Mezőség #3

Nem sokat aludtam ma sem. Lewis halála foglalkoztatott. Vajon ki állhat a háttérben. Ki tehette. Csupa olyan kérdés, amire nem túl jó gondolni, mégis alkalmanként visszacsusszan agyamba és ott marcangol tovább. Forgolódtam ágyamon majd némi fény szűrődött be. Hajnalodik. Kimásztam ágyamból, felöltöttem ruházatom, ma a díszesebbet vettem fel, hisz a bokorszedés után megyek vadászni. Örültem a dolognak, a legutóbbi olyan jól sikerült, hogy csak, na. Ezúttal azonban, megpróbálom egy vad idegennel, aki jön, bárki lehet. El is készítettem a táblát még tegnap este, olyan leszek, mint egy csöves, de mégis mást hirdetek rajta. És nem azt, hogy főzök, mosok, takarítok..
Elindultam szokásos helyemre, hogy szedjek egy kis ennivalót, miután kiléptem hajnalok hajnalán a JL palotából. Pár óra múltán megjártam a kezdetek erdejét és immáron friss harminchat bogyóval és jóllakottan tértem vissza. Két nap múlva jövök újra szüretelni, gondoltam mindig jó szívvel tisztásomra. Végül reggel tíz óra tájt neki fogtam a hirdetésnek és a kezdetek városa főterére kiállva, nyakamban a táblával.

,, Vadász vagyok, vadász vagy, űzzünk vadat, hogy főzzünk vadat! "

Ezzel a kis jeligével kerestem egy olyan embert, aki nem csak kinevet, hanem van elég mersze egy vad idegennel szövetkezni. Jól látható a cégjelzésem, és a zöld indikátorom, már csak a megfelelő szándékú emberre várok. Jöttek itt mindenfélék, kicsik nagyok, piros és zöld indikátorosak, de legtöbb komolytalan, volt, mint a felirat rímelése. A piros indikátorosra alapból is csúnyán néztem, a kicsik beszólogatása meg szokatlan volt. Ilyenkor ujjal mutogatnak, ha segítségre szorulnak, akkor meg teli kézből kérnek. Én meg szívesen adok neki. Ez alkalommal is kínáltam őket, az édes gyümölcsből, és jó felét már el is hordták. Csak el ne csapják a hasuk. Harmadik órája állok kint, a nap is átjutott már a delelőn, kezdtem szomjas lenni. Vajon mikor jön egy másik vadász, aki feljönne a tízedik szintre?


// posttal ellentétben, megvan már a vadászpartner //

A napom úgy telt, mint általánosságban. Mármint a szokásos gyakorlással, és a bolt vezetésével. Most már tényleg muszáj lesz felvennem valakit helyettesíteni, mert így már nem tudom, hogy vigyem a boltot.
Csak három órát voltam nyitva, de végül úgy döntöttem, hogy inkább hagyom az egészet, és keresek valami elfoglaltságot. Nincsenek ma küldetések, és az AV-nál is mindenki a maga dolgával törődött, vagy elment valahová. Nem vonulnék vissza egy KT-tól, vagy egy egyszerű kalandozásban. Mondjuk a vadászat... istenem, nem is tudom, mikor vadásztam utoljára. Talán, mikor még íjász voltam, de az is mikor volt már. Jó ideje. És majdnem egy éve itt vagyunk fogságban egy nem létező, halálos játékvilágban.
Halálos? Igazából magam is kételkedem már benne, hogy valóban meghalunk-e a valóságban. Emlékszem még, mikor a szerver teljesen leállt, és ott voltam a nevelőszüleim közt egy öt percig legalább. Tulajdonképpen örülnék egy újabb szerverleállásnak, csakhogy beszélhessek velük, megtudjam, hogy a múltkori baleset óta hogy van John, mennyire tart ki mellettem Anna... lehet, hogy talán mégsem kellett volna visszatérnem ide, sőt, eleve nem kellett volna anno belépnem a játékba.
Mentem az úton, amivel a főtér kereszteződött. Mindenki a maga dolgával törődött, de hallottam, hogy néhányan nevettek is. Nevettek, mert ott állt egy srác egy táblával. Közelebb érve el tudtam olvasni a nyakában lógatott feliratot, és végignéztem rajta. A srác rémesen hasonlít arra a fehér hajúra, akit egyszer én... köhöm, mármint az az idétlen, hisztis, bajkeverő kis tükörképem szenvedélyesen megcsókolt, csakhogy más lánynak játssza meg a profi pasizó luvnyát. A mai napig is szégyellem magam helyette is!
Legalább annak a históriának szerencsére vége volt, és nem történt semmi komoly bajom/bajunk.
Miután felmértem a srácot, kicsit bizalmatlankodó, mégis baráti mosolyt csaltam saját arcomra.
- Nem lett volna kényelmesebb a hirdetőtáblán hirdetni ezt? De jól van, ha szeretnél vadászni valakivel, megtaláltad emberedet. Rég csíptem már el zsákmányomat.

/hihi, Judynak zöld a szeme, nem kék XD/

A srác megörült a megjelenésemnek, és tulajdonképpen meg is mosolyogtattam őt a hirdetőtáblás megjegyzésemmel. Frappánsat akartam erre mondani, és úgy hiszem, ezzel sikerült is máris gondolkozás nélkül.
- Na igen, de mivel azon lóg mindenki éjjelt nappallá téve,, úgyis kiszúrják a szemüket. És bizony sok hozzád hasonló is keresett már olyan hirdetést, amivel mehettek volna egy kicsit vadászni másokkal, hogy barátkozzanak.
A srác végigmért, aztán bemutatkozott, addigra már a tábla is eltűnt a nyakáról. Kicsit kapkodott, mert mielőtt bemutatkoztam volna, már így szólt:
- Uccu gyerünk is, hamar itt lesz az este, éjszakai vadászatban, meg gyakorlatlan vagyok. Te, kedves..?
- Judy Noxia a becses felhasználói nevem. - mutatkoztam be neki. - Igen, egyszer voltam már fenn a szafarin, de még nem töltöttem ott két napnál több időt. Tulajdonképpen mennyi időre tervezed be? Mert tulajdonképpen nekem lenne egy hét ráérő időm maximum. Hosszú vadászatok nagyobb és bőségesebb jutalmakkal jár ám.
Biztatóan rámosolyogtam a fiúra. Nem telt bele sok idő, mire elindultunk a teleport helyre, amely kivitt minket a szafariba. Hmmm, ez a hely valóban úgy néz ki, mint egy szafari. Nem is tudom, mikor jártam errefelé utoljára, és mily érdekes, hogy alig emlékszem rá. Talán annyi minden összejött nekem az utóbbi időben, hogy erről a kis apróságról teljesen megfeledkeztem.
Yuichi összeszedte magát még utolsó alkalommal, és megszemlélte a terepet. Aztán hátranézett rám egy pillanatra. Hmm, hirtelen felötlött bennem egy régi küldetés emléke, meg egy hisztis kis picsa, aki miatt buktunk mindent. Mintha azon is ott lett volna... nem tudom, már nem emlékszem rá, konkrétan ki volt az a tag, aki csak úgy lelépett mert nem akart megölni egy ostoba njk-t, amit eleve azért programoztak, hogy a játékosok megöljék. De hát sajnos ez így működik a szerepjátékoknál, meg a küldetéseknél. Felveszed, vagy elfogadod, vagy nem, és ha elfogadod, ahhol bele kell élned magad abba a szerepbe. De attól, hogy megölünk egy mobot vagy egy npc-t, még koránt sem leszünk igazi gyilkosok, és még vörös indikátorunk se lesz. Kinek mi az ízlése, de sajnos minden küldetés manapság abból áll, hogy meg kell ölnünk mobokat, vagy egy bizonyos valakit, aki nem játékos karakter. De legalább értük kapjuk a jó kis jutalmakat.
Odaléptem Yuichi mellé, hogy magam is megszemléljem a tájat. Pillanatra feltámadt szélben hátra kellett dobnom a hajam, és úgy néztem rá a fiúra.
- Nos, Yuichi? Merre induljunk?

