Mezőség #1

- Hát mégsem lehetek százkilenc százalékos. Szóval marad a száztíz. Az olyan szép egész szám. - nyújtottam nyelvet, majd hallgattam ahogyan Shu megválaszolja a kérdésem, és sejtésem ezúttal bebizonyosodik. Az állatok támadási zónája fajonként változó, ami pedig egy elég fontos információ. Ha nekem is sikerül kitapasztalnom akkor nem kell attól tartanom, hogy valami lemészárol. Habár én alapból előnyben vagyok másokkal szemben hála a képességemnek, szóval még ha nem is futok elég gyorsan elég előrébb dobnom valamit és máris megmenthetem magam egy támadás elől. Persze ahhoz elég komoly figyelemre is szükség van...
- Jobban belegondolva szerintem lehet, hogy nem is mobot láttam, hanem valaki képességét mégis csak. Városon belül voltam. Növény szerű mobok a legrosszabbak. Azokat nehéz felismerni... - végigfut a hátamon a hideg már a puszta gondolatától is, hogy ismét belefussak valami gusztustalan növényszörnybe. Körülfonjanak a gyökerei, vagy akármi... Jobb távol maradni a fajtájától.
- Én biztos ki lettem volna akadva ha nem tudnék bemenni a városon belülre. Szerintem még tiszta fejjel sem tudnék gondolkodni. - csóváltam a fejem. Tényleg szerencsés vagyok, hogy én ilyesmiből kimaradtam. Remélhetőleg nem is fogok ilyen csapda áldozata lenni, viszont nem árt ha emlékszek majd arra, hogy ők, hogyan oldották meg. A pipi akit az imént fogtam, nem ijedezik, nyugodtan ül a kezeim között, csak forgassa a fejét, időnként hangot hallat, de semmi több. A táborhely jól néz ki, Shu hozott sátrat, ezért amint elengedtem a csirkét azonnal el is kezdtem széthúzni a ponyvát, hogy legyen valami elképzelésem, hogy mit kéne csinálni.
- Szóval ha ezt kiterítem gyűrődés mentesen akkor az jó nem? - kérdeztem Timidustól, nem voltam teljesen biztos abban, hogy mit is csinálok, de eddig nem néz ki rosszul. - A cövekeket pedig a lyukakba illesztem... valahogy így...? - picit beledöfködtem a földbe őket, majd kicsit hátráltam, hogy megnézzem messziről, hogy fest. Majd a többi alkotóelemet kezdtem tüzetesebben vizsgálni, ha nem érkezett semmiféle segítség akkor saját kútfőből próbáltam kilogikázni, hogy mit hova tegyek, húzzak át, mi feszüljön, és mi legyen gyenge. Nem tűnik bonyolultnak, fejben már látom is magam előtt a felállított sátrat.
- Először ezeket kell mélyen a földbe szúrni... remélhetőleg... - megsimogattam a gyűrűm ami egy pillanat alatt kalapáccsá változott, pontosabban egy görbe banánra emlékeztető nyelű sárga kalapáccsá, amivel hozzá is kezdtem a munkálatokhoz.
- Ha ezeket leütöttem, hogy fogjuk felállítani a sátrat? Valamire fel kéne kötni? Vagy belül kitámasztani? Ha esik az eső be fog folyni a sátorba... azt is meg kéne oldani valahogy... valami árkot is áshatnánk, nem gondolod? - kíváncsiskodtam, hátha kapok némi instrukciókat Timidustól.

- Hát úgy értve a legrosszabbak, hogy azokat sokkal nehezebb kiszúrni. Biztos te is találkoztál olyannal ami egy fán volt, és éppen amikor elhaladtál alatta ereszkedett alá, vagy font körbe a gyökereivel. Ez főleg akkor kellemetlen ha éppen sietsz valahova, vagy éppen menekülsz... akkor nehezebb észrevenni őket, mint mondjuk egy malacot. - magyaráztam el, hogy mire gondolok, a lehető legérthetőbb módon. Az indikátorokkal kapcsolatban viszont ezúttal nem tudott újat mondani. Szerencsére ezekben a dolgokban én is eléggé jártasnak mondhatom magam. Sokféle ellenféllel futottam össze, és sajnos már láttam vörösnél is rondább indikátort. Babráltam picit a ponyvával, majd hamar kezdtem ráérezni a sátorállítás ízére. Lassan kezdett összeállni a puzzle, és már csak egy kis löket kellett ahhoz, hogy tökéletesen álljon a sátor, amit Shu elővett nekünk. Az előbb említett löketet pedig Timidus adta meg a két hosszabb rúdra való célzással. Azzal a két alkotó elemmel még nem is igazán foglalkoztam, csupán félrehánytam, de most, hogy említette, és még azt is elmondta, hogy hogyan kellene felhasználni őket már minden rendben lesz. Felemeltem a ponyvát, és becsúsztattam az egyiket, majd amikor sikerült megtalálni a pontos helyzetét azt követte is a másik. Kis munkálkodás árán ugyan de végül már kezdett sátor formát ölteni. Némi igazgatás,  húzgálás, és kísérletezés után pedig már mondhatni tökéletesen is festett. Legalábbis nekem annak tűnt. Az, hogy nem borul össze, és egyben marad pedig nekem pontosan elég. Az árok ásásos ötletem nem tetszett Timidusnak.
- Bízok benne, hogy igazad lesz. -mosolyogtam felé, és megfogadva a tanácsát nem is kezdtem gödörásással foglalkozni, ha ö azt mondja, hogy nem fog esni akkor nem fogok kételkedni a döntésében. Az otthon összepakolt dolgaim közül most már hasznosíthatok is párat. Előhúztam a menümből egy kisebb plüsst, és hálózsákokat. Szerencsére jó üzleti érzékkel bízok, ezért némi alkudozás árán sikerült kettőt beszereznem mondhatni olcsón. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy Timidusnak kényelmes lenne e egy hálózsák, ezért kicsit zavarban éreztem magam, hogy nem tudok semmit az ö alvási szokásairól.
- Mondd csak.. te miben szoktál aludni? - fordultam meg, és abbahagytam a hálózsákok elrendezését, egy pillanatra. Majd a válasz megkapása után pedig folytattam a rendezkedést. A kemény munkálatok befejezése után a lányhoz indultam, hogy felajánljam neki a segítségem.
- Végeztünk a sátorral, szóval ha bármiben a szolgálatodra lehetek ne habozz szólni. - mosolyogtam, és elő is húztam egy párnát amire le is ültem.
- Szóóóval... Akkor ki is a lovagod? - széles vigyor húzódott végig az arcomon, közben kíváncsi pillantásokkal bombáztam a lányt. - Most már nyugodtan beszélgethetünk picikét róla, ha nem bánod.

