Re: Füstölgő Mezőség

by **Hime** Hétf. Aug. 11 2014, 20:00

/Nana/

- Igen valóban ez a helyzet sajnos. Mindenki elveszít valakit, akár kijut a játékból, akár nem. És ki tudja, hogy mi lesz, amire kijutunk innen. Ki tudja, hogy a szeretteink közül kik azok, akik még életben várnak minket, és kik azok, akik nem. Kinek melyik kis kedvence várja őt még haza. Ki az, akit még megismer a kis kedvence, és ki az, akit már nem. Kinek hány szerette hal meg azalatt az idő alatt, még mi idebenn küzdünk az életünkért. És ki az, akinek meg tudják fizetni azt, hogy a kórházba életben tartsák. Az enyémet minden valószínűség szerint tudják, és fogják is fizetni, hiszen nem hiába kaptam a Hime becenevet. Valójában Lyliana a nevem, de a szüleim a születésemtől fogva az ő kis hercegnőjüknek tekintettek, és így rám ragadt a Hime név. Most már mindenki így szólít, és már az lenne a furcsa, ha valaki Lyliana-nak szólítana. Lehet már nem is igen reagálnék rá, bár nagyon szép név. Én régebben imádtam, de senki nem szólított így engem. Így elszoktam tőle. De én is elég sok mindent tanultam meg idebenn, mivel a szüleim engem is elég rövid pórázon tartottak engem. Ami nekem nagyon nem tetszett, és emiatt váltam erőteljesen lázadóvá. De ez már más kérdés. És igen sajnos elég sok barátot veszítenénk el, bár ha címet cserélünk akkor esetleg meg tudjuk egymást találni. De az idomárokat ebből a szempontból nagyon sajnálom, hiszen ha véget ér a játék, és kijutunk innen, akkor sajnos a társaikat nem tudják magukkal kivinni. És vannak olyan idomárok, akik még csak be se tudnának az ittenihez hasonló társat szerezni. Gondolok itt azokra, akiknek sárkányuk, esetleg főnixük van. Ők ugyanis semmiképp nem tudnak olyan állatot beszerezni a kinti világban. Bár sajnos farkast és esetleg tigrist, vagy a kinti világban vadállatnak megcímzett állatot beszerezni is necces.- Néztem rá kicsit komolyabban az idomárra és a farkasra.

by **Yue** Csüt. Aug. 28 2014, 22:07

//Hime//

Hime egyetértett velem. Hime mondta, hogy ha kórházban van akkor biztos tudják fizetni, nem hibába kapta a Hime becenevet. Azt mondta, hogy az eredeti neve Lyliana. Azt mondta, hogy lehet ha az igazi nevén szólítanák akkor lehet, hogy nem is venné észre, hogy hozzá beszélnek. A megszokás hatalma nagyúr, vagy valami hasonló olvastam még régebben. Mondta Hime, hogy amiért a szülei rövid pórázon tartották ezért erősen lázadóvá vált. Mondta, hogy elég sok barátot veszítünk el, bár ha címet cserélnénk akkor meg tudnánk egymást látogatni. Hime mondta, hogy sajnos a társaikat magukkal vinni, gondolt a sárkányokra főnixekre meg egyéb varázslényekre. Teljesen igaza volt. Kíváncsi vagyok, hogy Kayaba Akihiko találkozott-e beszélő farkassal a valóságban.
-Igazad van Hime. Viszont lehet, hogy Kayaba bácsi a valóságban láthatott beszélő állatokat. Legalább is én szeretném ezt hinni. Nekem Inu az első beszélő barátom, ugyan nem ember de attól még az első aki hozzám szólt(mondjuk nem volt sok választása ^^" ). A szüleim engem is rövid pórázon tartottak a valóságban, csak én nem vettem észre és nem zavart mert nem tudtam, hogy mit nem láthatok, vagy miket nem láthatok. Ha kijutok akkor ha még nem csukták le Kayaba bácsit akkor megköszönöm amiért megcsinálta a SAO-t. Inu amikor ketrecbe zárt madárkának hív akkor sajnos igaza van. A birtokunk területén kívül még soha az életben nem mentem ki. Azt hinné az ember, hogy a valóságban láthat mindent. Ne vedd tolakodásnak de akkor te is gazdag családból származol?-mondtam Himének.
Inu nem szólt semmit. Csak lapított és pihent, de attól még fél füllel és szemmel még végezte a kötelességét és nzte, hogy nem jön-e valami szörny vagy veszélyes ember/emberek. Örülök, hogy normálisan viselkedik Inu, viszont kiráz attól a hideg, hogy többen utálnak minket, köszönhetően Inu-nak mint kedvelnek. Kérdem én: miért nem tud mindig, vagy legalább is gyakrabban így viselkedni? O.o
Nos, nem rontom el a varázst. Habár nem is Inu lenne ha nem viselkedne bunkón vagy ha nem morcizna. Viszont az kiborító, hogy ennyire nem akarja, hogy fiúk közelébe menjek. Csak barátkoznék és semmi több, persze egyszer lesz fiúm, vagy nem, de ha Inun múlik akkor egyedül gyerekek nélkül öregedek meg majd halok meg. Nem, ez nem történhet meg!

by **Hime** Kedd Szept. 09 2014, 17:52

/Nana/

- Igen, viszonylag jómódú családból származok, bár én inkább úgy fejezném ki magam, hogy a családom se nem túl gazdag, se nem szegény. Inkább egy átlagos család. Ám én vagyok a szüleim pici szeme fénye, az egyetlen gyermekük, és így mindent megtesznek értem. Ebből gondoltam, hogyha kórházban lennék, akkor valószínűleg a szüleim fizetnék a helyet, amíg fel nem ébredek.- Néztem rá a lányra, miközben azon gondolkodtam, vajon mennyi olyan szerencsétlen van, akikről senki nem tudja, hogy itt benn vannak, esetleg senki nincs, aki tudná nekik fizetni azt, hogy életben tartsák őket. Már ha kell ezért fizetni. De sejtéseim szerint kell, hisz akik itt benn vagyunk a valóságban csak vegetálunk. Kómában lévő testek vagyunk, akiket táplálni kell, hogy életben maradhassanak.
- Engem is megpróbáltak a szüleim korlátozni, ám nekem azért már van tapasztalatom pár dologban hála isten. És csak reménykedni tudok benne, hogy egy ilyen remek barát mellé, mint Inu sikerült még sok más barátot is szerezned. Ám ha mégsem, mit szólnál hozzá, ha mi ketten barátnők lennénk?- Néztem rá félénken az idomár lányra, majd a farkas felé fordultam.
- És ha nem probléma, megtisztelnél te is a barátságoddal Inu?- Kérdeztem tőle mélyen meghajolva előtte, majd egy pukedlit nyomtam le mindkettejük előtt, ahogy azt még nagyon régen otthon tanultam. Rém vicces lehetett, de nekem abban a pillanatban nagyon jól esett.
Remélem Nana-chan nem néz rám furcsán emiatt, hisz ez részemről csak egy barátságos gesztus, a múlt egy apró darabkájának felidézésével.