Yuichi rám nézett.
- Ömm... erre menjünk. - mutatott egy irányba. – Döntsük el, mit vadásszunk le? Mert akkor minden más, amit elkapunk az lesz az élelmünk. Számodra mi a nemes vad? Vagy a bőség alatt a rengeteg zsákmány is szóba jöhet.
- Tyűha, tulajdonképpen nekem nincs kiszemelt nemes vadam, amit szívesebben levadásznék. Tulajdonképpen én inkább a bőséges zsákmányokra szoktam utazni.
Végignéztem a terepen, amerre indulnánk. Egyelőre semmi mozgást nem vettem észre, úgy tűnik a vadak a sűrűbb erdőkbe és bokrokba bújtak el a szél elől. De szerintem ez egy kiváló idő volt arra, hogy valamennyi vadat elejtsünk. Ámbár nemcsak a zsákmány érdekel engem, hanem azért is jöttem ezzel a még számomra idegen, de valahol mégis ismerős fiúval, hogy elfoglaljam magam valamivel, és legalábbis próbáljak meg egy újabb kapcsolatot teremteni egy újabb karakterrel, aki az indikátora láttán még jónak is számított - egyelőre. Voltak már olyanok, akik zöld indikátorosok voltak sokáig, de idővel később teljesen elment az eszük a "bezártságtól", és ezért elkezdtek másokat bántani, vagy legyilkolni simán.
Mielőtt indultunk is volna, még hozzátette ezt kicsit bőven Yuichi:
- És volna még egy dolog, én kardforgató vagyok, neked mi a kasztod? Csak mert akkor taktikát gyártunk mi az, amit ketten tudunk és hogyan csaljuk tőrbe a vadat.
- Árnyharcos vagyok. - feleltem a kérdésére. - De most, hogy mondod, nem ártana tényleg kidolgoznunk egy taktikát. Mivel nekem van egy előnyös képességem, amivel lopakodhatok, meg tudjuk úgy oldani, hogy te eltereled a vad figyelmét, miközben én meg igyekszem minél közelebb kerülni hozzá, és lecsapni rá. De akár egy másik teljesen átdolgozott oroszlán-taktikát is felépíthetünk.
Lehet, hogy a taktikázás kicsit sok időt venne el attól függően, hogy az egyik fél mennyire értékeli a másik ötletét, de tulajdonképpen ez is még mindig jobb, minthogy ész nélkül, át nem gondolt taktikával lerohanjunk egy vadat. Még a végén nem mi fogjuk a vadakat levadászni, hanem ők fognak minket. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ezt a másik vadászlelket mennyire áldotta meg a sors azzal, hogy jó stratégiákat vagy taktikákat tudjon felállítani. Tulajdonképpen mindig is kedveltem az okosabb, megfontoltabb embereket. Olykor meg tanulok is tőlük annyit, amennyit csak tudok. Ámbár nem egyszer volt olyan, hogy én hiába mutattam rá okosabb dolgokra, a hallgatóim oda se bagóztak, hanem csak rohantak a saját fejük után. Nem értem, hogy a nyárspolgárság miért veti meg ennyire a náluk sokkal bölcsebb embereket? Talán mert a társadalom ennyire elvárta volna tőlünk, a kulturáltabb, okosabb, megfontoltabb, művészlelkűbb, intellektuel emberektől, hogy mi is legyünk olyan gyerekes, bajkeverő, ostoba egyedek, akik csak illegetnék magukat a bájaikban, és menőznének, hogy mindenki más bukhasson rájuk? Ez a modern XXI. század, ahol túl kell élnünk! Utólag belegondolva jobb is alig pármillió idiótával együtt bezárva lenni SAO-ban, mint együtt élni a valóságban többmilliárd ugyanilyennek.
- Na és már gondoltál rá, hogy hogyan építsük meg a saját kis táborunkat éjszakára? - kérdeztem Yuichitól. - Csak azért kérdem, mert nem lenne túl biztonságos mondjuk, ha nem védetnénk be magunkat akkor valamivel, hiszen éjszaka nagyobb és gonoszabb vadak is előfordulnak.

