Re: Mezőség

by **Aoi Shizuka** Csüt. Júl. 31 2014, 21:54

Shizu látta, hogy továbbra is rossz irányba halad a beszélgetés, legalább is nem a legszerencsésebb témákat hozta fel.
Nem értette mi lehet a baj, másokkal ezekről a dolgokról jól el tudott beszélgetni, mindenkinek volt valami mesélnivalója akár a céhéből, akár a mindennapos apró-cseprő dolgaikról, vagy új élményekről, olyanokról is ami másnak már megszokott, de valaki csak most találkozott vele, és nagy jelentőséget tulajdonít neki, mi több teljesen felvillanyozza, és hosszú percekig mesél és áradozik róla. Vagy fiúkról, akik tetszenek, hogy milyen helyesek, és kedvesek, meg ilyen-olyan szuper képességeik vannak, legjobbak ebben-abban, vagy egyszerűen csak olyan beszélőkéjük van, szinte egymást követik a bókok, hogy nem győzünk pirulni tőle.
Shizu sikoltva rebbent félre a tekergő kígyó közeléből, mire Shukaku-chan hirtelen felkapta az állatot, amit Shizuka szörnyülködve nézett, egy pillanatra már azt hitte, hogy Shu bátor lovagként megmenti őt a veszélyes és undorító hüllőtől, és elhajítja jó messzire, vagy csak simán elroppantja a nyakát.
De nem, Shukaku kuncogva simogatni kezdte a kígyót, amitől Shizukát kirázta a hideg, sietve tett is néhány lépést hátra, minél messzebb az állattól.
Shu belekezdett valamibe az állatoktól, hogy nem kell tőlük félni, meg csak védik magukat vagy mi és hogy nincs különbség. Nem igazán tudta követni szóról szóra, s még kevesebb fogant meg benne az elhangzottakból, mert a kígyótól való félelem egyre csak arra ösztökélte hogy minél messzebb, minél hamarabb elfusson. A libabőrös karjait simogatta elszörnyedve, s egyfolytában arra várt, hogy végre eltűnjön a veszedelmes hüllő a közelükből
Az imént még azon volt, hogy témát vált, s megpróbál kicsit saját magáról mesélni, ha már Shukakuból ilyen nehéz bármit is kicsikarni, de a jelenlegi állapotában meg se mert mukkanni, egész lénye, minden gondolata a kígyó körül formálódott, s a legtöbb ami elhagyhatta volna most az száját, csak újabb sikolyok lettek volna

by **Shukaku** Pént. Aug. 01 2014, 09:33

Shu csak ellágyulva simogatta a pici kígyócskát, engedte, hogy az tekeregjen a kezei között, hiszen nem akarta túl erősen fogni, hogy az állatka ne érezze úgy, hogy csapdába került, csak éppen minden oldalról szerette volna megszemlélni, hogy minél pontosabb képet kaphasson róla. Gyönyörű volt. Akkora részletességgel dolgozta ki Kayaba Akihiko a lényeit, hogy a legnagyobb tudósok sem találhattak volna eltéréseket. Minden valóság volt. Csak azután pillantott fel a lányra, hogy kigyönyörködte magát, és nem nagyon lepődött meg azon, amit látott. Megcsóválta a fejét, és szomorúan nézett Shizu szemébe.
-Miért kell nektek minden apró kis állatkától félnetek? Rovarok, bogarak, csúszómászók… nagyon kevés tud közülük tényleg bántani. Kisemlősökkel táplálkozik, meg tojással és madárfiókákkal. Nem eszik embert és mérge sincsen, egyáltalán nem veszélyes. Nézd meg! Ha elég óvatosan fogod, akkor még meg sem tud harapni. Gyere ide nyugodtan, és simogasd meg. Majd én fogom neked közben, és akkor még attól sem kell félned, hogy rád mászna. Olyan finom sima a bőre…
Kissé felkuncogott, és várta, hogy mit tesz az íjász, majd ha még mindig csak remegve álldogált, akkor leguggolt, útjára engedte a hüllőt, és leporolta a kezét.
-Persze a nyulat minden gond nélkül megfogjátok. Jun is, Hime is… pedig egy mezei nyúl sokkal veszélyesebb, nagyobbat harap és még veszettséget is terjeszthet, amit a kígyó nem. Itt meg ugye még betegség sincsen, és ezek a levadászható vadak nem is nagyon veszélyesek… és mégis féltek tőlük. Egyáltalán nem értem, hogy miért. Lődözni persze simán tudtál volna rá, de egy kicsit megbarátkozni vele, az már nehéz…
Az emberi gyarlóság határtalan. Könnyedén elpusztítana valamit csak azért, mert nem ismeri és fél tőle.

by **Aoi Shizuka** Vas. Aug. 10 2014, 17:12

Shizu feszengett még pár, egész hosszú pillanatig, szörnyülködve nézte, ahogy Shu a "kígyót" simogatja, de aztán Shu szavai apránként eljutottak a félelemtől fagyott gondolatai közé. Befurták, rágták magukat, megrepesztették a undor merev hártyáját, s már egész másképp tetszett a kép, amint a lány a "kígyót" simogatja
- Wakatta yo ... lehet igazad van... vagyis biztos igazad van... csak... - szabadkozott
- Megsimogatom akkor, ha nem ereszted el közben a nyakát - lépett oda hozzájuk, félve emelte a kezét, mint aki minden percben attól tart, hogy a hüllő ígyis-úgyis megmarhatja
Óvatosan ért hozzá, alig két ujjal, majd néhány mozdulat után, mikor látta, hogy nem történt semmi, amitől tartott, már bátrábban nyúlt a siklóhoz
- A nyuszi az... más, olyan kis szörgombolyag, olyan jó simizni, meg olyan aranyosan mozog az orra, nincsenek mérgei és nem eszik csak füvet, meg ilyen növényeket
Aztán felkapta a fejét, amint a lövödözés került szóba és szemét lesütve hagyta abba a simogatást is
- Ne mondj ilyet, nekem igy is lelkiismeret furdalásom van az egésztől... nem csak a vadászattól, az összes harctól...
A fejét rázva lépett hártébb, hogy legyen köztük némi egészséges távolság, s a kezeit maga elé ejtve tördelte a tenyerét
- Én nem szívesen teszem, de azt mondták csak így lehet...
Tudod én sokkal szívesebben vagyok a városban, néha a növényeimet gondozom, a fácskámat, vagy a főzőcskézek... vagyis hát azt nem lehet főzésnek nevezni, inkább csak kisérletezek, mert az egész olyan... lebutított
Aztán elhallgatott kicsit, talán csak a gondolatait szedte össze:
- Nem szeretek harcolni, íjász is csak azért lettem, mert a suliban jártam ilyen szakkörre, de az csak olyan hagyományőrzés... ott csak bábukra meg céltáblákra lövöldöztünk... amúgy is... ez a bátyám játéka... - nézett félre immár könnyes szemmel
- Azt szerette volna, hogy én is kipróbáljam, mert neki annyira tetszett a béta verzió... - nem mondott többet, a gomboc a torkába egyre nagyobbnak tetszett, megtörölte a szemét, s mosolyt igyekezett magára ölteni, eszébe is jutott végre valami jó is:
- De az árvákkal jó volt játszani. Tudod a városban van egy árvaház is... - megintcsak el kellett hallgatnia, hirtelen nem tudta, hogyan is fejezze ki magát
- Nem ilyen npc hely, vagy hogy mondják. A gondozók is csak olyan játékosok mint mi, tőlük kaptam szállást... és a kicsik... annyira jó volt köztük... egy csomó mindent meséltünk egymásnak - bólogatott saját magának, ahogy felsejlettek benne azok az idők és történetek, az arcok
- Időnként azért meglátogatom még most is őket... jó oda vissza-visszanézni

