Kagerou Project

by **Afton** Hétf. Jún. 29 2020, 15:08

-Hát akkor, ma társak leszünk. Remek.
Ragyogó mosolya volt, széles és jókedvű, de a szemeiben Afton észrevette azt az apró sötétséget, azt a kis, alig pislákoló lángocskát, ami végül az egészet felperzselte. A lány jóval idősebb volt, mint amilyennek kinézett, bár ezt mostanra az összes SAO játékos elmondhatja magáról.
Végül elindultak, ketten, a kazamata belsejébe. Aftonénál egy tierrel nagyobb helyszínt választottak, annak érdekében, hogy a férfi hamarabb felfejlődhessen a boss szintjére. A kezdeti folyosókon a lány szinte végig csacsogott, elmesélte, milyen az élet a fronton, milyen dolgokra kell odafigyelni, milyen bossokat győztek le eddig. Afton meg is remegett, mikor megtudta, az előző egy víz alatti óriáskígyó volt, a lány pedig megállt és visszafordult.
-Mi a baj? -kérdezte.
-Semmiség. Csak kígyófóbiám van.
-Oh, az vacak. És veszélyes. Akkor te mindenképp figyelj oda, hogy milyen bossal állsz majd szemben. -a lány megfordult és folytatta az útját. -Nem lenne szerencsés, ha leblokkolnál, mikor egy kígyó elé kerülsz. Semmi vész, bár, de kellemetlen.

Ezelőtt pár nappal találkoztak, hogy miként, az egy másik történet. Volt benne egy kávézó, egy kávé, és egy összeütközés. A lány szinte pánikba esett, és csak egy szót ismételgetett, a férfi pedig a fejét rázta és próbálta megnyugtatni, hogy nincsen semmi baj. Mikor lehiggadtak, a lány ragaszkodott hozzá, hogy meghívja őt egy újabb kávéra, és ez elég ürügy volt ahhoz is, hogy csatlakozzon mellé.
-Afton Chambers vagyok, szolgálatára.
-Nyugodtan tegeződjünk. Chancery vagyok, nagyon örülök.
Afton nem tudta figyelmen kívül hagyni azt a hideg, sötét érzést, ami végigfutott a hátán, ámbár ezt hamar elfújta a beszélgetés szele. Hamar kiderül, hogy Chancery egész pontosan kicsoda is – nem elég, hogy frontos, de ráadásul a Liga testvércéhének a vezetője. Pontosabban, annak utódának vezetője. A lány kicsit megemelte a fejét, büszke volt, de Afton kicsit szemöldök ráncolva hallgatta azt az árnyalatnyi kis bánatot a hangjában. Valami baj van, de még nem tudta megállapítani, hogy micsoda.
Bár az is lehet, csak beképzeli. Pszichológus, és hajlamos mindent elemezni, amit csak lát és hall. Gondolatban legyintett egyet és visszatért a kávéhoz.

-Oh, és van még valami. Az Ezer Kígyó Vára. Kerüld el akkor messziről azt a helyet.
-Úgy őszintén, már tudok róla. Mintha hallottam volna Leoékat pusmogni egyszer, hogy elvisznek oda.
Nevettek, de valami csendült a nevetésben. Afton végül nem bírta tovább, előrébb lépett, és Chan elé állt, kérdőn félrebillentett fejjel.
-Minden rendben? -kérdezte a férfi. A lány döbbenten nézett fel rá, majd elmosolyodott és bólintott, de minden mozdulatában, minden arckifejezésében volt valami oda nem illő. Afton nagyon jól tudta, hogy talán csak azért, mert nem ismerik még egymást, és valójában semmi különös, de az a furcsa, szorító érzés a mellkasában nem hagyta nyugodni.
-Persze, minden rendben. Ne aggódj. Én mindig ilyen vagyok. A pszichológus-éned mehet pihenni.
A lány megveregette a férfi vállát, majd tovább mentek.

