[Küldetés] Project D

Úgy látszik tévedtem, nem a Yurihime névre hallgató lánynak a titkos rejtekhelyére tévedtem be a többiekkel együtt. De ez felvet egy kérdést amit a többiek is elkezdtek boncolgatni...Ki hozott ide mindannyiunkat, ugyebár ez nem lehet véletlen. Az íjász lány megnyugtatása sokat nem jelentett mivel nem féltem inkább csak furának hat az egész helyzet. A semmi közepén egy barlangba épített palota szerű hely...tömérdek étel...fura ez az egész.
- Engem egy férfi hozott ide akit a Sweet Dreams-ben ismertem meg reggel... De amikor átjöttem a vízesésen valahova eltűnt. - a többiek elmondása alapján a legtöbbünket valaki kisírt ide. Mintha valami szerencsejátékba gyűjtenének embereket, vagy éppen egy horror történet főhősei leszünk? Bármi is történjen remélem nem az utóbbi lesz. Valahogy nem értem miért gyűjtene bárki is ide ennyi különféle embert...mind különbözünk...legalábbis külsőre. Van egy elegáns kimonot viselő hölgy, egy zenész, egy óriás egy pandával, egy fura lány akit az elmondása alapján egy patkány csalt ide... Érdekes, azt hiszem egyedül én vagyok alkalmas, hogy vezessem a brigádot. Talán az lenne a legjobb, ha egy kis információt gyűjtenék. Közelebb sétáltam az asztalhoz ahol még étkezett valaki. Gyengéden meghúztam a ruháját, hogy rám figyeljen.
- Te hogy jutottál ide Pandás bácsi? - mosolyogtam rá majd vártam a választ, minél többet tudunk annál jobb helyzetben vagyunk. Miközben vártam a válaszát ismét szemet vetettem a pandára. Olyan közel van, és olyan...puha és szőrös... Egy határozott mozdulattal megragadtam egy fürt szőlőt az asztalról és megközelítettem a bestiát. Az állatok buták, legalábbis a legtöbbjük egy kis étellel megszerettem magam vele és hátha lemond a gazdájáról és inkább lesz az én aprócska alattvalóm. Már a gondolattól megrészegülök, hogy lesz majd egy kis védelmezőm... de a kis kalandozásaim a fantázia világomban hamarosan vége szakadt hála az egyik lánynak aki egy szolid kiáltással jelzett, hogy itt bizony van valami. Felpattantam majd mutattam a lány irányába.
- Héé Mindenki! - majd amikor néhányan már rám figyeltek folytattam tovább a kis önjelölt vezér szerepem. - valami azt súgja erre van valami. - majd indultam előre mint csapat vezető széles mosollyal az arcomon. Pillanatok alatt felfedezzük a barlangot. Közelebb sétálva a fal halványnak tűnt sőt kicsit áttetsző is. Mintha csak egy hologram lenne...
- Erre emberek. - intettem a lemaradtaknak, majd besétáltam a kincsekkel teli szobába. Mindenhol arany, ékszerek serlegek és kupák...sok haszontalan tárgy. Látszólag sehol egy kijárat, de ez csak a felszín.
- Nem véletlen, hogy van egy ilyen szoba itt, szerintem a kincsek alatt van egy ajtó! - a lehető legmagabiztosabban jelentettem ki majd kezdtem arrébb dobálni a tárgyakat az útból. - Valaki segítene?

Az események pörögtek, az emberek jöttek és mentek. Mentek volna, ha tudtak volna, gondolom, de nem tudtak, így marad a „jöttek” része a dolognak. Clio eléggé el volt magával, majd szépen lassan befutottak még páran, és összejött a banda.
- Oké, és akkor most? – még mielőtt választ kaptam volna, hátra dőltem, és elhelyezkedtem, ahogy Bragi is. Egy lány hajolt át az asztalon, és fura megjegyzéseket tett.
- Ő Bragi, – válaszolom. – az én nevem pedig Clark. – fejezem be, de a „cuki vagy” megjegyzését nem tudom hova tenni. Végül ő is tovább állt, és értetlenül bámultunk egymásra Bragi-val, végül mikor Clio bejelentette, hogy beater. Na akkor azt hittem hanyatt dobom magam. Hallottam már ezekről a neves beater-ekről, de egyrészt sosem gondoltam, hogy találkozom eggyel, másrészt pedig amit eddig hallottam, nos enyhén szólva sem pozitív.
- Beater, mi? Mocsok. – tudtam kik ők, és nem tetszett, hogy baromi nagy előnyre tettek szert a többi játékoshoz képest. Szemétség. Mindegy, mert az emberek találnak egy ajtót. Vagyis nem ajtó, hanem egy hologrammal elrejtett járat, amit eddig nem vettünk észre.
- Ez meg mi a fene? – de ekkor az első játékos már át is lépett rajta, és az alakja halvány derengéssé vált, mintha vízen vagy valami zavaros tárgyon, anyagon keresztül néznénk. Szépen lassan mindenki átsétált, és mi sem akartunk lemaradni a többiektől, így fogtam Bragit, és mintha csak lemerülnék a víz alá, vettem egy mély levegőt, majd átléptem a „falon”. A többiek már javában átértek egy másik terembe, ahol a plafonig volt rakva arannyal és minden földi jóval.
- Ezt nevezem! – kiáltottam fel, és letettem a pandát, aki rögtön meg is indult az arany halom felé.
- Csak óvatosan! – figyelmeztettem..
- Valaki nagyon gazdag lehet. Szerintem, ha elrakunk egy keveset, akkor sem fog neki hiányozni, rengeteg van itt. – vetem fel az ötletet, persze valahogy én is ódzkodom attól, hogy zsebre vágjak pár aranyat, vagy magamhoz vegyek egy tárgyat, mert lehet, hogy pont itt a csapda, vagy a buktató.
- Na és akkor mi lesz? Megpróbáljuk valahogy arréb taszigálni a halmot, hogy megnézzük, van-e alatta ajtó? És ha nincs? – kérdeztem a lánytól, de ő már neki is állt félre pakolni az útból a fölösleget.
- Valaki segítene?
- Bragi! Meló van, pattanj! – a panda feje előbukkant az aranyból, a fején pedig ferdén ugyan, de egy sisak trónolt.
- Vedd azt le, és lássunk neki pakolni. – vicsorgott egyet, nem tetszett neki, hogy nem tarthatja meg a sisakot. Amúgy is ronda volt, majd kénytelen-kelletlen neki állt ő is arréb söpörni az aranyat.