by **Shukaku** Vas. Aug. 10 2014, 17:37

Shu csak mosolyogva és bólogatva biztatta a lányt, és már az is nagy dolog volt a számára, hogy legalább egy valakit meggyőzött arról, hogy nem kell félnie a siklótól.
-Persze, megígértem, hogy fogom neked, és nem is fogom elengedni. Egyébként nem csak a siklótól nem kell félni. Ugyanolyan kígyó, mint a többi, és a többi közül is csak néhány veszélyes. Persze vigyázni kell, mert aki nem ért hozzá, az megfoghatja rosszul, vagy például a lábatlan gyíkot is nézheti kígyónak, és annak leesik a farka, ha megfogod… szóval inkább egyedül ne fogdosd őket.
A nyulas kinyilatkoztatásra csak megcsóválta a fejét.
-Ez nem igaz. Mérge az nincs, de a nyála tele van baktériummal, és sokkal mélyebbet harap, mint egy sikló. És az sem igaz, hogy csak növényevő lenne, mert ugyanúgy ehet húst is. Például a kölykeit is megeszi, ha éppen olyan időben fial, hogy nem tudná etetni őket. Minden állatról lehet szépeket mondani, meg csúnyákat is, és akkor máris nem lesznek olyan nagyon nagy különbségek a kettő között.
Mikor az íjász hátrált, ő leguggolt és elengedte a siklót a másik irányba, majd szomorú ábrázattal hallgatta végig a lányt.
-De ha nem szeretsz harcolni, akkor nem is kell harcolni. Senki nem kényszeríthet. Látod, én sem harcolok, és még küldetéseket is olyat vállalok, ahol valószínűleg nem lesz harc… legalább is amennyit ki tudok silabizálni a leírásból. De mi csak akkor harcolunk, ha nagyon muszáj. Még a fejlődéshez sem kell, mert elég magas szintűek vagyunk így is… szóval ha bárki olyan butaságot mond, hogy harcolni kell, akkor ne higgy neki.
Az árvaház? Egyre többször kerül szóba, de már egyáltalán nem érinti kényelmetlenül a téma, sőt, amióta megtudta, hogy nem csak egyedül ő mecénáskodik felettük, azóta már örül is, ha valaki szóba hozza.
-Ismerem az árvaházat. Szoktam nekik vinni néha valami finomat, amióta kimaxoltam a főzést… persze csak név nélkül. Ha gondolod vadászat után főzhetünk együtt valamit a fogásból, és akkor elviheted nekik, ha oda mész.
És mintha csak erre a jelzésre várt volna, a sárkány fel is pattan a levegőbe, és egyetlen suhintással lekapott az égről egy kacsát, ami meg is jelent a lány eszköztárában.
-Kacsa… hogy szeretnéd majd elkészíteni nekik?

[kacsa]

by **Aoi Shizuka** Szer. Szept. 17 2014, 15:05

- De jó! Te is? - vidult fel a váratlan hír hallatán - Igen, szoktak néha kapni adományokat. Mindenfélét! Van, amivel nem tudnak mit csinálni, de azokat vagy visszaadják, vagy a piacon túladnak rajta, ha az adományozó nem veszi vissza.
Igazán felvillanyozta a véletlen egybeesés, nem győzött örömködni:
még Shukaku kezeibe is belekapaszkodott közben és mosolyogva rázta meg
- Húúú, ezek szerint te vagy az egyik mecénásuk személyesen! Júj, úgy örülök, hogy így megismerhetem az egyik ismeretlen támogatójukat! Amíg ott laktam velük én is igyekeztem segíteni az önkénteseknek, akik az árvaházat alapították, felvigyáztam a gyerekekre, meg segítettem rendet tartani. Az itteni főzéstudományomat is akkortájt kezdtem el tanulgatni
Aztán Timidus hirtelen felpattant mellőlük, Shizu össze is rezzent tőle egy pillanatra, aztán csak követte a szemével, ahogy a sárkány lecsap az égen verdeső tollasra
- Fúúúú, de gyoooors! Jaj! Szegény! Mi, az mit kapott el? Kacsát? - kérdezett aztán vissza
- Hát... persze, csak egy kicsit sajnálom -tette hozzá sietve - az előbb még ott repül és most... - szontyolodott el - szóval... de tudom, hogy másként nem lesz belőle húsétel, csak hát...
- Jó, benne vagyok, szívesen főznék veled valamikor közösen - adta be a derekát végül, s lehuppant kicsit az árnyékba.
A fa törzsének támasztotta a hátát, úgy figyelte a szellősen zizegő leveleken át az eget.
Aztán valami kellemes szőrös dolog simított végig a kezén. Ahogy lenézett egy nagy fülű róka tekintetét kapta el.
Ahogy emelte a kezét, hogy megsimogathassa, a róka szó szerint behúzta fülét, farkát, s gyökerek közt meghúzódó kis üregbe iszkolt vissza
Shizunak éppen csak a róka farkát sikerült végigsimítania
- Nahát egy róka! Láttad? Láttad? Itt volt az előbb egy róka! Bemászott ide, ebbe az üregbe!

[róka]

by **Shukaku** Csüt. Szept. 18 2014, 07:58

Az felettébb meglepte a kislányt, hogy ekkora örömöt váltott ki Shizuból egy ilyen egyszerű jó cselekedet. Ő mindig is kötelességének érezte a kisebbek segítését, és amikor már elég nagy lett a szintje, ezért is próbálta meg az újoncokat becsábítani a Youngba, mert szentül hitte, hogy Peter azért hozta létre a céhet, hogy ezt a feladatot ellássa, ha már senki más nem nagyon vállalta magára. Persze azóta azért történtek dolgok, amik picit visszavetették a kedvét, de még mindig szívesen segített, főleg egy olyan helyen, amiről tudta, hogy mennyire is lehet mulatságos ott élni. Persze ennek volt egy árnyoldala is, hiszen ha ekkora meglepetés az, hogy valaki kész segíteni, és ennyire boldog miatta ez a lány, akkor nem lehet valami gyakori esemény az életében, és akkor sem lehetett gyakori, amikor ő élt az árvaházban. Milyen fura, hogy Shu megtalálta a helyét az erődben Timivel, de aki egyedül volt, az ezt nem tudta megtenni. Ilyenkor csak még inkább örült annak, hogy jól választott kasztot. Csak pirulva szegte le a fejét.
-Én… de ez tényleg nem jelent semmit… sokat járok szafarizni, és nem nehéz elkapni egy kacsát vagy egy fácánt… ők pedig szeretik… semmiség az egész…
És valóban, soha nem várt érte köszönetet, elég volt az, hogy ő jobban érezhette magát attól, hogy segíthetett.
-Timidus gyors, és elég nagy a sebzése ahhoz, hogy egy másodperc alatt végezzen az állatokkal. Ők sem éreznek fájdalmat, de azt sem szeretném, hogy féljenek. Ezért is nem kergeti őket, vagy nem játszik velük, mint például egy macska. Az állatok észre sem veszik, hogy… hogy vége.
A róka, és persze az egész helyzet nagyon meglepte. Legjobban azonban az, hogy úgy érezte, hogy jól érzi magát. Megint talált valakit, aki ugyanúgy szereti azt csinálni, amit ő, és ugyanúgy is gondolkodik a dolgok felől, és már talán egy órája nem ordította le a fejét, nem nevezte árulónak, sem semmi ilyennek. Shu örült annak, hogy találkozott ezzel a lánnyal, és talán ez eredményezte azt is, hogy egyszerű közvetlenséggel viselkedve, csak rátapasztotta egyik tenyerét a lány szájára, amikor az ujjongani kezdett.
-Psszt! Itt vagyunk a váruk mellett. Lehet, hogy kölykök is vannak, és nem kellene őket megijeszteni. Szeretnéd őket látni?

