Mezőség #1

/Kempingezés Juncival/

A múltkori díszes lelépésem biztos nagy sikert aratott, kár, hogy nem láthatom ilyenkor az emberek arcát amikor csak úgy eltűnök. Na nembaj, az ízléses búcsú után mindig egy elegáns belépőnek kell következnie. Viszont mindenek előtt ki kéne találni, hogy mire is lenne szükség a kempinghez... nem igazán voltam még ilyesmin, és csak filmekből vannak tapasztalataim, meg mangákból... se több se kevesebb. A tea party után azonnal elrohantam venni magamnak egy hálózsákot amit Shu is mondott, szóval azzal nincs baj, sátor elvileg lesz. De még mi kelhet? Ruha! Terepmintákkal... mint a katonáknak. Akkor nem fognak olyan könnyen kiszúrni a szafarizás közben az állatok, és nagyobb vadakra is könnyűszerrel lecsaphatok. Sőt talán még egy tehént is le tudok majd teríteni! A ruhaválasztás után már csak a felszereléseket dobáltam be és már indulhattam is a kalandozásra. A céheseknek hagytam üzenetet, hogy egy darabig nem leszek, szóval nem fognak aggódni, hogy nem térek vissza estére, és nem látnak csatangolni a folyosókon.  Kicsit furcsa lesz az estét egy idegen helyen tölteni, elég régen voltam utoljára távol a céhháztól hosszabb időre, úgy, hogy még estét sem töltöttem ott. Fura lesz, de azt hiszem nem lesz baj. Végigpillantottam még egyszer a szobán, majd még egy-két apróságot bedobáltam, és már indultam is a főtérre. Az órára pillantva már egészen biztos voltam benne, hogy nem fogok odaérni négyre ahogyan megbeszéltük. A lányt ismerve pedig biztosan legalább tíz perccel előbb érkezik a megbeszélt helyre, hogy nehogy elkéssen. Lelkes habár nem mutatja ki annyira mint a legtöbb vele egykorú teszi, kissé visszahúzódó de mindent megtesz annak érdekében, hogy ez megváltozzon, legalább egy picit. Ö egy jó gyerek. Legalábbis én így látom. Végigszaladtam az utcákon, kikerültem a járókelőket, megpróbáltam senkit sem fellökni nagy sietségemben, ami nagy szó, úgy, hogy megállás nélkül szalad végig valaki az utcákon, és egyetlen házból sem lépett ki éppen valaki, egyetlen sikátorból sem került elém senki. Új rekord. A teleportkapu után pedig máris a tízes szinten találtam magam. A városka egyáltalán nem tetszett, másra képzeltem. Kissé csalódott lettem, viszont nem kezdtem bele városnézésbe, ahogy mindig szoktam új helyeken. Azonnal a célomra kezdtem koncentrálni és kerestem is a lánykát, aki meglepő módon pont mellettem állt a teleportkapunál.
- Megérkeztem! - szalutáltam a lány előtt, komoly arcot vágva, indulás előtt még az arcomra is rajzoltam mindenféle barna és zöld foltot, hogy a ruhámhoz hasonlítson, és könnyebben rejtőzködhessek. - Bocsi a késésért. Oh egyébként sziasztok. - jött is a felismerés, hogy bocsánatot kértem, de köszönni nem köszöntem, gyorsan pótoltam is.
- Szóval ez a tízes szint. Másképp képzeltem...De megfelel, Szóóval... Hova megyünk parancsnok? - néztem a lányra kíváncsian, végtére is ö ismerős ezen a környéken, jobb ha ö indul el, és én pedig követem. Nem lenne túl jó ötlet, hogy ha én kezdenék el vezetni valakit, úgy, hogy elképzelésem sincs merre van a veszély...
- Amúgy mennyire erősek errefelé a mobok? Jó ha előveszek pár potit a biztonság kedvéért?

Késtem, és még mielőtt elnézést kérhettem volna Timidus szokásos közlékenységéhez képest most is azonnal a fejemhez vágta. Mosolyogtam, közben elnézést kértem, illetve megejtettem az elfelejtett köszönést. Szerencsére tényleg nem késtem túl sokat. Nem a pontosságomról vagyok híres az biztos, de akármikor elhatározom, hogy előbb érkezem, ezért mindent meg is teszek, de valami mégis eltereli a figyelmem, és az utolsó pillanatban tudok csak elindulni amikor már ezer százalék, hogy kések legalább pár percet. De hát ilyen az élet, nem lehet mindenki tökéletes bármennyire is törekszik rá. Én elfogadom így magam, habár törekszem is a változásra, addig is amíg nem jön össze marad az állandó elnézés kérés. A parancsnoki poszt máris áthelyeződött Shu válláról Timiduséra.
- ÓÓ Akkor azt hiszem rád bízom magam Parancsnok! - szalutáltam ismét, széles mosollyal az arcomon. Jól éreztem magam, pedig még csak most kezdődött el a kis kalandunk. Izgatott voltam, sőt több mint izgatott, majd kiugrottam a bőrömből és szerintem ez jól látszott is rajtam, mert a szokásosnál is hiperaktívabban kezeltem mindent.
- Tényleg nem ad pontot. Viszont jól néz ki, és jobban beleélheted magad egy veterán vadász szerepébe. Sárban kúszni kezedben pedig egy puskát... vagy egy nyílpuskát tartani, hogy elejthesd a betevő falatod. Micsoda izgalmak *-* - daráltam le egy halomnyi információt Timidusnak, amiket persze dokumentumfilmekből nyertem. Habár többnyire nem figyeltem oda a szövegekre, csak ha izgalmas rész volt, mindig valami mással foglalatoskodtam igazán, szóval csak halovány szórvány információk vannak. De ezt inkább nem osztom meg velük. Így is tapasztalatlan vagyok, és lehet csak hátráltatni fogom őket.
- Ha szeretnéd rád is festhetek mintákat, hogy elbújhass a sárban... meg hasonlóak. Azt hiszem elhoztam magammal a festékes bigyókat, ha esetleg szükség lenne rá... - viszont remélem lefekvés előtt még valahogyan le is tudom majd mosni ezeket magamról... Nem lenne túl kényelmes velük csicsikálni.
- Zseniális vagyok! Csak nem mindig látszik... hehe... - közben Shu magyarázatféleségére figyeltem, értetlenül hallgatva egy pillanatig majd visszakérdezve - Mimikri? Az micsoda? - közben Timidus parancsnoki pozícióját frissen elfoglalva választott is nekünk útirányt. A tempót a lány tempójához igazítottam, nem akartam, hogy lemaradjon, vagy én maradjak le tőle.
- Akkor azt hiszem csak egy-két hasznos kristályt veszek előrébb. - pakolásztam picit, tologattam a kristályokat fontossági sorrend szerint rendezve. - Ha megtámadnak minket, majd én megvédem magunkat. Kíváncsi vagyok mennyire vagyok jó az itteni dögökkel szemben. Meg elég régen harcoltam már utoljára... legalább kiderül mire osszak még pontokat. -

[menyét]

A végtelenbe nyúló mezőség látványa még inkább fokozta azt a már amúgy is elég magasan álló, már-már egeket verdeső izgatottságot ami már az indulás óta gyülemlik fel bennem. Közben azon gondolkodtam, hogy ha Timidus lett a parancsnok akkor Shu milyen rangot kapjon. Nem úgy tűnik mint aki rá fogja vetni magát egy erre kóborló állatra. Timidus felszállt, mi pedig úgymond kettesben maradtunk a földön, folyton folyvást forgattam a fejem, szemléltem a mezőséget, kutattam minden aprócska mozgás és hang után, szinte már megrögzötten is kerestem a kalandokat, amikről köztudott, hogy nem jönnek maguktól az emberrel szemben, és kínálják fel, hogy kalandozzunk. Azokat keresni kell, gondos kutatásokat végezni, majd felmérni a terepet, hogy minden a lehető legtökéletesebben menjen, és csak azután kezdeni bele a komolyabb kalandozásba. Főleg azért mert, ez nem csak móka és kacagás, hanem komoly feladat is egyben. Egy vadász gondolkodjon úgy mint a vad. De... mégis milyen vadak vannak erre? Miféle állatokra vadászhatnék? Timidus nyers válasza a sárban kúszásra teljes mértékben lelombozta az én dagonyázó kedvem. Talán tényleg nem lenne túl jó ötlet mindenféle dologban fetrengni, hogy eltüntessem a "szagom", és külsőleg is azonosulhassak a természettel. Főleg mert itt több a fű mint a sík terem, ezért is csak saját magam tenném feltűnőbbé a sárral.
- Ó értem már! Akkor tényleg nem fogok megmártózni egy sártócsában. - az ötlet elvetve, maradt a józan ész, és egy stratégia amit már korábban kiépítettem magamnak. - Biztos ami biztos. - kacsintottam a lányra - Én mindenre felkészültem. Ha földrengés lesz még akkor is kimentem innen magunkat. Talán csak ha megnyílna alattunk a föld tudna meglepni a természet.  - Közben Timidus talált valamit, és szinte már láttam magam előtt, hogy mint egy kutyus a szájában hozza majd elénk a vadmalacot. De nem így történt, kizavart egy kisebb állatkát az egyik bokorból, és felénk üldözte, majd csak megérintette, és hagyta futni. Először értetlenül néztem, majd eszembe jutott, hogy talán pont ö mondta, hogy nem kell megöljük.
- Persze, hogy meg! - válaszoltam izgatottan, majd megálltam egy percre, hogy tüzetesebben is megnézhessem magamnak a környezetünket. Pár méterre tőlünk jobbra a nagy fűben valami mozgolódik, távolodik tőlünk. Nem láttam ekkor még, hogy mi is ez. Óvatosan indultam el, nem túl nagy zajt keltve a kiszemelt valami irányába. A távolság köztünk folyamatosan csökkent, majd végül amikor már elég közel kerültem hozzá, rávetettem magam, és így elkapva egy nyulat
- Megvan! Elkaptam! - emeltem a magasba a kis barna nyuszit, majd a lány felé rohantam vele. - Ö lesz mostantól a Mezei nyúl! Ha így megy tovább még ma eljuthatok csodaországba! Remélem a következő már a fehér lesz. Egyébként a táborhelyünk merre lesz? Vagy azt ráér később is megkeresni? - vártam egy picit, hogy válaszolhasson a lány, majd ismét egy kérdéssel álltam elő.
- Egyébként.. ha jól emlékszem azt mondtad, hogy elég csak megérinteni az állatokat. Vagyis... hogy ha fegyverrel érek hozzájuk az is megérintésnek számít? Mondjuk egy hosszú bottal vagy valami ilyesmi.

[nyuszi \o/]

Elégedett voltam a fogással, egy nyúl elsőre nem rossz teljesítmény. Legalábbis én így gondoltam. Boldogan futottam vissza a többiekhez a kis szőrös állatkával, hogy aztán eldicsekedhessek vele. Shu is közelebb lépett a kis szőrgombóchoz és megsimogatta, Timidus gratulációjától pedig még inkább dagadt a mellem a büszkeségtől ami hirtelenjében talán túl nagy mértéket öltve öntött el. Ilyen tempóban se perc alatt meglesz a vágyott csodaországom.
- Következőnek egy farkast akarok! - jelentettem ki az új elhatározásom, talán kicsit váratlanul, közben elengedtem az imént elfogott nyuszit - Viszont a farkast mégsem engedhetem csak úgy el ha elkapom... túl sok mindenkinek ártott... Szegény kis malackák, na meg persze a nagymami! - Ha a vadász nem lenne elég gyors talán két élet is odavész hála a csúnya gonosz farkasnak... Szegény piros kendős lányka... szegény öreg hölgy...
- Vadmacskára vadászni elég veszélyesnek hangzik. Szerintem azt inkább kihagyom a listáról. Biztos ami biztos. - visszagondolva arra, hogy Chan petje ÁK is egy vadmacska, nem szívesen harcolnék ismét egy hozzá hasonló fenevaddal. Az a macska egyedül kinyírt egy csomó ragacsot, és párbajban is velem egyszintűen volt pár hónapja még... ha legalább fele olyan erősek az itteniek akkor inkább nem kontárkodnék bele a kis magánéletükbe...
- Akkor azt hiszem a táborhely megtalálása még ráér. - a szint elég nagy, és nem valószínű, hogy este errefelé túl sokan kóborolnának, és ha mégis kizárt, hogy pont belénk fussanak. Ha elég távol kerülünk a várostól akkor pedig végképp nem lesz semmi baj. Miközben fantáziáltam a jövőbeli kis táborhelyünkről, Timidus mondandója közben valamivel oldalba bökött.
- Remélem engem nem listázott be a játék, ahogyan az iménti menyétet... - vicces lenne, ha a sok elkapott állat között megjelenne az én nevem is. Jun - Harcművész - jutalom: 10 exp...
- Akkor azt hiszem nem lesz nehéz dolgom a vadászattal. Ha bármivel hozzáérhetek... akkor még csak vetődnöm sem kell majd. Viszont... ha így nézzük akkor a horgászat sokkal nehezebb mint a vadászat. Amíg itt hozzáérni elég, ott várni és sokkal inkább a szerencsére bízni magunkat, hogy kifogjunk valamit. - na meg persze türelmesen ülni és várni, hogy valami a horogra akadjon amit ki is tudunk fogni... Akkor már inkább a vadászat. Sokkal izgalmasabb, bárhol bármikor előugorhat valami, ami csak arra vár, hogy belistázódjon.
- Egyébként... mióta van a peteknek is fegyvere? - néztem kíváncsian az aprócska mancsok fogságában tartott pálcára - Ilyet még nem láttam. Vagy ez csak egy képesség része? - óvatosan megpöcköltem a kis fegyvert, viszont ha ez tényleg képesség akkor ennél többről is szólhat, nem hiszem, hogy ilyen haszontalan lenne, hogy egy pálcát idézne csak.

Gyorsan lelomboztak a farkasvadászatos ötletemre adott válaszaikkal, kicsit talán csalódott is lettem, hogy idefent már nem tudok farkasra vadászni, de ezt jó ha az eszembe vésem. Még jól jöhet ez az információ, ha összetűzésbe kerülök azzal a bizonyos alakkal és pont ezen a szinten leszek... Viszont nem értettem, hogy miért van az, hogy a nyúl vadászható, viszont egy kártékony farkas nem? Micsoda abszurd dolog... még vadmacskára is lehet. Miért lenne más a farkas? Lehet azért mert az túl gyakran előfordul és az állandó levadászásával könnyebben lehetne szinteket lépni vadászat jártasságban.
- Ebben van némi igazság... amúgy sem hallottam még olyanról, hogy húsevő állatból falatozna bárki is. Fura is lenne megenni egy dögkeselyűt... - a lány részletes válaszai már meg sem lepnek, hozzám képest ö egy kész lexikon. Én totál tájékozatlan vagyok ezekben a témákban mindig ámulattal hallgatom amikor valaki valami olyat mond amiről én még nem igazán tudtam, és a az új információt az eszembe próbáltam vésni.
- Hogy ha itt nincs farkas, talán jobb lenne ha ideköltöznének a nagymamiék és a malackák is. Kevesebb veszély, kevesebb stressz. Legalábbis én így gondolom. A farkas pedig csak nem gondolta át, túlságosan alábecsülte a lehetséges áldozatokat. Ha komolyabb terveket eszelt volna ki kitudja mi történt volna... Ezért is kell elővigyázatosnak lenni! - karba tettem a kezeim és bólogattam, azt hiszem tökéletes választ adtam. Viszont még egy hasznos információval lettem gazdagabb. Annak hallatán, hogy a vadak menekülni fognak előlem, azon nyomban lehajoltam és keresni kezdtem nagyobb kövek után, és a kezembe gyűjtöttem párat. Előlem aztán nem menekül el semmi. Profi vadász leszek a nap végére.
- A számból vetted ki a szót Parancsnok! A horgászat sokkal uncsibb, és időigényesnek is hangzik... naagyon régen, egyszer horgászgattam, de akkor még eléggé a jártasság elején voltam és csak néhány aprócska halra futotta, de azokért is eléggé meg kellett szenvednem... De persze azok a halak egy ebédhez kellettek. - butaság lenne csak azért kifogni valamit, hogy aztán visszahajítsuk a vízbe. Szerintem nem is nagyon van olyan hülye aki csak a hal kifogásának öröme miatt horgászik, és nem pedig az élelemszerzés miatt.
- Oh szóval ez csak ilyen idomár sajátosság. - közben meglestem Timidus egyedi tasiját - Wow Shu-nyan készítette neked? Nagyon csinos. Nem is tudtam, hogy ti is tudtok potit használni. Eddig azt hittem, hogy csak a gazdák tudnak adni a peteknek. - lepődtem meg, közben még tüzetesebben kezdtem nézegetni a táskát. Érdekes darab az biztos. - Szabad? - Nyúltam is felé, ha engedte, akkor meg is tapogattam, végigsimítottam rajta a kezem.

[sikló]

A ragadozós példámon először felnevetett a lány, majd édes kis kacagása közben rákérdezett miért pont dögkeselyű. Egy pillanatra elcsendesedtem, és gondolkodni kezdtem, hogy van e egyáltalán különösebb oka annak, hogy miért pont ezt a madarat hoztam fel példának, majd megrántottam a vállam, ezzel is jelezve felé, hogy fogalmam sincs. Majd hozzákezdett egy elég részletes magyarázathoz, ami után kicsit zavarban éreztem magam saját tudatlanságom miatt. Ugyan szeretem az állatokat, és elég sokukat ismerem is, de ez talán kicsit tényleg erős volt, hogy egy dögevő állatot összekeverjek egy ragadozóval, ráadásul úgy, hogy a dögkeselyű nevében is ott virít a "dög" szó, amiből könnyedén kikövetkeztethettem volna, hogy mi is az valójában. Kicsit belepirultam, közben bólogattam a lány magyarázatán.
- Erre eddig nem is gondoltam. Sőt őszintén szólva nem nagyon tartottam még semmilyen állatot, és ezért teljesen természetesnek gondoltam, hogy csak a növényevő állatokat esszük meg, és azért mert azok barátságosabbak. - Elég logikus, hogy azokat az állatokat felesleges lenne szaporítani és etetni, akiknek más állatok húsára van szüksége az életben maradáshoz. Shu-chanhoz képest tényleg nagyon butának érzem magam. Fiatalabb mint én mégis sokkal többet tud az életről mint amennyit én valaha is tudni fogok. Sokkal életképesebb mint én akit gyermekkora óta elkényeztetnek, és sokan körülvesznek. Miközben szedegettem fel a kavicsokat a földről Timidus ezt észre is vette és hamar egy kérdéssel állt elő. Amire megráztam a fejem.
- Dehogy dobálom az állatokat. Ha távolról akarnám elkapni őket ahhoz sokkal könnyebb módszerek is vannak mint, hogy megöljem őket. A vadászat jártasságom? - megálltam egy pillanatra a kavics gyűjtéssel, és meglestem a pontjaim.
- Kétszáz pont körül van. Már a kezdetek óta a vadászatom tuningoltam a halászat és a főzés mellett. De eddig nem is igazán tudtam, hogy vannak olyan helyek ahol még jutalom is jár érte. - majd folytattam még pár kavics felvételét, még pár darabot felkapkodtam és éppen elég volt ahhoz, hogy a tervem tökéletes legyen.
- Arról tudtam, hogy vannak pontjaik mint nekünk, csak meglepődtem, hogy potiont is használhatnak. A gazda dologgal kapcsolatban pedig nem pont rád gondoltam, hanem inkább általánosságban beszéltem. Volt már szerencsém olyan állatidomárhoz aki még csak petként sem tekintett a társára. De azt hiszem talán tényleg kicsit furán fogalmaztam. Elnézést, ha megbántottalak. - kértem bocsánatot, egy fél meghajlás kíséretében, majd kiegyenesedtem, és Timidusra figyeltem, aki vissza is zökkentett a vadászós hangulatba.
- Akkor hát vadásszunk! Nézzük csak melyikünk fog nagyobb vadat! - először Tim indult meg, majd én is körbefordultam, és elkezdtem a kavicsaimat szétdobálni. Pontosabban bokrok és nagyobb füves részek felé hajigáltam őket, hátha sikerül kiugrasztanom valahonnan egy nyulat, vagy esetleg valami sokkal nagyobbat. Már nem maradt túl sok kavicsom, amikor végre valahol megrezzent egy nagyobbacska fűcsomó, amire rögtön fordultam is, és magasba hajítva egy kavicsot, természetesen a hang irányába, aktiváltam is a képességem, hogy a vad felé kerülhessek. Ekkor már tovább rohant a kis fürge állatka, viszont a gyorsaságom több mint neki, ezért pár méter rohanás után végül elkaptam. Viszont a borz amit sikerült levadásznom cseppet sem tűnt a barátságos fajtának, ezért inkább őt is hagytam futni.
- A borzok ragadozók ugye? -

[Borz]

Nem tartottam még állatot, sőt etetni sem etettem még őket, csak alkalom adatán a szobába beszökő vagy éppenséggel a konyhába besétáló Aldot. De azon kívül tényleg nem sok olyan alkalom volt, hogy egyetlen pet kedvében járhattam volna. De ez igaz odakint is, általános iskolában még a hörcsögről is gyakran megfeledkeztem, amikor én voltam a felelőse. Viszont legalább hamar megtanulták az akkori osztálytársaim, hogy rám nem bízhatnak ilyesmit. Talán az én hibám is, hogy nem tudok annyira ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, mint amennyire az emberekhez tudok. Jobban belegondolva talán az emberekhez sem.
- Van idomár a céhben. De... Ayatoval nem igazán vagyunk túl jóban... Meg nem is találkozunk túl gyakran. Sőt talán őt látom a legritkábban mostanában. Viszont Aldoval lehet néha elszórakozok majd. - habár ahhoz keresni is kell majd a cicát, ami valljuk be nem megy mindig olyan egyszerűen mint amennyire kellene, hogy menjen. Elég nagy az épület, és mindig akkor bukkan fel amikor legkevésbé sincs rá időm. A petek fogyaszthatnak potit, a dögkeselyű dögevő madár, a farkas pedig nincs rajta a vadászható szafari állatok listáján. Elég sok mindent tanultam ma is az biztos, még ha volt is köztük egyértelmű... ami ezek szerint nekem mégsem az.
- Viszont... ha potit tudtok, akkor kristályt is használhattok? - kérdeztem kíváncsian, ha már amúgy is a témánál vagyunk. Viszont... a kristályokra kevésbé lehet szüksége egy sárkánynak mint, mondjuk néhány életadó bájitalra. Kétlem, hogy unalmas pillanataiban fotókat készítene, vagy inkább egy pajzs kristályt ellőni.
- Akkor jó. - nyugodtam meg, amikor a lány ismét azt mondta, hogy nem bántottam meg. Már nem is tudom hányadik alkalom lehetett, hogy elnézést kérek tőle, amiatt, hogy olyan dolgok csúsznak ki a számon amikkel másokat bánthatok. Remélem nem csak udvariasságból mondja ezt, hogy nem bántottam meg, és belül mégis rosszul érzi magát miattam.
- Nem értem miért választ bárki is idomár kasztot magának, hogy ha egyáltalán nem szereti az állatokat... - morgolódtam picit, majd terelni kezdtem a gondolataim erről a témáról, és a vadászat örömére koncentráltam. Elég szórakoztató fegyvertelenül vadászni. Sokkal nagyobb kihívás mintha csak nekiugranék egy-egy vadnak, és egy vágással ki is végezném, csak a húsért. Az imént gyűjteménybe kerülő borz is elég könnyű dió volt. Timidus furcsa dicséretére felnevettem.
- Semmi baj! - igazítottam meg a hajam, ami a zuhanás közben kicsit zilálttá kezdett válni. - Már a kezdetektől fogva dolgozom ezen a kavicsos képességhasználós technikámon. Küzdőtéren is elég hatásos tud lenni, ha az ember időben használja. Menekülésre pedig tökéletes. - büszkélkedtem el a képességemmel kapcsolatban, habár elég bonyolult úgy beszélni róla, hogy közben nem árulom el nekik a valódi mivoltját. Viszont szerintem már bőven volt rá lehetőségük, hogy rájöjjenek miben is rejlik igazából. Főleg Timidus következtetőképessége alapján gondolom így. Már vagy háromszor volt rá lehetősége, hogy páholyból nézze végig mit is csinálok.
- Amúgy többször is említetted már Anatot. Hogy ismerted meg? Téged is megmentett valami elől? Vagy esetleg a boltból ismered? - kíváncsiskodtam kicsit.

Szóval jól gondoltam, a borz tényleg ragadozó, a cuki kis pofija alatt valójában egy gyilkos lapul. Még szerencse, hogy gyorsan el is engedtem, nem szívesen taperolnék körbe egy olyan állatot aki veszélyes is lehet, na meg persze kiszámíthatatlan. A nyúl még talán rendben van, végül is, nem sok esélyt látok rá, hogy az okozná a vesztem, vagy egyáltalán bármilyen kárt is okozhatna bennem. Hacsak nem Vérnyúlról van szó... Ha pedig egy komplett vérnyúl csordáról van szó akkor végképp bajban van az ember. Akkor mindenképp szükség van egy könnyen feláldozható alakra, aki eltereli a figyelmüket amíg lelép az ember. Hülyeség lenne túlerő ellen harcolni... Kicsit előreszaladtak a gondolataim, és egy pár másodpercig mozdulatlanul álltam, majd egy fejrázást követően ismét figyelni kezdtem a lányra, és társára.
- Valójában én csupán egyszer beszéltem vele hosszabb ideig. Még egy téglás játékban, de az már elég régen volt. Akkoriban még Alexet sem ismertem igazán, és akkor nem is találkoztam a kígyóval. - Tényleg... azon kívül, hogy mérhetetlenül önimádó, nem is igazán tudok róla mást. Szinte semmit sem. Timidus készségesen felelt egy újabb kérdésemre, amivel ki is elégítette a kíváncsiságomat. Ezek szerint kristályt is tudnak használni. Amikor azt mondta, hogy potit is ritkán használnak, egyfajta megnyugvást éreztem. Ezzel azt sugallta felém, hogy nem szoktak keményebb harcokba bontakozni, vagyis annak ellenére, hogy rengeteg időt töltenek a szabadban mégis kerülik a veszélyt, jobban mint bárki más.
- Szerintem vicces összemérni a méreteket. Odakint is gyakran csinálták az emberek, hogy megfogták a sajátjukat, és lemérték, akié pedig a nagyobb nyert. - a versenyszellem, a törekvés arra, hogy minél nagyobb állatot fogjon az ember.
- Régen rengetegszer párbajoztam. Mostanában már csak ritkábban, és inkább ismerősökkel. Elég sok trükk van a tarsolyomban, szóval mindig meg tudom lepni az ellenfelem. Szerintem páros párbajban lennék a legütősebb. - húztam ki magam büszkén. Ezek szerint nem látszik rajtam, hogy szeretem megmérettetni az erőm másokkal.
- Alex szerencsés, hogy mindig aranyos lányok látogatják és veszik körül. Kicsit féltékeny lettem rá. - fújtam fel az arcom, - Habár a szerencséjét el is passzolja hála annak, hogy túlságosan félős. Kíváncsi vagyok mikor sikerül valakinek szerelmet vallania.- nevettem el magam. Rögtön eszembe jutott a cosplayes látogatásom. Ha velem jönne szembe egyik szerelmem, majd kiderül, hogy egy jelmez csak és alatta valaki teljesen más van biztos kiborulnék, és onnantól kezdve már gyanakvóan közelednék az illetőhöz, hogy vajon ezúttal tényleg ö e az vagy megint valaki szórakozik. Remélem ö ezt nem így teszi, hanem tanult tőlünk, és most már sokkal erősebb és magabiztosabb jellemmel közelíti meg a nőket.
- ééés... ha már a témánál vagyunk... Neked is vannak már udvarlóid? - böködtem meg kicsit Shu-t, széles mosollyal az arcomon. Már elég régóta sétálgatunk a mezőn, talán lassan ideje lenne valamiféle táborhely után kutatni, mielőtt még lemegy a nap.
- Kíváncsi vagyok, vajon most mit csinálnak Anaték.

A lány kíváncsian kérdezett vissza a téglás játékkal kapcsolatban. Azonban nem úgy mint akit maga a játék érdekelne, hanem sokkal inkább azon lepődött, meg, hogy én voltam ott. Majd Timidus mondatát hallgatva én is becsatlakoztam a párbeszédbe.
- Oh Szóval ti is részt vettetek egyben? - kicsit meglepődtem, hogy az a játék megismétlődött. De talán nem is annyira meglepő, mint amennyire elsőre tűnt annak. Az a nő, Kuromajo, egészen biztos rendszeresen játszatja az embereket, ilyesmikben.
- Amúgy igen. Részt vettem egyben. Én voltam az egyik Tégla, és végül úgy nyertük meg a játékot, hogy mire kiderült, hogy én vagyok tégla addigra már késő volt. - vicces volt, a végén még az is kiderült, hogy Alex mindkettőnket bevédett. Az a Hürrem nevű nő pedig nagyon jól játszott, még az is lehet, hogy színészi pályát választott magának. Még nálam is jobban el tudta hitetni az emberekkel, hogy nem ö a tégla.
- Kik voltak benne a mostani játékban? - kérdeztem kíváncsian, mivel most már egészen biztos lehettem a szövegkörnyezet alapján, hogy ők is részt vettek. A lány elpirult, nem értettem miért, értetlenül néztem rá, majd amikor elkezdett magyarázni Timidusnak a méretekről még mindig nem értettem.
- Timidus. Sok ember úgy gondolja, hogy ha valami nagyobb az jobb. Ez elég sok dologban igaz, de talán a dolgok többségében nem jó. Elég bonyolult. Ez versenyszellemet ad. Például, ha horgászol valakivel, akkor úgy érzed, hogy neked nagyobbat kell fognod mint ö, és akkor te ügyesebb vagy, mert a nagyobb hallal többet kell szenvedni, hogy kifogd. - nem vagyok benne biztos, hogy elég érthetően magyarázok e. Néha még én magam is belezavarodok a szövegeimbe. Alex gyors kitárgyalása után, bátorkodtam, és rákérdeztem, hogy Shunak vannak e már udvarlói, a lány kicsit zavarba jött. Ismét elkezdett dadogni, szakadozva beszélt.
- Több nincs? - kérdeztem halkan vissza, majd közben a lány is folytatta, és már világos lett. Beletrafáltam a dolgok közepébe. - Tudtam! Minden aranyos lányt idővel megtalálja egy szőke herceg! Szóóval ki is ö? Magas? Jóképű? - megcsillant a szemem és el is kezdtem kérdésekkel bombázni a kislányt, ami talán nagy hiba. Nem kellene így megtámadnom. Főleg, hogy ö nem is az a fajta, aki csak úgy pletyizne ilyesmiről. Közben az egyik közeli bokor megrezzent, amire rögtön fel is figyeltem hála az aktív jártasságaimnak.
- Erre még visszatérünk mindenképp! - belé is fojtottam a szót. - De csak ha szeretnél róla beszélni. - kacsintottam felé, majd el is indultam a célpont felé. Ugyan csak egy halk rezzenés volt, ezért nem lehetek benne száz százalékig biztos, hogy tényleg van e ott valami, vagy csak a szél rázta e meg a leveleket. Vagy esetleg a képzeletem játszik velem, de azért mégsem hagyhatok veszni egy jó lehetőséget arra, hogy bővítsem a gyűjteményem, egy újabb névvel. A gyűrűm megsimogatva egy hosszabb bottá alakítottam át, amin egy szép nagy banán embléma díszelgett. Szerencsére banán alakú bot nem igazán van, ezért csak szimbolikusan lett ellátva. Megböködtem a bokrot, majd körbenézelődtem, a nagy füvet is jobbra-balra fésülgettem, majd sikerült arrébb zavarnom az állatot, ami után ezúttal is vetődéssel csaptam le, ami nagy hiba volt. Egy sikló. Először még nem voltam benne biztos mit is kaptam el, ezért felemeltem, majd hirtelen ijedtségemben felsikoltottam, és a magasba dobtam az állatot.
- KÍGYÓ!

[Sikló] x-x

Szemfülességemnek köszönhetően, illetve csodálatos jártassághasználataim miatt, kiszúrtam egy vadat az egyik bokor tövében, ami idővel tovább kúszott, de mégis sikerült bemérnem a helyzetét, és el is kapni. Talán már minden megfordult a fejemben ami lehetséges lenne itt, menyét, pocok, nyúl, vagy akár egy róka is. Ezért is ért olyan váratlanul, hogy amikor beérkeztem a nagy fűbe, valami sikamlóssal találkoztam össze. Végigfutott a hátamon a hideg, és még mielőtt lenyugodhattam volna és tiszta fejjel felismerhettem volna mivel is állok szemben, előtört belőlem a gyámoltalan kislány, és egy sikoltás kíséretébe a magasba dobtam szegény állatot. Háton feküdve néztem ahogyan Shu elkapja és biztonságba helyezi a kígyót ami legalább annyira megrémülhetett mint én tőle. Lassan felültem és figyeltem tisztes távolságból az állatot, amit Shu éppen nyugtatgat. Amikor pedig sikerült kicsit összeszednem magam közelebb sétáltam.
- Egek, annyira megijesztett... azt hittem egy viperával akasztottam össze a bajszom. - közben megnéztem azt ami alapján a lánynak sikerült behatárolnia a kígyó fajtáját - Értem! De azért jobb félni mint megijedni. Azt hiszem ezek után sokkal óvatosabb leszek. Nem igazán akarok megijedni... még egyszer... maradok a cuki szőrös állatkáknál. - Fújtam ki magam, kicsit lehűtött az iménti akciózás a kígyóval, de a vadászkedvem nem csökkentette, csak kíváncsibbá tett. A természet próbára akar tenni, ezért is volt ott és várt rám ez a csapda.
- Értem. A nevek többsége ismerős. Amikor én voltam akkor szinte csak vadidegenekkel vettek körül. Később pedig kiderült, hogy a többség állatidomár volt. Ti hogy viseltétek a bezártságot? - kérdeztem kíváncsian közben visszagondolva arra amikor én voltam ott egy lezárt burok alatt, távol mindenkitől. De legalább élelemmel fel voltak szerelve a házaink amiket megkaptunk. Ha most vennék részt rajta biztosan kevesebb lenne a félelmem, hogy lemészárol egy halom vörös, és csapdába estünk. Azért annyira nem rossz ember az a Kuromajo sem, habár nem túl okos dolog úgy véleményt alkotnom róla, hogy semmit sem tudok, és csak látszat alapján ítélem meg jónak.
- Szerintem lassan keresnünk kellene egy biztonságos táborhelyet. Már elég régóta úton vagyunk. Nem akarom, hogy idő előtt besötétedjen, és még sehol sem leszünk a sátor felállításával. Utána pedig még szerezhetünk is valamit amit elkészíthetünk vacsira. - vigyorogtam ugyan, de közben úgy éreztem, hogy több mint valószínű, hogy csak csúszó-mászókat fognánk, vagy valami olyan állatot ami ehetetlen. Lehet bölcsebb döntés lenne inkább horgászni valamit, a halak sokkal inkább ehetőbbnek tűnnek.
- A közelben biztos van valahol vízpart, ott biztosan tudunk friss halat fogni. Akkor nem kell félni, hogy éhen maradunk. Mit szóltok hozzá? - vetettem fel az ötletet, majd vártam az ellenvéleményeket, vagy támogatást.

Legalább nem mérges kígyó volt. Amit pedig a lány mondott, hogy nem kell félnem mert csak bénító mérge lehetne egy csörgőkígyónak, egyáltalán nem nyugtatott meg. Ezúttal már mindenképpen kerülni akarom ezeket az állatokat és minden erőmmel a cukibb dolgokra fogok koncentrálni. Valami aranyos, ártatlan, és könnyen elkapható, amit lehet dögönyözni. Ugyan a lány többször is említette, hogy nincs mitől félnem, nem árthat nekem semmi komolyabban, de valahogy mégsem tudok teljesen elzárkózni attól, hogy bármelyik pillanatban ránk vetheti magát valami, ezért is maradok óvatos, habár ez nem biztos, hogy látszik rajtam olyannyira mint amennyire én gondolom.
- Csörgőkígyóval még nem találkoztam szerencsére, sőt ez a sikló volt az első olyan csúszómászó ami igazán megijesztett az utóbbi időben. Előtte csak fura állatokkal, meg bogarakkal találkoztam csak, amik sokkoltak. Ilyenre példa volt egy gyermek nagyságú hernyóféleség. - uh, Gregort sosem fogom tudni elfelejteni, de benne szerencsére kellemesen csalódtam. Amilyen horrorisztikus látvány volt a folyosóról kifordulva szembetalálkozni vele, végül olyan annyival jobb érzés volt amikor a semmiből előbukkant óriási pillangóként. A lány furcsán nézett rám, amikor a bezártság felől kérdeztem, egy kicsit én is összezavarodtam, majd megpróbáltam válaszolni.
- Hát amikor én voltam a játékban egy egész várost kaptunk, de ezt egy láthatatlan burok vette körbe, szóval nem tudtunk kijutni, az idomárok társait pedig egy-egy ketrecbe zárták.  De természetesen visszakapták miután kiestek a játékból. A játék sok mindent kihoz az emberből. Visszagondolva én sem a legtermészetesebben viselkedtem akkoriban. - nevettem el magam, habár kicsit kellemetlen is visszaemlékezni azokra az eseményekre amik akkor történtek. Habár nem csak én voltam egyedül furcsa, ott volt Snow, és Hypnose csókja... vagy a viták azzal kapcsolatban, hogy ki férfi és ki nő. Elég bizarr végeredmények születtek, de legalább a végére majdnem minden jól sült el. Közben Timidus is visszatért, és rögtön két lehetőség is elénk tárult, egy Tóparkon aludni, ahol vannak halak, viszont a reggelek hidegek, vagy egy kicsit távolabb egy tisztáson. Mindkét hely csábítóan hangzik. Hideg reggeleken összebújhatunk, és felmelegíthetjük egymást, illetve a tóban akár fürödhetünk is. Viszont egy aranyos kis táborhely meghitt hangulatot teremthet. Nehéz döntés.
- Nézzük meg szerintem először a táborhelyet, ha nincsenek a közelben vadállatok, akkor akár letáborozhatunk ott is. Ha vannak, akkor marad a tópart. - habár benne van a pakliban az is, hogy mindkét helyen komolyabb falkák vannak, ezért új hely után kell majd nézzünk, de ennyire azért mégsem  lehetünk szerencsétlenek.

[fácán]

Ismét sok mindent tudtam meg, anélkül, hogy akár egy pillanatig is kutakodnom kellene utána, vagy könyvek sokaságát bújnom, hogy utána nézzek. Tetszett ahogyan Shu, mindent megoszt velem, és úgy tűnik jól érzi magát amikor taníthatja az embereket. Aranyos szokás, és a tudása pedig dicséretre méltó. Csodálkoznék ha létezne olyan állatfaj amiről ö nem tud mindent. Itt tényleg igaz az a mondás, hogy a kor nem minden. Ráadásul ha róla van szó, akkor én érzem magam egy nebulónak.
- Most már megpróbálom az eszembe vésni. De elég nehéz, hogy közben minden más hely ami nem védett övezeten van, veszélyt jelent, és száztíz százalékosnak kell lennem. Fura lenne elengedni magam, vagy legalábbis szokatlan. Lehet túl sokat aggodalmaskodok. Gondolom ez a támadási zóna mob fajtánként változik igaz? Mármint... egy vaddisznó gondolom nem üldöz olyan sokáig mint egy vadmacska vagy valami hasonló. - Érdekes, eddig talán még egy másodpercet sem gondolkodtam arról, hogy mennyire lehet részletes a játék, és valósághű. De most annyira megmozgatta a fogaskerekeket odabent, hogy már az is elkezdett érdekelni, hogy vajon hány szakembert dolgoztatott a fű megalkotására. Végül is, elég részletes és jól kidolgozott munkát végeztek. Habár nem konyítok annyira az informatikához, hogy ennyire belemélyedjek a dolgokba. Lehet valójában rettentően könnyű dolog ilyen grafikai dolgokat elkészíteni, csak én csodálkozom el, ilyen apróságokon is.
- Hmm meglehet. A repülő malacorroknak milyen besorolást adnál? - kérdeztem mosolyogva. Talán hülyén hangozhat elsőre, kicsit én is elnevetem magam, majd elkezdek magyarázkodni - de tényleg! Ha találkoznál egy szárnyas malacorral, szerinted az milyen állat lenne? Ne érts félre nem hülyítelek. Tényleg találkoztam ilyesmivel. Habár fogalmam sincs, hogy valódi lény volt e vagy csak valami bizarr kristály mellékhatása, vagy egy képesség. De azért érdekel, hogy te is összefutottál már hasonlóval? - vártam picit, hogy válaszolhasson, ha egyáltalán nem néz hülyének a cseppet fura történetem hallatán. A láthatatlan burok és ketrec cseppet sem lepte meg őket. Legalábbis én ezt vettem le az arckifejezésükből. Sőt amikor folytatták, ki is derült, hogy ők is jártak hasonlóan. Habár nem pont  úgy mint én.
- Egy medál felcserélt titeket mobokkal? Ez érdekesen hangzik. Ismerek egy kislányt aki hasonlóan járt. Ti hogy oldottátok meg a problémát? Nem féltetek? - már meg sem lepődök mennyi megpróbáltatáson mentek keresztül ők is. Kayaba nem kímél senkit. Legyen az fiatal, öreg, fiú, vagy lány. Válogatás nélkül mindenkire lecsap, csak időre van szükség, hogy bekövetkezzen. Már egy ideje sétáltunk, a lánnyal ellentétben én nem a nyomokat figyeltem, hanem előhúztam egy távcsövet és elkezdtem szemlélni a környéket. Közben azért odafigyeltem arra is, hogy ne bukjak orra semmiben sem, ezért inkább kis lépésekben haladtam. Miközben haladtam egyre csak tovább, és tovább egyszer csak belerúgtam valamibe.
- Bocsánat. - kértem elnézést, habár a dolog csipogott egyet. Leemeltem a szememről a távcsövet, és a lábam elé pillantottam ahol, egy csirke szemezgetett velem, majd ijedtségében éppen tovább akart volna rohanni amikor is lehajoltam és egy könnyed mozdulattal felkaptam. - Találtam egy pipit *-* Vigyük magunkkal! Hátha nem lesz elég az étel. Ha meg mégsem kell elengedhetjük a táborhely közelében, ott biztonságosabb lesz neki, mint itt a vadak között. - simogattam a kis tollast a kezemben. Végre egy olyan állat amitől nem félek, és még mondhatni egészen aranyos példány. Kis fehér tollai, aranyos butácska tekintete, azonnal megszerettette velem a kis pipit. Majd további pár lépés és már meg is érkeztünk arra a helyre amit Timidus szemelt ki nekünk. Békés, és kellemes.
- Tökéletes lesz! Régen ettem utoljára fácánt. Amíg főzöl addig felállítom a sátrat. Timidus ha gondolod segíthetsz benne. - pillantottam kérlelően a sárkány felé, nem akartam mondani nekik, hogy nem igazán vagyok otthon a sátrak felállításában, utoljára még kisgyerekként csináltam, és azt is a kertben.

[csirke   ]