Meg sem próbálok visszamenni, igazából eszembe sem jut a dolog, főleg azután, hogy elkezdtük eltakarítani az aranyat, hogy lássuk, mi van alatt. Kapar, kapar, söpör, söpör, dob, dob. Bragi is kivette a részét elég rendesen ebből a dologból, és elég szépen dolgozik, majd megint kap valami jóságot, ha ezzel végeztünk. Már egy ideje takarítjuk a tárgyakat és az aranyat, amikor valami megmozdul. Először észre sem veszem, és nem is figyelek rá, de másodjára már furcsállom. Mintha valami megmozdult volna. Halk csörömpölés, ahogy az arany, és a különböző tárgyak egymásnak ütődnek, majd lassan hullámozni kezd minden, és nem tart sokáig, hogy mi is kapcsolódjunk a nem éppen megfelelő parti hangulathoz.
- Ez ugye most nem jó? – teszem fel a költői kérdést, de még mielőtt koncentrálhatnék arra, hogy válaszol-e valaki, Bragi a nyakamba ugrik azzal a céllal, hogy majd ott átvészeli ezt a dolgot. Hát ezt benézte. A gépezet forgása egyre gyorsul, és hamarosan láthatóvá is válik, hogy miért: az egész terem egy baromi nagy lefolyó-szerű rész, és most konkrétan az arannyal és a többivel együtt lehúznak minket. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen aggályom van: az arany meg ne öljön minket. A nagy tömeg simán összenyomhatja a mellkasunkat, és akkor pápá oxigéndús levegő. Bragi egyre erősebben kapaszkodik, ahogy közeledünk a terem közepéhez, és nyilván a lefolyó szájához is.
- Most vegyél nagy levegőt, haver! – kiáltom a pandának, majd egy pillanattal később eltűnök az aranyak és tárgyak között. Nem kellemes, elég komoly súly nehezedik rám, mintha vadászgépben ülnék. A következő emlékem, hogy bámulom a plafont. Úgy fekszem a talajon, mint elütött béka az aszfalton. Mikor észhez térek, és cselekvő képessé válok, hirtelen felülök, és nem látok semmit. Mármint látok, csakhogy az üvegen túl nincs semmi, csak a sötétség, feketeség.
- Ne már! – körbe nézek, és meglátom, hogy fölöttem, olyan mintha egy befőttes üveg kupakja lenne az üvegkalitkámon. Bragi után kezdek kutatni, de nincs az üvegemben.
- Bragi! – kiáltom el magam, noha fogalmam nincs, hogy egyáltalán hatásos-e ez, vagy le van szigetelve ez a cucc. Nem sokkal később meghallom a pet hangját, és valahonnan mellőlem jön.
- Jól vagy, haver? – mintha egyetértő hang jött volna, így egy kicsit talán megnyugodtam. Az üvegfalhoz sétáltam, és egy igen erőteljes ütést mértem rá, de nem használt semmit, egyszerűen megjelent egy felirat: <Immortal object>
~ ’nyád! – fújtam egy nagyot, majd mivel halvány sejtésem sem volt, mit lehetne csinálni, leültem, és az egyik üveglapnak támasztottam a hátam.
- Nem fogjátok tudni széttörni! – kiáltom el magam, hátha a többiek is meghallják. Ki az az elmebeteg, aki ilyet alkot, és miért? Bragi eléggé csöndben van, szerintem hasonló állapotban van, mint én. Valószínűleg ő is leült, és várja azt a bizonyos sült galambot.
- Ötletek?! – kurjantom el megint magam társaimnak címezve a kérdést.