Észrevettem, hogy Yuichi kicsit gyanakvóbbá vált, mikor megemlítettem neki a kasztomat. Szerintem egy darabig kínlódhatott gondolatban, csak azután mondta el a taktikáját, amire mindvégig lassan bólintottam. jelezvén, hogy egyet értettem a taktikával. Hmmm, akkor lehet, hogy magán a taktikán is gondolkozott, nemcsak a kasztomon gondolkozott. Tudom, hogy az árnyharcosok nem éppen mind jó lelkek, de neki nem is kellene csalódnia bennem. Én a Fehér Árnyharcos vagyok, és nem kell félniük tőlem az ártatlanokat. Ellenkezőleg a rossz játékosoknak van félnivalója, ha netán kimernének kezdeni velem, vagy az ártatlanokkal. Erre tettem le az eskümet, miután komoly gondolkozás után döntöttem úgy, hogy taktikát váltok, mint a SAO egyik túlélője.
- Kimaradt valami, ha megengeded küldök egy barát felkérést, remélem megfogom később érdemelni. - Azzal Yuichi meg is tette ezt, én meg el is fogadtam a baráti felkérését. Pontosan tényleg ez egy jó ötlet volt, így legalább látjuk egymást a térképen, és erre szükség is lehet a vadászat folyamán.
- Yuichi, én most kellemesen csalódtam benned. - mondtam, miután elfogadtam a baráti felkérést. - Eddig te vagy az első olyan társam, aki logikusan gondolkozik és tervezi meg előre minden lépését. Én például a baráti felkérősdire nem is gondoltam. De tényleg.
Ez nem egy szimpla dicsérő monológ volt, hanem őszinte észrevétel. Megnézve jól a srácot, mintha valami furcsa gondolatok vették át az irányítást az agyamba. Meg aztán hasonló érzés a gyomromban, amin belül egy szörnyeteg kelne életre, és vergődni kezd bennem pusztán azért, hogy nyugtassam meg a srácot, hogy fölösleges aggódik a kasztom miatt.
Kicsit elkalandoztak a gondolataim, mert engem meg a sátrás kérdésemre kommentáló fiú zökkentett ki. Van sátor oké, felváltós őrködés oké, más felszerelés oké, és a vadak megfőzése egy sisakban oké, bár ez kicsit furcsa. Na de aki szeretne a vadonban túlélni, az mindig feltalálja magát.
- Hmmm, eléggé kondér formája van, így megoldható lesz a főzőcskézés. Azt nyugodtan rám bízhatod, meg majd a menedéket is. Tudod, én feltalálom magam a természetben, és mindig találok valami jó, felhasználható dolgot az építéshez. Nem olyan pepecselős, hamar készen leszek majd vele. Remélem a fákon tudsz majd aludni. Én sokáig a Kezdetek erdejében aludtam nagyobb fák ágai között, mert ott voltam a lehető legnagyobb biztonságban. Ja és még valami... ne aggódj a kasztom miatt. Én egy jó árnyharcos vagyok, egy nagyszerű igazságosztó céhből. Eleinte íjász voltam, de aztán azért váltottam erre, mert jobban szeretnék közel-harcolni.
Biztatóan a fiúra mosolyogtam. Azzal, hogy már mindent meg is beszéltünk, el is indultunk az erdősáv irányába. Menet közben végig a véleményemet gondoltam át újra és újra Yuichival kapcsolatban. Még mindig felrémlett előttem a fehér hajú srác, akárhányszor őt nézem, de nemcsak jómagamat, hanem a képzeletbeli újszülött szörny is a gyomromban biztosított arról, hogy nem kell tartanom Yuichitól, hiszen egész kedves srác, nagyon okos, és ráadásul igen találékony is. Nálam ez nem jellemző, de kivételesen első benyomásra megkedveltem azért Yuichit, de szeretném őt jobban megismerni.
Egyszer csak láttam valami nagyobbat felbukkanni egy pillanatra a bokrok és fák között. Lassan ment, így a körvonalait azért ki tudtam kapni.
- Nézd, az ott egy őz volt. Szerinted próbáljuk meg elcsípni, vagy maradjunk egyelőre a kisebb állatoknál?

- Megértem. Én is találkoztam már egy jó pár aljas alakkal, kik szintén árnyharcosok voltak. Ebből látszik, hogy elméletileg csak én és Mirika vagyunk az árnyharcosok fehér tagjai, de ki tudja. Sajnos a kasztok igencsak megtépázzák a kapcsolatokat is.
Ezzel végleg zártuk a kaszt-témát, és a dolgokat is akkor mindent megbeszéltünk. Azután, hogy megláttuk az őzikét, Yuichi már tudta, mit kell tennünk. Ő megy nyugatnak, hogy én északkelet felé haladva rajtaüssek szemközből az állatnak.
- Rendben. Pillanatok alatt elkapjuk az őzikét, ám most sikeresebb rajtaütéshez kell a speciális képességem is. - mondtam, és mint aki jól végzi a dolgát, felhasználtam az első speciális képességemet, azaz természetbe való beolvadással teljesen eltűntem látó szemek elől, és indultam az irány felé, amerre kellett. Szép lassan, osonva mentem, nehogy a fő és a kavicsok ropogjanak a lábaim alatt, amiket az őz simán meghallaná messziről is. Nem is volt gond. Ám azért még megálltam egy-két méterrel odébb, hogy megvárjam, amíg Yuichi is indul, hogy elterelje az őzikét, majd csak utána indultam megint a megbeszélt irányokba. Mikor egész jó leshelyre értem, ahonnan beláthatom az errefelé futó őzet, ismét megálltam, és attól kezdve már csak várnom kellett, amíg jön az állat. A Cseppkövem és az Oldalkardom már kifenve várta, mikor csaphatnak le áldozatukra az én jóvoltomból.
Kis idővel később már jött is a kis rőtvadunk, egyenesen az én irányomba. Nem tétováztam, amint megláttam a körvonalait, rögtön indultam feléje, egyenest vele szemben, hogy belefusson a késeimbe. Ezzel a képességgel és lopakodással egyetemben ilyen gyerekjáték az ilyesmit megtenni, a Fehér Viharfőnix leleményes és feltalálja magát.
Kedves őzike, szép őzike, öreg néne őzikéje. Most szépen belesétált, illetve beleügetett a csapdába. Frontálisan nekiestem, és amint belevágtam az első késemet, a képességem feloldódik, és már ott voltam láthatóan. A másik késemmel egyelőre semmit se csináltam, csak az azt fogó karommal lefogtam a nyakát olyan erősen, ahogy csak bírtam, és az állat nem tudott kiszabadulni fogságomból. Addig húztam a kést az őz nyakán és hátán, amíg az lassan-lassan fel nem adta a próbálkozást és összeesett.
Mint aki jól végezte munkáját, fogtam az őzet, és húztam is magam után Yuichihoz, ha közben ő már megjelent, hogy lássa, sikerült-e elkapnom.
- Mission completed. - mondtam neki mosolyogva, és át is adtam neki a frissen fogott őzikét.

