Re: Mezőség

by **Ayse** Vas. Ápr. 12 2015, 17:47

/Cear/

Cearso érdekeset mondott, ugyanakkor nem tudott meggyőzni. Hisz fizikailag mindenképp csupán a fejünkben él, és máshol nem. A mondatai igazak voltak mégis leginkább önmaga megnyugtatására szolgáltak amit be is bizonyított amikor kifejtette hogy ezek szerint én már halott ember vagyok. A mondatára akaratlan is szélesre húztam a szám, vigyor kerekedett rajta.
- Pontosan. Úgy van ahogy mondod. Mi már mind halottak vagyunk. – Fordulok felé mintha valami örömhírt közölnék pedig nem. Szimplán nem tudtam miképp kezeljem a félelmem, ideges frusztráltságot váltott ki belőlem, amit egy vigyorként vezettem ki magamból. Majd folytatta. Okos volt amit mondott de akkor is úgy tűnt mintha nem lenne más értelmes kapaszkodó csupán a nézeteink megváltoztatása, mikor a nézeteink állandóan változnak. Hol optimistábbak leszünk, hol pesszimistábbak attól függ miféle sérelmek érnek minket, és mi azokat mennyire tudjuk kezelni. Én tudom magamról hogy pesszimista vagyok, és nem érzem hogy ezen változtatni tudnék, vagy kellene. Nem szeretem magamban nem arról van szó, csupán nincs meg bennem az a határozottság amivel végképp megtudnék szabadulni tőle.
- Tudod… én is úgy akartam. Én is úgy kezdtem hogy élvezni fogom… Még sincs meg az a… az a hatás, erő vagy nem is tudom minek nevezzem ami miatt élvezni tudnám. Az hogy mi van a kinti testemmel, hogy miképp épül le… már rég nem érdekel. Viszont számold ki, szinte képtelenség hogy kijuss innen és ha sikerül is már semmi sem lesz olyan mint volt. Ezt a helyet meg szintén nem veheted bírtokba, hisz ez sem lesz állandó. Nem kísér el életed végéig. – Magyarázom.
- Igazság szerint… én olyan vagyok hogy kell egy biztos pont. Amire lehet építkezni. A sao instabil… a kinti élet… számomra elzárt. Amikor beléptem, fel nem tudod fogni mennyire örültem… Szinte rajongtam ezért a világért… ami szépen lassan elkopott bennem. A dolgok unalmasak, vagy épp túl veszélyesek lettek. Ami érdekes lehet ahhoz kevés vagyok, más meg nem érdekel… - Magam is meglepődtem hogy megeredt a nyelvem. Bár nem voltam teljesen őszinte a fiúval, nem is kell hogy az legyek, hisz ő is csak egy eszköz nem több.
- Ezzel egyet értek. Kayaba egyáltalán nem akart rosszat viszont nem elég kiforrott ez a világ és a rendszere ahhoz hogy biztonságot nyújtson. Például vedd az indikátort, vagy a sleapkill-t. Igazság szerint jó az alap, ugyanakkor talán mégiscsak kapkodtak és nem gondoltak bele mindenbe. – Vázolom a nézeteim. Majd folytattuk a vadászatot.
- Egyszerű, ha megölöd dob valami prémet vagy tollat, azt felmutatva. – Válaszolom, nem értem mit ért az alatt hogy nem szívesen öli meg, hisz úgyis újra respawnol. De vannak ilyen furcsa emberek. A módosításra amit kitalált elvigyorodtam. Tetszett a srác hozzá állása, és az ötlete is jónak tűnt hisz több jelvényt gyűjthetünk így össze a vadak mellett.
- Rendben. – Azzal én is előkaptam a kristályom majd nem sokra a fiú megérkezésére én is a hetes szinten találtam magam. Míg ő rám várt, én amint odaportáltam rohamra indultam, hogy megleljem azt a bizonyos vadat.

by **Rey** Csüt. Ápr. 23 2015, 20:15

- Ennek nagyon örülök. Miért használnál ki?
Mondta egy kis mosollyal az arcán.
- Ha ki szeretnél használni már rég megtetted volna, és már nem valószínű hogy itt beszélgetnénk.
Fejtette ki kicsit bővebben.
- Ha megfelel a hely akkor gyere utánam.
Komisz gyerekes mosollyal megfogja Szo kezét és elkezdi kicsit húzni maga után közben hátrafelé néz mélyen a szemébe. Vörös szemei egyre mélyebben Szo vörös szemeivel lépett kontaktusba, de nem szólt semmit csak nézte és mosolygott. Még mindig nem igazán értette mi lehet ez a furcsa bizsergő érzés a gyomrába mikor Szo szemeibe néz...
- Nem értem - gondolta magában. - Miért érzek mást mikor Sophie-ra nézem mint mikor másra? - Nem is nagyon akart ezzel a gondolattal többet foglalkozni, hisz miért foglalkozna vele, ha fogalma sincs mi lehet.
- Szophie te egy különleges lány vagy... nem igazán értem hogy miért, de más vagy mint a többi lány akivel találkoztam.
Vörösödött el picit Rey feje mikor végzett a mondatával. Közeledtek a teleportkapuhoz, de nem nagyon tudta hogy Szo akar-e teleportálni vagy inkább sétálni szeretne.
- Szophie, teleportáljunk vagy inkább sétálni szeretnél a városig?
Kérdezett rá mosolyogva a fiú miközben megállt és megfordult. Miközben várta a lány válaszát közben kicsit elkalandozott a gondolata, eszébe jutott az a hatalmas kő szörnyeteg amivel még akkor harcolt mikor mégy árnyharcos besorolású volt a karaktere, és egy Hime nevű kedves lánnyal találkozott aki megtanította az alapokra. Fogalma sem volt hogy miről jutott ez eszébe csak arra emlékezett hogy nagyon nehéz harc volt, és sokszor sodródtak halál közeli helyzetbe. Nem emlékezett hogy mi lett a küzdelem vége, kiteleportáltak, vagy legyőzték? De ebben a pillanatban nem is nagyon érdekelte hisz egyik pillanatról a képzelete visszatért a testében és ismét a gyönyörű vörös szemű lány előtt állt.

by **Szophie** Vas. Ápr. 26 2015, 12:43

- Hát.. Inkább majd fizetek azért magamnak. Az is kihasználás, ha fizettettetek.. >< Vagy mi ez a szó. - azt hiszem, így mondják. - Bocsi, néha kicsit töröm a japánt. Bár nem észrevehető általában.. - magyaráztam meg. Fizet, fizetek, fizettet, fizettettetek.. Azt hiszem, igen, így ejtik.
- Szóval olyan értelemben, persze, nem került sor kihasználásra, de egy másik értelemben még az is az, hogy te vigasztalsz meg. Persze önszántadból teszed, így aztán nem valószínű, hogy ez miatt rosszul éreznéd magad, de ha úgy nézzük, bizony ez a helyzet is nevezhető annak. - magyaráztam elmélázva a hónyuszin. Annyira aranyos kis jószág lett.
Csak akkor éreztem meg igazán, mennyire is hideg van, mennyire is kihűltem és fázom, amikor meleg tenyerével körülfogta az enyémet. Megborzongtam, és dideregni kezdtem. Mélabús mosollyal néztem vissza rá, miközben arra gondoltam, semmi szükségem kabátot felvenni. A fázás is egyfajta fájdalom. Nekem pedig szükségem van rá. Érezni akarom. Kint is fájnia kell, ha belül ennyire rossz.
Iparkodtam a fiúhoz közel lépdelni, nem elmaradni mögötte. A hó már egészen nagy volt, meglátszódtak benne lábnyomaink. Vajon mennyi időt tölthettünk itt kint?
Igaza volt, tényleg más vagyok. Bár hogy ezt első találkozásunkkor rögtön kijelentse, ahhoz nagy bátorság kell. Bele is pirult. Én más körülmények között nevelkedtem, más volt az életem, az egész lényem különbözik a legtöbb emberétől. És jelenlegi állapotomban ezt mégis ki ne vette volna észre?
- Te pedig szokatlanul kedves. Kérlek, tartsd meg ezt a tulajdonságodat, jó? Próbálj meg kitűnni, ne legyél olyan, mint mások.. - voltaképp ez is csak kihasználás. Magam miatt akarom, hogy ilyen maradjon. Hogy kapaszkodhassak belé. Hogy legyen egy ilyen ember a környezetemben. Önző érdekem volt, hogy ilyen legyen ő.
- Szeretek sétálni a hóesésben. Különös emlékeket idéz. - kezét szorosabban szorítottam ezután, miközben szüleim sírjára gondoltam. Akkor is havazott. Sűrű, fehér hólepel fedte a tájat. Az érzéseim pedig ugyanilyen hidegek voltak. S bátyám volt az, ki ott volt, és fogta a kezem. Ugyanígy.

by **Cearso** Szer. Május 06 2015, 16:25

[Ayse]
-De halottnak lenni nem a világ legrosszabb foglalkozása. Legalább nem neked kell aggódnod a temetés miatt. Ha egyáltalán eltemetnek. Ki tudja mennyit változott odakint a helyzet?
És Ayse is ugyanezt magyarázta el nekem. Csak az ő szavai szebbnek hangzottak.
-A fontosabb kérdés: Ki akarsz jutni, vagy csak panaszkodsz, hogy nem azt kaptad, amire vártál? Úgy nem sok mindent lehet élvezni, hogy magadra erőlteted, hogy te ezt élvezni akarod.
-Most magadnak mondtál ellent. Mert vagy kivisszük Kayaba őrült játékát, vagy egész életünkben itt ragadunk. Tehát vagy az egyik, vagy a másik állitásod helytelen.
Az utolsó mondaton csak elnevettem magam.