A kislány egyből próbálkozik. Újabb főnökösködés, amihez ő viszont túl kicsi még, de a kutya nem figyelt rá. Legalábbis lett volna némi beszólásom neki is, de túlságosan el voltam ahhoz foglalva, hogy a falon találjak valami átjárót. Csak ennyit mondtam végül:
- Pickém, inkább bízd ezt a nagyobbakra és az okosabbakra.
A Farkaslány és a Kimonoska el voltak. Az előbbi a kincsben úszkált, az utóbbi meg csak nézte, és hízelgett. Ezekre mit is szokás mondani? Talpnyaló.
A falon semmit se találtam, úgyhogy mentem is Clarknak segíteni.
- Várj, szivi, segítek neked félresöpörni a kacatokat. - ajánlottam fel neki. Talán igaza van a Picikének abban, hogy talán alattunk van valami átjáró.
Azzal már együtt kapartuk tovább a cuccosokat, mikor egyszer csak furcsa morajló hangot hallottunk. Mintha valami gépet indítottak volna be ebben a teremben. A morajt kísérte a csörömpölések és egyéb hangok, amik ütközésre utaltak. Mikor arra észleltünk, hogy minden hullámzott körülöttünk, már tudtam, hogy baj van.
- Óóóóó, hogy tudtam, bassza meg! - üvöltöttem bele a zajba. - Meg nem mondtam, hogy valami gebasz van itt?! Nem?! De!!
A gépezet, ami alattunk volt, úgy kezdte ezt a sok halom hamis vackot velünk együtt lehúzni, mintha a vécében lennénk, és mi vagyunk a... nos, mintha azok lennénk. Úszni kezdtem a kavargó kincsárral szemben a fal irányába, de sajnos nem sikerült. Mivel már úgyis lehúznak minket, kénytelen voltam a basszusgitárom felszínébe kapaszkodni, ami tutajként szolgált most ebben a pillanatban.
- A hajó elsüllyed kapitányával együtt!
Aztán tisztelgésre emeltem jobbomat egy igaz matrózhoz képest, amíg végül nagy levegőt véve belesüllyedtem a kavargó kincsbe (ezt kísértem egy katonás, lassú megemlékezési dúdolással, amit általában trombitán adnak elő), mely lesodort minket oda, ahová lecsurgott a terem alá.
Aztán egy nagy puff, és egy két percre elsötétült előttem a világ. Mire magamhoz tértem, egy nagy üvegdobozban találtuk magunkat. Mindannyian egy-egy külön-külön üvegdobozba, melynek a tetejét kupakkal zárták el jó erősen. Üvegen túl olyan nagy sötétség, mint a kis köcsög Köpenyeske (Ichiga Zakuro) agya... sőt, neki még ennél a helyiségnél is sötétebb az agya.
- WTF? Most meg mi történt velünk? Befőttes gyümölcsöt csináltak belőlünk, vagy mi? Én aztán nem maradok itt, mert van egy kicsi klausztrofóbiám egy idő után!
Nekimentem az üvegfalnak a kaszámmal, amit előhúztam a basszusgitáromból. Hiába csapkodtam azt egy jó ideig, a fal folyamatosan dobta ki az <immortal objectet> egymás után. Aztán már puszta ököllel és lábbal vertem, de az se ment. Végül aztán feladtam, és dühösen elkezdtem az üvegfal mentén sétafikálni.
- Ez így nem lesz jó! - hangoztattam jó hangosan, hátha hallják a többiek. - Minden támadás sikertelen, immortálozik itt nekünk minden támadásnál! - Megmondtam én! Megmondtam, nem?! Valaki szórakozik velünk! Ha jobban rám figyeltetek volna, talán óvatosabbak is lehettetek volna, és nem itt tartanánk!
Dühösen belerúgtam a falba, feszültségem levezetve, és megint jött az <immortal object> felirat.
- Te meg kussolsz! - szóltam be a falnak. De azért kísérleteztem azzal is, hogy a kaszám fejével felnyúljak az üvegdoboz tetejéhez, és azt próbálom leütni valahogy. Ha az is immortálozik, tuti, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Jajj, sötét angyalok, miért keveredek bele mindig ilyesmibe?!

Egymás után repkedtek hátrafelé az ékszerek és dísztárgyak, a pandás bácsi és az állatkája hatalmas segítség az biztos. Neki több ereje van mint egy hozzám hasonló 'kislánynak'...és a kezei is nagyobbak. A panda szintén hasznosnak bizonyult. Elégedett arccal hajigáltam el az útból a sok felesleges értéket, sosem volt szükségem ilyesmire. Ezek csak értékesek, de semmi művészi nincs bennük. Csillognak, itt ott egy drágakő de semmi más. Hamarosan a színes hajú nő is besegített a munkába. Több kéz kevesebb munka, minden elhajított szeméttel közelebb leszünk a kijárathoz. 
- Látjátok, se perc alatt megleszünk. Csak hallgatnotok kell a nagyszerű vezetőtökre. - ajnároztam magam, majd elégedetten néztem, hogy a kupac már megfogyatkozott. Hirtelen megremegett a terem, egy-két sisak, és korona alább gurult az ékszerhegyekről. Majd egy újabb morajlás kísérte az előzőt.
- Mit csináltatok? - kérdőn fordultam meg, majd a fejemen landolt egy szép estélyi szerű ruha. - Mi a... - amíg lerángattam a fejemről éreztem, hogy a lábamhoz csapodnak az aranyérmék. Ez nem jó nagyon nem... - EZ EGY CSAPDA! SEMMI PÁNIK, MINDENKI MARADJON NYUGODT! - Utasítottam a többieket, közben próbáltam belemászni az egyik földön heverő lovagi páncélzatba...Jobb félni mint megijedni...Mégsem halhatok meg feleslegesen...kincsek között. A terem forogni kezdett mintha egy óriási centrifugában lennénk. Egyre jobban szédültem és kezeimet az arcom elé tapasztottam, ezzel védve a hozzám csapódó aranytól. Néhányan sikítozni kezdtek, de én inkább kíméltem a hangom, és behunytam a szemeimet. Minden rendben lesz. Csak ezt mondogattam magamban, ha ez egy csapda...miért vendégeltek meg minket ennyi étellel? Kérdést kérdésre halmoztam, majd hirtelen keresztül csusszantunk valami csőszerűségen. A cső több irányba ágazott, ezzel elválasztva minket egymástól, végül egy hatalmas üvegcsében landoltunk. A magamra húzott páncél pedig eltűnt. Apró pixeldarabjaira hullott.
- Hol vagyunk? - majd belecsaptam pengémmel az üvegbe, ami csak egy egyszerű 'immortal object' felirattal felelt. - Mi a...Ez valami vicc? - elkezdtem vizsgálgatni az üveget, a teteje is elzáródott. Próbáltam volna lenyomni a tetejét, de túl alacsony vagyok hozzá...átkozott alacsonyság...
- Nyugi farkasos lány. Ki fogunk jutni valahogy... - próbáltam megnyugtatni a kissé pánikba eső lányt, de semmi ötletem sincs. A fegyverek nem hatnak a falra, és el van zárva a teteje is. Látszólag mind külön 'zárkában' vagyunk. A képességem pedig nem sokat segít...vagy mégis? Lehet ki tudnék jutni...és talán találok valamit amivel a többiek zárkája is kinyílik. - Change - majd ha sikerült kijutnom a képességemmel, átkutattam a szobát amiben vagyunk, hogy a többieket kijuttathassam.

