[6. boss]

Ran nem tesz javaslatot, ami engem igencsak meglep, s nem gyengén csalódott vagyok. Mintha azt se tudná, hogy hol van. Ayanit hallva nyomok egy facepalmot, viszont Kota monológját hallgatva majd felrobbant az agyam. Főnök? Mikor volt ő bármiben is főnök? Legfeljebb szervező. És hogy merészel bárkinek olyasmit mondani ez a tulok, hogy tegye alapállapotba a pofáját. Minősíthetetlen ez az egész vita, ami kikerekedett. Ezernyi dolgot tudtam volna a fejéhez vágni, de ennek nem volt itt az ideje, azokat a párbajunkra tartogattam. Ott egyszer s mindenkorra lerendezem ezt a köztünk feszülő parázs ellentétet, mert semmi sorja, hogy mindez a boss terem előtt bontakozzon ki. Szégyellem magam, amiért ennyire kiadtam az érzéseim. Legközelebb konstruktív tervvel kell már eleve érkezni, nem itt idétlenkedni. Már ha lesz legközelebb harc, amire beteszem a lábam.
Bármennyire is udvariatlan cselekedet, de oldalt állok, gyakorlatilag félig hátat fordítok Kotának, mert képtelen lennék higgadt maradni, ha továbbra is rákoncentrálok. Még vetek egy szúrós pillantást Mirikára, neki aztán igazán nem kellett volna még egy lapáttal rátennie Ren oltogatásában. Nincsenek illúzióm az idomárt illetőleg, idegesítő egy figura tud lenni, ha az ellentétes oldalon áll. Jobbnak látom, ha arra ügyelek, hogy őt megfékezzem, ha esetleg elpattanna nála a húr. Nem csodáltam volna, ha kedve támadna széttépni azt a nagyképű kardforgatót ilyen sértegetések után. - Ne hagyd, hogy provokáljanak és fékezd Reginaldot is! - súgom oda Rennek, s ha kell, akkor karommal tartom vissza. Nem hülye céhtársam sem, hamar rájöhet, hogy ha most visszaszólunk, akkor olyan konfliktushelyzet és feszültség alakulna ki, ami kudarcba fullaszthatja a bossharcot. Ráadásul rontanánk az Artes megítélését mások szemében. Semmi értelme a kicsinyes hatalmi harcoknak és a civakodásnak egykori és jelenlegi céhem között. Várható volt, hogy előbb-utóbb kirobban majd egy nézeteltérés vagy versengés köztünk, de ezt nem itt és nem most kell lerendezni. Bölcsebbnek éreztem most a hallgatást. Mondhatni, szép kis hegyi beszédet tart itt az összetartó csapatról, miegymásról. Csak éppen ezt mindig akkor hozza fel szóba, mikor magyarázatot próbál találni arra, hogy miért hagyta ott a fogát már kétszer is a boss teremben. Saját magában persze sosem keres hibát, igaza van, könnyebb mást okolni. És persze a csapatmunka akkor sem került fel szóba, mikor leszólózta a második bosst.
Belefáradtam ebbe az egészbe. Túl akarok esni a harcon, hogy egy újabb szint szabaduljon föl, s egy újabb lépéssel legyünk közelebb a végcélhoz. Elegem van az állandó vitázásból, az egymás közti hadakozásból. Egy jó időre emberek közé sem szívesen kívánok menni. De most nem hátrálhatok meg, nem léphetek le gyáván és megszégyenülve. Még feladatom van, mégpedig az, hogy egy jó nagyot odasózzak a szintfőnöknek, hogy a többieknek megkönnyítsem a dolgát. Azt viszont felejtse szépen el Kota úr, hogy a sértegetések és a rágalmazások, meg az álszent dumája után kezet rázok vele és megy minden tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Ellépek Kota mellett, elutasítva a kézfogást és a többi frontharcos felé fordulok. - Elnézést kérek az iméntiek miatt, ideje a harcra koncentrálni. - S alázatosan, bocsánatkérően meghajolok előttük, hogy érezzék, hirtelen felindulásomat valóban megbántam.
Violetához fordulok, s szavak nélkül is kommunikálva egymással, lágyan homlokon csókolom. Tudom, hogy okos nő és tud magára vigyázni, de ha most bármit mondanék, az csak fokozná a bennem dúló aggódást irányába. Mély hallgatásba burkolózom, s belenyugszom a sorrendbe is. Nincs most mosoly az arcomon, csak felveszem a sisakom, anélkül, hogy egy percre is figyelmet fordítanék az általa emlegetett újabb lovagra (Tachi). Csak kötelességtudóan az ajtóhoz érek, hogy tegyem azt, amit a becsület megkíván.

