Re: Twister Biliárd és Póker Club

by **Blue-Eyes** Hétf. Ápr. 04 2016, 20:35

Kérdése gyorsabban érkezik a szokott tempónál. Már-már hozzászoktam a furcsa ütemhez, ami kialakult válaszaink és kérdéseink között, ennek ellenére nem csodálkozom el hosszan rajta, mivel számítottam rá. Előbbi kijelentésemmel mintha tálcán nyújtottam volna ezt a kérdést, így természetes, hogy lecsap rá, remélve az újabb információkat. Minden bizonnyal magam is így tennék.
- Nem fogom felsorolni, ugyanakkor minden tevékenység része egy normális életnek. Leszámítva azt a részt, hogy ezt az életet egy játékban élem - közlöm vele.
Ha mindent fel kellene sorolnom, túl hosszú lenne a lista. Egyébként is, mivel sosem töltöttem sok időt a tükör előtt, főleg nem rendszeresen, így azt sem tudhatom, hogy pontosan mely tevékenységeket csináltam ahelyett. Mondhatni még én sem rendelkezem pontos adatokkal, hiába rólam van szó. Mindig is igyekeztem gyorsan tanulni, ezt pedig nem volt túl nehéz elsajátítani. Mondhatni adta magát, lévén elég hasonlóvá vált a szituáció az előbbihez. Kérdése újra meglep. Néhányat pislogok, miközben rá nézek, majd a helyet vizsgálva körbepillantok. Nem tűnik valami táncos helynek, bár a probléma nem itt kezdődik. Még csak nem is a tánctudásommal van baj, ugyanis a bátyámmal volt szerencsénk megtanulni táncolni, úgy, ahogy zongorázni is. Azt mondjuk pont szerettem, holott nem tudom, mi értelme van úgy különösebben, azon kívül, hogy képes megnyugtatni az idegeket. Feszültséglevezetésnek ideális, már ami a zenét illeti. A másik meg...
- Azt mondanám, hogy hamarosan kiürül a korsóm, ezért ideje lesz mennem - felelem végül.
Nem, nem fogok vele táncolgatni. Eszemben sincs. Se vele, se mással.
- Nem is értem, hogy juthatott pont ez az eszedbe - teszek újabb megjegyzést, ez azonban már csak amolyan mellékes.
Úgy nézek én ki, mint aki szívesen táncolna vele, vagy bárki mással? Nem hinném. Ez persze nem felháborodás, vagy hasonló, csupán még mindig döbbenetem uralkodik felettem. Még ha ábrázatomról el is tűnik, bennem még ott marad a hitetlenkedés, mi azt bizonygatja, hogy biztos rosszul hallottam, csakhogy bízom füleimben. Azok elég ritkán csapnak be, akkor sem úgy, hogy ilyen közelről hallom a kérdést elejétől a végéig.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Ápr. 04 2016, 21:05

Még mindig nagyon odafigyelt arra, hogy ne nagyon osszon meg magáról semmi lényegeset. Hogy őszinte legyek, ugyan magamat is megleptem, de felmerült bennem, hogy a ritmusváltás megzavarja annyira, hogy kicsússzon a száján egy-két hobbija, ha egyáltalán van neki olyanja. Hiszen miért ne lenne? Mindenkinek vannak olyan tevékenységei, amiket élvez és sort kerít rá a szabadidejében, ami pedig az ilyen zárkózott kisasszonyokat illeti, sokszor van valamilyen bájos, természetükhöz nem illő hobbijuk. Most úgy festett, hogy nem tudom meg, Blue-chan mit szeret csinálni, de ezen nem volt semmi meglepő. Eddig sem sikerült kihúznom belőle semmi különöset, leszámítva a szerelmi (?) múltját, de pont azért jöttek az újabb és újabb kérdések, hogy előbb-utóbb kicsússzon a száján valami.
- Pedig igazán megtisztelőnek érezném. Jó táncosnak tűnsz... legalábbis el tudlak képzelni, ahogy egy báli ruhában, fenséges lépéseiddel elvarázsolsz mindenkit :] - mondtam halvány mosollyal az arcomon. Ránézésre akár botlábú is lehetne, de volt egy olyan megérzésem, hogy a kisasszony tud táncolni - Gondoltam hátha lehetek én az első, akit ma elvarázsolsz - tettem hozzá. És hogy miért pont tánc? Nos, csak szimplán szerettem táncolni, kicsit régimódi volt, ahogy én is, és biztosította, hogy igazán közel lehessek a választott hölgyhöz, érezhessem minden rezdülését.
- Tán valami kifogásod van a tánc ellen? Esetleg nem tudsz...? - érdeklődtem finoman, halvány csalódottságot színlelve, egyben talán elkerülhetetlen válaszadásra is ösztökélve őt, ami a tánctudását illeti.
- Ha a tánc ennyire ellenedre van, esetleg felajánlhatok valami mást is. Szívesen eltöltenék a társaságodban még némi időt - és felajánlottam a menekülőutat is, hogy ne erőltessem a témát. Persze a legnagyobb esély arra kínálkozott, hogy lehajtja az utolsó pár kortyot, feláll, és távozik, de én bíztam benne, hogy az eddigiek után másfajta kimenetel is feldereng ama bizonyos alagút végén.

by **Blue-Eyes** Kedd Ápr. 05 2016, 09:44

Szemeim csak gondolatban forgatom meg, miközben figyelem a srácot. Kezd túlzásba esni, ami engem illet, főleg az ilyen feltételezésekkel, mint a mostani.
- Azt hiszem, nem vagyok kíváncsi arra, hogy miből gondolsz ilyesmit. Ahogy annak a képzelt ruhának a részleteire sem - állapítom meg.
Jobb ezt leszögezni, mielőtt még elém tárná fantáziálgatásának részleteit, hosszabb időre ide kötve, mert lennék olyan balga, hogy végighallgatom, még ha utána szó nélkül távoznék is. Újabb mondatát akár sértésnek is vehetném, ha túl sokat foglalkoznék azzal, miként vélekednek rólam mások. Akkor akár az átlagos női hiúságnak engedve, felháborodva számon kérhetném, hogy miből feltételezi, hogy nem varázsoltam már ma el senkit. Tény, ami tény, szerintem tényleg nem, hiszen nem ez napi tevékenységeimnek fő célja, miként egyáltalán nem célom az se, hogy Tachi esetében bármilyen hatást elérjek.
- Talán már elkéstél ezzel - jegyzem meg inkább, újra felvéve enyhébbik mosolyom néhány pillanatra.
És lám, egy újabb piszkálódó kérdés, megtoldva egyfajta másik lehetőséggel, melyek közül egyikkel sem élnék. Végighallgatom mondandóját, nem vágok szavába, még ha szívesen meg is tettem volna ezúttal. Kivárom, míg elmondja, amit szeretne, mi miatt talán úgy tűnhet, fontolgatom valamelyiket, holott nem.
- Talán tudok, talán nem. Akárhogy is, a tánc egy olyan tevékenység, melynek következtében idegenek léphetnek a személyes terembe, többnyire engedéllyel. Ezt az engedélyt azonban nem kapod meg - szögezem le - Ami a többit illeti... Talán máskor, bár nem hiszem, hogy lesz máskor - teszem még hozzá, megválaszolva másik, fel nem tett kérdését.
Lehet, hogy ridegnek és elutasítónak tart, ugyanakkor ez így még mindig kényelmesebb, mint bárkit is megkedvelni. Akitől távol maradsz, az nem bánthat meg. Aki közel kerül... Nos, ő annyiszor márthat beléd kést, ahányszor csak sikerül neki, még ha nem is fizikailag. Valószínűleg tényleg félek az ilyesmiktől. Újabb kísérletet teszek maradék söröm elfogyasztására, az első fél korty után azonban visszateszem a korsót az asztalra. Ezúttal szörnyen nehezemre esik lenyelni a számban lévő kortyot, mi szörnyű ízével keseríti meg az életem. Valahogy sikerül letuszkolnom torkomon, ám közel sem élvezettel.
- Ez már ihatatlan - bánkódom kicsit, eleresztve egy apró sóhajt miatta.
Nem szeretem meghagyni a fizetett ételt, vagy italt. Ezért is bánom, hogy azt az alig több, mint két kortyot ott fogom hagyni. Nem iszom meg, ha egyszerűen ihatatlanná forrt, amíg szóval tartottak.

