Mezőség #2

Már jóideje, hogy felbukkant a Tenka, azonban szerencsémre még eddig egy alkalommal sem találkoztam az úgymond "jelükkel". Mindenesetre eléggé zavart, hogy kb semmit sem tudok ezekről az alakokról, akik olybá tűnik az ellenségeink. Sokat gondolkoztam, hogy valyon elfogadta-e Peter a csajszi provokolását... és nagyon remélem, hogy nem kockáztatta meg a párbajt. Azonban legtöbbet talán az egyik csöppnyi kis társunkra gondoltam, aki fiatal kora ellenére jelen volt egy játékostársa halálánál. Így attól tartva, hogy Saya esetleg még mindig rosszul érezte magát, küldtem neki egy levelet amelyben arra kértem, hogy jöjjön el a 10. szinten lévő szafarihoz. Én már kb 10 perccel előtte a helyszínre érkeztem, így bőven volt elég időm körülkémlelni, van-e valami vad a környéken. Azonban ennyire a terület szélén még egy vad se fordult meg, nemhogy belebotlottam volna egy-pár kisebb példányra... Mindenesetre míg Sayacska meg nem érkezik, addig a minikonyhámat elővarázsolva neki is láttam csinálni valami finomat. A főzés jártasságom szerencsére elérhetővé váltotta, hogy ilyen hordozható készülékekkel is mennyei ételeket csinálhassak. Kis idő után már sercegett a virtuális zsír, ahogy a Vadkanhús sülni kezdett, mennyei illatával csalogatva ide a közelben levőket. Remélhetőleg Saya lesz az egyetlen aki megérzi, nem pedig egy kiéhezett piri... Ahogy a hús kész lett beletettem egy szendvicsbe, saláta és paradicsomra hasonlító zöldséggel együtt majd becsomagoltam, hogy ne hülljön ki, majd megismételtem ezt egy másik hússal, hogyha megérkezik a lányka, harapjunk valamit vadászat előtt. Ha végül Saya is betoppant, mosolyogva integetek neki, majd egy ölelés után köszöntöm.
- Saya de régen láttalak. Hogysmint vagy? Remélem nem vagy vegetáriánus. - nyújtom felé az egyik szendvicset.

Szerencsére, viszonylag gyorsan találtam magamnak céhet azután, hogy az előzőt elveszítettem. Kicsi, de erős céh, akiknek már sikerült félelmetessé tenniük a nevüket. Ha ráveszem őket, hogy segítsék a terveimet, és lassan az irányításom alá vonom őket, tökéletes bázist fognak jelenteni ahhoz, hogy uraljam velük ezt a világot.
Természetesen, nagyon fontos, hogy minél gyorsabban megismerjem a tagokat, úgyhogy ma már el is hívtam egyiküket vadászni. Azon kívül, hogy a lány elég erős, vidámnak tűnik, és mint mindannyian a céhből, ölt már olyat, aki a régi világból jött, nem igazán tudok róla semmit, csak a nevét. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen. Nem csak a bizalma elnyerése iránti vágy, ami arra visz, hogy meg akarjam ismerni, mert nem csak szolgákat akarok magam köré. Még egy uralkodónak is kellenek bizalmasok, barátok, különben a semmi felett uralkodik. Az erőm mellett elveszítettem mindenkit, akit erre a szerepre szántam.
A megbeszélt helyen, a megbeszélt időben várok egy farönkön ülve. Nosztalgikus lesz újra vadászni valakivel, akivel a beszélgetés mellett egyfajta versenyt is folytathatsz a nagyobb zsákmányért. Igaz, nem lesz azért ugyanaz így, hogy nem az erdőt járó emberek a célpontjaink, és nem több száz arany a zsákmány, amit megszerezhetünk.