Szépen sorban mindenki özönlik be a terembe, közben felérek az aranykupac tetejére, és tökéletesen belátom az egészet, viszont kiutat nem látok sehol. Néhányan, azaz, Jun, a pandás pasas, és a zenész csaj elkezdik dobálni a cuccokat, hogy kiássanak valamit. Amiben mint kiderült, tényleg van "valami" hiszen, hirtelen hatalmas kattogások, szisszenések, majd az arany, és tárgyak rengetege hirtelen elkezd hullámzani, és örvényleni. A terem közepe felé, és egyre csak csökken, meg persze gyorsul. Mielőtt teljesen magával ránthatna, hogy, ha már muszáj itt lefolyni, mint előttem néhányuknak, ne utolsónak essek, ezért elrugaszkodva a tetejéről, egyenesen az örvény középpontja felé tartok, fejjel előre, persze ösztönösen magam elé tartva mind a két kezemet, egy X-et formázva, hogy védjem arcomat a becsapódástól. Landolok is az aranyban, aztán minden sötét pár pillanat erejére, melyet csak az tör meg, ahogy belecsapódok egy üvegkalitkába, mint ahogy láthatóan a többiek is. Furcsa, hogy csak ezeket az üvegkalitkákat lehet látni, és semmi mást. Ahogy figyelem a többieket, próbálják szétverni zárkájukat, de hiába. Egyikük még meg is jegyzi, míg egy másik idegesen járkálni kezd, a harmadik pedig kiakad a szűkös hely miatt. Valóban nem a legjobb helyzet. És szemmel láthatólag nem is túl fényes. Kicsit elgondolkozok, hiszen, összetörni nem lehet. Viszont csak ki lehet jutni valahogy. Ha elég kicsi hozzá a hely, akkor megállok a közepén, és hátamat a falnak támasztom, majd ellökve tőle magam kezeim segítségével, azokat ismét elém lendítve csapódok neki velem szemben az üvegnek, majd onnan is vissza lököm magam, hátha sikerül kilendíteni az üvegkalitkát. Mert, hát, ha nem úgy csinálták meg, hogy még csak véletlenül se tudjon megmozdulni, akkor talán csak el lehet érni, hogy ki lengjen, és így talán a függesztés is elengedheti, aztán maximum az újabb földre érés után, ha mázlim van ripityára törik ez az <immortal object> hiszen, ebben az esetben nem én törném össze. Ha, ez nem sikerül, akkor, megállok szintén börtönöm közepén, és jobb kezemet államhoz emelem, és úgy gondolkozok tovább. Hála korábbi esésemnek, fejemről a csuklyám ismét lekerül, és most semmi kedvem azzal vacakolni, ezért nem is húzom vissza egyenlőre. Ha nem történik semmi, és nem is látok meg semmit ahogy gondolkozás közben nézelődök a sötétben, megszólalok, hátha sikerül jól időzíteni, és felvillannak a fények.
- És lőn világosság...
Ezt persze csak motyogom magam elé, ezért nem hiszem, hogy, bárki is hallaná. Ha ez sem válik be, hirtelen felpillantok, és megkeresem a "beater-t" tekintetemmel, majd rá mutatok.
- Eltudod érni azzal a sz*rral, hogy berezonáljanak az üvegek?
Kiáltok oda neki, ami nem nagyon vall rám, hiszen, általában nem szoktam túl sokat beszélni. Közben próbálok a gitárjára mutogatni, hátha leesik neki, hogy arra célzok. Elviekben, a hanghullámoknak talán sikerülhetne megrepeszteni az üveget. Vagy várhatunk tovább, hátha történik valami csoda.

Amint kimondtam a képességem parancsszavát fürgén forgattam a fejem jobbra balra valami tárgy után ami elég könnyű hogy ki tudjam magam rá cserélni. De bármennyire is nézelődtem a sötét szobában semmit sem láttam. Pech... a többieket elnézve nekik sincs ínyükre a kis börtönünkben való ücsörgés... Majd a hercegnő tett egy elég tetszetős javaslatot. Mintha csak az én fejemből pattant volna ki az ötlet. Előkapartam a kristályom, még úgysem nagyon volt rá lehetőségem, hogy használhassam. De kivételesen ezt tudom, hogy működik történetesen elolvastam a kézikönyv ráeső részét.
- Teleport Kezdetek városa! - emeltem magasba a kristályt és vártam a történéseket. De nem úgy folytatódik mint ahogy azt leírták. Se a darabokra esés sem pedig az eltűnés nem történt meg. - Vacak kristály...Biztos elromlott... - mély sóhajtások közben visszapakoltam a tárgyaim közé azt a szemét darabot. Talán még jól jön...valamikor... Leültem a kis urnácskám padlójára és észrevettem, hogy itt van még egy alak akivel nem találkoztam. Vagy nagyon elterelődött róla eddig a figyelmem. Elkezdtem kopogni felé.
- Hé! Mi ez a hely? - hátha ő tud szolgálni valamiféle információval. Cseppet sem szeretem a zárt helyeket, főleg ha ilyen unalmas és üres mint ez... Sehol semmi amivel elüthetném az időt...és mintha varázsütésre előttem termett három tárgy. Egy síp...sosem szerettem a sípokat unalmasak és kifárasztanak...egy ronda bábú, azt hiszem egy balerinát ábrázol...és egy ördöglakat. Na ezt már szeretem, valami amivel el lehet ütni az időt! Nyúltam is felé egy cseppnyi izgalom látszott az arcomon, nem is az érdekelt, hogy tud lebegni, inkább az, hogy mennyire nehéz szétszedni. De mielőtt még elvehettem volna egy üzenet villant fel előttem. A feladó ismeretlen, a tartalom sem túl bő...Levettem a kis játékomat.
- Nézzétek! - emeltem magasba a kis játékszert - megjutalmaztak a hősies magatartásomért. - vigyorogtam és visszaültem a helyemre majd a lakat szétszedésével foglalatoskodtam a továbbiakban. Annak idején sok ehhez hasonló játékkal szórakoztam, szóval van gyakorlatom a kirakásában is. Ez még az élvezhetőbb fajta játékok közé tartozik, annak ellenére, hogy csak egy darab vas.