[mókus]

Inkább nem szálltam vitába a növények rejtőzködésével szemben. Én továbbra is biztos voltam benne, hogy ha valaki kapkod, rohan, menekül akkor kevésbé van ideje a környezet olyan apróságaira figyelni mint például egy-egy növényke indikátorának figyelése. Az pedig már pláne nehéz, hogy ha az ember felett van az a dolog. Szerencsére én pont ki tudtam kerülni eddig a többségüket, valami csoda folytán előbb elrohanni mint, hogy elkapjanak az ilyen dolgok, viszont már volt szerencsém látni milyen is amikor valakit csapdába ejtenek ezek a fránya gazak.
- Értem. Ez megnyugtató. - kínos nevetés, és egy pillanatnyi csend. Timidus nyugodtsága már-már rémisztő. De valamennyire igaza van, a megázás nem okoz halált, és valószínűleg itt még senkinek sem okozott maradandó sérülést néhány esőcsepp. Viszont az mégsem lenne túl kellemes, hogy ha alvás közben benedvesedne alattunk a talaj. Viszont bízva az időjárásban, és a lustaságom is elég nagy hatalommal bír, ezért inkább nem foglalkozok árokásással, ami elvezetné az esővizet. Tényleg vajon mennyi időbe kerülne mire a föld elpixeleződne és újra visszatérne az eredeti helyére?  
- Hát jobb esetben az ágyak szobákban vannak. Viszont feltételezem, hogy nem akarsz hazamenni, és kettesben hagyni minket Shu-channal a sátorban... Szóval ki kell találnunk neked is valami módszert az alvásra. Ha gondolod beférhetsz közénk valahogyan. Vagy ha gondolod néhány párnával csinálhatunk neked valami fészek szerűséget is... - pakoltam elő néhány kispárnát, amit korábban bedobáltam, ha esetleg megint teázni akarnánk. De most talán sokkal jobb hasznát is vehetjük ezeknek. Picit babráltam a párnákkal, próbáltam valami kényelmeset alkotni, habár úgyis tudtam, hogy nem sikerül olyat alkotni ami alvásra alkalmas lenne... legalábbis nekem biztos nem lenne az.  
- Ha mást nem akkor bebújsz valamelyikünk hálózsákjába, rendben? - mosolyogtam. Jobb ötlet híján ez is tökéletes. Mire odaértem Shu-chanhoz ö már nem igazán dolgozott. Elég hamar elkészült a főzéssel. Vagy csak mi építettük a sátrat túl sokáig... az már mindegy. A lényeg, hogy mindennel készen vagyunk. Érdeklődve vártam a válaszát a sráccal kapcsolatban. Aranyos volt hallgatni ahogyan beszél róla, habár elég tömören fogalmazott.
- Akkor nem is tévedtem sokat abban, hogy szőke herceg. - nevettem picit a szóviccemen, - Ha már van közös kettőtökben az szerintem jó jel. Van miről beszélgetnetek, jól érzitek magatokat együtt. Fogtátok már egymás kezét? - kíváncsiskodtam picit, elvégre ez egy elég nagy lépés egy ember életében.
- Ne aggódj túl sokat emiatt. Majd a dolgok magától alakulnak. Érezd jól magad vele, és mire észbe kapsz már a fellegekben fogsz járni, rózsaszín felhőcskék között. Áh.. Milyen csodálatos is a szerelem. - közben a lányka szólt, hogy kész a kaja, és meg is kínált. - Persze, kérek. - mosolyogtam rá, majd eszembe jutott, hogy a pakolás közben elővettem egy frissen tartó dobozkát, amiben korábban süteményeket pakoltam. - Egy pillanat, hoztam néhány süteményt, de a sátornál felejtettem őket. Máris hozom. - rohantam vissza a sátorhoz, ahol a következő kép fogadott. A drága süteményes dobozkámon egy sikló napozott... Biztos jó érzés neki, de nekem egyáltalán nem. Főleg azok után, hogy már előre eldöntöttem, hogy többé nem akarok a fajtájával találkozni. Óvatosan leemeltem a ládáról, és kicsit távolabb vittem a táborhelytől, ahol el is engedtem, ezt követően pedig visszasiettem.
- Desszertnek tökéletesek lesznek. - mosolyogtam, közben kiemeltem a finomságokat. - Szóval voltatok már kettesben valami romantikus helyen? Mondjuk egy park... vagy piknikezés? Esetleg valami hasonló?