-Aki fél meghalni, miután már meghalt, annak minden unalmas lesz.
Ebben a mondatban minden benne van, amit most érzek. Miért kerüljem el a veszélyt, ha az bármelyik sarokban rám talál akármit is csinálok? Akkor már inkább farkasszemet nézek vele, és ha kell meghalok, akkor már végleg.
-És mi a bizonyítékod arra, hogy az nem egy korábban megölt vadból származik? Ilyen könnyen azért engem nem lehet átverni.
Nyújtom ki a nyelvem Ayse-ra. És mentem is tovább. Kristály villant és már a hetedik szinten is voltam a mezőn. És már el is kezdtem keresni a nyomokat, hátha sikerül megfognom végre egy vadat, amit szeretnék.

by **Ayse** Vas. Május 10 2015, 19:09

- Foglalkozás? – Igen érdekesen közelítette meg Cear ezt a nézetet, bár tény hogy fogalmunk sincs arról hogy azóta mi lehet más odakinn…
- Nem hiszem hogy három év alatt azért olyan sok minden változzon… - Jegyeztem meg azért.
A kérdésére, csak hümögtem egyet, röviden.
- Bevallom, nem szándékozok kijutni. – Jelentettem ki, ami azért volt furcsa mert nem szoktam a szándékaimról és a véleményemet is csak akkor fitogtatom ha már biztos vagyok benne… Viszont amit mond abban is van valami…
- Igazság szerint már nem is tudom mit akarok igazán… - Jelentem ki. És tényleg nem tudtam. Nem leltem örömet sem pedig kihívást semmiben, csakis az életem kockáztatásában, ugyanakkor azt sem folytathatom a végtelenségig, mert egyszer tényleg fűbe harapok… Úgy néz ki Cear sem értett meg igazán, pedig eleinte azt hittem hogy vele egy követ fújhatok. Tévedtem… hiú reményeket fűztem hozzá, mint ahogy olyan sok mindenkihez aki előtt egy picit is meg akartam nyílni. Senki sem érti meg a nézeteim és senki sem érzi át azt a tehetetlen szenvedést amit érzek, amitől napról napra nem tudok szabadulni… A kifejezésén ami igencsak találó volt nagyot nevettem, rég nevettem útóljára hangosan.
- Ez jó volt! – Vertem hátba, a derék és lényegre tapintó mondatáért…
Majd vissza tértünk arra a témára amiért mi most itt vagyunk, a vadászat.
- Egyértelmű. – Feleltem.
- Darabszám. – Forgattam a szemeim, hiába öltögeti rám a nyelvét, de ha ennyire a közelemben akar maradni hát legyen. Legalább elles pár dolgot tőlem, és hátha én is tőle. Legalábbis reménykedem benne.
- Ha már így akkor jó…nem kell megtartanom a húsokat. - Azzal előhívtam az előző vadászat egyik darabkáját, és másképp kezdtem neki. Ugye nekem nincs nyomkövetésem, bár ahogy megindult neki lehet. De én más módszert használok. A mezőn, az egyik árnyékosabb helyen, ahol még némi víz is megtalálható pocsolya képében. Szimplán oda dobtam a friss húst, és az egyik bokor mögé bújva vártam. Ceart is szemmel tartottam, ha a közelemben maradt de csak azért hogy véletlenül se üldözhesse el a vadamat.

by **Mia** Szer. Márc. 10 2021, 12:35

Szóló szafari

A legutóbbi után félve merészkedtem csak ki a szabadba. Sejtettem, hogy az ilyen emberek a magányos játékosok "társaságát" keresik, ráadásul, hogy nem merészkednek oda, ha többen is vannak egy csoportban, most mégis egyedül kellett ismét nekivágnom. Közel volt a cél - erre gondolva pedig még elszántabb lettem.
Most nappal indultam útnak, ami talán hiba volt egy ilyen meleg helyen, főleg az én felszerelésemben, a forróság szinte elviselhetetlen volt. Miért változnak ilyen könnyen az időjárási viszontagságok szintről szintre? Többször meg kellett állnom, mert szédültem, vagy csak beképzeltem, elvégre a valóságban így éreztem volna.
Nem szerettem a meleget, most mégis rákényszerítettem magam erre az útra. Persze nem tudhattam. Fogalmam sem volt, mi vár rám. Csak azt mondták, hogy a Szörnyarénát kerüljem el, márpedig én pont arra lettem volna inkább kíváncsi. Vajon milyen lehet egy állandóan működő aréna, ahol az újból és újból respawnoló szörnyek ölik egymást, talán az emberek szórakoztatására? Egy örök csatározás, melynek semmi jelentősége. Biztos lett volna, akit leköt, engem azonban csak maga a jelenség érdekelt. Talán az az ember is megnézné.. Talán örömét is lelné benne, éppen ezért távol kellett maradnom. Nem bántam. Inkább mégsem érdekelt annyira ez a harci módozat és a játéknak ezen aspektusa.
Szenvedve haladtam át a mezőségeken, vadnak nyoma sem volt, pedig én azért jöttem. Már nem sok vadászat szükségeltetik a fejlődéshez és ha pont egy bölényt kapnék el.. De mennyi volt erre az esély? Néhány napja épp egy ilyen lényt találtam el, valószínűleg akkor elszállt az összes. Azóta sem nagyon néztem ki a fogadómból, féltem, hogy ismét találkozok azzal a férfival. Előfordulhat, hogy követ. Hogy másképp próbál nekem kárt okozni. Így persze nem is fejlődtem, de már hosszú ideje a vadászattal értem csak el ezt. Ezért jöttem el ismét. Ideje volt kimozdulni és folytatni, amit elkezdtem. Elvégre már közel volt a cél.
De nehéz úgy, ha nincs egy vad sem a közelben. Most szinte bárki társaságát elfogadtam volna. Akár egy idegenét is, ha nem olyan, mint a múltkori alak. Csak jó lett volna valaki mellett sétálni, némán bár, de mégis biztonságérzetet adva számomra. És akkor nem is kellett volna ezekkel a kellemetlen gondolatokkal egyedül maradnom. De nem volt itt senki, még csak az állatokhoz sem tudtam volna beszélni. Viszont, ha a tervem sikerül és szerencsés is vagyok, ez lehet az utolsó vadászatom.. Egy darabig. Biztos voltam benne, hogy visszatérek ehhez a "hobbihoz", ahogy abban is, hogy a valóságban nem fogok folytatni - itt azonban, ahol nem ártottam vele senkinek és nem is kellett feltétlenül elejtenem a vadat, kellemes időtöltés volt.
Még mindig nem dolgoztam fel, ami velem történt. Az ébredés után rádöbbenni, hogy életem harmada elveszett, ráadásul hogy idősebben térek majd vissza -ha visszatérek- és akkor is ki tudja milyen testben, lélekölő volt. Sokáig nem is voltam hajlandó elhinni. Hihetetlennek tűnt, hogy valakit képesek nyolc éve "lefagyasztani", ráadásul miért engednék őket "szabadon" ennyi idő után? Talán ő is ezért lett ilyen.. Lehet, hogy a maga módján akar véget vetni a dolognak. Elvégre ha nincs játékos, nincs játék sem. Kicsavart logika, de igaz. Csakhogy ezt mások nem hagynák és ha valaki nem is akar gyilkos lenni, a saját életét akkor is megvédi. Biztos lenne más, aki megteszi. Én biztosan nem, de sokan élnek itt. Mert igen, ezt már életnek lehetett nevetni. Berendezkedtek, kialakítottak mindent, barátságokat kötöttek, kapcsolatokat építettek, vadásztak, halásztak, közös emlékeket szereztek. Talán akad olyan is, aki nem akar ezektől megszabadulni és mivel a valóság azért mégis más, nem akarnak kiszabadulni. A gondolatra megszorítottam íjam markolatát. Igaz, én nem éltem itt addig, mint ők, ezt nem tartottam elfogadhatónak. Másoknak tennének keresztbe ezzel a viselkedéssel. Akárha meghallotta volna néma sirámomat, egy barátságosnak tűnő borz tűnt fel a színen és mintha a lelkembe bámult volna azt sugallva, hogy minden rendben lesz. Valószínűleg csak képzeltem és mondtam magamnak, de akkor is megnyugtatott. Célzógyakorlatnak is tökéletes lett volna, azonban nem akartam bántani. Nem is ezért jöttem. Hagytam elszaladni és futásnak eredtem. Végig akartam járni a szintet minél előbb és a gondolataimat is ki akartam üríteni, azonban erről eszembe jutott valami - más játékokban bejártam volna mindent, az egész világot felfedeztem volna, ez azonban túl hatalmasnak tűnt hozzá. Talán ha én is nyolc évet eltöltöttem volna itt már minden zugát ismerném, azonban így kénytelen voltam másokra hagyatkozni.
Valahol a szint szélénél járhattam, amikor végre megpillantottam, amiért jöttem, vagyis amit reméltem, hogy meg fogok találni - egy vadul körbe-körbe szaladgáló bölényt, aki semmivel nem törődve elvolt a saját kis játékával. Felajzottam az íjamat és lőttem - nem talált. A következő jó néhány próbálkozásom még nem talált. Túl gyorsan rohant és kiszámíthatatlan volt a mozgása. Pár sikertelen próbálkozás után végül úgy döntöttem, hogy a már ismert módszerrel kapom el - nekirontottam és ledöntöttem a lábáról. Nem ellenkezett, azonban ezután menekülőre fogta előlem. Ez volt az első bug, amivel találkoztam a játékban.