- Ennek így semmi értelme. Elrángatnak ide minket, megkajáltatnak, aztán bezárnak egy befőttes üvegbe, és valószínű eltettek nagyi szekrénykéjébe télire. – mormogtam magam elé. Kezdtem rájönni, hogy odahaza mit érezhettek a szentjánosbogarak, amikor elkapdostuk őket egy-egy befőttes üvegbe a tavak körül. Esküszöm, ha kijutok innen, soha többet nem kapok el világító rovart sem, az tuti biztos. Bragi sem szólt egy szót sem, szerintem ő se nagyon tudott mit kezdeni magával. Ha tippelnem kéne, a saját üvegében, hozzám hasonlóan ül, és várja a sült galambot. Amit én várok, az egy kicsit más. Biztos nemsokára megjönnek az unokák, és nagy majd lekváros kenyérrel, bocsánat, játékos kenyérrel várja majd őket. Egy hatalmas kéz benyúl a szekrénybe, és kiveszi az egyik üveget. Nagyot sóhajtok, mert kezd elegem lenni a semmittevésből, pedig általában nem szoktam csak így leülni.
- Hahó! Mamlaszok, nem felejtettétek el, hogy elvileg nekünk feladatunk van, amit ti sóztatok ránk? – hadartam el egy szuszra, olyan hangosan, ahogy csak tőlem tellett, hátha meghallja valaki, és végre kinyílik az üvegek teteje, vagy bármi ilyesmi, és tovább tudunk menni végre, mert ha ez így megy tovább, lesz egy csomó üvegük tele csontvázakkal. Éppcsak befejeztem, mikor meglepődtem. Hangok szűrődtek át, és először azt hittem, hogy végre elértünk valamit, aztán egy apró bánatos sóhajjal konstatáltam, hogy nem, csupán csak az egyik társunk hangja szűrődött át, mintha beszélt volna valakivel. Egyiket sem láttam, tőlem kicsit odébb voltak, de Bragi is felkapta a fejét a hangokra, majd mielőtt bármit is kérdezhettem volna, egy ismerős jelenség ragadta el a figyelmem. Három tárgy kezdett betöltődni előttem, majd a levegőben lebegtek előttem, és ezt követően szinte azonnal egy üzenet is érkezett:

Válassz!

Kérdő tekintettel néztem a tárgyakat, és átnéztem Bragi üvegébe is. A panda alkalmi börtönének falára tapadt, hogy szemügyre vegye a történteket. Próbált valamit mutatni, vagy jelezni. Legalábbis így láttam, és az ujjammal mindig egy tárgyra mutattam, hogy arra gondol-e. A panda is és én is egyre gondoltunk, a három lebegő tárgy közül leemeltem a sípot, majd megforgattam a kezemben.
- Mi ez az újabb hóbort? – mormogtam ismét magam elé, majd ahogy csak tellett tőlem, megfújtam a sípot.[/color]

Amikor a szépfiú átkiáltott nekem, addigra én már rég a kaszámmal a tetejét piszkáltam a befőttesüvegnek, de az is csak <immortal object>-et lökött ki magából.
- Először is ez nem szar, hanem egy kasza, ami a basszusgitárom egy része, szépfiú. Másodszor meg éppen azon munkálkodom, csak hát látod, hogy ez nem megy.
A kislány, aki az utóbbi pár percben nagyon elszállt a főnökösödéssel és az okoskodással, kezdet kihozni a sodromból. Nem akartam bunkó lenni vele, de közölnöm kellett vele a szomorú hírt, amit eddig ő nem vett észre. Feladtam a próbálkozást, és átszóltam a kislánynak.
- Kicsikém, eddig nem vetted észre, hogy a kutya nem figyel rád? Száll egy kicsit magadba! Kicsi vagy te még ahhoz, hogy nekünk a felnőtteknek játsszad a kis vezért. Ha figyelmet akarsz, inkább légy az a félénk cuki kislány, azokra jobban buknak. Vagy legyél valami híresség. Például zenész, mint én!
Mivel mást nem tehettem, azzal tudtam csitítani a bezártság miatti indulataimat, hogy visszatettem a kaszámat a helyére, és elkezdtem egy fellengősebb rock számot basszusolni a basszusgitárommal.
Észrevettem, hogy két másik játékostársam közt ott volt egy számomra még ismeretlen, de jóképű szőke csávó, aki eddig csak csendben ült maga elé nézve.
~ Húúúú... én randiznék vele. ~ vigyorogtam vágyakozó tekintettel, ahogy néztem a srácot.
Idővel később megjelenik három tárgy a semmiből. Egy síp, egy lakat és egy balerinababa. Hát ez meg mi a WTF? Hogy kerültek ide? Játékszerek nekünk? És mi dolguk? Mit csináljak velük? És miért teszek fel ilyen idétlen kérdéseket magamban? A p***ba. (Becenzúrázott a szerver, na ez gáz.)
Megjelent egy üzenet:


- He? - néztem az üzenetre, majd a három bábura.
Látszólag a többieknél is ugyanez jelent meg, és már hozzá is nyúltak a cuccokhoz. Én csak bizalmatlanul néztem mind a három tárgyat. Ha eddig csak a trutyiba kerültünk, akkor tuti, hogy ezekkel is lesz ám valami attól függően, hogy mit választunk. Durva.
- Én a helyetekben nem piszkálnám azokat a vackokat! - szóltam ki mindenkinek. - Abból is csak mi fogunk szívni, mint eddig! Eddig is mi volt? Benyelt minket egy rakás értéktelen vacak, és bezártak minket egy lekváros befőttes üvegbe! De ti tudjátok... én viszont hozzá nem nyúlok egyikhez sem!
Úgy tűnik a farkasos csaj habozva, de ellenállt a kísértésnek. Ahogy én sem: nem nyúltam hozzá egyikhez sem, mert azzal csak baj lesz. És tudom is ezt, hiszen én is akármit csináltam, mindig bajba kerültem emiatt.
Vagy akkor is szívunk a farkasos csajjal, ha nem választottunk semmit se?

Semmit sem sikerül elérnem sajnos. És ez kissé kiábrándító, viszont nem zavartatom magamat. A kaszával hadonászó lány csak sértődötten kezd el magyarázni, de csak nem érti meg, hogy mire céloztam. Ezért inkább, csak összefonom ujjaimat fejem mögött, és nekidőlök a cellám üvegfalának, és úgy figyelek tovább. Ahogy nézelődök, észreveszek valamit, amit előbb nem. Vagyis inkább valakit. Egy újabb játékost. Ő viszont nem volt velünk az előző két helységben, szóval máshogy került ide mint mi. És ez gyanús. Vagy még előttünk kerülhetett ide úgy mint mi. De akkor kétlem, hogy egyedül lett volna. Talán valami arénaszerűség van itt? De nem lehet. Kivéve, ha csak mobok ellen kell kiállni. Mert láthatólag zöld az indikátora, szóval nem ölt meg senkit. Vagy csak pirosakat. Ami szintén kétes szerintem. Viszont akkor sem nyugtat meg a jelenléte. Rosszat sejtet számomra. Pár pillanatra megmerevedik tekintetem, ahogy a srácot figyelem, és kezeimet visszaeresztem magam mellé. Aztán csak szépen lassan leülök, miközben jobbomat ökölbe szorítom, ami ha lenne mellettem valaki, számára is tökéletesen hallható lenne, ahogy ropog egy sort. Kényelmesen elücsörgök helyemen, egészen, ameddig meg nem jelennek előttünk a tárgyak. Három tárgy is megjelenik, és egy üzenet mellé, hogy válassz. Persze közben a rocker szerű lány lehordja a gyereket, de teljes mértékben hidegen hagy. Nagyjából, mint amikor nekem magyarázott. És ugyan úgy, mint amit ilyenkor kezd el mondani. Lustán, de kinyújtom bal kezemet, és elkapom az ördöglakatot, majd közelebbről is megvizsgálom. Nem lenne szerencsés, ha pont ezzel szúrnám el a dolgokat. Végig úgy fogom a tárgyat, hogy elrejtsem markomban, és úgy kezdem el vizsgálgatni. Még csak véletlenül sem hagyva, hogy mások észrevegyék, mit is vettem el. Aztán, ha már eleget nézegettem, megkocogtatom vele kissé az alattam lévő üveget, másik kezemmel, pedig már egyik késem felé nyúlok, mert valami rossz érzés fog el.
- Mindjárt kezdődik.
Dörmögöm az orrom alatt, és zsebembe mélyesztem az ördöglakatot, majd óvatosan fejemre húzom csuklyámat. Tekintetem pedig fagyosabbá válik, ahogy átjárja testemet ez a furcsa érzés. Annak ellenére, hogy lehet semmi sem fog történni. Vagy semmi rossz.

A próbálkozás hasztalan és csak az energiád fecsérled. Állapítom meg abból, hogy sorra jönnek, az ötletes kijutási praktikák ám senkinek nem jön össze így én magam már meg sem próbálom. Elteszem az íjam és háttal nekitámaszkodom az üvegfalnak összefont karokkal. Közben persze ügyelek arra, hogy mindenkit szemmel tudjak tartani ebből a pozícióból. Jól megszívtuk ezzel a küldivel, de remélem azért sikerül kivinni mihamarabb. Ha így haladok sosem érem utol… He? Egy ismeretlen alakot szúrok ki hirtelen két társam között. Ahogy elnézem, ő sem nagyon erőlködik azon, hogy kijusson.
~ Vajon ő is a sikertelen próbálkozások miatt, vagy tud valamit, amit mi nem?~ elmélkedem el ezeken a lényeges kérdéseken miközben a fejemre húzom a köpenyem kapucniját.
Az idő telik és egyre csak a fentebbieken morfondírozom, ám feltenni azokat hangosan már nem teszem, mivel nem tűnik valami bőbeszédűnek. Fölöslegesen meg minek jártassam a számat? A hangulat sem éppen rózsás, így hogy senki sem tud kijutni, én meg persze még jobban unatkozom olyannyira, hogy még az eszezem is elszáll – az legalább el tud ebből az üvegcséből. Csak is ez lehet a magyarázat arra a tettemre, hogy abba hagyva a támaszkodást odasétálok az üveg azon feléhez amerre a farkasos lány helyezkedik el – na meg a csapat nagy része – és az üvegfelülethez nyomva az arcomat szólok hozzá.
- Hé, Fajkasos lány, nyuuuugiiiiii~… Mindeny jendben leeeeeeesz*~. – vágok mellé hülye pofákat így gondolom cseppet sem megnyugtató a mondandóm. Aztán a grimaszolás hirtelen abba marad, mikor egy hang azt mondja: „Válassz!” De mit?
- Ja, hogy ezek közül? – fordulok, meg miután látom, hogy a többiek előtt felbukkan három érdekesnek nem éppen mondható tárgy a levegőben lebegve. Nos, azt, hogy mi alapján kell választani nem adta meg a hang, ám én úgy érzem, hogy az ördöglakatot kéne elvennem, mert az illik hozzá, de… mégis inkább a balerina felé nyúlok.
- Szóval, választottam, dje még semmi nem töjtént… te, hogy vélekesz ejjöj*? – szólalok meg ismét az üvegnek nyomott arccal, ám kérdésemet nem játékosnak, hanem az eközben a fejemre tett babának teszem fel… ám az nem válaszol… tch, gonoooosz~…