[sikló x-x]

Timidus csipkelődését már kezdem megszokni, tetszett, hogy tényleg csak arra válaszol amit kérdezek, és néha kicsit bonyolultabban kell megtudnom az eredeti kérdéseimre a választ. Ezt főleg azóta tűnt fel amióta kettesben vagyunk. Ezek szerint az alvóhelyről csak általánosságban beszélt, és nem pedig kényeskedni szeretett volna. Viszont valahogy nem is néztem volna ki belőle, hogy mindenképpen egy ágyat akarna magának, szóval annyira azért mégsem lepett meg a válasza.
- Ó így már mindjárt más. Nem akartam ennyire belemászni a magánügyeidbe, hogy olyasmit kérdezek, hogy kivel bújsz ágyba. - kacsintottam felé, majd elnevettem magam. Azzal már nem is igazán foglalkoztam, hogy vajon érti e majd a kis poénom, főleg mert ez eléggé olyan kategóriájú amiről szerintem ö nem sokat tudna. Még nekem is zavarba ejtő lenne beszélni valami olyasmiről mint a... A párnákat beraktam ugyan a sátorba, némi rendezkedést is eszközöltem velük, viszont Timidus személyre szabta magának. A korábbi helyzetüket megváltoztatta, és egyfajta falat képezett az ö kis párna birodalma, a két hálózsák között. Kicsit úgy érzem mintha féltené Shu-chant tőlem.
- Hmm ha már fogtátok egymás kezét az egy elég nagy előrelépés szerintem. - picit elgondolkodtam, majd a következő lépés jutott az eszembe. Vajon már eljutottak odáig? Hmm - Puszi volt már? Oh Ha úgy érzed, hogy túl személyes kérdéseket teszek fel ne válaszolj rá. Nem fogok megharagudni. ^^ - kíváncsiskodtam picit. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy odáig jutottak e már. Arról sem tudok igazán, hogy milyen régóta ismerik egymást.
- Tudom, hogy mit érzel. Nekem is voltak régen problémáim ilyesmivel, hogy az apunak, hogyan mutassam be a... Valahogy mindig jobbnak láttam, hogy ha ö nem tud róluk. - igen sokkal jobb volt, hogy nem tudott ilyesmikről... ki tudja mi történt volna szegényekkel... - Szerintem az lenne a legjobb megoldás, hogy ha másképpen próbálnád megközelíteni a témát Timidussal. Szerintem nem lenne egy rossz pont, ha családi részről próbálkoznál. Vagy valami hasonlót. - való igaz én sem igazán érteném, hogy mi a különbség köztem és Justin között ha Timidus lennék. Biztos furcsa neki, hogy a semmiből megjelent valaki aki annyira kedves Shu-chan számára mint ö. De Timidus logikáját ismerve, és éles eszét, szerintem nem tartana sokáig mire összerakná a puzzle darabkáit és megértené a helyzetet.
- Szerintem ha minél előbb megpróbálod neki elmagyarázni akkor könnyebben meg fogja érteni dolgot. Nem lenne jó ha féltékenykedne Justin-sanra, vagy ha szegény azt hinné, hogy lecseréled őt. - Közben elvettem az egyik tányér ételt amit Shu szegett, és belekóstoltam.
- Hát ha jól érezted magad akkor valamit jól csinál a fiú. Romantika, kettesben, valami meghitt helyen, finom ételekkel, hazakísér esetleg. Valami ami nem megszokott, megdobogtatja a szíved. Az elmondásaid alapján elég sok romantikus helyen megfordultatok már. Szerintem nem lenne rossz ha együtt elmennétek vásárolni is, vagy valami hasonlót. Vehetnétek egymásnak valami ruhát. Esetleg meglephetnéd valami saját készítésű dologgal. Amitől azonnal te jutnál az eszébe. - Mosolyogtam rá, közben kicsit elgondolkodtam, hogy mi is lenne jó ilyen célra. Első ajándéknak nem kell valami túl nagy, csak valami apróság. Ha a játékon kívül lennénk azonnal rávágnám, hogy kulcstartó, vagy mobildísz. Mert azt mindig magánál tudja tartani. De itt ez kicsit bonyolultabb. - Van valami olyan amit szeret, valami jellegzetessége? Mondjuk, hogy kesztyűt hord, vagy szereti a bizsukat? Mert akkor nem lenne hátrány valami olyasmivel meglepni. - közben ismételten az étellel voltam elfoglalva, kellemesen meleg volt ezért lassan falatozgattam. Nem semmi ha az embernek magas szinten vannak a jártasságai. Nekem is minél hamarabb fel kellene tornáznom a főzést, hogy ilyen finomságokat készíthessek el.
- Egyébként valami elképesztően finom lett!

