Lehet, hogy azonnal feltűnhetett, de te nem látsz ajtót. A terem közepén a jégbe egy nagyobb lyuk van, ami a jég alatti vízbe vezet. Ez a víz tele van különböző halakkal és a lyuk mellett egy fagyott farönkön ücsörgő elfet is láthatsz. Ha megszólítod a következőt mondja:
- Tessék. - átad neked egy éles fadarabot - Ha elkapod nekem az aranyhalat, átengedlek.
Az aranyhal a víz alján úszik valahol. Amikor a vízbe ugrasz, nem érzel fagyasztó hideget, csupán egy kissé hideg. A hidegen kívül meg természetesen a sok hal is zavarhat téged, ami benépesíti a helyet. Ha a bottal, vagy akármilyen más móddal elkapod az aranyhalat, vagy valami más módot találsz a túljutásra, akkor az elf eltűnik és helyette az ajtó jelenik meg, a bejárati ajtóval szemben.

Incubus: Te is egy közepesen pici elf vagy, és téged egy üres szoba fogad, aminek az alján nincsen magas hó. A szoba közepén azonban áll egy teljesen komoly fejet vágó elf áll, fölötte egy lebegő felirattal: "Nevettess meg!". Az elfet azonban nem könnyű megnevettetni, hiszen meg sem szólal és a szóviccekre nem reagál. Ha sikerül megnevettetned, akkor megjelenik az ajtó, amin továbbléphetsz.

Zhel T. Everett: Te is egy közepesen kicsi elf vagy, egy szintén teljesen üres szobában, kis hóval a talajon. A szobád közepén egy elf áll, karba tett kezekkel. Ez az elf azonban feltűnően hasonlít a te elf kinézetedre, abban az esetben, ha tisztában vagy azzal, hogy törpe elf vagy. Azonban, ha beszélni kezdesz rájössz, hogy ő a te eltúlzott változatod. Nos, te egy kissé arrogáns vagy, ő nagyon. Te a legtöbb embert lenézed, szánalmasnak tartod, ő szuper lenéz mindenkit. Te barátkozni nem tudsz, őt taszítja a barátkozás, nem is próbálkozik. Te ritkán mutatod az érzelmeidet, ő soha. A felirat, ami fölötte megjelenik pedig az, hogy: "Nyerj meg egy vitát ellenem!" Ha sikerül, akkor megjelenik az ajtó, amin továbbléphetsz.

Hokushin: Te is egy közepesen kicsi elf vagy, a te szobád azonban egy kicsit sem üres. A kezdetek városának utcáit reprezentálja, havas talajjal. Az egyetlen bejárható terület a középső sétány, balra és jobbra épületek vannak. A te szobád azonban korántsem tűnik szobának, inkább egy örökös út előre, ahol a házak ismétlődnek. Magad előtt látod az ajtót, de sohasem jutsz közelebb. Útközben gyönyörű hölgyek bukkannak fel és kenyeret kérnek tőled. Ha megnézed a felszerelésedet észreveheted, hogy örök mennyiségű kenyered van. Az ajtó fölött csak egy felirat van. "Önzőség" Az ajtó csak akkor jelenik meg, ha valamelyik hölgynek elutasítod, hogy kenyeret adj, mikor neked végtelen van. Vajon te, Hokushin, a mindig jó szándékú ember, aki mindenkinek mindig adott képes leszel szembe szállni a jó cselekedettel? Ez egy szabad játék, tehát akármilyen megoldás lehet.

Kazuma: A szembe lévő falon egy vízesés van, és a plafon elég magasan tartózkodik. Kis elf testeddel meg kell másznod a vízesést, miközben az nagyon erősen löki az arcodba a vizet. Vajon sikerül kitartanod és teljesítened a célodat vagy valami alternatív megoldást találsz? A vízesés tetején ott vár az ajtó.

Szophie: Az üres, havas szoba közepén egy irtózatosan mély, sötét lyuk van, aminek a végét nem látod. Ha körbe nézel nincs más megoldás, mint, hogy bele ugorj. Vajon meg mered tenni? Mi lesz, ha nem éled túl? A lyuk alján ott a nyitott ajtó, amit persze nem látsz.

Hasarii Fumiaki: Te is egy átlagosan kicsi elf vagy. A szobád neked üres, azonban középen egy nő áll, akinek a feje fölött a következő feliratot olvashatod: "Csókolj meg!". Ahhoz, hogy teljesítsd túl kell tenned magad a nőktől való félelmen, vagy alternatív megoldást találnod. Ha sikerül megoldanod, az ajtó megjelenik.

Bornis: Te egy nagyon picinyke elf lettél. A szobádban zord időjárás garázdálkodik, pontosabban az a fránya téli szellő, ami keményen elfújja, sőt, elrepíti miniatűr testedet. Össze-vissza fúj téged, de sohasem az ajtó felé. Próbálj meg eljutni az ajtóig.

Arisa Miyu: Te is egy nagyon picike elfecske lettél. A szobádban azonban kifejezetten sok hó van. Nem ott, ahol állsz, hanem minél közelebb vagy az ajtóhoz, annál több hó. A végén már egy óriási dombszerű hóbucka takarja el teljesen az ajtót. Ásd magad valahogy keresztül, a nagyon, de nagyon hideg havon.

Ryuninji Ren: Te egy közepes méretű elf lettél. A te szobád azonban egy hosszú folyosó. Ez a folyosó tele van nagy mellű nőkkel. Az ajtó a tényleg nagyon hosszú folyosó végén van. Amint egy nő megpillant téged, felismer, örömében sikoltozni kezd és rád veti magát... szó szerint. Ez természetesen felriasztja a többieket is. Vergődj valahogy keresztül a nagy mellű nők között, vagy valahogy máshogy riaszd el őket, amíg el nem jutsz az ajtóig. Azonban, hogy legyen valami köze a szobának a karácsonyhoz, ezért a háttérben végig karácsonyi zene fog menni.

Nagyon sokat dolgoztam az eventen, így örülnék a tartalmas reagoknak. Szerintem elegendő lereagálható helyet hagytam nektek és, ha nem sikerül 250 szót írni, harapok.

Amúgy meg nem győzöm mondani, hogy ez az event szabad játék alapon megy, tehát akármilyen ésszerű megoldást elfogadok.

EDIT: Elfelejtettem írni, de a poszt addig tartson, hogy sikeresen teljesítitek a feladatot és úgymond kinyitjátok az ajtót, ami tovább visz.

Sorrend: nincs
Határidő: 3 nap, de ha kell, várok többet

by **Tatsuki Ranmaru** Pént. Dec. 21 2012, 08:20

Mindig Láncingben alszom. Ez alól nem nagyon van kivétel. Az ok igen egyszerű: így sokkal könnyebb megtartani a mindennapi rutin „hangulatát”. Hogy Aincradban bizony nincs pihenés, nincsenek lassú csütörtökök, vagy semmitsemcsinálok hétvégék, hanem minden egyes nap vagy az életedért kell küzdened, vagy ha olyan luxusban élsz, mint én, hogy a bejárható területek a szinted alatt vannak, akkor a többiekért kell harcolnod: hogy egyszer mindenki kijusson. És az elsők között akkor jobb esetben te legyél.
A kényelmetlen ruházathoz hozzászoktam: a SAO világa úgysem arról volt híres, hogy pl a saját testünket olyan remekül éreztük volna. Persze ez alól a szóbeszédek szerint némi kivételt képezett egy bizonyos igen rejtélyes intim mód, mert ha azt kikapcsoltuk, akkor még érzékenyebbek lettek a karakterek pixeljei, viszont így alapjáratom szerintem elég bénácska volt az érintkezés. Más persze mást mondott. Én nem tapasztaltam túl sok ilyet, ez egyszerű személyes vélemény volt abból a kevésből, mint amikor pl Kana a mellei közé került a… kezem… a hideg is kirázott a gondolattól. Vagy hogy Anat konkrétan rám csimpaszkodott: rossz emlék volt.
Azt hiszem, hogy ezekre a gondolatokra ébredtem. Arra, hogy már nem alszom. Automatikusan a szekrényem tetején hagyott szemüvegemet kerestem. Nem találtam. Oh – jött a megvilágosodás –, hát persze, hiszen ez a SAO. Lehívtam a menürendszeremet, és próbáltam megtalálni a szemüveget. Nem kellett ehhez látás, már betéve tudtam, hol találom. Azonban… a menürendszerem üres volt! Itt ért az első sokk. A második a felcsendülő hang volt. A harmadik… nem volt harmadik sokk. A tükör előtt állva konstatáltam, hogy valami zöld göncben vagyok, de szemüveg nélkül semmi egyebeket nem tudtam meg róla. Más kérdés, hogy a kilincset így is megtaláltam, ráadásul miután kiléptem a szobámból, mindenre készen, csak akkor jutott eszembe, hogy ez itt a SAO, és mint ilyenben, tökéletes egyébként a látásom, csak ezt az agyamban is tudatosítanom kellett volna. Ciccegtem, és megremegett egy ideg a szemem felett, de ez mindegy volt már. Túl sötét volt ahhoz az új szobában, hogy bármit lássak. Próbáltam kitapogatni a falakat és a talajt, hogy mindig tudjam, hova lépek. Konstatáltam, hogy hó van előttem.
– Az ajtó nem nyílik, míg meg nem dobsz…! – kezdd bele a kis ravaszdi, és mire ennek a mondatnak a végére érne, az én kezemben már terem is egy hólabda – éljen a gyors improvizáció –, és el is hajítom. Hang alapján. De hát kit érdekel, annyi, hogy tovább várok, amíg a rendszer bekalibrálja, hogy merre fog menni a labda. Éppenséggel nem felé, de én teljesen elégedett vagyok magammal. Még néhány próbálkozás után csak sikerül. Igazából nem a pontosságomon, hanem némileg a szerencsémen múlt, de hajlandó vagyok kiegyezni ebben.
– Az ördögbe! – mondja erre ő, majd villany gyúl, én pedig megint csak hunyorgok. Egy ideig faggatom, hogy hol találom a felszerelésem, de se életvonala, se indikátora. Hagyom inkább a fenébe, nem akarok bajt hozni a fejembe, hogy fura programhibákkal kekeckedem.
Kinyitom a második ajtót is, és átlépek rajta…

