Re: Mezőség #3

by **Noxy** Vas. Okt. 27 2013, 10:29

Yuichit nem kellett nagyon félteni, elbánt a farkasok egy részével, miközben megérkeztem. Mégis ha nem jöttem volna, tizennyolc farkassal azért mégsem tudna egyedül elbánni, de ha itt vagyok én is, akkor úgy már könnyebb legyőzni őket, többnyire. Szegény srác páncélja szépen tönkrement a farkasok támadásában.
A vadak eliszkoltak. Azt hittem, hogy a viccből feltett kérdésem rémisztette meg őket. Aztán belegondoltam, hogy ezek a bestiák túl ostobák és túl megprogramozott lények voltak ahhoz, hogy az ilyesmitől megrémüljenek. Azt hiszem lesz itt valami igen nagy baj... ne igyunk előre a medve bőrére!
- Szívesen - viszonyoztam egy kedveskedő mosollyal a fiúnak, rátettem a kezem a vállára. Yuichi mondott volna még valami, de szavai a torkába akadtak. Ha én is mondtam volna még valamit, én se tudtam volna szólni a meglepetéstől. Az erdőt bezengte egy földet rengető üvöltés, és a fák közül kilépett egy hatalmas farkas. Olyan hatalmas, amilyet eddig még nem is láttam, pedig sok pár nála nagyobb dolgot is megismertem már azóta, amióta be lettünk ide zárva. A kisméretű társai a bokrok mögül kukucskáltak. Figyeltek abban reménykedve, hogy talán a főnökük majd szépen ellátja a bajunkat, amiért kikezdtünk a falkájával.
Kezem még mindig Yuichi vállán volt. Mikor a döbbenet után ezt észrevettem, kicsi zavarral levettem róla.
- Azt hiszem itt a nemes vad, amire vártam - Ezzel Yuichi már meg is rohamozta a farkast.
- Veled tartok, drága jó partnerem! - szóltam utána. Hogy ezeket a szavakat mi késztette belőlem, nem tudom, de most fontosabb volt, hogy megpróbáljak segíteni Yuichinek. Igazán bátor ez a fiú, meg kell hagyni. Tényleg megvan neki minden tulajdonsága, amit én szeretek látni egy férfiban. Azt hiszem, lassan kezdem felfogni, hogy mi is az a gyengéd érzés, amit érzek iránta az első látásre. Nos igaz, hogy nem akartam bevallani magamnak, hogy tetszik a fiú, de a szörny a gyomromban zsigereimet marcangolva harcolt azért, hogy hagyjam elterjedni az érzéseimet.
Siettem is Yuichi segítségére. Roham közben aktiváltam a második képességemet. A testem megtelt feszültséggel, és mikor nekimentem a nagy farkasnak. Ha a dög hozzámér, vagy én érek így hozzá, akkor szépen leszedi róla a sebzésének a felét /egy körre/. Képességem mellett először az egyik mancsába, majd a hasába intéztem egy vágást a Cseppkővel és az Oldalkarddal.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 28 2013, 21:28

Keze ahogy vállamhoz ért, szinte azonnal oldatta feszültségem, jóleső érzés járt át, sőt némi szív ritmus szaporulat is kihatott mellkasomra. Főleg hogy elidőzött, de ez lehetett attól is, ahogyan bődületes hang megfagyasztotta őt is. nem fogom engedni ennek a nagy darab behemót farkasnak, hogy kioltsa életünk szikráját. Ha mégis nagy falat lenne, úgy beáldozom magam, hogy Ő élhessen.
Rohamom alatt Judy szavai kísértek, talán pont ezért sikerült bevinnem azt a találatot. Pechemre gyors volt és most a mancsa alatt pihenhetek, de így fordított világnézetben láthatom Judyt támadni. Mintha a teste körül feszültség cikázna, ami apró nyelvével kóstolgatja a környezetének részecskéit. Hiába volt rajtam a termetes súly nem éreztem. Hiba rongyolta a le a páncélom és közel sárgába esett életerőm, nem zavart. Tudtam, hogy Ő egy rendkívüli lány, egy tünemény. Le fogjuk győzni a farkast. Harcolni fogok érte, és nem hagyom, hogy csak úgy a földbe tiporjon egy programozott szörnyeteg. A mozdulataim programozottak, azonban érzem még nem Kayaba irányít. még szabad akaratomból cselekedhetem. Nem csak a saját életemért, hanem az övéért is. Ráfogtam a terjedelmes mancsra és egy szikrázást halottam, valószínűleg elérte Judy a megnőtt farkast. Először csak egy kicsit sikerült megemelnem a farkas lábát, majd annyira még sikerült emelnem rajta, hogy egy forgással kicsusszanjak alóla. Majd kissé távolabb akartam kerülni tőle. Felszereléseim közül előhúztam másik kardom, míg kikerültem egy orbitálisan nagy pacsit és elrugaszkodtam a szörnyeteg felé. Feje fölött vöröslött neve, amit eddig nem láttam "Wolfmother" furcsa hogy ezt angol nyelven hagyták. Jelentése nem volt nehéz, de számomra kiejthetetlen marad örökre.
Judyt kerestem a forgatagban, igyekeztem kerülgetni a harapásokat és a karmolásokat. Hárítottam, félrelöktem és kitértem. Vártam a megfelelő pillanatra és szögre, amikor támadhatok.
- Judy! Most támadj, én lefoglalom a fejét, ne kíméld! - kiáltottam és remélem, hogy eljutott hangom hozzá. Sokat ugrált termetéhez képest a nőstény farkas. És nem is szívesen oltanám ki életét, de csak egy program, nem több. Kivártam és próbáltam támadni, azonban szinte nevetve kikerülte a vágást. A kardom visszakerült eredeti helyére és így kellett fogadnom a következő tánckört.
Mégsem, a farkas megállt és vonyított. Néztem mi lelte, de nem tudni. Vonyított. Megvágtam egyszer és tovább vonyított. Még kétszer belemélyesztettem kardom és szépen megindult életereje lefelé. Csak vonyított tovább. Valószínűleg program hiba lehet.

by **Noxy** Kedd Okt. 29 2013, 13:52

Csak most vettem észre, hogy ezt a nagy bestiát Wolfmothernek hívják. Ez akkor nem is falkavezér, hanem farkasanyuka. Biztos látta, hogy a "kicsinyei" egy részét önvédelemből semmivé tesszük, így visszahívta a megmaradtakat, hogy maga intézzen el minket. Így már világos, bosszút akar állni a megölt farkasokért. Hiába állhat rajtunk bosszút, először is a "kölykei" kezdtek ki velónk, másrészt meg éppen vadászaton vagyunk, és számunkra ő már egy nemes zsákmánynak számít, ahogy Yuichi mondta. Meleg érzés fogott el megint a gyomromban, a szörnyetegem jólesően mártózott benne. Természetesen tudok uralkodni az érzéseimen, főleg amikor csatába vonulok. Nem szabad, hogy az érzelmeink eluralkodjanak rajtunk, mert az ellenségeink ezt észreveszik, és vissza is élnek ezzel. A Wolfmother azért elég primitív volt ahhoz, hogy felfogja a belé programozott állati ösztöneivel, egyáltalán mi is a gyengéd érzés.
Yuichi utasítására már mentem is bevégezni a dolgom. Amíg ő elszórakozik a Wolfmother fejével, én a testét támadott. Ahhoz képest, hogy kicsit nehéz a dolgunk vele, elég sokat vonyított. Mit csinál ez az állat? Ez valami programhiba lenne már megint. Régebben engem is elértek a bugok egy rövidke időre, de aztán alábbmaradtak. Néha már hiányoltam is őket, viszont nem vetne rám túl jó fényt, ha pont a társaságban következne ez be ismét, főleg Yuichi előtt.
A lábait vagdostam. Egyszer jobbra, egyszer balra, a farkasanyuka mindig felkapta a mancsait, akárhányszor belé vágtam. Hmm, tulajdonképpen visszaélhetnék ezzel a lehetőséggel... olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, támadtam mind a négy lábát. Addig szökdécseltettem meg a vágásaimmal, amíg végre elszédül, és felborul. Az életereje fokozatosan csökkent, mégis nehezen jutott el a vörös zónáig. Éppen hogy ezt elértük a támadásainkkal, a Wolfmother végre valahára felborult. Pont úgy, ahogy terveztem. A bokorból leskelődő kisebb kompánia döbbenten figyelte, miként győzzük le szép lassan az "anyukájukat". Egy-két dög már menekülésre is fogta a dolgot.
Most már nincs más hátra, mint megölni végleg. Ezt már inkább Yuichinek akartam meghagyni, had élvezze ő is a győzelem ízét a vadászatban.
- Na hajrá, Yuichi, intézd el, amíg vergődik! - szóltam az én jó vadászpartneremnek.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 12:48