Próbáltam megoldást találni a lány kérdésére, de úgy látszik félreértettük picit egymást. Én egészen biztos voltam abban, hogy a problémáját az jelentette, hogy Timidusnak nem tudja, hogy magyarázza el a dolgokat. Ami talán még érthető is lenne abból a szögből ahonnan én közelítettem meg a dolgot. Általában a barátoknál is néha gondot jelent az, ha hirtelen az egyiknek barátja lesz. Cseppet sem ritka, hogy akkor az egyik félre kevesebb idő jut. De még az is előfordul, hogy egyáltalán nem változik semmi, de mégis úgy érzi a másik fél, hogy kevesebb időt fordít rá az ember, ami nem igaz. Gyakoriak az ilyen féltékenykedések, akár haragok is előfordulnak. De örömmel hallom, hogy itt most más a helyzet. Timidus megértette a dolgot, és nem ez most a probléma forrása. Figyelmesen hallgattam a tévedésem utáni magyarázatot, bólogatással jelezve a lány felé, hogy kezdem kapiskálni mire is gondol.
- Ha már hármasban megbeszéltétek a dolgokat akkor azt hiszem minden rendben van. Timidus sem érzi kitaszítva magát, Justin pedig megértőnek hangzik. Az elmondásod alapján ö az elsőd igaz? - talán kicsit tapintatlanul hangzott, de valahogy mégis kicsúszott a számon a kérdés. - Egy kapcsolat legfontosabb része a bizalom, és az, hogy elég időt szenteljetek egymásra. A fiúk többsége szereti az aranyos lányokat, de vannak akik az ügyetlenebbekre buknak, mert mellettük úgy érezhetik, hogy lovagiasak. Justin esetében szerintem a természetesség játszik kulcsfontosságú szerepet. - picit szünetet tartok, - Azt hiszem nálad jobb partnert nem is  találhatott volna. - mosolyogtam a lányra. Amikor arról beszélt, hogy Justin és Timidus számára cseppet sem különbözik, kicsit meglepett. Az természetes, hogy egyiküket sem szereti jobban mint a másikat. De vajon ezt mindenre így értette? Lehet Justin-ra is csak egy egyszerű barátként tekint? Habár ez nem lenne teljesen helytálló. Timidus is sokkal inkább egy családtag számára mintsem egy barát. Akkor Justin is minden bizonnyal ilyen szerepet tölthet be számára.
- Miért másoknak mit kellene ehhez szólnia? - kérdeztem vissza meglepetten. - Te boldog vagy, másoknak nincs semmi joga megmondani, hogy kivel legyél boldog. Ha úgy adódik bizonyára majd be kell mutatnod másoknak is Justint, akkor pedig a lehető legtermészetesebben, büszkén mondhatod, hogy "ö itt Justin, a barátom". Nem kell ráfeszengni, titkolni sem kell persze. - Biztos furcsa még neki ez az egész helyzet. De azt hiszem ilyen apróságok miatt egyáltalán nem kellene aggódnia. Eleinte én is kicsit féltem, hogy mit gondolnak majd az emberek ha... de mindig minden rendben volt. Sőt az esetek többségében tudomást sem szereztek arról ha volt valakim. De egyáltalán nem szabadna mások véleményére gondolni, vagy arra, hogy vajon mit fog szólni xy ha megtudja. Mindig előre kell koncentrálni a jelenre. De nem kellene ennyi instrukcióval ellátnom a lányt mert a végén minden boldog pillanatot lelövök előre, és úgy fogja érezni ha vele is megtörténnek mintha deja vu lenne.
- Akkor meglephetnéd azzal, hogy elmentek valahova ahol lehet ilyesmivel foglalkozni. Régen valahol a Kezdetek városában volt egy hely ahol Chocobokon lehetett lovagolni, ha jól emlékszem.... Nem tudom még üzemel e... Vagy akár ti is elnézhetnétek valahova kempingezni. Biztos élvezné, jó móka lenne! - közben kevergettem picit az ételt, időnként falatozgattam belőle. Nem kis munka lehetett ilyen magas szintre felhúzni, hogy ilyen fogást készíthet vele pillanatok alatt az ember.

[sikló]

Lassacskán egészen belemelegedtem a témába, és minden erőmmel arra törekedtem, hogy megérthessem mire is célzott Shu-chan amikor egyfajta problémára utalt. Boncolgattuk a témát, óvatosan sikerült megközelíteni, és még azt hiszem elég jól kerültem azokat a témákat amiket korábban már kitapasztaltam, hogy nem a legjobb ötlet boncolgatni, az ö jelenlétében, mert biztosan fájna neki. Sem a családról, sem pedig a petekről nem szándékoztam neki véleményt mondani, vagy éppenséggel ilyen jellegű beszélgetésbe folyni. Kíváncsiskodtam, habár nem vagyok biztos benne, hogy illett volna ilyet kérdeznem, de a bólintásából ítélve nem találta sértőnek, hogy megkérdeztem, hogy Justin e az első akivel kapcsolata van. Az első talán mindig a legemlékezetesebb, és az amit sosem fog tudni elfelejteni. Nekem is az első szerelem volt a legjelentősebb, a többihez képest. Sok boldog pillanat, közös emlék, és ajándék kötött hozzá. Azonban mint a kapcsolatok nagyobbik részével, akkor is előfordult, hogy a boldog, felhőtlen napjaimat, beárnyékolta egy goromba, sötét, átláthatatlan gomolyfelhő. És sajnos azt a vihart mi nem tudtuk átvészelni. A legfájdalmasabb szakítás... Nem kívánok olyat senkinek sem. Elnézve Shu-t biztos ö is már számításba vette, hogy velük is ez megtörténhet, ismerve, pedig a félénkségét, már azt csodának tartom, hogy randiztak. Ha én éltem volna meg annyi szörnyűséget mint ö lehet én már nem lennék itt. Erős jellem, és óvatosság jellemzi. Hosszú csend, talán túlságosan is hosszú, ami kicsit meglepő volt, ugyanis korábban eléggé összefüggő párbeszédláncokat alkottak a kis témáink. A hosszúra sikeredett, kissé kínossá váló csendet végül a lányka törte meg, meglepően pislogtam rá. Egy pillanatig nem értettem, hogy miért mondja ezt. Még, hogy van joguk? Ez hülyeség... Megráztam a fejem és kissé felháborodva válaszoltam.
- Még pedig miért lenne nekik abba beleszólásuk, hogy te hogyan gondolkodsz?! Sem Alex, sem Chan, de még Danee sem éli a te életedet ha jól tudom. Semmi közük ahhoz, hogy te kivel érzed jól magad. Te sem próbálod meg helyettük élni az életüket, szóval neked sem kell az ő vágyaikká válnod! Még ilyet... - tettem le magam mellé az üressé váló tálat, és felálltam, nyújtózkodtam picit, megmozgattam a lábaimat. - Az, hogy te Justinnal, vagy Timidussal szereted tölteni a szabadidődet, az csak is rád tartozik. Másoknak ebbe semmi beleszólása nincs. - közben odasétáltam Timidus tálkájához, és felvettem, ahogyan a sajátomat is, majd ha Shu is végzett akkor természetesen az övét is elvettem, hogy majd később én moshassam el őket. Ha ö csinálta a vacsoránkat, akkor az én kötelességem, elmosogatni utánunk.
- Ha valaki mondd valamit ami parancsnak hangzik, és nem értesz vele egyet akkor csak engedd el a füled mellett. Ha pedig erősködik, akkor nyugodtan hagyd ott. Rendben? Ne hagyd, hogy ennyire lehangoljon valami. Jobban szeretem ha az emberek mosolyognak, mert amikor mosolyognak akkor szebbé válnak. - vigyorogtam rá, közben elkezdtem tálalni a süteményt. Timidus az imént szállt el, minden bizonnyal még mindig nem sikerült lehűtenie a vadász szenvedélyét. Való igaz, tényleg nagyszerű móka különböző állatfajtákkal ismerkedni, megfogdosni őket, megfigyelni a szokásaikat. Kissé úgy érzem én is magam mintha az egyik televíziós műsorban szerepelék és éppen állatfajták megfigyelésével foglalatoskodnék.
- Megkeresem Timidust, sokkal jobb ha együtt eszünk. - mosolyogtam, majd elindultam felkutatni Timidust. Nem mehetett túlságosan messzire, de azért kiáltozni kezdtem, hogy tudja miért is hívom. "Tim-cwan gyere sütizni velünk!" kiáltoztam, talán kicsit elvetettem a sulykot ezzel a fajta becézési móddal, de ez majd kiderül. Közben egy nyuszi pattogott felém. Megcsóváltam a fejem, és az jutott eszembe, hogy talán a kelleténél is jobban vonzom ma az állatokat. Ilyen iramban se perc alatt be fog telni a gyűjteményem, ha minden vad elém veti magát.