by **Peter Worker** Pént. Dec. 21 2012, 15:33

Magzat pózban feküdtem és a hüvelykujjamat szopogattam, azonban egy fordulást követően kellemetlen hideget éreztem és ültetett fel ez engem akaratlanul is. Meglepődve vettem észre, hogy hóban feküdtem egy ismeretlen helyen. Nem tudtam, hogy hogyan kerültem ide, nem emlékeztem, hogy itt feküdtem volna le.
- Hisame. – jutott eszembe ő is, de nem volt sehol sem – Mi ez? Hol vagyok? – reménykedve vártam választ, de rajtam kívül egy lélek sem volt sehol. Egy üres szobában voltam egyedül.
Miközben körbe néztem a szemeim előtt egy le nem szálló hópehely lebegett. Nem értettem, hogy mit csinált előttem, majd jöttem rá, hogy az a sapkámhoz tartozott. Sapka! Kaptam a fejemhez, hogy megbizonyosodjak róla, hogy biztos a fejemen volt e, mit éreztem. Mindeközben a testemen is végig néztem és csodálkoztam zöld ruházatomon. Nem tudtam, hogy ki öltöztetett át, majd éreztem hirtelen zavart magamon. Lassan mozdultam, végig simítottam kezemet az arcomon és értem el a füleimhez.
- Ki hegyezte ki a fülemet? – kiabáltam a semmibe, ugyanakkor a semmi hangot adott magának. Mintha színpadon a mikrofon előtt állt volna valaki és próbálta volna a beszédet.
- Köszöntelek titeket a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson. – betanult szöveg lehetett, hisz egyedül voltam - Még mielőtt meglepődnétek, mindannyian aláírtátok a jelentkezési papírokat – hangja ereje hirtelen alább hagyott - álmotokban - nyeltem egyet a szavát hallva - , hogy részt vegyetek ezen a cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játékban. A nyertes jutalma az örökké tartó robotmunka, beleértve a meglepetés csomagok készítését, csomagolását és néhány játék bepakolását, na meg süti. A sütit mindenki szereti. – főleg az almásat, ugyanakkor a robotmunka nem hangzott olyan bizalomgerjesztően - Kérlek lépjetek be az ajtón, hogy megkezdődjön az első kihívásotok.
Mondata végén a szoba egyik falán egy ajtó lett látható. „ Mágikus Random Szoba”.
Nem mertem elindulni, reméltem, hogy ez csak valami vicc.
- Ó, el is felejtettem. – szólt újra a hang - A kezdő szoba körülbelül egy perc múlva összeroppan, pixeleire szedve mindent és mindenkit, ami benne tartózkodik. – ez viszont már nem hangzott viccesen, így nyitottam ki az ajtót és léptem be rajta, hogy egy másik ugyanolyan szobába kerüljek.
- Ez mi? – értetlenkedtem, majd hallottam hangos kürtszót és tettem tenyereimet a hegyes füleimre, hogy a hang ne bántson engem.
Mire elhalkult, felnéztem és tűnt fel, hogy a szoba megváltozott. Nagyobb lett és térdemig ért a hó benne. Csodáltam a szállingózó hópelyheket, majd emeltem a fejem az „ég” felé, hogy nézzem a magasról zuhanó pelyheket. Örültem a látványnak, szeretem a havat és a pelyhek különlegesek voltak. Meglepő részletességgel voltak kidolgozva és örültem meg, hogy egy felém közelített. Tettem ki a kezem, hogy az tenyeremre essen, de ez nem történt meg. Ijedten szemléltem, hogy pihe egyre nagyobb és nagyobb lett. Végül érte el szinte az amúgy is nagy fejem nagyságát.
- A fenébe. – adtam hangot a nem tetszésemnek, hogy ilyen kicsi lettem és tárult elém a tény, hogy már nem volt időm elfutni az ártatlannak látszó pihe alól.
Nehéz volt és lapultam ki alatta a földön. Meglepődve tapasztaltam, hogy éreztem fájdalmat, ugyanakkor egy percig sem gondoltam, hogy ennek örülnöm kellett volna most. Felálltam és remegett a testem, miként a hideg keresztül futott rajtam.
- Az átkozottak. – nem tetszett ez a játék és néztem a szemben levő ajtóra, a cél megvolt, azonban a terv, hogy eljussak oda még nem igazán.
Sokáig terveztem gondolkodni, de ezt nem tehettem meg, minthogy egy újabb pehely zökkentett ki a gondolkodásomból.
- Ilyen nincs. – vakartam az ütődés helyét – Hát nem igazán van mit tenni. – szóltam, majd igazítottam a ruhámon. A sapkámat fentebb húztam, hogy ne zavarjon semmi sem a kilátásban. A kabátom alatti ruhát a nadrágomba tűrtem, hogy felesleges ruhadarabok se legyenek útban. A fehér kesztyűmben megvizsgáltam az ujjaimat, majd hajlítottam be a kezeimet.
- Futás indul. – ismételtem egykori tornatanárom szavait és futottam. A magas hó miatt a térdeimet kellett emelni – Bal… bal… bal, jobb, bal… - haladtam sikeresen – Balra át! – nevettem fel, hogy kitértem egy zuhanó pehely alól, majd kárörvendésemben talált el egy másik. Egyenesen az arcomba szállt és ettem havat. Legalább ez nem volt sárga. E gondolattal próbáltam nyugtattatni magam, végül az utolsó méterre már nem számoltam az ütemeket, futottam ahogy csak bírtam és egy kisebb csatakiállítás kíséretében ugrottam át egy pelyhet és csapódtam a falba az ajtótól csupán csak egy arasznyira. Fájt, szinte krátert hagytam magam után, de elértem a célt.
- Muhahaha. - nevettem fel, tártam szét a kezeimet, majd kaptam egy újabb találatot.
A homlokom sajgott, de végül sikeresen nyitottam ki az ajtót.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 21 2012, 15:55

Ma is mind minden nap az igazak álmát aludtam.. ez az egy előnye van ennek a világnak, legalábbis rám nézve. Hogy nincs szoros beosztásom és tudok pihenni. Igaz semmilyen beosztásom nincs, ez van ezt kell szeretni. Dehogy kel szeretni, csak nem tehetek mást. Hírtelen ébredtem fel és mondtam ki azt amit 15 éve rendszeresen kiabálok reggelente.
- Kakaóóóóóót- bár már megszokhattam volna, hogy nem hoznak nekem a kedvenc italomból ebben a világban. Elég elszomorító egy dolog. Majd figyelmes lettem egy furcsa érzésre.. félálomban elég lassú vagyok.. így későn vettem észre, hogy rettenetesen hideg dolog van alattam
- Háhh.. huuhuhuh..huhu….huhh- pattantam fel azonnal amint tudatosult bennem, hogy nem az ágyamban vagyok és toporzékoltam egy kicsit, mivel mezítláb voltam. Lehet rákellene szoknom arra, hogy felszelésben alszom el
- Huhh de hideg van, Regi meleget.- szólítottam fel kis barátomat, de nem jött válasz..
- Reginaaaaald???!!!- néztem körbe, de sehol sem láttam, csak egy üres havas szobában voltam.
- Álmodom?? – csíptem meg az arcom, de ez alapból kudarcra volt ítélve, mert a SAO világában alapból nem érezzük a fájdalmat.. a hideget bezzeg igen.. Toporzékoltam tovább majd lenyitottam a panelem, hogy felöltözhessek, de csak egy tükör volt a felszereléseim között.. minden más eltűnt.
- Tükör?? Az minek?? – tényleg álmodom.. egy üres szobában, amiben jéghideg hó esik és csak egy tükröm van.. ez olyan értelmetlen, hogy csak álom lehet.
- Na ne mááááár!!! Ebben a világban még az álmomban is szívatnak??- Egyre hidegebb volt.. így pizsamában meg főleg.. a fülem majd le fagyott így odakaptam, hogy kicsit melegítsem..
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- kaptam el hírtelen a kezem, mert a fülemhez nyúltam valami furát éreztem..
- Na még egyszer.. biztos csak a képzeletem szórakozott velem.. – erőt vettem magamon, megdörzsöltem kezeim és ismét megtapogattam nem éppen normális füleimet
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- újfent kiáltanom kellet és eközben előkaptam a kis tükröt és belenéztem.. de nem én néztem vissza belőle
- ÁÁÁÁÁÁÁ…. Hé ez egész menő… a lányok szeretik a cuki dolgokat.. még több rajongót tudnék így szerezni.. haha- hangos kiáltásom villámcsapás szerűen, némi elmélkedésbe csapott át, hogyan tudnám új külsőmet is hasznossá tenni a sztárvilágban. De egy hang megzavart, ami a hangszórókból jött. Elég ellenszenves kis teremtmény lehet a mikrofon előtt, már a hangja se tetszik nekem.
- Micsodaaa??!!! Én nem írtam alá semmit.. főleg nem álmomban..Az ügynökségemhez amúgy is még 5 évés szerződés köt..- keltem ki egy kicsit magamból.. még ugráltam is a mini hisztim közepette, minek következtében hasra estem bele a hóba. Megpróbáltam feltápászkodni mielőtt még odafagyok a hóba… ám ekkor tűnt fel a következő furcsaság. A karom rövidebb lett.. mondjuk már az elejétől furcsálltam, hogy közelebb vagyok a talajhoz, mint általában.. de betudtam a hónak.. Ijedten pattantam fel és tettem azt amit ilyenkor minden férfi tenne, bekukkantottam pizsamám és alsónadrágom alá, hogy leellenőrizzem legdrágább kincsem állapotát. Széles mosoly ült az arcomra nagy megkönnyebbülés közepette
- Helyes.. te még a régi vagy… - aggodalmam szinte teljesen eltűnt.. a lényeg rendben van. Ekkor figyeltem fel arra a mondatra, hogy lépjünk tovább a következő szobába..
- Na persze… én leszek holmi megalomán vénember csicskása.. és sütit sem tudok sütni.. – karba tettem a kezembe és büszkén bólogattam.. nem mintha ezen lenne bármi dicsérnivaló. Az utolsó mondaton kigúvadtak a szemeim.. ez azért már egy picivel nyomosabb érv volt amellett, hogy átlépjek az ajtón. Nem is vártam, szinte sprinteltem botladozva az ajtóig, majd beléptem rajta és becsaptam magam mögött az ajtót.
- Fuhh…- könnyebbültem meg amint egy biztonságosabb helyen voltam. Kifújtam magam, majd körülnéztem.. Szemeim csillogva elkerekedtek…
- Na igen… ez már az én álmom..- mondtam hangosan, mert egy olyan folyosóra kerültem ahol rengeteg csinos lányka beszélgetett és kivétel nélkül mindegyiknek jó nagy szíve volt, ami kifelé jól látszott. Közülük az egyik észrevett és nevemet kiáltozva elkezdett felém futni. Szinte megbabonázott az ugráló keblek látványa.. Igazán meghatódtam, hogy valami jó is történik velem ebben a világban.. Még ha csak egy álom is. Lassan én is futni kezdtem a hölgy felé, naná majd pont nem.. Ilyet nem szabad kihagyni. Azonban ahogy közeledtem felé úgy lassultam le, végül megálltam.. Csak az én termetem lett kissebb.. az övék nem.
- Ajaj- hagyta ez ajkaimat ez a rövid szó, mert a lány elrugaszkodott a talajtól, hogy rám vesse magát. Bármennyire is szerettem volna elfutni, a rengő keblek látványa nem engedte, hogy megmozduljak. A rajongóm növekvő árnyéka lassan teljesen elborította a testemet… szinte lassított felvételként éltem meg ezt a jelenetet, majd következett a becsapódás. Ha éreztem volna fájdalmat akkor tuti elájulok, de így nem. Éreztem, ahogy a nagy puha mellek körülölelik az egész testemet.. teljesen elgyengültem és elég bárgyú arcot is vágtam.. de kit érdekel??.Engem biztos nem.. A támadóm pár pillanattal később magához szorított és felkapott. Erre a többiek is odafigyeltek, na meg a sikoltozásokra és ők is betámadtak. Pár pillanat alatt körbe vett a rajongó sereg..~ egy, kettő, három, négy, öt…..tizenkettő….huszonhat.. anyám mennyi nőszemély.. meg sem tudom számolni.. és ha megszoroznám, kettővel megkapnám a pontos cicik számát.. ez tényleg az én álmom~ gondolataim ekörül jártak, miközben kézről kézre adtak, illetve ha pontosabban fogalmaznék, akkor ciciről cicire jártam. .
- Hohóóó hölgyeim.. Kicsit óvatosabban.. az ott igen érzékeny pont.. – de persze meg sem hallgatták mit mondok és össze - vissza fogdostak. Persze én is lecsekkoltem kisméretű kezemmel a dolgokat, el kellett volna pár számmal nagyobb tenyér. Ez a mennyország számomra.. úszkálok a nagy keblek tengerén. Idővel valamilyen úton, módon lekerült rólam a pizsama felsőm.. Levarázsolták rólam, de nem bántam. Élveztem minden egyes percét, de röpke két óra múlva már kellemetlenül, meggyötörtnek éreztem magam.. játszottak velem mint egy rongybabával.
- Elég.. elég legyen.. a jóból is megárt a sok…- kiáltottam, de persze senki nem figyelte szavaimat. Próbáltam hát megszökni.. mellről mellre ugráltam, kúsztam közöttük alattuk, de valahogy mindig elkaptak. Nem akartam hölgyeket bántani.. nem vitt volna rá a lélek.. elvégre ők a gyengébbik nem. Már egy szál alsónadrágban voltam és testem minden egyes porcikáján rúzsfoltok voltak. Már elegem volt. Már értem miért választ el pár kordon és biztonsági őr a rajongó armadától. De a szükség törvényt bont… bár ez nem is annyira bántás.. Mikor az egyikük megkaparintott.. finoman megharaptam az egyik mellét, mire feldobott.. a képességem segítségével pedig ekkor lőttem el magam az ajtó irányába. Sajnos nem számoltam azzal, hogy kisebb termet.. Könnyebb súly és átrepültem az ajtón.. Szinte beszakítottam.. Még jó hogy kifelé nyílt. Hamar összekaptam magam és becsaptam az ajtót magam mögött.. mielőtt az őrült női tömeg utánam jött volna. Lihegve csúsztam le és pihentem egy kicsit.. a mennyországomból hamar pokol lett..
- Nos.. legalább az elején élvezetes volt..- fő az optimizmus..