Judy cselekvésre kért, és én ugyan miért is várattam volna meg, egy szúrást indítottam a pofája felé, de kitért előle, felkászálódott a földről és folytatta a vonyítást. Elindítottam felé egy újabb támadást
és talált! Azonban továbbra sem tűnt el, még egy nagyon kevés maradt életerejéből. Majd hirtelen hat fénykör jelent meg körülötte. Nem vagyok benne biztos, de ez egy hatszög csúcspontjaihoz hasonlatos ábra. A földről felemelkedtek és létre jött belőlük egy-egy oszlop. Ugatott kettőt a termetes farkas és felvillant az egyik oszlop. Mindegyik obszidián színű volt sötétek, mint a farkas bundája. A farkas vicsorgott és morgott, apró zizegési hang jött a kristályokból. Nem akartam kivárni, hogy mit csinálhat az a pár tárgy, neki rugaszkodtam egy támadásnak. Mielőtt elérhettem volna a farkas kellemes könnyed női hangon megszólalt - hiszen neked tetszik ez a lány - csapta a fejét a farkas Judy irányába és folytatta - nem öllek meg, emlékeztetsz a férjemre egykoron ő is... Szőrös pofája nyálas vicsorra húzódott, ahogy méregette szavai közben Judyt. Kardom markolatán a döbbenettől megereszkedett szorításom, és közel el is ejtettem. A hang, az értelem és amit mondott. Mi ez a teremtmény? - H-hogy.. h-hogyan? - próbáltam kérdezni dadogva. Nem hittem szememnek és fülemnek. A kristályok hirtelen pukkantak és a farkas átalakult, először egy nő alakját vette fel, nem egészében, csak úgy mint egy fekete massza, majd apró pillangóvá. Csapkodott párat szárnyával és ahogy a fekete kristályok visszahúzódzkodtak a földbe pár másodperc leforgása alatt a pillangó is úgy tűnt el. Az erdő sávja felől, női kacarászás hallatszódott és egy gyermeteg mondóka, aminek az elejét elfojtotta az, hogy nyeltem egyet ".. mindig együtt jár..". Döbbenetemben csak álltam és hangosat csörrent a kardom, ahogy kicsúszott elernyedt ujjaim közül. Ránéztem Judyra lassan, de így is tarkóig vörösödhettem. Hogy juthatott be az agyamba ez a teremtmény, és csak azért mert elkapott egy szálat máris meglovagolja? Hogy merészel turkálni bennem! A kacarászás és a szavak ismétlése is elhalkult és minden farkas eltűnt. Legalábbis egyet sem láttam, amikor újra felnéztem.
Merjek-e most Judyra nézni. Végül is csak egy pillanatnyi teketóriázás után megindultam felé, jobb túlesni mihamarabb azon bármi is következik.
- Nem találok szavakat – mondtam miközben a lábbelije orrát néztem – köszönöm segítséged a harcban.. és amit mondott – haboztam egy pillanatra. Felnézzek, vagy ne nézzek, felnézek – van benne árnyalatnyi igazság – mondtam már egyenesen rá nézve, bár szemem kapkodtam, de főleg azért, hogy nehogy felére értse, próbáltam csak tompítani az igazságot, de még a jelenet ellenére is korainak gondolom a teremtmény kijelentését.
- Tudod – léptem egyet előre és egy csattanást hallottam csak. Fent az életerő sávom elég nagyot csökkent, és bőven sárgába zuhantam. Lenéztem és egy csapda szorult a lábamra. Régóta nem éreztem elképzelt fájdalmat. Most azonban, csak úgy feltört belőlem egy kiáltás, robbanásszerűen, és kezemmel i csaptam egyet ijedtemben. Majdnem lekaszáltam a velem szemben álló hölgyet és ezzel útjára indítani egy lavinát. Szégyenemre újra inkább a födet, vagyis a csapdát néztem, ami szívta az életerőm. Hangtalan és megilletődve, ő vajon hogy élte meg, hogy majdnem lekevertem neki egy pofont? .. hangtalan és megilletődve guggoltam le elé és kinyújtottam a lábam, próbáltam leszedni az ádáz csapdát. Első felindulásra nem engedett.

by **Noxy** Szer. Nov. 06 2013, 12:09

Yuichi megtette a tőle telhetőt, mikor szóltam neki, hogy itt a megfelelő pillanat. Érdekes módon a dög mégis kitért előle. Ráadásul kicsit furcsálltam, hogy folyamatosan vonyított. Aztán még azok az obszidián oszlopok... itt mi a fene történik?
Mielőtt bármit is tehettem volna, hogy a fiú segítségére siessek, egyszer csak jöttek az újabb váratlan dolgok, amit a farkasanyából egyáltalán nem néztem volna ki. Olyan könnyedén, lágyan beszélt nőies , mintha egy színházban lenne. Mégis úgy tűnt, mintha gúnyolódott volna, mikor kijelentette hogy tetszem Yuichinak, és ezért emlékezteti őt, mármint a farkasóriást a megboldogult férjére.

Első reakció:

Nemhogy a Yuichi volt megdöbbenve, még én is úgy néztem rá a mobra, mint aki életében először látott volna farkast. Ám vele ellentétben én nem dadogtam, még csak meg se nyikkantam. Olyan voltam, mint egy lefagyott Windows 95-ös.
PUKK! Az oszlopok pukkantak és a farkas először egy árnyalakos nő alakjában volt, majd pillangóként elszállt az erdő irányába. Tisztán hallottam, amint a "Bábuci-bááá, két szerelmespár" című gúnydalt énekelte, ahogy elment.
A szörny lelkesen bólogatott a pillangó-kisasszony megmozdulásaira, miközben jómaga megdübörgette azt a bizonyos valamit a testemben, mitől éreztem azt a melegséget, amit nem éreztem még sose ezelőtt. Jó, talán egy nagyon picikét akkor, amikor a vidámparkban találkoztunk először Yuichival. De ő egy fehér hajú szadista volt, én meg egy üresfejű, szánalmas lolita, aki cukinak, hercegnőnek és mindennek hitte magát, miközben ha kellett, akkor dührohamában gyilkolt, ha nem kapta meg azt, amit akart. Érdekes... Yuichi miért nem emlékszik ebből semmire? De tényleg... talán valahogy nem bántam, hogy a véletlen kétszer is összehozott minket, akár magunk vagyunk, akár nem. Eme gondolatok dorombolásra késztette a szörnyemet.
Az incidens után csak néztem Yuichira, még mindig ugyanabban a pozícióban, mint eddig. Ami Yuichit illette, ő is hasonló helyzetben volt, ámbár ő nem meredt kővé, mint ahogy én. Őt is annyira meglepte a farkas-pillangó-asszony, hogy a pirosló orcájával, zavart beszédével már rám se mert nézni. Nem hibáztatom, a helyében én is ennyire megzavarodnék. A szörnyem kéjesen dorombolt.
- Nem találok szavakat. Köszönöm segítséged a harcban... és amit mondott... - Végre rám nézett. – van benne árnyalatnyi igazság.

Második reakció:

- Tényleg? - szólaltam meg végre. Az az érzés, amit eddig éreztem, mostanra háromszorosára nőtt. A sors akarhatta még ezt is: hát ez... ez nagyon-nagyon káposzta! Éppen hogy alig ismerjük egymást, és alig pár óra eltelik, már a levegő szikrázik közöttünk. Teljesen más, könnyed értelemben. Egy kérdés: miért gondoltam ilyesmire monst, mint a káposzta?
- Tudod - kezdte Yuichi, de nem tudta befejezni a mondatát, mert a zavart állapota befolyásolta őt fizikailag. Méghozzá egy csapta képében. Még egy váratlan fordulat: annak ellenére, hogy nincs nekünk fájdalomérzetünk ebben a virtuális fogolytáborban, Yuichi erdőrengetően felordított. Hangjára a bokorból leskelődő farkasok mind elmenekültek, a madarak felreppentek az égbe, más játékosok egymás nyakába ugrottak ijedtükben, a kisgyerekek elsírták magukat, a holtak felriadtak holtálmukból, a bugok megszűntek ijedtükben, felrobbant néhány játékos Nerve-Gearje, Kayaba Akihiko monitor figyelése közben ijedten leesett a székéből és lábát törte... na jó, igazából csak a madarak és a farkasok igazak ebből az egészből, bár mint minden játékos, kívántam Kayabának hasonló balszerencséket, amivel minket ítélt el azzal, hogy az ördögi játékába bezárt bennünket. Yuichi csapott a kezével ijedtében. Majdnem engem ütött le véletlen, de szerencsére meg sem történt ez. Az ilyesmit nem veszem magamra, mert váratlan esetekben, váratlan reakciókban, főleg ilyen események közepette előfordul az ilyesmi.
Yuichi nekiesett, hogy leszedje a lábáról a csapdát. Nem sikerült neki. Egyedül így meg soha nem fogja leszedni ezt... úgyhogy...
- Várj. Majd én leszedem.
Leguggoltam mellé, és megragadtam a csapda mindkét csapó-szélét. Szerencse, hogy erre árnyharcosként már képes vagyok, mint íjászként. Íjászoknak sajnos nincs erőpontjuk. Addig feszítettem a csapdát, amíg Yuichi kihúzhatta belőle a lábát, aztán elengedtem hirtelen. A csapda nagyot csattant a földön. Belerúgtam a kis folyóba, hogy más ne járjon úgy, mint szegény Yuichi.
- Jól vagy? - néztem rá kis aggodalommal. - Van nálam egy gyógyital, amit nemrég kaptam egy küldetésből. Igyál abból, és mindjárt jobban leszel.
A fiú felé nyújtottam azt a kis üvegcsét, és ha elfogadta, vagy nem, akkor felnézek az égre. Már elmúlt dél. Lehet, hogy már kora délután is lehet. Talán ilyen sokáig osontunk egy kicsit a csata előtt, vagy eddig viaskodtunk az ál-Wolfmotherrel?
Megint ránéztem a fiúra. Nem bírom ki azt a pár másodpercet anélkül, hogy rá ne nézzek Yuichira. Tehát tényleg igaz a mondás, hogy vannak szerelmek első látásra?
A mob szavaiban tényleg volt valami, és én részemről is elég kölcsönösek az érzelmek.
- Szerintem telepedjünk le valahová enni. Pihennünk kellene, hogyha még az esti vadászatkor megkíséreljük elfogni az erdő egyik legkövérebb vadját. Ám arra a dologra visszatérve... - Kicsit zavart voltam. - Neked van párod odakint, vagy idebent?
A szörnyetegem kapzsin szaglászott.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 06 2013, 23:36