by **Szophie** Kedd Jan. 06 2015, 21:35

/Rey/

Eső kopogása.. Annyira hiányzott. Helyette hó aprócska, puha pelyhei szálltak alá a magasból, szikrázó fehér díszbe vonva a tájat. Ám én ezt a csodát mind nem láttam. Csak a széltől megtépázott, üres fákat a sivár pusztán. Számomra fekete volt a nappal és az éj, egyhangú a kék és a vörös, lényegtelen a nap vagy a hó.
Nem emlékeztem, hogy kerültem a mezőre. Csak azon kaptam magam, hogy a szél a ruhámat szaggatja vad üvöltéssel, hajamba aprócska kis pelyhek kavarodnak, és csak ülök ott, mint elátkozott királylány, várva a tiszta érzések csókját. De ilyen nincs, érzelmek nem léteznek többé. Csak egy szobor, melyet nem koptat idő sem tér, mely csak van, lébecol, azt sem tudva igazán, mit is tesz. Sötét fekete hullámok.. Fogalmam sincs, mit csináltam. Csak az üzenettel voltam tisztában. Csak a szavakkal. Csak a fekete színnel, és az áthúzással. Betűk voltak, egy név, de tartalma már nem volt számomra. Nem akartam, hogy legyen. Nem tudtam, ki ő. Nem tudtam, én ki vagyok. Nem is léteztem. Csak egy anyag voltam a térben, egy aprócska kis porszem, aki szalad az idővel, dimenziók között ugrálva, suhanva, szakadva.
A hajamhoz nyúltam.. A hajamhoz? Hol a.. hajam? Itt a hajam. Különös. Rövid. Mikor lett ilyen? Egy kést forgattam a kezeim között. Ez emlékeztetett valamire. Egy fontos dologra. Hogy mennem kell, tennem valamit. De vajon mit?
Felnéztem a szürke felhőkkel borított égre. Furcsa, mintha be lennék zárva. Mert be is vagyunk.. Bezárva. Mégsem ez nyomaszt. Az életünkért kellene küzdeni, elfeledve mindent, mi emberi, ösztönlényekként.. Akkor miért élünk rendesen?
Élünk? Rendesen? ... Vagy mégsem? És miért fontos ez? Egyáltalán mi az, hogy rendes? Bezárva. Vajon milyen a végtelen? Nem emlékszem. Az égre. Csak a szint alját vagyok képes feleleveníteni. Falak között. Összenyomva. Nyomasztó.
Nyugodt.. A hópelyhek nyugodtak. Csend.. Az élet. Élni? Miért? Miért ne? Butaság.. Értelmetlen gondolat. Csak legyél.. Csak vagyok. Mindegy, miért, vagy hogyan. De kell..

/Helyzet: Szo ül a hóesésben egy szál maga a mező közepén.xD Sok sikert. Wink

/

by **Rey** Pént. Jan. 09 2015, 22:00

Rey viszonylag hamar ébredt, de a szokásosnál így is kicsit később. A reggeli kis rutinját elvégezte, de utána nem nagyon tudta mit csináljon úgyhogy kicsit nézegette a térképét hogy melyik szinten járt a legkevesebbet. Sajnos jó pár szint volt amin még nem járt ezért kis szortírozás után úgy döntött hogy a 7. szint mezejére fog kicsit kiruccanni. El is indult a portál felé, de félúton meggondolta magát és a hosszabbik úton ment. Mikor odaért nagyon elcsodálkozott a havazáson, mert eddig a játékban nem nagyon látott havazást, de tetszett neki. Egyre beljebb és beljebb került a a mező közepébe, majd egyszerre megpillantott egy alakot. Azt ugyan nem látta hogy az alak férfi avagy nő, esetleg gyermek, de ahogy egyre egyre közelebb ért látta hogy egy lány van ott egyedül a hóesésben. Még közelebb merészkedett és már már az arca is tisztán kivehető volt a lányka, nagyjából Reyel egyidős lehetett.
- Szia, hogy hogy egyedül? Veszélyes idekint bóklászni...
Mondta Rey mintha a vörös szeme miatt ő nem tűnne veszélyesnek, de ezt akkor nem igazán számolta bele a dolgokba. Mint dicső herceg állt a lány előtt várva a választ, és bele sem gondolt hogy lehetséges az is hogy netán egy gyilkos, aki bármelyik pillanatban életét veheti.
- Én Rey vagyok téged hogy hívnak? Örvendek a találkozásnak. Ne vedd tolakodásnak, de egy ilyen szép hölgy miért mászkál egyedül? Biztos van aki elkísért volna.
Próbált kicsit közelebb kerülni az idegenhez Rey. Tényleg még elképzelni sem tudta hogy mit csinálhat a hóesésbe. -Remélem barátságos lesz, és nem valami orvgyilkos...-
- Egész szép leány talán még ki is fogunk jönni egymással.
Majd ahogy befejezte a mondatot ébredt rá hogy amit gondolni szeretett volna ismét sikerül hangosan is elbeszélnie. Majd kicsit elpirult és csak nézte a lányt.

by **Szophie** Szomb. Jan. 10 2015, 18:44

Egy hang jött felém, és én megfordultam. Nem tudtam az okát. Nem is kell, hogy oka legyen. Csak ezt tettem, mert ezt akartam tenni.
Vajon aggódik értem? Az egy érzés. Milyen buta dolog.. Mármint aranyos. Csak az érzések szükségtelenek. Én sem aggódnék miatta. Egyedül.. hümm..
- De hisz ketten vagyunk. - mosolyogtam rá, jelezve azzal, nem is vagyok én olyan egyedül. És ő sincs. Mintha zavarnia kellene az egyedüllétnek. Voltaképp jó dolog, szeretem. Nem kell olyan furcsa kérdésekkel foglalkozom, hogy miért kérdez ilyesmiket, amikor semmi értelme. Ketten vagyunk, ezt ő is megszámolhatja. Mert ha egyedül lennék, arról senki sem tudna, csak én. Viszont nem zavar az az állapot. Hisz most is, egyedül bóklásztam ide, egészen eddig egyedül voltam. De a kérdés feltevésekor már nem.. Kár, nagyon nagy kár. Pedig szívesen válaszoltam volna a kérdésre. Na majd legközelebb.. Ha eszembe jut, hogy feltegyem magamnak, akkor válaszolni is fogok rá. Majd az egyik bolyongás ideje alatt. Amikor kiesik a fejemből, hogy mit is teszek, mióta teszem, és miért. Amikor nem emlékszem semmire. Amikor csak úgy vagyok, és kizárom a külvilágot.
Voltaképp ő most szerencsés. Mert nem zárom ki. Hajlandó vagyok figyelni rá, és értelmezni a szavait. Örülhet, hisz kegyeskedem még válaszolni is. Pedig nem lenne muszáj. Na persze, mintha fontos lenne, hogy örüljön. Talán neki fontos. Pedig az butaság. Lényegtelen. Értelmetlen. Csak fájdalmat, vagy értetlenkedést szül, ha utána mégsem válaszolok.
- Szophie Iryana. - keltem fel a helyemről, és nyújtottam kezem kézfogásra, ahogy azt illik. Az illem betartása fontos dolog, hisz mindig erre neveltek. Kivéve persze, ha okom van rá, hogy ne tegyem. Ámbár kisasszonyi gőgből is megtehetném, játék miatt, vagy egyszerűen csak kedvtelenségből. Most mégis a kezemet nyújtottam, be is mutatkoztam, ahogy azt illik. Ahogy azt ő is tette. Ám az "örvendek" már lemaradt a végéről. Dehogy örvendek. Nem azét, mert rossz benyomással volt rám a fiú. Sőt, kifejezetten tetszik, hisz még társalogni is hajlandó vagyok vele. Ám az örvendés kifejezését nem ismerem. Mert nincs olyasmi. Az is csak egy buta érzelem. Én ilyesmit nem érzek.
Vörös szememmel az ő szintén vörös szemébe néztem, és barátságosan, ám hidegen, és minden igazi érzelemtől mentesen elmosolyodtam.
- Nincs kedved.. Leülni? - invitáltam a földre, majd helyet foglaltam, tovább nézve a kopár fák csupasz ágait.
- Nincs, aki elkísérjen. - jegyeztem meg csendesen. - Ha csak te nem vállalkozol rá. Akkor viszont nem mászkálok egyedül, ahogy most sem vagyok. - felelem, nem is nézve rá.
Megjegyzésére, melyet biztosan véletlenül ejtett ki, csak kuncogtam. Nem volt ez vidám, ám szomorú sem. Egy egyszerű reakció, egy hang, ám üres.
- A szépség és a szimpátia nem feltétlenül függnek össze. Egyébként igazad van, szerintem is. - néztem rá, megnyugtatva róla, nincs semmi baj, nem történt semmi. Érzések nélkül is lehetek valaki, akit kedvel. És ennél és alkalmi társalgásoknál többre nincs is szükség ahhoz, hogy barátságot érezzen irántam. És mégis miért fosztanám meg ettől az érzéstől? Hisz nem idegesít a társasága engem sem.