[nyúl]
//Még egyszer elnézést, hogy ilyen sokat késtem //

Kicsit felháborodtam azon amit a lány mondott. Még, hogy a felnőtteknek mindig igaza van. Micsoda badarság, sosem hittem ebben és most sem fogok. Való igaz, hogy ők tanítják a hozzánk hasonló kisembereket minden féle okosságra, vagy éppen ellenkezőleg. De ez még nem jogosít fel senkit arra, hogy parancsolgasson, megmondja a másiknak, hogy mit kellene csinálnia, hogyan gondolkozzon, mit viseljen, mihez ragaszkodjon, vagy éppenséggel mit vagy kit szeressen. Igazságtalanság... és csupa zsarnokoskodás ez az egész. Már kisgyermekként is utáltam ezt a fajta hozzáállást, azt pedig még jobban, hogy a szülők azt hiszik mindent megtehetnek azért mert ők az idősebbek. Sokszor hivatkoznak erre, hogy "Csak mert", "azért mert" vagy valami hasonló elkezdett mondattal, amire tökéletes válasz végül soha sem fognak tudni adni, és ez is csak azért van mert féltékenyek ránk, azokra akik még fiatalabbak, szebbek és tele vannak élettel. Igaz... én sem harcoltam végig az életem a szülőkkel szemben, egy-két kivétellel pedig elég könnyen megtaláltam velük a közös hangot, természetesen ez az igazi szülőkre volt igaz... a nevelőszülők már kevésbé foglalkoztak azzal, hogy mit, hogyan csinálok, csupán ragaszkodtak egy-két normához, és eszméhez amit be kellene tartani. Ha akkoriban ellenkeztem volna, akkor most én sem néznék ki úgy mint egy nő, más hobbijaim lennének, és talán egy teljesen más személy lennék.
- Pff... "Felnőttek"... utálom ezt a szót... Csak arra jó, hogy hivatkozzanak arra, hogy ők idősebbek ezért ők "többet tudnak" mint mi... Micsoda hülyeség... - közben erősen mutogattam az ujjaimmal a kis idézőjeleket, hogy még inkább éreztethessem a beszélgető partneremmel, hogy mennyire nem értek egyet az ilyesmivel. Közben a lány is folytatta, és a hozzáállása nagyon tetszett. A lelkesedése, a tűz a szemében. Tetszett, úgy éreztem, hogy ha valaki képes lesz megváltoztatni az emberek szemléletét ezzel kapcsolatban akkor az ö lesz. Ha pedig mégsem sikerül, legalább magát meg fogja tudni védeni a butaságok hadától.
- Igen! Minden csak akarat kérdése! Neked is ugyanúgy van jogod eldönteni, hogy hogyan akarsz élni mint nekik! Nincsenek különbségek, mindannyian egyenlőek vagyunk... még ha külsőleg kicsit különbözünk is belül mindannyian ugyanazok vagyunk. Érző lények. - legyünk emberek, állatok, növények, de talán még a petek is. Mindannyian érző lélekkel bírunk. Az utóbbit talán ma sikerült leginkább megtanulnom. Timidus, Vezér, Álomkelő, több mint holmi programkódok. Nem is értem, hogy ezt eddig, hogy nem sikerült észrevennem, pedig elég sok pettel találkoztam már. Ennyire vak lennék? Vagy csupán csak figyelmetlen.  
- Ez csak természetes. Ha nem lennének körülöttünk emberek akkor egy idő után felemésztene minket is a magány. Kell az, hogy legyen egy nagyobb közösség akikkel tudsz beszélgetni, hosszabb időt eltölteni. Itt ezt a szerepet a céhek töltik be. - mosolyogtam rá -  Ha bármikor szükséged lenne segítségre én melletted állok. - tettem a vállaira a kezeimet, és elővettem a legmegbízhatóbb mosolyomat. Ezt követően pedig azon nyomban indultam is Timidust felkutatni, hogy együtt fogyaszthassuk el a süteményeinket. Szerencsére nem tartott túl sokáig, és vissza is térhettem a többiekhez.
- Van kedvenc sütijeitek? Én a díszes, elegáns süteményekért vagyok oda. Mindenféle mázzal, habbal, meg színnel! Nehéz elfogyasztani olyan dolgokat amik túl szépek ahhoz, hogy megegyük.