Nem volt csoda, a farkas lány mondandója, megemészthető számomra, vagy csak én vagyok ostoba? Nem tudtam mitévő legyek, a habozás rám telepedett, akár a hegyek. A súly, amit most éreztem, és az hogy elárulták bensőm egy szegletét, ez olyan volt, mintha levágták volna és megették volna életem tortájának egy szeletét.
Ott álltam a lány előtt, akiért talán jobban dobogott eddig az, mint amit valaha is hittem hogy tud, felnéztem és hallottam őt, azt. Ahogyan nézett.
Apró dallam zengte be bensőm, szavainak nyomán tapogatóztam fensőn. Mit érdemelhetne ez a lány, vajon engem? Vagy egy jobb sorsú herceget?
Kitudja.. tudatára akartam juttatni, de e helyett csak a lábamon hallottam csattanni, a csapda mely megköt és ott tart, előtte, a kedves előtt remélem ez örökké így tart.
Hisztim és próbálkozásom reménytelen, nekiveselkedem, hogy újra enyém legyen, de nem! Nem enged a bitang szerkezet, csak fogva tart és gyötör a szemtelen.
Judy, a helyzet megmentője, a gesztenyebarna hajtincsek, ahogy cirógatják lábam és kezem, eljő.. reménytelen, vagy nem reménytelen?
Nem reménytelen, a csapda enged keze érintésének. Lábam szabad engedetlen, esetlen. Csattant újra a szörnyeteg, féltem, hogy bekebelezi Judyt, de nem! Szerencsére nem! Nem tett mást, mint egy rugaszkodással útjára eredt és a csatorna mélyén ragadt örökre ernyedten.
Mosolyogtam. Csak ültem ott előtte, talán karjai körül fontak? Nem tudom, a sokk, a kábulat hatással voltak. Csak ültem és hallgattam szép szavait, valami elém került, talán egy sztalagmit? Nem! Egy ital volt, szomjas vagyok, tudtam akkor és most is. Mikor is van, hisz most van most. Felemeltem kezem és elvettem az üvegcsét, ajkaim közül halkan súrlódtak a szavak - köszönöm, Judy - megittam, szinte egy húzásra, de miért érzem úgy magam, mintha várnék a nyúzásra?
Nem tudom.. de tudom.. Szeretem őt? Talán, nem tudom, minden olyan zavaros, egy könyv és lapjait látom magam előtt, olvassa valaki, az a valaki én vagyok, a leírtak? Igazak, mind egy szálig, nem is lesz ez másképp mostanáig.
Szavai mézként csöpöghetnének, azonban nem, reálisak és valósak, ennünk kell, hogy bírjuk az esti vadászatot. Miért is nem inkább kedveltem meg a halászatot.
- Jól vagyok, és egyre jobban, nézd, nem csak az életerőm, de a kedvem is új lángra lobban - mosolyogtam vidáman már. - Maradjunk itt, hangulatos ez a kis tisztás, jobb lenne, mint újabb egy óra gyaloglás. Éhes is vagyok már rendesen - levettem a sisakom és hajam elzuhant a súlyától valamikor kioldozódhatott - az ebéd aztán jó finom pörkölt legyen.
Ahogy felhozta, hogy térjünk vissza a szavaira, igen a farkas anyó, aztán tudta, hogyan akasszon fel az agyaraira. Arcomat némi pír színesíthette, de álltam Judy tekintetét - nincsen egyik helyen sem - ráztam meg fejem tetejét. - És tényleg - mondtam a szemébe mosolyogva, kezem a vállára téve - a lényeg, most először is. Készítsünk pörköltöt, lesz ördög szósz is! - kicsit lejjebb csúszott a kezem és felkarját megsimítva kezem róla levéve.

by **Noxy** Pént. Nov. 08 2013, 14:00

Megtettem azt, amit meg kellett. Kiszabadítottam Yuichit a csapda fogságából, amely már azóta a meder mélyén bánta azt, miért gyártották. Yuichi elfogadta az italt, amit egy pillanat alatt megivott. Ettől vissza is nyerte erejének nagy részét. Egy jó ideig csak néztünk egymásra. Már tisztán tudtuk egymásról, azt, amit már tudni kell. Emellett már elég éhes voltam... összefut a nyál a számban már egy jó ideje, és ez szó legszorosabb értelmében értve.
Végül közös egyetértésre jutottunk: itt maradunk ebédelni.
- Gyorsan végzünk, ha én megcsinálom az őzpörköltet, amíg te megcsinálod a szószt - javasoltam a fiúnak, közben egy-két nyálcsepp lecsurgott a számon. Megtöröltem a számat, de úgy tűnik egyre több nyál termelődik. Mikor a fiú megérintett, megint valami bizsergés járta be a testem, amire a szörnyem még jobban rázendített a dorombolásra. De azért rögtön levette, mintha ettől zavarba érezné magát. Kicsit én is zavarban voltam, de jólesett az az érintés. Megint megtöröltem a számat.
Átvettem Yuichitól a sisakot, csináltam egy kis tábortüzet, aztán nekiestem az őzpörköltnek. Hogy a főzőcskézést is hangulatossá tegyük, ideje végre közelebbről is megismerni egymás tulajdonságát.
- Nos, ha volt is legalább egy szerelmed, elég szerencsés fickó vagy - mondtam a fiúnak, bár hangom kicsit bugyborékos volt. - Nekem se voltak komolyabb kapcsolataim, de még szerelmem sem. Ha nagyon pasizós lennék, akkor is nagyon válogatnék. Nem szeretem a felvágós, hősködő szépfiúkat, meg a nagyon agresszívakat, a lusta bulizósokat sem. Magamat olyan okos, ügyes, őszinte, kedves fiú mellett képzelném el, mint te. - Nah, ezt azért túl korai lett volna mondanom. Fene tudja mit hoz a jövő. - Bocsánat, ne vedd tolakodásnak. Én... - Elcsuklott a hangom, mert nagyon elkezdett folyni a nyálam. A fene egye meg! Pont a legrosszabbkor. És éppen akkor, mikor, éppen főzöm is az őzpörköltet. Az a szerencse, hogy nem csöpögött bele az ételbe. Nem is az a legnagyobb probléma, hanem az, hogy épp akkor kell valami nyálrohamnak történnie, amikor éppen a frissen megismert új barátommal (vagy több, mint barát első látásra) beszélgetek. Nagyon cikis helyzet!
Elővettem az inventorymból az egyik kendőmet, ami éppen az ilyen balesetekre volt félrerakva. Szorosan a számhoz tartottam, hogy a nyál ne folyjon vagy csöpögjön oda, ahová éppen nem kellene. Nagyon szégyelltem magam ettől. Csak nem egy újabb bug?
- Egek! Ezer bocsánat! Nem tudom, mitől van ez, máskor nem szokott ilyen előfordulni - szabadkoztam rózsaszín orcával, szavaim szinte dünnyögések voltak a kendőből. Még ettől is sok nyálam gyűlt össze, majd folyt ki a számból egyenest a kendőbe.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 12 2013, 23:09

Előbb nem tudom mi üthetett nyelvembe és még egészen gondolataimra is kihatott. Valahogy ki akartam adni magamból a hirtelen felgyülemlett kényszert, vagy inkább a zavart. Zavarban voltam még mindig, amit a farkas beszélt, vajon mire gondolhatott, azzal a múlt idővel és, hogy olyan vagyok, mint a férje. Ismerem a jövőbe látó képességem, tudom jól bármi megeshet, ha lehunyom a szeme és látok valamit, arra van némi esély, hogy meg is történik. És ezt ébren átérezni, furcsa és maga módján még egészen kellemes is. Judy hangja rángatott ki a révületből. Máris odafigyeltem rá. - Egyetértek, de azért szólj, ha segítségre volna szükséged - nyújtottam a sisakot. Egy pillanatra összeértek ujjaink. Lehívtam menüm és elővettem a szószhoz a hozzávalókat. Nem sok időm volt rá, még a levegőben egy mozdulattal apróra szeleteltem őket és hozzá adtam a csípős alapot, ami további két mozdulat volt és mielőtt az egész a fölre ért volna eltüntettem felszereléseim közé a máris kész szószt.
Judy azonban szerencsére beszédesebb volt, és neki nem ilyen sitty-sutty gyors elfoglaltság jutott. Bele is pirultam, sőt az orrom vére is megindult. Piros pixelek potyogtak orromból, pontosan az esete vagyok, mégis csak igaz, vajon minden, amire gondoltam, vagy minden, amit a farkas mondott? Ennyitől elpattant egy ér bennem, hogy szeretne mellettem lenni, a kellemes döbbenet végig szánkázott gerinc oszlopomon és nemcsak karomon, de hátamon is felálltak az apró szőrszálak. Kellemes érzés telepedett rám, annak ellenére, hogy folyt digitális vérem.
- Bocsi itt is, semmi baj, neked a nyálad csöpög, nekem a vérem - hangos gyomorkorgás - vajon.. lehet ezért. És odaültem a rögtönzött bogrács mellé. Néztem, ahogy készül a pörkölt alap és majdan a hússal hogyan párosítja az eddig elkészülteket. Figyelmesen néztem, ugyanis nem tudtam főzni ilyesmit, és ha egy nap szeretném meglepni nem árt a tudás hozzá, még most alig tudnám pár aprósággal meglepni. De igen itt az alkalom arra, hogy megismerjem is miért ennyire vonzó és mégis, mi az, amiért ennyire óhajtom látni. Hisz vannak lányok, akikre ránézek, csinos és kész, megyek tovább. Alig pár hete volt, hogy Himét átkaroltam, és azelőtt alig pár hete volt, hogy féltem attól az embertől mai napig. Chan is, amikor olyan rossz bőrben volt és segíthettem rajta, már akkor megnyitotta előttem a változás felé vezető utat. Nem kell tartanom a Csuklyástól, bátran ismerkedhetem. Nem fogja megölni szeretteim.
- Judy - néztem rá, amikor a kendőt a szája elé tartotta - mesélj magadról egy kicsit kérlek, adok azért támpontot is, mi az amiket szeretsz, miket szoktál itt csinálni. Bármi érdekel. El tudnék képzelni veled, könnyedén akár egy.. - romantikus vacsorát, nem mondhatok neki ilyet, még a végén gyengének tartana, pedig nem hiszem magam annak, csak súlyosan szeretet hiányosnak? Talán így szoktak fogalmazni - táncos mulatságot is. Szeretsz táncolni? - kérdeztem érdeklődve és tágra nyitott szemmel, miközben őt néztem, ahogy mozog, a kezének mozdulatait és persze kicsit részben a bogrács tartalmát is. Hisz az éhség érzet már itt kopogtat.