by **Rey** Szomb. Jan. 10 2015, 20:45

Ahogy az immár közel sem idegennek nevezhető lány, Szophie közölte vele hogy nincs is egyedül hisz ketten vannak arra Rey nem is nagyon reagált, hisz nem volt miért. Majd a lány egy igen meglepő kérdést intézet Reyhez.
- De, miért is ne?
Rey leült a lány mellé.
- Én szívesen elkísérlek ez nekem nem okoz se gondot, de örömet sem szerez. Elkísérlek ha szeretnéd mer a becsület így kívánja meg tőlem. És igazad van, nem is értem hogy mondhattam ilyen butaságot.
Ahogyan ültek egymásmellet Reyt egyre jobban érdekelte hogy vajon ki lehet ez a lány és miért tűnik ennyire passzívnak, élettelennek.
- Boldogtalannak tűnsz, és előre is elnézésedet kérem ha valami furcsát mondok, de még soha nem beszéltem komolyan lánnyal. És ezt igazából csak azért mondom mert picit zavar hogy nem vagy boldog, szeretem ha a környezetembe vidámak az emberek, még akkor is ha ez rólam nem mindig elmondható. Talán valami baj van?
Kérdezte Rey de próbált a lehető legóvatosabban belenyúlni ebbe a témába mert tudta hogy ő maga sem kedveli ha mások a lelki világában kutakodnak.
- Nem muszáj elmondanod, de szerinte neked is jobb lenne igaz semmi jogom ezt mondani, de akkor is valamiért ahogy rád nézek késztetés érzek arra hogy felvidítsalak és mivel nem vagy túl boldog ezért úgy érzem valamit rosszul csinálok.
Próbálta közölni Szophieval hogy nem tesz jót se neki sem pedig a környezetének ha boldogtalan.
- Biztosan vannak barátaid, csapatársaid vagy talán még ennél jóval több, én még kezdőnek számítok e világban, nem tudom mit élhettél át, nem tudom miért lenne egyáltalán oka valakinek a szomorúságra. Igaz az érzelmek csak kémiai reakciók az agyban, egyszóval ösztönösek. Néha fölöslegesek, de sémiképpen sem elhanyagolhatóak.
Próbált azét valami okosságot is mondani az információkavalkád közepette.

by **Szophie** Szer. Jan. 14 2015, 20:32

- A becsület megkívánja? - kérdeztem vissza távolba olvadó tekintettel. - Mégis mi okból? Mi köze a két dolognak egymáshoz..? És ha van is.. Szükséges a létezése? Szükséges törnöd magad értem? Miért nem gond? És miért nem öröm? - tettem fel neki a kérdésemet, nem értetlenül, nem figyelve, csupán ábrándos nyugalommal. Elkalandoztam lélekben. De közben mégis tudtam rendesen figyelni is.
- Persze ha akarod, ha önként megteszed.. Még meg is köszönném. - tettem még azért hozzá, hisz sosem okozott problémát az, ha szolgálnak. Jó szívből, vagy máshogy, az mindegy. Nem utasítom el. Azzal csak magam ellen dolgoznék. És ő egyáltalán nem zavar. Így pedig semmi okom rá, hogy elküldjem. Megengedem neki, hogy szolgáljon.:3 Persze csak mindenfajta kényszer nélkül..
- És miért szereted azt? Miért, ha te magad sem vagy az? - érdeklődtem, hasonlóan őhozzá. - Egyébként igen, eltaláltad. Nem vagyok boldog. De nem is vagyok szomorú.. Azt nem akarom. - válaszoltam egyszerűen a kérdésére, egy kissé lehajtva a fejem, és a tenyeremre támasztva állam.
- Te miért szoktál boldogtalan lenni? Sűrű dolog ez nálad? - kérdeztem tovább, nem kertelve, nem visszafogva magam. Persze, ha nem akarja elmondani, nem fogom erőltetni.
- Nem csinálsz semmit rosszul. - mosolyogtam rá. Nem volt erőtlen, sem halovány ez a mosoly, inkább csak üres. - Csak az élet teszi ezt. - sóhajtottam.
- Vannak? - néztem rá kérdőn. - Igen, azt hiszem.. - meredtem aztán újra a semmibe. - Lehetnek. Gondolom. - halványan felrémlett farkasom képe. Ő is egy társ szerűség, úgy hiszem. Olyasmi lehet. De ez lényegtelen. Ez mind érdektelen.
- Fölöslegesek és elhanyagolhatóak. - ismételtem meg a szavait. - Hogy-hogy nem tudod? Neked még nem volt okod sosem a szomorúságra? - kérdeztem aztán újra vissza, elmerengve azon, hogy vajon létezhet-e ilyen ember egyáltalán..

by **Rey** Vas. Jan. 18 2015, 18:46

- Igen, a kardforgatók becsület.
Mondta lelkesedéssel.
- Akkor csak egy szavadba kerül és én követlek.
Majd hallgatta tovább a lányt.
- Miért szeretem? Te nem szereted? Én azért szeretem ha boldogak körülöttem mert akkor mindenki velem együtt lehet boldog, még akkor is ha én magam nem is vagyok mindig az, ha boldog embert látok akkor én is boldog leszek tőle.
Fejtette ki.
- Miért szoktam boldog lenni? Mindig másért, de szinte mindenben találok okot arra hogy boldog lehessek. Beragadtam egy játékba, de én élvezem. Igaz ki is szeretnék jutni de nem magam miatt hanem az olyan játékosokért akik nem szeretik ezt a világot. Na meg persze a kishúgom is hiányzik picit.... Igaz kicsit összevesztem vele nem rég, de csak nem haragszik már rám.
Mesélte.
- De, de ha nem vagy boldog akkor én rosszul csinálok valamit, és az élet nem kifogás. Az életben nem szabad búslakodni passziválni magad mint a fémek... Akkor csak elvesztegeted a drága idődet. Történt akármi, vagy történjen csak túl kell lépni rajta és kész. És nem csak a levegőbe beszélek, jó magam is sok mindent átéltem már, igaz nem itt hanem a másik világban, de az lényegtelen.
Fejtegette tovább.
- Na látod, akkor semmi okod nem lehet szomorkodni, még ha te azt is állítod hogy nem vagy szomorú... a passzivitás is egyfajta szomorúság csak nem annyira érzelem dús. És mint amit már az imént elmondtam, van érzelem ami felesleges, de semmiképpen sem elhanyagolhatók. Érzelmek nélkül nem léteznénk. Okom szomorúságra? Számtalan, de és soha sem ragadtam meg az alkalmat hogy szomorú legyek, mert az nem nekem hanem másoknak rossz, és önzőség hisz bennem kárt nem tesz, de másokban aggodalomra ad okot. Érted?
Mosolygott a lányra.

by **Szophie** Vas. Jan. 18 2015, 20:54

- Nocsak.. Hát van ilyen? - kérdeztem vissza őszinte meglepődéssel. És nahát, egy ilyenfajta érzelem résemről.. Újra csak meglepődhetnék magamon. De végül is nem teszem. Szóval kardforgató.. Ez ilyen lovag dolog lenne? De hiszen lovag kaszt is van külön.. Mégis, Silver is kardforgató, és ő is lovagias, ahogy Hinari is. Milyen érdekes.. Tachibana bezzeg, aki alapvetően lovag kasztú.. Rolling Eyes