by **Tachibana Makoto** Kedd Ápr. 05 2016, 17:52

- Ezek szerint nem szereted a nőies ruhákat? - faggatóztam, ha már ennyire idegen gondolatnak vélte ezt a báli hasonlatot. Pedig egy ízléses, díszes fehér ruhában csodálatos látványt nyújtana, ehhez a megállapításhoz nem kellett különösebben nagy képzelőerő. Blue-chan kisugárzása ugyanis nemcsak hűvös és távolságtartó volt, de egyben a higgadt eleganciát is láttam benne. A lelki szemeim előtt egy olyan lány jelent meg, aki után minden férfi megfordul a szépségét látva. Igazán sajnálatos, hogy beszélgető partnerem nem feltétlenül a bókot látta a szavaimban. Nehéz volt a kedvére tenni, kifejezetten komoly ellenállást tanúsított a dicséretekkel szemben.
- Igazán kétlem. Nem sok esélyt hagysz rá, hogy lenyűgözd a férfiakat :] - mosolyodtam el. Engem megfogott, de a legtöbb férfitársam valószínűleg nem sokáig bírná türelemmel, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy nem elég kitartóak egy jéghercegnőhöz. Én azonban nem bántam, és értékeltem azt a kevés előrelépést is, ami kettőnk kapcsolatában megtörtént eleddig.
- Ezt igazán sajnálattal hallom, egy élmény lett volna - békéltem meg az elutasítással, felesleges lett volna erőltetni, ahogy láthatóan a távozást is elég makacsul a fejébe vette. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy felajánlom, hogy hazakísérem, ami nagy általánosságban a helyes lépés lenne, most azonban egy... hm... kétségbeesett lépésnek tűnhetett volna, csak hogy mellette maradhassak. Kissé zavaró volt, hogy ez már a második eset rövid időn belül, amikor kvázi kudarcot vallottam, bár ezt most nem rónám fel hibának, nem úgy, mint a múltkori esetet. Viszont elgondolkodtató, és nem ártana a saját viselkedésemet alaposan kielemeznem, hogy miféle változások álltak be mióta kizártam Szophie-t az életemből. A megoldás kulcsa ebben lehet.
- Most mondhatnám, hogy örülök, hogy megismerhettelek, de mivel ez fals megállapítás lenne, így inkább csak szeretném megköszönni a beszélgetést :] - biccentettem a fejemmel, majd lehívtam a menümet, és elküldtem egy barátfelkérést a lánynak.
- Ha magányosnak érzed magad, vagy segítségre van szükséged, lépj kapcsolatba velem bátran. Megjegyzem, ha túl sokat vársz, akkor én foglak keresni :] - hívtam fel rá a figyelmét, hogy terveim szerint nem ez volt az utolsó találkozásunk, és ebbe nemigen kívántam beleszólást engedni.

by **Blue-Eyes** Kedd Ápr. 05 2016, 18:39

- Nem a ruhától lesz egy nő nőies, és szerintem ez fordítva is igaz - felelem kérdésére.
Lassan kezd az egész vallatásba átcsapni, aminek nemigazán örülök. Kellemesebb társalgásban is volt már részem, erre azonban nyilván rájött már Tachi is, nem kell híresztelnem. Ugyanígy nyilván neki is volt már jobb beszélgetőpartnere nálam.
- Nem vagyok bájolgó fajta - teszek újabb megjegyzést.
Ez is nyilvánvaló. Nem szokásom a férfiak után rohangálni, vagy szándékosan azzal kísérletezni, mivel nyűgözhetem le őket. Ha a szokványos viselkedésemmel, vagy alkalmankénti kötelező kitűnéseimmel nem sikerül, akkor nincs értelme az egésznek. Előbb, vagy utóbb, úgyis akad valaki. Ha meg nem, akkor ráérek később aggódni ilyesmin. Azt azért nem gondolom, hogy nagyon elítélendő személy lennék, vagy olyasvalaki, akivel nem lehet beszélgetni. Minden bizonnyal a körülmények alakítják a társalgásokat, éppen ezért azt is, miként viszonyulok valakihez. Lassan a búcsúzkodás ideje is elérkezik, ami kicsit hamarabb is jön, lévén söröm maradéka ihatatlanná melegedett a szóváltások alatt.
- Igazán... van mit - javítom ki magam félúton.
Ha már ő nem hazudott, nekem sem kellene, így ez a mondat így van jól igazán. Csak lesem az előttem felugró ablakot. Fontolgatom, hogy elfogadjam-e, erőteljesen. Már csak azért is, mert akkor könnyebben megtalál. Nem hiszem, hogy én keresném őt unalmas perceimben, vagy segítségét kérném bármiben is, elvégre azt sem tudom, mikre képes. Arról nem is beszélve, hogy jobb szeretem magam megoldani a gondjaimat, vagy megküzdve velük emelt fővel veszíteni addig, míg egyszer sikerrel nem járok.
- Ha elfogadom, túl könnyen megtalálsz. Meglátjuk, így mire jutsz - elmélkedem, majd visszautasítom a felkérést - Ha sikerül megtalálnod úgy, hogy eltelik legalább két hét... Akkor legközelebb én küldöm el a felkérést. Ki tudja, talán még táncolok is - teszem hozzá.
Nem mintha arra vágynék, hogy vadásszon rám és kövessen, meg hasonlók, így azonban nem utasítom vissza teljesen ismét. Egyébként is elárulta, hogy szándékában áll még találkozni velem, akkor legalább legyen benne egy kis kihívása, mint amilyen kihívást nekem nyújtott eleinte megtűrése. Most, hogy ezt tisztáztuk, magam alá húzom lábaimat és felkelek székemről.
- Viszlát, Tachi! Addig meg ne halj! - fűzöm mellé, elvégre akkor már biztos, hogy nem tudna velem találkozni.
Szavaim már félig háttal fejeztem be. Nem is telik el ezután sok idő, mire eltűnök a színről.

by **Kuradeel** Szer. Ápr. 06 2016, 11:20

Blue-Eyes : [T1] Nevelő Köpeny
Tachi : [T1] Életlen *Kopja/Rövid Kard/Buzogány*

by **Shukaku** Kedd Jún. 21 2016, 17:25

Rumiko

A fogadókban, és kiemelten az olyan fogadókban, melynek alsó részeiben italmérés is történt, márpedig egy RPG világban mindenhol történik italmérés mindig érdekes emberekkel lehet találkozni, és minél olcsóbb a hely, annál érdekesebbekkel. A másik véglet a kaszinók világa, ahova azok járnak, akiknek van mit a tejbe aprítani. Jó, akad olyan is, aki az utolsó pár aranyával téved be, hogy itt megtalálja a szerencséjét, de ez a ritkább. Nem, Shu ezúttal nem a fogadóba szeretett volna bejutni, sokkal másabb tervei voltak. A hatalmas melegre való tekintettel úgy döntött, hogy megismétli a téli kis meleg tea és forralt bor osztogatását, csak ezúttal jeges teával és limonádéval. És mi lenne alkalmasabb módja az ilyesmi árulásának egy kaszinó előtt, mint a bűvészkedés? Nem, nem komoly bűvészkedés, ugyanis Shunak egyetlen pontja nincs a bűvészkedésen, és nem is akarja fejleszteni, de pont emiatt lesz vicces. Kipakolt egy kis standot, fölötte kifeszített kendőre felfestette, hogy hűsítő italok, és a három kis műanyagpoharat is kitette az asztalra, na meg persze a két kancsót. A játék rendkívül egyszerű volt. Egy arany bekerül az egyik pohár alá, majd láthatóan ügyetlen mozdulatokkal elkezdi megkavarni a poharakat, és aki eltalálja, hogy melyik pohár alatt van az arany, az az itala mellé még azt is megkapja. Igen, az ital minden esetben ingyen van, és rendkívül finom, lévén az italkészítés jártassága a bűvészkedéssel ellentétben rendkívül magas. Mindezen produkcióhoz ő maga egy kényelmes, sárga, nyári ruhácskát vett fel, kalappal, hogy védje a fejét, és még Timi, a tollas sárkány pet is kapott egy kalapot, bár ő beérte egy hagyományos fehér horgászsapkával. Most, hogy minden tökéletes volt, már várhatták is az első vendéget.