Mirika megiramodik előttem, s a számat keserű íz tölti el, látva, ahogy a lány késekkel a kezeiben rohamozza meg azt az ocsmány dögöt, ami elénk kerül. Gyomorforgató a boss látványa, s a szokásos félelem most is ég szívemben. Kár tagadni, hogy nem félek egy-egy mobtól, hiszen ez természetes érzés. - Ezt a Kha'ren fickót se hívnám meg teadélutánra - szökik gúnyos mosoly az arcomra, ami rögtön rá is fagy, mikor Mirika bekapja az első ütést. Igazság szerint még csak most esik le, hogy Kota képes volt a nőjét küldeni maga helyett és hogy Mirika már nem is távolsági harcos. A spec képessége viszont maradt a régi, melynek következtében egy fénycsóva talál el, ami jócskán megnöveli a sebzésem. Nocsak. Viszont az még inkább döbbenetes, hogy mennyivel nagyobbat sebez ez a boss az előzőnél, a csöppnyi lány életpontjai rohamosan csökkennek. Legszívesebben leüvölteném Kota fejét, amiért hagyta, hogy Mirika támadjon elsőként. A fogadott húgomat pedig egyszer nagyon el fogom fenekelni a hősködéseik miatt. Féltem őt is, no, nem szégyen ezt bevallani, legalább is magamnak. Szépet sebzett a bosson, de aggaszt, hogy testközelbe került a fenevaddal, jobban szerettem volna magam mögött, biztonságban tudni íjászként. Most viszont én következtem, s első dolgom leváltani őt, hogy a boss és a körülötte egyre jobban hemzsegő pókok figyelmét magamra tereljem.
- Switch Mirika! - kacsintok rá a lányra, persze mindez csak színjáték, hogy oldjam a feszültséget, holott pattanásik feszülnek az idegeim. Lehetséges, hogy a csapásom után a pánikburok fog kimenekíteni innen, ahogy a pókok rámvetik magukat, de emelt fővel akarok távozni. Futás közben aktiválok egy Halvány erősítő kristályt, ami újabb 5 ponttal dobja meg a sebzésem. - Gyere apucihoz! - Villantok a bossra egy már-már tébolyult vigyort, majd lesújtok rá fegyveremmel. Úgy tűnik még mindig hatással vannak rám az imént töténtek, mivel az első támadásom sikertelennek bizonyul, de a másodikat már korántsem vétem el.

Állítólag én jövök!

Nézem a bosst. Hát eléggé meg vagyok lepve, mert nem gondoltam volna, hogy harcsa tábornok a sztár várszból ellenünk fordul, de segáz. A buzogány lendítése közben azért mégis reménykedem abban, hogy torkát egy "It's a trap!" kiáltás elhagyja, de mikor ez nem következik be, hát csak rávágok egyet, majd megismétlem.
- Switch Anatole Saito! - kiáltok, átveendő a harcművész helyét, hisz' úgy is ez a dolgom...