- Nem értem.. Neked mi jó származik abbólí, - kérdeztem vissza újra, meg újra. Komolyan követne. Az eszem megáll. Ez a fickó túlságosan is rendes. Annyian vannak, akik túlságosan kedvesek velem..
- Én csak szomorúbb leszek tőle. - sóhajtottam. - Ha körülöttem boldogok... Azt átverésnek érzem. - lehet, ez önzőség. De tény, hogy irigykedem mások boldogságára. Nos, ők meg gondolom irigykednek a vagyonomra. Ördögi kör. De annyira jó lenne, ha tényleg minden egyszerűen működne.. Hogyha a boldogság sosem illanna el, még csak egy kicsi időre sem. Ha nem bántanának meg, akarva vagy akaratlanul az emberek. Vagy ha csak nem foglalkoznék vele..
Csak hallgattam és hallgattam. Csendben, még a szuszogásomat is próbálva elfojtani.
- Biztos vagyok benne, hogy a kishúgodnak rettenetesen hiányzik a kedves bátyja. - haraptam a szám szélébe, hogy visszatartsak egy sóhajt. A játék családokat zilált szét. Nekik még rosszabb is lehet, mint nekem, aki úgysem számít igazán.. És mégis jobban számítok náluk. A gyáraim, a cégek miatt. Mert az irányításom nélkül könnyen összeomlanak. Ezzel pedig emberek ezrei lesznek munkanélküliek.. Nekik ez fájdalom.. És mégsem, hisz a családjuk a legfontosabb.. Amit szétszakított a játék. Mennyi csapás..
- De.. De nem ilyen egyszerű ezen túllépni. - szökött könny a szemembe. - Egyszerűen nem megy. Nem enged el.. - szorítottam ökölbe a kezem. - Gyenge vagyok.. - suttogtam. - És önző, én önző vagyok!
Az érzelmek nem elhanyagolhatóak. Miért? Miért mondja most ezt nekem? Miért hiszem el? Érzelmek nélkül nem léteznénk.. De, de.. én létezem. De nem akarok érezni. Miért nem lehet a kettőt? Tényleg a nemlétet jelentené? És ez számít egyáltalán nekem? Fontos az, hogy létezem-e? Fontos akármi is? Épp ezaz.. Erről beszélhetett! Ezt jelentheti a nemlét.. Amikor semmi sem számít..
- Te túlságosan kedves vagy. - motyogtam, hirtelen megölelve a fiút, ledöntve a fűbe. Csak mert.. létezem. Igen, ez azt mutatja, hogy vagyok. Ha nem lennék, nem csinálnék ilyesmit. Már azzal is vagyok, ha másokból érzéseket tudok kicsikarni, vagy ráhatok egy beszélgetéssel vagy tettel. Ilyet vagy olyat, lényegtelen. De létezem!

by **Rey** Hétf. Jan. 19 2015, 19:51

- Igen, ez jelen van a legtöbb kardforgatóban... csak nem mindenki tud erről.
Látta a lányon hogy valamit ugyan sikerült elérnie nála, de még közel sem eleget.
- Miért kellene nekem akármi jónak származni belőle? Én nem kereskedek, hanem barátkozok... és ezért én nem várok többet mint egy kis boldogság.
Magyarázta el a lánynak.
- A boldogságra nem lehet irigykedni, hisz az mindenkinek a tulajdona és ugyebár egy dologra ami mindenkinek van arra senki nem lehet, nem tud irigy lenni. Ilyen a levegő... mindenkinek van és senki nem irigykedik a másikéra.
Próbálta elmagyarázni.
- Itt a hóesésben egyetlen egy ember gyenge, és az én vagyok.... még bocsánatot sem tudtam kérni a kishúgomtól mielőtt idejöttem. Önző pedig nem vagy, csak olyasmi történt veled... gyanítom... amit nehéz elengedni. De hiába fáj, hiába rossz el kell engedni hogy a jó helyet kapjon.
Picit vissza fogottabban mondta mint általában.
- Nem vagyok...
Majd ahogy a Szo megölelte,teljesen elvörösödött és csak hebegett habogott.
- Hát... izé... ő... eh...
Csak feküdt ott a hóban, és visszaölelt ám nem volt benne biztos hogy jól tette.
- Én... izé...
Nem tudott semmit mondani, soha nem került még ilyen közel lányhoz.
-Nem tudom mit csináljak... nem akarom megbántani... örülök hogy örül... meg minden... de de de... még gondolkodni sem tudok így-
Ám ez neki is jól esett, ahogy belenézett a fiatal lány vörös szemeibe egy számára felfoghatatlan érzés keringett a testében. Nem tudta hogy mi ez az érzés, és nem tudta hogy ezt hogyan is tudná kezelni, de hirtelen egyre vörösebb és vörösebb lett a feje és ő maga is. Már meg sem tudott mukkanni a bőre színe lassan egyezett a szemeivel.

by **Szophie** Szer. Jan. 21 2015, 23:22

Bólintottam, jelezve, hogy tudomásul vettem. Érdekes információ, azt hiszem, talán egy kicsit utána is fogok járni. Vagy legalább biztosan meg fogom figyelni az általam ismert kardforgatókat. Voltaképp Hinari, Silver, Rey.. Mind rendelkeztek valamennyire vele, igen. Ez igazán különös.. Talán a kasztválasztásnak is lehet valami köze a jellemhez? Talán mi, idomárok is valamennyire mind ráhúzhatóak vagyunk egy közös jellemvonásra? Nem is tudom.. Kicsit erőltetettnek tűnik a dolog, hisz azért mégsem mondanám ezt ki így, ennyire nyíltan. De mégis, lehet benne valamilyen igazság. Talán épp abban egyezünk, hogy nem egyezünk egyik másik kasztbéli tulajdonságokkal sem. Így nem való nekünk kard, sem más fegyver. Abban egyezünk, hogy nem kedveljük a fegyvereket, igen. Hogy kell nekünk egy társ, szükségünk van rá. Valakire, aki mindig, minden körülmény mellett kitart mellettünk, és akinek bármit elmesélhetünk. Ilyen Vezér nekem. És más idomárnak is ilyen kapaszkodó lehet a petje. Hisz ő az egyetlen, aki nem csaphat be, aki nem hagy el, aki mindig úgy cselekszik, ahogy kell. Az egyetlen, akiben meg lehet bízni igazán.
A következő mondata hallatán viszont kiült az arcomra valamilyen megdöbbenéssel egybekötött kutakodó arckifejezés. Ennyire egyszerű lenne? Ez lenne a hibám? Az egész.. Nem.. kereskedés? Hogy.. hogy érti ezt? Mármint.. azok a.. szabályok.. az élet szabályai.. Vagy csak a kereskedés szabályai? Nyüszítésszerűen felnyögtem, és a hajamba túrtam. Minden, amit az életről gondolok.. Talán csak összekeverem a munkával? De hisz a munka az életem. Vagy az élet a munkám? Nem kereskedhetek érzésekkel? Miért? Csak boldogságot kér cserébe.. Hogy én boldog legyek. Ez.. Erről nem tudok függvényt készíteni! Ez nem szokásos vállalkozói vagy fogyasztói magatartás! Ilyen nincs.. Vagyis van.. Vagy ilyen egy ember, vagy másmilyen. Erről nincsenek szabályok, összefüggések, általános jellemzők.. Érzések. Boldogság. Ezekkel.. ezekkel nem kereskedünk? Hát akkor mit csinálunk? Én miért kereskedem velük? Nem értem. Mintha egy hazugság lenne a lényem. A világom.. A gondolataim, az érzéseim, az oly biztos alapok.. A fejemben felépített rendszer összeomlani készült.
- Én.. Én.. Nekem nincs. - dehogy nincs. Csak nem tudsz kereskedni vele. Ez a te nagy problémád, hogy ezt megpróbálod. Nem.. nem értem. Nem tudom. Én most nem szabad, hogy boldog legyek. Nem vagyok! Meghalt a barátom.. És ez a fiú mégis.. És még csak nem is vár érte cserébe semmit.
Lehajtottam a fejem. Ez zagyvaság. Nem hiszem el! Nem hihetem el!
Hirtelen ötlettől vezérelve öleltem át, fejem elrejtve a mellkasába, halk zokogásba kezdve. Mert éreztem valamit, pedig egyáltalán nem akartam semmit. Csöppnyi melegséget a sok fájdalom mellett. Ott volt, hisz valahol mélyen, a jeges tőrdöfések között dorombol a szívem. Létezik. Létezem. Még egy picit erősebben szorítottam magamhoz a fiút, amíg kiszipogtam magam, majd elengedtem őt, és felültem.
- Nem kereskedésből. Nem várok érte.. semmit. - motyogtam magam elé, szinte új megvilágításban látva az egész világot.