by **Rumiko** Szer. Jún. 22 2016, 14:22

Shukaku

Nem hittem volna, hogy egy virtuális világ is ennyire sokszínű lehet... Már pedig ez az volt. Az ég megtévesztően hasonlított a kintire. Mind színében, mind pedig a felhők kinézetében. Még az épületek is kísértetiesen valósághűek voltak! Szóval első napomat azzal töltöttem, hogy felfedeztem a várost. Megfigyeltem, merre mit lehetett kapni, illetve a legfőbb kérdés az volt, merre szállhattam meg. Mert még az életvidámságtól sem pörög mindenki a végtelenségig.
Végül hosszabb barangolás után rátaláltam egy fogadóra. Ott hajtottam álomra a fejem.
Miután kipihentem magam, csupán komfort érzetből vettem egy jó zuhanyt. Nem éreztem magam nagy kockának azért, mert itt lehettem ezrek közt egy játékban... De azt én is tudtam, hogy aligha koszolódhattunk. Elvégre pixelből állt a testünk, nem húsból... Viszont mindegy. A víz lassan elzáródott általam a zuhanycsőben, míg kalandvágyam nőtt. Így felvéve egy egyszerű fehér egybe ruhát és szandált útnak indultam. [...]
Nem is tudom, mennyi ideig jártam a várost. Ám nagyon boldog lettem, mikor megpillantottam egy limonádé standost. Az idő a mai napot választotta arra, hogy az embereket körbelengje melegével. Igen ám, de mindezt olyan erővel tette, hogy a többség a nyelvét nem a szájában hordozta, hanem a földön a két lába közt. Rögtön a legragyogóbb mosolyommal szaladtam oda hozzá.
- Szia! Szép az időnk, nem igaz? - kérdeztem félig őt, félig pedig az italokat vizslatva. Nagyon klasszul és hűsítően festettek.Ösztönösen megnyaltam a szám szélét.
- Mennyibe kerül egy hűsítő? - biccentettem aztán fejemmel a pohárkák felé. Ha kiderült, hogy esetleg ingyen vannak, a lány szíves engedelmével elvettem egyet. Aztán jóízűen felhajtottam, apró kortyokban.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 23 2016, 10:33

A nap továbbra is melegen sütött, Shu pedig egyre többet fogyasztott a saját maga által kínált hűsítő italból, na meg persze Timidus is jócskán kapott belőle. Egy idő után már felállítottak egy napernyőt is, sőt, megkérve egy arra járó harcost, akiknek általában van súlyemelésük, még a kis bódét is arrébb húzták, hogy a kaszinó árnyékába kerüljön. Vevő az volt jócskán, hiszen akik ismerték Shut, azok tudták, hogy nem veri át őket, akik pedig nem ismerték, azok a nem éppen ügyes kezű bűvészpalántát látva vagy könnyű pénzszerzésben reménykedtek, vagy csak segíteni akartak egy kislánynak abban, hogy fejlessze a tudományát. A reggeli forgalom azonban elült, mindenki elfogyasztotta az első étkezését, és az emberek is a dolgukra siettek, így ha nem is egyedül voltál a stand körül, nem kellett sorban állnod. A kis idomár széles mosollyal, bár a melegtől kicsit azért megviselten köszöntött, míg a sárkány egy biccentéssel üdvözölt.
-Szia! Igen, nagyon szép, bár egy kicsit túlzásba viszi. Kérsz esetleg egy italt?
Na persze ez olyasfajta költői kérdés volt, hiszen látszott rajtad, hogy mit is szeretnél, Shunak pedig egyébként is megakadt a szeme a hosszú hajadon. Mindig furának tartotta a hosszú hajú embereket ebben a világban, hiszen a harchoz nem éppen a legideálisabb viselet volt, már pedig azt már sokszor megkapta a fejére, hogy ez egy harc orientált játék. Meg is érkezett a kérdés, Shu pedig rögtön válaszolt.
-Mínusz egy aranyba, ha kitalálod, hogy melyik pohár alatt van az érme. Persze csak ha van kedved játszani. Ha nincs, akkor csak annyiba, hogy elmondod nekem, hogy mennyire édesen vagy savanyúan szereted, és elkészítem pont olyanra, amilyenre kéred.
És a válaszodtól függően vagy a három poharat kezdte kevergetni, vagy pedig elkészítette az italt számodra. Ha az első lehetőséget választottad, akkor vélhetően (ha nem tippeltél mellé direkt) gazdagabb lettél egy arannyal, mert könnyű volt követni az idomár mozdulatait, ha csak a másodikat, akkor pedig egy limonádéval lettél gazdagabb, méghozzá rendkívül finom limonádéval, és persze egy kis csevejjel, hiszen ha már itt vagy, miért is ne kezdeményezne?
-Izé... téged még nem láttunk erre fele, ugye Timi?
Pillantott a sárkányra, aki egyértelműen megrázta a fejét, Shu pedig a szájához kapott.
-Juj! Ezt majdnem elfelejtettük. Én Shu vagyok, ő pedig Timi. Nagyon örülünk, és egészségedre.

by **Rumiko** Pént. Jún. 24 2016, 08:48

Nem telt több időbe egy percnél, míg észrevettem, hogy az idegenek a hajamat vizslatta. Tekintetében értetlenség csillogott, mintha csak azt kérdezte volna magában: Minek ekkora? Erre még szélesebbé húzódott szelíd mosolyom. Habár a játék birodalma totál újnak számított nekem, tudtam, hogy a hajam akadályt jelenthet. Mondjuk harc során, mert a kocka osztálytársak nagyon sokszor hangoztatták, hogy ekörül forog a játék leginkább. Így tudtam:y ez az egész nem lesz mindig sétagalopp. Nem fogok minden percben nyugodtan ácsorogni, de... anyától nem csak az optimizmust örököltem, hanem azt is, miként élhettem mindig a jelenben. Ezért... már csak miatta sem gondoltam a jövőre. A szörnyekkel való csatákra, az életemért való futásra, vagy akár mások halálának végigkísérésére. Inkább büszke voltam azért, amit kaptam, és hálát is éreztem, amiért itt lehettem. Illetve perpill állhattam. A melegben.
- Igen, egy ital nagyon jól esne - ismertem be, miközben szemeimmel őt vizslattam. Neki velem ellentétben rövid, és kék haja volt, amit különös színével ellentétben nem tartottam furcsának. Sőt, nagyon tetszett, mert sugárzott belőle az egyediség.Vajon több ilyen ember is játékban van? Körülöttünk ugyan nem álltak semennyien sem, viszont amikor először néztem szét a főtéren, ezrek öleltek körül. Alig volt valaki, akit teljes alakban láthattam, a többinek meg jó, ha a feje búbját észrevettem. Az igazán távol állókról nem is beszélve! No, ők már valódi, összefojt "masszát" alkottak.
- Ha nem gond, a játékot ez esetben kihagynám - bocsánatkérő pillantások kíséretében választottam a kettes lehetőséget. Nagyon szívesen játszottam volna, viszont a meleg nagy volt, én pedig nem feledhettem el, hogy már jó ideje a lány standjánál állhattam.
- Egy nagy pohár lincsi, és 3 kis kanálnyi cukor - tettem hozzá ezután a rendelést. Pár perc után kézhez kaptam az italt, amibe egy halk köszönöm elmotyogása után kóstoltam bele. Ízre olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Ez egyszerre nyűgözött le, és okozott olyan meglepetést, amitől észrevétlen is elég nagyot néztem.
- Ez aztán nem semmi! - vigyorodtam el - Nem tudom mi a titkod, de meg kell mondjam: pontosan eltaláltad az ízek mértékét. Nagyon finom volt - Elismerő bólogatások közepette felé biccentettem a még félig teli pohárral, aztán további kortyokat fogyasztottam.
Ekkor vettem észre a lány mellett álló állatot, így beletelt pár percbe, míg a látványos "mindjárt visszajön a lincsi" képemet rendezni tudtam.
- Húha! Nos... örvendek! Én Rumiko vagyok, és nemrég vetemedtem csak arra, hogy igazán játszani is elkezdjek.

by **Enheriel** Szomb. Júl. 02 2016, 12:55

//Mamoru//

Noxy nagyjából eltűnt, azonban jelentkezett a céh-be egy Mamoru nevű lány, akit felvettem, illetve meghívtam, hogy jobban megismerjem, mint Céhvezér. Csodálom, hogy a Twister-be is beengedték Villámlást a mérete miatt, mint eddig minden máshova. Van egyáltalán olyan hely, ahova Petnek tilos a belépés? Valószínű, vagy még nincsen. Ahogy elfoglaltuk az asztal, szóltam a griffemnek, hogy maradjon s foglalja, amíg én elmentem pár italt rendelni. Mikor soroltam több félét is, kicsit nézett a csapos.
- Félreérti, egy vendégemet várom… ^^ - a csapos fújt egyet megnyugodva, s felvette a rendelést, én meg szépen visszamentem az asztalomhoz. A lánynak leírtam üzenetben, hogy a petemet figyelje, mert egy ember nagyságú griffmadár eléggé feltűnő lenne még annak is, aki nem is lát. Tényleg, vajon a vakok visszakapták a látásukat? Vagy az ilyesmik megmaradnak a játékban is? S mi a helyzet azokkal, akiknek nincs meg az egyik keze vagy lába? Vagy aki béna? Közben meghozták a rendelt italokat, s kitették az asztalomra, miközben Villámlásnak hoztak egy nagy tál vizet.
- Jaj, köszönöm uram! ^^
- Szívesen, kisasszony - e mondattal búcsúzott tőlem a pincér, s ment egy másik vendéghez, akin látszott, hogy már nagyon türelmetlen. Egy sarokban pár játékos tartotta valamelyik születésnapi partiját, míg máshol egy pár randevúzott. Óh, eszembe jutott az én drága, kedves Snowcat-em, aki még mindig úgy szeret, mint mikor bevallotta az érzéseit irántam… ^^ Persze én is még mindig úgy szeretem… Vajon megkéri egyszer a kezem? ˇ///ˇ
- Enhi, mire gondolsz? Elpirultál.
- Óh, semmi különösre! - próbáltam rejteni vágyaim jeleit, mielőtt megjönne a lány.