by **Noxy** Szer. Nov. 13 2013, 13:03

Amíg nekem a nyálam csöpögött rendesen, Yuichinak a vére kezdett folyni, miközben nekilátott a szósz elkészítésének. Csodálkoztam is rajta, mert ez egy olyan játékvilág, ahol a fájdalomérzetmentesség mellett még vérünk se szokott igazán folyni, csak a pixelek. Nem gondolkoztam el azon, hogy lehetett ez, mivel én azzal voltam elfoglalva, hogy elkészítsem a pörköltet, valamint a számhoz tartsam a kendőt, amíg folyt a nyálam. Kicsit teljesen összezavarodtam. Vagy a főzőcskézés mellett járó problémával, vagy az éhségtől, vagy attól, hogy Yuichi olyan szemekkel néz rám vérző orrával, mintha fel akarna falni (a szörnyem örül ennek)... kondenzcsík... kondenzcsík... miért jtu ez az eszembe? Talán kellene nekem? Mire is kell? Valamire, de nagyon kell az a kondenzcsík!
Arra járt egy nyúl. Ránéztem, aztán megszólítottam.
- Nyúl! Kellene nekem egy kondenzcsík! Indulj el a boltba, és vegyél kérlek nekem egyet. Kapsz egy répát, ha megteszed.
A nyúl néz.
- Hmmm. Akkor két répát kapsz, és nagyokat.
A nyúl mozgatja az orrát, és vakaródzik.
- Na jó... tízet kapsz! Tíz, nagy, ropogós répát.
A nyúl elügetett.
Magamhoz tértem. A nyálam már nem folyt, elvehettem a kendőt a számtól. Egy biztos: vagy a Yuichi ejtett zavarba, vagy az éhség tette ezt velem. Furcsa dolgok történnek ebben az erdőben. A tündérpillangóvá átalakuló farkasmama után már ezen nem is tudnék csodálkozni, mégis továbbra is furcsa dolgok és bugok áldozataivá válunk. Ezt az erdőt valami igazán titkos, misztikus dolog fedi körül.
Nem törődtem vele, hogy Yuichi talán nem volt egészen őszinte azt illetően, hogy volt neki valakije, vagy valakijei. Engem az ilyen múltak nem érdekelnek, és nem is tesznek engem féltékennyé. Ha mégis mostanáig van ilyen kis drámai esemény a fiú körül, azt majd ő eldönti, hogy mit akar igazából. Nekem fontos, hogy boldog lehessen azzal, amit szeret csinálni, és azzal, akit igazán szeret. Lehet, hogy talán ezt a vidámparkos dolgot előbb vagy utóbb meg kell említenem neki. A kérése volt az, ami igazán kizökkentett ebből az egészből. Senkinek, de még Channak, Kurokotonak, vagy bármelyik más közelebbi barátomnak soha nem meséltem magamról igazán, és mostanság sem nagyon akartam ezt. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy ideje végre valakinek mesélnem magamról. Miközben folytattam a pörkölt készítését, belefogtam.
- Tulajdonképpen az igazi nevem Judy Sarnatrina, és én egy művész vagyok. Legalábbis még nem teljesen hivatalosan, mivel még végzős egyetemista vagyok Tokio egyik legnevesebb művészeti akadémiáján. Érdekes, mert magyar származású vagyok, brit és japán állampolgársággal. Az igazi szüleim születésem után meghaltak egy balesetben, és brit házaspár fogadott örökbe, akikkel alig négy-öt évvel ezelőtt költöztünk Japánba munka és iskola miatt. Emellett keleti harcművészetekkel is foglalkozom odakint, mint hobbi és sport. De ez nem látszik most rajtam, mert az ilyesmit legátol a játék. Majd talán sikerül az akrobatikámat felhúzni annyira, hogy visszanyerhessem régi valós formámat. De legalább még mindig ugyanúgy tudok rajzolni és írni. Most sok mindent nem tudok csinálni küldetéseken és bossolásokon kívül, viszont egy Viharmadár Páncélja nevű páncélboltot vezetek egy harcos segédletével.
A táncos mulatságok megemlítésére könnyed pirrel az orcámon elmosolyodtam.
- Igen, szeretek táncolni. A nagy zajos, modern, dübörgős bulikat nagyon utálom, de az olyan táncos mulatságokat mindig is szerettem. Két éve a nevelőszüleimmel voltunk egy velencei jelmezmulatságon, amire az apám főnöke hívott meg minket. Életemben az volt az első és egyetlen olyan élmény, amit soha nem felejtek el, és olyat többet nem is élhetnék át. Reneszánsz kor, szép hosszú, uszályos báli ruhák, azok a könnyed olasz zenék, fényes bálterem... néha szívesen élnék a régebbi korokban, amikor még az emberek normálisabban beszéltek egymással, a lányok erkölcsösebbek voltak, még a KA-hoz hasonló emberek is tisztességesebbek voltak a maiakhoz képest... és mikor még egyáltalán nem létezett egy olyan gép sem, aminek feltalálása nélkül nem lenne most SAO.
Eszembe jutottak a nevelőszüleim. Őket is már nagyon régóta nem láttam. Legutoljára egy szerverleállás során találkozhattam velük, akkor is csak alig öt percre. Ha nem lett volna olyan kockázatos, hogy levehessem magamról a NerveGeart, akkor talán fogtam volna azt az ördögi ketyerét, kivágtam volna az ablakon, s Annáékkal maradtam volna. De ez az egész rólam és az életemről szólt. Ha én is és ők is szeretnék, ha élve és teljes épségben visszatérnék hozzájuk, akkor muszáj elérnem a századik szintet, addig nem juthatok haza semmilyen körülmények között sem, de még a szerverleállás esetén sem. Belépésemmel KA idekötött engem. Amíg nem jutok el a csúcsig, addig KA szánalmas kis játékszere vagyok, akit saját kedvére meg is ölhet. Sajnos Yuichi is az ő bábja, akár a céhem minden egyes tagja, Mogorva a boltomban, az összes játékos Aincradban. Jon a nevelőapám annyira vissza akart kapni, hogy képes lett volna erőszakkal levenni a fejemről a sisakot, vagy elvágni a zsinórokat. Szegény pont akkor törte el a lábát nem verekedő-típusú dulakodás közt, mikor a szerver ismét elindult, és újra itt találtam magam a virtuális valóságban.
Nem sírtam el magam, de a szemeim így is csillogtak. Szomorúan levettem a tekintetem YUichiéról, és kevertem tovább a pörköltet az üstként szolgáló sisakban.
- Bocsánat, csak ezek az emlékek... nem érdekes. Éppen ezért sem szoktam nagyon beszélni magamról másoknak. Senki nem ismer engem igazán, de még a legjobb barátaim sem. Mégis úgy érzem, hogy azok se igazán foglalkoznak velem, de elvárják, hogy én foglalkozzam az ők problémáikkal. Lehet, hogy nem éppen az intellektuel hozzáállásaim az oka, hogy nem barátkoznak velem... bocsáss meg Yuichi, remélem, nem nyomasztlak el.
A szörnyem morgott.

by **Mirika** Vas. Júl. 20 2014, 02:02

Tűző napsugarak bombázzák a nyári hőségben a mező zöld füvét, a szellőtől remegő bokrokat. A forróság elviselhetetlen, minden létforma árnyékba húzódva igyekszik átvészelni a déli kánikulát, a pechesek pedig kétségbeesetten kutatnak, hátha akad még egy magányos fa, mely oltalmat adhat. A 10. szinten, a szafari nyugati területén efféle időjárás uralkodik éppen. Nem való se embernek, se állatnak a fojtogató meleg. Egy, csak egy legény, vagyis leány van talpon a vidéken. A távolból csupán apró körvonalai látszanak, ahogy higgadt léptekkel rója a köröket. Árnyékot nem kell keresnie, megadja azt számára rózsaszín napernyője, melyet szórakozottan pörget feje felett. A lágy fuvallatok olykor-olykor belekapnak copfba kötött hajába, vagy meglobogtatják rövid szoknyáját. Ruhát alig visel, öltözéke a lehető legszellősebb. Rendületlen, már-már elmebeteg mosoly virágzik arcán, tekintete pedig meg nem áll, jobbra-balra pillant felváltva, fürkészi a magas füvet, a bokrokat, a fákat. És dúdol. Valami ostoba popsláger dallamát hümmögi egyfajta pótcselekvésként. Nem látszik rajta, de erősen koncentrál. Szabad kezében egy tőrt tart, melynek pengéjén meg-megcsillan a napfény, ahogy járás közben billegteti. Felpillant az égre egy pillanatra, így a napernyő hátrabukik, és láttatni engedi a feje tetején csücsülő macskafüleket, melyek szeméhez hasonlatosan élénken mozognak, kutatják a hangforrásokat. Ártatlannak látszó jelenség, mégis van egyfajta fenyegető kisugárzása. Látni rajta, hogy veszélyes. Olyan kisugárzást kelt, mint aki könnyeden, erőfeszítés nélkül alázná meg a legerősebb harcost is, miközben gyerekesen kuncog és okít. A kislány, aki halálos játékot játszik. Számos szintfőnök vére szárad már kezén, a mobok valósággal rettegik nevét. Mii-nyan, a boss-slayer. Táncol, s közben követhetetlen sebességgel méri rád a sebeket, mire észbe kapsz, már miszlikbe aprított.
- Na jó, elég lesz, legem van a drámai hangodból >.> - szóltam rá a narrátoromra bosszúsan. Hogy tud ez ennyit süketelni? Ráadásul tuti, hogy a pofázása miatt nem jön elém egy préda sem, márpedig a húskészletem kimerülőben van, szóval kelleni fog valami vadhús, amit aztán megfőzhetek majd mondjuk holnap ebédre :3 Ma már így is csak egy saláta van bennem, mert ami még husi maradt, azt estére tartogatom. Elvégre Anat elé nem fogok holmi abrakot lerakni az asztalra, és nem is lehettem olyan pofátlan, hogy azt mondom, hozzon egy kis halat. Amúgy se volt gusztusom a halhoz most Rolling Eyes