by **Phobos** Hétf. Szept. 22 2014, 07:00

Szophie

Visszagondolt az egy évvel ezelőtti eseményekre, amikor sok mindennel nem volt tisztában - még belegondolni is rossz, mennyivel nem. A nyálát keserédesnek érezte, a levegőt pedig fojtogatónak. Felhúzta szemöldökét, fogait magát meglepő türelmetlenséggel csikorogtatta. Jobb arcfelét mutatóujjával vakargatta, miközben ugyanolyan zavarodottsággal nézett el másfelé. Kezdett igazán rájönni: volt más, aki jóval többet és többféle módon szenvedett a fronton. Sokkal jobban kellett volna figyelnie a környezetére, s mégis megfigyelőnek hívta magát. Átkozta azt a fene-nagy figyelmességét, önmagával együtt. Karjait mellén összefonta, mialatt törökülésbe helyezkedett, hosszúra eresztett „hm”-öt hallatott.
- Szóval - kezdett bele végül, félhangosan. - te majdhogynem mindvégig ott voltál, és másokért szenvedtél. De akkor… miért? Ennek így semmi értelme. - Szenvedés? Biztos, hogy csak ennyi lenne? A fiú most kezdett igazán eltöprengeni azon, mit jelent a fronton harcolni: képviselni a többi ezernyi játékost. Valahol gyávaságnak, de - mostmár - bölcs dolognak vélte, hogy a sok másik oda sem merte tolni a képét a szintfőnök kapuja elé. Megrendült a bizalma, a tét létfontossága miatt, s bár kicsit sem szívlelte az idegeneket, ostobaságuk miatt, volt egypár egyén, akiket érdemes volt életben tartani. Raven nem kezdte el ezen embertársai nevét sorolni. Még gondolatban sem. Tudott, amit tudott, de iszonyatos félelem ejtette rabul, s nem is engedte. Hirtelen azon fogta magát, hogy bal csuklóját jobbjával szorongatja, és zaklatottan néz maga elé, pedig oka kicsit sem volt rá, hiszen az a veszély mérföldekre állt tőle. Alaposabban is átgondolta, mi veszteni valója van, elvégre már a Sword Art eleje óta - fejelcsavarás ide vagy oda - kicsit sem tartott a kimúlástól… az örök vadászmezőktől. Sőt, valahol megrészegítette a halál keserű íze. Egy fehér hollót látott ott, mint a múltbéli énjét, s a mostanit: egy félénk kisfiút, aki fél az ismeretlentől. A halál különös hírvivője és a játékbéli neve… vajon ezt jelentette volna? Már az úgynevezett NerveGear felvétele előtt is tudta, mivé fog válni a Kayaba-teremtette Aincradban, a százemeletes lebegő várban? A fiú annyi kérdést sorolt fel magának, amennyit csak tudott, s csak a feje fájdult meg a sok gondolattól. >.> Nyugalmat, békességet erőltetett magára, miképpen a sötétedő ég felé meredt a távolt fürkésző barna íriszeivel.
- Én az odakintről is keveset tudok. ^^” - felelt rá, közömbösen, de némi illettséggel is is. - De azt mondják, hogy érdemes kijutni. Én nem tudom, már megéri-e a bőrömet kockáztatni, hiszen - Keserűen kuncogott. - még elismerést sem kapok. Senkitől. Pedig azt hiszem, méltán elvárhatnám. Nem tudom, hány és hány ezer játékost prezentálunk a bossnyírbálásokon, de ez nekem így sok lett. Elegem van belőlük és az elvárásaikból.

by **Yue** Hétf. Szept. 22 2014, 17:33

//Hime//

Hime mondta , hogy nem is túl gazdag, de nem is szegény családból származik. Hime még mondta, hogy ő a szülei pici fénye. Tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy egy szerető családban legyen, példaképpen szolgálnak szegény árvák. Mindig is sajnáltam őket, amiért nem ismerhetik meg a vér szerinti szerető családot. Az, hogy nekem természetes, hogy szerető családom van annak mindig csak örülni tudok. Persze azért a szüleim néha napján visszavehetnének egy kicsit.
-A jó szülőknél szerintem az csak természetes ha a gyermekük a szemük fénye, viszont néha visszavehetnének a szülök egy kicsit. ^^"
-Kicsit, mi?-mondta Inu.

-Szerintem a nálunk lévő faluban, vagy esetleg falukban az orvosi ellátás miatt nem kell majd aggódni. Hálát adok mindennap amiatt, hogy a szüleim a pénzüket nem tartják meg maguknak mint a közelünkben lévő többi gazdagok aki mert van pénzük és hatalmuk így eltapossák az embert minthogy segítenének. -mondtam Himének. -Én nem nagyon tudtam mit tenni a bezártságom ellen, habár nem is nagyon zavart, hiszen nem is tudtam, hogy miről maradok le. -mondtam Himének.
Hime megkérdezte azt amit nem hittem, hogy valaha is az életemben hallani fogok, vagy legalább is nem ebben az életben. Megkérdezte, hogy leszünk-e barátnők. Magamban egy hatalmas boldogságbomba robbant fel.

-Haruka, tudom, hogy egy hatalmas boldogságbomba robbant fel benned, mivel valamiért hallottam a fejemben(csak tudnám miért). -mondta Inu.
-Igen, ezer örömmel! -mondtam Himének fülig érő mosollyal és nagy vidám szemekkel.

-Természetesen én is. -mondta Inu boldogan és határozottan Himének.

//Bocsi, hogy nem írtam csak a sulival kellett foglalkoznom//

by **Szophie** Hétf. Szept. 22 2014, 18:57

/Raven/

- Szenvedni? - kérdeztem vissza. - Igazából sosem tett bennem egy boss harc sem kárt. Sem lelkileg, testileg pedig különösképp nem. Igazából maga a harc nem nagy dolog. Vannak erős és okos vezetők, akik garantálják, hogy ne halj meg. Persze azért félhetsz. És a félelem tökéletes segítség arra, hogy felkészülj. És ha felkészült vagy, akkor nem szenvedsz. Kivéve persze, ha a társaság az, amely miatt rosszul érzed magad. Az már egyfajta szenvedést tud okozni, de annak meg nem a boss a hibája. - magyaráztam. - Azért voltam ott, mert kedvem volt hozzá.. Mert úgy gondoltam, ez a dolog egy bizonyos tisztelettel jár, mivel a frontra csak a legerősebbek juthatnak el. És mert kedveltem a társaságot. Az ott lévő emberek... barátok. És ez olyan, mint egy kisebb buli közöttünk. Csak több a feszültség. De legalább találkozunk mi mind egy helyen. Ezen felül semmilyen különösebb motiváció nem hajt. Nem mintha nem akarnék kijutni, de... Azt velem vagy nélkülem, teljesen mindegy, ugyanúgy véghez tudják vinni a nálam erősebb igazi frontharcosok. - kissé keserűen elmosolyodtam, mint mindig, amikor arra gondolok, hogy itt igazából nincs is rám szükség. Nem érek annyit, mint odakint. Talán ez az egyetlen motivációm arra, hogy kijussak. Meg Makoto. De az más téma. Rolling Eyes

- Prezentálás? Elvárás? - kérdeztem vissza. Ilyenekre még nem is gondoltam, soha. - Nem is értük kell tenned.. Persze ez attól is függ, ki mit gondol erről. Sokan például a megszerezhető itemért vagy pontokért mennek el. Egyáltalán nem is gondolva másokra.O.o - Egyébként szerintem csak azért megyünk csak mi bossokra, mert másoknak még nincs meg hozzá a szintje. Legalábbis nem túl sok játékosnak.. Örülj neki, hogy a legerősebbek között vagy. Persze nem azt mondom, hogy nincsenek így is olyanok, akik elég magas szintűek ugyan, de nem jönnek el... Mégis, a legtöbben ott vannak minden szintfőnöknél, akik csak megtehetik.

/Sajnálom, de.. nem megy most a gondolatok és cselekvések leírása. Úgyhogy csak beszél kari.xDD/

by **Phobos** Kedd Szept. 23 2014, 13:41

Megvárta, míg a lány végez, majd enyhén megjátszott gondolkodó arccal meredt maga elé. Habár tényleg elmélkedett a hallottakon, nem esett nehezére véleményét hangoztatni. Valami okból sosem hátrált meg... csak ha a szükség úgy kívánta. Ennyi emberség csak lakozott benne, s ezt nem félte hangoztatni.
- Nem nagy dolog az életünket kockáztatni? - kérdezte ál-meglepődöttséggel, szemöldökét felhúzva. Megvonta vállát. - Heh, szóval néhány embernek nem esik nehezére. Ezt jó tudni. De részben mindkét állítás igaz... meg nem is. - Vett egy nagy levegőt, majd kifújta. - Igaz, hogy a falkában jobb vadászni - Itt a fehér farkasra sandított. -, de az sem mindegy, mennyire szervezett az a falka. És mégis... azokat sem tudom megfejteni, akik a többség beleegyezése nélkül magukra vállalják a vezető szerepét. Ki kérte meg őket erre? - Számára még az sem számított, hogy ezzel Anat szellemét is megsértheti. Gyermeki lénye volt kíváncsi és nem a régebbi természetéből adódó ridegség beszélt belőle. Lábát kinyújtóztatva vállait felhúzta. - Nem figyelünk egymásra. Hiába ismételjük és hangoztatjuk hibáinkat, nem történik semmi. Változás nélkül eltorzult életet élünk.
Ahogyan Szophie visszakérdezett a szóhasználatára, a fiú némán biccentett egyet. Szemlátomást a lány meglepődöttnek tűnt, de ez nem rendíthette meg Gilbertet. Tudta, mit érez és azt is tudta, mit akar. Forradalom? Korántsem biztos, hogy a dolgok jó irányba fordulnak.
- Hehe, én se másokért vagyok ott, emiatt ne fájjon a fejed ^^" - mondta derűsebben, féloldalas mosollyal az arcán, noha ennek ellenére szemei komolyságról tettek tanúbizonyságot. - De azokkal ellentétben, akik az itemekért mennek, én nem használok ki semmit és senkit. - Nyelt egyet. - Ami biztos, hogy van sok más játékos, akinek biztos megvan a kellő tapasztalata és felszerelése a fronthoz, mégse teszik át a lábukat annak az ajtónak a küszöbén. Én nem gondolom magamat erősnek, de tudom, hogy a szintek... a tárgyak odakint fikarcnyit sem érnek. Nem az határoz meg bennünket, és ebbe a hibába elég sokan beleesnek.