by **Mamoru** Kedd Júl. 05 2016, 20:36

//Enheriel//

Már egy ideje, hogy ebben a világban ragadtunk. A bátyám kivett egy lakást nem messze a főtértől és most ott lakunk ameddig nem bírunk saját házat venni. Mivel még nem nagyon tudok kiigazodni a környéken , Arata bátyó nem szereti amikor egyedül kimegyek. Bár feltalálom magam egyedül is mégis folyton agodik miattam. A megszokott időben vacsoráztunk és közben beszélgettünk minden féléről, terveztük a jövőt mivel nem lehetett tudni, hogy meddig kell így élnünk.
- Figyelj Kagome ma szóltak, hogy lesz egy újabb küldetés.
-Mi? Már megint? De hát csak tegnap értél haza az előzőből. És meddig leszel távol?
- Nem tudom talán egy hét. Tudom, hogy csak nem rég értem haza, és nem szívesen hagylak egyedül.
Igen tudom, de nem hagyhatnád ki ezt az egyet?
- Nem lehet. Későre jár ideje aludni
Ezután mindketten elmentünk aludni, de én egy jó darabig nem tudtam elaludni. Az járt a fejemben, hogy már megint egyedül leszek , de nem is ez zavart igazán hanem, hogy most még több gondot raktam Arata nyakába. Azért megy ezekre a küldetésekre mert hamar meg akarja venni azt a házat amit együtt kinéztünk.
- Rendben, holnap reggel hamar felkelek és megmondom Aratanak, hogy ne agodjon miattam, megleszek egyedül is.
Valami csöngést hallottam, amikor rendesen észhez tértem láttam hogy kaptam egy üzenetet. Hirtelen az órára néztem ’’ tíz óra,, Arata bátyó már nincs itthon. Megnéztem, hogy kitől jött az üzenet. Egy Céh körlevél volt és amikor elolvastam tetszettek a feltételek, így hát írtam a céh vezérnek Enherielnek egy üzenetet, hogy szeretnék csatlakozni.
Azt mondta, hogy szeretne megismerkedni velem, és szolt hogy egy ember nagyságú griffmadarat keressek, mert azaz ö pete. Kicsit későn indultam el otthonról.
- Remélem nem késtem el. Nézzük csak, á meg is van azt hiszem.
Oda megyek és meg kérdezem, hogy tudjam ö az akit keresek.
- Szia bocs a zavarásért, te vagy Enheriel?

by **Shukaku** Szer. Júl. 06 2016, 17:34

Shunak pedig esze ágában sem volt megvárakoztatni egy. a hőségtől teljesen elpilledő leányzót. A kedves vásárlónak mindig igaza van, és amennyiben a kedves vásárló nem szeretne játékot, akkor nem kell játszania. Jó, azért egy limonádé nem életmentő beavatkozás, hiszen bár Aincradban létezik fagysebzés és tűzsebzés, a nap sugarai azért annyira erősen még nem sütnek, és a szomjúság csak kínozni tud, az életpontjaidat nem falja fel, főleg nem védett területen belül, ahol jelenleg mindhárman álldogáltok. Így hát a játékhoz szükséges poharak arrébb kerültek, és kizárólag a limonádékészítés eszközei maradtak az idomár előtt, aki gyorsan el is készítette az italt, ahogy kérted, majd kíváncsian szemlélte, hogy megfelel-e az ízlésednek. Na persze tudta, hogy meg fog felelni, a jártasság az jártasság, de mindig jó volt hallani a dicséretet, és most is hálás tekintettel hajolt meg kissé.
-Nos... igazából csak gyakorlás kérdése, és a jártasság rengeteget segít. Ha te is elkezdesz gyakorolni, és türelmes és elszánt leszel, akkor majd te is ilyen finomakat tudsz majd készíteni. Persze nagyon fontos az alapanyag. Nem mindegy, hogy melyik árustól veszed a citromot vagy a cukrot, és a víz is forrásból van, ezek még finomabbá teszik... de maga a pontosság az nem az én érdemem, hanem Kayabáé, aki a jártasságokat kitalálta. És... nagyon szívesen.
Tette még hozzá gyorsan, mielőtt elfelejtette volna, majd egy kicsit meglepődött azon, hogy Timit vetted észre később. Lehet, hogy most a limonádén akadt meg a szemed, és ez irányította rá, hiszen ő állt a pult mögött, de általában a sárkányt veszik észre előbb az emberek. Nem kell aggódni, ezen egyikük sem fog megsértődni, sőt, Timidus mellsői megrogyasztásával még meg is hajolt feléd köszöntésképpen, és biccentett is.
-Mi is nagyon örvendünk, Rumiko. Ha kezdő vagy, akkor szívesen segítünk nekikezdeni a dolgoknak, kérdezz nyugodtan bármit. Vagyis... elsőnek mi kérdezünk. Most ébredtél, vagy csak eddig nem kezdtél bele a játékba valamiért?

by **Rumiko** Szer. Júl. 06 2016, 18:17

Jókedvűen néztem, ahogy a lány a limonádém készítette. Persze, a Nap nem égetett szénné, és szerintem még barnábbá sem válhattam tőle, de azt beláttam mindenképp, hogy egy hűsítő sosem jött rosszul. Például így ma is örültem neki, hisz ezt is kipróbálhattam egyébként a fogadóban kapható néhány itóka mellett. Ahogy elnéztem, tulajdonképp egy ilyen épület előtt ácsoroghattunk, jó magam viszont máshol tengődtem idáig. Szóval fogalmam sem volt, erre felé mi lehetett volna a specialitás, vagy egyáltalán nagy különbség van -e bármelyik fogadó menüje között... A gondolataim hamar terelődtek egyik irányból a másikba. Pillanatokon belül visszatértem a hűsítőhöz, amit örömmel átvettem, kényelmesen elfogyasztottam, a poharat pedig kidobtam a stand melletti kukába.
- Oh, értem - Minden egyes természetes hozzávaló megemlítésénél nagyot bólintottam. Ezzel tulajdonképp helyeseltem, mert az nagyon igaz, hogy ilyenekből készülnek a legfinomabb ételek és italok. Persze csak akkor, ha hozzáértők birtokába jut.
Ami a sárkányt illette, nos... azt hiszem az italok látványa jobban lekötött az előbb, mint bármi más. Talán ez lehetett az oka, amiért később vettem észre. Remélem ezzel nem bántottam meg! N-nem akarok bajt!
Nem akartam bajt. De úgy tűnik ő sem, illetve nem volt az a sértődős típus. Az állat enyhén meghajolt, én pedig ösztönösen viszonoztam a gesztust. Ezután tekintetem Shukakura emeltem.
- Csak nem kezdtem neki hamarabb. Inkább azzal töltöttem az időt, hogy kicsit felfedezzem a várost. Úgy gondoltam jobb lesz tudni mi merre van, mielőtt kimerészkednék a nagyvilágba - vigyorogtam, lazán a tarkómra helyezve kezeimet. Ujjaimat finoman összekulcsoltam rajta, és így nyújtóztam is egyet.
- Miért? Mit takar az „ébredés”? Itt lehetséges kómába esni? - lepődtem meg.

