Re: Füstölgő Mezőség

by **Aidor** Vas. Jan. 05 2014, 19:55

Egy nap komolyan mondom ez lesz a vesztem... Elegem van többet se csinálok ilyet... Aztán megláttam valamit a fűben... És vajon mi lehet. Nézzük...
Mi...!!! Pattantam fel. Hirtelen valami egy hatalmasat üvöltött mellettem és nem vettem észre!!! Felpattantam és meg fordultam, de a lábam alól kifordult a talaj és fenékre estem...
Felnéztem... Mondtam: -Mi a hét fán fütyülő gőzmozdony??? Ja ez valami... illetve Ayani. [color=#FFFF00]-Ja csak te vagy Ayani. Megijesztettél...
- Szia Aidor. Jó téged a céhünk tagjaként látni. Amúgy… bocsi, hogy se szó se beszéd közöltem veled, hogy nem kellenek már ércek, növények… de a Tier lépés miatt, már Tier 2-esek kellenének. Viszont kárpótlásul remélem, elfogadod ezeket. magam csináltam.
Sose lopakodj az ember háta mögé ha az ép keres valamit. Balszerencsét hoz!
Mondtam volna... de az alkalom elszállt... Maradjunk a témánál... gondoltam.
-No problem. Megesik. Kicsit lassú voltam. Valóban kicsit kellemetlenül érintett a dolog... főleg az ércekkel... Nem könnyű vevőket találni. Nem olyan kényelmes... de növényben már kezd kialakulni a vevő köröm... az ércek... hát mehetne jobban is... De remélem lesz ez még más is.
Ayani elővett néhány dobozt ami tele volt mindenféle finomságokkal.
*Füttyent* -Nem semmi... te aztán felszerelkeztél. Mondtam.
Természetesen örömmel elfogadom... ennek két oka is volt. 1. nem akartam a kedvességét vissza utasítani. 2. Már megint elfelejtettem ételt csomagolni.

Leültem a földre törökülésben és vígan kiszolgáltam magam. És mi hozott téged a 8. szintre ide a semmi közepére? Azt hittem az üzletben vagy valahol a fronton vagy.

by **Szophie** Pént. Május 16 2014, 19:59

/Raven/

Körbe-körbe jártam már hosszú ideje. Magam előtt rugdaltam a port jobb híján. A szint nagy részét felfedeztem, leginkább azért, mert egy bizonyos helyet kerestem, de részben azért is, mert nagyon a szívemhez nőtt. Még az Anattal, Hopeal, Hatival és Mirikával közös küldetésünk is itt volt, de természetesen nem ez volt a legfőbb oka a dolognak. Rolling Eyes

Feltérképeztem a helyet, megmásztam sok-sok dombot, próbáltam az agyam tornáztatni, hogy merre mehettünk akkor.. alkonyatkor.. :love:De egyszerűen nem találtam vissza ugyanarra a pontra. A napom nagy része ment el ezzel megint, és már régen délutánra járt, ám nem érdekelt. Jó volt sétálgatni, még ha nem is tudtam megtalálni azt a völgyet, azért legalább a nyolcas szinten vagyok. Amúgy is.. ez olyan szép szám. Olyan szép szint.*-* Pedig aztán csak fű, meg fa, meg fű.. De akkor is. Vezér is mellettem bóklászott, habár egy kicsivel arrébb tőlem, futkározott a fűben, ahogy jó farkashoz illik, aki kicsit levezeti a fölös energiákat. Mondhatni, kutyát sétáltatok. Csak ez kicsit fura megfogalmazás, de lényegében tényleg azt teszem. Mára már eleget moboztunk, Vezér is elégedett. Habár neki sosincs olyan, hogy elég.. Mégis, most elnézi nekem a lustálkodást a nap további részére. Megdumáltuk. Vagy hát.. igazából az volt a feltétel, hogy vadászunk egyet. Múltkor megtetszett neki a mobok hajkurászása. De előbb kapok időt pihenni. Falat is élvezi a helyet, az is közrejátszott a döntésembe, hogy vissza akartam őt hozni ide egy kicsit. Ide, ahol minden elindult. És ahol legutoljára láttam Askr-t. :(Nem csak boldog volt, hanem szomorú is a hely. De éppen ezért is szerettem. Imádom a kettősséget. Hiszen soha nem lehet semmi fehér vagy fekete, boldog, vagy szomorú.. itt is megvannak az átmenetek. Egyik pillanatban még a gyász jár a fejemben, a következőben meg egy naplemente egy fiúval..
Leültem a fűbe, miközben Falat a fejem tetejére mászott nézelődni. Nincs is jobb hely ennél egy kis gondolkodásra..

by **Phobos** Pént. Május 16 2014, 21:35

/Szophie/

- Van egy-két dolog, amit jó, ha most tisztázunk - köszörültem meg torkomat, miközben a ló hátán üldögélve róttuk az x-edik köröket, most már a nyolcadik szinten. Sleip nem fűzött hozzá egyéb mondanivalót, engedelmesen fülelt arra, amiket mondtam. Az olvasmány, amit kezeim között tartottam, nem régen szereztem be. Őszintén szólva nem volt könnyű dolgom a megkaparintásával, elvégre nemigen lehetett összefutni más idézővel. Nem lehettünk annyira kevesen, csupán szétszórtan fordultunk elő - legalábbis a ló állítása szerint. A kézikönyvecskét lapozva egy-két oldal sarkát már behajtottam, amit fontos, megvitatható dolognak szántam, amiről azt gondoltam, hogy jobb, ha egy fantomot kérdezek meg róla. A ló türelmesen várt, nyakát felém hajtva igyekezte felvenni velem a szemkontaktust, miközben a kikövezetlen útra is figyelnie kellett.
- Szóval... az már tiszta sor, hogy akkor jelentek meg, ha egy játékosnak újabb blockja nyílik meg a képesség listáján, ugye? - kérdeztem a lehető legérthetőbben. Nem voltam benne biztos, hogy Sleipnir tisztában van-e a játékosok által használt Sword Art-szlengnyelv jelentéseivel.
Akkor jelenünk meg, ha eljön az idő - felelte nyugodtan. Kijelentését követően leszögeztem, hogy az a bizonyos idő tíz szintenként jön el, és ahhoz az idézőnek éppen olyan szituációba kell esnie, ahol a fantom - vagyis a kis könyv által nevezett Genju - próbára teheti a jövendőbeli társának az erejét, eszét, az általa megnevezett próbájával.
- És az is stimmel, hogyha valaki elhibázza a próbát, annak az életével kell fizetnie - fejtegettem tovább.
Ezen egyik fant... Genju sem változtathat - Eddig is furcsálltam, miért nem nevezte magát és a társait fantomnak, de most már rájöttem, miért. - Megnézted a dőlt betűs részt? Nincs belőlünk egyforma, és egy Genju csakis egy idézőhöz tartozhat.
- Szóval nem kell attól tartanom, hogyha találkozok egy másik idézővel, akkor...
Nem, nem kell tőle tartanod. - nyugtatott meg rögtön a ló, és innentől kezdve meg se szólalt. Ami pedig engem illetett, becsuktam a könyvet, s a többit Shukaku társaságában szerettem volna megvitatni.
Lassan már estefelé járt, de még közel sem voltam annyira fáradt és unott, hogy visszatérjek a Limenbe. Ugyanazokat a képeket láttam magam körül, ki tudja már hanyadik alkalommal, ám most kifejezetten tetszett a lovaglás, a tájkép nézegetés. Egy idő után megálljt kértem, mire a ló lelassított. Kissé berogyasztva segített a leszállásban, és miután engedélyt kért a távozásra, egy időre magamra hagyott. Nagyot sóhajtva és nyújtózva indultam meg az ismeretlenbe, majd nem sokkal később megálltam. Egy ismerős alak hátát véltem észrevenni, s bár az elején elég bizonytalan voltam azt illetően, amint közelebb értem hozzá, minden kétségem elszállt. Noha nem ismertem Szophiet, csupán a harctérről, illendő volt köszönteni - már ha nem zavarom meg. Szemlátomást az idegenek között is vannak kevésbé ostobák, akiknek fontos a gondolataikba burkolózva eltöprengeni. Így hát óvatosan, közeledtem felé, nehogy megzavarjam tevékenységébe. Hatásszünet. Megvártam, míg felocsúdik, és egy intéssel köszöntöm a lányt. Szemem egy pillanatra megakadt a fehér farkason, és kényszerűen is a fekete démoni vadállatra gondoltam.
- Csatlakozhatok? - kérdeztem, egy halvány mosollyal az arcomon, miközben a beszéddel próbáltam a kínos emléket elfeledtetni magammal.