by **Kusumi Ayani** Pént. Dec. 21 2012, 17:02

A mai nap sajnos nem indult olyan rózsásan. Este rajtam volt a pihenés ideje, míg Tűzrózsa őrködött. Mikor felkeltem rögtön éreztem, hogy nincs valami rendben. Először is. A fal mellett feküdtem úgy, hogy két lábam a falon, míg felsőtestem a földön. Nem is zavart volna, de hóba fetrengettem, ami kicsit hideg volt. Nagy nehezen felvettem egy rendes pózt, majd miután szoknyámat elrendeztem úgy, ahogy kellett volna lennie, az álmot dörzsölve ki a szememből ennyit mondok félálomban:
- Most te aludhatsz Tűzrózsa! - majd egy hatalmasat ásítok, és mivel a kis kedvencem nem válaszolt, újra szólok neki – Hallod? Vagy már alszol i…
Ekkor tűnt fel, hogy társam nincs is velem. Az idegen hely különösebben nem érdekelt, mivel ébredtem különös helyeken, ám szerencsére fiú mellett még csak egyszer ébredtem. Szerencsére. Ma viszont egy egyszerű szobában voltam, aminek alját hó borította. Egy ajtó volt csak. Mielőtt azonban ki próbálnám nyitni egy hangra, leszek figyelmes. Nem tudom, hogy honnan jön. Egy ismeretlen hang volt a beszélő. Miután befejezte a mondanivalóját, én még jobban bepipultam. Nem elég, hogy petem nincsen meg, de még szórakoznak velünk is. Elhatároztam, hogy megcsinálok minden akadályt, hogy szembetalálkozzak a furcsa alakkal, majd számon kérjem tőle a dolgokat. Fel sem tűnt nekem, hogy se a felszerelésem nincs meg, és hogy teljesen máshogy nézek ki szinte. Dühömben szinte fujtatva lépek át a másik szobába, ami gyors tempóban megváltozott. Hirtelen mintha felkapott volna, egy szellő felemelkedek és ebben a szobában lévő hó is így tett. Egyáltalán nem érdekelt ez. Olyan ideges voltam, hogy rögtön cselekedni kezdtem. Odaevickélek, a közeli falhoz majd elrugaszkodok a tőlem balra levő fal sarkához. Onnan pedig ismét elrugaszkodtam, hogy végig taperoljam a falat. Sajnos nem itt volt a kijárat, és a szemköztivel is ugyanígy jártam. Gondoltam hát, hogy a bejárattól jobbra lévő lesz a megfelelő, de ott is a nagy semmit éreztem csak. Miután megérkeztem indulóhelyemhez. Egy másodpercre ülőpózt veszek fel, amjd így kezdek el forogni sajnos a tengelyem körül. Szerencsére még sikerült nyomon követnem, hogy mi merre található, és gyorsan visszaforgattam magam normálba. És ekkor jöttem rá a megfejtésre. Ha nincs semelyik vízszintes oldalon, akkor már csak a plafon, és az alja marad. Ezt az elméletet követve becsapódtam kis lendülettel az aljához, majd egypár rugaszkodással végigrepültem az alját, ám itt sincs semmi. Így már csak a teteje maradt, és rögtön célba is vettem. Kevés idő után megtaláltam a nagy hó ködben az ajtót, és végre elfordítottam a kilincset, és kinyitottam. Egy nagy lendülettel végül beevezek az ajtón.

by **Shade** Pént. Dec. 21 2012, 18:21

Megszoktam, már a SAO-t ahol sosem lehetett mélyen aludni, de most nem tartottam be a szabályt, mélyen aludtam. Mikor fölébredtem, hideget éreztem az arcomon, vagyis nem csak ott, de az arcomon volt a legjobban érezhető. Feküdtem egy kicsit, az ember az anyaméhben felvett pozíciójában érzi magát biztonságban, ezt a pozíciót szokták magzat póznak hívni, és úgy tűnik, hogy az ösztöneim ebbe a pózba vittek az alvás során. A hátamra feküdtem, majd körülnéztem. Minden tiszta hó volt, a füleim fáztam, fölálltam majd a kezeimmel próbáltam melengetni őket. Akkor két dologra döbbentem rá. A füleim változott méretére, és arra, hogy a kezeimet két kesztyű fedi. Megijedtem egy kicsit a változástól, lehúztam a menüt, majd az invertory-ba pillantottam, nem találtam ott mást, csak egy kis tükröt. Ráböktem, mire a kezembe termett, belenéztem. Olyat láttam, amilyet még soha. Elf alakban magamat. A fejemen egy zöld színű sapkával, sőt az egész ruházatom zöld volt, leszámítva a kesztyűt, és a lábamon helyet kapó, két bakancsot. Levettem a fejemről a sapkát, a kezemben tartva a kis tükröt. A hajam kicsit szőkébb árnyalatú volt, mint a normális formámban. Körülnéztem a szobában, nagy volt.
-A szoba túl nagy, vagy csak én mentem össze.- motyogtam magamban, majd a hóban lévő nyomomra pillantottam. Elkomorodtam, majd teljes erőmből megszorítottam a tükröt, ami annak hatására eltört. Elengedtem, és a földön újra, és újra ráléptem. Dühöt voltam, kissé kínosnak éreztem, hogy Kayaba Akihiko, a saját kedve szerint változtatja a játékosok avatar-ját.
-Ka~ya~ba~...- mondtam, majd a szoba falába öklöztem. Egy pillanattal utána egy hangosbemondóhoz hasonló zaj volt. Egy férfihang volt, de nem Kayaba-é, azt a hangot a bennrekedésünk óta a fejembe égettem, miután végzett, ijedten kirohantam a szobából, és egy másikban találtam magamat. A szobába lépve az megnőtt, és megváltozott. A szoba közepére egy lány került, nem tűnt valami veszélyesnek. Mikor észrevettem, kicsit hátra ugrottam. A lány feje fölött pedig egy tábla jelent meg. ”Csókolj meg!” szöveggel.
-Öhm... de miért pont nekem? Sad

- kérdeztem, igaz, nem tudtam, hogy a lány hallotta-e, vagy sem, mindenesetre megszólalt egy kis körül nézés után.
-Cs-csókolj meg...- mondta félénken a lány, majd láttam, ahogy egy kicsit elpirult.
-Milyen okom lenne erre? Találsz nálam kellemesebb társaságot is.- mondtam, miközben tiltakozóan fölemeltem a tenyeremet, de továbbra is tartottam a távolságot.
-Hogy... tovább juss...- mondta a szemembe nézve. Erre rá kellett jönnöm, de a félelem eluralkodott rajtam, mert meg kell csókolnom, egy lányt, akár mennyire is, csak egy virtuális valóságban lévő világban voltam, mégis minden annyira valósnak tűnt, így ez is.
-És miért aggódik értem egy mesterséges intelligencia által megalkotott, gépi karakter?- kérdeztem tovább, a lány pedig egy kicsit meglepődött a kérdésen.
-Nem vagyok gép!- mondta, az előbbinél kicsit nagyobb hangerővel, és dühösebben.
-Ehh, ha igaz... akkor tényleg nem lenne szabad...- mondtam, majd kicsit hátrébb húzódtam.
-Miért félsz a lányoktól? Kérlek válaszolj!- tette fel a nagy kérdést, ami eddig még nem fordult meg a fejemben, hanem egyszerűen csak együtt éltem vele, hogy félek a másik nemtől.
-Öhm... a valós világban, a lányiskolában ami közel volt hozzánk, és koedukált lett, olyan lányokkal volt tele, akik arrogánsak, és nagyképűek voltak, fiú háremet gyűjtöttek maguknak, majd egyszerűen, mivel nem tetszettem nekik, elverettek a háremükkel, de minek is mondom el, ha gép vagy.- válaszoltam, majd megvakartam a tarkómat.
-Nem minden lány ilyen. Az emberek sok félék lehetnek.- mondta, majd halványan elmosolyodott.
~Igaza van. Találkoztam már néhány, olyan lánnyal, aki nem ilyen volt.~ futott végig az agyamon. A félelem már sokkal gyengébb volt, újra végigmértem. Szép volt, most már inkább csak a külseje volt befolyásoló tényező. A fejemet elöntötte a vér.
-Öhm... akkor... ha szabad...- mondtam, majd elindultam, a régi lépteim, most nem voltak olyan sietősek, vagyis sietősek voltak, csak éppen máshogyan. A lány leguggolt, majd adtam neki egy rövid csókot, bár inkább puszinak lehetett volna nevezni, de a lány még egy kicsit ott tartott. Az ajtó megjelent, már el akartam távolodni tőle, így a mellkasára raktam a kezemet, amit rosszul tettem, mert a melleit fogtam meg vele. Egy kis sikoly kíséretében hátralökött, majd kicsit könnyezni kezdett.
-P-perverz...- mondta a lány, majd adott nekem egy pofont, ami 3hp mínusszal járt. Elindultam, az ajtó felé. Kinyitottam, majd tovább léptem a szobából.

by **Szophie** Pént. Dec. 21 2012, 20:49

Nagyokat ásítottam, nyújtózkodtam. Egy új reggel, új nap. Hirtelen furcsa érzésem támadt. Mintha hideg lenne az ágyam, nagyon hideg. Kíváncsian pattantam fel, szinte azonnal a hideg földről. Vagyis helyesebben mondva hóból. Érdeklődve kémleltem körül, de nem volt más, csak egy szoba, tele hóval. Egyébként normális az, ha a szobában hó van? A szoba egyébként nagyon nagy volt, olyan kissebségi érzésem volt tőle.
- És akkor most hogyan tovább Vezér?- sóhajtottam. - Öhmm.. Vezér?- ijedten vettem tudomásul, hogy kicsi farkasom sincs velem.
- Legalább a késem nálam van, ugye?- kisebb pánik uralkodott el rajtam, és éppen nyúltam volna a zsebembe, csakhogy nem volt zsebem.
- Hogy mi a..? – valami idétlen, zöld cucc volt rajtam. –Zöld??? Én sosem hordok zöldet! Mi a nyavalya ez rajtam?? Most azonnal kérem vissza a régi ruháimat!- nyafogtam. Végigmértem teljes öltözetemet, fehér kesztyű, és cipő, ronda zöld ruha, és valami sapka. Nem láttam, hogy milyen, hisz a fejemen volt, ezért gondoltam, leveszem, de akkor egy másik furcsa dolog történt.
- A fülem! Mi van a fülemmel? Hegyes fül, ez most komoly? Na jó, ki szórakozik? Mostantól kobold fülekkel kell élnem, vagy mi? – teljesen kiakadtam. És a sapka.. az is zöld volt, és bojt lógott a végén. Minden lépésemmel ide-oda himbálózott. Igazából elég idegesítő dolog volt. Épp egy újabb nyavalygásra készütem, – hisz úgy sem volt ott senki, aki hallja. – de akkor egy hangszóró szólalt meg.
- Köszöntelek titeket a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson. Még mielőtt meglepődnétek, mindannyian aláírtátok a jelentkezési papírokat álmotokban, hogy részt vegyetek ezen a cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játékban. - megáll egy kis időre majd folytatja - A nyertes jutalma az örökké tartó robotmunka, beleértve a meglepetés csomagok készítését, csomagolását és néhány játék bepakolását, na meg süti. A sütit mindenki szereti. - ismét megköszörüli torkát, ezúttal egy kis hurutos köhögéssel megsózva - Kérlek lépjetek be az ajtón, hogy megkezdődjön az első kihívásotok.
- Most mi van? Én biztos nem írtam alá semmit. Vagy ha igen, akkor sem számít, mert álmomban befolyásolható vagyok. Ez így jogilag nem érvényes! Ügyvédet akarok! És mi az, hogy a jutalom örökös robotmunka? Mégis ki akar ilyen jutalmat! Jó, mondjuk a süti tejesen rendben van, de a robotmunka??
Közben a szoba egyik falán egy ajtó jelenik meg, ami felé az van írva, hogy: Mágikus Random Szoba.
- Én biztos nem megyek át! Hallod te valaki! Nem veszek részt ebben! – üvöltöttem a semmibe.
- Ó, el is felejtettem. A kezdő szoba körülbelül egy perc múlva összeroppan, pixeleire szedve mindent és mindenkit, ami benne tartózkodik.
- Ajjaj! – kiáltottam fel, és végül mégis gyorsan átslisszoltam az ajtón. Ezután valami szörnyű, nagyon hangos zaj bántotta a fülem, úgy, hogy miután vége lett, még vagy két percig csengett. Ekkor a szoba teljesen átalakult. A legnagyobb meglepetésemre elkezdett esni a hó, de a pelyhek valami óriásiak voltak. A falakat két oldalt cuki kis piros masnik díszítették, a plafonról cukornyalókák lógtak, és a falakat mézeskalács borította. Olyan volt, mintha a Mikulás házban járnák. Viszont sehol nem láttam a kijáratot. Körbenéztem, de egyik falon sem volt semmi nyílás, még csak egy egérlyuk sem. Elkezdtem kínomban össze-vissza sétálni, amikor a szoba közepén majdnem beleestem egy lyukba. Nesze neked, egérlyuk. Teljesen el volt takarva hóval, így alig lehetett észrevenni. Úgy tűnt, ez az egyetlen kiút. Egy mély gödör a padlóban, ami teljesen sötét, és még csak a végét sem látom. Most akkor ugorjak bele? De mi van akkor, ha a végén fal van, én meg lapos leszek? Körbe-körbe jártam a lyuk körül, de csak nem sikerült elhatároznom magam arra, hogy leugorjak. Sok volt az ok azon az oldalon, hogy miért ugorjak, de legalább ugyanennyi az ellenoldalon is. Ekkor eszembe jutott a hangszóróból jövő hang, aki ezt mondta: „cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játék”.
- Ebben az esetben nincs mitől félnem. Vagy mégis? Most akkor mi legyen…Az a lyuk egyáltalán nem túl bizalomgerjesztő. Jajj!! – végül nagy levegőt vettem, és ugortam! Vagyis inkább csak majdnem. Nem ment. Megint elkezdtem körbe-körbe járni a lyuk körül, közben gondolkoztam.
- Ááááááááááááááááááá! – sikoltottam, mert megcsúsztam, és egyenesen a lyukban landoltam, ahol csúsztam egyre lejjebb, és lejjebb a sötétben. Aztán végül fényt láttam az alagút végén. Nem, nem haltam meg, csak a lyuk végül úgy tűnik, igazból egy csúszda volt, aminek a végén a kijárat van. Vagyis reményeim szerint a kijárat, és nem maga a „pokol".