- Nem. - feleltem Yuichi korábbi kérdésére. - Kapcsolataimmal semmi se történt. Olyan maradt, amilyen volt, bár nincsen úgy igazán barátaim. Őszintén szólva nagyon sokan nem bírják a képemet azért, mert nem tetszik nekik a modorom, logikus érveket vallok és nagy megvetéssel érzek a nyárspolgárok iránt. Például a magukat kellető, cukiskodó kislányok, akik annyira az agyamra tudnak menni, mások bezzeg verik rájuk a nyálukat.
És ez teljesen igaz volt. Egyszer már meggyalázott félig-meddig az az egoista kis p*csa, az a Kagura nevezetű, aki a barátnője annak a rémidióta Asukának. Elhatároztam magamban, hogy vissza fogom tőle venni a becsületem egy tisztességes, mégis teljes életre menő párbajban. Asukát már múltkor elgenkeltem, és nem biztos, hogy hajlandó lenne az én harci taktikám ellen kiállni. Ámbár mostanság nem láttam feltűnni ezt a két ostobát. Remélem, magukba szálltak végre egy kicsit, vagy ilyesmi. Azért nekik se kívánom a karakterhalált.
Ám volt náluk rosszabb is: a tükörképem. Ha nem lenne a Fehér Viharfőnix, még mindig gyötrődnék miatta, és továbbra is ott kísértene Judy Lolita az álmaimban. Most már biztosítottam, hogy többé nem fog felbukkanni. Úgy égett el a lelki őrzőm vihartüzében, hogy az utolsó pixeldarabig megsemmisült.
És most itt tartok. Végre egy békés tevékenység az én természetemben, egy hozzám hasonló gondolkodású ember társaságában.
Az őz levadászása sikerült. Íme az első zsákmányunk, amit nagy örömmel kiálthattunk ki az első trófeánknak. Az őz nyögött még egy utolsót, és elpixelődzött. Yuichi javaslatára belenéztem az inventorymban. Ott volt az őz.
- Ha nincs olyan, hog más kapunk a levadászott lény helyett, akkor pont az, amit most kaptunk el. - mondtam. - Elsőre nem is rossz. Lesz bőséges ebédünk, vagy vacsoránk. Finom őzpörkölt ördög-szósszal. Ejj, de régen ettem már ilyet!
Ettől egy kicsit összefutott a nyál a számban. Valóban nem tudom, mikor ettem olyan finom vadhúst utoljára. A játék előtt csak pár évvel ezelőtt voltam utoljára vadászni Johnnal és a vadász-barátjával az angol erdőben. Akkor is őzekez, rókákat és vaddisznókat vadásztunk le. A vaddisznó húsa az igazán finom volt jól átsütve, ámbár a szalonnát nem igazán szeretem, mert két nagyobb adag szalonnától mindenki rosszul lesz, ha egy adagnál többet eszik, és nem iszik rá valami aromásabb italt, mint a bor, aszú vagy pálinka. A pálinkának szörnyű az íze, de nagyon jó a sérülések kezelésére.
- Menjünk hát, várnak még ránk vadak! - viszonyoztam Yuichi mosolyát, aztán mentünk tovább az erdő mentén. Most egyelőre nem láttam semmit se felbukkanni, de árgus szemekkel vadleskelődőm, közben Yuichira is odafigyelek, hátha közben mondani akarna nekem valamit. A szörnyem megdübörgette a hasam, hogy megtöresse velem az átmeneti csendet. Engedelmeskedtem akaratának.
- Amúgy neked vannak barátaid olyanok, akikre igazán számíthatsz? - kérdeztem Yuichitól, ismerkedés gyanánt. A gyomros szörnyetegem elégedett volt a kérdésemmel.

