[Küldetés]Rég elfeledett kazamata

Kanami Minagawa sosem volt az a személy aki sokat üldögélt volna a fenekén, állandóan úton volt, még akkor is amikor nem. Így esett meg a maga szegény módján, hogy a Kezdetek Városa unalmas lett neki, így kóborolni kezdett a szinten, már csak azért, mert pár régi helyét még nem járta be.
Pár évvel ezelőtt azon ügyködött a maga módján, hogy hogyan lehetne feldobni az első szint szélén fekvő falucskát és arra jutott, hogy erre az eszköz lehetne egy parti vagy egy fesztivál, ha van más bevállalós személy is, aki vele fellépne.
Lassan az erdőn át közeledett a falu felé, amikor pár mob megtámadta, kis költői túlzással élve egy egyszerű suhintással vissza küldte őket a pixeles túlvilágra.
Nem igazán vélte különösnek, még csak megterhelőnek sem, így nem is foglalkozott az aprólékokkal.
-szürke farkasok, és még csak meg sem tudják az embert harapni normálisan, milyen kár- Amikor aztán Kanami a faluba ért érdeklődni kezdett, hogy lenne-e olyan hely ahol tudna valami bulit csapni és ami fontosabb, hogyan kéne elvinni a hírt a Városba.
Erre természetesen a legjobb hely mindig a kocsma vagy fogadó volt. Bement a helyre és egyenesen a pulthoz ment, ahova keresztbe tett lábbal üldögélt, amíg nem rendelhetett magának egy italt és csevegni nem kezdett a pultos sráccal.

Kissé szomorú lett amikor "nem tudunk segíteni" választ kapott, de megtudta, hogy a falunak segítségre lenne szüksége pár dologban. Így a kedvenc különcködő hősnőnk(leginkább csak Kanami tartotta magát annak, másoknak teljesen más volt a véleménye) úgy döntött ott marad.

Este aztán amikor a szállásra igyekezett vette észre, hogy gáz van a falu határán. Oda slattyogott a maga kemény és megvető tekintetével, majd csípőre tett kézzel nézett végig a farkas-hegyeken.
-Szóval ez lenne az amiben segíteni kéne a falunak, mi öreg?-fordult a mellette álló NPC bácsika felé, aki egy kis mosollyal és biccentéssel felelt.

-Hát jól van akkor ideje szétcsapni a bestiák között!- mondta Kanami ujjait ropogtatva és úgy döntött, hogy legfőbbképpen saját esélyeinek javítása érdekében, de részt vesz ebben a balhéban.
-Szóóóval ki az aki velem jönne egy jó kis Farkas püfölésre?

Nem is olyan régen még egy hétköznapi férfi voltam mindennapi gondokkal például a lakásom egy patkánytanya, a munkahelyem nem sokkal jobb meg ilyesmi. Aztán kaptam a sorstól egy lehetőség melynek hála megváltozhatott az életem. Cserébe csak annyit kellett tennem, hogy bemenjek egy olyan játékba, amibe jó eséllyel nem fogok visszatérni. Nagy szerencsém volt, mert eredetileg mást egy sokkal rátermettebb, értelmesebb valakit akartak küldeni erre a feladatra ám véletlenül összetévesztettek minket. Amint megláttam az előlegként szánt összeget szinte a mennyei kaszinóban éreztem magamat és hallani véltem amint egy angyal azt súgja a fülembe Jackpot. Természetesen igent mondtam és mielőtt rájöttek volna a tévedésükre beléptem a Sword Art Online világába.
   Egy olyan karaktert alkottam magamnak, ami szöges ellentéte való a valós személyiségemnek. Egy rendkívül bátor, becsületes, és önfeláldozó lovagot készítettem mely a gyengék és a nők védelmezője. Az első összecsapásom nem volt éppen zökkenő mentes, de sikerült arra rádöbbentenie, hogy már nem Kan-voltam hanem K1. Azért ezt a nevet választottam, mert egy filmben halottam és szerintem is nagyon titokzatosan hangzik. Természetesen nem feledkeztem meg arról, ami a feladatom, ami nem volt más mint megtalálni és lehetőségeim szerint megvédeni egy bizonyos személyt. Ez a valaki egy lány volt méghozzá egy nagyon gazdag férfi lánya. Mivel a torony nagyon nagy volt és rengeteg ember tartózkodott egyszerre így olyan volt ez, mint tűt keresni egy szénakazalban, amit egy hatalmas útvesztőben dugtak el. Nem mehettem oda mindenkihez megkérdezvén halott-e valamit róla. Sajnos voltak ebben a világban nagyon rossz emberek is, akiknek nem akartam felkelteni az érdeklődését, mert a végén még elrabolták volna őt váltságdíj fejében.
   Ezért hát elindultam, valamerre míg végül egy kis falucskába érkeztem. Nagy szerencsém volt ugyanis az út során alig támadtak meg fenevada, nem mintha féltem volna tőlük. Nem sokkal később egy csomó farkas vette körül a falut megakadályozván minden nemű ki és belépést. A faluban élő NJK nagyon rémültnek tűntek mintha attól tartanának, hogy bármikor rájuk támadhatnának ezek a bestiák. Régebben játszottam szerepjátékkal a számítógépen és ott általában nem mehettek be védett helyekre a mobok. Ráadásul semmi sem történt véletlenül mindennek megvolt a maga oka akár egy krimiben. Más játékosok példáját követve elkezdtem kérdéseket föltenni az NJK-nak akiktől megtudtam, hogy az első főellenség barlangjából jött az a sok farkas. Nem sok kedvem volt belebonyolódni, mert egyel-kettővel még el tudtam bánni azonban itt falkákról volt szó. Úgy döntöttem keresek egy biztonságos módot, hogy távozhassak onnan majd meghallottam azt a lányt amint megkérdezte ki tart vele farkasokat pusztítani. A szavaiból azt vettem ki, hogy ő elsősorban a falusiakon akar segíteni ráadásul úgy láttam nem lökdösték egymást a jelentkezők. Normál esetben lapultam volna, mint nyúl a bokorban ám az új énem ezt nem engedte, hogy egy nő egyedül menjen a veszélybe. A felszerelésem miatt bizonyára rögtön észrevették, hogy kezdő vagyok, de ez akkor nem zavart.
-Én csatlakozom hozzád. Végezünk a szörnyekkel egyszer s mindenkorra.
Láttam ott egy lányt aki elég ijedtnek tűnt és kicsit reméltem, hogy egy valódi lovagnak hisz majd.