by **Arisa Miyu** Szomb. Dec. 22 2012, 18:55

Mikor felébredtem, nem tudtam, hol vagyok. Lehet, hogy a szabad ég alatt éjszakáztam, hisz mindenhol hó vesz körül. Nem igazán értettem a dolgot, hisz világosan emlékszek rá, tegnap este még a szobámban aludtam, a kis fogadóban. Ezután körbenéztem, és meglepve tapasztaltam, hogy egy szobában vagyok. Egy hatalmas nagy szobában. Hirtelen eszembe villant, hogy sasom sincs velem, ettől meg is borzongtam. És ha már a borzongásnál vagyunk, akkor hogyhogy nem fáztam meg? Végig nézek magamon, hátha valami bundában vagyok, csak nem érzem, és ez az oka a hidegtűrésemnek, de meglepődve tapasztalom, hogy a ruhám is teljesen megváltozott. Nem is értem, eddig miért nem vettem észre, talán a nagy ijedtség az oka. Valamilyen furcsa, zöld ruha van rajtam, zöld kabát, zöld gombokkal. Kezemen kis fehér kesztyű, és a cipőm is fehérré vált. Megráztam a fejem, hátha ez csak egy álom, és a fejrázástól elmúlik, de hiába, minden marad a régi. Azaz majdnem minden, hisz egy zöld sapka esik le a fejemről, végén kicsi, fehér bogyó.
-Jajj de jó, úgy látszik, még sapkám is van!- sóhajtottam. Megpróbáltam felrakni a sapit, de ekkor furcsa dolog történt. A fülem nem a fülem volt. Vagyis az, csak hirtelen hegyes lett.
-Mi a manó!- mondtam meglepetten, majd leesett, hogy ennek lehet valami értelme. -Manóóó..??- sóhajtottam egyet. Akkor azért ilyen nagy ez a szoba. Vagyis inkább én vagyok kicsi.
Még mielőtt jobban elgondolkozhattam volna a dolgon, egy hangszóró szólalt meg.
- Köszöntelek titeket a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson. Még mielőtt meglepődnétek, mindannyian aláírtátok a jelentkezési papírokat álmotokban , hogy részt vegyetek ezen a cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játékban Kérlek lépjetek be az ajtón, hogy megkezdődjön az első kihívásotok.
Ekkor egy ajtó jelent meg.
- Hmm.. ez milyen mókásnak tűnik!- Bementem az ajtón. Ekkor valami fülsüketítő zajt hallottam, majd egy hóval teli szobában találtam magam. A hó csak egyre jobban esett, és esett, és már így is nagyon nagy volt. A szoba túloldalon egy ajtót pillantottam meg, vagyis csak a tetejét, mert a többi részét eltakarta a hó. Ahol én álltam, ott alig térdig ért, de a szoba túl felén lehetett kétszer akkora, mint én.
- Valahogy végül oda kell eljutnom, azt hiszem.. Végülis ha nem lenne kihívás, nem lenne olyan érdekes sem! – kiáltottam vidáman., majd nekivágtam a hó rengetegnek. Alig mentem valamennyit, amikor már derékig lépkedtem a hóban, vagyis jobban mondva ástam magam. Nagyon hideg volt, a ruhám teljesen átázott, és a kesztyűmet is elhagytam útközben. Végül – mivel az ásás nem igazán ment. - négykézlábra ereszkedtem, és próbáltam a hó tetején menni, úgy, hogy nem nyomom le azt. Ez sem sikerült túl sokáig, ezért aztán jött a nagy nyuszi ugrás forma, amivel végül sikeresen elértem az ajtót.
- Hál’ Istennek!- sóhajtottam végül, amikor kinyitottam az ajtót.

by **Kazuma** Szomb. Dec. 22 2012, 21:43

A hátamon feküdtem. Szokatlanul hideg van. Futott át rajtam az első gondolat. Kicsit jobban összehúztam magam de, még mindig fáztam. Valami nem stimmel. Kinyitottam a szemem és rögtön felugrottam. Mi a franc? Tettem fel magamban a kérdést. Bajt szimatoltam gyorsan a késem után nyúltam és… semmi. Mi a franc!? Megnyitottam a felszereléseimet és szinte rosszul lettem. Mindenem elveszett. Csak egy tükör van nálam. Kedvtelenül vettem elő és belenéztem rettegve, attól hogy mit látok majd. Hegyes fül, ronda sapka? Csak egy álom. Nyugodtam meg. Eltettem a tükröt. Egyszerűen csak fel kell ébrednem és megint a fogadóban, leszek a felszerelésemmel együtt. Leültem a hóba. Egy teljesen üres kis szobában voltam havon kívül semmi nem volt itt. Unalmas egy álom. Történhetne valami. Magam előtt a hóba rajzolgattam, éppen amikor megszólalt egy hang. Felkaptam a fejem, és hallgattam, hogy mit akar. A végén már nem is nagyon figyeltem rá inkább tovább húztam a vonalakat.
- Chh! – Mondtam ki mikor végzett és megjelent előttem az ajtó.
- Nekem ugyan nem parancsol egy ostoba kis hang… - motyogtam magam elé még mindig a hóba rajzolgatva, de csak nem hagyott békén. Még fenyegetőzik is… nyugodtan befejeztem a rajzomat egy kis kés lett belőle. Csak egy buta álom! Ekkor viszont remegni kezdett a föld és megfordultam, mert zajt hallottam a hátam mögül. A szoba elkezdett összeomlani. Makacsul maradtam a helyemen. Csak álom. Lassan apró pixelekre esett szét körülöttem minden és csak egyetlen út maradt az ajtó felé körülöttem, pedig csak a sötétség maradt. Csak... A kis csillámló szilánkok egyre közelebb voltak. Álom? A rajzom is elkezdett széthullani. Fuss! Felugrottam és rohantam az ajtó felé. Mögöttem nem maradt semmi. Feltéptem az ajtót és beestem rajta. Visszanézve láttam, ahogy az utolsó darabja is eltűnik a szobának, és én gyorsan becsaptam az ajtót.
- MIT AKARSZ!? – üvöltöttem bele az üres helyiségbe de a szoba ekkor egy hangos kürtszó kíséretében megváltozott. Velem szemben egy vízesés jelent meg a tetején egy ajtóval. A hang nem válaszolt a dühös kérdésemre de nem is kellett. Legalább háromszor körbejártam a szobát eredménytelenül. A falak simák és csúszósak és nincs más kiút. Megpróbáltam felmászni a falon de esélytelen volt. Elkezdtem feltúrni a havat, de ott sem találtam semmit. Végül még ugrani is próbáltam, ami eleve halálra volt ítélve de hátha. Végül rászántam magam. Óvatosan beledugtam az ujjamat a vízesésbe. Hideg de nem olyan vészes mint vártam volna. Elkezdtem a vízesés mögött tapogatni a falat. Hamarosan meg is találtam a kis kapaszkodókat és mászni kezdtem. Ahogy haladtam előre pillanatok alatt mindenem tele lett vízzel de már az út felét megtettem. Rettenetesen csúszósak voltak a kapaszkodók és nem egyszer voltak veszélyes pillanatok, amikor majdnem lesodort a víz de egyik sem állíthatott meg. Rendületlenül törtem felfelé és végül felértem az ajtóhoz. Lihegve csurom vizesen dőltem neki az ajtónak a vékony párkányon. Alattam a vízesés zúdult lefelé.
- Fuh rajtam… nem fogsz… ki. – Mondtam lihegve, bár azt még mindig nem tudom, hogy kinek. Felálltam és mindenre elszántan nyitottam ki az ajtót.

by **Shiel D. Lewis** Vas. Dec. 23 2012, 15:48

- Hmm..? - morgás szerű hangot ad ki magából a hős lovag, mikor felébred s feltápászkodik.
- HMM...? - újabb morgás, mikor eljut a tudatáig, hogy nem a szálló szobájában van, hanem egy fehér falú, hóval teli nyomott helyiségben, egyetlen ajtóval, ami szemközt van. Nem emlékezett arra, hogy bejött volna ide, de ezeket az eseteket már kezdi megszokni. Mostanában egyre többször fordul elő vele, hogy máshol ébred, mint kellene, sőt az is, hogy nem emlékszik rá, hogy hogyan került oda. Vajon mi a francot csinálhatott tegnap este, hogy most itt van?!
- HHHMMMM???!?! - már nem morgás, sokkal inkább nyögés hagyja el ajkát, mikor a szoba fürkészése közben magán is sikerül felfedeznie több változást: Hősi ruhája helyett egy zöld izé van rajta, s se buzogánya, se pedig pajzsa nincs vele. A legfurcsább dolog mégis a füleinek durva elváltozása lett. Addig fogdosta a szóban forgó testrészt, amíg egy hangszóróból egy köhögős hang instrukciókkal nem látta el.
Grimaszt vágott, ahogy véget ért a monológ, mert semmi kedve nincsen manónak lenni, egyszerűen nem fér bele az idejébe az, hogy az örökkévalóságig itt rostokoljon, s ajándékokat gyártson. Hát ki lesz akkor az, aki a hősies feladatokat ellátja?! SENKI! Éppen ezért vissza fogja utasítani ezt az ajánlatot, de persze ehhez meg kell találnia azt, akinél lemondhatja.
Kitárul előtte az ajtó, s ő habozás nélkül belép.
Az új szobában azonban csodálkozva tekint körbe, fejét ide-oda kapkodja. Lába alatt ugyanis megannyi sikoltozó hóember szaladgál fel, s alá. Mögötte bezárul az ajtó, így már vissza sem tud menni, hát nincs más hátra, mint előre tekinteni, ahol azonban csak egy miniatűr ajtó van, amihez képest ő hatalmas, egyszerűen nem férne át rajta. Mikor azonban közelebb akarna lépni, hogy jobban szemügyre vegye, az egyik kamikaze hóember beloholt a lába alá, s egy nagy szörcsögő hang közepette kimúlt, s egybeolvadt a lovag lába alatt hóval.
Sir Lewis meglepődött, mikor ennek hatására valamennyivel összement. Nem volt benne biztos, hogy a hóember-lapítás segített neki ebben, így újra megpróbálta. Összelapított egy másik hóembert is, s megint csökkent a mérete.
Ezen felbátorodva egymás utána csapkodni meg lépkedni kezdett a sok hóból gyúrt alakon, melyekből temérdeket kinyiffantott, mire olyan méretet vett fel, hogy beléphessen az ajtón.
Ám ennyivel ő sem úszta meg, ugyan is az ajtó hoz vezető néhány métert a hörgő-morgó hóemberek elől futva kellett megtennie, kiknek szemében a bosszúállás vörös fénye csillogott.
Amint elérte az ajtót, eszeveszett tempóban tépte fel a zárat, s azzal a sebességgel csapta is be maga mögött az ajtót...