Bölény

by **Miko** Hétf. Május 24 2021, 20:24

/ Hinari - Szafari /

A nap szinte sugárzott, ahogy a 7. szint mezősségein sétálgatok. Fejemen lévő szalmakalap megfelelő hűtést biztosított nekem ahhoz, hogy túléljem a borzasztó hőséget. Tudtam, hogy az itteni meleg tényleg elég durva, de gyakorlatilag rekord hőség volt, jelezve, hogy lassan itt a nyár, és ez lesz itt egész idő alatt. Nagyjából 30-35 fok lehetett, szinte a levegő is hullámzott. Ám hiába a tikkasztó meleg, az én kedvemet semmi sem tudja elrontani. Cuki fürdőrucibamban tengettem az időt, nem félve attól, hogy leégek. Szerencsére elég jó színem volt már, és a valóságba se égtem le egykönnyen, még akkor se, ha naptej nélkül fürcsiztem. A bikini és melltartó kombó megfelelő mozgékonyságot biztosított, hogy amennyiben megpillantok valamit, ne akadályozzanak a mozgásban. Igazából nem sokszor használok fürcsiruhát, de azért mégse sétálhattam anyaszült meztelenül vadászgatni, hát nem? És nincs az az isten, hogy én ruhában vadásszak, akkor szörnyen meleg van! Mostanság ismét kevés vicces dolgom volt, így úgy döntöttem, picit vadászgatok, hisz amúgy sincsen jobb dolgom, így legalább kis testmozgással töltöm az időt. Úgy hallottam ezen a szinten vannak bivalyok! Ha ez igaz, akkor talán birkózhatok velük! Megnézzük ki az erősebb, háhá! Mindenestre, ahogy dudorászva sétálgatok, egy árnyék vetült rám, melytől kíváncsian felkaptam a fejem. A furcsa árnyék az égen szállt, és mintha egyre nagyobb és nagyobb lett volna. Végül rájöttem, hogy egy repülő lény az, ami nagy eséllyel épp leszállni készül. Csillogó szemmel, már oda is sietek, hátha olyan valami, amivel megéri harcolni. Azonban, ahogy a sárkányszerű valami leszállt, teljesen elterelődött a figyelmem.
- Hina-chaaaaaaan! – kiáltom nagy lelkesen.
Nagy eséllyel nem számított arra a fogadtatásra, ami rá várt, ugyanis nem hogy lelassítottam volna, még plusz fel is gyorsítottam, hogy aztán előre vetülve tártam szét a karom egy ölelésre. Nagy eséllyel, ha nem tér ki, és/vagy nincs bekapcsolva Súlyemelése, annak az lesz a vége, hogy amint összezárul rajta kezem, gyakorlatilag a lendületemmel továbbmenve letépem a sárkány hátáról, és mindketten nagyot puffanunk a földön. Természetesen pördültem egyet a levegőbe, így én kerültem végül alulra. Látszólag azonban, mintha mi se történt volna, teli szájjal vigyorogva nevetek fel végül, megölelgetve a frontos hölgyet.
- Szia! Örülök, hogy találkoztunk! – mondom kedvesen, majd minta eszembe jutna, hogy nem voltam valami, kedves, karjaimba veszem Súlyemelésemmel, és egyszerűen felszökkenek ülő állapotomba, hogy aztán lábára állíthassam a szőke kardforgatót – Tessék! Bocsi, kicsit elragadtattam magam. Szokásom, ha sokáig unatkozom. – mondom kíváncsian körbe nézegetve, majd oda is szaladok a sárkányhoz és szinte levegő vétel nélkül folytatva darálom – Szabad amúgy megsimogatni?
Majd a kérdést meg se várva „jó sárkány” „ügyes sárkány” szólítgatásokkal próbálom megvakargatni az orrát, állát, nyakát, füle tövét, még az sem zavarva, ha esetleg többször utánam is kap. Bíztam gyorsaságomban és fegyverkezelésemben, mely nyomán, ugyanúgy próbáltam folytatni.

/Scrotch lvl0/

by **Hinari** Szer. Május 26 2021, 16:21

Valahol vágytam a változást. Nem azokat a bizonytalan, rosszféléket, amitől görcsbe áll az ember gyomra és aggódón néz előre a távolba, próbálva megjósolni, mi lesz a vége - hanem azokat az apró, jelentéktelen kis örömöket, amelyeket ez a világ a maga sokszínűségével adhat az olyanoknak, akik már több, mint kilenc éve élnek itt éshát... majdnem ugyanazt teszik nap mint nap.
Felelősség, céhes teendők, intéznivalók, segítségnyújtás, bossok, fejlődés, harc. És néha egy-egy csésze tea és ölelés.
A dixik megjelenése egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozott és én örömmel vetettem bele magam a témába és jártam utána, hogy vajon pontosan mik ezek, hol lehet őket kapni és mégis mennyi lehet belőlük. Talán pár nap telhetett el, máris ellátogattam a Dixi Boltba, ahol a három választható kis lény szinte mindegyikét rögtön a szívembe zártam. Fű, tűz vagy víz? - sejlett fel előttem a kérdés és én elmosolyodtam a párhuzamon, valaki olyanra gondolva, akivel évekkel ezelőtt volt egy hasonló párbajunk. Nos, nekem az összes kellett. Tetszett bennük, hogy mindegyik aranyos a maga nemében és az is, hogy nem kifejezetten petek, inkább... gyűjthető kis zsebszörnyecskék, akik erre arra kódorognak a világban és ha találsz vagy veszel egyet, utána veled maradnak. A Liliomanót választottam (fű? könnyű fejleszteni, de nem túl erős), aki a céhkertben egészen biztosan jól fogja érezni magát, utána pedig utánakérdeztem kicsit Haketsunál, hogy tud-e valami pluszt a lelőhelyeikről. A srác már aznap este írt egy levelet, hogy bizonyos pletykák szerint kószál pár a hetedik szinten, bár nagyon nehezen észrevehetőek. A bivalyos területi teljesítményem pedig amúgysem volt még meg a szafarin, így dupla lehetőség, nem igaz? Nestorral már másnap délelőtt elindultunk vadászni.

Úgy döntöttem, hogy először körberepüljük a Mezőséget és utána indulunk csak el gyalog is; talán így leszünk a leghatékonyabbak - vagy éppen így ijesztjük el az összes állatot és dixit, de ez mostmár igazán mindegy volt. A sétarepülés nem sok sikert hozott és már éppen ereszkedtünk lejjebb, amikor Észlelésem jelezte, hogy egy játékos sétál alattunk. Nem igazán terveztem társaságot mára, de ha már így esett, azért leszálltunk a mezőre - és amíg Nestor a landolással volt elfoglalva, én csak annyit láttam, hogy Miko repül felém és dönt le a lábamról.
- Neked is szia - mosolyodtam el és némiképp furcsálló pillantásokat vetettem rá... aztán a következő pillanatban teljes sebességgel tettem ki a kezem Nestor és az alattam-mellettem fekvő Miko közé - Nes, nyugi, nincs baj - néztem fel a petemre, aki csak annyit érzékelt, hogy valaki megtámadott és már morogva kapott volna oda, ha nem állítom meg. Fogai közül füst tört elő és bizalmatlanul méregette a harcművészt, de azért a helyén maradt mostmár. Két újabb pislogás után aztán már talpon is voltam - no nem önszántamból - és éppen a hajamba ragadt fűszálakat igyekeztem kiszedni, miközben Miko folytatta a magáét.
- Aha... szóval unatkoztál - vontam le a következtetést és poroltam le a szoknyám is - Elég egyedi köszöntés, az biztos - sóhajtottam, de mostmár jókedvű nevetéssel fűszerezve szavaim. Nestor persze továbbra sem volt elragadtatva és amikor a lány meg akarta simogatni, inkább kitárta szárnyait és egy ugrással a levegőbe emelkedett, majd leszállt egy kicsivel odébb, a hátam mögött.
- Ha nem hirtelen mozdulatokkal próbálkozol, biztos menni fog. Nem bánt, csak nem szívleli, ha lesodrod a hátáról a gazdáját - igyekeztem kielégíteni Miko kíváncsiságát, majd csípőre tett kézzel néztem körül a pusztaságban - No és te mi járatban vagy itt?