A horgászattal szemben a vadászattal rengeteg tapasztalatom volt már, mióta elértem a főzés jártasság tűrhető szintjét, azóta próbálok vadászni finomabbnál finomabb húsokra. Nem mindig itt, sőt, ez lenne a legutolsó hely, ahol amúgy vadásznék, mert annyira random, hogy mi kerül szembe az emberrel. Teszem azt a Kezdetek Városa környékén rengeteg a vaddisznó, aztán ismerek egy barlangot, ahol rengeteg béka tanyázik, de itt... hát, akármi jöhet szembe. Mondjuk most nyúlra fentem a fogam, a húsa nagyon finom volt megfelelően elkészítve, márpedig olyan nincs, hogy én rosszul készítsek el valamit :3 Voltak spéci fűszereim, amiket - szerintem - csak én tudtam, legalábbis máshol, másnál még nem láttam azokat a kombinációkat, és olyan fincsi pikáns ízt adtak a húsoknak *.* Heh, egy vagyont kereshetnék húsos szendvicsekkel, komolyan mondom. A majonéz meg a szójaszósz tök pite volt ezekhez képest. Megérte próbálgatni, elég sok alapanyagom ment rá el mondjuk pocsékba, de hát áldozatok nélkül most nem lenne meg az ínyencségi faktor a kajáimban. Most újabban valami extra csípős szert próbáltam kikísérletezni, hogy Anat kedvében járjak vele, de még nem volt az igazi. Szét akarom égetni a nyelvét Cool

- Hopp! - mozgást észleltem a szemem sarkából, és abban a pillanatban már reppent is a késem, de csak a földbe fúródott. Nem találtam el >.> Kénytelen voltam végignézi, ahogy a kistestű, vinnyogó állatka elfut a fű rejtekébe bújva, szóval ez így ugrott. Mindegy, ebből amúgy se jött volna túl sok hús, bár hallottam olyanról, hogy egészen picike állatokból is négy-öt főre elég alapanyagot lehet kinyerni magas vadászat szinttel. Vajon az enyém elég magas ehhez? Hát, fene tudja Suspect

Mindegy, odabaktattam a tőrömhöz és felvettem, majd letisztogattam a pengéjét a rátapadt földtől, aztán megráztam. Sóhajtottam egyet, és indultam tovább, nem messze volt egy nagyobb bokorcsoport, ami ideális búvóhely volt ebben a hőségben. Nem siettem, kényelmes léptekkel közelítettem, és próbáltam csendes is lenni. Nem akartam kifáradni, a meleg elég rendesen kiszívta az energiám, már elfogyott az első kulacs vizem a kettőből, pedig alig fél órája voltam itt. Mondjuk elég ciki, hogy ennyi idő alatt nem sikerült még semmit sem fognom. Megverem a narrátort >.>
Jól sejtettem, valami, vagy akár valamik voltak a bokrok között, nem csak a szél mozgatta meg az ágakat és leveleket. Mosolyom szélesebbé vált és lopakodó léptekre váltottam. Jártasságom nem volt hozzá, de az óvatosságom igen, szóval lépés lépést követett, és közelebb osontam. Erszényemből elővontam egy dobótűt, és a megfelelő mozdulattal felemeltem, hogy aktiválódjon a sword skill, amit még íjász koromban tanultam. A terv az volt, hogy felijesztem vele az állatot, és aztán a késemmel, hát vagy utánaugrok, és levágom, vagy azt is hajítom, miközben még a levegőben van, és nem tudja kikerülni :3 És igen, a levelek között ott volt a vörös indikátor... remélem... nem játékos... bár... ha az is, akkor legalább jót tettem a világgal Rolling Eyes

Szóval kiengedtem a levegőt, amit eddig visszatartottam, és becsuktam egy pillanatra a szemem, majd ahogy felpattant, azzal a lendülettel el is hajítottam a tűt, majd megvárva, merre ugrott a célpontom, erősen koncentrálva utána dobtam a késem.

[csirke]

by **Shukaku** Hétf. Jan. 05 2015, 17:40

Akae

-Nem tudom Timidus, egyszerűen nincs kedvem már csirkézni. Tudom, hogy csak az az egy hiányzik a teljesítményhez, de hát mit tegyek, ha egyszer nem akadnak ssirkék az utunkba? Tudod jól, hogy a csirke nem járkál csak úgy el mindenhova… vagyis… vagyis pont, hogy eljárkál, és így még azt sem tudom, hogy hol kellene pontosan keresnem. Uncsi lesz ezt így egyedül játszani. Talán… Junt kellene meggyőzni. Legutóbb mesélte ugye a szafaris terveit, szóval akár ki is mehetnénk szafarizni, és megtudhatnánk, hogy neki megvan-e a kellő szintje ahhoz, hogy magasabb szintekre jöjjön velünk. Talán úgy kellene, hogy az alacsonyabb szintűek is tudjanak ott vadászni, csak éppenséggel ne tudják elfogni a magasabb szintű vadakat. Az úgy sokkal jobb lenne. Persze tudom, hogy nem olyan nehéz megszerezni a mester szintet, nekem is nagyon hamar megvolt. Jujj Timidus! Emlékszel Akaera? Tudod, aki lovagolni szeretett volna a hátadon. Szóval… tudom, hogy nagyon kedveled, mert ő találta ki, hogy neked nem kell feltétlenül repülnöd ahhoz, hogy én a hátadon lovagoljak. Ugye sokat fejlődtem azóta, Timidus? Már egyszer sem esek le, ami azért nagy szó ahhoz képest, ami először volt. Na mindegy, szóval legyen úgy, hogy elmegyünk a nyugati részre, megpróbáljuk elfogni a manócskát, mert az már nagyon régóta nincs meg nekünk, és szólunk Akaenak is, hogy ő is jöjjön velünk, utána pedig beszélünk Junnal. Mit szólsz?
-Ez a te napod Shu, azt csináljuk, amit te szeretnél.
-Hát akkor eldöntöttem, és ez lesz. Már írom is a levelet.

Kód:: Kedves Akae! A Szafari Nyugati részének bejáratánál várunk rád egy kis sétálgatásra. Most megmutathatnád, hogy hogyan tudod használni a fegyvered. Üdv: Shu és Timidus

by **Akae** Kedd Jan. 06 2015, 20:22

Akae éppen kint játszadozott a kezdetek erdejében mikor megkapta Shu-tól az üzenetet. Gyorsan el is olvasta a levelet és már írta is neki a választ.
- Szia, nagyon szívesen jövök ha most elindulok akkor úgy nagyjából pár órán belül oda is érek.
Majd gyorsan el is küldet a levelet, és útnak is indult. Út közben nem ált meg sehol hanem egyenesen Shuékhoz ment. Elég hamar oda is ért, de eleinte a térkép alapján sem találta Shuékat. Próbált nézelődni és a térképet is nézni közben, de végül azért sikerült megtalálni őket és mikor meg látta Timidusz a távolban tudta hogy Shu sem lehet messze, és integetett nekik. Mikor közelebb ment hozzájuk illedelmesen köszönt.
- Sziasztok, hogy vagytok? Örülök hogy gondoltatok rám.
Mosolygott a kislány, majd kíváncsian nézett Shuékra hogy vajon merre is fognak menni.
- Megint keresünk állatokat? Nagyon jó lenne és és talán a Gladiátorral még egy Ritka állatot is sikerül majd látni.
Mesélte boldogan Akae Shuéknak, igaz nem volt benne biztos hogy ez tényleg így is fog történni, de ennek ellenére határozottan mondhatta hogy mindent meg tesz majd ennek az érdekébe. Kicsit izgatott volt ezért ellenőrizte hogy mindent elhozott-e amit el szeretett volna, de minden itt volt. Majd fel is szerelte a hátára a fegyverét hogy bármikor amikor szükség lehet a képességére gyorsan tudja alkalmazni.
-Képzeld azt tervezem hogy arra használom fel a Gladiátort hogy közelebb mehessek az állatkákhoz és így jobban meg tudjam őket figyelni, szerinted ez jó ötlet?
Kérdezte lelkesedve Akae hátha a nem mond túl nagy butaságot. És talán ezzel a technikával van a legtöbb esélye Hiúzt látni.

by **Shukaku** Kedd Jan. 06 2015, 20:52

-Pár órán belül? Honnan kell kikeverednie, egy kazamatából?
-Vagy éppenséggel a kazamatákon keresztül akar eljönni idáig.
-Nem hiszem, hogy gyalog jönne el idáig. Azért rengeteg mobbal kell megküzdenie, meg ugye némelyik kazamatában elég sötét is van, és mindenki tudja, hogy a Hazatérés Kristállyal egyszerűen kimondja az adott szinten lévő város nevét, és akkor azonnal odateleportál, onnan pedig minden városhatár maximum fél óra gyaloglás…
-Ugye nem akarunk órákon át itt állni és várni rá? Az teljes időpocsékolás lenne.
-Nem, dehogy is! Ne aggódj Timidus, tartjuk a napirendet… csak egy kicsit felcserélve. Ha már szafarit ígértünk neki, akkor tartjuk a szavunkat, és nem fogjuk el előtte a manót… szóval mit szólnál ahhoz, ha most hazamennénk, megebédelnénk, utána pedig visszajönnénk ide. Addigra talán ő is ideér. Tudom, hogy kicsit később szoktunk ebédelni, de ennyi pici eltérés még neked sem baj… ugye?
-Ez a te napod Shu. Ha fel kívánod borítani a napirendedet, akkor az is a te felelősséged lesz. Számomra lényegtelen, amíg ezzel nem sodrod bajba magadat.
-Hát… izé… köszönöm… azt hiszem…
Így hát párosunk várakozás helyett elköltötte az ebédjét, és még így is bőven visszaértek mielőtt Akae megérkezett volna. Mikor azonban megérkezett, akkor lelkesen köszöntötték ők is.
-Szia, persze, hogy gondoltunk rád, ne butáskodj. A múltkor is olyan jól elvoltunk…
A Gladiátor ecsetelésére Shu lelkesen bólogat, bár úgy, hogy semmit nem tud arról, hogy mit is beszél a lány. Timidus viszont, aki már tudja, nem igazán bólogat.
-A fegyver leírása szerint csak egy támadásig működik, ami pár másodperc. Nem hiszem, hogy ez elég idő lenne ahhoz, hogy állatok közelébe lopakodj. Kipróbálni viszont kipróbálhatod, talán működik küzdőtéren kívül is.