by **Szophie** Szomb. Május 17 2014, 14:14

Összevissza cikáztak gondolataim, és lassan úgy éreztem, megőrülök. Talán Vezérnek van igaza. Nem gondolni semmire, csak rohanni, futni, harcolni... De nekem még a harcolás sem megy.>.> Nem tudok koncentrálni, egyszerűen nem megy. És ezek a fránya, buta gondolatok és érzések.. Annyira nagy a zavar bennem. Annyival egyszerűbb volt odahaza, amikor nem törődtem és nem beszéltem senkivel. Most mondjam azt, barátok nélkül egyszerűbb az élet? Mert így van. És véleményem szerint jobb is. Nem azt mondom, hogy boldogabb, mert nem. De legalább nem fájdalmas. Inkább csak amolyan semleges, se nem jó, se nem rossz. És a semlegesben sosincs semmi baj. Nem mondom, hogy nem hiányzott a nevetés, hogy beszéljek valakivel. Ám legalább nem kellett sírnom senki és semmi miatt. Most is.. magam sem értem az érzéseimet. Sokszor van úgy, hogy valakit egyszerre utálok szörnyen, és közben imádom. Még Hinari is ilyen.. néha annyira képes lennél gyűlölni, amiért olyan kevés ideje marad rám, amiért olyan régen nem beszélgettünk egy jót.. és közben... egyszerűen képes lennék meghalni érte. Meg akarom védeni mindentől, viszont tudom, hogy ez képtelenség. Amúgy is ő az erősebb..>.> El akarok neki mondani mindent, de nincs rá alkalmam, és egyébként sem tudom végül soha kimondani azt, amit akarok. Ilyen Makoto is.. Akárhogy nézem, gyűlölöm, ez az igazság. Azért, mert képtelen vagyok nem rá gondolni, képtelen vagyok nem szeretni, a képébe dörgölni, hogy néha mennyire beképzelt.. Olyan egyszerű lett volna ellökni, csúnyákat mondani neki, ott hagyni, vagy akármi... De.. de mégsem. És Askr... Megígérte, hogy nem tesz rosszat. Megígérte, hogy vár még.. és ha tényleg öngyilkos akar lenni, akkor majd én.. lehetek az.. aki.... Fekete betűk. Annyira gyűlölöm őket.
Hang zavart meg, amitől összerázkódtam. Tekintetem farkasom irányába terelődött rögtön, de nem volt mellette senki, sőt.. Egészen nyugodt volt, habár mégis gyanakodva figyelt mögém. Ebből tudtam, hogy nem lehet idegen az, aki ott van. Nem idegen, de nem tudhatjuk, hogy tőle mit is várjunk. Hátra néztem a fiúra, akit a boss harcokon ismertem meg, habár nevét is csak a csata miatt tudtam. Halványan elmosolyodtam, visszaintegettem, majd bólintottam. Mondani akartam valamit, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe.. Így hát csendben maradtam. Közben Falat a fejem tetejéről nyakát nyújtogatva szemlélte az idegent. Ám nem volt rá nagy hatással a fiú, lévén.. nem lány.

by **Phobos** Hétf. Május 19 2014, 18:27

Kissé habozva ugyan, amikor felvette velem a szemkontaktust, de addig nem tűnt el az a halvány mosoly az arcomról, míg némán beleegyezett a csatlakozást illetően. Lassan, tisztes távolságban ültem le mellé, s kezeimet a hátam mögött támasztottam ki, lábaimat pedig kinyújtóztattam. Fejemet enyhén hátradöntöttem, szememet lehunytam. Úgy tűnt, mintha megfürödtem volna a Nap utolsó, lüktető fényében. Jobban kedveltem az alkonyt és a hajnalt. Csend volt, s nyugalom. A napnyugta kissé udvariasnak tűnt - éppen annyira, hogyha egyedül lettem volna, akár fennhangon is megjegyezném remek kedélyállapotomat. A tudatom elcsendesült, mintha elmémben egy vihar dúlna, és hirtelen minden kitisztul. Az égzengések között is volt egy pont, amikor egy bizonyos részen a felhők megmutatják a kékellő vagy csillagos eget, napszaktól függően. Így éreztem most, miután sikerült egy-két problémát a hátam mögött hagynom. Természetesen még akadt valami, amit ki akartam deríteni, de a néhány nappal ezelőtt történt eseményekhez képest majd' kicsattantam - és ez nálam annyira ritka, mint a fehér holló.
Tekintetem egy-egy pillanatra a fehér farkasra, majd a hüllőszerűségre terelődött. Tudtam, hogy Szophie szelídítő volt, ám a két bestia mindenképpen újdonságnak számított. Persze az, aki a képességét arra használja, hogy egy bizonyos időre fantomokat teremtsen elő a semmiből... nem kellett volna meglepődnöm - mégis megtettem. Egy fűszálat két ujjammal téptem ki, és egy jó darabig eljátszadoztam azzal. Láttam, hogy a lány elvolt a gondolataival, így nem igazán akartam addig zavarni, míg meg nem szólal, jelezvén: "ő már jóval nyitottabb egy beszélgetéshez, csak nyugodtan." Egy idő után meguntam a fűszállal való játszadozást. Elhajítottam, majd ujjaimat a térdeimen összekulcsoltam, mellkasomat a felhúzott combjaimnak nyomtam, államat pedig kézfejemnek támasztottam, és sóhajtottam egy nagyot. Ő nem szólt, így én se tettem azt. Nem akadtam különösebb gondolataim, amikkel elmélázhattam volna, így jobbára átadtam magamat az udvarias naplemente varázsának - attól függetlenül, hogy az itteni Nap valóságos-e vagy sem. Nem tehettem különbséget az igazi és a kópia között: majd idővel, amint kijutok az odakintbe.