by **Rey** Vas. Jan. 25 2015, 21:59

Rey figyelt a lányra hogy miket mond, de kis időbe telt neki mire össze bírta rakni hogy mit is akart kihozni belőle. Nagyon megörült neki hogy a lány végre kicsit pozitívabban képes látni a világot, és ebben ő volt az aki segíteni tudott.
- Örülök hogy kicsit sikerült segítsek neked... Remélem most már kicsit vidámabb leszel.
Mondta mosolyogva, de még mindig teljesen zavarba volt az előbbi öleléstől és attól a furcsa érzéstől.
- Neked volt már olyan érzésed mintha hirtelen minden rózsaszínű lenne?
Tette fel a nem kicsit furcsa kérdést Rey, de remélte hogy ez nem csak valami rendszer hiba. És nem csak vele történik ilyen furcsaság. Nem is nagyon foglalkozott sokáig ezzel a dologgal próbált ő is továbblépni ezen, és visszatérni a lányhoz.
- Tudom nem illik ilyet kérdezni, de mi tudott ennyire felzaklatni? Nem muszáj rá válaszolnod természetesen.
Kisit belekezdett a kérdezgetésekbe mert egyelőre semmit nem tudott a lányról a nevén kívül.
- Amúgy te bekerültél kezdésben vagy te is kómába estél mint sok más játékos, velem együtt?
Kíváncsiskodott kicsit Rey, elvégre ösztönösen egyre többet szeretett volna megtudni a lányról és hogy ki ő vagy honnan jött és miden más egyéb tulajdonság. -Ha régóta játszik akkor biztosan magas szintű, de még egyelőre azt sem tudom hogy milyen a kasztja vagy hogy egyáltalán tényleg régi vagy csak annak tűnik-
Elmerült kicsit a gondolataiban, de ettől még maximálisan koncentrál hogy a lány mit is mond neki. Nem akarta megkérdezni hogy milyen kasz lehet Szo mivel az már tényleg udvariatlanság lett volna, inkább e kérdését elfojtotta és elfelejtette.

by **Szophie** Szomb. Feb. 07 2015, 16:43

Vidám ugyan nem leszek, ez nem egy olyan nap, nem egy olyan hónap.. Nem egy olyan élet. De talán néhány dolgot átértékelhetek. Hisz aki pénzben játszik biztos nem az Isten, ő elbújt egy kenyérben. De én nem is Istennel játszom. Régen elfordultam tőle. Mégis, mások nem tették ezt. Nem kereskedhetek érzelmekkel. Nem viselkedhetek mindig mindenkivel szemben így. El kell fogadnom, hogy nekik más az értékrendjük. Ők nem azt élték át, amit én. Nem hasonlíthatom mások döntéseit ahhoz, ami az én döntéseimet meghatározza.
- Az nem lehetek. - sóhajtottam fel. - De köszönöm a szándékot. - néztem a szemébe hálásan.
- Valamennyire.. az is boldoggá tesz, hogy megpróbálod. Így, idegenként akarsz nekem segíteni. - pillantottam a távolba, az ég felé. - Jó ember vagy. - jegyeztem meg csendesen.
- Rózsaszín.. - tettem kezem a szám elé, miközben elgondolkodtam a kifejezésen.
- Igen, volt. - bólintottam magabiztosan, ám búskomoran. - Mai napig nem tudom értelmezni az érzést. - és egyre távolabbinak tűnik. Az, amit én érzek.. És az, amit mások. Ezek teljesen eltérő dolgok. És nekem tekintettel kell ezekre lennem. Ez oké, de hogyan, amikor a saját buta kis dolgaimat sem tudom értelmezni? Nemhogy másokéit.. Ez a rózsaszín dolog is annyira bonyolult. És fogalmam sincs, hogyan jött, vagy hova tűnt, egyáltalán mivel lehet visszaszerezni. Bár ezt az érzést apró pillanatban fogom csak fel, értem meg, és érzem igazán, mégis, úgy emlékszem, napokig kísértett az emléke, ha egyszer felbukkant. Vajon másnál is így van ez? Ezek az apró kis lelki kisülések, melyek érzésekkel töltenek fel. És ezek valóban érzések? És.. vajon ettől vagyok ember? Más számára is ugyanilyen mindez, még ha nem is ugyanazt jelenti? Annyi, rengeteg kérdés.. Talán csak nem kellene ennyire belebonyolódnom. De mégis hogyan ugorhatnék át ilyen kérdések felett?
Kérdésére újra visszatértek a gond ráncai arcomra, miközben összehúztam magam.
- Elhagyott egy barátom. - suttogtam alig hallhatóan. - Meghalt. - nyöszörögtem, és látványosan újra a sírás kerülgetett.
- Bekerültem először. - bólintottam. - És sajnálom, hogy kicsesztek veled. - sóhajtottam. - Ha akármiben segítségedre lehetek, szólj nyugodtan. Ha valamit nem értesz, nem tudsz, ilyesmi.. Most megkérdezheted. És szívesen gyakorlok is veled. Akár közös küldetésre is mehetünk. - mosolyogtam rá sápatagon, de biztatóan. Érzelmeket kimutatva. Élni a negatív térben.~

by **Rey** Hétf. Feb. 09 2015, 21:38

- A lehetőség mindig adott csak élni kell vele, igaz ez sokszor nehezebb mint elzárkózni a külvilágtól.
Mondta Rey majd kicsit elpirult mikor hallotta Szophie szavait.
- Én jó ember? K-köszi. Hál égnek már kezdtem megijedni hogy rendszerhiba...
Nyugodott meg egy picit Rey majd amikor a lány kijelentette hogy meghalt a barátja kicsit meglepődött.
- É-Értem... Sajnálom... Nem kellet volna ezt kérdeznem...
Majd kicsit közelebb lépett és újfent immár saját kezdeményezéssel átölelte a lányt. Majd a fülébe súgta.
- Te egy szép lány vagy, muszáj lesz egyszer túllépned és újra mosolyogni, élvezni a létezés zamatát nehéz lesz, de nem lehetetlen és ez a lényeg.
Vörös szempárja ismét mélyen a lány hasonló vörös szemeit nézte, és egyenesen elbűvölte. Rey szeretett különc lenni, de most mégis azt érezte hogy jó ha valakire hasonlít, még ha elhanyagolhatóan is.
- Néhai édesanyám mindig azt mondta: Szomorú csak akkor lehet igazán valaki, ha meg sem próbálja senki felvidítani.
Majd kicsit hátralépett és lehuppant a hóba, és elkezdett valamit építeni. Nem lehet kivenni egy kis ideig hogy mi is lesz az, de a végén egy kiscica alakú hómacsek öltött alakot.
- Nem a legszebb, nem is túl jó, de utoljára a kishúgomnak építettem ilyent 7 évvel ezelőtt.
Kicsit visszagondolt arra az időszakra mikor még Akaeval együtt kint tudtak játszani a hóba és a kis család együtt tudott mulatni.
- Te szereted a havat Szophie?
Tett fel egy újabb kérdést az ifjú úr. Nem is igazán tudta miért kérdezte ezt meg a lánytól, hisz a jelenlegi szemszögből ez egy teljesen lényegtelen szempont volt.