by **Szophie** Vas. Szept. 28 2014, 18:37

- Höhh.. Burokkal nem kockáztatjuk. - fojtottam el egy hirtelen nevetést. - Ezért is igazságos ez a játék. Ad lehetőséget a túlélésre. Míg az élet nem. - folytattam elgondolkodón. Ha odakint is lett volna pánikburok, biztosan túlélték volna a szüleim. Tuti tartalékoltunk volna egy jó párat valahol.. Habár ezt az állítást azért sem feltétlen hiszem el, mert biztos vagyok benne, hogy apám sejtette a merényletet. Talán önkéntelenül áldozta fel a családunkat.. talán.. Vagy csak nem talált jobb megoldást. De persze ezen merengeni most már teljesen lényegtelen. Ettől függetlenül arcomra kiült a fájdalom, és mindaz a súly, melyet az élet terhelt rám. Petjeimre néztem, itteni gyermekeimre, kiket nevelgetek magam mellett. Én is képes lennék a saját hibáim miatt itt hagyni őket, nem is foglalkozva igazán azzal, hogy milyen lesz nekik utána, nélkülem.. Ezért sem ítélem el apámat. Én is ezt tettem volna. Egyszerűen csak az elvesztés hiánya fáj, rettenetesen. Egy trauma, melyet képtelen vagyok feldolgozni.
Viszont most a jelenben vagyunk, és hirtelen úgy tűnt számomra, hogy Ravennek a boss harc okoz traumát. Talán meg kéne mutatnom Nyuszimnak őt, hátha pszichológus hatalmánál fogva sikerülne őt meggyógyítania.O.o
- Nos.. talán a hatalom miatt teszik. Egyfajta elismeréssel jár az, ha valaki levezet egy bosst. És az emberek vágynak az elismerésre. Ez egyfajta önmegvalósítás. - magyaráztam az én álláspontomat, miközben még csak eszembe sem jutottak olyasmik, mint hogy talán csupán csak a kijutás a céljuk.
- Háát.. az emberek már csak ilyenek. Utálkoznak. Így pedig nem teremthetünk családias légkört, akármennyire is az tűnik a legmegfelelőbbnek. - felsóhajtottam. - Ez már csak ilyen... Szerintem bossharcra az emberek azért is járnak, mert egyfajta hírnévvel jár az, hogy frontharcos valaki. Vezér is ezért ráncigál el. Mert ezzel hangoztathatja az erejét.
- Meg mert a boss legalább jelent egy kis kihívást, nem úgy, mint a többi mob. - szól bele a beszélgetésbe farkasom, majd nem is törődve tovább velünk, kergeti újra Falatkát. Aki a farkába kapaszkodik. Így körbe-körbe futkozik.O.o
- Igen, valamilyen szinte igazad van, hogy nem ez határoz meg bennünket. De ugyanúgy, mint odakint a pénz, itt az itemek kulcsfontosságú dolgok ahhoz, hogy a többi játékos fölé emelkedj. Ahogy a szintek is. Minél erősebb vagy, annál többen ismernek el, és annál kevésbé kell félned más játékosoktól..

/Nyuszim = Tachi.xDDD/

by **Phobos** Vas. Szept. 28 2014, 22:15

Nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy megcáfolja mindazt, amit reagált. Persze természetesen türelmesen meghallgatta, enyhén az alkarjára támaszkodva, oldalra billentett fővel. Az idő lassacskán hűlni kezdett.
- Burokra nem mindenkinek telik - mondta, a hirtelen hideg szellőtől frusztráltan hunyorítva. - és tudtommal nem is segítünk azokon, akik még céhbe se vannak. De, Szophie. Így is rettentő sokat kockáztatunk. - Eltekintett a feltérképezetlen ismeretlen felé, ahol a nap lebukott, a nyugati horizont alá. Jobb hüvelykujját a többi alá szorította, bal vállát kissé átmozgatta, még mielőtt begörcsölhetett volna. Jelen pillanatban kicsit sem tudott másképpen viszonyulni a frontharcosokhoz: csalódott volt. Reménykedett benne, hogy ők mások, s garantálhatják a kevesebbek biztonságát. Már azt sem tudta, miért tartotta többnek azokat, akik még meg se köszönik a próbálkozást. Hálátlan feladatnak bizonyult az úgynevezett bossolás. Azt hitte, ennél többre tartják mások életét... nem a magukét. Persze... mit is vár olyanoktól, akik egy hasznos holmiért ál-barátságokat kötnek. Csak illúzió, nem több. Annyit tudott, hogy ő tényleg próbálkozott jobbnak tűnni és nem félni, de egyik sem sikerült. Az emberekről - az idegenekről - alkotott véleményét nem leplezhette hazugságokkal és tettetett szimpátiával. Miképpen látta, hogy az a bizonyos üvegfal megreped a távolt fürkésző szemei előtt, keserű kuncogás hagyta el ajkát.
- Szóval... önmegvalósítás. - ismételte a lány szavait. Hangján ténylegesen hallatszott, hogy komolyan elgondolkodik a hataloméhségről. - Nem tudom, hogy ezzel tényleg lehetséges-e elérni, de... - Kínos lett volna, amit gondol? Kissé habozott. - szerintem ez egy helytelen út. Van, aki nem születik vezérnek, mégis főnökösködik. A tehetségtelen főnök pedig mindannyiunkra veszélyes. Ezt viszont tudnia kéne. - Nem tudta, honnan ismerte mindezt. Egyszerű véleménynek indult, de oly határozottsággal mondta ki, mintha általános morál lenne mindaz, amit Szo előtt hangoztatott. Gilbert ismét elgondolkodott.
- Áh, de ez hamis erőfitogtatás! - folytatta, még jobban eltöprengve. - Az odakintről tekintve a szint és minden más semmi több egy illúziónál. Mi értelme van olyannal dicsekedni, ami nincs is? És - Mintha melegebbnek érezte volna az arcát. - azt hiszem, elvárják, hogy én is így tegyek... Hamis dolgokat dédelgessek, mintha tényleg léteznének? Nem. - Fejét frusztráltan megrázta, de a keserű mosoly nem tűnt el arcáról. Nemigen tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Annyi mindent nem tudott, mégis képlékeny és hamis tudással próbálták teletömni az eszét. Sok emberben csalódott, elege lett.

by **Hime** Szomb. Okt. 11 2014, 17:21

/Nana/

/Bocsi Nana de kisebb lelki szétcsúszásom és egy erőteljesebb betegségem volt, ezért nem írtam eddig./