by **Hokushin** Vas. Dec. 23 2012, 16:34

Rendkívül hideget éreztem amivel először nem is foglalkoztam mert jól tudtam a szabadban nem lehet olyan jó meleg mint egy fogadóban. Ezért csukva tartottam a szememet és a másik oldalamra fordulva tűrtem a hideget. Csak pár perc vacogás után hirtelen ráeszméltem sokall hidegebb van mint amilyennek lennie kellene. Ekkor kinyílt a szemhéjam és megláttam nem azon a helyen fekszek ahol elaludtam hanem egy hóval és hideggel teli szobában. Egy macska gyorsaságával fölugrottam hátamat a falnak emeltem és két kezemet magam elé emeltem védekezés céljából. Abban a pillanatban furcsa élményben volt részem. Megláttam a kezeimet amiken hófehér kesztyű díszelgett. Nem emlékeztem, hogy lefekvéskor kesztyű lett volna a kezemen ezért pár pillanatot arra szántam, hogy az emlékezetemben kutattam, de végül ugyanaz az lett az eredmény amit hangosan is kimondtam.
-Most már egészen biztos vagyok benne még soha életemben nem láttam ezt a kesztyűt-
Ezzel pillanatok alatt értékét vesztette az idegen hely és csak a fehér kesztyűmet csodáltam. Az égnek emeltem a tenyeremet szétnyitott újakkal és csodáltam új szerzeményemet. Ahogyan eme hófehér ruhadarabban csodálkoztam észrevettem más egyéb dolog is megváltozott rajtam. A megszokott ruha helyett egy zöld kabátka volt rajtam és fehér cipőben. A fejemen egy bolyhos végű sapka volt Kiskorom óta nem volt olyan sapkám aminek a végén egy kis pamacs díszelgett volna. Egyszer kétszer megütögettem a pehely szerű valamit és véletlenül megütöttem a fülemet. Pontosabban a fülem hegyes végét csaptam meg. Ezen meglepődtem majd elkezdtem fogdosni a kobold szerű halló szervemet. Már kezdtem ideges lenni. Körülnéztem de havon kívül nem láttam semmit még a holmimat sem. Ekkor megszólalt egy hangosbeszélő. Megtudtam, hogy részt kell vennem egy versenyen. A győztes jutalma a vég nélküli robot a vesztesnek pedig szó szerint Game Over jár. Idegességemben fogaimat csikorgattam és fehér kesztyűs kezemet szorongattam ám nem tehettem mást mint belemenni a játékba. Átlépve az ajtón a kezdetek városában találtam valamit vagy annak a tökéletes másolatában. Az épületek pont olyanok voltak mint ahol a játékot kezdtük azonban két apróság nem stimmelt. Az egyik az, hogy láttam egy ajtót a terem végén azonban nem voltam képes elérni. Ez volt a másik eltérés ugyanis olyan érzésem volt mintha egy helyben vagy futószalagon meneteltem volna. Az épületek halattak mellettem én viszont egy centivel sem jutottam közelebb a kijárathoz. Kis idő múlva egy csinos nő szánakozó arccal nézett rám és a kezét nyújtotta felém. Egy kis kenyeret kért mert nagyon régen nem evett. Egy házzal odébb egy másik ugyanilyen kuncsorgó nő volt és az mellett is állt egy. Mindegyik ennivalóért könyörgött nekem. Pár nappal előtte talán érdekelt volna azonban a közelmúltban történt változások miatt egyáltalán nem érdekeltek ezek a nyivákoló bestiák. Jól tudtam nem bízhatok senkiben csak magamban ebben az életveszélyes játékban. Azonban ahogyan azokba a szánakozó szemekbe néztem úgy éreztem valamit muszáj megtennem.
-Hogy lehet valaki ilyen szánalmas mint ti?-
Erre megnyitottam a felszerelésemet abban remélve, hogy nemcsak a külső ruháim hanem a felszereléseim is megváltoztak. Mikor megnyitottam nem találtam mást csak kifogyhatatlan mennyiségű kenyeret. Rákattintottam és megjelent a kezemben egy sült pékipari termék. Éppen a nő kezébe adtam volna az ételt mikor megakadt a szemem az ajtó fölötti felíratott.
Az önzőség virított amit amint elolvastam széles ördögi vigyor jelent meg az orcámon majd könnyed mozdulattal ellengettem a kenyeret. A nő megálljt kiáltva el akarta kapni de nem engedtem és a földön landolt majd keményen rátapostam. Addig tiportam míg szét nem bomlott apró pixeljeire a finom étel.
-Nem engem okolj hanem azt aki ezt a játékot kitalálta.-
Ezzel kacagva elhagytam a városnak álcázott termet.

by **Anatole Saito** Vas. Dec. 23 2012, 21:41

A szokásos alvási pózomban terülök el a fekhelyemen, vagyis hasonlóképpen, mint amikor egy autó kilapít egy macskát. Hanyatt fekszem, végtagjaim szanaszét, fejem oldalra billenve, s számból talán még némi nyálacska is cseppen, olyan jóízűen szunyókálok. Aztán arra leszek figyelmes, hogy valami szmötyi kerül az aromra. Aztán jön a következő. A hideget eddig nem is vettem észre, csak most eszmélek rá, hogy fázom, ezért takaróm után kalimpálok. Picit ingerültebben nyitom ki a szememet, hát hol a csudában van az a pléd? Ekkor valami az orrom hegyére hullik. Egy hópehely. Hóóó? Ezazzz, Aincradban is esik hó, fehér karácsonyunk lesz! De várjunk csak, hó a szobámban? Nyitva maradt volna az ablak? Ahogy elkezdek mocorogni, csak akkor jövök rá, hogy nem pihe-puha fekhelyemen vagyok, hanem valami kemény, hideg és nyirkos placcon. Helyesbítek, egy idegen szobában, aminek elég minimalista a berendezése. Vagyis konkrétan a belsőépítész kispórolt innen minden bútort. A hó meg csak úgy esik a... plafonból?
Wow, asszem álmodok. De várjunk csak, mióta bent vagyok ebben a játékban, még sosem álmodtam! Vagy legalábbis sosem emlékeztem rá. Áh nem, ez a szituáció annyira szürreális még ebben a virtuális világban is, hogy jobb ha visszafekszem, aztán pár pillanat, és már ébredezek is az ágyikómban. Összegörnyedek magzatpózba, mert már bizony kezdek fázni a hideg padlón fekve. Így fetrengek még 1-2 percig, aztán feladom, pedig még az arcomat is megcsipkedtem, hátha mégis álmodok. Erőt veszek magamon, és talpra perdülök, majd elkezdek kicsit ugrándozni, hogy felmelegedjen a testem. Mintha valami nem stimmelne a mozgásommal, vagy nem is tudom, de egyelőre betudom az ébredésem kábaságának. Ami viszont igazán szöget üt a fejembe, hogy mégis ki a csuda aggathatott rám ilyen istentelenül vacak zöld színt. Meg fehér kesztyűt. Nameg sapkát... Könyörgöm, a jó ízlésnek is megvannak a határai, ez a libaf*s zöld bojtos sapka nem igazán az én stílusom. Sajnos az inventorymban nincs tükör, mivel a főtéri incidens és Kayaba bejelentése után elhajítottam a francba és pixeljeire tört. Pedig most úgy megnézném magam, hogy mégis hogy festhetek ebben a rámadott hacukában. Megnyugszom picit, a hajamat legalább nem szőkítették ki olyanra, mint amilyen Linké a Zeldában. Viszont hegyesek a füleim... basszus, ugye nem változtam én is elffé? Neee, nem akarok hegyes füleket, mert mindenki Legolasnak fog hívni! Habááár, ha jobban belegondolok, az elfek mintha tudnának varázsolni a kristályaikkal. Akkor talán végre nyílt egy kiskapu számomra, és a varázsló kaszt hiánya miatt kárpótolva lettem.
Ekkor azonban valaki megköszörüli a torkát! Olyan, mintha hangosbemondón keresztül érkezne a zörej, ám hangszórókat nem látok sehol. Miért is látnék, hisz egy szobában vagyok, aminek a plafonjából esik a hó... A krákogó hang tulajdonosa azonban új infórmációkkal lát el pillanatnyi helyzetemről: jelenleg a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson veszek részt, amire a jelentkezési lapot állítólag aláírtam. Elég sok küldit vettem fel mostanában, de nem emlékszem még csak ehhez hasonlóra sem. A további szöveg alapján arra következtetek, hogy Mikulás bá segédjét faragtak belőlem és egy kihívás vár egy megjelenő ajtó mögött. Szeretem a próbákat, és ha a küldetések logikáját követem, valószínűleg kénytelen leszek elfogadni ezt a bizonyos kihívást, ha egyszer meg akarom nyerni és ki akarok jutni. Szóval nem habozok, s hamar be is nyitok a következő helyiségbe.
Már az ajtó küszöbén lépnék át, amikor a titokzatos, ismeretlen hang (oh, csak nem Kayaba?) még megjegyzi, hogy az előző szoba egy percen belül megsemmisül, szóval jól logikáztam. Becsukom magam mögött az ajtót, ami ebben a szempillantásban el is tűnik. Egy újabb üres szobába kerülök, amelynek túlsó felében egy igencsak termetes láda kapott helyet, rajta egy érdekes zárral. Mire erőt vennék magamon, hogy közelebb mehessek szemügyre venni, megszólal egy kürt, melynek hatására a szoba megnőni látszik. De még ennél is elképesztőbb leszek figyelmes: Pénzeső hull az égből! Méghozzá orbitálisan nagy érmék! Na most vagy a pénz nőtt meg, vagy ami talán valószínűbb, - kiindulva a Mikulás elfsegítő gondolatmenetből - hogy én mentem össze. Először kerge állat módjára futkosok össze-vissza, hogy kikerüljem a lassacskán hulló pénzérméket, aztán csakhamar rájövök, hogy ha rám is esnek, nem okoznak fájdalmat. Anat, te barom, hát ezt mindig elfelejted!
Hosszúnak tűnő pillanatokig csak az égre, akarom mondani a plafonra meredek, és dollárjelek csillannak a szemeimben, ahogy mámorosan a sok érmét figyelgetem. Anat, megütötted a főnyereményt! Nem elég, hogy mostmár tudsz varázsolni elfként, de még egy halom pénzjutalmat is kapsz! Nem is olyan rossz arc ez a Kayaba Akihiko. Kisvártatva már térdig gázolok a pénzben, amiből egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kis halmot túrok össze. Ezt mindig is ki akartam próbálni, hát itt a csodás alkalom! Majd hátrálok pár lépést, s nekifutásból belevetem magam az érmekupacban. Mivel fájdalmat nem érzek, ezért bátran lubickolok, úszkálok a pénztengerben, akárcsak egyik kedvenc gyerekmese hősöm, Dagobert bácsi. Röhögcsélve ugrálok bele még párszor a kupacba, amely egyre csak gyűlik és gyűlik, hála a folyamatos pénzesőnek. A ládában meg lehet még több kincs van. Tényleg, a láda! De még mielőtt szemügyre venném azt, szöget üt a fejemben a gondolat, hogy vajom mégis miként viszem ki innen a sok lóvét és hogy jutok ki, ha egyszer eltűnt az a fránya ajtó. Ó, hát egyszerű, ideje felhasználni a hazatérés kristályomat! Le is nyitom gyorsan a menümet, aztán csalódottan és kissé rémülten görbül le a szám. Mindenem eltűnt onnan, semmi sincs az inventorymban! Se a fegyverem, se a felszereléseim, se a hazatérés kristályom. Ajjaj...
Közelebb evezek ahhoz a bizonyos ládához, majd a kupacból kikecmeregve odasétálok hozzá. Kicsit parázok, nehogy valami gonosz elfzabáló bohóc ugorjon ki belőle, de szerencsére erről szó sincs. Egy táblát találok rajta a következő felirattal: "Csak akkor nyílok, ha azt az érmét adod nekem, ami a legtisztább". Ezek szerint ez lesz a kulcsom a kijutáshoz. Random módon elkezdem felkapni az érméket és összehasonlítom őket. Már szinte kigúvadnak a szemeim, annyira méregetem őket, de semmi különbség, valami klónozó programmal sokszorosíthatták. Szintén hiába méregetem tenyereimben tartva őket, nincs különbség a súlyukban sem. Őrültségnek tűnik, de élek a tipikus vadnyugati filmek kliséjével és ráharapok egy érmére. Eredmény persze semmi, igazság szerint nem is tudom hogy mit vártam... talán hogy a hamisak csokiból vannak? O.o
Aztán eszembe jut, hogy azon a szúrágta ládán van egy zár is. Közelebbről megvizsgálva, pontosan beleillik egy pénzérme! Szóval random módon elkezdem belepróbálgatni az érméket. Egyre-másra kiköpi őket a zár, mintha igen finnyás gyerek lenne. Közben százalék feliratok jelennek meg, gondolom a pénz tisztaságát hivatottak ezek jelezni. Kipróbálom, hátha a lehulló érmék lesznek a tökéletes tisztaságúak, de ismét kudarcot vallok. Ide-oda szaladgálás közben azon morfondírozok, hogy valahogy meg kellene gyorsítanom a folyamatot, és elkerülve az állandó rohangálást a kupac és a láda között, talán jobb lenne a halmot áthelyezni a láda mellé. Ráadásul a további lehulló érmék szanaszét kerülnek az óriási szoba minden szegletébe. Első körben úgy döntök, hogy a kupacot helyezem át, le is nyitom az inventorymat, hogy belehelyezzem az érméket, de megint pofánver a rendszer. Kénytelen vagyok kézben vinni minden egyes darabot. Ez így nem lesz egyszerű, szóval kell valami újítás.
Először arra gondolok, hogy megpróbálok varázsolni, ha már elffé lettem. Ám hiába mondogatom a Harry Potterből ismert Levicorpus varázsigét, ez itt nem működik. Próbálkozok mindenféle parancsszóval, de végül feladom ezt a mószert. Ekkor eszembe jut, hogy a rajtam lévő ruhából csinálhatnék zsákocskákat. Itt már úgysincs hideg, és a sok mozgásban amúgy is kimelegedtem, szóval lekapom magamról először az övet, majd a kabátkámat, amelynek ujjaiból görcsöt kötök, hogy azokon keresztül ne follyon el a pénz, majd az övemet használva madzagként, zsákformát alakítok ki a ruhámból. Jól megpakolom a "hátizsákomat", majd nekigyűrkőzöm, tenyerembe köpök, majd megragadom a motyót. Úgy érzem magam, mint egy amatőr tolvaj a viccmagazinok hasábjain. A zsákocskát meglehetősen könnyedén fel tudom emelni, szóval úgy tűnik, igencsak jó beruházás volt a napokban vásárolt súlyemelés jártasság. A ládához érkezve kiöntöm a motyót, majd végigpróbálva az érméket a zárban, a sorozatosan rosszakat szisztematikusan a láda túlsó oldalára dobálom. Ezzel csupán annyi probléma adódik, hogy a már átnézett kupacra is esnek új érmék. Úgy tűnik ki akar velem babrálni ez a szoba, ezért akárhányszor csak azt látom, hogy az átvizsgált halom felé esik egy érme, akkor odarohanok és elhesegetem azt. Némelyiket talán még le is szidom, hogy ugyan miért akar velem kicseszni.
Már vagy fél órája válogatom ezeket a nyomorult pénzeket, és már kezdem feladni, amikor is nem érek vissza időben az átnézett kupachoz, és arra ráesik egy hulló érme. Szememmel sikerül lekövetnem, ahogy végiggördül a többin, majd gyorsan felmarkolom.
- Megvagy te kis hamis! Nem lógsz meg Anatole McCsip elől! - majd büntetésből ő lesz a soros, akit megvizsgálok a zárszerkezetben. És láss csodát, hát nem ez a 100%-os példány? A lakat kattan egyet, a ládát azonban képtelen vagyok kinyitni. Ahogy felhagyok a mohóságommal, arra leszek figyelmes, hogy a láda mellett ismét megnyílik egy ajtó. Gyorsan kell döntenem: a pénz vagy a kijutás lehetősége? Mert nyilvánvaló, hogy ezt a hatalmas összeget, mai eddigre összegyűlt a szobában, azt bizony nem vihetem magammal. Természetesen még én sem vagyok annyira kapzsi, hogy a lóvét válasszam. Mindenesetre a "zsákomba" teszek pár érmét, hátha nem hullanak pixeljeikre, mikor átlépek az ajtón. Kíváncsian pillantok még vissza a ládára, mert az bizony furdalja az oldalamt, hogy mi lehetett benne, de aztán feladom és átlépek a megnyílt helyiségbe.