by **Szophie** Szomb. Feb. 14 2015, 22:11

Akkor miért ne válasszam a könnyebb utat? Mégis miért kellene elfogadnom azt, hogy szenvedek? Miért kellene egy szép és mosolygós álarcot felvennem, egyáltalán miért kellene barátkoznom akárkivel? Csak mert ezt várják el tőlem? Én bizony egyszerűbben szeretném megúszni ezt az egészet. És ha ehhez az kell, hogy ne barátkozzak, akkor ezt kell tennem. Persze ez már azért is butaságnak számít, mert már megint barátkozom. Igen, ezekben a pillanatokban is ezt teszem. Megváltoztam azóta, amióta a játékba kerültem. Fontosabbá vált a kapcsolatom az emberekkel, még úgy is, hogy tudtam, ez mennyire fájdalmas dolog.
- Rendszerhiba? – kérdeztem vissza értetlenül. – Nem hinném, hogy az lenne. – mosolyogtam rá kedvesen, habár ez a mosoly még koránt sem volt mentes a fájdalomtól.
- Egyáltalán nem gond. – nyugtattam meg. És tényleg. Nem tudhatta. Egyébként pedig semmi takargatnivaló nincs benne. Azért vagyok szomorú, mert meghalt a legjobb barátom. Mondani akartam még valamit, de belém fojtotta a szót egy újabb öleléssel. Ez megint annyira kedves dolog volt tőle. Meg az egész, amit a fülembe súgott. Annyira megható.. A vállára hajtottam a fejem, és sírni kezdtem. Ki kellett adnom magamból egyszerűen képtelen voltam már visszatartani. És azon a vállon, ott, nem tűnt bűnnek a könny. Végül eltoltam magamtól.
- Neked.. az anyukád… ment fel? – néztem az ég felé. Azt mondta, néhai. Tehát meghalt volna? Akkor biztosan ő azt a módot követi, amivel engem próbál vigasztalni. Basszus, az pedig szakavatott szó. Ő tudja, mit is érezhetek, és úgy mondja mindezt.
- Annyira kedves vagy. – néztem a hómacskára, amint az elkészült. – Köszönöm. – suttogtam elmélyülten, és tényleg, csodálatosan kedvesnek tartottam. Mindenért, amit tett. Én képtelen lennék ilyesmire, távol állnak tőlem ezek. Viszont értékelni tudtam a jó embert, aki benne él. Főleg így, hogy ennyire rongyon vagyok lelkileg. Valahogy ezek a gesztusok a szívemig hatoltak. Talán tényleg csak a pillanatnyi érzékenység szólt belőlem, hisz alapvetően teljesen máshogy venném az egészet.
- Igen, szeretem. – vettem mély levegőt. – De közben mégsem. Egészen gyűlölöm. – folytattam aztán elkomorodva. – Egyszerre a kettő.. Szerinted létezik ilyen?

by **Rey** Csüt. Feb. 19 2015, 16:32

Szophie szerint nem volt rendszerhiba az az érzés, ettől azért Rey kicsit megnyugodott. Majd az ölelést követően a lány rákérdezett hogy Reyék anyukája meghalt e.
- Igen, 13 éves voltam mikor meghalt. Én viszonylag könnyen kihevertem, de a kishúgomat még néha esténként halom hogy felkiabál. Mármint persze nem mostanában, mert hát a játékban bent sincs... Pedig biztos nagyon élvezné, hisz már kis korában úgy bánt a lándzsával mint egy profi.
Mesélte el Rey hogy mi is történt.
- Bocsánat kicsit elkalandoztam.
Majd a lány azt mondta Reynek hogy kedves.
- Én? Kedves? Nem hiszem. Ha kedves lennék többet foglalkoztam volna a kinti világban Akaeval.
A kis önkritizálás után a felette kérdésre Szophie válaszolt is.
- Miért ne lehetne? A sár egyszerre csúszik és ragad... ha át akarsz ugrani egy sáros patakot elcsúszol rajta, de mikor megpróbálsz kimászni belőle a csizmád ottmarad. Tehát semmi akadálya hogy egy dolgot egyszerre kedvelj és utálj is. A hó hideg és zord mint egy démon, mégis gyönyörű akár egy csillagos éjszaka. Bőven van mind két okra indok.
Fejtette ki válaszát majd ő is rápillantott a hócicára. Vörösen ragyogó szemei szépen lassan újra Szopheit vették célba.
- Fura... a való életben ilyesmit soha, senkivel nem mertem volna megcsinálni.... mármint egyszer már volt barátnőm, de az ő megölelése is általában nagyon zavarba hozott.... és most mégsem.... nem értem...
Gondolta... Azt hitte hogy gondolja, de a szokás hatalma elég erős volt hogy kimondassa vele a szavakat.
Annyira belefelejtkezett általa gondolatnak hitt szövegébe hogy fel sem tűnt neki hogy ez közel sem csak egy kósza gondolat volt.

by **Szophie** Pént. Feb. 20 2015, 23:52

Kiheverte? Létezik ilyen egyáltalán? Hiszen meghalt. Az anyja otthagyta őt a földön olyan kicsi korában. Habár ő nem maradt egyedül. Persze nekem is ott volt még a bátyám.. Nem, az mégsem ugyanaz. Akármennyien is maradtak volna velem, a szüleim, a legfontosabbak elhagytak, ahogy most Zu is. Ezzel nem lehet mit kezdeni. Csak védekezni lehet ellenük azzal, ha bezárkózol.
Elmosolyodtam haloványan és szürkén. Nagyon közel állhat a kishúgához. És valahol rettenetesen féltékeny vagyok rá, hogy neki sikerült leküzdenie az édesanyja halálát. Pedig tudom, hogy nem egyszerű. Persze az ő esete más, mint az enyém, és voltaképp nincs két egyforma halál, ahogy két egyforma ember sem, és két egyforma reakció sem. Csak talán hasonló. De esetünkben még ez sem állt fenn.
- Nagyon szeretted őt, úgy érzem. Gondolom nagyon hiányzik is. Tényleg nagyon kedves vagy. Ezek miatt. Meg ahogy hozzám, egy majdnem idegenhez hozzáállsz. Az életfelfogásod maga is nagyon csodálatraméltó. - folytattam, nem tágítva véleményem mellől, hiába próbálta tagadni. Fogadja csak el szépen, hogy ez így van.
- A húgodnak is biztosan hiányzol. És biztos szurkol, hogy erős legyél, és túléld, hogy viszontláthasson. - tettem még hozzá, elmerengve. Vajon az én bátyám is szurkol? Vajon lediplomázott? Vezeti a vállalkozásokat? És ha igen, hogy? Rájött már a titkaimra? Mi a véleménye rólam? Szeretné még, hogy hazajöjjek?
Igazság szerint nekem is nagyon hiányzik, ezt be kell valljam. Tényleg, rettenetesen. A valóságban ő volt az egyetlen, akitől egyszerűen nem voltam képes elszakadni. Már csak vékony szálak kötöttek hozzá, de attól még voltak.
- Igen, igazad van. Pontosan, egyszerre kedvelem és utálom. - állapítottam meg. - Hogy mennyi mindennel vagyok így.. - sóhajtottam. Az érzések is ilyenek. Utálom őket. De már kedvelem is. Összetett dolog ez, azt hiszem. Ide-oda billen a mérleg.
Szám o-t formált, úgy néztem viszont a fiúra, miközben azokat a szavakat ejtette ki.
- Milyen.. értelemben.. mondod mindezt? Mit érzel, amikor megölelsz? - kérdeztem, csöppnyit elpirulva. Talán régóta ez volt az első szín, mely az arcomra kúszott a hulla sápadtság mellé.

by **Rey** Kedd Feb. 24 2015, 16:26

- Igen nagyon szeretem, de mielőtt beléptem ide egy másik játékban volt egy kis incidens... amiért... hát picit megdorgáltam és lehet hogy azt hiszi hogy még haragszom rám. Lényegében csak az adott pillanat voltam picit mérges, de így utólag belegondolva tényleg lényegtelen dolog volt.
Mondta Rey majd kis hallgatás követte szavait, hogy végig bírja hallgatni amit a lány mond neki. Azt kérdezte mit érez Rey mikor megöleli.
- M-Mit érzek? Sok mindent... melegséget, nyugodtságot, bátorságot, érzem ahogyan küzdesz saját magaddal, de mégis legbelül ott lapul benned is a boldogság. Azt érzem mikor megölellek hogy ennek a boldogságnak egy piciny töredékét szereztem meg magamnak. Tudom ez kicsit önző meg miden... Amikor megöleltelek éreztem hogy van remény, van miért küzdeni, vannak még olyan személyek akik megérdemlik a törődést, és vannak akik igénylik. Érzem hogy vannak eben a világban olyanok akikért érdemes erősebbé válni hogy megvédhessem őket.
Rey a végére szinte rák vörös volt, de egy kis szünet után folytatta.... Nem bírta abba hagyni.
- Ennek a sok érzelemnek a kavalkádját érzem... és ez egyszerre jó és rossz is. Olyan mint egy nagy kard... erős, de lassú. Nehéz kiválogatni azokat az érzéseket amikkel megéri foglalkozni és élvezni azokat. Olyan érzésem volt mikor megöleltelek mintha hirtelen én lettem volna Kayaba Akihiko ... mintha a kardommal bárkit megvédhettem volna, legyőzhettem volna az összes szintfőnököt.
Mondta el a tényleges érzéseit Rey. Majd ismét csönd követte szavait. A havazásban a nap lassan már nyugovóra tért, és a horizont narancsos fénye beragyogta az egész mezőt. A hó csillogott, és a nagy fehér mezőn csak két ifjú játékos beszélgetett.