Nana láthatóan örült annak, hogy megkérdeztem, hogy leszünk-e barátnők. Ennek én is örültem, hisz fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet most a többiekkel, hol is lehetnek most. mindenki, aki fontos volt a számomra, az eltűnt. Kiyo, Ozirisz, Chan, Jun. Ők voltak azok, akik még a depresszióm után is fontosak voltak nekem, de valahogy mindegyik eltűnt. Senkiről nem tudok semmit. De remélem, hogy semmi baj nem történt velük.
- Örülök, hogy ezt mondjátok. Tudjátok én egy kis ideig önkéntes száműzetésbe vonultam, és a magányt választottam társul, de most hogy már jobban vagyok, hiába próbáltam a régi ismerősökkel kapcsolatot teremteni, nem sikerült. Talán ők már elfelejtettek, de most egyszerre két barátom is lett. - Néztem rájuk mosolyogva. Hisz nincs szebb dolog a világon, mint a barátság és a szeretet. Ezek a dolgok mindenkinek fontosak. Még azoknak is, akik úgy gondolják, hogy erre nincs szükségük.
- És ezen a helyen még fontosabb a kapcsolatok kiépítése, a barátságok megkötése, hisz egyedül könnyen veszélybe kerülhetsz. És ha egyedül vagy, hamar eluralkodhat rajtad a magány, a bánat, a kétségbeesés. És aki így jár, az a legrosszabb dolgokra is képes lehet. Ám a barátok azok, akik ha kell talpra állítják az embert, megnevettetik, és segítik ha bajba kerülne. Legalábbis szerintem ez a barát dolga.
Körbe tekintettem a mezőn. Itt minden olyan szép volt, és minden olyan idilli. Pár percre eszembe jutott, milyen szép is lenne egy fiú társaságában tölteni itt a napot, és egymást átölelve nézni a naplementét. De ez csak kósza gondolat volt. Hisz úgy sincs kivel. akkor meg minek ilyeneken agyalni.

by **Szophie** Hétf. Okt. 13 2014, 20:51

- Már aki van oly ostoba, hogy kockáztasson. - sóhajtottam fel. - Azokon nem tud semmi sem segíteni, akik nem képesek rendesen felmérni a rájuk jelentő veszélyeket. - elgondolkodva néztem végig a tájon. - A játszmákhoz érteni kell, vagy belé halsz.. Aki gyenge, aki buta, az kiesik. Ez a természet törvénye.
- De nem értem.. Miért foglalkozol velük? Miattuk félsz? Nem. Csak a saját életed kockáztatása miatt. És ez helyes. Azt jelenti, hogy nem vagy ostoba, hogy fel tudod mérni a helyzetet. De a többi miért érdekel annyira? - kérdeztem vissza, és habár kissé embertelennek hangozhattam, a tény is ott lebegett a szemem előtt, hogy tudtommal senki nem ostoba a fronton annyira.. Egyelőre. Vagy a többi már ki is esett? Na meg persze... azért nem is aggódtam annyira a hozzám nem közel állókhoz, mint alapesetben emberi együttérzésből, vagy mi a francból, kellene.
- A tehetetlen főnököket az élet kirostálja. - vontam meg a vállam. - Ez ennyire egyszerű..
- Nem kell dédelgetned semmit. Nem kell törekedned semmire. Ezek a dolgok csak ideiglenes, a játékban elért rangot szereznek. De az emberek ha egy helyen - odakint - nem tudják megkapni, hát megpróbálják máshol - idebent. Ez ennyire egyszerű. Vakok között félszemű a király. Rolling Eyes

Ha odakint nem tudtak sikereket elérni, hát megpróbálják idebent. A hatalom az akármilyen csekély, vagy jelentéktelen, akkor is hatalom. És azért nem mindegy, hogy hányas szinten állsz, vagy milyen a páncélod, hisz mégiscsak az életed függ tőle.. Mert ha esetleg jön egy magasabb szintű piros gyilkos. Rolling Eyes

A szintek, a fegyverek, ez mind törekvés egy picit a túlélésre. És persze a többiek lekörözésére is. De ez természetes, az emberek vérében van a versengés. Ahogy farkasok versengenek az alfa hím szerepéért. Mindig csak egy lehet a Vezér, de azért a többi megpróbálja elhódítani tőle a címet. Ez egyfajta ösztön.
- De ha benned nem él, hát nem kell e szerint cselekedned. Igazából azt teszel, amit csak jónak látsz. Egyes szinttel is élhetsz boldog életet. Egyszerűen csak nagyobb a kockázat, mert több a sötét alak, aki kivégezhet.:3 Habár ha nem mozdulsz ki egy biztonságos városból... Akkor talán... Túlélhetsz.. De akkor meg helyhez leszel kötve. Ki mi mellett dönt.

by **Phobos** Szer. Okt. 15 2014, 16:35

A fiú közömbösen vonta meg vállát, bal szemét félig lehunyva.
- Akkor sok ostoba ember van... - jelentette ki, általános tényként kezelvén saját állítását. - De ott vannak a bátrak és vakmerőek, akik szánt szándékkal kockáztatnak. A bátor valószínűleg túléli, mert fel tudja mérni a maga helyzetét, és jó döntést hoz. A vakmerő nem gondolkodik. Persze az már más kérdés, hogy miért kockáztatnak? - A kíváncsiságát leginkább a saját válaszával akarta kielégíteni. A kérdés főleg magának tette föl, semmint az idomárlánynak. Kicsit eltöprengett utóbbi véleménykifejtésén: ő vajon elég bátor? Gilbert gyomra görcsbe rándult, ahogyan visszagondolt azon momentumokra, ahol a saját vakmerőségéről tett tanúbizonyságot. Fejét kevésbé láthatóan rázta meg, és szemével hunyorítva tűntette el maga elől a már-már szánalmasnak nevezhető emlékképeket.
Szophie kérdésére enyhe megrökönyödéssel nézett a szóban forgó lányra. Igaza volt, a fiú feltűnően sokat foglalkozott mások véleményével. Túlságosan sok időt szánt a legjelentéktelenebb, ostoba egyénre is, de mégis...
- Talán azért, mert én is ember vagyok Rolling Eyes

- felelte. Nevetést lehetett érezni a lovag monoton hangjában. - Én mindig is egyedül voltam. Amikor a főtéren bejelentették az élet-halál játék kezdetét, senkihez sem kötődtem. - Nyelt egy nagyot, még mielőtt elkezdhetett volna az amnéziájáról beszélni. Számára ez igencsak kínos, zavarbaejtő téma volt. - Azt hiszem már foglalkoztat a többiek sorsa... függetlenül attól, hogy neheztelek az emberekre. Persze, azok érdekelnek igazán, akik esetleg - Ezt a szót jól hallhatóan hangsúlyozta. - örömmel látnak és tárt karokkal fogadnak. Azokért az emberekért valamiért érdemes egy másik arcomat mutatnom, de - Szomorkásan nézett maga elé. - gyakran az a benyomásom, hogy nem is vagyok más, csak egy élettelen valami, aminek a parancsokat kell követnie. Szinte mindig, már ahányszor azt vállalom, hogy a többiekkel bekopogtatok a boss ajtaján. - Úgy érezte, meglepően sokat beszélt egy majdhogynem teljesen idegennek az ambivalens érzéseiről. A hite megrendült, bár fogalma sincs, miért most, amikor egy jó délutánt tudhatott a magáénak. Kissé száraznak érezte torkát, s az idő is hűvösebbre fordult. A hosszadalmas elmélkedés és beszélgetés egy szempillantás alatt kimerítette. A vezetők dolgáról nem is szólt töbet. Igaza volt Szophienak, a fiú nem is fecsérelte tovább a szót, de a következő témát már nem hagyhatta annyiban.
- Az emberek akkor is nevetségesek. - morogta, jobb szemöldökét rosszallóan felhúzva. - Vannak, akik hisznek a kijutásban. Tisztában lehetnének azzal, hogy az odakintben a hatalmuk csak egy szemfényvesztés. Még ha az olyanok, akik kint nem szerezhettek hatalmat és itt igen, egy szép napon le kell mondaniuk róla. - Állát vakargatva forgatta szemét. - Mások pedig nem is akarnak visszatérni az eredeti életükhöz, mert vagy félnek, vagy nincsenek megelégedve azzal, amit ott lent leraktak az asztalra. Vagy nem. - A monológ végére Gilbert hangja elhalkult, szemét fáradtan hunyta le. Nem gondolta volna, hogy egyszer ennyit fog, hangosan spekulálni. Mindössza az általa felhalmozott tapasztalatokból vonta le következtetéseit, semmi több. Még az odakint valódi szépségét és rútságát sem érthette meg addig, amíg az összes emlékét vissza nem kapja - arra meg igen csak csekély esélye van. Bal vállát megmozgatva vitt életet tagjaiba, majd szolid ásítás hagyta el száját.
- Kezd hűvös lenni. Ti még maradtok?