- Nocsak, pont a te specialitásod? Nem is tudtam. Eggyel több ok arra, hogy segíthetsz neke a főzésben.
Ez egy őszinte mosolyt csalt az arcomra, majd késztetést is éreztem arra, hogy a srác szemébe nézek. Épp olyan igazak és csillogók, mint amilyennek a legtöbb szemet mindig is látni akartam.
Aztán elkomorodott az arcom. Most, hogy Yuichi megkérdezte tőlem, hogyan áll a főzés képességem... jaj ne már... már erre is pontot kellene rakni? Belenéztem a pontozási menümbe, és csalódottan láttam, hogy a lovaglást és vadászatot kivéve minden más nullán áll, és a főzés is. Hogy lehet ilyet kitalálni, hogy a főzés is a pontszinttől függjön?! Kérem szépen, én a valóságban egy konyhatündér voltam! Szörnyű, hogy Kayaba Akihiko még ezt a kis örömet is lekorlátozta nekünk. Eggyel több ok, hogy még hallani fog rólam ez az ember.
- Ez egyszerűen borzalmas... azt már elfogadtam, hogy nem harcművészkedhetek itt úgy, ahogy a valóságban csináltam profin, de még a főzés is. Hát akkor majd valahogy összeütjük, ahogy - Azzal eltüntettem a a pontozás-menüt.
A kérdésemre tett válasz a baráti körrel kapcsolatban kicsit meglepett. Chan... vele én is az elején barátkoztam, de a Félelem és bátorság után kezdett megszakadni a kapcsolat. Azon a szánalmas, rosszra sikeredett küldetésen az az ostoba Kagura szó szerint nekem esett hátulról a fegyverével. Legalábbis gyáva módon. A többiek, köztük Chan is csak végignézte megalázásomat, ráadásul ennek az idiótának a motyogásának is adott igazat. Ez volt az egyik, amiért haragudtam rá egy kicsit. A másik, meg hogy Kurokoto egy másik barátom, még akkor is, ha ő többet iszik nálam, és a lány meg megpróbálta ráerőltetni, hogy hagyja félbe ezt az életmódot. Szerintem sem okos húzás ráerőltetni valamit a másikra, amit az nem akar, akár helyes, akár nem. És ebben a játékban inkább jobban össze kellene fogniuk, minthogy azon összeveszni, hogy piál-e az illető vagy sem. Engem nem zavar, csak ha Kurokoto részegen elkezd verekedni vagy valami, az azért már nekem se tetszene. Olyankor azt csinálnám, hogy leállítom, és elviszem valami biztonságosabb helyre, ahol kialudná az ittasságát és másnaposságát. Ami még szöget ütött a fejembe: Chan egyáltalán még szereti Jay-t? Ők ott vannak együtt, mint egy pár. És a cukrászdás találkozó óta a fiút egyszer se láttam, Chan mellett meg főleg nem. A párkapcsolat nem holmi szívecskéző, rózsaszín ködfelhős, "érted bármit" filozófiával, puszi-puszi, csókolózó dolgokból áll. Egy párkapcsolat azért is olyan erős, mert a felek sokkal jobban megértik egymást, egymásnak sokkal több mindent elmondanak, kitartanak egymás mellett, kölcsönösen segítik egymást. Ezeket a szálakat meg erősíteni kell... és mi van ha Chan inkább Yuichival osztja meg inkább a bajait ahelyett, hogy inkább a párjával beszéljenek meg dolgokat. Tudom, hogy a vidámparknak megtörtént, ami megtörtént, és a legjobb barátok is mindent megosztanak egymással, meg tudnak bízni a másikban, de... de így akkor Yiuchi lenne fontosabb Channak, mint szegény Jay. Szerintem valakinek el kéne beszélgetnie vele a párkapcsolatokról, amíg nem késő. Máskülönben Jay a legrosszabb esetben soha többé nem bízik meg Chanban és el fogja őt hagyni.
- Értem. Gondolom, Channal mindent megosztotok, ha van valami. És nem tudod, mi újság van a párjával, Jay-el? Ugye még erős közöttük a szál? - kérdeztem tőle. - Csak azért vagyok rá kíváncsi, mert egy párkapcsolatnak nemcsak szerelemként kell működnie, hanem úgy is, mintha Jay lenne neki a legfőbb igaz barátja. Chan helyében azért igyekeznék több bizalmat is adnom a páromnak, mert ez így nekem úgy festett, mintha veled többet foglalkozna, mint Jay-el. Bocsi, hogy ebbe beleáskálódtam, csak ugye nagyon sokat gondolkozok és kombinálok. Na de hagyjuk ezt a témát.
Igaz is. Jobb ha tovább nem firtatom a Chan-témát. Nem áll szándékomban belekotnyeleskedni Chan-Jay páros plusz Yuichival kötött barátság dolgába. Majd ők megoldják mindezt a problémát. Mindenesetre Yuichitól jólesett hallani, mikor elmondta, hogy úgy érzi, hogy jó ember vagyok, és bocsátsam meg neki az ítélkezést a kasztja miatt.
- Ugyan, Yuichi, hagyd el. Természetes, hogy bizonyosabb kasztok másokban kételkedést okoznak. De természetesen, ha azzal akartad befejezni a mondatod, hogy lehetünk barátok... miért is ne? Te lennél nekem az első komolyabb barátom.
Képességem is meg lett dicsérve.
- Ugyan, nem valami jó képesség. Csak arra jó, hogy észrevétlenebbül lopakodjak. Ha azonos szintű vagy nagyobb az ellenfél észlelése, rá nem hat. Típikus, mégis hasznos képesség íjásznak és árnyharcosnak egyaránt. Neked mi a speciális képességed?
A szörnyeteg kéjesen dorombolt a gyomromban. Megvártam Yuichi válaszait, majd azután zsákmányunkéhoz hasonló neszt hallottam.
- Várj csak... - mutattam egy fasor irányába. Egy újabb őz bukkant fel. Az előbbihez képest lassabban lépkedett, azt remélve, hogy nincs itt semmi dolga.
Leguggoltam, és lassú lopakodással ahhoz a bokorhoz mentem, ami a legközelebb, mégis a legjobb távolságban volt az őzikétől. Ujjamat a szám elé tartva jeleztem Yuichinak, hogy maradjunk csendben, és ne tegyünk hirtelen mozdulatot. Nagy lassan húztam elő a Cseppkövemet, dobásra készen céloztam az őz felé. Hát igen, íjászként a pontos célzás kifizetődött, árnyharcosként is mindig kedvező volt számomra a pontos dobócélzás. Vártam, amíg az őz átfordul egy másik irányba, hogy ne vegye észre a kést. Megtörtént, azután hajítottam el felé a késem. Sebesen pörgött a levegőben, majd beleállt az őz fejébe. A rőtvad szenvedett egy kicsit, aztán elpixelődzött. Most már két bezsákmányolt őzike volt az inventorymban.
Elmentem az eldobott fegyveremét, aztán vissza Yuichihoz.
- Csak szerencsém volt. Az előzőnél kisebb szintű volt, és elég balga ahhoz, hogy vadászterületen nyugodtan sétáljon. De legalább bőven jut nekünk abból a finom őzpörköltből és az ördög szószból is - Semmi szerénységet sem mutattam, inkább vágyat ahhoz, hogy ehessünk előbb vagy utóbb az őzekből.

Yuichi befolyásolta a Chanról szóló aggályokat, amik az imént törtek fel bennem, ahogy mélyen elgondolkoztam ezen. De ez van: ha túl sokat gondolkozok, kombinálok, különböztetek, akkor néha előfordulnak a tévedések. Most tévedtem úgy, ahogy, részben.
- Nos, ha úgy van, ahogy mondod, akkor nincs miért aggódnom, bár nem mintha nagyon bele akarok szólni a kapcsolatukba. Tulajdonképpen korábban ismertem meg Chant, mint Jay-t, akkor még egymást keresték, és Jay szerencséjére éppen ismerem Chant. Szóval ha nem találkoztunk volna Jay-el a cukrászdában, még mindig egymást keresnék. - Azért félre forgattam a szememet. - Ezt leszámítva én és Chan közötti viszonyról csak annyit mondok, hogy nálam egy kicsit lesüllyedt, de az már más esetek, és az egyik igen megalázó volt. Ekkor veszett el a becsületem. De ne aggódj, Channak semmi köze ahhoz a gyáva akcióhoz.
Gyáva, hátulütős akció... az ilyenek döntik porrá egy ember életét, becsületét. Nekem meg fontos a kapcsolatok, összetartások mellett a becsület. Akár engem, akár mást aláznak meg, nem engedhetem, hogy akár az apróbb, megmaradt becsületüket is elvegyék. A Fehér Viharfőnix megígértette velem, hogy vissza fogom szerezni azt, amit a nagypofájú kislányka és a tükörképem már elvett. A tükörképem és utó-réme már a múlté, őt legyőztem. Már csak az a kis vigyorgó bestia maradt.
Most már áttértünk a speciális kérdésemre. Yuichi képessége igen érdekes: érzelemtől függ, hogy akkor a kardja más színben foszforeszkál és más pontokat ad. Azért nehéz belegondolni, hogy ez a kedves, okos, nagyszerű ember milyen lenne igen dühösen. Ebbe a gyomor-szörnyetegem is beleborzongott.
Most, hogy már két őzünk is van, a mai napra biztos, hogy lesz nekünk ebédünk és vacsoránk is bőven. Már csak egy vadállatra kellene vadásznunk az ebédig. Amúgy tényleg lassan délre járt az idő, és biztosan a városokban már ebédelni vagy nassolni tértek a játékosok.
- Nem éhes még, csak íz ínyenc nevekre válaszol, inkább követel - nevetett Yuichi, és ez a mondat még az én számra is egy nevető mosolyt csalt. - bár nekem is összefut a nyál a számban. Mit szólnál, ha a következő vad után megfőznénk és megkóstolnánk azt a husit? Mondjuk délben elkészítjük amolyan kóstolónak. Meg volna még itt valami, jobb ha meg is mutatom. van egy dolog nálam, amivel nem tudok sokat kezdeni, de talán számodra hasznosabb lehet.
Elővett egy Gyenge Lassító Mérget, amit felém nyújtott. Kicsit meglepődtem, hogy egyből nekem ad valamit annak ellenére, hogy még nem ismerjük egymást annyira, mint ahogy kellene két barátnak. Az a fehér hajú srác, akivel Judy Lolita összefutott, tényleg csak egy szánalmas kis utánzat volt legtöbbször ellenkező jellemekkel. Ez az igazi Yuichi viszont lovagias. A gyomor szörnyem lelkesen morgott, és követelte, hogy fogadjam el az ajándékot.
- Óh... köszönöm. Nagyon kedves tőled - Mondhattam volna, hogy nem fogadhatom ezt el tőle, de nem tettem meg, mert egyrészt udvariatlan dolog lenne. Másrészt meg Yuichi túl kedves ahhoz, hogy tőle bármit is visszautasítsak.
Átvettem tőle a Gyenge Lassító Mérget és megköszöntem neki egy udvarias meghajlással.
- Remélem, egyszer még ez az üvegcse fogja megmenteni az életemet. No, akkor szerintem folytathatjuk is a vadászatot, mielőtt felbukkannak mások is, hogy levadásszák előlünk a legkövérebb vadakat.
Mosolyogva néztem rá a fiúra. Akárhányszor Yuichi szemébe nézek, ez az egész vadászat számomra olyan, mint egy életem végéig tartó mosolygó kalandozás. A szörny kéjesen dorombolt a hasamban.