Asuka időre befutott, úgyhogy fel is állok. Már kezd besötétedni, úgyhogy ez tökéletes időpont a vadászathoz. Ilyenkor senki nem mer kint tartózkodni, félnek mind a játékosoktól, mind az esetleges éjjelre bekapcsolt szörnyektől. Vannak éjjel előbújó mobok, de nem ezen a területen.
- Emlékszem, Asu- a másodperc tört része alatt döntöm el, hogy rögtön becenevet adok a lánynak. A legnagyobb ostobaság erre engedélyt kérni, és most, azt hiszem, segíti a bizalmi kapcsolat kialakulását, nyilván ez lehet az ő oka is, hogy rögtön a nevem rövidített formáját kezdte használni. Ilyet még úgy sem hallottam. Az az egy lány, akivel olyan viszonyba kerültünk, hogy személyesebb nevet merjen használni, úgy nevezett, ahogy régen hívtak, mielőtt aincradi lettem.
- Igen, randi. Nekem is jó régen volt már az utolsó, szinte nem is emlékszem rá. Téged biztos nem felejtelek el- egy kis, pillanatnyi mosolyt megengedek magamnak a lány irányába, ahogy egymásba karolunk. Fontos lenne megtudnom, hogy tényleg ez-e az igazi Asuka, de azt hiszem, erre ma éjjel nem lesz lehetőség. Ahhoz az kellene, hogy lássam, amikor megöl valakit. Akkor mutatkozik meg igazán, ki is vagy valójában. - Régóta tartozol már a céhhez?

A lány egy kicsit furcsa ruhát választott a vadászathoz, legalábbis nem tudom elképzelni, hogy ilyen cipőben hogy lehet egyáltalán járni, de csak egy gyors pillantással nyugtázom a lábbelijét, miközben megjegyzi, hogy őt nem lehet elfelejteni. Ha lehetne, sem tennék ilyet, ebben a világban minden információ hasznos lehet, ostobaság lenne bármit kidobni.
Nem értem pontosan, hogy miért zavarja, hogy nyíltan említettem a Liberatorst, gondolom, elég sokan tudják már, hogy ő közéjük tartozik, de ezek szerint nem szerencsés nyíltan reklámozni a tagságot. Az anarchia miatt sokan elkezdtek rendőrösdit játszani, és tényleg ideális célpont lehetünk, főleg, hogy senki nem szól rájuk az önbíráskodásért. Egy ilyen céh ugyan feloszlott most, de még mindig rengeteg van. Amikor az enyém lesz a világ, az első dolgom lesz kiirtani őket.
- Rendben- megérintem a vállamon takarásban lévő tetoválást, miközben tudatom vele, megértettem. Természetesen bocsánatot nem kérek, legfeljebb olyan dolgokért szabad bocsánatot kérni, mint rálépni mások lábára. Ha túl sokat dobálod a bocsánatodat, attól csak gyengének tűnsz. - Értem. Azt hiszem, engem is az ő személyes megjelenése nyert meg. A templomra szóbeszédek alapján találtam, olyanokat kerestem, akik tudják, mit akarnak. Ritka kincs ebben a világban- egyelőre nem beszélek a régi céhemről és a bukásról. A titkokra ugyanaz áll, mint a bocsánatra, aki eldobálja az összes titkát, unalmassá válik, és könnyen kiismerhetővé. Cseppenként kell mindent adagolni.
Egy könnyed érintéssel jelzem Asukának, hogy figyeljen rám, miközben a másik kezemet a számhoz érintve mutatom neki, maradjon csendben. Kiszúrtam egy madár farktollát, aki vélhetően aludni készül egy alacsonyabb ágon. Csendben lopakodok közel hozzá, hogy csak akkor vegyen észre, amikor már a hüvelykujjaim a hátát, a többi pedig a hasát fogja át, így a fácán teljesen menekülés és védekezésképtelen, miközben leemelem a fáról. Egy mosollyal fordulok a lány felé a zsákmányommal, miközben gyors analízist végzek az arcán. Kétféle lány van, az egyik típus megsajnálja az állatot ilyenkor, a másik viszont inkább megenni akarja őket. Bár nem tudok tökéletes bizonyossággal válaszolni arra a kérdésre, ő melyik csoport, de a megérzéseim alapján inkább az első kategóriába sorolják. Szétnyílnak az ujjaim, hagyom menekülni a madarat. A bónuszpont így is megvan, ha rákérdez, még mindig mondhatom, hogy nem tudom megfőzni, és nem is nagyon lehet eladni vörös indikátorral.
- A következő a tied- visszasétálok a lány mellé, és a karom nyújtom, hogy belekarolhasson, miközben elindulunk még beljebb. Figyelem a környezetet, de nem akarok fogni semmit, amíg ő nem ejtett zsákmányt. Egyelőre, meghagyom neki a kérdezés lehetőségét is.