by **Szophie** Hétf. Márc. 02 2015, 20:51

- Nem hiszem, hogy ilyesmi lenne. Én sosem vettem igazán komolyan a bátyám dorgálásait. Ha mégis, akkor is csak rövid időre, hogy durcáskodjak egy picit, de aztán hamar el is felejtettem. - magyaráztam. Na igen, mondjuk nálunk kettőnk közül mindig én voltam a vezető személyiség. Mármint Vincent sokkal meghúzódóbb volt, más álmokkal, más értékrenddel. Ő az a tipikus kis csendes jó tanuló fiú volt, habár velem mindig kötekedett és veszekedett. De azt hiszem, az természetes, ha a húgával máshogy bánik. És csak remélni tudom, hogy ez a visszahúzódó kis szürke egér el tudja valamennyire irányítani a vállalkozást, és nem vagyunk most fedél nélkül odahaza.. Na jó, anélkül biztosan nem vagyunk, annyi pénzünk van, vagyis egész életünkre elegendő, hogy gazdagon éljünk, de.. De a vállalkozás.. Az nekem kell. Persze biztos vagyok benne, hogy elcseszett valamit. Máshogy nem is lehetne. De reménykedem benne, hogy teljesen nem tette azért tönkre. Meg azt is remélem, hogy nem hagyta ezért abba az orvosi egyetemet, és azért lediplomázott... Meg egy barátnő is jó lenne neki. Igen, most már ideje lenne, hogy ilyesmivel is foglalkozzon, ne csak otthon gubbasszon csendesen a könyvei fölött. Vagy épp.. fölöttem. Ehh, belegondolni sem merek, hogy lehet, egész idejét velem tölti. Nem, tudja, hogy az nem tetszene nekem..
Fogalmam sem volt róla, hogyan is kellene reagálnom a fiú szavaira. Valahol egészen zavarba jöttem. Valahol azt éreztem, most tényleg nagyon meg akarom ölelni, magamhoz szorítani, végigsimítani az arcán. De ott volt a különös érzés, hogy annyira mégsem. Mármint.. A szavai rettenetesen aranyosak voltak, és imádtam mindegyiket. De.. mégsem Makotom. És nem is Zum. Annyira régóta még nem ismertem, annyira nem volt szoros a kapcsolatunk. És ez az egész elszomorított. Csendesen, válaszok és reakciók nélkül ücsörögtem, nézegetve a hónyuszit. Annyi dolog kavargott bennem.. Annyi ellentétes dolog. Keszekusza érzelmek. Utáltam ezt. Zsongott a fejem tőle. Teljesen össze voltam zavarodva.

by **Rey** Kedd Márc. 17 2015, 17:19

Rey szépen végighallgatta a lány szavait, de látta rajta hogy egy picit össze van zavarodva, és ettől csak még kíváncsibb lett.
- Talán valami baj van? Feszültnek tűnsz.
Kérdezett rá a fiú, de nem várt lényegében választ hisz biztos volt benne hogy valamiért aggódik Szo. Nem nagyon tudott hirtelen a nagy csönddel semmit kezdeni, de eszébe jutott hogy ahelyett hogy itt ácsorognak a havazásban akár el is mehetnének meginni egy kávét vagy valamit.
- Eljössz velem a kezdetek városába inni valamit? Pontosban meghívhatlak?
Kérdezett rá Rey, majd előhívta a konzolját és a térképet hívta le, majd egy pontra bökve megszólalt.
- Itt nagyon finom kávét meg kakaót tudnak csinálni ha gondolod akkor oda is elmehetünk, vagy neked van valami kedvenc helyed?
Érdeklődött Rey majd felnézett az égre észlelve hogy abbamaradt a havazás. A térképet lassan eltüntette majd kotorászni kezdett az inventoryában és megnézte mit hozott el magával, de a lényeges cuccai nála voltak. Kicsit körülnézett hátha érkezett más játékos erre, de a mező még mindig csak kettőjüké volt. Ez így is volt jó, legalábbis a fiú szemszögéből ez volt a lehető legjobb hisz nem nagyon szerette ha sok ember van a közelében, de ez általános dolog volt a családjukban.
-Remélem bele egyezik a meghívásba- Gondolta magában a fiú és kicsit bele is pirult a nagy gondolkodásba. Majd jött az ötlete hogy mi lenne ha picit meglepné Szot.
- Ezt figyu.
Mutatott a szemére ami szépen lassan kifehéredett, valamint kék latin írás futott végig a testén.
- Már ismerlek annyira hogy megmutassam a képességemet, elég haszon segítőképesség. Megnöveli a pajzsodat és 2 körönként újra aktiválhatom, de persze van hátulütője is, ami egyelőre lényegtelen.
Majd szépen lassan vissza húzódik az írás és szeme is fekete lesz.

by **Szophie** Hétf. Márc. 23 2015, 14:45

Bólintottam. Persze, hogy baj van. Azért vagyok itt, mert baj van. Az egész életem egy nagy baj. Persze azzal, hogy hozzátette, feszültnek tűnök, rávilágított, hogy nem ilyen értelemben kérdezett rá a problémára. De akkor is ez a válasz. Akármit csinálok, csak baj van. Ha nem teszek semmit, akkor is! Meg sem kell szólalnom hozzá.. Tényleg nem tudom, miért van ez, miért ez a sok gond, és miért mindig csak engem talál meg. Hát ezt érdemlem én? Mit tettem, hogy annak ez az ára? Na jó, ez inkább meg sem kérdeztem, tudok nagyon jól sok dolgot, amit megtettem azért, hogy ide jussak. És akkor még az őseim bűnéről nem is beszéltem. Minden angol nemesnek az a sorsa, hogy bűnhődjék, eredendően. De nekünk ebből kell építkeznünk! Ezt kell előnyünkre fordítani a játékban.. De akkor is annyira fáj.
- Nagyon szívesen elmennék. - néztem rá halvány mosollyal. - De nem akarlak kihasználni.. - tettem még hozzá. Akármikor megtenném pedig egy másik helyzetben. Mármint, egy férfinak az a dolga, hogy fizessen. Egy nőnek pedig az, hogy élvezze, ha kiszolgálják. De nekem van egy csomó pénzem.. De neki.. Neki vajon van?
- Egy kakaó jól esne. - sóhajtottam. - Tetszik az a hely is.. Jó lesz.
A következő pillanatban viszont elképedten meredtem rá, ahogy betűk futottak végig a testén, méghozzá kékkel. Gyönyörű volt. Elkezdtem olvasgatni, megpróbálva szavakat kivenni belőle. Jó, lehet, hogy illetlenség ez, de engem érdekelt, mi van ráírva.. A ruha viszont megzavart az olvasásban. Na jó, azért nem kérem meg, hogy vetkőzzön le nekem, csak hogy kivegyem a szöveget.. Amit nem is biztos, hogy megértek, vagy le tudok fordítani, később sem talán. És az sem biztos, hogy értelmes. Bár annak semmi értelme nem lenne, ha nem lenne az.
- Nagyon szép! - nyugtáztam dicsérettel a dolgot. - Nekem az egyik képességem, hogy a petemet emberré tudom változtatni. Hasznos, de fele ennyire sem jó.. Egy másik pedig, hogy tudok beszélni a mobokkal. - osztottam meg én is valamit vele, ha már ő is ilyen rendes volt, habár ezek egyáltalán nem voltak lényeges információk, talán csak annyi, hogy a kasztomat kitalálhatja ebből. Na meg persze azt, hogy most mivel nincs velem a petem, gyengébb vagyok. Ha így nézzük, mégis értékes információ.. De nem félek. Már semmi sem izgat igazán.. Élek-e vagy halok.. És ő jó társaság. Nem lehet gond.

by Ajánlott tartalom