Ennyit még sosem beszéltettem Rav-karit... Szo, te aztán érted a dolgodat ><

by **Szophie** Vas. Okt. 26 2014, 11:41

- Hehehh.. Szerintem túl sokat gondolkodsz ilyen majdhogynem lényegtelen dolgokon. Nem szükséges mindig keresni a miért. A világban rengeteg dolog van ok nélkül, és rengeteg dolog logikátlan. És véleményem szerint mindenki őrült, csak az egyének mind egy picit másképp. - megvontam a vállam. - És ezen hóbortok alapján ragasztanak ránk tulajdonságokat, hogy valahova kategorizálni tudjanak minket. - nyuhmm, nem mintha nem élveztem volna az ilyen fajta filozofálást. Érdekes dolog ilyesmikről beszélni, habár az én álláspontomat alig vannak, akik elfogadják. Szívük joga, természetesen. Ez csak annyit jelent, hogy én őrültebb vagyok a többinél. De persze azért vannak ebben társaim is. Főleg itt, a saoban, ahol alig akad olyan ember, akire a "normális" kategóriáját ragasztották.
- Ez nem indok. - nézek rá aztán kissé kételkedve. - Ha nem kötődtél senkihez, akkor igazán szerencsés vagy. Azt jelenti, hogy senkiért sem kell aggódnod, és senki nem okoz fájdalmat. Így pláne nem lenne szükséges másokkal foglalkozni.. Ha engem kérdezel, akkor szerintem itt pont arról van szó, hogy kötődni akarsz. És ehhez a legjobbnak azt tartottad, hogy először megpróbálod megérteni őket, minket.
- Miért neheztelsz az emberekre? És miért várod el, hogy örömmel lássanak és tárt karokkal fogadjanak, ha még nem is ismered igazán őket? Én csak azokkal viselkedem így, akik igazán közel állnak hozzám. Azt viszont csak úgy lehet elérni, ha rengeteget beszélgettek, közösen éltek át dolgokat.. Vagy valami ilyesmi. Azt hiszem. - kissé szégyellősen elmosolyodtam. - Én sem vagyok túl jó ebben az egészben. Nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb tanácsokat tudtam adni. De törekszem rá, a saját értékrendem szerint.
- Egyébként pedig szíved joga, hogy ellenkezz a paranccsal, ha azt nem látod jónak. Én is megteszem, ha úgy alakul. Csak akkor vállalnod kell az ezzel járó következményeket is. Az ember maga alakítja a sorsát. Ha te úgy döntesz, hogy áthágod a szabályokat, akkor azt teszed. Megvannak a következményei, de attól még megteheted, ha szeretnéd. Tőled függ. Nem minden, de a legtöbb dolog.
- aztán újra visszatért a "másokkal" való foglalkozáshoz. Nagyon érdekelte a társadalomról alkotott átfogó képe, rettenetesen meg akarta érteni, átlátni azt. Az okokat.
- Ez is az egyén szeszélyeitől függ. Az, hogy mit raktak le odakint az asztalra, és mit itt. Az, hogy mit tartanak fontosnak, és mi az, amiért küzdenek. Néhányak a kijutásért, mások nem. Vannak, akik itt jobbnak tartják az életet, ez a szeszélyük. Én ki akarok jutni. Ott van hatalmam. - elmosolyodtam. Ő is sok dolgot osztott meg velem ismeretlenül, ennyit igazán megérdemelt tőlem viszont. - Itt nincs. Csak a kijutásért küzdök, és az előrehaladásért, na meg az éltemért, miközben jól is akarom érezni magam végre, így hogy nem kell foglalkoznom a munkámmal. Ennyi az egész. Ez az én személyes hóbortom. De másoknak más. Ahogy két egyforma ember sincs, két egyforma sors sem, és két egyforma gondolkodásmód sem. Ezt egyszerűen csak el kell fogadni, és nem megérteni.
- kissé meglepődtem, és csalódott is voltam, amikor indulni készült. Bevallom, élveztem vele a beszélgetést. Értelmes volt, és nyitott, nem általánosításokhoz és normákhoz kötve a gondolkodása. Ő csak érteni akart, és ez becsülendő. És sok kis szeszélyét fedte fel előttem csupán ezzel az egy délutánig tartó beszélgetéssel.
- Öhmm.. Én még igen. - bólintottam. Vissza kell még térnem a saját gondolataimhoz. Felkeltem, a kezemet nyújtottam felé.
- Örülök, hogy megismerhettelek, Raven. - ráztam meg a kezét búcsúzásképp, ha hagyta. - Egyszer mindenképp folytatnunk kell ezt a beszélgetést. - mosolygok rá még utoljára.

by **Phobos** Vas. Okt. 26 2014, 17:33

- Egyszerűen csak figyelek és okulni próbálok. Fárasztó a töprengés, az tény, de általában megéri. - Szemét forgatva kulcsolta egymásba ujjait. - Senki sem őrült... csak a realitásunk más, ahogyan a nézeteink is. Különbözni jó dolog. Nem várhatjuk el magunktól, hogy minden elvárásnak megfeleljünk. Engem például már nem érdekel, mit gondolnak rólam a többiek. A magam ura vagyok. - Keresztbefonta karjait, s állát felszegte, mintha büszke lett volna mindarra, amit a lánynak mondott. Persze érezte utóbbi kijelentésében az ellentmondás keserédes ízét, de nemigen zavarta. Szophie meghökkent arckifejezésére a fiú furcsállóan pislogott. Nem sokat gondolkodott azon a válaszon, melyet a szóban forgó idomárnak kívánt szegezni. Az érzéseit közömbösen szegezte beszédpartneréhez.
- Éppen ezaz, hogy nem tudom, kikhez kéne kötődnöm. Amennyire emlékszek az odakintre, voltak barátaim. Ismertem a szerelem kétes ízét, de... most minden olyan üres - üresebb és szárazabb egy sivatagnál. - Karjait széttárva vonta meg vállát. - Ha kötődök, ha nem, az emberek fájdalmat okoznak. Ostobák és túl büszkék, hogy belássák hibáikat, nincsenek tekintettel másokra. - Vett egy nagy levegőt. - Azért várom el, mert eleget tettem azért, hogy maguk közé fogadjanak. Mint már említettem, rengeteg dologban változtattam magamon. Mosolygok, ha a társaim is mosolyognak és... megvédem azt, akit fontosnak tartok. Csak azt nem tudom, hogy az is ugyanolyan fontosnak vél. - beletörődő keserűséggel mosolyt engedett meg magának. - Azt hiszem már teljes magabiztosságból mondhatom, hogy szívből megvetem az emberi fajt. Nem csak azokat figyelem, akiket ismerek, de a teljesen idegen egyéneket is ugyanúgy szemlélem. Mióta itt vagyunk, megpróbálom a legértelmetlenebb dolgaikat is megérteni, de nem megy. És mióta közelebb engedtem magamat a társaimhoz, kezdek én is olyan kiszámíthatatlanná... olyan érzelmeken alapulóvá válni, mint ők. Ez ijesztő. - Beleborzongott mindabba, amit kiejtett ajkain.
- Ha ellenkezek a parancsokkal, megbűntetnek és megmondják, hogy ne menjek bossolni. Senkiért sem harcolok, csak magamért. Még ha fel is lázadnék a parancsaik ellen, könnyen megölhetővé válok. Hogyha bevörösödök, leterítendő prédaként fognak tekinteni rám. Bár - mormogta, bosszús kuncogással. - már teljesen hidegen hagy. Üresen fenyegetőznek.
A hatalomról már nemigen mert és akart vitatkozni. Egy biccentéssel nyugtázta mindazt, amit Szophie mondott. Talán azzal, hogy Gilbert hercegi családból származott, nagy hatalommal született - viszont az a hatalom össze sem vethető az aincradi erőkkel. Kinyújtóztatta karjait, miközben felállt. A lány kéznyújtását meglepődés híjján viszonozta. Bár nem mosolygott, szemén derű ült.
- Én szintúgy. Még találálkozunk. - Azzal egy utolsó pillantást vetett az említett Szophie kisállataira, majd sarkon fordult, s kellő távolságnál elővette teleport kristályát. - Teleport, Artes Limen. - Miután konkrét úticélját hallatta, a tárgy eleget tett a lovag kérésének.