/fácán/

- Nem kell aggódnod, nem egy átlagos fogadóban hallottam. Nekem kivételesen jó kapcsolataim vannak- tökéletesen meg tudom érteni, hogy zavarják a szóbeszédek. Még emlékszem a különböző szuperhősökre, akiket idolként állítottak a generációm elé, a bent ragadt játékosok jelenős része nagyon élvezi, ha hőst játszhat. Ha találnak ennek a vágyuknak célpontot, az könnyen jelentheti a végünket. Persze, ahhoz talán nincs gyomruk, hogy meg is öljenek.
- Igen. Alapító tagja voltam egy kisebb céhnek, a nevünk Aincrad Áldozó Papjai volt. Az a tipikus narancscéh, semmi különös. Volt egy félresikerült akciónk, én vagyok az utolsó élő tag- elég degradáló kifejezés a tipikus narancs céh a régi társaimra. Mindössze egy narancs tagunk volt, a többiek vörösek voltak, és bár tényleg soha nem voltunk többen hatnál, mindannyian abba a felső százba tartoztak az én szememmel nézve. Olyan emberek, akik nem féltek megtenni, amit meg kellett, hogy előrébb juthassanak. Nehéz lesz hasonlóan jó társakat találni.
- Igen, nekem is volt hasonló ismerősöm- legalábbis valószínűleg, ha ez tényleg annyira népszerű dolog, mint mondja. Egy kicsit zavaró, hogy sok közös beszédtémám nem létezik emiatt, hogy már homályos a múlt, bár lényegesen több az ebből fakadó előny. Sokkal tisztábban látok a jövőre. - Ha zavarnak a szóbeszédek, semmibe nem kerül rávennem az informátorom, hogy többet ne beszéljen erről- nyitva hagyom, hogy hogyan, de egyetlen biztos mód van csak, hogy valaki igazán jó titoktartóvá váljon. Hasznos volt az utóbbi hét hónapban, de mindenkinek tudnia kell, mikor válik hasznosból terhessé.
Egy mosollyal figyelem, ahogy Asuka elkapja a rókát, közben pedig nyugtázom, hogy jó döntést hoztam a madár elengedésével. Bármit is tesz, akárhány embert öl meg, egy ilyen aranyos, védtelen állatot soha nem tudna bántani a legtöbb lány. Valószínű mindkét lány, aki a céhemhez tartozott, imádta az állatokat, egyikük gyakran beszélt a macskáiról. Annak ellenére, hogy imádta feldarabolni az áldozatait, számomra érthetetlen okokból, valószínű soha nem tudná ezt tenni egy fácánnal, mókussal vagy macskával. Rendkívül sajátos, szórakoztató oldala a másik nemhez tartozók nagyobb részének.
- Hatalmat. Hatalmad van felette, ez az érzés pedig nagyon hasonlít ahhoz, amikor egy ember élete felett van hatalmad. A te kegyelmeden múlik, hogy létezni fog-e a továbbiakban, vagy eltűnik ebből a világból. Van, aki élvezi ezt, mert többnek érzi tőle magát, van, aki fél tőle, mert ez hatalmas felelősség, a döntésed örökre szól. Én csak hatalmat érzek- ostobaság érzelmek alapján döntéseket hozni, főleg olyan szélsőséges helyzetben, amikor egy élet múlik a döntéseden. Hidegen, racionálisan kell kiszámolni, hogy mi segít neked. A madár élve hasznosabb volt. - Te, hogyan érzel?

/Nanami/

Itt vagyok a 10. szinten. Megint. De most vadászni jöttem ide. Úgy is olyan rég csináltam már ilyesmit…Na jó nem olyan rég vadásztam, azzal a sráccal, hogy is hívták…Cearso-nak…ha jól emlékszem. De mivel vele tényleg nem régiben vadásztam, így most más partnert kell kerítnem. Fő a változatosság. No, nézzük csak kivel találkoztam én már régen. Hmmm…Meg van Nana-chant és a kis ordas komát már rég láttam. A küzdőteres harcunk óta nem láttam és az se tegnap volt mát. Elő is került az üzenet küldő és már írtam is…

„Szia Nana-chan és Inu!