Csak erre jártam pár nappal ezelőtt talán 2-3 nap volt ez az idő és valahogy itt ragadtam a faluban. Egyszerűen erre felé volt dolgom, ami nem titok, egy vörös játékos üldöztem. Sajnos nem kaptam el, pedig menyire szerettem volna pixelekre taposni vagy ép börtönbe juttatni. Az alak meg keserítette néhány kezdő játékos életét, noha nem ölte meg egyiküket sem. Még is terrorban tartotta őket és meg gátolta őket tárgyak és xp szerzésében. Talán csak azért nem halt meg senki, mert elég ügyesek voltak alacsony szintjük ellenére. Mindegy, ezután mi lesz velük az ő dolgok. Feladatom, amire felbéreltek végeztem és ez utal ingyen volt a szolgáltatás.
A kis fogadó nagyon vendég csalogató volt itt is ragadtam egy kicsit. Természetesen ettem és ittam, de főleg ittam. Nyaaahhh néha azért jól esik a régi szokások fel elevenítése. A folytonos züllés és kocsmai verekedések, de szép is és jó is volt akkoriban. Persze azt hittem nekem már csak ez maradt, de ezen változtatott néhány személy legfőképp a nővérem Chakna. Fogadó egy sötét szegletében játszottam vagy is macskáztam egy nagy pohár bor mellett. Mr. Meowski egy fekete plüss, akinek lábait mozgatva imitáltam egy igazi macska mozgását, sőt még nyávogtam is helyette!
Szólni nem mertek, érkezésemkor lilára vertem néhány szempár elég volt, hogy egymagamban azt csináljak sarokban, amit akarok. Na, igen nem nézek ki túl veszedelmesen talán, de ez a cica nagyot tud karmolni.
-NYaaahh nem mondod Meowski tényleg? Akkor három is volt oda kint a házak közt? Csak nem azt csinálták?
Merre is van a bolondok háza? Nesze nekem egy plüssel társalgok kész őrület!
Fülem játékom közben hegyezem és igen csak laposan fekszem az asztalon, várom, elmúljon a másnaposság. Már nem sok volt a vissza számlálásból és újra biztosan mozoghatok hányinger és rohangáló rókáktól mentesen. Ám ekkor valaki, aki igen csak pániktól nagy igyekezetében meg lökte az asztalom. Hirtelen a földön landoltam vagy is landoltunk.
- Nyaaaahhhh
Nyögők fel hangosan és biztos Meowski is így érez és nyögdécsel. Most jön a cica hiszti plüsst markolászva hentergek, jobbra majd balra gurulok kicsit hangosan nyöszörögve, sikoltozva néha padlót kalapálva. Igen a borom is ki borult és Meowski is meg ütötte magát. Hirtelen felpattantam és nagydarab alakhoz sétáltam. Npc vagy sem nem érdekelt, fél szemmel felnéztem és fel nyújtottam a plüssöm.
- Tessék bocsánatot kérni tőle és egy másik bort fizetni nekem.
Ugyan hallottam valami farkasokról karattyolnak, de kit érdekel nagy sérelem ért engem és kicsi társam! Az alak nem figyelt és még bunkózott is én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni. Nem tudom, milyen lehet az arcom most, de az alakot még ez sem izgatta.
- Elég legyen most... most...
Cicusom a helyére került inventorimba vissza és kezemben pedig már ott is volt fegyverem. Meg lendítve kapót, egyet az alak, aki egészen az ajtóig tántorodott, vagy repült nekem aztán mindegy részletkérdés.
- Legközelebb lágy figyelmesebb egy cicával, mert tudunk ám mi karmolni is!
Az alak már ki is röppent az ajtón, jártasságomnak hála közeli házfal tövében landolt. Immár kint állva vettem csak észre mekkora a sürgés forgás minden npc és ha akadt játékos, nos, kissé ideges és fél mindenki. A falu széle felé haladva már látom is ketten kitöréssel próbálkoznak. A lány még buzdít is másokat, hogy rendet vágjanak a farkincák közt. Hála az égnek farkas mobok és nem kutyák, minden macska istenének, ha van, ilyen később elrebegek egy imát. Most úgy látszik, szorul a hurok és valahol Ilfangnál van a baj, lehet nem ártana kideríteni ki vagy mi kavarja itt a dolgokat. Pillanatra miközben a társaság felé közeledem meg kell állnom. Szerencsére még elválaszt minket néhány háznyi távolság. Most látom csak egy jk a földön kuporog kicsit meg is sajnálom. Most azzal foglalkozok, ne ásítsak egy nagy színes szivárványost. Végre még pont időben a számláló vagy mi lejárt és eltűnt a jelzés. Immár tiszta mozgással álltam meg a földön kuporgó lány előtt. Fekete ruházatom a köpeny alatt látszik, valami vért szerűség van rajtam. Hentes pedig a vállamon pihent ki elég méretes pallos volt és ebből fakadóan talán nem ép bizalomgerjesztő. Maszkos arccal a lányra pillantottam a fegyverem hegyével előre a talajban landolt, fém csikordult a köveken. Majd leguggoltam az ismeretlen elé. Akiről biztosan tudtam nem lehet vörös játékos, de egy bizony valahol van a közelben mert Hentes halványan világítani kezdett.
- Héé héé védet terület, ide nem jöhetnek csak úgy be felesleges aggódnod.
Falkára pillantottam egy szem látszó kék szememmel majd vissza az idegenre.
- Még is be jönnének, még mindig tudod használni teleport kristályod. Nyaaahhh meg egyébként is az a kettő itt van. Szerintem téged is megvéd Mr. Meowski ha szereted a cicákat.
Felállok, és ki nyújtom, a kezem fel segítsem az idegent. Elfogadja, segítek neki felállni.
- Egyébként csapatban több esélyed van, mint itt kuporogva egyedül.
Utalok ezzel nem magamra természetesen, hanem a másik kettőre. Bár ha engem tekint csapatnak nem áll mesze az igazságtól. Mi ketten vagyon én és a cica vagy is cica és cica. Közel érve majd meg állva a két idegen mellett szemügyre veszem közelebbről is a bolha fészkeket. Vannak jó sokan, vajon farkas bunda nyúzható? Eshet ilyen item? Nem volna rossz néhány a szobám padlójára.
- Hoy hoy hát ezek jó sokan vannak! Kezdenek egyre jobban idegesíteni a vinnyogásukkal.