by **Szophie** Szomb. Május 24 2014, 18:56

Ránéztem. Talán hosszabban időzött el rajta tekintetem, mint azt szabadott volna. Ez a különös fiú minden ok nélkül idejött hozzám, leült mellém, és most csak úgy itt van. Nem ismerem, sosem beszéltem vele, nem tudom, ki is ú. De nem akar megismerni engem. Vagy legalábbis nem kíváncsi semmire. Társaságomat kereste volna? Vagy egyszerűen csak kínosnak találta volna, ha egyedül kell ücsörögnie? Vagy egyszerűen csak így érzi jónak. Lehet, nem is kéne ezen ennyit agyalnom. Én is oda szoktam menni csak úgy ismeretlen emberekhez. Habár olyankor általában szóáradatot zúdítok szegény ismeretlenekre. Mindezt csak azért, mert gyerek korom óta kommunikáltam rendesen, és így próbálom leplezni hibáimat ezzel kapcsolatban. Még mindig érzem magamon néha, hogy furcsák a reakcióim egyes dolgokra, habár ezt csak néhányan vették eddig észre. Őket pedig nem is zavarta sosem. Így hát nincs is okom a változásra, nem mintha ennél többet tudnék már tenni annak érdekében, hogy beilleszkedjek a társadalomba.
Különös nyugodtsággal engedte magának, hogy a napsugarak kényeztessék. Virtuális nap, még leégni sem tudunk tőle. Nem mintha lenne értelme. Nem mintha én valaha is tudtam volna, milyen ha lebarnulok. És legutoljára úgy kilenc évesen égtem le, az utolsó közös nyaralásunkon..
Eszembe jutott, hogy talán illő lenne köszöntenem, illetve kezemet nyújtanom bemutatkozásra. De ezzel nem késtem már el? Nem lesz kínos, hogy ha hosszas csönd után teszem meg? Hiszen rögtön kellett volna, amikor ideért. Az illem így diktálná. Viszont ha most megteszem utólag, azzal csak rávilágítok saját illetlenségemre. Hisz lehet, hogy így figyelme elsiklott efelett. Úgy viszont eszébe juttatnám..
Farkasom a közelünkbe jött, mellém lépdelt, és karom alá fúrta magát csendesen. Nem szólt, mivel amúgy sem kenyere a beszéd. Kivéve persze ha velem kell veszekednie valamin, vagy a saját nagyságát kell dicsérnie. Most csak gyanakodva figyelte az Arteses lovagot, majd Falat felé küldött egy kihívó morgást, amikor az leereszkedett a vállamra. Ezek ketten nem igazán jöttek ki egymással. A gekkóm abban a pillanatban belemélyesztette a nyakamba karmait, amitől fel is szisszenhettem volna, de fájdalom híján nem igazán zavart. Egy pillanatra megdermedt így, majd visszafutott a fejem tetejére, onnan nyújtogatta nyelvét Vezérre. Aki továbbra is figyelte a gyík minden mozdulatát, le nem vette volna róla a szemét. Én pedig éreztem, megint az jár a fejében, hogy a következő pillanatban, amikor nem figyelek oda kellőképp, megpróbálja megenni Falatot.
Raven felsóhajtott, ami visszatérített engem is a valóságba.. Vagyis az itteni valóságba. Unatkozik? Vagy..?! Hirtelen mondani akartam valamit, muszáj volt! Így hát..
- Szia! - köszöntem. Nem mintha az előbb nem integettem volna már. facepalm

- A nevem Szophie, ő itt Vezér, ő meg itt Falat. - mutattam be egymásután petjeimet. - Persze ezt már biztosan tudod. - nevetgéltem kínosan. Pedig megfogadtam, hogy nem fogok ilyet tenni. Már lecsúsztam ennek az idejéről. Most pedig mégis rávilágítottam arra, hogy ezt az előbb elmulasztottam.

by **Phobos** Szer. Jún. 25 2014, 13:48

Csendben maradt, ami talán jobb is volt - nem mintha zavart volna, ha megszólal, csak így véltem jónak. Szomorúnak, elhagyatottnak tűnt inkább, semmint hosszútávon depressziósnak. Értékeltem, hogyha az idegen szán egy percnél többet a saját gondolataira - ez jelentette a valódi gondoskodást. A bestiái csöndesek voltak, s megértőek: hagyták, hogy andalogjon, lubickoljon a gondolatok zavaros vízű tengerében. Eleinte csak a csendestársat láttam benne, aztán gondoltam, hátha beszélgetni szeretne, de meg se szólalt. Még ha nem is ismertem - csupán látásból -, tekintettel kellett lennem azokra a gondolatokra, melyeket magában kellett megoldania. Nem segíthettem, bár lehet, hogy nem is igazán akartam: az idegeneknek megvan a maguk baja, oldják meg - főleg ha az elméről van szó.
Türelmesen, majdhogynem jókedvűen néztem az alkonyba úszó égboltot, aztán tekintetem a lány ölébe férkőző farkasra vándorolt. Ugyanolyan csendes, mint a társa. Már kicsit sem tartottam volna meglepőnek, hogyha megszólalna: nem ő az első bestia, amelyik képes a beszédre. Egy darabig elnézegettem, miképpen a szóban forgó fehér állat rivalizálásba kezd a pöttöm méretű hüllővel. A tudat, miszerint egy bestia szelidítő egynél több vadat a bizalmába fogadhat, szintúgy nem lepett meg. Ha egy kardforgató képes volt egy sárkányt magához csábítani, akkor egy ehhez értő kasztú idegen miért ne tehetné meg? Ami pedig engem illetett, nem nagyon vágytam egy idomított bestia társaságára: ott voltak a fantomok. Sok a hasonlóság, és annál több különbség volt a kettő között. Ahányszor átskimmeltem a könyvet, egyre biztosabbá vált, hogy a genjuk ereje, nagysága, és megjelenésének ideje az idéző érzelmi hullámzásától függ - ez magyarázhatta meg az utóbbi kettő lázadozó attitűdjét - és ezzel a gondolattal hirtelen azon kaptam magamat, hogy én is elkalandozok, holott különösebb ok híjján megkörnyékeztem egy - látáson kívül - alig ismert idegent, és ahhoz foghatóan mellette foglaltam helyet. Kicsit olyan volt, mintha a fantomoktól kértem volna segítséget eme viszonytagságok közepette, de egyikük sem válaszolt. Aludtak - valószínűleg. Ezzel a lendülettel tértem vissza a jelen pillanatába, s felettébb furcsálltam azt, hogy a lány újból köszönt - ennek külső jele egy furcsálló szemöldökráncolás volt, egy halványabb mosollyal megfűszerezvén.
- Ühüm, tudom. A frontról... - egyetértően bólintottam, aztán elgondolkodtam, hogyan lehetne ezt a csevelyt folytatni. - Mennyi ideje vagy ott? - Hirtelen ennyi jutott eszembe. Valamiért amúgy is volt fenntartásom, a fronton való harccal kapcsolatban: a félelem? Talán. Tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy ott semmi más nem számít, csak a szint, jó felszerelés, remekül kivitelezett taktika - de mások vajon miképpen vélelkednek az életük mindennapos kockáztatásával? Komolyan elgondolkodtam erről.

by **Szophie** Kedd Júl. 01 2014, 19:16

Tök bénának éreztem magam, fogalmam sem volt, mit is mondhatnék, és azt sem tudtam elképzelni, miért is ült le ide mellém a fiú. Újra köszöntem, és a bénaságomat ő is észrevette. Bemutatkoztam, a peteimet is bemutattam jobb híján, habár biztosan ismerte már a nevünket. Én is tudtam az övét, és azt is tudtam, hogy az Artes tagja. Persze, hogy a front miatt tudtam ezt, ahogy ő is tudott rólam legalább ennyit.
Kérdésére elgondolkodtam, majd hamar beugrott az első bossom. Az emlékkel együtt rázott ki a hideg, ahogy arra gondoltam, mennyire is izgultam akkor. És a szemüveges fiúra is visszaemlékeztem. Hosszú ideig volt velünk a további szintfőnök harcokon, azután egyszer csak eltűnt. Azt is tudtam, hogy a céhem egy régi, mondhatni alapító tagja volt, ha jól tudom, még vezér is.. Vajon mi lett vele? Meghalt volna? De hiszem úgy emlékszem, nagyon erős volt, mindig.
Aztán hirtelen visszarántott a jelenbe farkasom mocorgása, ahogy Falat felé kapott. Két kezembe tettem, és a fejem fölé emeltem a gyíkot, hogy megmentsem Vezér támadása elől.
- A.. az ötödik boss volt az első, amint részt vettünk. - válaszoltam aztán nagy hirtelen. Igen, akkor az a cél hajszolt, hogy bizonyítsak. Azt akartam, megmutatni, hogy érek valamit. De azóta csak arra kellett rájönnöm, hogy nem igazán tudok semmi hasznosat tenni. A boss harcok csak még inkább megingattak a hitben, hogy tudok valamit tenni a kijutásunkért. Emlékszem, akkor még elég lassú voltam, és életem akkoriban sem volt túl sok. Sosem tettem erre pontokat, pedig állítólag az idomároknak ez a profiljuk. Mi Vezérrel mégis inkább a nagyon erős és pontos csapásokra törekedtünk. Hiszen a farkas erő messze földön híres, ugye..
- Téged nem látlak mindig. Néhányat mostanság kihagytál.. - jutott eszembe ez a kis tény, és közöltem is a fiúval, ami a fejemben jár. Persze nem megrovóan, meg semmi, egyszerű közömbös hangon. - Miért? - kérdeztem. Nem úgy tűnt, mint aki éppen hogy csak megüti a szintet - persze lehet, hogy csak nekem tűnt úgy. Mindenesetre érdekelt, hogy mi az oka arra, hogy kihagyja ezeket. Nem mintha erre kellene ok. Inkább arra kell, hogy ott legyél. Nekem pedig erre egyre kevesebb az okom.. Ilyen szempontból irigylem a fiút. Lehet, jót tenne a lelkemnek, ha most kihagynék párat..