by **Shukaku** Pént. Júl. 08 2016, 09:05

Shu arcára mosolyt csalt mind a jól végzett munka látványa, mint pedig az, amiképpen a társára reagáltál. A kis huppanók után az élet megint visszatér az egyszerű, normál kerékvágásba, és újfent senki nem emlékszik arra, hogy mi is történik néhány fontos, de az egészet tekintve teljesen lényegtelen helyszínen... és az idomár nem tudta, hogy ennek örüljön-e, vagy sem. A gondolatai között persze ott cikáztak mind Mirika, mind Asu, mind az összes többi játékos ügyének kérdései, de most a te szavaid újabb kérdéseket vetettek fel benne, és láthattad is, hogy komolyan elgondolkodik a válaszodon. Pár pillanat után összenézett a sárkánnyal, az arcán komoly kétkedés jelei voltak láthatóak. Kérdőn tekintett a társára, ám a pet arcáról nem sok mindent tudtál leolvasni, az azonban nyilvánvaló volt, hogy helyeslő választ ad az idomár fel sem tett kérdésére, hiszen bólintott. Azt, hogy mi lehetett a kérdés talán nem fogod megtudni, bár abból, hogy ezután Shu újra megszólal, arra következtethetsz, hogy esetleg a kérdés feltevésében nem volt biztos, vagy abban, hogy miként fogalmazza meg neked a válaszait. Mindenesetre erőt vett magán, meg egy nagy levegőt, és úgy kezdett bele.
-Hát... szóval mi már az eleje óta itt vagyunk, a Nagy Bejelentés Napja óta, amikor Kayaba Akihiko megjelent, és elmondta a dolgokat. És... hát szóval az nem ma volt, hanem kettőezer-huszonkettő végén. Most pedig...
Egy gyors tekintet az arcodra, hogy vajon tisztában vagy-e a dolgokkal, és nem rémített-e meg túlságosan, de azért folytatta, bárhogy is legyen, max a hangtónus változott határozottról vigasztalóra.
-Szóval most kettőezer-huszonhat közepe van. Ami azt jelenti, hogy te majdnem négy éve fedezgeted fel a várost... ami meglepett. Ezért gondoltuk, hogy inkább Ébredő vagy.
És mivel ezt a kérdést is feltetted, egy rövid levegővétel után meg is válaszolta.
-Ők azok, akik nem léphettek be azonnal a világba, hanem idáig aludtak, és ha valaki kiesik, akkor ők felébrednek, hogy mindig ugyanannyi lakosa legyen Aincradnak. Szóval... mióta is vagy itt pontosan?
Tette fel újra a kérdést, ezúttal konkrétabban, és mindketten kíváncsi tekintettel, kissé aggódva várták a válaszodat.

by **Rumiko** Pént. Júl. 08 2016, 19:20

Azt hiszem nem fogalmaztam meg a legjobban a gondolataim. Elég jellemző volt rám, és eddig is megesett, hogy az embereket magam körül olykor már a komoly aggodalmakba vonszoltam, de egyik sem vágott olyan elbizonytalanodott arcot, mint Shukaku és Tim. Szemeim felváltva cikáztak egyikőjükről a másikra. A lány úgy tűnt, mintha egy kimondatlan kérdést címzett volna a petnek, amiről fogalmam sincs, mi lehetett, de talán neki már lehetett. Én pedig igyekeztem ezzel nyugtatni magam. Közel se vigyorogtam annyira, inkább komolyabb arcot öltöttem én is, eképp hallgattam végig őket.
- Oh, valóban – Ez nem kérdés akart lenni, inkább egy a kettejüknél magabiztosabb kijelentés. Most már egész biztos voltam abban, hogy rosszul bántam a szavakkal, és komolyan bűntudatot éreztem miatta.
- „Ébredő”… Hmm… - Itt mélyen gondolkodóba estem. Igyekeztem visszaemlékezni az eddig itt töltött időre. Arra a következtetésre jutottam, hogyha ébredő lennék, komoly gondjaim lettek volna a belépéssel. Én azonban szintén ott álltam a főtéren, a többiekkel együtt, mikor a vörös pacából kibújt az-az alak… Kayaba, akinek szinte a nevét is homályba temettem már. Hogy miért? Magam sem tudtam addig, míg a kezdetek képeit fel nem váltotta a város felfedezésének emléke, a tömeg pánikba süppedt tagjainak nyugtatásán túl.
- Kellemes helynek tűnt – adtam először a kérdésre eltérő választ, majd folytattam – Négy éve, amikor én jöttem… Ott voltam a főtéren a többi aggódó emberrel egyetemben. Próbáltam őket nyugtatni, de nem mindenkit sikerült. Sokan módot találtak arra, hogy öngyilkosok legyenek és egyszerűen végeztek magukkal körülöttem – Leengedtem a kezeimet magam mellé. Az arcomat kissé torznak éreztem a szomorúságtól.
- Ezt nem bírtam. Ezért elástam magamban a rossz pillanatokat, próbálva erősen tartani magam. De, hogy őszinte legyek, sosem léptem még ki a harctérre. Igazából félek. Félek attól, hogy pixeldarabbá válok a pixelvilágban. Én viszont ezt nem akarom… Mert világ életemben arra létezőnek éreztem magam, hogy segítsek másoknak, és ezen soha nem akarok változtatni.
Így hát hallhatták mindketten a történetem. Illetve a történetem sötétebb darabjait, melyet apró titkokként őriztem magamban ez idáig. Szörnyen éreztem magam azért, mert ébredőnek hittek, válaszommal mondjuk épp ezt igyekeztem szertefoszlatni… Azt viszont nem tudtam magamból sem kiradírozni csakúgy, hogy anno annyian életüket vesztették. Én pedig egy fogadóban rejtőzködöm azóta is. Amin változtatnom kell.
- Ne haragudjatok a félreérthető fogalmazás miatt! - kértem elnézést a két számomra barátnak tekintett teremtéstől - Az-az igaz, amit elmondtam. Hozzáteszem, hogy a napok eléggé egybefolytak itt számomra, és mondjuk az ébredők fogalmáról éppenséggel nem is tudtam.

by **Shukaku** Vas. Júl. 10 2016, 11:53

A komolyabb arcra egy kis elbizonytalanodást kaptál ugyan, de azért tovább próbálkoztak azzal, hogy összeszedjék a saját gondolataikat, sőt, most, hogy a komoly arcvonásaid kissé hivatalosabbá tették a helyzetet, még inkább törekedtek, vagyis hát Shu törekedett arra, hogy szépen, érthetően, és lehetőleg kedvesen fogalmazza meg a választ. Még mindig a fejében csengtek azok a szavak, amelyek arra ösztönözték, hogy semmiképpen ne tűnjék hivalkodónak, vagy olyannak, aki majd megmondja a tutit. Így hát a hangja végig halk maradt, nyugodt, és megpróbált a lehető legtöbbet mondani a lehető legkevesebb szóval. Talán ez sikerülhetett is, hiszen a válaszodból erre következtettek, még akkor is, ha az elbizonytalanodásod kicsit megcsappantotta a sikeresség érzését. Fura volt az, hogy ha nem is biztosan, de még is érezte az idomár a bűntudatot, vagy valami hasonlót a szavaidban, míg a komolyan az olyan magabiztosan hangzott. Mondani nem is igazán tudott mondani rá semmit, inkább csak bólintott, bár egyáltalán nem magabiztosan. Komolyan. Ez volt a válasza, de azt sem tudta, hogy feltettél-e egyáltalán kérdést. Ezután azonban már a visszaemlékezés következett. Az a fajta visszaemlékezés, amiről Shu tudta, hogy ő teljesen másképpen emlékezik rá, mint a többiek. Kinyitotta a száját, de kellett pár pillanat, amíg meg mert szólalni. Igazság. Ez lesz a fontos. Biztos nem tudja elijeszteni... vagy talán mégis?
-Nem tudom...
Kezdte halk hangon, bizonytalanul, de mégis tudatva azt veled, hogy még van mondanivalója, és be is szeretné fejezni.
-Akik kezdetben... és azonnal kiestek, ők nem hiszem, hogy sokáig meg tudtak... vagyis nem is akartak egyáltalán maradni. Nekik talán tényleg így volt a könnyebb ahelyett, hogy végigszenvedjék az egészet, és valaki más ejtse ki őket. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy azt meglépd... bár az is lehet, hogy nem hittek Kqayabának. nem tudom... ezt már szerintem soha nem deríthetjük ki.
A következő mondatod azonban már pozitívan csendült fel, főleg a szomorkás visszaemlékezés mellett, és egy büszke kis félmosoly is átsuhant a lány arcán, és újra összenézett a sárkánnyal.
-Mi is. Mármint... én és Timi, de azt hiszem az egész céh. Úgy értem nem csak az, hogy nem akarunk elpixeleződni, meg élni szeretnénk, hanem az, hogy segíteni másokon. Például limonádéval. Tudom, nem a legnagyobb amit tehetünk, de sok kicsi sokra megy. Nincs igazam?
És ez egy olyan kérdés volt, amire valóban várta a választ. Nem azért, mintha ne lett volna teljesen biztos abban, hogy igaza van, hanem legalább azért, hogy továbblendítse a beszélgetést, és azért, hogy egy kis bátorítást adjon neked, kezdő játékosnak, hogy ezt te is meg tudod csinálni, és mindenki így kezdi, és mindenki segíthet.
-Ehhez nem kell se harcolni, se erősnek lenni. Én sem szeretem az ilyeneket. Jó, jártasság kell hozzá, de akár vehettük volna a boltban is, és kihozhattuk volna ide, vagy a szafarira, ahol nincsen még fogadó se. Ott viszont talán kevesebb lett volna az, akin segíthetünk.
Ezután egy harmadik összenézés is következett, de csak egy pillanatra, mert az értetlen tekintetet inkább te kaptad meg az idomár részéről.
-Hogy haragudni? Miért? Emiatt igazán nem haragudhatunk, sőt, még mások szoktak néha haragudni ha ébredőnek nézzük őket, amikor nem is azok... vagy éppen fordítva. Fura, hogy az emberek mi mindenért tudnak haragudni...
Ezen amíg Shu elgondolkodott, Timi úgy döntött, hogy felfedi a képességét a beszédre. Felemelte a fejét, a szemedbe nézett, és feltette a kérdését.
-Múltidőben beszélsz. Mi ösztönzött arra, hogy most kilépj az utcára, és szóba elegyedj velünk? Változtatni kívánsz esetleg az eddigi életmódodon, vagy csak puszta véletlen vezetett erre?