Rég láttuk már egymást. Lenne kedved egy kis vadászathoz a 10. szinten? Küldöm a pontos adatokat is arról, hogy én hol vagyok most. Remélem eljössz és szórakozunk majd egy jót.

Üdv.: Miu.

Üzenet elküldve. Már csak meg kell várnom a választ és ha netán jön akkor azt, hogy ide érjen. De sajna kicsit türelmetlen vagyok szóval én neki is látok addig a mókának. Szokott módon fogtam neki a dolognak. Tehát elővarázsoltam a varázs nasiim, amikkel mindig magamhoz csalok az állatkákat. Majd csöndben figyeltem a terepet, hogy merre látok meg valakit. Sikerült is kiszemelnem egy Hiúzt. Huppsz…Ő kicsit nehéz falat lesz. Vajon ő is szereti a csokis sütit?...Óvatosan közelebb mentem az állathoz, majd elébe dobtam egy sütit. A nagyra nőtt cicus rögtön fel is figyelt a sütire is meg rám is, de szerencsémre a süti jobban érdekelte mint én. A cicus egy kis ideig szimatolta az elé dobott sütit, majd meg is kóstolta és lám ízlett neki. Akkor most jön a kettes lépés. A kezembe vettem egy sütit és azt a Hiúz felé tartva közelebb lépkedtem hozzá. Amikor azt véltem felfedezni, hogy nem tetszik neki a közeledésem, akkor megálltam egy pillanatra és amint újfent érdeklődést mutatott felém ismét közeledni kezdtem hozzá. Végül elértem a sikert és a macsek kivette a kezemből a sütit. Egy ideig tömtem a csoki édességgel. A hiúz még kicsit kérette magát, de végül sikerült megsimogatnom és elég hamar össze is barátkoztunk. Óvatosan leültem mellé a cicus pedig önelégülten tette a fejét az ölemben és hagyta, hogy tovább simogassam. Most már teljesen olyan mint egy átlag házi macska, csak kicsit nagyobb és veszélyesebb, ha magadra haragítod…

/Hiúz/

Még mindig mókás hallgatni ezt a párost. Amíg Nana beszélt én csak hümmögtem és biccentettem néha.
-Sok sikert a céh kereséshez! Én nem keresek, igazából nem is tudom, hogy akarok e céhes lenni. De majd lesz ami lesz az ilyesmit én az éltre bízom. Aztán majd csak lesz valami.
Megkaptam a változására is az okot, bár nem volt valami nagy dolog. Őszintén pontosan valami ilyesmire számítottam válaszként.
-Hmmm…Értem. Bár nekem a régi stílusod kicsit jobban bejött, de ez sem rossz csak még meg kel szoknom. Amúgy meg azzal meg ne foglakoz, hogy mennyire nézel ki kislánynak vagy sem. Nézz rám! Szerinte hányan nézik ki belőlem, hogy tizennyolc vagyok. Elárulom, hogy senki se! Mindenki gyereknek néz, bár még azt tartom a jobbik esetnek, mikor valaki tizenhatnak tippel meg. Amúgy legtöbben még lentebb szoktak tapogatózni. Pedig nem öltözöm kislányosan csak átlagosan. Szóval nem a ruha teszi az embert. Azt alá írom, hogy kissé gyerekes vagyok, de hát na én így élvezem az életet.
Majd megsimogattam Inu buksiját.
-Ugyan ki lehet bírni egy kis vásárlást. Valaki kell aki véleményt mond a választott ruha darabról és te állsz a legközelebb Nana-chanhoz, néha elviselhetsz ilyesmiket. És biztosra tudhatod azt is, hogy nem tudsz bele halni.
Aztán kitértünk a vadászatra. Viszont Nana szépen bele választott elsőre. Egy szarvas szemelt ki magának. Az állat látványa felidézet bennem egy kissé vicces emléket, amikor a kedves vadász partnerem felöklelte egy szarvas. Nanának viszont szerencséje van, hisz óvatosan és kedvesen közeledett a vad felé és így nem is esett bántódása. Egy darabig figyeltem őket, majd máshova terelődött a figyelmem. Egy csirke kapirgált a mezőn. Hát ez meg mikor keveredett ide? Na mindegy. Szépen lassan elkezdtem közelebb menni hozzá, majd mikor elég közel értem, megragadtam és felemeltem. Most nem volt kedvem óvatoskodni és nem egy csirkére fogom pazarolni a nasim, szóval most orvul elkaptam szegényt. A röpképtelen madár pedig úgy megijedt, ahogy az elő van írva és intenzív szárnycsapkodással próbált meg kiszabadulni a fogásomból. Én meg nem szándékoztam bántani, szóval miután elkaptam el is engedtem, hadd szaladjon csak. Mert a nagy riadalmában ezt tette szegény.
-Na így el lehet kapni az állatokat csak akkor számolni kell azzal, hogy megsérülhetsz. Bár ez a tollas nem egy vérengző vadállat szóval, tőle nem kell annyira tartani. Ezért is kaptam el ilyen hirtelen és bátran.
Jegyeztem meg a társaságomnak a dolgot. Majd fogtam magam és elterültem a fűben. Olyan kényelmes volt és puha és most jól eset, hogy süttethetem a hasam kicsit. Nyújtóztam egy jóízűt és kényelmesen elhelyezkedtem a füves talajon.