/aktív dixi: Liliomanó/

by **Miko** Csüt. Május 27 2021, 08:31

Hina-chan látszólag nem haragudott rám, hogy levettem a lábáról. Miért is haragudna, hisz elragadó személyiség vagyok. A kis sárkány is ezért fújt rám, hisz elragadtam róla lovasát. De természetesen iába morog, ő akkor is cuki. Miután fel állítom Hinarit, persze rögtön meg is próbálom „letámadni” a sárkánygyíkot.
- Pontosan! A világ legnagyobb ellensége az unalom! – helyeslem a nő megállapítását – Úgy gondolod? Pedig szerintem mókás-féle. Yui azt mondja lehengerlő a stílusom.
Bár szemeim végig a sárkányon pihentek, végig figyeltem a kardforgató szavait és mikor kitörtem, hogy lecsapjak a simogatni valóra, amaz megfutamodott. Egy „Ah… elrepült” féle gyermeteg arckifejezéssel nézek a sárkány után, majd miután az Hinari mögé érkezett le, rögtön felcsillantak a szemeim. Feltartott kezekkel gyömöszölőm meg a levegőt, már-már gonosz mosollyal az arcomon.
- Gyere ide pici sárkány, nem akarlak bántani~i! – duruzsulom, ahogy határozott léptekkel, próbálom megkerülni a lányt, és ha a sárkány kerülgetne Hina körül, egy ideig folytatom a körözést – Gyere, ide nem akarlak bánta… Hopp!
A hirtelenség erejével szökkenek a másik irányba, mint a menet irány, reményeim szerint elkapva a lény nyakát, hogy hozzábújva, dörgöljem hozzá kobakom, miközben nyakát, vállát, hasát vakargatom. Természetesen megvan az esélye, hogy számított erre, akkor viszont újult erővel placcsanok szét a földön. Ahonnan morogva lapogatom meg orromat.
- Hát jó, akkor nem simizlek meg… - mondom morcosan - …majd a Gazdit!
És ezzel már szökkentem is Hina felé, akit mellkasát átkarolva két kézzel, hozzá dörgölőzők, mint egy macska, még nevetgélve „nya” hangokat is kiadok. Ha esetleg karom csupasz bőréhez ér, érezheti, hogy a nap sugarai nyomán testem eléggé fel van hevülve, de látszólag ez a kánikula se elegendő ahhoz, hogy ledöntse a Miko-motort a lábáról és ne 100%-on pörögjön.

by **Hinari** Csüt. Május 27 2021, 19:33

A sárgára száradt, vékony fűszál ottmaradt a kezemben, ahogyan felnéztem Mikora, még arról is megfeledkezve, hogy mégcsak a hajam egyik oldalának fűtelenítésével végeztem.
- Yui? Úgy mint Yuichi? - kérdeztem vissza és bár elég kevés volt a valószínűsége, hogy a lány pont a volt céhtársunkkal fusson össze, azért amíg nem tudtam teljesen kizárni ennek lehetőségét, tekintetemben ottmaradt a leplezetlen kíváncsiság. Yuichi több éve lépett át Hooráékhoz és azóta egyre kevesebb hírt hallottam felőle; jó lett volna valaki, aki közvetlenül is érintkezik vele és egy más szemszögből is tudósít. Nem a küldetésekről és az eredményekről, hanem úgy általánosságban. Persze Mikotól aligha várhattam hasonlót, mert szerintem mire végigértem a kérdésen már másra figyelt, jelen esetben éppen Nestorra, akit - a sárkány legnagyobb bosszankodására - úgy tűnik jól kinézett magának. Én csak mosolyogtam a jeleneten, ahogyan a hatalmas hüllő felszáll és egy kisebb kör megtétele után mögöttem állapodik meg, Miko viszont nem az a típus, akit egykönnyen le lehet állítani.
A türelemre intésem mit sem ért, a kérdésemet pedig meg sem hallotta.
- Nestor inkább elmenne vadászni - fordult felém a sárkány, ahogy Miko elkezdte szólongatni és igaz a hangjából ez nem érződött, de a torkából előtörő, mély morgás azért tudatta a lánnyal, hogy amire készül, azt Nes nem feltétlen fogja jó szemmel nézni. És így is lett: ahogy a harcművész előrelendült és egy ügyes csellel elkapta a sárkány nyakát, amaz azonnal elrugaszkodott a talajtól és ha Miko nem kapaszkodott elég erősen, bizony hamar a földön találhatta magát. Én azért némileg aggódón, de alapvetően még mindig jókedvűen figyeltem a "harcukat", ami jelenleg a levegőben zajlott - ha pedig eleddig nem is, de pár csavar és forgás után Miko bizony három-négy méter zuhanással a földre került, remélhetőleg nem összetörve magát túlzottan. Hiába, magas szintű lovaglás jártasság nélkül mit sem ér az akrobatika, ha éppen egy megvadult sárkányon próbálsz rajta maradni.
- És amúgy? Van errefele valami titkos strand, amiről nem tudok, hogy fürdőruhában vagy? - léptem oda Mikohoz és ha szükség volt rá, a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem - Elég meleg van... - tettem hozzá és kicsit meglegyeztem a blúzomat, ami igaz a legvékonyabb anyagból készült, de még ígyis úgy éreztem magam benne, mint egy főtt rák. És hogy Nestorral mi lett? A pet pár erőteljes szárnycsapással emelkedett még feljebb a levegőben, majd elrepült valamerre.

by **Miko** Szomb. Május 29 2021, 01:47

Látszólag Hina-chant igazán felkíváncsiskodta a Yui név, mivel igazán izgatottnak tűnt. Viszont kérdésére csak pislogok.
- Hogy ki? Nem, nem Yui-chan, mint Yui-chan. Az egyik barátnőm a valóságból. – mondom jókedvűen, miközben próbálom becserkészni a kis sárkányt, ahogy azonban megszólalt, úgy izgatottságom is egyre nagyobb lett – Hina-chan megszólalt! Biztos okos sárkány!
Jól láthatóan nem zavart a lény morgása, nagy eséllyel nem zavart volna az se, ha a lény megharap. Tudtam, hogy Hina-chan nem idomár, hisz harcoltunk már párszor, és a másodlagos petek nem kapnak a tulajuk sebzéséből. Így viszont nem volt bajom belőle, és nagy eséllyel még akkor is boldogan simogatnám a sárkányt, ha amaz állkapcsa épp a fejemet rágcsálná. Szerettem a sárkányokat. NAGYON szerettem. Így boldogan vetettem is rá magam az előttem lévő bestiára, aki aztán fel is reppen a levegőbe. Bőven volt annyi gyorsaságom, hogyha nagyon akartam reagálhattam volna rá, és nagy eséllyel képes lehettem volna Súlyemelésemmel lenn tartani, de nem volt ellenemre a dolog, így a nyakába csimpaszkodva lógtam a levegőbe, és boldogan nevettem. Jó ideig kitartottam Súlyemelésem és Akrobatikám lévén, de végül megcsúszott a kezem az egyik oldalra kapás nyomán, amely nyomán nagy lendülettel elindulok a földszint felé.
- Wiiiiiiiiii! – hallja Hinari a közeledő hangomat, ahogy kissé távolabbi bokor felé zuhanok, de végül nem bele, hanem mellé pottyantam és bár ne kicsit csapódtam, mégis nevetve nyúlok az ég felé, és integetek a távolodó sárkány felé – Szia Nes-chan! Játszunk legközelebb is!
Ekkor lépett oda Hina-chan és kezét nyújtva felsegített. Szavai nyomán pedig mosolyogva válaszolok.
- Nem, de így könnyebben szellőzik a bőröm! És a nap energiáit is jobban be tudom szívni! A nap feltölt! Bár picit felhevít. – mondom mosolyogva és kezét, amit még nem engedtem el, hasamra rakom, ahol érezheti, hogy tényleg tűzforró vagyok, majd elengedtem kezét – Hm? Hát ez meg? –nézek a szemem sarkában megjelenő kis ikonkára – Jé… Hina nézd. Mást is eltalált lehengerlő személyiségem. Hehe.
Egy apró Szőrös Kobold feküdt kábán ott, ahol nemrég földet értem. Nagy eséllyel rá zuhantam, és a rendszer elkapottnak ítélte. Magára is hagytam a lurkót, miután bocsánatkérően rámosolyogtam. Ezután ismét megfogtam Hina kezét és magammal húztam nevetve, hogy kissé arrébb beszélgessünk.
- De amúgy csak sétálgatok, vadászgatok. Elütöm az időm. Veled? – térek vissza egykori témánkhoz, miközben a nőre vigyorgok.

