[Küldetés] Project D

A farkas kölyök sikeresen átpréselte magát a bogarakon és elérte a fűrészfejű alakot és egy jókora harapást is megejtett rajta. Nem semmi, nekem is kell egy ilyen! A fickó fején furcsa repedések jelentek meg, amiből furcsa fény tőrt elő. A fény egyre csak erősödött, már az sem volt elég, hogy becsuktam a szemem, elfordultam és a kezeim az arcomra tapasztottam, mielőtt még megvakít. Nem lenne jó, ha vakon kellene leélnem az életem, miközben ilyen szép és aranyos vagyok. Bűn lenne, ha nem nézhetnék minden nap tükörbe és látnám az aranyos kis arcomat...Majd hirtelen mintha a testem magától mozdulna előrerohantam majd hátra, jobbra majd balra, végül valahogy hátraugrottam. Magam sem értettem mi történik, de semmit sem tehettem ellene. A szörnyek eltűntek, fűrészfej is visszament oda ahonnan jött, visszatértünk közös üvegburánkba majd kettesbe kerülhettem ismét Onii-channal, végül újra egyedül és így tovább. Az események egyre gyorsabban pörögtek, szinte követhetetlenné vált az egész. De az biztos, hogy visszafelé mozgat valami, vagy valaki. A gyors mozgás majdnem annyira bántotta a szemeim mint, a fénysugár, ezért lehunytam őket. Majd a pillanatnyi sötétségből egy ismerős férfi hang rángatott vissza a jelenbe.
- Hé figyelsz rám egyáltalán? - a kezeivel gyengéden megbökdöste a vállam, majd kicsit megrázott, majd kinyitottam a szemem és kérdőn pillantottam rá. - Ne ijesztgess, jól vagy? - nézett rám, de a hangja nem tűnt komolynak inkább csak mintha humorizálva. Mielőtt még válaszoltam volna körbenéztem, hol is vagyok valójában, a sötét pince helyett egy asztalnál ülve találtam magam Saku-val. Előttem pedig egy csoki torta hevert, némi tea társaságában.
- Persze, hogy jól vagyok! De talán ennék még egy epertortát... - Álom lett volna? De..nem érzem magam fáradtnak. Túl valóságosnak tűnt az egész. Mindegy is, ami volt elmúlt, inkább hozzálátok ehhez az ínycsiklandozó tortához. - Nézd milyen jól néznek ki azok a cupcake-ek! - enyhe utalást tettem, hogy a költekezésének még koránt sincs vége. Főleg azok után, hogy volt képe magamra hagyni abban a barlangban...Még ha csak egy álom is volt, akkor is ennyi kárpótlást megérdemlek. Lehet csak a paranoia, de olyan érzésem támadt mintha figyelnének...

/Köszi a küldetést én nagyon élveztem :3 Csak kár, hogy a végére így megfogyatkoztunk :/ /

Szophie farkaskutyája adta az utolsó aduászt a Fűrészbácsinkra, és mikor láttam, ahogy repedezni kezdett, a mindenféle "finomságokkal" megspékelt áradata meg rükvercbe kapcsolt a kabátujjaiba, mint ha porszívóznák.
- Szép volt, Szophie és kutyája! - szóltam oda a lánynak és a petjének. - Ti vagytok a legjobbak! Legalább a te kutyád mutat jobb példát mindenki másnál a hűségről! - Azzal kárörvendő megvetéssel néztem rá a kis egoistánkra, akinek csak szerencséje volt, hogy nem gyilkolták le és ott volt a kimonós csaj, hogy felgyógyítsa. Egyértelmű tekintettel jeleztem is.
Ezelőbbi cselekvések gyorsan lezajlottak, de ahogy a szavamat befejeztem, úgy kellett bevédenem a szememet, mert a Fűrészkénk felrobbant egy erős fényt megelőzve, a pixelei úgy szálltak, mint az üvegdarabok, mikor kitörik őket egy erős gitárral.
Mintha az életem legutóbbi eseményei pörögtek volna le lelki szemeim előtt, csak visszafelé. Láttam, hogy harcolunk a fűrészfejűvel, hogy harcoltunk a farkaskutyával a pók ellen, hogy voltunk bezárva egy üvegbe, hogy vitatkoztunk a hamis kincsek közt, hogy élveztük a kényt a barlang előkelői részlegében, hogy csalogatott ide az az idióta rajongóm, hogy riadtam fel annak a zajoskodására...
Hirtelen ott találtam magam. Tök fáradtan az ágyamon olvasva. Talán elaludtam volna, és álmodtam volna az egészet?
~ Vátáfákk? ~ Próbáltam feldolgozni a fejemben a valóságosnak hitt eseményeket. ~ Na isten fene, ha álmodtam... ha álmodtam, akkor miért volt minden olyan valóságos? És akkor mit kerestek volna az álmomban a többiek is? Áh, a fene essen bele, tudtam hogy itt van valami gebasz a kedves KA által!
Nem nagyon akartam másnap reggel sem elhinni, hogy az egészet csak álmodtam. Még akkor is ezen lovagoltam, mikor a bandával felléptünk valahol, vagy leültünk valahová iszogatni. Nem említettem egyiküknek sem, hogy történt velem valami különös a múltkori koncertet követő éjszaka, amit vagy álmodtam, vagy tényleg átéltem valami hasonlót.
Ám mindennek volt egy jó oldala is. Két újabb számhoz megvoltak az alapanyagok ahhoz, hogy két témát felvázolhassunk. Az egyik címe a Félőrült Egotörpe és a Kutyahűség határok nélkül. Ez a két legújabb számunk bejárta egész Aincradot, ami az azt jelentette, hogy ha tetszett mindenkinek ez a két szám, akkor a valóságban is nagyot fogunk ezzel kaszálni. Ez a Jun nevű kisvakarcs talán nem értékeli a törpés számunkat, de mi csak az igazat adjuk elő a világ szánalmas söpredékeiről, kívülálló és rossz személyiségű emberekről és a válságos helyzetekről, amikre jobb, ha vigyáz az ember. Ez van, ezt kell megszokni, főleg ha mindenki egyeseken kívül imádja a számainkat.
ROCK YOU!