by **Phobos** Csüt. Júl. 10 2014, 22:44

A fiú már a válasszal kapcsolatos gondolatra is összerezzent: az ötödik szint óta. Felbecsülhetetlen idő lehetett, míg a jelenlegi szintig jutottak azok, kik a fronton küzdöttek - sok idő, sok élet. Keserű ízt érzett a szájába, mire szemöldökét kellemetlenségében felhúzta.
- Az sok idő. Nagyon sok idő. - mondta keservesen, miközben orrnyergét gondterhelten masszírozgatta. - De pontosan mennyi? - Hangosan gondolkodott. Nem látott túlságosan sok kiutat abból a helyzetből, mint amiben volt. Csak a választ kellett hallania ahhoz, hogy megtelítődjön bosszús, kétségbeesés okozó gondolatokkal, s már nem is tudta, valójában mit kéne tennie. A legutóbbi kazamata-látogatás alkalmával a félelem nem hagyta a fiút összpontosítani, és képtelen volt egy eltalálható célpontot kivégezni: megbénította a rettegés, s a kétkedés. Egyetlen válasz elég volt ahhoz, hogy újból ezek a gondolatok öleljék körbe elméjét. Egy pitypangot szakított le, és jobbára abban keresett vigaszt, semmint a társaságban, vagy motiváló tettekkel. Tekintete a szóban forgó növény, az alkonyban fürdőző égbolt, és az állatokkal társuló Szophie között vándorolt.
Ravennek sejtése sem lehetett arról, mire gondolhat a lány, de úgy tűnt, mintha rokonszenves lenne vele, a témát illetően. Ujjai végével a növény szárát forgatta, majd egy nagy sóhajtással a napnyugta felé fújta annak terméseit - a szél pedig tovaröpítette azokat, az ismeretlen felé. A fantomok némák voltak: az egyik elfáradt, a másik - ismételten - elmélyült a találós kérdések kitalálásában. A fiú nem tudta, hogy talán jobb-e így, vagy sem. Néha, a lények természetétől fogva a tanácsukra számított, s szinte csalódott, ha nem érkezett válasz - most azonban mást érzett. A genjuk nem mindig vállalták fel magukat, az idegenek társaságában, s nem is beszéltek annyit. Nagyképűség vagy sem: az idézők lélekjelenlétét jóval többre becsülték a kevesekénél, míg - ahogyan a kiválasztottak - nem bizonyítják, miben mások a többi száznál, vagy ezernél. A ló valószínűleg még nem térképezte fel eléggé a lányt, de úgy tűnt, mintha megérezte volna ennek a véletlenszerű találkozásnak az eljövetelét - s ha Szophie nem is volt idéző, felmérte, mennyi van benne.
Eleinte nem reagált a kérdésre: kiüresedett, elködösült szemekkel meredt a végtelenségbe, mintha egy egyszerű, de embert próbáltató gond kiszipolyozta volna a lelkét: eddig a pontig sosem mert volna azt feltételezni, hogy ennyire lehet félni valamitől. Újabb élmény, újabb tanulság, azonban most sokkalta jobban megrendült valamiben. Nem remegett, nem fogta el a zokogás: kezei nem túl feltűnően remegtek, fogait összepréselte, fejét kissé lehorgasztotta, s nem tartott szemkontaktust a lánnyal. Mintha szégyellte volna azt a tényt, hogy idegen-módra ő is tarthat valamitől. A halál fekete, mégis sokrétű, így elég sok minden a vesztét okozhatja - de ennek ellenére csakis a fronttól, és a moboktól tartott, semmint a vörös indikátorral büszkélkedő, ostoba idegenektől. Tudta az ellenszerét az ostobáknak, de a mobok kiszámíthatatlanok még a legeszesebbek számára is - és ennek fundamentuma a szintfőnökök nehézségében leledzett. Gilbert nem akart sem tiszteletlennek, sem túlságosan gyávának tűnni ahhoz, hogy ne vallja be az igazságot. Torkát megköszörülte, ajkait összepréselte.
- Félek - motyogta. - a haláltól. Szeretném azt mondani, hogy ez a világ veszélytelen... de nem mondhatom. Már akkor is meg akarnak ölni, ha levegőt veszek. Ezt nem akarom.

by **Yue** Szer. Júl. 16 2014, 00:21

//Hime//

Inu-val felkeltünk az ágyból. Kivételesen nem rúgott le az ágyról. Szóval remek estém volt!
-Jó reggelt Inu.-mondtam Inu-nak.
-Jó reggelt Haruka.-mondta Inu.
-Szalonnát akarok.-mondta Inu.
Kivételesen nem mondtam erre semmit csak kikeltem az ágyból, kimentem a konyhába és behoztam a szalonnát Inu-nak aki kivitte a szalonnát a szobából és szépe és gyorsan megette.
-Komolyan mondom, hogy azt hittem, hogy sosem eszed meg.-mondtam Inu-nak.
-Oké, én meg amikor öltözködsz akkor azt hiszem, hogy sosem végzel.-mondta Inu egy mi gonosz vigyorral.
Abbahagytuk a vitát és lementünk egy kis reggeli sétára.
Egy ideje már sétáltunk amikor már nem bírtam. Unalmassá vált egy kicsit. Ugyanazokat a helyeket járjuk be folyton és folyton. Elkezdtem más irányba menni amit Inu észre is vett és követett is. Meg sem szólalt. Ennek volt is oka. Egy nagyon hosszú idő után egy mezős részre értünk amit még nem láttam. Inu-nak szerintem nem volt annyira érdekes de nekem aki először lát mezőt annak az. Nagy szemekkel figyeltem a mezőt. Gondoltam kicsit lefekszek a földre mert fáradt voltam. Nem kellett sok és már el is aludtam. Inu közben éberen figyelte, hogy jön e valaki vagy valami. Egy idő után felébredtem és láttam az éberen őrködő Inu-t. Látszott rajta, hogy nagyon vigyázott rám amíg aludtam.
-Bocsi, hogy elaludtam Inu.-mondtam Inu-nak.
-Ugyan már. jól elvoltam.-mondta Inu. De tudom, hogy egész végig vigyázott rám és nem pihent.
Felkeltem a földről és tovább sétáltunk. Úgy kb ebédidő lehetett. Hoztam magammal szalonnát, hogy ha Inu éhes lesz akkor egyen. Odaadtam Inu-nak a szalonnát és gyorsan meg is ette. Persze egy kicsit letéptem magamnak is mert én is éhes voltam. Félig a számban volt a szalonna és ami nagy rész kilógott szalonna a számból, az érintetlen rész, azt Inu a szájával kikapta és megette.
-Ez meg mi volt?!-kérdeztem felháborodottan.
-Ez a jutalom amiért vigyáztam rád amíg aludtál.-mondta Inu.
Erre nem szóltam semmit csak hátradőltem és néztem az eget. Az oldalamra fordúltam és megint elaludtam. Inu meg megint őrködött.