Különös folyosót találtak, enyhén felfelé ívelt, nagyon sokáig meneteltek arra. Olykor megálltak pihenni, mikor elfogytak a kitartáspontjaik – Afton elmagyarázta a képessége működését, de Chan csak legyintett és közölte vele, hogy tartogassa nyugodtan későbbre. Ő maga az ilyen pihenők alkalmával aprócska kis tűzgolyóval játszott, ha a pontjai épp megengedték, és Afton mosolyogva figyelte.
Az egyik ilyen pihenőnél észrevette, hogy a szürke-fekete, hatalmas macska őt figyeli átható, kökörcsinsárga szemeivel. A férfi kérdőn felemelte a szemöldökét, de a macska pár másodperc múlva inkább félrefordult és pihenni tért. Mikor a pontok visszatöltődtek, tovább mentek, és a folyosó végén egy hatalmas, sima falú terem fogadta őket.
A fáklyák maguktól gyulladtak fel, ahogy beléptek, és Chan megtorpant a bejáratnál. Kezével kicsit hátrább tolta a férfit, kesztyűs keze kicsit ökölbe szorult.
-Rossz előérzetem van...
„Nekem napok óta”, akarta mondani a férfi, de végül nem szólalt meg. Morgó hang ütötte meg a fülüket, majd lassú, de döngő, földet rázó léptekkel megjelent előttük... egy hatalmas bestia. A teste bikáé volt, ami a nyakánál emberformába fordult, egy hatalmas, vörös páncélos szamurájjá. Sisakja krokodilt formázott, kezében alabárdot tartott, hátára szíjazva ott volt a szamurájkardja is. Csapott egyet a farkával, majd megpörgette fegyverét a feje felett, és a földre csapott, feltépve vele a talajt, egyenesen feléjük. Afton jobbra, Chan és a macska balra ugrott.
-Ez meg mit keres itt?
Fakadt ki a lány, pánikszerű hanggal. „Ooh, ha te pánikolsz, én mit szóljak?”, gondolta a férfi, és odébb mászott. Mikor a por leszállt, tekintete megtalálta a lányét, aki hevesen legyintett a terem sarka felé.
-Te húzódj fedezékbe! Én ezt elintézem! Túl nagy falat, a rendszer ötvenes szintűnek ítéli! Mi a fenét kereshet akkor itt?
-Segítek!
-Te maximum két ütés leszel neki, hagyjad! Nyugi, felgyújtom seperc alatt!
Különös, szinte már mániákus mosoly villant a lány arcán, fogait megcsillantak a fáklyák fényében, kezét karomszerűen görbítette be, ahogy felemelte és ujjai között felvillantak a narancs-vörös lángok. A macska kitört és elszántan ugrott neki a szamurájbikának, amíg gazdája a másik oldalra szaladt és egy tűzgolyót hajított felé. Mozgásuk a hosszú évek alatt kiegyensúlyozottá és rendszeressé csiszolódott, de Afton beharapta a száját, mikor mindezek ellenére sem látta megmozdulni a szamurájbika életerőcsíkját.
Hamar kiderült, hogy a bestia jóval erősebb, mint Chancery. Gyorsabb, ügyesebb, és a lány képességei olykor befulladtak, a férfi onnan tudta, hogy ilyenkor Chan válogatott szavakkal káromkodta el magát. Mikor a szamurájbika eltalálta, Afton visszatartotta a levegőt, ahogy végignézte a fekete tollak gömbjét szétrobbanni. Képességek. Ennek a lánynak már legalább négy vagy öt lehet belőlük, és a macskájának is akad kettő. Afton nem győzött csodálkozni; hát ő maga is juthat ennyire magasra egy nap?
A szamurájbika életpontjai végül fogyni kezdtek, sárgára váltottak.
A lány kezében végül, ahogy fáradni kezdett, egy kristály villant. A magasba emelte, de pár másodpercig semmi sem történt, és Chan döbbenten nézett fel a kezében tartott tárgyra.
-... Nem működik? Nem lehet...
-Vigyázz!
Üvöltött a férfi, de már túl későn. A szamurájbika alabárdja a mellkasa alatt találta el, a valóságban ott lenne az ember gyomorszája. A lány tüdejében szinte kiszorult a levegő, szemei elkeredtek. Az ő életerősávja már így is a sárga zóna határán járt... és most pillanatok alatt teljesen üressé vált.
Afton nem volt tisztában azzal, hogy üvölt, üvölt teli torokból. Ellökte magát a menedéke falától, kezét nyújtotta a lány és a bestia felé. A macska úgy sziszegett, akár egy kígyó, ahogy elrugaszkodott a földtől és elsuhant a bestia mellett. Rikoltás hangja csendült a levegőben, a terem falai szikrázni kezdtek, ahogy egy lángcsóva – nem, valami más – szinte belerobbant a bestia mellkasába. A szamurájbika életpontjai pirossá váltak, de még nem fogytak el.
Afton felemelte kardját és teljes erőből belevágta a mob testébe. Vöröslő pixelcsíkot hagyott maga után, a szamurájbika felüvöltött fájdalmában, majd megremegett, végül kéklő, csodálatos pixelekre robbant. Afton elnyomta a gratulációs képernyőt, nem törődött azzal, hogy mennyi szintet lépett csak ezzel az egy csapással, megfordult és a pár méterrel odébb fekvő alakhoz rohant.
-Chancery!