by **Akae** Szer. Jan. 07 2015, 19:40

Mikor Timidusz elmondta Akaenak az elméletét a kislány is kicsit átgondolta ezt, de véleénye szerint csak a combat probléma léphetett fel.
- Hát... szerintem ha tudom használni itt akkor addig amég nem támadok, legalábbis én így értelmeztem... Mondjuk Timidusz te sokkal bölcsebb vagy nálam biztos neked van igazad.
Persze mélyen legbelül Akae remélte hogy neki lesz igaza de ezt nem akarta beismerni senkinek.
- Heh... fárasztó volt az út idáig, attól a sok sötét katakombától még mindig ráz a hideg.
Panaszkodott Shuéknak, muszáj volt a katakombákon át jönnie mert azt hitte hogy a teleportkristály csak a kezdetek városára működik.
- Ti biztos korán keltetek ha ilyen hamar ideértetek, ahogy megkaptam az üzeneted Shu rögtön indultam csak összeszedtem egy két apróságot, meg egy kis ennivalót mert még nem ebédeltem és ugyebár korgó pocival nagyon nehéz állatot keresni mert mind elfutna előlem.
Mesélte Akae, de végig a szokásos vidám hangnemében.
- Sokat segített a lámpás amit tőletek kaptam. Tényleg te kaptál valamit karácsonyra?
Nem volt benne biztos hogy az eventen kívül itt szokás-e ajándékozni.
- Tényleg Timidusz, Shu kérhetek egy kis segítséget? Ugye az arénában tapasztalhattátok hogy elég lassú vagyok... ezt tudnám kompenzálni kicsit a köpenyem újra pontozásával szerintetek érdeme rááldozni az erőmből pár pontot hogy kicsit gyorsabb legyek? 6 db pontom lehet jelenleg rajta ebből 5 erőn 1 gyorsaságon van segítenétek ezt újraosztani?
Nézed kiscica szemekkel a kislány Shuékra és remélte hogy valamelyikük tud neki segíteni.
- Először arra gondoltam hogy úgy rakom újra hogy 3-at fegyverkezelésre és 3-at gyorsaságra de az 17-re csökkentené az erőmet. Az talán túlzás nem?

by **Shukaku** Szer. Jan. 07 2015, 20:05

-Ezt én sem tudom Akae, ki kell próbálni, és akkor megtudod. Hiába lennék bölcs, amíg nincs tapasztalatom az adott fegyverrel kapcsolatban, addig én is csak találgatni tudok. Az pedig nem mindig biztos, hogy nekem van igazam. Én is tévedhetek.
Arra, hogy Akae valóban a kazamatákon keresztül jött, Shunak elállt nemcsak a szava, de a lélegzete is. Persze Timidusnak nem, hiszen ő fel is vetette, számolt a lehetőséggel, lévén tudja, hogy az emberi butaság és figyelmetlenség, valamint a tudatlanság igenis határtalan, vagy legalább is erősen közelít a végtelenhez. Szóval a kislány nem is találta meg a hangját egy ideig, ám ezalatt Timidus legalább elmagyarázhatta a pontok elosztásának minden csínját és bínját, legalább is azt a részét, amit ismert.
-Az ellenfeleid folyamatosan változnak, így nem érdemes ellenük pontozni. Mindig önmagad ellen pontozz. Te ismered a legjobban önmagadat, és ha egy olyan ellenfél ellen is győzni tudnál, aki minden lépésedet ismeri, akkor nincs olyan, aki ellen lenne esélyed, és ne tudnád legyőzni. Emellett a saját szinted ellen pontozz, mert az a megfelelő összehasonlítási alap. Ha a te életpontjaid és páncélpontjaid mellé megfelelő a tizenhét pontnyi sebzés, akkor nem túlzás. Az én pontozásom kiegyensúlyozott, és a felszereléssel alakítom valamelyiket magasabbra, ami az erősségem. Így ha eltűnik a felszerelés, akkor sem vagyunk túl nagy hátrányban, míg azok, akik egyes statjaikat kizárólag a felszerelésből építették, ők igen.
-Akae… nem kell mindig végigjárnod a kazamatákat ahhoz, hogy eljuss egy szintre. A kazamata veszélyes, még a végén valami bajod esik. Te is kaptál Hazatérés Kristályt. Miért nem használod azt?
Nyögte ki végül Shu, amikor legyűrte az értetlenkedését.

by **Akae** Csüt. Jan. 08 2015, 10:21

- Értem ha majd adódik rá lehetőségem akkor majd kipróbálom.
Mosolygott Timiduszra a kislány, és közben átgondolta hogy vajon rögtön azzal kezdje vagy előbb keresgéljen simán.
- Hm... Azt hiszem értem mit mondasz Timidusz, de szerintem a szintemen a 17 sebzés az kicsit inkább lesz 20 és akkor 10 gyorsaság. Talán így kevésbé kapok be 2-nél több támadást egyszerre. Köszönöm a segítséget, van ötletetek hogy merre mennyünk?
Kérdezte Akae, de nála igazából az volt a lényeg hogy végre láthasson egy ritka állatot. Mondjuk fogalma sem volt hogy a nyugati részen milyen állatok vannak. Majd Shu teleportálási ötletén is elgondolkodott.
- Oh.. már értem hogy mások hogyan jutnak olyan gyorsan el a helyekre. Most már ezt is tudom, remélem hogy fogom tudni majd alkalmazni.
Kicsit elpirult a kislány hogy ilyen lényeges apróságokat nem tud a saját itemeiről. Körbenézett hogy merre lehet a legtöbb állat
de hirtelen nem látott semmilyent. Gondolta Shu biztosan tud valami jó helyet ahol nagy eséllyel lehet állatkákat látni. A biztonság kedvéért azért még egyszer ellenőrizte a cuccait és közben előhívta a köpenyének a konzolját is.
- Nah 6 pont akkor 3 gyorsaságra és 3 erőre, ez így pont ideális lesz.
Pár pötyögéssel be is állitotta az opciókat és módosította a köpenyét.
- Szuper így talán még több győzelmet zsebelhetünk be, igaz Gladiátor?
Nézett hátra méretes kaszájára.
- Most nem állok olyan rosszul, eddig veszítettem ellened és Timidusz ellen no meg Cear ellen, és nyertem Miu és Haruka ellen. Az utóbbi nem volt túl megterhelő... Ahogyan a képességem eltalálta azonnal vége volt a játéknak. Nem tudom meséltem e hogy finomítottam a képességemen. Jelenleg 33 sebzést tudok vele leadni 3 kör alatt és erre jön a 20 alapsebzésem... Ez jónak számít? Nem nagyon ismerek velem egyszintű karaktereket. Ezért nem vagyok biztos a pontozásomnak a használhatóságában.
Mesélte Akae és váltogatta tekinteté Shu és Timidusz között.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 08 2015, 14:23

-Segítek az azonos szintű összehasonlításában. Nekünk a tizedik szinten felszerelés nélkül tizennégy sebzésünk és hetes gyorsaságunk volt. Jelenleg, ha a képességet aktiválnánk, akkor a felszerelés ezekhez a statokhoz még huszonegy pontnyi támadást és tizenhárom pontnyi gyorsaságot adna hozzá. Ezeket az információkat azért osztom meg veled, mert könnyű őket kikövetkeztetni, mégis arra kérlek, hogy kezeld bizalmasan ezeket az információkat, azaz ne mondd el senkinek. A helyes irány pedig jelenleg az északi, mert mind a ritka van, mind a manó előfordulási aránya arra a legmagasabb. Persze ez nem azt jelenti, hogy mást nem foghatunk ott. Például csirkét. Egy bokorból.
Jelentette ki Timidus, és a közelében lévő bokorra vetette magát, ahonnan nemsokára ki is rohant egy szárnyas, hangos kotkodácsolás közepette.
-Na szuper! Amikor bezzeg Cearsoval csirkére vadásztunk, akkor egy darabot sem találtunk itt pedig minden bokorban terem egy. Fogadni mernék, hogy Kayaba bácsi meglátta, hogy mennyire sok teljesítményünk van már meg, és nem akarja, hogy elbízzuk magunkat, szóval most kicsit megnehezíti a dolgunkat. Nem mintha nem lenne így is elég nehéz dolgunk már a keleti részen… de hát…
-Ne panaszkodj.
-Nem is panaszkodom!
-De panaszkodsz.
-Oké-oké, de nem tehetek róla, hogy mindenki a buta bossozással törődik, és Szophien meg Anaton kívül senki nem tudok elhívni szafarizni, mert senkinek nincs meg a megfelelő jártassága vadászatból ahhoz, hogy beléphessen a magasabb szintekre.
-Pont emiatt nem érdemes panaszkodnod, mert attól még, hogy panaszkodsz, nem lesz senki jobb vadász.
-Igazad van Timidus. Tényleg, Akae, te hogy állsz a vadászattal? Ha eleget szafarizunk, akkor talán téged is felhúzhatnánk, meg veled szívesen is játszom, meg egyébként is, a magasabb szinteken rengeteget fejlődhetnél, mert sok teljesítmény ad Exp-t. Mit gondolsz?