by **Hime** Szer. Júl. 16 2014, 15:52

/Nana/

Unalmas napjaim egyikét töltöttem. Küldi még csak véletlenül se volt sehol. Már egy csomó helyet végig jártam, és egy csomó hirdető táblát végig néztem. De semmi. Ekkor döntöttem el, hogy meglátogatok pár helyet, ahol még nem jártam. Így is tettem, és gyorsan a nyolcadik szintre portoltam. A város annyira nem fogott meg, ám a városból kiérve egy csodálatos mező képe tárult elém. Mélyeket lélegezve szívtam be a friss tiszta, virágillatú levegőt, majd tovább indultam. Amerre a szem ellátott mindenfele virágok a legkülönfélébb fajtákból és színekből. Minden csendes és nyugodt. A szél lágyan lebegteti a virágok fejeit, mintha álomba akarná őket ringatni. Pedig még csak kora délután volt. A nap fénye cirógatta arcomat aranyfénybe öltöztetve mindent.
Ahogy így sétálgattam, egyszer csak egy gyönyörű farkasra lettem figyelmes, aki egy fekvő lány mellett ült. Először megijedtem, hogy talán bánthatta a lányt. Bár akkor valószínűleg szegény már pixeljeire bomlott volna szét. De valami furcsa volt, ez a farkas túl nyugodtnak tűnt. Ahogy kicsit közelebb léptem, akkor láttam, meg, hogy ez az aranyos kislány éppen alszik. Nem rossz ötlet ilyen nyugodt délután, csak a helyszín kiválasztása nem éppen tanácsos. Messze a védett területtől, messze az emberektől. Bár ahogy elnézem, eddig szerencséje volt. És ahogy sejtem a farkas a társa lehet, szóval valószínűleg idomár. Őket eléggé szokták védeni az állatkáik, kivéve aki nem törődik a társával. De ha véletlen több erősebb mob jönne, vagy pár piros indikátoros, félek a kis farkasnak esélye se lenne. Úgy döntöttem, mivel jobb dolgom úgy sincs, leülök a földre, és őrködik a pici lány álma felett én is, nehogy valami baja essen esetleg.

by **Yue** Szer. Júl. 16 2014, 16:58

//Hime//

Én az igazak álmát aludtam amíg Inu őrködött.
*Inu mondja a történéseket amíg Haru alszik*
Haruka egy ideje már aludt. Láttam, hogy egy hosszú hajú nő jött a mezőre. Láthatóan a nőnek is tetszett a mezőség. A nő nézett minket, aztán közelebb jött és ha jól láttam akkor Harukát nézte meg. Látszik, hogy nem íjász. Ránéztem a nőre. Nem hinném, hogy megakar minket ölni, hiszen akkor már megtehette volna. Közelebb mentem Harukához. Haruka ahogy elnéztem ébredezik.
*Haruka mondja ismét a történéseket*
Ismét felébredtem.
-Megint jó reggelt Inu.-mondtam Inu-nak kicsit bambán. Oldalra pillantottam és láttam egy nőt, valamiért megtetszett a ruhája. -Lemaradtam valamiről amíg aludtam Inu?-kérdeztem Inu-t.
-Nem, nem hinném.-mondta Inu. Nem mondhatnám, hogy sokat értettem abból amit Inu mondott, vagy is ez olyan volt mintha semmit nem mondott volna.
-Ugye nem mondott vagy tett semmi rosszat a farkasom amíg aludtam?-kérdeztem a nőtől kicsit ijedt arccal mert Inu-tól minden kitelik.
-Köszönöm, hogy ilyen remekül mutatsz be engem valakinek Haruka.-mondta Inu a szokásos morci hangján.
-Megnyugodhatsz, nem tettem semmi rosszat.-mondta Inu, nem volt nehéz észrevenni, hogy nem annyira érdekli a dolog.
-Ezt mintha egyszer vagy kétszer hallottam volna, de akkor ha jól emlékszem végül rosszalkodtál.-mondtam Inu-nak egy mini mosollyal.

by **Hime** Szer. Júl. 16 2014, 19:36

/Nana/

Láthatólag jól sejtettem. Tényleg idomár lehetett, hisz a farkas abban a pillanatban, hogy meglátott engem közelebb húzódott a lányhoz. Ez természetes reakció egy társtól. Hisz az állatok az idomárok társai. Nem kellett sokat várnom, és a leányzó ébredezni kezdett. Beszélgetett egy kicsit a farkasával, majd hozzám fordult.
- Nyugi, nem tett semmi rosszat, csak téged védett. De ez egy társtól elvárható. Amúgy Hime vagyok, és nem akartam zavarni a délutáni szunyókálásodat, csak erre jártam, és úgy gondoltam, hogy egy kis lánynak nem túl biztonságos egy ilyen védett zónán kívüli helyen szundizni, még akkor sem, ha egy ilyen gyönyörű farkas védi.- Mondtam, miközben eleresztettem egy mosolyt.
- És te szépséges farkas nagyon szeretheted a barátodat, ha ilyen hűségesen védted. Ritkán találkozik az ember ilyesmivel. Nagyon örülök hagy van még igaz barátság itt benn is. -Közben Shu-ra és Timidusra gondoltam. Mégegyszer nem követem el azt a hibát, hogy az idomár petjét az idomár tulajdonának tekintem. Hisz Shu is barátként tekint Timidus-ra ahogy ezt a kis sárkány ki is fejtette.
-Amúgy gyönyörű helyt választottál az alváshoz. Csak ép a mobok, vagy a piros indikátorosok veszélyesek lehetnek.- Nem kioktatni szerettem volna, csak jó tanácsot adni. Hisz régebben én is aludtam már el, igaz én a Kezdetek Városának főterén, védett helyen. Az egy kicsit más, mint ez a hely.

by **Yue** Szer. Júl. 16 2014, 20:43

//Hime//

A nő mondta, hogy Inu nem tett semmi rosszat csak védett engem. Megnyugodtam mivel Inu viselkedését ismerve lehet, hogy bunkó üzemmódba megy. Mint kiderült a nő neve Hime. Szép neve van. Ha jól tudom akkor a hime az hercegnőt jelent. Így belegondolva a haru az tavaszt jelent.
-Szia Hime, én Nanami Haruka vagyok. Egyáltalán nem zavartál meg, csak néztem az eget és elszundikáltam. Pedig viszonylag későn keltem fel a a padlóról. Viszont itt legalább Inu nem tudott lelökni mint az ágyról. Egyébként ha Inu úgy gondolta volna, hogy esetleg megakartál volna ölni minket akkor már nem ebben az alakjában lenne szerintem.-mondtam Himének.
-Ez igaz Haruka, engem Inukami-nak hívnak, Inu a becenevem.-mondta Inu kicsit büszkén. -Tudom, hogy szépséges farkas vagyok, csak a feladatomat csinálom. Ez újdonság.-mondta Inu.
-(Azt kifelejtetted, hogy szerény is vagy.)-gondoltam magamban. -Belegondolva tényleg újdonság. Eddig nem nagyon mondtak Inu-nak dicséretnek minősülő szavakat.-mondtam mosolyogva.
-Új helyre voltam kíváncsi mert már unalmas volt, hogy mindig és mindig szinte ugyanott sétálunk Inu-val. Így csak simán irányt váltottam ha már nem is járta az egyes szinten kívül.-mondtam Himének.
-Nem mintha annyira akartál volna menni bárhova.-mondta Inu kicsit halkan.
-Bagoly mondja verébnek!-mondtam Inu-nak.

by **Szophie** Szer. Júl. 16 2014, 21:07

- Fogalmam sincs.. Nem emlékszem. Még tavaly valamikor tavasz vége felé volt az első bossunk.. Vagy ilyesmi. - itt Vezérre néztem, de ő sem tudott pontos időt mondani, ezt láttam füle legyező mozdulatából.
Az sok idő. Hát.. Nekem nem tűnt annak. Még mindig nem éreztem magam a többiek közé valónak, és csak egy véletlen siker miatt érzem egyáltalán frontharcosnak. Nagyon sokáig nem emlegettem magam egy lap alatt a többiekkel, mint frontharcos, inkább csak valami olyasminek éreztem magam, mint valami kelletlen valaki, aki ott van, de tenni annyira nem tud semmit. Most azért odavalónak érzem már magam, ha hasznosnak még mindig nem igazán. És sajnos egyre kevésbé volt jó a hangulatom a harcok alatt. Számomra pedig semmi nem fontosabb annál, mint hogy jól érezzem magam, akármit is csinálok. Világéletemben így volt ez, soha nem kényszerítettek semmire, ha valami nem tetszett, hát azt nem csináltam. És már kezd egyre kevésbé tetszeni a bossolás, habár eddig sem volt a szívem gyöngye. Mégis eljártam, mert szerettem egy helyen újra látni a többieket. De most már nem szeretném ezt sem. Ez rossz, nagyon rossz. Majd talán.. a következőig.. Valahogy összekaparom magamat. Vagy inkább valaki összekapar engem. Remélhetőleg. Esetleg valakik.. Igen, az mindenképpen jobb lenne. Ez a mostani helyzet csak egyre szörnyűbb lesz. És Askr is..