by **Mirika** Vas. Dec. 23 2012, 23:41

Basszus, megfagyok. Kábé ez volt a legeslegelső gondolat, ami beférkőzött a fejembe, miközben magamhoz tértem és lassan, vagyis a hidegnek köszönhetően inkább gyorsan kitisztult a fejem. Oké, hogy tél van, de ennyire rohadt hidegnek nagyon nem kéne lennie ebben a szobában a vastag takaró alatt, szóval valami nem kóser. Megmoccantam. Nem volt rajtam takaró. Oh, yeah Rolling Eyes

- Kota... még egyszer kisajátítod azt a nyüves takarót, én megnyúzlak, hallod? - szólaltam meg kábán, és nekiálltam tapogatózni magam mellett, hogy visszahúzhassam magamra a pokrócot, deee... valami hideghez és nedveshez ért a kezem.
- Kota? - szólítottam meg a srácot, és kinyitottam a szemem, majd megfordultam. Az a hülye beater sehol, takaró sehol, ellenben egy havas szobát véltem felfedezni magam körül, már amikor végre sikerült megkülönböztetnem a hófehér falat a hófehér padlótól. Mi a...?
- Kota, ez nem jó vicc! - tápászkodtam fel, és fenyegető hangommal illettem a fiút. Tőle kitelt, hogy megtréfál álmomban. Hiba volt beleegyezni, hogy töltsünk együtt pár napot, tuti ezt tervezgette egész idő alatt! Kár, hogy ebben a hülye világban nem lehet fájdalmat okozni, de vannak egyéb módszereim is a bosszúállásra, úgy ám! Úgyis olyan féltékeny... Már hívtam is le a menüt, hogy olajra lépjek és megkeressem az átkozottat, de az inventory-mban konkrétan egy darab item fogadott. Se ruha, se íj, se poti, se kristályok... csak egy tükör. Kezdtem egyre idegesebb lenni, mikor azonban beletúrtam volna a hajamba, beleakadt egy valamibe a kezem. Lehúztam a fejemről... bojtos sapka. Mi? És miért jött le ilyen nehezen? Mintha beleakadt volna a füleimbe... Végignéztem magamon. Hát, nem ilyen ruhában feküdtem le aludni. Tükör. Hol is volt? Agresszívan csapkodtam a gombokat, és mihelyst materializálódott a kezemben, belenéztem. Hosszú fülek. Klassz, köszönöm Lady Reina, de mikor adtál nekem abból a nyomi potiból ami elfet csinál mindenkiből? És mikor ittam meg? És és és...
- NEM AKAROK ELF LENNI!!! - szaladt ki gondolatom a számon kicsit nagyon hangosan, de legalább segített egy picikét kizökkennem elmebeteg állapotomból. Fuh... ez jól esett. Nem ültem le a hóba, mert hideg volt, szóval inkább állva zsörtölődtem tovább, amíg meg nem szólalt az alkoholista Mikulás hangja. Magamhoz képest türelmesen végighallgattam, mást úgysem tehettem.
- Szeretem, de hizlal, szóval részemről passzolom. Tovább - jegyeztem meg inkább magamnak, mint bárki másnak, és indulatos léptekkel trappoltam is át az ajtón. Ha ez kell ahhoz, hogy felakaszthassam Kotát a beleinél fogva, akkor hát rajta. Csodás volt átjutni egy másik ugyanolyan szobába, nem mellesleg. Jó, mondjuk nem maradt úgy, de az még nem magyaráztam meg, hogy hová az atyaúristenbe kerültem?
- Klassz effekt. És most? - pillantottam körbe. Nos, bal oldalon egy ajtó. Ennyi. Nagyon izgi szoba, micsoda kihívás odamenni Rolling Eyes

Léptem is, erre a következő pillanatban naaaagy sötétséget látok magam előtt, lévén az arcom valahogy a túloldali falba került. És a hó baromira hideg! Oké, nem csúsztam meg, nem vágom mi volt ez a time-skip. Megfordultam, ajtó a jobb oldalon. Elindulok feléje... és ugyanaz a kép fogadott, mint fél perccel előtte Neutral

Máris csípte a hideg az arcomat, nem volt ám jó szórakozás! De azért kellett még egy próbálkozás mire rájöttem, mi van.
- Víííí, Kota vagyok a négyzeten! Neutral

- lelkendeztem... hát, nem túl nagy beleéléssel. Ez így nagyon nem volt fun, pedig még nem is volt a lábamon a Gyorstalpalója. Futni imádok, de ez nem futás volt vazze, hanem valami elcseszett varázstrükk! Igen ám, de akkor is kiszúrok ezzel a bigyóval... csak az nem jött be, hogy csak nagyon picit lépek, mert ugyanúgy végeztem, ahogy első három alkalommal Neutral

Szóval maradt az, hogy kihasználtam a viszonylag hómentes talajt, amire ha ráfekszem, akkor talán nem fogok felfázni, szóval eldőltem, mint egy lisztes zsák, aztán G.I. Jane módra nekiálltam kúszni-mászni az ajtó felé, de nem ám úgy, hogy használtam a lábamat! Csak kézzel. Mire egy pihenőt közbeitatva odaértem, már majdnem megfagytam, szóval nagyon ajánlom, hogy a túloldalon legyen valami jó meleg kandalló, vagy egy forró tea, vagy egy vastag pokróc, vagy esetleg ez mind együtt, és mellé egy forró fürdő. Visszanéztem a szobára, felmutattam a középső ujjamat aztán... aztán belöktem az ajtót és átkúsztam rajta.

by **Halász Alex** Kedd Dec. 25 2012, 12:20

//Gomene, egész egyszerűen nem tudtam géphez jutni idáig Crying or Very sad

//

*Arra ébred amire már nagyon rég nem. Hideg kövön...kövön? fekszik... Hát valami olyasmi, de nem ugrik fel azonnal. Áhh, dehogy. Épp "legédesebb" álmát alussza, nem fog holmi hideg kő (?) miatt felpattanni. Kissé forog még a jégen, meg motyog maga elé valamit.*
- Hülye kutya... nem írok alá semmit... na jó,... de csak azért mert jó házőrző vagy...
*Majd oldalt fekve tesz egy olyan mozdulatot a kezével, mintha megsimítana valamit maga mellett. Aztán talán épp, hogy csak másodpercek múltak el, mikor az álom végével azaz a hangos bemondó fülsiketítő recsegése mellett valaki felüvöltötte. Olyan istenigazából, ahogy szokás. Abban a pillanatban mintha megcsípték volna, úgy ugrott fel. Álmos szemekkel, még körbe sem nézve pislogott az orra elé...na meg a hallottakon rágódott. Még szemügyre sem vette sem a szobát sem saját magát (habár valami nagyon furcsa volt), mikor vissza ült oda ahol eddig feküdt.*
- Ennyire nem szeretem a sütit.
* Nem volt túl jó az álom, de legalább nem a SAO-ban játszódott. Otthon volt, a kutyája Nick társaságában, és a szüleivel. Kint a kertben voltak, és nyár volt, és napsütéses kék ég virított felettük. És tudta, hogy igazi. Annyira megnyugtató volt. Tudta, hogy végre otthon van, Magyarország kicsiny, de annál szebb vidékein, és az osztálytársai is és csapattársai is ott vannak valahol a családjuk, vagy barátaik körében. Nem volt túlzottan nagy család centrikus, mint a korában a legtöbb fiatal, de most valahogy a SAO után kellemes emlék az otthon, és jó tudni, hogy várják kint a szülei.
Azonban remélte, hogy az álom nem álom, és, hogy a játék az mégis, de csalódnia kellett. Mondhatni duzzogva kuporgott egy ideig a jégen, míg meg nem szólalt újra a recsegő hangszóró.
Egyből ki is kerekedtek a szemei. Ez már koránt sem vicces. Itt minden halálos kimenetelű? Felpattant, de körbe nézve nem látott ajtót, csak egy fagyott farönkön ücsörgő hegyes fülűt.* ~Egy igazi elf?~ * Nah igen. A tündéket nagyon csípi, a Gyűrűk ura után, azonban még magát nem látta rendesen. Ekkor vette észre, hogy a jég nem csúszik, illetve nincs olyan hideg, mint rendesen lenne. Aztán ott a víz, és a lék is, aminek a szélén helyezkedett el az elfecske. Nah oké, nincs semmi pánik, megkérdezi a tündét.*
- Ano, elnézést, nem tudja, hol van az ajtó amiről beszéltek?
* Nem választ kap, inkább csak egy invitálást. Átengedi? ~Lefogadom, hogy njk. -.- ~ Kissé megrökönyödve vette kézbe az éles botot. Még megfogalmazódott benne pár kérdés ezzel kapcsolatban, többek között, hogy de mégis hogyan kapja el a halat ennyi idő alatt, de már a vízben volt. Jobb lesz sietni.
Ott is a...nem az csak egy közönséges ponty. A következő hal sem volt az, amelyiket ő keres, s mire megtalálta, már mehetett is fel. Kiérve a levegőre sötéten villogtatta rá zöld szemeit a másikra.*
- Ez a kis bot most ugye csak vicc? Meg külön...
- Ha elkapod nekem az aranyhalat, átengedlek.
- Ezt már hallottam... ._.
- Ha elkapod...
- Jó jóó, értettem, pff. ...
*Szerencsére nem volt olyan hideg a víz sem, mint kéne, ahogy a szoba levegője se volt fagyos. Vissza merült a vízbe, s most egyből a kis folyó medrére igyekezett. Meg is találta a halat, amit néha néha eltakartak előle a kisebb nagyobb hal egyedek. Nézi egy darabig a botot.... jó hegyes azt meg kell hagyni, de mit csináljon vele?
Aztán beugrik, hátha erre akar kilyukadni a feladat. Kézbe veszi a kis botot mint egy gerely-t az öttusán, majd kivárva a megfelelő pillanatot bízva abban, hogy a rendszer segítő mechanizmusa még megvan, elhajítja. Íjász lenne vagy mi...
Az aranyhalat pont telibe találva megjelent egy "Mission successed" felirat. Oda úszott, hogy felvihesse annak a smucig NJK-nak, de mikor megérintette megjenet az ajtó egy "Tovább mehetsz" felirattal a félfáján.
Így került Alex is a nagy terembe, csurom vizesen, egy átszúrt aranyhallal a kezében, plusz úgy, hogy még tisztában sincs a saját alakját illetően.*