Alaposan kifejtettem a véleményem a felnőttek zsarnokoskodásáról és a túlzott hatalomvágyról, amit éreznek a gyerekekkel szemben. Mindig is idegesített ha valaki többre tartotta magát csak mert korban betöltötte a felnőttet. Ha nincs meg a kellő karizmája, és szimpátia az aurájában akkor több mint valószínű, hogy a papolással semmit sem fog elérni az illető. Illetve mégis, azt, hogy megutáltatja magát a gyerekkel. Sok üres szó, mögötte semmi jelentéssel, csak igazsággal. A legtöbben csak saját érdeküket tartják szem előtt. Például amikor a nála sokkal fiatalabb éppen valamivel hangoskodik, játszik, jól érzi magát rászólnak, hogy viselkedjen rendesen, vagy menjen tanulni. Az ember azt gondolná, hogy ezzel csak a jó nevelést akarják biztosítani a gyermek számára. De ez nem így van, csupán idegesíti őket, hogy a másik jól érzi magát, és a "jó neveltetéssel" pedig csak magukat akarják majd fényezni, hogy "nézd milyen ügyes a gyerekem". Én kaptam valaha is valami pluszt azért mert mindig jól viselkedtem? Semmit... miért kaptam volna? Ha rosszul viselkedtem, vagy fegyelmezetlen voltam akkor is megkaptam azokat a dolgokat amire vágytam. A cselédek nem mertek ellenkezni velem, a komornyik volt az egyetlen aki ellen mert szegülni annak amit mondtam, vagy tettem, és komoly leszidást is adott. Mert ö a többiekkel ellenben nem félt attól, hogy kirúgják, vagy a családja járja meg amiatt, hogy én rossz véleménnyel vagyok róla. Habár ez amúgy sem történt volna meg sosem...
- Oh picit elkalandoztak a gondolataim ^^" - tereltem vissza magam oda ahol éppen tartottunk. Túlságosan is felhúztam magam és már saját unalmas emlékképeim törtek fel.
- Én is odavagyok az erdei gyümölcsökért. Nagyon szépen tudnak kinézni egy tortán, vagy valami apróságon, és az ízük is finom! - bólogattam, majd elmosolyodtam Timidus véleményezésén a süteményekkel kapcsolatban. Rövid, tömör és lényegre törő mint mindig. De igaza van, nehéz különbséget tenni olyan dolgok között amik mind egytől egyig finomak.
- Szeretnék kipróbálni valamit. - motyogtam picit elpirulva, majd felálltam a helyemről és a zsebemből előkotortam egy már előre bekészített Fotó Kristályt. - Már egy ideje gondolkodtam rajta... de.. egyik hely sem volt tökéletes rá szóval szeretnék egy emléket készíteni a kempingünkről. - markolászgattam a kristályt, - Közös képet azt hiszem nem fogunk tudni csinálni vele, de... legalább ti legyetek rajta...a... a.. sátor előtt. - időnként megakadva,  majd hirtelen elsietve a mondat végét végül sikerült kinyögni mit is szeretnék. Legalábbis remélhetőleg.
- De... csak ha nem bánjátok. - viszont nem akartam rájuk erőltetni sem, ha nem szeretnék akkor azonnal elrakom a kis kristályt.

[csirke]

Picit szégyenlősen, kipirult arccal álltam a lány és a sárkány elé, kezeim között pedig egy már előre bekészített fotókristályt szorongattam. Még talán egy saját készítésű amit nem sikerült eladni még a T1-es korszakom idején. De az is lehet, hogy pont egy ilyen alkalom miatt lett félrerakva. Akárhogy is most egészen biztos, hogy nagy hasznát fogom venni, végre itt a lehetőség egy emléket készítenem, egy fénykép amit bármikor előkaphatok, és rosszabb napjaimon visszaemlékezhetek, elmerenghetek ezen a furcsa, de mégis emlékezetes szafaris kalandra. Erőt vettem magamon és kiböktem amit szerettem volna, látszólag a lány is éppen annyira meglepődött mint amennyire én érzem most magam zavarban. A lány rábólintott, amire azonnal mosolyra derült az arcom, és bólintottam. Természetesen miért ne örülnék annak, ha ö is készítene egy képet rólam és Timidusról mondjuk a sátor előtt. Közben Timidus megállította az egész készülődést, eltűnt valahova egy pár pillanat erejéig, majd egy csirkével tért vissza. Nem rossz ötlet, egy fotó egy csirkével.
- ööö, - forgattam körbe a fejem, hogy egy megfelelő pontot, és pózt kitaláljak nekik, ahogyan a képen fognak szerepelni. A sátor előtt mondjuk pont tökéletes lenne. - Mi lenne ha a sátor előtt leguggolnál Timidus mellé aki pedig büszkén kihúzva magát tartja a csirkét ebben a pózban? - kérdeztem, hogy megfelel e nekik is az ötlet, ha rábólintottak akkor már kezdhettük is a kép elkészítését, ha szükségesnek érzik akár el is mutogathatom, hogy hogyan gondoltam. De még mielőtt a kép ténylegesen is elkészült volna, akaratlanul is Shu-chanhoz léptem, picit megigazgatva a lány haját.
- Bocsi, rossz szokás. - nevettem el magam, közben megfelelő távolságot próbáltam kikísérletezni, amiből a legtökéletesebb szögben tudom őket lekapni. Se nem túl távolról se nem túl közelről. - gyíkpisi! - és már nyomtam is a gombot. Majd az elkészült képet meg is mutattam a szereplőinek. Szerencsére idebent nem tart olyan hosszadalmasan egy fénykép elkészítése, mint odakint. Itt elég egy olcsó fotókristályt beszerezni, hogy egyetlen jó minőségű képet készíthessünk bárhol, bármikor, és természetesen azon nyomban el is készül.
- Szerintem nagyon jól sikerült. Szóval akkor te is szeretnél lefotózni?:3 - kérdeztem majd amint megkaptam a választ én is elindultam gyorsan elkapni valamit, hogy legyen mivel pózolnom a kép kedvéért. - Keresek valami cukit. Egy pillanat. Addig találd ki, hogy hogy nézzünk ki a képen. - kiáltottam vissza és már a bokrok tövében kutakodtam, ahol gyorsan rá is akadtam egy nyuszira. Óvatosan felkaptam, hogy ne ijedezzen szegényke, majd a kezeim között tartva vissza is rohantam a többiekhez.
- Készen állok. Várom az instrukciókat. -