/Csirke/

- A szó hagyományos értelmében nem nevezném magam vallásosnak, de tény, hogy minden világnak van istene, teremtője. Ennek a teremtője egy japán programozó, a mienk teremtőjéről viszont nem tudunk biztosat, de léteznie kell. Egyébként nem mondanám, hogy különösebb okom lett volna rá, hogy így nevezzem a céhem, talán azt leszámítva, hogy egy ilyen céhről mindenki azt hiszi, hogy megfoghatatlan dolgokért ölnek, nem profitért. Ha valaha sikerült volna erőssé válnunk, és figyelmet kapunk, ezzel félrevezethettük volna az ellenségeinket- persze, amit elmondtam, igaz, de nem a teljes igazság. Nekem nem csak arany kell, a célom az, hogy átvegyem ettől az istentől, ettől a japán programozótól ezt a világot. Talán erre is utalt egy kicsit a nevünk, és talán valóban hasonló szerepet szántam nekik, miután enyém lett a világ.
Csak egy bólintással jelzem, hogy az informátorom néhány nap múlva hallgatni fog, ennyi idő kell, mire elintézem. Nincs semmi ereje, nem harcol, de okos ember, nem lesz olyan könnyű megölni, mint az átlagos prédát. Ha tudná, hogy végezni akarok vele, szinte lehetetlen lenne megölni, de így, hogy nem feltételezi, hogy okom van ártani neki, azért megoldható. Csak el kell vakítanom valamivel, meg kell fognom valamin keresztül, ami elaltatja az éberségét. Az ő esetében ez a kapzsiság. Sose értettem, hogy mi értelme van csak vagyont gyűjteni, mert nem viheted innen magaddal, de ami őt illeti, folyamatosan pénzt gyűjt. Egy jó ajánlat jó körítéssel, és maga hajtja vérpadra a fejét.
Némán figyelem az erdőt, és még inkább Asuka tanácsait a társadalomról. Talán soha nem volt olyan világ, ahol egy csoport eltűrt volna olyanokat, akik nagyon különböznek tőle- vagy, ha az a csoport arra épül, hogy különbözzenek az egyedei, az zavarja őket, aki ugyanolyan. Ilyen Aincrad is. Vannak igazságosztók, vannak sarokban síró gyerekek, vannak harcosok, vannak túlélők, és persze, vannak a gonosztevők. Ha nem tudnak sehová elhelyezni téged, nem értik a céljaid, mert azok messze túlmutatnak az átlagon, sokkal feltűnőbb leszel. Már nagyon régen megtanultam ezt a leckét, még azelőtt, hogy emlékeim voltak. „Verberg dich!” Talán az apám volt a férfi, akitől hallottam? Vajon hány évesen kezdhetett készíteni arra a világra, amibe szánt? Mindenesetre, az a tudás ebbe is tökéletes.
- Ami a mi fajtánkat leginkább pusztítja, a figyelem. A teljes rejtőzés és az érdektelenség keltése éppen úgy jó taktika lehet, élek is mindkettővel. Ami minket ellenük fordít, az a félelem. El kell érni, hogy ne féljenek tőlünk, hogy biztonságban legyünk tőlük- amikor uralom majd Aincradot, kénytelen leszek szembe menni a most még igaz állítással. Amíg nem jelentesz komoly fenyegetést, jobb, ha nem vagy feltűnő, de ha már olyan vagy, akivel számolni kell, rettegést kell keltened a világban, hogy senki ne akarjon az ellenséged lenni. - A személytől függ, milyen maszkot választok. Remélem, te elégedett vagy a ma estivel- egy barátságos, vicces mosolyt adok kerítésként Asukának, bár nyilván tudja, hogy ez nem volt vicc. Nem olyan ostoba, mint a többiek, hogy elhiggye, az igazi arcomat mutatom neki, ha megpróbálnám ezt elhitetni vele, csak azt hinné, hogy ostobának tartom. Azt is tudnám használni, de most úgy érzem, jobb, ha tudja, hogy nem becsülöm le.
- Mi a helyzet a te maszkoddal? Sokan próbálták már meglátni mögötte a valódi lényed?- valószínűnek tartom, hogy még ennyit sem enged látni magából másoknak, de egy repedés, a gyilkosok jele, azért mégis van ezen az álarcon. Én mindig befoltozom valami szomorú, őszintének tűnő, meglehetősen sötét történettel, ha olyan a társaság, hogy nem engedhetem meg magamnak a gyilkos képét, de ezen a foltozáson is átszűrődik valami, amit kiszúr egy élesebb szem.

