Re: Mezőség #1

by **Jun** Szer. Júl. 09 2014, 20:38

Tetszett ahogyan a lány mindent precízen vezet, hozzám képest aki csak dolgozik amíg van anyaga, ez elég nagy dolognak számít. Felnevettem amikor meghallottam, hogy máris törzsvásárlói rangot kaptam tőle, majd hallgattam ahogyan tovább magyaráz.
- Már alig várom. Egyébként én is jobban szerettem az első szintű kristályokat, mint a mostaniakat. De én nem tudhattam előre, hogy mik lesznek ezen a következő tierben. Habár elég sok hasznos dolog is van köztük. A börtönkristálynak külön örülök, hogy el tudom készíteni. Talán én vagyok eddig az egyedüli akinek meg van a receptje. - Vicces, hogy annak ellenére, hogy megvan a receptje, annyira nehéz elkészíteni, hogy eddig összesen egyetlen darabra volt elég nyersanyagom. Talán többet nem is fogok csinálni abból egy ideig. Hasznos, de túlságosan drága, eladni pedig egyáltalán nem szeretnék belőle. Az ár után érdeklődtem, de a válasz meglepett. Talán a mi Arteses kiárusításunk óta most hallok először ilyet, hogy valaki nem szab meg árat a termékének.
- Ez kedves tőled. Én első szinten inkább csak akcióztam a kristályokat, meg persze először ingyen, majd később fél áron gyártottam őket ha kaptam kézhez nyersanyagokat. - Ha jól emlékszem a céhbe lépéssel változott meg a hozott termékből készülő dolgok árai. Szerettem volna mindent meghálálni amit a céhtől kaptam, ehhez pedig pénzre volt szükségem. Na de persze nem mintha ez most nem pontosan ugyanígy lenne. A történet végeztével Timidus elaludt, Shunak pedig véleményeztem is a sztorit, illetve az én meglátásom. A lány pedig különösen izgatottnak tűnt a tanuki hallatára. Amikor kérte, hogy meséljek a kis lényről bólintottam.
- Én köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam! - suttogtam oda neki, nem akartam felverni Timidust hangoskodással. Habár nem vagyok túlságosan jártas a képességeiben, sem pedig azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán lehetséges e, vagy hogy pontosan mit is tesz az, hogy ha egy pet alszik.

Másnap reggel igyekeztem korábban kelni mint Shu, a szokásos reggeli nyújtózkodás nehézkessé válna a sátorban ezért igyekeztem hangtalanul kimenni, hogy a szabad levegőn pótolhassam a reggeli rutinom egy meghatározó részét. Kezdetben kicsit sétálgattam, majd magamra öltöttem egy tisztességesebb viseletet a hálóruhám helyett. Az eszköztáramban tojások után kezdtem kutatni, és némi zöldséget is előkapartam. Szerencsére nem romlandó, külön köszönet az olcsó frissen tartó edénykéknek. Tüzet rakni fényes nappal nem hiszem, hogy túlságosan megszokott dolog, de ha reggelit akarok készíteni akkor mindenképpen szükségem lesz rá. Egy serpenyőt is elővarázsoltam és hozzáláttam a tükörtojás elkészítéséhez, amihez paradicsomot, paprikát tálaltam, szép szeletekre vágva. Természetesen a tea elengedhetetlen része egy jó reggelinek, ezért mindjárt készítettem egy adag alma teát. Ha ez idő alatt nem keltek fel akkor a tálalást követően én térek be a sátorba, hogy felébresszem őket. Persze csak óvatosan.
- Csináltam reggelit. Remélem szeretitek a tükörtojást. - mosolyogtam rájuk, majd magukra hagytam őket egy pillanatra, és a sátron kívül vártam meg őket.
- Szóval, reggeli után menjünk halacskázni? -mosolyogtam rájuk. Természetesen azonnal a dolgok közepébe csapva.

by **Shukaku** Szer. Júl. 09 2014, 21:20

A börtön kristály. Shu már sokat hallott erről, és el is határozta, hogy ha egyszer újra találkozik Elysionnal, és a férfi indikátora lehetővé teszi számára, akkor használni fogja rajta az itemet. Örült neki, hogy végre talált is olyasvalakit, akitől ha kell, meg is szerezheti. Fogalma sem volt arról, hogy mennyibe kerülhet, de az minden pénzt megért, hogy megmentse Anikát. A lány szavai hallatán végig elpirult, és szemlesütve bólogatott.
-Én… nem csak kedvesség… nekem is rengeteget segítettek amikor kis szinten voltam, szóval aki megérdemli, annak nincs okom nem segíteni. Rengeteg növényünk van, és olyan sokan nem keresik ezeket a kristályokat, hogy ne tudnék belőle engedni… meg mondjuk ha valaki nagyobb szintű visz belőle, ő szerintem még többet is fizet, mint amennyit érnek… de ezt nem tudom biztosan.
Timidus ébren van, az ördög nem alszik. Azonban tudja, hogy Shukakunak viszont kell, így általános feladatkörét látja el az este folyamán, azaz őrzi a lányokat, valamint Shu álmát. Arra nem kapott felkérést, hogy Jun álmát is őrizze, de szerencsére nem is kell elgondolkodnia azon, hogy közbe kell-e avatkoznia, ha esetleg a lány verejtékezve és sikoltozva kezdene el forgolódni, mert ilyen nem történt az este folyamán.
Öt órakor, a szokásos ébredési időben azonban természetesen most is megbökte a lányt, aki már ébren is volt, és halkan suttogni kezdtek, hogy ne keltsék fel a még szuszogó Junt.
-Furcsa.
-Neked minden ember furcsa, Timidus.
-Mosolyogsz. Jun hasznos.
-Igen… Jun hasznos.
-Indulás!
-Maradj, Timidus. Kicsit lustizni fogunk, és megvárjuk amíg Jun felkel.
-Hiba. Időpocsékolás.
-Naaa… kérlek szépen! Szeretném, ha még itt maradnál velem egy picit.
-Rendben.
Shu visszahajtotta a párnára a fejét, és magához ölelte a sárkányt. Timidust ugyan zavarta, hogy ezzel késlelteti a válaszreakciójának az idejét egy esetleges váratlan támadás esetén, de azért nem ellenkezett. Ezen a szinten nem volt ennek túl nagy kockázata. Amikor Jun motoszkálni kezdett, a lány egy mozdulattal csendre intette a sárkányt a takaró alatt, aki értetlenkedve ugyan, de hallgatott rá. Shu ritkán kért tőle valamit ilyen határozottan, ritkán adott ki utasításokat, és amikor megtette, annak általában oka volt. Timidus továbbra is lehunyt szemmel fülelt, és Shu is hasonlóképpen tett. A pet számára egyértelmű volt, hogy mindenki tudja, hogy nem alszik, így ez a színlelés nem tartozott a hazugság kategóriájába, tehát a törvényei engedték. Shu mosolyogva hallgatta Jun ténykedésének hangjait, és hagyta, hadd okozzon neki meglepetést a lány. Nem is emlékezett, hogy mikor készítettek neki, csak neki utoljára reggelit szeretettel. Rengeteg év eltelt azóta. Amikor Jun félrehajtotta a sátrat, a lány arcán könnyek gördültek végig, és szipogva, de hálás mosollyal bólintott. Megszólalni nem tudott.

by **Hinari** Vas. Okt. 31 2021, 10:08

Majomroham

A múltkori bagolyvadászat után újra felkerestük Nestorral a szafari déli részét, bár ezúttal nem az erdőbe igyekeztünk, hanem inkább az egyik mezőt tűztük ki célul: kezemben egy vadiúj kristállyal vágtunk neki az ismeretlennek és valami olyan környéket kerestünk, ami ideális fotóhelyszín lehet; nem az erdő sűrűje, de nem is a mező kietlen pusztasága.
Valami olyan környék, ahol több vad is fellelhető, méghozzá egymáshoz egészen közel.
- Ha elkészült a fotó, amit szerettem volna, bátran a zsákmány után eredhetsz, jó? De csak azután, hogy szólok - dőltem előre és simogattam meg a mélykék tűzsárkányt, Nestor pedig egy bólintással és fogai kivillantásával reagált, készen rá, hogy a mai napnak csupán az első fele fog énrólam és a fotózásról szólni. A második pedig ezúttal teljesen az övé. Persze gondoltam rá, hogy az egész őszi hónapot csak fotózással töltsem, már persze a szafari területén eltöltött részeket, de mivel útitársam egyre türelmetlenebbül figyelte a ténykedéseim, nem akartam túlságosan sokáig váratni. Mostanában amúgysem vadásztunk együtt túl sokat, hisz az időm nagyrészét a tengerparton töltöttem, távol a palotától és így Nestortól is. Nyúlurat és a chocobokat kergetni pedig egy idő után egészen biztosan egyhangúvá vált már és talán Leo nadrágjai is elfogytak időközben. Nesnek tehát új területek és prédák kellettek, én pedig úgy voltam vele, hogy így is eleget kattingattam ezeket a kristályokat. Most a tűzsárkány érdekei jönnek.

A kiszemelt terület egy erdőszéli kis vadászles volt, amit magas, vastag ágú fák öveztek és ahonnan el lehetett látni egészen a derékig érő fűcsomókkal teletűzdelt mező túlfeléig. A fagerendákból összerakott tákolmány mindkét rész felé nyitott volt; be lehetett látni az erdőt és a mezőt is és amíg én beállítgattam a tököket, Nestor egy közeli fa tetején pihent meg és várta figyelmesen az esetlegesen odatévedő vadakat. Az idő esőre állt; sűrű, sötét felhők takarták el az eget és tették baljóssá a fényeket, én pedig magamra vettem egy vastagabb kabátot, a helyben várakozás közben ugyanis kezdtem egyre inkább átfagyni.
- Most kellene ide egy termosznyi forrócsoki... - sóhajtottam, a percek pedig órákká bővültek és a hátborzongató némaságot nem törte meg semmi, csupán a lassan eleredő eső halk sóhaja. Felkeltem és pár ugrással felmentem Nestorhoz a fára.
- Annabell jól van? - kérdezte a sárkány, én viszont csak megráztam a fejem és odakucorodtam hozzá, testének melegéhez; ujjaim lassacskán elfehéredtek, annyira erősen szorítottam a kristályt.
- Inkább menjünk, haza, Nes.
Rossz ötlet volt idejönni. Talán az előző közös szafarizások túl gyorsan hozták a kívánt eredményt, nem kellett ennyit vagy így várakozni és ahogy telt az idő, egyre feszültebbnek és magányosabbnak éreztem magam, még úgy is, hogy a sárkányom velem volt. Mégsem... volt teljesen ugyanaz. Nyeltem egyet és felálltam, szabad tenyerem nekitámasztottam a fának, hogy végül elrakhassam az Éles szafarifotó-kristályt és pont ebben a pillanatban, mintha a sors megérezte volna, hogy menni készülök mozdultak meg a levelek, reccsentek meg az ágak és a vad a maga rendíthetetlenségével tört előre az erdőben. Éreztem, ahogyan izmaink egyszerre feszülnek meg és amikor végre előbukkant az állat, én lélegzet-visszafojtva vártam a megfelelő alkalmat: akrobatikámnak hála sikerült még időben átugranom egy másik ágra, ahonnan jobb szögek nyíltak, a tomboló gorilla pedig éppen előttem rohant el, üldözve egy kisebb, barnaszínű majmot, ami valószínűleg elcsenhetett egyet a gorillacsalád összehordott tökjeiből, ugyanis egyik mancsában azt szorongatta és úgy próbált meg kitérni a fékezhetetlen ezüsthátú útjából.
Fellélegeztem, amint elcsendesült körülöttünk az erdő. Nestor még a távolodó vadak után nézett, de nem követte őket: inkább kiterjesztette szárnyait, mellém telepedett és mutatta, hogy szálljak fel a hátára. Én pedig elmosolyodtam és belekapaszkodtam, csupán halkan, egészen halkan ejtve ki a szavakat, miközben átsuhantunk az erdőn, a teleportkapu irányába.
- Köszönöm, Nes...

Majom

by Ajánlott tartalom