by **Thunder** Kedd Dec. 25 2012, 22:40

Szokásomhoz híven hogy ne bal lábbal indítsam a napot jobb a jobb lámatat szoktam először a földre tenni. De várjunk csak. Lenn vagyok a földön és irtózatosan fázok. Nincs, mit tenni gyorsan felpattanok és látom, hogy az egész szoba más mit ahol elaludtam. Minden tiszta hó és csak egyetlen egy ajtaja sincs. Csak hát én ide biztosan nem jöttem be. Valaki idehozott – gondoltam magamban. Legalábbis erre a következtetésre jutottam. Ahogy körbenézek, a szobában minta minden nagyobb lenne vagy én mentem volna össze? Biztos az előbbi én nem vesztettem a magasságomból – bíztattam magam mikor orra estem. Jájjj – kiáltottam fel és fogtam az orromat. Ekkor lepottyant a fejemről valami. Ahogy felkeltem láttam, hogy egy zöld sapka, aminek a végén egy kis bolyt van. Ekkor vettem észre a fehér kesztyűt és a cipőt, ami nem szigetel valami, jól mert úgy fest a dolog, hogy megfáztam. Legalábbis azt érzem. Illetve egy zöld kabátot. Hó-hó mi ez a gönc rajtam? – kiáltok fel tudván, hogy nem halja senki. Ahogy vizsgálom az Inventory-mat nem találok benne semmi. Valaki kirabolt? No hát akkor nincs mit tenni visszateszem a sapekot a fejemre. Valami még nem stimmel mikor a fülemhez ért a kezem. Mi ez? Elf füleim nőttek? Ekkor vettem elő egy tükröt az Inventory-mból majd, ahogy sejtettem a füleim biza a füleim elf fülekké válzotozak. Ahogy vizsgálom, mi történt velem az tudatosul bennem, hogy ha a kinézetem ennyire megváltozott, akkor még azt is lehet, hogy a magasságom is. Így van értelme annak, hogy a szobában minden nagyobbnak néz ki.
Egyszer csak egy hang szólal meg. Köszöntelek titeket a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson. Még mielőtt meglepődnétek, mindannyian aláítátok a jelentkezési papírokat - itt halkan súgja, de a hangszóró miatt lehet hallani - álmotokban - visszaemeli a hangját - , hogy részt vegyetek ezen a cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játékban. - megáll egy kis időre majd folytatja - A nyertes jutalma az örökké tartó robotmunka, beleértve a meglepetés csomagok készítését, csomagolását és néhány játék bepakolását, na meg süti. A sütit mindenki szereti. - ismét megköszörüli torkát, ezúttal egy kis hurutos köhögéssel megsózva - Kérlek lépjetek be az ajtón, hogy megkezdődjön az első kihívásotok. Ekkor előttem a falon megjelenik egy ajtó amire az van írva hogy Mágikus Random Szoba. Elkezdtem gondolkodni hogy átmenjek e az ajtón mikor megint megszólalt a hang.
- Ó, el is felejtettem. A kezdő szoba körülbelül egy perc múlva összeroppan, pixeleire szedve mindent és mindenkit, ami benne tartózkodik.
Nem maradt más választásom hát kinyitottam az ajtót majd beléptem a következő titokzatos szobába. Ez a szoba is teljesen üres, de várjunk csak. Van itt valaki. Jéé egy elf. Ahogy közelebb megyek, elcsúszok ezen a fránya jeges padlón. Megpróbálok felállni, ami körülbelül még vagy 3 eleséssel jár. Először megint arcra estem majd a popsimra. A következő akkor következett be mikor sikerült felállnom tejesen de amit el akartam volna indulni eldőltem mint egy zsák krumpli. Nagy nehezen de skilerült felállnom mikor megpillantom egy üzenetet az elf feje felett. Az üzenet „Nevettess Meg!”. Nem tudtam mitévő legyek mivel nem szoktam vicceket olvasni, amit most el tudnék neki mondani.
Ha eddig nem nevetett volna azon, hogy ilyen sokszor elestem akkor odamegyek hozzá, már ha oda tudok és nem esek el. Megpróbálom megcsiklandozni hátha csikis valamerre.

// sorry hogy ennyit késtem .... Telón eltartott egy ideig mag megírtam .... Több ilyen dologra nem adom a fejemet//

by **Fuun Kotarou** Csüt. Dec. 27 2012, 05:02

>>Karácsonyi Event<<

Hideg. Wah, Mirika berágott rám valamiért, és elvette a takarót. Nem érdekel, alszom tovább. Fordultam oldalra, majd az orromon valami hideg vacak jött levegő helyett. Prüszkölve ültem fel, hogy mi a jó isten van itt. Majd ennél a pontnál meg is állt a gondolatmenetem. Valahogy nem rémlett semmi amivel ezt érdemeltem volna. Sőt leginkább a logikus magyarázat hiányzott nekem, hogy mégis hogy az istenbe kerültem én ide.
-'taku, de utálom, ha valaminek nincs értelme.
Szokatlanul közel volt a föld, vagyis hát hó. Felkeltem és még mindig. Megnéztem, hogy mégis mit viselek, mert furcsállottam a dolgot. Kesztyű, zöld ruha, kabátka... Aztán a fejemről megkaparintottam a sityakom is.
-Cool. Most már tényleg nem tudom mi folyik itt.
Nem sokkal ezután csekkoltam a felszerelésemet, csak egy tükör volt benne. Meglesegettem magam benne. Próbáltam nyugodtan kezelni a helyzetet.
-Hát igen, még elfként is pompás a kisugárzásom. Bah, ennek sincs értelme, miért lennék elf?-Majd kezdődött a rossz szokásom, a tesztelés.-Focus!-Mondom miközben közelíteni próbálok a szememmel. -Nem nyert. Summon Pixi!-Ismét elmaradt a hatás. -Goromba egy rendszer. De mié...
Itt elhallgattam, egy pár másodpercre lefagytam, majd azonnal csekkoltam még egyszer a cuccaim. Semmi. Becsuktam a menüt, majd ismét megnyitottam, még mindig semmi.
-Semmi.- Jelentettem ki totál érzéketlenül. Majd elkerekedtek a szemeim, és a sapkámat a fejemen tépve kiáltoztam.- Hova a jó istenbe tűntek a cuccaim, szemetek, azonnal adjátok vissza, hogy száradna le a tolvaj kezetek, rabló banda legyetek átkozottak, a kardom essen rátok álmotokban!
És így folytattam míg meg nem szólalt a hang. Végig hallgattam. Majd ismét kitörtem.
-Mikor írtam én alá valamit, a jó nagy francokat, cheaterek. Kell a halálnak a robot munka főleg nem örökké, sütivel meg vesztegessétek a nénikéteket! KÉREM A CUCCAIIM!
Mivel nem jött válasz, csak vártam, s közben a hideg lehűtötte a fejem. Hát ott száradjanak ki. Nem érdekel, minek mennék én bele egy ilyenbe? Elf, huh? Hó-elfet még sosem csináltam. Fogtam magam és dobtam egy gyönyörű hátast a hóba. Ezután elkezdtem „angyalkát” csinálni a hóba. Miután kész voltam, nekiálltam hóembert építeni. Engem nem fogtok megölni az unalommal. Alig lettem kész az aljával jött a figyelmeztetés, hogy itt biza megdeglek, ha maradok. Gyors átiszkoltam a másik szobába. Ez is hasonlónak tűnt, sebaj, elleszek én itt is, majd most megcsinálom a hóemberem! Hajolok is le, hogy elkezdjem mikor a hangos kürtre felkapom a fejem. Ám a meglepetés alulról támad. Hiába veszem észre, hogy alattam már jég van, csak annyit értem el fele, hogy képpel érkezem a jégnek, ahogy kicsúsztak a lábaim. Egy tíz másodperces őrjöngés és fetrengés után megnyugszom. Hát engem már nagyon felhúztak, és még versenyezzek a dolgozásért. Helyette inkább elkezdtem szórakozni. Valamikor pedig tudtam hogy kell ilyet csinálni. Óvatosan felkelek, s már neki is lendül...nék, csakhogy filmbe illő hátast dobok. Először egyik majd másik lábam repül a levegőbe, s tarkóval hárítom a jeget. Két kézzel markolom a fejemet és vergődök, mintha bazira fájna, aztán rájövök, hogy mégsem. Hát akkor itt az ideje egy újabb próbálkozásnak. Ezúttal a lábam spárgába menekült, s rettentően megijedtem, mikor a lábaim alkotta háromszög csúcsa a föld felé zuhant, ezután markolgatva azt ismét lefejeltem a jeget. Ekkor ütött szöget a fejemben valami. Ha más nem a jég. Az előző szoba időre volt, el kellett hagyni, akkor ezek a szemetek ezt is szét fogják kapni. Alkarjaimat a jégre helyeztem úgy, hogy a könyökeim a vállamnál kicsit szélesebben legyenek, majd elkezdtem magam tolni az ajtóig a lábaimmal. Itt tereim szerint megtámasztottam magam a falnál, s megpróbáltam valami karcolást hagyni a jégen, minél mélyebbet mindkét lábamhoz. Óvatosan tápászkodtam fel, és a kicsit megakasztott kori meg a fal óvatos használatával felegyenesedtem. Siker, gondoltam, majd egy kis ugrással, hogy biztosabb legyen a fogás megpróbáltam felkapaszkodni. Ám kihagytam egy fontos lépést. Először kellett volna megfogni az ajtót és utána szökkenni. Megcsúszott a kezem, s földet értem. Egy gyors sztepp után sikeresen lefejeltem a falat, majd a kedves barátomat is, aki mindig elkap, ha elesek, a padlót. Ismét próbálkoztam ezúttal már jobban figyelve, és koncentrálva. Valahogy csak sikerült bemásznom.

by **Allen Dante** Pént. Dec. 28 2012, 15:48

Hideg… nagyon hideg, riadok fel legszebb álmomból, és amint ez megtörténik, azt kell, hogy észrevegyem, hogy körülöttem minden fehér… és hideg. Nehezen felkelek a földről és körbenézek, egy fehér, havas és nem győzöm hangsúlyozni, hideg szobában találom magam. Nem éppen túl tágas, de annyira elegendő, hogy korlátozott kereteken belül, de könnyedén tudjak mozogni. Ahogy azon kezdek töprengeni, hogy miképpen kerültem ide, a fejemet kezdem vakarni. S ekkor észreveszek valami szokatlant, a fülem, a megszokottnál is hegyesebb, talán rosszul érzem, ezért ismét megtapogatom, de rá kell, jöjjek, hogy nem tévedek. De mielőtt még bármit is teszek, meg akad a tekintetem a ruházatomon. Úgy nézek ki mint azok az emberek karácsony idején a plázákban a mikulás mellett. Gyors meg nyitom a tárgylistámat, és meglepődve nézem azt, semmi sincs meg minden eltűnt, amit eddig megszereztem, egyedül a tükör van benne, amit a játék elején kaptam. Előveszem, és belenézek, látom, hogy egy kicsiny kis manóvá változtam át. Nos, elsőre kicsit ijesztő, de amint a naptárra pillantok, kicsit lenyugszom. Karácsony úgyis közel van, biztos valami eventnek a része ez, bár nem emlékszem, hogy jelentkeztem volna bármi ilyesmire, vagy valami hasonlóra, és még a BETA idejéről sem rémlik valami hasonló. Bár arra már rájöttem, hogy az óta néhány dolgon változtattak a fejlesztők, így ezen sem vagyok meglepve. De nincs sok időm ezen rágódni, mert egy hangszórón keresztül egy hang szólal meg.
- Köszöntelek titeket a "Ki lesz az ez évi legjobb elf segítő" kihíváson. Még mielőtt meglepődnétek, mindannyian aláírtátok a jelentkezési papírokat. - itt halkan súgja, de a hangszóró miatt lehet hallani. – Álmotokban. - visszaemeli a hangját. - Hogy részt vegyetek ezen a cseppet sem veszélyes, békés, nyugodt, szeretettel és megértéssel teli játékban. - megáll, egy kis időre majd folytatja. - A nyertes jutalma az örökké tartó robotmunka, beleértve a meglepetés csomagok készítését, csomagolását és néhány játék bepakolását, na meg süti. A sütit mindenki szereti. - ismét megköszörüli torkát, ezúttal egy kis hurutos köhögéssel megsózva. - Kérlek, lépjetek be az ajtón, hogy megkezdődjön az első kihívásotok.
Hát, ez egy cseppet sem kecsegtető ajánlat, a nyertes, aki végül a legnagyobb vesztes lesz a végén, valahogy sehogy sem akarom ezt, inkább kiszállok, vagy nem tudom, de hogy részt nem veszek ebben az őrültségben az biztos.
- Ó, el is felejtettem. A kezdő szoba körülbelül egy perc múlva összeroppan, pixeleire szedve mindent és mindenkit, ami benne tartózkodik. - a végén még lehet hallani, ahogy elrágcsál egy sütit.
Ezt nem akarom elhinni, hogy lehet valaki ilyen őrült, hogy ezt tegye velünk, de ezen nincs sok időm csámcsogni, mert a szoba hamarosan megsemmisül, és ha én is benne vagyok, akkor velem együtt. Így sietősen az előttem megjelenő ajtó fele indultam és még időben átjutok rajta. Bár ismét egy másik szobában találom magam, ahol egy kürt megszólalásával, a szoba kitágul, a túl oldalt egy újabb ajtó jelenik meg, majd kisvártatva az időjárás is megváltozik. Hatalmas hóvihar támad, ami eléggé megnehezíti a következő szobába való bejutásomat. Hogy miért is akarok eljutni a következő szobába, hát azért mert, lehet, hogy ez a szoba is meg fog semmisülni, mint az előző. De akárhogy is próbálok előbbre jutni, folyamatosan a szél elfújja kicsiny kis testemet. Már sokadszorra próbálok eljutni ahhoz az ajtóhoz, de mind hiába. Ekkor leülök a hóba, ami nem épp kellemes érzés, de itt legalább biztonságos, és a szél sem fúj el. Gondolkozni kezdtem, hogy miképpen tudok kijutni innen, és csak ekkor vettem észre, hogy ebben a pozícióban, nem „bánt” a szél, így egy próbát téve elindulok a hóban kúszva az ajtóhoz. Leleményességemnek, vagy szerencsémnek, de sikerült átjutnom azon a hóviharon egyenest a következő szobába.