by **Rumiko** Kedd Júl. 12 2016, 09:30

Különös, mennyire megváltozott a hangulat. Éreztem a zsigereimben, hogy miképp vált a könnyedség láthatatlan ólomsúlyú valamivé, ami aztán a vállainkra nehezedett. Aztán ott beitta magát a szívünkbe, amiből végül ez a kellemetlen bizonytalanság, és keserűség született.
Miután kibeszéltem magam, idegesen megnyaltam a szám szélét, mintha kiszáradtam volna. Persze nem, hisz kötve hittem, hogy itt megeshetne! Főleg egy kitűnő minőségű limonádé után. Inkább arról volt szó, hogy nem tudtam, mit felelhetnék még. A közénk telepedő csend kezdett kínossá válni. De végül is Shukaku megtörte. Bizonytalanul belekezdett valamibe, aminek a folytatását majdhogynem remegve vártam.
- Én sem hiszem. Ők mind magukkal vitték a gondolataikat a másvilágra – sóhajtottam fel keserűen – Mi viszont itt vagyunk. Sőt, a fronton is nem egy ember él tudtommal!
Próbáltam tovább sugalmazni a pozitivitást. Igazán utáltam, ha valahol nyomottá, szomorkássá vált a hangulat. Úgy éreztem, ennyivel különben is tartozom, ha már a történetem volt az, ami a leginkább ilyen irányba terelt bennünket.
- A magam történetéhez még annyi hozzájön, hogy elég sokat kucorodtam bent, de mindig faggattam a környékbelieket hírekről és elolvastam azt, ami valamilyen információval szolgált más játékosokról, vagy eseményekről – tettem hozzá, aztán tovább hallgattam a két teremtést. Végre ismét könnyedebbnek tűnt a hangulat. Így többször villantottam mosolyt is kettejük felé.
- Oh, dehogynem! No meg, az apró emberkék apró dolgai is fontosak áám! – mosolyom itt már cinkos vigyorrá fejlődött – Ezek az apró dolgok mutatják meg azt, mennyire fontos a jelenben élni, és kiélvezni mindent. Ezért értékelem azt is, hogy ti például itt vagytok.
Egy elvet követünk. Szerintem mindannyian közrejátszunk a történések kialakulásában, még azzal is, amit épp gondolunk. Azt gondolom, segíteni jó. Igazán jó tudni, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
Elgondolkodtam egy pillanatra. A Shukakutól kapott értetlen pillantás volt az, amit magamon éreztem, és kibillentett belőle. Lazán rámosolyogtam, miközben megpróbáltam elmondani, hogy csupán nem akartam bajt okozni, vagy rossz érzéseket kelteni. Ám végtére is boldog voltam, most már tényleg úgy tűnt, hogy a hangulat helyrebillent, és nagyjából egyensúlyban van.
- Háááát… - A szemeimet forgattam, mikor Timi megszólalt. Igazából nem lepett meg annál jobban, mint amikor egyáltalán észrevettem őt.
- Mindenképp változtatni akartam a dolgokon – válaszoltam később – Ha ma pedig nem döntöttem el volna ezt, nem is lépek utcára – tettem hozzá magabiztosan. Meguntam az egy helyben ülést!

by **Shukaku** Kedd Júl. 12 2016, 09:46

-Másvilágra?
Kérdezett vissza azonnal az idomár kissé értetlenül, majd leesett neki gyorsan, hogy te valószínűleg még mindig abban a hitben élsz, amit Kayaba füllentett, hogy megadja az alaphangulatot a játékhoz. Gyorsan megrázta a fejét, és mosolyogva igyekezett nyugtatgatni.
-Hát ebben a másvilágos dologban azért ne legyél annyira biztos. Több jel utal arra, hogy semmi valóbani meghalás nincsen, mint az ellenkezőjére. Persze bizti nem ébredünk fel odakint ha kilépünk, annak nem lenne semmi értelme, de valószínűleg csak visszakerülünk a sztázisba, ahonnan az Ébredők is érkeznek.
Arról nem tudott, hogy a fronton éppenséggel él-e bárki is. Arról igen, hogy vannak frontosok, és a legtöbb idejüket egymás csépelésével töltik, de ezt nem akarta az orrodra kötni, hiszen nem akart se megtéríteni, se semmi ilyesmit, csak azt, hogy ne aggódj olyan dolgok miatt, amik miatt felesleges. Ennek okán persze a tájékozottságodat kissé megkérdőjelezte, vagy azt, hogy megfelelő embereknél érdeklődtél-e, de most szerencsére megtaláltad a megfelelő kis csapatot, és ha szeretnél valamit, akkor állnak a rendelkezésedre. Az apró emberke megjegyzésre azért kihúzta magát, de egyáltalán nem vette sem sértésnek, sem utalgatásnak a dolgot. Ha apró, hát apró, de annál többet segítenek.
-Mi is értékeljük, hogy itt vagy, és szívesen segítünk neked, ha szeretnél változtatni a dolgokon. Na persze attól függ, hogy pontosan miben is szeretnél változtatni, mert valamely dolgokhoz inkább én értek, valamely dolgokhoz pedig inkább Timi. De ha elmeséled nekünk, hogy mihez szeretnél kezdeni, vagy teszel fel kérdéseket, vagy ilyesmi, akkor megpróbálunk segíteni. Mármint nem csak a limonádéval, hanem válaszokkal is. Ugye Timidus?
Az ugye Timidus kérdésre pedig a sárkány szokásához híven bólintott, majd az arcodat fürkészve várta, hogy megszólalj.

by **Rumiko** Hétf. Júl. 18 2016, 18:52

- Oh, valóban? - lepődtem meg. Egész eddig abban a hitben éltem, hogyha valakit megölnek, az meghal. Mert régen a vörös paca elég komoly hangnemet öltve mondta azt mindenkinek, hogy amikor valaki kinyír valakit, annak szénné sül az agya, még akkor is, ha külsőleg megpróbálják levenni valakiről a sisakot. Én pedig elhittem, és annak ellenére, hogy szerintem Shukakuék nem szerettek volna a hittérítő szerepébe bújni, már őszintén elbizonytalanodtam, és ezzel visszajutottam addig, hogy totál K.O.-nak éreztem magam.
Sóhajtozva ismét a tarkómra tapasztottam mindkét kezem. Szemeimmel a valóságossal versengő, bárányfelhős eget kémleltem. Kellett egy kis szünet annyira, hogy rendbe rakjam a gondolataim, és a továbbiakban ugyanúgy, összeszedetten beszélni tudjak.
- Fogalmam sincs, ha eldönteni sem tudom mi igaz, s mi nem az.
Végül a szomorúság kerekedett felül. A mondat után percekig csendben is maradtam, hogy a kék végtelenjét pásztázzam. Tiszta hülyének érzem magamról, és olyan, mintha nem is én lennék! Pedig nem az ő hibájuk. Az, hogy nem tudok mindenkit megvédeni, vagy megnyugtatni, éppenséggel az enyém sem. Mégis fáj. Mégis zavar. Lassan még az is zavar, hogy ezek zavarnak engem...!
- Szeretném felépíteni magam. Úgy értem, minél többet megtudni a világról, ami körülvesz, mert azt hiszem nem sikerült jól informálódnom a dolgokról.
Hajlandó voltam újra végignézni kettejükön. Ha eddig nem volt túl komoly a tekintetem, most azzá vált. A lényemben is megszilárdult valami, ami aztán belopta magát a kisugárzásomba. Így érezhették, hogy komolyan gondolkodom, körülbelül mindenen, ami idáig elhangzott. Az esélyeimet is latolgattam. Az információkat, amit eddig tudtam... Mondhatnánk azt, hogy lomtalanítottam egy kicsikét.
- Van még valami, ami a Kayaba-féle humbukokhoz tartozik, és másképp van, mint ahogy azt ő említette a főtéren? Aztán tudnátok ajánlani pár olyan területet, ahol nem találkozom hátborzongató mobokkal, és fejlődni is van lehetőségem? Vagy az ölésen kívül milyen mód van még a szintlépésre? - kezdtem el kérdésekkel bombázni őket. Ezek jutottak eszembe először, no meg ha már felvetültek, őszintén érdekelt is a rájuk adott válasz. Így le nem vettem róluk a szemem!