- Kagurának hívják. Egy magát istennek és vezérnek gondoló lány. Voltunk egy közös küldin, ahol kifejtettem a véleményemet egy-két dologról, aztán erre, mikor nem számítottam rá, kigáncsolt, visszacibált. Nevetve. És további ostobaságokat makogott azt bizonygatva, hogy ő jobb és okosabb. Igaz, hogy előtte azért megragadtam a kezét tudatva vele, hogy ne érjen hozzám. - Eltettem az ajándék-mérget, majd a további tízet is, amit szintén megköszöntem. - Amit tett, az egy gyáva, hátulról támadó dolog volt. Majd viszonozom neki a kedvességet egy tisztességes párbajjal, és visszaszerzem a becsületemet és tekintélyemet. Ő meg akkor végre megtanulja, hogy jobban tisztelje a nála idősebb, tapasztaltabb embereket.
Ezután nem is törődtünk ezzel többet, és a kedvesebb, vadakról esett szavak után mentünk tovább a kis "ösvényünkön" az erdősoron. Mivel most a vadak voltak fontosabbak, most volt okom rá, hogy ne Yuichire bámuljak. Nem tudom egyáltalán felfogni, hogy miért érdeklődöm ennyire iránta. A gyomor-szörnyetegem ezzel ellentétben a tetszését fejezte ki melegséggel, amit én éreztem is a mellkasomban. Aztán nem volt időm elgondolkozni azon, hogy miért is van ez, mert mikor a pusztán mentünk át, egy madarat láttunk elröppenni a fejünk felett, majd hat méterre tőlünk leszállt egy szikladarabra. Kisebb falat ugyan szó szerint, de annál nehezebb levadászni. De próba szerencse...
- Megpróbálhatom, de itt a gyorsaságra és pontos célzásra kell hagyatkoznom. - feleltem Yuichi kérdésére. - Úgy tűnik, azért mégis jobb, ha használom az elsődleges képességemet.
Mikor a Cseppkövet kezembe vettem, majd osonó pozícióban beleolvadtam a környezetbe. Így osontam el a következő, egyben harmadik zsákmányunkhoz, aki egyelőre mit sem sejtett az egészből. Csak ott állt a sziklán és tollászkodott. Lassan, nesztelenül közelítettem meg két méter közelségre, már dobásra készen. Ekkor a madár szárnyra kapott, és tovarepült egyenesen Yuichi feje fölötti irányba. Úgy tűnik a madár mégis rendelkezik annyi észleléssel, hogy felfogja: van valaki a közelében, aki a húsáért jött.
Még elég közel volt ahhoz, hogy gyorsan becélozzam, majd odadobjam a késemet. A Cseppkő egy darabig a levegőben pörgött, majd beleállt a madárba. A madár szépen lezuhant, egyenest Yuichi karjaiba. Utolsó pillanatban pontos célzás, és pont a legjobb helyre zuhant. Csakhogy a madár elpixelődzött, mire ott volt a fiú kezében. A zsákmány megint csak az én inventorymba került, a Cseppkő meg ott maradt Yuichi kezében.
- Nah, pont az utolsó pillanatban. - sóhajtottam kissé megkönnyebbülve. - A jómadárnak volt észlelése, és észrevett. Na mindegy, egy harmadik zsákmány pipálva. Ebédig még van időnk még egy utolsót keresni.

/A madár elkapását kidobtam. /

Visszavettem a Cseppkövem, miközben Yuichi örült a sikeremnek lelkesedéssel, majd visszafogottsággal. Még meg is kérdezte, hogy ő kell-e egyáltalán a vadászathoz, majd kijelentette, hogy igen, mielőtt válaszoltam is volna valamit. Ezen mosolyogtam egy kicsit, aztán tényleg hozzátettem.
- Ami azt illeti, tényleg kellesz, hiszen egyedül nem mindig jó vadászni.
A szörnyem egyetértően bólogatott.
Ezután csendben vártam, hogy Yuichi felmérje a terepet. Idő telt el, mire Yuichi már tudta, mi a következő teendőnk: egy etetőhöz hasonló tárgy állt a közelben, amit csalinak felhasználhatnánk. Ha abba belekerülne valami csaliétek, az állatok közül valamelyik előbb vagy utóbb odajönne enni. Majd Yuichi odamegy körülnézni, addig én elrejtőzöm. Persze az is előfordulhat, hogy a csatornamederbe is odamegy az állat megnézni, mi van ott, így Yuichinak könnyebb lesz felém terelni. A probléma az, hogy ezen sok minden bukhat, például az állat már messziről érezne minket, kivéve ha a szél éppen nekünk kedvez és a mederben való pancsikolás elveszi a szagunkat és a lépéseink hangját. Szerencsére jó felé fúj a szél. Yuichi már ki is eszelt valamit:
-  Jó megvan a terv és a szél is nekünk kedvez. Gyere velem egy rövid ideig a folyó mederben, belemegyek előbb természetesen én, hogy lemérjem, mélységét aztán szólok hogy jöhetsz, csak addig, hogy senki ne találja meg nyomaink, vagy illatunk.
- Jó terv. - bólintottam. - Csak vigyázunk, hogy ha kilépünk a mederből, akkor tócsanyomokat ne hagyjunk. Azt is simán észrevehetik a vadjaink. Kifelé osonva töröld meg a lábad.
Emellett abban is megegyeztünk, hogy a négyszáz métert követően én menjek ki a vízből, ő meg követ, majd negyven méterre kiugrik, ha a tákolmánynál ott vannak a vadak. Akkor ezek szerint valóban etető lenne? Etetők csak egy helyen van: védett vadterületeken. De lehet, hogy csak véletlen egybeesés az egész... de még így is ezen áll vagy bukik minden.
- Rendben, essünk neki. - viszonoztam a mosolyát, azzal készen álltam a megbeszélt taktikára. Szóval mártózunk egyet a vízben, aztán onnantól kezdve, én kimegyek a vízből és az erdőszegélyhez osonok, ahol majd meglepek egy vagy annál több állatot. Természetesen "láthatatlanul".