A lány a földön feküdt, groteszk, hatalmas, vöröslő pixelcsík futott végig a testén, a vállától a mellkasán át egészen a combjáig. A döbbenettől kerekre nyílt szemekkel, zihálva vette a digitális levegőt, puszta ösztönből, mintha levegő után kapkodna még utolsó erejével. Afton a lány vállai alá tolta a karját.
-Elviszlek innen! Minél előbb!
-Ne! Már mindegy... -a lány szemei végül félig lecsukódtak. -Minden kristályt hatástalanít ez a hely. Minél előbb menj ki innen és teleportálj haza. Szólj Hinarinak, hogy mi ez a hely. Ilyet én még nem láttam...
-Viszlek magammal!
-Már mindegy... Afton. Még valamit szeretnék kérni.
A férfi közelebb hajolt, hogy hallhassa Chancery suttogását, majd bólintott. A cicafüles mosolygott, majd lehunyta a szemeit, kezével oldalra nyúlt, hogy megsimogassa a neki dörgölőző vadmacska fejét.
Végül csodálatosan szép, kristályszerű darabokra robbant, a legszebb csilingelő hanggal, amit Afton valaha hallott. A férfi végül megadta magát, ahogy a földre kuporodott és hagyta, hogy forró könnyei végig szántsanak az arcán. A macska megmaradt, főnixmadár pedig tett pár kört a fejük felett, majd elröppent.

Elröppent, hogy hazaérve, a Unity céhház felett egy órán át énekeljen, a szelek szárnyán repülve.

Afton végül a macskával hagyta el a kazamatát, odakint már sikerült használnia a kristályt, amivel hazatérhetett. Nem nézte át, mi mindent kapott a rendszertől, nem nézte át, mi történt, nem nézett semmire, csak vakon lépdelt végig a folyosón, hogy bekopoghasson Hinarihoz. Amint megtalálta a Tó Úrnőjét, egy percig megszólalni sem tudott, csak nézett rá kifejezéstelen szemekkel.
Végül elmesélte. Elmesélt mindent. Oldalán a szürke-fekete macska csak ült és meredt előre kökörcsinsárga szemeivel, mintha valami őbenne is kikapcsolt volna. Mikor Afton végzett a mesével, és visszavonulhatott a szobájába, a macska követte, szó nélkül. A férfi lehuppant az ágya szélére, és meredt maga elé, ahogy lelki szemei előtt újra és újra lepergett az egész esemény. A lány mosolya, mikor elindultak, és az a mosoly, mielőtt szétrobbant volna... szinte teljesen azonos volt. Az a lány már nagyon régen felkészült arra, hogy egy nap el fog távozni az élők sorából.
De miért ilyen fiatalon? Mennyi idős lehetett? Kinézetre talán annyi, mint ő maga, szóval egész biztos nem érte el a harmadik ikszet sem még. És a férfi még csak most jött rá, mit látott a lány tekintetében egész végig, mi volt az a sötétség, ami belengte az egész auráját. Oh, ha előbb felfedezte volna, talán minden másképp alakul. Talán az egész kazamatázás helyett inkább csak megettek volna egy fagyit vagy ittak volna még egy kávét.
A macska átható kökörcsinsárga szeme továbbra is a férfit fürkészte, majd mély, unott női hangja halkan megszólalt, de úgy, hogy senki más nem hallotta, csak és kizárólag a pet.
~Fogtok még találkozni...~
És az ablak felé fordult, hogy ott van-e a lila hajú nő a sejtelmes mosolyával.

by **Afton** Szer. Május 01 2024, 11:10

Eleinte fel sem tűnt neki, mennyire más volt a digitális világ és a valóság ízei. Hogy az ételek mennyire különböztek egymástól. Bár örült, hogy végre ismét valódit ehet, és szó se róla, a szakács igazán kitűnő ételeket alkot, a szíve mégis szomorú volt és csak piszkálta a sült krumpligolyókat.
-Nem eszed meg?
-Oh, nem, nem fér belém. Tessék, a tiéd.
-Juhúú, köszi!!
A kislány úgy marta el előle a tányért, mintha az élete múlna rajta, majd falni kezdett. Alig pár éves, de az energiája végtelen, állandóan csacsog, most is jár a lába ültében is, ha leérne a földre, már országhatárokon túl járna. Afton tudja is, hogy amint végeztek az ebéddel, a kislány fel fog pattanni és átfut a nappaliba valami elfoglaltságot keresni. Normális esetben az udvarra repülne, de odakint most zuhog az eső, mintha a férfi kedvét akarna reprezentálni.
Érzi magán Sugar aggódó tekintetét, de sem a nő, sem Afton nem szólnak egy szót sem. Mind a ketten tudják, mi a probléma.