Azon tűnődtem vajon, hogyan tudnánk a legkönnyebben kitörni ebből a gyűrűből ugyanis nagyon sok farkas állt a falu között. A legegyszerűbb az lett volna, hogy együttes erővel elintézzük őket, de nem tudhattam, hogy többiek hányas szinten vannak. Ez viszont túlontúl rizikósnak tűnt, mert elég egyetlen hiba és mindannyian millónyi fényponttá robbanunk szét. Volt egy másik elképzelésem miszerint lóra pattanunk és vígan kilovagolunk, a farkasok pedig félreugrálnak az útból vagy simán eltapossuk őket. A gond csak az volt, hogy nem tudtam lovagolni ráadásul fogalmam sem volt honnan szerezhetnénk hátasokat. Arról nem is beszélve, hogy megtámadhatnák, a lovakat azok felborulnak mi meg a földön fetrengnénk. Másik elgondolásom szerint szükség lenne néhány griffre így nemes egyszerűséggel elrepülhettünk volna az ordasok feje fölött. Tisztában voltam vele, hogy griffet még nehezebb szerezni, mint lovat ráadásul nagy eséllyel ritka állatnak minősül. Ez engem, egy cseppet sem zavart és csak úgy szárnyalt tovább a fantáziám. Már láttam magamat amint ott ülök egy hatalmas vérvörös sárkány hátán és semmit sem kell csinálnom, mert az a gyönyörűség egy falásra bekapja az összes szörnyet. Amelyikük meg megmenekül halálos harapással elől azokra a tüzes leheletét zúdítja rá. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy beleér a bilibe a keze és felébred, velem ez meg is történt mármint csak a fele.
   Észre sem vettem a nagy álmodozás közepette, hogy egy kisebb tömeg gyűlt körénk, bizonyára ezért mert hallották ki akarunk menni rendet tenni. Alig értettem valamit ugyanis mindenki a másik szavába vágott, de mintha egy korábbi invázióról beszéltek volna és valamilyen koboldokról. Annyit sikerült ebből leszűrnöm, hogy ez nem egy rendkívüli esemény és volt már ehhez hasonló. Először fel sem tűnt az a lény csak mikor már pár lépésnyire előttem állt. Néztem magam elé ostobán, hogy milyen közelinek tűnik ez a farkas. Vagy fél pillanattal később kapcsoltam, hogy ez nem érzéki csalódás.
~Hogy juthattak be?~ kérdeztem magamtól.
Kissé remegő kézzel gyorsan megnyitottam a tárgy menüt és magamhoz vettem a kardot illetve a pajzsomat. Ez idő alatt ő nyugodtan vagy háromszor rám vethette volna magát mégsem tette, ráadásul egyetlen társát sem láttam. Úgy tűnt csak ez az egynek sikerült bejutnia a védett zónába, talán azért mert ő különleges. Annyira értelmes volt a tekintette, hogy egy pillanatig eljátszottam a gondolattal lehet ő a követük. Normál esetben ez elképzelhetetlen lett volna, azonban egy játékban minden lehetséges. Ahogyan figyeltem kissé késve, de leesett, hogy egy szelídített vad, aki a mellette lévő állatidomárhoz tartozott. Mindenféle hezitálás nélkül elindultak kifelé én pedig kissé rémült hangon felkiáltottam.
- Várj túl sokan vannak!
Egy szívdobbanásig tanakodtam majd elindultam, hogy segítsek, neki m megtorpantam amint megláttam mit művelnek ezek odakint. Hihetetlenül gyors mozgásukból csak annyit érzékeltem, hogy a farkas horda egyik pillanatról a másikra pixel felhő borított el mindent. Ránk se hederítve elindultak az erdő felé. Egy darabig csak bámultam magam elé és próbáltam feldolgozni a látottakat. Tisztában voltam, hogy egy játékban bármi lehet, de egészen más a saját két szememmel végignézni.
- Csodálatos .- mondtam szinte sóhajtva. – Hát akkor együnk. – itt már kissé remegett a hangom ezért igyekeztem megacélozni magam majd a páros után eredtem.

/Élet: 4
Fegyverkezelés: 1+2
Erő: 1+2
Kitartás: 2
Gyorsaság: 1+1
Speciális képesség: 1

Rövid Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Pajzs (felszerelt, +2 páncél)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

1hazatérő kristály
1kis potion/

Kanami nem lepődött meg azon, hogy nem voltak tolongó tömegek a hívására, de azért pár különös alakot felfedezett. Az egyik lány a földön kuporgott, de szerencsére valaki felkeltette a figyelmét, volt még egy elég különleges személy, igazából kissé túlzásnak érezte a megjelenését, a macskásságát, majd arrébb pillantva látott meg egy férfit, akinek a megjelenése alapján lovagra tippelt volna Kanami.
-engem az jobban zavar, hogy mennyit tudok elkapni belőlük- felelte a fura karakternek--engem Kanaminak hívnak és téged?