(csirke)

by **Akae** Vas. Jan. 11 2015, 19:43

/Shu és Timudusz/

- Áh, köszönöm sokat segített.
Hálálkodott a kislány Shuéknak.
- És természetesen nem fogom kiadni senkinek az adatokat. Előbb adnám az életem minthogy titeket eláruljalak.
Majd ahogy figyelte ahogyan figyelte Shu és Timi beszélgetését úgy érezte mintha ő vitatkozna a bátyával és ezen kicsit elnevette magát.
- Vadászattal? Egyelőre nem nagyon fejlesztettem, de szívesen fejleszteném sőt van is elosztható pontom egy kevés rá.
Akae lehívja a konzolt és elellenőrzi hogy menyi pontot tudna rárakni a vadászatra.
- Hát ha folytatjuk akkor majdnem 20 pontot tudok rakni rá. Nem tudom az mire elég de úgyis fog még fejlődni.
Majd átlép egy másik menüpontba és elővesz egy kis állatcsemegét.
- Készültem ám.
Mondja büszkén, majd közel megy az egyik bokorhoz és leszórja a földre majd visszalép Shuékhoz.
- Múltkor egész jól bejött ez a bokros, csemegés dolog. Hátha most is szerencsém lesz. És még talán a fegyveres képimet is ki bírom próbálni.
Majd a bokorból agancsok tűnnek fel és a kislány már elő is veszi a fegyverét és már kész is arra hogy aktiválja. Mikor a szarvas fej már teljesen látszik Akae aktiválja és elkezd közel menni a szarvashoz. De nagyjából 3 másodperc után vissza is alakult, de szerencsére nem ment túl közel a szarvashoz így az nem ijed meg és nem szaladt el, hanem bekéssen falatozta a földre szórt kis eleséget. Közel ment a szarvashoz és figyelmesen megnézte hogy hogyan is néz ki. Majd ahogyan az eleség elfogyott a szarvas is visszahúzódott. Majd a kislány visszament Shuoz és beszámolt arról hogy mit is látott.
- Aztaaaa ez nagyon szép állat... azok a nagy agancsok és a paták és és és.... lenyügöző volt.

/Szarvas/

by **Shukaku** Hétf. Jan. 12 2015, 10:13

-Hát… szívesen… szívesen segítünk, főleg ilyen csekélységekkel… de ha bármi valami nagyobb kell, akkor nyugodtan szólj, és igyekszünk abban is segíteni.
Shu boldogan szökdécselt előre, még arra sem vigyázott nagyon, hogy csöndben legyen, annyira elöntötte az elégedettség. Jó, persze azt is tudta, hogy most éppen a szafari egyik üres részén haladnak át, az egyik állatos helytől a másikig, és itt maximum elvétve kóborolnak mobok, de akkor is, ismét segíthetett valakinek, ismét megköszönte valaki a segítségét, és ezt jó volt egyre többet és többet hallani. Volt értelme annak, amit csinált. Persze a lány szavai ismét egy kis fejcsóválásra késztették.
-Akae, ne vedd ezt ennyire komolyan. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy itt most véresen komoly minden, meg meghalunk, meg akármi, de egyáltalán nincs így. Nem kell félned, és nem kell az életedet adnod, meg ilyen butaságokat. A küldetések is azért vannak, hogy fejlődjünk és szórakozzunk. Minden küldim, amit a Játékmesterek készítettek, az vicces volt és tanulságos. Egyedül ott lehet veszélybe kerülni, ahol emberekkel futsz össze… mármint a kinti világból. Nem csak vörösökkel, hanem bármilyen gonosz emberekkel. Kayaba Bácsi úgy építette ezt a világot, hogy a bent lévő dolgok nem veszélyesek. A bossokon is ott a Burok, senki sem halhat meg. A küldetésben, ha nem akarsz meghalni, akkor nem halsz meg, sőt, láttad, hogy egyiknek-másikon szintén engedik a Burkot, pedig Yoshiaga professzornál külön ki van írva, hogy csak bossharcokra érvényes. Ne vedd ennyire komolyan, élvezd a játékot. A gonosz emberek meg… hát velük… velük majd lesz valami.
Az elosztható pontokra csodálkozva nézett, hiszen neki sohasem kellett ilyenekre pontokat osztania. A rendszer úgy működött, hogy gyakorolt, és nőttek a pontjai. Talán Akaenak Kayaba Bácsi adott egy különlegesebb jártasságfejlesztést, talán csak vele próbált ki valami újat. Nem volt igazából fontos, hiszen Shu nem irigykedett, az admin pedig mindig tudta, hogy mit csinál. Arra, hogy Ale felkészülten érkezett, csak elégedetten és dicsérően bólintott, majd kicsit távolabbról figyelte, hogy miként cserkészi be a kislány a szarvast. A lelkendezése is fura volt, hiszen úgy tűnt, mintha soha nem látott volna még ilyen állatot, és erre Shu rá is kérdezett.
-Akae… még soha nem láttál szarvast? Mármint… úgy közelről?

by **Akae** Hétf. Jan. 12 2015, 20:42

/Shu és Timudusz/

-Bocsi Shu de a becsületem meg kívánja hogy a csapattársaimét akár az életemet is adom. Nem bírnám elviselni ha látnom kéne valakit meghalni úgy hogy azon meg sem próbáltam segíteni. Lehet hogy nem veszélyes, de akkor is a feladathoz mért komolysággal kell elvégezzem. Ennyivel tartozom Kyaba-san nak hogy újra reményt adott, újra fegyvert foghatok, és ezzel mások életét is megmenthetem.
Fejtette ki a véleményét a kislány.
- Szarvast? ilyen közelről még soha... egyszer láttam ahogy más talált egyet de nem mertem közelebb menni. De nagyon szép állat és és és azt hallottam még a másik világban Reytől hogy a lány szarvasnak nincsen agancsa, és hogy ... még mit is? Elfelejtettem... Biztos nem volt fontos ha elfelejtettem, de Timidusz igazad volt... kb. 3-4 másodpercig tudok farkas maradni, de ez sajnos nem elég idő hogy tanulmányozzak akármit is.
Majd egy kicsit Akae abbahagyta a beszédet és pötyögött a konzolba, eltűnt a fegyvere.
- Nah erre egyelőre nem lesz szükségem, és a pontjaim is a helyén vannak... 25 pont vadászaton az még mindig nagyon kevésnek hangzik.
Majd meghall egy hangot a háta mögötti bokorból, és hátranéz, de csak a szél fújta meg a bokrot.
- Az az előbb említettél egy burok nevű valamit, az micsoda? még sose hallottam róla, de ez biztos csak a kis szintem miatt van. Biztos valami nagyon drága ritka item amit csak a frontharcosok, vagy a nagyon nagy szintű játékosok.
Gondolkozott róla a kislány és elképzelte vajon milyen menő effectje lehet egy olyan menő itemnek amit csak a nagyok használnak.

by **Shukaku** Kedd Jan. 13 2015, 08:39

Shu igyekezett nem elkuncogni magát, és a lehető legnagyobb komolysággal végighallgatni a lány mondandóját, de azt nem bírta ki, hogy egy kicsit ne ingassa, ne csóválja a fejét. Azt látta, hogy Kayaba Akihiko Akae-val is csodát tett, mint megannyi más emberrel. akiről a frontharcosok nem vesznek tudomást. De azt is tudta, hogy Akae félreérti Kayaba Bácsi szándékait, és erre fel kellett hívnia a figyelmét. Kötelessége volt.
-Persze, ebben igazad van, de mi nem fogunk meghalni azért, mert te mondjuk kicsacsognád ezt a titkot.
-Feltételezhetően nem.
-Jajj Timidus! Szóval az a lényeg, hogy ne áruld el senkinek, de nem vagyunk életveszélyben, nincs rajtad ekkora felelősség. A feladathoz mért komolyság pedig az, hogy vigyázz magadra, de közben játssz. Kayaba Bácsi, meg a Jatékmesterei úgy alkották meg a küldiket, hogy szórakoztatóak legyenek, ha jól fogod meg őket. Nekem még nem volt olyan küldim, ami ne lett volna tanulságos. Például a kúriáról is azt mondta… valaki, hogy szörnyű volt, pedig csak az a valaki volt szörnyeteg, akivel összezárták. Mindig az emberek rontanak el mindent, és az fontos is, hogy a gonoszoktól megvédj másokat. De azért légy óvatos…
A szarvasos mesére Shu ismételten csak csóválta a fejét, mert ismét egy urban legend, egy kisgyerekeknek szóló butasággal találkozott az állatokkal kapcsolatban.
-Hááát… igazából ez nem teljesen igaz, mert a jávorszarvasoknál mindkét nemnek van agancsa, és például télen pont a hímek veszítik el előbb, és innen lehet tudni, hogy a mikulás rénszarvasai például mind nőstények. Biztos valami buta férfi lehetett, aki elnevezgette őket, mert azt akarta, hogy fiúk legyenek, miközben nem is…
Itt egy kicsit kuncogott, majd még inkább felvidult, amikor Akae eltette a kardot. Mindig jobb, ha nincs a közelében fegyver.
-A Burkot Yoshiaga professzor készítette, arra való, hogy ha meghalnál valahol, akkor megvédjen. Eredetileg csak a szörnyharcokon működne, de Kayaba Bácsi már sokszor megengedte, hogy küldiken vagy eventeken is használják, és megmentődjenek vele. Arra jó, hogy ha valaki butaságot csinál, akkor még a saját hibájából se halhasson meg. És… nem ritka item, csak be kell menni a professzorhoz és ad neked egyet ötszáz aranyért. Neked is kéne legyen, majd a szafari után elkísérlek, és veszünk egyet.