by **Shukaku** Kedd Júl. 19 2016, 05:42

-Mh-hmm!
Bólogatott ismét Shu, és Timire pislantott, hogy támassza alá ő is a dolgokat, a sárkány pedig szintén bólintott.
-Láttunk feltámadást, ahogyan rajtunk kívül mások is. Ez összeegyeztethetetlen azzal, amit Kayaba Akihiko mondott a kezdetekben. Arról is van tudomásunk, hogy egyesek látni vélték, ahogyan felébrednek a ti világotokban, és a sisakjukat kicserélik egy másik szerkezetre, amely már nem okozza a halálukat, azonban ha létezik feltámadás, és létezik, akkor az eredeti sisak sem okozza, feltéve ha bármi is igaz a kinti világotokból.
Shu is csak tanácstalanul széttárta a karijait, de még mindig mosolygott, és teljesen nyugodt volt.
-De igazából ez nem is fontos. Akár elhiszed, hogy meghalsz, akár nem, egyik esetben sem szeretnéd, hogy lenullázódjon az életed. Persze ha nem hiszed el, az jobb, mert akkor nem rettegsz állandóan. De ne aggódj, ha nem keveredsz rossz társaságba, vagy nem ugrasz le a szint széléről, akkor elég bonyi meghalni. A rendszer vigyáz rád.
Ekkor már nekidőlt a pultnak, és úgy figyelte a szavaidat. A sárkány egyáltalán nem változtatott a testhelyzetén, de ugyanúgy rád figyelt. Mintha csak bíztatnának arra, hogy folytasd, tedd fel a kérdéseidet, és fel is tetted, megkönnyítve ezzel a dolgukat. Nagyon nehéz volt a kicsiket úgy segíteni, hogy csak annyit kértek, hogy taníts meg a dolgokra, és egyiküknek sem volt fogalma arról, hogy pontosan mire is kíváncsi a másik.
-Húú... már nem emlékszem pontosan arra, hogy mit is említett. Az biztos például, hogy amint a frontosok elkezdtek bénázni a Bosson, és meghaltak volna, azonnal megjelent egy Burok nevű valami a piacon. Ez arra jó, hogy ha meghalnál, akkor a végső csapás előtt kiment téged. Ezért mondtam, hogy nem kell félni, a rendszer megvéd. Akkor... azt is mondta, hogy csak akkor lehet feljebb jutni a szinteken, ha legyőzzük a Bosst. Na ez sem igaz, mert van például egy Gregant nevű emberke, akit úgy ismernek, hogy a Besúgó. Ő két szinttel előbbre tudja a Bossok adatait, és árulja is őket. Ez is azért van, mert enélkül a frontosoknak többet kéne foglalkozniuk az informálódással, többször kéne próbálkozniuk a Bossal, nem csak bemenni és ütni már minden információ birtokában. Néha úgy érzem, hogy nekik minden a fenekük alá van tolva...
Kicsit elgondolkodott, de úgy vélte, hogy ez a kettő dolog az, amit nagyon fontos kiemelni, és amit Kayaba is kiemelt, majd gyorsan még felemelte a kezét, eszébe jutott valami.
-Ja igen! Azt mondta, hogy csak az eredeti kinézetedet tarthatod meg. Na ezt se hidd el teljesen, mert vannak alakváltók, meg a smink is van olyan jó, hogy felismerhetetlenné tegyen embereket.
-Békés fejlődéshez leginkább a Szafari, ami javallott, bár az nem a leggyorsabb megoldás. Legegyszerűbb, ha küldetéseket kezdesz el vállalni. Jó helyre jöttél, Shu is igyekszik elkerülni a mobok elpusztítását, amennyiben ez lehetséges.
-Ühümm! És szerintem az a legfontosabb, hogy ne görcsölj rá a dolgokra. Sokan vannak ilyen fejlődésmániások, de nekik mivel ez egy munka, és túl komolyan veszik, így nehezebb csinálniuk. Mi csak játszunk, és emiatt gyorsabban is fejlődünk, mint ők, mert mi a szabadidőnkben is küldizhetünk, kikapcsolódhatunk, míg nekik akkor ki kell pihenniük a küldiket.

by **Rumiko** Kedd Júl. 19 2016, 13:21

Hirtelen, mintha karót nyeltem volna, megrándultam egész testemben. Mindenem kővé dermedt a hallottaktól, és a sárkány szavai után nem tudtam eldönteni, melyik része is az a mondandójának, ami jobban sokkolt: az, hogy itt feltámadhat bárki is, vagy az, ami a kinti világról szólt? Éreztem, hogy mindkét gondolatra remegni kezdtek a szemeim, a szívemmel egyhuzamban. Tényleg lehetséges lenne ez? Mert ők azt mondták láttak ilyet. Akkor játékon belül mindenképp annak kell lennie.
Az is elképzelhetőnek tűnt, hogy valaki odaát ébredt fel, és ezalatt már a mi világunkat értettem. Mintha egy álom lett volna, felkelnek valami kómaszerű állapotból, és mikor megmozdulnak, megérzik, hogy nehezebben megy... Valami ilyesmi kórházi jelenetet simán látok ebben, igen. De hát ezt már nem tudtam, mennyire lehet igaz. Viszont Shukakuéknak hiszek. Szeretném hinni, hogy nincs itt olyasféle halál, mint amit ő itt bemesélt nekünk a kezdetekben!
Szelíden a lányra mosolyogtam. A pozitivitásától rögtön visszaszállt belém az elkalandozott lélek.
- Nem hiszem, hogy itt meg tudnék halni - ingattam a fejem - Ám ha hinnék se hagynám, hogy ez gátoljon a megmozduládomban! Én komoly szándékkal jöttem ide, ilyen szép időben.
Bár sosem képzeltem el, milyen is lesz előmászni. Sejtettem, hogy jó, de ezt már annál többnek éreztem. Hihetetlen kissé a megpillantott standos, majd az idesétálás, aztán a szóba elegyedés, mely egyre klasszabbul haladt egyik irányból a másikba.
Tessék! Nemrég még a feltámadásról volt szó, és most Kayaba humbukjainak történetét hallhattam. A lelki egyensúlyom addigra helyreállt olyan szilárdsággal, hogy az ipse minden badarsága után gratuláltam legmélyebb gondolataimban, valahol pedig egy szórakozott nevetést igyekeztem visszatartani.
- Nahát, ezek egyre jobbak! - vigyorogtam a két jóbarátra - Jó tudni, hogy a rendszer remek védelme mellett olyan lehetőségek is vannak, amelyekről szívesen ferdít Kayaba a trónusán! Remélem ezért még kék lesz a haja legalább, vagy már meg is heccelte így valaki.
Vicces lett volna elképzelni Vörös Pacát valahogy úgy, hogy a baljós csuklya alatt felettébb színes hajkoronát visel. Nagyot nevettem volna, ha így látom, főleg akkor. Talán kevésbé is akadtam volna ki, mondjuk már úgy is mindegy. Jól éreztem magam Shukakuék társaságában, ami önmagában oldott már a feszültségemen. Hát még a beszélgetés!
- Világos. Minden világos így, ami a fejlődést illeti. A küldetésekbe belemenve milyen fajtájúak léteznek? A többség csak pénzt ad, vagy így tárgyjutalmat is lehet szerezni?

by **Shukaku** Szer. Júl. 20 2016, 06:03

A kulcsszó a játékon belül, és ezen már Shu is elgondolkodott párszor, ennek ellenére most neki egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy miért is reagáltál így. Ő azt várta, hogy majd örülni fogsz a hírnek, nem pedig remegni, így meg is ijedt attól, hogy valami rosszat mondott, és el is hallgatott. Addig fel sem oldódott, amíg meg nem jelent a mosoly az arcodon, hiszen Timitől hiába várt volna segítséget emberi érzelmek terén, a sárkány ebben pont nem tudott neki segítő mancsot nyújtani. Annak azonban mindketten örültek már, hogy az elszántság megmutatkozott benned, és még a sárkány is elégedetten bólintott a szavaidra, Shu pedig rendkívüli módon felbátorodott, hogy a biztatása ilyen sikert aratott.
-Ez a beszéd!
-És mi azon leszünk, hogy segítsük a komoly szándékodat.
Tette hozzá Timidus, miközben a társa éppen csak fel nem ugrott örömében, kezét a levegőbe lendítve, szóval azt biztosan láthattad, hogy a kezdeti megrettenés után most már ő is újra nagyon élvezi a társalgást. Ráadásul amikor azt hoztad szóba, hogy az ő imádott Kayabája ugyanolyan hajszínnel jelenhet meg, mint amilyen neki van, azt már nem is bírta ki pirulás nélkül, bár azt szerencsére nem tudhattad, hogy ennek nem az az oka, hogy poénkodásra használtad az ő hajszínét... bár azt láthattad, hogy sértettség az éppenséggel nincs az arcán. Nem mintha számára elrontotta volna a képet a világ teremtőjéről egy olyan apróság, mint a színes hajkorona.
-Hát... szerintem csak meg akart ijeszteni minket, és az sokaknál sikerült is. Az azonban látszik, hogy nem gondolta komolyan. Nem is nagyon ismertem olyat, aki a világ által esett volna ki. Inkább az emberektől érdemes tartani, általában ők a hunyók, ha valakinek kihúzódik a neve a falon.
Ez ugyan megint nem volt egy vidám téma, de mindenképpen úgy érezte, hogy a biztonságod érdekében meg kell említenie, ám azonnal terelték is vissza a beszélgetést a murisabb dolgokra.
-Kis szinten valószínűleg egyszerű küldetéseket vállalhatsz majd, amely bemutatja neked a világot. Az ittenieknek kell segítened a házimunkában, vagy a kert körül, vaddisznókat kell elrabolnod a földekről, vagy elcsatangolt gyerekeket kell megtalálnod.
-Általában mindegyikhez tartozik egy kis történet, és kapsz a végén fizetséget, tapasztalatot, és néha emlékbe valamilyen tárgyjutalmat is... ami lehet különleges fegyver is akár, ha ilyesmire gondolsz.