Amikor aztán úgy döntött, hogy ideje elindítani a bulit, egy hatalmas farkast látott meg hátul, bár sejtette nem a kintiekhez tartozik két okból:
Egy fehér volt és jóval nagyobb a kintieknél
Kettő ha mob lenne és bejutott volna, már hátul cincálná az NPCket.

Kissé habozva pillantott a másik játékosra, aki csak szimplán elment mellette, és ki ment a farkasok közé. Valahonnan ismerősnek tűnt az arc ami látott, de nem tudta honnan. Nem tátott szájjal, de meglepődve nézte ami kint történik, és úgy gondolta, hogy csatlakoznia kéne hozzá
-Héé héé várj már! Gyertek menjünk vele!- szólt hátra a többieknek, majd ahogy csak bírt a lány és farkasa után indult, de nem tudta őket utól érni.

Reménykedett benne, hogy nem egyedül indult a "falu hőse" után, egyben valahol azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hova tartanak. Hamar elért egy fura helyhez, ami ismerős volt. Az első szint kazamatája és annak förtelmes bejárata.

Csak kint álltam a peremén, a falu szélén ahol még egy lépés és már fenevadak közt is vagyok. Már éreztem a pixelre hullo testek izét, illatát. Már szinte éreztem, ahogy karmom, ami alatt kardom értem mélyen farkasok testébe mar. Az köszönésemre nem sok válasz érkezett nem zavart különösebben. Gyors pillantással már végig mértem a három idegent. Ha jól láttam ketten kezdők lehetnek, vajon csak most ébredtek vagy utólag csatlakoztak? Valamire azonban fel figyeltem, amikor a páros közelébe értem. A kardom egyre fényesebb lett, az egyik vörös játékos lenne?
A lány felé fordulok, nem tudom kinek cimezte a mondatát, de mig beszél szemem rajta.
- Annyit, amennyit csak lehet.
Válaszolom kurtán és meg nyalom ajkaim. Kár nem vagy itt Nia, akkor még izgalmasabb lenne. Nyalogatás után el is mosolyodom, mikor jön egy kérdés, végül is oly mindegy nem? Valószínűleg vagy is inkább kevés az esélye újra találkozunk így felesleges tudnia. Pár pillanatig csak állok, némán a lány kérdése ott lebeg a levegőben. Végül is meg gondolom magam, ha már elmondta a nevét, még ha lehet csak egy álnév illik nekem is mondani valamit.
- Nem igazán van jelentősége idebent a neveknek. Sei.. Seishinnek hívnak többnyire, vagy úgy amit épp rám aggatnak.
Mikor meg jelent az ötödik tag is el mosolyodtam, azt hiszem, mehetek vissza is a fogadóba. Noha nem ismertem névről, sem más hogy azt láttam, amit látni kell. Jó sokkal felettünk áll szintben. Más nem is, de a Pet farkas ezt bizonyította. Nyugodtan, ahogy azt én is szeretem volna kisétált és a farkasok pixel felhőké hulltak.
- Cöhhh fel vágós....
Nem igazán volt kedvem válaszolni Kanaminak és nem értettem miért rohan úgy előre. A petes csaj kazamata felé tart az út úgy is tiszta, mert ki pucolja az biztos. Nem sietek, szép rá erősen elő veszek egy kekszes zacsit. Mikor ki nyitom friss fahéjas, gyümölcsös süti illat kezd levegőbe szállni. Vidáman majszolni kezdtem első sorban a fahéjasokat természetesen, hisz az a kedvencem. Nem siettem sehová főleg nem a kazamata felé az utat amúgy is tudom és van, térképem csak nem tévedek el. Meg vártam, míg mindenki elindul és a sor utolsója mellett legyen az akárki halkan dúdolva egy dalt közben majszolgatva menetelek. Az, aki mellemet sétál vagy esetleg akárki, aki kér vagy érdeklődve néz meg kínálom sütikével. Az út, amin haladunk nagyon is ismerős, ha jól emlékszem a legrövidebb út Ilfanghoz vagy is a szint főnökéhez. Még a dagadt rókaképűhez nem volt szerencsém, de Kézikönyvben volt pár infó róla. Semmi komoly csak sima infó kereskedő nélkül is elérhető általános dolgok. Az ennyi farkas sereglett a falu ellen, két dolgot jelenthet. Valami miatt az egész környékről oda sereglettek, mert valami űzte őket a faluféle. Vagy valami miatt túl szaporodtak? Bár azt kétlem, hogy lehetséges lenne.
Rágcsálás közben nagyon el voltam saját gondolataimmal, már szinte a bejáratnál állva tűnt fel ide is értünk. Eltettem a sütim és Hentest elő vettem újra mi közben elfintorodtam.
- Kicsit mintha még mindig érződne rókaképű szaga.
Én természetesen a szint főnökre gondoltam, szerintem inkább beképzelem csak a dolgot. Hiszen már évekkel ezelőtt elverték jobb létre küldve, még hozzá öt éve ébredésem előtt két évvel. Egy közeli fának, sziklának támaszkodtam, vagy ha nincs más fegyverem keresztvasának és nézem a többieket némán. Várva a következő lépést, vagy azt ki lesz az aki rögtönzött kis csapatunk élére áll majd.