/Nanami/

-Nekem mindig igazam van, kivéve amikor nem.  
Jegyeztem meg kicsit csipkelődve.
-Persze Inu megmentem az életed és elmegyek vásárolgatni Nana-chanal, mikor épp rájön a shoppingolhatnék. De csak azért teszem meg, mert cuki vagy. :3
Aztán lefeküdtem kicsit napozni. De úgy néz ki a társaságomnak nincs kedve követni a példám. Kissé álmoskásan fejjel ülök fel én nézem Inut, ahogy egy gazellával játszadozik.
-Ugyan elég ha picit megkóstolja és máris elfogottnak nyilvánítja a rendszer a vadat. Szóval még lehet esélye a „Tücsök” ellen.
Hallgatom picit, ahogy egymással beszélget a páros és közben egy széles vigyor ült ki az arcomra. Még mindig mókás a társaságukban lenni, eléggé elvarázsoltak mint a ketten. De pont ezért szórakoztató a társaságukban lenni.
-Ejjnyee! Nem illik fogadni a társadra. Olyan aranyosan próbálkozik, most miért kell gonosznak lenni.
A kérdése viszont meglepett kicsit. Szerintem teljesen egyértelmű az a dolog, hogy sebződsz akkor, mikor esetlegesen a préda vadászik le téged. Mindenesetre a felhőtlen mosol ott maradt az arcomon és adtam egy gyors választ is Nanának. Úgy néz ki, hogy sikerült valami féle tanító szerepébe kerülni. De ez mindaddig nem zavar, amíg jól szórakozom.
-De, sebződik! Ez a hely nem védett terület, szóval veszít az élet pontjaiból, ha valami ütést kap. Ezért is mondtam, hogy óvatosnak kell lenni, mert vadászat közben is ugyanúgy meglehet halni, mint akármelyik másik mob elleni harcban. Engem egyszer megharapott egy róka, de nem okozott nagy Hp veszteséget. Bár a gazella esetében nem tudom, hogy mennyit sebez a rúgása vagy a felöklelése. De szerintem, ha Inu még kap is egy két ütést, még nem fog bele halni.
Mármint remélem, hogy nem fog addig játszadozni, míg véges kimenetelű nem lesz a dolog. De ha szükséges lesz akkor közbe avatkozom, hisz én se akarom, hogy bármelyikük is itt érjen véget.