Örültem a játéknak! :3

by **Yue** Pént. Okt. 31 2014, 08:44

Hime mondta, hogy önkéntes száműzetésbe vonult, a magányt választotta társul. Nem tudom elképzelni, hogy bírta egyedül. Én Inu nélkül már rég pixel lettem volna! Egy elkényeztetett, de főleg tudatlan kislány, és a Sword Art Online rossz párosítás.

-Én Inu nem bírnék egyedül meglenni egy napig sem! Szerintem már rég pixel lennék ha ő nem lett volna velem! -mondtam Himének, közbe megsimiztem Inu fejét.
Igaza volt Himének. Az összetartás, barátság ezen a helyen tényleg fontos. Sajnos ezt valaki kihasználja. Barátnak mondja magát, de amikor veszélyessé válik a helyzet akkor mintha ott sem lenne és lett volna mert elfut mint egy nyuszi.
-Igazad van Hime. Viszont a fejemet tenném rá, hogy van aki ezt kihasználja. Barátnak mondja magát de amikor veszélyessé válik a helyzet akkor menekül mint egy gyáva nyúl.

-Ebben igazat adok Harukának! Valakinek fontosabb, hogy mentse a saját bőrt mint, hogy segítsen valakinek, vagy annak aki állítólag a barátja. Szerintem az olyanokra a legjobb szó a féreg.
Nem tudom, de nem is akarom megérteni az olyanokat akik így cselekszenek. Sírhatnékom van ha arra gondolok, hogy elképzelem, hogy így teszek. Előbb a halál!

by **Shukaku** Kedd Nov. 04 2014, 16:44

Akae

A lány és a sárkány egy kiálló sziklán ücsörögtek, nézték a tájat, és halkan beszélgettek.
-Nem értem én ezt az egészet, Timidus. Annyira egyszerű lenne ez az egész, a felnőttek mégis túlbonyolítják. Anatole is… ott van Kazuma, és nem értem, hogy mit kell szerveszkedni vele. Nekem nagyon nem tűnt szimpinek, főleg úgy, hogy még le is akart minket koptatni. Mondjuk… legalább szépen tette, és tényleg érdekli az, hogy ne bántsa Anatolet. Ennyire fél attól, hogy felismerhetik az arcát? És Hinari… azt már egyáltalán nem értem, hogy mit csinál Hinari…
-Senki sincs ellenük. Ez az egyetlen magyarázat. Sőt, nemhogy ellenük nincsen, de Jun azt mondta, hogy a legtöbbüknek még szövetségeseik is vannak a zöld indikátorosok között. Úgy gondolom, hogy egymással is szövetkeznek. Ren szerint nagyon nehéz előrejutni a szólósoknak, a vörösök mégis ott vannak a fronton. Harcoltunk Asuval, neki is elég jó felszerelése van. Kell lennie egy titkos szövetségnek, különben ez lehetetlen lenne.
-Tudod, hogy nekik is eladnak bármit, Timidus. Ozirisz is megmondta, hogy csak a pénz érdekli a boltosokat.
-Anatole lassú. Túl lassú.
-Csak… csak még egy kis időt adj neki kérlek. Beszélni fogok vele. Emlékszel, azt szerette volna, hogy egyedül beszéljek vele. Te olyan sokszor beszéltél már vele egyedül, talán jót tenne neki, ha látná, hogy velem is beszélgethet így. Tudod jól, hogy nem fog bántani.
-Minimális az esélye annak, hogy bántson.
-Eléggé minimális ahhoz, hogy bemehessek egyedül a szobájába?
-Igen. Utána viszont készülünk a Sayonarara.
-A… Sayonarara? De…
-Döntöttem. A Tenka túl kockázatos és nincs elég beleszólásuk a dolgokba. A Sayonarában most átrendeződés van, ami azt jelenti, hogy jelenleg gyengék, mert nekik is szokni kell az új helyzetet. A legutolsó tag parancsnokát fogjuk kihívni, amint elérjük a harmincas szintet, és meglesz az új képességünk.
-És ha veszítünk?
-Az is egy lehetőség. Most Freyat figyelem. Ren elleni küzdelmét láttam, és elég hamar híre megy annak, ha őt hívja ki valaki.
-Te is ki akarod hívni?
-Nem. Túl csekély az esélyünk a győzelemre.

by **Akae** Kedd Nov. 04 2014, 17:17

Shukaku

A kis Akae egy nap arra ébred hogy ő még sosem látott nagy mezőket és nagyon kíváncsi volt egyre, ezért elő is vette a kis kézikönyvét és olvasgatni kezdte hogy vajon hol is lenne a legideálisabb megnézni egy nagy nagy mezőt. Ekkor a szeme megakadt a nyolcadik szinten, és a hetes szinte de végül is úgy döntött a nyolcadik szintre ruccan ki. El is indult és az egyes szintről teleportált, majd oda is ért a nyolcadik szintre. Akár merre nézett nem látott mást csak napsütést és mezőt, ez nagyon elkápráztatta a kis Akaet.
- Ez csodálatos!
Nézelődött körbe, majd meglátott egy viszonylag magasnak mondható sziklát, és elindult felé hogy felmászhasson rá és a világba kiabálhassa minden gondját, baját. Nem is kellet sok idő még odaért a sziklához, de látott rajta valamit amit nem nagyon tudott beazonosítani. Elhatározta hogy megnézi közelebbről is hogy vajon mi is lehet az. Elkezdett felmászni és szépen óvatosan mászott is felfelé ám nem tudott túl gyorsan haladni mivel viszonylag gyorsan elfárad, és meg kellet állnia pihenni. Mikor már feljebb tartott amikor meghalott valami hangot amitől kicsit meg is ijed, de úgy gondolta hogy csak kettő játékos beszélget. Mászott tovább amikor meglátta hogy egy kislány és egy sárkány beszélgettek amitől eléggé megijedt és egy pillanatra fel is sikított. Majd szépen óvatosan kidugta a fejét és látta hogy egy nagyjából vele egykorú lány beszélget egy nem túl nagy de kicsinek sem mondható sárkánnyal. pale

Ettől kicsit félt ugyan de gondolta ha a másik lányt nem bántja akkor őt miért bántaná? Szépen lassan fel is mászott igaz el volt pirulva, de már nem félt annyira.
- Szia Embarassed

Mosolygott és köszönt a lánynak, de egy pillanatra sem vette le a szemét a sárkányról.
- Én Kiryu Akae vagyok és te?
Meghajolt de még eközben is egyfolytában a sárkányra összpontosított és próbált minél távolabb maradni tőle.

by **Shukaku** Kedd Nov. 04 2014, 17:38

Azt, hogy Akae miért felmászott a sziklára ahelyett, hogy megkerülte volna.. talán mindezt azért, mert a kilátás érdekelte? De hát mire jó a kilátás? Shu sohasem értette az olyanokat, akik felmennek veszélyes magas helyekre, hogy utána onnan bámuljanak lefele. Annyira nem volt tériszonyos ugyan, hogy a képektől is elkezdjen szédelegni, de az eszébe sem jutott volna, hogy a sziklára felmásszon. Bőven elég volt neki az, hogy leült az aljára és tudta lóbálni a lábát. Sokan szeretnek például repülni álmukban… a mi kis főhősünknek az gyakori rémálma volt még régen, és amikor a valóságban, igazából, igazi repülőn kellett ülnie, akkor még el is ájult egyszer, szerencséjére pedig az apja fel sem keltette, amíg a gép el nem érte a repülési magasságot. No de ott tartottunk, hogy hőseink fejüket hátradöntve bámulták a lányt, és a sikkantást Shu is viszonozta. Persze nem attól ijedt meg, hogy Akae megtámadta volna, rávetette volna magát, vagy ilyesmi, hanem attól, hogy már azonnal az játszódott le a szeme előtt, ahogy a kislány zuhan lefele, majd lévén, hogy védett területen kívül vannak, hatalmas sebződést szenved el a földet éréskor. A bemutatkozást még ugyan meghallotta, de kellett egy kis idő ahhoz, hogy felfogja, hogy Akae nincs veszélyben. Azaz inkább azt, hogy bárki, aki olyan magasan van egy sziklán, az lehet nem veszélyben. Felugrott, és továbbra is felfele bámult.
-Én… én Shu vagyok… ő pedig Timidus… és… és… maradj ott nyugodtan, Timi mindjárt megy, és segít neked lejutni! Csak… csak felröppen, és majd segít… nem kell félned!
Na persze ő sokkal jobban félt, mint maga a lány, és a sárkány már röppent is, persze csak lassan, egyáltalán nem fenyegetően, és landolt a lány mellett.
-Van lovaglás jártasságod?