Rengeteg idő telt el, mióta Aftont is kidobta a rendszer, sok más emberrel együtt. A kezdeti sokk megbénította, ami csak akkor kezdett elmúlni, mikor Sugar szinte rohant a kórházba az első hírek hallatán és úgy ölelte magához a csontsovány férfit, mintha az élete múlna rajta. A lány - aki már nővé cseperedett közben - sírt, zokogott, és percekig szóhoz sem jutott az örömtől. Afton is boldog volt, persze, a szívében mégis maradt valami keserűség.
Hisz elszalasztotta az alkalmat, hogy megtudja, majd miképp találhatna meg valakit később a valóságban. Oh, rámenősebbnek kellett volna lennie...

A pici lányka megköszönte az ételt, amit belapátolhatott, majd valóban szuperszónikus sebességgel rohant a nappali felé. Ikertestvére, egy kisfiú, ráérősen mászott le a székéről és követte át a szobába, így a két felnőtt magára maradt a konyhában. Sugar összeszedte a tányérokat, Afton pedig felhúzta a ruhaujját és a mosogatóhoz lépett, mire a nő megrázta a fejét.
-Nem-nem, Afti. Majd én megcsinálom. Te vendég vagy, pihenj.
-Ugyan. Ez a minimum. -nevetett fel Afton és csípőjével tolta odébb a nőt egy kacér mosollyal. -Inkább te pihenj, szükséged van rá.
Sugar felfújta az arcát, egyik kezét a derekára tette és felmordult.
-Még mindig makacs szamár vagy. Najó, de csak mert engedékeny kedvemben vagyok. -mosolyodott el ő is végül, majd visszaült a székre.
Kis ideig csak a víz csobogását lehetett hallani, majd a nő megszólalt.
-Találtál amúgy valamit?
Afton megrázta a fejét, nem sok kedve volt erre válaszolni. A porcelántányérok megcsörrentek, ahogy egymáshoz értek a csöpögtetőre támasztva. Mikor végzett, megtörölte a kezét a konyharuhában és igyekezett jókedvű arccal fordulni a kismama felé.
-Majd talán egy nap találok. Nem adom fel.
-Helyes! -emelte fel két hüvelykujját a nő, széles mosollyal.

Pedig valahol sejtette, hogy Afton hazudik. A férfi úgy érezte, ideje feladni.
A játék vége óta nem tért vissza a szakmájába; közönséges árufeltöltő lett az egyik szomszéd városbeli nagyobb boltban. Minden nap ismét felveszi a sisakot, de a játék nem volt hajlandó visszaengedni, bár úgy érezte, ha esetleg ez meg is történne, Chakna akkor se lépne fel ismét a rendszerbe. Ahogy oly sokakat azelőtt, őt is elveszítette, örökre, de nem volt képes lenyelni ezt a keserű szájízt annak ellenére sem, hogy nem csodálkozott rajta. Úgy tűnik, neki ez a sorsa. Hogy egyedül maradjon.
Ép elméjét talán csak az tartotta meg, hogy új családja lett. Az ikrek keresztapjaként nem akart csalódást okozni.
Talán ezért érezte magát mindig egy utolsó rongynak, mikor kibontotta a sörösdoboz fedelét és megízlelte az első kortyokat, remélve, hogy az alkohol hamar elmossa elméjéből a mocskot. Két korty után viszont most megtorpant, a dobozra pillantott, majd a mosogató felé indult és kiöntötte az egészet.
-Édes.... -káromkodott egy sort, majd dühösen kidobta a dobozt a kukába és az ablak felé nézett. -Megőrültem? Persze! Najó, ennyi elég volt! Nem önsajnálkozunk, tessék felkelni!
Megropogtatta az ujjait, majd a sisakhoz lépett és a két kezébe fogta. Sokáig nézett szinte farkasszemet a plexiüveggel és elmosolyodott.
-Nézzünk beléd még egyszer. Utána irány egy könyvtár. Ha más nem, talán egy fórumon rád találok.

Kagerou Project

Kagerou Project

Re: Kagerou Project