[nyúl]

edit: 1 fotókristály ellőve :3

[1 db Fotókristály alhasználva]

Tökéletes! Igen, ez a legjobb szó az elkészült fényképre. A lány cuki lett rajta, Timidus fenséges, és a csirke pedig viccessé tette az egészet. Most már van egy kézzel fogható emlékem erről a vicces eseményről, és bármikor nyugodtan elő is kaphatom, hogy ha nosztalgiázni akarok. Viszont lehet, hogy nem ártana egy szokást csinálni ebből. A lány korábban említette, hogy ö állatokról készít képeket, és gyűjteménybe rendezi, egyfajta albumot vezet róluk. Ez megihletett, talán nekem sem ártana egyet beszereznem, és megörökíteni a szebb pillanatainkat. Közös teázásokat a céhtársakkal, a boltban eltöltött időnket, közös kempingezést, kirándulásokat. Biztos vagyok benne, hogy hamar megtelne, és akár még közkincsé is tehetném, hogy bárki tehessen hozzá... De talán ez kicsit fura lenne, hogy egymást nézegetnénk másokkal. Inkább marad az enyém. Önzőségnek hangzik talán, de mégis csak az én boldog emlékeim amiket semmiképpen sem szeretnék elfelejteni. Ezt követően pedig én következtem soron mint fotómodell. El is rohantam szerezni egy kis segítséget, hogy tényleg úgy tűnjön, hogy csináltunk valamit, és a napot egy eredményes vadászattal zártuk. Az égen már szépen színeződnek el a felhők, a nap is eléggé lent jár már, biztos, hogy jó kép lesz efelől semmi kétség. Az egyik bokor tövében egy nyuszira leltem, drága kis bolyhos jószág tökéletes lesz a képhez. Elégedetten tértem vissza a többiekhez a kis társammal, akit az imént fogadtam fel, ugyan jutalomra nem számíthat, de legalább híressé válik azzal, hogy egy örök érvényű kép egyik eleme lesz. Kérdeztem ugyan, hogy hogyan álljak be, azonban a Shu-chan nem adott konkrét pózt, vagy testhelyzetet meg, ahogyan helyezkedhetnék. Első gondolatom az volt, hogy akkor fejen állok. De akkor mégis, hogy fognám a nyuszikát? Sehogy, szóval az ötlet már a tervezőasztalnál el is lett vetve. Néha jobb is így. Helyette inkább csak a sátor elé álltam, karjaimmal körbefonva a kíváncsian nézelődő állatkát, majd vártam, hogy Timidus is megtalálja a neki legmegfelelőbb testhelyzetet, és a kép elkészülhessen. Egy pillanatig sem tartott. Shu máris ellőtte a kristályt, én pedig azonnal rohantam is hozzá, természetesen nyuszikával együtt.
- Wáó! Jó ötlet volt a nyuszi. - büszke voltam magamra, hogy ezúttal nem egy kígyót vagy egy gyíkot húztam ki a bokorból. Varázs kezeim vannak. - Azt hiszem most már mindkettőnknek van egy újabb kincse. - mosolyogtam a lányra és társára, majd ezt követően az égre pillantottam.
- Lassan lehet ideje lenne összepakolni idekint és behúzódni a sátorba. - vetettem fel az ötletet, tekintve arra, hogy kezd eléggé esteledni, - Az ígért esti mesét pedig mindenképp hallani szeretném. - kacsintottam a lányra, majd elkezdtem összepakolni a széthagyott tálakat, és poharakat. Közben kissé aggodalmaskodni kezdtem, hogy ezúttal ö is szemügyre veszi a sátrat amit én és Timidus állítottunk fel. Kicsit tartottam tőle, hogy valamit elrontottam, nem tökéletes a munkám.