Mielőtt folytatnám, a történetet előbb talán tisztáznom kellene mit jelentett hajdanán a lovag kifejezés. Ebben a világban csak egy kaszt melyben a játékos kardot és pajzsot használhatott egyszerre ám a valóságban ez egy kicsikét bonyolult volt. Rendszert azon páncélos harcosokat illette ez a jelző, akik lovon közlekedtek, vagyis én így olvastam. Kemény és kitartó munkával válhatott valaki lovaggá, de volt egy könnyebb út is miszerint mindenkit l kellett fizetni, akit csak lehetett. Érdekes módon ezt manapság is sokan használják probléma megoldás gyanánt. Lényeg az, hogy ezeknek a harcosoknak volt egy kódexük amit tiszteltek és be kellett tartaniuk a szabályait. Ezek közé tartozik a bátorság, bölcsesség, jótékonyság, hűség, igazságosság, udvariasság. Biztos nem mindegyikük tartott magát ezekhez az erényekhez, de remélhetőleg a legtöbbjüknek sikerült.
   Akkor most vegyünk engem elő és nézzük, hogy ezek közül hány illik rám. Bátor nem voltam ugyanis a legutóbbi kis kalandomon visítva rohantam el mindösszesen három, girhes malac elől, akik jól fenéken is szúrtak. Udvarias sem voltam ugyanis elfeledkeztem bemutatkozni a hölgyeknek továbbá annyira izgultam, hogy arra sem figyeltem ők miről beszéltek. Mondhattam volna, hogy teljesen lebilincselt a páros csapatmunkája, de az mentegetőzés lett volna. Jótékonysághoz még túlságosan is csóró voltam így erről még nem tudtam megbizonyosodni illene rám vagy sem. Ha ez nem lett volna elég nagyon gyenge voltam talán még ágyútölteléknek se használhattak volna. Az ilyen embert szokták megkérni foglya meg a vezetéket, hogy kiderüljön van-e benne áram. Azok ketten pontosabban hárman kilőttek akár egy rakéta, képtelen voltam utolérni őket ezért úgy döntöttem csatlakozom a lassabbakhoz. Azzal hitegettem magamat, hogy nagyobb szükségük van az én segítségemre azonban ez pusztán egy hiú ábránd volt.
   Váratlan farkasok ütöttek rajtunk és az egyik játékos kezéből ki is ütötte a sütijét, ami azon nyomban megsemmisült. Így már világos volt számomra miért nem láttam sehol eldobott zacskókat, vagy ételmaradékokat. Beletelt vagy két kerek másodpercbe, míg felfogtam mi is történt és rögtön kezembe vettem a kardomat. Eszembe jutott az eset mikor egyedül mentem vadászni s majdnem otthagytam a fogamat, csak azért maradtam életben, mert a vadásznók váratlanul odébb álltak. Ahogyan rám bámultak azokkal a dühtől izzó szemeikkel és vicsorogtak a tűhegyes fogaikkal ismét elkapott a halál félelem és elkezdett remegni a kezem.
   Úgy döntöttem kissé háttérbe húzódom és megvárom, míg az erősebbek elvégzik helyettem a piszkod munkát ám egyszer csak megláttam őt. Olyan volt akár egy megrémült őzike és pont az én hátam mögött keresett menedéket. Szegényke, ha tudta volna, hogy pont úgy félek, mint ő nem engem választ fedezék gyanánt. Az egyik farkas szemből támadt rám én pedig az ösztöneimre hallgatva fejen kólintottam a pajzsommal utána pedig belé mártottam a kardomat, amitől fényszilánkokká robbant szét. Ezzel nem volt vége ugyanis az egyikük kihasználta figyelmetlenségemet és a bordáimba harapott. Lehet, hogy velem van a hiba akkor viszont nem félelmet éreztem, hanem haragot, ezért fogást váltottam a kardomon majd lefelé vágva kétszer az ordasba döftem a fegyverem, amitől ő is kimult. A jobb oldalamon egy vörös csík jelent meg azonban egyéb változást nem tapasztaltam. Határozottan néztem magam elé és közben a szememmel kerestem a legújabb ellenfelemet, mert ezúttal nem csak rólam volt szó, hanem a bájos védencemről. Sosem gondoltam, hogy én, aki minden nehézség elől elmenekült képes kiállni bárkiért vagy bárki ellen.
-Nem juttok át rajtam. – fogalmam sincs miért mondtam ezt, csak úgy kiszaladt a számon.

/-1 páncél/

Hosszan sprintelt Kanami, hogy nagy nehezen meglássa és meghallja azt amit kell.
A kazamata bejáratánál a hatalmas hófehér farkast látta meg először, mellette pedig a majdhogy nem már szánalmasan picur lányt, de szokták mondani, hogy "kicsi a bors, de erős", ami szerintem találó szavak erre a párosra is.

Kanami lihegve dőlt le a térdeire, majd hallva a páros csevegését ordított feléjük
-Hé! hahh HÉÉÉ! EGY PILLANATRA!-ordította ahogy telt tőle, attól függetlenül, hogy majd kiszakadt a tüdeje, bár ez idebent csak egy kis ideig tartott és persze nem fájt. Amikor eléggé összekaparta magát Kanami kiegyenesedett és félrecsapta a szemébe lógó hajfürtjeit, majd odasétált.
-nagyon szép munkát végeztetek a falunál, kár, hogy nem hagytatok nekem...- és mintha csak egy klisés történetben lennénk sétált ki egy farkas az erdőből, majd egyenesen Kanami felé kezdett rohanni.

A kalandorlány nem tétovázott, és elővette a hű fegyverét, majdhogy nem elmondható volt a pici darabról, hogy heroikus fegyver volt. De ezt leginkább csak Kanaminak jelentette, végül is, ez a pixel csomó hozta ki a börtönből.

Előre ugrott egy alap képességgel és a pallosa oldalával verte fejbe. Az állat oldalra dőlt és vonyítani kezdett, ami egyet jelentett azzal is, hogy megsebződött.
Kanami felhúzta szemöldökét, és vicsorgó fogait is kivillantotta. A predátor és a préda szerepe felcserélődött, ezt mind a ketten tudták. Farkaséhséggel suhant ellenfele felé és feje felé emelte a pallost, ami a háttérben lévő hold fényével együtt egy különleges hangulatot adott az egésznek.

A hatalmas fegyver gond nélkül suhant át a préda farkas testén, ami pixelekre hullott, és hamar el is tűnt.
-Vigyázz mert harapok pajti.-tette hozzá, majd elkönyvelte, hogy vannak még körülötte.
-ez már hiányzott, de őszintén. Szóval megharagudtok, ha tegezlek titeket? Remélem nem, mert már késő... úgy hallottam benne vagytok az infó közepén, és kitudja mi van oda bent, lehet lennénk páran akik veletek mennénk remélem nem baj

A fehér farkas elrohant, majd utána két másik lány is, ha jól vettem a dolgokat észre.
Nekem nem volt sürgős a dolog, így úgy döntöttem, hogy a lassabb csapattal tartok. Bár előtte sokat gondolkoztam azon, hogy egyszerűen itt maradok a városkában, hisz a farkasoknak nem sikerült ide bejutniuk, még ha meg is ijesztettek a közelségükkel. Aztán az tényleg a menet felé döntötte a mérleget, hogy ő volt az, aki felelevenítette az étkezés lehetőségét. Bár arról fogalmam sincs a farkasoktól hogy jutott el az evésig... Eddig azt hittem, az én gondolataim követhetetlenek.
Mondjuk nem tudom, hogy milyen íze is lehet egy farkasnak. Bár nem is akarom megtudni.
A keksz amúgy is jobban hangzott, és nem is kellett volna sokat tennem érte, de nem igazán bíztam meg a lányban, aki kínálgatta. Meg úgy senkiben se.
Ahogy megjelentek a farkasok egyből menedéket próbáltam keresni magamnak, és mivel elég bátornak tűnt, (meg az evést is ő ajánlotta fel) bebújtam az egyetlen fiú védelme mögé.
Az egész néhány másodperc alatt történt. Szívesen segítettem volna, de a félelmem most is felül kerekedett rajtam. Aztán ő bele is vágott a küzdelembe. Nem volt olyan látványos, vagy egyoldalú, mint mikor a fehér farkas csapott szét a többiek közt, de ő azáltal nem is volt veszélyben.
Most ez a srác az életét kockáztatja azért, hogy megvédjen. Pedig még csak nem is ismerjük egymást.
Valamikor régen hallottam erre egy szót. Remélem most jó értelemben használom a kifejezést.
-Lovag.
Igen. Eldöntöttem, mostantól ő lesz az én lovagom. Akár akarja, akár nem.
Ha nem lennénk teljesen idegennek, és nem a farkasok foglalnának le minket most átölelném....

Aki a közelemben volt azt meg kínáltam, de senki nem élt a remek lehetőségél.
- Ha nem hát nem.
Vontam meg a vállam és vidáman majszolgattam tovább. Milyen jó már ide bent nem kell félni az élhízástól. Erre már többször is gondoltam, és ha más előnye nincs is ennek a világnak, nos, ez azért csak egy pozitív dolog. Csapat társaim, már ha lehet minket csapatnak nevezni mind különcök és kicsit furák. A lány, aki előre rohant kicsit harc mániás lehet, vagy csak ennyire imádja a kiontott pixelek látványát? A fiúról, meg még nem tudom, mit gondoljak keveset szolt. Kevesebbet, mint a csendes félénk lány. Csak az egyikük nevét tudom a lányét, aki előre rohant, már ha az igazit mondta.
Végül is nekem aztán mindegy, lehet úgyse fogunk találkozni újra többet, ha meg még is hát akkor üsse kő, legalább nem leszünk annyira idegenek egymásnak.
Az erdő most is szép volt és csodás, de egy dolgot sajnáltam a sok farkas mob miatt az egyéb apróságok eltűntek. Az apró állatok neszezése, nyúszik és sünikék most sehol sincsenek. Vagy vannak, csak halálosan megrémülve remegnek egy bokor alatt. Kedvem volna kideríteni merre is lehetnek, de az idő erre most nem alkalmas. Meg rázom a zacsit és meg próbálom fel becsülni menyi is van még benne. Az utolsó adag volt így ha vissza érek egy városba fel kel tölt sem a tartalékokat. Ilyen jótékony és kedves akartam lenni, de..... Hirtelen zörgést hallottam. Egy meg maradt farkas ugrott elő a bokorból meg még néhány szám szerint öt. Az egyik rögtön nekem is rontott és ki verte a süteményem kezemből ami pixelekre hullott.
- A bolhák cifrázzak cakkosra hátsód te kib=%!+!!.
Most lenne cenzúra mondatom végén szép nagy síp szó hangzót volna el ehelyett egy szép igényes káromkodást eresztetem meg. Látszott fájdalmasan érint a kedvenc csemegém hirtelen elvesztése, ami kissé feldühitett.
A rám támadó még mindig vicsorgott és mikor ugrani akart öklömmel pixelekre csaptam. Szerencsére volt köztem és mob közt akkora stat különbség ilyesmi sikerüljön. A váratlan támadás miatt életerőmből vesztettem is 2 pontot, de nem aggódtam 2 pont csekkéjség. Regenerálódom az jó he meg nem hát igy jártam.
Volt még egy bolhás útonálló, akit Hentest elő húzva keresztbe szeltem. Mozdulat végén a fiú előtt álltam, aki mögött a félénk lány volt. Azzal karomon egy nagy piros pixeles csík van nem foglalkoztam. Itt nincs fájdalom, így időt sem érdemes pazarolni nagyon az ilyesmire.
Nem tudtam mit mondhatnék, de valamit mondani szerettem volna, hisz még ha más számára hihetetlen is láttam szemem sarkából mit csinált. Szabad kezemmel meg fogtam a vállát és barátságosan elmosolyodtam.
- Igazi lovag vagy, talán kedvelek egy kicsit. A seb miatt meg ne aggódj, nem fog gondot okozni a későbbiekben.
Mondtam miközben meg érintettem a piros pixel csíkot a lovag oldalán.
A lányra pillantottam még mindig mosolyogva és eszembe jutott valami, egy korszakalkotó ötlet.
- NYaaahh én Seishin vagyok- Nyújtottam a kezem majd folytattam.- Alkut ajánlok neked, vagy ha úgy gondoljátok mind kettőtöknek. Fejenként 1 fahéjas süteményért cserébe segítek a küldetés alatt. Ha úgy könnyebb fejenként 1 fahéjas sütiért felbérelhetek egy harcos kasztú játékost.
Ajánlat csak most érvényes és akciós, de még menyire, akciós!
- Oh még valami vedd figyelembe a pajzsod méretét akkor talán legközelebb elkerülöd azt. Elvégre te kasztodnak mindeneknél erősebb védelme van.
Részemről ennyi volt újra elindultam a kazamata irányába, ha csak nem élnek az ajánlattal, vagy más esemény nem történik, mert akkor közelükben maradok.


(-2 élet pont)

Mikor végeztem az utolsó farkasommal a mögöttem rejtőzködő kis hölgy mondott valami, de nem értettem kristály tisztán, ha minden igaz lovagnak nevezet. Nagyon jól látta ugyanis én tényleg abba a kasztba tartoztam bár ezt nem lehetett nehéz kitalálnia, mert csak a lovagok használhattak pajzsot. Sosem voltam az a kimondott hős alkat azonban nem hagyhattam, hogy szegényt bántsák, vagyis ez nem volt teljesen igaz. Valójában én csak saját magamért küzdöttem ő pedig csak véletlenül volt jó helyen legalábbis így gondoltam. Az egyik lány odajött hozzám és megdicsért, ami egy kicsikét jól esett.

Ezután tett nekem egy visszautasíthatatlan ajánlatot miszerint megfelelő ellenszolgáltatás ellenében a segítségünkre lesz. Ez egy kicsikét furcsa volt ugyanis mondhatni egy csapatba tartoztunk, és mint csapat tagok kötelesek lennénk vigyázni a másikra. Bár rendszerileg még nem tartoztunk össze azonban az életünk múlhatott a mellettünk állón. Tényleg jól jött volna egy kis segítség, de nem kérhettem, hogy egy kekszért cserébe kockáztassa az életét miattam. Ráadásul egyáltalán nem nézett ki valami erősnek, bár ennek a kettőnek a számok és statisztikák világában semmi közük nincs egymáshoz. Ott voltam én is bár hatalmasnak tűntem ám néhány farkas darabokra szaggathatott volna.
-Van egy jobb ötletem. Mi segítünk neked és te segítesz nekünk így talán mindnyájan megússzuk élve. Ha ez megtörténik, annyi süteményt kapsz amennyit csak meg bírsz enni. –ezután a hátam mögött bujkáló hölgyeményhez fordultam. - Te is benne vagy kis hercegnő?

Mivel nem ismertem a nevét és valahogy mégiscsak kellett hívnom úgy döntöttem ez illene hozzá a leginkább. Legszívesebben visszaküldtem vagy visszakísértem volna a faluba azonban nem tudhattam, hány ilyen fenevad kószál a környéken. Röviden szólva aggódtam, hogy megtámadhatnak ezért inkább a csapattal maradtam. Mikor sikerült végre utolérnünk a többieket éppen néhány farkas roppant szét ragyogó pixel felhőkké. Ezúttal viszont nem egy, hanem két háziasított farkas állt mellettük két lány és egy fiú. Ez egy fokkal jobban tetszett, mert mindig jól jön az erősítés azonban még mindig kevésnek tűntünk egy falka veszett farkassal szemben. Szép lassan haladtunk a barlang közepe felé és nem támadott ránk senki, ami nagyon gyanús volt nekem. A levegő nagyon rossz ízű volt fülledt és penészes. Már egy jó ideje ott lehettünk mikor a két farkas váratlanul a földre rogyott mintha nagy fájdalmaktól szenvedtek volna. Ezután éreztem meg én is azt a hatalmas nyomást, ami a fejemet érte és percről percre borzalmasabb lett. Normál esetben ki kellett volna hátrálnunk azonban talpig alig bírtam maradni. Befogtam a fülemet, becsuktam a szememet azonban ez sem segítettet. Úgy tudtam, hogy a Sword Art Onlin-ban nincs olyan, hogy fájdalom, nos, úgy tűnt a valakinek elfelejtettek erről szólni.

-Én pedig Kanami vagyok. Kössz, hogy megvártok minket-ment oda a lány a pároshoz, arcán pedig kis boldogság ült. Hiába jól esett neki ami nem rég történt.
Nem sok idő telt el amíg a többiek megérkeztek, és Kanamiban addigra fel is merült egy kérdés:
-ti tudtok esetleg erről az egészről valamit? Tudtommal a mobokkal nem gyakran történik ilyen
Kanami felvetése jogos volt, ha ez a dolog jóval nagyobb volt, mint ők azt gondolták, akkor ezt azelőtt kellett elfolytani mielőtt még kialakulna teljes valójában.
A csipet csapattal maga mögött indult el a kazamatába. Bent csend volt és sötét, nem mellesleg...-fúúúj mi ez a ázott hónalj szag? Förtelmes-tette hozzá Kanami. Való igaz penész és egyéb kellemetlen szagok terjengtek itt. De valami nem hagyta nyugodni. A csend.
-nincs valakinél legalább egy mp3?-fejezte ki a maga módján azt ami zavarta.