by **Akae** Kedd Nov. 04 2014, 19:59

- Ő... Nincs, de nem is szeretnék lemenni. Azért jöttem hogy lássam a kilátást, és hogy megnézzem milyen lehet egy ekkora mező.
Akae már már kezdett hozászokni a sárkányhoz, de rengeteg kérdés merült fel benne.
- Ő (Mutatott Timidusra) egy sárkány? És miért nem akar bántani, és, és hogyan tud beszélni, és van lovaglás jártasság, és, és... hát... ő... egyelőre ennyi.
Kicsit bután érezte magát hogy ilyen alap dolgokat nem tud, de egyre jobban érdekelte hogy ki is lehet valójában a lány.
- Szóval te Shu-chan vagy... ő pedig Timidus igaz? Miért vagy itt egyedül? biztos nagyon erős vagy ha nem bánt ez a sárkány. Amúgy én 12 éves vagyok te?
Egyre jobban bele melegedett a kérdezgetésbe, és már teljesen megfeledkezett attól hogy ő igazából félt a sárkánytól. Már már teljesen megfeledkezed Timidusról amikor egy pillanatra odanézett, és beljebb lépett hogy megtartsa azt a bizonyos határt.
- Nagyon bátor vagy hogy egyedül itt beszélgetsz egy igazi sárkánnyal.
Áradozott Akae Shu-ról. De látta hogy Shu is eléggé meg van lepődve, és szomorúnak is tűnt, de Akae nem merte megkérdezni hogy miért szomorú hisz sejtette hogy nem lehet túl sok kor különbség kettőjük között és amiről ő maga sem szívesen beszélne arról más miért lenne más véleménnyel. Miközben ezen gondolkozott Akaenak eszébe jutott a való világbel családja, a bátyja és az apukája amitől könnybe lábadt a szeme de gyorsan meg is törölte és remélte hogy Shu-chan nem ette észre, mert akkor biztosan gyengének gondolta volna. Ettől a pillanatnyi elérzékenyüléstől teljesen elvörösödött, és minden féle butaságokat kezdett beszélni hogy terelje a figyelmet magáról.
- Te szereted az epres tejet? Mert én imádom! I love you

Majd kicsit várt hogy szegyén Shu fel tudja dolgozni a kérdés sorozatot ami a fejéhez lett vágva.

by **Shukaku** Kedd Nov. 04 2014, 20:21

Na ekkor jutott el Shu agyáig az a gondolatfoszlány, hogy valaki akár nem is félhet a magasban. Na persze ő sem félt ám mindentől, hiszen nem félt például a sötétben. Sokan félnek a sötétben, de ő nem, még látás jártasságra sem tett, pedig azzal olyan szemeket kaphatna, mint a macskák. Ehelyett volt nála világítós kristály, meg egy kis lámpa is arra az esetre, ha elhúzódna a szafarizás, ami nagyon ritkán esett meg, hiszen Timidus mindig figyelmeztette arra, ha vacsora vagy lefekvési idő volt, mert észlelte, hogy a kitartáspontjaik igencsak megcsappantak. Na de most mit mondjon a kilátásról olyasvalaki, aki nagyon nem szeretné azt olyan magasról élvezni?
-Izé… és szép a kilátás? Majd… majd azért vigyázz, le ne ess… ne menj nagyon a szélére…
A következő kérdés viszont már meglepte. A lány sohasem látott eddig petet? Ahhoz, hogy itt legyen minimum a kiképzőtiszttel kellett találkoznia, ahhoz pedig… rögtön odament volna? Talán valaki mondta neki? De a játék elején, amikor a kasztokat választhatták, akkor is le volt írva az idomár mellé, hogy familiárist kap. Akkor hogyan lehet ez.
-Azért nem akarom bántani a lányt, mert nincs rá okom. Ő sem bántott soha engem. A feladatom az, hogy megvédjem őt, és jelenleg téged is, a leeséstől. Nem kell elhátrálnod, és nem kell félned tőlem. Téged sem akarlak bántani. A beszéd képességét a második fejlettségi szint elérésével kaptam meg, és ha van lovaglás jártasságod, és le szeretnél menni innen, akkor levihetlek a hátamon.
Timidus talán még soha senkivel nem volt ilyen előzékeny és kedves. Persze a hangja nem változott, továbbra is úgy beszélt, mintha valami kutatási adatok eredményét olvasná be… Shu szívét mégis megdobogtatta amit mondott.
-Én… én nem vagyok egyedül… Timidussal jöttem ki. Tudod… ő pet, én pedig idomár vagyok. Társak vagyunk és barátok. És… tizennégy vagyok, Timidus pedig a fiatal fejlettségi szinten van.
Na igen, mert milyen már, hogy csak a saját korát mondja el, és a barátjáról semmit ne beszéljen. Ő nem volt ilyen önző. De, hogy ehhez miként kapcsolódott az epres tej…
-Igen… de… még nincs elég italkészítés jártasságom… de tudok egy helyet, ahol nagyon finom turmixokat csinálnak…

by **Akae** Kedd Nov. 04 2014, 20:53

- Á szóval idomár vagy és ő a kedvenced. Nekem egy cicám van otthon, de ő nem tud beszélni... És tényleg nem bántanál Timidus? Nagyon kedves tőled.
Mosolygott a lány és kicsit közelebb lépett a sárkányhoz, akit miután egy picit közelebbről megvizsgált már nem is tartott annyira ijesztőnek, sokkal inkább aranyosnak, és jószívűnek.
Ekkor feleszmélt hogy Shu óva intette a túlságosan kihajolástól, de Akae imádott a magasban leni hisz nem szerette hogy ilyen pici.
- A kilátás gyönyörű még sose láttam ehhez hasonlót. Gyere nézd csak meg.
Majd Shu felé nyújtotta a kezét, várva hogy vajon ki fog e lépni mellé avagy inkább ottmarad e belül.
- Turmix... olyat mindig akartam inni de bátyó sosem hagyta... mindig azt mondta hogy még túl pici vagy a turmixhoz... pedig nem is.
Duzzogott kicsit, és felfigyelt rá hogy a nap már-már az estét karcolgatta de még délutáni ragyogása nem mullt el.
- Sok barátod van Aincradban?
Váltott témát hirtelen Akae, de kicsit aggódót vajon Shu-chan tudja e tartani vele az iramot vagy bele fog kavarodni az információhalmazba. Tizennégy éves akkor nem is sokkal idősebb nálam gondolta magába Akae.
- Én tizenkét éves vagyok, és harcművész.
Jutott eszébe hogy ő még el se mondta hogy milyen kasztú és hogy hány éves.
- Lándzsával harcolok és imádok a magasban lenni mer ott nem látszik milyen pici is vagyok valójába. Utálok pici lenni!
Hisztizett egy kicsit Akae.
- Na nem jössz ide?
Kérdezte kicsit komisz hangnemben Akae és egyre csak nyújtotta előre a kezét Shu felé.
- Remélem még sok időnk van estéig.
Mondta kicsit ijedt hangnembe Akae.