* nem helyesírási hiba

Ez kimaradt: A petek üvegzárkája az idomárokéval együtt megy tovább, tehát pet és idomár újra tud egyesülni!

Gyorsan ráuntam az ördöglakatra és zsebre is vágtam, majd a többieket kezdtem figyelni, a mellettem lévő lány semmit sem választott, sőt kicsit rosszul néz ki. Talán fél a bezártságtól, ez másnak is feltűnt, az íjász lány az üveg falára tapadva próbálta szórakoztatni, hátha felvidul kicsit. Majd a ronda lány rám förmedt. Türelmesen meghallgattam, amit magyarázott, mivel vele ellentétben én jól nevelt vagyok. Ő sem választott semmit. Kicsit elmosolyogtam azokon amiket mondott.
- Megpróbálom észben tartani, nem fogok vezért játszani. - vigyorogtam elégedetten - Nincs szükségem rá, mivel Én vezér vagyok. - elégedetten húztam ki magam. Majd egy folytattam - Oh úgy érted, kiégett rocker? Kösz inkább kihagyom, nem bírnék ilyen ízléstelen és semmit sem takaró ruhákat hordani. - majd folytattam a körbenézelődést. Az alak aki most "csatlakozott" hozzánk, szorosan az ablakra tapadt, kíváncsian fürkészett körbe minket, majd végül kiválasztotta magának a sípot. Ismét előkaptam az ördög lakatot, kitudja mennyi időt kell még ezekben a zárkákban töltenünk és leültem a padlóra játszani vele. De mielőtt még hozzákezdhettem volna, egy börkabátos férfi jelent meg a szoba közepén. A hideg kiráz tőle, sőt remélem nem jön közelebb. A fejéből valamiféle pengék állnak ki, mintha egy rossz horrorfilmben lennénk. Megvan a főgonosz, és az első halott személyére is van már tippem. Erőssen Clio-ra tekintettem, igen ő lesz az biztos. Sorban végignézett rajtunk, majd végül engem is megbámult. Üres, semmit mondó tekintettel. Megmozdult a befőttes üvegem, és elkezdett a szoba bal sarka felé mozdulni, végül megállt a fal mellett, és mellém csapódott Nomad is. Kicsit elszédültem a nagy mozgolódásban. Nem igen tudtam hova is lépek, túl nagy a sötétség. Majd egy kattanás jelezte, hogy valami kinyílt. A zár! A fiú felé fordítottam a fejem kérdőn, hogy mi legyen. Majd megindultam a terem felé.
- Maradjunk együtt. Rendben 'Nii-chan? - mosolyogtam rá barátságosan. Az új közös üvegzárkánk nagyobb és kényelmesebbnek bizonyul mint az előde. Valójában nem is tudom mekkora, túl nagy a sötét. Megdörzsöltem a szemeim hátha, de csak egy szempár világít rám. Egy szempár? Előhúztam a pengém és védekező pozíciót vettem fel.
- Mi a... - az életsávom világítani kezdett és kicsit megcsökkent. - az életpontjaim! - kiáltottam fel. - Onii-chan, ugye nem fogok meghalni? - kérdeztem rettentően megrémülve. Nem elég, hogy az életpontjaim menekülnek, de még ott van az a sötétben bujkáló dolog is. A kacagása emlékeztet valamire. Mintha már hallottam volna ezt a hangot valahol. Egy mob? Óvatosnak kell lennem, ha a szörnyeteg támadna, visszatámadok. Illetve, Nomad után megyek.