Nem szabadna rá gondolnom, mert csak egyre rosszabb lesz. Fogalmam sincs, miért kell szenvednem azért, mert valakit közel engedek magamhoz, aztán itt hagy. Eltávozik. Ezért nem szabadna senkit, soha. De nem megy, most nem. Akik közel kerültek, azokat nem lehet csak úgy ellökni már. Nagy hiba volt akárkit is megkedvelni. És most is ismerkedek, beszélgetek. Pedig talán a végén őt is megkedvelem. Aztán itt hagy, mint mindenki. Nekem pedig maradnom kell. Élni..>.>
Felpillantottam a fiúra, majd bólintottam.
- Helyes. - mondtam elgondolkodva. - Habár a kinti is épp ilyen veszélyes. Az emberek annak idején - és még most is - pánikoltak, pánikolnak, hogy mi lesz, mert itt az életük a tét. Nem mintha odakint nem lenne ugyanez. Mindig, mindenhol. És itt legalább megvédheted magad, ha szorgalmas vagy, és persze potionokkal, burkokkal. Odakint még ennyi sincs. - megráztam a fejem. - Mindenkinek félnie kellene, mindig. Akkor talán nem lenne annyi halál..

by **Hime** Csüt. Júl. 17 2014, 17:59

- Nanami Haruka.. Szép neved van.- Mosolyogtam rá a lányra.
- És neked is Inu.- Néztem a farkasra.
- Azt hogy értetted, néztem ismét az idomárra, hogy Inu már nem ebben az alakjában lenne, ha támadni akartam volna?- Néztem érdeklődve a lány felé.
- Tőlem ez megszokott. Imádom az állatokat. És a kutyámat is mindig dicsértem a kinti világban. De a farkas is a kedvenceim közé tartozott. És te egy csodaszép példány vagy. Ha szabad ilyet mondani.- Néztem le Inu-ra. Milyen jó ilyen barátságos emberekkel találkozni gondoltam magamban.
- Igen, néha megesik az emberrel, hogy csak a felhőket vagy a tájat nézi, és elszundít. Velem ez a legelső napomon történt meg, csak velem a Kezdetek Városának főterén.- Nevettem el magam egy kicsit.
Mikor Nana elmondta, hogy Inu le szokta lökni az ágyról, elképzeltem a jelenetet, és ismét mosolyra görbült a szám.
- És engem is a kíváncsiság hajtott ide. Ezen a környéken még nem jártam, és mivel küldit nem találtam, így arra gondoltam, hogy felfedezem azokat a helyeket, ahol még nem jártam. Ez is azok egyike volt. De örülök, hogy nem hagytam ki. Egyrészt szemet gyönyörködtető, káprázatos látvány ez a terület. Másrészt két ilyen elbűvölő személyiséggel találkozhattam.
- Amúgy- Folytattam a mondandómat.- Nem sok Idomárt láttam, akit ennyire védene a társa. Sok állat ilyenkor elkódorog. És az is előfordul, hogy a gazdája jó ideig nem is találja meg. Volt már olyan küldetésben részem, ahol az egyik idomár elvesztette a társát. Bár szerintem inkább megszökött tőle, mert azokból, amit láttam, nem igazán bánt vele jól.

by **Yue** Csüt. Júl. 17 2014, 20:12

//Hime//

Hime mondta, hogy szép nevünk van Inu-val van, aztán elmosolyodott. Kedves nő.
-Köszönöm Hime, a te neved is szép.-mondtam aztán elmosolyodtam.
Hime kérdezte, hogy hogyan értettem azt, hogy ha támadni akart volna akkor az én morcos Inu-m nem ebben az alakjában lenne. Gondolom elmondhatom. Végül is ha igazából megtéveszt minket amit egyáltalán nem hiszek akkor szerintem mi nyernénk, sajnálatosan ebben a világban nem annyira lehetünk óvatlanok az emberekkel mert az életünkkel fizethetünk érte.
-Inu különleges képessége, hogy óriás farkassá tud változni, és a méretét is lehet szabályozni. Ha akarnánk akkor szerintem viszonylag könnyen meglehetne ölni egy piros indikátorost is, viszont kizárt szerintem, hogy valaha is fogunk ilyet csinálni.-mondtam Himének.
-Én is imádom az állatokat. Nálam a kutya és macska a befutó de inkább a kutya.-mondtam Himének.
-Nem bántásból mondom Haruka de te állatokhoz is vagy szokva. Mint ahogy többször is elmondtam már, rád teljesen illik a kalitkába zárt madár kifejezés vagy minek mondják.-mondta nekem Inu.
-Ez nem igaz...Vagy is van benne valami. De akkor sem ismerem el!-mondtam Inu-nak. Viszont az én hibám. Kellett neki mondanom, hogy a birtok területén kívül nem jártm egyszer sem.
Hime mondta, hogy megesik az emberrel, hogy elszundikál. Gondolom ez még azelőtt volt, hogy be lettünk zárva ebbe a játékba.
-Tényleg nagyon szép ez a mező. Én eddig csak könyvekben láttam de a valóságban soha nem láttam még mezőt. Köszönjük, az érzés kölcsönös. Nem gyakran hallunk ilyen szép szavakat.-mondtam Himének aztán elmosolyodtam.
-Ez igaz.-mondta Inu.
Hime mondta, hogy nem sok olyan idomárt látott akit ennyire védene a társa. Nem tudom elhinni, hogy egy pet cserbenhagyja a társát.
-Ilyet még nem is hallottam. Inu-val régen annyit veszekedtünk mint az állat de akkor is kedveltük egymást, és a mai napig is úgy van ha veszekszünk akkor is kedveljük egymást. Ugyan a petek arra vannak, hogy védjék a gazdájukat és harcoljanak, viszont ha ki lehetne jutni a játékból én akkor sem bánnék rosszul Inu-val. Azok akik ilyen gonoszak azok gondolkodhatnának és inkább megköszönhetnék a petnek, hogy védik és nincsen így egyedül. Nem is hiszem el, hogy valaki ilyen rosszul bánjon a társával.-mondtam kicsit mérgesen mert ilyet én még nem hallottam.
-Ha gonoszul is hangzik de ne csodálkozzon az olyan ember ha megölik.-mondta Inu szintén kicsit mérgesen.