-Akkor amint kedved lesz hozzá mehetünk is majd vásárolgatni. Kint úgy se volt lehetőségem ilyesmire és itt bent még nem próbáltam.
Adtam az újabb válasz nem ki lelkesedéssel. Aztán Inu és a Gazella táncát követhettük figyelemmel.
-Értem én. Viszont nem a csalódásokra kéne rámenni, hanem el kéne beszélgetned Inuval kicsit arról, hogy vegye picit visszább az arcát. De, ha nagyon nem bírsz vele, akkor szólj és majd elveszem egy napra és elbeszélgetek vele én is majd egy picit a dologról. 
-Nos attól függ, hogy mekkorát esik. De ha még esik is egy picit, szerintem nem járna túlzottan sok Hp veszteséggel. De nyugi, én figyelek rátok, szóval senki se fog ma itt elvérezni.
Aztán halk kuncogások közepette hallgattam a páros kissé mókás beszélgetését. Ki hitte volna, hogy egy kis nassolni való szalonnától jobb erőre kap a kis farkas és eltudja kapni a Gazellát, pontosabban a Gaz Tücsköt. Szeretek a társaságukban lenni, igazából Nana már kezd olyan lenni számomra, mint egy hugica. Rég éreztem már ilyesmit. Kicsit örülök, hogy újra lehet lehetőségem arra, hogy az ilyes fajta érzéseim is utat törjenek maguknak. Viszont egy pittyogó hang zavar bele a szórakozásba. Kissé kelletlenül, de megnéztem, hogy még is ki és mi okból zavart bele a szórakozásomba. Majd gyorsan fejemhez is kaptam, majd Nanára és Inura vezettem a tekintetem és közöltem velük a szomorú hírt, miszerint sürgősen távoznom kell másfelé, mert ugyanis kiment a fejemből, hogy mai napra elígérkeztem másnak is.
-Nana-chan, Inu. Nekem most sürgősen távoznom kell. Megfeledkeztem arról, hogy mára lebeszéltem egy találkát valaki mással is és igazából fel sem tűnt, hogy így eltelt az idő. Majd még találkozunk máskor is, legyen a kövi találkánk a vásárolgatós napunk is majd. Sziasztok!
Azzal elő is kaptam a Hazatérés kristályom és már mondtam is szükséges parancs szavakat. Még utoljára intettem egyet a párosnak és már tova is teleportáltam.

Köszöntem szépen a játékot ^^

/Noxy/

Szafari jelvény. Szereznem kell párat.
Erre az elhatározásra azután jutottam, ahogy a napokban újfent átnéztem a jelvények beváltásáért járó jutalmakat. Nagyon úgy tűnt, hogy főleg a másodlagos jártasságok támogatására hegyeződtek ki és mivel nemrég lépett Tier-t a boltom ami miatt egyelőre igencsak kevés recepttel rendelkeztem úgy döntöttem ideje meglátogatnom a Szafari övezetet. Elvégre hol máshol ejthetné el a leggyorsabban a vadakat a játékos, ha nem a direkt erre a célra kialakított területen. A fejemben máris megjelenik a kép ahogy egy tucatnyi tetemkupacon állva veszem át a legjobb vadásznak járó aranyserleget. Gyorsan el is hessegetem ezt a butaságot, elvégre egy a zsákmány szinte azonnal elpixeleződik, kettő ha ilyen egyszerű lenne mindenki oda járna naphosszat. Felteleportálok a tizedik szintig, majd a minimapom követve hamarosan el is jutok a kijelölt vadászterületre. Kezdetben inkább a környezet megfigyelésével foglalkozom, így nemsokára több elkülöníthető térséget is észlelek. Úgy tűnik a terület változatos természeti adottságokkal csábítja a vadászni vágyókat. Az én tetszésemet ezúttal a végeláthatatlan mezőség nyeri el, így hamarosan a helyenként térdig érő fűtengerben bandukolok. Egy két fa, de túlnyomórészt inkább bokrok tarkítotják a tájat. Vadat pedig természetesen sehol sem látok.
Persze, miért is lenne ilyen egyszerű? Na akkor lássuk miből élünk. Leginkább a fű mozgása szolgál árulkodó jelként, de a bokrok környékén is próbálkozhatok. Vagy ha találok valamilyen üreget, akár a kivárás is célravezető lehet.
A biztonság kedvéért előhívom a fegyverem, elvégre azt már jobban megszoktam, talán egyszerűbb lesz, mint kövekkel dobálózni. A gyorsaságom is nagyságrendekkel növekedett, így bízom benne, hogy közel tudok kerülni a prédámhoz. A sors úgy hozza azonban, hogy hamarabb látok meg egy másik játékost, mint amiért jöttem. Először úgy döntök, hogy nem zavarom, azonban hamar meggondolom magam.
Jobb ha tudunk egymásról, nehogy később rondítsunk bele egymás kapásába.
Kardomat leengedve indulok felé, majd mikor közelebb érek és meglátom a zöld indikátort, meg hogy ő is észrevesz ráköszönök.
-Üdv! A nevem Kazura. Éppen a környéken vadászom én is, gondoltam szólok, nehogy belerondítsunk egymás dolgába.