/ Szőrös Manó /

by **Hinari** Szomb. Május 29 2021, 18:38

Csalódottságom csak egy fél pillanatra ült ki az arcomra, ahogyan Mikotól negatív feleletet kaptam, bár... nem is igazán hittem benne, hogy pont a kardforgató sráccal futott össze és beszél róla ilyen tegezésben. Hisz hiába cáfolt erre rá már jópár ismeretségem, Aincrad mégis elég nagy világ volt. Még ilyen kevés, és egyre kevesebb ember számára is...
- Igen, tud beszélni és okos is - bólintottam a harcművész csodálkozó megjegyzésére és szeretettel néztem rá a sárkányomra, aki nem igazán akarta Mikot túl közel engedni magához. Az előző kérdéskörre pedig csak hümmögtem pár pillanattal korábban, ha viszont gondolataimban meg is jelent Yuichi, hát a következőkben elém kerülő képek sikeresen feledtették velem azokat: Nestor felrepült a levegőbe, Miko pedig vele együtt, a nyakába kapaszkodva. Elnevettem magam, ahogy kettejük légtáncát néztem, a lány pedig hamarosan már lefelé zuhant, szerencsére nem olyan magasról, hogy túl sok zuhanásos sebződést szedjen össze: Nestor pontosan tudta, melyik magasságokból nagyjából mekkora kárt tud okozni és igaz nem szívlelte túlzottan az energikus lányt, de rosszat semmiképp sem akart neki. Még fordult egyet a levegőben, majd elrepült az egyik távoli fa irányába.
- Az biztos, hogy elég kipihentnek tűnsz - mosolyogtam rá, miközben felsegítettem - Igaz a sötét bosskazamatákban se tűntél soha fáradtabbnak - gondolkoztam el, felidézve pont a múltkori találkozást, a 41. boss kapuja előtt. Talán nekem is többet kéne napoznom, ha ez ennyi energiát ad Neutral

- ötlött fel bennem a gondolat, aztán egy kuncogással el is vetettem az ötletet: nálam ez egészen biztosan nem működne... egy szál fürdőruhában meg egészen biztosan nem fogok a Mezőség közepén rohangászni. Figyelmem aztán Miko szavaira terelődött és a kis állatfélére, amely a lány alatt kaparászva próbált életben maradni.
- Hát neki sincs épp jó napja - nevettem fel, a Szőrös Manóra pillantva, majd hagytam magam elhúzni - Mi is vadászni jöttünk ki ide - válaszoltam derűsen - Itt, a hetediken kellene egy Bölényt találnunk, de nemrég azt az információt kaptam, hogy dixik is vannak errefele, így duplán megérte ma kijönni - meséltem - Te hallottál már a... dixikről...? - kérdeztem aztán, de közben mozgásra lettem figyelmes a közeli magas fűből, így szinte el is felejtettem rendesen befejezni a mondatot. Elléptem a harcművész lány mellől, hangtalanul mutattam neki az egyik fűcsomó meg-megrezzenését, majd hirtelen, a teljes gyorsaságom beleadva ugrottam oda és kaptam két kezembe a rejtőző állatot. Illetve dixit. Merthogy ez egy dixi volt, ugye?

Egy valamilyen dixi \o

by **The Gleam Eyes** Szomb. Május 29 2021, 18:57

A magas fűből egy éles hangot hallasz, ami jól hallhatóan rágcsáló hang, amikor megérinted. De valahogy nem épp az a hatás fogad amire számítasz, tekintve hogy hártyás szárnyak kezdik csapkodni kezed. Egy Repülő Mókust találtál.

#20 – Repülő Mókus
„Ez? De akkor miért van sárkány szárnya…
és agyara… és rohadt éles karmai!?”
Érték: d5
Rarity: Common
Evolválódhat: –

by **Miko** Hétf. Május 31 2021, 19:37

Jól esett a kis szórakozás a sárkány lénnyel. És ha sérültem is a zuhanás során, kissé felelőtlenül, de nevetgélve élveztem a helyzetet. Vicces volt az egész, és bőven figyeltem a dulakodás arra is, hogy mikor nem lenne célszerű lecsúszni a nyakából, és bár hamarabb történt meg a dolog, mint vártam, alapjáraton nem zavart. Hina felsegítése közben nevetgélve megjegyzem.
- Kozmikus energia adja az erőm, amíg, létezik a kozmosz, sohase merülök leeeeee! – mondom „tombolva”, magasra emelt kezekkel, mintha azzal fogadnám be az energiákat.
Persze ezután a lányra mosolyogtam és miután felfedeztem a furcsa lényt, akire rázökkentem, meg is fogtam a lány karját és arrébb húztam, hogy szegény pára kicsit had pihenjen, ha már megmentett némi zuhanási kártól.
- Oh, van itt teljesítmény? – kérdeztem meglepetten – Jó tudni. Nem néztem át különösebben utána. – mondom összefont ujjakkal megtámasztva a fejemet, miközben haladunk és észre se vettem, hogy iIna-chan megállt – Nem, nem igazán. Én is csak most találkoztam velük.
Ekkor tűnt fel a lány hiánya és a furcsa vijjogás, ami ezután következett. Kíváncsian kapom a hang irányába a fejem és odasomfordálok a lány mellé nézve, a kezei közé „szorult” kis lényt.
- Jaj, de cuki. Gőzöm sincs milyen mókus, de nagyon cuki! – dörgölőm meg a fejét, ha Hina engedi és közelebb hozza hozzám – Ilyen kis lurkót még nem láttam, de ahogy nézem, ez is valami vad lehet. – bökök a lány paneljére, ugyanis jelezte, hogy elfogta a lényt – Én még nem kaptam ilyen kis mókust, de mint mondottam cuki! El fogod engedni? Vagy megtartod? Ha megtartod, mi lesz a neve? – kérdezem csillogó szemekkel, hisz mindig is szerettem a kisállatokat birizgálni és mindig érdekelt ki milyen neveket talál ki kiskedvencének, tök mókás.

by **Hinari** Csüt. Jún. 03 2021, 15:14

Szóval kozmikus energia. Kíváncsi voltam, hogy ha ez igaz is lenne, mennyire állná meg a helyét itt, ebben a virtuális világban, vagy hogy a lány hogyan vélekedne erről, de mivel elég valószínűtlennek tartottam, hogy Miko tudományos beszámolót adjon a hogyanokról, inkább nem kérdeztem rá. Na nem mintha lett volna lehetőségem ilyesmire: mire a gondolatmenetet befejeztem, a csajszi már magával is húzott, én pedig egy rövid sóhajjal igyekeztem elengedni magam, ha már adott volt hozzá a társaság.
- Igen, egy Bivalyt kell elkapni ezen a szinten. Az előbb körberepültük a területet, csordát azonban nem láttunk - feleltem és elnéztem a messzeségbe, amerre Nestor eltűnt - De talán akadnak még egyedül lévő példányok - tűnődtem el és úgy tűnik elég volt csak kimondanom, hogy semmi sincs erre, máris megrezzent a fű. Miközben haladtam előre, azért még bólintottam a lány szavaira, a következő pillanatban pedig már a kezeim között acsarkodott valami furcsa, szőrös-szárnyas jószág. Eleinte próbálta kiszabadítani a szárnyát a kezem fogságából, aztán amikor a másik markommal elkaptam a testét végre, hirtelen abbahagyta a fészkelődést, nagyjából a felugró panellal egyszerre.
- Azt írja, Repülő Mókus - olvastam fel a szöveget és mivel úgy nézett ki, hogy a lény programja pillanatok alatt átállt vadról szelídre, én is megsimogattam a jószágot - Szerintem is cuki - értettem aztán egyet Mikoval nevetve - De szerintem nem vad. Mármint nem szafaris. Azok nem szelídülnek meg - mosolyogtam és igen, elég volt csak végigolvasni a szöveget, hogy kiderüljön, ez bizony egy dixi. Legalább nem a semmiért vannak az informátoraink se, hisz úgy tűnt ezúttal teljességgel igazuk volt; tényleg kószál a hetediken pár dixi szabadon.
- Megtartom - válaszoltam aztán és feltettem a mókust a vállamra, aki aztán onnan pislogott Mikora, aki ezidáig már valószínű szétdögönyözte szegényt - Jó helye lesz a céhkertben, ha Nestor is megbarátkozik vele - bólintottam - Remélem nem fogja zsákmánynak nézni - gondolkoztam azért el és ez mindenképpen olyasvalami volt, amit a sárkánnyal majd meg kell beszélnem, ha visszajön: Nes nem bántotta a chocobokat sem és Nyúlúrral is csak játszani szokott, biztos nem szedi szét a mókust sem. Vagy legalábbis nem direkt.
- Hogy nevet... - hümmögtem, már egy kicsivel később, miután találomra elindultunk valamerre - Nem hiszem, hogy fogok adni neki. Ki tervezem gyűjteni az összeset, szóval remélhetőleg bőven több lesz belőlük ahhoz, hogy mindnek külön neve legyen. A Liliomanómnak se adtam, ő volt az első dixim - feleltem az utolsó kérdésre - Te tervezel szerezni belőlük? Nemrég nyílt egy bolt, ahol havonta lehet vásárolni.