by **Hime** Hétf. Júl. 21 2014, 10:05

- Igazad van Inu. Még ha bűn is lenne, de abban a helyzetben nekem is eszembe jutott, hogy neki megyek az illetőnek. Tény, hogy félek a kígyóktól, és neki egy kígyó volt a társa, de még ha nem is szeretem a kígyókat, akkor se illeti meg egy állat se hogy úgy viselkedjenek vele, ahogy azt vele tették.- Emlékeztem vissza Ken-re és az elveszett kígyójára. Milyen egy arrogáns beképzelt srác volt. Még most is dühös leszek, ha rá gondolok. De most élvezzük ezt a szép időt, gondoltam magamban.
- És igen, az hogy egy társ hogy viszonyul hozzád, az nagyban függ attól, hogy te hogy viselkedsz vele. Ha szereted és ezt ki is mutatod neki, akkor ő is szeretni és védeni fog, veszekedjetek bármennyit is. Ám ha elhanyagolod, és nem törődsz vele, akkor ő is el fog tőled fordulni. Bár úgy látom ez nálatok nem történhet meg. - Mosolyogtam rájuk.
- És az is megbecsülendő dolog, hogy egy társ ennyire odaadóan védi akit szeret.- Vissza gondolva... Nekem is volt egy társam, még ha csak pár napig is...Gondolkodtam el. De ezt nem szabad. Nem szabad ezen agyalnom. Megint a régi fojtó érzés a torkomban. Megpróbáltam pár mélyet lélegezni, és lenyugtatni háborgó lelkemet. Majd ismét sikerült mosolyognom. Remélem ezt a kis közjátékot nem vette észre senki.
- És igazad van Haru-chan. Még ha a piros játékos képes is volt mást megölni, nekünk okosabbaknak kell lennünk, és nem szabad lesüllyednünk az ő szintjükre.- Mondtam kicsit elgondolkodva a lánynak.

by **Yue** Hétf. Júl. 21 2014, 12:28

-Csak természetes, hogy igazam van. A kérdés, hogy mikor nincsen igazam?-mondta Inu.
-Azért ne túlozz Inu. -mondtam Inu-nak mert azért az egy kicsit túlzás, hogy mindig igaza van ^^''
-Habár nem is Inu lennél ha nem túloznál, vagy nem csinálnál vagy mondanál hülyeségeket.-mondtam Inu-nak , közben megsimogattam a fejét, majd kicsit mosolyogtam.
Hime mondta, hogy szerinte nálunk nem lesz olyan, hogy elhanyagolom Inu-t, majd elmosolyodott.
-Szerencsére nálunk ez tényleg nem fog előfordulni. Legalább nem annyira régen még éjjel és nappal vitáztunk.-mondtam Himének és elnevettem magamat mert eszembe jutott néhány vicces emlék, habár akkor még nem hinném, hogy viccesnek tartottam.
-Ja, régi szép idők.-mondtam Inu.
-Szerintem neked jobban tetszettek azok az idők mint nekem, hiszen nem én terrorizáltalak téged.-mondtam Inu-nak. -Emlékszem amikor kikeltél a tojásból. Az első szavaiddal beszóltál nekem.-mondtam Inu-nak.
-Ja, szép történe.-mondta Inu majd vigyorgott.
Mondta Hime, hogy igazam van abban, hogy nem szabad lesüllyedni az ő szintjükre.
-Viszont szerintem előfordulhatnak bizonyos helyzetek amikor muszáj lenne megölni egy embert. Hiszen ha egy társunkat megtámadnák akkor ha nem lenne más választás ha megakarná ölni. Piros indikátorosoknál is van különbség, legalább is szerintem, hiszen nem lehet tudni, hogy mért ölt.-mondtam Himének.
-Egyszer megismerkednék egy piros indikátorossal. -mondta Inu. Igazából én is kíváncsi lennék, de egy normálisra.
-Én is, viszont egy normálissal.-mondtam Inu-nak.
(Remélem, hogy nekünk nem kell soha embert ölnünk.)-gondoltam.

by **Hime** Szomb. Júl. 26 2014, 17:53

/Nana/

- Nem emlékszem, hogy találkoztam volna már piros indikátorossal.- Gondolkodtam el.- De az biztos, hogy valószínűleg, amíg ki nem derülnek a szándékai, addig egy bizonyos távolságot tartanék tőle. Hisz jobb félni, mint megijedni. Tartja egy bölcs mondás. Ám ha valaki olyat bántana bárki más, aki fontos a számomra, azt hiszem gondolkodás nélkül kelnék a védelmére, bármi is legyen a dolog végkifejlete.- Szinte magam előtt láttam leperegni az eseményeket, még a kinti dolgokról. Ahogy a fiúk védelmére keltem, amikor bántani akarták őket. Ahogy nekik sikerült megmenekülniük. És ahogy a végén én feküdtem a sárban és a vérben, mert én húztam a rövidebbet. De még így is, ennek ellenére is büszke voltam magamra, hisz sikerült a többieket megvédenem. De ez már nagyon régen volt. Már ők is eltűntek az idő forgatagában. Mint ahogy szinte mindenki más, aki fontos volt nekem. Akár itt, akár kinn.
Kicsit elszomorodtam, de most az itteni dolgok voltak fontosak.
- És mond csak, te régóta vagy itt a játékban? Mert én körülbelül egy éve. Elég érdekes időszak volt ez nekem.- Néztem a lányra, majd a farkasra.
- Olyan szívesen megsimogatnám. Talán kicsit vissza hozná kiskutyám emlékét.- suttogtam magam elé, de azt nem tudhattam, vajon meghallották-e. Minden esetre, elég régen találkoztam idomárokkal, Shukaku-t leszámítva, de valahogy Timidus a maga makacs aranyos, de fenséges énjével se tudta annyira közel hozni hozzám kiskutyám emlékét, mint amennyire Inu-nak sikerült. Az én kiskutyám is makacs volt, és bizony volt, hogy kitúrt onnan, ahova leültem. De imádtam, és nagyon hiányzik. Az égre tekintettem, hogy zakatoló szívem zaját le tudjam csendesíteni.

by **Yue** Szomb. Júl. 26 2014, 20:30

//Hime//

-Ez igaz. Sajnos itt nagyon könnyen meglehet halni. -mondtam Himének.
-Viszont előbb engem kell megölni ahhoz. hogy Harukát megöljék.-mondta Inu, de ezt halálosan komolyan.
-Viszont ez fordítva is igaz Inu.-mondtam Inu-nak, majd megsimogattam a fejét.
Hime megkérdezte, hogy régóta vagyok-e a játékban. Hime mondta, hogy körülbelül egy éve van itt a játékban.
-Mivel a születésnapom másnapján történt ha jól emlékszem és azóta volt születésnapom...Szerintem kicsivel több mint egy éve vagyok. Viszont örülök is ennek és nem is. Így láthatok olyat amit otthon még élőben egyszer sem láttam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen saját szemmel látni egy mezőt. -mondtam Himének.
Hime rám nézett , majd Inu-ra. Hime suttogott amiből én csak annyit szűrtem le, hogy suttogott. Viszont Inu tökéletesen hallotta.
-Nincsen ellenemre ha megsimogatnak. -mondta Inu Himének.
(Csak, hogy tudd Haruka. Szívesen megsimogatna, és VOLT egy kutyája. Ismétlem, VOLT, már nincsen.)-gondolatban mondta nekem Inu.
(Értem. Köszi Inu az informálást.)- mondtam gondolatban Inu-nak.
-Nyugodtam simogasd meg Hime, Inu-nak is tetszene szerintem.-mondtam Himének, majd egy kicsi mosolyt tettem az arcomra. Mivel nekem csak az állatok voltak a barátaim így amikor egy állatot a kertben holtan találtam akkor nekem az úgy esett mintha egy szerettem halt volna meg.