Elidőzött szemem kézfején, ahogy visszavette a kést, majd jószerével bólintottam. Ez is rendben le lett tudja, egy pillanatra sem fordult meg fejemben más alternatíva, pedig ismeretlenként, és ha a gonosz gondolataim lennének előtérben, akár megtámadhattam volna, de ilyen még csak eszembe se jusson, attól, hogy az odakinti világ ezen gonoszságok körül forog, itt legalább lehet egy piciny nyugalom.
Szerinte is kellek, csak mosolyogtam, hogy a magányos vadászat helyett, mégis csak eljött, és annak ellenére, hogy kiderült Ő egy igazi vadász, az a féle, aki nem csak beszél róla, de tesz is érte és van látszata is.. addig én.. hajaj. "Bazsalyogtam tovább, addig én talán meg tudom zargatni a bozótot. Férfi létemre vajon, hogy tudnék feltűnni előtte úgy, hogy.. miket gondolok én! Alig látom két-három órája és máris hormon háború dúl bennem? Nem, elég! Szeretném megismerni, jobban, már tudok róla valamicskét, például azt, hogy egy lány, akit korábban ismertem csúnyán megalázta Judyt. Számtalan helyről jöhet a gonosz. Számtalan.
Ez után közöltem Judyval tervem és szerintem készen állt minden, hogy levadásszuk az ismeretlent. Mit meg nem adnék egy távcsőért, és akkor lehetnénk igazi társak vadászatban. Úgy kiegészíthetném, vadászathoz simuló képességeit, előrelátással. Bár azt még nem tudom, ő mennyire probléma megoldóképes. Azt mondta, hogy képes higgadtan gondolkozni, és a feladat elvégzésében igyekszik arra törekedni, hogy gyorsan és ügyesen megoldja. Vagy ezt már csak beképzelem?
Gyors, ügyes és pontos. Tetszik. Húztam széles mosolyra a szám és konstatáltam, hogy..
- Igen, le fogom rázogatni a lábam, de nyomot nem fogok hagyni, szerencsére el fognak pixeleződni a vízcseppek, nem marad sokáig mögöttem vizes a fű. Volna még egy valami, mivel ismeretlen mennyiségű vad lehet ott, valahogy a látásom akadályozza a játék, Te látsz esetleg ott most vadat? - kérdeztem érdeklődve. Látás jártasság nélkül ez valahogy messzi távnak számít. Esküdni mernék, hogy valami van a háttérben, hisz odakint kilométerekre ellátok gond nélkül és ott is legalább egy kilométerig képes vagyok mozgást felismerni, közelre, meg egész pontos képet tudok adni a látottakról. Itt ezt nagyon nem értem miért van.
Mikor készen voltunk és ő is rábólintott azzal a szép mosollyal, megindultam a víz felé. Remélhetőleg jött. Mivel zajt nem nagyon csaphattam, igyekeztem minél halkabban sétálni a vízben. Szólni akartam, de csak nem tettem, egy szikrányi esélyt nem akartam hagyni az állatoknak. Nem telt kevés időben, de elértünk a ponthoz, ahol Judy valószínűleg álcázta magát és útban volt féloldalasan az esetleges állatok mögé. Haladtam tovább a derékig érőre mélyült vízben. Hideg volt, de mást nem éreztem. A bakancsom már első pillanatban átázott, tudtam ez sem lehet igazán gond, Judynak meg remélhetőleg elég magasra felért a csizmája, hogy ne ázzon be. Kezemmel oldalam mellett sodortam a csillogó tiszta átlátszó vizet. Nem hullámzott, nem folyt, csak állt. A fentről érkező meleg, az alsó végtagjaimba áradó hideg egyaránt szétválasztotta és megsemmisítette, kellemes közérzetet teremtve. Ezzel a hellyel, mintha egy álom valósult volna meg, bármennyire is megvetem Kayabát.
Közel volt már, a térképen bejelölt hely és szívem elkezdett zakatolni. Hirtelen késztetést éreztem, hogy megnézzem a térképet, hol jár Judy, de nem tettem, bármennyire is ostromol a kétely, meg bízom benne, hiszek szavának, hogy ő fehér árnyharcos. Vajon mit kérdezzek tőle, mikor készítjük az ebédet? A gondolatot szétcsaptam azon nyomban palacsintasütővel, már ezen jár az agyam..
Elértem a kiszállási pontot elindultam a part felé, könnyedén kiemelkedtem a vízből és a főre érve leguggoltam. Berogyasztott térdekkel útnak indultam miután lecsaptam némi vizet bakancsomról. Ahogy vízszintesbe ért az erdő előtti tisztás, továbbra is rogyasztott térddel rohanni kezdtem, ahogy közeledtem a tákolmányhoz folyamatosan felegyenesedtem és kardom is készenlétbe helyeztem. Ténylegesen egy itató volt. Egy kút és körülötte három vályú. A vályúknál iszogató fenevadak.
Ahogy megláttam a közel másfél tucat farkast, legyökerezett lábam. Ezek sokkal nagyobbak voltak, mint az első szinten lévők és az első néhány már ki is szemelt magának sós húsnak, ami után még jobban fog neki esni a víz. Kardom magam elé tartottam, vártam. Rohamozó farkasokkal néztem farkasszemet, és vártam az utolsó pillanatig.


/18 farkaska (12 életerő 10-es gyorsaság, 6-as fegyverkezelés és 5-ös sebzés jellemzi őket, minden más statjuk elég gyengus.