// Akkor a támadások átadva elvileg nekem, így komplett a kör //

A Cseppkövem sikeresen kicsúszott a kezemből, így félreszúrtam a késsel és nem sikerült megsebeznem vele a bosst, de úgy éreztem ennyi gikszer még belefér. Hátrapattantam volna, de a szörnyike karja máris elcsapott, így annak ereje többet adott bele a repülésembe, mint a saját ugrásom. Alig karcolt meg, ezt rögtön láttam, miután egy szaltó után féltérdre érkeztem. Mi a fene? Elég gyenge kis sebzése volt. Viszont abban a pozícióban nem láthattam, mi történik mögöttem, és csak észlelésem jelezte, hogy mögöttem is van valami. Mire hátrafordultam, legalább egy tucat Óriáspók csattogtatta felém a csáprágói helyén lévő pengéket, rohamuk elől pedig túl késő volt elugrani. Tágra nyílt szemekkel, rémülten vettem tudomásul, hogy az életem rohamosan fogyatkozik, és meg sem állt a piros és a sárga zóna határáig. A döbbenettől és a sokktól csak tátogni tudtam, ilyen támadást még soha nem pipáltam.
Anat hangja zökkentett ki, switchével elvonta a pókokat rólam, én pedig térdre zuhanva lihegtem. Szívem a torkomban dobogott, ha lehetett volna izzadni, szerintem úsztam volna a verejtékben is. Kiesett a kezemből az egyik késem. Remegett. Ez baromira nem kóser így. 60 élet felett vesztettem. Nyeltem egy nagyot és vettem egy nagy levegőt. Kiáltani készültem.
- Swi.. Switchláncot! A pókokra koncentráljatok! - nyögtem ki, bár alig jött ki hang a torkomon eleinte és a szavak végére jutva a hangom is elhalt. Rápillantottam a teleport kristályomra. Összekoccantak a fogaim, de megálltam, hogy használjam. Nem hagyhattam hátra mindenkit. Felvettem a tőröm és feltápászkodtam a földről. Le kell irtanunk a pókokat, a tömegsebzés csak a durva, egyenként gyengék.
Hirtelen a nevemet hallottam. Ren felől érkezett és switch volt. Nagyon csúnyán pillantottam rá, de csak addig a pillanatig tartott, amíg rá nem néztem. A tekintete arról árulkodott, hogy nem ártani akar nekem. A kacsintása is mentes volt minden gúnytól mielőtt beléptünk volna. Észrevettem a rendszerem jelzését is az effektről, ami rám került. A jel alapján valamiféle sebzéssemlegesítő vagy elterelő hatás került rám.
Nem tudtam mire vélni a tettét, kicsit azt hiszem meg is zavart. Őrangyal? Megvéd? Ő engem? Ez baromság volt, miért tenné? Megráztam a fejem, ki kellett tisztítanom. Támadnom kellett, ezt a feladatot bízta rám Ren. Startoltam és rávettem magam a Lewis körül mászkáló ízeltlábúakra. Az egyiknek az oldalát próbáltam felhasítani, egy másiknál a fejét akartam levágni. Odaértem egy harmadikhoz, abba is belemártottam a késemet, a mellette lévőbe meg reflexből belerúgtam, hogy takarodjon odébb. Észre se ettem, hogy nem a fegyveremet használtam, inkább azon járt az eszem, hogy Ren miért tette azt, amit. Lehet mégsem utál?

// Négyet ütök, az összeset pókokra. Az első három kocka késes támadás, a negyedik pusztakezes, azzal elvileg csak tízet sebzek //

Na, ezt jól megcsináltam :/ Elkalandoztak a gondolataim, erre nem csak a késsel felejtettem el támadni, de még el is táncolt előlem az a nyomorult pók -.-" Hárommal így is végeztem, a nyavalyások pedig szétszéledtek. Rám is jutott pár, ami a kevés életemet tekintve baromi ijesztő volt. Azonban megbíztam a státuszjelben, és igazam is lett, nem sebződtem. Remegő sóhajt adtam ki, majd Renre pillantottam. Hálásan. Asszem ezt muszáj lesz megköszönnöm neki is, meg Anatnak is. Gyengének éreztem magam, de most úgy voltam vele, hogy nem a statjaim miatt védenek, ami kicsit fellelkesített. gyűlöltem azt az időszakot, amikor a magas sebzésem miatt óvtak mindenáron.
A boss visítására összerezzentem, borzalmas hangja volt. Ösztönösen odakaptam a fejemet, így láttam meg, mit is csinál. Elég undorító volt, ami a torz fintoromon is meglátszott, de ami még nagyobb baj volt, hogy az egyik pók átváltozott. Ismeretlen faj volt, halvány lila gőzöm se volt róla, mit tudhat. Ismét a nevemet hallottam, ami meglepetéssel töltött el. Ezúttal az a rideg srác... oh, nem is láttam még boss közelében. A nevére mondjuk nem emlékeztem, amúgy is csak egyszer futottunk össze és kissé antiszoc volt ._. Elhúztam a számat, a kitartásom nem volt az egekben, ennyit nem fogok bírni. De tettem, amit tennem kellett, összeszorított fogakkal. Viszont dilemma elé kerültem. Támadjam meg az új dögöt, vagy irtsam tovább a kicsiket? Mivel járunk jobban? Francba, nem volt időm gondolkozni és mérlegelni.
Előreszökkentem, ezúttal Nii-chan felé. Hasonlóan gányul áll a sávja, mint az enyém, míg Lewisé a felénél volt. Legalább már most vissza tudtam valamit adni neki abból, amit tett értem. Megmarkoltam a késeket, hogy biztosan ne essenek ki a kezemből, és egy akrobatikus ugrással a harcművész mellé kerültem, egy-egy vágással megfosztva az életétől a rajta nyammogó négy pókot, majd előkaptam a kristályt, amit Kota adott a kapu előtt.
- <<Heal>> Anat - aktiváltam halkan. Nem sok, de a semminél több. Ezt követően pedig a tervem az volt, hogy a Rent ostromoló pókoknak is odasózok egyet, szépen és elegánsan felhasítva a hátacskájukat. Közel kerülve hozzá küldtem feléje egy mosolyt, majd mintha mi sem történt volna, fordultam el a többiek felé.
- Valaki váltsa a tankot! - kiáltottam, féltem a spéci póktól kicsit, ráadásul a boss is őt abajgatta. Csak amiatt aggódtam, mi lesz, ha Kotáék kerülnek sorra az alacsony sebzéstűrésükkel.