Az aprócska nyuszi elkapása után már meg is leltem a tökéletes testhelyzetet, hogy egy tökéletes kép készülhessen rólam, Timidusról és az apró szőrpamacsról. Széles mosollyal az arcomon simogattam az állatkát, próbálva nem mozogni, ugyanis féltem, hogy esetleg egy rossz mozdulattal tönkre vágom a sárkány felvett pózát. Valójában ekkor még nem is igazán foglalkoztam vele, hogy ö hol is van, nem mertem nagyon forgatni a fejem, mert nagy kár lenne a kristályért, ha éppen lefelé néznék a fényképen. A kép elkészült majd mintha egy szikla gördült volna végig rajtam, és máris rohantam meglesni. Hatalmasra nyílt szemekkel néztem a képre ahol Timidus ugyan nem annyira látszik, viszont mégis pontosan tudni lehet, hogy ö van rajta. Mögöttem szélesre tárt szárnyakkal várta, hogy elkészüljön. Pár pillanatig szóhoz sem jutottam majd a lány véleményezése pontosan olyan volt mintha a számból vette volna ki a szót.
- Azért valljuk be, hogy én mindig is egy angyali teremtés voltam. - húztam ki magam, majd elnevettem magam. - Hmm azt hiszem majd ezek után ideje lenne beszereznem jó pár fotókristályt. A készleteimben már csak azok a darabok maradtak amiket én gyártottam le. - ami valljuk be nem mostanában történt. Ha akkoriban nem maradnak meg ezek a drágaságok lehet, hogy most sem úgy zajlott volna a délutánom. Talán ha nem is kezdek el kristályírással foglalkozni akkor nem tévedek arra a mocsaras részre a második szinten. Ha pedig nem jutok oda akkor egészen biztos, hogy nem is találkoztam volna Anattal, ami egyet jelent azzal, hogy most szóló játékos lennék mint ahogy elég sokan mások is. Szinte elképesztő, hogy mennyire számít az, hogy valaki eldönt valamit, és meg is csinálja.  Láncreakciószerűen folynak az események, és még csak észre sem veszi az ember, csak néha olyan apróságokkor mint egy kristály, vagy egy fénykép. Közben segítettem a lánynak összehalászni a kipakolt dolgokat, hogy ne legyen minden össze-vissza, és szépen gondosan elpakolhasson. Hagytam, hogy végignézzen a sátron, ugyanis már kezdetek óta azt hajtogattam, hogy nem vagyok túl jó az ilyenekben, szóval megnyugtat, hogy le is ellenőrzi. Mivel nem szólt, ezért úgy gondolom nem vétettem fatális hibát, így már magabiztosan kúszok be a sátorba, Timidus kis fészkétől balra eső részre mászok is be, ahol hason fekve fejemet a párnába temetem egy pillanatra és élvezem a nyugalmat. Az egész napi séta, vadászat és szórakozás kimerítő tud lenni, főleg akkor ha nem szokott még hozzá az ember.
- Micsoda szerencse, hogy itt bent nincs izomláz, vagy hasonlóak. Holnap egészen biztos rettenetes lenne felkelnem ennyi séta után. - emeltem fel a fejem, majd oldalra feküdtem a fejemet pedig az egyik kezemmel támasztottam ki, ezzel egy érdekes Görög Istennőre emlékeztető testhelyzetet véve fel.
- Szóval milyen mesét fogunk hallani?

[manó]

Csak említenem kellett a fotókristályokat, és Shu kedvesen máris felajánlotta, hogy szívesen készítene nekem pár darabot. A füzetkéjét lapozgatva máris pontos adatokkal szolgált, hogy mennyi a maximális száma a készíthető kristályoknak. Elállt a lélegzetem egy pillanatra, hogy a lány mennyire precíz és pontos. Én sosem tudom pontosan mennyire vagyok képes, csupán készítem őket ha van nyersanyag. Ha nincs elég akkor a maximális számot készítem ami kijön belőlük. Régen én is gondoltam rá, hogy leltározok, meg hasonlóak, talán még a bolt nyitásának kezdetén, de azóta túlságosan ellustultam. Hangosan felhümmögtem, hogy optimális számot mondhassak.
- Az nagyszerű lenne, szívesen megnézném a boltot. Szerintem kezdetnek három darab elég lenne. Ha pedig elfogy akkor majd veszek még párat. - mosolyogtam rá, közben eszembe jutott, hogy mintha egyáltalán nem hallottam volna árat. Ennyire még én sem lehetek fáradt, hogy ez elkerülje a figyelmem.
- Mit is mondtál mennyibe kerülne darabjai? - kíváncsiskodtam, habár nem valószínű, hogy túlságosan drágán adná őket, mivel a nyersanyagszükséglete elég alacsony, és könnyen be is szerezhetőek azok a növények. Talán csak a gyertya kristályok olcsóbbak a fotó kristályoknál.
- Érthető. Nekem elég kevés pontom van a kitartáson, szóval hiába a nagy gyorsaság, hogy ha pillanatok alatt kimerül az ember. Áh arra is majd kellene pár pontot rakni, micsoda nyűg. - panaszkodtam picit. Nem szerettem a kitartásra rakni, valahogy a többihez képest olyan feleslegesnek éreztem. Talán tíz szinttel ezelőtt raktam rá utoljára pontokat. De előbb vagy utóbb úgyis kell rá dobálnom párat. Nem várhatok az örökkévalóságig, mert használhatatlan leszek.
- Bármilyen mese jó lesz. - válaszoltam gyorsan, majd a lány folytatta, én pedig bólintottam, lábaimat pedig a hálózsákba dugtam. A történetet izgatottan hallgattam, eleinte kissé furcsának, és kuszának éreztem. De hamar rájöttem, hogy ez azért van mert már elszoktam az ilyesmiktől. Majd a végére teljesen érthetővé vált. Kissé el is álmosodtam miközben hallgattam. Amint a lány befejezte a történetet elkezdtem nyújtózkodni, majd a szemeim dörzsölgetni.
- Tetszik az öregember csalafintasága. Én is ilyen cseles akarok lenni ha megöregszem, habár tanukival inkább nem találkoznék újra. - nevettem fel, közben eszembe jutott a Kyuubis küldetés, ahol az első állatka pont egy kis tanuki volt. Majd Timidusra pillantottam aki a jelek szerint el is aludt, picit elidőzött a tekintetem az alvó sárkányon, majd Shura pillantottam. - Aludjunk mi is. Ha gondolod reggel picit horgászhatunk és utána ellátogathatunk a boltotokba. - vetettem fel az ötletem, vártam egy pillanatot, hogy válaszoljon, majd lefeküdtem aludni én is.
- Jó éjt.