Észrevettem, hogy Yuichiban nagyon sok minden vívna egymással háborút, de nem törődtem vele. Hozzászoktam, hogy vannak akik zavarban érzik magukat például egy dicsérettől. Yuichiről azért nem állítanám, hogy ilyen lenne, de mégis... kezdek nagyon aggódni érte. Az aggódásomat a szörnyeteg jó jelnek vette, és még kéjesebben dorombolt. Hogy hagyhatná abba a dorombolást ez az akármi, ami ráadásul csak képzeletbeli! Ha ez így folytatódik, félő, hogy a végén Judy Lolita visszatér ennek a szörnynek a formájában. Eleget vesződtem vele, úgyhogy jobb, ha végre békén hagyna, különben a lelkem Fehér Viharfőnixe nem áll jót magáért, én aztán főleg nem.
Yuichi  kérdésére csak fejet csóválva megvontam a vállam:
- Innen még én se látom, mik vannak ott. Nem vettem még látást.
Mivel már megbeszéltük a taktikákat, el is indultunk a végrehajtására. Yuichi még a mederben úszkált, mikor kijöttem a vízből, megtörölgetve szárazla a lábaimat elindultam az erdősávhoz. Valóban pixelekké hullottak a cseppek is. Kayaba úgy tűnik még ezt se tudta elevenebbé tenni.
Mikor az erdő szegélyéhez értem, belenéztem a térképbe, hogy hol jár Yuichi. Még mindig a medernél mászkált egy darabig, aztán már térkép se kellett, mikor láttam kijönni az itatóhoz. Mindezzel nem is lett volna nagyobb baj, de sajnos ott nem is akármilyen állatok voltak: farkasok. Azok a farkasok, ami az első szintűeknél sokkalta nagyobbak voltak, és agresszívebbek. Mind a tizennyolcan észrevették Yuichit, és ahelyett, hogy a terv sikerülhetett volna, fordítva sült el. A dögök mind Yuichi felé iramodtak, hogy a személyében meglegyen nekik a mai ebédadag. Azt már nem! Nem ácsoroghatok itt, miközben szegény Yuichi tizennyolc vadállattal viaskodik!
Elhagytam a helyemet, és a fiú védelmére kelve megrohamoztam a farkasokat hátulról. Tekegolyóként nekiütköztem a farkasoknak, és néhányuk szépen fel is borult. Ideje aktiválni a második speciális képességemet. Ha sikerül, és eltalálom őket, fele annyit sebeznek. A háttérben hallani lehetett furcsa módon a csattanó hangokat, amik a tekebábuk felborulása okoz. Úgy tűnik, valamelyik készítő éppen nézi a csatajelenetünket, és a poén kedvéért benyomott egy kis hangot, hogy élethűbbé tegye a dolgot.
Mivel vagy heten még vergődtek, gyorsan előkaptam a késeimet, és egy-egy vágást intéztem négy különböző farkasnak, amik nekem rontottak. Nem tudtak sebezni, egyelőre. Túl gyors vagyok hozzájuk képest. Pillanatok alatt pixelekké robbantak.
- Van még kutyuli, aki kikezd velünk? - kérdeztem a megmaradt pár farkasoktól, csak úgy a vicc kedvéért.

// A sebzésem kétszer 13, és kétszer támadtam. Dobtam a második speckómra:)//

The member 'Judy Noxia' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Váratlanul ért a felismerés, hogy nem csak gyámoltalan vadak lehetnek itt, és amit Judy korábban mondott úgy tűnik bebizonyosodni látszik. Az éjszakák is veszélyesek lehetnek, estére tényleg fán alvás lesz. Méregettem a rohamozó farkasokat.
- Nem esztek belőlem - húztam össze a szemem és mondtam a farkasoknak. Azzal beindultam, a szemből érkező farkos szájánál szúrtam a b a kardom és húztam végig oldalán, nem is figyeltem oda, hogy ez elég volt-e neki, máris fordultam a következőre. Szabdalóm átlendítettem fejem fölött és egy csapással hasítottam volna szét koponyáját, azonban pixeleire robbant. Elkiáltottam magam - Hiko Niji! - és bal kezembe is előkerült másik kardom. A következő és még két farkast szabdaltam le, ekkor már láttam megérkezett Judy is és ő is aprította a farkasokat.
A farkasok felé intézett kérdése megmosolyogtatott. Közel fele falka elhullott és maradék is földön fetrengett Judy előtt. Odaléptem mellé.
- Nem jött be számításom, igaz az sikerült, hogy volt itt valami, de nem pont olyan vad, mint ami nekünk kellene.
A farkasok felkeltek ránk vicsorogtak, de nem mozdultak. Még mindig létszámfölényben voltak, azonban a jelentősen megcsappant létszámuk módosíthatta programjukat, vagy Judy kérdése hatott rájuk, de eliszkoltak. Az erdő sűrűjében elvesztek.
Ha Judy utánuk indult volna, a bal kezem vállára tetem volna és csóváltam volna fejem, hogy ne, nemszükséges. Azonban én magam semmiképp sem akartam üldözésükre menni. Az itató és a tisztás környéke nyugodt volt és zajtalan. Talán túlságosan is.
- Köszönöm - mondtam és mosolyogtam rá a lányra. Következő szavaim, nyelvemen kialakultak, de nem jutottak el nyelvem hegyéig, csak egy apró sípoló hang. Velőt rázó ordítás jött a közelből és egyre erősödő kolosszális erejű morgás. Tőlünk kicsit balra az egyik fa mögött megbújt egy nagyobb árny. A bozót takarásából kiugorva egy farkas vetette lábnyomait a tisztásra. Azonban ez a farkas hatalmas volt. Gerince valahol tíz láb magasban tornyosult fölénk. Mancsa, mégha Judy feje mellé tenném az enyém, akkor is nagyobb lenne kettőnkénél. A háromméteres négylábú fenevad irdatlan hosszú volt. Acsargott ránk, mögötte a bozótból kinéztek az alacsonyabb társai, és mind morgott. Hangzavaruk betöltötte a tisztást és odakint minden bizonyára most elfutnék, ha egyedül lennék. Itt biztosan elteleportálnék, ha egyedül lennék. Azonban a vadászok vadászokkal néznek szembe.
- Azt hiszem itt a nemes vad, amire vártam - mondtam Judynak és rohantam a szörny felé. Amíg nem ember kerül utamba, könnyedén fellépek bármi ellen. Támadást indítottam ellene. Elrugaszkodtam és egyetlen vágást ejtettem, pofázmányán, mire ő válaszul, beletaposott a gyepbe.

/ Wolfmother (indikátor piros, életerő zöld); Yuichi (indikátor zöld, életerő zöld, páncél hiányos); Judy (indikátor zöld, életerő zöld, páncél teljes)