by **Hime** Szomb. Júl. 26 2014, 23:04

/Nana/

A lány nem, de a farkas meghallotta a suttogásom. Ilyen az én formám. Minden esetre örültem neki, hisz így engedélyt kaptam arra, hogy megsimogassam. Egyszerre minden régi elöntötte az elmém a kiskutyámról. Vajon most hogy lehet.. Vigyáz-e rá valaki, és egyáltalán... Vajon megismer-e még, mikor kikerülök innen... Ha kikerülök élve... De erre nem szabad gondolni. Tuti, hogy kikerülök élve. Közben élveztem Inu bundájának selymes érintését a kezemmel, és ugyanúgy simogattam, ahogy Ben-t szoktam. Ő mindig nagyon élvezte a simogatást, és a törődést, és mindig hálás szemmel nézett rám egy-egy ilyen kényeztetés után. Inu szemében is hasonlót láttam megcsillanni.
- Akkor te sem vagy itt olyan régóta. Nekem hogy őszinte legyek eszembe se jutott a szülinapom. De most hogy említetted, nekem is elég régen volt már.- Gondoltam rá vissza. Akkor még bőven a barlangom mélyén voltam elrejtőzve. De ha jól rémlik, aznap nem kaptam semmilyen levelet. Mondjuk kitől is kaphattam volna. Hiszem a lányok akkor már sajnos halottak voltak. A többiek közül nem hiszem, hogy bárki tudhatta volna, hogy mikor van. DE hogy még én is elfelejtettem, ez elég furcsa volt. Mondjuk, amennyire el voltam foglalva a bánatommal, ez nem is csoda.
- Én igazából nem közvetlenül a játék kezdete után kerültem be, hanem Kayaba kijelentése után mély álomba merültem, és körülbelül egy éve tértem magamhoz. De egy jó darabig utána se voltam túl aktív, hanem sajnos elmenekültem mindenki elől.- Mondtam kissé halkabb hangon. Szememben egy pár pillanatig a szomorúság tükröződött, de ahogy Inu-ra és Nana-ra néztem, újra elmosolyodtam.
- De ez már a múlt.- Mondtam mosolyogva.

by **Yue** Kedd Júl. 29 2014, 19:28

//Hime//

Megengedtem Himének, hogy megsimogassa Inu-t. Nem csak Inu-nak de még szerintem Himének is jól esett mivel, hogy Inu-nak a bundája selymes érzést kelt ha megsimogatja valaki. Inu szeme megcsillant, ez azt jelentette, hogy nagyon de nagyon élvezi a simogatást.
Hime mondta, hogy neki eszébe sem jutott a születésnapja. Nem is csoda ebben a helyzetben ha nem jut az emebr eszébe a születésnapja. Hime mondta, hogy elég régen volt már neki a születésnapja.
-Nos, akkor utólag is boldog születésnapot Hime!-mondtam Himének.
-Szintén.-mondta Inu Himének. Mivel ismerem Inu-t így természeténél fogva szokott bunkó lenni olykor-olykor.
-Ez keményen hangzik, de nem kicsit. És szándékodban áll, hogy kijuss a játékból? -kérdeztem Himét. Most, hogy belegondolok, vajon most mi lehet anyámmal és apámmal? Gondolom, hogy szomorúak. Sajnos szerintem jobban megakarnak majd védeni engem ha kijutok a játékból, viszont akkorra már előttük mondom ki, hogy nem kell minden hülyeségtől óvniuk engem! Talán csak azért nem zavart mert nem tudtam, hogy miről is maradok le.
-Érdekes. Rengeteg dolgot köszönhetek ennek a játéknak ahhoz képest, hogy nem lehet kijutni belőle. Én azt mondom erre a jétékra, hoyg áldás és átok egyszerre.-mondtam Himének.
-Nem tudom, hogy mit is értesz a játék alatt, de abban biztos vagyok, hogy ha nem lennél itt akkor biztos, hogy életed végéig tudatlan maradnál.-mondta Inu.
-Ebben most teljesen igazad van Inu.-mondtam Inu-nak. Érdekes, hoyg Inu-nak igaza van valamiben. Látszik, hogy fejlődik.

by **Hime** Vas. Aug. 03 2014, 16:47

/Nana/

Mosolyogva figyeltem, ahogy a lány és a farka kisebb szópárbajt vívnak.
- Köszönöm mindkettőtöknek. Március 6-án töltöttem be a 23-adik életévemet. De fogalmam sincs, hogy miért nem jutott eszembe... Báár lenne rá egy-két tippem.- Mondtam elgondolkodva.
- Igazatok van. Ez a játék áldás, és átok egyszerre. Sok embert szakított el a szeretteitől, vannak olyanok, akiket örökre. De egy meseszép helyen vagyunk, és ha nem vesszük figyelembe, hogy ez valójában egy gyilkos hely, ahol elég lehet egy meggondolatlan lépés, és meghalhatunk, akkor viszont egy minden álmot felülmúló hely, ahol barátságokat köthetünk, és élvezhetjük a minden napokat anélkül, hogy bármilyen szabályt be kéne tartanunk, anélkül, hogy bárki ellenőrizne minket, anélkül, hogy bárki is beleszólna abba, hogy mit csinálhatunk és mit nem.- Mondtam szinte egy szusszra. Igen, itt a drága szüleimre gondoltam, akik még mindig kisgyerekként kezeltek, és akik mindig meg akarták mondani, hogy mit csinálhatok, hova mehetek, kivel mehetek, mire kell otthon lennem, és még sorolhatnám. De nem, ez egyenlőre a múlt, és ha túlélem, az is marad. Most már biztos vagyok benne, hogy ha itt túlélem, akkor a kinti világban is megállok a saját lábamon egyedül is. Nem fogok rájuk támaszkodni, de azt se fogom eltűrni, hogy bele szóljanak az életembe. Ez már a saját sorsom. Azt csinálok, amit akarok.
- És tény itt nagyon sok mindent meg lehet tanulni, legfőképp saját magunkról. De megtanulhatjuk az önfegyelmet, azt, hogy hogy vigyázzunk magunkra. Megtanulhatjuk tisztelni az életet és annak fontosságát. És még rengeteg dolgot, amit ha neki állnék sorolni, akkor napestig ülhetnénk itt, akkor se jutnánk a végére. Én is sok mindent tanultam már azalatt az idő alatt amíg elvonultam egy időre, hogy egyedül legyek.- Mondtam, miközben még mindig Inu-t simogattam, természetesen ha továbbra is engedte.

by **Yue** Kedd Aug. 05 2014, 20:38

//Hime//

Hime mondta, hogy március 6.-án töltötte be a 23-at. Ahogy mondani szokás. Kész nő. Hime mondta, hogy igazunk van. Meglehet sok dolgot tanulni, viszont szeretteinket elveszítjük, van aki örökre.
-Ez igaz. Nálam nem nehéz új dolgot látni vagy tanulni. A valóságban még egyszer sem mentem ki a birtok területéről, így lehet rám mondani, hogy egyáltalán nem ismerem a világot. Az átok csak az, hogy nem láthatom a szüleimet, és, hogy ha nem vigyázok akkor nagyon könnyen meghalok, viszont az áldás az-az, hogy láthatok olyat amit ha nem kerülök be a játékba akkor szerintem az égvilágon sosem fogok látni. Érdekes, be vagyok zárva de mégis most vagyok a legszabadabb. -mondtam Himének egy kis mosollyal.
-Na én néha ezen tudnák sírógörcsöt kapni. És ezt mosolyogva tudja mondani. -mondta Inu Himének.
-Viszont az kicsit szomorú , hogy biztos van olyan szülő aki kórházba vitte a gyerekét. Viszont lehet, hogy nem tudja mindenki fizetni a kórházat olyan sokáig. És őszinte véleményem az, hogy aki nem szándékozik kijutni a játékból az ha nagyon óvatos is de egy nap megfog halni. Csak nem várhatnak örökké, hogy felébredjen szerettük. Főleg, hogy 100 szinten kell túljutni ami egyáltalán nem egyszerű feladat. Viszont ha ki is jutok a játékból akkor is elfogok veszíteni egy számomra mára az életemmel egyenlő dolgot. -mondtam Himének és a végén megsimogattam Inu fejét. Ha esetleg kijutnék a játékból akkor Inu nem jönne velem. És ha be is szereznék egy farkast az közel nem lenn olyan mint ha Inu velem lenne. Az első barátom. Ugyan virtuális de nekem akkor is igazi. Viszont sajnos ismerve a szüleimet ha célt szeretnék érni akkor egy igen hosszú és kicsit idegesítő utat kell tennem. De akkor is megértetek egy-két dolgot a szüleimmel.

by Ajánlott tartalom