// Az Anaton lévő pókokat addig támadom, amíg mind a négy el nem pusztul, ha marad sikeres dobásom, akkor Ren pókjait ritkítom vele. Közen elhasználtam Anatra egy Gyenge Gyógyító Kristályt, ami körönként 2 HP-t gyógyít három körig. //

Tankot? Legalább a nevén nevezné… Íjászlány Mirika mellett futottam el, azonban vetettem felé még egy gyors pillantást.
- Tudom mit kell tennem. Ott voltam az ajtónál. – csupán csak ennyit mondtam, nem többet, majd futva tovább éreztem Hisame lendületét, miként felettem elszállva az egy átváltozott pók felé vette az irányt a támadás szándékával.
- Switch Shiel D. Lewis.

Valahogy csak sikerült végre elindulni, ha másért nem is, azért, mert nem bírta tovább a dumámat. Az viszont nagyon felhúzott, hogy a kézfogást, melyet én sem szívesen nyújtottam leszart, még jó, hogy nem szó szerint. Ahogy visszafele húzom rátévedt a kardomra, de aztán a szemem Kanára, s inkább elengedtem a markolatot. Ennek is eljön az ideje, de nem ma. Egész tűrhetően haladt a dolog, a suttogást ugyan nem hallottam, de talán jobb is így. Azonban amikor Kanára ráugrik az a sok pók, elvesztem a fejem, s megindulnék befele, azonban egy láthatatlan erőtér megakadályoz. Még szerencse, hogy nem ordítottam, vagy kapálóztam, így feltűnésmentes volt az esemény. Figyelmemet befelé irányítottam, s vártam, amíg be tudok majd menni. Anat switchelt, ezzel megnyugodtam annyira, hogy képes legyek figyelni a helyzetet bent. Tehát a boss evett is pókot, meg át is alakított, de a sebzése nem valami hatalmas. A pókok szétszóródnak, s mindenkit támadnak, ha nem figyelünk rájuk. Sokan álltak rosszul, túl sokan ahhoz, hogy mire az én időm eljön egy switcheléssel meg lehessen oldani a dolgot. Befelé rohanva Anatra fogtam egy halvány gyógyítókristályt. Hiába állt Kana is rosszul a csíkokat nézve Anat egyelőre szarabb helyzetben volt.
-Heal Anat! Switch Óriáspókok!
Adom ki a két parancsot nem sok eltéréssel. Anat innentől kezdve a dupla gyógyulással jól lesz, most pedig én következem. Magamra vontam az összes óriáspók figyelmét, úgyhogy jöhet a vadászidény. Teljes sebességemmel száguldok feléjük, mely sokak számára lehet megdöbbentő, hisz még nem láthatták akció közben a leggyorsabb játékost.
-Yippiá-yé MAdafaka!
Kiáltom el magamat, hogy oldjam a feszültséget, s képes legyek elviselni azt a dolgot, hogy Kana piros zóna határán van, s itt küzd velünk elől. Ezért az ostoba húzásért, hogy magát küldte előre még kapni fog egy alapos fejmosást. Magamban hálás vagyok Anatnak és Rennek is, de ezt szerintem ők is tudják, Anat biztosan. Hisz az ő barátnője is itt táncikál a bossnál. Azt is tudhatják, hogy ez ki nem fogom mondani. Gondolataim közben hirtelen bevágom a satuféket, ugyanis megérkeztem. Ebben a pillanatban négy pók pixeleződik el. A halál TGV-je, akarom mondani a kardom küldte őket a pokolba.