//Bocs hogy előzőbe így nem írtam. De nem jelezte nálam, hogy bárki is írt ide :/ Pedig komolyan mondom, hogy többször is néztem (de csak baloldalt, hogy kékre váltott-e már szürkéről a színe xD)//

A támadásaink ismételten betaláltak, és most az enyémek is. Jun élete már kevés volt, viszont a kimonós csaj felgyógyította egy érdekes módszerrel, viszont a fűrész élete nem csökkent. A többiek megtették kérésemet, és elég távol maradtak tőlem, mire én átvágva magamat pár mobon felugrottam a levegőbe, és lényegében előre vetődve, felkészültem, hogy hassal csapódjak pár mobba, és a jobb kezemben lévő pengét a padlóba vághassam, mire az idomár állatkája beelőzött, és még előtte megsebesítette ismét a fickót. Azon repedések kezdtek el megjelenni, mik fénylettek, és a mobok elképesztő sebességgel áradtak vissza belé, majd felrobbanva elvakított minket. Bal kezemet szemem elé emeltem még röptémben, de a várt csapódás nem következett be. Mintha csak megdermedtem volna pár pillanatra a levegőben, aztán a fény eltűnt, kezem is a szemem elől, majd elkezdett minden újból összeállni. a fűrészfejű újból a helyén volt, eltűntek a repedések, a mobok kiáradtak, én pedig, magatehetetlenül, nem bírtam semmit csinálni, egyszerűen visszaérkeztem talpamra pont oda ahonnan elugrottam, és mintha csak egy filmet tekertek volna vissza, úgy mozgott minden. Ismét átélhettük a harcot, csak most visszafelé, a kobolddal is, aztán az üvegkalitkás jeleneteket. Az aranyözönt, az étellel teli szobát, a vízesést, a mókust, és ezt végig figyelhettem ahogy elképesztő sebességgel visszatekernek mindent, míg végül ismét a fa ágán pihenek. Pislogok egyet, és kinyitom a szemeim, valóban a fán vagyok, viszont nem folytatódik a visszatekerés. Hamar elkezdem a területet pásztázni szememmel, a mókust keresve,d e nincs ott. Olyan, mintha meg sem történt volna az egész. Pedig a játékosok valósnak tűntek, de ez most már nem nagyon számít. Egyszerűen veszek egy mély levegőt, majd sóhajtás formájában kifújom. Bal kezemet a fejem alá helyezem, jobbomat pedig a magasba emelve, kinyújtom a hüvelyk, és a középső ujjamat, felfelé mutatva, eme igen csak kedves kézjelet, aztán szólásra nyitom a számat.
- Hogy...
Hirtelen ajkaim O-t formáznak, és egy rövidet fütyülök, majd fojtatom.
- ...nátok meg.
Aztán leengedve a kezemet, a csuklyámat kissé a szememre húzom, és jobbomat a mellkasomon pihentetem meg, hogy szundíthassak egy kicsit.

//Én is köszönöm a küldetést. Élveztem a játékot //

/Kyomm....Nagyon jó volt! Csak az a pók, meg a többi... /

Vezér támad, és talál! Legalábbis én úgy láttam.. És akkor, abban a szent pillanatban világosság gyúlt, és a fény egy re erősödött, miközben az ember szétrepedt, és darabokra hullott, mint virágcserép, ha leesik. Kissé megijedve próbáltam hátrálni, miközben kezemmel az arcomat védtem. Mi ez az egész? Mi történik? Ekkor újra összeállt az ember. Megint meg kell küzdeni vele? Megeshet, hisz ebben a játékban semmi sem kizárt. De nem lett itt vége, Vezér visszafelé futott, mintha visszatekerték volna a lejátszót. Hirtelen a kalitkában, majd a pók alatt találtam magam, majd megint a kalitkában, felfelé estem az újra összeállt pixel darabokkal, és megint együtt voltunk. Hisztiztem, miközben visszafelé haladt a fűrészfej, majd felestem az arany és selyem közé, kihátráltam a kapun, kiköptem a sütit, és az megint egész volt, ki a vízesésen, a patkány mellett, majd végül a sikátorban találtam magam. Hirtelen nem tudtam, mi történt. Döbbenten néztem körül, majd felsikítottam, ahogy egy fehér valami megjelent. Végül felismertem, hogy ez Vezér, és nem a patkány. Vajon az egészet csak képzeltem? Borongós hangulatomban az elmém játszott volna velem? Az őrület határait feszegetem nap, mint nap, és  az ilyen kis semmiségen még meg is lepődöm.. Nincs ebben semmi különös. Ha igaz volt, akkor többé ne forduljon elő ez, ha nem volt igaz, akkor igencsak erős fantáziával áldott meg a sors. Mindenesetre az álmodozásban is el lehet fáradni, mivel én igencsak álmosnak éreztem magam.
- Ma nem harcolunk. - szögeztem le, miközben egyet ásítottam. Legnagyobb meglepetésemre a fehér kis jószág csak bólintott. Nem mérgelődött, nem nyúzott. Mintha ő sem lenne épp a toppon, mintha ő is átélte volna azt a kalandot, melyet én. Lehet, hogy tényleg igaz? Elindultunk, belekeveredtünk a város forgatagába..

The member 'Rosalia' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :