[Küldetés] A Pók Kazamata Kitisztítása

Jól ment... Minden klappolt, egyszerűen túl szép volt, hogy igaz legyen, de feszültségem okán így is morogtam eleget azon, hogy Ayani Captain Obvioust játszott, lévén azt biza én is láttam, hogy az életéből nem vesztett semmit Na meg azon is, hogy a csapat másik új tagja szinte csak a levegőt csapkodta. Halvány lila gőzöm sincs, Anat honnan kaparta elő, de nem volt túl meggyőző a teljesítménye, és az sem lepett volna meg, ha csak a csinos pofija miatt protezsálja ennyire a srác :/ Legalább a feladatát teljesítette, és ami azt illeti, a potroh elpusztulásánál bekövetkező fázisváltás nyilvánvaló volt. Hirtelen sokkal szabadabb lett a mozgása, de hál' istennek Anatnak volt annyi lélekjelenléte, hogy elkerülte a Némber szúrását. Már sárgában volt az élete... meg tudjuk csinálni! A kicsikkel már nem kellett számolni, és a Királynő sem sebezhetett túl nagyot, ha nem mart bele Kota életébe.
De valami nem stimmelt, és ahogy ez a gondolat a fejembe férkőzött, ahogy nyertem egy kis önbizalmat, hirtelen... minden összeomlott. Beigazolódott a félelmem, és viszontláttam azt a minibosst, aki kis híján lesöpört minket legutóbb. Megvadult. Halványan eljutottak a tudatomba Kota szavai, miszerint mérgez, de már sokkal inkább láttam lelki szemeim előtt a pixelekre zúzódó fiú látványát. A végső fázis, a berserker-mód lépett életbe.
- Három fázisa van a nyomorultnak... - motyogtam idegesen, arcom pedig falfehérré vált, ahogy a kardforgató... a lelki támaszom élete egy pillanat alatt sárgába csúszott, majd néhány másodperccel később már Hokushinre vetette rá magát a Némber, és az ő életét is alaposan leapasztotta. Összeszorítottam a fogaimat, teljes erőmmel rámarkoltam az íjamra, tekintetem pedig elhomályosodott a meginduló könnyektől. Azonban ekkor váratlanul a Pókkirálynőt izzó fény borította be. Megrezzentem, tekintetem pedig az életcsíkjára tévedt. Már piros sem volt rajta. A hatalmas szörnyeteg apró szilánkokra esett szét, remegő lábaim viszont nem bírták. Összeestem, íjam csattant a földön, és levegőért kapkodva lihegtem. Remegett minden porcikám, de... de végeztünk vele. Hoku megölte, és mikor felpillantottam, már csak néhány Óriáspók maradt. Lassacskán visszaszivárgott üres tekintetembe az élet és újra elárasztották fejemet a gondolatok. Méreg. Kota meg van mérgezve, Hoku is. Fogalmunk sincs, mennyit fog még sebezni rajtuk, és egyikük sem állt fényesen életből.
- Aya... AYANI! Adj nekik életpontot! Kotának legalább tízet!! Siess!! - üvöltöttem szinte önkívületi állapotban, miközben feltápászkodtam, és újra célra emeltem az íjamat. Öt. Öt darab Óriáspók van már csak, és vége az egésznek.
- Fedezzük, lányok!! - kiáltottam Rin és Vio felé, majd felajzottam az íjam, és lőttem. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Nyilaim nyomán pedig három Óriáspók szakadt fénytöredékekre.