by **Miko** Szomb. Jún. 05 2021, 22:24

Hina állítása szerint akkor ezek most Bivalyra kéne vadásznom? Hm… érdekes. Mondjuk azt még szerintem nem vadásztam, de tuti biztos vicces lenne! Bár jobb és biztonságosabb lenne, ha egyesével jönnének és nem csordástul. Hina végül megmutatja példányát, és bár névleg repülő mókus volt, azért… nem így képzeltem el egy repülő mókust, de az biztos, hogy irtó cuki! Nem láttam még ilyen vadat errefelé, de ahogy nézem Hina-can se, és bár azt állítja, hogy ez egy dixit nem vad, mivel a vadonba volt, így nekem ugyanúgy vad, mint a szafaris vad. Bár ez most már nem tűnik olyan agresszívnak már. Ahogy Hina vállára került, ujjaimmal meg is dörgölöm hasacskáját, és bár megkapott, mikor állacskáját is megvakargattam, csak nevettem egyet a sérülésen.
- Kár, pedig cukik lehetnek. De amúgy tudom, már én is jártam ott. Én Scrotchot vettem, akit Potyinak hívok. Potyi, mert potyognak a könnyei. – mondom neki nevetve.
Furcsa lehet a nőnek, hogy ilyen sokat nevetek és mosolygok talán, de engem nem zavart. Vidám természetű ember voltam, és sokan pont ezt szerették bennem, mert azt állítottág ragadós. Persze a mások fele pont azt nem szerette, hogy ilyen energia bomba vagyok, de hát ugye nem lehet mindenki tökéletes, nem lehet mindenki Riko-neechan.
- És most mi a terv? – kérdezem lelkesen – Vadászunk Bivalyra? Vagy megpróbálkozunk még némi dixi-lesre? - érdeklődőm szinte pattogva.
Furcsa lehet ez a hirtelen többes, de úgy éreztem, hogy a nőnek nincs ellenére a társaságom, és ha már itt vagyunk, miért ne vadászhatnánk együtt nemde bár? Együtt minden szórakoztatóbb. Vagy… legalábbis olyasmi.

by **Hinari** Csüt. Jún. 10 2021, 14:24

Miko után én is megsimogattam az új diximet, de a harcművész lánnyal ellentétben velem jóval barátságosabb volt a lény, oda sem kapott és teljesen hagyta is magát. Ezek szerint igencsak egyszerű a programja, bár én nem bántam: ezek a kis állatszerű teremtmények nem érnek és nem is érhetnek fel egy pettel, de arra, hogy gyűjtsük őket, pont eleget tudnak. A Liliomanóm sem egy bonyolult példány, odaküldöm reggel a virágoskertbe és ha épp más dolgom van, egész estig helyben marad.
- A Potyi aranyos név. Én is megnézegettem mindhármat, amit árultak; nekem viszont pont a Scroth tetszett legkevésbé - feleltem Miko szavaira - Bár utólag kicsit bánom, hogy nem a Tűzköpőt vettem. Hideg estéken egy tea mellett tökéletes ölelőpárna volna - nevettem fel - De még van idő megszerezni. Ebben a melegben egészen biztosan a közelébe se mennék - töröltem meg a homlokom és hunyorogtam bele a felettünk lévő, izzó égitestbe. A lány következő szavai viszont, kiindulva az eddigi, közösen eltöltött időből már cseppet sem leptek meg: helyette inkább bólintottam és tekintetem visszavándorolt a mezőség felé.
- Vagy egyszerre a kettőt - mosolyodtam el - Vadászunk bivalyra és ha útközben beleakadunk pár dixibe, vagy más vadba, hát az sem hátrány - ismertettem a tervet, vagyhát legalábbis a jelenlegi tervet. Közben meg is indultam a legközelebbi, térdig érő, száradt fűcsomókkal tűzdelt rész felé, ami tőlünk jó három-négyszáz méterre feküdt, pont arra, amerre Nestor korábban eltűnt. A sárkányt mondjuk sehol sem láttam, de egyelőre nem aggódtam miatta, biztos talált valami csapást vagy nyomokat és azt kezdte el követni.
- Te szeretnél amúgy többféle dixit is magadnak, vagy Potyi elég neked? - fordultam Miko felé - Ha valamiből lesz kettőd, majd akár cserélhetünk is - vetettem fel. Igazság szerint nem akartam semmi komolyról társalogni a lánnyal, és ez a dixis frissítés most érdekelt. De persze... kíváncsi lettem volna arra is, amik a bossterem előtt történtek a negyvenesen, de azt talán majd később. Vagy esetleg később sem.

by **Miko** Hétf. Jún. 28 2021, 09:46

A kis mókuska megsimogatása után az én kis Dixi-m is szóba került.
- Szerintem cuki volt. De mindhárom nagyon ölelősnek nézett ki! – mondom lelkesen a nő szavaira – Mondjuk, akkor van baj, ha a Tűzköpő tényleg tüzet köp! A végén meg leégne a mező, mire átérsz rajta! – mondom viccelődve.
Végül széttártam a kezem Hina válaszán és megvonom a vállam. Nekem végül is mindegy. Mindenesetre akkor oda kell, hogy figyeljek a közvetlen környezettemre, mert az azt jelenti, hogy Hina-chan tuti örülne, hogyha találnánk neki bivalyt, vagy dixit. Mondjuk az más kérdés, hogyha én elkapom, vajon ő is el tudja-e. De ez már más kérdés. Mondjuk akaratlanul is el is mosolyodok erre.
- Látom, nagyon tetszenek a dixik. Hee. Ha valamiből találok kettőt, szívesen odaadom az egyiket. – bólintok rá a lánytársam kérésére - Én is szeretek gyűjtögetni dolgokat. Szóval igen. Szeretnék magamnak, pár dixit, de nem lesz baj, ha csak Potyi lesz nekem. Igazából... majd elválik.- nevetek fel jókedvűen.
Igazából elvoltam, elszórakoztattam magamat, és a meleg is jól esett. Vagy legalábbis nem zavart, így, hogy fürdőruciban vagyok. Ezután Hinarira pillantva, egy gonosz gondolat vetül át az agyamon. Körbe pillantok, és mivel nem láttam senkit se, Hina elé „táncolok”, hogy megállítsam.
- Gyerünk, adj egy hurrát, hogy menjen a vadászat! – mondom lelkesen és lentről kiindulva kezemet hirtelen felkapom, miközben azt kiálltom „hurrá” – Na gyere! Jó móka lesz! Huuuuuuuuu..ráááá! – ismétlem meg még egyszer, hogy megszokja, miközben nevetek jóízűen, majd addig csinálom, míg végül rá nem veszi magát végre.
Talán ő is rájön, hogy ez kellő feszültség levezetés és némi jókedv megtartásához is jó. Viszont, talán nem veszi észre azt, amire készülök. És ahogy mindketten rákészülünk a Hurrára, és egy pillanattal később emelem csak meg a kezem, de ujjaim szándékosan megakadnak felsőjébe, hogy a felrakott kezű lányról megpróbáljam lekapni a pólóját a szalmakalapjával együtt, hogy aztán teli torokból kacagva, nyakamba veszem a lábam, és menekülve sprintelek az egyik irányba, miközben hátra kiáltok, a lány nagy eséllyel pillanatnyi meglepetését kihasználva.
- Úgyse kapsz el, úgyse kapsz el!
Kezemben a felsőjével, kénytelen lesz üldözőbe venni, és ha csak van egy kis humorérzéke is, nem szerelkezik át. Bár lehet, egyszerűen csak megfeledkezik róla. Mindenesetre, ahogy kacagva futok el előle, végig őt bámulva, egyszer csak lábam megakad valamiben és egy „hoppá” kíséretében jóóóóó nagyot koppanok a kemény földön, és még a lány felsője is kiesik a kezemből. Nagy eséllyel, ha eddig nem is ért be, most tuti be fog, mert nem sietem a felkelést, még rájátszok picit, „megdermedve” abba a pozícióba, ahogy leértem. Természetesen a kacsa, ami a fűben pihent, miután megtalálta merre a fel és a le, már azonnal el is iszkolt, és a magasba repült, ahol talán nem fognak megint átesni rajta, mindenféle jöttment lányok.

// kacsa //

by **Hinari** Szer. Júl. 21 2021, 09:07

Miko szavaira felnevettem és magam is elgondolkoztam rajta, hogy vajon mennyire valósághűek ezek a kis lények.
- Hát, ha tényleg tüzet köp, Nestor egészen biztosan féltékeny lesz rá - kuncogtam, a sárkány ugyanis jórészt csak füstöt tudott és az is maximum zavaró volt, de semmiképpen sem sebző vagy épp mezőt égető - Legalább hatékonyabb lenne a vadászat. Nem tudnának hova elbújni - tettem hozzá jókedvűen és a környezetemet pásztázva sétáltam tovább a lány mellett. Tetszett a vidámsága és az energiája, egészen felvillanyozott - amikor pedig megemlítette, hogy ő is gyűjti ezeket a kis szörnyeket, nem is tudtam volna leplezni az örömöt, ami átsuhant rajtam.
- Köszönöm szépen - hajoltam meg illedelmesen - Jó mókának ígérkezik ez a gyűjtögetés és ami a fő, nem társul semmilyen plusz stresszel - sóhajtottam, mert igen, én valami pont ilyesmi elfoglaltságot kívántam keresni magamnak: semmi felelősség, harc és terhek, csupán aranyos, veszélytelen állatkák.
Márha a mező leégetését nem vesszük annak.
Miko pedig újra és újra meg tudott lepni: a kérését hallgatva először csak értetlen-zavartan pislogtam, de ahogy előttem kiáltozott és ugrándozott boldogan, megmozdult bennem valami, aminek nagyon... nagyon kevés teret lehetett engednem ebben a világban. Haloványan elmosolyodtam a gondolatra, de talán pont ezért voltam itt. Kiereszteni egy kis feszültséget és újra élvezni a gondtalanságot, hacsak egy pár órára is.
- Hát jó... - motyogtam bizonytalanul, mert Miko... Miko egyáltalán nem Szophie volt. Kifújtam a levegőt és elnevettem magam, majd követtem a harcművész példáját, hogy aztán a következő pillanatban csak azt vegyem észre, hogy a kalapom elrepül a szélben, a felsőm pedig sehol sincs - Ez gonosz volt - hunyorítottam, de egyáltalán nem voltam mérges. Csak néztem a lány alakját, ahogyan menekül és végül elesik, a bizonytalanságom pedig csak nem akart elmúlni: ez az egész szituáció... vajon tényleg képtelen vagyok rá, hogy Szophien és Alon kívül bárkivel is ennyire elengedjem magam? Pedig ha Miko nem tudja kihozni belőlem, hát másnak esélye sincs.
- Jól vagy? - léptem oda a földön fetrengő lányhoz kezemben a megkeresett kalappal és közben elcsodálkozva pillantottam a közelben tekergő siklóra, majd óvatosan vettem is fel a kezembe a vadat, csakhogy a rendszer is elkapásnak minősítse. Leokéztam a panelt és el is engedtem az állatot, majd lehajoltam a lányhoz és felsegítettem, közben azért ügyelve rá, hogy a felsőm is visszakerüljön hozzám - Az rendben van, hogy meleg van, de nem ennyire - kuncogtam és visszavettem a ruhaneműt - De ha találunk a közelben egy strandot, ígérem átveszem a fürdőruhám - tettem hozzá és ebben a pillanatban szívből örültem neki, hogy az elmúlt pár percben senki nem járt erre...