Valami rossz volt odabent, ebben biztos volt, az ilyen szagok általában nem jelentettek jót, vagy valami mérgező gomba vagy valami sokkal rosszabb volt odabent. Hamar döbbentek rá együtt, hogy ez mennyire igaz.

Egy hirtelen hanghullám a peteket melletük hirtelen a földre terítette, és Kanami is kezdte érezni a hatását. Erősen kezdett a füle zúgni, ami szinte fájdalmat okozott neki, bár úgy volt ilyen nem lehetséges, hamar a térdére rogyott és kezeivel a fülét kezdte eltakarni, bár ez semmit nem segített. Felsikított és előre dőlt, majd a szemeit is lehunyta, összeszorította és a földet kezdte ütni.
-Neeee elég eléééég ebbbőőőőőől!-üvöltötte ahogy bírta Kanami.

A lány, aki fiú mögött bujt meg nem válaszolt. Hát, ha nem hát nem, én aztán nem erőltetem a dolgot. Amit nem csak a farkasok miatt ajánlottam fel, de ezt nekik nem kell tudniuk.
A fiúra néztem és halkan hümmögtem, fel mértem a felszerelését immár jobban. Eddig ugyan is teljesen mást figyeltem, néha engedni kell más fajta ösztönöknek is.
- Nem igazán tetszik az ötleted. Nem szándékozok csapatban lenni sem, meg van rá az okom, ami nagyon is jó. Végül is, amit mondasz az ugyan az amit én mondtam csak más szemszögből és több fahéjas kekszért.
Hatát fordítva elindultam a többiek után, de két lépés után megfordultam.
- Legyen... Benne vagyok, de nem vagyok a csapatban, hanem inkább egy bandában utazunk. Segítünk egymásnak, hiszen ugyan abba a szarba sikerült belelépnünk.
Szar alatt erősen utaltam jelenlegi kialakult helyzetre. Lehet egyedül vagy inkább a banda másik felével több esélyem lenne. Kardom pengéjére pillantva már biztos voltam a dologban. A másik lány vagy mind kettő biztosan vörös játékos.
Egyelőre nyugis volt az utunk és arról, amit hallok ne akartam szólni. Talán ők is halják, ahogy én a távoli morgásokat. A vakantást és halk vonyítást, egy veszett és vad falka járja a környéket. Akik a közelünkben vannak, nem elég közel támadjanak nem is túl távol pár percen belül ne érjenek ide, ha szagot fognak. Már pedig biztosan szagot fognak fogni, hogy nyomunkba eredjenek.
Többiek már rég a barlangnál voltak, ahogy közeledtem vállamon hegyévál hátra felé mutató Hentesem elkezdet fel fényleni. Pillanatra megtorpantam nagyot nyelve. Nem az volt hezitálásom oka egy vörös van a banda másik felében. A két farkas, bármenyire is baráti kicsit felált a szőr hátamon tőlük. A kutyák ugyan is egykor szelídített farkasok voltak. Na, ezeket meg lehet akár szelídített farkasnak tekinteni vagy is kutyának, házi kedvencnek. Tudom nem azok és kutyához közük sincs még távolról, sem de akkor is hasonlítanak. Ilyen formában van bennem egy kis félsz tőlük. Már, mint a két farkastól, akik ha kitekerve és csavarva is de hasonlítanak az ősi kutyák őseire. Mikor már ott álunk kar nyújtásnyira egymástól felnézek, és feltevésem be igazolódik. Nem egy, hanem két vörös is van. Nem kedvelem őket általában, de amig nem tesznek, olyat nem fogom eleve gonosz lényként elkönyvelni őket.
- Igy van Kanami nem gyakran, vagy talán még sosem fordult elő hasonló. Eltekintve egy esetöl amikor goblinok megszálltak néhány szintet.
Nem vártam el és nem is érdekelt kapok választ, bárkitől is. Igaz nem és kérdeztem semmit. Nem volt túlsók időnk még be mutatkozni sem, már emeltem volna, kezem köszönjek aztán a környéken ólálkodó banda berobbant. Az új farkassal meg idézőjével és régi tagokkal benyomultunk a barlangba. A szag átható volt és gyomor forgató.
- Ha ennek vége biztos ráfog férni alapos mosás minden ruhámra. Bár kétlem ezt s büzt bármi kivenné...azt hiszem, bele éget az orromba.
Ki öblítsem szamból és orromból a zamatos illatokat elő kaptam egy boros tömlőt jól meg is húztam azt. Egy fokkal szinte azonnal jobban is éreztem magamat. Egyébként ebből senki nem kapp, előbb mikor sütit kínáltam oda lett a finomság. A bor nem veszhet oda, jobb sorsot érdemel.
Lépések, jobb ball vagy ball jobb mindegy csak lépdeltünk közben kezem a falhoz érintettem. Futva megvizsgáljam környezetem. Igen gyorsan elkaptam undorodva, nem írnám le szavakkal, amit gondoltam, mert hölgy vagy lány ilyeneket soha a büdös életben nem szokott mondani.
- Mi a pi?
Kérdeztem volna, ha nem folytja valami belém a szót. A petek furán kezdtek viselkedni pillanat multán jött is az oka. Ahogy többiek is én is kezem füleimre tapasztottam. Éreztem testem elgyengül. A szagok és ez a zaj a nyomás, nem bírtam ki. Egy szerencsére tompa kis barlangi sziklára hasalva fetrengtem és.
Fürge róka lábak, surranó kis árnyak, Hipp-hopp, jön Vuk!
Akartam volna mondani, de a kis vörös megelözött.
- Bvhhhvaaaáááhh vbbvaaahhh bbbbhhhheeevááááááwwh
Nesze neked dalszöveg a szivárvány pedig csillogva áradt a barlang durva kavicsos aljára.