by **Akae** Kedd Jan. 13 2015, 20:43

- Azt hiszem értem mit mondasz, óvatos vagyok és ha kell végzek a gonosz emberekkel, de ha nem muszáj nem szándékozom senkinek az életét venni. Próbálom magam a legjobban érezni, de nekem a küzdelem az életem és ezt nem bánom.... szeretek harcolni és élvezem a harcokat.
Ahogy végzett mondandójával Akae körbenézet nem-e lát valamit a közelben. Ekkor Shu szakította meg a csendet és magyarázta el a kislánynak hogy hogyan is van ez a szarvasos fiú, lány dolog.
- Áhááááááá, érteeem köszönöm Shu-chan, soha nem gondolta volna hogy a télapónak lány szarvasai vannak. Az a sok buta ember meg azt hiszi hogy fiúk...
Gondolkozott el Akae a rénszarvasokon picit. Majd mikor Shu elmesélt hogy mi is az a Burok.
- Egy sima item? Még soha nem láttam ilyen drága sima itemet...
Előhívja a konzolját és megnézi mennyi pénze van.
- Nincs rá pénzem... és meg se próbáld azt mondani hogy te majd kifizeted... épp elég hálával tartozom neked azért hogy ilyen nagy szintű vagy és foglalkozol velem.
Makacskodott a kislány és úgy érezte nem is nagyon van szüksége egy ilyen itemre ha ott van neki Gladiátor.
- Nem is nagyon vagyok rászorulva életmentő itemekre, bőven elég hogy Kayaba bácsi megteremtette nekem Gladiátort, ő gondoskodik a védelmemről. Ha nem tudom megvédeni magam akkor nem vagyok méltó erre a csodálatos világban való létre.
Váltott át kicsit komorrá Akae hangulata belegondolva hogy már kétszer is veszített küzdelemben. Viszont kicsit büszke is volt hogy kettő mecset sikeresen meg is nyert.
- Bocsi kicsit elkalandoztam... Nah fel is írom a szarvast a kis füzetembe.
Előveszi a jegyzetfüzetét és leírja a szarvast és azt amit tanult róla. Majd újra a mosolygós arcát vette elő.

by **Shukaku** Szer. Jan. 14 2015, 09:50

Shu csak tovább csóválta a fejét. Timidustól értette, hogy miért imád ennyire harcolni, hiszen neki mindene volt a fejlődés, mert azzal védhette egyre jobban és jobban őt. Hinari egy óvodás volt, aki minden játékot magának akart. Azt azonban nem akarta, hogy Akaet is megfertőzze ez a megalomániás hülyeség.
-Nem jó, ha csak egyvalami a mindened. Nekem is több hobbim van, nem csak az állatok. Például szeretek rajzolgatni is, vagy olvasni. Vagy írni. Nem szabad ilyet mondani, hogy mindenes, mert az butaság. Timidus is szeret harcolni, és valamelyiket, amelyik ilyen játékos, azt én is szeretem… de a harc nagyon nem minden. Látod, most is el van téve a fegyvered, és biztosan nem érzed magad rosszul… vagy igen?
A drága item megnevezésen picit sóhajtott. Már rengetegszer gondolkodott azon, hogy mit fog venni majd a nagyon sok pénzt adó teljesítményekből. Öt, tíz, húsz és százezer aranyak. Még soha nem látott ennyi pénzt. Most, hogy az észlelését fejlesztette, már biztos volt abban, hogy a nyomkövetést is fel akarja húzni. Százezerből már vehetne ötös szintű nyomkövetést, amivel látnok lehetne. Azzal kideríthetné a bűnügyeket, azzal mindenkinek tudna segíteni. Eltűnt embereket találhatna meg. De mindenekelőtt mindenkinek burkot fog venni, akinek nincs. Ez lesz az első. Megrázta a fejét. Most kell elkezdenie. Még mindig van elég pénze, és ha nem marad felszerelésre, akkor nem marad. Nem történik semmi rossz dolog akkor sem. Viszont egy picit füllentenie kell.
-Ne aggódj, nem fogok pénzt költeni rád, ha ennyire nem szeretnéd. De olyat, amit én is ajándékba kaptam, azt odaadhatom neked, ugye? Az nekem nem került semmibe. Ezt a nem vagyok méltó baromságot pedig sürgősen felejtsd el! Mindenki hibázhat! Már láttam meghalni embereket ugyanilyen hülyeség miatt! Te meg akarod menteni őket az életed árán is, de nekem nem hagynád, hogy megmentselek téged, mi?
Öltötte a nyelvét a lányra, és egy picit meg is lökte, csak úgy játékosan.
-Majd ha hazaérek, akkor elküldöm neked a Burkot. És nem, nem ellenkezhetsz, különben most azonnal hazamegyek, és úgyis elküldöm.
Ezalatt Timidus egy újabb V alakú vonulást zavart meg az égen. Már egy ideje felröppent mellőlük, hiszen elmondta, amit mondani szeretett volna, a lányok pedig nem voltak veszélyben, így ő nyugodtan vadászhatott.

(kacsa)

by **Akae** Szer. Jan. 14 2015, 19:33

- Értem akkor mostantól nemcsak a harc lesz a mindenem hanem, az is a célom lesz hogy legalább annyi jelvényt szerezzek mint te. És most hogy mondod tényleg jól érzem magam még a Gladiátor nélkül is, pedig amióta megvan ez az első alkalom hogy az inventorymban van.
Mosolygott a kislány és tényleg kicsit átértékelte a harchoz való viszonyát. -Eddig azért harcoltam hogy méltó legyek Rey húga lenni de most mintha ez már nem érdekelne annyira-
- Most mintha találtam volna célokat azon kívül hogy a bátyám árnyékában loholjak még ha az sem biztos hogy életben van, és itt végre tudtam barátokat találni is...
Majd mikor ráébredt hogy tényleg ki is mondta amiket gondolt hirtelen nem is tudott semmit mondani. Csak elpirult és azt kívánta hogy bár ne mondta volna ki, de nem volt mit tenni. Úgyhogy inkább megpróbálta terelni a témát.
- Ő... izé... de Shu ajándékot nem illik tovább adni, de ezt biztos te is nagyon jól tudod. Nem fogadhatok el tőled tárgyakat, semmilyen tárgyat. Amiért nem dolgoztam meg... azt... azt... nem bírnám tiszta lelkiismerettel használni. Főleg nem úgy hogy tudom hogy egy másik játékos életét bármikor megmenthetné. És... és... sajnálom, de nem hagyatkozhatok mások segítségére mert az olyan mintha nem lennék rá képes hogy egyedül megcsináljam... Jól mondod mindenkit meg akarok menteni úgy hogy senkitől nem fogadok el segítséget, tudom ez gyerekes de... de... nem is igazából tudom hogy miért... talán azért mert még a másik világban éltem láttam hogy mások menyit dolgoznak azért hogy én jól érezzem magam és ezt szeretném elkerülni vagy nem is igazából tudom. Talán csak makacsa vagyok és nem tudok segítséget elfogadni mert azt nem a hősök feladat... Vagy talán csak egyszerűen túlságosan is kedvellek ahhoz hogy ilyen nagyvonalú ajándékot elfogadjak.
Próbálta Akae elmagyarázni mit is érez.

by **Shukaku** Pént. Jan. 16 2015, 06:40

Shu egy ideig csak olyan meghatódottan és elpirulva pislogott, mintha minimum az oltár előtt kéne igent mondania. Ritkán történt olyasmi, hogy valaki rá nézzen fel, őt magát tegye meg példaképévé, és olyan akarjon lenni, mint ő. Persze ennek nagyon örült, de a felelősség egyre inkább nyomta a vállát. Nem tud ennyi emberre vigyázni. Justin is megígérte, hogy többet fognak találkozni… és még nem halt meg… még nem… de egyáltalán nem találkoztak többet. Nem kedvelheti meg Akaet, mert akkor tuti, hogy elveszíti őt is. Valamit viszont mondania kellett, úgyhogy zavartan nevetgélni kezdett.
-Hát… izé… az már nem lesz olyan nagyon nehéz. Mostanában nekem már nem könnyű jelvényeket szereznem, mert csak a nehezebb teljesítmények maradtak, vagy olyanok, amiket a szafari magasabb szintjein kellene megcsinálni… és… és… nem rossz dolog Timidussal menni… de… rajta kívül nem sokan vannak, akik tudnának ott vadászni velem…
Ezután Akae újra a bátyját említette, és emiatt Shu kicsit elhúzta a száját.
-Még mindig nem merted beírni a nevét a levelezőbe? Komolyan mondom, ha nem írsz rá, akkor én fogom megtenni. Hogyan lehet ennyire félni a saját testvéredtől?
-Nem halt meg. Megnéztem a Black Ironban, nincs ott a neve.
Fűzte hozzá a sárkány, aki idáig csöndben üldögélt mellettük.
-Na látod! Akkor meg írj rá, talizzatok, és beszéljetek meg mindent! Ha nekem lenne testvérem, tuti, hogy minden időmet vele tölteném… mint Timivel… az ajándék pedig…
Na jó, ez fogós kérdés volt, ezen gondolkodhatott volna előbb is, de akkor sem adta fel.
-Ez olyan ajándék, hogy amikor kaptam, akkor mellé kaptam az utasítást, hogy használjam fel jól, és olyannak adjam, akinek szüksége van rá. Nekem van másik, neked meg nincs. És igenis kiérdemelted, mert kedves voltál velem. Tudod, mint a mesében. Jó tett helyébe jót várj. És…
~És én nem egy másik játékos életét akarom megmenteni, hanem a tiédet!~
-És… és nem az, hogy olyan… most még kis szinten vagy, most valóban nem vagy rá képes. Nem kell mindenre képesnek lenned. Majd ha te is magasabb szintű leszel, akkor zsebből kifizeted majd te is. És ne akarj hős se lenni. Én se akarok hős lenni, de még Timidus sem. Annak segítek, akinek tudok, és neked most akarok segíteni. És pont azért fogadd el, mert kedvelsz. Vagy… vagy fogadd el Frici kedvéért!
A körülöttük sündörgő macsekot már egy ideje észlelte, de hagyta, hadd szaglásszon, és a sárkánynak is jelezte, hogy ne ijessze el. Most azonban remek alkalom volt, hogy felkapja, a lány felé tartsa, és megmutassa, még a macskusz is azt szeretné, hogy fogadja el az itemet.

(vadmacska)

by Ajánlott tartalom