A kislány beszólt nekem, de olyanokat, amiért nem csak én, hanem más rocker, gót vagy rockergót úgy felképelte volna, hogy a fal adná a másikat. De én nem bántom őt. Egyrészt üvegfalak választanak el egymástól, másrészt meg nem bántok kislányokat. Helyette gúnyosan felröhögtem, és ugyanazzal a stílussal, de nyugodt hangon visszavágtam.
- Vezér? Méghogy vezér? HAH! Te nem is vagy vezér, csak egy félős kislányka, aki a mamája és a nagyok figyelmét akarja. Láttam ám, hogy abban az első teremben hogy őgyelegtél a Kimonós és Clark körül. Nem neked való a vezérség, inkább légy jó kislány, ülj le a picinyke popókádra, játssz az előtted álló vackokkal, és bízd azt a munkát inkább a nálad nagyobbakra és okosabbakra. Mondjuk Clarkra és erre a srácra, ők IGAZI vezéregyének lehetnének a csapatban, ha jobban beleadnak mindent. - mutattam Clarkra és a köpenyes srácra, aki az imént lesz*rozta a kaszámat, és jobban magára húzta a köpenyét. Remélem beadtam a még szerény, lájtosabb verziójú adu ászomat a picikének.
A többiek rajtam és a kiakadt farkasos lányon kívül (akit az íjász lányka hiába próbált felvidítani üvegfalnak nyomott arcmimikákkal, amin még röhögtem is) választottak. Még az a helyes srác is, de csak hosszabb idő után.
Az előttünk álló, érintetlenül hagyott holmik eltűntek, majd megjelent egy olyan fazon, akitől normális ember a valóságban meg is rémülne. A legtöbbet kirázná a fejében álló, véres körfűrészek és öltözéke láttán, engem viszont lenyűgözött. NJK volt, mivel nem láttam az indikátorát.
- Gusztus, pofás kari, meg kell hagyni. Szép munka azoktól, akik mindannyiunkat beüvegeztek...
A pali megemelte a kezét, mire felemelkedtek az üvegeink, és párokat alkottak. Mindegyik úgy összekoccant, hogy mind a falnak ütköztünk. Én a farkasos lánnyal kerültem össze. Eztán lezuhantunk a mélybe, míg egy koppanással összetörtek pixelekre az üvegeink, de nekünk szerencsére kutya bajunk. De biztos ami biztos alapon azért megkérdeztem a lányt.
- Jól vagy, öhm... hogy is hívnak? Engem Clionak hívnak amúgy.
Nah igen, bemutatkozás előtte elmaradt, úgyhogy még most ráértünk, amíg nem ütött fel egy újabb baj, méghozzá egy nagy ronda, szőrös pók képében.
Ahogy felnéztem, rögtön visszatekintett rám nyolc pókszem, és én egyből elugrottam tőle, kifenve a kaszámat a basszusgitáramból.
- Szép kis háziállat! - jegyeztem meg.
Csak alig két másodpercre néztem Szophie-ra (mivel végig a pókot figyelem harcra készen). Félelemtől sírt és rettegett. Eszembe jutott, hogy én is voltam ilyen. Igen ilyen voltam én is még alig négy-öt évesen, mikor még a sarokban kuporogva, hangosan sírva és rettegve néztem végig, ahogy az a mocskos féreg - aki nélkül én nem is léteznék - majd' holtra veri az anyámat, és még ki is töri néhány csontját, hogy megmutassa: ő a főnök, nekönk meg csak kuss a nevünk.
Nem láttam azt, hogy a petje igyekszik erőt kovácsolni belé. Végig a pókra nézve hátra szóltam a lánynak.
- Szophie! Nem tehetsz róla, ha félsz! Mindenki félhet egy csomó dologtól, még én is... de nem éppen most, és éppen egy ilyen buta szőrös lénytől! De van, hogy a barátaid és a saját életed érdekében le kell győznöd a félelmedet! Kérlek, légy erős! Belevaló csaj vagy te, csak biztatni kellene téged! Ha mi és a peted összefogunk, hárman simán legyőzzük ezt a dögöt! Ígérem, minden rendben lesz! Bízz bennem és önmagadban! Mutasd meg, milyen kemény csaj vagy te! Éld ezt túl a barátaid és a családod kedvéért, akik már alig várják, hogy viszontláthassanak! Szállj szembe a félelmeddel a szeretteidért!
Ha betámad a pók, oldalazással megpróbálom kikerülni, és a kaszámmal kivédeni a lecsapó ízelt lábait, és a csáprágóit, miközben megpróbálom a fegyveremmel kivájni a szemeit.

Kényelmesen elücsörgök üvegbörtönömben, miközben a többieket figyelem. az új "jövevény" minket vizsgál miközben sorra választunk, és csak utána dönt, hogy mihez kezdjen. Felettébb gyanúsnak tűnik a számomra, ezért fél szemmel, de figyelem folyamatosan, miközben a rocker lányra tekintek, aki éppen rám mutat, miközben Junnak prédikál. Én csak kezemmel intek, hogy tegye szépen le a kezét, és tekintetem tovább vándorol a többiekre. Ekkor érzem azt a furcsa érzést, hogy valami történni fog. És nem éppen a legboldogabb dolog. Amikor ezt magamnak még szóvá is teszem, megjelenik középen egy bőrkabátos kopasz fickó, akinek fejéből körfűrészek állnak ki. Kényelmes egy helyzetben lehet ez a program is. Mert, hiszen egy programról van szó. Tekintete hasonlít az enyémre, hiszen mindkettőnkké fagyos, és halott. Habár az övé kissé más. Az övé mindig is az volt... Miután végigmér minket, úgy tűnik beigazolódik korábbi sejtésem, hogy a tárgyak által párosítanak bennünket, hiszen, egy mozdulattal elindítja üvegbörtönömet, minek hatására annak jobb oldalának csapódok. Vállal, nem éppen a legkényelmesebb módon tompítva az érkezést. Az biztos, hogy ez a valóságban fájna. Miután megáll a börtönöm, látom, hogy Jun is ott van mellettem. Gyorsan feltápászkodok, és megigazítom magamon a csuklyámat, mely majdnem lecsúszott fejemről idő közben. Még mindig sötét van, de nem zavartatom magam túlzottan. Amikor kattan valami, és kinyílik az egyik oldala a börtönünknek, habozás nélkül átlépek a nagyobb üvegkalitkába, hol egy légtérbe kerülök Junnal. Amikor azt javasolja, hogy maradjunk együtt, csak rátekintek szemem sarkából, és egy aprót biccentek fejemmel. Alig észrevehetően. Nem is telik el sok idő, mire ismét megszólal, most viszont inkább meglepődött, és félő hangon szól hozzám. Persze érthető, hiszen valamit az életpontjairól is mondott, de ezt a részét nem nagyon értettem. Amikor meghallom a vihogást, majd megpillantom a vörös szempárokat, eleinte, csak megrázom a fejemet, és gyorsan lenyitom menümet, és party-ba invitálom Jun-t. Közben előrántom késeimet is, és a lényt figyelem. Ha, rám támadna, megpróbálom azonnal hárítani. Ha viszont Junra támad, akkor én is támadásba lendülök, hogy az oldalára mérhessek egy csapást.