by **Shukaku** Kedd Nov. 04 2014, 21:18

-Ő a… kedvencem… a kedvenc barátom… igen…
Na ilyen sem volt még. Ha valaki azt mondta, hogy Timidus a petje, akkor mindig jutott ideje arra, hogy elmagyarázza, hogy Timidus nem a petje, mert nem birtokolja, mindösszesen… bár ez a mindösszesen sem a legjobb szó… szóval Timidus egy pet, aki mellette van, a társa. Sőt… nem is egy pet, hanem a legeslegjobb pet, akit Shu csak el tudott képzelni. De így, hogy Akae a kedvencének nevezte… erre mit mondjon, Timi tényleg a kedvence volt, minden tekintetben, kivéve házikedvenc, mert az éppenséggel nem volt… de ezért emelte ki, hogy a kedvenc barátja… nem mintha abból olyan sok lett volna. Azzon viszont Timidusnak kellett elgondolkodnia, hogy miért kedves tőle az, hogy nem bántja. A lány elnézve nem is tudta volna bántani, esetlegesen megölni tudta volna egy támadással. Mindenesetre betudta ezt is emberi szófordulatnak, és rábólintott.
-Igen. Kedves vagyok.
Ezután azonban jött a feketeleves, azaz az a rész, hogy Shu bevallja a félelmeit. Na persze ő nem volt már kislány… legalább is ő váltig állította, hogy nem az, és azt is tudta, hogy a felnőttek is félnek dolgoktól, tehát egyáltalán nem nagy dolog, ha ő is fél, és ezt el is meri mondani. Szóval nagy levegőt vett, és szólásra nyitotta a száját.
-Én… köszönöm, de nem. Inkább nem. izé… félek a magasban… és szédülnék… jó nekem itt is. Turmixot pedig…
Váltott gyorsan témát, amilyen gyorsan csak tudott.
-Turmixot pedig bárki ihat, biztos csak olyanra gondolt a bátyád, ami alkoholos. De én tudok olyat, ahol finom tejturmixokat adnak, és semmi sincs benne. Barátom pedig… hát… Timidus a legjobb barátom… és Jun és Atoru… de ők igazi barátok… azt hiszem…
Persze neki már ez is nagy szó volt, hogy hármat fel tudott sorolni, amikor a kinti világban egyetlen barátja sem volt. Az pedig már megmosolyogtatta, hogy bár ő sem volt magas, alig súrolta a másfél métert, neki ezzel semmi baja nem volt, míg Akae, úgy tűnt, mindig egyre magasabbra és magasabbra akart törni.
-Napnyugtáig pontosan egy óra negyvenhét perc van még hátra, amennyiben minden normális ütemben zajlik le.
Adta meg a sárkány a választ. Nem kellett reménykedni, hiszen ilyen információk a birtokában álltak, a megfigyelésekből levonva.

by **Akae** Kedd Nov. 04 2014, 21:54

-Jaaaa azt hiszem már értem hogy ki is neked valójában Timidus!
Mikor Timidusz kijelentette hogy "igen kedves" akkor Akae kicsit el nevette magát. Majd mikor kis idővel később Shu elárulta Akaenak hogy fél a magasban azon Akae kicsit meglepődött és le is tette hogy ne erőltesse Shu-t.
- Értem, kár pedig tényleg gyönyörű a kilátás. És lehet hogy csak arra gondolt, de sose akart nekem venni, bezzeg magának mindig vett!
Mesélte kicsit sértődött hangon.
- Ilyen sok barátod van? Aztaaaa.
Lepődött meg és egyben egy kicsit el is keseredett, hisz ő maximum egy nevet tudott volna mondani. Mikor Timidus közölte hogy még másfél óra van vissza sötétedésig akkor Akae kicsit megijed hisz ő nem volt ilyen bátor hogy másnak el merje mondani mitől is fél valójában.
- I-ien késő van már?
Kérdezte aggódva, és remélte hogy nem fog hirtelen be sötétedni. Ezután ő is fel akart hozni egy másik témát hogy terelje a szót a sötétedésről.
- Tejes turmix :3 nagyon jól hangzik egyszer elmehetnénk meginni egyet Te, Timidusz és én.
Mosolygott Suhra és közben gondolkozott vajon miről is beszélhetne még, miközben fontolgatta hogy ha már Shu elárulta hogy fél a magasban akkor ő miért ne árulná el az ő kis titkát, de még nem nagyon sikerült rá szedni magát.
- Shu-chan te nagyon bátor vagy és én szeretnék olyan erős és bátor lenni mint te.
Akae szinte már bálványként kezdte tiszteli Shu-chant. Elhatározta hogy mégis elmondja neki a titkát hátha azzal ő is olyan bátornak és erősnek tűnik majd min Shu. Odasétált hozzá és teljesen vörös arccal ugyan de a fülébe sugta.
-Shu-chan... Én... Én... Én... félek a... félek a sötétben.
Mondta majd szegyélősen arrébb állt és várta vajon mikor fogja Shu kinevetni, mint mindenki más aki tudta róla.

by **Shukaku** Kedd Nov. 04 2014, 22:23

-Érted?
Na az jó, mert ezt sokszor még Shu sem értette igazán. Néha Timidus anyáskodik felette, néha apáskodik, néha egy testvérnek tudja tekinteni, de ott is hol idősebb, hol fiatalabb, máskor egy nagyon nagyon közeli barát, valamikor pedig tényleg egy őrző-védő sárkány szerepét tölti be… szóval ha Akae ilyen gyorsasággal, ennyi infóból és tapasztalat alapján ezt tudta, akkor valami nagy összhang tényleg lehet kettejük között, mármint Shu és a pet között, és erre nem kicsit volt büszke. Már sokan mondták, hogy nagyon összeillenek… meg persze azt is páran, hogy Timidus az idomár és Shu a pet… de hát a buta beszédre nem kellett hallgatni, mert az mit sem számított. A dicséret azonban mindenkinek jólesett, így a kislánynak is.
-Hát… bármire gondolt, én szívesen meghívlak egy turmixra… meg… meg mi eredetileg azért jöttünk ki ide, hogy egy picit szafarizzunk. Az… az olyan, hogy állatokat nézegetünk, majd megsimagatjuk őket. Sokan csak a jutalomért jönnek, de egyébként nagyon jó mulatság is, és rengetegféle aranyos állatkával lehet találkozni, ráadásul szabadon, nem is állatkert vagy ilyesmi.
Arra, hogy barátok számában ő bővelkedne, csak elpirulni tudott, és leszegni a tekintetét. E közül a négy név közül csak Timidus az igazi barátja, és Jun áll közel ahhoz, hogy ő is azzá váljék. A fiúk… velük túl keveset találkozott még. Mivel a turmixos kérdésre tulajdonképpen válaszolt is, bátornak pedig megint csak nem tudta magát mondani, és ez csak további vöröslő pillanatokat okozott számára, így hát rátért arra, hogy Akae szintén bevalott egy félelmet. Shu csak elmosolyodott és bólintott.
-Az ellen könnyen védekezhetünk. Timidus majd figyel, és mielőtt sötétedne, visszamegyünk a városba, ahol van világítás. Jó lesz így?

by **Akae** Szer. Nov. 05 2014, 15:55

-Tényleg meghívnál?
Csillant fel Akae szeme.
- Állatokat simogatni? Én is jöhetek veletek? Léci, léci, léci.
Nagyon lelkes volt Akae és már alig várta hogy megsimogathassa ez első állatot, amit találnak. Mikor Shu említette a városba menős dolgot sötétedés után, akkor kicsit szégyellte magát és bár kicsit félénken de kijelentette hogy:
- Nem kell csak miatta, már nagy lány vagyok meg kell küzdjek a félelmeimmel...
Igazából Akae inkább csak erősnek akarta magát mutatni hogy Shunak ne kelljen miatta abbahagynia a szafarizást, és talán össze is barátkoznak kicsit jobban. Akae gondolkozott rajta hogy vajon milyen állatokkal is találkozhatnak itt kinn a mezőn, eszébe is jutott egy kettő állat ami a valóságban előfordulhat, de közel sem volt benne biztos hogy az Aincradban is előfordul így akár még a bálnát is el tudta képzelni a mezőn. Nem nagyon tudta vajon merre is kell elindulni hogy valami állatot lássanak így hagyta hogy inkább Suh menjen előre.
- Shu-chan itt a szabadban működnek a képességek? Mert ha igen akkor egy kis ideig tudok viszonylag nagy fényt csiholni este.
Ébredt rá Akae, és kicsit butának is érezte magát hogy erre eddig nem jött rá, hisz a fegyverének a pengéje lángol ami elég erős fény jelenség.
- ÉS itt nem fognak ránk támadni különféle szörnyetegek? Nem mintha ellenezném, csak hogy ne érjen meglepetés és akkor készenlétben tartom a fegyveremet.
Jelentette ki majd várta hogy Shu elinduljon valamerre Timuduszal, és ő pedig követhesse őket.
- Shu-chan leszel a nagy nővérem?
Kicsit elpirulva ugyan de teljes komolysággal kérdezte Akae és remélte hogy ezzel nem mondott nagy butaságot.

by Ajánlott tartalom