Sikló

by **Miko** Csüt. Aug. 19 2021, 10:41

A kardforgató nő válaszára, elvigyorodok. Mármint eddig is vigyorogtam, de ezután is… vagy is át… na… igen… szóval na, vigyorgok.
- Az lehet, de a végén még hirtelen a Grass típusból is Fire type lesz. – mondom viccelődve – Bár kitudja, lehet, lenne olyan, aki így is örülne nekik, lenne mit elszívni. – viccelődök.
Mondjuk, vicces lenne elképzelni azt, ahogy egy fő pokemont mondjuk egy Oddisht valaki meggyújt, mint egy füvescigit és elszív. Valamiért ez a gondolat nagyon elszórakoztatott. Olyannyira, hogy egy pillanatra egészen el is merengtem addig, míg újra meg nem szólít.
- Hm? Ja, igen bocsi. De hááát. ezt ismételd eg nekem akkor, ha majd a harminchatodik ugyanolyan lényedet vadászod, és már csak egy hiányozna a dexből. – dugom ki rágonoszul a nyelvem, hisz tapasztalt „vadászként” pontosan tudom milyen bosszantó tud lenni, ha nincs meg az utolsó pródád… bár engem sose húzott fel a dolog… mondjuk, elég kevés dolog tud felhúzni engem.
Végül aztán végre hajtottam a csínyemet és nevetve raboltam el Hina-chan felsőjét, hogy aztán ügyetlenségemnek köszönhetően pofára nem estem valamiben. Végül Hina természetesen utolért, persze leginkább azért, mert nem igazán siettem eliszkolni (meg úgy is utolért volna), így hagytam, hogy felsegítsen.
- Én? Én mindig. Nincs nálam jobban lévő személy a környéken. Hihi. – ezután ha eddig nem vette el, úgy átadtam a felsőjét – Kár pedig, jó alakod van, szerencsés a párod. – mosolygok rá, sokat sejtetően mosolyogva – De szavadon foglak ám! Hihi. Majd választok neked fürdőrucit jó? Cserébe választhatsz te is nekem!
Látszott, hogy felcsillan a szemem. Tuti, hogy vicces lenne ez a szituáció, és én szeretem a vicces szituációkat, még ha Hinari könnyedén ki is használhatná a helyzetet, de pont ez a lényege. Az ismeretlen jelenléte. Mindenesetre visszaszállok a földre és a lányra nézek.
- Amúgy biztosan sok ember örült volna, ha most láthattak volna. Kár, hogy nem volt nálam fotó kristály. Hihi. – húzom picit, az agyát a lánynak és gunyorosan vigyorogva „juhééra emelem” a kezem – Vagy szeretnéd te is lekapni rólam a fölsőt, engesztelésül? – kérdezem viccelve, hisz sejtettem, hogy nem kapná le rólam a fürdőrucit, így minek aggódni.

by **Hinari** Pént. Aug. 20 2021, 18:45

- Jó, nyertél - biccentettem feléje vidáman - Az tényleg stresszesnek tűnik... persze csak akkor, ha nincs kivel cserélned - mosolyogtam rá és elképzeltem mondjuk tényleg harminchat Liliomanót szaladgálni a palota kertjében - igaz ezeket el is lehetett tenni az inventoryba, ha úgy alakul, így kicsit belegondolva voltaképpen nem is tűnt akkora problémának. Vagy majd visszaadom őket a boltnak, vagy odaadom az árvaháznak, amikre nincsen szükségem. Hiszen ezek nem olyanok voltak, mint Nestor, nem igazán gondoltam érző lényként rájuk.
Ezek után következett Miko kis trükkje, ami elég hamar véget is ért és bár nem haragudtam rá, de nem tudtam elengedni sem magam: a lány felsegítése közben körülnéztem, a kellemetlen érzés pedig egyre csak nőtt bennem, hogy ezt nekem nem így kéne... vagy nem most.
- Tényleg mindig? - lepődtem meg, mert ezt csakígy kimondani ebben a világban talán senkit sem hallottam még - Mióta vagy bent? - tudakoltam, bár ha már bossol, biztos nem fél hete került be a játékba - Szerencsés vagy - tettem hozzá egy halovány mosoly kíséretében és egy bólintással visszavettem tőle a felsőmet és gyorsan fel is húztam, még mielőtt bárki erre tévedne.
- Közös fürdőruhavásárlás? - tűnődtem aztán el egy az előzőnél meggyőzőbb mosollyal - Ahhoz, hogy választhassak neked, tudnom kell, milyen fazonokat szeretsz éshogy mi áll jól - léptem oda mellé, a dícséretre pedig enyhén elpirultam és nagyon, nagyon figyeltem rá, hogy gondolataim pozitív irányba terelődjenek és ne afelé, mi van most otthon. Mi van most Allal. Egy rövidet sóhajtottam és inkább visszatértem a harcművész lány által felvetett témákhoz.
- Engesztelésül azt hiszem elég, hogy nincs nálad Fotó Kristály. Meg persze, ha nem híreszteled úton útfélen - ráncoltam össze a homlokom és beharapott ajkakkal néztem félre: még most is... nehezen tudtam úgy gondolni magamra, mint aki ezeket megteheti anélkül, hogy ne vonjanak le következtetéseket az ellenségei, vagy éppen a Rend vezetősége.
- Neked amúgy mennyi dixid van? - váltottam témát és indultam el valamerre.

by **Miko** Pént. Szept. 10 2021, 04:07

- Hát nem tudom, könnyebb elkapni egy gyakori lényt nyolvankettedjére, mint egy olyan nyolvankettedik barátot szerezni, akinek nincsen meg az a csöppség. – mondom neki vigyorogva tovább ütve a vasat.
Végül a kis csínyem után megérdeklődött pár dolgot, ám a válaszom némiképp meglepte.
- Ritkán hagyom, hogy a rossz hangulat ledöntsön a lábamról. Mindig van egy szebb holnap. Ha beléd is rúgnak, ha az élet citromot ad, legalább belefacsarhatod annak a szemébe, aki gonoszkodik veled. – mondom viccelődve, az inkább Riko-neechanra vonatkozó választ, bár szerintem Hina-chan érzi, hogy csak viccelek – De amúgy azt hitem a kezdetektől. De nehéz az én gondolatmenetemet felvenni ahhoz. Nem mindenki lehet olyan boldog, mint én, mert én ugye dinka vagyok, és a dinkák agymenetét, az okosok nem értik. Hihi. – kuncogok jó ízűen – Amúgy elhordok bármilyen fürcsirujcsit. A lényeg, hogy cuki legyen.
A lány kristályos megjegyzésén viszont nem vettem észre, hogy kissé feszült és csak reflexszerűen rávigyorogtam egy „Gihihi” kíséretében, a Dixi-számra pedig mutatóujjammal megbirizgáltam az államat, majd a kardforgató felé mutatom.
- Csak egy. De egyelőre elég is. Majd jön a többi, ha jönni akar. Mármint érted, viccesebb, ha nem veszek, hanem elkapom őket! Bár ízlések és pofonok. De dönthetsz, mit akarsz, ízlelni, vagy pofozkodni, de figyelmeztelek pocsékul főzök, és rugdosni jobban szeretek. – vigyorgok továbbra is, mint a tejbetök.
Érezhette, hogy jó hangulatom nem a viccek, vagy a téma okozza, sokkal jobban így a belsőmből jön. Gyakorlatilag így instant energiabombaként. Talán irigykedik, talán furcsának tarthatja, de minden esetre tudom, hogy ez egy elég különc szokásom, de én jól szórakozok rajta, vagy miatta... Akarva, akaratlanul.