// bocsánat a késésért//

by **Sakamoto Rin** Szomb. Dec. 29 2012, 17:52

- Mmm… hi-deg… zuuu~… fázom.- ülök fel szemeimet dörzsölve. Hideg van, én pedig fázom. Még ingen csak homályosan látok ám mikor kezd kitisztulni a kép, látom, hogy egyre fehérebb minden. Először persze azt hiszem, hogy ez csak az ágyamon található lepedő, és csak azért fázom, mert a takarót meg letúrtam, de, mikor mindent tisztán látok nagyon meglepődöm.
- NANI?! – adok hangot meglepődöttségemnek, mikor megpillantom, hogy a fehérség, amin állok nem más, mint hó. - Huhuhuh, ez HIDEG! – ugrok fel azon nyomban a fehérlő földről. Majd míg a bal kezemmel a jobb felkaromat kezdem el dörzsölni lenge öltözékemen keresztül, addig jobbommal megidézem a menüt egy karlegyintéssel és máris az inventorimban kezdek el kutatni a ruházatom után melyet mindig oda száműzök a lefekvés előtt. Hoppá, most esik csak le.
- MIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!! – kiáltásom visszaverődik, a falakról a hangom berezonál, az egész szobában olyan hangosan adok jelet meglepődöttségemnek. Hogy min lepődtem meg? Nos, először is azon, hogy a balom helyett a jobbom kezdi el dörzsölni a bal felkarom, míg a bal karom nyitotta meg a menüt. Ez kissé meglep és meg is zavar ám az már még jobban, hogy sehol sincsenek a ruháim, igen a ruhám, ja, és a kristályaim. - Mi-mi? Hol van a ruhácskáim? Így meg fogok fagyni hisz csak ez a… – fogtam meg a zöld kis kabátkám szélét és húztam lefelé mintha csak egy megnyújtott póló lenne, amit még jobban meg akarok nyújtani, hogy elfedjen bizonyos részeket. - Miiii!!!! Mi-miért van rajtam zöld kabát… és nadrág… mi?! Még kesztyű is? – lepődöm meg a furcsa ruhadarabokon. Fogalmam sincs mikor és hogy került rám. Talán…talán valaki álmomban felöltöztetett…*elvörösödik* Neeeeeem, az nem lehet… annyira nem vagyok mélyalvó.
Ekkor megszólal egy hang. Először csak krákog, mintha nem tudná, hogy a mikrofon be van kapcsolva, de aztán rákezd a hosszú monológjára. Csak mondja és mondja. Ám egy szón megakad a fülem.
- Pf, természetesen én! Mivel én vagyok az egyetlen elf itt. – jelentem ki majd állnék fel a földről. - Mi, E-ez fura… – jegyzem meg, mikor jobb lábam helyett a bal kezem mozdul meg. Újra a jobbat próbálom mozgatni, de ekkor megint csak a bal kezem mozdul meg. - Ne, már! – folytatom tovább a próbálkozást, de hiába mindig ugyan az történik. Megpróbálom a másikkal is, de nem megy. Aztán…
- J-jo…remek. Most sike… Auch… – sajnos a felállási próbálkozásom nem jön össze. A remegő végtagjaim felett sehogy sem tudom átvenni az irányítást így összeesem. Egészen idáig nem is figyeltem arra, amit a férfi mondott, viszont az utolsó mondata hamar eljutott a kis buksim mélyére.
- Jaj, ne már, nem akarok itt meghalni…>.< – mondtam miközben a földön gurultam jobbra-balra. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, jut eszembe az életmentő terv.
- Rendben, akkor INDULÁS!! – kiáltom fel, majd elkezdek gurulni és gurulni és gurulni… - NEEEEM!! Nem jó irány! Arra kell gurulni! – és újra gurulok… gurulok… gurulok… és szédülök, majd ismét csak gurulok.
- Ya…yat… tta… Sike..rült @.@ – jelentem ki, miután átlököm magam az ajtón, és miközben forog a világ körülöttem.

by **Zhel T. Everett** Vas. Dec. 30 2012, 04:58

Zhel késő este feküdt le. Egész nap az utcákat rótta valami érdemleges, küldetés, vagy történés után, de semmi. Csalódottan feküdt le aludni. Hamar el is nyomta az álom.. nem csoda egy ilyen semmit érő nap után. Arra ébredt fel, hogy furcsamód hideg van a szobájában.. nagyon hideg és mintha a lepedő tapintása is megváltozott volna. Kinyitotta élénk színű szemeit és ekkor figyelt fel arra, hogy bizony hóban fekszik, nem pedig a puha ágyában. Gyorsa felkelt és leporolta magát, majd alaposan körülnézett. Egy teljesen idegen szobában volt, amiben még a hó is esett. De ez nem volt minden.. a külseje is teljesen megváltozott.. legalábbis a karjai és lábai rövidebbek lettek, és mikor a füléhez nyúlt nem a normális alakját tapogatta ki. Fogalma sem volt, hogy mi történt, de persze nem esett kétségbe. Ő nem az a fajta ember, inkább alaposan körüljárta a szobát és fürkészett valami kijárat után. De semmi.. nincs kijárat.. továbbra is nyugodt, maradt, nem csinált semmi elhamarkodott lépést amiből rossz dolgok is kisülhettek volna. Aztán megszólalt a hangszóró és egy idegesítő hang kezdett el szövegelni. A fiú karba tett kézzel hallgatta végig az idegen szerzet mondandóját.. Nem csak a hangját, de a stílusát is nagyon ellenszenvesnek találta. A kékszemű több hazugságnak tűnő dolgot vélt felfedezni az idegen mondandójában.. Például az, hogy aláírt valamit. Ez teljességgel lehetetlen. Ő ugyanis nagyon megfontolt az ilyenekben… nem kapkodta el sohasem egy szerződés aláírását. Rövidesen megjelent egy ajtó ami egy másodi szobába vezetett. A fiú nem habozott.. azonnal belépett és becsukta maga mögött az ajtót. A szobában egy apró lény volt.. nem tudta ki lehet.. de felette egy feliraton az állt, hogy győzze le egy vitában. Zhel odalépett a manóféleség elé , de az udvariatlanul elfordította a tekintetét.. Mintha nem is érdekelné őt a fiú..
- Zhel T. Everett..- mutatkozott be úgy ahogyan mindig is szokott.. de a másik csak morgott egyet
- Én vagyok Zhel T. Everett.. egy milliárdos cég tulajdonosa és vezetője.. egy tökéletes emberpéldány.. én vagyok az aki legközelebb áll egy isteni lényhez…- Nos ezen még a mindig hidegvérű fiú is meglepődött egy kicsit.. Elővette a tükröt és megnézte magát.. pont ugyan úgy nézett ki mind ez a nagyzolós alak itt előtte..
- Már elnézést kérek, de én vagyok Zhel T. Everett.. az igazi..- fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban
- Te?? Aki bent ragadt egy játékban.. aki itt tehetetlen.. aki képes összeállni alantas, semmitérő emberekkel akiknél az is csoda, hogy beszélni tudnak?? Aki ellágyult egy buta kislánytól és beengedi őt a házába a mocskos állatával együtt?? Nevetséges.. én vagyok az igazi Zhel T. Everett. – itt vált nyilvánvalóvá, hogy ez az alak saját maga eltúlzott változata.. és nem is kicsit.. a hangnem mindkettőnél ugyan az volt.. hideg és érzelemmentes.. De míg az igazi Zhel megadta a tiszteletet addig az ál Zhel még csak tekintetét sem volt hajlandó a fiúra emelni.. Nagyon beképzelt.. ezt azért már az eredeti kékszemű is rossz néven vette.
- Sértő ez a hangnem amit megengedtél magadnak.. Az ittlévő emberek pedig áldozatok.. javarészük átlagon aluli intelligenciával rendelkezik, de vannak köztük mások is.. akik megérdemlik a tiszteletet, még ha nincsenek is az én szintemen… társakra van szükségem.. És csak nem hagyok egy védtelen lányt az erdőben ahol meghalhat.. Ha valakit megtudsz menteni de nem teszed az olyan mintha te magad ölnéd meg.. én semmi pénzért nem lennék senki gyílkosa..- felelte hűvösen az eredeti példány..
- Cöh.. nevetséges.. csak az gondolkozik, így aki szintén alantas.. akik korpa közé keveredik.. Kinek kellenek társak?? Azok nem jók semmire.. .. szolgák kellenek.. akik eldobható tárgyak.. egyedül ők használhatók valamire.. társakra nincs szükségem.. nincs egy méltó ember sem aki kiérdemelhetné ezt a pozíciót. – tekintetét még mindig nem szegezte eredetijére…aki már kezdte egy kicsit felkapni a vizet. De hamar lenyugtatta magát.. Tiszta fejjel kellett gondolkodnia
- Szóval azt mondod én is semmi térő alantas ember vagyok..
- Pontosan.. és még hitvány is.
- Ebben az esetben te is az vagy…
- Én nem.. ne sértegess én egy tökéletes ember vagyok már-már isten
- Hiszen te én vagyok vagy nem??
- Nem.. ez képtelenség..
- Biztosíthatlak róla, hogy pont ugyanúgy nézünk ki..
- Hazudsz ….te..te..- ekkor az eredeti Zhel felé mutatta a tükröt, hogy meglássa a hasonlóságot.. mint két tojás..
- Ha én hitvány vagyok.. te is..- felelte mire a hamisítvány szörnyű arckifejezések közepette hullott darabokra. Egy újabb ajtó jelent meg.. amint hamar át is lépett a fiú.

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Dec. 31 2012, 02:58

Mindenki egyszerre lép ki egy-egy ajtón, amik valamilyen különleges ok miatt egymás mellett vannak ezúttal. Előttetek egy óriási, termetes alak ül egy karosszékben, előtte sok-sok monitorral, amik a szobákra néznek. A rejtélyes, árnyékkal takart személy, ekkor fordul a székével és egy jellegzetes arcot pillantotok meg.

Ezzel bizony egy minibosst fedeztetek fel, Nicholas, a renegátot. A szemei a szoba két sarkába néznek, miközben mélán elmosolyodik, majd ekkor mindannyian elájultok.

Mikor felkeltek újra a szokásos helyeteknél, minden a régi, felszerelés, kinézet, ruházat... stb... KIVÉVE:

50 exp és 150 arannyal többetek van. Anatolenek természetesen a képességének köszönhetően sikerült még egy kis aranyat előkotornia, füle mögül, hajában...stb.

Köszönöm, hogy mindenki ilyen gyorsan és ilyen szépet írt, én speciel élveztem a játékot. A magas jutalom pedig az "event" miatt van, tehát ezt nem kell küldetés jutalmakhoz sorolni. Na meg a karácsony úgyis az ajándékozásról szól. Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet!

by Ajánlott tartalom

[Event] Karácsonyi Event

[Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event

Re: [Event] Karácsonyi Event