by **Rumiko** Pént. Júl. 29 2016, 12:03

Nem szándékoztam Shukakuékat minden gondolatommal megilletni. Pusztán udvariasságból, és a jókedv biztos fent tartásának céljából. Ha a fejemben megfordult kórházi jelenetekkel rukkoltam volna elő, amit kiváltott belőlem a lány mesélés közben, biztosan hülyének nézett volna. Arról nem beszélve, mennyire lehangoló tud lenni az ilyen. Szerintem pedig már épp elégszer döntöttem romba a könnyednek induló beszélgetést, ezért is tettem magamra pórázt.
- Ennek igazán örülök is! – mosolyogtam mindkettejükre tovább – Meg persze köszönöm.
Így sokkal jobb volt, hogy mindannyian jól éreztük magunkat.
Ahogy elnéztem, Shukaku felbátorodott, Timi is kellemesebbnek vélhette szerintem az egészet. Ezt mind sikerként könyveltem el magamban.
Aztán már csak azon csodálkoztam, hogy a lány szépen elpirult. Nem kérdeztem rá miért, helyette némán jót mulattam magamban. Habár nem értem, miért reagált így! Megsértődött volna?
Azok a szemek ugyanúgy barátságosan, őszintén, és nyíltan tekintettek rám. Úgy láttam, vele minden okés, a sárkány pedig az önuralma folytán se rontott volna nekem, ha a társát tényleg megbántom.
Nagyon intelligens volt valóban, na meg fegyelmezett, ami folytán több új kérdés is felvetült bennem. Úgy éreztem hát, hogy még egy ideig itt kell maradnom. Pusztán a kíváncsiságom vezénylésével… Na meg az új infók mindig jól jönnek, főleg négy év után! Még mindig fogtam magamban a fejem, amiért ennyi ideig kuksoltam valahol, alig dugva ki az orromat.
- Áhá, így értem. Remélem, nem futok össze ilyen emberrel!
Ennyivel letudtam a halált okozó tényeket, majd hegyezni kezdtem a fülem a helyiek által adott küldetések végrehajthatóságának lehetősége hallatán.
- Igen, ilyesmikre gondoltam. Meg kell mondjam, nagyon érdekesen hangzik ez az egész, és kellemesnek. Szerintem elkezdek küldetézesni, főleg, hogy nagyon fáj a fogam pár új fegyverre.
Nagyot kacagtam. A jelenlegi eszközöm épp az invertory-ban pihent, így aligha mondhatta meg volna bárki is, hogy mi a kasztom. Legalábbis ha én teszem szóvá.
- Én harcművész vagyok. A mostani darabom egy csinos katana, csak feleslegesnek tartottam hüvelyben végighurcolászni a városon. Ezért inkább az eszköztárban hagytam. Terveztem mellé régebben beszerezni még egyet, vagy valami újdonságot. Nem tudom, igazából kevesen tudják rólam, hogy érdekelnek a japán fegyverek, csak nem gyűjtöm őket.
Miután ezt így kifejtettem, szimpla érdekesség gyanánt, visszatereltem a témát a kérdések felé.
- Viszont eszembe jutott még pár kérdés. A petekre vonatkozóan. Milyen tulajdonságokat hordozhat magában egy lény? Akad esetleg jellemre hasonló, vagy ugyanolyan? Hányféle faj él a Sowrd Art világában?

by **Shukaku** Pént. Júl. 29 2016, 17:04

-Igazán szóra sem érdemes. Ha éppen nincs valami közös dolog a céhben, amiért tenni lehet, vagy nem küldizünk, akkor általában ilyesmikkel töltjük az időt. Ez olyasfajta hobbi és munka meg karitatívkodás egyben. Szóval nagyon szívesen, de elég egyszer megköszönnöd.
Úgy emlékezett, mintha már egyszer mondtad volna minimum, és nem szeretett volna olyan embernek látszani, aki azért segít, hogy a másik hálás legyen érte, olyannak meg pláne nem, aki el is vár cserébe dolgokat. Szóval az egyszeri megköszönés bőven elég volt, mert azt sem akarta, hogy úgy hidd, hogy ők hálátlannak hisznek téged, de felesleges tiszteletköröket sem szerettek volna futni. Mindketten bólintottak, bár sejthető volt az, hogy ha valóban kimerészkedsz, akkor előbb-utóbb összefutsz majd ilyen emberrel, szóval jöhetett pár újabb tanács, ezúttal Timidustól.
-Azt vettem észre, hogy azok, akiknek nagy a szája, azok általában ártalmatlanok, és csak a saját rossz hírüket keltik, hogy mások féljenek tőlük. Ha elég óvatos vagy, akkor nem nehéz magadat megvédeni, de nagy szintkülönbség esetén azért érdemes odafigyelni magadra. Aki haszonért támadna meg, azzal szemben az alacsony szinted előny, ám aki csak a hatalomgyakorlást látja ebben, azokkal vigyázz.
Azt láthattad, hogy a fegyverek említése csak a kötelező szintig keltették fel a lány érdeklődését. Nem volt nagy rajongója sem az erőszaknak, sem a fegyvereknek, nem is értett hozzájuk, és ezért is igyekezett magának is kesztyűt vagy sípot választani, ha volt választási lehetőség, nem pedig kést vagy botot. Arra azonban elismerően bólintottak mindketten, hogy nem mutogatod mindenkinek sem a fegyvert, és ezáltal a kasztodat sem.
-Hát... a fegyverekhez Timi ért...
-Segíthetek átnézni a listát, ha gondolod.
Ajánlotta fel automatikusan a pet, de csak ennyit mondott, hiszen utána végre olyan téma következett megint, amire a kis idomárnak ismételten felcsillant a szeme, és rögtön válaszolt is, már szedve is elő a füzetét. Egy nagy jegyzetfüzet volt, amiben (hála a virtuális világnak) jóval több lap volt, mint amennyi látszott, benne pedig, ha az átnyújtása után belelapoztál, a világ állatai voltak felsorolva, ám jóval részletesebben, mint a Bestiáriumban. Nagyjából olyat képzelj el, mint egy állathatározó, mindezt kézzel írva, néhány helyen fényképekkel mellékelve. Külön voltak szedve a harci és nem harci petek, a mobok, és a szafari vadak is.
-Szerencséd van, mert ezt kutatom nagyjából amióta megérkeztem. A petek nagyon sokfélék. Vannak akik olyan intelligensek, mint Timi, vannak akik csak annyira, mint egy ember, és vannak akik teljesen úgy viselkednek, mint a nagyon jól nevelt állatok. Mindenkinek saját személyisége van, ahogyan a képességeik is egyediek. Fajból több száz vagy ezer lehet. Petből kevesebb, harminckettő, de a békától kezdve a sárkányokig. Mobból ha jól emlékszem most hetvenöt sima, és tizenhét ritka ismert, de folyamatosan fedezünk fel újakat. Vannak növényi, állati és humán mobok is, és rajtuk kívül ugye vannak a szafarisak, akikre vadászni lehet, meg ugye az olyan állatok, akik csak úgy vannak... mint például a szöcskék a fűben. Nem dobnak lootot, nem támadnak meg, de kellenek a jó hangulathoz egy mezőre...
Nem teljesen egy levegővel mondta el, de azt már biztosra vehetted, hogy ha valaki az élővilág miatt lépett be a játékba, és nem a PvP, PvE, storyline vagy egyébb dolgok miatt, akkor az ő.

by Ajánlott tartalom