by **Hinari** Hétf. Szept. 13 2021, 16:10

Igen, Miko szerencsés volt. Ahogy beszélt, erre fokozatosan jöttem rá, ahogy arra is, hogy nem éppen amiatt, hogy esetleg nem tapasztalt még eleget itt, hiszen hosszú az út a frontra való kijutásig és ha igaz, amit mondott, ő is itt volt már... hát, több, mint kilenc éve, azt hiszem.
- Boldogok a lelki szegények, erre akarsz kilyukadni? - kulcsoltam össze kezeim a hátam mögött és tűnődőn sétáltam mellette, elnézve a szinte végtelennek mondható energiáját, ami mégis... mégis kevés volt hozzá, hogy hasson rám. Felpillantottam az égre, majd egy kisebb sóhaj kíséretében kerestem meg pillantásommal az övét és ráztam meg végül a fejemet - Szerintem az életfelfogásod a te egyedi különlegességed és nem csak azért vagy boldog, amiért - ahogy te mondtad - dinka vagy. Sőt, jóllehet te csinálod jól - kuncogtam - Sokaknak így kéne. Néha néha, ideig óráig, mindenkinek így kéne... - merültem el a gondolataimban újra, habár nem tudtam szemet hunyni a tény felett, hogy ez a fajta optimizmus nagyfokú naivitással és meggondolatlansággal jár. Ezért... éppen ezért nem lehettem olyan, nem tehettem meg, mi egyszerűen teljesen másak voltunk, én meg ő. Összehasonlíthatatlanul különbözőek.
- Szóval a cuki ruhákat szereted - mosolyodtam el - Tudok egy boltot Sangoban a harmincegyediken, ahol van bőven választék fürdőruhákból. Ott biztos találsz olyasmit, amit máshol nem igazán - vetettem fel, ha már közös vásárlásról volt szó. Még pár hete, az Allal való párosküldetés során akadtunk rá a kis boltocskára, de akkor nem volt időnk benézni, szóval én is kíváncsi voltam, milyen egyedi darabokat árulhatnak ott. Merthogy egyediek voltak, abban biztos voltam - nem véletlen kerültek annyiba a kirakatba kitett alsók és felsők.
A könnyedebb témák pedig a dixikkel folytatódtak és meg kell hogy mondjam, Miko érveiben is volt valami. Márha van időd egész álló nap szafarizgatni, bár egyébként... nekem most épp volt. És lesz is, remélhetőleg.
- Én minden hónapban tervezek venni - feleltem - Vagy legalábbis be fogok nézni a boltba minden hó elején, hogy mi a kínálat. Aztán, hát, majd meglátom - vontam meg a vállam derűsen, mert ez a dixis frissítés csak nemrég jött be, így nem igazán tudtam a rendszerét még. Közben elértünk egy domb aljára, a sűrű növényzet pedig foltokban nőtt rajta, valahogy úgy, mintha megadná a döntési jogot, hogy hol akarunk menni éppen.
- Kíváncsi vagyok, Nestor merre ment el ilyen sok időre - tűnődtem el félhangosan, majd egy kis heztálás után a térdföléig érő fű felé indultam.

by **Miko** Pént. Szept. 17 2021, 22:31

Hina szavaira elvigyorodok.
- Ugyan, aki pozitívan látja a dolgok, ők az igazán gazdagok a lelki dolgokkal. Hehe. – vigyorgok rá – Amúgy tudom. Leo-kun is szereti mondogatni, hogy elég egyéni a gondolkozásmódom. De úgy vélem jobb a jót látni a dolgokban, mint a rosszat. Persze… - vonom meg a vállam - azért vannak dolgok, amikben egyszerűen nincs jó dolog, de hát az élet már csak ilyen. Az élet igazságtalan, de nem változnak meg a dolgok, ha nekiállunk morfondírozni rajta. Rajtunk áll, hogy látjuk a világot.
Nagy eséllyel, ezzel kissé meglephetem Hinarit akaratomon kívül is, mert ritkán szoktam ennyire filozofikus lenni és az esetek nagy részében sokan lepődnek meg, mikor elővillan ez az oldalam. Valamiért sokan csak a tipikus butus kislányt látják bennem, aki a suliban mindig bukdácsolt a jegyekből és csak a sportokból volt jó… de a valóság az, hogy gyakorlatilag, ha nem is voltam éltanuló, elég jó jegyeim voltak és sose kerültem bukás közelre… kivétel az idegen nyelvek…. azokat NYEM szeretem!
- Ú-ú! Az a vizes szintek igaz? Majd veszek neked olyan cuki kagylómelltartót, pikkelymintás fürdőbugyival! Lábas sellőt csinálok belőled, hihihi! – nevetek gonoszul, de hamar visszatérek a beszélgető témához – Szerintem úgy elveszik a keresés varázsa, bár tény, hogy egyszerűbb a Dexelés.
Végül menet közben át is vágtunk egy magasabb fű halmon, amiből a kikandikáló kis nyuszifüleket megpöckölve pedig legalább lett is egy újabb elfogásom.
- Biztos el, van SZÁLLVA magától. – mondom viccelődve a lánynak, aki a cuki sárkányért aggódik.
Mindenesetre a kis ugrancs után nézelődve egy kicsit morfondírozok, hogy, lehet el kéne kapnom, mert rég ette már nyúlpörit, de úgy voltam vele, hogy maximum veszek a boltba. Most nem fogom emiatt itt hagyni Hina-chant.

// Nyúl //

by **Hinari** Vas. Szept. 19 2021, 13:42

Ahogy Mikot hallgattam, egyre inkább biztos voltam benne, hogy ő nem az a fajta, aki bármit is túl akarna bonyolítani - épp ellenkezőleg, a felfogásmódja elég egyszerű és meg kell mondjam, valahogy nagyszerű is. De persze, ezzel együtt nem mindig hatékony vagy vezet eredményre, de ez minden hozzáállásnál ugyanígy működik.
- Ebben igazad van - tűnődtem el és felpillantottam az égre - De ugyanakkor nehéz kéknek látni az eget, ha az élet folyton csak a viharfelhőket küldi föléd - tettem hozzá és egy kicsit elszorult a szívem erre a gondolatra. De persze, most nem ezért voltunk itt. Ahogy tovább beszélgettünk, előkerült a fürdőruhavásárlás is és ahogy mindenhez, a harcművész lány ehhez is a maga elevenségével állt hozzá és amikor felvázolta a terveit... hát, önkéntelenül is elpirultam egy kicsit. Lábas sellő. Az elém táruló, elég lenge öltözetű kép elmélyítette arcom vörös színét és...
- Vajon Alexnak tetszene? - tettem fel a kérdést alapvetően magamnak, de azért Miko számára is hallhatóan. Majd inkább elfordítottam a pillantásom, megköszörültem a torkom és másról kezdtem el beszélni. A lánynak abban igazat tudtam adni, hogy a boltból valóban egyszerűbb összegyűjteni mindet, de a ritkábbakat valószínű nehezebb megtalálni a vadonban, így én egyszerre terveztem a két módszert használni: benézek a boltba minden hónapban, és kinézek a szafari területére is olykor-olykor.
Ahogyan sétáltunk fel a dombra a magas fűben, Miko elijesztett egy nyulat, én viszont ahelyett, hogy a füvet kémleltem volna, inkább az eget néztem, némi kis aggodalommal a sárkányom hollétét illetően.
- Hehe, mintha Ozit hallanám - kuncogtam a lány válaszán, eközben viszont felértünk a domb tetejére, aminek túloldalán elég meglepő látvány fogadott: egy kisebb itatóhely helyezkedett el a nem is olyan messzi távolban, aminek partján egy bölénycsorda legelt, vagyis... legelt volna, ha az emlegetett szamár (vagyis sárkány) meg nem zavarja őket. A csorda észveszejtő sebességgel kezdett el menekülni, Nestor pedig leválasztott a csapattól egy kisebb példányt és megpróbálta karmaival felemelni a levegőbe.
- Gyere, Miko, siessünk! - nevettem és gyorsítottam fel, ami a lánynak talán túl gyors is volt, de én most a vadászattal foglalkoztam: a sárkány a bölénnyel birkózott, én pedig éppen időben értem oda ahhoz, hogy a Katanát beleszúrva előbb megállásra kényszerítsem, majd el is pixelezzem azt - Ügyes voltál, Nes - mosolyogtam rá a sárkányra ezután és simogattam meg, amikor viszont körülnéztem, csalódottan kellett tapasztalnom, hogy a többi úgy tűnik már messze jár.
- Ha követjük a nyomaikat, talán neked is szerezhetünk egyet - ajánlottam az időközben valószínű mellém érkező lánynak és arrafele mutattam, amerre a csorda elhaladt - Ha van esetleg Nyomkövetésed, úgy még egyszerűbb - tettem hozzá elgondolkozva - De ha eleged volt a rohanásból, akár le is ülhetünk horgászni - mutattam az itatóra előttünk, de alighogy ezek után megtettem az első lépést, elhasaltam valamiben, ami a magas fűben kuporgott. De vajon miben?

Bölény :3 (Különleges kistérkép által adott ingyen dobással.)
Dixi \o/ (A körszámért járó rendes dobással.)

by Ajánlott tartalom