Újabban azon kapom magam, hogy a szépirodalomban látott vagy olvasott tájak elevenebbek az emlékezetemben, mint azok, amelyeket saját szemmel írtam az agyamba. Így volt ez tíz-húsz-ötven évvel ezelőtt is? Nem, mert ez a játékvilág akkor még nem is létezett.
Mi történt? Ha már az ember elegendő szirtet, völgyet, élő vizet látott, megtelik velük, többé nem olyan fogékony a további természetszeletek befogadására? Avagy romlott köröttem a világ, s egyre kevesebb darabja maradt, amelyben ne fedeznék föl bántó részleteket? Azért ha kijutok egyszer innét és rászánnám magam, s megnézném egyszer a Kilimandzsáró porcukor süvegét, az Amazonas dekoltázsát, a tengerpartot a columbiai Baranquillánál, a tajgák végtelen árvaságát, satöbbi, vélhetőleg elvarázsolódnék.
Minden példa árulkodó. Azt, hogy miért épp ezek jutnak eszembe kapásból, írók nevével indokolhatom. Olyanokéval, akik számomra szinte egész földrészeket fémjeleznek. Tájaikat éppúgy szeretem vagy gyűlölöm (néha egyszerre), ahogyan ők. Ahány táj, annyi világ, és viszont.
Az idő az ily sebeket is begyógyítja. Többé-kevésbé. Midőn a bűnbe esett ember már képes arra, hogy hasznot hajtson falujának környezetének, az igénye emelkedhet, egészen addig míg végül országos szimbólummá nemesedik. Ennek legbiztosabb jele, ha adott virtuális világban módszeresen szinte mindent róla neveznek el, utcától szállodáig.
Nem értettem miért gondoltam ezeket a nyálas irodalomba illő szavakat.
Nem is vadásztam most kivételesen, hanem egyedül akartam maradni magamban, saját gondolataimmal, messze most a város zajától és a hülye játékosok ostoba fecsegéseitől. Némelyek igazán fárasztóak tudnak lenni, vagy annál rosszabbak. Igaz, a céhem tagjai nem rosszak, de jobban is összeszedhetnék magukat. Egyedül csak Yui volt az egyetlen olyan ember, akivel nagyon jól kijöttem. Fogalmam nincs hová tűnt. Mindenütt kerestem, mire a legrosszabb fogalmazódott meg bennem, és úgy éreztem, ő valószínűleg már nincs köztünk, meghalt. Legjobb esetben talán eltűnt, ahogy én tűntem el azelőtt, és csak ritkán mutatkoztam meg a nyilvánosságban.
Ekkor, miközben a fűben hevertem, megzavart egy engem köszöntő hang, és felnyitom a szemeimet. A fejem felett egy nálam talán kicsit idősebb srác. Csak úgy minden átmenet nélkül bemutatkozott Kazura néven és szólni akart, hogy éppen errefelé vadászik ő is. Közben felültem a fűben.
- Vadászás? Kazura... jajj... ja, bocsánat, értem - ásítottam egyet. - Nem vadásztam, hanem csak itt töltöttem békében az időmet. Szóval vadászol. Én is általában, de most nem. Bármi után is mész, az most csak is a tied. Nem akarok zavarni, ha gondolod, elmegyek másfelé.
Felálltam végül és nyújtózkodtam egyet.
- Amúgy az én nevem Noxy. Örvendek a szerencsének - kezet nyújtottam. - Mondd, esetleg nem egy kardforgató vagy? Jól megnézve a kezedben a fegyvert arra tippelek, hogy tényleg egy azonos kasztban járunk.